Gondolatok a nagy nyelvészről és terminológusról, Jonas Jablonskisról születésének 150. évfordulója alkalmából

STASYS KEINYS

Litván Nyelvi Intézet

Hiszen ha nem lennének Jablonskis tankönyvei, állandó és hozzáértő javításai, akkor azt is nehéz volna elképzelni, milyen irodalmi nyelvünk lenne most, és hogyan hangzana az iskolában és a közéletben.

Jonas Palionis

Fénykép a Jablonskis család archívumából.

Éppen 1930, Vytautas Nagy évének végén, december 30-án kellett volna megünnepelni Jonas Jablonskis (K. Obelaitis, Petras Kriaušaitis, Rygiškių Jonas) hetvenedik születésnapját. Ezt a fontos, talán sorsfordító évfordulót azonban az emberek életében az ünnepelt nélkül kellett megtartani – ugyanezen év február 23-án, vasárnap délután „közös nyelvünk legnagyobb megteremtője”, „a nyelv nagy embere”¹ elment az örök

¹ Így jellemezte J. Jablonskist a közös nyelv folyóiratának első füzetében Kalba (5. o.), amikor a szomorú hírt közölte a kiadvány szerkesztője, Pr. Skardžius.

80 S. Keinys | Mintys apie didelį kalbininką ir terminologą Joną Jablonskį 150-tų...

pihenőhelyére, február 25-én késő délután, miután egy egész napot virrasztottak mellette a kaunasi bazilikában, az elhunyt a Vytauto sugárúti panteonszerű sírokban nyugodott el, nem messze Kazimieras Jauniustól, Kazimieras Būgától és a nemzet más nagyjaitól².

J. Jablonskis érdemei nyelvünk és nyelvtudományunk terén oly nagyok, hogy már életében az írott litván nyelv (ahogy akkoriban a köznyelvet nevezték) atyjaként emlegették. Így nevezték őt abban a K. Būga kézírásával készült, Vincas Krėve-Mickevičius és Eduardas Volteris által is aláírt 1922-es felterjesztésben, amely J. Jablonskisnak a Litván Egyetem tiszteletbeli professzorává való kinevezésére irányult (Piročkinas 1978: 145). E megtisztelő elnevezés szerepel az elhunyt emlékére szentelt, a Kalbos folyóirat második füzetében közölt, egykori tanítványának, Antanas Smetona köztársasági elnöknek Atsiminimų bruožuose című írásában is. Ezt olvashatjuk: „J. Jablonskis nemcsak köznyelvünk, az írott nyelv atyja, hanem a litván nemzet legjelesebb újjáélesztője is. Élete tehát nemcsak a nyelvész, hanem a politikus, nemzeti újjászületésünk kutatója számára is érdekes. Amikor munkáját elkezdte, a litván nemzet öntudatra ébredt tagjai közül nagyon keveset, művelt embert – értelmiségit – pedig még kevesebbet talált. Itt-ott³ pislákoltak, mint sötét éjszakában Szent János szentjánosbogarai” (Smetona 1930: 37).

A legcsekélyebb kétség sem fér hozzá, hogy J. Jablonskis azok közé tartozott, tartozik és tartozni fog, akik a legtöbbet tették a nemzeti újjászületés korában, ki-ki a maga területén, valamennyien közös elszántsággal, odaadással, munkával és életük feláldozásával. Nem véletlen, hogy együtt említik és újra meg újra a nemzeti újjászületés nagyjaihoz hasonlítják. Viktoras Vaičiūnas neuropatológus, Judita Vaičiūnaitė költő apja, azzal kezdte visszaemlékezését, hogy 1927-ben, amikor először vitték a hadikórház ideggyógyászati klinikájára, J. Jablonskist „abba a kórterembe fektették, ahol 1924-ben a megboldogult Jonas Basanavičius feküdt” (Vaičiūnas 1930: 66). Talán nem véletlen, hogy a prelátus Jonui Mačiulisnak, a nemzeti újjászületés nagy költőjének, Maironisnak kellett gyászmisét tartania az elhunytért. A temetőben pedig a sok más jeles szónok mellett a köztársasági elnök is búcsúbeszédet mondott (Merkelis 1930: 36).

