LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, VI

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

A LITVÁN NYELV -US VÉGŰ, RAGOZATLAN MÚLT IDEJŰ MELLÉKNEVI IGÉJENE

G. BENSE

1. Bevezetés

1.1 A ragozatlan melléknévi igenevek (röviden ragozatlan mn. ig.)¹ alaktanának körébe, amelyeket gerundiumoknak vagy határozói igeneveknek is neveznek (lit. pãdalývis; or. деепричастие), a modern litván irodalmi nyelvben egy -nt végű jelen idejű cselekvő melléknévi igenévi forma tartozik, pl. sùkant, šaũkiant, mỹlint; egy -siant végű jövő idejű cselekvő melléknévi igenévi forma, pl. sùksiant, šaũksiant, mylėśiant; egy -us végű múlt idejű cselekvő melléknévi igenévi forma, pl. sùkus, gỹdžius, mylė́jus; valamint egy -davus végű, II. múlt idejű cselekvő melléknévi igenévi forma, pl. sùkdavus, šaũkdavus, mylė́davus. A nem igekötős igék visszaható alakjai -is végződéssel képződnek, pl. juõkiantis, juõkusis. Az igekötős igéknél a visszaható -si- partikula az igekötő és az igető közé kerül, pl. nesijuõkiant. nusisùkus.

1.2 Szintaktikai funkciójukat tekintve a ragozatlan melléknévi igenevek alkalmazásának alapvetően két, egymástól jól elkülöníthető típusa különböztethető meg, amelyek feltűnő módon állnak szemben a forma viszonylagos egységességével.

1.21 A két alkalmazástípus röviden a következőképpen jellemezhető:

I. Skylant atomams, išsiskiria energija (a melléknévi igenévi forma által kifejezett cselekvővel); Auštant tėvas išvažiavo (a melléknévi igenévi forma által kifejezett cselekvő nélkül).

Ezek a ragozatlan melléknévi igenévi szerkezetek a fő cselekvéshez képest egy mellékcselekvés („kísérő cselekvés”) kifejezésére szolgálnak, anélkül, hogy a teljes mondat valamely tagjához nyelvtani kapcsolat fűzné őket.

¹ Ragozatlan melléknévi igeneveken azokat a névszói jellegű igealakokat értjük, amelyek nem vesznek fel szám- és esetjelölést, ezzel szemben az idő tekintetében (az infinitívusszal ellentétben), valamint korlátozott mértékben a genus verbi tekintetében is — feltéve, hogy a diatézist, vagyis a visszaható: nem visszaható oppozíciót az aktív: passzív oppozíció egyik megjelenési formájának tekinthetjük — formailag megkülönböztethetők.

191

II. Visi mato (mašīna) atvažiuojant (az úgynevezett „sentiendi et declarandi” igék utáni accusativusos szerkezet). Az ilyen szerkezetek egy cselekvést egy másik cselekvés tárgyaként fejeznek ki.

1.22 Figyelembe kell venni, hogy a ragozatlan particípium egyes formáinak megoszlása a két alkalmazástípus között nem egységes: míg az úgynevezett accusativusos szerkezetben jelen, múlt és jövő idejű formák fordulnak elő, az 1. alkalmazástípusban csak jelen és múlt idejű formákkal találkozunk².

1.3 A modern lett irodalmi nyelvben a ragozatlan particípiummal alkotott szerkezetek két megfelelő alkalmazástípusra oszthatók, például Saulei lēcot, visi putni dzied; Metot harpūnu, dzīvnieks tika ievainots: 1. alkalmazástípus; Visi redz (mašīnu) atbraucam: 2. alkalmazástípus. A lettben a ragozatlan particípium két különböző formája, az -ot végű és az -am/ām végű, lényegében rendre a két alkalmazástípus egyikéhez tartozik (átfedés csak a 2. alkalmazástípusban fordulhat elő).

A lett nyelvben — a Part. Präs. pass. acc.sg.-jéből kialakult, am/-ām végű új képzéseken kívül — csak egy -ot (= -uot az -ant-ból) végű ragozatlan Part. Präs. akt., valamint egy -šot (= -šuot az -siant-ból) végű ragozatlan Part. fut. akt. van. Az utóbbi forma csak a 2. alkalmazástípushoz szerkezetileg közel álló úgynevezett „modus relativus”-ban fordul elő³.

1.4 Tehát csak a Part. Präs. akt. ragozatlan formáját (az -nt-tövűt) és a Part. fut. akt. ragozatlan formáját (a tőképző -siant-⁴ elemmel) tekinthetjük a litván és a lett nyelv közös képzéseinek (az óporosz nyelv néhány adatával itt nem foglalkozom).

A ragozatlan Part. prät. akt. (az -us-tövű) külön grammatikai formává alakulása tehát ebben az értelemben litván újításként értelmezendő.

2. A ragozatlan particípiummal alkotott szerkezetek történetéhez a litvánban (balti nyelvekben)

2.1 Már az a tény is, hogy az -us végű ragozatlan Part. prät. litván újításnak tekintendő, arra utal, hogy e képzés kialakulásának kérdése nem azonosítható minden további nélkül a ragozatlan particípiumok kialakulásának kérdésével általában a balti nyelvekben. További okok is valószínűsítik azonban az ragozatlan -us-particípiumok külön fejlődését. Az alábbiak bemutatására-

² A ragozatlan Part. prät. akt. II -davus végződéssel tulajdonképpen szinte csak a nyelvtanírók képzeletében létezik, hiszen a gyakorlatban alig-alig fordul elő.

³ Lett. „atstāstījuma izteiksme“. Ez a szerkesztésmód végső soron az úgynevezett accusativusos szerkezetből alakult ki, ugyanakkor kapcsolatokat mutat a határozatlan kijelentés kifejezésére szolgáló, ragozott particípiummal alkotott szerkezetekkel is (például lit. Sako miškas didelis buvęs).

⁴ A -sint- végű lehetséges jövő idejű képzések adatait itt figyelmen kívül hagyhatjuk.

192

az itt felmerülő problémák tárgyalása előtt engedtessék meg, hogy röviden kitérjek az „Untersuchungen zur Entstehung des unflektierten Partizips (Gerundiums) in den baltischen Sprachen” című munkámban közölt, erre vonatkozó eredményekre⁵.

2.2

Mindenekelőtt kiderül, hogy a ragozatlan Part. kialakulása, különösen a Litauischen nyelvben, de a Lettischen nyelvben sem tekinthető semmiképpen lezárt, egyszeri folyamatnak, hanem inkább több, eredetileg egymástól független morfológiai és szintaktikai jelenség összefoglalásáról van szó. Ezt bizonyítja a lett nyelvben a ragozatlan Part. -am/-ām végződésű alakjainak kialakulása — ez a folyamat csak az írásos hagyomány kezdetétől érvényesül. Valószínűleg ez a ragozatlan Part. keletkezésének legújabb szakasza a balti nyelvterületen. A legrégebbi litván szövegek viszonyai alapján — mind formai szempontból, mind a fent említett két alkalmazástípus megkülönböztetését tekintve — a Litauischen nyelvre nézve is arra következtethetünk, hogy a ragozatlan Part.-szal alkotott Akkusativkonstruktionen kialakulása jelenti a ragozatlan Part. mint sajátos grammatikai forma keletkezésének legújabb szakaszát⁶.

Ezért a ragozatlan Part.-szal alkotott Konstruktionen megfigyelései — amennyiben ezek a „sentiendi et declarandi” igék után Akkusativkonstruktionen formájában fordulnak elő — figyelmen kívül hagyhatók a ragozatlan Part. formai és funkcionális megjelenésének tárgyalásakor az 1. alkalmazástípuson belül.

2.3

Az 1. alkalmazástípuson belül a ragozatlan Part. használata régebbi mondatszerkezeti modellekre vezethető vissza; itt egyrészt összehasonlításként kínálkoznak az úgynevezett abszolút Partizipialkonstruktionen más indoeurópai nyelvekből⁷, másrészt az önálló névszói Verbalformen⁸ — összhangban azzal a megkülönböztetéssel, amely a Partizipialform cselekvőjét kifejező, illetve azt ki nem fejező Konstruktionen között áll fenn.

2.31

A litván (és lett) Konstruktionen nyelvspecifikus fejlődésük során ebben a keretben különösen azért tűnnek ki, mert az abszolút Partizipialkonstruktionen igei (állítmányi értékű) alkotóeleme formailag azonos az önálló névszói Verbalformmal⁹: mindkét helyzetben a ragozatlan Part. szerepel.

⁵ Inaugural-Dissertation, Halle, 1961 (maschinenschriftlich).

⁶ Alapjában véve a ragozott Part.-szal alkotott Akkusativkonstruktionen és a ragozatlan Part.-szal alkotottak megkülönböztetéséről van szó; ez azon a tendencián alapul, hogy a ragozatlan Part. esetében a Partizipban kifejezett cselekvést fokozottan egy másik cselekvés közvetlen tárgyaként értelmezzék, ellentétben a ragozott Partizip és a névszói Akkusativobjektum erősen jelzői viszonyával.

⁷ Például az óind „locativus absolutus”, a görög „genitivus absolutus”, a latin „ablativus absolutus”, valamint a gót és a szláv nyelvek „dativus absolutus” szerkezete.

