RASUOLĖ VLADARSKIENĖ

Litván Nyelvi Intézet

AZ ALÁRENDELŐ ÖSSZETETT MONDATOK NORMÁZÁSÁNAK SAJÁTOSSÁGAI ÉS A VONATKOZÓ MONDATOK HASZNÁLATA

KULCSSZAVAK: szintaxis, alárendelő mondatok, vonatkozó mondatok, normázás.

Sintaksės reiškiniai kinta labai pamažu. Vytauto Ambrazo (1986: 66) nuomone, „[s]intaksinės sandaros pastovumas – būdinga ir labai svarbi kalbos ypatybė. Jeigu žodžių santykiai ir jų raiškos būdai kistų taip greitai, kaip patys žodžiai, kalbos savitumas per kelis šimtus metų išblanktų.“ Todėl suvokiant sintaksinės sistemos reikšmę kalbos pastovumui, nes „[s]intaksės normų irimas jau rodo pačios kalbos nykimą, galima sakyti, kalba baigia egzistuoti kartu su sintakse“ (Pupkis 2005: 297), sintaksės reiškinių tinkamumas lietuvių bendrinei kalbai yra nuolat svarstomas.

A szintaxis tárgya igen széles körű. A nyelvészek főként a szavak közötti kapcsolatok szabályszerűségeit vizsgálják és értékelik; a normázók figyelmét különösen a névszóragok és az elöljárószók használatának sajátosságai kötik le, a normázás során pedig a legtöbb gondot az úgynevezett mikroszintaxis – a szavak szintaktikai potenciáljának (kapcsolódási valenciájának) meghatározása – okozza (Labutis 1985: 10). A nagyobb szintaktikai egységek, például az összetett mondat tagmondatai közötti kapcsolatokat ritkábban értékelik normatív szempontból. Ezt egyértelműen mutatja a Nyelvi tanácsok című rész Szintaxis füzetének terjedelme is: az első füzet a névszóragok, a második az elöljárószók és névutók használatát tárgyalja, a harmadik pedig – az első kettőnél jóval vékonyabb lévén – a szintaxis minden más változó jelenségét veszi számba.

A tanulmány* célja, hogy áttekintse a szintaxis normázásának alapját és kritériumait, valamint az alárendelő összetett mondatok normázásának legfontosabb problémáit, majd részletesebben megvizsgálja a vonatkozó mondat használatának egy aktuális esetét.

* A tanulmány „Az Európai Unió dokumentumai nyelvének vizsgálata” című projekt keretében készült, amelyet az Állami Litván Nyelvi Bizottság finanszíroz a „A litván köznyelv, a nyelvjárások és más nyelvváltozatok működésének és változásainak kutatása 2011–2020. évi programja” alapján.

R. VLADARSKIENĖ. Sudėtinių prijungiamųjų sakinių norminimo ypatumai ir pažymimųjų sakinių vartosena

61

A SZINTAKTIKAI JELENSÉGEK NORMÁZÁSÁNAK ALAPJA

Vytautas Būda (1987: 8) mano, kad „lietuvių kalbos sakinių mokslas yra kilęs XVII–XIX a. lotynų, vokiečių kalbų arba lotyniškai, vokiškai rašytų kitų kalbų gramatikų dirvoje jau vien dėl to, kad šiomis kalbomis buvo rašomos pirmosios lietuvių k. gramatikos“. Tačiau lietuvių kalbos sudėtinių prijungiamųjų sakinių norminimo pradžia reikėtų laikyti Jono Jablonskio darbus, ypač jo Lietuvių kalbos sintaksę (1911). Joje kalbininkas pateikė pirmąjį sisteminį lietuvių kalbos sintaksės aprašą, remdamasis tarmių, tautosakos, šiek tiek senųjų raštų duomenimis ir grožinės literatūros kūriniais. Pripažino, kad rašomosios kalbos pavyzdžiais „sintaksės dėsniams kelti aikšten“ naudojosi atsargiai. Taip J. Jablonskis nubrėžė tolesnę sintaksės kodifikacijos kryptį, į pirmą vietą iškeldamas grynumo kriterijų, glaudžiai siejamą su sistemiškumu. Šią knygą galima laikyti pirmuoju lietuvių kalbos sintaksės kodifikacijos darbu.

