Kazimieras GAIVENIS

A TERMINOLÓGIAI KIFEJEZÉSEK NYELVI ÉS LOGIKAI KÖVETELMÉNYEI

Minden terminusnak formája és tartalma van. A terminus formája az általa megnevezett fogalom verbális burka, tartalma pedig a definícióban tükröződő terminológiai jelentés. A terminológiai jelentés nem azonos a szó lexikai jelentésével. E két jelentés szerkezeti elemeit a nyelvtudományban többnyire szémáknak nevezik. Kifejeződésük jellege szerint a terminusok szémái formális kifejeződéssel rendelkezőkre (explicit) és formális kifejeződés nélküliekre (implicit) oszthatók. Például a cukrus (kémia) terminus többes számú végződése azt jelzi, hogy bizonyos vegyi anyagok osztályát nevezi meg, mivel a cukrus szó a köznyelvben, valamint egyes szakterületek terminológiájában egyes számú. A pataisėčiai (Lycopodiales) terminus képzője arra utal, hogy ez egy növényrend neve stb. Ezek formális kifejeződéssel rendelkező szémák.

Mind a terminologizáció (a köznyelvi szavak vagy terminusok terminussá válása), mind a transterminologizáció (az egyik szakterület terminusainak egy másik szakterület terminusaivá válása), mind a determinologizáció (a terminusok nem terminusokká válása) jelentős szemantikai változásokkal jár. A terminologizálódott szó új szémákat kap. Például a kiaulpienė köznyelvi szó lexikai jelentése a „gyomnövény”, „sárga virágú”, „mézelő” szémákból stb. áll, míg a kiaulpienė (Taraxacum) terminus terminológiai jelentése már új, speciális szémákat is tartalmaz, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezt a növényt rendszerében leírjuk és megkülönböztessük más hasonló növényektől (például a kreisvių vagy a vanagių fajoktól), ilyenek például: „a virágoknak 5 porzójuk van”, „a pollenszemek egyenlő méretűek, körülbelül 30μ” stb. Ez utóbbi szémákat a nem szakemberek nem ismerik, és a köznyelvi értelmező szótárakban nagyrészt nem tükröződnek.

A terminusok definícióinak a terminológiai jelentés magjához tartozó szémákat kell tükrözniük. Csak így lesznek tudományosak. Mivel azonban a mag szémái többfélék, mint amennyit a definíciók általában tükröznek, nemcsak egy, hanem akár több terminusdefiníció is lehet helyes.

A terminológiai jelentést gyakran nemcsak dendrogramokkal, hisztogramokkal és diagramokkal formalizálják, hanem képletek használatával is feltárják-

26

képletekkel. Úgy tartják, hogy a szó jelentésének formalizálása a szó jelentése leírásának egyik legobjektívebb tudományos módszere¹.

Formájuk szerint a terminusokat többnyire egyszerű (egyszavas) és összetett (többszavas) terminusokra osztják. Az egyszavas terminusok nemcsak alapszavak (egyszerű szavak), hanem különféle képzett és összetett szavak is, például: asmenuotė (nyelvtan), baudinys (sport), deguonis (kémia), garotiekis (technika), jonazolė (növénytan) stb. Az összetett terminusok többnyire különféle fajfogalmakat és összetett fogalmakat neveznek meg. Két-, három- vagy általában több szóból állhatnak, például: tikrinis daiktavardis (nyelvtudomány), naudingųjų iškasenų sodrinimas (kémia, geológia), neregistruotųjų vertybinių popierių rinka (közgazdaságtan) stb. Tudományos és szakmai szövegekben még hosszabb, úgynevezett leíró összetett terminusok is előfordulnak, például: kopūstai po dobilų, įsėtų į vikių ir avižų mišinių žaliajam pašarui (az elővetemény megnevezése a mezőgazdasági terminológiában), nacionalinių pajamų sukūrimo, paskirstymo, perskirstymo ir galutinio panaudojimo balansas (közgazdaságtan) stb.

Tartalmuk (vagy funkciójuk) szerint a terminusokat faj-, nem- és kategóriaterminusokra osztják. Ez a felosztás a terminusok különböző terjedelmével (extenziójával) és tartalmával (intenziójával) függ össze. Az első tulajdonságot Š.Šalkauskis tįsa, a másodikat pedig talpa néven nevezte. Fordított arányosság áll fenn közöttük: ha az egyik csökken, a másik növekszik. A legnagyobb terjedelműek a kategóriaterminusok, a legkisebb terjedelműek a fajterminusok.

