KALBA

ALDONAS PUPKIS

Litván Nyelvi Intézet

ANTANAS SALYS ÉS A SZÓTÁR¹

SZÜLETÉSÉNEK 110. ÉVFORDULÓJÁRA

KULCSSZAVAK: lexika, lexikográfia, normázás, új szavak.

A 20. század egyik leghíresebb litván nyelvésze, Antanas Salys (1902. július 21-én Rekėtėben, a mai Kretingai járásban – 1972. július 31-én Philadelphiában, az USA-ban) a litván nyelvtudomány számos területén szerzett érdemeket. Elsősorban a litván dialektológia szinkrón és diakrón kutatójaként tartják számon, aki a dialektológia egész tudományát minőségileg új szintre emelte. A két világháború közötti években Salys különösen eredményesen dolgozott a litván névanyag területén: megszervezte a helynevek élő nyelvből történő gyűjtését, vizsgálta a földrajzi nevek, személynevek és más tulajdonnevek eredetét, megállapította szabványos alakjukat, jelentős mértékben hozzájárult a Vilniusi terület településneveinek és családneveinek normázásához, továbbá másokkal együtt e területen szótárakat és különféle tulajdonnévsorokat állított össze.

¹A cikk a Litván Tudományos Tanács által finanszírozott „Juozas Balčikonis lexikográfus” (Nr. LTI-5-14) projekt keretében készült.

A. PUPKIS. Antanas Salys ir žodynas

9

Az Antanas Salysról szóló áttekintő és enciklopédikus cikkek hangsúlyozzák, hogy a nyelvtudomány és a nyelvi gyakorlat más területein is érdemeket szerzett: a lexikológiában és a lexikográfiában, a terminológiában, a fonetikában és a kiejtéskutatásban, az általános nyelvészetben, a nyelvi kultúrában stb. Rendkívül széles érdeklődésű és nagyra törő tudósként mutatják be, aki korának nyelvészeti kutatási módszertanát kiválóan elsajátította, munkáiban pedig ügyesen kapcsolta össze a jelenkori nyelv vizsgálatát a történeti távlatokkal. A nyelvész azon képessége, hogy állításait történeti nyelvi adatokkal támassza alá, számos munkáját különösen vonzóvá teszi az olvasók számára. Az olvasókat többek között Salys munkáinak rendkívül egyéni nyelvi stílusa is magával ragadja, amely a kor szinte valamennyi nyelvészétől megkülönbözteti őt mint kifinomult stilisztát.

Antanas Salys szótárírói munkásságáról több szempontból is beszélhetünk: egyrészt lexikológiai vonatkozásban – mint az egyes szavak történészéről (eredetük kutatójáról), a szójelentések magyarázójáról és normázójáról, az új szóalkotás lehetőségeinek és kilátásainak vizsgálójáról, új szavak alkotómesteréről. Másrészt nem szabad elhallgatni Salys lexikográfiai munkáit sem: gyakorlati szakemberként számos szótár és szójegyzék összeállítója, szerkesztője, teoretikusként pedig a nagyszabású Lietuvių kalbos žodynas egyik elméleti alapjának megalkotója, valamint az általános és a litván lexikográfia történetének kutatója.

Antanas Salys viszonya a szótárhoz – a lexikológiához és a lexikográfiához – nyelvészi életének különböző szakaszaiban eltérő volt. A körülmények alakulása és a társadalom változó nyelvi igényei miatt hol a szótárkészítés területén dolgozott, hol pedig a szavak magyarázatának és normázásának munkájában. Elsőként Kazimieras Būga lexikográfiai munkájával került kapcsolatba.

Tehetséges, a Litván Egyetemen felsőfokú tanulmányait éppen megkezdő hallgatóként Salyst felkérték, hogy segítsen Būgának az általa megkezdett Lietuvių kalbos žodynas munkálataiban – a Szótár szerkesztőségi titkáraként dolgozott. Būga halála után rábízták, hogy tekintse át és írja le a nyelvész archívumát. Így született meg a „Prof. K. Būga írásos hagyatéka” című cikk, amely a Tauta ir žodis című tudományos tanulmánykötetben jelent meg (III. köt., 1925, 564–577. o.; lásd Salys 1985: 136–154). Ez a publikáció nemcsak Būga tudományos életrajzának, hanem a nagyszabású Lietuvių kalbos žodynas történetének is fontos forrásává vált.