⁸ Például az óind -tvā, -(t)ya végződésű Absolutivja, a szláv Gerundium, a francia gérondif, valamint más újlatin nyelvek hasonló képzései.

⁹ A formai azonosságnak a ragozatlan Part. mindkét Konstruktionban sajátos funkcionális terhelés felel meg, ami a Konstruktionen egymáshoz való viszonyából világosan kitűnik: nem a mondat egészében elfoglalt helyük szerint különböznek egymástól („abszolút Kasus” vagy „alanyhoz kapcsolódó mellékcselekvés”), hanem mindenekelőtt a ragozatlan Part. cselekvőjének megléte vagy hiánya szerint.

13. Kalbotyros klausimai VI.

193

2.32 Az abszolút participiális szerkezet sajátossága abban áll, hogy a főigétől és minden más mondatrésztől független, egy névszói esetből és egy ragozott (egyeztetett) participiumból álló szilárd kapcsolatot alkot¹⁰, amely a mondatban elsődlegesen időbeli körülmény kifejezésére szolgál. Ha egy lokativuszban álló főnévhez annak közelebbi (jelzői) meghatározásaként participium járul, akkor a participium igei természete folytán egyúttal az állítmány is közelebbi meghatározást kap¹¹. Ennek a már nem véletlenszerű lokativuszi főnév-participium kapcsolatnak az állítmányhoz való viszonya tehát szorosabbá válik, mint az egyszerű lokativusz esetében (mint a térbeli és időbeli rögzítés esetének, a „grammatikailag kötetlen” határozói esetnek általában). A teljes mondaton belül szintaktikai tagolódás jön létre fő- és mellékcselekményre, különböző cselekvőkkel. E „abszolút” participiális szerkezet időbeli (nem „helyi és/vagy időbeli”!) jellege pedig nem az egyes elemek lexikai és grammatikai/kategoriális jelentéséből ered, hanem a két igei cselekvést tartalmazó mondatszerkezet szintaktikai felépítéséből, amelyet nem pontszerűnek (egyidejűségnek), hanem lineárisnak (egymásutániságnak, következésnek) kell felfogni; e cselekvések közül az egyiket az állítmány, a másikat a participium fejezi ki. Az abszolút participiális szerkezet tehát alapvetően időbeli jellegét nem egyszerűen két összetevőjének aktualizált kifejező tartalmából nyeri, hanem a fő- és mellékcselekmény tisztán szintaktikai minősítéséből. Az időviszony sajátos litván rögzítése, amely a -nt- és a -us participiumokkal kifejezett időértékek kötelező megkülönböztetésén alapul, ebből a szempontból nézve szintén másodlagos (annál figyelemreméltóbb, hogy a lett nyelv az abszolút participiális szerkezetben láthatólag nem ismeri ezt a megkülönböztetést!). A görög abszolút participiális szerkezetben használt perfectum aktív participiumok, valamint a latin perfectum passivum participiumok használata is már a későbbi, az adott nyelv igerendszeréhez igazodó jelenségek közé tartozik; nem is szólva a szláv és germán nyelvek korukat és eredetüket tekintve problematikus abszolút participiális szerkezeteinek viszonyairól¹².

2.4

A litván és lett írásos hagyomány kezdetétől fogva ismert az abszolút datívusz (abs. Dat.), egy (névszói) datívuszból és egy ragozatlan participiális-

¹⁰ Vgl. Hermann Hirt, Indogermanische Grammatik, Band VII, Heidelberg, 1937, S. 92.

¹¹ Vö. Kühner/Gerth, Ausführliche Grammatik der griechischen Sprache. Satzlehre, Teil II⁴, Hannover, 1955, S. 77.

¹² Vö. Rudolf Růžička, Struktur und Echtheit des altslavischen dativus absolutus (in „Zeitschrift für Slawistik“, VI, Berlin, 1961, S. 588—596).

194

form¹³ az -nt-participiumok eredeti mássalhangzós tövéből. Ez a kizárólag datívuszi értelmezés azonban, különösen mivel immár a szerkezet névszói összetevőjére támaszkodik, könnyen lehet másodlagos. A balti nyelvek esetviszonyaiból¹⁴, valamint a ragozatlan participium fennmaradt alakjaiból (-nt < -nti; emellett -ntie < *-ntei) arra lehet következtetni, hogy a (keleti) balti nyelvekben lokativuszi eset alapján álló abszolút participiális szerkezet létezett. Ezt a feltevést többek között az a tény támasztja alá, hogy a datívusz a balti nyelvekben soha nem lehet időeset.

E szerkezet keretében alakult ki a -nt(i) végű ragozatlan jelen idejű aktív participium: szintaktikai különállása miatt kivált a ragozott participiumok csoportjából, miközben a névszói eset az új balti lokativusz kialakulása során, a datívusszal való formai azonossága (vagy hasonlósága) következtében datívuszi formaként megőrizte kapcsolatát az esetrendszerrel.

2.5 A cselekvő kifejezése nélküli szerkezeteket (abszolutív szerkezeteket¹⁵) a litvánban és a lettben az abszolút participiális szerkezetek közé kell sorolni, a két nyelv eltérő fejlődése ellenére¹⁶.

3. A ragozatlan, -us végű múlt idejű participium helye-us- a litván ragozatlan participiumot tartalmazó szerkezeteiben

3.1 A szerkezetalkotás lehetősége szempontjából a ragozatlan, -us végű múlt idejű participium-us ma már szinte teljesen egyenrangú a ragozatlan, -nt végű jelen idejű participiummal-nt. A két ragozatlan participium csupán eltérő relatív időviszonyt jelöl. A jelen idejű alak az egyidejűséget fejezi ki, a múlt idejű pedig a participiális formában foglalt igei kijelentés előidejűségét egy másik megnyilatkozáshoz viszonyítva-

¹³ A participium jo-tövű participiumának ragozott alakjával álló abs. Dat.-okjo a jelek szerint kívül esnek ezen a fejlődésen, és valószínűleg hiperhelyes képzések. Másként vélekedik V. Ambrāzas, Дательный самостоятельный в памятниках литовского языка XVI—XVII вв. Автореферат диссертации..., Vilnius, 1958, S. 4.

¹⁴ A balti esetrendszernek a jelen összefüggésben érdekes sajátosságai közé mindenekelőtt a keleti balti, névutóval ellátott lokativusz kialakulása tartozik, amely az óporoszból hiányzik; továbbá az úgynevezett lokativuszi maradványesetek megléte, mint az illativusz, allativusz, adesszivusz (ezekben a „maradványesetekben” a régebbi lokativuszképzések egyértelmű nyomaival; vö. még A. Laigonaitė, Pašalio vietininkai dabartinėje lietuvių kalboje, „Gramatikos klausimai“ Vilnius, 1957, S. 21—39); valamint a datívusz viselkedése az elöljárószók mellett.

¹⁵ A litvánban a cselekvő kifejezése nélküli abszolút participiális szerkezetek (= vagyis a magában álló, ragozatlan participiumot tartalmazó szerkezetek) tisztán grammatikai terminusaként a további vizsgálataimban egyszerűen az „abszolutív szerkezet” kifejezést használom.

¹⁶ Míg a litván abszolutív szerkezetek általában nem vonatkoztathatók az alany esetére („különböző alany”), a megfelelő lett szerkezetek esetében ez lehetséges, például Atgriežoties (oder atgriezdamies!) no ekskursijas, jaunieši runāja par gūtajiem iespaidiem (idézi Gailums/ Vilāns, Latviešu valodas gramatika VIII—XI klasei, Rīgā, 1958, S. 265).

195

.... A probléma tehát az, hogy miért van a litvánban (a lettben viszont nem) ez a két időfokozat mind az abs. dat.-ban, mind az abszolút szerkezetben, amelyek formailag szigorúan elkülönülő kifejezési lehetőségek (e problémafelvetés keretében a ragozatlan particípiumok úgynevezett accusativusi szerkezetben való használati lehetőségei nem játszanak szerepet). A litván ragozatlan particípium mind az egyik, mind a másik szerkezetben meghatározott, állandó időértéket jelöl.

3.2 Az időértékek jelölését tekintve a ragozatlan particípiumok hasonlóan viselkednek, mint a ragozott (aktív) particípiumok, amelyek ugyanis szintaktikai helyzetüktől függetlenül, pusztán formájuk révén egy másik (igei vagy névszói megfogalmazású) kijelentéshez viszonyítva meghatározott relatív időviszonyt („egyidejűséget”, „előidejűséget” vagy „utóidejűséget”) fejeznek ki az általuk tartalmazott igei állításban.

3.21 Abból a tényből, hogy a ragozatlan particípium és a ragozott particípium bizonyos közös vonásokat mutat a „mellékcselekmény kifejezése a főcselekményhez képest” szintaktikai funkcióban¹⁷, kétségkívül arra lehetne következtetni, hogy a ragozatlan particípium az állandó időérték kifejezésében is megegyezik a ragozott particípiummal; vessük össze például: eidamas suklupo — nereikia einant suklupti; atėjęs rado visus namie — nelengva atėjus visus rasti namie.

