RASUOLĖ VLADARSKIENĖ

Litván Nyelvi Intézet

A NEVES NYELVTANKUTATÓ, NIJOLĖ SLIŽIENĖ 90 ÉVES

A fényképet ASTA LESKAUSKAITĖ készítette.

2022-ben kerek jubileumot ünnepelt a litván nyelv nyelvtanának egyik legnevesebb kutatója, habilitált doktor, Nijolė Sližienė (Paliušytė).

Nijolė Paliušytė 1932. november 7-én született Raseiniaiban, és a Radviliškisi Középiskolában tanult. 1951-ben érkezett a Vilniusi Egyetemre, hogy litván szakos tanulmányokat folytasson. A Történettudományi és Filológiai Karon ekkor Kazys Ulvydas tartotta a szintaxisórákat, közben pedig a tehetségesebb hallgatókat kereste, és arra biztatta őket, hogy jöjjenek dolgozni a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetbe. Ahogy a jubiláns maga mesélte, Kazys Ulvydasra emlékezve¹, az ő közbenjárására került az intézménybe. K. Ulvydas maga telefonált neki, amikor az egyetem elvégzése után egy minisztériumi könyvtárban dolgozott, és meghívta az Intézetbe, mert a litván nyelv akadémiai nyelvtanának szerzői kollektíváját állította össze. Ez az ajánlat határozta meg a jubiláns további szakmai pályáját. A Litván Nyelvi és Irodalmi

¹Emlékezések Kazys Ulvydas munkatársaitól. Bendrinė kalba 94, 8. o. Elérhető az interneten: https://journals.lki.lt/bendrinekalba/article/view/2070/2177.

242

BENDRINĖ KALBA | 95

Az intézetben (1990-től Litván Nyelvi Intézet) 44 évet dolgozott – 1956-tól 2000-ig –, és ez idő alatt főként nyelvtani kutatásokkal foglalkozott²; kezdetben a Szótári Osztály Nyelvtani Csoportjában, később a Nyelvtani Osztályon dolgozott, ezért legjelentősebb tudományos munkái is nyelvtani kutatások. 1965-ben N. Sližienė megvédte a litván ige összetett alakjairól szóló kandidátusi értekezését³. Értekezésének témavezetője K. Ulvydas volt, bár – ahogy ő maga mondta – kevéssé irányította a munkáját; az értekezés írásakor inkább Vytautas Ambrazusszal konzultált.

Nijolė Sližienė a litván nyelv legfontosabb nyelvtanainak egyik fő szerzője volt. A litván nyelv nyelvtana második kötetébe (Vilnius, 1971) fejezeteket írt az ige cselekvésnem-kategóriájáról, az összetett igealakokról, a főnévi igenévről, a célhatározói igenévről és a módhatározói igenévről; a harmadik kötetben (Vilnius, 1976) az általa írt fejezetek jelentek meg az egyszerű és összetett állítmányról, valamint a kötőszó nélküli, vegyes és összetett mondatokról. A nyelvtan megírását rendkívüli alaposság jellemezte: ahogy a jubiláns maga mesélte, az elsőként elkészült szövegeket Vytautas Ambrazas és Adelė Valeckienė szerkesztette, majd a teljes kötet szövegét Kazys Ulvydas. Ő „behívta a szerzőket a dolgozószobájába, elmagyarázta, mit írtak meg rosszul; ha sikerült, bebizonyította, hogy az adott rész jó, ha pedig nem sikerült, javítaniuk kellett”⁴. A kutató azonban örömmel idézi fel, hogy egyedül neki sikerült diplomatikusan meggyőznie K. Ulvydast arról, hogy az általa írt szöveget nem kell javítani: először hagyta, hogy témavezetője energikusan előadja észrevételeit, majd fokozatosan kétséget ébresztett benne aziránt, hogy talán mégis jól van megírva, végül pedig megegyeztek abban, hogy nem kell rajta változtatni.