Később, a Litván Egyetemen és külföldön folytatott tanulmányai miatt Salys lexikográfiával való kapcsolata néhány évre megszakadt. A németországi tanulmányokból hazatérve pedagógiai munkának kellett szentelnie magát; emellett a nyelvi gyakorlat még számos műveletlen területe várt megmunkálásra. Először a helyesírási bizottságban kezdett dolgozni, majd bekapcsolódott a köznyelvi kultúra szervezett művelésébe – Salys cikkei, rövidebb írásai és különféle előadásai nélkül nehéz volna elképzelni az akkori Gimtoji kalba folyóirat tartalmát vagy a Litván Nyelvi Társaság tevékenységét. Az Állami

10

KALBOS KULTŪRA | 85

a tanács nyelvi tanácsadója, különféle nyelvi bizottságok tagja és tanácsadója, számos időszaki kiadvány munkatársa volt. Ez utóbbi tevékenységi köréből kiemelhető az 1938-ban a Lietuvos aidas napilapban közölt „Nyelvi rovat”. Ebben az év január 24-től november 12-ig (július–szeptember hónapokat és október felét kivéve) a lap naponta (néhány kivétellel) közölt kisebb-nagyobb Salys-cikkeket az aktuális nyelvhasználati kérdésekről (lásd Salys 1979: 290–366). Jelentős részük különféle szókincsbeli kérdéseket is tárgyal. Ezekben a cikkekben, valamint a Gimtoji kalba című folyóiratban megjelent „Kérdések kosárkája” rovatban (lásd Salys 1979: 209–289), továbbá a sajtóban közölt más írásaiban kirajzolódtak Salys nyelvi normázással és nyelvműveléssel kapcsolatos legfontosabb elvei, e munka elméleti alapjai és módszerei. Itt a litván nyelv szókincsének litvánosítását következetesen támogató, az élő nyelv elveit a nyelvhasználat egész területén érvényesítő szakemberként mutatkozott meg. Munkamódszerének egyik alapelveként említhető a szavak eredetére irányuló állandó figyelem, a szavak szerkezete (képzése) és szemantikája közötti szoros kapcsolat, valamint a vizsgált tények és javaslatok rendkívül alapos érveléssel való alátámasztása. E tekintetben a litván nyelv gyakorlati művelésében nagy előrelépés történt az akkori sajtóban és kiadói gyakorlatban népszerű, felszínes szókincsjavításhoz képest. Azt is meg kell jegyezni, hogy Antanas Salys, akárcsak a Gimtoji kalba iskola más nyelvészei, ajánlásait nem kötelező érvényűként, hanem tanácsként fogalmazta meg; vagyis a nyelvhasználat terén inkább a nyelvművelés, mint a javítás útját követte.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy Antanas Salys a kor fontos nyelvhasználati kiadványának, a Kalbos patarėjasnak (1939) is szerkesztője volt (Pranas Skardžiusszal együtt; Salys „a 28–46. füzetoldalakat szerkesztette érdemben”, lásd Salys 1979: 371). A szókincsbeli kérdések a Nyugatra távozása után sem voltak idegenek tőle: az amerikai litván sajtóban is számos értékes munkát publikált. Nyelvészeti nézeteinek megismerése szempontjából ezek közül fontos a kéziratban fennmaradt „A mai litván nyelv neologizmusai” című cikk (angol nyelven; megjelent a Raštų I. kötetében (1979: 165–169). E cikk megállapításai, valamint a sajtóban közölt egyéb javításai és javaslatai alapján már történtek kísérletek Antanas Salys e területen végzett munkájának értékelésére (Pupkis 2010: 201–208), de Salys öröksége a nyelvhasználat történetében összességében még kevéssé kutatott, és részletesebb, következetesebb tanulmányokra vár. Azt is sajnálattal kell megállapítani, hogy ez az örökség ma szinte egyáltalán nincs jelen a nyelvhasználat mai diskurzusában.

