Stasys ZAJANKAUSKAS

Melléknévi melléknevek a műszaki terminológiában

A műszaki terminológia állapotát a nyelv állapota és fejlődése határozza meg. Az elektronikai terminológia természetesen nem kivétel, az elektronikában pedig folyamatosan jelennek meg újdonságok, így új terminusok is. Az új terminusok többsége az angol és az orosz nyelven keresztül érkezik, a szükséges fogalmakat azonban megfelelően meg kell nevezni magyarul. Ehhez viszont egyaránt szükséges a műszaki ismeret és a nyelvi műveltség. Könnyű eltévedni. Gyakran tapasztaljuk, hogy valamely fogalmat sokkal pontosabban is meg lehetett volna nevezni.

Nagyon fontos, hogy pontosan meg tudjuk nevezni a különféle anyagi képződmények és fogalmaik megkülönböztető jegyeit, különösen akkor, amikor faji ismertetőjegyek alapján nevezzük meg őket. Erre leggyakrabban a határozott melléknévi alakok és az -inis képzős melléknevek alkalmasak. Az -inis képzős melléknevek könnyen érthetők, ha az alapszavak gond nélkül kitalálhatók. Ezek többnyire főnevek, jóval ritkábban pedig más szófajok szavai. Használatosak az -inis képzős, melléknévi alapú melléknevek is, de aligha van rájuk szükség, és aligha kell belőlük egyre több.

A tökéletes terminus igen fontos tulajdonsága a pontos irányultság. Csakhogy gyakran lehetetlen megérezni, vajon a melléknévi melléknév valamerre is irányít-e.

A. Kvedaravičius és R. Navickas „A szilícium integrált áramköreinek gyártási kézikönyve” című könyvében (Vilnius: Mokslas, 1989) elterjedten a negatív és pozitív fotoreziszt alakokat használják, holott úgy kellene nevezni őket, ahogyan a fototechnikában régóta nevezik: negatív és pozitív, negatív és pozitív képek, negatív és pozitív fényérzékeny rétegek – ilyenek a fotorezisztek is. Itt nem határozott alakú, hanem főnévből képzett mellékneveket kellene használni, amelyek a negatív és a pozitív szavakból származnak. A szándékok persze jók voltak: az -inis képzős melléknevek között vannak szabálytalanok és más módon is indokolhatatlanok. De nem mindegyik ilyen. A határozott melléknévi alakokat pedig sokan teljesen elfelejtették. Egyenesen rá kell tukmálni őket a szabványok és műszaki feltételek szerzőire.

Már sok, bár nem minden melléknévi melléknévtől megszabadultunk,

47

amelyek a máshonnan átvett melléknévképzőkön, az -al-, -yv-, -at-, -ar- képzőkön kívül még a litván melléknévképzőt, az -inis képzőt is tartalmazzák. Nem sikerült azonban minden „szupermelléknévtől” megszabadulni – rövidség kedvéért nevezzük így a kettős képzős mellékneveket, például: vizualinis (=vizualus, vizualusis, regimasis), lokalinė (=lokalus, lokalusis, vietinis), globalinis (=globalus, globalusis, visa apimantis) stb. Egyébként itt nem cél az összes lehetséges litván megfelelő felsorolása. Ehhez külön tanulmány kellene.

Nemrégiben a műszaki nyelv minden mondatában hemzsegtek a „szupermelléknevek”, például: sumarinis (=suminis), dvidis, efektyvinė (=efektinė) reikšmė, selektyvinis (=selektyvus, selektyvusis) stiprintuvas, elementarinės (=elementariosios) dalelės, elementarinės (=elementariosios) matematikos žinynas. Más a helyzet az egyéb szófajokhoz tartozó nemzetközi szavakból az -inis képzővel képzett melléknevekkel. A legtermészetesebbek, legszükségesebbek és leggyakoribbak az -inis képzős, főnévi alapú melléknevek, például: integralinis: integralas, diferencialinis: diferencialas, personalinis: personalas, personalija. Feltehetően ezekben nincs kettős melléknévképző.

