LIETUVIŲ KALBOS MORFOLOGINĖ SANDARA IR JOS RAIDA

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

A ČIORNA PADINAI LITVÁN NYELVJÁRÁS MORFOLÓGIAI SAJÁTOSSÁGAI

A. VIDUGIRIS

Az 1863-as felkelés leverése után a cári hatalom Litvánia különböző vidékeiről jelentős számú felkelőt és támogatóikat száműzte a Volgán túli területekre. Sok litvánt a volt Szamarai kormányzóság (ma Szaratovi és Kujbisevi terület) különböző orosz falvaiban telepítettek le. Hosszabb idő elteltével a volt Novouzenszki járásban (ma Jeršovi járás) három litván falu alakult ki; ezek közül a legnagyobb Čiorna Padina volt (1920–1921 körül 102 litván család lakta), a kisebbek pedig Tolovka (34 család) és Litovka (25 család).

Az 1921–1922-es évek után, amikor a litvánok több mint fele visszatért Litvániába, majd 1929–1931-ben, amikor sokan városokba és más helyekre költöztek, az említett falvak nemzetiségi összetétele jelentősen megváltozott.

Az 1863-as felkelés századik évfordulója alkalmából a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának Litván Nyelvi és Irodalmi Intézete B. Larin akadémikus kezdeményezésére 1963 júliusában tudományos expedíciót szervezett a Szaratovi terület Jeršovi járásában található Čiorna Padina faluba, hogy tanulmányozza a litván száműzöttek leszármazottainak nyelvét, folklórját és részben életmódját.

Napjainkig a legtöbb litván – több mint 100 ember (mintegy 40 család) – Čiorna Padinában él; néhány család Tolovkában, Krasznyankában, Orlovgajban és más falvakban, valamint Novouzenszkben, Jeršovban, Szaratovban és más városokban lakik.

Az expedíció során a Čiorna Padina-i falusi litvánoktól a folklorisztikai és néprajzi anyag mellett számos, a tudomány számára értékes nyelvi adatot is lejegyeztek.

Száz év alatt a különféle litván nyelvjárásokat beszélő száműzöttekből (az idősebb nyelvjárási beszélők még jól emlékeznek olyan nagyszüleikre, akik több nyelvjárást is beszéltek, szülőhelyük pontosabb nevét azonban már nem tudják, és többnyire csak a Kaunasi vagy Vilniusi kormányzóságot említik) Čiorna Padinában egyetlen, viszonylag egységes litván nyelvjárás alakult ki.

Nehéz pontosan megmondani, hogy a jelenlegi Čiorna Padina-i litván nyelvjárás morfológiájában – amelynek ezt a tanulmányt szenteljük¹ – mely litván nyelvjárások mely elemei találhatók meg, és milyen mértékben. Csupán azt kell még hozzátenni, hogy e nyelvjárás morfológiájának fejlődésére hatással volt

¹A Čiorna Padina-i litván nyelvjárás történeti, fonetikai, lexikai és szintaktikai sajátosságairól a „Lietuvos TSR Mokslų akademijos Darbuose”, A sorozatában (1965) jelenik meg tanulmány.

13. Lietuvių kalbos morfologinė sandara ir jos raida

193

a litván sajtó, a helyi litván öntevékeny művészeti mozgalomban való részvétel, valamint az orosz nyelv erős hatása stb.

A Čiornos Padina-i litván nyelvjárás morfológiájának itt felsorolt fontosabb sajátosságai közül részletesebben csak azokat írjuk le, illetve hangsúlyozzuk jobban, amelyek segítenek tisztázni a száműzöttek származásának és nyelvjárásuk kialakulásának kérdését. Emiatt néhány morfológiai sajátosság elterjedtségét is megadjuk a Litván SZSZK területén.

Szóképzés

A Čiornos Padina-i litván nyelvjárás, akárcsak a litván nyelv más nyelvjárásai, az új szavakat leginkább különféle képzőkkel alkotja. Jóval kevesebb az előtaggal képzett és az összetett szó. Mindenekelőtt azokat az egyes képzőket kell megemlíteni, amelyek jellegzetesebb, nem minden litván nyelvjárásban ismert származékokat hoznak létre.

A nyelvjárásban igen gyakran használtak a főnevek, amelyek a kelet-aukštaitiai nyelvjárásokra jellemző -(i)okas, -(i)otė képzőkkel jöttek létre. A főnevekből képzett származékokban ezek a képzők a kicsinyítő-becéző vagy a nagyító-lekicsinylő jelentésárnyalatot fejezik ki. A -(i)okas képzőt hímnemű főnevekhez illesztik, például: berni̇́kas² „serdülő fiú, még éretlen fiatalember”, maišakas, marškiškakiai, meičiakas „nagyobbacska borjú, félig felnőtt tinó”, te.vākas, unčākas, viščākas, žuščākas. A nőnemű főnevekhez a -(i)otė képző járul, például: a.škātė, karvātė, kirmėlātā.s, mergātė..

Ritkábban a -oka(s) képzővel olyan mellékneveket alkotnak, amelyek a melléknévi tővel jelölt tulajdonság részleges vagy túlzott mértékét fejezik ki, például: aukštākas, ilgākas, mažāka.

A nyelvjárásban sok valódi kicsinyítő-becéző képzett szó is van; jellemzőbb képzőik a -elis és a -elė. Ez a képző igen termékeny, főként két szótagú főnevekhez járul, például: gri.čėla. ~ gryčėlė, jeknėla.s, karvėla., namėlis, šakėla., šaukštėlis, pulkėlis, te.vėlis, upėlis, žirgelis, žluktėlis. E képzők

A „Lietuvių kalbos atlaso medžiagos rinkimo programos“ (II leid., Vilnius, 1956, p. 105—118. toliau „Programa“) átírását használjuk.

Az ą jelet gyakran használjuk az o színezetű a jelölésére; ezt a litván irodalmi nyelv (a továbbiakban — lk.) szó tövének hangsúlyos és hangsúlytalan o-ja helyett ejtik (<balti ā), valamint a hangsúlytalan uo helyett. A ę jel az ę árnyalatú e magánhangzót jelöli. Ezt a magánhangzót a szótő hangsúlytalan irodalmi nyelvi ė-je, ie-je helyett ejtik.

A betű jobb felső oldalán álló pont azt jelzi, hogy a magánhangzó hosszú. A nyelvjárásban megőrizték hosszúságukat: a) a hangsúlyos hosszú magánhangzók, amelyek közül ponttal csak az i· (<y, ī, ē) és az u· (<ū, ų, ą) van jelölve, például: teisi·bei, tū.sa. ~ tāso; b) a hangsúlytalan, utolsó előtti szótagban álló hosszú magánhangzók, ha az utolsó szótag megtartja a rövid hanglejtés irányát, például: kai-minūs, nedru.sūs ~ nedra.sūs. A betű jobb alsó oldalán álló pont azt jelzi, hogy a magánhangzó félhosszú. Félhosszúak: a) a hangsúly miatt megnyúlt rövid magánhangzók, például: brū.kit, ši.tėi „ezek”; b) a hangsúlytalan hosszú magánhangzók megrövidült alakjai, valamint a hangsúlytalan ie, uo egyhangzósodott formái, például: ši.tā.ke. ~ šitokie, te.vū.ku.

A középfokú hanglejtés jele (s) vagy a hangsúly miatt megnyúlt félhosszú magánhangzót, vagy a hangsúlyos szótagot jelöli.

A j után, illetve néha lágyított mássalhangzó után álló, előrébb képzett hangsúlytalan a, ą magánhangzók, illetve ai kettőshangzó ejtése és írása e, ei.