Antanas Salys a litván lexikográfia történetében is sajátos nyomot hagyott. E területtel először még németországi tanulmányai befejezésekor került kapcsolatba. Antanas Salys diáktársa, Pranas Skardžius, abban a reményben, hogy a nagy Lietuvių kalbos žodyno megújított munkálatainak vezetője és szerkesztője lehet,

A. PUPKIS. Antanas Salys ir žodynas

11

(lásd Pupkis 2012:106), Salysszal már korábban felosztotta a feladatokat, és úgy tervezte, hogy Salys vállalhatná a kis² szótár szerkesztését, valamint a nagy szótár egyik szerkesztője is lehetne. Amikor az Oktatási Minisztérium Juozas Balčikonist nevezte ki szerkesztőnek, ezek a tervek meghiúsultak, de nem sokkal később mindkettejüknek részt kellett venniük a készülő nagy szótár elméleti kérdéseinek megvitatásában. Különböző forrásokból tudjuk, hogy a Szótárszerkesztőség munkájának kezdetén (körülbelül 1932–1933-ban) a szerkesztőségben Juozas Balčikonis szerkesztő, valamint a fiatal Vytautas Magnus Egyetemi oktatók, Pranas Skardžius és Antanas Salys tárgyalták a szótár elméleti és gyakorlati kérdéseit. Arról, hogy pontosan miről esett szó, és miben állapodtak meg, nincsenek pontos adataink – úgy tűnik, jegyzőkönyvek nem készültek, és kortársi visszaemlékezésből is kevés maradt fenn. Szórványos adatok szerint „közreműködtek a szótár szerkesztési sablonjának kialakításában” (Napalys Grigas. – Dėk žodį prie žodžio 2006: 194), megvitatták a szótár szerkezetét, a régebbi jövevényszavak felvételének kérdését (Skardžius 1997: 601), valamint az igék fészek- vagy betűrendes közlését (Aleksandras Žirgulys. – Dėk žodį prie žodžio 2006: 209–210).

A Lietuvių kalbos žodynashoz ismét akkor kapcsolódott, amikor 1939-ben Kaunasban megalapították a Litván Tanulmányok Intézetét, és a Szótárszerkesztőség az intézmény felügyelete alá került. Antanas Salys előbb az intézet nyelvi osztályának vezetőjeként, majd 1941. december 3-tól az intézet igazgatójaként Juozas Balčikonis szótárszerkesztő közvetlen felettesévé vált. A két nyelvész kapcsolata kezdetben normálisan alakult, később azonban szembenállásba és teljes ellenségeskedésbe fordult.

Itt fel kell idézni Balčikonis régi nézeteltéréseit Pranas Skardžiusszal a szótár ügyében (bővebben: Pupkis 2012: 108 kk.). Skardžius, talán azért neheztelve, mert nem őt nevezték ki szótárszerkesztőnek, már a háború előtti években többször felrótt Balčikonisnak a készülő szótár bizonyos (de pontosan meg nem nevezett) hiányosságait; folyamatosan hangsúlyozta, hogy a szótárt átdolgozott (reformált) helyesírással kell kiadni, amelynek egyik kidolgozója ő maga volt. Ezeket a helyesírási kérdéseket közvetlenül a Litván Tanulmányok Intézetének megalapítása után kezdték megvitatni. A viták azonban elhúzódtak, és a nézeteltérések miatt Balčikonist még a szerkesztői tisztségéből is fel akarták menteni³. A nehéz történelmi átalakulások körülményei között végül a szótár I. kötete a régi, Balčikonis által választott helyesírással jelent meg

² Kazimieras Būgának még életében tervezték, hogy a nagy szótár mellett a gyakorlati igényeket szolgáló kis litván szótárt is készítenek. A nyelvészek e gyakorlati lexikográfiai művét sokáig így nevezték a sajtóban és különféle dokumentumokban. Amikor évtizedekkel később elkészült, a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas (1954) címet kapta.