Minden szakterület terminológiája több ezer terminusból áll, ezért a terminológiai munka gyakorlati végzésében fontos kérdés a terminusok közötti viszonyok vizsgálata, valamint felosztásuk és osztályozásuk. A terminusok tartalmának és viszonyaiknak a problémáját megoldva a terminológia elsősorban három tudományra támaszkodik: az adott tudományterületre (termelésre, sportra stb.), a nyelvtudományra és a logikára. Ezek a területek alkotják a terminológiaelmélet alapját.

Š.Šalkauskis és E.Wüsteris egyaránt az ontológiához, a pszichológiához, a filozófiához és más tudományokhoz is kapcsolta a terminológia tárgyát. Ezeknek a területeknek azonban mégis kevesebb kapcsolódási pontjuk van a terminológiával, mint a

¹ Jakaitienė E. Leksinė semantika. V.,1988.P.18.

27

a logika, a szóalkotás, a nyelvművelés vagy a szociolingvisztika. F. W. Rigs kanadai terminológus a terminológiát a lexikológia és a konceptológia közé helyezi, kapcsolatukat pedig a következő ábrával szemlélteti²:

A terminusokra vonatkozó nyelvi követelmények

A terminusokra vonatkozó legfontosabb és leggyakrabban említett nyelvi követelmények a következők: a helyesség, a pontosság, a rendszeresség, a rövidség, a könnyű szóalkotás és az érzelmi semlegesség stb. E követelmények közül néhányat már más kiadványokban is tárgyaltunk³, ezért ezúttal bővebben szólunk a terminusok három fontosabb nyelvi követelményéről, nevezetesen a helyességről, a pontosságról és a könnyű használhatóságról.

A helyesség a terminológia egyik legfontosabb követelménye. A Litván Köztársaság „Terminológiai alapelvek és módszerek” című, a megfelelő nemzetközi szabvány (ISO 704–87) alapján készült szabványa (1115–90) a nyelvi normáknak való megfelelésként határozza meg. Tehát a helyesség a kiejtés, a hangsúlyozás, a helyesírás, a nyelvtan, a szóalkotás és a használat szabályainak való megfelelést jelenti. Például a terminus vagy annak valamely eleme nem lehet helytelenül képzett (bešaudyklinės staklės, vyrinžinierius), helytelen hangsúlyozású (dožimetras, įkrova, važiuoklė), hibás írásmódú (skersnukis, šašlikas, pusiausvyrumas), helytelenül nyelvtanilag alakított (ekslibris, herbera, jacintas) stb.

A terminusok gyakran összetettebb szóalkotásúak, mint az egyszerű szavak, például: [(žied)+yn]+ pumpuris (növénytan), {prieš + [(stipr)+ in) + turi + is } (technika), {[į + (magnet + in)] + am] + umas (technika), {[(šluo + t) + smilg] + ynas} (növénytan) stb.

² Суперанская А., Подольская Н., Васильева Н. Общая терминология. М., 1989. С.21.

³ Gaivenis K. Lietuviškų terminų vaizdingumo klausimu//Lietuvių leksikos ir terminologijos problemos. V.,1991.P.26–31.

28

A szóalkotás elméletének kutatói a szóalkotás fokozatait néha szóalkotási lépéseknek vagy aktusoknak is nevezik. A balti és a szláv köznyelvekben átlagosan 3–4 szóalkotási lépés van. A terminusképzés néha 5–6 lépést is elér. Természetesen a terminusképzés fokozatosságának (mélységének) részletesebb vizsgálata már túlléphet a szinkrón szóalkotás határain.

A helytelen terminusalkotás leggyakoribb esetei jelenleg a következők:

1. Az előtag, az utótag, a végződés, a képző vagy az alapszó pontatlan megválasztása, amelyet más nyelvek szóstruktúrájának másolása idéz elő; például a hőszigetelő építőanyag megnevezése, az apšildytojas nemcsak a nem megfelelő utótag használata miatt helytelen, hanem azért is, mert az alapszót helytelenül választották meg (a helyes forma: šiltalas) stb.

