ŽODŽIŲ FORMOS IR JŲ VARTOSENA LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

Z. ZINKEVIČIUS

S. M. SLAVOČINSKIS ÉNEKESKÖNYVÉNEK (1646) NYELVE

A szerző ezt a cikket az énekeskönyv első kutatója, Jurgis Lebedys professzor, doktor emlékének ajánlja

S. M. Slavočinskis énekeskönyvének nyelvét a kutatók különböző nyelvjárások keverékének tekintik. A litván irodalom akadémiai történetében az olvasható, hogy bár az énekeskönyvben „érezhető a žemaitiai nyelvjárás alapja, itt azonban világosan látható a különböző nyelvjárási elemek összehangolására irányuló törekvés, hogy az énekeskönyv a litván olvasók lehető legszélesebb rétegei számára hozzáférhető legyen”¹.

Az énekeskönyv fakszimile kiadásának előkészítője és első kutatója, Jurgis Lebedys professzor, doktor azt írja, hogy „az énekeskönyv nyelvjárási alapja nem túl markáns, nem ötlik rögtön a szemünkbe, mégis könnyen kitapintható. Számos hangtani, alaktani, részben pedig szókészleti és mondattani sajátosság kapcsolja az énekeskönyvet a žemaitiai nyelvjáráshoz”². A jellegzetes žemaitiai vonások felsorolása után a kutató megállapítja, hogy „a fordító žemaitiai dūnininkas volt, de ingadozott, vagy pedig munkáját mások javították”³. Miután rámutatott az énekeskönyvben található néhány kelet-aukštaitiai nyelvjárási elemre, J. Lebedys azt feltételezi, hogy „lehetséges, hogy az énekeskönyv fordítója K. Sirvydas szótárát használva olykor nem tudta megkülönböztetni a nyelvjárási hangtani jelenségeket, vagy öntudatlanul engedett a szótár hatásának, és a benne szereplő alakban vette át a szót”⁴. Megállapítva, hogy „az énekeskönyv számos hangtani és részben alaktani sajátossága az átmeneti nyelvjárásokra jellemző”⁵, a szerző a következő következtetést vonja le: „Az énekeskönyv összeállításakor arra törekedtek, hogy a lehető legnagyobb számú lakoshoz igazodjanak. Maga a fordító – nem is beszélve a lehetséges javítókról – valószínűleg nemcsak a saját nyelvjárását ismerte. Feltehető, hogy más nyelvjárások legalább felületes ismerete, a szélesebb körű olvasottság iránti vágy, továbbá a korábbi írók példája is segített kisimítani a nyelvjárási eltéréseket. Az következetlenségek és ingadozások azzal is magyarázhatók, hogy nem volt szilárd kritérium, rögzített irodalmi nyelvi norma”⁶.

J. Palionis, lényegében egyetértve J. Lebedys következtetéseivel, megállapítja, hogy „az énekeskönyv nyelvében jelentős nyelvjárási keveredés figyelhető meg: a žemaitiai dūnininkas, a nyugat-aukštaitiai – különösen a veliuoniškių –, a közép-litvániai és a keleti nyelvjárások elemei egyaránt jelen vannak”⁷.

¹ Lietuvių literatūros istorija. I. Feodalizmo epocha. Redagavo prof. K. Korsakas. Vilnius, 1957, p. 151.

² J. Lebedys, 1646 metų giesmynas. – S. M. Slavočinskis, Giesmės tikėjimui katalickam priderančios 1646. Fotografuotinis leidimas. Vilnius, 1958, p. 20.

³ J. Lebedys, ten pat, p. 21.

⁴ Ten pat, p. 24.

⁵ Ten pat.

⁶ Ten pat, p. 24–25.

⁷ J. Palionis, Lietuvių literatūrinė kalba XVI–XVII a., Vilnius, 1967, p. 90.

137

A kutatók által hangsúlyozott nyelvjáráskeveredés S. M. Slavočinskio énekeskönyvében keltette fel e cikk szerzőjének érdeklődését is, és arra indította, hogy az énekeskönyv nyelvét ebből a szempontból külön megvizsgálja⁸, feltárja az egyes nyelvjárások elemeit, lokalizálja őket, megvilágítsa az énekek fordításának, valamint az énekeskönyv nyomtatásra való előkészítésének folyamatát, végül pedig kiemelje az énekeskönyv jelentőségét a litván nyelv története és a történeti dialektológia szempontjából. A szerző arra számított, hogy a XVII. század közepéről származó énekeskönyv lokalizált nyelvjárási elemeinek összevetése a mai megfelelő nyelvjárási adatokkal segít jobban megérteni egyes litván nyelvi jelenségek kialakulását és fejlődését.

A žemaitiai nyelvjárás elemei

Egyet kell értenünk a korábbi kutatók következtetésével, miszerint az énekeskönyv fordítója žemaitiai volt. Az énekeskönyvben a žemaitiai nyelvjárás következő sajátosságai találhatók:

1. A régi rövid *a magánhangzó előtt a č, dž affrikáták helyett t, d mássalhangzók használatosak, például: n. pl. medey II 109₁₁ ‘fák’, ʒodey II 29₁₇ ‘szavak’, i. pl. Erβkieteys II 84₂ ‘tövisekkel’, peteys I 97₁₈ ‘vállakkal’, žodeys I 18₉ ‘szavakkal’, a. sg. f. ne turinte II 10₁₀ ‘nem rendelkező’, Priderante I 3₁₅ ‘illő’, 3. praes. gieyd I 131₂₈ ‘kívánja’, Jaut II 29₈ ‘érzi’, kient I 92₄ ‘szenved’, refl. glaudes II 6₂₁ ‘simul’, 2. pl. praes. kientete II 20₂₃ ‘szenvedtek’, adv. didey II 12₂₅ ‘nagyon’, kartey I 88₉ ‘keserűen’, /skaystey II 5₂₃ ‘fényesen’. Vö. még: a. sg. m. kiantanti I 87₇ ‘szenvedőt’, g. pl. refl. meldénčiuße I 140₄ ‘imádkozókat’, azaz imádkozókat, d. pl. m. meldéntiems II 82₂₃ ‘imádkozóknak’, a. pl. m. iautančius II 102₂₆ ‘érzőket’, kientančius II 4₁₆ ‘szenvedőket’, a. pl. f. Gieydénčias II 110₁₅ ‘kívánókat’. Az énekeskönyvben összesen 51 példa őrzi meg a „žemaitiai hangváltozási törvényt”. A mai žemaitiai nyelvjárás nyugati részére jellemző, *ā és hátsó magánhangzók előtti t, d-re nincs példa az énekeskönyvben.

2. Az uo, ie kettőshangzók helyett az énekeskönyvben gyakran „dūnininki” típusú ū, ī monoftongusok állnak, például: a) g. sg. gluśnio II 60₂₃ ‘fűzfa’, a. sg. kuodeli I 66₁₇ ‘kócot’, a. pl. obulus I 65₁ ‘almákat’, 3. praet. pule I 53₁₇ ‘elesett’, i. pl. /słutomis I 78₁₇ ‘seprűkkel’, 2. sg. praet. ßlußtey II 76₁₀ ‘letörölted’; b) g. sg. Diwa II 126₁ ‘Istené’, inf. gidot I 42₂₁ ‘énekelni’, ißkoti I 131₁₇ ‘keresni’, g. sg. Iwos I 15₁₃ ‘Éva’, l. sg. lipßnoy I 129₁₅ ‘lángban’, a. pl. f. ißlitas II 27₂ ‘kiöntötteket’, g. pl. pitu I 148₁₃ ‘délután’, prip II 26₁₂ ‘előtt’, l. sg. filwarte II 9₂₅ ‘siralomban’, a. sg. ßniga II 23₉ ‘havat’, adv. ßiedina I 71₉ ‘ma’, praep. tis I 25₈ ‘felé’, adv. Tifey II 90₁₃ ‘egyenesen’, l. sg. winibiey I 129₁₉ ‘egységben’; c) i. sg. m. tu I 103₁₆ ‘azzal’, n. pl. m. Ti II 44₁₈ ‘azok’, g. sg. ßalis II 104₁₃ ‘országnak’, 3. fut. Ißlußus I 30₁₀ ‘kiszabadítom, megmentem’, 1. sg. refl. iaučius II 55₂₀ ‘érzem magam’, 1. sg. fut. Raßiut I 65₁₃ ‘írok neked’ (~ rašiuo t[i]). Az énekeskönyvben összesen mintegy három és félszáz példa van az uo, ie helyén álló ū, ī-re⁹. A gluśnis, Ieva, kuodelis, pietūs, sielvartas, šluota, šluostyti, ties szavakat, valamint a likti ige jelen idejű alakjait kizárólag žemaitiai módon írják. E szavaknak és alakoknak nincs felvidéki változata az énekeskönyvben. Hasonlóképpen a žemaitiai alakok vannak túlsúlyban az ieškoti, liepsna igék, valamint az ige

⁸A vizsgálat tárgyául J. Lebedys 1958-ban kiadott fakszimile kiadása szolgált. Hiányzó lapjait a lengyelországi wrocławi Ossoliński Könyvtár teljes példányáról készült mikrofilm fotókópiájával egészítették ki, amely a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának könyvtárában található.

⁹Pontos számot nem lehet megadni, mert egyes alakok kétféleképpen is értelmezhetők; például az inf. refl. -tis végződésében (pl. girdėtis I 139₂₁ ‘hallatszani’) nemcsak a žemaitiai -tis (=felvidéki -ties), hanem egy felvidéki -tis változatot is felismerhetünk.

138

az esés jelen idejű alakjainak, az 1. sg. m. névmásnak, a visszaható igék 1. sg. alakjának, a visszaható féligenévi alakok n. pl. m. formájának, valamint néhány további végződésnek a megfelelői.

3. Az o, ė magánhangzók gyakran diftongizálódnak, például: a) g. sg. m. Tuo I 72₂₀ ‘annak’, g. sg. f. tuos I 77₈ ‘annak’, n. pl. f. tuos I 44₁₂ ‘azok’, 1. pl. tupuoße I 105₁₁ ‘ajkakon’, 3. praes. šildot I 59₂₁ ‘melegít téged’ (~ šildot [i]); b) 3. praes. Biega I 19₂₀ ‘fut’, inf. dieti II 31₃ ‘tenni’, 3. praet. ieme II 14₁₅ ‘vette’, 1. sg. fut. girdiesiu II 48₂₀ ‘hallani fogom’, 3 praet. kwiepawa I 62₁₇ ‘lélegzett’, 1. sg. mieble II 58₁ ‘trágyázott’, 3. praes. nier II 82₁₅ ‘nincs’, g. sg. pawießio II 64₁₉ ‘árnyéké’, g. sg. Tiewa I 74a₁₈ ‘apáé’, a. pl. vąmušieius II 26₆ ‘gyilkosokat’, n. sg. m. wietringas II 40₂ ‘viharos’, n. pl. žwieris II 66₁₂ ‘vadállatok’; c) n. sg. Duktie I 104₁₉ ‘lány’, g. sg. garbies II 53₁₃ ‘dicsőség’, 1. sg. žiamiey II 10₂₂ ‘földön’, d. pl. žmoniems I 98₄ ‘embereknek’, 1. pl. žiamieſa I 99₂ ‘földeken’, 3. refl. Iauties I 87₁₉ ‘érezte magát’, 2. pl. refl. wadinaties II 9₂₀ ‘nevezitek magatokat’. Az ė magánhangzó sokkal gyakrabban diftongizálódik. Kizárólag a k, g, š, ž utáni helyzeten kívül (e mássalhangzók után az i betű a palatalizáció jele lehet) 159 példát találtunk. Az o magánhangzó diftongizációja sokkal ritkább, összesen csak 12 példát találtunk, valamennyi uo-val >a ragozásban, illetve az egyszótagú névmási alakokban.

4. Az ą, ę, y, į általában žemaitiai módon viselkedik: a szótövekben és az oxitonikus végződésekben megmarad a nazális elem, a baritonikus végződésekben viszont rendszerint hiányzik.

A régi nazális magánhangzókat, az ą-t és ę-t, a szótövekben és az oxitonikus végződésekben ą, ę betűkkel vagy „keresztirányú ággal” ellátott ą, ę betűkkel jelölik (technikai okokból e cikk példáiban az utóbbit ą, ę-vel helyettesítjük), továbbá an, en betűkapcsolatokkal (ritkán)¹⁰, például: a) adv. drąſey II 58₂₆ ‘bátran’, a. sg. įgałti II 24₁₉ ‘megijedni’, inf. gražinti II 99₂₀ ‘visszaadni’, 1. sg. fut. ne ikanſiu I 64₁₅ ‘nem fogok beleásni’, i. pl. kaſnays II 19₂ ‘kaszákkal’, a. pl. ſpaſtus II 93₂₅ ‘csapdákat’, 3. praet. taſi I 91₅ ‘húzta’; b) 3. praes. ne dręſ I 76b₆ ‘nem mer’ (~ nedreſa), Grež II 6₂₁ ‘forgat’, inf. Kieſt I 155₂₂ ‘szenvedni’; c) a. sg. amą I 45₁₃ ‘azt, őt’, kure I 93₁₂ ‘akit’, g. sg. manęs I 67₄, tawes I 17₅ ‘téged’, ſawes I 17₆ ‘magát’, n. sg. m. neſąs I 121₂₂ ‘nem hordozó’, n. pl. m. ſergą II 114₁₁ ‘betegek’. Helyenként, különösen a gót betűs szövegekben, a „keresztirányú ág” lenyomata homályos, erősen vagy csaknem teljesen lekopott. Egyértelmű kivételt képeznek az egyes számú allativus alakjai: manęsp, tawęsp, sawęsp, amelyeket rendszeresen nazalitásjel nélkül írnak, azaz manęſp, tawęſp, ſawęſp (vajon miért?), noha a megfelelő genitivusok, a manęs, tavęs, savęs alakok rendszerint kapnak nazalitásjelet (110 példából legalább 104)¹¹.

A baritonikus végződésekben a régi ą, ę helyett rendszerint a, e betűt írnak, mindenféle nazalitásjel nélkül. Az énekeskönyvben található, főnevek egyes számú accusativusának -ą végződésére vonatkozó mintegy 1200 példa közül alig egy tucatot találtunk, amelyekről feltételezhető, hogy „keresztirányú águk” van; ezek a példák azonban nem teljesen egyértelműek, mivel az ág vagy halvány (talán a legvilágosabban a wargą I 135₁₇ szóban), vagy ezek többes számú genitivusok is lehetnek (pl. Teyſingą I 93₅, Piktą I 99₁₅ ‘igazak?’, ‘gonoszok?’), oxitonikus -ų végződéssel, amelyet az énekeskönyvben gyakran -ą-val jelölnek (pontosabban ággal ellátott a-val). Valamivel gyakrabban fordul elő nazális betűvel jelölt, ė-tövű accusativus singularis -ę végződés: 53 eset a csaknem 300 példából (nem mindegyik egyformán egyértelmű). Amint azonban látható, itt is egyértelműen az -e ‘-ę’ dominál (az összes példa mintegy 82%-ában). Ugyanez mondható el a múlt idő ę-jéről is-

¹⁰ Az ą, ę és an, en grafémák összetévesztésére vö. a šiediena I 71₄ vagy šiedina I 71₉ írásmódot, ‘ma’ (22 példa), Neſąg II 49₅ ‘visz’ (~ nesang), tęn I 117₁₃ ‘ott’ (mindkettőből több mint egy tucat példa), 3. praet. Kienėta II 75₂₈ ‘szenvedett’.

¹¹ A ę betűt teljesen egyértelműen (a nazalitásjelnek bármiféle nyoma nélkül) csak három genitivusi példa tartalmazza (I 127₁₀, II 43₁₃, 119₁₀); három másik esetben a vonás lekophatott. Mindazonáltal e három e-s példa, ha nem sajtóhibáról van szó, arra utalhat, hogy a fordító nyelvjárásában akkoriban megvolt a manęs, tavęs, savęs alakok hangsúlytalan baritonikus változata, amely ma általánosan elterjedt a žemaitiai nyelvjárásban.

139

a részes igenevek végződéseiben: a talált 145 n. sg. -ęs végződésű példa közül 134 egyértelműen -es vagy -ias alakban van írva (nazalitásjel vagy annak maradványa nélkül), mind a 25 talált n. pl. -ę végződésű példa -e, illetve -ia alakban szerepel („keresztirányú ágacska” letöredezését nem figyeltük meg)¹². Az -ąs, pl. -ą végződésű jelen idejű igenévi alakok közül egyáltalán nem figyeltünk meg baritonikus formákat.

Vagyis a fordító anyanyelvjárásában – a mai žemaitai nyelvjáráshoz hasonlóan – a baritonikus végződésekben már rövid, denazalizálódott a, e magánhangzó volt¹³.

Az énekeskönyvben az u, i nazális magánhangzókat az u, i betűk jelölik (a nyomdában nem volt ų, į, illetve „keresztirányú ágacskával” ellátott ų, į betű), esetenként n-nel alkotott betűkapcsolat, ų helyett pedig olykor ą áll (pontosabban a „keresztirányú ágacskával” ellátott a).

A szógyökökben megőrzött ősi alakból mindössze 8 küldeni igei formát találtunk; ezek közül 7-ben ų helyett un betűkapcsolat áll, például 2. sg. imp. Siun/k II 10₂₁ ‘küldj’, n. sg. m. siun/damas I 122₁₂ ‘küldve’. Egy alak ū-val van írva (n. sg. m. Siū/ftas I 3₇ ‘küldött’), ez azonban az un-nal egyenértékű, mivel az énekeskönyvben gyakran az n és m helyett a cirkumflexhez hasonló jelet tesznek az előttük álló magánhangzó fölé (ez sokszor elmosódottan nyomódott, és vonásra emlékeztet), például ant dāgaus I 132₂₈ ‘az égen’, potā I 146₄ ‘azután, azaz később’, n. sg. f. fūwēta I 130₂₈ ‘szent’, 3. praes. trē I 144₁₃ ‘nyomja’ (~ trem), i. sg. sunū I 132₈ ‘fiával’ (~ sūnum), inf. palikfmit I 137₂ ‘megvidámítani’.

Az oxitonikus végződésekben u vagy ą szerepel (vagyis a „keresztirányú ágacskával” ellátott a). Ez utóbbi írásmódot 89 esetben figyeltük meg, például g. pl. ią I 126₂ ‘az övék’, kalbą I 96₁₂ ‘nyelvek’, fūtįną I 92₅ ‘gyengék’, pikčiau II 5₁₁ ‘a gonoszoké’, Tą weykalą II 57₇ ‘azoknak a műveknek’, werkfmingą funą I 29₁₆ ‘keserves fiak’, tarp žmonią neteyfingą II 10₂₇ ‘a hamis emberek között’, 3. cond. ne pražūtą II 9₁₆ ‘ne vesszenek el’, Kad trintą piktybes I 8₁ ‘hogy eltöröljék a vétkeket’. Úgy tűnik, mivel a nyomdában nem volt ų betű, helyette egy hasonló, „keresztirányú ágacskával” ellátott a-t kezdtek használni. A baritonikus végződésekben u áll. Mindössze 6 példát találtunk ą-val (pontosabban „keresztirányú ágacskával” ellátott a-val); ezek a fordító tévedésének vagy nyomdahibának tekinthetők. A baritonikus és oxitonikus alakok közötti különbséget különösen jól mutatja az olyan írásmód, mint a Del tą žodžių II 25₁₀ ‘azokról a szavakról’. A baritonikus végződésekben az u magánhangzó rövid volt¹⁴.

Az ősi nazális į magánhangzót – hangsúlyos és hangsúlytalan helyzetben egyaránt – i betű jelöli (į betű vagy annak helyettesítője nincs), például: a) 3. praet. drifja I 76a₁₄ ‘merte’, Pažįft I 43₂₆ ‘ismeri’ (a gyökben į ‘be’ alakot tartalmazó példa 17 van)¹⁵, b) n. sg. m. galis I 146₁₆ ‘képes’, ftowis I 156₁ ‘álló’ (összesen 10 példa van az -is ‘-ęs’ végződésű igenévi alakokra; az n. pl. m. példák

¹² Az utóbbi adatok alátámasztják e cikk szerzőjének feltevését, miszerint a mai žemaitai nyelvjárás nom. pl. -e végződése (délkeleten -en-nek ejtik) másodlagos, és a visszaható igékből terjedt el; lásd Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija, Vilnius, 1966, p. 77—78.

¹³ Rövidségüket a verselés mutatja: az énekek sorvégeiben az -ą ‘-ą’, -e ‘-ę’, -es ‘-es’ végződések olyan más esetek vagy személyek rövid a, e magánhangzót tartalmazó végződéseivel rímelnek, mint például a. sg. f. pamatitá I 23₁ ‘meglátottat’, amely a n. sg. f. pripildyta ‘megtöltött’ alakra rímel; a. sg. f. wifa II 103₁₅ ‘egészet’ — 1. sg. akyfa ‘szemekben’; a. sg. motiná II 58₂₁ ‘anyát’ — 3. praes. gina; a. sg. apsakima ‘elbeszélést’ — 1. pl. fut. žinoſima ‘tudni fogjuk’; per bukliſtę I 115₆ ‘a bölcsesség által’ — voc. sg. Chriſte ‘Krisztus’; n. sg. m. atmines I 56₈ ‘emlékezve’ — a. pl. gimines; n. sg. m. apturėias II 35₁₈ ‘megszerzett’, azaz ‘kapott’ — n. sg. abgineias ‘védelmező’.

¹⁴ Vö. az a. sg. Sunu II 103₂ ‘fiút’ rímelését az i. sg. kunu alakkal, illetve a g. pl. numiruſiu II 64₂₄ ‘elhunytak’ alakét az 1. sg. fut. buſiu ‘leszek’ alakkal.

¹⁵ A fordító nyelvjárásában į a jövő idejű alakokban is előfordult (talán fakultatív módon), például 3. as. fugražis II 52₁₆ ‘visszaad’, 2. sg. pažįfi II 43₁₇ ‘megismered’, 2. pl. pažįfit II 16₁₂ ‘megismeritek’. Vö. az 1. pl. įppažįfime II 37₁₃ ‘megvalljuk’ rímelését a sakįfime ‘mondani fogjuk’ alakkal. Az énekeskönyvben szerepel még n. pl. m. refl. Rupidamis II 26₂₃ ‘gondoskodva’ (~žem. rūpīdamis), 3. cond. garbitu II 96₇ ‘dicsérnének’ (~garbitų). Az utóbbi példa azonban a hibajegyzékben garbitų-ra, azaz garbintų-ra van javítva.