³ Így is történt az első szovjet megszállás utolsó heteiben, de a németek bevonulásakor Balčikonist visszahelyezték tisztségébe.

12

KALBOS KULTŪRA | 85

Jablonskis-féle helyesírás. A második kötet előkészítésekor az intézet vezetői újra meg újra azt hangoztatták, hogy javítani kell a szótár szerkesztését és be kell vezetni az új helyesírást. Ezeket 1942 nyarán kezdték megvalósítani: Antanas Salys igazgató javaslatára, arra hivatkozva, hogy a munka egyetlen főszerkesztő számára áttekinthetetlenül nagy, megalakították a Tudományos Segítő Bizottságot (tagjai Juozas Balčikonis, Antanas Salys, Pranas Skardžius, Janas Otrembskis (Otrębski) és Petras Jonikas voltak), amelynek a szótár felépítésével és helyesírásával kapcsolatos kérdésekről kellett döntenie. A bizottság tagjai felosztották egymás között a feladatokat: Salys például a tájnyelvi alakok közlését (átírását) (Lyberis 2009: 268), a hangsúlyozást, valamint a tranzitív és intranzitív igéket (uo., 272. o.), továbbá a jövevényszavak és homonimák meghatározását, a főnevesült melléknevek közlését stb. vizsgálta (Kruopas 1973: 259). ⁴

Amint Antanas Lyberis állítja: „J. Balčikonis valóban tudományos segítséget várt a bizottságtól” (Lyberis 2009: 272), de amikor a második ülésen felvetették a helyesírási reform kérdését, a szerkesztő az 1942. október 14-i harmadik ülésen különvéleményt nyilvánított, és többé nem járt el az ülésekre. Amikor a bizottság az új helyesírást nagyon gyorsan megvitatta és elfogadta, a Tudományos Akadémia jóváhagyta, az akkori oktatásügyi tanácsos (miniszter) pedig aláírta, Balčikonis elutasította annak alkalmazását, és kilépett az intézetből.⁵

Feltételezhető, hogy a nézeteltérések főként Pranas Skardžius és Juozas Balčikonis régebbre visszanyúló ellentétéből eredtek, és a két nyelvész makacssága, illetve ambíciói miatt éleződtek ki. Végül mindez szinte meddő vitává fajult arról, hogy írják-e vagy ne írják a j mássalhangzót három közismert szó tövében (bjaurus, pjauti, spjauti). Antanas Salys adminisztratív vezetőként keveredett bele ebbe a zűrzavarba, és nem Balčikonis, hanem Skardžius oldalát támogatta, miközben viszonylag tisztességesen viselkedett. Ez a súrlódás nem segíthette elő a szótár zökkenőmentes előkészítését. Mindenekelőtt a szerkesztőség munkatársai kerültek egymással szembe. Az intézet vezetőinek utasítására, hogy javítsák a szótár már elkészült szövegeinek helyesírását, két táborra szakadtak: az egyik fél Skardžiust és Salyst támogatta, a többiek nem akartak nyíltan szembefordulni

⁴ 1942. szeptember 28-tól 1943. július 2-ig összesen 44 ülést tartott a Tudományos Segítő Bizottság. Először elfogadták a szótár összeállításának legfontosabb, Balčikonis által meghatározott elveit, majd az I. kötetből már megjelent bizonyos eseteket, főként pedig a szerkesztés alatt álló II. kötet szövegeit vitatták meg. Számos pontatlanságra és egyéb hibára hívták fel a figyelmet, különösen a szerkesztés alatt álló II. kötet javítandó részeiben. Ezeket később eredményesen használták fel a II. és a további kötetek szerkesztői munkájában.