2. A képzési típus vagy kategória pontatlan megválasztása, amelyet a pszeudoanalógia elvének alkalmazása idéz elő. Például a bebrim-vietė neologizmus a kétes augimvietė, kirtimvietė, perimvietė, radimvietė képzések analógiájára jött létre, és a szabályos bebravietė neologizmussal kell helyettesíteni. Nem állíthatjuk, hogy a helytelen ugniaat-sparumas terminus az ugnis és az atsparumas szavakból képződött (valójában az ugniaatsparus melléknévből jött létre, ez utóbbi pedig az ugnis és az atsparus szavakból). Tehát az ugniaatsparumas szó azért helytelen, mert az alapszava, az ugniaatsparus melléknév helytelen. Ezt az egyszavas terminust a atsparumas ugniai. összetett terminussal kell helyettesíteni.

3. Az összetett terminusok nyelvtani szerkezetének pontatlan megválasztása, amelyet más nyelvek szókapcsolatainak szerkezeti másolása idéz elő. Például az egész és a rész viszonyának kifejezésére az orosz terminológiában „melléknév + főnév” típusú összetett terminusokat használnak, míg a mi terminológiánkban birtokos esetű szókapcsolatokat, például: stabdinė (= stabdžių) pavarà, anteninis (= antenos) pérjungiklis stb.

4. A terminológiai szabványtervezetekből látható, hogy a litván terminusok hangsúlyozásakor leggyakrabban a hanglejtés típusának, nem pedig a hangsúly helyének meghatározásában fordulnak elő hibák (például egy 320 terminusból álló mintában 94 hanglejtésválasztási hibát és 10 hangsúlyhely-meghatározási hibát találtak). A hanglejtési hibák leggyakoribb típusai a következők: a) helytelenül hangsúlyozott előtagos származékok (például sąnaudos, įtvaras, povėržlė stb.); b) figyelmen kívül hagyják

29

a képzővel ellátott főnevekben a hangsúly eltolódása (pl. matúoklis, gru- pūotė stb.); c) az összetett szavak második tagjának helytelen hangsúlyozása (pl. lūpažiedžiai, šimtakojis, daugiasluoksnis stb.).

5. A terminusok leggyakoribb helyesírási hibái a következők: a) olyan betű beírása, ahol nem kellene, illetve elhagyása ott, ahol szükség lenne rá (pl. helioterapija, azaz helioterapija, kompiuteris, azaz kompiuteris, variantas, azaz variantas stb.); b) az összetett terminusok tagjainak, valamint az előtag és a tő találkozásánál nem írják le az összes találkozó mássalhangzót vagy magánhangzót (pl. a hal neve skersnukis, azaz skersnukis, a melléknév tarplanetinis, azaz tarpplanetinis stb.); c) az összetett terminus tagjai közé kötőjelet írnak oda, ahol nem kellene, vagy elhagyják ott, ahol szükséges lenne, illetve a kötőjelet gondolatjellel tévesztik össze (pl. silabinė toninė eiliadara, azaz silabinė-toninė eiliadara, gydytojas-chirurgas, azaz gydytojas chirurgas stb.); d) a csillagászat, a földrajz és néhány más szakterület összetett tulajdonneveinek tagjait nem a helyesírási szabályok szerint írják (pl. Didieji Grįžulo ratai, azaz Didieji Grįžulo Ratai, Raudonasis kryžius, azaz Raudonasis Kryžius stb.).

Pontosság. A terminusok pontossága elsősorban egyértelműségükkel és jelentésük meghatározottságával függ össze. A terminológiai normázás gyakorlati munkája során azonban ezeket a célokat nem könnyű elérni. A terminusok egyértelműsége folyamatos véleményütközések révén alakul ki. Bármely szakterület terminusainak csak kis részét érti és használja egyformán hosszabb időn keresztül az adott terület összes szakembere. A terminusok eltérő értelmezése évtizedekig is fennmaradhat. Például a geológia facija terminusa több mint 100 éve használatos, de máig nincs többé-kevésbé egységes meghatározása. Ráadásul ezt a terminust nemcsak a geológia, hanem a földrajz terminológiájában is használják, ahol értelmezése és meghatározása kissé más.

Az irodalmi terminusokat, fabula és siužetas, valamint a nyelvészeti terminusokat, žodis, tranzityvumas, veiks las stb., szintén eltérően értelmezik és magyarázzák. Leggyakrabban éppen ezek a leginkább tartalmas kategoriális fogalmak. Mindez általában természetes jelenség. Ha egy-egy szakterület valamennyi szakembere kizárólag egyformán értené és határozná meg a terminusokat, nem lenne tudományos haladás.