A közvetlenül elöl képzett magánhangzó előtt álló mássalhangzók lágyságát külön jel nem jelöli. Minden más esetben a mássalhangzók lágyságát a betű fölötti ív jelöli (például: mān sū.t vālgī.r).

194

A magánhangzó e gyakran a-ként ejtődik nemcsak a megkeményedett l, r, s, ž mássalhangzók után, például: balsális ~ balsélis, brà.lãlis ~ bro.lėlis, bẹ.rãlis „bárányka”, daržãlis (a daržélis mellett), stalãlis, važãlis, hanem az n után is, amely egyébként nem keményedik meg a nyelvjárásban, például: balnãlis, bernãlis, kalnãlis, svirnãlis, de su.nėlis, svirnėlis.

Mesékben néha, feltehetőleg a kétszótagú főnevek származékai alapján, a -elis, -elė képzővel többszótagú főnevek is előfordulnak, vö.: ã.škėlė. nabagėlė..

Az avėlà., kumėlà., vadėlà.s származékoknak nincs kicsinyítő-becéző jelentésük.

A -ėlis, -ėlė képzőt többszótagú főnevekhez illesztik, gyakran már képzett származékokhoz is, például: augintã.jėlà., avėlėlà., babutėlà., bernùkėlis, kumelėlà., mã. tinėlà., mažužėlis, nakvì.nėlà., patalėlis, undenėlis, u.žã.lėlis, vakarėlis, valgi.mėlis.

-ytė. A nyelvjárásban ennek a képzőnek általában csak nőnemű származékai használatosak, főnevekből alkotva, például köznevekből: ašarì.te.s, avì.te., burnì.te. „arcocska”, galvì.te., gegutì.te., gri.cėlì.te., lã.velì.te., mamì.te., mã.tinì.te.; tulajdonnevekből: Alenì.te., A.nì.te., Marì.te..

-iukas, -iukė. A képző kétszótagú és többszótagú főnevekhez is járul, például: gri.cū.ke., gurbėlù.kas „kis istálló”, vaikėlù.kas.

-(i)ulis, -(i)ulė. E képző származékai kétszótagú főnevekből képződnek. A nőnemű alakoknak a lk.-ban megszokottnál gyakrabban -iulė képzőjük van, például: gegù.la. ~ gegùlė „kakukocska, kakukk”, sesù.la. „hugocska”, svã.cū.la. a ku.mù.la. „komámasszony” mellett, tatù.la. ~ tetùlė, vė.jù.lis, dę.vù.lis. A didžù.lis, stã.rù.lis „mókás, kövérkés” származékoknak már nincs kicsinyítő-becéző jelentésük.

-(i)utis, -(i)utė. Ezt a képzőt gyakrabban viselik a kétszótagú vagy többszótagú melléknevekből képzett származékok, például: mažù.tis, mažù.te., žemù.tis, žemù.te.s, mažùžù.te. (< maž-ut-j-utė), žemùčù.tis; továbbá kétszótagú tulajdonnevekből képzett tulajdonnevek, például: A.nù.te., Karù.te., Katrù.le., Marù.te.; ritkábban köznevek, például: svã.cū.te. Az -utis képzős rãgute.s „szán” származéknak már nincs kicsinyítő jelentése; ezt Kelet-Litvániában is használják nagyjából a Rokiškis – Anykščiai – Ukmergė – Musninkai – Dieveniškės – Lazūnai vonalig³.

A kicsinyítő-becéző jelentésű képzős főnevek sajátos csoportját alkotják a lányok családnevei, amelyek a kelet-aukštaitiaiakra jellemző -učia, -aičia, -yčia képzőkkel állnak, például: Gi.lù.če, Jankù.naiče.s, Kazickaičė, Kã.saiče, Raikallì.če, Šùtì.če; ritkábban Mikšaitė., Miškinì.te. Ezzel párhuzamosan a lányokat apjuk családnevének birtokos esetével nevezik meg, például: Mi.kše. Varù.te., Klòsu. A.nù.te., Gi.le. Viktà, Namajù.ška.s Vàle. és így tovább.

A többi képzős származék közül említhetők a -alas képzővel igékből alkotott, meglehetősen gyakran használt főnevek, például: api.taisalas „ruhadarab”, api.valkalas „huzat”, ìmpilas „impilas”, reikalas, vi.ralas. Főnévből alkotott származék a virbalas, melléknévből pedig a rę.balai.

A lk. igék -inti képzője helyett a nyelvjárásban nagyon gyakran az -enti képző használatos (ejtése: -ìnte., -ėna, -ėna.), például: gru.žėna. „visszahozta”, išdė.vėna. „megszárította”, išnaikėna. „kiirtotta”, marėna „maratja”, vė.dėna „vezeti”. A Lietuvos TSR területén ez a képző inkább a keleti žadininkai nyelvjárására és a dzsukokra jellemző.

³ A Lietuvių kalbos tarmių atlaso anyagának cédulakatalógusára támaszkodunk, amely a Lietuvos TSR Mokslų akademijos Lietuvių kalbos ir literatūros institute található (lásd a „Programos” 25. kérdése alapján gyűjtött anyagot).

13*

195

Az előtagos származékokban gyakran megőrződnek a keleti aukštaitiai nyelvjárásokra jellemző, teljesebb előtagalakok, például a névszókban: apy-: api.stalis „az asztal körüli hely”, api.taisalas; ata-: atàgala (kéz), atàlapas „nyitott”, atàpakalas; ažu-: ažù.pinčei „a sarok mögötti rész, a sarok”, ažù.pkalas || ažù.pakalis || užù.p.kalis, ažù.stala. „asztal mögötti rész”, ažù.ve.ja; in-: įmpilas (< in-pil-alas); užu-: užù.darbis, užù.sakai; prie-: prieprà.tis „szokás”.

A hosszabb előtagalakokat különösen gyakran használják az igékben, például: api-: api.dinge., api.dedam, apisuks ~ apsùks, api.šveite. az ap.diėki, apsirgą, aps.ta.isa.m alakok mellett; ata-: atabėga ~ atbėga, atàglau, atakràpštė. ~ atkràpštė, atàmena az atgri.š, atgùlkit alakok mellett; in-: įnikše., inkù.nda. ~ įkàndo, insà.di.ni ~ išodinti, inspàk ~ išpėk; ažu-: ažù.kasa, ažùsėkki, ažùstū.me. az ažgìrs, ažmà.kėte., asì.kasa ~ užsikasa alakok mellett; už-: uždàre., u.žmena, ritkábban užù.dege., užù.turi.

Használatos a per- előtag is (amely helyett egyes keleti aukštaitiai nyelvjárásokban par- áll), például: pėrait, pėrdalije, pėrveikau „elvégeztem, legyőztem”, olykor pėrėje. ~ pėrėjo.

A köznyelvi iš-, nu-, pa- előtagok helyett, amelyek befejezett igéket képeznek, a nyelvjárásban gyakran a su- előtag fordul elő, például: sugėrte. „inni egy keveset, meginni”, sudari.te. „letisztítani, rendbe tenni”, sunėšte. „kivinni, felemelni”, sukavàte. „eltemetni”, supė.tàute. „megebédelni”.

A siratókban olykor a gi partikula kerül az ige töve és előtagja közé, például: pagisaki˙k, miėlas, nà.r vienu. žà.dėli.; pagitàrk, sesù.la., nà.r vienu. žà.dėli.; vö. a más partikulákkal szokásosan használt alakokat, például: nebe.išneša, nebe-ažustàta., tebėr. Ugyanezekben a siratókban két előtaggal képzett alakok is előfordulnak, például: pasisùtik.si (ji) pàr tū˙ di.di. kelàli.; ir pasùti.k.si miėlu. te.vėli. A sutikti „találkozni” igét ugyanebben a jelentésben a su- előtag nélkül általában nem használják.