A nyelvész sokat dolgozott az egys kötetes litván nyelvtanok megírásán is. A mai litván nyelv nyelvtanában (1994–2006) jelentek meg az általa összeállított fejezetek az igeidőről, a ragozott igealakokról, a mondat magjáról és modelljeiről, a kötőszó nélküli mondatokról, valamint a vegyes összetett mondatokról. Az általa írt fejezetek orosz (Grammatika litovskogo jazyka, 1985) és angol nyelvű litván nyelvtanokban is megjelentek (Lithuanian Grammar, 1997, 2006).

A nyelvtankönyvek többi szerzőjével együtt díjazták: a Litván nyelv nyelvtana című munkán végzett munkájáért 1977-ben Litván Állami Díjat kapott,

²N. Sližienė nyelvtani munkásságáról bővebben lásd: Semėnienė Loreta. Gratulálunk Nijolė Sližienėnek. Kalbos kultūra 75, 166–169.

³Algirdas Sabaliauskas. A litván nyelv kutatásának története. 1980–2010 Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 2012, 221. o.

⁴Emlékezések Kazys Ulvydas munkatársaitól. Bendrinė kalba 94, 8. o. Elérhető az interneten: https://journals.lki.lt/bendrinekalba/article/view/2070/2177.

RASUOLĖ VLADARSKIENĖ. Žymiajai gramatikos tyrėjai Nijolei Sližienei – 90 metų

243

az egykötetes, litván, angol és orosz nyelvű nyelvtanok kidolgozásáért 1999-ben a Litván Köztársaság tudományos díjával tüntették ki. 2002-ben a kutatónő megkapta a Gediminas nagyfejedelem rendjének tiszti keresztjét.

Sližienė nyelvtani kutatásairól különféle folyóiratokban megjelent cikkeiben is írt. A kutatónő legfontosabb munkája azonban – kollégái és saját véleménye szerint egyaránt – a ⁵Litván igék vonzatainak szótára (I. kötet – 1994, II(1). kötet – 1998, II(2). kötet – 2004), mivel külföldi kutatók munkáira támaszkodva sajátosan értelmezte azok valenciaelméletét, és alkalmazta a litván nyelvre. A kiadvány célját világosan megfogalmazza az előszó: „A szótár bemutatja, hogyan használatosak az igék a nyelvben, milyen szavakkal, azok milyen alakjaival és szerkezeteivel fordulnak elő, mi e szavak jelentése, és milyen szemantikai funkciót töltenek be a mondatban. Az igék vonzatait valenciális tulajdonságaik alapján írja le. A szótár olyan igéket tartalmaz, amelyek használata változatosabb és összetettebb, továbbá figyelembe veszi a használat ingadozásait és az elkövetett hibákat.” A litván igék vonzatainak kutatásáért Nijole Sližienė 1994-ben habilitált doktori fokozatot kapott.

Az elméleti nyelvtani kutatások mellett a nyelvész mindig is figyelemmel kísérte a nyelvhasználat gyakorlati kérdéseit is. Ezen a téren is számos munkát végzett. Az egyik legjelentősebb a litván helyesírási szabályok kidolgozása volt. Hosszú időn át ő volt a litván helyesírás legelismertebb szakértője; az általa kidolgozott helyesírási szabályok ma is az újabb szabályozások alapját képezik. Adele Valeckienével közösen állította össze a normatív Litván helyesírás és központozás című kiadványt (1976, 1989, 1992), amelynek helyesírási fejezetét ő írta. A helyesírási szabályok módosításait részletesen ismertette az Vajon sokat változott a helyesírás? (Kalbos kultūra, a továbbiakban – KK 28, 1975) című cikkében. A cikk elején az áll, hogy a Helyesírás című rész „összefoglalja az addigi helyesírási gyakorlatot, lényeges helyesírási reformok bevezetése nélkül. Az alapvető helyesírási szabályok ugyanazok, amelyek Jonas Jablonskis kora óta meghonosodtak. A helyesírási kérdések itt csupán részletesebb magyarázatot és bőséges példákat kapnak. Igaz, néhány következetlenséget kiküszöböltek, itt-ott a helyesírást a kiejtéshez igazították, és törekedtek az ingadozó helyesírási kérdések stabilizálására – ennek eredményeként egy-két helyesírási módosítás is született” (ugyanott, 4. o.); ezt követően a módosításokat tárgyalja: a j írása a b, p mássalhangzók után a bjaurus, pjauti, spjauti szavak tövében; a kétszótagú igék jövő idejű, egyes szám harmadik személyű alakjaiban a y, ū és i, u magánhangzók írása; továbbá magyarázták a szavak egybe- és különírásának, valamint az elöljárós szerkezetek írásának szabályait.