⁵ A Tudományos Segítő Bizottság és a szótár szerkesztője közötti viszontagságok hosszú ideig tartottak. A bizottság iratainak mindegyike vagy csaknem mindegyike levéltárban van, ezért remélhető, hogy tartalmuk részletes ismertetése és maguknak az iratoknak a közzététele segít majd jobban megérteni a Litván Nyelvi Intézetben akkor uralkodó légkört, és betölti a Litván Nyelv Szótárának történetében mindmáig fennálló hiányt.Lietuvių kalbos žodyno történetében.

A. PURKIS. Antanas Salys ir žodynas

13

szerkesztőkkel szemben. A háború éveiben ez túlságosan nagy luxus volt. Ha beleszámítjuk azt az időszakot is, amikor Salys döntésére ideiglenesen leállították a szótár nyomtatását, ezekkel a fölösleges ambíciókkal nem egy értékes év veszett kárba a szótár előkészítéséből és kiadásából.

Az intézeten belüli megosztottság mellett az ellentét a sajtóban is megjelent. Nem részletezve Skardžius és Balčikonis háború előtti, illetve háborús időszakban a periodikus sajtóban folytatott vitáit, meg kell említeni, hogy Antanas Salys e kérdésekről mindössze egyetlen cikket tett közzé. Ez válasz volt a szerkesztőség egykori titkárának, Napalis Grigasnak a Tudományos Segítő Bizottságot bíráló, cikkében megfogalmazott szemrehányásaira (Grigas 1944). Salyst nyilvánvalóan az bántotta, hogy Grigas azzal vádolta a bizottságot, hogy csupán a szótár szövegét javítja, mással viszont nem foglalkozik, és azt állította, nem látja bizonyítottnak, hogy a bizottság igazolta volna létjogosultságát. Salys gyorsan reagált erre, és közzétette „Magyarázat a Litván nyelv szótárának ügyeiről” című cikkét (Salys 1944). Ebben a szerző a bizottság szükségességét igyekezett igazolni, és azt állította, hogy Balčikonist nem mentették fel a szerkesztői munka alól, hanem ő maga nem végzi feladatait, ezért most a bizottság gondoskodik a szótár szerkesztéséről és nyomtatásáról. Többek között azt is indulatosan veti Grigas szemére, hogy a szerkesztőség ugyanúgy szétszéledt, mint Grigas, aki nagyon jó fizetést kapott, mégis elsőként hagyta ott a munkát, hogy jobban jövedelmező állást keressen; kívülállóként pedig nincs joga a szótár cédulakatalógusának hollétével törődni.

A két nyelvészcsoport nézeteltéréseinek egész sorát összefoglalva azt kell mondani, hogy bizonyos tekintetben mindkét félnek igaza volt. A Tudományos Segítő Bizottság létrehozása pozitív lépés volt a szótár előkészítésében, munkája pedig lehetővé tette, hogy később a szótárszerkesztés egyes területein javulás következzen be. A bizottság azonban a háború éveiben buzgón igyekezett átalakítani a helyesírást és bevezetni azt a szótárban; ennek a feladatnak az első helyre emelése nem hozott kedvező eredményeket: a két fél makacssága és ambíciói csak hátráltatták a szótár előkészítését és kiadását. Egyéb dolgok említése nélkül idézhetjük Balčikonisnak Salys cikkében foglalt állításaira adott válaszából az alábbi részletet: „Az volt a véleményem, hogy a helyesírás háború alatti megváltoztatása általában véve képtelenség. Sokfelé mondtam, hogy háború idején a szótárt szinte még nyomdahibákkal is érdemes volna kiadni; a nyomdahibákat később ki lehetne javítani, de ha elvesznének a szavakat tartalmazó cédulák, azokat semmi pénzért sem lehetne visszaszerezni. A tudományos intézmények azonban más utat választottak” (Balčikonis 1978: 188).

Juozas Balčikonis itt jóval előrelátóbbnak bizonyult. Amellett, hogy a sajtóban és a szerkesztőséghez intézett levelekben mások is támogatták, a szótár cédulakatalógusát valóban óriási veszély fenyegette, és ebben éppen Antanas Salys volt a legfontosabb szereplő.