Egyes igéket szláv előtagokkal is mondanak, például: dagi.vi.nsta „megéltek majd”, dapi.lite. „beleönteni”, nedalàušu; neraspi.lsi „nem töltöd át”, rasìlsta „elfárad”, rasimùša. „elfelejtette”.

Az összetett névszókban igen gyakran megőrződnek a kötőhangzók, például: dabekasì.s, kri.žàkela., nugàrakàulis, šaltàme.te.s, vė.nàmarškìnis, vė.na-sėdžei, ù.bagapàlaikis; ritkábban pù.snaktiš „fél éjszaka, éjfél”, stàlinkte. „asztalterítő”.

A szavak ragozása

A čiornos padinai litván nyelvjárás névszóinak többségében két szám van: egyes és többes szám, például: gri˙čė: gri˙če.s, gūrbas „istálló”: gurbai; mitulì.s „vőlegény legénybarátja, vőfély”: mitulėi, raugžlà: raugžla.s. Kettős számú alakot nem sikerült hallani. A litván nyelv más nyelvjárásaihoz hasonlóan a Čiornos Padinos-i litván nyelvjárásban is vannak olyan főnevek, amelyeknek csak egyes számuk van, például: kùparas „vég, halál”, pienas, sviestas, vagy csak többes számuk, például: pakasì.na.s „temetés, halotti tor”, pàrpelei „kása, galuskaleves”, pràge.ra.s „eljegyzés”, pràžvalg.a „a leendő férj lakóhelyének megtekintése”.

Azonban nem ritka, hogy egyes, a nyelvjárásban egyes számú főneveknek többes számú alakja is van; ezeknek kétségkívül sajátos stiláris árnyalatuk van, például: širdìs kraujeis usi.kišė.; jù.su. krašti, tai lė.tai ir lė.tai; kaip sne.gai nuši˙la, tai ù.pe.s pi.lna.s;

196

erős esővel kísért tavasz, akkor a szénát bizony szilázsnak készítették... És fordítva — egy többes számú főnév egyes számban is használható, például: van gabonánk, mind elvittük; kevés kenyerük van, adj nekik szalonnát...

A hét litván eseten kívül a leírt nyelvjárásban egy további belső irányú helyhatározórag is használatos — az illatívusz, például: a kertbe, a szobába, egy másik vidékre, a fürdőbe, a padlásra. A többes számú illatívusz legtöbbször posztpozíció nélkül áll, például: elmentünk a házakhoz, vendégségbe, ritkán az esküvőre.

Az egyes számú külső irányú helyhatározó — az allatívusz — namopi alakja megkövesedett formában megőrződött egy népdal sorában: térj vissza, kedves leánykám, haza, haza.

A tárgyalt nyelvjárás esetragjai sem fonetikailag, sem morfológiailag nem különböznek lényegesen a keleti aukštaitis nyelvjárás megfelelő esetragjaitól, vö. bērnu. ~ bērna, māču. ~ močė, ru.tėlu. ~ rūtėlė, kaūlų ~ kiaulė, kū.ltuvi ~ kūl-tuve, nakčiu ~ nakčia, krašti ~ krašte, galbi || galū ~ galė. Az egyes számú inesszívusz alakjai, amelyek végződése j vagy m után e volt, a nyelvjárásban a rendszer hatására megrövidültek, például: ažū.stala.i, dā.boji, galvāi, tūrgui, undeni., viduri., gražām, savām, untrām.

Minden tőosztály többes számú részes esetének (o, ė, i), valamint a mássalhangzó-tövű eszközhatározó esetének ragjaiból hiányzik az s, például: rūnka.m, kārve.m, pę.tū.m, gražām, dukterim, šitiem vi'ram.

A nyelvjárás ė-tövű főneveinek többes számú tárgyesete kétféle ragot vehet fel: -es (vestuvės, žvakės), ritkábban pedig -is (kaugis ~ kaugės, kd.ji'tis ~ kojītes, sekmi.nis). Ilyen végződések a keleti aukštaitis nyelvjárás egyes változataiban is előfordulnak.

A többes számú belső helyhatározó (inesszívusz) és az irányt jelölő helyhatározó (illatívusz) alakja egybeesik, például: a fiúknál szolgáltam, szánkózik; a szénaboglyák a ház előtt álltak, és a szénát betaposták; náluk vendégségben volt; tereld a fiúkat oda, a fiadhoz; a katonák az ajtón dörömbölnek. Az ilyen helyhatározói alakok főként a keleti aukštaitis nyelvjárás északi és északkeleti részén elterjedtek⁴. Jellemző, hogy a nőnemű, második hangsúlyozási osztályú főnevek többes számú helyhatározói alakjaiban a hangsúly leginkább a végződésre esik, például: a répákat szedi; virágot szed; a gyermekek lugnelės (ünnepi szánok) összerakja és használja; répát visz. A folklórban hosszabb végződés is előfordul, például: ez a kis tyúk a rue virága között; elengedted a lányodat a menyecskékhez. Csak egyszer hallottak szabályosabb többes számú illatívuszragot: vestuvėsn(a).

A sok úgynevezett gyengébb tőosztályba (i, u, ju és mássalhangzós) tartozó főnevek egyes eseteibe erősebb tőosztályú (a, ja, o, jo, ė) végződések hatolnak be; például az egyes számú alanyesetben az akįs, žū'sis mellett a žū.sė, žuvė; az egyes számú birtokos esetben a dukterės, seserės, šunės, alauš, ri.tājas és az ausės, dėsimtės, seserės, šunės, ri.tāje.; az egyes számú eszközhatározó esetben az akīm, žu.sim, cukrum, lę.tum, medum, su.num, žmā.gum mellett az akų, širdžu, sū.num; a többes számú alanyesetben az žū'sis, šū.nes, pietu.s mellett az akmenai, su.nai; a többes számú birtokos esetben az ausū, žu.sū, žuvū mellett az akū, seserū, žu-vū; a többes számú helyhatározó esetben a pę.meni's, pę.tū's mellett az akmenios.

Külön említést érdemel az -ukas képzős származékok egyes számú inesszívuszának alakja, amely ja tövűvé vált, és a képzőn van a hangsúlya, például: pavę.nū.ki. „a szénaboglyában”, prę.vakarū.ki. „kora este”.

⁴ Vö. K. Morkūnas és A. Vidugiris, Néhány északkelet-litvániai nyelvjárási sajátosság, „Lietuvos TSR Mokslų akademijos Darbai”, A sorozat, 2. köt., Vilnius, 1957, 181. o.; K. Morkūnas, A keleti aukštaitis nyelvjárások többes számú inesszívusz-alakjainak történetéből, lásd e kötet 145. o.

197

Kettős végződésük van az a-tövű melléknevek, valamint a szenvedő igenemű igenevek többes számú alanyesetében: -i, például balti, juodi, nesoti, ritkábban pedig -ūs, például bältu.s, gēru.s, miñku.s, supjāusti.tu.s.

