LEKSIKOS TYRINĖJIMAI

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

ÁTTEKINTÉSEK, MEGJEGYZÉSEK, RECENZIÓK

A LITVÁN NÉVANYAG GYŰJTÉSE ÉS KUTATÁSA

Minden nyelv szókincsének jelentős részét tulajdonnevek, vagyis névanyag alkotja: személynevek (antroponimák), helynevek (toponimák), víznevek (hidronimák), nép- és törzsnevek (etnonimák) stb. A litván nyelvben több százezer ilyen név van. Az irodalmi nyelvben nem mindegyik egyformán gyakori, némelyik pedig egyáltalán nem fordul elő. Sok közülük – például a kis helyek vagy más apró objektumok nevei (mikrotoponimák), valamint egyes személynevek – csupán igen kis területeken (néhány faluban, sőt gyakran egyetlen faluban) élő emberek számára ismert és használatos, és csak az e területekre jellemző nyelvjárások szókészletéhez tartozik.

A tulajdonnevek különböző időkben keletkeztek. Némelyikük kora többé-kevésbé világos, történelmi események vagy források igazolják. Például az úgynevezett keresztény személynevek a kereszténység felvételével kerültek be a litván nyelvbe (a XIV. század vége – XV. század eleje). Valamivel később, főként a XVI–XVII. században alakultak ki a litván családnevek. Új személynevek és más tulajdonnevek napjainkban is keletkeznek. Ugyanakkor sok olyan tulajdonnév is van, amely a legtávolabbi ókorban jött létre, és amelynek kora csak hozzávetőlegesen, feltételesen állapítható meg. Például számos lakott hely neve (oikonima), valamint olyan víznevek, amelyeket a mai Lietuvoje használnak, már a XIII. századi, sőt még korábbi történelmi forrásokban is előfordulnak. A híres litván nyelvész, Kazimieras Būga nem egy munkájában hangsúlyozta, hogy sok folyó, tó és nagyobb település neve az emberi beszédben gyakran nemcsak évszázadokon, hanem évezredeken át is változatlanul fennmarad. Ezért a tulajdonnevek kutatása számos értékes adattal szolgál a nyelvtudomány számára, és segít feltárni a népek igen távoli történelmének lapjait.

A litván tulajdonnevek iránti érdeklődésnek régi hagyományai vannak. E terület első munkái tulajdonnévi jegyzékek összeállítására tett kísérletek voltak. A legismertebbek talán a litván helynevek legrégibb jegyzékei. A XVIII. század végéről (1784-ből) fennmaradt a Lietuvos TSR Központi Állami Történeti Levéltárában egy meglehetősen nagy, kéziratos gyűjtemény, amely a Vilniusi püspökség tizenkét esperességének településneveit tartalmazza. A nyelvtudomány számára több más, az egyház gyakorlati céljaira készült kiadvány is sok adatot nyújt, amelyekben számos litvániai település és azok neve szerepel¹. Sok litván helynév bekerült „A Lengyel Királyság és más szláv országok földrajzi szótára” többkötetes műbe². Még jelentősebbek a XIX. század végén és a XX. század elején kiadott litván tulajdonnévi gyűjtemények: J. Spruogis mintegy 10000 helynevet magában foglaló műve

¹ Synodus Dioecesana Vilnensis, Vilnae 1744; Executorium decretum de limitibus dioecesis Vilnensis, Vilnae, 1854; Executorium decretum de limitibus dioecesis Telsensis seu Samogitiensis, Vilnae, 1854; ir kt.

² Słownik geograficzny królestwa polskiego i innych krajów słowiańskich, t. I—XIV, Warszawa, 1880—1895.

209

„A régi Žemaitija XVI. századi földrajzi szótára”³, E. Volterio „Suwałki kormányzóság településeinek jegyzékei”⁴, J. Tumas-Vaižgantas litvániai helynevei („Sanrazas geografiszkuju Lietuvos vardu”⁵), V. Kalvaitis által a Klaipėda-vidékről és Kelet-Poroszországból gyűjtött személy- és helynevek⁶ stb. A fent említett helynév- és személynév-gyűjteményeket szinte kivétel nélkül nem nyelvészek állították össze; némelyik nem litván nyelven jelent meg, és sok tekintetben már nem felel meg a mai tudomány követelményeinek. Emellett mindegyik bibliográfiai ritkasággá vált.

A litván névanyag rendszeres gyűjtésének és tudományos kutatásának úttörője K. Būga volt. Viszonylag rövid idő alatt meglehetősen nagy tulajdonnévi cédulakatalógust állított össze (mintegy 47000 nevet), az összegyűjtött anyagot pedig felhasználta, illetve összegezte a nyelvtudomány és a történelem szempontjából olyan fontos munkáiban, mint az „Apie lietuvių asmens vardus”, a „Kann man Keltenspuren auf baltischem Gebiet nachweisen?”, az „Upių vardų studijos ir aisčių bei slavėnų senovė” és az „Aisčių praeitis vietų vardų šviesoje”⁷, valamint más művekben. E munkák többsége tudományos és módszertani szempontból ma sem veszített jelentőségéből. K. Būga néhány felvetését (például azt az állítását, hogy az őskorban a baltiak területe keleten és délen jóval túlterjedt a mai etnográfiai határain) lényegében megerősítik számos szovjet és külföldi nyelvész toponímiai kutatásai, valamint a régészek és történészek munkái is. K. Būga publikált műveivel lerakta a litván onomasztika – a tulajdonneveket kutató nyelvtudományi (pontosabban lexikológiai) ág – alapjait.

A tulajdonnevek gyűjtésének és kutatásának fontosságát hangsúlyozva, valamint e munka óriási terjedelmét felismerve K. Būga többször is a litván társadalomhoz fordult: „Ha valóban meg akarjuk ismerni népünk íratlan múltját, feltétlenül össze kell gyűjtenünk az összes helynevet, és ábécérendbe szedett szótárban kell kiadnunk őket.” Egy ilyen szótár alapján „a történeti nyelvész el tudja majd mondani nekünk, milyen nép vagy népek éltek Lietuvoje a litvánok e földre való betelepülése előtt”⁸. K. Būga felhívását csak halála után kezdték megvalósítani: 1933-ban megalakult a Családnév- és Helynévbizottság, majd megjelent „A litvániai földrajzi nevek összeírására vonatkozó útmutató” (1934). 1940-ig ezen útmutató alapján főként általános iskolai tanítók, erdészek, földmérők és földrendezők, diákok, valamint más helytörténet-kedvelők jegyezték fel a helyi lakosoktól a névanyag nagy részét, amelyet ma a Lietuvos TSR Tudományos Akadémiájának Litván Nyelvi és Irodalmi Intézete őriz. A személy- és helynevek gyűjtését irányítva, azokat maguk is gyűjtve, valamint a névanyag állományát rendezve jelentős munkát végeztek az akkori nyelvészek, J. Balčikonis, A. Salys, J. Senkus és mások. A második világháború több mint egy évtizedre megszakította ezt a befejezetlen munkát.

K. Būga után hosszú időre megszakadt Lietuvoje a tulajdonnevek rendszeres kutatása is. A névanyag egyes adatait többé-kevésbé felhasználták

³ И. Спрогис, Географический словарь древней жемойтской земли XVI столетия, Вильна, 1888.

⁴ Э. Вольтер, Списки населенных мест Сувалкской губернии, С. Петербург, 1901.