140

nem található), c) a. sg. dali I 104₂₂ ‘részt’, gimuƒi I 22₁₇ ‘született’ (az a. sg. -i ‘-i’ végződésre sok példa van).

A rímelésből látható, hogy a participiumok oxitonikus végződéseiben hosszú, a baritonikus végződéseiben pedig rövid magánhangzó volt, például az n. sg. m. galis II 103₂₆ ‘galis’ a g. sg. dalis ‘részé’ (~žem. dalis) alakkal rímel, a turis II 70₁₃ ‘turis’ viszont az n. sg. m. kuris alakkal, illetve a II 58₁₀ helyen az a. pl. duris¹⁶ alakkal. Hogy a hosszú magánhangzót nazális színezetűként ejtették-e, az írásmódból nem derül ki. Az ilyen kiejtés feltételezésére azonban alapot ad a mai dél-szamogit nyelvjárás, amelynek területéről a fordító származott.

Külön kell tárgyalni az į elöljárószót és igekötőt. A mai į elöljárószó helyett az énekeskönyvben ing szerepel (59 példa). Más változat nincs. Az į- igekötőt zöngétlen felpattanó zárhangok előtt į- alakban írják, például inf. įleyƒti I 106₁₈ ‘beengedni’, 1. sg. cond. imaničiau II 24₂₁ ‘bevágnék’, 3. praet. inika I 75₈ ‘belekattant’, a. sg. f. irūƒtintas II 5₄ ‘felbosszantott’, 3. praet iƒaki I 76a₁₈ ‘megparancsolta’, 1. sg. praet. Iweykiau II 5₁₀ ‘legyőztem’, 2. sg. imp. Ižwelk II 5₅ ‘nézz bele’ (összesen 51 példa). Az į- k, g előtt is į- alakban szerepel, például 3. praet. ne įkalbina I 78₃ ‘nem győzte meg’, n. sg. m. įkankintas I 100₁₇ ‘megkínzott’, ikáršintas II 78₁₅ ‘felbosszantott’, 1. sg. fut. ne įkanƒiu I 64₁₅ ‘nem foglak megharapni’, 3. praet. įgawa I 141₁₈ ‘megszerezte’, inf. įgiti I 60₁₈ ‘megszerezni’, n. sg. m. Igundes I 25₂₂ ‘hozzászokott’ (mind az 50 példa). t, d előtt in- szerepel, például 2. sg. imp. inteyk I 124₁₇ ‘nyújtsd át’, 3. praet ne intikieia I 118₁₄ ‘nem hitt’, intiká II 70₁₅ ‘megfelelt’, indeia I 85₁₁ ‘beletette’, n. sg. f. indeta II 119₁ ‘beletett’. Kivétel mindössze három példa (a 42-ből), nevezetesen n. sg. f. itikuƒi II 104₂₄ ‘beletörődött’, a. sg. m. itikuƒi I 105₅ ‘beletörődött’, a. pl. m. itikinčius I 3₁₃ ‘meggyőzőket’ (az įtikti ige másik két példájában in- szerepel). Az ajakhangok előtt mindössze egy példa van: n. sg. f. impinta I 110₁ ‘beleszőtt’.

Mivel a mai szamogit nyelvjárásokban nincs meg az igék in- igekötője, és minden mássalhangzó előtt n nélküli változatot használnak, az énekeskönyvben rögzített állapot régebbinek tekinthető, amely az į- változat felpattanó zárhangok előtti használatba vételének egy bizonyos szakaszát mutatja. Talán a fordító nyelvjárásában a felpattanó zárhangok, különösen a t, d előtt még fakultatív módon mindkét változatot használták. Más nyelvjárások és írásbeliségek hatása is feltehető; vö. az ing ‘į’ elöljárószót (M. Mažvydas, J. Bretkūnas, M. Daukša, M. Petkevičius és K. Sirvydas használta) a k, g mássalhangzók előtti į- igekötő mellett.

5. Az énekeskönyvben gyakoriak a végződések szamogit megrövidülései, például n. sg. m. wakars I 50₂₁ ‘este’, 3. praes. kient I 92₄ ‘szenved’, wadin I 129₁₀ ‘nevezi’ (nem verses szövegben), Gul I 46₉ ‘fekszik’, atio I 103₂₁ ‘odajön’, wießpatau I 130₂₆ ‘uralkodik’, és még sok más.

6. A főnevek szamogit i, illetve (i)ia tövű egyes számú inessivusi alakjai használatosak, például a) daley II 129₃ ‘részben’, ßalley II 110₂₁ ‘oldalon’, śirdiey II 28₂ ‘szívben’, vgniey I 133₁₃ ‘tűzben’, b) daržialey II 78₁₅ ‘kertben’, kieley II 34₄ ‘úton’, mediey I 64₁₂ ‘fában’, łowney I 38₅ ‘ágyban’, truputiey I 152₃₁ ‘kicsit’, žodiey I 145₆ ‘szóban’ (összesen mintegy 40 példa). Megjegyzendő, hogy az énekeskönyv következetesen megőrzi a végződés jotációját, amely a mai szamogit nyelvjárásból már eltűnt.

7. Szamogit többes számú inessivusi alakok is előfordulnak: a) žodžiuƒe II 16₂₄ ‘szavakban’ (azaz žodžiuose vagy žodžiuose; egyetlen példa), b) Sirdeleƒa I 144₈ ‘szívekben’, vgnieƒa II 115₂₁ ‘tüzekben’ (-ieƒa végződéssel 4 példa). Az inessivuson kívül az ē-tövű végződések néha az i-tövű paradigmában is előfordulnak az egyes számú instrumentalisban és a többes számú instrumentalisban:

¹⁶ Rövid magánhangzó természetesen az a. sg. végződésében is előfordult; vö. az a. sg. m. dideli I 91₁₇ ‘nagyot’ alak rímelését a voc. sg. ƒuneli ‘fiacskám!’ alakkal, az a. sg. ißminti II 102₁₁ ‘bölcsességet’ alakét az inf. atminti alakkal, az a. sg. ƒunwertoi I 99₉ ‘teremtőt’ (~teremtőjét) alakét a 2. sg. praes. nesioi ‘hordod’ alakkal.

141

a) širden I 81₇, 12₄₁₈, II 79₂₂ ‘szívbe, a szívbe’, b) širdiemis I 35₂₁, širdėmis I 5₂₀ ‘szívekkel’ (az összes megfigyelt példa).

8. A felsőfokú melléknevek egyes számú alanyesete -is végződésű, pl. didžiaufis I 89₁₄ ‘legnagyobb’, galingaufis I 73₁₇ ‘leghatalmasabb’, βwenčiaufis II 80₂₀ ‘legszentebb’ (sok példa).

9. Az ana- névmási tő (f. anā-) alakjai a harmadik személyű névmás jelentésében szerepelnek, pl. ju ānu waykśćioti II 46₇ ‘vele járni’, anam dekawokiam I 36₁₂ ‘adjunk neki hálát’, Aukfas ano karalifte I 35₆ ‘az arany (az) ő királysága’.

10. Használatos a névmások és melléknevek, valamint a folyamatos melléknévi igenevek hímnemű részes esetű többes számú, -ims ‘-iem’ végződése, pl.: a) Anims II 29₂₀ ‘azoknak, nekik’ (~ anims), ims I 79₈ vagy iims I 143₁, ijims I 126₅ ‘nekik’, Kurims II 44₃ ‘akiknek’, tims I 113₂ ‘azoknak’, wijims I 8₁₅ ‘mindenkinek’, b) Aklims II 90₁ ‘vakoknak’, Giwenantims I 15₁ ‘élőknek’ (összesen 13 példa).

11. A névmások hímnemű tárgyesetű többes számának žemait nyelvjárási alakjai (az anūs ‘azokat, őket’ típus), pl.: anus I 38₂, ius I 68₂₁ ‘őket’, kurius I 148₉ ‘akiket’, tus I 14₁₇ ‘azokat’ (összesen 36 példa). Aukštait megfelelőik (anuos, juos …) egyáltalán nincsenek.

12. A skaitvardžio abu žemait nyelvjárási birtokos esetű többes számú alakja: abiu I 143₁₈ ‘mindkettőé’ (~ abijų). Az aukštait megfelelő alak, az abiejų, nem fordul elő.

13. A žemait nyelvjárási eykiau II 117₁₄ alak a kettes szám második személyű felszólító módja: ‘menjetek ketten’. Más igei kettős számú alakot nem figyeltünk meg.

14. Helyenként az atematikus igék žemait nyelvjárási átalakított formái használatosak: 3. praes. refl. atliktafe I 153₁ ‘megmarad’ (~ atliektafe), a. pl. m. Ateytančius II 97₂₆ ‘érkezőket’.

15. Az igék jelen idejű i-tövű alakjait gyakran (i)a-tövűek váltják fel, pl.: 1. sg. Nenoru II 14₂₄ ‘nem akarok’, turu II 46₁₃ ‘van nekem’, 1. pl. minem I 98₉ ‘említjük’ (~ minjam), regiem I 120₁₁ ‘látjuk’, turem I 152₁₁ ‘van nekünk’, 3. praes. refl. Gaylefe II 107₁₅ ‘sajnálkozik’, regiefe I 34₉ ‘látszik, látható’, tikiafe I 143₆ ‘reménykedik’, g. pl. refl. meldenčiųfe I 140₄ ‘imádkozóknak’, azaz ‘imádkozóknak’, d. pl. m. regien-temus II 6₁₉ ‘látóknak’.

16. A 2. sg. refl. žemait nyelvjárási végződése -is(e) ‘-iesi’, pl. 2. sg. praes. randife I 93₂ ‘megtalálod magad’ (~ randyse), wadinis I 124₉ ‘így nevezed magad’, wilije I 93₃ ‘reménykedsz’, 2. sg. fut. Nebijo fis II 46₂₂ ‘nem fél’ (~ nebįjosys), ftofis I 14₆ ‘felállsz, leszel’ (összesen 7 példa; e végződés aukštait változatát nem találtuk).

17. Gyakran használatosak az igék žemait nyelvjárási, -ma végződésű 1. pl. alakjai, refl. -mos, pl. 1. pl. praes. gierbiemot I 58₁₃ ‘tisztelünk téged’ (~ gerbiamo t[i]), Wadīnamot¹⁷ II 86₅ ‘téged nevezünk’, 1. pl. fut. žinośima I 54₁₃ ‘tudni fogjuk’, 1. pl. imper. garbiṅkima I 57₁₅ ‘dicsérjünk’, 1. pl. permis. refl. terandamos I 33₁₀ ‘hadd találkozzunk’, Te ftoiamas II 108₁₉ ‘hadd legyünk, váljunk’.

18. A felszólító mód alakjai gyakran -kia- (-ke-) formánst tartalmaznak, pl.: 2. sg. Eykieg I 29₁₅ ‘menj csak’, refl. artinkias I 6₁₅ ‘közeledj’, džiaukiafe I 27₃ ‘örvendezz’, 1. pl. garbinkiem I 38₈ ‘dicsérjünk’, refl. džiaukiamo fe I 45₆ ‘örvendezzünk’, 2. pl. atminkiet I 122₁₅ ‘emlékezzetek’, Neβkiet II 11₂₇ ‘vigyétek’ (összesen mintegy 200 példa).

19. Az atti- igekötőből gyakran hiányzik az i a d- kezdetű tő előtt, pl. 3. praet. adāwe I 68₃ ‘odaadta’, 3. praes. adara I 112₂ ‘kinyitja’, n. pl. f. adaritas I 155₆ ‘kinyitottak’.

¹⁷ J. Lebedys ezt az alakot indokolatlanul nyomdahibának tartotta, és Wadinamet alakra javította (S. M. Slavončinskis, Giesmės … Vilnius, 1958, p. 418). Ugyanezt mondta a gierbiemot I 58₁₃ ‘tisztelünk téged’ alakról is (lásd ugyanott, 362).

142

20. A žemaiti nyelvjárásra jellemző szavak használatosak, pl. bėngti ‘befejezni’ (3. praes. beng _{I 152₂₂}, refl. bengiaje II 57₁₉, i. pl. f. ne pabengtomis I 35₁₁ ‘befejezetlenekkel’ stb.), pabanga ‘befejezés’ (all. sg. pábúngosp II 37₁₇), pabengimas ‘befejezés’ (g. sg. pabengima II 70₁₉), klėbýs ‘öl’ (a. sg. klebelį I 62₈ ‘ölecske’), nùmas ‘ház’ (n. pl. numay II 98₁₀, a. pl. numus II 74₁₃ stb.), pìlė ‘vár, erőd, palota’ (a. pl. piles II 21₂₀ stb.)¹⁸.

21. Žemaiti módon használatosak a prie (‘-hoz/-hez/-höz’, bizonyos esetekben ‘-nál/-nél’ jelentésű), pas (birtokos esettel), ant (bizonyos jelentésben eszközhatározó esettel) elöljárók, pl. a) Gaway madonę pri Jutwertoja I 14₅ ‘… a teremtőhöz’, Vįtark mus … Pri Jezáus II 109₂₁₋₂₂ ‘járj közben értünk … Jézusnál’ (gyakori használat); b) Pas Bernela I 63₁₆ ‘a legénykénél’, pas Sunaus II 80₁ ‘a fiúnál’, pas táwęs II 46₂₃ ‘nálad’ (úgy tűnik, valamennyi példa csak birtokos esettel áll); c) Ant križiumi I 145₇ ‘a kereszten’ (az egyetlen példa).

Mindezek a žemaiti sajátosságok meggyőzően bizonyítják, hogy az énekeskönyv fordítója žemaiti volt. A uo, ie kettőshangzók „dūnininki” megfelelői arra késztetnek, hogy anyanyelvjárását a déli žemaiti területen keressük. A vázlaton ennek a területnek a mai határait az 1. vonal jelöli. Háromszáz év alatt az ū ‘uo’, ī ‘ie’ izofónája természetesen valamelyest módosulhatott, bár erre vonatkozóan nincsenek kézzelfogható adataink¹⁹.

A déli žemaiti terület felé irányít bennünket az énekeskönyv nyelvének számos más sajátossága is, amelyeket alább fogunk tárgyalni. Ezúttal a hangtani sajátságok közül a déli žemaitira jellemző szórványos „másodlagos nazalizációt”²⁰ kell megemlíteni, pl. n. pl. jãs I 26₁₈, II 96₃ ‘övék’ (~ jǫs), Ią/gį II 2₁₄ ‘övék is’, i. sg. m. tą II 12₁₅, 16₂₂, 27₈, 86₁₉, 104₁₂, 109₂₀ ‘azzal’ (~ tų a déli žemaiti tū ‘azzal’ alakjából), iǫ II 84₆ ‘azzal’, ieg I 116₁₅ ‘azzal is’, adv. nǫ I 32₁₀ ‘nū(nai), most’ vagy någ I 7₁₉, Nagi I 143₈ ‘nū is’ (így írva összesen 25-ször), conj. Nęs I 119₁₇ ‘mert’ (47 példa) vagy nęfag I 63₁₁, Nęsg I 132₂₂ ‘ugyanígy’ (9 példa). A morfológiai sajátosságok közül meg kell említeni a déli žemaitira jellemző, -kiat (-ket) végződésű, felszólító mód 2. pl. alakokat, pl. atmin kier I 122₁₅ ‘emlékezzetek’ (az énekeskönyvben 55 ilyen példa van), valamint a -čiau végződésű, feltételes mód 1. sg. alakokat, pl. tikėčiau I 145₁₃ ‘hinnék’ (másféle példa nincs). Az északi žemaitik ezeket az alakokat nem használják: náluk a felszólító mód 2. pl. végződése -kit (az 1. pl. -kiam mellett), a feltételes mód 1. sg. végződése pedig -čio arba -čiu (az utóbbi változatot a déli žemaiti terület északi részén is használják).

A mai déli žemaiti nyelvjárást a an, am, en, em kezelésének szempontja alapján a legcélszerűbb két alnyelvjárásra osztani. Az északnyugati alnyelvjárásban, amelyet A. Girdenis varniškiai névvel illetett, az északi žemaiti területhez hasonlóan az an típusú kapcsolatok első tagja zártabbá vált (kiejtése on, arba un), a délkeleti alnyelvjárásban viszont, amelyet raseiniškiai néven neveztek el, változatlanul megmaradt. A vázlaton a két alnyelvjárás mai határát a 2. vonal jelöli. Slavočins-

¹⁸ Mai szempontból nézve az énekeskönyvben žemaiti sajátosságnak számító szavak közül jó néhányat akkoriban feltehetően a aukštaiti nyelvjárásban is használtak, például a atpén(t) ‘újra’ (atpen I 78₇) szó megtalálható M. Petkevičius katekizmusában, a Knyga Nobanžystės-ben, J. Bretkūnas Bibliájában; a dingoti ‘gondolni, látszani, tűnni, vélni’ (1. sg. praet. dingojau II 39₇) pedig különböző korszakok kelet-poroszországi litván aukštaiti írásaiban fordul elő, és így tovább.

¹⁹ J. Kazlauskas hipotézise, miszerint „a dūnininki nyelvjárásnak abban a részében, amely közvetlenül érintkezett a dounininkikkel, korábban szintén létezhetett ei, ou, amelyek a szomszédos nyelvjárások hatására, ahol nincs ę, ǫ, átalakulhattak į, uː>i, ū hangokká, az ę, ǫ i, u-vá alakulásával egyidejűleg” (Baltistica, V(I) 33), ha igaznak bizonyulna is (vö. A. Girdenis cikkét, ugyanott, VI (2), 143—145), lényegében nem változtatna a helyzeten, mivel egyrészt nem ismerjük, mikor változott a feltételezett ou, ei uu, ii>ū, ī hangokká; másrészt J. Kazlauskas ezt a terület északi részére vonatkoztatja, miközben az énekeskönyv fordítójának anyanyelvjárását, mint látni fogjuk, a terület déli részén kell keresnünk.

²⁰ Lásd erről: V. Vitkauskas. Kelios pastabos dėl formų šių, sesių, — „Baltistica“, II (2), Vilnius, 1966, p. 203—206; Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija, p. 196—197.

143

Az S. M. Slavočinskis-énekeskönyv (1646) fordítója nyelvjárásának lokalizálási sémája

1 — déli žemaitiaiak („dūnininkai” izofónája),

2 — a varniai és raseiniai nyelvjárási terület határa (az an, am, en, em szűkülésének izofónája),

3 — a dat. sg. végződések -ū (~-uo) || -ui izoglosszája,

4 — a „žemaitiai hangváltozási törvény” jelenlegi figyelmen kívül hagyásának bemélyedése,

5 — a szókezdő e- rendszeresen a- vé alakul,

6 — zd > z,

7 — hozzávetőleges terület, ahol az S. M. Slavočinskis-énekeskönyv fordítójának nyelvjárása lokalizálható (délkeleti és északkeleti irányban kissé kiterjeszthető)

énekeskönyvében az an típusú kapcsolatok épek ²¹. Következésképpen a raseiniai terület felé tájékoztatnak bennünket. Azt, hogy a 17. század közepén másutt a žemaitiaiak már szűkítették ezeket a hangokat, a Raseiniai bírósági irataiban előforduló olyan žemaitiai helynévírások jelezhetik, mint Анмалецъ лунку²²(A. Salys olvasata: Aпt Alėjos [: Alėja — folyó Viduklė járásban] lankų), унто̄ гурио певасъ²³ (= aпt girių pievos). Végül az énekeskönyv nyelvének más sajátosságai is kétségtelenül a raseiniai nyelvjárásra utalnak. Így például az énekeskönyvben,

²¹ Több mint ezer példából mindössze négy, szűkült első taggal szereplő eset tekinthető az énekeskönyv nyelvében keleti nyelvjárási sajátosságnak. Ezeket az énekeskönyv nyelvének felnémet elemeiről szóló fejezet tárgyalja.

²² LÁSD: И. Я. Спрогис, Географический словарь древней Жемойтской земли XVI столетия, Вильна, 1888, p. 5.

²³ Ugyanott, p. 12.

144

a raseiniškiak területén is épen maradnak a rövid magánhangzók u, i²⁴, amelyeket a varniškiaiak többsége átvált, egy részük pedig (Kuršėnai, Šaukėnai) – amint J. Kazlauskas²⁵ helyesen vélte – korábban o, ė hanggá változtatta őket.

A hosszú ė magánhangzó az énekeskönyvben a hangsúlytalan szóvégi helyzetben gyakran į-vé változik, például n. sg. rikβti II 98₄ ‘vessző’, Sauli I 84₁₆ ‘nap’, žiami II 61₃ ‘föld’, 3. praet. pamati I 77₁₃ ‘meglátta’, tafi I 91₅ ‘taposta’, vžmuši I 51₁₇ ‘megölte’ (összesen 112 példa). Valószínűleg ide tartozik még több mint húsz n. sg. f. superl. alak -iausi végződéssel (< iausė?), például gražiaufi II 87₈ ‘legszebb’, bვენčiaufi I 32₁₄ ‘legszentebb’. A rövid ²⁶į magánhangzó ė helyett a hangsúlytalan szóvégi helyzetben ma minden raseiniškiai és közeli szomszédaik ejtésében megtalálható Šaukėnai, Kuršėnai, Šakiai és Veliuona környékén²⁷. A többi žemaitiai -ė-t ejt²⁸.