Íme az új, kényelmes eszközök: a szerző által a melléknévi igenevekből könnyen képzett, -inis végű melléknevek a kétszavas terminusokhoz: integruotinė schema (vagy talán integruotinis ar telktinis grandynas, hiszen nem sémáról, hanem olyan termékről van szó, amely sok elektronikai áramkört tartalmaz), integruotinis jautrumas, programuotinis valdas, refiuotinė informacija. Régóta számos ilyen szerkezetű terminus használatos: įneštinė varža, plūktinė asla, spausdintinė plokštė, įterptinis žodis, įvaržiuotinis būdvardis, verstinė literatūra.

Egyébként a szóalkotásnak többnyire több lehetősége is van – megfelelhetnek az integruotoji schema vagy integruotasis grandynas, integralusis jautrumas terminusok is (a korábban használt integralinis jautrumas szintén megfelelő); koaksialusis kabelis (a korábban használt koaksialinis kabelis is megfelel), mindenféle mesterkedés nélkül alkotva: az integral.as, koaksialas főnevek tövéhez hozzáadták az -inis képzőt, a mellékneveket és igeneveket pedig határozott alakban használták. De talán úgy gondolták, hogy ez túl egyszerű, ezért most olyan rossz, semmire sem utaló terminusokat erőltetnek, mint az integrinė schema, integrinis jautrumas, koaksinis kabelis. Az ilyen melléknevek …

48

a magyar nyelvben nem használatos szavakból alkotni, vö. még artezinis, juridinis. Az, hogy az alapszó a litván nyelvben ne legyen használatos, igen ritka és nem kívánatos: „ha a formáns nélküli alakot a litván nyelvben egyetlen használatos szó sem támasztja alá, formánssal ellátott melléknevet kell használnunk”¹. Igaz, vannak, akik azt állítják, hogy az említett integrinis melléknév az integrus szóból ered, de akkor az egyszerű integrálásra utal, nem pedig az egyesítésre vagy összefogásra.

De hiszen az integruotinės schemos elnevezése korábban integralinės schemos volt; javasolták, hogy ne csak integrinėmis schemomis, hanem integraliosiomis schemomis néven is említsék, legutóbb pedig integrschemomis. Továbbra is tévelyegnek. A nemzetközi szabványokat fellapozva látható, hogy az integruotinė schema sem teljesen oszthatatlan, sem teljesen integrális eszköz. Az integrális jelleget rendszerint a monolitinis melléknévvel egészítik ki, például: puslaidininkinė monolitinė integruotinė schema. Sok nyelvben az integruotinė schema terminus jelzője csak az integrációra, az egyesítésre utal, az integrális jellegre nem – integrated circuit (angol), integrierte Schaltung (német), circuit intégré (francia). Többféle integrációra gondolnak: technológiaira, szerkezetire, áramkörire. Oroszul nem volt kényelmesen kifejezhető: интегрированные схемы lett volna a megfelelő.

Sikertelenek voltak a bipoliarinis tranzistorius és az unipoliarinis tranzistorius terminusok, de valaki által rájuk erőltetett helyettesítőik, a dvipolis tranzistorius és a vienpolis tranzistorius teljesen alkalmatlanok és elfogadhatatlanok, mert hangsúlyosan tévesen nevezik meg a lényeget. A dvipolis kétpólusú, a vienpolis pedig egypólusú; például a vienpolis jungiklis olyan eszköz, amellyel egy vezetéket lehet csatlakoztatni vagy leválasztani, míg a dvipolis jungiklis két vezetékhez való. Minden diáknak tudnia kell, hogy e tranzisztorok mindegyike három-, sőt akár négypólusú elem. Ezeket a tranzisztorokat nem Litvániában fejlesztették ki, és először angol nevet kaptak. Ezért a nemzetközi elnevezéseiket is megváltoztathatnánk, mondjuk így: bipoliarusis tranzistorius és unipoliarusis tranzistorius. Természetesen ezek a terminusok is ugyanilyen tévesen fejeznék ki a lényeget. Pontosabban az elsőt bipoliarų (dvipoliarų) sandūrų tranzistoriumi kellene nevezni. De, mint említettük, más irányba tértek el. Ezért immár hat éve, hogy