⁵ Dirva – Žinynas, 1904, I (Nr. X), II (Nr. XI).

⁶ W. Kalwaitis, Lietuwiszku Wardu Klėtele, Tilžėje, 1910.

⁷ K. Būga, Rinktiniai raštai, t. I–III, Vilnius, 1958–1961. Kaip gausiai K. Būga, spręsdamas įvairius lituanistikos, baltistikos ar indoeuropeistikos klausimus, naudojo tikrinius žodžius taip pat rodo jo „Rinktinių raštų“ indeksas.

⁸ K. Būga, Rinktiniai raštai, t. III, p. 642–643.

210

csupán más szakterületek nyelvészeti munkáiban. Például P. Skardžius ismert tanulmányában, amely alapvetően a közszavak képzésével foglalkozik⁹, több mint 1500 tulajdonnév – személynév és helynév – képzését is tárgyalja. A litván tárgyú egyéb munkák fontossága, a szakemberek hiánya és más okok egy ideig a második világháború után sem tették lehetővé az onomasztikai kutatások szélesebb körű megkezdését. A háború utáni évek első ilyen tárgyú munkái többnyire népszerű stílusban, a széles közönség számára készültek¹⁰

Az onomasztikai munka Lietuvoje jelentősen fellendült az ötvenes évek végén¹¹. Nemcsak a baltisták, hanem az indoeuropeisták növekvő érdeklődése a litván névanyag iránt, valamint az irodalmi nyelv gyakorlati igényei is fontos és halaszthatatlan feladatokat róttak a litván nyelvészekre: a) folytatni kellett a befejezetlen tulajdonnév-gyűjtést, különösen a helynevekét; b) rendszerezni kellett az összegyűjtött névanyagot, és meg kellett kezdeni a közzétételét; c) el kellett kezdeni a névanyag tudományos kutatását.

E célból 1959-ben a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetben megalakult a Toponimikai Csoport, amely a köztársaság egész onomasztikai munkájának magjává vált. Már a következő évben elkészült és megjelent az új „Útmutató a helynevek gyűjtői számára”, amely ismertette e nevek tudományos jelentőségét, és egységes lejegyzési elveket határozott meg. Az útmutatót követve fel kell tüntetni a helynevek irodalmi nyelvi, valamint valamennyi nyelvjárási és ismert régi alakját, az objektum jellemzését és lokalizációját, a nevek eredetére vonatkozó népi magyarázatokat, a helynévhez és a helyhez kapcsolódó folklórt, továbbá a történeti-régészeti és egyéb adatokat. Évente toponimikai expedíciókat kezdtek szervezni olyan helyekre, ahonnan még nem gyűjtöttek helyneveket, vagy csak nagyon keveset gyűjtöttek – főként a Klaipėda-vidékre és Lietuvos TSR keleti területeire: Druskininkai, Dūkštas, Ignalina, Maišiagala, Pabradė, Švenčionys, Varėna és más környékekre. Ezzel együtt ellenőrzik és kiegészítik a korábban gyűjtött anyagot is, mivel annak egy részét elhamarkodottan és pontatlanul jegyezték le, sok toponima hangsúlyjelölés nélkül szerepelt, és a helynevek nyelvjárási alakjait sem adták meg. Ebben a munkában a helyi tanárok is jelentős segítséget nyújtanak a Toponimikai Csoport által kiküldött, pontosítandó helynevek jegyzékét tartalmazó kérdőívek kitöltésével.

A toponimikai anyag gyűjtése az egyik legsürgetőbb és leghalaszthatatlanabb feladat. A litván falvakban az elmúlt évtizedekben bekövetkezett és jelenleg is zajló nagy változások következtében – a falvak burzsoá rendszer idején végrehajtott tanyákra osztása, a mezőgazdaság szovjet hatalom éveiben történt kollektivizálása és új települések létrehozása, egyre nagyobb léptékű meliorációs munkák, vízerőművek és új utak építése stb. miatt – sok név, különösen a mikrotoponimák, gyorsan feledésbe merül az emberek emlékezetében. Ezért a helynevek gyűjtésébe más, litván nyelvvel foglalkozó szakembereket is bevonnak: dialektológusokat, a Litván Nyelvatlasz számára nyelvjárásokat vizsgáló kutatókat, tanárokat és diákokat. 1960-ban a köztársaság időszaki sajtójában és más kiadványokban¹² közzétették a neves tudósok és kulturális személyiségek, J. Balčikonis, K. Bieliukas, K. Korsakas akadémikusok és mások „Gyűjtsük a helyneveket” című felhívását a széles közönséghez. A felhívás arra buzdított, hogy

⁹ P. Skardžius, Lietuvių kalbos žodžių daryba, Vilnius, 1943.

¹⁰ Lietuvių kalbos rašybos žodynas, Vilnius, 1948 (külön fejezet ismerteti a litván személynevek és helynevek eredetét és képzését); S. Tarvydas, Lietuvos vietovardžiai, Vilnius, 1958; stb.

¹¹ A toponimikai anyag gyűjtéséről és kutatásáról Lietuvoje a hatvanas évek elejéig E. Grinaveckienė és J. Senkus írt; lásd Вопросы языкознания, Москва, 1961, Nr. 6, p. 130—131; Literatūra ir kalba, t. VI, Vilnius, 1962, p. 459—465.

¹² Földrajzi évkönyv, 3. köt., Vilnius, 1960, 437—439. o.; „Irodalom és művészet“, 1960.VII.2.; „Szovjet tanító“, 1960. VII.3.

211

Lietuvos TSR valamennyi helynevének összegyűjtése és lejegyzése – K. Būga szavaival köztársaságunk „földjének nyelve” – ma is rendkívül időszerű feladat, amelyről sohasem szabad megfeledkezni.

A helynevekkel együtt a személyneveket is gyűjtik. A litván családnevek nagy részét még a második világháború előtt jegyezték le az élő nyelvből. Az utóbbi években az antroponimákat egyre inkább régi (XVI—XVIII. századi) történelmi és állami dokumentumokból, kéziratos anyakönyvekből, különféle egyéb iratokból és levéltári forrásokból gyűjtik. Ez értékes anyagot szolgáltat a litván családnevek kialakulásának és fejlődésének kutatásához.

A Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetben tehát már hatalmas onomasztikai anyaggyűjtemény halmozódott fel, amelyet évente további 7—8 ezer újonnan lejegyzett tétellel egészítenek ki. Jelenleg a gyűjtemények mintegy 300000 helynevet és több mint 400000 személynevet tartalmaznak. A helynevek kéziratos cédulakatalógusa mintegy 30000 lakott hely nevét és körülbelül 11000 folyó- és tónevet foglal magában; legnagyobb részét pedig a földrajzi területek nevei teszik ki: a mezők, kavicsbányák, dombok, völgyek, meredek partok, rétek, legelők, mocsarak, tőzeglápok, ingoványok, erdők, irtások, bozótosok, utak, legelők és más helyek nevei. A lakatlan helyek neveinek jelentős részét történeti földrajzi nevek alkotják: földvárak, halomsírok, óriássírok, különféle háborús sírok, áldozóhelyek, vízmosások, kövek és más helyek nevei. A személynevek, családnevek és ragadványnevek adatait tartalmazó személynévi cédulakatalógusból kiderül, hogy Lietuvoje több mint 50000 különböző családnév van.