14

KALBOS KULTŪRA | 85

1943 márciusában, miután a német megszálló hatóságok bezárták a Tudományos Akadémiát, és az intézet alkalmazottai szétszéledtek, veszélybe került az intézet vagyona és annak fontos része, a Lietuvių kalbos žodyno cédulagyűjteménye. A front közeledtével és a város esetleges bombázására számítva Salys igazgató arra jutott, hogy a cédulagyűjteményt ki kell vinni az intézetből, és valahol el kell rejteni (szükség esetén talán külföldre is kell menekíteni). 1943 őszén a cédulagyűjtemény egy részét Salantasba vitték egy ismerős plébánoshoz, másik részét később Kaunasban, a Szent Antal-templomban rejtették el. Salys maga 1944-ben úgy távozott Nyugatra, hogy senkinek sem árulta el, hová rejtette a cédulagyűjteményt. Miután a szovjetek másodszor is megszállták Litvániát, és helyreállt a Tudományos Akadémia működése, megkezdték a szótári cédulagyűjtemény felkutatását. A munkacsoportok erőfeszítéseinek köszönhetően az elrejtett cédulagyűjtemény egyik részét 1945 őszén Salantasban találták meg, a másik részét pedig Antanas Lyberis közreműködésével 1948 elején Kaunasban. Így került vissza a tudomány birtokába az a hatalmas érték, amelyért korábban Balčikonis aggódott.

Az egész történetet részletesen elbeszélik a kutatás résztvevőinek visszaemlékezései; közzétették a cédulagyűjtemény átvételéről szóló dokumentumokat (Kniūkšta 2007), összefoglalóan pedig Antanas Balašaitis tanulmánya ismerteti (Balašaitis 2010). Ebből arra lehet következtetni, hogy Salys felelősségteljesen viszonyult ehhez a közösség által felhalmozott értékhez, igyekezett megóvni az elvesztéstől vagy a megrongálódástól, és ezért sokat tett. Az igazgató felmenthető az alól, hogy a sietség miatt Litvániában senkinek sem adta hírül a cédulagyűjtemény rejtekhelyét, és örülhetünk annak, hogy nem esett baja. Egyébként az események mára szépen egybeálltak a litván kultúra egyik legérdekesebb nyelvészeti detektívtörténetévé.

Miután elhagyta Litvániát, és később sikeresen folytatta tudományos munkáját, Salys nem hagyta figyelmen kívül a litván nyelvtudomány és nyelvművelés ügyeit. A már említett munkák mellett még három, ezen a területen végzett tevékenységét kell kiemelni. Az egyik a bostoni Lietuvių enciklopedijoje (XV. kötet, 1968) megjelent átfogó „Žodynas” című cikk (Salys 1985: 213–244), a litván nyelv szókészletéről és a lexikográfia történetéről szóló sajátos tanulmány. A cikk először, az általános megjegyzések mellett, részletesen tárgyalja a litván nyelv szókészletének a szovjet megszállás éveiben bekövetkezett változásait, és kritikusan értékeli az akkori neologizmusok sokaságát. A lexikográfiatörténeti rész a szótártípusokat ismerteti, és áttekinti az addig megjelent litván szótárakat. Nagy teret szentel a nagyszótár történetének. Ebben fontos, máshol csak Salys által említett tények is szerepelnek a történetéről az I. kötet megjelenésétől kezdve. Egyebek mellett a szótár II. kötetének a használatban forgó két változatáról is ír, és rámutat a köztük lévő különbségekre. A lexikográfiával foglalkozó rész ezenkívül a Dabartinės lietuvių kalbos žodyno 1954-es kiadásáról is szól,

A. PURKIS. Antanas Salys ir žodynas

15

amelynek előzményei a háború előtti Lituanistikos intézetig nyúlnak vissza; összességében pedig a szótár megjelenésének értékelése kedvező.