A melléknevek, számnevek, névmások és igenevek hímnemű egyes számú alanyesete az -ai formánssal képződik, például: brù.ngusai, di.džesai, grãžusai, jáunasai, pí.rmasai, patsai, tā.ksai, prakéiktusai. A nőnemű egyes számú alanyesetnek két alakja van: gerōji, gražōji, jaunōji, ritkábban — jaunòje ~ jaunōja, vi.resnēje és vi.resñaje. A hímnemű többes számú alanyeset végződése -e. < -ie: me.lēje. ~ me.lējeje, senie.je.; a nőneműé — -e.s < -ios: di.dže.se.s, l.ilgā.se.s. A többi eset: egyes számú birtokos eset: jáuna.je, jaunāje.s és jaunāse.s; egyes számú részes eset: mažājei, trečējei; egyes számú tárgyeset: jáunu.ju., jáunu.ji., žālu.ju.; egyes számú inessivus: svečimājē.i ~ svetimōjoje; egyes számú illativus: srañjāje.n.

A mellékneveknek és határozószóknak négy fokuk van. A melléknevek középfoka az -esnis, -ė képzővel jön létre, például: minkesnis, senesne. (többes számú alanyeset: jaunēsnei, pigesnei, pigesne.s), a határozószóké pedig -iaus vagy -iau < jau(s); daugiau, dažniau, plãniau, stā.raus mellett labjāu, mažāu, sunkāu, ti.kāu.

A melléknevek felsőfoka többnyire a pats, pati névmással képződik a határozott vagy határozatlan középfokú, illetve alapfokú melléknevekből, például: pats vi.resnesai, pati jaunēsñāji, pati vi.resne. és pats gērasai, pats jāunis „legfiatalabb”; ritkábban a melléknevek felsőfokának -ausia(s) képzője van: didžāuses, -e. A határozószók felsőfoka is gyakrabban középfokú határozószóból képződik a vonatkozó névmás egyes számú eszközhatározós alakjával, a kuo szóval, például: kuo gēraū; kā plā.niaus mellett daugāuse.

A melléknevek és határozószók alapfoka és középfoka közötti alakok képzői: -ēlesnis, -ė és -ēliau(s): jaunē.lāšnis, trumpē.lāsne., pigē-lāūs). Ez, vagyis a fokozott középfok rendszerint csupán pontosítja a középfokot.

Valószínűleg az orosz nyelv mintájára a nyelvjárási melléknevek vagy határozószók középfokához gyakran még a pa- előtag is járul, például: ānas pasenēsnis, āš pavi.rēsnis; pagerāūs, pagražāūs.

Sok érdekes, főként a keleti aukštaitis nyelvjárásokra jellemző sajátossága van a többi szófajnak is.

A 11–19 közötti sorszámnevek második tagja nem -liktas, hanem -likis: aštā.ne.li.kei, dvi.li.ki.s, pinke.li.ke., ve.nā.li.ki.s. Ilyen alakokat a keleti aukštaitis nyelvjárások és a velük szomszédos keleti dzūk nyelvjárások teljes területén, Pabradėig⁵ használnak. Az 5–9-es gyűjtőszámnevek -ēli képzővel jönnek létre, például: aštā.nel, pinkelū, septi.nelūs.

A du, dvi tőszámnevek a nyelvjárásban rendszerint -ienai formánssal állnak: dú.-je.nai, dvi.je.nai, ahogyan a Lietuvos TSR területén, Pandėlys, Rokiškis, Dusetas, Anykščiai és Ukmergė környékén is⁶.

A visszaható és személyes névmások különféle alakjai különösen gyakran fordulnak elő az -(ie)nai formánssal, például: egyes számú alanyeset: āše.nai, tū.je.nai az āšei, tū.jei és āš, tū mellett, olykor āše.na.s⁷; egyes és többes számú részes eset: jāmē.nai (kūgi tu jāmē.nai pasakīsi), māmē.nai

⁵ Vö. a „Programos” 331. kérdése alapján gyűjtött nyelvjárási anyaggal.

⁶ Vö. a „Programos” 332a kérdése alapján gyűjtött anyaggal.

⁷ Az -ę.nai és -e.nos formánsok (az utóbbi inkább a keleti žadininkai és dzūk nyelvjárásokra jellemző) félhosszú ę- magánhangzója, amelynek gyakran ė-s színezete van, arra utal, hogy ie kettőshangzóból keletkezett, amely később, minden bizonnyal, a -nai vagy -nos partikula mellé kapcsolódott. Korábban valószínűleg var-

198

(mãnę.nai mažãũ mẽtu.), sãvę.nai (darę. vartus sãvę.nai), tãvę.nai (negaliũ ata- duõt tãvę.nai), jũ.mę.nai (jũ.mę.nai gę.dãk ir gę.dãk), mũ.mę.nai (rę.balũ pakũnka mũ.mę.nai). E formák mellett rövidebb alakok is használatosak: mãn, sãu, tãu, jãm, jũ.m, mũ.m.

A beszélt nyelvjárás más jellegzetesebb névmási alakjai közül említést érdemel a személyes névmások harmadik személyű egyes és többes számú alanyesete: ãnas, anã, ani.s, ãna.s ~ ãnos. ritkábban jìs, jì, jìę. Az egyes számú birtokos és eszközhatározói alakokban rendszerint a tő hangsúlyos, például: mãni.s, tãvi.s, sãvi.s, mãnim, sãvim, tãvim, ritkábban manì, savìm. Ilyen alakok Vyžuonos, Užpalis, Daugailiai, Antalieptė, Dusetas, Imbradas, Stelmužė, Jūžintai, Rokiškis, Kamajai, Obeliai, Juodupė környékén használatosak⁸. Az egyes és többes számú tárgyeseti alakok kétfélék: manì || manì, savì, tavì, mũ.mim és mãñ, sãũ, tãũ; mũ.m, jũ.m.

Az igék főnévi igenevének szokásos végződése a félhosszú -e. (<ie), például: apsivìlkite., pagę.dãte., pasisvėikìnte., pataisì-te., pì.lte., švì-ste., vö. a visszaható alakokat: gùlte.s, svėikìnte.s. Emellett rövidült alakok is használatosak, például: abdìnkt ~ ap- dengti, ažrì.ši, mìrt, vãlgi.t. Ritkábbak azok az -i(s) végződésű főnévi igenevek, amelyek valószínűleg a köznyelvből vagy az ahhoz közelebb álló nyelvjárásokból kerültek a leírt nyelvjárásba, például: ažliñkti, gérti; sáugã.tis, sãstis. A nyelvjárás legidősebb beszélői időnként -nai képzőelemmel alkotott főnévi igeneveket is mondanak, például: nebũ.va. kã apsãũtę.nai, nė apsivìlkite.; vãrna.s mũ.m tik gãudi.te.nai; tadũ visiem nusimẽtę.nai (fényképezkedni) kell. A Litván SZSZK-ban ilyen főnévi igenévi alakok Rokiškis, Obeliai, Šimonys, Svėdasai, Užpalis, Anykščiai, Utena, Ukmergė, Želva, Pabaiskas környékén fordulnak elő⁹.

A beszélt nyelvjárás jelen idejű igéinek többsége a kelet-aukštaitiai nyelvjárásra jellemző -ia tőhöz tartozik (a köznyelvben a -o, -a, -i töveknek felel meg), például: ãžmi.nke, bãldže, brũ.ke „bruka, meta“, gẽse, gì.rdže, gi.rdže, grẽsem „gražom“, ingùldže, lì.dže, mì.sle, mãke, pì.le, rã.džes „patinka, norisi“, rũ.ke, skauždže, skraidže, skiù.be, sukìnke, susũ.dže, stãve, vẽče, vi.rgãdže mellett brũ.ka, gì.rda., gùlda., stãvi.

Athematikus igéből keveset jegyeztek fel: ẽsti, ẽsmi „vagyok“, kvẽpti „illatozik“.