Ezek a gyűjtemények a rendkívül fontos anyag kiapadhatatlan forrásai nemcsak a litván nyelvtudomány és nyelvhasználat, hanem általában a litván nép, valamint szomszédai – a lettek, oroszok, belaruszok, lengyelek és más népek – történetének kutatói számára is. Értékes adatokat szolgáltatnak az írásos emlékeket hátra nem hagyó, régen eltűnt balti törzsek – a jatvingok, a kórok, a szeleiek és a zemgalok – területi elterjedésének és nyelvi sajátosságainak vizsgálatához. Ezért a litván nyelvészek feladata, hogy ezt a kéziratos anyagot rendszerezzék, és a lehető leggyorsabban közzétegyék.

Az e területen eddig elvégzett legjelentősebb munkák közé tartozik a nyelvészek egy csoportja által összeállított „Lietuvos TSR upių ir ežerų vardynas”¹³. Ez az első, mondhatni teljes litván hidronímagyűjtemény¹⁴: az ismétlődő nevek és változatok mellett mintegy 8000 folyó- és körülbelül 3000 tónevet tartalmaz. A gyűjtemény hidronimái hangsúlyjelöléssel szerepelnek (a hangsúlyozási paradigmák megadásával együtt), és lokalizációjukat is feltüntetik. Arra törekedtek, hogy valamennyi rendelkezésre álló hidronímaalakot közöljék, és közülük „a legpontosabb és legelterjedtebb alakokat válasszák ki, hogy azokat a litván irodalmi nyelvben normaként használják”¹⁵. Az anyag teljessége és pontossága természetesen a gyűjtemény tudományos értékét is növeli – hiszen sok kisebb objektum, folyó és tó neve addig egyáltalán nem volt ismert a tudomány számára, egyes hidronimák pedig a nyelvészeti és más szakirodalomban különféle módokon eltorzult, pontatlan alakokban terjedtek el. A gyűjtemény élénk visszhangot és kedvező fogadtatást kapott mind a köztársaságban, mind annak határain kívül¹⁶.

¹³ Lietuvos TSR upių ir ežerų vardynas, sudarė B. Savukynas, A. Vanagas, V. Vitkauskas, K. Vosylytė ir I. Ermanytė, redagavo: E. Grinaveckienė (ats. red.) ir J. Senkus. Lietuvos TSR Mokslų akademijos Lietuvių kalbos ir literatūros institutas, Vilnius, 1963.

¹⁴ Addig a legrészletesebb folyónévjegyzék a „Lietuvos TSR upių kadastras” című kiadványban szerepelt (Vilnius, 1959). Jelentős számú hidroníma található más kiadványokban is, például: A. Basalykas, Lietuvos upės, Vilnius, 1956; K. Bieliukas, Lietuvos ežerai, Vilnius, 1956. Ezek a kiadványok azonban nem a nyelvtudomány igényeit szolgálják, hanem más szakterületek szakembereinek készültek.

¹⁵ A Litván SZSZK folyóinak és tavainak névjegyzéke, VI. o.

¹⁶ Vö. a következő recenziókat: J. Balčikonis, Lietuvos TSR upių ir ežerų vardynas, „Lietuvos TSR aukštųjų mokyklų Mokslo darbai, Kalbotyra“, t. 10, Vilnius, 1964, p. 281—283; V. Mažiulis,

212

Az utóbbi években újonnan készült el a „Litván SZSZK közigazgatási-területi felosztása”, amely Litvánia valamennyi jelenlegi lakott helyének nevét tartalmazza, és elsősorban gyakorlati (közigazgatási) célokat szolgál. Korábban is jelentek meg ilyen jellegű, litvániai lakott helyek neveit tartalmazó kiadványok¹⁷. Jelentősen hozzájárultak a litván oikonimák normatív rögzítéséhez, nyelvészeti szempontból azonban mindegyik kiadványnak meglehetősen sok hiányossága volt: kizárólag az oikonimák birtokos esetű alakjait közölték (amelyekből az alanyeset nem mindig állapítható meg), és sok alak pontatlan volt. A legutóbbi kiadványban, amelyet a Litván SZSZK Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet toponímiai csoportjának nyelvészeivel együttműködve készített, az oikonimák alanyesetű alakjai szerepelnek, szükség esetén pedig a birtokos esetű alakot is megadják (ha az alanyesetű formából nem egyértelmű). A névalakok hitelesek: a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet névtári alapjainak adataival, valamint amennyire lehetséges, a mai élő nyelv adataival pontosították őket. Ezenkívül a lakott helyek neveit (mintegy 25 000-et) hangsúlyjelöléssel közlik. Ebből a szempontból ez az első olyan kiadvány, amely Litvánia valamennyi lakott helyének nevét felöleli¹⁸. Ezért nemcsak a nevek további normatív rögzítéséhez járul hozzá, hanem megbízható forrásul is szolgál a tudományos kutatáshoz és a litván oikonimák tanulmányozásához.

Az említett kéziratos gyűjteményekre támaszkodva más névtárak is készülnek majd. A litván nyelvhasználat és a tudomány legfontosabb igényeit szem előtt tartva elsőként egy teljes családnévtár összeállítása kezdődött meg.

A helynevek és személynevek írásmódjáról, kiejtéséről és normatív rögzítésük egyéb kérdéseiről egyre több írás jelenik meg a köztársasági sajtóban. E célra különösen sok cikket, nemegyszer a javítandó tulajdonnevek teljes jegyzékével, a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet „Kalbos kultūra” című kiadványa közöl (1961 óta évente két füzet jelenik meg belőle). A kiadványban ilyen cikkeket tett közzé többek között V. Grinaveckas, A. Jonaitýtė, J. Lipskienė, V. Maciejauskienė, K. Pakalka, Z. Rabačiauskaitė, A. Rosinas, B. Savukynas, V. Vaškevičiūtė, A. Vanagas, A. Vidugiris, V. Vitkauskas, K. Vosylytė és Z. Zinkevičius. Hangsúlyjellel ellátott tulajdonnevek olykor más, nem kifejezetten az onomasztika kérdéseivel foglalkozó nyelvészeti munkákban is szerepelnek¹⁹.

A gazdag kéziratos gyűjtemények és a tényszerű anyag egyre bővülő publikált forrásai ösztönzik a litván onomasztikai kutatások intenzívebbé tételét is. Ezen a területen már történt bizonyos előrelépés. Elsőként a víznevek kutatásának szentelt nagyobb munkákat kell megemlíteni: A. Vanagas „Lietuvos TSR hidronimų daryba” (Vilnius, 1970) és B. Savukynas „Ežerų vardai” című művét.

A. Vanagas monográfiája (amely az 1966-ban megvédett „Lietuvos TSR upių vardų daryba” című kandidátusi disszertáció alapján készült, és a tavak neveivel egészült ki) a következő részekből áll:

¹⁶ Mūsų vietovardžiai, „Tiesa“, 1963.XI.19; K. Morkūnas, Svarbi lietuvių kalbos mokslui ir praktikai knyga, „Pergalė“, 1964, Nr. 4, p. 164—166; K. Papečkys, 7000 upių, 3000 ežerų, „Kauno tiesa“, 1963.X.9; S. Tarvydas, „Tarybinis mokytojas“, 1963.X.24; M. Hasiuk, „Lingua Posnaniensis“, t. 11, Poznań, 1966, p. 159—160.