Az összes žemaitiai közül ma csak a raseiniškiai területén (Pagramantis, Skaudvilė, Eržvilkas és Raseiniai környékén) van adat a -se ‘-si’ visszaható partikula használatára; ez a Slavčinskio-énekeskönyvben általánosan használatos, például 1. sg. bįiau/e II 19₂₂ ‘féltem’, artin/iu/e II 25₁₇ ‘közeledni fogok’, f točiause II 102₅ ‘felállnék’, 2. sg. randi/e I 93₂ ‘találkozol’, dawej/e I 135₁₀ ‘adtad’, 1. pl. džiaukiamuo/e I 45₆ ‘örvendjünk’, 3. as. atranda/e I 131₁₈ ‘megjelenik’, bengia/e II 57₁₉ ‘befejeződik’, prikiel/j/e I 133₆ ‘feltámad’, wargintu/e I 74a₁₆ ‘gyötrődnének’, inf. abgintje II 21₄ ‘megvédeni magát’, n. sg. m. Nuwile/e II 26₁₉ ‘csalódott’, n. pl. m. Džiaugdamie II 49₂₃ ‘örvendezve’, g. pl. gaylenčiu/e I 140₃ ‘győzedelmeskedő, azaz győzedelmeskedők’ (összesen körülbelül 230 példa). A szó végén a -si visszaható partikula egyáltalán nem fordul elő²⁹; a mai nyelvjárásokhoz hasonlóan csak az igekötő után áll, például Su/imiles II 56₁₆ ‘megbékélve’, at/iranda/e II 48₂₈ ‘megjelenik’. A fenti példákból látható, hogy az igekötős igék visszaható partikulája „žemaitiai módon” használatos, vagyis nemcsak az igekötő után, hanem a szó végén is, illetve mindkét helyen.

A raseiniškiai területét ma több markáns izoglossza szeli át. Ezek közül mindenekelőtt az a-tövű főnevek egyes számú részes esetének eltérő ragját kell megemlíteni: a terület északnyugati részén -ū (=a felső-litván nyelvjárásokban -uo), délkeleti részén -ui. A sémán a határt a 3. vonal jelzi. Elég éles, nincs szélesebb, kettős alakokat használó átmeneti sáv, ami az izoglossza tartósságára és állandóságára utal.

A Slavčinskio-énekeskönyvben rendszeresen a -ui végződés használatos (írásban -uy). Ez a ritkábban előforduló hosszabb melléknévi és igenévi alakokban is megjelenik, például amžingmy I 40₂₃ ‘örökkévalónak’, gimu/iamuy I 40₁₈ ‘születettnek’. Egyetlen példa sincs sem főnévnél, sem más ragozott szónál -ū végződéssel! Következésképpen a fordító anyanyelvi beszédét itt kell keresni

²⁴ Az inf. gerdeti II 55₇ ‘hallani’ és az 1. sg. mireme II 106₁₁ ‘meghalunk’ – amint a g. sg. gimenes II 43₂₈ ‘rokonság’ alakja mutatja, amelyet a fordító saját hibajegyzékében gimines alakra javított (II 128₂₂) – kétségtelenül sajtóhibák.

²⁵ Lásd: J. Kazlauskas, Dėl baltų *ei ir *ō raidos lietuvių žemaičių tarmėse, — „Baltistica“, V, Vilnius, 1969, p. 32—33.

²⁶ Hogy az énekeskönyv fordítójának nyelvjárásában itt rövid magánhangzó állt, azt a sorvégek mutatják, például az n. sg. roželi I 42₁₁ ‘rózsácska’ a voc. sg. berneli alakkal rímel; a 3. praet. ap/jiauti I 78₆ ‘betakarta’ az inf. gauni alakkal; a 3. praet. i/jaki I 76a₁₈ ‘kimondta’ pedig az n. -a. du. abi aki alakkal, és így tovább.

²⁷ A nyelvjárások hagyományos osztályozása ezt a sajátosságot a nyugati aukštaitiai veliuoniečiai altájnyelvjárás megkülönböztető jegyének tekintette; ez félrevezette J. Palionist, aki azt állította, hogy a Slavčinskio-énekeskönyv a veliuoniečiai nyelvjárás elemeit tartalmazza.

²⁸ Technikai okokból a cikk szerzőjének Lietuvių dialektologija című munkája (Vilnius, 1966) 42. számú térképén, az -i és -ė területek határának feltüntetésekor súlyos hiba csúszott be. Valójában Plungė, Rietavas, Kvėdarna, Laukuva, Varniai és Luokė környéke természetesen az -ė területhez tartozik. Az ezekről a helyekről származó példák a könyvben helyesen szerepelnek.

²⁹ Az egyetlen 3. praet. példa, fotino/ii II 223 ‘jóllakott’, a hibajegyzékben foti-no/e alakra lett javítva (II 128₁₆).

10. 520

145

A 3. vonaltól délkeletre fekvő területet. E következtetést az is alátámaszthatná, hogy az énekeskönyvben az ai, ei kettőshangzók minden esetben megőrződnek (természetesen, ha monoftongizációjuk nem későbbi a XVII. századnál), mivel a 3. vonal középső szakaszától északnyugatra (ez számunkra a legfontosabb) ezek a kettőshangzók a szóvégekben monoftongizálódnak.

A 3. vonaltól délkeletre fekvő területen ma nem egységesen ejtik az č, dž affrikátákat: a 4. vonaltól, az aukštaitisokhoz közelebb, nem érvényesül a „žemaitis hangváltozási törvény”. Ez az izofóna azonban korábban valamivel délebbre és keletebbre is húzódhatott. Ezt nemcsak északnyugati irányú íve teszi valószínűvé, hanem az is, hogy ezeken a helyeken világosan megfigyelhető a žemaitis nyelvjárások intenzív aukštaitis jellegűvé válása.

A raseiniai nyelvjárási területet függőlegesen kettévágja a szókezdő e-, ei- a-, ai--vé válásának izofónája. Ez azonban nagyon bizonytalan: a terület középső, széles sávjában ingadozás figyelhető meg, ahol egyes szavakat a--val, másokat e--vel, megint másokat mindkétféleképpen ejtenek (egyes helyeken igen változatos a kiejtés), az ei- ai--vé válás pedig szinte az egész raseiniai területen előfordul. Mégis, rendszeresen minden szókezdő e- csak az 5. vonaltól keletre változik a--vá. Slavočinskio énekeskönyvében az e- a--vá kizárólag a būti ige jelen idejű aktív igenévi alakjaiban vált, amelyek gyakran fordulnak elő, például n. sg. m. Aſas _{I 156₄} ’ęsas’, g. sg. ąſančia _{II 22₅}, d. sg. asańčiamuy _{II 36₂₃}, a. sg. aſanti _{I 102₁₀₉}, g. pl. aſančiu _{I 153₁₁₁₁}, d. pl. aſantiemus _{I 50₄}, a. pl. aſančius _{I 125₁₉}. Másutt az e-, illetve ei- megmarad; például n. sg. elnis _{II 17₂₀} ’eln ias’, i. pl. erſpkieteeys _{II 14₂₁} ’erškėčiais’, g. pl. eſibiu _{I 129₂₂} ’esyb ių’, inf. eyt _{II 26₂₆} ’eiti’, 1. sg. fut. eyſiu _{I 81₁₈}, n. sg. Eydamas _{II 47₉} ’eidamas’, eyla _{II 6₁₈} ’eilė’. Mivel az énekeskönyvben mégis előfordul ilyen változás, fordítójának anyanyelvjárását nem lehet azon a területen keresni, ahol ma esu (e--vel) hangzik; tehát az 5. vonaltól keletre keresendő.

A fordító anyanyelvjárásában a barzda szó kiejtése barza volt (a d mássalhangzó nélkül), vö. Plaukus barzos, gahwos trauki _{I 75₁₃} ‘a szakáll, a fej haját húzta’, ant barzos Arona _{II 59₂₂} ‘Áron szakállára’. Ma a zd következetes z-vé válása a raseiniai terület nyugati és középső részén, nagyjából a 6. vonalig jellemző (az ejtés baržà ‘barzda’, blaužà ‘blauzda’, lazà ‘lazda’). A XVII. században azonban e változás e vonalon túl is előfordulhatott, hiszen ma északabbra (Užventis, Šaukėnai, Kuršėnai) és keleten (Tytuvėnai — Kelmė és Šaukotas között) is megfigyelhető.

Az eddigiekből világossá válik, hogy a fordító nyelvjárását leginkább a raseiniai területen kell keresni, amelyet északnyugati és délnyugati irányból a 3. és az 5. vonal határol. Délkeleten és északkeleten ez a terület a 4. és a 6. vonalon túl is valamivel tovább terjedhet. A sémán vonalkázás jelöli a legvalószínűbb területet³⁰.

Ez a következtetés teljesen egybevág K. Jablonskis közzétett levéltári adataival³¹, amelyek szerint Slavočinskis szülőhelye Lįpkiškėben volt, mintegy 6 km-re délkeletre

³⁰ Itt nem vettük figyelembe a területet átszelő, feltételes hangsúly-visszahúzódási izofónát (ez nagyon elmosódott), mivel az énekek metrumából nehéz következtetni az akkori hangsúlyozásra. Az olyan sorvégek azonban, amelyekben rím van, például a. pl. dienas I 63₈ ‘dienas’ az n. sg. m. vienas ‘egy’ alakkal, ami nem ritka eset; a 3. praes. niera I 117₂₀ ‘nėra’ az sg. m. gera ‘gėro’ alakkal; az 1. sg. Diewu I 28₂₂ ‘dieviu’ a Tewut ‘tėvu’ alakkal, mintha azt engednék feltételezni, hogy a végződésről visszahúzott hangsúlyú alakok a fordító számára nem voltak teljesen idegenek; ez lényegében megerősíti nyelvjárásának a hangsúly-visszahúzódási zóna peremére való lokalizálását.

³¹ Lásd K. Jablonskis, Saliamono Slavočinskio biografijos žinios. — S. M. Slavočinskis, Giesmės... Vilnius, 1958, p. 53 tt.

146

Nemakščiai környékéről. Ez ugyanakkor mintegy cáfolhatná is az irodalomtörténészek Slavočinskio szerzőségével kapcsolatos kételyét. Ez a kétely azonban bizonyos mértékig továbbra is fennáll, mert – amint később látni fogjuk – a himnuszoskönyvben előforduló más nyelvjárások elemei, különösen pedig a himnuszok fordítási technikájának elemzése támasztja alá.

A kelet-aukštaitiai nyelvjárás elemei

A Slavočinskio himnuszoskönyve nyelvének többé-kevésbé valamennyi aukštaitiai számára jellemző sajátosságai közül a következők emelendők ki:

1. A č, dž affrikáták használata a „samogitiai hangváltozási törvény” alapján várt t, d mássalhangzók helyett; például n. sg. Jaučias I 59₂₁ ‘ökör’, n. pl. žodžiai I 3₂₀ ‘szavak’, d. pl. Žodžiams I 14₁ ‘szavaknak’, i. pl. Erškietėys II 72₁₇ ‘csipkebokrokkal’, d. sg. m. kalbančiam I 41₁₂ ‘beszélőnek’, a. sg. f. Turinčią I 20₂₀ ‘rendelkező’, l. pl. gieydžiame I 28₁ ‘kívánunk’, 3. személy apšviečia I 25₉ ‘megvilágít’, adv. nuoširdžiei I 48₂ ‘őszintén’. A himnuszoskönyvben több az ilyen aukštaitiai forma, mint a samogitiai. Az összes példának akár 68%-át teszik ki, és nagyjából egyenletesen oszlanak el a himnuszoskönyv egészében. Úgy tűnik, a fordító meglehetősen hozzászokott az aukštaitiai affrikátás formákhoz, és tudatosan törekedett arra, hogy a himnuszoskönyv nyelvét e tekintetben aukštaitaivá tegye. Ezt mutatják az előforduló hiperkorrekciók, például a. sg. žvaizdžia I 33₁, 46₂₂ ‘csillagot’, 3. praes. weyzdžia II 16₂₇ ‘néz’.

2. Az aukštaitiai uo, ie kettőshangzók használata a „dūnininkai” ū, į helyett; például a) inf. duoti II 19₁₅, n. sg. Duona I 145₁₆, a. pl. nuodemes I 128₂₁ ‘bűnöket’, b) n. sg. Giesme I 8₄, liežuvį I 140₇, świeśa I 38₁₂ ‘fény’, žiedas I 34₁₂ ‘gyűrű’, c) n. sg. Akmuo I 117₁₃, g. sg. širdies I 21₁₉ ‘szívnek’, i. sg. m. Tuo I 45₂₀, n. pl. m. Tie I 51₁₁. Az aukštaitiai uo, ie-t tartalmazó formák szintén túlsúlyban vannak: a himnuszoskönyv példáinak mintegy 84%-át teszik ki (az olyan szavakat, mint a miestas, niekas stb., amelyekben a samogitiaiaknak is uo, illetve ie hangjuk van, itt nem vettük számításba). Egyes szavakat, például a diena, duona, duoti, giesmė, juokas, kiekvienas, liežuvis, mėnuo, nuoširdžiai, priešingas, šviesa, vienas, viešpats, žiedas szavakat kizárólag uo-val, ie-vel használnak. Számos olyan szó akad, amelyben az aukštaitiai változat van túlsúlyban. Így például a dievas 515 alkalommal szerepel aukštaitiai módon írva (ie-vel), samogitiai alakban viszont csak egyszer (g. sg. Diwa II 126₁). A giedoti ige 52 aukštaitiai alakja mellett szintén csak egyetlen samogitiai alakot tartalmaz (inf. gidot I 42₂₁). A következetesen aukštaitiai módon írt diena főnév és vienas számnév mellett a šiandien határozószónak és a vienybė, vienoks származékoknak mindkét változata előfordul (az aukštaitiai és samogitiai alakok aránya rendre 14: 6, 3: 3, 3: 1). Valószínűleg az aukštaitiai és samogitiai hangok keveredése, valamint a himnuszoskönyv nyelvének aukštaitaivá tételére irányuló törekvés eredményeként jelentek meg hiperkorrekciónak tekinthető alakok, például g. sg. nuoplakimą II 85₂ ‘megostorozás’, 3. permis. Te prieduod I 15₂₁ ‘adja hozzá, adja meg’.

3. A samogitiai uo, ie helyett (=az aukštaitiai o, ė helyett) a himnuszoskönyvben leggyakrabban az o, ė betűket írják; például n. pl. žmones I 16₅ ‘emberek’, g. sg. f. ios I 6₁₀ ‘az övé’, inf. Turet I 36₁₀ ‘tartani’, d. sg. Tewuy I 63₂₃ ‘atyának’. A korábban említettek szerint samogitiai uo-val mindössze 12 példát figyeltek meg a himnuszoskönyvben, ie-vel viszont több van: kizárólag a k, g, š, ž utáni helyzetben 159-et találtak. Az ilyen írásmódok azonban az összes példának csak kis hányadát teszik ki; végig az aukštaitiai írásmód dominál.

4. Gyakran használnak teljes végződéseket a samogitiai rövidült végződések helyett, például n. sg. m. amžinas I 29₂₁, Niekas I 23₅, 3. praes. randą II 10₃, tarnauja I 22₇, ne gali I 152₆. Azonban korántsem tekinthető minden ilyen példa az aukštaitiai nyelvjárás

10*

147

elemének. Elképzelhető, hogy abban az időben a felső-aukštaitiai területen még párhuzamosan használtak teljes és rövidült végződésű formákat³². A fordító az egyik vagy a másik végződést választotta, igyekezve megtartani a szükséges szótagszámot a himnusz sorában. Emiatt a rövid és teljes végződésű formák erősen keverednek; vö. akár ezt a kétsorost:

Karalaw garbės, skalsus wakaras, Duok kad nu wakars butu mūs giaras (50_20-21).

5. Aukštaitiai helyhatározói alakok használata: az i tő loc. sg. alakja -ų(je) végződéssel, például ugnì II 4₁₉ ‘tűzben’ (ritka, a samogitiai -ėj(e) > -iej végződés dominál); az a tövű főnevek loc. pl. alakjai -uose végződéssel, például namuose I 60₂₀ ‘otthonokban’ (59 példa egyetlen, samogitiai -ise, illetve -ųse végződésű mellett); az i tövű főnevek loc. pl. alakjai -isa (-ysa?) végződéssel, például akyse I 37₁ ‘szemekben’ (gyakoribbak a samogitiai -ėsa > -iesa végződésű alakoknál, de ezek nem feltétlenül aukštaitiai, hanem lehetnek olyan samogitiai alakok is, amelyek az ē paradigmától még nem befolyásolva, eredeti formájukban maradtak fenn).

6. Az aukštaitiai névmási dat. pl. m. végződés -iem(u)s, például Tiems II 17₁₅, šventiemus I 13₃, ganantiemus I 44₁₆. Gyakoribb (77 példa), mint a samogitiai -ims (13 példa).

7. Aukštaitiai 1. pl. igealakok -me végződéssel, például 1. pl. praes. regime I 25₈, refl. stojames II 88₁₀ ‘állunk, azaz válunk’, fut. veykfime I 81₃ ‘cselekedni fogunk’, imper. bekime I 57₂ ‘meneküljünk’. Gyakoribbak a samogitiai -ma végződésűeknél.

8. A felszólító mód -ki- elemet tartalmazó alakjai, például 2. sg. Bukig I 22₁₉ ‘légy hát’, 1. pl. giedokime I 31₅, refl. džiaukimes I 32₃ ‘örvendezzünk’, 2. pl. eykite I 41₃. Valamivel gyakoribbak (58%), mint a samogitiai -kia- alakok (42%). Azonban a -ki- alakokat aligha érdemes teljes bizonyossággal az aukštaitiai nyelvjárás elemének tekinteni; ugyanez vonatkozik a jelen idő i tövű, meglehetősen gyakran használt alakjaira is (például 1. pl. regime I 25₈, 2. pl. regite I 102₁₀, ne gali I 152₆ ‘nem tud’), mivel abban az időben ezek párhuzamos alakokként a fordító saját, felső-aukštaitiai samogitiai nyelvjárásában is használatosak lehettek.

Még kétségesebb az aukštaitiai eredet a harmadik személyű jis, ji névmás alakjainak használata esetében, különösen azért, mert ezek az alakok még ma is megvannak helyenként a samogitiai nyelvjárás délkeleti részén, az ana- (f. anā-) tövű alakok mellett. Talán csak e használat himnuszoskönyvbeli gyakorisága magyarázható az aukštaitiai nyelvjárás hatásával. Az egyik vagy másik névmásalak választását azonban valószínűleg az határozta meg, hogy ügyelni kellett a himnuszok sorainak megfelelő szótagszámára.

A Slavočinskio himnuszoskönyvében található, nem valamennyi aukštaitiai, hanem csak egyes alnyelvjárásokra jellemző aukštaitiai elemek közül mindenekelőtt az l mássalhangzó megkeményedését (ł betűvel való jelölését³³) kell említeni e típusú magánhangzók (e, ei, ę, ē) előtt; például a) a. sg. Šiotelė II 53₁₁, a. pl. Gieſmeles I 32₆₂, 1. sg. żerkole II 98₁₁ ‘tükörben’; b) 1. sg. fut. leyſiu I 81₁₇ ‘engedni fogok’, a. sg. atleydima I 123₁₁ ‘megbocsátást’; c) a. sg. taurele I 71₁₆,

³²Hogy korábban más samogitiai területeken is előfordultak ilyen alakok, azt az am elem épségben való fennmaradása mutatja a mai nešams ‘hordatik’ n. sg. alakban. Csak a nešamas || nešams kettős alak megléte tehette lehetővé, hogy az am épségben megmaradjon a rövidebb változatban is. Ellenkező esetben azt kellene feltételeznünk, hogy a végződés rövid magánhangzói csak az am típusú kapcsolatok szűkülése után, sőt az acc. sg. -ą végződés redukciója és denazalizációja után tűntek el; ez azonban értelmetlenség volna, hiszen ebben az esetben az -a’ -ą’ alakoknak a többi rövid végződésbeli magánhangzóval együtt kellett volna eltűnniük.

³³ Így jelölik a kemény ł-t is a hátul képzett magánhangzók előtt, pl. malone I 21₅ ‘kegyelem’, 3. praet. lauži I 52₁₁ ‘eltörte’. A ł és l grafémákat következetesen megkülönböztetik. Vö. a. sg. linkſmibe I 27₂₀ ‘vidámságot’, a hibajegyzékben javítva erre: linkſmibe (II 128₈).

148

n. sg. m. nuwilęs II 21₈ ‘kiábrándult’, n. pl. m. priwilę II 21₆ ‘kiábrándultak, csalódottak’; d) inf. ple/št I 97₁₀ ‘tépni’, 1. sg. praet. mileiau II 43₄ ‘szerettem’, 2. sg. praet. pralejai I 137₄ ‘kiöntötted’ (~pralejai³⁴), 3. fut. gales II 3₁₈ ‘képes lesz’, n. sg. žole II 55₁₄ ‘fű’, n. pl. kirmeles II 66₁₂. Ez a keményítés nem rendszeres, hanem szórványos. Mintegy 80 példát találtunk. Néhány esetben nem világos, hogy az l betűt áthúzták-e. A keményítést követően az l utáni magánhangzók változatlanok maradnak, kivéve a következő alakokat: 3. praes. (?) sląpa³⁵ II 26₄ ‘elrejti?’, 3. praet. layde³⁶ II 40₂ ‘engedte’ (~leide), prikala³⁷ I 80₁ ‘odaszögezte’. Még gyakrabban keményedik az l a lbe hangkapcsolatban, a gelbeti (33 példa) és kalbeti (21 példa) igék ragozott alakjaiban.

A kemény l-t e típusú magánhangzók előtt használó aukštaitiai nyelvjárások eltérően viselkednek a ą, ę nazális magánhangzókkal és az an típusú kapcsolatok első elemével: nyugaton egy bizonyos sávban megőrződött e hangok ősi minősége, a terület többi részén pedig zártabbá váltak; egyes helyeken mind (a keleti aukštaitiai nyelvjárások területén), máshol csak a ą és ę (a déli aukštaitiai nyelvjárások területén). Slavocińskio énekeskönyvében mind a ą, ę, mind az an típusú kapcsolatok rendszerint érintetlenül maradnak. A zártabbá vált alakokra is akadnak példák. Ezeket a kelet-litván nyelvjárások elemeinek kell tekinteni.

A keleti jellegű változást mutató ą-ra a következő szórványos példák figyelhetők meg:

1. A mąstyti ‘gondolkodni’ ige, valamint a mąstymas, mąstis ‘gondolat, értelem’ főnevek alakjai (összesen 13 példa): a) inf. muſtit II 48₁₀ ‘gondolkodni’, 1. sg. fut. muſtiſiu II 39₁₇ ‘gondolkodni fogok’; b) n. sg. muſtimas II 6₂₁ ‘gondolkodás, töprengés’, g. sg. muſtima I 132₂₄, II 31₂₇, muſtim II 5₁₈ (a hibajavításban³⁸ erre javítva: muſtima II 128₁₅), a. sg. muſtima II 1₁₁, 9₉, a. pl. muſtimns (tévesen nyomtatva, muſtimus helyett) II 23₁₅, all. pl. muſtimump II 6₂; c) 1. sg. muſtiey II 75₁₅ ‘gondolatban, értelemben’, a. pl. muſtis II 26₁, 107₁₉. Vö. a. sg. mąſtima II 39₃ ‘gondolkodást’.