¹ Kniūkšta P. Priesagos -inis būdvardžiai. V.: Mokslas, 1976. P. 50. Toliau trumpinama PIB. Dar žr.: Sližienė N. Atsakome medikams // Kalbos kultūra. V.: Mintis, 1972. Sąs. 23. P. 71

49

a diákjaim, úgy vélem, kellően kifejező új szóalkotásokat hallanak: dvikrūvis tranzistorius és vienkrūvis tranzistorius. Egyébként a krūvnešį kifejezés is csak a mozgékony elektron és a mozgékony lyuk összefoglaló megnevezésére szolgál. Bármelyik elektront, lyukat vagy iont – akár mozgékony, akár nem – töltéshordozónak lehet nevezni. A Dvikrūvio tranzistoriaus működési elve kétféle krūvnešiais hordozón alapul, a vienkrūvio elve pedig csak egyféle krūvnešiais hordozón. A nemzetközi szabványok is így jelölik.

Vannak-e tehát valamiféle szabályok vagy stratégiák a sajátos tulajdonságot kifejező melléknevek megalkotására és használatára? Talán vannak. A nyelvész A. Kaulakienė a terminológiában szükséges névmási melléknevekről ezt mondja: „ha nem a dolog minőségét, hanem annak megkülönböztető (terminológiai) jelentését kívánjuk hangsúlyozni, mindenütt névmási alakokat kell használni”². Egyébként azt is figyelembe kell venni, hogy a nemzetközi melléknevek egyszerű, -us végződésű alakjának (integralus, personalus, vizualus), valamint a nemzetközi főnevek birtokos esetének (integralo reikšmė, personalo sudėtis) is megvan a maga helye. Ha pedig fellapozzuk a „Tarptautinių žodžių žodynas” (1985) című szótárt, észrevesszük, hogy abban a „szupermelléknevek” nagyon sok rokon melléknevet helyettesítenek.

A névmási alakok és az -inis képzőjű nemzetközi melléknevek terminológiabeli versengéséről A. Paulauskienė és D. Tarvydaitė „Gramatikos normos ir dabartinė vartosena” (Kaunas: Šviesa, 1986) című könyve azt írja, hogy nem kellene „mindenáron mindent teljesen szabályozni, egyszer s mindenkorra”³, és hogy „az éppen csak kialakulni kezdett névmási alakok osztálya máris eltűnőben van”⁴. Mindazonáltal emlékeztet arra, hogy „már létrejöttek (vajon még létre is kellett hozni őket?! – S.Z.) olyan melléknevek, amelyeknek (!? – S.Z.) névmási alakjuk is lehet (aktyvus – aktyvusis, pasyvus – pasyvusis, formalus – formalusis, vertikalus – vertikalusis)”⁵. Vagyis a „szupermelléknevek”, az aktyvinis, pasyvinis, formalinis, vertikalinis helyett, amelyeket nyilvánvalóan az elsőkkel egyenértékűnek tekintenek-

² Kaulakienė A. Politechnikos terminijos negėrovės // Kalbos kultūra V.: Mokslas, 1979. Sąs. 37. P. 35.

³ Paulauskienė A., Tarvydaitė D. Gramatikos normos ir dabartinė vartosena. K.: Šviesa, 1986. P. 139.

⁴ Ten pat. P. 136.

⁵ Ten pat. P. 139.

50

…-ek esetében – egyszerű alakjaik „épp most alkotottak”. Itt még csak nem is javasolják „megalkotni” az atonális, globális, demonstratív és hasonló alakokat.

Mint említettük, A. Kaulakienė nyelvész a névmási melléknevek gyakoribb használata mellett foglal állást. Véleménye szerint azonban választás szerint „jelzői melléknevek nélküli” melléknevek is képezhetők. Elkerüljük a melléknévképzők kettőzését, de nincs következetesség, nincsenek szabályok, csupán további ösztönzés van az -inis képző használatára. Csakhogy nem világos, vajon az alapszó szolgál-e e származékok megértésének alapjául; végül is „a rendszer nélkül alkotott terminusokat külön-külön kell megjegyezni, ami még az adott terület szakemberének is nehéz, nem is beszélve azokról, akik csak most kezdik tanulni a tárgyat”⁶. Ráadásul aligha védhető az idegen szavak sokfélesége?

