Antanas Salys ir žodynas

A. PuPkis. Antanas Salys és a szótár 9 nYeLv ALDONAS PUPKIS Litván Nyelvi Intézet ANTANAS SALYS ÉS A SZÓTÁR1 SZÜLETÉSÉNEK 110. ÉVFORDULÓJÁRA KULCSSZAVAK: lexika, lexikográfia, normázás, neologizmusok. A XX. század egyik legjelentősebb litván nyelvésze, Antanas Salys (1902. július 21-én Rekėtėn, dab. Kretingai járás – 1972. július 31-én Philadelphiában, az Egyesült Államokban) számos litván nyelvészeti területhez járult hozzá jelentősen. Elsősorban a szinkrón és diakrón litván dialektológia egyik legtermékenyebb kutatójaként említik, aki a dialektológia egész tudományát minőségileg új szintre emelte. A háború előtti években Salys különösen eredményesen dolgozott a litván névtan területén: megszervezte a helynevek élő nyelvből való gyűjtését, kutatta a helynevek, személynevek és más tulajdonnevek eredetét, meghatározta normatív alakjukat, jelentősen hozzájárult a Vilnius-vidék településneveinek és családneveinek normálásához, valamint másokkal együtt elkészítette az e területhez tartozó szótárakat és a különféle tulajdonnevek jegyzékeit. 1 A cikk a Litván Tudományos Tanács által finanszírozott „Juozas Balčikonis, a lexikográfus” (Nr. LTI-5-14) projekt alapján készült. 10 KALBOS KuLTūRA | 85 Az Antanas Salysnak szentelt áttekintő és enciklopédikus cikkek hangsúlyozzák, hogy a nyelvtudomány és a nyelvgyakorlat más területein is jelentős érdemeket szerzett: a lexikológiában és lexikográfiában, a terminológiában, a fonetikában és a kiejtéskutatásban, az általános nyelvészetben, a nyelvművelésben stb. Olyan, rendkívül széles érdeklődésű és nagyra törő tudósként mutatják be, aki korának nyelvészeti kutatási módszertanát kiválóan elsajátította, és munkáiban ügyesen kapcsolta össze a jelenlegi nyelv kutatását a történeti perspektívával. A nyelvésznek az a képessége, hogy állításait történeti nyelvi adatokkal támassza alá, számos munkáját különösen vonzóvá teszi az olvasók számára. Többek között az olvasókat Salys munkáinak rendkívül sajátos nyelvi stílusa is ellenállhatatlanul vonzza, amely korának szinte valamennyi nyelvészétől megkülönbözteti őt mint kifinomult stilisztát. Antanas Salysról mint szótáríró-ról több szempontból is beszélhetünk: egyrészt lexikológiai szempontból – mint egyes szavak történészéről (eredetük kutatójáról), a szavak jelentéseinek magyarázójáról és normázójáról, az új szavak képzésének lehetőségeit és perspektíváit kutató tudósról, valamint új szavak alkotásának mesteréről. Másrészt nem hallgathatjuk el Salys lexikográfiai munkásságát sem: gyakorlati szakemberként számos szótár és szójegyzék összeállítója, szerkesztője, elméletíróként pedig a nagy Lietuvių kalbos žodynas egyik elméleti alapjának megalkotója, továbbá az általános és a litván lexikográfia történészeinek egyike. Antanas Salys viszonya a szótárhoz – a lexikológiához és a lexikográfiához – a nyelvész életének különböző szakaszaiban eltérő volt. nyilvánvalóan a kialakult körülmények és a társadalom eltérő nyelvészeti igényei miatt hol a szótárak készítésének területén dolgozott, hol pedig a szavak magyarázatának és normázásának terén. Elsőként Kazimieras Būga lexikográfiai munkájával került kapcsolatba. Mint tehetséges, a Lietuvos universitete felsőfokú tanulmányait éppen megkezdő hallgatót Salyst felkérték, hogy segítsen Būgának az általa megkezdett Lietuvių kalbos žodynas elkészítésében – a Szótár szerkesztőségi titkáraként dolgozott. Būga halála után azt a feladatot kapta, hogy megvizsgálja és leírja a nyelvész hagyatékát. Így született meg a „Prof. K. Būga írásos hagyatéka” című tanulmány – a Tauta ir žodis című tudományos tanulmánykötetben jelent meg (III. kötet, 1925, 564–577. o.; lásd Salys 1985: 