2. A sąnarys ‘tag’ főnév egy alakja: a. pl. funarius I 91₄.

3. A sąžinia ‘lelkiismeret’ főnév három alakja: g. sg. Sužinios II 25₂₆, a. sg. fužiniá II 2₂₃, 1. sg. Sužinioy II 14₁₆.

4. Egy keleti jellegű acc. sg. végződés: karalunu I 118₉ ‘királykát’.

E példák a nazális ą összes előfordulásának csupán kis részét (mintegy 1,2%-át) teszik ki.

A keleti jellegű változást mutató e a következő, szórványosan előforduló alakokban jelenik meg:

1. Acc. sg. -ę a per puſi I 87₈ ‘félbe’ kifejezésben.

2. Nom. sg. m. -ęs: piautis I 49₁₁, 62₁₆ ‘megérezve’, pálikis II 21₁₆ ‘hátrahagyva’ (talán a vele rímelő netikis II 21₁₅ ‘nem megfelelő’ is, ha nem netikis).

Ezek az ę összes előfordulásának mindössze mintegy 0,6%-át teszik ki.

³⁴A lieti ‘önteni’ igének az énekeskönyvben két múlt idejű tőváltozata van: lėj- (pl. 3. as. leia I 86₁₄ ‘öntött’, a. sg. lejma I 121₁ ‘öntést’) és liej- (pl. lieia I 117₃ ‘öntött’, a. sg. lieiima II 12₄ ‘öntést’). Az első 11-szer, a második 4-szer fordul elő. Az énekeskönyvben ennek az igének nincs jelen idejű alakja. A közös tő 11 példája közül 8-at ei-vel írtak, egy žemaitiai alakot i-vel (a. pl. f. iſblitas II 27₂ ‘kiöntött’) és kettőt e betűvel: 2. sg. fut. leſi I 66₁₄ ‘önteni fogsz’ (valószínűleg a mineſi ‘emlékezni fogsz’ szóval való rím miatt), a. sg. iſzleta I 145₂₁ ‘kiöntött’.

³⁵A példa kétséges, mert a szövegkörnyezet sem teljesen világos. Lásd J. Lebedys megjegyzését: S. M. Slavocińskis, Giesmės… p. 397.

³⁶A leisti ‘engedni’ ige és származékai kemény l-lel 31 alkalommal fordulnak elő; ezek közül mindössze ebben az egy esetben szerepel a lei>lai.

³⁷ Vö. 3. praet. iſpuole II 40₃ ‘kirobbant’, refl. Skieles I 94₃ ‘hasadt, vagyis repedt, töredezett’ -le(s) végződéssel.

³⁸ J. Lebedys, mivel nem rendelkezett az énekeskönyv teljes példányával, ok nélkül tekintette a mąstis > mūstis főnév ragozott alakjának (M. Slavocińskis, Giesmės … 474).

149

Ide sorolható még a személyes névmás acc. sg. alakja, a Tawi I 95₆ ‘téged’, feltéve, hogy ez nem sajtóhiba. Egyébként a személyes névmások tárgyesetű alakjai mindig -e-re végződnek.

Az an típusú kapcsolatok megváltozott alakjaival mindössze a következő 4 példát figyelhetjük meg (mintegy 0,4%): inf. aptunkiti II 82₁₇ ‘körülhajolni’, g. sg. aptunkima II 85₇ ‘körülhajlás’, 2. pl. fut. nekim-tiefite II 16₁₆ ‘nem fogtok gyűlölni’, a. sg. Nindre II 75₂₅ ‘nádat’ (vö. a. sg. nendre II 78₂₄, i. sg. Nendre II 72₁₈).

Az ą, ę és az an típusú kapcsolatok ritka, keleti jellegű változásait mutató példák (együttesen kevesebb mint 1%) arra utalnak, hogy a fordító eredendően žemaitiai nyelvjárását az énekeskönyvben inkább a nyugati (az ą-t, ę-t, illetve az an típusú kapcsolatokat megőrző), mint a keleti (ezeket megváltoztató) „keményítő” terület aukštaitiai elemei hígították. Ez a következtetés jól megfelel a korabeli litván írásbeliség nyelvi helyzetének. A szóban forgó terület nyugati részének nyelvjárása, amelyet a kor legfontosabb központja, Kėdainiai városa alapján feltételesen Kėdainiai vidékének nyelvjárásaként nevezhetnénk, a XVII. század közepére már szilárdan meghonosodott a Litván Nagyfejedelemség litván nyelvű írásbeliségében. Ezen a nyelvjáráson jelent meg az írásbeliség első ismert nyomtatott könyve, M. Daukša 1595-ös katekizmusa. A katolikusokkal versengő kálvinisták első (M. Petkevičius 1598-as katekizmusa), majd későbbi kiadványaikat szintén éppen ennek a vidéknek a nyelvjárásán adták ki³⁹. Ezen a nyelvjáráson készültek nyomtatásra és jelentek meg az első nagy katolikus és kálvinista prédikációgyűjtemények is: M. Daukša 1599-es és az úgynevezett J. Morkūnas-féle 1600-as posztillák. Vagyis ekkorra már kialakult egy bizonyos, Kėdainiai vidékének nyelvjárásán alapuló írott nyelvi hagyomány, és többé-kevésbé világos nyelvi normák formálódtak ki. Ezért teljesen természetes, hogy a Litván Nagyfejedelemség első énekeskönyvének kiadásakor igyekeztek nem túlzottan eltávolodni ettől a hagyománytól, és ezekhez a normákhoz igazodtak.

Bár Kėdainiai vidékének nyelvjárása uralkodó helyzetben volt a korabeli litván írásbeliségben, nem ez volt az egyetlen. A keleti aukštaitiai területről származó írástudók, mindenekelőtt K. Sirvydas (Širvydas), J. Jaknavičius és az 1605-ös katekizmus ismeretlen fordítója, később pedig mások is, saját anyanyelvjárásukon írtak. Vagyis akkoriban egy másik írott nyelv is formálódott, amely a keleti aukštaitiai nyelvjáráson (központja Vilnius) alapult; ennek képviselői hajlottak arra, hogy ezt „igazi litvánnak” tekintsék, szembeállítva a Kėdainiai vidékének nyelvjárására épülő, állítólag „žemaitiai” (azaz a Žemaitija hercegség területén beszélt) írott nyelvvel⁴⁰. A keleti jellegű vonások más nyelvjárású szerzők írásaiban való terjedésében jelentős szerepe volt K. Sirvydas szótárának, amelyből a Slavocinskis-féle énekeskönyv megjelenéséig már három kiadás is napvilágot látott.

A továbbiakban, Slavocinskis énekeskönyvének aukštaitiai vonásait tárgyalva, először azokról lesz szó, amelyek többé-kevésbé a korabeli Kėdainiai-vidéki nyelvjárás felé irányítják figyelmünket, majd azokat vesszük sorra, amelyek forrását a keleti aukštaitiai nyelvjárás területén kell keresnünk.

A hangsúlytalan nyílt szóvégi o magánhangzó helyett Slavocinskis énekeskönyvében rendszerint az a betű áll, például: g. sg. nora I 7₂ ‘vágyé’, 3. praet. pažina I 34₂₀ ‘felismerte’. Az ilyen

³⁹ Lásd Z. Zinkevičius, M. Petkevičiaus katekizmo (1598) nyelvjárása, — „Baltistica“, VI (2), Vilnius, 1970, 243. o.

⁴⁰ Vö. az 1605-ös katekizmus fordítójának előszavából vett szavakat: „Atáiō auſiumė mano ne wieno ʒodʒey, kurie neyʒmánu ʃákos Cathechiſmo pérguldito, nuog io mili fiſtos kúngo Mikaloiaus Dáukʃbos [...] iog éſus ánas pérguldis ii ʒemáytiſbkay, ir gieyde aniš nuog mani, idant Lietúwiʃbkay butũ pérgulditas“ (kiemelés tőlem. — Z. Z.).

150

Az írásmód sok esetben nyilván e végződés žemaiti kiejtését tükrözi⁴¹. A giesmynasban azonban olykor o is előfordul, például ant oro I 46₂₂, 3. praet. Ne buvo I 73₄. Ez már egyértelmű aukštaitija-jelenség. Az -o végű írásmódok az összes példának mindössze 4,5%-át teszik ki. A Kėdainių vidék korabeli szerzőinek írásaiban azonban szintén ingadozás tapasztalható az -o és az -a között: M. Daukša írásaiban az -o, -o használata dominál, M. Petkevičius katekizmusában viszont éppen fordítva, az -a az esetek 75,7%-ában fordul elő⁴². Vagyis annak idején e aukštaitija-nyelvjárási terület egy részén -a vagy -ą kiejtés lehetett (a mennyiség nem világos). Ez magyarázza a viszonylag alacsony -o-írásmódarányt Slavočinskio giesmynasában.

A hangsúlytalan, zárt -os végződésben az o-val írt alakok (például g. sg. Motinos I 95₃, n. pl. f. wijos I 131₉₃) összehasonlíthatatlanul gyakoribbak. Arányuk eléri a 66%-ot. A Kėdainių vidék korabeli írásaiban szintén csak az -os végződés fordul elő; még Petkevičius katekizmusában sem találni -as végű példát.

Aukštaitija-jelenségnek tekinthetők az e betűs példák a mai köznyelvi ė helyett a hangsúlytalan, nyílt végződésben (például n. sg. žiame I 63₁₂ ‘föld’, 3. praet. dawe I 84₁₅ ‘adta’), amelyek a giesmynasban a -i ‘-ė’ végződésű žemaiti alakok mellett fordulnak elő⁴³. Ezek az összes példa 76%-át teszik ki. Érdekes, hogy a sorvégeken a végződésbeli magánhangzót rövidnek és nyilván nyílt magánhangzónak tekintik⁴⁴.

Kevésbé egyértelmű a hangsúlytalan -es ‘-ės’ végződés magánhangzójának minősége és mennyisége. A sorvégi rímek arra utalnak, hogy e végződésnek két kiejtési változata volt: 1) rövid magánhangzóval (vagyis valószínűleg žemaiti kiejtéssel), vö. a g. sg. matones I 11₂₀ ‘kegyelem’ ríme az a. pl. žmones ‘emberek’ alakkal⁴⁵; és 2) hosszú magánhangzóval, vö. az n. pl. gimines II 10₈ ‘rokonok’ ríme a 3. fut. puldines ‘támadni fog’ alakkal. A második változat aukštaitija-jelenségnek tekintendő.

A Kėdainių vidéki nyelvjárás elemének kell tekinteni a nazális betű alkalmi írását is a főnevek és melléknevek acc. sg. -ą végződésében (csak néhány tucat példa figyelhető meg, részben nem teljesen egyértelműek, lásd 139. o.), valamint az -ę végződésben (ez jóval gyakoribb, a példák mintegy 18%-a), továbbá a cselekvő, múlt idejű melléknévi igenév n. sg. m. -ęs végződésében (mintegy 7%), mivel e végződések Közép-Litvániában akkor még nem denazalizálódtak, ellentétben a žemaiti nyelvjárási területtel és Kelet-Litvániával. Ezt világosan mutatják M. Daukša, M. Petkevičius és más szerzők írásai.

A Kelet-Litvániába tájoló aukštaitija-jelenségek jóval ritkábbak és szórványosak. A korábban említetteken kívül a következők tekinthetők a legjellegzetesebbeknek:

1. Három példa re>ra-val: i. pl. skaralėmis I 45₁₅ ‘kendőkkel, azaz rongyokkal’, adv. grata II 77₃ vagy Gratu II 73₈ ‘mellett’.

2. Egy példa v-vel a szókezdő uo előtt (o-val írva): n. pl. wolas I 101₁₄ ‘sziklák’.

3. Az obuolys ‘alma’ főnév egy alakja, amelyben az uo > a (ā?): g. pl. Obalu I 64₁₈ ‘almák’. Vö. a žemaiti alakot: a. pl. obulus I 65₁ ‘almákat’.

⁴¹ A magánhangzó rövidségét az éneksorok végei jelzik; vö. a 3. praet. wargina I 95₈ ‘gyötörte’ rímét az n. sg. Motina ‘anya’ alakkal, valamint a g. sg. m. gera I 117₁₉ ‘jó’ rímét a 3. praes. mera ‘nincs’ alakkal.

⁴² Z. Zinkevičius, M. Petkevičius katekizmusának (1598) nyelvjárása, 240. o.

⁴³ Ez utóbbi nem tekinthető aukštaitija-jelenségnek, mivel nem fordul elő azon a területen, ahol az e típusú magánhangzók előtt kemény l hang van.

⁴⁴ Vö. a 3. praet. pawijte I 63₉₃ ‘bepólyálta’ rímét a voc. sg. Christe ‘Krisztus’ alakkal, az n. sg. žiame I 63₁₂ ‘föld’ rímét az 1. sg. m. tame alakkal, a 3. praet. dawe I 120₃ ‘adta’ rímét az a. sg. Jawe ‘önmagát’ alakkal, a 3. praet. gime I 31₆ ‘született’ rímét az l. pl. imper. giedokime alakkal, valamint a 3. praet. klause II 18₈ ‘kérdezte’ rímét a 3. praes. refl. sotinause ‘jóllakatod magad’ alakkal.

⁴⁵ E változat magánhangzójának minőségéről (nyíltságáról) lásd még az n. pl. gimines II 56₂₇ ‘rokonok’ rímpárját az n. sg. m. pažines ‘megismert’ alakkal (= p. žem. -ęs).

151

4. Hét példa az ażu- előtaggal (egyébként už- használatos): 1. sg. praet. ażu mirßau II 55₁₃ ‘elfelejtettem’, 3. praes. dźutur II 18₁₈ ‘visszatartja’, 2. pl. imper. ne ażu kietinnkite II 50₁₅ ‘ne keményítsétek meg’, n. sg. m. ażu wilkies II 49₄ ‘felöltözve’, ne ażu meruotas II 57₁₀ ‘leméretlen’, g. sg. ażu mirsimo II 39₁₃ ‘elfelejtés’, ażu fiejė-dima II 6₁₅ ‘leereszkedés’.

A III. személyű névmás teljes n. sg. m. alakja, az anas ‘ő’ (I 8₁₇, 17₁₈, 29₁₁ és másutt), valamint a 3. praes. rodźiafje II 48₁₁, ₂₇ ‘látszik’ (a tő miatt, nem a visszaható partikula következtében) egyaránt tekinthető a Kėdainiai vidék és a keleti aukštaitis nyelvjárás elemének, mivel ezeket az alakokat akkoriban mindkét nyelvjárási csoport képviselőinek írásaiban használták⁴⁶. Még elterjedtebb volt az ing ‘-ba/-be’ elöljárószó (59 példa), amely a Litván Nagyfejedelemség és a kelet-poroszországi litvánok írásbeliségében egyaránt megtalálható (például M. Mažvydasnál és J. Bretkūnasnál).

Nem világos, hogyan kell értelmezni az 1. sg. praet. fregu. budawau II 25₁₄ ‘volt’ alakját, amely abban a korban, úgy tűnik, csak Kelet-Poroszország írásbeliségében fordult elő (főként a „Wolfenbütteli postillában”, továbbá J. Bretkūnas, B. Vilentas és L. Zengštokas könyveiben), ma pedig csak a litván nyelvterület délkeleti peremvidékein használatos (Zietela, Lazūnai, Dievėniškės, Druskininkai, Kápčiamiestis, Veisiejai, Leipalingis, Liškiava).

Hogyan fordították az énekeket

J. Lebedys bebizonyította, hogy Slavočinskis énekeskönyve nem a korábban litvánra fordított himnuszok (amelyekről keveset tudunk) gyűjteménye, hanem egyetlen alkalommal összeállított könyv⁴⁷. A himnuszokat az akkori latin és lengyel énekeskönyvekből fordították (a zsoltárokat nem a Bibliából, hanem a neves XVI. századi lengyel költő, J. Kochanowski átdolgozásaiból); a fordítás ráadásul nagyon szabad volt, nem pedig szó szerinti, ahogy az akkoriban szokásos volt⁴⁸. Ezért sok esetben a korabeli szemlélet szerint a fordítás helyett inkább a himnuszok újraalkotása kifejezés illene rájuk. Az irodalomtörténészek igen nagyra értékelik a fordító munkáját, a litván verselés nagy újítójának tartva őt⁴⁹.

A fordítás művészi oldalának részletes tárgyalása nélkül itt csak azokra a verselési sajátosságokra kell felhívni a figyelmet, amelyek segítenek megérteni a fordítás nyelvi jelenségeit.

Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a fordító szigorúan ügyelt a soronkénti szükséges szótagszámra. Emiatt olykor szokatlanul megrövidítette a szavakat, például n. sg. duš II 116₁₈, 118₈ ‘lélek’, waland I 66₄ ‘óra’, 3. praet. Giwen II 22₁₂ ‘élt’, liep I 76b₂₀, 78₈ ‘mondta’, tar I 17₃ ‘mondta’. Helyenként még a szó belsejéből is elmaradnak a magánhangzók, például ill. sg. kalnen I 76b₃ ‘a börtönbe’ (vö. a. pl. kalines II 34₁₀), voc. sg. Stansłoway I 118₇ ‘Stanislovai’ (vö. g. sg. Stanisłowo I 118₆). Ennek ellenkezőjére is akad példa: úgynevezett „kitöltő” szavakra, amelyek egyébként szükségtelenek (az eredetiben nem szerepelnek), elhomályosítják a mondat értelmét, de – a szavak megrövidítéséhez hasonlóan – kizárólag azért kerültek oda, mert a fordító igyekezett megtartani a soronkénti szükséges szótagszámot⁵⁰. E törekvések mértékét

⁴⁶ A žemaitis ańs ‘ő’ még az an típusú kapcsolatok összevonódása előtt elvesztette végződésének magánhangzóját; vö. az északi žemaitis ąns alakjával.

⁴⁷ Lásd J. Lebedys, 1646 metų giesmynas. — S. M. Slavočinskis, Giesmės … p. 15—18.

⁴⁸ Ugyanott, p. 31—39.

⁴⁹ Žr. Lietuvių literatūros istorija, I. Redagavo prof. K. Korsakas. Vilnius, 1957, p. 150—151; J. Lebedys, 1646 metų giesmynas, p. 39—45; J. Girdzijauskas, Lietuvių eiledara. Vilnius, 1966, p. 118—124.

⁵⁰ A példákat J. Lebedys adja meg; lásd S. M. Slavočinskis, Giesmės … p. 377 (megjegyzés a 131₁₃ sorhoz).

152

Egyebek között ezt mutatják az énekeskönyv végéhez csatolt hibajavítások is, amelyekben még olyan esetek is előfordulnak, amikor az egyik szomszédos alakot egy másik váltja fel (pl. inf. judit helyett juditi II 128₁₁ ’ítélni’), ha ezt a sor szótagszáma megköveteli.

A fordító a rímekre is nagy figyelmet fordított. Rímeire két szótag teljes (ritkábban másfél szótagos) összecsengése jellemző. Rímek ott is találhatók, ahol az eredeti szöveg szinte teljes egészében rímtelen, vagy középkori rímelésű⁵¹. A rímek kedvéért a fordító olykor szokatlan, mesterséges rag- vagy személyalakokat is használ, például d. pl. piemenėmus I 68₈ ’a pásztoroknak’ (rímel a ganantiemus ’legeltetőknek’ szóval), i. pl. f. būyjemis II 30₇ ’rettenetesekkel’ (rímel a pādutiklemis ’lövőhelyekkel’ szóval), i. pl. pelenomis (!) II 55₂₅ ’hamvakkal’ (az ábaromis ’könnyekkel’ szóval), i. pl. f. žibantiemis II 5₂₃ ’ragyogókkal’ (a žwayzdemis ’csillagokkal’ szóval), 1. pl. praes. dusaujime I 63₃ ’sóhajtozunk’ (a 3. praet. užgime ’megszületett’ alakkal). Érdekes példát szolgáltat erre az esetére a következő strófa

A kápolnát hozni nem, a jászolba fektette őt (I 62₁₃–₁₄)⁵²,

ahol a rím és a sor szótagszámának követelményei miatt szokatlanul összevont az nuėjo igealak.

A verselés kedvéért a fordító ügyesen használta a régebbi alakokat, különösen a -mus végű többes számú részes esetet (pl. žmonemus I 11₁₀, šwentiemus I 13₃, mumиs I 10₂) és a -mui végű egyes számú részes esetet (pl. gieramuy I 81₁₅, gimušiamuy I 40₁₈), amelyeket a megfelelő szokásos rövid alakok mellett, a rím érdekében és főként a megfelelő szótagszámú sor kialakítására törekedve használ. Ugyanezt a célt szolgálják az egyes számú helyhatározói esetek rövidebb és hosszabb alakjai is (vö. a 3. praet. kaboia ’lógott’ és az 1. sg. girioia ’az erdőben’ rímét I 85₂₁–₂₂), az i-, illetve u-tövű főnevek egyes számú eszközhatározói alakjai (pl. akmenimi II 47₈, Sunumi I 77₇ és Wieppātim II 15₂₄, junum I 81₂₀), a jövő idő kétféle alakja (pl. 2. pl. regiefite I 117₁₈ ’látni fogjátok’ és Stofite I 126₄ ’megálltok’), a célnak megfelelően választott posztpozicionális helyhatározók vagy azokat helyettesítő elöljárós szerkezetek (pl. ill. sg. žiámen II 40₄, all. sg. Diewop II 45₂₂ és ing žiame II 26₁₄, pri Diewą II 88₁₈), valamint az egyes szavak hosszabb vagy rövidebb változatai (pl. welinas II 93₂₂ és welmas II 70₇ ’ördög’), és így tovább.