J. Jablonskis az egyik legjelesebb pedagógusunk (a független állam újjáalapítása után a tudomány, a kultúra, a politika és más területek számos képviselője büszkén vallotta magát tanítványának vagy diákjának még évtizedek múltán is), továbbá sajtómunkatárs volt már az Aušra megjelenésétől kezdve (később egy ideig alkalmazottja is), a küzdelem-

² Negyedszázaddal később, nyelvész hallgatóként, mielőtt átszálltam volna a vilniusi vonatra, minden alkalommal elmentem nagy nyelvészeink sírjához tisztelegni. Később, amikor felszámolták a temetőt, őket Petrašiūnasba helyezték át.

³ A cikkben az idézetek és példák helyesírását és nyelvezetét nem javítottuk.

Terminologija | 2010 | 17

81

küzdött a litván nyelv jogaiért, és közéleti szerepet vállalt. Szépirodalmunknak is nagy érdemeket szerzett: idejének jelentős részét Žemaitė és más írók műveinek szerkesztésére, javítására, olykor pedig kiadására fordította.

1893-ban, amikor a mintaui (lettül Jelgava) gimnázium klasszikus nyelvi tanáraként kezdett dolgozni, J. Jablonskis hamar tudományos munkát végző emberként is ismertté vált. Ina Druvietė lett nyelvész Karlis Mühlenbachs monográfiájában azt írta, hogy J. Jablonskis ritka példája a korabeli gimnáziumokban dolgozó fiatal munkatársnak talán arra ösztönözte ezt a lett pedagógust, hogy bátrabban hallassa szavát a nyelvtudományban; Jablonskis pedig könyveket szerzett Mühlenbachsnak, és a litván nyelvjárásokról, valamint a litvánok életéről szóló ismeretek forrása volt számára (Druviete 1990: 35). Másrészt maga J. Jablonskis is sokat tanulhatott a jóval pezsgőbb, sajtócenzúra által nem korlátozott lett kulturális élettől és a nyelv szabályozására irányuló munkálatoktól.

Nem szabad elfelejtenünk, milyen rettenetesen nehéz körülmények között fogott J. Jablonskis a köznyelv megteremtéséhez. Saját elnemzetietlenedettjei és az idegenek által lekicsinyelt, megvetett, minden remény nélkül a pusztulás felé taszított, a kultúrától és a tudománytól elzárt nyelv és nemzet, amelynek még anyanyelvű elemi iskolája sem volt; üldözték és büntették, ha valakinél latin betűs írást találtak, vagy ha azt olvasta; a személy- és helyneveket pedig ellengyelesítették, eloroszosították, elnémetesítették. Jablonskis gyermek- és ifjúkorában ilyen volt a litván emberek mindennapi élete. Ő maga egyeseknek Jan Jablonski, másoknak Иван Осипович Яблонский [Ivan Osipovič Jablonskij] volt, és a Vladislavovo (ahogy Naumiestis akkoriban hivatalosan nevezték) plébánián született (Piročkinas 1974: 36–38). Jablonskis nyelvészeti munkássága előtt az Aušra már sok olvasóban felébresztette a litván nemzeti öntudatot, növelte anyanyelvük iránti szeretetüket, megmutatta annak fontosságát és szükségességét a nemzet egész élete számára, ám lényegében nem lépett túl a nyelv szociolingvisztikai helyzetéről folytatott eszmecseréken.

J. Jablonskis nyelvtudományi munkáinak és minden, a nyelvvel kapcsolatos tevékenységének maradandó értéke van, mert a köznyelv tudományos alapokon nyugvó megteremtésének és fejlődésének új korszakát nyitják meg. Noha jól ismerte a klasszikus nyelveket, és a XIX. század végének, illetve a XX. század elejének orosz történeti-összehasonlító nyelvészetét meghatározó tudósoknak, Fylip Fortunatovnak, Fiodor Korsnak és másoknak a tanítványa volt, tőlük sokat tanult, és ők ösztönözték a litván nyelv kutatására, J. Jablonskis a szinkrón nyelvvizsgálatnak szentelte magát: a példaszerű köznyelv (írott nyelv) helyes mederbe terelésének, vagy Arnoldas Piročkinas képletes kifejezésével, az út kivágásának a nyelv dzsungelén át (Piročkinas 1978: 14), vagyis a nyelv megalkotásának, szabályozásának és fejlesztésének, s ezzel elvezette azt az érettség korába. Valójában