A köznyelv erősödésével annak kodifikációs kritériumai is változnak. Az új körülmények előtérbe helyezték a célszerűség kritériumát, Vytautas Ambrazas (1986: 69), a litván történeti szintaxis kutatója azonban nem hajlik arra, hogy ennek túlzott jelentőséget tulajdonítson. Állítása szerint a szintaxis a nyelvi rendszer magvát alkotja; jelenségeit elsősorban annak alapján kell értékelni, hogy mennyire felelnek meg ennek a rendszernek, és nem sértik-e annak törvényszerűségeit. A szintaxis normázásának fő elvének a rendszerszerűséget tekinti, a többi kritériumot pedig másodlagosnak tartja. Ezzel Aldonas Pupkis (2005: 304) is egyetért: a rendszerszerűséget elsődleges feltételnek (azaz a kodifikáció elvének) tekinti, amely szerint csak a litván nyelv törvényszerűségeivel (vagyis rendszerével) összhangban álló jelenségeket szabad normázni. Véleménye szerint azonban a megkülönböztető funkció jelentősége napjainkban egyre nő, mivel ezt követeli meg a nyelvi jelenségek funkcionális differenciálódása. Így a szintaktikai jelenségek normatív voltának értékelésekor először azt próbálják megállapítani, hogy az adott jelenség rendszerszerű-e, majd más kritériumokat is figyelembe vesznek.

Mint már említettük, az összetett mondatokat elsőként Jonas Jablonskis írta le és osztályozta. Az összetett mondatok igen részletes leírása a Litván nyelvtan harmadik kötetében (1976) található; az alárendelő összetett mondatok jellegzetes típusait és jelentésüket a A mai litván nyelv nyelvtana (2006) is bemutatja. A szintaktikai normákat az e művekben közölt szintaktikai leírások alapján állapítják meg. Az összetett mondatok kialakult szerkezete meglehetősen állandó, és nagyon lassan változik, ezért jelentősebb normázási problémák nem merülnek fel. Axel Holvoet és Artūras Judžentis (2003: 99–172) új szemszögből vizsgálta az alárendelő összetett mondat leírásának alapjait.

Maga a mondatszerkezet igen lassan változik, ezért kevés tanács szól az összetett mondatok normáiról. Rita Miliūnaitė (2003: 192) azt állítja, hogy az értékelés során

62

KALBOS KULTŪRA | 85

A mellérendelő összetett mondatok normativitásáról főként a cél-, feltételes, idő- és megengedő mellékmondatokat tartalmazó összetett mondatok használatára vonatkozó ajánlások szólnak.

Annak feltárására, milyen normázási problémák merülnek fel az alárendelő összetett mondatokban, áttekintették a Kalbos patarimų című füzetet, a Sintaksė: įvairūs dalykai. címűt. Ez mindössze valamivel több mint 10 ajánlást tartalmaz az alárendelő összetett mondatok használatáról. Az ajánlások többsége azon alapul, hogy a kötőszók (kapcsolóelemek) számukra szokatlan jelentésben használatosak. Ezek rendszerint fordításból eredő jelenségek, például a kaip ne keista kifejezés megengedés kifejezésére, az o tai pedig ok megjelölésére (reikia važiuoti, o tai (nes) jau vėlu), vagy a kuomet, kaip funkciószó használata időhatározói mellékmondatok kapcsolására. Emellett kifogásolják a nem megfelelően megválasztott szóalakokat (főnévi igenév, határozói igenév vagy tagadó igealak) bizonyos szerkezetű mondatokban, valamint a rossz szórendet a vonatkozó mellékmondatot tartalmazó mondatokban, amikor a vonatkozó mellékmondat nem a vonatkozó szóhoz kapcsolódik. Mindezeket az eseteket azért tekintik normán kívülinek, mert nem felelnek meg a litván nyelv rendszerének, vagyis a köznyelvi használatban való alkalmatlanságukat a rendszeresség kritériumával támasztják alá.

A továbbiakban a kifogásolt alárendelő mondathasználat egy esetét, vagyis a vonatkozó mellékmondat helytelen használatát vizsgáljuk meg.