Az énekeskönyv szövegének elemzése azt mutatja, hogy a žemaitiai elemek egyetlen forrásból, magának a fordítónak az anyanyelvjárásából erednek. A aukštaitiai elemek azonban heterogének. Különböző aukštaitiai nyelvjárások alnyelvjárásainak sajátosságaiból állnak, amelyek egy részét maga az énekeskönyv fordítója vezethette be, másokat feltehetően az énekeskönyv nyomtatásra előkészítői, talán a nyomdászok is.

Az énekeskönyv fordítója maga jól ismerhette az aukštaitiai nyelvjárást. Mivel a žemaitiaiak aukštaitiai peremvidékéről származott, gyermekkorától fogva hallhatott a žemaitiai alakok mellett bizonyos aukštaitiai szóalakokat is. És nemcsak a szomszédos aukštaitiaiak beszédéből. Saját szülőnyelvjárásában akkoriban, a Nemakščiai környékéhez hasonlóan, feltehetően bizonyos számú aukštaitiai változat is létezett. A fordító később még inkább hozzászokhatott az aukštaitiai alakokhoz, amikor hosszabb időt töltött az aukštaitiai nyelvjárás területén, és aukštaitiaiakkal érintkezett.

A sorvégi rímekből világosan kitűnik, hogy a fordító jól ismerte és megszokta az aukštaitiai nyelvjárás következő sajátosságait:

⁵¹ A példákat J. Lebedys említi, ugyanott, 41. o.

⁵² ’A lapátokkal hozott nuėjo, a jászolba fektette őt’.

153

1. Felföldi kettőshangzók: uo, ie a saját nyelvjárásának ū, ī hangjai helyett. Ezt azok az esetek mutatják, amikor a fordító felföldi szavakat rímeltet olyanokkal, amelyek a uo, ie kettőshangzókat a žemaitiai nyelvjárásban is megőrzik, például az a. sg. wieta I 6₃ ‘helyet’ az a. sg. /wieta ‘világot’ szóval (nem is csak néhányszor!). Helyenként felföldi szavakat használ rímként olyanokkal, amelyek hangsúlyos tövükben e betűvel íródnak, például az a. sg. viena I 65₂ ‘egyet’ a g. sg. pena ‘eleséget’ szóval rímel, a g. sg. m. kiekwiena I 109₃ ‘mindenkit’ az iž/iena ‘régtől’ szóval, a d. sg. wietay II 70₃ ‘helynek’ pedig az n. pl. metay ‘évek’ szóval. Žemaitiai megfelelőkkel ilyen rímelés nem lett volna lehetséges.

2. Rövid magánhangzók a szóvégekben azokban az esetekben, amikor a žemaitiaiak nem őrzik meg őket. Így például az n. sg. m. amžinas I 29₂₁ a 3. praes. refl. artinas ‘közeledik’ alakkal rímel, a 3. praes. duoda II 65₂ a 3. praet. roda ‘mutatja’ alakkal (többször is), a 3. praes. ne gali I 152₆ pedig az a. sg. dali ‘részt’ alakkal.

3. Felföldi hangsúlytalan szóvég: -ė (-e). Például a 3. praet. pawijte I 63₂₂ ‘bepólyálta’ a voc. sg. Christe ‘Krisztus’ alakkal rímel (többször is), a dawe I 84₁₅ ‘adta’ az a. sg. fawe ‘magát’ alakkal, a klause II 18₂ ‘kérdezte’ a l. sg. praet. refl. sotinause ‘jóllaktam’ alakkal, az n. sg. žiame I 63₁₂ ‘föld’ pedig az l. sg. m. tame alakkal.

4. Felföldi hangsúlytalan szóvég: -os. Például a g. sg. motinos I 74a₉, II 59₉ a 3. praet. refl. warginos ‘fáradozott’ és numažinos ‘lecsökkentette magát’ alakokkal rímel.

E felföldi elemeket más nem illeszthette be: mivel magát a verselést határozták meg, a versíráskor a fordító által használt eredeti nyelvi anyaghoz tartoztak, nem pedig a szöveg utólagos, másodlagos kiegészítéseihez, amelyek később, a nyelv felföldiesítése során kerültek bele.

A fordító számára megszokott felföldi sajátosságok közé valószínűleg a főnevek és névmások hosszabb loc. sg. alakjait is oda kell sorolnunk (vö. girioia I 85₂₂ ‘erdőben’ rímelését a 3. praet. kaboia ‘lógott’ alakkal), továbbá az igék 1. és 2. pl. alakjait (vö. a 2. pl. praes. žinote I 77₂ ‘tudjátok’ rímét a voc. sg. Pitote ‘Pilátus’ alakkal), valamint a -ki- képzős felszólító módú változatot (vö. a gyakori 2. pl. imper. klikaukimę I 63₁₅ ‘kiáltsunk’ rímét az 1. sg. fueime ‘összegyűlés’ alakkal), feltéve természetesen, hogy ezek az alakok abban az időben nem léteztek magában a fordító szülőföldi žemaitiai nyelvjárásában.

Úgy tűnik, a fordító verselés közben az igényeknek megfelelően választott žemaitiai vagy felföldi alakokat. Például a g. sg. wina [vyna] ‘bor’ alakhoz rímként jobban illett a határozószó žemaitiai šiendina [šendīna] ‘ma’ alakja (I 71—73), mint a felföldi *šėdīena [šandīeną]⁵³. Hasonlóképpen az n. sg. m. galis [galis ar galīs] ‘hatalmas’ alakhoz jobban illeszkedett a žemaitiai dális [dalis] ‘rész’ genitivusa (II 103₂₆), mint a felföldi megfelelő *dalies [daliės]. Vö. még az n. sg. m. wižágális ‘mindenható’ rímét a g. sg. pális II 44₁₂ ‘ország’ alakkal, illetve az n. sg. świeſa ‘fény’ alakét a žemaitiai 1. sg. vgnieſa II 115₂₁ ‘tűzben’ alakkal. Az 1. sg. m. tame alakhoz azonban már jóval jobban illett a felföldi n. sg. žiame [žeme] ‘föld’ alak (I 63₁₉), mint a fordító szülőföldi dél-žemaitiai nyelvjárásának *žiami [žemī] alakja, ahogyan a voc. sg. Christe ‘Krisztus’ alakhoz is jobban illett a felföldi 3. praet. pawijte [pavīste ar pavīštė] ‘bepólyálta’ alak (I 63₂₂), mint a žemaitiai *pawijti [pavīsti].

Így a fordító a rímek jobb összecsengése érdekében gyakran egy sorba állította a žemaitiai fonetikájú szavakat és alakjaikat a jellegzetes felföldi formákkal; például a g. sg. giedas II 91₂₆ ‘szégyen’ (žemaitiai ie < ē és -as ‘-os’) a következővel rímel:

⁵³Vö. a versszakkal: Hey wina tokio wina, Ne buwa dar šiędina (I 71₈–₉) ‘Hé, ilyen bor, ilyen bor még ma nem volt’. Abban az énekben a wina: šiędina rím nem kevesebb mint 6 alkalommal fordul elő.

154

n. sg. žiedas II 92₈, „gyűrű” (a felnémet nyelvjárási ie és az -as végződés). Az ilyen példák meglehetősen számosak és változatosak. Vö. továbbá a žemaitiai 1. pl. tupuoƒe ‘ajkakon’ alak rímeltetését a felnémet nyelvjárási danguoƒe I 105₁₂ ‘egekben’ alakhoz.

A Giesmyne-ben gyakran a žemaitiai fonetikájú szavakhoz felnémet nyelvjárási végződések járulnak, például 3. praet. ieme II 14₁₅ ‘vette’, n. sg. m. iƒzkodamas I 140₁₆ ‘keresve’, d. pl. m. iƒzkantiemus I 140₅ ‘keresőknek’, 1. pl. lipƒnoƒe I 133₁₁, 156₁₁, II 117₅ ‘lángokban’. Néha egy alapvetően žemaitiai alak felnémet nyelvjárási hangokat tartalmaz, például az 1. pl. imper. refl. džiaukaimoƒe I 45₆ ‘örvendezzünk’ alakban (uo helyett o-val). Az ellenkező eset is előfordul, amikor egy felnémet nyelvjárási alak žemaitiai fonetikai köntöst kap, például az 1. pl. praes. refl. wilamieƒe II 31₁₇ ‘csúfolódunk’ alakban (a felnémet nyelvjárási -ėse végződést žemaitiai módon ejtették).

A felnémet nyelvjárási elemeknek az énekeskönyvbe való bevezetésére kétségtelenül az ösztönözte a fordítót, hogy a litvánok nagyobb számának kedvében járjon, és hogy a lehető legnépszerűbb énekeskönyvet készítse el⁵⁴. Természetesen jelentős szerepet játszott a Litván Nagyfejedelemség korábbi felnémet nyelvjárási írásbeliségének példája is. Mivel azonban nem álltak rendelkezésre minden esetben világos normák és azokat szabályozó normatív nyelvtan, a žemaitiai éneknyelv felnémet nyelvjárásiasításában nehéz volt nagyobb következetességet elérni.

A fordítónak, illetve talán az énekeskönyv nyelvét felnémet nyelvjárásiasítóknak leginkább az o, e és uo, ie grafémák használata okozott zavart. Az énekeskönyvben ezt a két párt gyakran összekeverik, különösen a szavak ragozásában és a képzőkben. Ez azért történt, mert nehéz volt felismerni, hol van a felnémet nyelvjárási o, ė magánhangzók žemaitiai diftongizációja, és hol találhatók azok a felnémet nyelvjárási uo, ie kettőshangzók, amelyeket a fordító a felnémet nyelvjárási beszélőkhöz igazodva igyekezett használni. Hasonló keveredés figyelhető meg a mai nyelvhasználatban is, amikor egy kevésbé iskolázott žemaitiai, különösen egy nyelvjárási szempontból vegyes családból származó, megpróbál köznyelven írni.

Az énekeskönyvben az o és uo grafémák leginkább a többes szám helyhatározói ragjaiban (vö. hímnemű -uose és nőnemű -ose > žem. -uose) és az -uotas, illetve -otas képzőkben (> žem. – uots) keverednek. Ez mind a sor közepén álló példákra, mind a rímhelyzetre vonatkozik, például az 1. pl. kalboƒe ‘beszédekben’ rímel a weykałoƒe ‘művekben’ alakra (II 97₂), a mal̇dnoƒe ‘imákban’ a lipƒnoƒe ‘lángokban’ alakra (I 156₁₀–₁₁), a namuoƒe ‘házakban’ a mieƒtoƒe ‘városokban’ alakra (I 60₂₀–₂₁), a wargoƒe ‘nyomorúságokban’ a kawlinioƒe ‘prémekben’ alakra (I 66₂₀–₂₁). Az énekeskönyvben a hímnemű többes szám helyhatározói ragja o grafémával még gyakrabban fordul elő (35 példa)⁵⁵, mint uo-val (26 példa). Hasonlóképpen az -uotas, -uotinis, -uoti képzők o grafémával gyakrabban vannak írva (13 példa), mint uo-val (8 példa).

Az ie és e (ė helyetti) grafémák leginkább a névmási többes számú részes eset ragjában keverednek; vö. a hímnemű d. pl. teyƒingiemus ‘igazaknak’ alak rímeltetését a kaltemus ‘bűnösöknek’ alakkal (II 37₁₉–₂₀), a i̇bgriebt emus ‘megmentetteknek’ a giminemus ‘rokonoknak’ alakkal (II 42₂₃–₂₄), valamint a taukiantemus ‘várakozóknak’ a βauk iantemus ‘kiáltóknak’ alakkal (II 41₁₆–₁₇). Az -iem(u)s végződést 62-szer írták ie-vel, e-vel pedig 15-ször.

A szótövekben az uo, ie és o, e grafémák összekeverése ritkább, de előfordul, például a 3. praes. doda II 114₉ alakot írják ‘adja’ jelentésben (a roda ‘mutatja’ alakkal rímel), n. sg. m. lepdās I 154₂ < lepdams ‘fekve’. Itt sem volt nehéz hibázni, figyelembe véve az énekeskönyvben használt szavakat, amelyekben mind a žemaitiaiak, mind a felnémet nyelvjárási beszélők uo-t, ie-t ejtenek, például: afiera,

⁵⁴ A népszerűsítés szándékát többek között a hibák javítása is mutatja: az I 116₆ helyen álló 3. cond. alakot, fectu ‘követné’ a fektu alakra javították (II 128₅).

⁵⁵ A loc. pl. wiƒrikłoƒe I 44₁₉, 59₉, ‘pólyákban’ alakot itt nem vettük számításba, mivel a vystykłai főnév a fordító nyelvjárásában nem hím-, hanem nőnemű volt; vö. az i. pl. wiƒtikłomis I 53₂₃, II 8₁₅ ‘pólyákkal’ alakot.

155

olaj, András, teljesség, Erzsébet, Gábriel, József (8 példa a g. sg. Juzapa I ³₉ mellett), Kázmér, kehely, Maižiešius ’Mózes’, miera ’mértékletesség, szerénység’, mieruoti ’mérni’, város, senki, soha, sehol, (meg)vetni, (nem)barát, kén, vaj, Vaitiekus. Az ilyen típusú 282 megfigyelt példából 248-at uo, ie, 34-et pedig o, e betűkkel írtak. Jellemző, hogy az utóbbiak többségét a niekas szó és származékai alkotják. A (pa)niekinti ige és a (pa)niekinimas főnév következetesen csak e betűvel szerepel. Ugyancsak e-vel írják az -ienė képzőt; ez arra utalhat, hogy a fordító igyekezett anyanyelvi žemaitiai nyelvjárása szavainak felvidéki fonetikát kölcsönözni azáltal, hogy feljebb emelte őket a transzponálás során⁵⁶.

Az énekeskönyvben meglehetősen következetesen használják az o, e grafémákat a žemaitiai uo, ie helyett (= felvidéki o, ė) azokban a szavakban, amelyek felvidéki vagy mindkét nyelvjárásban közös uo, ie kettőshangzót tartalmazó szavakkal rímelnek; például a stoti ige (žemaitiai stuoti) és a duoti alakjaiban (II 2₁₆–₁₇, ₂₄–₂₅, 19₁₅–₁₆, 36₉–₁₀, ₁₃–₁₄, 56₁₉–₂₀ stb.), a hímnemű accusativus singularis žadeta ’megígért’ és pradeta ’megkezdett’, valamint a genitivus singularis swieta ’a világé’ alakjában (I 39b₆–₈, ₁₃–₁₅, ₂₀–₂₂). Ez azonban nemcsak a fordító, hanem az énekeskönyv nyelvét felvidéki irányba módosító másik személy munkája is lehet.

Külön problémát jelentenek az énekeskönyvben előforduló keleti nyelvjárási alakok. A verselés elemzése azt mutatja, hogy legalább egy részüket maga a himnuszfordító vezette be; vö. a hímnemű nominativus singularis paiautis ’megérezvén’ ríme a nominativus singularis iautis ’bika’ alakjával (I 49₁₀–₁₁, 62₁₅–₁₆), az accusativus singularis puſi ’felét’ ríme a hímnemű accusativus singularis iſdžiuwuſi ’kiszáradt’ alakjával (I 87₈–₉), az accusativus singularis karalunu ’királyocskát’ pedig az accusativus singularis ſunu ’fiút’ alakjával (I 118₉–₁₀).

J. Lebedys az énekeskönyv keleti nyelvjárási alakjait K. Sirvydas szótárának hatásával magyarázza⁵⁷. Az énekeskönyvben azonban olyan keleti nyelvjárási alakok is vannak, amelyek nem szerepelnek abban a szótárban⁵⁸; például (ne)kintėti ’(nem) szenvedni’, aplunkyti ’meglátogatni’, aplunkymas ’látogatás’ (a metrikáról lásd 150. o.), skaralė ’rongy’, grata ’mellett’, obalys ’alma’ (151. o.). Emellett a keleti esetragok sem származhatnak a szótárból, például az accusativus singularis karalunu I 118₉ ’királyocskát’, puſi I 87₈ ’felét’. A paiautis I 49₁₁, 62₁₆ ’megérzett’ és a palikis II 21₁₆ ’elhagyott’ igenévi alakok ugyancsak hiányoznak az említett szótárból. Következésképpen a szótáron kívül más forrásnak is kellett lennie, ahonnan keleti alakok kerültek az énekeskönyvbe. Ilyen forrásnak tekinthető az akkori élő keleti felvidéki nyelvjárás, amelynek területén a fordító feltehetően hosszabb ideig élt. Valószínűleg Vilniusnak azok a lakói voltak, akik akkor keleti nyelvjárásban beszéltek, s akikkel a fordító például a Vilniusi Akadémián folytatott tanulmányai során érintkezhetett. Figyelemre méltó, hogy az énekeskönyvben még elžemaitisiasított keleti alakok is vannak, például a második személyű többes számú futurum nekintiesite II 16₁₆ ’nem fogtok szenvedni’ (a magánhangzó ė žemaitiai diftongizációjával).

Az énekeskönyv fordítója valóban sokat használta K. Sirvydas szótárait⁵⁹. J. Lebedys szavaival élve, ezek voltak számára a legfontosabb kézikönyvek a himnuszok litvánra fordításakor. Valószínűleg ebből a szótárból vette át a keleti mąstyti, mąstymas, mąstis ’gondolat, értelem’, sąnarys, sąžinia, nenėrė megfelelőit (ezek a 149–150. oldalon szerepelnek), az uola ’szikla’ főnevet a hozzátoldott v-vel (a fordító nem értette K. Sirvydas helyesírását, amelyben a szó eleji vo betűkkel az uo kettőshangzót jelölik), számos szót a keleti ažu- előtaggal (152. o.), valamint sok más olyan szót, amelynek nyelvjárási jellege nem egyértelmű (új szóalkotások, jövevényszavak stb.); ezek közül példaként említhető: didėžuvìs ’bálna’ (II 66₄), miestakelis

⁵⁶ Az apie elöljárószót szintén következetesen e-vel írják (mind a 40 példa). Ennek azonban ė vagy e magánhangzója is lehet ie helyett; vö. a mai nyelvjárások apė, ape alakjaival.

⁵⁷ Lásd J. Lebedys, 1646 metų giesmynas. — S. M. Slavočinskis, Giesmės..., 24. o.

⁵⁸ A szerző köszönetet mond K. Pakalkának, a szótár kutatójának, aki az alább közölt adatokat rendelkezésére bocsátotta.

⁵⁹ Erről lásd J. Lebedys, i. m., 26–30. o.

156

‘utcát’ (II 25₆), pelikonas ‘pelikán (ilyen madár)’ (I 145₁₉, II 55₁₉), adv. piktadaringai ’gonosz módon, szégyentelenül’ (II 25₈), persūna ‘persona, személy’ (I 129₂₃, 131₂₃, II 115₁₄ stb.), rožių vainikas ‘rózsafüzér’ (II 68₄, 69₁₃), sudara ‘egyetértés, harmónia’ (II 46₉, 60₄), sumania ‘elgondolás, szándék’ (II 24₂₄), skalinis ‘tanuló’ (II 82₉), tikybė ‘hit’ (I 143₁₀), visotimė ‘nép, tömeg’ (I 103₂₀). E szavak, valamint némely más szó nemcsak alakjukban, hanem írásmódjukban is teljesen megegyeznek Sirvydas szótárában és Slavčinskis énekeskönyvében. Ráadásul főként zsoltárokban és általában a nehezebben fordítható énekszövegekben fordulnak elő.

Összefoglalva mindazt, amit a fordító által az első változatban, a verselés során használt nyelvi anyagról elmondtunk, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ennek zsamogit alapját erősen befolyásolta az aukštait nyelvjárás, mindenekelőtt az akkori Kėdainiai vidéké, valamivel kevésbé pedig a keleti aukštait nyelvjárásoké. A fordítónak hosszú időn át kellett érintkeznie e nyelvjárások képviselőivel, és sokáig kellett a környezetükben élnie. Ezért aligha lehetett fiatal ember. Ez mintha alátámasztaná az irodalomtörténészek kételyeit, hogy vajon Saliamonas Mozerka Slavčinskis, aki 1646-ban még csak Vilniusban tanult, valóban lehetett-e egy ilyen tökéletes énekeskönyv fordítója⁶⁰. E kétely ellen szól azonban a fordító anyanyelvjárásának lokalizálása, amelyet ugyanezekre a helyekre tettünk, ahonnan S. M. Slavčinskis származik. Az énekeskönyv fordítójának szerzősége tehát továbbra is további vizsgálatot igényel⁶¹.

A zsamogit fordító által készített énekeskönyv nyelve, jóllehet sok aukštait elemet tartalmaz, mégis jelentősen különbözött az akkoriban a Litván Nagyfejedelemségben kiadott litván írások szokásos nyelvétől, amely a Kėdainiai vidék aukštait nyelvjárásán (a zsamogit püspökségben), illetve a keleti aukštait nyelvjáráson (a vilniusi püspökségben) alapult. Ez feltehetőleg nem elégítette ki az énekeskönyv jezsuita kiadóit, akik azt követelték, hogy a nyelvet még inkább aukštaitosítsák, és az énekeskönyvet még több litván számára tegyék hozzáférhetővé.

Nehéz megállapítani, hogy ezt a munkát maga a fordító vagy más személy (személyek?) végezte-e el. Mindenesetre valószínű, hogy az énekszöveg javításában nemcsak a fordító, hanem mások is közreműködtek, talán kifejezetten e célra kinevezett szerkesztő (szerkesztők?). Erre utalnak legalábbis azok a helyenkénti, az aukštaitosítás során elrontott rímek, amelyek szép összecsengésére, mint láttuk, a fordító nagyon ügyelt. Például az „apie Swodbą Kanoy Galileos” című énekben (I 70—73) a hatszor megismételt, hangzatos g. sg. wina [vīna] ‘bor’: adv. šiedina [šendina] ‘ma’ rím mellett — amelyet a bor főnév és a ma határozószó zsamogit alakja alkot — négy olyan eset is van, amikor a rímet elrontották: a ma határozószó zsamogit alakját az aukštait šiediena alakra cserélték (I 71₄, ₁₉, 72₂, ₂₉). Az aukštaitosítás során elrontott rím másik példája a n. sg. žiedas ‘gyűrű’ rímeltetése a g. sg. giedos ‘szégyen’ alakkal (a zsamogit giedas helyett; II 112₁₉)⁶². A fordítótól inkább azt várnánk, hogy az ilyen helyeket újrafogalmazza és másképp verseli meg, semmint hogy elrontsa a rímet.