Valószínű, hogy ez az egyezés másodlagos közeledésen alapul. A litvánban az abszolút szerkezetnek a főcselekmény hordozójához („alanykülönbség”) való viszonyát az abs. dat. jellege, vagyis az abszolút participiális szerkezet határozza meg, és így elkülönül a ragozott particípiumokkal alkotott szerkezetektől. A ragozatlan particípium azonban viszont, mint az abszolút participiális szerkezet predikátumértékű alkotóeleme, lehetőséget kap egy állandó időérték jelölésére is, de csak az „egyidejűség” vagy „előidejűség” alternatívájában.

3.22 A másodlagos közeledésnek ez a folyamata, amely a mai állapothoz vezet, egyszerű statisztikával szemléltethető, amelyet az általam felhasznált ólitván adatolások alapján állíthatok össze¹⁸. Míg ugyanis 210 abs. dat. a következő alakjaival...

¹⁷ A ragozatlan particípiummal alkotott szerkezetek és azok a ragozott particípiummal alkotott szerkezetek, amelyek a főcselekményhez képesti mellékcselekmény kifejezésére szolgálnak, mondatfelépítési típusukat tekintve rokon szerkezetek; megkülönböztető jegyük lényegében abban a helyzetben áll, amelyet az adott cselekvő a particípiumi alakban kifejezett igei állítás hordozójaként az egész mondatban elfoglal.

¹⁸ A felhasznált szövegek jegyzékében feltüntetett ólitván szövegeken kívül e statisztikához csupán Daukša katekizmusát használtam fel (Литовский катихизис Н. Даукши перепечатанном Э. А. Вольтером, С-Петербург, 1886). A statisztika nem veszi figyelembe az említett ólitván szövegekben előforduló -norint- adatokat.

196

A jelen idejű particípiumi tőből képzett alakokkal 92 abs. dat. áll szemben a múlt idejű particípiumi tő alakjaival¹⁹.

Ezzel szemben az abszolút szerkezetekben 132 jelen idejű alakkal és 101 múlt idejű alakkal alkotott kapcsolat található. Ez az arány arra utal, hogy az önálló ragozatlan particípiumok a jelen és múlt idejű alakok megoszlását tekintve megfelelnek a „kapcsolt” ragozott (aktív) particípiumoknak, amelyeknél a jelen és múlt idejű alakok aránya egyaránt megközelítőleg azonos százalékot tesz ki.

3.3 Részletesebben vizsgálva a statisztika ezenfelül a következőket mutatja: az abszolút szerkezetek nagy része már frazeológiai jelleggel használt, ragozatlan particípiumot tartalmazó kifejezési forma, például ißskirus, ißbėmus, pradeius stb., valamint a közbevetett fordulatok sakant, kalbant, netarent stb. A többi, nem túl nagy számú (összesen 64) abszolút szerkezetben messze a múlt idejű alakok vannak túlsúlyban, például: ir numirus dubias mūsų Dievui afierawojɔ „halálunk után lelkünket Istennek áldozza” (DP 516); Nėssa tarp ławōno žmogaus ir maitós ßunes/ne kokio numirus skiriaus ne rasi „Mert egy ember holtteste és egy kutya teteme között nem találni különbséget, ha (az ember és a kutya) meghalt” (DP 583); Bet priminus Diewa mus per wargus wadinanti pakutospi/weisdekem... „Erre emlékezve, hogy...” (BrP II 479); ...adunt žmones mokietu ne tiktay ne ápłavst dáŕbu ižgānimo/del pasipeneimo/bet ir pati walgimu áp taydus skubinties ßwentump dayktump: (Si II 177; az egyetlen ilyen adat, amelyet egyáltalán találtam Širvydnél!).

Példaként az alábbi, ragozatlan jelen idejű particípiummal képzett abszolút mondatok idézhetők: ...kokis ten’ būwo gałfėjimas Wiespaties Jėsaus ręgint’ teip’ primistų motiną sawą... (DP 174); Musu budas irá/taymiey giwenant/ir sweykays esant/ape Pona Diewa maž ad-boti... (KNSu 238); Tay ptáčiey išguldìt galesis kas čionay trumpay ažu-sirakiną/mokštu duodunt kaliniams/ku turi weykti kaliney (Si I 42/3); ...at-tad ûti dani/tatai est/cziese alba kartais renkant mesława (BrP II 503).

3.4 Az ólitván szövegek abszolút szerkezeteiben viszonylag gyakran előforduló múlt idejű alakok megfigyelése (a jelen idejű alakoknak az abszolút szerkezetekben, illetve általában az abszolút participiális szerkezetekben való előfordulásához viszonyítva) arra enged következtetni, hogy ezekben a ragozatlan múlt idejű particípiummal alkotott abszolút szerkezetekben olyan szerkezettípus képviselteti magát, amely különösen közel állhatott a ragozatlan -us-particípiumok használatának eredeti szerkezeti modelljéhez. Ez a szerkezeti modell tehát nem lehetett abszolút (azaz eredetét tekintve attribútív) participiális szerkezet; következésképpen olyan participiális szerkezetről lehetett szó, amelyet a hagyományos módon predikatívnak nevezhetnénk. E...

¹⁹ Hasonló következtetésre jut V. Ambrazas is, l. c., 7. o.; uő: Absoliutinis naudininkas su dalyviu XVI—XVII aa. lietuvių kalbos paminkluose, „Lietuvos TSR Mokslų akademijos darbai“, Serija A 2(5), 1958, 152. o.

197

Ezzel adott egy tény, amelyből kiindulhatunk, hogy valamelyest megvilágítsuk a litvánban a balti nyelvek közül egyedül előforduló, -us végű, ragozatlan múlt idejű melléknévi igenév történetét; ez mind abszolút dativusban, mind absolutív szerkezetben előfordulhat.

4. Megjegyzések a jelen idejű aktív és a múlt idejű aktív melléknévi igenév képzéséhez a balti nyelvekben

4.1 Először még ki kell emelnünk a jelen idejű aktív és a múlt idejű aktív melléknévi igenév képzésének néhány alapvető vonását a balti nyelvekben, amelyek összefüggésünk szempontjából érdekesek.

A balti jelen idejű aktív melléknévi igenév a -nt- képzőelemmel ősi indoeurópai örökség; az ige jelen idejű tövéből képződik, és olyan archaikus alakokat mutat, mint a sant- az es- „lenni” gyökből (vö. óind sant-/sat-, görög ōn stb.), valamint az ent- az ei-/iā „menni” gyökből (tisztázatlan ablautviszonnyal²⁰). A jelen idejű aktív melléknévi igenév a balti nyelvekben minden alakjában egyértelműen jelen idejű képzésként van megjelölve.

Más a helyzet a balti múlt idejű aktív melléknévi igenévvel, amely képzésmódját tekintve balti újalkotás. Erre utal a -ves-/-us- képző egyik ablautfokának általánosulása; ez az óindben és a görögben névszói igealakokat képez perfektumtövekből²¹, valamint e képző kapcsolódása egészen eltérő jellegű igetövekhez. Mindkettő a szlávban is megfigyelhető. A balti és a szláv nyelv azonban e képzés általános kiindulópontjain túl már nem egyezik. Ahogyan a balti preteritum sajátosan balti képzés, amely csak bizonyos igék egyes alakjaiban vethető össze a szlávval vagy más indoeurópai nyelvekkel, úgy az -us- melléknévi igenév is saját utat jár be kiépülése és az igerendszerbe való beilleszkedése tekintetében.

4.2 A balti nyelvi viszonyok alapján ítélve, amelyek nem teszik lehetővé annak bizonyítását, hogy a balti nyelvek „elveszítették” volna az indoeurópai perfektumot és az indoeurópai aorisztoszt²² (inkább azt kell feltételeznünk, hogy a balti nyelvek e képzéseket valójában soha nem alakították ki), az -us- képző eredetileg valószínűleg nem „perfektumképző” volt. A balti nyelvekben kezdetben csupán sajátos szemantikai jellegű névszói igeképzés eszközeként kell értelmeznünk. E us- képzések és a balti preteritum kapcsolata természetesen nyilvánvaló. A

²⁰ Siehe J. O t r ę b s k i, Gramatyka języka litewskiego, III, Warszawa, 1956, S. 251; A. S a b a l i a u s k a s, Atematiniai lietuvių kalbos veiksmažodžiai, „Gramatikos klausimai“, Vilnius, 1957, S. 99 ff.

²¹ Vö. K. B r u g m a n n, Grundriss der vergleichenden Grammatik der indogermanischen Sprachen II, 1, Strassburg, 1889, S. 410 ff.

²² Az ólettben előforduló lehetséges perfektum jellegű melléknévi igenévi alakhoz, buwis, būwis, amely a *būwens (?) alakból származik, és összevethető a szláv byvъ, valamint az óind babhūván alakkal, vö. J. E n d z e l i n, Lettische Grammatik, Heidelberg, 1923, S. 727; Chr. S. S t a n g, Das slavische und baltische Verbum, Oslo, 1942, S. 196/209.

198

Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az -us- képzése ne történhetett volna a préteritum képzésétől függetlenül is, különösen mivel ez az elv megfelelő keretek között éppen a régi indoeurópai participiumképzésre érvényes.