AJÁNLÁSOK A VONATKOZÓ MELLÉKMONDAT HASZNÁLATÁRÓL

A Kalbos patarimų harmadik, Sintaksės című részében, az Įvairūs dalykai című fejezetben azt ajánlják, hogy a kuris kötőszót ne használjuk olyan, egy később, mint a fő (állítmányi) cselekvés bekövetkező cselekvésből fakadó tulajdonság kifejezésére, amikor nem ismertetőjegyet, hanem a cselekvés alanyát vagy tárgyát kell megnevezni: Felmerült az ötlet, hogy országos jótékonysági akciót szervezzenek, amely (=és az) tavasszal kezdődött. Egy gombászó véletlenül rátalált az autóra, aki (=és) értesítette erről a hivatalos szerveket (KP S3 2003: 33–34). Ennek az ajánlásnak az értelmezése néha számos vitát vált ki, ezért érdemes részletesebben megvizsgálni.

Ez az ajánlás a múlt század utolsó évtizedeiben jelent meg. Aldonas Pupkis (1980: 163) véleménye szerint nem megfelelő az olyan vonatkozó mellékmondatok használata, „amelyekben a mellékmondat csupán a mondat második cselekvésére utal, de nem lát el magyarázó funkciót”. Igaz, ez az ajánlás nem került be a Kalbos praktikos patarimai (1985) című kiadványba, de későbbi, a helyes nyelvhasználatot tárgyaló forrásokban már szerepel.

A Litván Nyelvi Intézet nyelvi ajánlásokat tartalmazó adatbázisában mindössze 8 olyan esetet találtak, amelyben a vonatkozó mellékmondat helytelen használatának konkrét eseteit tárgyalják – az ajánlások szerzői Aldonas Pupkis, Jonas Šukys, Albinas Drukteinis, Rita Šepetytė, Ramunė Vaskelaitė és Loreta Laužikaitė. A szóhasználati esetek

R. VLADARSKIENĖ. Sudėtinių prijungiamųjų sakinių norminimo ypatumai ir pažymimųjų sakinių vartosena

63

– az ajánlások szerzői Aldonas Pupkis, Jonas Šukys, Albinas Drukteinis, Rita Šepetytė, Ramunė Vaskelaitė és Loreta Laužikaitė. A Kalbos patarimų informacinis biuletenis című kiadványban szintén kevés ilyen helytelen használati eset szerepel, és nem azért, mintha ritka volna ez a használat – éppen ellenkezőleg, meglehetősen gyakori –, hanem feltehetőleg azért is, mert ez az ajánlás nem túl világos. A nem megfelelő vonatkozó mellékmondatokat leggyakrabban különféle kiadványok nyelvi lektorálása során bírálják; ilyenkor rámutatnak, hogy egyetlen alárendelő összetett mondatba nem kapcsolhatók be két egymást követő cselekvést kifejező, azonos mondatrészek: Elolvastam J. Biliūnas elbeszéléseit, amelyek (=és ezek...) nagyon tetszettek (Masaitienė 1999); hangsúlyozzák, hogy a kuris névmás a mellékmondatot a főmondathoz kapcsolja, nem pedig önálló jelentésű, cselekvéssort kifejező mondatokat fűz össze: A férfi odafutott a szivattyúhoz és levette a fogantyút, amelyet hazavitt (=hazavitte azt) (Vaskelaitė 2002); azt állítják, hogy a mellékmondatban szereplő leírás logikailag (az események sorrendje szerint) nem követheti a főmondat cselekvését. A többi helyiséget [...] az Oktatási és Ifjúságnevelési Osztály kapta, kuris (=és az) pályázatot hirdet (Drukteinis 1994).

A kevés ajánlás közül ki kell emelni Jonas Šukys és a KancKP útmutatásait. Ezekben a legfontosabb kritériumként a vonatkozó mellékmondatok jelentését emelik ki annak megítélésére, miért nem ajánlottak az ilyen mondatok; a cselekvések sorrendjét csak az egyik kiegészítő szempontként említik.