A Čiornos Padinos-i litván nyelvjárásban viszonylag széles körben meghonosodott a jövő idő egyes szám első személyű, kemény s-szel (š) képzett alakja, amelyet a déli nyugati aukštaitiaiak (Vilkaviškis és Kybartai környékén), helyenként a žemaitiaiak és a nyugati dzukok is használnak¹⁰, például: ãisu, bũ.su, dì.rpsu, numẽšu, vẽšu mellett ãisu, ìžgẽršu, numainì.šu, sugrì.šu, vẽšu. A kemény s (š) fonetikai kialakulása itt nem magyarázható. Az is aligha valószínű, hogy ez az alak egy-két, Vilkaviškis környékéről származó család révén honosodott volna meg¹¹, ha egyáltalán van ilyen család.

— csupán az -(i)ai nyomatékosító partikula, ha a szó mássalhangzóra végződött, vö. ãšei, ìsai, tãsai, vagy a -jai, -nai, -nos, ha a szó magánhangzóra végződött: dùjei, dùvijei, jìnai, čẽnai; vö. a két partikulát tartalmazó alakokkal: ãšeinos, dùjeinos. Így keletkeztek a kelet-aukštaitiai névmások egyes számú részes eseti alakjai: mãnę.nai < manie + nai, tãvę.nai, valamint az igék főnévi igenevei: aìtę.nai < eitie + nai, dì.rptę.nai. Mivel mellettük léteztek, illetve kialakultak rövidült alakok is: mãn, tãu, sãu; aìt, dì.rpt; idővel az -ienai, -ienos elemeket képzőként kezdték értelmezni, és olyan szavakhoz is hozzákapcsolták, amelyek végződésében sosem volt ie; vö.: ãšę.nai, ãšę.na.s, jũmę.na i ’neki’, dù.ję.nai. Innen eredhettek a kelet-aukštaitiai nyelvjárásokban a ãšę.n, dù.ję.n, dvì.ję.n, rũ.ję.n alakok is.

⁸ Vö. a „Programos” 284. kérdése alapján gyűjtött nyelvjárási anyagot.

⁹ Vö. a „Programos” 351d kérdése alapján gyűjtött anyagot.

¹⁰ Vö. a „Programos” 234b kérdéséhez tartozó anyagot.

¹¹ A nyelvjárás beszélői külön is azt állítják, hogy Vilkaviškis környékén vannak rokonaik, ám nem tudni, hogy nagyszüleik onnan származtak-e, továbbá azt sem, hogy időnként nem keverik-e össze e város nevét Vilkmerge (Ukmergė) nevével.

199

korábban valamely tekintélyesebb kulturális személyiség használhatta. Ennek a formának az elterjedéséhez alighanem jelentősen hozzájárultak az ugyanebből az időből származó többes szám 1. és 2. személyű alakok kemény s(š)-sel, például: bū'sma, dúosma, atsiminsma, nerasma, sage.dásma, užkasma, užmiršma; užraš' sta, nuvešta, pa.me.gásta, panéšta, uštikšta, važiuosta. Ezeket az alakokat így ejtik Litvánia északkeleti sarkában is, nagyjából a Papilin, Salamiestis, Subačius, Troškūnai felé, Anykščiaitól délre, Utenán és Dūkštason át húzódó vonaltól kezdve¹². Egyszer hallották az atidúosma alakot is, amely Litvánia említett területtől nyugatra eső északi részére jellemző.

A jövő idő harmadik személyű alakjait az északkeleti aukštaitis nyelvjárásokhoz hasonlóan ejtik, például: atsimè.gas ~ atsimiegós, bè.gas ~ begiós, dãs || dós ~ dúos, nesumã.kės ~ nesumokės, padès, pribėks, pasidaris, sakis.

A feltételes mód egyes szám első és harmadik személyű igealakjai kettősek: hosszabbak és rövidebbek. Hosszabb végződések főként az elsődleges igéknél fordulnak elő, például: ataìcė, bú·čė, papìlcė, pašàkcė. Az elsődleges igék, valamint az azokból képzett, igekötős igék harmadik személyében a hangsúly mindig a végződésre esik, például: bu.tù', dirptù', inaitù', keltù', nenuvarktù', pradžù.tù', vö. a visszaható alakokat: jã.kùtùs, suktù's. Ritkábban ezeknek az igéknek rövidített alakjai is előfordulnak, például: bú·č, bú·t.

A másodlagos igék rövidített alakjai gyakoribbak, vö.: mã.kėč, pasakì·c, ažustatit, pamatit, prisìžu.rèt, prisklausit.

A feltételes mód többes szám első és második személyű alakjai szintén kettősek, vö. galėtume.m, galėtume.t, ge.dãutume.m, nesmaiši·tume.t, paválgi.tume.t és bú·tum, bú·tut, žinátum. Csak egyszer hallották a keleti dzūkiaiakra jellemzőbb, -ba formánssal képzett alakot: mės pasakì·tumba.

A felszólító mód alakjai általában a következők: nešà.kinèk, še.dèk || sa.dèk, aìkim, lėkit. Az egyes szám második személyű alakoknak olykor -e végződésük van. < -ie, például: paìmìke. šaukštėli. és aìke.

A megengedő mód alakjai többnyire a jelen vagy a jövő idő harmadik személyű igealakjaiból és a tegul szócskából képződnek, például: tegú.l ataina, te-gú.l 'atsivėš. A te- előtagú alakok ritkábbak, például: dabar tàva. vàle.i tebú·na.

A visszaható igék valamennyi igeidejű és igemódú, igekötő nélküli többes szám első személyű alakjából hiányzik az é végződési magánhangzó, például: baìgems ~ baìgiamés, gi·dzèms, kàpstams, kláusems, mãkems, sėdams, si.ìsims ~ ilsimés, tú.rims, rù.pindava.ms, sar-màdavams „szégyenkeztünk”, mi.lesme.ms, dètums ~ dètumés, màki.tums, taisi·kims. Ezek valószínűleg a végződés -e magánhangzóját nélkülöző, nem visszaható alakok mintájára keletkeztek.

A melléknévi igenevek közül a nyelvjárásban a cselekvő múlt idejű alakok maradtak fenn a legjobban, például: atvažėvi.s, isinu·ti.s, sušàlb.ls, suti.nus, usiri·šus, pašù.ti., pavargì., prapìolus.e.s. A cselekvő jelen idejű melléknévi igenév egyes szám alanyesetű alakjait nem hallották (helyettük az orosz stojàščes „álló, álló” és tekù.čes „folyó, folyó” alakokat használják). Ezeknek a melléknévi igeneveknek csak más eseteiben fordulnak elő alakok: egyes szám tárgyeset mieġamti., ver.kunčù., többes szám eszközhatározó dėgunče.m.

A szenvedő melléknévi igenevek közül szintén gyakrabban használják a befejezett múlt idejű alakot, például: api·rištas, atàšu.stas, išvì.rtas, iškeptà, nupjàutas, nesèti, supjàusti.tu.s „felhúzni”. A jelen időből a következő alakokat jegyezték fel: àremas, nevi.rgdžema, pakelėma „a hám része”.

¹² Vö. a „Programos” 353. kérdésének anyagát.

200

A féligenév alakjai viszonylag ritkák, például: jelen időben -ainunt, beaugunt, besėdžunt, verkunt; múlt időben – susėdus, suvedus.

A féligenév alakjaiból még kevesebbet jegyeztek fel: dirbdamas, ge. dėdama, nukludi·dami „megragadva”.