Általánosságban elmondható, hogy a balti -us- participium olyan igetőből képződik, amely nem tartalmaz jelen idejű ismertetőjegyet (jelen idejű ablautot, nazális infixumot, -st--infixumot, ie/o-tőképzést stb.); vö. például krentant-: kritus-; renkant-: rinkus-; rūkstant-: rīkus-; āriant-: ārus-.

4.3 A (mai) litvánra az a szabály érvényes, hogy az aktív múlt idejű participium a préteritumi tőből képződik. A balti préteritumi tövek viszont -ē-re és -ā-ra végződnek, és különféle verbális tőképzések bonyolult összefonódásán alapulnak, amelyek eredetileg nem kizárólag időbeli jelleget hordoztak. A tőképzésben szereplő igei gyök alakja összevethető különféle régi indoeurópai igei gyökablaut-típusokkal, esetenként más tőképzésekkel is²³, de a régi jelen idejűekkel nem. A balti nyelvekben az infinitivusi tő és a préteritumi tő nem azonos.

4.31 A ma fennmaradt, -us- végű litván participiumi alakokban a préteritumi tőképzés bizonyos különbségei is tükröződnek, amelyek a ragozott igealakokban már nem jelennek meg: vö. sãkius- a sakýti (infinitivus), sãko (jelen idő), sãkė (préteritum) mellett; ezzel szemben baigus- a baigti, baigia, baigė alakokhoz, valamint dėgus- a dègti, dėga, dėgė. Az egyes szám első személyben mindegyik esetben sakiau, baigiau, degiau. A ma azonos hangzású ē-préteritumok mellett tehát a participiumban az egyik esetben -ius-, a másikban pedig -us- fordul elő. Összefüggésünkben ez a különbség megerősítheti azt a felfogást, hogy a balti -us- participium nem feltétlenül a verbális ē-tövekkel egyidejűleg vált a balti igerendszeren belüli préteritumi képződménnyé²⁴.

4.4 A gyök és a tő kialakítása szempontjából az aktív múlt idejű participium kevésbé és kevésbé jellegzetesen jelölt, mint az aktív jelen idejű participium. Emellett a balti nyelvekben az -us--participiumok csoportján belül az -nt--participiumok alakjai is megtalálhatók, mégpedig hímnemű egyes számú nominativusban (nešęs), valamint hímnemű többes számú, illetve semlegesnemű egyes számú nominativusban (nešę). Újabban ugyanis teljes joggal állítják, hogy ezek az alakok az ige ē-tövének -nt--participiumából vezetendők le; így nešęs a *nešent-s alakból, ahogyan a nešąs a *nešant-s alakból stb.²⁵. Ezeket az alakokat a régi ē-igei ragozás maradványaiként kell értelmeznünk abból az időből, amikor e képzés időbeli (préteritumi) funkciója még nem alakult ki. A balti nyelvek fejlődése során

²³ Chr. Stang, l. c., S. 189/190.

²⁴ A balti préteritum alapjául szolgáló különféle igetövekről szóló vitához lásd legutóbb Chr. Stang, l. c., S. 150 f., 209 f.

²⁵ J. Otrębski, l. c., S. 257 f.; Chr. Stang, l. c., S. 208.

199

A múlt idejű alakok ezek a -nt-formák végül bekerültek az -us-participiumok komplexumába.

4.5 Az aktív múlt idejű participium e „heteroklízise” azért tehető könnyen valószínűvé, mert az aktív jelen idejű participiumok nominativusában is olyan esetről van szó, amelyben szintaktikai-funkcionális feltételek alapján a participium ragozási paradigmája bizonyos értelemben megszakad. A jelen idejű participium nominativusában (amelynek magától értetődően az alanyi esetben álló főnévre kell vonatkoznia) az attribútív, illetve adverbiális/körülményhatározói funkció közötti különbség formailag is eltérő kifejezésmódnak felel meg; egymás mellett áll a -nt-participium és a -dama-participium (nešąs — nešdamas). A múlt idejű participium nominativusában „heteroklitikus” „képzést” találunk (nešęs — nešusi, nešę — nešusios), de a participium különböző funkcióinak nincs kettős megjelölési módja. Bizonyos körülmények között számolhatunk azzal, hogy az aktív múlt idejű participium „heteroklitikus” alakjai a jelen idejűekhez hasonló differenciálódási kezdeményezést tükröznek. Vessük ezt össze a litván nyelvben tapasztalható helyzettel:

1. e i d a m a s namo nuvargo — parėjęs namo pailsėjo

(adverbiális/körülményhatározói)

2. p r i d e r ą s (priderantis) elgesys — n ū v a r g ę s žmogus

(attribútív)

4.6 A ferde esetekben a participiumi ragozáson belül nincs lehetőség az attribútív és az adverbiális/körülményhatározói funkció formális megkülönböztetésére. Mindazonáltal teljesen lehetséges, hogy a nominativusban fennálló viszonyok, amelyek ezt a megkülönböztetést lehetővé teszik, a ferde esetekre is hatással lehetnek. A kelet-balti nyelvek fejlődése során az ilyen megkülönböztetést a ragozhatatlan participium segítségével ténylegesen nagyrészt lehetővé tették. Vessük ezt össze a litván nyelvben tapasztalható helyzettel:

1. Pasakė pareinantiems vyrams — pasakė parėjusiems vyrams (attributiv)

2. Tai padaryta vyro, einančio namo — Tai padaryta vyro, parėjusio namo („appositiv“, nicht adverbial/zirkumstantial)

3. Tai padaryta vyro einant namo — Tai padaryta vyro, parėjus namo (adverbial/zirkumstantial)²⁶

²⁶ A kifejtett érvelés alapgondolataival nem ellenkezik az, hogy a -dama-participium cselekvője az adverbiális/körülményhatározói szerkezetben mindenképpen alanyi esetben vagy annak megfelelőjével kifejezve jelenik meg, míg az adverbiális/körülményhatározói absolutiv szerkezet cselekvője ugyan tetszőleges ferde esetben kifejezhető, de akár teljesen kifejezetlen is maradhat. A fenti példa a következő értelmezéseket teszi lehetővé:

1. Tai padaryta vyro (jam pačiam) einant namo;

2. Tai padaryta vyro (kitiems) einant namo;

3. Tai padaryta vyro (jam pačiam ir kitiems) einant namo.

200

4.7

Azon tendencia mellett, hogy az „attribútív—nem attribútív (illetve adverbiális/körülményhatározói)” megkülönböztetést a megkülönböztethető formák révén is kifejezésre juttassák, másfelől olyan törekvések is megfigyelhetők, hogy a jelen idejű és a múlt idejű igenévi paradigmát az ilyen megkülönböztetések kifejezési lehetőségei tekintetében (teljesen eltekintve az abszolút időértéktől, amelyet az egyik vagy a másik igenévi paradigma minden formája jelöl) a lehető leginkább hasonlóvá tegyék. A litván és a lett nyelv ebben különböző utakat járt be: a lett nyelv a -nt-tövű ragozatlan jelen idejű igenevet bizonyos értelemben kiterjesztette a nominativusra, és így a jelen idejű igenevek paradigmáját a múlt idejű igenév paradigmájához igazította. A jelen időben semlegesítette a funkcionális szinten fennálló formai különbségeket (vö. a 16. jegyzet példamondatát), és a különböző igenévi funkciók jellemzését – akárcsak a múlt időben²⁷ – a kontextusnak rendelte alá, bizonyos korlátozásokkal azonban²⁸.

Ezzel szemben a litván nyelv a -us-tövű ragozatlan múlt idejű igenév kialakításával további formai megkülönböztetési lehetőségeket teremtett, hogy a múlt időben is figyelembe vehesse a funkcionális adottságokat. A ragozatlan -us-igenév kialakulásával kapcsolatos összefüggésben azonban különös figyelmet kell fordítani a múlt idejű igenév nominativusának viszonyaira (annak „heteroklitikus” alakjaival együtt).

5. A cselekvő múlt idejű igenév nőnemű egyes számú nominativusa

5.1

Ha áttekintjük a múlt idejű igenéven belül az imént leírt viszonyokat, és különösen a nominativus sajátos helyzetét, megerősödik az a feltevés, hogy a 3.4. szakaszban a ragozatlan múlt idejű igenévvel alkotott szerkezetek eredeti szerkezeti modelljéről levont következtetések szempontjából is itt keresendő a kiindulópont a litván -us végződésű ragozatlan múlt idejű igenév kialakulásának magyarázatához.

A cselekvő múlt idejű igenév nominativusa tehát mindenképpen kifejezhet a főcselekvéssel egyidejű mellékcselekvést, azonos cselekvő mellett (miközben a cselekvő jelen idejű igenév nominativusában ebben a sajátos szerkezettípusban a -dama-igenév használatos, amely korlátozza a -nt-igenév nominativusbeli funkciótartományát). Bármely hosszabb litván szöveg áttekintésekor valóban az derül ki, hogy a cselekvő múlt idejű igenév adverbiális/körülményhatározói használatú nominativusainak aránya az attribútív használatú nominativusokéhoz képest többnyire még lényegesen nagyobb is.

²⁷A lett nyelv az úgynevezett „relatív módban” is csak ragozott múlt idejű igenévi alakokat használ, vagyis ugyanabban a szintaktikai környezetben, amelyben jelen időben a ragozatlan igenév áll. Ez feltehetőleg annak is megerősítése, hogy a litván -us végű ragozatlan igenév nem az úgynevezett accusativusos szerkezetben keletkezett.