Jonas Šukys (2003: 235) mėgina populiariai paaiškinti rekomendacijos esmę: „[k]ai nekyla klausimas koks, -ia, o tikslinga pabrėžti įvykių kaitą, jų priežastingumą ar ką kita, šalutiniai pažyminio sakiniai nevartotini“. Jis pateikia konkrečių netaisyklingų sakinių bei jų taisymo būdų: Per gatvę bėgo vaikas, kuris pakliuvo po automobiliu (=ir pakliuvo po automobiliu – čia ne vaiką reikia apibūdinti, o rodyti įvykių kaitą). Kilo keli maištai, kurie buvo greitai numalšinti (= bet jie buvo greitai numalšinti – čia akcentuojame įvykių priešingumą). Tai padrąsina mažuosius, kurie nustoja bijoti (=ir jie nustoja bijoti – pabrėžiame padarinį). Dar visas gyvenimas prieš akis, kurio tau turi užtekti (= ir jo tau turi užtekti – mintis plėtojama, paremiama). Žmonės atsisako šilumos, už kurią nepajėgia susimokėti (=nes už ją nepajėgia susimokėti – čia svarbiau nurodyti priežastį).

Az ilyen esetek különösen gyakoriak a hivatalos nyelvhasználatban, amikor bizonyos eljárásokat kell szabályozni, vagy már megtörtént eseményeket kell leírni. Erről a KancKP is ír, ahol a kuris névmással alkotott helyes és helytelen mondatok egyaránt szerepelnek, és megpróbálják meghúzni a határt a helyes és a hibás használat között. Megadják, hogy a kuris a mellékmondatok főmondatokhoz kapcsolására használatos, amikor a mellékmondat pontosítja azt a szót, amellyel a névmás egyezik-

64

KALBOS KULTŪRA | 85

dis: Az ülésre meghívják a bizottság tagjait, akik a határozattervezetet készítették. A KancKP ajánlása már nem beszél a cselekvések sorrendjéről, vagyis a korábbi és későbbi időről. A jelzői mellékmondat helytelenségének megítéléséhez legfontosabb ismérvként a mellékmondati tagmondat jellegzetes (magyarázó) jelentését jelölik meg – a főmondat egy szavának magyarázatát. Kiegészítő ismérvként azt említik, hogy az összetett mondat mellékmondata nem magyarázza a főmondatot, csupán egy másik cselekvést közöl. Az ilyen jelentésű tagmondatok mellérendelő módon kapcsolódnak, és névmások vezetik be őket: Ebbe a dokumentumcsoportba nem tartoznak a személyzeti ügyekkel kapcsolatos kérelmek, amelyeket (=ezeket) külön kell iktatni, vö. Külön iktatják azokat a dokumentumokat, amelyek a személyzeti ügyekkel kapcsolatos kérelmek közé tartoznak. Címzettlistát készítenek, amelyet (=és ezt) az intézménynél maradó példányhoz csatolnak (nem azt készítik el, amelyet csatolnak, hanem azt csatolják, amelyet elkészítettek).

A nem ajánlott jelzői mellékmondatok használatára vonatkozó ajánlások áttekintéséből két fő kritérium rajzolódik ki, amelyek alapján az ilyen mondatokat javítják:

1) szemantikai – hiányzik a jelzői jelentés sajátos vonása,

2) logikai – egy későbbi cselekvés nem jellemezhet egy korábbit.

A logikai kritérium világos, a vonatkozó jelzői mellékmondatok jelentéseit azonban részletesebben is meg kellene vizsgálni. A mai litván nyelv nyelvtanában (2006: 675–676) a jelzői mellékmondatok tagmondatai közötti viszonyok három jelentését különböztetik meg: 1) elkülönítő, amikor a mellékmondat a jelzett szó által megnevezett dolgot vagy személyt a hozzá hasonló dolgok vagy személyek közül kiemelve jellemzi; 2) minőségi, amikor a mellékmondat minőségileg jellemzi a jelzett szó által megnevezett dolgot; 3) elbeszélő – a mellékmondat új állítást közöl a jelzett szóval kifejezett dologról: Réges-régen élt egy ember, akinek meghalt a felesége (Litván népmesék); Egyenesen a napnyugta felé ment, amelynek sűrű vörösében ő maga is a fákkal együtt alámerült (Katiliškis); Pamūšisból dal érkezett, amely most újnak tűnt az öreg számára (Paukštelis).