A szótárak nagy segítséget jelentenek a használóknak. Sajnos a szótárakban jut hely a „szupermelléknevek” népszerűsítésére, a névmási alakok megadása viszont szokatlan, mintha mindenki tudná, hogy léteznek (vagy talán azt, hogy eltűnőben vannak?). A Politechnikai szótárban (V., 1984) ez szerepel: нормальный 1. normalinis (az első, talán a fő jelentés?! Mikor használják?). 2. нормalis. 3. norminis. Ebből világos, hogy nem lehet egyetlen szóval lefordítani! Az első mellett nem ártana megadni a birtokos esetet is: normalės (pl. normalės krypties), a második mellett az egyszerű alakot: normalus, a harmadik mellett pedig a birtokos esetet: normos (pl. normos lygis). De így egyetlen -inis képzős melléknévre sincs szükség!

Természetesen úgy tűnhet, hogy már örülhetsz, ha a „Fizikai szakkifejezések szótárában” (V., 1979) az aktív (és nem aktiváló) elemet, valamint a vezetőképességet, aktív és meddő ellenállást, teljesítményt, induktív ellenállást, sőt még az reaktív repülőgépet is megtaláltad. Sajnos a később kiadott szótárakban az esetek többségében „újra kezdődik a dal”. Egyébként ebben a szótárban is szerepel a stacionárius (=stacionarus+is) rezgés, vezetőképesség és mozgás (mintha minden valamiféle kórházban= zajlana), kvázistacionárius (=kvazistacionarus+is) szint és mező, abszolút minimum, szint és idő; lokális (=lokalus+is). A fent említett politechnikai szótárban számos következetlenség található; például a transzverzális (=transversinis, transversalus+is) szűrő. Mit is mondhatnánk a „Nemzetközi sz…

⁶ G e r u l a i t i s V. Fizikos terminų žodynas // Mūsų kalba. 1980. Nr. 5. P. 30.

51

…szótáráról” (V., 1985).

Mint tudjuk, az -inis képző gyakran elhagyható, ha helyette a főnév birtokos esetét használjuk. Sajnos ilyenkor gyakran több birtokos eset kerül egymás mellé, és sérül a gondolat világossága. Az -inis képző segít elkerülni az érthetetlen birtokoseset-halmozásokat, ez pedig gyakoribb használatára ösztönöz. Íme egy újfajta birtokoseset-halmozás: lygiagrečiųjų virpesių kontūrų savybės. Márpedig a rezgések, nem pedig az áramkörök párhuzamosak (vagy sorosak, csatoltak). Nem is olyan régen ezeket a „rezgési” áramköröket sikeresen rezonansiniais, sőt virpamaisiais néven neveztük.

Ha mindenki számára világossá válik a megkülönböztető tulajdonságot jelölő melléknevek szabályos képzése, szótárak nélkül is érthető lesz, hogy az ekvivalentinė schema jelentése „az ekvivalens sémája”, míg az ekvivalenčioji schema jelentése „helyettesítő séma”; a stacionarinis prietaisas jelentése „az állomás berendezése”, míg a stacionarusis prietaisas jelentése „nem mozgó berendezés” (az ilyen árnyalatoknak létezniük kell, hogy pontosan meg lehessen mondani, miről van szó). Akkor mindenki számára világos lesz a különbség a negatyvusis és a negatyvinis, a dogminis és a dogmatinis, valamint sok más alak között is.

A nemzetközi mellékneveket valóban lehet és kell is szigorúbb szabályok szerint rendezni. Fontos stratégiai alapelv volna: ne használjunk jelzői mellékneveket, jóval gyakrabban használjunk névmási alakokat. Nem kellene ölbe tett kézzel várnunk, amíg „hagyományok” alakulnak ki; kerülnünk kell a visszaeséseket.

52