¹⁷ Lietuvos apgyventos vietos, Kaunas, 1925; Lietuvos TSR közigazgatási-területi felosztása, Vilnius, 1949; Lietuvos TSR közigazgatási-területi beosztása, Vilnius, 1959.

¹⁸ Litvánia nagyobb lakott helyeinek hangsúlyozott neveit (más tulajdonnevekkel együtt) tartalmazó, hiányos jegyzéket már a korábban említett „Lietuvių kalbos rašybos žodynas” is közölt.

¹⁹ Vö. például: az akadémiai „Lietuvių kalbos žodynas” rövidítéseinek magyarázatai; Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija, Vilnius, 1966; és mások.

14. Leksikos tyrinėjimai

213

két legfontosabb részéből áll. Az első rész a litván hidronímia vizsgálatával kapcsolatos általánosabb elméleti kérdéseket tárgyalja, és kritikai áttekintést nyújt a probléma korábbi kutatásairól. A monográfia második részében bőséges konkrét toponímiai anyagra támaszkodva részletesen elemzi Litvánia valamennyi folyó- és tónevének képzését. A hidronimák képzési típusait itt azoknak a strukturális-grammatikai osztályozási elveknek az alapján határozza meg, amelyeket a szerző már korábban megjelent „Dėl hidronimų darybos nagrinėjimo” című tanulmányában ismertetett²⁰. A monográfia, amely elsőként tárta fel a teljes litván hidronímarendszer kialakulását, lehetővé teszi a toponomasztika további aktuális kérdéseinek eredményesebb és gyorsabb megoldását: az egyes folyó- és tónevek eredetének magyarázatát, összehasonlító hidronímiai kutatások végzését stb. A monográfiát 35 térkép egészíti ki és teszi könnyebben használhatóvá (ezek a fontosabb litván hidronímák képzési elemeinek elterjedését mutatják be), valamint az összes vizsgált hidroníma jegyzéke.

B. Savukynas munkája a litván tónevek etimológiai kutatásával foglalkozik. E nevek eredetének magyarázatakor a szerző először más helynevekkel és személynevekkel veti össze őket, a litván, lett és porosz onomasztikai anyagban keres megfelelőket, majd az etimologizált neveket a balti nyelvek megfelelő közszavaival kapcsolja össze. Nem ritkán más indoeurópai nyelvek szókincsét is felhasználja, hogy jobban feltárja a tónevek eredeti szemantikáját. Ezen etimológiai kutatás egy része (az A–G betűvel kezdődő tónevek) a Lietuvių kalbos ir literatūros institutas kiadványaiban jelent meg²¹. Kár, hogy a szerző az utóbbi években abbahagyta e csaknem félbehagyott, de szükséges munka folytatását és közlését.

Az antroponímia területén is születtek jelentősebb kutatómunkák. Mindenekelőtt J. Dumčius „Antikiniai tikriniai vardai lietuvių kalboje” című terjedelmes monográfiája említendő, valamint J. Jurkėnas „Senieji dvikamieniai asmenvardžiai Lietuvos Didžiosios kunigaikštystės raštuose” című munkája. Ezek kandidátusi értekezések, amelyekből eddig csak a tézisek²² és egyes fejezetek jelentek meg, nevezetesen J. Dumčius „Antikiniai vardai lietuvių liaudies kalboje” és „Antikiniai tikriniai vardai lietuvių raštuose” című munkái²³, illetve J. Jurkėnas „Морфологические типы древних литовских сложных имён”, „Некоторые компоненты литовских древних сложных личных имён”, „О появлении сочетания al вместо дифтонга au в литовских древних личных именах” című írásai²⁴.

A már elkészült vagy folyamatban lévő nagyobb kutatási és összefoglaló munkák mellett a Lietuvos TSR Mokslų akademijos és a felsőoktatási intézmények tudományos kiadványaiban, a „Baltistica” folyóiratban (1965 óta jelenik meg), valamint más kiadványokban évente számos, a litván onomasztika különféle kérdéseit vizsgáló tanulmány lát napvilágot²⁵.

²⁰ A litván nyelv morfológiai szerkezete és fejlődése (Lietuvių kalbotyros klausimai [a továbbiakban — LKK], 7. köt.), Vilnius, 1964, 207—220. o.

²¹ Lásd: LKK, 3. köt., 1960, 289—300. o.; 4. köt., 1961, 219—226. o.; 5. köt., 1962, 191—198. o.; 8. köt. (Lietuvių kalbos leksikos raida), 183—194. o.

²² I. Dumčis, Antik nevek a litván nyelvben, Vilnius, 1958; J. Jurkenas, Ősi összetett nevek a Litván Nagyfejedelemség írott emlékeiben, Vilnius, 1966.

²³ A Vilniusi V. Kapsukas Állami Egyetem tudományos munkái, Történeti-filológiai sorozat, 3. köt., Vilnius, 1957, 171—185. o.; 4. köt., 1958, 81—108. o.

²⁴ A Lietuvos TSR felsőoktatási intézményeinek tudományos munkái, Nyelvtudomány, 13. köt., Vilnius, 1965, 57—65. o.; 15. köt., 1967, 43—56. o.

²⁵ Lásd a bibliográfiai mutatókat: Lietuvių kalbotyra 1944—1960, Vilnius, 1963; Lietuvių kalbotyra 1961—1964, Vilnius, 1965; Lietuvių kalbotyra 1965—1968, Vilnius, 1971 („Onomasztika” fejezet).

214

Litvánia egyes régióinak helynév- és víznévanyagát J. Senkus „A Šešupė és a Jiesia mellékfolyói”²⁶, K. Vosilytė „Vabalninkas környékének lakott helynevei”²⁷ című tanulmányai és más munkák tárgyalják. Itt említendők még a Litván SZSZK Műemlékvédelmi és Helyismereti Társaságának kiadványai: „Žervynos” (Vilnius, 1964), „Ignalinos kraštas” (Vilnius, 1966), „Dieveniškės” (Vilnius, 1968), „Gaidės ir Rimšės apylinkės” (Vilnius, 1969), „Merkinė” (Vilnius, 1970), „Dubingiai” (Vilnius, 1971), amelyek egyéb ismeretek mellett az ott bemutatott környékek helynévanyagát is közlik és vizsgálják (K. Eigminas, I. Ermanytė, S. Karaliūnas és mások).

Az egyes képzési csoportok helyneveit vizsgáló jelentősebb közölt tanulmányok közé tartozik B. Savukynas „A birtokos esetből származó litván helynevek”²⁸, J. Senkus „A litván nyelv kicsinyítő víznevei”²⁹, A. Vanagas „Akmenà, Lašmūõ és más, hasonló képzésű folyónevek”, „Más víznevekből képzett litván képzős víznevek”, „Az egyes számú személynévből eredő litván lakotthelynevek”³⁰, Z. Rabačiauskaitė „Elöljárószós helynevek”³¹ című tanulmánya és mások.

A helynévi anyag alapján a litván nyelv szubsztrátum-elemeit vizsgálják. Például a jatving szubsztrátum litván helynévanyagban kimutatható nyomairól szól B. Savukynas „К проблеме западнобалтийского субстрата в югозападной Литве”³² és K. Kuzavinis „Gãrbus – jatving szó”³³ című tanulmánya. Egy külön balti törzs szubsztrátumához kapcsolódhatnak talán a litván víznevekben előforduló következő formánsok: -aja, -ajai, -ajas, -ajė, -ajis, -ajys; -asas, -esa, -esas, részben pedig -ykščia, -ykštis, -ėta, -ėtas, -ėtis (főként Litvánia északkeleti részén, a feltételezett sél területen), -alė, -alis (Nyugat-Litvániában, a feltételezett kur területen), továbbá a hangsúlyos végződésű víznevek: -ùs (Dél-Litvániában, a jatvingok területén). Erre a következtetésre jut A. Vanagas „К вопросу о диалектной дифференциации балтов, обитавших на территории Литвы (по данным гидронимии)”³⁴ című tanulmányában.