Tokios pačios reikšmės pateikiamos ir Lietuvių kalbos gramatikoje (1976: 827), tik čia kalbant apie pasakojamąją reikšmę dar patikslinama, kad šalutinis dėmuo pažymimojo žodžio sąvokos neišskiria ir kokybiškai neapibūdina, bet pasako su ja susijusį naują teigimą (naratyvinė, arba pasakojamoji, reikšmė): Apie vienuoliktą valandą atėjo gražus ponas, kuris sako: „Einam, merga, šokt“ (Lietuvių liaudies sakmės).

Az elbeszélő (narratív) jelentésű jelzői mellékmondatok nagyon hasonlítanak a tárgyalt, nem ajánlott használatú esetre, mivel a mellékmondat új állítást közöl a jelzett szóval kifejezett dologról. A norma és a nem-

R. VLADARSKIENĖ. Sudėtinių prijungiamųjų sakinių norminimo ypatumai ir pažymimųjų sakinių vartosena

65

norma közötti határ nagyon elmosódik. Következésképpen az ilyen, nem ajánlott vonatkozó jelzői mellékmondatot nehéz lenne úgy tekinteni, mint amely teljesen kívül esik a litván jelzői mellékmondatok rendszerén. Természetesen figyelembe kell venni, hogy az elbeszélő jelentésű jelzői mellékmondatok inkább egy sajátos műfajra – az elbeszélő népköltészetre – jellemzők, és az általános nyelvhasználatban az ilyen esetek nem túl gyakoriak.

A mai köznyelvben az ilyen szerkezetű jelzői mellékmondatok terjedéséért feltehetően más nyelvek hatása is felelős. Ramunė Vaskelaitė (2003) is felfigyelt erre, amikor egy olasz nyelvből készült fordítást bírált. Azt írja, hogy az olaszban a amely névmással rendszerint olyan mondatokat kapcsolnak össze, amelyekben az ige a főmondat igéje által kifejezett cselekvés idejénél későbbi időt jelöl; litvánul ilyen esetekben nincs szükség erre a kötőszóra: […] onnan egy fürge kiscsirke ugrott ki, amely (=az) kecsesen meghajolt és megszólalt; vastag ostort tartott, amely kígyók és rókák farkából volt fonva, amellyel (=és azzal) szüntelenül csattogtatott.

Más nyelvek ilyen hatása az adminisztratív nyelvben is megmutatkozik, amikor az Európai Unió dokumentumait litvánra fordítják.

A KÖZIGAZGATÁSI NYELV JELZŐI MELLÉKMONDATAI

A közigazgatási nyelvben is meg kellene őrizni az alárendelő mondatok legjellemzőbb jelentésviszonyait. A jelzői mellékmondatok itt leggyakrabban a főmondatban szereplő főneveket vagy azok helyettesítőit jelölik meg, írják le. Azt mutatják meg, miben különbözik a főmondat főneve (vagy az azt helyettesítő névmás), milyen tulajdonság jellemző rá; például a dokumentum tartalmát határozzák meg: Az Európai Parlament és a Tanács rendelete, amely megállapítja az Uniós Vámkódexet; a Bizottság 2012. szeptember 2-án elfogadott 858/2012/EU végrehajtási rendelete, amely megállapítja a tojáskivitel után járó visszatérítéseket; az Európai Parlament és a Tanács rendelete, amely részben módosítja az európai statisztikákról szóló 223/2009/EK rendeletet. A mellékmondat azonban nem megfelelő, ha a dokumentumot nem leírják, hanem azt jelölik meg, milyen cselekményeket végeznek vele kapcsolatban: Az észrevételeket benyújtó felek megismételték kérelmüket, amelyet (=de végül elutasították (A vizsgálati tisztviselő zárójelentése. Hivatalos Lap C 195., 2012. 07. 03.); E konzultációk alapján az EU felülvizsgált tervezetet készített, amelyet (=és ezt; ezt) a 2012. június 5-én Bécsben tartott ülésen mutattak be (=E konzultációk alapján az EU felülvizsgált tervezetet készített. Azt a június

66

KALBOS KULTŪRA | 85

5-én Bécsben tartott ülésen) (Féléves előrehaladási jelentés. Hivatalos Lap C 237., 2012. 08. 07.).