⁶⁰ Lietuvių literatūros istorijos chrestomatija. Redagavo K. Korsakas ir J. Lebedys. Vilnius, 1957, p. 76; Lietuvių literatūros istorija, I. Redagavo K. Korsakas, Vilnius, 1957, p. 150; J. Lebedys, 1646 metų giesmynas. — S. M. Slavčinskis, Giesmės..., p. 45—49.

⁶¹ A címlap és az előszó szerint a fordító S. M. Slavčinskis volt. Erről lásd D. Gargasaitė cikkét a „Pergalė” című folyóiratban, 1968, 9. sz., p. 179—180, valamint a Lietuvos TSR bibliografija, I. Vilnius, 1969, p. 369. Ezzel azonban ellentétben állnak J. Jablonskis S. M. Slavčinskis életrajzi adatai, sőt az a kétely is, hogy S. M. Slavčinskisnek egyáltalán bármi köze lett volna az irodalomhoz; lásd K. Jablonskis, Saliamono Slavčinskio biografijos žinios. — S. M. Slavčinskis, Giesmės..., p. 53—58.

⁶² Talán az egyetlen példa is, amelyben a -si visszaható partikula a szó végére került (a fordító nyelvjárásában csak -se volt), nevezetesen a 3. praet. fotinošī II 22₃ ‘jóllakott’, egy ilyen „javítás” eredménye, amelyet a fordító a hibajegyzékben (II 128₁₆) ismét kijavított, mert ez az alak rímel az 1. pl. peklofe ‘a pokolban’ alakra.

157

Az énekszöveg aukštaitosítója (aukštaitosítói?) a Kėdainiai-vidéki nyelvjárás képviselője lehetett. Egy keleti aukštait beszélő kétségkívül megváltoztatta volna az an típusú kapcsolatokat. A mássalhangzót l nem használó nyugati aukštait beszélő nem szúrta volna be az i betűt az e típusú magánhangzók elé. Ráadásul ezt az utóbbi nyelvjárást akkoriban nem használták a Litván Nagyfejedelemség írásbeliségében. Csak a Kelet-Poroszországban kiadott írásokban honosodott meg általánosan.

A nyelvi javító főként a nem verses szövegrészeket és az énekek címeit érintette. Ezekben összesen csak két zsamogit jellegű forma maradt (feltehetőleg elkerülte a figyelmet): a. sg. iwá I 64₅ ‘Évát’ és a 3. praes. wadin I 129₁₀ ‘nevezi’. Egyébként minden aukštaitosítva, pontosabban „kėdainiai-sított”.

A verses szövegben a javító törekvéseit az énekek metrikája korlátozta. Valamivel nagyobb szabadsága volt az éneksorok közepén (nem rímhelyzetben). Többet is javított itt. Például a lengyel „W dzień Bożego narodzenia” című énekben (I 51—53) az (el)ütni 3. praet. alakjai közül három van: kettő a sor közepén, mindkettő aukštait végződéssel (írásban -e), egy pedig a sor végén, amely megőrizte a fordító anyanyelvjárásának -i végződését, mert rímel az a. sg. m. -i ‘-į’ végződésére. Ebben az énekben összesen kilenc 3. praet. ė-tövű alak található. Ezek közül négy a sor közepén áll (három -e, egy -i végződéssel), öt pedig a sor végén, rímhelyzetben; mindegyik megőrizte a fordító nyelvjárásának -i végződését.

A sorok közepén a javítót leginkább az korlátozta, hogy ne változtassa meg a szótagok adott számát. Emiatt például nem cserélhette fel a végződés rövid magánhangzója nélküli zsamogit alakokat a teljes végződésű megfelelő aukštait alakokkal. Kénytelen volt meghagyni azt az alakot, amelyet maga a fordító használt. Így feltehetőleg főként úgy javították a nyelvet, hogy a „zsamogit hangváltozási szabály” szerint korábban t, d helyett č, dž affrikátákat vezettek be, a déli zsamogit ū, ī monoftongusok helyett az aukštait uo, ie kettőshangzókat, a zsamogit uo, ie diftongusok helyett o, ė magánhangzókat alkalmaztak, t betűt illesztettek az e típusú magánhangzók elé és így tovább, vagyis olyan javításokat végeztek, amelyek nem változtatták meg a sor szótagjainak számát. A javító nem volt körültekintő, mert jó néhány hibrid, félig zsamogit, félig aukštait alakot hozott létre, például: 2. pl. imper. Duokit II 11₂₆, duokiet I 40₁₇ ‘adjatok’, giedokiat I 37₂₃, giedokiet I 40₁₇ ‘énekeljetek’, Heyskiet I 111₁₁ ‘engedjétek be’, 2. sg. Giebiek II 63₁₉ ‘ments meg’, n. sg. žoteli I 22₂₅ ‘fűszálacska’ (aukštait uo, ie, o, t, de zsamogit -kia-, ie < ė, -i ‘-ė’).

A javító nem érintette, vagy csak ritkán érintette azokat a zsamogit alakokat, amelyek akkoriban nem voltak teljesen idegenek az aukštait beszélők számára. Például leggyakrabban javítatlanul hagyta a zsamogit i-tövű loc. sg. -iey ‘-yje’ végződést, vö. J. Bretkūnas, B. Vilentas és mások aukštait írásaiban a -eie alakot⁶³; adv. nesavėjė Jurbarkas ‘nem sajátként’. A zsamogit pri [pri] ‘mellett’ elöljárószó elfogadható volt a javító számára, mivel az aukštait nyelvjárásokban akkoriban (talán magának a javítónak a nyelvjárásában is) használták a rövid i [pri]-vel járó változatot, amelyet helyenként még ma is használnak⁶⁴. Ezért az énekeskönyvben előforduló 113 ilyen elöljárószóból mindössze 6-szor írtak prie(g) és egyszer preg alakot; minden más esetben (vagyis 106 példában) megmaradt a pri⁶⁵ alak. Más a helyzet a nuo elöljárószóval: aukštait változatát, a nuog alakot 134-szer használták (egyszer nog alakban írták), a zsamogit nu [nū] alakot pedig mindössze 26-szor.

A sorok közepén többnyire csak azok a fordítói nyelvi elemek maradtak aukštaitosítatlanul, amelyeket a javító feltehetőleg egyszerűen nem vett észre. Például a dievas ‘isten’ szó 516 előfordulása közül…

⁶³ Žr. J. Kazlauskas, Lietuvių kalbos istorinė gramatika, Vilnius, 1968, p. 152—154. ⁶⁴ Žr. Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija, p. 424. ⁶⁵ Daiktavardžių priešdėlis pri- [žem. pri-], pvz. 1. sg. priwáyždoy II 11₂₀ ‘prievaizdoje, globoje’, giesmyne pavartotas 7 kartus, o prie-, pvz., n. sg. priewayžda II 32₆, 6 kartus.

158

A déli žemaiti nyelvjárásból így mindössze egyetlen g. sg. Diwa II 126₁ maradt meg, ez sem az ének szövegében, hanem a könyv tartalomjegyzékében (az ének szövegének első, címszerű sora ki lett javítva).

A sorvégek javítását a rímek korlátozták. A rím elrontása nélkül csak egy pár mindkét tagját lehetett megváltoztatni. Az énekeskönyvben ezek gyakran aukštaitiai alakok, pl. n. sg. diena: naujiena ‘újdonság’ (I 61₁₃–₁₄), g. sg. f. pašlovintos ‘megdicsért’: paženklinktos ‘megjelölt’ (I 24₂₁–₂₂), d. pl. m. pamestietiems ‘elhagyottaknak’: pučiantiems ‘fújóknak’ (II 1₂₂–₂₃), 3. praet. tare ‘mondta’: įžvare ‘kihajtotta’ (I 65₁₂–₁₃), 1. pl. imper. dumokime ‘gondolkodjunk, álmodozzunk’: minekime ‘emlékezzünk’ (I 74a₇–₈). Ugyanakkor maradtak nem aukštaitiaisított párok is, pl. 2. sg. praes. refl. randije ‘megtalálod magad, vagy’: wilije ‘reménykedsz’ (I 93₂–₃), inf. turieti ‘birtokolni’: kientieti ‘szenvedni’ (I 85₁₅–₁₆), 3. praet. trauki ‘húzta’: rauki ‘ráncolta’ (I 75₁₃–₁₄), 2. sg. imper. refl. artinkias ‘közeledj’: šveikinkias ‘üdvözöld’ (I 6₁₅–₁₆), 2. pl. dž iaukiaties ‘örüljetek’: linkšminkiaties ‘vigadjatok’ (I 26₁₃–₁₄).

A pár egyik tagját a rím elrontása nélkül lehetetlen megváltoztatni, ezért azokban az esetekben, amikor a pár két különböző nyelvtani alakból állt, a javítónak érintetlenül kellett hagynia őket, még ha egyikük žemaiti alak volt is; pl. adv. didey ‘nagyon’: 2. sg. praet. įbgidey ‘meggyógyítottad’ (II 12₂₅–₂₆), inf. gauti ‘kapni’: 3. praet. apšiauti ‘felhúzta’ (I 78₅–₆), 2. sg. imper. refl. džiaukiafse ‘örülj’: 3. praes. refl. artinafe ‘közeledik’ (I 27₃–₄), 1. pl. imper. refl. džiaukiamoſe ‘örvendezzünk’: 3. praet. refl. ſtojoſe ‘felállt’ (I 45₆–₇). Csak nagyon ritkán rontottak el mégis ilyen rímeket, feltehetően figyelmetlenségből, vagy mert a javító túlságosan szigorú volt (és hozzá nem értő).

A žemaiti ū, ī monoftongusok (= aukšt. uo, ie) csak akkor maradtak meg aukštaitiaivá alakítás nélkül rímhelyzetben, ha a pár másik tagját alkotó szóban ősi ū, ī magánhangzók voltak; pl. a. pl. f. paskaytitas ‘elolvasott’: iššiltas ‘kiöntött’ (II 27₁–₂). Az ilyen esetek azonban ritkák voltak. Egyébként mindenütt túlzott mértékben aukštaitiaisítottak. Ezért van olyan kevés példa žemaiti ū, ī hangokra az énekeskönyvben (körülbelül 17%); ezek rendszerint „figyelmetlenségből” maradtak meg a sor közepén.⁶⁶

Nagyon gyakran ugyanazon rím pártagjai abban különböznek, hogy az egyikben uo, a másikban o szerepel, pl. inf. duoti: inf. atſtoti (II 19₁₅–₁₆). Talán a fordító itt egy aukštaitiai alakot (uo) rímeltetett egy žemaiti alakra (uo < o), amelyet a javító aukštaitiaisított, amikor a žemaiti uo-t aukštaitiai o-ra cserélte. Hasonlóképpen kell magyarázni a gyakori ie: ė (e-vel írva) rímet is, pl. g. pl. wietu ‘helyek’: i. sg. m. negirdetu ‘hallatlan’ (I 125₂₁–₂₂). Emiatt, valamint azért, mert a sorok közepén gyakran cserélték a žemaiti uo, ie kettőshangzókat az aukštaitiai o, ė (e-vel írt) monoftongusokra, csak kevés žemaiti uo, ie kettőshangzó (= aukšt. o, ė) maradt az énekeskönyvben.

A rím szép hangzását inkább a vokalizmus, mint a konsonantizmus határozza meg. Ezért a fordító az utóbbira kevésbé ügyelt, vö. a g. sg. m. ano ‘az övé’ és a l. sg. Kanoy ‘Kánában, Kána földjén’ rímeltetését (I 70₉–₁₀). Ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy a žemaiti affrikátamentes alakokat intenzívebben cserélték aukštaitiai affrikátás alakokra. A cserét végezhette maga

⁶⁶ Megjegyzendő, hogy az ilyen esetek bizonyos végződésekben nagyobb arányban fordulnak elő. A névmások i. sg. m. -uo végződésének žemaiti változatai 70%-ot, az n. pl. m. -ie végződés változatai 25%-ot tesznek ki, míg az i-tövű főnevek g. sg. -ies végződése esetében ez csak mintegy 6%. Egyedi esetekben a javító alighanem kerülte azoknak a žemaiti alakoknak az érintését, amelyek számára nem voltak teljesen világosak. Erre látszik utalni az 1. sg. praes. igékhez járuló, enklitikus -t(i) ‘neked, téged’ névmással bővült alakok kezelése. Az énekeskönyvben szereplő három példából (I 65₁₃, 144₁₁, II 121₁₅) mindhárom megőrizte a žemaiti fonetikát, azaz -ūt < -uo-t(i) végződésű (írásban -ut). Hasonlóképpen az 1. sg. refl. -uos(e) végződés 10 esetben žemaiti, és csak 4 alkalommal aukštaitiaisították. Az adessivusi -iep végződést -ip alakban hagyták meg (= vö. žem. -ip?), alighanem azért, mert így leírva a felső-litvánok számára sem volt idegen: az -ip náluk elsősorban az i- és (i)ja-tövű főnevek paradigmájában fordul elő.

159

mind a fordító, mind a nyelv javítói (hiszen a „žemaiti hangváltozást” a fennmaradt példáknak csak 32%-a őrzi meg).

A bemutatott elemzésből kitűnik, hogy a nyelv javítói nemcsak jelentős mértékben aukštaitiaisították az énekeskönyvet, hanem a különféle dublettek, valamint általában a nyelvi változatosság arányát is növelték.

Slavočinskio énekeskönyvének jelentősége a litván nyelv története és a történeti dialektológia szempontjából

Slavočinskio énekeskönyve számos fontos nyelvi adatot tartalmaz, amelyek lehetővé teszik nyelvtörténetünk és a nyelvjárások fejlődése különböző problémáinak megvilágítását.

Az énekeskönyvből megtudjuk, hogy a XVII. század első felében a déli žemaiták már a felvidéki uo, ie kettőshangzók helyett ū, ī monoftongusokat használtak. A žemaita nyelvterület ezen részén ekkorra már a hosszú, szűk o, ė monoftongusok is diftongizálódtak. Már nagyjából olyan volt az ą, ę, ų, į (= an, en, un, in) és az a, e, u, i eloszlása, amilyen ma is a nyelvjárásban. Az į elöljárószó és igekötő akkoriban bizonyos esetekben még megőrizte n-es változatait (ing, in-), legalább fakultatív módon. A déli žemaitákra jellemző „másodlagos nazalizáció” is létezett. Az énekeskönyvben nem egészen ugyanazokban a szavakban fordul elő, mint ma, ami viszont arra utal, hogy régebben jelentős ingadozás volt a nazalizált és denazalizált, különösen a szűk magánhangzókat tartalmazó alakok között⁶⁷. Akkoriban a raseiniai nyelvjárásterület egyes részein már megindult a szókezdő e- a- váltakozása.

A hangsúlyos első elemű vegyes kettőshangzók azonban, amelyek u, i + r, l, m, n összetételűek, a vertėjo-i beszédben még megtartották első elemük teljességét. Ma ezeken a környékeken (Žalpiai, Nemakščiai, Očikiai, Sugintai, Viduklė, Sujainiai és magában Lipkiškėben) ez már diftongizálódott: például dùorti ‘dùrti’, kūolti ‘kùlti’, skùonsti ‘skų́sti’ (< skūnsti), dùomples ‘dùmplės’, pièrms ‘pìrmas’, jièlks ‘ìlgas’, piènti ‘pìnti’, riemc ‘rìmtas’ hangzik el. Hogy ez a diftongizáció nem régi, azt többek között a másodlagos eredetű kettőshangzók átalakulása is mutatja, például 3. praes dùor ‘dùria’, guòl ‘gùli’, d. sg. mùon < mùn ‘man’, sunkùoms ‘sunkùmas’, pìpiers ‘pìpiras’.

A mássalhangzórendszer terén mindenekelőtt az emelendő ki, hogy akkoriban az e típusú magánhangzók előtt a mássalhangzók lágyítása némileg eltért a maitól. Ma a déli žemaita raseiniai nyelvjárásban minden mássalhangzó lágyul ebben a helyzetben. A XVII. század első felében az e típusú magánhangzók előtt határozottan csak a k, g, esetleg részben az š, ž mássalhangzók lágyultak⁶⁸. A többi ekkor még kemény maradt, vagy csak igen csekély mértékben lágyult. Ezt Slavočinskio énekeskönyve helyesírásának elemzése világosan mutatja.

Összesen 687 olyan példát találtak az énekeskönyvben, amelyben k, g + e típusú magánhangzókapcsolat szerepel. Mindegyiket lágyító i grafémával írták a k, g után, egyetlen kivétellel: n. sg. Ewangeliſta I 128₁₄ ‘evangelista’; ez idegen szó lévén megőrzi az eredeti helyesírást. A hangsúlyos [kė], [gė] kapcsolatokat, valamint az akútusos kettőshangzó-kapcsolatban [e]-t tartalmazó alakokat ([kéi], [géi], [kér], [gér]...) kia, gia grafémákkal jegyezték le, például n. sg. kìalas I 86₁₂ ‘kėlias’, gìaras I 50₂₁ ‘gėras’, kialdamas II 73₁₆ ‘kėldamas’, inf. giarti II 17₂₁ ‘gérti’ stb. A hangsúlytalan, illetve állítólag cirkumflexes kapcsolatban álló, továbbá a rövid, hangsúlyos alakokat következetesen kie, gie grafémákkal írják, például 3. praes. kient I 92₄ ‘kėnčia’, 1. sg.

⁶⁷A nazalizáció igen szokatlan esete a II. személyű névmás tą II 104₁₂ ‘tū’ alakja (nazalizált rövid magánhangzó?). Nehéz elhinni, hogy itt a *tū = orosz ты megfelelője rejlik. Talán sajtóhiba?

⁶⁸Az affrikátákra nincs egyértelmű példa. Az énekeskönyvben csak a večeria ‘vacsora’ idegen szó szerepel, amelynek írásmódja következetlen (a č után kétszer szerepel a lágyító i betű, kétszer pedig hiányzik).

160

Laukie I 54₃ ‘várta’, adv. gierav I 21₉ ‘jól’, l. pl. praes. gievdžiame I 19₂ ‘kívánjuk’, adv. Draugie I 22₂₁ ‘barát, együtt’ stb.⁶⁹. Az ia és ie grafémák közötti különbség jól megőrződik, vö. az a. sg. kiala I 155₁₀ ‘utat’ és az i. sg. kielu I 117₁₁ ‘úttal’, az a. sg. giara I 142₂₂ ‘jót’ és a g. sg. f. gieros I 100₇ ‘jóét’⁷⁰.

A giesmynben összesen 233 példát találtak az š, ž + e típusú magánhangzó-kapcsolatra. A lágyító i grafémával 154-szer írták, nélküle 79-szer. Az i betűt rendszeresen nem írják az alábbi két esetben: a) az iš- előtag után (7 példa), ahol láthatóan a szünet előtti kiejtés maradt fenn, valamint b) a šelpti ige alakjaiban (26 példa), amelyeket a fordító vagy a szerkesztők talán csak írásos forrásokból ismerhettek (?). A lágyító i betű elhagyásának egyéb esetei nem rendszeresek, csak a žengti (18 példa i nélkül és 2 i-vel), a žeisti (6 i nélkül, 1 i-vel), a žeminti (4 i nélkül, 7 i-vel) igék, a šeštas számnév (1 i nélkül, 5 i-vel), valamint a ženklas főnév (14 i nélkül, 6 i-vel) alakjaiban és származékaiban, továbbá a roželė kicsinyítő képzővel ellátott alakban (1 példa; a rožė és a darželis kicsinyítő képzős alak viszont i-vel íródik – 6 példa), valamint az (už)mušti ige múlt idejű, 3. személyű alakjában (2 i nélkül, 1 i-vel). Ezek a tények az š, ž mássalhangzók következetlen lágyítását mutatják. Két magyarázat lehetséges: vagy a fordító anyanyelvjárásában akkoriban ezek a mássalhangzók még nem lágyultak meg számottevően (az i betűt a giesmyn nyelvét aukštaitizáló szerkesztők toldhatták be), vagy már lágyak voltak abban a nyelvjárásban, és az i nélküli példák a nem lágyító nyelvjárásokból származó szerkesztőknek tulajdoníthatók. Az első feltevés tűnik megbízhatóbbnak, mivel ezt alátámasztják a žemaitis Mažvydas (Chr. Stang adatai szerint katekizmusában csak a k, g lágyul⁷¹), valamint a Kėdainiai vidékéről származó aukštaitis M. Petkevičius (aki nemcsak a k, g, hanem az š, ž hangokat is lágyította⁷²) írásainak adatai. Az ie és ia grafémák eloszlása az š, ž után ugyanaz, mint a k, g után, csak valamivel több az ingadozás (11%).

Más mássalhangzók az e típusú magánhangzók előtt nem lágyulnak i betű hatására⁷³, és utánuk a hangsúlyos e-t sem ia grafémával írják⁷⁴.

⁶⁹ A Giesmyne a vaikelis kicsinyítő képzős szó írásmódja olyan, mintha a hangsúly a vaikelis alakra esne; vö. waykielis II 59₉, voc. sg. waykieli I 27₇, n. pl. waykielay I 37₂₂. Ugyanígy a fordító a (pra)keikti igét (pra)keikti alakban kezeli (ugyanez M. Petkevičius katekizmusában is!). A gelbėti igének kétféle hangsúlyozása van: gelbėti és gelbėti (ezt a rímek is mutatják). A 3. fut. Giers II 38₁₄ ‘meggyógyít’ és a refl. prikielſiſe I 156₂₄ ‘feltámad’ az aukštaitisra jellemző (metatóniával járó) cirkumflexust mutatja a jövő idő 3. személyű alakjaiban. A 2. praet. refl. Džiaugieys II 72₅ ‘örültél’ alakban is feltehetően az aukštaitis 2. sg. -ei(s) végződése rejlik, nem pedig a žemaitis -ėi(s) végződése.