A terminológiában létezik az úgynevezett kategoriális többértelműség—

30

ség. Olyan jelenség ez, amikor ugyanaz a terminus egyszerre jelöl egy cselekvést és annak eredményét (pl. vertimas – irodalom), vagy egy cselekvést és annak helyét (pl. kirtimas – erdőgazdálkodás). Egyes szakterületek szakemberei sikeresen kerülik az ilyen terminológiai pontatlanságot. A fizikusok például a greitis, dažnis, tankis terminusokkal meghatározott mértékegységekben kifejezett konkrét mennyiségeket jelölnek, és nem keverik össze azokat a tulajdonságok megnevezéseivel. Más szakterületek szakemberei viszont a cselekvések eredményének megnevezésére gyakran szükségtelenül – különösen más nyelvek hatására – terminussá teszik a cselekvésnevek többes számát (pl. išrūkimai, azaz išrūkos – ökológia, išvarvėjimai, azaz išvarvos – állatorvostan stb.).

A terminusok pontossága természetesen motiváltságukkal is összefügg. Nem mondhatjuk azonban, hogy a motivált terminusok pontosak, a motiválatlanok pedig pontatlanok. Csak a félrevezetően motivált terminusok tekintendők pontatlannak. Ilyen terminusok gyakran más nyelvek hatására keletkeznek, például: nepertraukiama (= nenutrūkstama) gamyba (közgazdaságtan), padažnintas (= padažnėjęs) kvėpavimas (orvostudomány) stb. A terminusok pontossága nem kapcsolható össze képzésük jelentésével sem. Különböző szakterületek szakemberei ezt nagyon gyakran teszik, azt állítva, hogy egy-egy terminus azért pontatlan, mert képzésének jelentése nem mond ellent a terminológiai jelentésnek. Pontosabban fogalmazva: a képzés jelentését a terminus jelentésének legfontosabb szemájaként értelmezik. Valójában a képzés jelentése absztrakt jellegénél fogva, mondhatni, köztes helyet foglal el a lexikai és a grammatikai jelentés között. Ez a jelentés a képzett szó szerkezeti elemeiből és azok viszonyából következik. Például a pievagrybis (Agaricus) terminus képzési jelentése: „réten növő (réti) gomba”. Lexikai és terminológiai jelentése ennél jóval tágabb és konkrétabb. A botanikusok legalább több fajt különböztetnek meg ezekből a gombákból, és beszélnek miškinius pievagrybius (Agaricus silvaticus), valamint dirvinius pievagrybius (Agaricus arvensis) fajokról is. Ezenkívül a réteken sok más gomba is nő, amelyeket nem neveznek pievagrybisnek. A képzés jelentése tehát többnyire a szó valódi jelentésétől eltérő, megtévesztő értelmezés. Általánosságban elmondható, hogy a terminusok pontossága leginkább a szemantikájukkal függ össze.

A használat kényelmessége. E. Jakaitienė azt állítja, hogy a civilizált országok—

⁴ Jakaitienė E. Uo. 91. o.

31

a nyelvek lexikájának mintegy 60%-át származékok alkotják⁴. Más teoretikusok szerint a származékok és az alapszavak aránya a nyelv szintetikus jellegének fokától függ. Az analitikus nyelvekben állítólag több az alapszó, mint a szintetikus nyelvekben. V. Urbutis állítja, hogy a litván nyelvben a származékoknak az egész lexika legalább 4/5-ét kellene alkotniuk⁵. Az orosz nyelv A. Tihonov-féle „Szóképzési szótárában” (1985) az alapszavak és a származékok aránya állítólag a következő: 18118 és 126690=, azaz 1:7⁶. S. Keinys adatai szerint a „Orosz–litván gazdasági terminológiai szótárba” (V. 1966) felvett tisztán litván és hibrid, egyszavas főnévi terminusok 92,5%-a más szavakból képzett (a számításba összesen valamivel több mint 1600 különböző szó került, ezek közül körülbelül 120 volt alapszó). A „Orosz–litván–angol számítástechnikai terminológiai szótárban” (V., 1971), valamint a „Botanikai terminológiai szótárban” (V., 1965) szereplő, ugyanehhez a típushoz tartozó terminusoknak is mintegy 90%-át származékok alkotják (összesen több mint 1900, illetve körülbelül 800 különböző szó, amelyek közül mintegy 180, illetve 120 alapszó)⁷. Tehát akárhogy is, a származékok alkotják az egyszavas terminusok túlnyomó részét, ezért fontos, hogy könnyen lehessen őket képezni.