136–154). Ez a publikáció nemcsak Būga tudományos életrajzának, hanem a nagy Litván nyelv szótára történetének is fontos forrásává vált. Később, a Litván Egyetemen és külföldön folytatott tanulmányai miatt, Salys kapcsolata a lexikográfiával néhány évre megszakadt. A németországi tanulmányokból való hazatérése után pedagógiai munkára kellett összpontosítania, emellett a nyelvgyakorlat egész feltöretlen parlagjai vártak rá. Elsőként a helyesírási bizottságban végzett munkával kezdte, majd bekapcsolódott a köznyelvi kultúra szervezett ápolásába – Salys tanulmányai, kisebb cikkei és különféle előadásai nélkül nehéz volna elképzelni az akkori Gimtoji kalba folyóirat tartalmát vagy a Litván Nyelvi Társaság tevékenységét. Az Állam A. PuPkis. Antanas Salys és a szótár 11 a nyelvi tanács adója, különböző nyelvi bizottságok tagja és tanácsadója, számos időszaki kiadvány munkatársa. Ez utóbbi területről kiemelhető az 1938-ban a Lietuvos aidas napilapban közzétett „Nyelvi rovat”. Ebben az év január 24-től november 12-ig (kivéve július–szeptember hónapokat és október felét) a lap naponta (kisebb kivételekkel) hosszabb-rövidebb Salys-cikkeket közölt a nyelvgyakorlat aktuális kérdéseiről (lásd Salys 1979: 290– 366). Jelentős részükben különféle szótári kérdéseket is tárgyal. Ezekben a cikkekben, valamint a Gimtoji kalbában nyomtatott „Kérdések kincsestárában” (lásd Salys 1979: 209–289) és más, az időszaki kiadványokban közzétett írásokban kirajzolódtak Salys nyelvi normázással és -műveléssel kapcsolatos legfontosabb nézetei, e munka elméleti alapjai és elvei. Itt a litván nyelv szótárának litvánosítását nagyban támogató, az élő nyelv elveit a teljes nyelvgyakorlati munkába bevezető tudósként mutatkozott be. Munkamódszertani elvei egyikeként megjelölhető a szavak eredetére irányuló állandó figyelem, a szavak szerkezete (képzése) és szemantikája közötti szoros kapcsolat, valamint a vizsgált tények és állítások rendkívül szilárd érvelése. Ebből a szempontból a litván nyelv gyakorlatában nagy lépést tettek előre az akkoriban a sajtóban és a kiadói munkában elterjedt, a szókincs kérdéseinek felszínes javításához képest. Azt is el kell mondani, hogy Antanas Salys, akárcsak az Anyanyelvi Iskola többi nyelvésze, ajánlásait nem kötelező, hanem tanácsadó jelleggel fogalmazta meg, tehát inkább nem a javítás, hanem a nyelvhasználat fejlesztésének útján jártak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Antanas Salys a nyelvhasználat akkoriban fontos kiadványának, a Kalbos patarėjasnak (1939) is szerkesztője volt (Pranas Skardžiusszal együtt; Salys „alaposan szerkesztette” a füzet 28–46. oldalát, lásd Salys 1979: 371). A szókincs kérdései Nyugatra távozása után sem voltak idegenek számára: az amerikai litván sajtóban is számos értékes munkát publikált. Közülük a nyelvész nézeteinek megismerése szempontjából fontos a kéziratban fennmaradt „A mai litván nyelv új szavai” című cikk (angol nyelven; amelyet Raštų című művének I. kötetében tett közzé (1979: 165–169). E cikk állításai, valamint a sajtóban megjelent egyéb javításai és ajánlásai alapján már megkísérelték valamelyest értékelni Antanas Salys e területen végzett munkáját (Pupkis 2010: 201–208), de Salys örökségét a nyelvhasználat történetében összességében még kevéssé kutatták, és részletesebb, következetesebb tanulmányokra vár. Sajnálattal kell megállapítani azt is, hogy ez az örökség ma szinte egyáltalán nem működik a nyelvhasználat jelenlegi diskurzusában. Antanas Salys a litván lexikográfia történetében is sajátos nyomot hagyott. Ezzel a területtel először még akkor kellett kapcsolatba kerülnie, amikor Németországban fejezte be tanulmányait. Antanas Salys évfolyamtársa, Pranas