⁷⁰ Az eltérések száma viszonylag csekély. A 69. lábjegyzetben említett eseteket nem számítva mindössze 40-et találtak; ez a giesmynben előforduló [ke], [ge] példák összességének 9%-a. Az eltérések kialakulását elősegítette az a és e betűk összetévesztése a giesmynben (pl. adv. skaney I 71₂₁ ‘ízletesen’, n. sg. f. buſenti I 74b₄ ‘aki lesz’, mažiaufe II 8₆ ‘legkisebb’ az i. sg. f. baymia I 80₁₄ ‘félelem’ mellett, n. sg. m. ateias I 56₆ ‘aki megérkezett’, 2 sg. praet. refl. kielayſe II 25₁₁ ‘útnak indultál’), ami a lágy mássalhangzó utáni [a] és [e] egybeeséséből eredt a žemaitis nyelvjárásban. Megjegyzendő, hogy a giesmyn felszólító módjának žemaitis formánsát kia-ként, nem pedig ke-ként kell értelmezni: bár nem hangsúlyos, az ia-val írt alakok aránya 38%, a 2. sg. és 1. pl. alakokban pedig eléri az 50%-ot.

⁷¹ Žr. Chr. S. Stang, Die Sprache des litauischen Katechismus von Mažvydas. Oslo, 1929, p. 98.

⁷² Lásd: Z. Zinkevičius, M. Petkevičiaus katekizmo (1598 m.) tarmė, „Baltistica“, VII (1), Vilnius, 1971, p. 74–77.

⁷³ Összesen mindössze 6 i-vel írt példát találtak (g. sg. ſmirties II 24₁₉ ‘halálé’, inf. tieyſti II 26₂₃ ‘ítélni’, 2. sg. praes. refl. Tieykies II 65₅, 110₁₂ ‘ítélkezel’, 3. praet. Pražwiełgie I 18₁₆ ‘átpillantott’, adv. wievkley II 64₂₁ ‘gyorsan’), de ezek egyértelmű sajtóhibák, mert minden más előfordulásban i nélkül írják őket. A javított I. sg. miedey ‘fában’ (~ žem. mediey) alak sajtóhibája mediey-ra javítható (II 128₉), ezt a hibát azonban magában a szövegben is kijavították (I 64₁₄). Az n. sg. f. Anielibſka I 155₃ ‘angyali’ melléknév ie kettőshangzót tartalmaz (vö. anielas ‘angyal’ LKKŽ I² 141), a g. sg. f. nieſakſtos II 103₅ ‘beszennyezett’ alakban pedig a ne- helyett lehet nė- > žem. nie- (?).

⁷⁴ Azok a példák, amelyekben a lágy mássalhangzó utáni [a] és [e] egybeesése miatt a szerepel (lásd a 70. lábjegyzetet), a-t tartalmaznak mind hangsúlyos, mind hangsúlytalan helyzetben.

11. 520

161

Slavočinskis énekeskönyvéből látható, hogy a XVII. század első felében a déli žemaitiai raseiniai nyelvjárás beszélői már nem ejtették a d mássalhangzót a z és a magánhangzó között, például g. sg. barzos I 75₁₃, II 59₂₂ ‘barzdos’ („szakállé”).

Akkor a főnév csillag még -g- nélkül ejtődött (ma a fordító nyelvjárásában, akárcsak a felső-aukštaitiai nyelvterületen, -g-vel ejtik), például n. sg. žwayzde II 86₁, i. pl. žwayzdemis II 5₂₄.

Az énekeskönyv keleti nyelvjárási sajátosságai arra engednek következtetni, hogy akkoriban a keleti aukštaitiai nyelvterület legalább egy része esetében a uo kettőshangzó bizonyos esetekben már monoftongizálódott a hangsúlytalan szótagokban, például g. pl. Obalu I 64₁₈ ‘obuolių’ („almák”). A jelenségnek ekkor feltehetően még csak a kezdetei mutatkoztak.

Kelet-Litvániában ekkor helyenként a re szótagot már ra alakban ejtették, például grata II 77₃ ‘grėta’.

A morfológiai sajátosságok közül mindenekelőtt az énekeskönyvben élő használatú olyan grammatikai alakokat kell megemlíteni, amelyek ma már nem fordulnak elő a žemaitiai raseiniai területen, vagy teljesen eltűnőben vannak. Így használatos a névszók kettes számú alanyesete (például Kur šiuo metu mudu, Ir bandikščiu tudu, Gaujim atiljės I 61₉–₁₁ ‘hol fogunk most mi ketten, én és az a két állat megpihenni’), valamint az igék kettes számú alakjai (például eykiau fu manimi II 117₁₄ ‘eikiva su manimi’ („gyerünk velem”)).

Az illatívusz alakjai is használatosak. Az egyes számú illatívusz elég gyakori az énekeskönyvben: 44 példa található rá, különböző tövű főnevekkel. A többes számú illatívuszra mindössze egy példa van: plenifn I 154₁₇ ‘į plėnis (rusenančių žarijų pelenus)’ („a parázsló parázs hamujába”). A többes számú illatívusz alakjai helyett az ing ‘į’ („-ba/-be”) elöljárószó + acc. pl. szerkezet használatos. Az egyes számú illatívuszt is gyakran helyettesíti az ing ‘į’ („-ba/-be”) elöljárószó + acc. sg. szerkezet, például graban I 98₆ || ing grabą II 111₄, Bažničion II 78₁ || Ing Bažničia II 74₂₀, žiámen II 40₄ || ing žiame II 26₁₄, šírden I 81₇ || ing šir dí II 53₁₈, dangún II 85₁₁ || ing dangu II 73₆. Az énekeskönyvben mindkét kifejezési mód teljesen egyértelmű, és a fordító az egyik vagy a másik megoldást választja, az adott sor szótagjainak szükséges számához igazodva.

Az illatívusz alakjait pusztán gyakoriságuk miatt sem lehet keleti nyelvjárási sajátosságnak tekinteni. Az énekeskönyv nyelvét aukštaitiai jellegűvé alakító személy nem vezethette be ezeket az énekek metrikájának megzavarása nélkül. Tehát ezek magának a fordítónak a nyelvi készletéhez tartoztak, és minden valószínűség szerint a szülőföldje, a déli žemaitiai raseiniai nyelvjárásából származtak⁷⁵. Ezt többek között az alakok žemaitiai fonetikája (például numan I 54₃ ‘namo, į namus’ („haza, a házba/házakba”)), valamint morfológiája (például šírden I 81₇ ‘į širdį’ („a szívbe”)) is mutatja.

A többes számú illatívusz alakjait a fordító anyanyelvi nyelvjárásában akkoriban valószínűleg már nem használták, vagy csak igen ritkán. A pleniƒn I 154₁₇ alak természetesen a Kėdainiai környéki nyelvjárás elemének is tekinthető, mivel ebben a nyelvjárásban akkoriban (a mai állapottól eltérően) a többes számú illatívusz még teljesen eleven volt (M. Daukša, M. Petkevičius és más kėdainiai szerzők írásaiban is előfordul); alakjait ráadásul gyakran rövidítve használták, vagyis -sn végződésűek voltak (-a nélkül!).

Az énekeskönyvben a külső helyhatározói esetek alakjai is élő használatban vannak. Összesen 272 példájuk van: 84 adesivus és 188 allativus. Mindkét esetben gyakoribbak az egyes számú alakok (81, illetve 153 példa), de többes számú alakok is előfordulnak (3, illetve 35 példa). A szófajok tekintetében igen változatosak; például ad. sg. Diewip⁷⁶ I 14₄ (: dievas),

⁷⁵ Ez ellentmond J. Kazlauskas eleve adott kijelentésének, miszerint a žemaitiai nyelvjárásban az illatívuszt mint esetet valószínűleg soha nem használták; lásd Lietuvių kalbos istorinę gramatiką című művét, V., 1968, p. 165.

⁷⁶ A külső helyhatározói esetek valamennyi alakja -p-re végződik. Egyetlen teljes -pi posztpozícióval álló példa sincs. Az -ip végződésben a déli žemaitiai -ip rejtőzhet (= aukšt. -iep). A -ip-es írásmód 18-szor, a -iep-es pedig mindössze egyszer fordul elő.

162

Motinip⁷⁷ I 14₁₅ (: motina), Mäloningämimp II 20₁₂ (: maloningas), manimp I 60₁₀ (: aš), Kurimp I 54₅ (: kuris), Tämimp⁷⁸ II 28₁₁ (: tas), all. sg. Wardop II 41₁₇ (: vardas), šveykatoƒp I 144₁₂ (: sveikata), žiameƒp I 108₁₇ (: žemė), Sirdieƒp I 100₂₀ (: širdis), funauƒp I 95₁₃ (: sūnus), Wießpatieƒp II 16₇ (: viešpats), skaysčiaufioƒp I 5₁ (: skaiščiausia), kuriop I 63₃ (: kuris), Toƒp I 27₁₁ (: ta), Manieƒp I 91₂₀ (: aš), all. pl. Koiump I 110₁₄ (: kojos), äuƒump II 29₅ (: ausys), Rupeƒtingump II 17₆ (: rūpestingį), fäwump II 22₁₃ (: savi), Tump II 6₂ (: tie), muƒump⁷⁹ I 29₁₅ (: mes). A többes számú adessivusi alakok ritkák (mindössze 3 példa) és szokatlanok: animp ⁸⁰ I 84₄, II 48₂₇ (: anie), imp II 48₂₈ (: jie).

Mind az adessivusi, mind az allativusi alakok élő, nem megkövesedett használatúak; hozzájuk igazodó melléknevek is kapcsolódhatnak hozzájuk⁸¹, a két esetet pedig nem tévesztik össze⁸². Helyettük olykor a pri ‘mellett’ elöljárószó és a birtokos eset alkotta szerkezet áll (az adessivus helyett még inessivus is). Ez a szerkezet ritkán helyettesíti az allativust (csupán 15 egyértelműbb esetet figyeltek meg), például: Iezauƒp pri ƒiartina I 75₃ || evtymem Pri IEzauß II 90₁₄, Diewop pri toia II 45₂₂ || pri Dievä ƒto ƒimeƒe II 88₁₈. Az adessivust jóval gyakrabban helyettesíti (a többes szám csaknem teljesen kiszorult a használatból, az egyes szám helyettesítésére több mint 40 példát figyeltek meg); a gyakorlatban mindkét kifejezési eszköz egymással váltakozva használatos, például: fawimp Diews rada wieta I 20₇ || Diews [yra] pri tawęs I 17₅, Tu Diewip laymingas I 118₈ || Anna pri Diewá gärbinga II 109₃, Ne iaute ƒawimp ƒtipribes I 94₃ || iaučiau pri ƒawęs toki maƒima II 39₈.

Ez arra utal, hogy Nyugat-Litvániában az adessivus intenzívebben tűnt el, mint az allativus, ellentétben Kelet-Litvániával, ahol a Belarusz SZSZK⁸³ területén élő litván falvak mai helyzetéből ítélve korábban az allativus tűnt el. Már ez önmagában kizárja, hogy Slavočinskis énekeskönyvének külső helyhatározóit keleti litván jelenségnek tekintsük. Az illativusi alakokhoz hasonlóan az énekeskönyv nyelvét felvidékiesítő személy sem vezethette be őket anélkül, hogy megbontotta volna az énekek metrikáját. Így a fordító korabeli dél-zemaitiai rašeiniai nyelvjárása sajátosságának tekintendők. Ezt egyebek mellett maguknak az alakoknak a žemaitiai vonásai is mutatják, például: all. sg. Iwoƒp I 64₁₁ (: lewa), päbängoƒp II 37₁₇ (: žem. pabanga ‘befejezés’), all. pl. pitump I 148₁₀ (: pietūs), numump II 47₄ (: namai)⁸⁴.

Az énekeskönyvben meglehetősen gyakoriak a többes számú részes eset hosszabb (-mus végű), valamint az egyes számú részes eset pronominális eredetű (-mui végű) végződései; a fordító ezeket – amint már jeleztük – ügyesen használja a verselésben, hogy létrehozza a szükséges szótagú sort, vagy megtalálja a megfelelő ritmust. Ezek az eset e hosszú és rövid alakjai közötti, akkoriban zajló versengésre utalnak (talán a dél-zemaitiai területen is?).

⁷⁷ Az ā-tövű szavak egyetlen ad. sg. példája. Az -ip végződés (a várt -aip helyett) a ja-tövű paradigmából származik.

⁷⁸ A birtokos névmások közül mindössze két, itt bemutatott ad. sg. alak fordul elő.

⁷⁹ Egyszer fordul elő írásban a muƒump I 32₈ (q = ų).

⁸⁰ Talán az i betű a déli zemaitiai i-t jelöli (= a felvidékies ie helyett)?

⁸¹ Például: Dek tawā wilti Diewip, Mäloningämimp Tewip II 20₁₁–₁₂ ‘bízz Istenben, a kegyes atyában’, Siunte Diews Aniola… skaysčiaufioƒp Pannoƒp ir eiƒeianioƒp Marioƒp (žwenčiaufioƒp I 4₂₃–₅ ‘Isten angyalt küldött… a legtisztább Szűzhöz és a legszentebb Máriához, a legszentebbhez’.

⁸² Talán csak az all. pl. muƒump I 108₁₅, 127₁₃, II 90₁₀ alakokban lehetne adessivusi használatot felismerni (?).

⁸³ Lásd: Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija, p. 202–203.

⁸⁴ Mindezek a tények ellentmondanak J. Kazlauskas feltevésének, miszerint a külső helyhatározók a zemaitiai nyelvjárásban az illativushoz hasonlóan sohasem játszottak jelentősebb szerepet (nem voltak esetragok); lásd: И. Казлаускас, Историческая грамматика литовского языка. Автореферат. Вильнюс, 1967, p. 18.

11*

163

alakok. Ugyanez mondható el az i-, illetve mássalhangzós és (i)u-tövű főnevek egyes számú eszközhatározói esetének hosszabb és rövidebb alakjairól is, például akmenimi II 47₈ || wiešpatim I 131₅ ’úrral’, Sunumi I 77₇ || šunumi I 81₂₀ ’kutyával’, wayšiumi I 23₂₂ || wayšium I 29₃ ’gyümölccsel’. Ezek rendkívül változatosak, és úgy tűnik, szintén a sor szótagjainak számától függenek.

A helyhatározói eset és a többes számú eszközhatározói eset használata valamelyest eltérő: az énekeskönyvben az egyes számú rövid locativusi (pl. walándoy I 28₁₈ ’órában’, mediey I 64₁₂ ’fában’, danguy I 21₁₀ ’égben’), valamint a többes számú hosszú locativusi (pl. warguofe I 66₁₁ ’bajokban’, žiamieſa I 99₂ ’földeken’, akyſa I 50₂₃ ’szemekben’) és eszközhatározói (pl. dowanomís I 30₁₃ ’ajándékokkal’, Krutimís I 45₁₈ ’mellekkel’) alakok vannak túlsúlyban. Úgy tűnik, hogy a teljes egyes számú locativusi végződés (vö. girioia I 85₂₂ ’erdőben’, Rouie I 64₈ ’paradicsomban’), valamint a -e, illetve -a nélküli többes számú locativusi végződés és az -i- nélküli többes számú eszközhatározói végződés szokatlan volt a fordító, talán a nyelvi lektorok⁸⁵ számára is. Ma a déli žemaitiai raseiniai nyelvjárásterületen minden esetben a rövid változatok terjedtek el. Az egyes számú locativus ezenfelül elveszítette a jotát: píwuo ’rétben’, žėmie ’földben’ formában ejtik.

Az énekeskönyvben a többes számú locativusi alakok -se vagy -sa végződésűek, például knigoſe I 102₁₈ ’könyvekben’, akiſa I 37₁ ’szemekben’. Figyelemre méltó, hogy a -se mindkét nyelvtani nemű főnevekhez járul, a -sa pedig csak a nőneműekhez⁸⁶. A rímek azt mutatják, hogy az énekeskönyv fordítója mindkét változatot használta, például az 1. pl. galibeſa I 146₂₀ ’hatalmakban’ az n. sg. šwieſa ’fény’ szóval rímel, az 1. pl. rankoſe II 25₁ ’kezekben’ pedig a 3. praes. refl. ſtoioſe ’felállt’ alakkal.

Ma a déli žemaitiai raseiniai nyelvjárásterületen egyáltalán nincsenek -sa végződésű alakok. A magánhangzó nélküli, rövid változat honosodott meg az s után. Figyelemre méltó, hogy a XVI–XVII. században a -sa változatot sokkal szélesebb körben használták, mint ma: nemcsak a keleti aukštaitis K. Sirvydas és a kėdainiai M. Daukša írásaiban találkozunk vele (mindkettőnél ritka, a -se van túlsúlyban), hanem a nyugati aukštaitis J. Bretkūnas, B. Vilentas, J. Rėza, valamint a žemaitis M. Mažvydas írásaiban is. Tehát a mai nyelvjárások rövidült alakjaiban az s után nem mindenütt veszett el az e magánhangzó; sok helyütt a volt magánhangzó a (helyenként u) volt. Talán ezért ejtik ma ezt az s-et többnyire keményen.

Az énekeskönyv az i-tövű és mássalhangzós tövű főnevek egyes számú részes esetének végződését -ij (esetenként -ii) grafémákkal jelöli, például širdii I 137₁₂ ’szívnek’, wiebpátii II 1₁₆. Wießpátii II 20₈ ’úrnak’. Ma a déli žemaitiai raseiniai nyelvjárás új alakokat használ, a hímnemű tövek ia, a nőneműek pedig ė végződésével. Csak igen ritkán, helyenként hallható a régi i-tövű -i végződés használata (= aukšt. -ie). A Slavocińskio-énekeskönyv adatai arra engednek következtetni, hogy a XVII. század első felében ez a végződés még általános használatban volt, továbbá még j hangot vagy szótagalkotó į-t is tartalmazott, azaz -ij vagy -īj alakban hangzott⁸⁷. Ez utóbbi körülmény megmagyarázza a nyelvjárásban az i monoftongus nem-

⁸⁵ A leírt helyzet nagyon emlékeztet a rövid és hosszú végződések használatára a Kėdainiai vidék szerzőinek írásaiban, például M. Petkevičius katekizmusában; lásd Z. Zinkevičius, M. Petkevičiaus katekizmo (1598 m.) tarmė, „Baltistica“, VII (1), p. 82–84.

⁸⁶ Egyetlen hímnemű főnevet vagy más névszót sem találtunk -sa végű többes számú locativusszal. Ez arra emlékeztet, hogy D. Klein hét évvel később megjelent grammatikája azt ajánlja, hogy a -sa végződést csak nőnemű szavakhoz illesszék; lásd Pirmoji lietuvių kalbos gramatika, Vilnius, 1957, p. 434. Többek között így járnak el Kelet-Poroszország hatóságainak 1712–1788. évi rendeleteiben is, amelyeket 1955-ben P. Pakarklis tett közzé (Lietuvos TSR MA Darbai, Serija A, I); lásd G. Bense, Sprachliche Untersuchungen zu neugefundenen litauischen Dokumenten aus dem XVIII. Jahrhundert. — Wissenschaftliche Zeitschrift der Martin-Luther-Universität, Halle-Wittenberg, 1958, p. 659–660.

⁸⁷ Azt, hogy a végződésben valóban volt j hang vagy į, a hibák javítása is mutatja: a wieſpaty d. sg. alakot wieſpatii alakra javítják (II 128₉–₁₀). Magában a szövegben ezt az alakot wieſpatii formára javították (I 69₉).

164

a hosszú magánhangzók hangsúlytalan szóvégi redukciója miatti megrövidülését. Az énekeskönyv nyelvét felvidékiesítő szerkesztők ezt a végződést nem javították, mivel grafikai alakja nem különbözött az akkoriban a felvidéki nyelvjárásban széles körben használt [-ij] vagy [-ii] végződéstől⁸⁸.

Slavočinskis énekeskönyve azt mutatja, hogy a XVII. század első felében a žemait nyelvjárás i-tövű főneveinek paradigmájában már előfordultak az ē-tövű ragozás egyes eseteinek végződései (példák a 141—142. oldalon). Az énekeskönyvben a nőnemű főnevek egyes számú eszközhatározói esete következetesen -ia végződésű, például akia I 23₂₅ ‘szemmel’, širdžia I 23₉ ‘szívvel’.

A főnevek u-tövű többes számú paradigmája akkoriban még eléggé ép volt, vö. n.pl. dāngus aukščiauſi II 109₁₂ ‘legmagasabb egek’, karalus II 56₂₇ ‘királyok’, ſunus iſbremti I 21₁₆ ‘elűzött fiak’, tris ſunus I 131₁₇ ‘három fiú’, d. pl. pelums II 1₂₂ ‘hamvak’. Az a-tövű végződésekkel alkotott új formák akkoriban alighanem még ritkák voltak, de már az egyes számú paradigmában is előfordulnak, például i. sg. Sunu I 106₁ ‘fiúval’.

A mássalhangzó-tövű főnevek nom. pl. végződése az énekeskönyvben háromféle, például moters I 37₂₁ ‘nők’, ſeſers I 46₁₇ ‘nővérek’ || krikśćiones II 84₂₇ ‘keresztények’ || Moteris I 41₃ ‘nők’, ſzunis I 75₁₁ ‘kutyák’. Ez természetesen az énekeskönyv nyelvét javítók műve is lehet. A fordító nyelvjárásában ma az i-tövű végződésű változat használatos. Az énekeskönyvben a birtokos eset alakjai is változatosak, például g. sg. dukters II 110₁₀, wandens II 43₈ || wandenio I 71₂ ‘víz’, g. pl. wieſpatu I 131₇ ‘urak’ || βakniu II 12₁₂ ‘gyökerek’. Érdekes az a. sg. meniſi I 24₁₃ ‘hónapot’ forma. Ha nem a fordító alkotta a wiſi ‘mind’ szóval való rím kedvéért, arra utalhat, hogy a mássalhangzó-tövű alakokban az ē helyett álló i az akkori žemait nyelvjárásban a mainál nagyobb területen volt elterjedt⁸⁹.

Slavočinskis énekeskönyvében egyáltalán nem fordul elő a mai napig ezen a vidéken igen elterjedt -ums végződés a nőnemű főnevek dat. és instr. pl. eseteiben, például d. pl. śakūms ‘ágaknak’, mergūms ‘lányoknak’, aviūms ‘juhoknak’, i. pl. śakūms ‘ágakkal’, mergūms ‘lányokkal’, aviūms ‘juhokkal’⁹⁰. A XVII. század első felében ez a végződés alighanem még nem létezett. A névmási eredetű, hímnemű dat. pl. -iems végződés azonban már -ims alakra változott (példák a 142. oldalon).