Számos tanulmány foglalkozik egyes tulajdonnevek képzésének vagy eredetének magyarázatával is; ilyen J. Balčikonis „Širvydas vagy Sirvydas”³⁵, V. Grinaveckis „Egyes helynevek eredetéről”³⁶ (a Dievytis és a Keklys név eredetét magyarázza), V. Mažiulis „A Neringos névről”³⁷, A. Vanagas „A Danė (Danija, Dangė) folyónév eredetéről”³⁸, „A Labguvà helynév képzéséről és eredetéről”³⁹, „A Dunojus és a Dniepras litván folyónevek eredetéről”⁴⁰ című tanulmánya és mások.

²⁶ LKK, 6. köt., 1963, 213—234. o.

²⁷ A Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának közleményei, A sorozat, 1(14). köt., Vilnius, 1963, 229—237. o.

²⁸ LKK, 6. köt., 235—246. o.

²⁹ A Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának közleményei, A sorozat, 2(15). köt., 1963, 249—260. o.

³⁰ LKK, 4. köt., 1961, 227—232. o.; A litván nyelv grammatikai szerkezete (LKK, 9. köt.), 1967, 231—238. o.; Baltistica, III(1). köt., Vilnius, 1967, 111—116. o.

³¹ Litván nyelvtani kutatások (LKK, 11. köt.), 1969, 243—255. o.

³² Baltistica, I(2). köt., 1966, 165—176. o.

³³ Ugyanott, IV(1). köt., 1968, 65—67. o. Lásd még A. Vanagas, A panemuniai dzukok helynévanyagának fontosabb jellemzői, „Panemuniai dzukok”, Vilnius, 1970, 33—42. o.

³⁴ A Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának közleményei, A sorozat, 1(26). köt., 1968, 143—155. o.

³⁵ A Litván SZSZK felsőoktatási intézményeinek tudományos közleményei, Kalbotyra, 11. köt., Vilnius, 1965, 143—144. o.

³⁶ LKK, 3. köt., 1960, 321—324. o.

³⁷ Ugyanott, 301—316. o.

³⁸ Uo., 317–320. o.

³⁹ Baltistica, I(2). köt., 185–189. o.

⁴⁰ A litván nyelv lexikájának fejlődése (LKK, 8. köt.), 1966, 173–182. o.

14*

215

Az onomasztikai adatokon alapul több balti etnonima eredetének új magyarázata is: K. Kuzavinis közreadta az aisztok, a Nadrava (Nadruva), a Skalva és a szele⁴¹, J. Kazlauskas a kurok⁴², V. Grinaveckis pedig a žemaitok⁴³ és más nevek etimológiáját. Különös figyelmet kapott K. Kuzavinis magyarázata, amely a Lietuvos nevet a Lietava folyónévből eredezteti (> nyelvjárási hibrid Lietáuka), „a Neris jobb oldali mellékfolyója”, Čiobiškis, Kernavė⁴⁴.

Néhány litván nyelvész onomasztikai munkája a köztársaság határain kívül is megjelent: J. Balčikonis „Названия литовских населённых пунктов, образованные от названий рек и озер“ című cikke⁴⁵, valamint A. Vanagas és a belarusz nyelvész M. Birila előadása, amelyet a szlávisták VI. nemzetközi kongresszusán (Prágában) tartottak a belarusz onomasztikában található litván elemekről, és külön könyvként adtak ki⁴⁶.

Természetesen a szerzőknek az itt említett és más onomasztikai munkákban kifejtett gondolataival nem minden esetben lehet egyetérteni; egyes állításaik további kutatást, részletesebb bizonyítást és megbízhatóbb tényanyagra épülő alaposabb alátámasztást igényelnek. E munkákkal kapcsolatban kritikai megjegyzések különféle recenziókban is találhatók, bár általában a litván nyelvészek e területen végzett munkáit még mindig túl kevéssé bírálják el.

A litván onomasztikai anyaggyűjtés, -közlés és -kutatás néhány általánosabb szempontját, valamint az egyes tulajdonnevek eredetével, fejlődésével és más kérdéseivel kapcsolatos témákat gyakran megvitatják a Litván SZSZK Tudományos Akadémiája Litván Nyelvi és Irodalmi Intézete által szervezett köztársasági dialektológiai-toponímiai tanácskozásokon, továbbá a Vilniusi Egyetem, a vilniusi és šiauliai pedagógiai intézetek litván szakos oktatóinak és hallgatóinak tudományos konferenciáin. A litván nyelvészek különböző onomasztikai kérdésekről más köztársaságokban, össz-szövetségi és nemzetközi konferenciákon is tartanak előadásokat⁴⁷.

*

„Az utóbbi időben különösen időszerűvé vált a balti onomasztika, különösen a toponímia nemzetközi szintű kutatása”⁴⁸. Ezért a litván onomasztikai problémák megoldásához más népek és országok nyelvészei, valamint történészei is hozzájárulnak. Különösen sok

⁴¹ Baltistica, I(2). köt., 177. o. és köv.

⁴² Uo., IV(1). köt., 1968, 59–63. o.

⁴³ A Litván SZSZK felsőoktatási intézményeinek tudományos közleményei, Kalbotyra, 19. köt., 1968, 45–50. o.

⁴⁴ A Litván SZSZK felsőoktatási intézményeinek tudományos közleményei, Kalbotyra, 10. köt., 1964, 5–18. o.; vö. ugyanazon szerző „Lietuvių upėvardžiai lie-(lei-)” című cikkét is (uo., 17. köt., 1967, 135–137. o.).

⁴⁵ Lingua Posnaniensis, 7. köt., Poznań, 1959, 240–252. o.

⁴⁶ М. В. Бирила, А. П. Ванагас, Літоўскія элементы у беларускай анамастыцы, Мінск, 1968.

⁴⁷ Lásd: Всесоюзная конференция по топонимике СССР (Тезисы докладов и сообщений), Ленинград, 1965; III республіканська ономастична (гідронімічна) конференція (Тези), Київ, 1965; Конференция по топонимике северо-западной зоны СССР (Тезисы докладов и сообщений), Рига, 1966; Проблемы славянских этимологических исследований в связи с общей проблематикой современной этимологии. Международный симпозиум (Программа. Тезисы докладов), Москва, 1966; Перша беларуская анамастычная канферэнцыя (тэзісы дакладаў), Мінск, 1967; Орониміка, Москва, 1969; IV республіканська ономастична конференція (Тези), Київ, 1969; Congressus tertius internationalis fennougristarum (Тезисы, I), Tallinn, 1970.

⁴⁸ K. Korsakas, Baltistikos uždaviniai ir perspektyvos, „Pergalė“, 1970, Nr. 10, p. 177.