Skardžius abban a reményben, hogy a nagy Litván nyelv szótára megújuló munkálatainak vezetője és szerkesztője lesz. Itt fel kell idéznünk Balčikonis régi, a szótár miatt Pranas Skardžiusszal támadt nézeteltéréseit (bővebben: Pupkis 2012: 108 és köv.). Skardžius, talán neheztelést érezve amiatt, hogy nem őt nevezték ki a szótár szerkesztőjévé, már a háború előtti évektől kezdve a sajtóban nemegyszer szemére vetette Balčikonisnak az akkor készülő szótár bizonyos (de közelebbről meg nem határozott) hiányosságait, és folyamatosan hangsúlyozta, hogy a szótárt rendezett (reformált) helyesírással kell kiadni, amelynek egyik szerzője ő maga volt. E helyesírási kérdéseket közvetlenül a Litván 12 KALBOS KuLTūRA | 85 (lásd Pupkis 2012:106), Salisszal már felosztották egymás között a feladatokat, és azt tervezték, hogy Salys vállalhatná a kis2 szótár elkészítésének munkáját, valamint a nagy szótár egyik szerkesztője is lehetne. Amikor az Oktatási Minisztérium Juozas Balčikonist nevezte ki szerkesztőnek, ezek a tervek meghiúsultak, de hamarosan mindkettőjüknek részt kellett venniük a készülő nagy szótár elméleti kérdéseinek megvitatásában. Különböző forrásokból tudjuk, hogy a Szótár szerkesztőségi munkájának kezdetén (körülbelül 1932–1933-ban) a szerkesztő Juozas Balčikonis, valamint a Vytautas Magnus Egyetem fiatal oktatói, Pranas Skardžius és Antanas Salys vitatták meg a szerkesztőségben a szótár elméleti és gyakorlati kérdéseit. Arról, hogy ott konkrétan miről esett szó, és miről döntöttek, nincsenek pontos ismereteink – úgy tűnik, jegyzőkönyveket nem vezettek, és a kortársak visszaemlékezései között is kevés áll rendelkezésünkre. Szórványos tényekből tudjuk, hogy „részt vettek a szótár sablonjának összeállításában” (Napalys grigas. – Dėk žodį prie žodžio 2006: 194), megvitatták a szótár felépítését, a régebbi jövevényszavak felvételének kérdését (Skardžius 1997: 601), valamint az igék fészkes és alfabetikus bemutatását (Aleksandras Žirgulys. – Dėk žodį prie žodžio 2006: 209–210). A Litván nyelv szótárával ismét akkor kellett kapcsolatba kerülnie, amikor 1939-ben Kaunasban megalapították a Litvánisztikai Intézetet, és a Szótár szerkesztősége ezen intézmény alárendeltségébe került. Antanas Salys előbb az intézet nyelvészeti osztályának vezetőjeként, majd 1941. december 3-tól az intézet igazgatójaként Juozas Balčikonis szótárszerkesztő közvetlen felettesévé vált. Kezdetben a két nyelvész kapcsolata normálisan alakult, később azonban konfrontációba és teljes ellenségességbe fordult. Tanulmányok Intézetének megalapítása után kezdték tárgyalni. A tárgyalások azonban elhúzódtak, és a nézeteltérések miatt még Balčikonis szerkesztői tisztségből való felmentését is fontolgatták3. Így vagy úgy, a történelmi átalakulások nehéz körülményei között a szótár I. kötete a régi, Balčikonis által választott helyesírással jelent meg. 2 Már Kazimieras Būga életében tervezték, hogy a nagy szótár mellett gyakorlati célokra szánt kis litván nyelvi szótárt is készítenek. A sajtóban és különböző dokumentumokban ezt a nyelvészek által elgondolt gyakorlati lexikográfiai művet hosszú időn át így nevezték. Amikor néhány évtizeddel később elkészült, a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas (1954) címet kapta. 