82 S. Keinys | Mintys apie didelį kalbininką ir terminologą Joną Jablonskį 150-tų...

Nincs olyan területe a köznyelvnek, ahol J. Jablonski ne hagyott volna jól látható nyomokat. Sőt, e területek közül nem egynek ő volt az első, és sok tekintetben máig felülmúlhatatlan művelője. Erre Pranas Skardžius hívta fel a figyelmet a nyelvész halálának első évfordulójára megjelent „J. Jablonskis” című cikkében, azt írva, hogy átható nyelvérzékének és annak a képességének köszönhetően, hogy „el tudta választani a nyelv ocsúját a búzától”, „másoknál korábban számos nyelvi törvényszerűséget fedezhetett fel, és alkalmazhatta azokat a köznyelvben; ezért ő rakhatta le elsőként terminológiánk, mondattanunk és általában írott nyelvünk alapjait” (Skardžius 1931: 9).

J. Jablonskis tehát számtalan más munkája mellett elsőként a mi terminológiánk alapjait is lerakta. Kétségtelen, hogy bizonyára sokan tiltakoznának ez ellen, arra emlékeztetve, hogy írásos terminológiánk – maguknak a terminusoknak és rendszereiknek – alapjait már a XVI–XVII. században kezdték lerakni, és a későbbi évszázadok írástudói is dolgoztak rajtuk. J. Jablonskis pedig csak a XIX. század végén lépett a nyelvművelésnek erre a területére, vagyis csaknem három és fél évszázaddal Martynas Mažvydas könyve után, amelynek címlapján ez áll: „Katechismusa prasty Szadei, Makslas skaitima raschta yr giesmes del kriksczianistes bei del berneliu iaunu nauiey sugulditas Karaliavczvi VIII dena Meneses Sausia, Metu vszgimima Diewa M. D. XLVII. Soli Deo gloria”. Pontosabb tehát azt mondani, hogy Jablonskis a mai litván köznyelv terminológiájának alapjait rakta le: egyrészt kialakította azt a lényegében mindmáig változatlan felfogást, hogy milyen legyen a terminológia, hogyan alkotják meg, honnan merítik és miként kell megalkotni; másrészt különféle szakterületek terminusait fejlesztette, rendezte, szükség esetén maga alkotta meg, és másoknak is segítséget nyújtott ebben.

J. Jablonskis nyelvi munkássága kezdetétől fogva részt vállalt a terminológiai munkában, mert a mai köznyelv – az egész nemzetet egyesítő kommunikáció legfontosabb eszköze – alapjainak lerakásakor, és amikor szerepét, valamint kifejezési lehetőségeit tekintve egyenrangúvá tették a régebb óta művelt nyelvekkel, nem lehetett figyelmen kívül hagyni a szaknyelv megalkotásának és fejlesztésének feladatait. Nem meglepő hát, hogy már az első, „Kalbos dalykai” című, 1892-ben a Varpe megjelent cikkében egyebek mellett bemutatta a tardyti, tardymas és tardytojas szavak és terminusok helyességét; a valdininkas, viršininkas, prekymetis, velionis szavak használatát javasolta az urėdninkas hibrid, a met­turgis tükörfordítás és a nabašnikas jövevényszó helyett; a szabálytalanul képzett rašėjas szót pedig a szabályosan képzett, eltérő jelentésű rašytojas és raštininkas szavakkal javasolta felváltani; védelmébe vette a kölcsönzött redaktorius és gubernija terminusokat, elmarasztalva helyettük az állítólag litván rėdytojas, rėdyba alakokat, és