Az alapszó és a származék „szóképzési párnak” számít, amelynek jelölt tagja a származék. Ez a fogalom mintegy a teljes szóképzés sejtje. A szóképzési folyamat azonban nem ér véget a szóképzési párral. Ha a származékokból ismét új szavakat képeznek, szóképzési láncok jönnek létre⁸, például:

•—•—•—• (1)

Ábra (1): leisti→laidus→laidininkas→puslaidininkis→puslaidininkinį; stiprus→stiprinti→stiprintuvas→priešstiprintuvis és így tovább.

⁵ Urbutis V. Žodžių darybos teorija. V., 1978. P. 62.

⁶ Моисеев А. Основные вопросы словообразования в современном русском литературном языке. Л., 1987. С.5.

⁷ Keinys S. Priesaginė lietuviškų terminų daryba // Lietuvių terminologija. V., 1975. P. 7.

⁸ Моисеев А. Uo. 181. és köv. o.

32

Az ilyen terminusképzési láncok elágazhatnak, például:

(2)

Ábra (2): a geležis szóból képzett szó a geležinis, ebből pedig a geležinkelis, geležiniai (bilincsek); a geležinkelis szóból pedig a geležinkelininkas stb.

Ha ugyanabból az alapszóból ismét új szavakat képeznek, szóképzési legyezők jönnek létre, például:

(3)

Ábra (3): vilkas → vilkauglis, vilkauogė, vilkduobė, vilkdagis, vilkligė stb.

A terminusképzési legyezők össze is kapcsolódhatnak, és terminusképzési komplexumokat alkothatnak. Ezenkívül a szóképzés szakértői szóképzési fészkekről is beszélnek. E fogalmat azonban gyakran eltérően értelmezik. Egyesek úgy vélik, hogy fészket csak az azonos tőből származó szavak alkothatnak, mások szerint viszont egy adott képző összes származéka is fészket alkothat. Leggyakrabban azonban úgy tartják, hogy a szóképzési fészket közös tövű, rokon szavak összessége alkotja.

A szóképzési fészek a szóképzési folyamatok eredménye. Például:

drąsus

– drąsumas – drąsiai – drąsuolis – drąsėti – drąsėjimas – drąsinti – drąsinimas – drąseika

A szóképzési fészkekben további szóképzési

33

paradigmák – azonos képzési fokú szavak összességei. Másképpen fogalmazva, ezek a képzési családok ágai. Következésképpen maguk a családok is nagy paradigmáknak tekinthetők. A „szóképzési család” fogalma – matematikusok szavaival élve – fordítottan arányos a „szóképzési típus” fogalmával: a család olyan szavak összessége, amelyeknek közös a tövük, de különböző affixumaik vannak, a típus pedig olyan szavak összessége, amelyeknek közös az affixumuk, de különböző a tövük. Például a -inis képzővel alkotott valamennyi melléknév egyetlen szóképzési típust alkot, noha a tövük különböző lehet: főnevekből (medinis: medis), melléknevekből (saldinis: saldus), számnevekből (pirminis: pirmas), sőt betűnevekből is (tėjin: tė) stb. V. Urbutis szerint a szóképzési típus kétféleképpen érthető: vagy a nyelvben létező absztrakt strukturális sémaként, amely alapján azonos képzési jelentésű és formájú képzett szavak alkothatók, vagy a beszédben (azaz a megnyilatkozásban) előforduló ilyen képzett szavakként, azok összességeként⁹. A szóképzési típus mint formális séma három dimenzióval képzelhető el: 1) a képzés jelentése; 2) az alapszó lexikai-grammatikai jellege; és 3) a képzési formáns.