216

A litván onomasztikának szentelt munkái közé tartoznak J. Otręmbski lengyel nyelvész tanulmányai, vö.: „La formation des noms physiographiques en lithuanien“. „La formation des noms de lieux en lithuanien“⁴⁹, „O badaniach nad nazwami wodnymi i miejscowymi na obszarze Litwy“⁵⁰, „Slawizacja litewskich nazw wodnych i miejscowych“⁵¹ stb. Számos tulajdonnév képzését és eredetét legnagyobb művében, a „Lietuvių kalbos gramatika“⁵² címűben is magyarázza. A litván onomasztika egyes kérdéseivel az utóbbi években megjelent tanulmányaikban L. Gumeckaja (vö. az 53. és 54. jegyzetet), V. Rūkė-Dravinia („Diminutive bei Familiennamen im Lettischen und Litauischen“⁵⁵), T. Buch („Litewskie nazwy miejscowe w powiatach Sejny i Suwałki“⁵⁶, „Litewskie nazewnictwo osobowe w powiatach Sejny i Suwałki“⁵⁷, „Nazwy toni rybackich jeziora Gaładuś“⁵⁸), K.-O. Falk („Ze studiów nad slawizacją litewskich nazw miejscowych i osobowych“⁵⁹, „O metodach slawizacji litewskich nazw osobowych i miejscowych; o genezie i rozpowszechnieniu nazw na --ńce⁶⁰), A. Obrembska-Jabłońska („Elementy litewskie w mikrotoponimii wschodniej Białostoczyzny“⁶¹) és mások foglalkoztak. Megemlítendő a lietuvių kalbininko P. Joniko, Jungtinėse Amerikos Valstijose gyvenančio, „Mūsų pavardės ir jų atsiradimas“⁶² című munkája.

A litván tulajdonnevek kutatásának sikere a legszorosabban a többi balti nyelv e területen elért eredményeivel függ össze.

Jelentős onomasztikai munkák születtek már a lett nyelvtudományban is. A lett helynevek gyűjtését az elsők között A. Bylenšteinas kezdte meg. A 19. század végén azonban általa feljegyzett Kurzemes és Vidzemes helynevek jórészt kéziratban maradtak. A munkát később Janis Endzelynas, a neves nyelvész vitte tovább a legeredményesebben. Főként az ő közreműködésével gyűjtöttek össze a század húszas éveinek elején meglehetősen sok lettországi helynevet, amelyeket két könyvben tettek közzé⁶³. A legnagyobb és legfontosabb

⁴⁹ Lingua Posnaniensis, t. 1, 1949, p. 199–243; t. 2, 1950, p. 4–43.

⁵⁰ I międzynarodowa slawistyczna konferencja onomastyczna, Wrocław – Warszawa – Kraków, 1961, p. 49–58.

⁵¹ Z polskich studiów slawistycznych, seria 2, Językoznawstwo, Warszawa, 1963, p. 267–287.

⁵² J. Otrębski, Gramatyka języka litewskiego, t. II, Nauka o budowie wyrazów, Warszawa, 1965. Vö. még a 106. jegyzetet.

⁵³ Вопросы теории и истории языка (Сборник в честь проф. Б. А. Ларина), Ленинград, 1963, p. 84–87.

⁵⁴ Дослідження і матеріали з української Мови, т. 6, Київ, 1964, p. 121–132.

⁵⁵ Scando-Slavica, t. 2, Copenhagen, 1956, p. 41–47.

⁵⁶ Onomastica, t. 7, Wrocław-Warszawa-Kraków, 1961, p. 221–229.

⁵⁷ Ugyanott, t. 9, 1964, p. 312–320.

⁵⁸ Ugyanott, t. 12, 1967, p. 109–123.

⁵⁹ Scando-Slavica, t. 9, 1963, p. 87–103.

⁶⁰ Språkliga bidrag, t. 4, Nr. 19, Lund, 1964, p. 1–16. Vö. még a 83. jegyzetet.

⁶¹ Studia z filologii polskiej i słowiańskiej, t. 8, Warszawa, 1969, p. 261–270.

⁶² Literatūros metraštis, t. 2, Chicago, 1954, p. 111–146.

⁶³ Latvijas vietu vārdi, d. I, Vidzemes vārdi, piedaloties A. Ābelei, J. Kauliņam un P. Šmitam, savācis un rediģējis J. Endzelīns, Rīgā, 1922; Latvijas vietu vārdi, d. II, Kurzemes un Latgales vārdi, piedaloties A. Ābelei, Ž. Graudam, E. Hauzenbergai, F. Jākobsonam, L. Paulei, J. Plāķim, B. Spūlim, J. Turpūkinam, savācis, rediģējis un izdevis J. Endzelīns, Rīgā, 1925. E kiadvány I. részében közölt vidzemei helynevekre támaszkodva K. Būga átfogó tanulmányt írt, amelyben új és érdekes következtetéseket találunk a ma lettek és litvánok lakta területeken előforduló finn eredetű nevekről, egyes balti törzsek területi elhelyezkedéséről, a balti nyelvek egyes jelenségeiről és kialakulásuk kronológiájáról stb.; lásd Rinktiniai raštai, III. köt., 612–648. o.

217

J. Endzelīns e területen végzett munkájának megkoronázása monumentális műve, a „Latvijas TSR vietovardžiai”,⁶⁴. Bár nem tartalmazza valamennyi lettországi helynevet, csupán a nyelvtudomány szempontjából legfontosabbakat, ez a mű a balti toponímia kutatásának történetében az egyik legnagyobb és legjelentősebb. A lett toponimák eredetének magyarázatához jelentős mértékben felhasználták a litván névanyag publikált és kéziratos anyagát is, amelyet a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet őriz. J. Endzelīns halála után ezt a befejezetlen munkát főként tanítványa, V. Dambe folytatja, aki jelentős mértékben hozzájárult a már megjelent kötetek nyomdai előkészítéséhez, emellett a lett toponímia más jelentős kutatásait is elvégezte⁶⁵. A lett tulajdonnevek gyűjtésén, közreadásán és vizsgálatán E. Blese⁶⁶, J. Plāķis⁶⁷, M. Rudzytė, R. Gryslė és más nyelvészek kisebb-nagyobb munkákat végeztek.

Mind a nyelvtudomány, mind a történelem szempontjából nagy jelentősége van a kihalt balti nyelvek vagy azok nyelvjárásai tulajdonneveinek vizsgálatának.

Az ilyen munkák egyik legfontosabbika mindmáig a fél évszázaddal ezelőtt kiadott könyv, amelyet J. Gerulis, a lipcsei egyetem egykori professzora (származását tekintve litván) írt⁶⁸; ebben főként különféle kiadatlan forrásokból mintegy 2900, az egykori Poroszország területén fekvő hely nevét gyűjtötte össze: városok, várak, falvak, tavak, folyók, mezők, rétek, erdők és más helyek neveit. E nevek közül sok mellett litván és lett helynevek is szerepelnek – a porosz nevek megfelelői. K. Būga kedvezően értékelte a könyvet, és recenziójában ezt írta: „Ha a porosz nép úgy pusztult volna el, hogy nyelvéből egyetlen szöveg sem maradt volna fenn, akkor is pusztán a Gerulis által összegyűjtött helynevekből kiderülne, hogy a porosz nyelv a litvánnal és a lettel azonos eredetű volt”⁶⁹. Nem kevésbé értékes R. Trautmann csaknem ugyanebben az időben megjelent munkája a porosz személynevekről⁷⁰. Egyes újabb külföldi nyelvészek munkái is kisebb-nagyobb teret szentelnek a porosz tulajdonneveknek; vö. J. Otrębski „Über der Herkunft des Preussennamens” című tanulmányát⁷¹, J. Powierski „Najdawniejsze nazwy etniczne z terenu Prus i niektórych obszarów sąsiednich” című munkáját⁷², F. Lorenz „Preußische Ortsnamen und Appellative in Namen in Raum links der unteren Weichsel” című írását⁷³, H. Górnowicz „Dialekty kociewskie i malborski Pomorze Gdańskie” című munkáját⁷⁴ stb.