²⁸ Vgl. Mūsdienu latviešu literārās valodas gramatika, I, Rīgā, 1959, S. 662/3.

201

5.2 A cselekvő múlt idejű igenév nominativusi alakjai közül összefüggésünkben most különösen a nőnemű egyes számú nominativus alakjai érdekelnek.

A -us-igenév nőnemű egyes számú nominativusa rendszerint -usi végű, és az -ī végű igenév régi nőnemű képzését tartalmazza. Ez az alak eredetileg és szervesen a -us-igenevekhez tartozik, míg a -ęs és -ę végű hímnemű és semlegesnemű nominativusi alakok egy másik igenévi paradigmából erednek (vö. fentebb a 4.4. szakaszt). A -us-igenevek nőnemű egyes számú nominativusa maga is különbözik a -nt-igenevek megfelelő alakjától: a -usi végződés ugyanis jóval erősebben mutatja azt a tendenciát, hogy elveszítse a szóvégi -i-t (az -ī-ből), mint a -nti végződés esetében (-i az -ī-ből)²⁹. A -us-igenevek nőnemű egyes számú nominativusának ilyen, végződés nélküli alakjai a modern litván irodalmi nyelvben éppúgy előfordulnak, mint például az ólitván szövegekben:...ir užžaugūs padārė wáišių Bimterioką (DP 97);...karalienė...ižgirdūs Ißmiti Salomonolui regėdama aną didį ápstią...apie jį nustėbus bėčio: (DP 323); Mergaitė sėdėjo prie lango, padėjus ant rankų galvą, ir verkė — (T); Ji nepaprastai išaugusi, nebe mergytė, bet subrendusi mergina, pasi-puošus ir sustambėjus (P).

Könnyen megállapítható, hogy az -i nélküli alakok főként az igenevek adverbiális/körülményhatározói használatában (valamint az összetett igealakban, amely itt nem tartozik vizsgálatunk körébe) fordulnak elő; az attribútív, -i nélküli alakok sokkal ritkábbak. Nem állapítható meg szabály arra vonatkozóan, hogyan oszlanak meg a nem attribútív használatban az -i nélküli, illetve az -i-t tartalmazó alakok³⁰. Az ólitván nyelvemlékek kapcsán általánosságban elmondható, hogy azok a szövegek, amelyek a főnévi igenévben hajlamosak elhagyni a szóvégi -i-t, a cselekvő múlt idejű igenév nőnemű egyes számú nominativusának -usi végű alakjaival is ugyanígy járnak el (pl. Daukša, Širvyd), míg ezzel szemben azokban a szövegekben fordul elő több teljes, -usi végű alak, amelyek a főnévi igenévben is megőrzik a szóvégi -i-t (pl. Bretkun).

5.3

A jelen vizsgálat keretében azt kívánom megmutatni, hogy az -nt végű, ragozatlan jelen idejű melléknévi igenévtől egészen eltérő úton jut el egy ragozottnak tekintendő igenévi forma a „főcselekvés melletti mellékcselekvés kifejezése” funkcióhoz; ez az írott hagyomány kezdetétől napjainkig formailag nem különböztethető meg az -us végű, ragozatlan múlt idejű melléknévi igenévtől. Ilyen esetekben—

²⁹ Az -nt végű, cselekvő jelen idejű melléknévi igenév nőnemű egyes számú alanyesetének végződés nélküli alakjai alkalomszerűen előfordulnak (J. Kruopas professzor közlése szerint) régi litván kálvinista szövegekben, újabb időben pedig gyakran a kelet- és különösen az északkelet-aukštaitiai nyelvjárásokban, vagyis olyan nyelvjárásokban, amelyekben — ellentétben például azokkal, amelyek a mai litván irodalmi nyelv alapját képezik — egyébként is erősebben kopnak a végződések. Ezzel szemben a cselekvő múlt idejű melléknévi igenév nőnemű egyes számú alanyesetének -usi végződéséből a szóvégi -i eltűnése valószínűleg az egész litván nyelvterületen lehetséges.

³⁰ A litván szövegekben, amelyek nyelve mindkét lehetőséget megengedi, az -i nélküli és az -i-re végződő főnévi igenevek előfordulására sem lehet általános szabályt megfogalmazni; az eloszlást sok esetben úgy tűnik, eufonikus szempontok szabályozzák.

202

Ezekben az esetekben csak annak megállapítása döntheti el, hogy egy konkrét -us végű alakot a cselekvő múlt idejű melléknévi igenév nőnemű egyes számú alanyeseteként vagy ragozatlan múlt idejű melléknévi igenévként kell-e értelmezni, hogy a fő- és a mellékcselekvésnek azonos-e a cselekvője; vö. az olyan mondatokkal, amelyekben az alany és az igenévi forma messze van egymástól: Kayp tay rayßku ugnij/kuri (= ugnis) ne pirmiaus azudega medžiu/net ižžio-wins iump ßłapiby/želiby/ir ßalti/ir kitas priepuolebes/kurios priešīnasi ios prigimimuy/tay padarius/tuoiaus iż medžio daro ugni (Si I 142); Apkurti-na (=Welinas) idant ne girdetu (=dūsia) ir ne klausitu Diewo bałso sąwo širdiy/ney Diewo žodžio/kurii žgirdus (zu lesen als -kuri iżgirdus-) lautus piktibiu (Si II 50/51).

5.4 Mindez arra a következtetésre vezet, hogy a cselekvő múlt idejű melléknévi igenév nőnemű egyes számú alanyesete nemcsak funkcionális szempontból, hanem pusztán formai tekintetben is lényeges tényező az -us végű ragozatlan múlt idejű melléknévi igenév kialakulásában. Ha abból indulunk ki, hogy a balti -us-os melléknévi igenév eredetileg nem szerepelhetett abszolút igenévi szerkezetben, akkor hiányzik az általános előfeltétele annak, hogy e melléknévi igenevek „abszolút” használatú, ragozatlan alakjait lokatívuszi, illetve datívuszi esetből magyarázzuk.³¹

5.41 Ehhez járul, hogy az -us-os melléknévi igenevek valamely obliquus esetéből kiinduló magyarázat további nehézségeket is okoz a ragozatlan múlt idejű melléknévi igenév esetében. Az -us-os melléknévi igenevet rendszerint régi, mássalhangzós ragozástípusnak tekintik. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a balti írott hagyományban nem igazolható e melléknévi igenevek egyetlen mássalhangzós ragozású alakja sem³², mivel a -ęs és -ę végű alanyesetek, amelyek kétségtelenül mássalhangzós ragozású alakok, -nt végű melléknévi igenév képződményeiként értelmezendők. Az egyetlen fennmaradó tanúra, nevezetesen a litván ragozatlan múlt idejű melléknévi igenévre pedig nem lehet támaszkodni. Ezeket többnyire a régi mássalhangzós igenévi tő hím- és semlegesnemű egyes számú datívuszaként — esetleg lokatívuszaként — tartják számon, ám ezt a nézetet csak a ragozatlan -us-os alakok mibenlétéről alkotott mindenkori elképzelés támaszthatja alá.

5.42 Az -us végű ragozatlan múlt idejű melléknévi igenév datívuszi értelmezését általában az támasztja alá, hogy abszolút datívuszban is előfordul. A jelen idejű -nt végű melléknévi igenevek esetében a datívuszi értelmezést megelőzhette, vagy legalábbis kísérhette, hogy az igenév nyelvtanilag elkülönült az abszolút igenévi szerkezet predikatív értékű összetevőjeként. Még ha erre a balti abszolút igenévi szerkezetekkel jellemzett korszakra már feltételezzük is az -us-os melléknévi igenevek bevonását a—

³¹ Egy balti -usi végű alak például megfelelhetne az óindben adatolt lokatívuszi alakoknak; vö. óind viduṣi.

³² A litvánban és lettben -į (-i), az óporoszban -in végű hímnemű egyes számú tárgyeset, valamint az óporosz többes számú tárgyeset -ins végződésű alakja nem különböztethető meg az i-tövű alakoktól. Ennek ellenére a balti -us-os melléknévi igenevek mássalhangzós ragozású végződéseinek létezése nem zárható ki feltétlenül.

203

Ha ugyanezt kellene feltételeznünk, kérdésesnek kellene tűnnie, hogy az -us-participiumok dativus-locativusi alakja ekkor még a mássalhangzós ragozás egyik alakja volt-e.

5.5 Alakjuk alapján aligha hozható fel több ellenvetés a ragozás nélküli -us-alakok magyarázatával szemben, amely szerint azok a fem. nom. sg. -us(i) (az -usī-ból származó) alakjából erednek, mint amennyi aggály a ragozás nélküli -us-participiumoknak az adott paradigma valamely obliquus esetéből való kialakulásával kapcsolatban felmerül. Az -usis végű visszaható alak is nagyrészt illeszkedik ehhez a nominativusi magyarázathoz. A legtöbb litván nyelvjárásban, köztük a legtöbb ólitván nyelvjárásban, valamint a modern litván irodalmi nyelvben az aktív praeteritumi participium fem. nom. sg.-jának visszaható alakja és a ragozás nélküli praeteritumi participium visszaható alakja azonos: mindkét esetben nešusis (illetve igekötős igénél nu-si-nešus(i) a nominativusi alakban, és nu-si-nešus a ragozás nélküli participiumban). Vö. például az ólitvánban: stóiusis išg ußpakalo kóiosiam[p] io/pradėio aßaromis wilgit... (DP 476), kuriol' ii ertės uždariusis medes... (DP 599).