3 Így is történt az első szovjet megszállás utolsó heteiben, de amikor a németek bevonultak, Balčikonist visszahelyezték ebbe a tisztségbe. A. PuPkis. Antanas Salys és a szótár 13 jablonskisi helyesírással. A második kötet előkészítése során az intézet vezetői folyamatosan azt hirdették, hogy javítani kell a szótár szerkesztését, és be kell vezetni az új helyesírást. Ezeket 1942 nyarán kezdték megvalósítani: Antanas Salys igazgató előterjesztésére, arra hivatkozva, hogy a munkát egyetlen főszerkesztő nem tudja áttekinteni, tudományos segédbizottságot hoztak létre (tagjai Juozas Balčikonis, Antanas Salys, Pranas Skardžius, Jan Otrembskis (Otrębski) és Petras Jonikas lettek), amelynek a szótár felépítésével és helyesírásával kapcsolatos kérdéseket kellett megoldania. A bizottság tagjai felosztották egymás között a munkát: Salysnak például a nyelvjárási formák közlését (transzponálását) kellett ellenőriznie (Lyberis 2009: 268), valamint a hangsúlyozást és a tranzitív, illetve intranzitív igéket (uo., p. 272), a jövevényszavak és homonimák meghatározását, a főnevesült melléknevek közlését stb. (Kruopas 1973: 259)4. Ahogy Antanas Lyberis állítja: „J. Balčikonis valóban tudományos segítséget remélt a bizottságtól” (Lyberis 2009: 272), ám amikor a második ülésen felvetették a helyesírási reform kérdését, a szerkesztő az 1942. október 14-én tartott 3. ülésen különvéleményt nyilvánított, és többé nem járt el az üléseikre. Amikor az új helyesírást a bizottság nagyon gyorsan megtárgyalta és elfogadta, a tudományos akadémia jóváhagyta, valamint az akkori oktatási tanácsos (miniszter) aláírta, Balčikonis megtagadta, hogy erre támaszkodjon, és kilépett az intézetből5. Feltételezhető, hogy ezek a nézeteltérések főként Pranas Skardžius és Juozas Balčikonis régebb óta fennálló szembenállásából fakadtak, és mindkét nyelvész makacssága, valamint ambíciói miatt éleződtek ki. Végül mindez szinte üres vitává vált arról, hogy írják-e vagy ne írják a j mássalhangzót három ismert szó tövében (bjaurus, pjauti, spjauti). Antanas Salys az egész zűrzavarba adminisztrációs vezetőként keveredett bele, és nem Balčikonio, hanem Skardžius oldalát támogatta, de azon belül viszonylag korrektül viselkedett. Ez a súrlódás nem járulhatott hozzá a szótár zökkenőmentes elkészítéséhez. Elsősorban a szerkesztőség embereit állították szembe egymással. Az intézet vezetői által a már elkészült szótári szövegek helyesírásának javítására felszólítottak két táborra szakadtak: az egyik fél Skardžiust és Salist támogatta, a többiek nem akartak nyilvánosan szembeszállni 4 1942. szeptember 28. és 1943. július 2. között összesen 44 tudományos segédbizottsági ülésre került sor. Ezeken először jóváhagyták Balčikonis által meghatározott, a szótár összeállítására vonatkozó legfontosabb elveket, majd a már megjelent I. kötet bizonyos eseteit, valamint főként a szerkesztés alatt álló II. kötet szövegeit vitatták meg. Számos különféle pontatlanságot és egyéb hibát tártak fel, különösen a szerkesztés alatt álló II. kötet javítandó részeit. Ezeket később sikeresen felhasználták a II. és a további kötetek szerkesztőinek munkájában. 5 A tudományos segédbizottság és a szótár szerkesztője közötti valamennyi viszontagság hosszú ideig tartott. Dokumentumai közül valamennyi vagy csaknem valamennyi levéltárakban található, ezért remélni kell, hogy tartalmuk részletes ismertetése és maguknak a dokumentumoknak a közzététele elősegítené a Litván Nyelvi Intézetben akkor uralkodó légkör jobb megértését, és kitöltené a litván nyelv szótárának történetében mindmáig fennálló hiányt. 