Az énekeskönyv mellékneveinek vannak archaikus vonásai. Így az aiśkus, aśtrus, brangus, pigus, stiprus régebbi a-tövű ragozást mutat, vö. adv. ayβkay I 2₄, II 6₁₉, Ayſzkay I 99₁ ‘világosan’, a. sg. f. aśtra I 84₇ ‘éles’ (ma is így mondják), i.sg.m. brangu I 119₁₈ ‘drága’, n.sg.f. piga I 94₁₁ ‘olcsó’, adv. pigai I 94₆ ‘olcsón’ (de n.sg.m. ne pigus II 69₉ ‘nem olcsók’, adv. pigiey I 60₂₃ ‘olcsón’), n.sg.f. Stipra II 86₂₅ ‘erős’, adv. ſtipray II 53₁₉ ‘erősen’ (ma is így mondják). Magának az u-tövű paradigmának is vannak régebbi alakjai, például g.pl.m. bayſu II 79₂ ‘rettenetesek’, teyſu żmoniu I 141₆, II 17₈ ‘igaz emberek’, a. pl.m. neteyſius II 62₁₃ ‘igazságtalanokat’.

A névmási eredetű melléknevek paradigmájából említésre méltók az -oja végződésű n.sg.f. alakok, például giwoia I 136₇ ‘élő’, Panna ſżwentoia I 9₁₃ ‘szent szűz’, Graźiaufioia lilila I 24₃ ‘legszebb liliom’. A fordító nyelvjárásában ma -oji használatos. Hogy régebben itt

⁸⁸ -ii formában írják (Knyga Nobažnystės, M. Petkevičius, Volfenbiutteli posztilla), -iy formában (B. Vilentas, B. Chilinskis, Knyga Nobažnystės) vagy -ii formában (M. Daukša, Knyga Nobažnystės). A példákat J. Kazlauskas közli a „Вопросы славянского языкознания“, выпуск 5, Москва, 1961, p. 97—98. című kiadványban.

⁸⁹ A mai helyzetről lásd Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija, p. 58—59.

⁹⁰ Lásd Z. Zinkevičius, i. m., p. 72—73.

165

A -ja végződés meglétét Slavočinskio énekeskönyvén kívül J. Spruogis által gyűjtött, 16. századi dokumentumok helynevei is bizonyítják, például Диделя – нива в Видуклев. вол⁹¹.

A névmások köréből elsőként az enklitikus mi, ti alakok használatát kell megemlíteni, például: a) Diewe kam apleydaim I 82₁₀ ‘... elhagytál engem’, kankint nepalaujam II 18₂₇ ‘kínozni nem hagy engem’, Draskõ [=Draskom] werksmas I 89₁₄ ‘szaggat engem...’, ſuminem II 26₁₁ ‘összetaposott engem’, Gierbſim wiſos ßalis I 21₄ ‘minden nép tisztelni fog engem’, neſzkiem linkſmibe I 147₁₂ ‘hozz nekem...’, Szełpkiėmgi I 155₂₁ ‘segíts rajtam is’, b) Garbe duodut Diewe I 144₂₁ ‘dicsőséget adok neked...’, (~duoduot), Raſiut čia I 65₁₃ ‘ide írlak téged’ (~raſiuot), Wadinamot Pán-ná II 86₅ ‘... nevezünk téged’, Aniolay [...] garbinat I 106₆ ‘... tisztelnek téged’, Jaučias [...] šilduot I 59₂₁ ‘az ökör... melegít téged’, Minios Zidu priešj įžėiot, O palmas ant garbes dejot I 106₁₀–₁₁ ‘... eléd jött... pálmaágakat tett neked’, dáwet turtus Diews II 28₂₁ ‘Isten gazdagságot adott neked...’, welinay [...] Deginſit ugnim nugara II 118₆ ‘az ördögök... tűzzel égetik majd a hátadat’ (összesen 40 példa).⁹²

Hogy ezek az alakok a fordító nyelvének sajátosságai, azt rímhelyzetbeli előfordulásuk mutatja (például I 88₂₂–₂₃, II 18₂₇–₂₈). Ma már nemcsak a fordító nyelvjárásában, hanem a litván nyelv más nyelvjárásaiban sem használatosak, nyomaik azonban leginkább éppen a déli žemaitis területen maradtak fenn⁹³. Úgy tűnik, itt tűntek el későn.

A fordító nyelvjárásában a hímnemű névmások acc. pl. m. alakjai akkorra már a főnevekhez igazodó -us végződést vették fel (tùs ‘azokat’, anuos ‘azokat’ stb.; példák a 142. oldalon). Egy alkalommal a d.pl.f. toms helyett a tiems alak szerepel (II 10₁₄). Ha ez nem nyomdahiba⁹⁴, akkor olyan archaizmus lehet, amely más régi írásokból⁹⁵ és az egykori kelet-poroszországi litván nyelvjárásokból⁹⁶ is ismert.

Slavočinskio énekeskönyvében előfordulnak a būti, (pa-, pra-)dėti, paduoti, (at-, pa-, per-, pra-, pri-, iš-, už)eiti, giedoti, palikti, pasiekti igék atematikus alakjai, például: 1.sg. eſmi I 95₂₁ ‘vagyok’, Pademi II 63₁₆ ‘adok’, Paduomi II 43₁₁ ‘odaadok’, Eymi I 74₁₇ ‘megyek’, 1. pl. Eſme II 50₁₃ ‘vagyunk’, 3. as. eſt I 29₈ ‘van’, Padeſt II 107₂₈ ‘ad’, Paduoſt II 38₉ ‘odaad’, eyt I 26₁₁ ‘megy’, Gieſt I 105₁₉ ‘énekel’, Pàlikt II 6₁₀ ‘hátrahagy’, ne paſiekt II 57₂₂ ‘nem ér el’, refl. deſtis II 121₅ ‘teszi magát, tétetik’ (összesen 88 példa). Vö. a.sg.m. atenti I 104₂₀, 121₂₁, II 111₁₁ ‘érkezőt’⁹⁷.

Némely atematikus alak a žemaitis hangtan vonásait mutatja, például 3. praes. Pàlikt II 6₁₀ ‘hátrahagy’ (= aukt. paliekti). Emellett az atematikus alakok žemaitis átalakításai is használatosak, például 3. praes. refl. atliktaſe I 153₁ ‘vissza(marad)’ (~ atliktase), a.pl.m. Ateytančius II 97₂₆ ‘érkezőket’. Ezek a tények azt mutatják, hogy a déli žemaitis...

⁹¹ И. Я. Спругис, min. veik., 94.

⁹² Az enklitikus alakok magánhangzója nem marad meg. Kivételt jelent ez a három, nem egészen világos példa a te (nem ti!) formával: 1. Sunau te girdžiu raudanti, Aſž ſaweſp tawe bilanti I 95₁₆–₁₇ (J. Lebedys, min. veik. 368, javasolt értelmezése: ‘Fiam, bárcsak hallanám, hogy én, a síró, hozzám (velem) beszélsz’), 2. Tu weykdàla iki gala Mánà ßelpki kad kálbomïs Aß teyſingay ir láymingay Gárbinčiau te tulomis II 98₂₅–₂₇ (J. Lebedys, uo. 421, a kétséges Garbinčiau te alakot a ‘bárcsak tisztelnélek’ vagy ‘tisztelnélek téged’ jelentéssel javasolja értelmezni), 3. IOzupay pamazù, Meldžiute pamazù, Regi iog asz ne galiu, Eyti grey tay šiu kialu I 60₄–₇ (J. Lebedys, uo. 363, a Meldžiute alakot ‘kérlek téged’ jelentéssel javasolja értelmezni).

⁹³ Lásd Z. Zinkevičius, min. veik. 300–301. o.

⁹⁴ J. Lebedys, min. veik. 391, kijavítja.

⁹⁵ A példákat F. Špechtas közli: K Z LVI 264 tt.

⁹⁶ Žr. J. Gerullis ir Chr. Stang’as, Lietuvių žvejų tarmė Prūsuose, Kaunas, 1933, p. 44.

⁹⁷ Érdekes igenévi alak található a következő mondatban: Tie weyda Diewa žibanti Reg, įBkur garbe eiánti Im ſáu II 107₆–₈. Ezt a mondatot feltehetően így kell érteni: ‘Azok az Isten ragyogó arcát látják, onnan veszik magukhoz az onnan áradó dicsőséget’.

166

A seiniškiai a XVII. század első felében az atematikus igék mellett már a 3. személy alapján képzett új alakokat is használták, amelyek később teljesen kiszorították az atematikus formákat a használatból.

A visszaható partikula -se ‘-si’ (a példák a 145. oldalon találhatók) akkoriban jóval elterjedtebb volt a déli žemaitiai raseiniaiak területén, mint manapság. A mai nyelvjárásban általánosan meghonosodott a rövidült változat, a -s, amely már Slavočinskis énekeskönyvében is megtalálható. Csak helyenként (pl. Pagramantis, Skaudvilė, Eižvilkas és Raseiniai környékén) fordul elő mellette olykor még a -se is. Lipkiškėben (S. M. Slavočinskis szülőhelyén) ma a -se alakot nem jegyezték fel. Elképzelhető, hogy a -s meghonosodása előtt sok žemaitiai (M. Mažvydas katekizmusában is találunk rá példát), valamint nyugat-aukštaitiai is a szó végén a -se alakot használta. Manapság az utóbbiak területén helyenként Jurbarkas, Ariogala, Liubavas és Kapsukas környékén jegyezték fel, és a Kuršių-öböl halászainak nyelvjárásában is előfordult⁹⁸. Az énekeskönyv nyelvét aukštaitizáló személy nem nyúlt a visszaható partikula -se alakjához⁹⁹, ami azt mutatja, hogy akkoriban az aukštaitiaiak területén is elterjedt volt. És valóban, megtaláljuk J. Bretkūnas és B. Vilentas írásaiban, a „Margarita Teologikában”, továbbá egy-egy példát K. Sirvydas „Punktai sakymų” című művében és J. Jaknavičius evangéliumaiban.

Az ige további sajátosságai közül megemlítendő, hogy a fordító nyelvjárásában a jelen idejű i tő alakjait akkoriban már fakultatívan felváltották az ia-tövűek (a példák a 142. oldalon találhatók); a nyelvjárásban ekkorra már megvolt a felszólító mód -kia- illetve -ke- formánsa (lásd a 142. oldalt), az 1. többes számú alakok már -ma végződésűek voltak, a visszaható alakok pedig -mos végződésűek (lásd a 142. oldalt), és létezett az 1. egyes számú feltételes mód -čiau ragja is (lásd a 143. oldalt). Úgy tűnik, hogy a XVII. század első felében – akárcsak ma a különféle nyelvjárásokban (és a déli žemaitiaiak területén) – már versengtek egymással a jövő idő „atematikus” alakjai és az i tő alakjai; például 2. többes szám: dirifite II 2₂₄ ‘tenni fogtok’, waykščioſite II 2₁₂ ‘járni fogtok’ || negauſite I 102₁₃ ‘nem fogtok kapni’, perſekineſite II 2₁₁ ‘üldözni fogtok’¹⁰⁰.

Az énekeskönyv néhány különlegesebb ragozatlan szava közül megemlítendő a hosszabb daug változat, daugi I 90₁₀ (tucatnyi példa; ma csak a déli aukštaitiaiak használják), az Niau I 61₆, 96₄, illetve nau II 119₁₄ határozószót ‘talán, esetleg’ jelentésben (nyelvjárásokban és más írásokban egyáltalán nem figyelték meg), a Nesag II 65₂₃, illetve Neſag II 49₅ kötőszót (~ nesag, nesang) ‘mert’ jelentésben (ma a nyelvjárásokban nem használatos), valamint az Anta II 22₅ elöljárószót ‘-on/-en/-ön’ jelentésben (ma csak a déli aukštaitiaiak használják)¹⁰¹.

Nagyon kedvelt partikula a gi > g, amely különféle ragozott és ragozatlan szavakhoz kapcsolódik; például hímnemű egyes számú birtokos eset: tog I 139₁₀ ‘azé is’, nőnemű egyes szám első személy: toyg I 138₁₇ ‘abban is’, hímnemű többes szám alanyeset: Wiſig I 63₁₅ ‘mind is’, 3. személy jelen idő: Irogi¹⁰² I 132₆ ‘van is’ (< *irā + gi), 2. személy egyes számú felszólító mód: Bukig I 109₁ ‘légy is’, kötőszó: Betayg I 14₁₂ ‘de, mégis, azonban’, partikula: Tegigul II 56₁₇ ‘hadd is’. Manapság csak a Zietela nyelvjárásában figyeltek meg legalább részben hasonló használatot.

A szóalkotás köréből megemlítendő az -inykas képző, például tárgyeset, egyes szám: daržinika I 114₄ ‘kertészt’, alanyeset, többes szám: káltinikay II 117₁₅ ‘vádlók’. A fordító nyelvjárásában ma az -ininkas alak használatos, amely Slavočinskis énekeskönyvében egyáltalán nem fordul elő. A -inykas változat

⁹⁸ Lásd J. Gerullis és Chr. Stang, i. m., 47. o.

⁹⁹ Csak egyetlen javított példa van, de azt is „visszajavították” -se alakra a hibajegyzékben (lásd a 62. jegyzetet).

¹⁰⁰ Érdekes az 1. többes számú jövő idejű peykſim I 114₆ ‘büntetni fogunk’ alak. Ha nem sajtóhiba a peykſim helyett, arra utalhat, hogy az -m- elemet megismétlő 1. többes számú alakok már akkoriban is léteztek; lásd Z. Zinkevičius, i. m., 367. o. (§ 670).

¹⁰¹ Az ant elöljárószó az énekeskönyvben eszközhatározós esettel is használatos (Ant kryžiumi I 145₇, ‘a kereszten’). Manapság úgy tűnik, csak a žemaitiai nyelvjárás nyugati részén figyelhető meg ez a használat.

¹⁰² J. Lebedys (i. m., 377. o.) indokolatlanul tartja sajtóhibának.

167

ma már csak a fordító nyelvjárásától keletebbre, a paaukštaitija területén, Raseiniai (Gerviniai) és Kelmė környékén figyelhető meg. A régi időkben feltehetően jóval nagyobb területen használták, hiszen a Szamogitiából származó kelet-poroszországi szerzők írásaiban is megtaláljuk¹⁰³.

Slavočinskis énekeskönyve azt mutatja, hogy a XVII. század első felében a szamogitok már az at- előtagot tették (nem ati-!) a d mássalhangzóval kezdődő igékhez, például inf. atiduoti II 3₁₈ ‘visszaadni’, 3. praet. atadawė I 68₃ ‘visszaadta’, 3. praes. adara I 112₂ ‘kinyitja’, n.pl.f. adaritas I 155₆ ‘kinyitott’.

Az énekeskönyv jelentős adatanyagot kínál lexikánk történetéhez is. A kutatók olyan szavakat találnak benne, amelyeket a mai litván nyelvben már nem használnak, például padukšė (I 99₁₃, 140₁₂, II 19₇,₈, 47₂) és paduksis (II 22₆, 28₁₃) ‘remény’, penukšlas (I 143₂₁, 148₁₄, 150₃) ‘étel, táplálék’, rudulis (I 65₁₉) ‘szegény, nincstelen’, 3. praes. tieg (I 76ₐ₉, 78₉, 83₁₅, 122₁₄, II 19₃ és másutt) ‘mondja’. Néhány szó megőrizte régebbi alakját, például velinas (I 69₁₃, 100₃, 121₁₃, II 76₁₈, 116₁₅ és másutt) ‘ördög’¹⁰⁴. Sok olyan szó van, amely ma már csak bizonyos nyelvjárásokban ismert. Így például a kėltuva főnevet (I 46₉, 68₉, II 21₂₅, 22₁₉, 32₁₈) annak idején Kelet-Litvániában (K. Sirvydas), Közép-Litvániában (M. Petkevičius) és Nyugat-Litvániában (J. Bretkūnas, M. Mažvydas) egyaránt használták. Ezt a szót ma már csak Kelet-Litvániában hallhatjuk, nagyjából a Labanõras–Giedraičiai–Daugai vonalig.

Az énekeskönyv lexikájának kutatója olyan szavakra is bukkan, amelyeket ma más, gyakran újabb jelentésben használunk, például bernelis (I 31₂₀, 34₁₆, 36₂₀, 59₂₇, II 57₁₅) ‘kisfiú, csecsemő’, grynas (I 142₃, II 100₇) ‘vagyon nélküli, szegény’, nasrai (II 26₂) ‘száj’.

* * *

Slavočinskis énekeskönyve nyelvének bemutatott elemzése az első kísérletnek tekinthető e jelentős nyelvemlék dialektológiai szempontú vizsgálatára. Az elemzésnek azt kell megmutatnia, hogy a régi írásos emlékek ilyen szempontú kutatása ígéretes. A jövőben sok fontos adattal szolgálhat a nyelvtörténet számára. Hiszen nélkülük lehetetlen megírni a történeti litván dialektológiát, mivel a jelenkori nyelvjárási tények puszta összevetése véget nem érő hipotézisekhez vezet. Végül az ilyen jellegű kutatások kulcsot adnak a litván köznyelv – mindenekelőtt az írott nyelv, amelyből a múltban több is volt – kialakulástörténetének igen összetett kérdéséhez.

Beérkezett

1971.V.5.

З. ЗИНКЯВИЧЮС

S. M. Slavočinskis énekeskönyvének nyelve (1646)

Összefoglalás

Általánosan elfogadott nézet, hogy e nyelvemlék nyelvében a XVII. század első felének különböző litván nyelvjárásai keverednek. Jelen tanulmány célja, hogy pontosan számba vegye azoknak a nyelvjárásoknak az elemeit, amelyek

¹⁰³ Vö. Pr. Skardžius megjegyzését: „Archivum philologicum“, II (Kaunas, 1931), 197. o.

¹⁰⁴ Az énekeskönyvben van egy rövidebb forma is, de a tő végződése a-val (nem ja!), pl. n.sg. Welnas II 94₁₀, g.sg. welna I 56₂, d.sg. Welnuy II 103₁, n.pl. welnay II 118₁₁. Hogy a hosszabb forma nem a nyelvi javítók műve, azt az énekek verselése mutatja; vö. n. sg. welinas II 116₆ rímel az a. pl. f. amžinas ’örök’ szóval, az a. pl. welinus II 76₁₈ pedig az a. pl. kalinius szóval.

168

a vizsgált nyelvemlék nyelvének részét alkotják, lokalizálja a megjelölt nyelvjárásokat, tisztázza az énekek litván nyelvre fordításának folyamatát, valamint meghatározza, milyen jelentősége van az említett nyelvemlékből nyert adatoknak a litván nyelv története és történeti nyelvjárástana szempontjából.

A nyelvemlék nyelvi sajátosságainak részletes elemzése azt mutatta, hogy mindössze három nyelvjárás elemei találhatók benne, mégpedig: 1) a žemaitiai nyelvjárásé — Nemakščiai és Viduklė környékéről, 2) az aukštaitiai nyelvjárásé — Kėdainiai környékéről, valamint 3) a kelet-litván nyelvjárásé (Vilnius városa).

Az énekeket először žemaitiai nyelvjárásra (a fordító anyanyelvi nyelvjárására) fordították, néhány aukštaitiai elem hozzáadásával; ezeket a fordító főként a verselés érdekében használta, mindenekelőtt a szükséges rím megtalálásához. Az így litvánra fordított vallásos énekek azonban nem nyerték el az énekeskönyv kiadását szervezők tetszését. Ezért a szöveget később átdolgozták (feltehetően nemcsak maga a fordító, hanem mások is), hogy ahol ezt a versforma lehetővé tette, a žemaitiai alakokat olyan aukštaitiai alakokkal helyettesítsék, amelyek megfeleltek a Litvániában, különösen a žemaitiai egyházmegyében akkoriban elfogadott írott nyelvnek; e nyelv — a jelen tanulmány szerzőjének véleménye szerint — a Kėdainiai környéki nyelvjárásra épült.

Az énekekben felfedezett, nem túl gyakori kelet-litván elemek két okból kerültek oda: 1) a fordító széles körben használta K. Sirvydas (Širvydas) kelet-litván szótárát; 2) az említett elemek egy részét a fordító közvetlenül Vilnius kelet-litván koine nyelvéből vette át, ahol a Vilniusi Akadémián folytatott tanulmányai idején élt.

A vizsgált emlék számos értékes adatot őriz a litván nyelv történetéhez és történeti dialektológiájához. Ezek például arról tanúskodnak, hogy a XVII. század első felében a déli žemaitiai nyelvjárásban már hosszú monoftongusok voltak ī, ī (a modern irodalmi nyelv uo, ie hangkapcsolatai helyett), valamint diftongusok uo, ie (az o, ē hangokból), és már megindult a szókezdő e- → a- változás, az akutusos hangkapcsolatok azonban u, i+r, l, m, n a Nemakščiai–Viduklė környékén még nem diftongizálódtak. A mássalhangzórendszer tekintetében mindenekelőtt a zd mássalhangzó-kapcsolat z-vé válását kell megemlíteni. Az e-típusú magánhangzók előtti mássalhangzók palatalizációja akkoriban eltért a modern nyelvjárásétól: jelentősen csak a k, g, részben pedig a š, ž (č, dž) lágyultak, a többi mássalhangzó pedig kisebb-nagyobb mértékben megőrizte eredeti keménységét. Az említett nyelvjárás akkoriban számos olyan régi morfológiai alakot őrzött, amely mára teljesen vagy csaknem teljesen eltűnt, például a kettes számot, az illativust, az adessivust, az allativust, a többes számú lokativus -sa végződésű alakjait, az -i tövű főnevek -iej végződésű egyes számú részes esetű alakjait, az mi, ti enklitikus névmási alakokat és az atematikus igealakokat; emellett széles körben használták a -se visszaható partikula. Ugyanakkor az emlékben már megtalálható néhány, a modern déli žemaitiai nyelvjárásra jellemző új elem is.

169

A tanulmány az aukštait nyelvjárás történetére fényt derítő adatokat is vizsgálja.

A befejezés felhívja a nyelvészek figyelmét arra, hogy a régi litván írásos emlékeket dialektológiai szempontból behatóbban kell tanulmányozni.

Beérkezett: 1971. V. 5.