5.51 Der vokalischen Vertretung unmittelbar vor der Reflexivpartikel -s(i) muss auch im Fall des unfl. Part. prät. Beachtung geschenkt werden, da in der Stellung unmittelbar vor der Reflexivpartikel vielfach im Litauischen (Baltischen) die „ungekürzte“ und meist als ursprünglich anzusprechende Flexionsendung auftritt, z. B. beim finiten Verb 1. Sg. präs. nešu: reflexiv nešuos(i). Wenn die Gleichheit der oben genannten Reflexivformen tatsächlich auch die Entstehung des unfl. Part. prät. aus dem Nom. sg. fem. des Part. prät. akt. bekräftigen soll, so darf man im litauischen Sprachgebiet keine andere vokalische Vertretung erwarten. Im Falle des unfl. Part. präs. deuten die litauische dialektische Endung -nties (z. B. juókianties³³) und die lettische Endung -ties³⁴ (z. B. mazgājoties) auf eine diphthongische Flexionsendung (-ie aus *-ei) der Partizipialform hin, die zwar nicht älter bzw. ursprünglicher als die Endung -nti ist (vgl. litauisch reflexiv -ntis, z. B. juókiantis)³⁵, immerhin jedoch als (alte) Nebenform aufgefasst werden kann.

A ragozás nélküli praeteritumi participium visszaható, -usies végű alakjai, például mušusies, dirbusies és hasonlók, viszont csak a žemaiti nyelvjárásokban fordulnak elő,

³³ J. Otrębski, l. c., S. 277.

³⁴ Mindazonáltal felhozható, hogy a lett visszaható -ies végződés a ragozás nélküli praesens participiumban bizonyító erejéből veszít, mivel másutt sem alapul minden esetben folyamatos fejlődésen, hanem gyakran általánosításon (a grammatikai kategóriák egységes jelölése javára); vö. például a ragozás nélküli participium lett visszaható alakjával -am/-ām végződéssel, pl. ceļamies, mazgājamies (-am/-ām a *-amā-ból, a -amu/-āmu közvetítésével keletkezett; lásd J. Endzelin, l. c., S. 715).

³⁵ Mind a litvánban, mind a lettben a -nt, illetve -ot végű, végződés nélküli, ragozatlan alak jobban magyarázható egy -i végződésű participiumi alakból, mint egy diftongikus végződésű alakból.

204

³⁶; ezek az alakok mintha ellentmondanának a ragozás nélküli praeteritumi participium nominativusi eredetére vonatkozó hipotézisnek. E litván nyelvjárási adatok értéke azonban csak akkor ítélhető meg helyesen, ha sikerül megállapítani (ami jelenleg még nem áll módomban), hogy a nyelvjárásokban az említett alakok milyen viszonyban állnak az aktív praeteritumi participium fem. nom. sg.-jának visszaható alakjával, vagyis milyen szerepet tölt be a visszaható végződés -ies az egyes nyelvi rendszerekben (nyelvjárásokban) (vö. a visszaható végződés -ies lettbeli általánosulását, lásd a 34. jegyzetet).

5.52 A rendelkezésemre álló ólitván szövegek alapján a ragozás nélküli praeteritumi participium nem visszaható, -usi végű alakját, vagyis olyan ragozási végződésű alakot, amely felvilágosítást adhatna a szóban forgó participiumi forma eredeti alakjáról, csak az úgynevezett akuzatívuszi szerkezetben tudom adatolni az ólitvánban. Az ilyen, -usi végű alakok azonban aligha tekinthetők a ragozás nélküli praeteritumi participium „teljesebb” alakjának, mivel az egyes ólitván szövegek viszonyainak megfelelően végső soron mégis az -us-participium masc. acc. sg. alakjaként értelmezendők (vö. fentebb a 2.2. szakaszt). A litván ragozás nélküli participiumok 1. alkalmazástípusán belül is előforduló -usi végű alakok, amennyiben adatolhatók³⁷, a ragozás nélküli praeteritumi participiumnak az aktív praeteritumi participium fem. nom. sg.-jából való magyarázata szempontjából nem jelentenének rendellenességet.

5.6 Kezdetben nehézséget okoz megmagyarázni a nőnemű alaknak a hímnemre és az egész többes számra való átvitelét. Az ólitvánban és az újlitván nyelvjárásokban ugyan elszórtan előfordul hímnemű alakok használata a fem. nom. plur.-ban³⁸, valódi átvitelre azonban nincs példa egyes számban, és nőnemű alakok hímneműként való használatára sincs. Azt is fel lehetne vetni, hogy korántsem magától értetődő: egy és ugyanazon grammatikai alak, ez esetben tehát az aktív praeteritumi participium fem. nom. sg.-ja, általánosult (és többé már nem ragozható) alakban, vagyis ragozás nélküli praeteritumi participiumként használatos, miközben egyidejűleg a ragozott participium sajátos nőnemű alakjaként is fennmarad, tehát abban a kiinduló helyzetben marad, amelyből az általánosulás kiindul.

5.61 A fem. nom. sg. alak általánosulásának feltételezését alátámasztandó a szlávban, például az oroszban végbement hasonló fejlődésre lehetne hivatkozni: az -uči végű jelen idejű gerundium formailag a fem. nom. sg.-ból származik. Funkcióját tekintve tehát ennek az esetalaknak az általánosulását jelenti valamennyi nemben és számban

³⁶ Az ilyen -ies végződéseket (vagyis azok žemaiti reflexeit) J. Aleksandavičius, Kretingos tarmės veiksmažodis, „Vilniaus Valstybinio Pedagoginio instituto Darbai“, VIII, Vilnius, 1959 (sajnos egyelőre nem fértem hozzá), valamint P. Jonikas, Pagramančio tarmė, Kaunas, 1939 című munkájában jegyezték fel. Az utóbb említett munka 67/8. oldalán bemutatott anyagból azonban egyelőre csak az derül ki, hogy a ragozás nélküli praeteritumi participium visszaható alakja -mūšūsi˙s- azonos hangzású a ragozott praeteritumi participium visszaható alakjával -mūšūsi˙s-.

³⁷ Vgl. J. Jablonskis, Rinktiniai raštai, I, Vilnius, 1957, S. 323.

³⁸ Vgl. A. Senn, Kleine litauische Sprachlehre, Heidelberg, 1929, S. 209.

205

meri dar. Ez az -uči végű gerundium az oroszban ma is maradványformaként³⁹ él a domináns -ja végű forma mellett, amelyet a participium úgynevezett rövid alakjának Nom. sg. mask. formájából eredeztetnek⁴⁰. Az orosz gerundium cselekvőjének azonban meg kell egyeznie a főcselekvés cselekvőjével (néhány frazeologikus fordulat kivételével). Az általánosítás mértéke tehát kisebb annál, mint amekkorát a litván ragozatlan, -us végű participium esetében fel kellene tételeznünk. Ezenkívül a szláv -uči végű alakok természetesen a régi -nt-participiumot képviselik. A szláv -uči végű alakok fejlődését és a ragozatlan praet. participium litván kialakulását egy Nom. sg. fem. alakból tehát nem tekinthetjük párhuzamos fejlődésnek, de szintaktikai kölcsönzésnek sem. Az aktív participiumokat tartalmazó egyes szintaktikai szerkezetek használatának összehasonlítási lehetősége mindazonáltal fennmarad.

5.62 Végül az is amellett szólhat, hogy a praet. akt. participium valamely nőnemű alakja egy sajátos szintaktikai specializációjú, ragozatlan participiumformává általánosult, hogy a -ęs és -e végű hímnemű nominativusi alakok nem alkalmasak az általánosulásra, mivel a participiumképző szuffixumban nem mutatnak jellegzetes balti múltidőjelölést. Mivel azonban a ragozatlan -us végű participium akkor is, miután a litván grammatikai rendszerben változatlan névszói igealakként meghatározottá vált, az egyik igei közlésnek egy másikhoz viszonyított előidejűségét kifejező eszköz, ennek a képzésnek bizonyosan egyértelmű formális múltidőjelölésre van szüksége.

6. A praet. akt. participium egy régi, végződés nélküli nominativusának kérdéséhez

6.1 Mindezek ellenére továbbra is kétséges, hogy a ragozatlan -us végű participium a praet. akt. participium Nom. sg. fem. alakjából fejlődött-e ki (a szláv, -uči végű gerundium említett származtatása semmiképpen sem bizonyított). Az előző szakaszokban kifejtett hipotézisnek mégis látszólag jelentős ellentmondása éppen magának a litván participiumparadigma-rendszernek a felépítése, amennyiben a nőnem ebben a rendszerben soha nem jelenik meg jelöletlen tagként, vagyis nem használható „semleges” formaként; lényegéből adódóan legalábbis ellenáll az ilyen használatnak.