A célhatározói igenév alakjai meglehetősen gyakoriak, például: atsisėda. vakarieni, válgi·tu.; pe.táutu. áina; ažustati·dava. mėlstu.; ci.ba, ci.ba, á.škėla.s, karklálu. grâuštu.; kėlkis, brá.lu.kai, di.rptu. darbėle.; práša.m, támsta svá.ču.la, viduñ suši.ltu.

A módhatározói igenév alakjai megegyeznek a keleti aukštaitis és a dzsukák alakjaival, például: nėšti nėša kavàt; kaip pilti pi.la.

A nyelvjárásban számos különféle határozószó van; ezek jellemzőbbjeit mutatjuk be.

A megkövesedett főnévi esetekből keletkezett határozószók, például: egyes számú birtokos eset: ri.ta., vákara., naktės; egyes számú eszközhatározói eset: grėčum, kri·žum, naktù; egyes számú inessivus: artė, ritkán artė „közel”, namė, ri.tài, tá.lie; az egyes számú eszközhatározói és inessivusi megkövesedett esetek mellett külön említendők a paskuĩ, paskuĩ¹³ határozószók; egyes számú allativus: namũ, ritkán namõn (az n feltehetően az egyes számú illativus mintájára jelent meg), namõpi; többes számú eszközhatározói eset: basùm, skubùm, užkūrùm và.kėm. Több az összetett határozószó, amelyek második tagja egy megrövidült főnévi eset, első tagja pedig valamely más szófajba tartozó szó, például egyes számú tárgyesetben névmással vagy számnévvel: ki.tu.nde.n, ki.tu.rà.s (másik rózsát), ši.nde.(i), ši.tu.de.n, treču.de.n, uñtru.dien, vi.su.de.n, vi.su.čės (az egész időt), kažnu.de.n; egyes számú birtokos esetben melléknévvel vagy számnévvel (mutató névmással): neviena. kart, paskuĩ.ne. kart, viena. kart, viena.si.k; többes számú alanyesetben névmással: aniemet, kitemet, šėmet, kažnimet. Ebbe a csoportba sorolhatók a különféle igekötőkkel vagy elöljárószókkal ellátott főnevekből származó határozószók is; a főnév ilyenkor többnyire végződés nélküli, például: atgalà, likpiet || likpàt, pà.piet, parãden || pardien, parnãkį || pernãkį, pargavėn, paržėm, ažvakar.

A melléknevekből a következő formánsokkal képeznek határozószókat: -(i)ai (gailei, graitai || grait, pérnei, ski.stai, sáčei, stúčei, túŋkei „gyakran”, várgei, lę.tu.viškai, seniškiškai), -yn (arti·n, aukšti·n, tá.li·n, žemi·n). Egyes melléknévi esetek határozószóvá merevedett alakja kevés van; vö. a semleges nem egyes számú tárgyesetét: dáugi, nedáugi; az egyes számú eszközhatározói esetet: graitu nù.mire a greta greit mellett, graitù·ju apsifga. Valamivel gyakoribbak az igekötőkkel vagy elöljárószókkal ellátott, határozószóvá vált melléknevek vagy melléknévi határozószók, például: ažupérnei, išlingvù.ka., pà.nedaik, palingvėle., pati·ke., pati.kù.ka., par ilga „idővel”, paskersai.

Néhány számnévi határozószót is feljegyeztek, például: megkövesedett helyhatározói esetek: dvejàs, dvejõs || dvejės || dvìese, keturiós, piñkàs, trijós || trìesà; a sorszámnév semleges neme: pìrmà; megkövesedett elöljárószói és számnévi kapcsolatok: ažvìen „együtt, egyféleképpen”, išvìen. Ide sorolhatók a számnévi melléknevekből képzett határozószók is, például: dvejàkei, dvì.gubai, neve.nãkei, tri.gubai.

A névmási határozószók közül először a különálló névmások megkövesedett eseteit kell megemlíteni, például a semleges nem egyes számú alany- és tárgyesetét: vi.sa, valamint a megrövidült kiėk, tiek alakokat (ezekből eredhet a tik is); a kérdő kienas névmás fonetikailag módosult egyes számú birtokos esetű ka.nà alakja (< kę.na. < kienã~kienõ) partikula lett; egyes számú eszközhatározói alakja, a kùo || ką, a „legjobb” jelentésben használatos.

¹³ Vö. K. Ulvydas, Az egyes számú részes eset határozószóvá válása és az -(i)ui, -i formánsú határozószók a litván nyelvben. „Néhány kérdés a litván nyelvtanból” (tanulmánygyűjtemény), Vilnius, 1957, p. 122.

201

Számos névmási határozószó különféle formánsokkal fordul elő, például: -ur (kitur, kur, niekur, visur), -du ~ -da vagy -dãs ~ -dos (kadù, tadù, niekadàs, visadàs), -ai és -(i)aip (kai, kaip, kiekai, šiaip, šì.tei, tai, teip, kartais tep, vi.škai greta vi.siškai), -(i)aipos (kiteipãs, šì.tei.pãs, teipãs, visaipãs).

A köznyelvi litvánhoz képest alakjukban eltérnek a következő határozószók: teipai, teipãja „szintén, ugyancsak”, tã.jãs || tuo.jãs „azonnal”, ve.lãs „ismét”, valamint a kãna forma, amelynek jelentése „vajon”: kãna kur nùjãs; kãna kiek aina. Ez utóbbi határozószó a mellette használt kãžna (< kãžina < kas žinā) kérdő névmás egyes számú illatívuszának kanà mintájára alakulhatott ki.

Különálló névmási határozószók vagy belőlük keletkezett partikula is előfordul elöljárószókkal vagy előtagokkal, például: dė.l kã; lik še.lai, šù.vis „egészen”.

A Čiornos Padinos litván nyelvjárásnak a litvániai nyelvjárásokhoz fűződő viszonyát tisztázó adatokat az elöljárószók és használatuk is szolgáltatnak.

A nyelvjárás megőrizte az in elöljárószó teljes alakját; ez tárgyesettel és birtokos esettel ugyanazokban a jelentésekben használatos, mint az un ~ an(t) elöljárószó:

a) helyhatározói jelentésben, például: in li.gaus kėle.; in vieta.s takù. padãra.; kaip išeini in pašalę., sušì.li; in turgau s nuvejai; in mum susidara. „nálunk összegyűlnek”, ritkábban sėskis un šùola.; sėdam un pašale.;

b) irányt jelölve, például: išėjai in pãupi.; in žmãgu. žù.ri; pajė.me.. in saũ Anę.lù.ti a un Kiòsu. aìsma; jaunimas važùoje net un prù.dus;

c) módhatározói jelentésben, például: nėša dalgi. in pečù.; in vĩ.riška. dãve. žėme.s; rãgis in šir-dės gerãũ greta ulùje. un žã.las, un ãra.;

d) időhatározói jelentésben, például: in že.mãs kurġi dėsì; in vãkara. bus gãtava; in mėnase. išeina šimtàs rù.blu. šalia un vãkaru. anã ir išrù:ksta;

e) rendeltetést jelölve, például: in marškinù duoda rù.bli.; pajima in sėkla.s, vö. kaũ-lu. dė.l pje.vi.ma. tù.rim;

f) eszközhatározói jelentésben, például: in rãguču. važinėjām; in arklù. važiuodava;

g) viszonyt jelölve, például: babù.ti. pri.rìše. in vaikus šalia pripràta. un duo nu..