⁵ Sabaliauskas Algirdas. A litván nyelv kutatásának története. 1980–2010 Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 2012; Semėnienė Loreta. Köszöntjük Nijolė Sližienėt. Kalbos kultūra 75, 166–169.

244

BENDRINĖ KALBA | 95

szabályai; módosították a kötőjel használatát a tulajdonnevek között; egyszerűbb szabályokat adtak a szavak következő sorba történő átvitelére; kissé pontosították a nagybetűk használatát a tulajdonnevekkel kezdődő tulajdonnévi elnevezésekben; engedélyezték a nem litván tulajdonnevek eredeti írásmódját, és ilyen írásmódot javasoltak tudományos munkákban, tájékoztató kiadványokban és hirdetésekben.

1990 és 2002 között N. Sližienė az Állami Litván Nyelvi Bizottság tagja volt.

Meg kell említeni azt is, hogy N. Sližienė a Kalbos kultūra egyik legaktívabb szerzője volt: 51 cikket írt a kiadványba, és a füzetek szerkesztésében is közreműködött. Már a Kalbos kultūra legelső, 1961-es füzetében is két cikket találunk a nyelvésztől, és ezt követően 44 éven át írt a kiadvány számára a nyelvhasználat aktuális gyakorlati kérdéseiről. Cikkeinek témái változatosak, publikációi azonban leginkább a mondattani és helyesírási problémákkal foglalkoznak. N. Sližienė első, a Kalbos kultūrában megjelent írásai kutatásának egyik fő tárgyára, a mondatbeli szóhasználat szabályszerűségeire világítanak rá. A nyelvészt egész életében nemcsak ezek feltárása és a kor modern nyelvészeti elméleteinek alapján történő leírása foglalkoztatta, hanem az is, hogy következetesen és érvekkel alátámasztva tisztázza a problémás szóhasználati eseteket, különös tekintettel a szó lexikai jelentésére, mivel az „meghatároz bizonyos kapcsolódási lehetőségeket” (KK 78, 2005, 128. o.). Ebben a témában tíz cikket írt: ezek a főnévi esetek általános jelentéseiről (alanyeset (KK 45, 1983), birtokos eset (KK 1, 1961), részes eset (KK 1, 1961), helyhatározói eset (KK 16, 1969)), illetve az iš, nuo elöljárószók használatáról szóló írások (KK 66, 1994). A publikációk konkrét, aktuális nyelvhasználati eseteket is tárgyalnak; ezt jól mutatják a kifejező címek, amelyek némelyike mindjárt a vizsgált problémát is megnevezi: „Történni, válni, lenni kinek és kivel” (KK 54, 1988); „Gondoskodás és törődés: mivel vagy miért?” (KK 67, 1995); „Öröm, panasz – nem mivel, hanem miért” (KK 68, 1995); „Elítélni – kit, miért és milyen büntetésre” (KK 71, 1998); más címek csupán a vizsgált igét nevezik meg: „A közvetíteni ige jelentése és használata” (KK 75, 2002); „A szűkölködni, hiányt szenvedni, hiányozni igék szinonim jelentése és használatuk sajátosságai” (KK 78, 2005).