Terminologija | 2010 | 17 83

stb. (JR IV 12–18). A nyelvművelés nagy alakja jelentős változtatásokat végzett a terminusokon, még akkor is, amikor nem szótári, hanem egészen más szövegeket javított. Például az Ūkininko patarėjo újság nyelvéről szóló, 1927-ben közzétett cikkében („Ir vėl laikraštinės kalbos dalykai”) a mondattani javítások között az importuoti veisliniai paukščiai kifejezés melléknévi igenevét a litván atvežtiniai melléknévvel helyettesítette, a méhészeti magazininiai rėmai terminust pedig világosabbá és litvánosabbá tette: sandėliniai avilio rėmai (JR V 165–167). Ezzel azt is megmutatta, hogy a falusi embereknek, és nem csak nekik, a lehető legérthetőbben, tehát litvánosabban kell írni. Nem egy terminust javított az utolsóként említett, 1930-ban a Kalbos első füzetében megjelent „Laikraštinės kalbos dalykai” című cikkében is, például: dvasiškija, dvasiškiai (= dvasininkai), kariškiai (= kariai), kanoniškos teisės (= kanonų, kanoninės teisės), konkordato pildymas (= konkordato vykdymas), labdaringa draugija (= labdarių, labdaros draugija), patriotinis auklėjimas (= patriotiškas auklėjimas), susilaikymas nuo balsavimo (= nebalsavimas) stb. (JR V 223–225).

Nyelvészeti cikkeiben és kisebb írásaiban, tankönyv- és más kiadvány-ismertetéseiben J. Jablonskis csaknem négy évtized alatt több mint ezer terminust javított ki: eltávolította terminológiánkból a barbarizmusokat és egyéb szükségtelen kölcsönszavakat, hibrid alakokat és tükörfordításokat, a homályos, átláthatatlan, ezért terminusként alkalmatlan közhasználatú szavakat vagy új alkotásokat, valamint a szabálytalan képzésű származékokat. Másfelől az említett írásokban és más munkáiban legalább ugyanennyi terminust javasolt, és úgy tűnik, ezek legnagyobb része szilárdan beépült terminológiánkba, számos esetben annak magját alkotva. A javasolt terminusokkal, valamint a – gyakran mondottakkal ellentétben – nem is olyan ritkán rövid, ám helyenként szükség esetén terjedelmes megjegyzésekkel és magyarázatokkal arra tanította írásainak olvasóit, hogy elsősorban az emberek, vagyis az élő nyelv szavaiból merítsenek terminusokat, vagy ha kell, úgy alkossák meg őket, ahogyan az emberek szokásosan képezik a szavakat. Azt pedig, hogy hány és milyen terminust javított ki vagy javasolt szóban azoknak a különféle területeken dolgozó embereknek, akik tanácsát vagy segítségét kérték, senki sem fogja soha megszámolni.

Nagy terminológusunk örökségének igen értékes része a közös munka műhelye. A komoly és eredményes terminológiai munka ugyanis nem lehetséges a szakterület ismerete, sőt alapos ismerete nélkül, ahogyan a nyelv kiváló ismerete és szellemének érzékelése nélkül sem. Ezért többnyire egy ember önmagában nem sokat tud itt elérni. Emellett nagyon hasznos a javasolt terminusokat szélesebb körben megvitatni és mérlegelni, hogy ne csak a kiválasztóknak vagy a megalkotóknak feleljenek meg. J. Jablonskis bizonyára szívesen konzultált a terminológiai kérdésekről más szakterületek képviselőivel és nyelvé-

84 S. Keinys | Mintys apie didelį kalbininką ir terminologą Joną Jablonskį 150-tų...

szekkel. Ezt mutatják a XX. század elején a vallási nyelv, a mondattan és más terminusok ügyében tartott összejövetelek. Az első világháború (akkori nevén a Nagy Háború) idején az oroszországi Voronyezs városában működő litván hadimenekült-iskolák (ahol oroszul tanítottak) litván tanárai a majdani litván iskolák előkészítésén dolgozva különböző tantárgyi terminusokat vitattak meg és fogadtak el, valamint litván tankönyveket készítettek (erre Jablonskis is buzdította őket; ő maga összeállította a Vargo mokyklai, Mūsų žodynėli című olvasókönyvet, megírta az 1919-ben Vilniusban kiadott Lietuvių kalbos gramatiką, és lefordított egy számtankönyvet). A megbeszélések résztvevőinek visszaemlékezéseiből kitűnik, hogy a legfontosabb szereplő és vezető J. Jablonskis tanár volt (lásd Mašiotas 1930: 48, Žemaitis 1956: 34–36; bővebben lásd Piročkinas 1978: 136–139).