A lig(i) elöljárószó vagy egyes számú részes esettel, vagy többes számú eszközhatározói esettel használatos, a következők kifejezésére:

a) olyan helyet vagy határt, ameddig valaki tartózkodik vagy eljut, például: lik Sarãtavai bù.va. geležì.nkelis; lik pãčei Vòl gai bù.va. rajõnas; lik tai pãčei ve.tėlui; lik kapais jù.pi.lna; ligì vartėleis bù.va.;

b) időt, például: lik šitām laikui nèr; lig dvi.lì.kei išbù.va.; še.dėje lik pãčām ri.tui; lauke. lig dali.jimui; lig dárbui vi.sa padari.te. reike; lig mėtais ir lig dvejéis penėdava. (paìšā); lig aštã.nām adi.nã.m išime.gãsì; lig ažù.gavã.m lauke.;

c) fokot, módot vagy mennyiséget, például: kėlkìt vartelùs ligi gãli; preina lig dviem šimtais; net lig ašarã.m davãre..

A birtokos esettel a lig(i) csak ritkán fordul elő (lig metais ir lik pusuntrù. penėdava.).

A köznyelvi helyett a nyelvjárásban a prielinksnis par elöljárószót használják ugyanazzal a tárgyesettel, és egy cselekvés vagy bizonyos tárgy (személy) helyét (irányát) jelöli más tárgyakhoz (személyekhez) viszonyítva, azok kapcsolatát, függőségét, például: par mum daržėlus šãka; par mum visi ge.sminì.kai; par gĩ.r.tus vi.sa. pi.lna; par tėvu. tì.kru. buvai mergù; par vilku. bù.va. stãras balsas, par ji.trìs vai-

202

kai bū.va.; par vėl.nų. kãjes kai árkle.; dni.s par mañ prãše.; kãlgi par tau au-sū nėr.; par kū daugãu vaikū.

A pas elöljárószó ritkán használatos, például: aukštam kalnali. pa(š) žalų. gl.rū. (d.); nuvažavau paz gãru. gi.di.tã.ju..

A köznyelvi per elöljárószó a nyelvjárásban par alakban hangzik; itt tárgyesettel és eszközhatározói esettel használják, és a következőket jelenti:

a) olyan helyet, amely fölött vagy amelyen keresztül valami történik, például: važūoju par gi.ru.; preina, par petti. plãukši; ainam par kę.mais;

b) távolságot, például: par namėli. ki.tas kambari.s;

c) módot, például: par mūm par pū.si. sumaišīta (a nyelv és a lakosság); par naši. šneką;

d) időt, időtartamot, például: par pū.si. mėtų. ar par metus mindava (az elhunytakra vonatkozik); par sekm.lnis ge.lėm aptaisa. vartus.

A po elöljárószó a nyelvjárásban részes, tárgy- és eszközhatározói esettel használatos, és a következőket jelöli:

a) időt, például: balšu. sugadinau pã. li.gai; pã. tãm kãrui pabėge.lu. daug bū.va.; teip mėtai pã. mėtais ir aina (idő); pa mezlevām vēždava.;

b) módot, például: gėre pã. vi.su. stikli.ni.; galėje. pajimte. pã. pãpereis „papírok, dokumentumok alapján el tudta venni”; inlais pã. tã. raštelū; ir teip suveidava. pã. namais „(a fiatalok szórakozás céljából) sorban jártak össze a házakba”; pavašari. kviečius pã. akę.čām sėje „tavasszal a megkapált földbe vetik a búzát”;

c) mennyiséget, például: padã.vandje. pã. árkli.; pã. vienu., pã. pāru duoda; visi pã. pāri stãve; pã. žalū. rū.tū. šakėbl. mes tau vi.sa.s duosma;

d) helyet, például: pã. kiemu. vaikšče.je.; pavedžėje. ši.tã. kaminėlu, pã. tęšmeni.

A po a birtokos esettel ritkán fordul elő, például: pã. savãite.s mergi.na.s tę.vai vadina iš šal.

A prie elöljárószót a nyelvjárás részes és eszközhatározói esettel használja a következők kifejezésére:

a) helyet, pl.: prę. krãštui bū.va.; iškãskit duobi. prę. sliñkščėui; prę. šū.linių nāmas medi.nus stãve; prę. tãm medi.nui nāmui; prę. ū.pei gi.vēna.m; prę. mūre.m sōdi senėlis; pri trijeis kę.mais dara. altārius;

b) azt a személyt, akinél valami történik, vagy aki felé irányul, pl.: ãnas verkė. prę. jãm; vienā prę. vienai sustãjė; prę. mūnim bū.va.; prę. tāvim stãve; brãle.ne. išėje. prę. tę.vėli.

A pro névutó accusativusszal használatos, és a következőket jelenti:

a) tárgyat, amelyről valaki beszél, mesél, vagy amelyről tudomása van, pl.: senū.kai vis prã. tū. Lietuvū. šnekedava.; pakalbūtume.t nãr prã. šl.tu. krãštu.; suži.nās prã. seni.bi.; daug prã. ji. ži.na.; sakīdava. prã. vėlius ir velniukūs; prã. vilkų pasaka (ebben az esetben csak nagyon ritkán fordul elő az apie elöljárószós szerkezet, pl.: apę. jauni.ki. gieda);

b) helyet, pl. („valamin keresztül” jelentésben) žūru prã. lū.ngu.; prã. āpačū. ū.ndā. aina; („valami mellett elhaladva” jelentésben) prã. māna. gri.ču. prãveže.;

c) módot, pl.: reikė ū.ndenū prã. atãgalu. runiku. apipurkšti.

Az až(u) elöljárószó az už(u) mellett használatos. Mindkét elöljárószó genitivusszal és accusativusszal áll, és a következőket jelenti:

203

a) valami mögötti helyet, pl.: nestā.vėk až dū.ru.; ažū Urāla. skrañda gėrves; ažū sėnas gi.vėna; dabar daugau pridėjo. (žemės) ažū pru.dėle. greta dù už gri.čė.s susiāje.; pati stāje. už dū.ru.;

b) okot, pl.: ažū kū klì.sa; dabar nujìnsta ažū ge.smelās; ažū me-tėža. juos tadù iš tì varė;

c) célt, ellenszolgáltatást, pl.: pāje.me až gānevu.; jiem dúoda kū už neši.mu.;

d) módot, pl.: aš kėtris reike dĭ.rpì; aš pas sāva. mū.tinėl. až vę.šnėbl. bū.su (d.);

e) azt a dolgot vagy személyt, amelyért/akiért elvisznek, elakadnak, férjhez mennek stb., pl.: až rūñka.s pājeme.; išklū.va. uš pavarčės; anā nenarėje. ažū Jū.rge. aite.; nebeìšės už vĭ.ra.; duktė už rū.sa. išžūota; užu jū. su.nauš mana. tikrā sesì;

f) összehasonlítást, pl.: vi.rėsne. už brālì..

A Čiornos Padina-i litván nyelvjárás fontosabb morfológiai sajátosságai közül a bemutatottak alapján látható, hogy sok közülük [pl.: a többes számú inessivusi és illativusi alakok egybeesése, az igék főnévi igenévi alakja, valamint egyes számnevek vagy névmások -(ie)nai formánssal, a māni.s, sāvim névmások tőhangsúlya, a jövő idő első és második személyű többes számú alakjai -s-ma, -s-ta végződéssel, a rāgute.s származékszó stb.] a Kamajus, Svėdasai, Vyžuonos és Utena környékéig, nagyjából északkeleti irányban élő keleti felső-litvánokra jellemző. Mindezt figyelembe véve, valamint azt, hogy a szótőben az ā magánhangzó a köznyelvi o helyén áll (nārì, žādis), arra kell gondolni, hogy a száműzöttek többsége nyugati žadininkai volt. Ezt a következtetést történelmi tények is alátámasztják. Például Kaunas kormányzójának 1863. évi jelentése számos (egész falvakból származó) Užpaliai és Dusetas környékéről száműzött lakost említ¹⁴.