Nem kevésbé hipotetikus, de a litván participiumrendszerhez inkább illeszkedik az a kísérlet, amely a hímnemű, illetve semleges alakokat vonja be a ragozatlan, -us végű participium eredetének magyarázatába.

³⁹ Z. B. будучи, читаючи, едучи, живучи zitiert nach R. Trautmann, Kurzgefasste russische Grammatik, Leipzig, 1948, S. 102.

⁴⁰ P. J. Tschernych, Historische Grammatik der russischen Sprache, Halle, 1957, S. 239 ff.; В. В. Иванов, Развитие грамматического строя русского языка, Москва, 1960, S. 121 ff.

206

6.2 Végül ugyanis fel kell vetnünk a kérdést, hogy eredetileg nem a hímnemben is az -us-participium valamely alakjával kell-e számolnunk⁴¹. A praet. akt. participium nominativusi alakjainak „heteroklitikus” képzésmódjára vonatkozó megfigyelések önmagukban nem akadályozzák — sőt inkább megerősíthetik — azt a feltevést, hogy a participium -us-tövéből származó régebbi, azaz nem adatolt képzéseket a hímnemben is feltételezzünk. Elképzelhető például, hogy ezek az -us-képzések formailag (és funkcionálisan) nem voltak kellőképpen jelöltek, ezért minden szintaktikai helyzetben „felváltották” őket az -ęs és -ę végű alakok; ezek talán kezdetben csak a praet. akt. participium attribútumként vagy határozói/körülményhatározói funkcióban való használatának jelölésére szolgáltak. Ebben az értelemben a nem, szám és eset szerinti formális jelöltség erősebbnek bizonyult, mint a balti -us-participium abszolút időértékének, illetve sajátos kifejezéstartalmának egyértelmű formai jelölése. Nehéznek tűnik azonban konkrét támpontokat találni egy ilyen vagy hasonló fejlődéshez.

6.3 A szlávban ismét olyan utalással találkozunk, amely a litván (balti) fejlődésre vonatkozó megfelelő érvelést támasztja alá: a -vъ végű praet. gerundium (pl. znavъ) egy *-(u)us⁴² végű Nom. sg. mask. alakból származik⁴³. Egy szláv *znavus alak tehát egy litván žinojus alaknak felelne meg. Noha nem bizonyíthatjuk bizonyossággal, hogy valaha létezett volna ilyen hímnemű alak a baltiban (az itt felhozott, funkcionálisan motivált képzési lehetőségeket leszámítva), ugyanígy cáfolni sem tudjuk. Ha mégis helytálló az a feltevés, hogy a žinojus-hoz hasonló alak hímnemű nominativus volt, akkor feltűnő balti-szláv (pontosabban litván-szláv) egyezéssel, bizonyos értelemben a balti-szláv közös nyelv részleges újításával lenne dolgunk.

6.4 A žinojus típusú képzést az -us-participium végződés nélküli alakjaként kell értelmezni, amely eredetileg talán semlegesnemű volt. Megemlíthető, hogy a nešą típusú -nt-participiumok hímnemű többes számú nominativusa szintén semleges, azaz végződés nélküli alakra vezethető vissza. A viszonyok az -nt-participium esetében is meglehetősen összetettek; például nem könnyű megmagyarázni a végződés nélküli alak későbbi többes számú használatát. Mindazonáltal a -ą, -į, -ę végű többes számú alakok (azonos hangalakú) semlegesnemű alakokból való magyarázata tűnik az egyetlen elfogadhatónak.

⁴¹A -ęs és -ę végű nominativusi alakoknak a participium -ves\-us szuffixumának erős tőfokával képzett alakokként való magyarázására tett kísérlet ugyancsak főként az -ves\-us-participiumok egységes paradigmájának előfeltételezésén alapul; ennek érdekében a hangfejlődés számottevő szabálytalanságait is el kell fogadni.

⁴²Az -uus- (= -vus-) tövű alak általánosulása szláv újítás.

⁴³Vö. V. Ivanov, l. c., S. 123; J. Otrębski, l. c., S. 257 a szláv -us végű alakot eredetileg semlegesnemű formaként értelmezi, amely behatolt a hímnembe.

207

Így aligha tekinthető teljesen légből kapottnak az -us-particípium végződés nélküli alakjának feltételezése. Ez az -us-képzés talán nem jutott túl a „semleges” kifejezésmód stádiumán a balti nyelvekben.

6.5 Következésképpen feltehető — bármily merésznek tűnjék is —, hogy az egyes nyelvek sajátosságai által meghatározott litván ragozatlan múlt idejű particípium az -us-particípium egy régi, végződés nélküli alakja. Ennek az alaknak a litvánban nominativusi alaknak kellett lennie, és a (balti) semleges nem elvesztése után a hímnemhez tartozhatott. Elképzelhető, hogy ez az alak, miután kivált az -us-tövű ragozott participiumok rendszeréből, lehetővé tette az -ęs és -e végű nominativusok átvételét. Másfelől az aktív múlt idejű participium nominativusának „heteroklitikus” képzésmódja magyarázhatja egy lehetséges, -us végű hímnemű nominativus grammatikai elkülönülését; ennek az alaknak ebben az esetben a participium határozói-körülményjelölő funkcióját kellett betöltenie. Így az alakját tekintve a ragozatlan múlt idejű particípiumhoz igen hasonló, -us(i) végű nőnemű egyes számú nominativus fennmaradása is könnyen érthetővé válik. A ragozatlan múlt idejű particípium -usis végű visszaható képzése tekinthető analógiás képzésnek, alaki kiegyenlítődésnek, például az infinitivus, a ragozatlan jelen idejű particípium, az aktív jelen és múlt idejű participium hímnemű egyes számú nominativusa (pl. dirbąsis, dirbęs(is)), vagy a -dama--particípium hímnemű egyes számú nominativusa (pl. nėsdamasis⁴⁴) mintájára. Ugyanakkor ismételten meg kell jegyezni, hogy a ragozatlan múlt idejű particípiumtól nem várhatók olyan alakok, amelyekben a visszaható partikula előtt diftongikus elem áll. Amíg azonban a žemaitiai -usies végű alakok tényleges jellege — az egyes nyelvjárások belső nyelvi rekonstrukciójának szempontjából — tisztázatlan marad (vö. fentebb az 5.51. szakaszt), addig sem az imént említett, sem más, a ragozatlan múlt idejű particípium kialakulásáról szóló hipotézist nem cáfolhatják és nem is igazolhatják.

7. A múlt idejű -ūs-particípium végződés nélküli alakjának további kialakulása

7.1 Felállítható tehát az a hipotézis, hogy a balti nyelvekben kezdettől fogva létezett az -us-particípium egy ragozatlan alakja, amelyre a litván participiumparadigma (az egyes nyelvek külön fejlődése során végbement) kialakulásának folyamán kizárólag „a fő cselekvést megelőző mellékcselekvés megjelölésének” funkciója hárult. Az ilyen funkciójú alak könnyen válhatott (ragozatlan) határozószószerű formává, amely nem volt képes, és nem is kellett, hogy képes legyen a nem és a szám kifejezésére. Ezen az úton természetesen fölöslegessé válik a ragozatlan -us-alak valamennyi nemben és számban való „átvételének” magyarázata.

⁴⁴ dirbąsis a *dirbąs-si helyett, dirbęsis a *dirbes-si helyett, nėsdamasis a *nėdamas-si helyett, vö. J. Otrębski, i. m., 252. o. és köv., 258. o. és köv., 271.

208

7.2 Ahhoz, hogy szemléltessük e ragozatlan -us-alak viszonyát az -nt végű ragozatlan jelen idejű participiumokhoz, valamint e két ragozatlan participium ezt követő „egységesítését” a litván nyelvre jellemző, sajátos grammatikai képződménnyé, és ezáltal láthatóvá tegyük a jelenség sajátosságát, ezen a ponton meg kell állapítani, hogy az -nt végű ragozatlan jelen idejű particípium esetében nem jöhet szóba megfelelő, nominativusi alakból való levezetés; ez még párhuzamos fejlődésként sem magyarázható az -nt végű ragozatlan jelen idejű particípium kialakulásával, amelyet a 2. fejezetben mutattunk be az abszolút participiális konstrukció keretében (e képzések későbbi egybeesésével). Ennek elsősorban két oka van:

7.21 Az -nt-particípium végződés nélküli alakja a hímnemű többes számú, illetve a semlegesnemű egyes számú nominativusban fordul elő, például: neša, saka, myli. Ezeket az alakokat közismerten a *nešant, *sakōnt, *mylint alakokra vezetik vissza. A balti szóvégi hangtörvények alapján egy -nt végű litván alak csak hosszabb alakból keletkezhetett, ezzel szemben a szóvégi litván -us a balti -us alakra vezethető vissza; vö. például az u-tövek egyes számú (hímnemű) nominativusát: sūnūs, saldus stb.