14 KALBOS KuLTūRA | 85 szerkesztő. A háború éveiben ez túlságosan nagy fényűzés volt. Beleértve azt az időt is, amikor Sali döntése alapján ideiglenesen leállították a szótár nyomtatási munkálatait, ezekkel a szükségtelen ambíciókkal nem kevés értékes, a szótár előkészítésére és kiadására fordított év veszett kárba. Az intézeten belüli megosztottság mellett a szembenállás a sajtóra is átterjedt. A Skardžius és Balčikonis háború előtti és háborús időszakbeli, a periodikus sajtóban folytatott vitáinak említése nélkül is el kell mondani, hogy Antanas Salys e kérdésekről mindössze egyetlen cikket tett közzé. Ez válasz volt a szerkesztőség egykori titkárának, Napalys Grigasnak a tudományos segédbizottsággal szemben a cikkében (Grigas 1944) megfogalmazott kifogásaira. Antanas Salyst nyilvánvalóan az bántotta, hogy Grigas azzal vádolta a bizottságot, hogy csupán a szótár szövegét javítja, de ezen kívül semmit sem dolgozik, és kijelentette, hogy nem lát bizonyítékot arra, hogy a bizottság igazolta volna létjogosultságát. Salys gyorsan reagált erre, és közzétette a „Magyarázat a Litván nyelv szótárának ügyében” című cikket (Salys 1944). A szerző ebben megpróbálta igazolni a bizottság szükségességét, kijelentette, hogy Balčikonist nem távolították el a szerkesztésből, hanem ő maga nem látja el feladatait, ezért a bizottság jelenleg a szótár szerkesztésével és nyomtatásával foglalkozik. Egyebek mellett itt még dühösen odaveti Grigasnak, hogy a szerkesztőség hasonlóképpen szétszéledt, mint Grigas, aki nagyon jó fizetést felvéve elsőként hagyta ott a munkát, és elment oda, ahol bőségesebb a megélhetés, továbbá hogy neki, mint kívülálló személynek, nem illik a szótári kartoték helyével törődnie. Összefoglalva a két nyelvészcsoport nézeteltéréseinek egész sorát, azt kell mondanunk, hogy részben mindkét félnek igaza volt. a tudományos segédbizottság létrehozása pozitív mozzanat volt a szótár készítésének munkájában, munkája később lehetővé tette a szótár szerkesztésének bizonyos részletei javítását. A bizottságnak azonban az a törekvése, hogy a háború éveiben átalakítsa a helyesírást, és annak alapján adja ki a szótárt, valamint e feladat első helyre állítása nem hozott pozitív eredményeket: mindkét fél makacssága és ambíciói miatt csupán lelassult a szótár készítése és kiadása. Itt – más dolgok említése nélkül – idézhetnénk Balčikonis Saliusnak a cikke állításaival kapcsolatos válaszából egy részletet: „Az volt a véleményem, hogy a helyesírás megváltoztatása háború idején általában véve értelmetlenség. Sok helyen mondtam, hogy háború idején szinte inkább korrektúrahibákkal kellene kiadni a szótárt; a korrektúrahibákat később ki lehetne javítani, de ha a szavakat tartalmazó cédulák elpusztulnának, azokat semennyi pénzért nem lehetne többé visszaszerezni. A tudományos intézmények azonban más utat választottak” (Balčikonis 1978: 188). Juozas Balčikonis itt jóval előrelátóbbnak bizonyult. Mindazon túl, hogy mások a sajtóban és a szerkesztőséghez írt levelekben is támogatták, a szótár cédulaanyagát valójában óriási veszély fenyegette, és itt éppen Antanas Salys volt a legfontosabb szereplő. A. PuPkis. Antanas Salys és a szótár 15 1943 márciusában, amikor a német megszálló hatóság bezáratta a tudományos akadémiát, és az intézet alkalmazottai szétszéledtek, veszélybe került az intézet vagyona és annak fontos része – a Litván nyelv szótárának cédulaanyaga. A front közeledtével és a város esetleges bombázásaira gondolva Salys igazgatónak támadt egy ötlete: a cédulaanyagot ki kell szállítani az intézetből, és valahol el kell rejteni (szükség esetén pedig talán még külföldre is ki kell juttatni). 1943 őszén a cédulaanyag egy részét elszállították Salantusba egy ismerős templomi plébánoshoz, másik részét pedig később Kaunasban, a Szent Antal-templomban rejtették el. Salys maga 1944-ben úgy vonult nyugatra, hogy senkinek sem árulta el, hol rejtették el a cédulaanyagot. Miután a Szovjetunió másodszor is megszállta Litvániát, és helyreállították a tudományos akadémia működését, aggódni kezdtek a szótár cédulaanyagának felkutatása miatt. A munkacsoport erőfeszítéseinek köszönhetően a titkos kartoték egy részét 1945 őszén Salantuose, másik részét pedig Antanas Lyberis