A Voronyezsben és feltehetőleg már korábban végzett terminológiai munkáról bizonyos mértékig tanúskodik az említett, 1918-ban ugyanott kiadott Mūsų žodynėlis. Vargo mokyklos⁴ priedėlis, amelyet Rygiškių Jonas állított össze (a szótárban ez áll: „gyűjtötte”). Ez J. Jablonskisnak a sajtótilalom feloldását követően legkedveltebb álneve. Ebben a szótárban, más szavak mellett, számos különböző szakterület terminusa is szerepel. E terminusok legnagyobb része szilárdan beépült a köznyelvünkbe; az iskoláskortól ismerik és szükség esetén lényegében Litvánia minden lakója használja őket. Sőt, közülük jó néhány az úgynevezett nemzetközi szavak (és terminusok) helyébe lépett. Íme néhány példa a szótár terminusai közül, amelyek legkorábbi vagy egyik legkorábbi, a nagy Lietuvių kalbos žodyne feltüntetett forrásai Jablonskis írásai: akìratis „горизонтъ”, ántspaudas „печать”, apýskaita „отчетъ” (Dabar pajamų ir išlaidų a p y š k a i t ą rašau), ašigalis „полюсть (земли)”, atèminys „вычитаемое”, atimtìs „вычитание (veiksmas)”, atógraža „тропикъ”, atóstogos „отпускъ (для отдыха), каникулы”, àtšvaitas „рефлекторъ”, ãtvaizdas „портретъ”, bendróvė „товарищество, общество”, braižýba „черчение (menas)”, braižìklis „kuo braižoma, brėžtukas”, brėžinỹs „чертежъ”, dabità „франтъ”, daigýnas „питомникъ”, dalýba „дѣленіе (veiksmas)”, dalìklis „дѣлитель (veiksmo skaičius)”, dalinỹs „дѣлимое”, dalmuõ „частное (veiksmo skaičius)”, daugýba „умноженіе (veiksmas)”, daugìklis „множитель (veiksmo skaičius)”, dauginỹs „множимое”, deguonìs (dẽguonì) „кислородъ”, dienóvidinis „меридіанъ”, dùjos „газы, газъ”, eilėraštis „стихотвореніе”, esmẽ „суть, сущность”, grýnan glis „углеродъ”, įstaiga „учрежденіе” (mokslo, darbo į s t a i g a), kainóraštis „прейскурантъ”, kū́ryba „(dailės) daryba;”

⁴ Vargo mokyklai. Būrelio mokytojų rinktinys kalbos mokslo reikalui J. Jablonskis által összeállított, két kötetben kiadott olvasókönyv. Első kiadása 1916-ban jelent meg Petrapilyje.

Terminologija | 2010 | 17 85

„творчество“ (népi, folklór alkotás), gleccser „глетчер“, liemenė „жилет“, lyginamasis svoris „удѣльный вѣсъ“, lyginys „половина уравнения“, mąstas „масштабъ“, púovada „участокъ“, pasakėčia „басня“, patvarà „выдержка, стойкость“, piešinys „рисунокъ; очеркъ (Piešinių piešia; anglių piešinys)“, pieštukas „карандашъ“, plunksninė „пеналъ“, pósakis „оборотъ, конструкція (pasakymas)“, pusiaújas „экваторъ“, raštuõ „письменный знакъ“, reiškinys „явление, выражение (Kalbos, elektros reiškinys ne kiekvienas pastebi. Algebros reiškinys)“; sándauga „произведение (veiksmo skaičius)“, sąsiuvinis „тетрадь“, sąskaita „счетъ“, savidaldybė „самоуправление“, sąvoka „понятие“, skaitiklis „числитель“ (trupmenos skaitiklis), skaitmuõ „цифра“, spaudinys „leйдинys, kas spaudžiama (išspausdinta)“, speigìratis „полярный кругъ“, sudėtis „сложение; составъ“, tapatýbė „тождество“, tapýba „живопись“, tapinys „kas tapoma, nutapyta“, teptùkas „кисточка, кисть“, trùpm ena „дробь“ (trupmenos paprastosios ir dešimtainės), tvarkiklis „регуляторъ“, vadyba „вѣломство“ (Kelių vadyboje tarnavo), vaizduotė „воображение“, vandenėlis „водородъ“, vardiklis „знаменатель“ (trupmenos vardiklis), žemýnas „материкъ“ és žiedinys „гончарное изделіе“. Nem sokkal később e kifejezések közül jó néhány bekerült a már magában Litvániában kiadott matematika- és más szakterületi tankönyvekbe, terminológiai szójegyzékekbe és gyűjteményekbe is.