A jatving nyelv sajátosságait elsősorban a toponímiai kutatások alapján magyarázzák. A toponímiai adatok ennek a kihalt balti törzsnek a területi elhelyezkedését is segítenek meghatározni-

⁶⁴ J. Endzelīns, Latvijas PSR vietvārdi, d. I, t. 1 (A-J), d. I, t. 2 (K-Ō), Rīgā, 1956–1961.

⁶⁵ V. Dambe, Blīdienes vietvārdi kā pagātnes liecinieki (Írásgyűjtemény, az akadémikus professzor dr. Jānis Endzelīns 85. életévének és 65. munkássági évfordulójának emlékére, Riga, 1959, p. 391–452); В. Ф. Дамбе, Исследования по вопросам топонимики Латвийской ССР (Доклад на соискание степени кандидата филологических наук), Рига, 1962; és egyebek. Lásd még a 99. jegyzetet.

⁶⁶ E. Blese, Latviešu personu vārdu un uzvārdu studijas, Rīgā, 1929.

⁶⁷ J. Plāķis, Latvijas vietu vārdi un latviešu pavārdi, d. I, Kurzemes vārdi (A Lett Egyetem írásai, a Filológiai és Filozófiai Kar sorozata, 4. köt., 1. sz., Riga, 1936); J. Plāķis, Latvijas vietu vārdi un latviešu pavārdi d. II, Zemgales vārdi (Ugyanott, 5. köt., 5. sz., Riga, 1939).

⁶⁸ Die altpreußischen Ortsnamen gesammelt und sprachlich behandelt von Dr. Georg Gerullis, Berlin und Leipzig, 1922.

⁶⁹ K. Būga, Rinktiniai raštai, t. II, p. 383–384.

⁷⁰ R. Trautmann, Die altpreußischen Personennamen, Göttingen, 1925.

⁷¹ Lingua Posnaniensis, t. 5, 1955, p. 76–77.

⁷² Komunikaty Mazursko-Warmińskie, Olsztyn, 1965, Nr. 2, p. 161–183.

⁷³ Zeitschrift für Slawistik, t. 11, sąs. 2, Berlin, 1966, p. 243–250.

⁷⁴ Pomorze Gdańskie, Literatura i język, Gdańsk, 1967, Nr. 4, p. 147–172.

218

területi elterjedését. Az utóbbi években a sok vitát kiváltó jótving kérdéssel különösen lengyel és néhány más kutató foglalkozik: J. Otrembski („Язык ятвягов“⁷⁵, „Dainavā — название одного из ятвяжских племен“⁷⁶, „Das Jatwingerproblem“⁷⁷, „Udział jaćwingów w ukształtowaniu języka polskiego“⁷⁸), A. Kaminskis⁷⁹, J. Nalepa⁸⁰, J. Antoniewičius („Terytoria plemienne ludów bałtyjskich w okresie starożytnym w świetle badań archeologii i hidronimii“⁸¹), A. Volfas („W sprawie nazwy Jaćwięgów“⁸²) és mások. E kérdés megoldásához értékesek azoknak a külföldi nyelvészeknek a munkái is, amelyek a Lengyel Népköztársaság suwałki vidékének balti eredetű hely- és vízneveit ismertetik, illetve vitatják⁸³. A jótvingek lakta terület meghatározásakor néhány szovjet történész is a helynévtani adatokra támaszkodik: V. Sedov („Курганы ятвягов“⁸⁴, „Заселяли ли ятвяги южную Литву?“⁸⁵), A. Tautavičius („Lietuvių ir jotvingių genčių gyventų plotų ribų klausimu“⁸⁶) és mások.

A balti nyelvek szubsztrátumnyomai a keleti szláv víznevekben V. Toporov és O. Trubacsov ismert moszkvai nyelvészek terjedelmes tanulmányaiban részesültek rendkívül gondos és részletes elemzésben⁸⁷. Az ukrajnai hely- és víznévanyag balti elemeit szélesebb körben A. Nepokupnij kijevi nyelvész kutatja („Словосложение как балтийский элемент в топонимии Украинского Полесья“⁸⁸, „Українсько-балтійські студії“⁸⁹). A balti és szláv helynévtan kapcsolatáról új adatokat és eredeti gondolatokat fogalmazott meg a moszkvai E. Pospelov is („О балтийской гипотезе в севернорусской топонимике“⁹⁰), a lett nyelvésznő, A. Rekena

⁷⁵ A szláv nyelvészet kérdései, 5. kötet, Moszkva, 1961, 3—8. o.

⁷⁶ Ugyanott, 7. kötet, 1963, 3—6. o.

⁷⁷ Nyelvtudományi folyóirat, 9. kötet, 2. füzet, Wiesbaden, 1963, 157—167. o.

⁷⁸ Baltiszláv tanulmányok, 1. kötet, Białystok, 1964, 207—216. o.

⁷⁹ A. Kamiński, Jaćwież (Terület, népesség, gazdasági és társadalmi viszonyok), Łódź, 1953.

⁸⁰ J. Nalepa, Jaćwięgowie (Nazwa i lokalizacja), Białystok, 1964. Taip pat plg. jo straipsnį „Przyczynek do znajomości toponomastyki i mowy Jaćwięgów“ (Acta Baltico-Slavica, t. 3, 1966, p. 127—133).

⁸¹ Mazúriai–warmiai közlemények, 1965, 4. szám, 513—530. o.

⁸² Baltiszláv tanulmányok, 3. kötet, 1966, 187—190. o.

⁸³ Vö. K.-O. Falk svéd nyelvész cikkeit a következő kiadványokban: Acta Baltico-Slavica, 3. kötet, 69—75. o.; Studia językoznawcze poświęcone profesorowi doktorowi Stanisławowi Rospondowi, Wrocław, 1966, 359—370. o.; Språkliga bidrag, 4. kötet, 20. szám, 1965; 5. kötet, 22. szám, 1966. Vö. továbbá az 56—58., 61. és 104. jegyzetet.

⁸⁴ Советская археология, Москва, 1964, Nr. 4, p. 36—51.

⁸⁵ Ugyanott, 1968, 2. szám, 82—92. o.

⁸⁶ A Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának közleményei, A sorozat, 2(21), 1966, 161—182. o. V. Sedov és A. Tautavičius vitatható megjegyzéseit a jótvingek területi határairól lásd még: A Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának közleményei, A sorozat, 1(26), 1968, 177—190. o.; e szerzők munkáiban szereplő nyelvi adatok (főként a -da és -up- végű tulajdonnevek) értelmezéséről pedig lásd a fent említett A. Vanagas-cikket: „К вопросу о диалектной дифференциации балтов, обитавших на территории Литвы“ (lásd a 34. jegyzetet).

⁸⁷ V. N. Toporov, O. N. Trubacsov, A felső-Dnyeper-vidék vízneveinek nyelvészeti elemzése, Moszkva, 1962; O. N. Trubacsov, A jobb parti Ukrajna folyónevei, Moszkva, 1968. Vö. még a 101—103. jegyzetet.