A jelzői mellékmondatok helyességének megítélésekor arra is figyelni kell, hogy a közigazgatási nyelvben általános vagy konkrét (már megtörtént vagy még bekövetkező) cselekményeket írhatnak le. Az utóbbi esetek világosabbak, itt könnyebb megállapítani a cselekmények sorrendjét, különösen, ha konkrét dátumokat adnak meg: 2001. december 6-án a Görög Köztársaság a békéltető testülethez fordult, amely (=és ez; ez) véleményét 2002. április 25-én nyújtotta be (A Törvényszék (nyolcadik tanács) 2012. július 5-i ítélete. T-86/08. sz. ügy); Az év hátralévő része a tizenhatodik tag, Szlovákia csatlakozására való felkészüléssel telt, amely (=és ez) hivatalosan 2009. január 1-jén történt meg (A Bizottság közleménye, 2009. 02. 23.). Az ilyen mondatok kétségtelenül helytelenek.

Valójában a cselekmények sorrendje jól használható támpont lehet a jelzői mellékmondat helyességének megítéléséhez: az egymást követő cselekményeket mellérendelő kapcsolattal kell összekapcsolni: Kinevezték az ország első uniós különmegbízottját, aki (=és ő) első tanácskozásán Szomáliára és a térségben elharapódzó kalózkodásra összpontosított (A Bizottság jelentése a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek, COM/2012/0444); A felperes mindenekelőtt azt állítja, hogy a Bizottságnak a vállalkozásra kiszabandó bírsággal kapcsolatos hatásköre a 2006. november 29-i határozat (C (2006) 5700 végleges) elfogadásával megszűnt, amelyet (=és ezt) az Európai Unió Törvényszéke a T-59/07. sz. ügyben 2011. július 13-i ítéletével megsemmisítette és megváltoztatta, amelyet (=az utóbbit) jelenleg a Bíróság előtt megtámadták (T-241/12. sz. ügy. Hivatalos Lap C 227., 2012. 07. 28.).

Az általános cselekmények esetében összetettebb időbeli viszonyok jellemzik az egyes eljárásokat: Az a tagállam, amely a fenti irányelv rendelkezéseitől eltérő intézkedéseket kíván alkalmazni, köteles engedélyt kérni a Tanácstól, amelyet (=és azt; azt) adnak meg a Tanács határozatával (A Tanács határozatára irányuló bizottsági javaslat, amely módosítja a 2009/1008/EK végrehajtási határozatot, 30/11, 2012. 11. 30.).

A jelzői mellékmondatok helytelen használatának egyik gyakori esete a személyek (tisztségviselők) feladatainak vagy az intézmények funkcióinak leírása. Ha nem a személyt kell jellemezni, hanem csupán meg kell nevezni az általa végrehajtandó cselekményt, mellérendelő, nem pedig alárendelő kapcsolatot kell használni: A Tanács a kulturális és művészeti területek, valamint a régiók képviseleti sokszínűségének elvét követve nyilvános pályázat útján választja ki a szakértőket, akik (=és ők; ők) benyújtják a Tanács határozatainak meghozatalához szükséges szakvéleményeket (Valstybės žinios, 2012. 09. 26., Nr. 111-5631); A tanács elnöke haladéktalanul értesíti erről a Bíróság elnökét, aki (=és ő) egy másik bírót jelöl ki, hogy a tanács teljes összetételű legyen

R. VLADARSKIENĖ. Sudėtinių prijungiamųjų sakinių norminimo ypatumai ir pažymimųjų sakinių vartosena

67

=( (Az Európai Unió Bírósága eljárási szabályzata. Hivatalos Lap L 265., 2012. 09. 29.).