gondoskodásának köszönhetően – 1948 elején Kaunasban találták meg. Ily módon hatalmas kincs került vissza a tudományhoz, amely miatt Balčikonis korábban aggódott. Ezt az egész történetet a kutatás résztvevőinek visszaemlékezései részletesen elbeszélik, a kartoték átvételének dokumentumait közzétették (Kniūkšta 2007), összefoglalóan pedig Antanas Balašaitis cikkében ismertették (Balašaitis 2010). Ebből arra lehet következtetni, hogy Salys felelősségteljesen tekintett a társadalom által felhalmozott kincsre, igyekezett megóvni az elvesztéstől vagy a pusztulástól, és ezért nagy erőfeszítéseket tett. Az igazgató felmenthető azzal, hogy a sürgősség miatt Litvániában senkit sem értesítettek a kartoték hollétéről, és örülhetünk annak, hogy nem esett semmi baja. Egyébként pedig ezek az események most szépen összeállnak a litván kultúra egyik legérdekesebb nyelvészeti detektívtörténetévé. Miután elhagyta Litvániát, és később sikeresen folytatott akadémiai munkát, Salys nem hanyagolta el a litván nyelvtudomány és nyelvgyakorlat ügyeit. A már említett munkákon kívül még három, e területen végzett tevékenységét kellene kiemelni. Egyikük a Bostonban megjelent Litván enciklopédiában (XV. kötet, 1968) közzétett részletes „Szótár” című cikk (Salys 1985: 213–244) lehetne, amely sajátos tanulmány a litván nyelv lexikájáról és a lexikográfia történetéről. Ebben mindenekelőtt, az általános megjegyzéseken túlmenően, részletesen írnak a litván nyelv lexikájának a szovjet megszállás éveiben bekövetkezett változásairól, és kritikusan értékelik az akkori neologizmusok nagy részét. A lexikográfia történetével foglalkozó részben bemutatják a szótárak fajtáit, valamint áttekintik az addig megjelent litván szótárakat. Nagy teret szentelnek a nagy szótár történetének. Ebben fontos, és csak Salys által említett tények is szerepelnek a történetéből, az I. kötet megjelenésétől kezdve. Egyebek mellett írnak a használatban lévő szótár II. kötetének két változatáról is, és megjelölik különbségeiket. Ezenkívül a lexikográfiai részben szó esik a Kortárs litván nyelv szótárának 1954-es kiadásáról is, 16 KALBOS KuLTūRA | 85 amelynek előzményeit a háború előtti Litvánisztikai Intézethez vezetik vissza, magának e szótárnak a megjelenését pedig összességében pozitívan értékelik. Hangsúlyozni kell, hogy Salys az említett tanulmányban sehol sem értékeli Balčikonis munkáját, csupán szótárszerkesztőként említi, a teljes szövegben pedig meglehetősen markáns szovjetellenes nézetek jelennek meg, amelyek bemutatják az akkori hatalom erőfeszítéseit a szótár készítésének átpolitizálására és az ideológia szolgálójává tételére. Másrészt Salys e munkája – bár nem teljes körű, mégis kellően terjedelmes – a litván nyelvészet első tanulmánya a litván nyelv szókincséről és a litván lexikográfia történetéről. Antanas Salys tevékenységének egy másik területe a kétnyelvű (litván–német nyelvű) Lietuvių rašomosios kalbos žodynas (1926–1968) című litván írott nyelvi szótáron végzett munka. Ennek összeállítását 1923-ban Alfred Sen (Alfred Senn), Maksas Nydermanas (Max Niedermann) és Pranas Brenderis (Franz Brender) kezdte meg. Az első füzeteket mindhárom szerkesztő készítette, Brender halála (1938) után a másik kettő dolgozott rajta, 1947-től pedig Antanas Salys is csatlakozott. Nyderman halála (1954) után Sen Salys-szal együtt dolgozott a szótáron, és befejezték kiadását. Közös munkájukon kívül (valamint Salys hangsúlyjelekkel ellátott szövegén és közös munkájuk egyéb eredményein kívül) meg kell említeni a Salys által készített szótári függeléket – a tulajdonnevek jegyzékét (V. kötet, 481– 560. o.; lásd Salys 1983: 185–266). E szótár számos példáját és meghatározását felhasználták