A képzésbeli produktivitás azt jelenti, hogy egy terminum alkalmas új, szemantikailag és formailag tőle függő szavak létrehozására. A litván nyelvben a főnevek, melléknevek és igék rendelkeznek a legnagyobb képzési potenciállal. Ezek azonban tág és szerteágazó szófaji kategóriák, a terminusok pedig nem valamennyi alcsoportjukból képződnek. Például az eszközök megnevezései csak aktív cselekvést kifejező igékből képződnek. A -imas képzővel alkotott cselekvésnevek nem képződnek olyan vegyes igékből, amelyek főnévi igenévi alakjában a -yti képző szerepel. A -muo (-menys) képzővel alkotott, a cselekvés eredményét megnevező szavak nem képződnek igekötős igékből. Az összetett terminusok képzésére a következő esetek a legjellemzőbbek, illetve nagyon ritkák:

⁹ Urbutis V. Ten pat. P. 246.

34

Összetétel

Gyakori

Közepes gyakoriságú

Ritka

Nagyon ritka (vagy lehetetlen)

Főnév + főnév

+

Főnév + melléknév

+

Melléknév + főnév

+

Melléknév + melléknév

+

Melléknév + ige

+

Ige + főnév

+

Ige + melléknév

+

Ige + ige

+

Mind a köznyelvben, mind a tudományos nyelvben az igék nemcsak igékből, hanem névszókból is képezhetők. A terminológiában gyakran van szükség arra, hogy a főnevekből képzett igékből ismét főneveket alkossunk. Ez a munka már kényelmetlen és nem perspektivikus. Általában az új szavak alkotásakor a rövid litván szavak a leghasznosabbak.

A terminusok logikai követelményei

A logikusok szerint a megnevezés, vagyis a név, a nyelv olyan kifejezése,

35

amely egy objektumot vagy objektumosztályt jelöl¹⁰. Az „objektum”, valamint a „köznév vagy tulajdonnév” fogalma azonban a nyelvészetben és a logikában nem azonos. Például az emberiség főnevet a logikában tulajdonnévnek (egyedi névnek), a nyelvészetben viszont köznévnek, gyűjtőnévnek tekintik. A „fogalom” értelmezése is eltérő. Kétségtelen, hogy a logikusok a „fogalmat” mélyebben, sokoldalúbban értik, míg a terminológia számára a fogalomnak csak másodlagos jelentősége van, noha nemzetközi szabvány is szabályozza (ISO|R 1087 – 1969): „bármely gondolati egység, amely terminussal, betűjellel vagy más szimbólummal fejezhető ki”.

Minden terminus fogalmat jelöl. Vannak azonban olyan szavak, amelyek nem jelölnek fogalmat, például a kötőszók, a partikulák, az indulatszók stb. Másfelől a terminusok nem egyszerű, hanem valamely szakterület sajátos fogalmait jelölik.

Minden fogalomnak van tartalma (a belső és külső jegyek összessége) és terjedelme (az adott fogalom valamennyi jegyével rendelkező objektumok összessége). Minél tágabb a fogalom tartalma, annál szűkebb a terjedelme. Más szóval: minél több jegy tükröződik a fogalomban, annál kevesebb olyan objektum van, amely ezekkel a jegyekkel rendelkezik.

A terminusok két legfontosabb logikai követelménye a rendszerszerűség és a definíciók pontossága.

Az első követelmény a terminusok és a nekik megfelelő fogalmak felosztásához és osztályozásához, a második pedig a definíciók szabványosításához kapcsolódik.

A terminológiában a fogalmak összességét elsőként kategóriák szerint osztják fel: tárgyak, folyamatok, eszközök, tulajdonságok, mennyiségek. A tárgyakra jellemző a forma, a méret, az eredet, a szerkezet (felépítés), a rendeltetés, az anyag, a kémiai összetétel, az előállítás módja és a működési elv szerinti tulajdonság. A folyamatok kategóriájába tartozó fogalmakat a lefolyás jellege, sebessége, intenzitása, időtartama, kiváltó oka, eredményei stb. szerinti jegyek különböztetik meg. A kategóriák szerinti felosztás természetesen még nem teljes és nem pontos.

A terminológiában a fogalmak elsősorban terjedelmükben különböznek egymástól. Ennek alapján a fogalmak közötti viszonyok többfélék lehetnek, mégpedig:

¹⁰ P l e č k a i t i s R. Logikos įvadas. V., 1968.P128.