⁸⁸ Konferencia a Szovjetunió északnyugati övezetének helynévtanáról (Előadások és közlemények tézisei), Riga, 1966, 100—102. o.

⁸⁹ Мовознавство, Київ, 1968, № 6, p. 33—42. Plg. dar 109 išnašą.

⁹⁰ Nyelvtudományi kérdések, 2. szám, 1965, 29—38. o.

219

(„Latvijskie jazykovye svjazi s litovskimi i slavjanskimi jazykami po dannym toponimii Kalupe“⁹¹) és M. Semionova („K voprosu o slavjano-bal-tijskich jazykovych svjazjach. Po dannym toponimii Latvijskoj SSR“⁹²), a gor’kiji L. Trubė („O baltijskich elementach v gidronimii Gor’kovskoj oblasti. V svjazi s opredeleniem vostochnoj granicy drevnego rasselenija baltijskich plemen“⁹³), a minszki V. Žučkevičius („K voprosu o svjazjach toponimii Belorusi s toponimiej Litvy i Latvii“⁹⁴) és mások. A helynévanyag alapján a balti népek germánokkal, illírekkel és más népekkel fennálló kapcsolatait is kutatják; vö. O. Trubačiovo „Zametki po etimologii i onomastike. Na materiale balto-germanskich otnoshenij“⁹⁵ és V. Toporovo „Neskol’ko illirijsko-baltijskich parallelej iz oblasti toponomastiki“⁹⁶ című munkáját.

A már említett külföldi nyelvészeken kívül a lengyelek közül S. Rospond, M. Rudnicki és J. Safarewicz, a németek közül V. Fenclau, H. Krahe és J. Prinz, a francia A. Schmitlein, a svájci A. Sen és sokan mások is kutatják a litván tulajdonneveket, és munkáikban felhasználják őket⁹⁷. Egyes munkáikat litván nyelvészek, A. Sabaliauskas, B. Savukynas, V. Urbutis és A. Vanagas recenzálták⁹⁸.

Számos más szovjet nemzetiségű és külföldi nyelvész tette közzé legújabb munkáit a Lietuvos TSR lingvisztikai kiadványaiban is; ezekben mind az általános, mind az egyes konkrét litván vagy balti névtani kérdéseket vizsgálják. A jelentősebb cikkek közül említést érdemel V. Dambės „Daži vērojumi Latvijas PSR dienvidvietu daļas toponīmikā“⁹⁹, M. Rudzytės „Daži Salacas baseina hidronīmi“¹⁰⁰, V. Toporovo „O baltijskich sledach v toponimike russkich territorij“ és „K voprosu o toponimicheskich sootvetstvijach na baltijskich territorijach i k zapadu ot Visly“¹⁰¹, O. Trubačiovo „Iz opyta issledovanija gidronimov Ukrainy“¹⁰², V. Toporov és O. Trubačiov „Baltijskaja gidronimija Verchnego Podneprov’ja“¹⁰³ című írása, T. Buch „Z badań onomastycznych w północnej Sejneńszczyźnie“¹⁰⁴, H. Šalio

⁹¹ Konferencia po toponimike severo-zapadnoj zony SSSR (Tezisy dokladov i soobščenij), p. 121–125.

⁹² Ugyanott, p. 112–114.

⁹³ Ugyanott, p. 106–108. Vö. még V. Sedovo „Gidronimija goljady“ című előadásának téziseit (ugyanott, p. 128–132).

⁹⁴ Ugyanott, p. 94–97. Vö. még B. A. Žučkevič, Toponimika Belarussii, Minsk, 1968.

⁹⁵ Друга республіканська ономастична нарада (Тези), Київ, 1962, p. 9–12; Питання ономастики, Київ, 1965, p. 16–24. Dar plg. 105 išnašą.

⁹⁶ Problemy indoevropejskogo jazykoznanija, Moskva, 1964, p. 52–58.

⁹⁷ Plg. Onoma. Bibliographical and information bulletin, Vol. XIV (1969), 3 (Bibliographia onomastica 1964–1965), International centre of onomastics — Leuven (Belgium), p. 479–482 (lietuvių onomastikos tyrinėjimų bibliografinę rodyklę sudarė A. Vanagas).

⁹⁸ Žr. Literatūra ir kalba, t. II, Vilnius, 1957, p. 397–403; LKK, t. 6, 1963, p. 320–325, 330–333; Lietuvių kalbos morfologinė sandara ir jos raida (LKK, t. 7), 1964, p. 221–231, 236–239; Baltistica, t. II(1), 1966, p. 297–102; t.V(2), 1969, p. 210–217; Iš lietuvių leksikologijos ir leksikografijos (LKK, t. 12), 1970, p. 194–200; Acta Baltico-Slavica, t. 2, Białystok, 1965, p. 494–497.

⁹⁹ LKK, t. 6, 1963, p. 247–267.

¹⁰⁰ Baltistica, t. II(2), 1966, p. 199–202.

¹⁰¹ LKK, t. 2, 1959, p. 55–63; Baltistica, t. I(2), 1966, p. 103–111.

¹⁰² Baltistica, t. IV(1), 1968, p. 31–54.

¹⁰³ LKK, t. 4. 1961, p. 195–217.

¹⁰⁴ A Litván SZSZK felsőoktatási intézményeinek tudományos munkái, Nyelvtudomány, 14. kötet, 1966, 51–55. o.

220

„Baltische Gewässernamen im Flußsystem „Obere Havel“ (Südost-Mecklenburg)“¹⁰⁵, J. O. Otręmbski „Balt. *leita”, „Lit. Ukmergė”¹⁰⁶, P. Aristė „Wie der Este Litauen und der Litauer nennt”, „Lati „lett, lettországi, Lettország” Észtország helyneveiben”¹⁰⁷, J. Duridanov „Südslawisch-baltische Übereinstimmungen im Bereiche der Wortbildung”¹⁰⁸, A. Nepokupno „Географические термины и топонимы украинского Полесья и балтийские (иранские) названия рельефа”¹⁰⁹.

A különböző népek filológusainak érdeklődése a balti tulajdonnevek iránt és munkáik, amelyek itt korántsem mind szerepelnek¹¹⁰, jelentősen hozzájárulnak a litván onomasztika összetett kérdéseinek gyorsabb és sikeresebb megoldásához, valamint ösztönzik e kérdések kutatásának további intenzívebbé tételét és kiterjesztését.

K. Morkūnas

¹⁰⁵ Baltistica, II. köt. (1), 1966, 7–42. o.

¹⁰⁶ Uo., III. köt. (2), 1967, 201–203. o.; VI. köt. (2), 1970, 213–215. o. J. Otręmbskinek a Lietuva, lietuviai nevek eredetéről szóló hipotézisét lásd még: Gramatyka języka litewskiego, I. köt., Warszawa, 1958, 2–8. o.

¹⁰⁷ Baltistica, III. köt. (2), 1967, 205–207. o.; V. köt. (1), 1969, 97–100. o.

¹⁰⁸ Uo., V. köt. (1), 21–27. o.

¹⁰⁹ Uo., VI. köt. (1), 1970, 11–26. o.

¹¹⁰ Nem szólva az 1970 után e területen elvégzett és közzétett munkákról, vagyis azokról, amelyek már e tanulmány sajtó alá adását követően születtek.

221