Hangsúlyozni kell, hogy az említett tanulmányban Salys sehol sem értékeli Balčikonis munkáját, csupán szótárszerkesztőként említi őt; a szöveg egészében viszont meglehetősen erőteljes szovjetellenes álláspont érvényesül: bemutatja az akkori hatalom arra irányuló erőfeszítéseit, hogy átpolitizálja a szótár készítését, és az ideológia szolgálójává tegye. Másfelől Salys e munkája – bár nem átfogó – kellően terjedelmes első tanulmány a litván nyelvészetben a litván nyelv szókészletéről és a litván lexikográfia történetéről.

Antanas Salys tevékenységének egy másik területe a két nyelvű (litván–német) Lietuvių rašomosios kalbos žodyno (1926–1968) szerkesztésében végzett munka. 1923-ban Alfredas Senas (Alfred Senn), Maksas Nydermanas (Max Niedermann) és Pranas Brenderis (Franz Brender) kezdte meg az előkészítését. Az első füzeteket mindhárom szerkesztő készítette, Brenderis halála (1938) után a másik kettő dolgozott rajta, 1947-től pedig Antanas Salys is bekapcsolódott a munkába. Nydermanas halála (1954) után Senas és Salys dolgozott a szótáron, és befejezték a kiadását. Közös munkájuk mellett (valamint Salys hangsúlyjelekkel ellátott szövege és az egyéb közös munkaeredmények mellett) meg kell említeni Salys által összeállított szótári függeléket is – a tulajdonnevek jegyzékét (V. kötet, 481–560. o.; lásd Salys 1983: 185–266). E szótár számos példáját és meghatározását felhasználták a nagy Lietuvių kalbos žodyno és más lexikográfiai munkák szerkesztői, a névjegyzéki függelék pedig jó alapot nyújtott a teljes litván névanyag normatív rögzítéséhez. Egyébként Antanas Salys munkásságának ez utóbbi területét a nyelvtörténészek kevéssé tanulmányozták, és továbbra is várja kutatóit, valamint objektív értékelését a litván nyelvtörténet egészének összefüggésében.

Kaip teigia Antano Salio biografas Petras Jonikas (1979: XVII), dirbdamas leksikografo darbą Antanas Salys nuolat jautė istorinės perspektyvos stoką. Todėl dar nebaigus leisti Lietuvių rašomosios kalbos žodyno, Salys pasisakęs norintis parengti trumpą istorinį lietuvių kalbos žodyną. Tuo reikalu 1969 m. lankėsi Lietuvoje, bet žodyno parengti nespėjo. Joniko teigimu, paliko surinktos medžiagos, tačiau daugiau apie ją informacijos neturime. Nėra aišku ir kur dabar ta medžiaga yra.

Antanas Salys szótártani (lexikológiai) és lexikográfiai munkái tehát a nyelvész érdeklődésének széles körét mutatják, és ma is időszerűek. Munkamódszerei – a beszélt nyelv adataira való szilárd támaszkodás, a kérdések tág történeti perspektívából történő vizsgálata, valamint a normatív megállapításra kerülő jelenségek célszerűségi elvének figyelembevétele – ma sem avultak el, és sok gondolatot adnak az elmélyült mérlegeléshez. A litván nyelvtudomány öröksége általában sokkal szélesebb körben lehetne jelen a mai nyelvtudományunkban, mint eddig. Nem szabad elfelejteni,

16

KALBOS KULTŪRA | 85

hogy Antanas Salys nyelvészeti munkái egész nyelvtudományi örökségünk aranyalapját alkotják, és az azokban foglalt gondolatokból még a litván nyelv kutatóinak és normáinak kialakítóinak nemzedékei meríthetnek.

LITERATŪRA

B a l a š a i t i s A. 2010: Iš „Lietuvių kalbos žodyno“ kartotekos ir jos saugojimo istorijos. – Gimtoji kalba 7, 29–32.

B a l č i k o n i s J. 1978: Rinktiniai raštai 1. Sudarė Aldonas Pupkis. Vilnius: Mokslas.

Dėk žodį prie žodžio 2006: Dėk žodį prie žodžio – turėsi žodyną. Atsiminimai apie kalbininką Juozą Balčikonį. Sudarė Birutė Goberienė ir Aldonas Pupkis. Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla.