7.22 Az -i szóvégi hangja az -nt-participiumok nőnemű egyes számú nominativusában — néhány kivételtől eltekintve (vö. 29. jegyzet) — a teljes litván nyelvterületen sem az (attribútumként álló) particípium mondatbeli megelőzése, sem követése esetén nem marad el, és rendszerint az összetett igealakban sem (most teljesen figyelmen kívül hagyva a beszéd megvalósulásának bizonyos fonetikai feltételeit, amelyek a szóvégi -i kiesését okozhatják, például a szókezdő magánhangzó előtti elízió és hasonlók). A tisztán hangtani és hangtörténeti körülményeken kívül szerepet játszhat itt az a tény is, hogy az -nti végű nőnemű alakot főként attribútumként és összetett igealakban használják (a határozói/körülményjelölő funkció kifejezésére ugyanis az -dama-particípium szolgál), ezért a melléknévi jelzőkhöz hasonlóan az alakban ki kell fejeznie a grammatikai esetet.

7.3 Az -us végű ragozatlan jelen idejű particípium további grammatikai kialakulása a litvánban az -nt végű ragozatlan jelen idejű particípium mintájára és annak hatására ment végbe, mindenekelőtt az abszolút dativusi használat és az úgynevezett „alanykülönbség” feltételei között. Nem zárható ki azonban teljesen, hogy a modern litván irodalmi nyelvben a ragozatlan participiumos szerkezetek alanyainak („részleges”) azonosságára irányuló tendencia (pl. Išėjus iš girios, aš, tikra to žodžio prasme, parkritau ant griovio krašto (išėjau aš ir dar keli vaikai) I. Simonait ytė,...o buvo taip, Vilnius, 1960, 321. o.; Einant palei dailiai pakirptus krūmus, ji įsipainiojo į voratinklį P 1960/12, 75. o.) azon a tényen alapulhat, hogy éppen a -us végű múlt idejű ragozatlan alak eredeténél fogva „azonos alanyú” ki-

14. Kalbotyros klausimai VI.

209

kifejezésmód volt, és bizonyos körülmények között talán soha nem mondott le teljesen erről a szerkesztési lehetőségről⁴⁵.

7.4

Összefoglalásképpen ismét hangsúlyozzuk, hogy a litvánban létező, -us végű ragozatlan múlt idejű igenév nem egyidejűleg és nem is ugyanazon az úton keletkezett, mint az -nt végű ragozatlan jelen idejű igenév. Míg ez utóbbi — amelyet baltinak tekinthetünk — eredetét a balti abszolút igenévi szerkezet sajátos feltételeinek köszönheti, addig az előbbi eredetileg nominativusi alakokról van szó, amelyek határozói/körülményhatározói funkcióban fordultak elő, és vagy kezdettől fogva kívül álltak a (ragozott) igenévi paradigmán, vagy viszonylag korán kiváltak belőle, és különálló helyzetet foglaltak el.

7.5

Az itt bemutatott viszonyok csak a ragozatlan participium 1. alkalmazástípusára vonatkoznak (lásd fent, 1.21. szakasz). A ragozatlan participium -us végű alakjának fejlődése során a 2. alkalmazástípusban — akárcsak a ragozatlan participium -nt végű alakja esetében — a ragozott participiumot tartalmazó accusativusos szerkezetek és az 1. alkalmazástípusba tartozó, ragozatlan participiumot tartalmazó szerkezetek morfológiai és szintaktikai keveredésével kell számolnunk. A két esetben az egybeesési tartomány feltehetően elsősorban egyrészt a ragozott participiumok masc. Acc. sg. alakját, másrészt a ragozatlan participium alakját foglalta magában.

Mivel a lett nyelv az úgynevezett accusativusos szerkezetben a lett ragozatlan participium -am/-ām végű alakján kívül — amelynek használatát itt nem szükséges tárgyalni — csak a ragozatlan participium -nt végű alakjait ismeri (lett -ot), a ragozatlan participium -us végű alakjának bevonását az úgynevezett accusativusos szerkezetbe a litván nyelv sajátos, külön nyelvi fejleményének kell tekinteni. Régi litván szövegekben megfigyelhető, hogy az úgynevezett accusativusos szerkezetben a végződés nélküli -us alakok csak egészen szórványosan fordulnak elő masc. Acc. sg.-ban (vagyis -us a gyakoribb, ragozott -usi, -usį alak mellett), más környezetben viszont szinte egyáltalán nem; a rendelkezésemre álló régi litván szövegek vizsgálata mindenesetre nem mutatott ettől eltérő képet. Ezzel szemben a végződés nélküli -nt alakok az úgynevezett accusativusos szerkezet minden környezetében adatolhatók, bár eltérő gyakorisággal. Ebből is arra lehet következtetni, hogy az első írásos emlékek korában a ragozatlan múlt idejű participium -us végű alakja még az 1.

⁴⁵ Mindazonáltal az „alanyi azonosság” részleges eseteit tartalmazó mondatokban a ragozatlan jelen idejű participium éppúgy előfordul, mint a ragozatlan múlt idejű participium, sőt mindkettő az abszolút dativusi szerkezetben is! Példaként: Kalbant apie tai, paklausių mokinių, kuo skiriasi gyvas žmogus ar gyvulys nuo mirusių TMa 1959/11 S. 20; Dabar anksti aušė, anksti kėlė, jautėsi sveikas, valgė daug, kaip studijų laikais gavus stipendiją M. Sluckis, Vėjų pagairėje, Vilnius, 1958, S. 6; Kolūkiečiai vieningai nutarė — Lietuvos TSR dvidešimtmetį sutikti įvykdžius pusantros metinės užduoties T 1960 VI 16;...paklausė Adomėnienė Barvainio, jiems išėjus į aikštę P 1960/12 S. 44. Az alanyi azonosságra irányuló tendenciának tehát más okai is lehetnek; a ragozatlan participium -us végű alakjának említett helyzetén kívül bizonyára más tényezők is közrejátszottak, például bizonyos formulás fordulatok terjedése, mint a atidarant mitingą (kongresą, spaudos konferenciją u. a.), atsisveikinant, baigiant (tárggyal vagy anélkül) stb.

210

a 2. alkalmazástípusban még nem állt olyan mértékben egyenrangú helyzetben az -nt végű ragozatlan jelen idejű igenévvel, mint ahogyan az a modern litván irodalmi nyelvben tapasztalható.

Halle/Saale

A felhasznált szövegek jegyzéke, amennyiben a dolgozatban nem idéztük őket teljes terjedelmükben

BrP I—II — Postilla tatai esti Trumpas ir Prastas Ischuldimas Euangeliju... Per Jana Bretkuna Lietuvos Plebona, Karalaucziuje... 1591, Teil I und II.

DP — Daukšos Postilė, Fotografuotinis leidimas, Kaunas, 1926.

Si I—II — Šyrwids Punktay Sakimu, Herausgegeben von F. Specht, Göttingen, 1929, Teil I und II.

KNSn — Kniga Nobaznistos Kirkščioniškos... antrą kartą perdrukawota, Kiedaynise, 1653; Summa arba Trumpas iszguldimas Ewangeliju Szwentu...

T — Tiesa (Lietuvos Komunistų partijos Centro Komiteto, Lietuvos TSR Aukščiausiosios Tarybos Prezidiumo, Lietuvos TSR Ministrų Tarybos organas), Vilnius.

P — Pergalė (Literatūros, meno ir kritikos žurnalas; Lietuvos TSR Tarybinių rašytojų Sąjungos organas), Vilnius.

TMa — Tarybinė mokykla (Lietuvos TSR Švietimo ministerijos organas), Vilnius.

(A cikkhez felhasznált valamennyi tudományos szakirodalom — amennyiben itt, a dolgozatban nincs rá hivatkozás — a szerző disszertációjának irodalomjegyzékében szerepel.

A litván nyelv múlt idejű -us végű határozói igeneve

Г. БЕНЗЕ

Резюме

A múlt idejű határozói igenév formai és szintaktikai sajátosságai alapján a cikk azt a feltevést veti fel, hogy ez a határozói igenév eredetét tekintve különbözik a jelen idejű határozói igenévtől, amelyet a szerző egy mássalhangzós tövű főnév megkövült lokatívuszaként tart számon. A múlt idejű határozói igenév a múlt idejű melléknévi igenév semleges nemű egyes számú rekonstruált alanyesetéből származtatható, -us végződéssel, vagyis végződés nélkül (vö. lit. žinojus és szláv znawъ<*znawus). A visszaható határozói igenevek sajátos -i végződése (pl.: praūšusi-s) az infinitívusszal, a jelen idejű határozói igenévvel, valamint a jelen és a múlt egyszeri idejű melléknévi igenevek hímnemű alanyesetével való analógia útján jöhetett létre.

211

A litván nyelv -us végű múlt idejű határozói igeneve

G. BENZĖ

Összefoglalás

A múlt idejű padalyvis alakja és használata alapján a cikk azt feltételezi, hogy ez a padalyvis eredetét tekintve különbözik a jelen idejű padalyvistól, amelyet a szerző a mássalhangzós tő megrögzült lokatívuszának tekint. A befejezett múlt idejű padalyvis a rekonstruált befejezett múlt idejű participiumok semlegesnemű egyes számú nominativusából származtatható, *-us végződéssel, azaz rag nélkül (vö. lit. žinojus és szl. znawъ < *znawus). A visszaható padalyvisok -i végződése (pl. praūsusi-s) a főnévi igenévvel, a jelen idejű padalyvisszal, valamint a jelen és befejezett múlt idejű participiumok hímnemű egyes számú nominativusával való analógia hatására alakulhatott ki.