A nyelvész legtöbb publikációja azonban (19) a Kalbos kultūrā a helyesírás problémás eseteit tárgyalja. Ezek akkor írt cikkek, amikor a helyesírási szabályokat megvitatták, ezért ma érdekes visszatekinteni arra, milyen helyesírási kérdések merültek fel akkoriban. A helyesírás aktuális kérdései valójában alig változtak: már 50 évvel ezelőtt is foglalkoztak azzal, hogyan kell helyesen írni a hosszú és rövid magánhangzókat a szótőben (KK 17, 1969; KK 20, 1971; KK 28, 1975), különösen a jövő idejű

RASUOLĖ VLADARSKIENĖ. Žymiajai gramatikos tyrėjai Nijolei Sližienei – 90 metų

245

a 3. személyű alakokat tartja meg (KK 47, 1984), a megfelelő mássalhangzókat („Baugštus, bugštus, baikštus és származékaik írásmódja“, KK 21, 1971).

A nyelvész igen részletes cikke az összetett megnevezések írásmódjáról (KK 18, 1970) ismerteti az összetett megnevezések írásának sajátosságait, a köznevek és tulajdonnevek megkülönböztetésének kritériumait, valamint tárgyalja írásmódjuk rendszerét, motivációját és kivételes eseteit. Érvekkel támasztja alá az írásmód szabályainak módosításait is, amelyek a szerző szerint segítenek elkerülni az ingadozásokat és következetlenségeket. Mivel az összetett tulajdonnevek írásmódja lényegében változatlan maradt, a cikk ma is aktuális, bár az államrend és az állami intézmények megváltoztak, megnevezéseik írásának alapvető szabályai azonban ugyanazok maradtak. A szó szerinti jelentésű megnevezésekről (amelyeket valós megnevezéseknek nevez) N. Sližienė így ír: „Az államok, állami intézmények, vállalatok, szervezetek, nevezetes dátumok és történelmi események, valamint más tulajdonnevek írására két szabály vonatkozik. Az általános szabály szerint az összetett megnevezésnek csak az első szavát írjuk nagybetűvel, továbbá a megnevezésben szereplő tulajdonneveket és más olyan megnevezéseket, amelyeket nagybetűvel írunk. <...> E szabály szerint csaknem minden összetett tulajdonnév írandó. A kialakult hagyomány alapján csak kevés esetben alkalmazandó kivételes szabály: ezekben minden szó nagybetűvel kezdődik, kivéve a segédszavakat és a partija szót“ (KK 18, 1970, 58. o.).

Néhány cikk a tulajdonnevek és megnevezések írásmódjával foglalkozik: a földrajzi objektumok nevének írását (KK 32, 1977), valamint a személynév és az apai név feltüntetését (KK 38, 1980) vizsgálja. Sok kétséget vetnek fel az átmeneti esetek, amelyek többféleképpen értelmezhetők. N. Sližienė pontosan megmagyarázza, mikor írhatók a személynevek kisbetűvel: „<...> a tulajdonnevek köznevekké válása akkor a legszembetűnőbb, amikor többes számban használják őket, mert ilyenkor nyilvánvaló, hogy az egyedi megnevezés elszakad egy konkrét személytől, és sok személyre vonatkozik, hogy valamilyen módon jellemezze őket. A tulajdonnév fajtajelölő megnevezéssé válik.“ A szerző ezután arra jut, hogy nehezebb megállapítani, köznévvé vált-e a tulajdonnév, „ha egyes számban használják, és csak egyetlen személyhez kapcsolódik, mert ilyenkor nem kap kifejezett köznévi jelentést, és többé-kevésbé megőrzi egyedi jelentését“, ezért helyesírási változatok is előfordulhatnak (KK 19, 1970, 53. o.).