Egy másik eset, amikor a jelzői mellékmondatok nem megfelelőek, az, amikor az eljárást alkotó cselekmények egymásutánját kell bemutatni, nem pedig az azokat végző intézményeket jellemezni: Ha a panaszkezelési eljárás valamelyik résztvevője nem ért egyet a quaestorok által elfogadott határozattal, kérheti, hogy az ügyet utalják a Hivatal elé, amely (=és ez) meghozza a végleges határozatot (Az Európai Parlament Hivatalának határozata. Hivatalos Lap C 283., 2010. 10. 20.); Az információt az Európai Értékpapír-piaci Felügyeleti Hatóságok Bizottságának is megküldik, amely (=és az) továbbítja ezt az információt a többi tagállam illetékes hatóságainak (Irányelv, 2009. 04. 30.).

Nehezebb megítélni azokat az eseteket, amikor a cselekmények egyidejűleg történnek: Az EFD képviselőcsoport nevében E. E. S. szólalt fel, aki (=és; ő) megindokolta a kérelmet; Felszólalt egy parlamenti képviselő, aki (=és; ő) kijelentette, hogy …; Ezt követően képviselők szólaltak fel, akik (=felszólaló képviselők) javaslatokat tettek …; V. B. szólalt fel, aki (=ő) válaszolt A. L. kérdésére, amelyet a kék kártya felmutatásával tettek fel… Itt a cselekményeket kívánják felsorolni, nem pedig a felszólaló képviselőket jellemezni, vagy megjelölni, milyen tulajdonságok jellemzőek rájuk, miben különböznek a többi képviselőtől – a lényeg a cselekmények felsorolása, nem pedig valamely tulajdonság megnevezése. Ezért jelentésük alapján a jelzői mellékmondatok nem megfelelőek, noha a cselekmények sorrendje itt nem látható, a cselekmények egyidejűleg történnek, és a főmondat, illetve a mellékmondat cselekvője azonos; ezért az állítmányok mellérendelése vagy a mondatrész személyes névmással történő helyettesítése és a mondatrészek kötőszó nélküli összekapcsolása is lehetséges.

KÖVETKEZTETÉSEK

A nyelv stabil szintaxisa lehetővé teszi a nyelv sajátosságainak megőrzését, ezért a szintaktikai rendszerre veszélyt jelentő jelenségeket gondosan kell értékelni. A szintaktikai jelenségek normázásának fő kritériuma a rendszerszerűség, a többi kritérium kiegészítő jellegű.

Az összetett mondat normásságának értékelésekor leginkább a cél-, feltétel-, idő- és megengedő mellékmondatokat tartalmazó alárendelő mondatok használatára vonatkozó ajánlások állnak rendelkezésre. Bár az összetett alárendelő mondatok helyes használatára vonatkozó ajánlások száma nem túl nagy, megfogalmazásuk gyakran vitákat vált ki, és sokféleképpen értelmezik őket. A nem egyértelmű eseteket alaposabban meg kell vizsgálni és kommentálni kell, hogy a közölt szintaktikai normák világosak legyenek, és ne keltsenek kétségeket a nyelvhasználókban.

68

KALBOS KULTŪRA | 85

A jelzői mellékmondatok használatára vonatkozó ajánlások nem határozhatók meg könnyen, mivel a fő- és mellékmondati tagmondat jelentésviszonyára épülnek, ez pedig többféleképpen értelmezhető. A normásság értékelésekor a legfontosabb kritérium a leíró jelentés, a cselekvések sorrendjének kritériuma kiegészítő jellegű, bár e két jegy legtöbbször együttesen jellemzi a hibás használatot. Az ilyen mondatokra vonatkozó ajánlás világosabb lenne, ha pontosabban meghatároznák a helytelen használat eseteit (pl. a feladatok, funkciók leírását).

LITERATŪRA

Ambrazas V. 1986: Sintaksinės sandaros raida ir norminimas. – Kalbos kultūra 51, 66–77.

Būda V. 1987: Lietuvių kalbos prijungiamieji sakiniai, Vilnius: Mokslas.

DLKG 2006: Dabartinės lietuvių kalbos gramatika. Red. Vytautas Ambrazas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

Drukteinis A. 1994: Ar taisyklinga Klaipėdos miesto laikraščių kalba? – Gimtoji kalba 4–5, 4–12.

Holvoet A. 2003: Sintaksinių ryšių tyrimai. Red. Axel Holvoet, Artūras Judžentis. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2003.