G r i g a s N. 1944: Lietuvių kalbos žodynas ir jo redakcija. – Ateitis, kovo 28, 29.

J o n i k a s P. 1979: Antano Salio gyvenimo ir mokslinės veiklos pagrindiniai bruožai. – A. Salys. Raštai 1: Bendrinė kalba, XIII–XX.

K n i ū k š t a P. 2007: Žodyno kartotekos perėmimo dokumentai. – Gimtoji kalba 11, 27–30.

K r u o p a s J. 1973: A. Salio kalbinė veikla. – Lietuvių kalbotyros klausimai 14: Baltų kalbų veiksmažodžio tyrinėjimai, 257–259.

L y b e r i s A. 2009: Leksikografijos teorija ir praktika. Sudarytoja Zita Šimėnaitė. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

P u p k i s A. 2010: Antano Salio bendrinės kalbos norminimo pagrindai ir kriterijai. – A. Pupkis. Lietuvių kalbos normintojai ir puoselėtojai. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos centras, 201–208.

P u p k i s A. 2012: Pranas Skardžius ir didysis „Lietuvių kalbos žodynas“. – Acta Linguistica Lithuanica 67, 101–129.

S a l y s A. 1944: Paaiškinimas Lietuvių kalbos žodyno reikalu. – Ateitis, balandžio 11.

S a l y s A. 1979: Raštai 1: Bendrinė kalba. Redagavo Petras Jonikas. Roma: Lietuvių katalikų mokslo akademija.

S a l y s A. 1983: Raštai 2: Tikriniai vardai. Redagavo Petras Jonikas. Roma: Lietuvių katalikų mokslo akademija.

S a l y s A. 1985: Raštai 3: Įvairūs straipsniai. Redagavo Petras Jonikas. Roma: Lietuvių katalikų mokslo akademija.

S k a r d ž i u s P. 1997: Rinktiniai raštai 2: Bendrinės kalbos dalykai. Sudarė ir parengė Albertas Rosinas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

Gauta 2012 11 24

A. PUPKIS. Antanas Salys ir žodynas

17

ANTANAS SALYS AND THE DICTIONARY

Summary

Antanas Salys was one of the most famous Lithuanian linguists of the middle and second half of the 20^th century prominent in the fields of dialectology, onomastics, phonetics, terminology and standard language codification. The article deals with Salys’ activities in the fields of lexicology and lexicography.

Salys made a big contribution to the codification of the Lithuanian vocabulary. He wrote many articles about the origin, word-formation and meaning of various words and created quite a few neologisms many of which became widespread in the usage of the standard language. Salys was keen on the Lithuanization of borrowings and wrote a theoretical article about the principles of neologism creation.

As a lexicographer Salys had his input in the establishment of theoretical principles of the academic edition of Lietuvių kalbos žodynas (Dictionary of the Lithuanian language). He was also one of editors of Kalbos patarėjas (Language advisor) and from 1947 – one of the compilers of so-called Niedermann’s dictionary (Wörterbuch der litauischen Schriftsprache).

In 1939 Salys became head of the Language Department at the Institute of Lithuanian Studies, from 3 December 1941 he was director of the Institute of the Lithuanian Language. Here he took care about the matters of Lietuvių kalbos žodynas. Salys had discussions on various issues of editing with the editor of the dictionary Juozas Balčikonis in Mokslinė pagalbinė komisija (Scientific advisory commission) and in the press. This discussion always stayed within the limits of correctness and during the Second world war when the front was approaching he rescued the card files of the dictionary and took them to safety. After exile to the West he spoke positively about the compilation work of the dictionary and heavily criticized attempts to include ideological matters. Salys wrote the first wider study about the history of the Lithuanian lexicography for Lietuvių enciklopedija (Lithuanian encyclopaedia, Boston, USA).

KEYWORDS: lexis, lexicography, codification, neologisms.

ALDONAS PUPKIS

Lietuvių kalbos institutas

P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius

[email protected]

18

KALBOS KULTŪRA | 85