Más nyelvjárásokból, úgy tűnik, csak különálló alakok maradtak fenn, amelyek olykor heterogénné, változatossá teszik a Čiornos Padina-i litván nyelvjárás morfológiáját; vö. a bemutatott párhuzamos alakokat. Talán valamivel több keleti žadininkai és dzūkai (a Vilniusi kormányzóságból) került ide száműzetésbe; ők hozzájárultak ahhoz, hogy a nyelvjárásban elterjedjen az -enti igeképző, megjelenjenek a -(ie)nos formánssal képzett párhuzamos alakok, a pasakì-tumba feltételes módú alak stb. Ezenkívül néhány ilyen párhuzamos alak az itt dolgozó, különféle litván nyelvjárásokat beszélő kulturális szereplők hatására is kialakulhatott.

A nyelvjárás morfológiájában az orosz nyelv hatása is érezhető. Az orosz nyelvi mintára gyakran képeznek vagy morfémáról morfémára fordítanak egyes igéket, pl.: prašāla „lehűlt”, nušālo „megfagyott”, pravārė „kikergettem”, nepājima „nem érti”, išbrì.da. „kiment, szétoszlott”; a melléknevek és határozószók középfokú alakjait is képzik, pl.: pasenėnis, pagerāus; különféle hibrid alakok: davāre, neraspi.šì; az elfelejtett alakok helyett (pl. a jelen idejű, cselekvő, egyes számú alanyesetű igenévi alakok helyett) orosz formák használata kezdődik, vö. stojāščes, tekū.čes; bizonyos jelentésekben az in, un, pra elöljárószók stb. használatosak. Az említett hibrid alakok (különösen az elöljárószók használata) azonban a szláv nyelvek régebbi, számos litván nyelvjárásra jellemző hatásának eredményei is lehetnek.

¹⁴ Központi Állami Történeti Levéltár Leningrádban, fond 1281, jegyzék 6, 144. ügy, 86. lap. A jelentés másolata a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának Történettudományi Intézetében található.

204

A FEKETE-PADINAI LITVÁN NYELVJÁRÁS MORFOLÓGIAI SAJÁTOSSÁGAI

А. ВИДУГИРИС

Összefoglalás

A cikk a Fekete-Padina litván nyelvjárásának (a Szaratovi terület Jersovi járásában) jellegzetesebb morfológiai sajátosságait ismerteti. A nyelvjárás a XIX. század hetedik évtizedében alakult ki, amikor az 1863-as felkelés leverése után Litvánia különböző vidékeiről sok lakost száműztek az egykori Szamarai kormányzóság területére.

A fekete-padinai faluban gyűjtött nyelvi anyagot a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának Litván Nyelvi és Irodalmi Intézete által 1963-ban, a litvániai 1863-as felkelés 100. évfordulója alkalmából szervezett tudományos expedíció során vették fel; az expedíciót B. A. Larinas, a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának akadémikusa kezdeményezte.

A leírt nyelvjárás morfológiai sajátosságainak többsége — mind a szóalkotás, mind a ragozás terén — a litván nyelv kelet-aukštaitiai nyelvjárására jellemző.

Így például a fekete-padinai nyelvjárásban széles körben használatosak a -iokas, -iotė képzős főnevek, amelyek becéző-kicsinyítő vagy lekicsinylő-nagyító jelentést hordoznak, pl.: senākas „öreg bácsi, idős ember”, ži.šākas „kisliba, sovány, növendék liba”, mergāte „kislány, lány, csitri, leányzó”, ā.škāte „kecskécske, hitvány kecske”; a -(i)ulis, -(i)ulė, -iutis, -utė képzős, becéző-kicsinyítő jelentésű főnevek: gedū.la „kakukk”, sesū.la „húgocska”, ve.jū.lis „szellő”, mažū.tis, -e „kicsi”, žemciū.tis (< žemut-j-ut-is) „alacsonyka”, valamint a kicsinyítő jelentését elvesztett rūgule.s főnév „szánkó”; az -alas képzős főnevek konkrét tárgyakat jelölnek (api.-taisalas „ruha”, timpi.lalas „töltelék” stb.). Sok ige a -enti képzővel képződik az irodalmi nyelv -inti képzője helyett, pl.: dže.vēna „szárítja, kiszárítja”, ve.dēna „szellőztette”.

A ragozás terén megemlíthetők a többes szám inessivusának és illativusának egybeeső alakjai, vö.: pę.tū's namā vešmā „ebéd idején hazaviszünk”; kru.velēs krāuna „kupacokba rakja, rakják”.

Gyakran előfordulnak a -(ie)nai formánssal képzett következő alakok: számnevek, pl. dū.je.nai „kettő”; névmások, pl. āše.nai „én”, jāme.nai „neki”, mū.me.nai „nekünk”; továbbá igék főnévi igenévi alakjai, pl. apsāute.nai „felhúzni a cipőt”, gyakrabban apsāute., švi's-te „ünnepelni”.

A beszélt nyelvben az irodalmi nyelv a, o, i tövű jelen idejű igéi helyett igen széles körben használatosak az ia tövű igék: brū.ke „dobja, abbahagyja, otthagyja”, gį.dže „gyógyítja”, stāve „áll”.

A nyelvjárásban a jövő idő 1. és 2. személyű többes számának következő alakjai használatosak: bū'sma „leszünk”, uštīksta „megérkeztek”. Az elsődleges igék feltételes módú egyes szám harmadik személyében a hangsúly a végződésre esik: aitū „járna”, džū.tū „száradna”. Ezek a rövidített alakok mellett használatosak: būt „lenne”, sakīt „mondana”.

Supinum is használatos: pę.tāūti. aina „ebédelni megy, mennek”.

Az un(t) „-on/-en” elöljárószó mellett ugyanebben az értelemben az in is használatos; az irodalmi nyelv pas „-nál/-nél” és per „mögött, keresztül” elöljárószavai helyett egyedül a par használatos, stb.

A felsorolt morfológiai jelenségek Kelet-Litvánia területén kizárólag a nyugati žadininkai nyelvjárásában fordulnak elő (ezt az Užpaliai, Utena és Dusetos környékén élők beszélik). Az említett helyekről száműzöttek — akiknek nyelvjárásából kialakult a fekete-padinai litván nyelvjárás — a falu lakosságának többségét alkották. Ezt történelmi adatok is alátámasztják.

Más nyelvjárások és a litván irodalmi nyelv nyomai főként párhuzamos alakok használatában tükröződnek, pl. a többes szám tárgyesete: káugis „kazlak”

205

és žvakės „gyertyák”; gėru.s „jók” és geri, ašė.nai „én” és ašė.nas; a jövő idő egyes szám 1. személye: bū.su „leszek”, vešù „szállítani fogok” és bū.sù, vešì; határozószók: pardėn || pardien „egy nap alatt” és perñakì „egy éjszaka alatt” stb.

Az orosz nyelv hatásával magyarázhatók bizonyos tükörfordításként keletkezett igék, például: prašala. „megfázott”; nepajùta „nem érti”; a melléknevek és határozószók középfoka a pa- előtaggal: pasenėšnis „idősebb, valamivel idősebb”, pageraũs „jobb, valamivel jobb”. Az elfelejtett melléknévi igenevek helyett le nem fordítható alakokat használnak, például: stojàščes „álló” stb.