36

1) jelentésbeli azonosság (azonosság), pl.: „lingvistika” (A) és „nyelvtudomány” (B),

2) mellérendelő viszony, pl.: „varjú” (A) és „hím varjú” (B)

3) metsző viszony, pl. a „terminus” (A) és a „szó” (B)

4) alárendelő viszony, pl.: „cyplė” (A) és „kacsa” (B)

A terminológiai munka gyakorlati tevékenységében leggyakrabban a fogalmak közötti viszonyok két fajtáját különböztetik meg: a hierarchikus és a nem hierarchikus viszonyokat, pl.: „autóbusz” (nemfogalom) és „emeletes autóbusz” (fajfogalom); „autóbusz” (egészfogalom) és „alváz” (részfogalom). A fogalmak nem hierarchikus viszonyai leggyakrabban a következők: anyag–termék, ok–következmény stb. Ezek nem a fogalmak belső, hanem külső jegyein alapulnak.

A fogalmak osztályozása szorosan összefügg logikai felosztásukkal. Leggyakrabban a felosztás két fajtáját különböztetik meg: 1) felosztás a jegy változása alapján és 2) felosztás a jegy megléte vagy hiánya alapján. Az utóbbi felosztást másként dichotóm felosztásnak is nevezik. Olyan felosztásról van szó, amelyben az osztályokat csak két alosztályra osztják. A fogalmak felosztásakor bizonyos szabályokat kell betartani, nevezetesen: 1) a felosztásnak adekvátnak kell lennie; 2) a felosztásnak folytonosnak kell lennie; 3) a felosztás tagjainak ki kell zárniuk egymást, és 4) a felosztást egyetlen alap szerint kell elvégezni. Ha nem tartják be a felosztás szabályait, különféle rendszertelen fogalmak és az azoknak megfelelő terminusok keletkeznek. Például: 1) a magmában lévő illó anyagokat nem lehet vízre, klórra, fluorra, bór-

37

oxidra és szénsavra osztani, mert itt a felosztás nem egyetlen alap szerint történik: a felosztás egyes tagjai kémiai elemek (pl. klór, fluor), mások pedig vegyületek (bór-oxid; szénsav); 2) a főbb antiszeptikus anyagokat nem lehet fenolokra, formaldehidekre, halogénekre, hidrogén-peroxidra, kálium-permanganátra, bórsavra, nehézfémek sóira, szulfanilamidokra és antibiotikumokra osztani, mert a „hidrogén-peroxid”, „kálium-permanganát”, „bórsav” fogalmak fajfogalmak, míg a „fenolok”, „formaldehidek”, „halogének” nemfogalmak (itt sérül a felosztás folytonosságának szabálya); 3) a csörlők (műszaki berendezések) nem oszthatók mechanikus, csavarorsós és hidraulikus típusokra, mert a csavarorsós emelők a mechanikus emelők egyik altípusát alkotják stb.

A fogalmak felosztása szorosan összefügg osztályozásukkal: minden osztályozás egyben felosztás is, de nem minden felosztás osztályozás. A logikusok az osztályozás következő meghatározását adják: „Az osztályozás olyan felosztás, amelyben (amikor – K.G.) az objektumokat osztályokba sorolják úgy, hogy minden osztály a többi osztályhoz képest állandó, meghatározott helyet foglal el”¹¹. A logikában leggyakrabban az osztályozás két fajtáját különböztetik meg – a segéd- és az alapvető (valódi, természetes) osztályozást. Az első osztályozás segít megtalálni az objektumokat más objektumok között (például a terminusok betűrend szerinti besorolása), a második pedig lényegi jegyeik alapján osztályokba sorolja az objektumokat. A terminológiában ugyanakkor gyakrabban alkalmaznak két másik osztályozási rendszert: a hierarchikus rendszert, amelyben az osztályozott csoportok között alá-fölérendeltségi viszonyokat állapítanak meg, valamint a facettás rendszert, amelyben az osztályozandó halmazt különböző szempontok szerint többször felosztják.

A terminusok rendszerszerűségét néha a szóalkotási minták szabályszerűségeként is értelmezik. Mégis pontosabb volna rendszerszerűségnek a terminusok osztályozásának vagy felosztásának következetességét és összhangját nevezni. Következésképpen a rendszertelen terminusok teljesen szabályosak és pontosak is lehetnek.

A meghatározások pontosságáról ebben a cikkben nem beszélünk külön, mert azt a „Terminologija” című kiadvány már korábban tárgyalta¹².

¹¹ P l e č k a i t i s R. Ten pat. P. 91.

¹² G a i v e n i s K. Keletas minčių apie terminų standartizaciją// Terminologija. V., 1995. Kn. 2. P. 6–11.

38