Jablonskis J. (Rygiškių Jonas) 1911: Lietuvių kalbos sintaksė. Seinai: Laukaičio, Dvaranausko, Narjausko ir b-vės sp. Prieiga per internetą: <http://www.epaveldas.lt/vbspi/biDetails.do?biRecordId=28082> (žiūrėta 2012 09 20).

KancKP 2007: Kanceliarinės kalbos patarimai. Sud. Pranas Kniūkšta. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, internetinis leidimas. Prieiga per internetą: <http://lkz.mch.mii.lt/Kanceliarinis> (žiūrėta 2012 09 20).

Kalbos praktikos patarimai. Sudarė Aldonas Pupkis. Vilnius: Mokslas, 1985.

KP S1: Kalbos patarimai. Kn. 2. Sintaksė: 1. Linksnių vartojimas. Sud. Rita Miliūnaitė, teksto aut. Vitas Labutis, Aldonas Pupkis ir Jonas Šukys, vyr. red. Aldonas Pupkis. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2003.

KP S2: Kalbos patarimai. Kn. 2. Sintaksė: 2. Prielinksnių ir polinksnių vartojimas. Sud. Rita Miliūnaitė, teksto aut. Aldonas Pupkis ir Jonas Šukys, vyr. red. Aldonas Pupkis. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2003.

KP S3: Kalbos patarimai. Kn. 2. Sintaksė: 3. Įvairūs dalykai. Sud. Rita Miliūnaitė, teksto aut. Vitas Labutis ir Aldonas Pupkis, vyr. red. Aldonas Pupkis. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2003.

Labutis V. 1985: Sintaksės reiškiniai ir jų kodifikacijos specifika. – Mūsų kalba 3, 9–14.

LKG 1976: Lietuvių kalbos gramatika 3: Sintaksė. Vyr. red. Kazys Ulvydas. Vilnius: Mokslas.

Masaitienė J. 1999: Nauji išbandymai lietuvių kalbai. – Dialogas, spalio 29.

R. VLADARSKIENĖ. Sudėtinių prijungiamųjų sakinių norminimo ypatumai ir pažymimųjų sakinių vartosena

69

Miliūnaitė R. 2003: Lietuvių kalbos gramatikos norminimo pagrindai, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Pupkis A. 1980: Kalbos kultūros pagrindai, Vilnius: Mokslas.

Pupkis A. 2005: Kalbos kultūros studijos, Vilnius: Gimtasis žodis.

Šukys J. 2003: Kalbos kultūra visiems, Kaunas: Šviesa.

Vaskelaitė R. 2002: L. Frank Baum. Amerikiečių pasakos. Recenzija. – Gimtoji kalba 7–8, 17–20.

Vaskelaitė R. 2003: Recenzija. – Gimtoji kalba 6, 23.

Gauta 2012 12 10

PECULIARITIES OF CODIFICATION OF SUBORDINATE CLAUSES AND THE USAGE OF ATTRIBUTIVE CLAUSES

Summary

The article provides an overview of the basis and the criteria of syntax codification as well as the main issues of codification of complex sentences and raises the problem of evaluation of some topical cases of attributive clause usage.

In evaluating the conformity of complex sentences with the norm, recommendations about usage of the attributive clauses of purpose, condition, time and concession are given. There are not so many correct usage recommendations regarding subordinate clauses, but some formulations in these recommendations quite often cause discussion and are differently interpreted. Unsettled cases ought to be discussed more thoroughly and commented on so that the proposed norms of syntax would be clear and would not raise doubts for language users.

Usage recommendations for attributive clauses are not so easy to define, because they are based on the relation of meaning of the main and the subordinate clauses and such relation can be interpreted differently. The definable meaning is the main criterion of evaluation of conformity with the norm, the criterion of the sequence of actions is subsidiary, though most often both of these features are common in incorrect usage. Recommendations about such sentences would be clearer if the cases of incorrect usage were more precisely defined (for instance description of duties or functions).

KEYWORDS: syntax, subordinate clauses, attributive clauses, codification.

RASUOLĖ VLADARSKIENĖ

Lietuvių kalbos institutas

P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius

[email protected]

70

KALBOS KULTŪRA | 85