a nagy Lietuvių kalbos žodynas és más lexikográfiai munkák készítői, a névjegyzéki függelék pedig jó alapot szolgáltatott az egész litván névanyag szabványosításához. Egyébként Antanas Salys munkásságának ez utóbbi területe a nyelvészet történészei által kevéssé tanulmányozott, és továbbra is kutatóira, valamint annak a teljes litván nyelvészettörténet kontextusában történő objektív értékelésére vár. Amint Antanas Salys életrajzírója, Petras Jonikas (1979: XVII) állítja, lexikográfusi munkája során Antanas Salys folyamatosan érezte a történeti perspektíva hiányát. Ezért még a Litván írott nyelv szótárának kiadása előtt kijelentette, hogy rövid történeti litván nyelvi szótárt kíván készíteni. E célból 1969-ben Litvániában járt, de a szótárt nem sikerült elkészítenie. Jonikas szerint összegyűjtött anyagot hagyott hátra, de arról többet nem tudunk. Az sem világos, hogy ez az anyag jelenleg hol található. Így Antanas Salys szótári (lexikológiai) és lexikográfiai munkái a nyelvész érdeklődésének szélességét mutatják, és nem veszítettek aktualitásukból. Munkamódszerei – a beszélt nyelv adataira való szilárd támaszkodás, a kérdések széles történeti perspektívában való vizsgálata, a normatív szabályozás alá vont jelenségek célszerűségi elvének figyelembevétele – ma sem idejétmúltak, és számos gondolatot kínálnak különféle elmélkedésekhez. Általában a litván nyelvészet öröksége a mai nyelvtudományunkban sokkal szélesebb körben működhetne, mint eddig. Nem sza- A. PuPkis. Antanas Salys és a szótár 17 bad elfelejteni, hogy Antanas Salys nyelvészeti munkái egész nyelvészeti örökségünk aranyalapját képezik, és eszmékből, gondolatokból még a litván nyelv kutatóinak és normáinak kidolgozóinak több nemzedéke is meríthet. LITeRATūRA B a l a š ai t is A. 2010: Iš „Lietuvių kalbos žodyno“ kartotekos ir jos saugojimo istorijos. – Gimtoji kalba 7, 29–32. Balčikonis J. 1978: Rinktiniai raštai 1. Sudarė Aldonas Pupkis. Vilnius: mokslas. Dėk žodį prie žodžio 2006: Dėk žodį prie žodžio – turėsi žodyną. Atsiminimai apie kalbininką Juozą Balčikonį. Sudarė Birutė goberienė ir Aldonas Pupkis. Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla. g r i g a s N. 1944: Lietuvių kalbos žodynas ir jo redakcija. – Ateitis, kovo 28, 29. Jo n ik as P. 1979: Antano Salio gyvenimo ir mokslinės veiklos pagrindiniai bruožai. – A. Salys. Raštai 1: Bendrinė kalba, XIII–XX. K n i ū k š t a P. 2007: Žodyno kartotekos perėmimo dokumentai. – Gimtoji kalba 11, 27–30. K r u o p a s J. 1973: A. Salio kalbinė veikla. – Lietuvių kalbotyros klausimai 14: Baltų kalbų veiksmažodžio tyrinėjimai, 257–259. Lyb e r i s A. 2009: Leksikografijos teorija ir praktika. Sudarytoja Zita Šimėnaitė. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. P u p k i s A. 2010: Antano Salio bendrinės kalbos norminimo pagrindai ir kriterijai. – A. Pupkis. Lietuvių kalbos normintojai ir puoselėtojai. Vilnius: mokslo ir enciklopedijų leidybos centras, 201–208. P u p k i s A. 2012: Pranas Skardžius ir didysis „Lietuvių kalbos žodynas“. – Acta Linguistica Lithuanica 67, 101–129. S a l y s A. 1944: Paaiškinimas Lietuvių kalbos žodyno reikalu. – Ateitis, balandžio 11. S a l y s A. 1979: Raštai 1: Bendrinė kalba. Redagavo Petras Jonikas. Roma: Lietuvių katalikų mokslo akademija. S a l y s A. 1983: Raštai 2: Tikriniai vardai. Redagavo Petras Jonikas. Roma: Lietuvių katalikų mokslo akademija. S a l y s A. 1985: Raštai 3: Įvairūs straipsniai. Redagavo Petras Jonikas. Roma: Lietuvių katalikų mokslo akademija. Skardžius P. 1997: Rinktiniai raštai 2: Bendrinės kalbos dalykai. Sudarė ir parengė Albertas Rosinas. Vilnius: mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. beérkezett 2012 11 24