Az egyik legaktuálisabb és legösszetettebb helyesírási téma a más nyelvekből származó tulajdonnevek és megnevezések írása; ennek több cikket szenteltek, egyúttal ismertetve a Nyelvi Bizottság által elfogadott határozatokat is (KK 36, 1979; KK 53, 1987). Sližienė gondolatai a más nyelvek közneveinek és tulajdonneveinek litván szövegekben való írásáról ma is aktuálisak: „<...> más nyelvek tulajdonneveinek végződéseit litvánosítjuk

246

BENDRINĖ KALBA | 95

ugyanazon alapvető szabályok szerint, mint a köznevekét. Az idegen szavak végződésének litvánosítására vonatkozó hagyományok kellően régiek és meghonosodtak; csupán meg kell őrizni és követni kell őket“ (KK 24, 1973, 7. o.).

Sližienė publikációiban a helyesírás aktuális kérdései az állam politikai változásaival összefüggő kulturális valóságok átalakulását is tükrözik: a nemzeti újjászületés erősödésével felmerült a kérdés, hogyan írják a néptáncok neveit (KK 56, 1989), mikor írják ki a szent szót (sz.) (KK 68, 1995), a nyugati kultúra beáramlását pedig a diszkó-, pop-, video- elemek írásának kérdése is kísérte (KK 64, 1993).

Írtak a szavak és intézménynevek rövidítéséről is (KK 39, 1980; KK 53, 1987), a fél- elemet tartalmazó összetett szavakról (KK 22, 1972), valamint a j betű írásáról (KK 58, 1990).

A nyelvészt nemcsak a kutatásaihoz közvetlenül kapcsolódó nyelvhasználati problémák foglalkoztatták; nemzedéke legtöbb nyelvészéhez hasonlóan aktívan ápolta anyanyelvét, kötelességének érezte a széles közönség oktatását és a helyes nyelvhasználat ösztönzését. Ezért néhány publikáció a nyelvhasználat különböző területeinek sajátosságaival összefüggő kérdéseket tárgyal. Négy publikáció foglalkozik a hivatali nyelvvel: a levelek és hivatalos iratok címzésével (KK 16, 1969), az értekezletek nyelvének hiányosságaival (KK 17, 1969; KK 55, 1988), valamint a hivatali nyelv néhány javításával (KK 35, 1978). Írt az orvosok nyelvhasználatáról is (KK 23, 1972; KK 52, 1987), illetve a művészetről szóló művek nyelvéről (KK 33, 1977).

E cikk szerzőjének alkalma nyílt együtt dolgozni az ünnepelttel, igaz, nem ugyanazon az osztályon, de útjaik gyakran keresztezték egymást: pályája kezdetén mindenekelőtt megtapasztalhatta jóindulatú segítségét és bőségesen osztott tanácsait. Később a helyesírási problémák iránti érdeklődés hozta őket közelebb egymáshoz; valamivel több mint egy évtizede együtt terjesztették megvitatásra a tulajdonnevek írására vonatkozó szabályok módosításait (igaz, azokat nem fogadták el). Mindig nagyon csodáltam tiszteletre méltó kolléganőnk meleg, kedves kapcsolatteremtő stílusát és tárgyilagos hozzáállását a problémák megoldásának keresésekor, hiszen minden munkájának alapja a rendszeralkotás, az indoklás és a következetesség volt.

A jeles jubileum alkalmából ismét örömmel tekinthetünk az ünnepelt munkásságának gazdagságára és jelentőségére, neki magának pedig hosszú, derűs életet kívánhatunk.

RASUOLĖ VLADARSKIENĖ

Litván Nyelvi Intézet

Petro Vileišio utca 5., LT-10308 Vilnius

[email protected]

RASUOLĖ VLADARSKIENĖ. Žymiajai gramatikos tyrėjai Nijolei Šližienei – 90 metų

247