Jelenlegi terminológiánk kialakulásának megismerése szempontjából fontos az 1924-ben kiadott, Samuel Smails fordításban megjelent könyvecskéjében, a Pareiga ir tiesumas című kötetben elhelyezett szójegyzék is, amely „mintegy kétszáz, az olvasó számára nem mindig egyszerű nyelvi szót és kifejezést magyaráz meg, amelyeket ebben és más hasonló írásokban használnak” (34. o.). Ezek főként etikai szakkifejezések és szavak. Ebből a szójegyzékből is ugyanúgy, mint a Mūsų žodynėlio címűből, ízelítőt adunk az itt kiválasztott terminusokból, például: asmenybė (asmenybė) „Persönlichkeit; ličnost“, bėydis, -dė ir bėydiškas, -ka „hibák nélküli, hibátlan, kifogástalan“ (jis beydis, beydiškas ir visas jo gyvenimas), dorópročiai, -čių „erkölcsös szokások (erkölcs)“, doróvė „Sittlichkeit; moralność; nravstvennost’“, garbėtroška (és garbėmyla) „dicsőségre vágyó ember; becsvágy, dicsőségvágy; ehrgeiziger Mensch, Ehrgeiz; čestoliubivec, -liubije“⁵, įtaiga „Einflüsterung, Eingebung; vnušenije (sugallás)“, nedoróvė „Unsittlichkeit; niemoralność; beznravstvennost’“, núotaika „Gemütsstimmung;”

⁵ Egyébként a Lietuvių kalbos žodyną nem tartalmazza a garbėtroškos magyarázatának elején és a használati példákban szereplő garbánōris, -rė szót, valamint annak garbanōris változatát; az első kötet mindkét kiadásából hiányzik az ebben a szójegyzékben elsőként közölt hangsúlyozási változat, a asmenybė.

86 S. Keinys | Mintys apie didelį kalbininką ir terminologą Joną Jablonskį 150-tų...

„raspolōženije ducha“, pareigininkas, –kė „olyan ember, aki képes (és szokott is) ellátni a kötelességeit” (P a r e i g i n i n k a s ügyel arra, hogy mások is tisztességesen teljesítsék kötelességeiket)⁶, patvara „a hosszú ideig való kitartás képessége”, pótroškis „erős vágy valami iránt (kívánság)”, prieraiša „Anhänglichkeit; priviazan­nost’“, šántūra, šántūris „Enthaltsamkeit; vozderžanije, vozderžnost’, vozderžannost’ (önmegtartóztatás)“, šántvarka „Verfassung, Ordnung; stroj, ustrojstvo“, savištaba „Selbstbeobachtung; samonabliudenije“, tėvynėtis, –tė „földi, honfitárs…; sootečestvennik, –nica; azonos hazából (valakivel azonos vidékről) származó ember“, valdýsena „Regierungsform; sposob pravlenija“, visuomenininkas, –kė „a közélet szereplője“, žemietis, –tė „azonos vidékről, ugyanarról a földről való ember; Landsmann; zemliak, zemec“.

Nincs okunk kételkedni abban, hogy a két említett szójegyzék valamennyi szavának a köznyelvünkbe és terminológiájába való bekerüléséhez és meghonosodásához leginkább J. Jablonskis járult hozzá. Nehezebb megállapítani, mely szavakat alkotta meg valóban ő maga. A nyelvész nyelvészeti és egyéb írásait jól ismerők számára azonban teljesen világos, hogy nagy szóalkotó volt, s annak idején ő volt a legnagyobb mestere a szavaknak. Ez a tájnyelvek és nyelvjárások, a népköltészet, valamint a legjobb írók nyelvének alapos és széles körű megismerésére irányuló állandó törekvésből fakadt; ebből ered továbbá a nyelv litván jellegének, az úgynevezett nyelvi szellemnek az érzékelése, amely az adott kor körülményei között – különösen a XX. század első évtizedeiben – egészen kivételes volt. Ugyanígy megmutatkozott ez abban a képességében is, hogy alkalmazva a Lietuviškos kalbos gramatikos. Rašytojams ir skaitytojams vadovėlio (1901) előszavának szavait, felismerje az idegen szavak sokaságát és „számos olyan jelenséget, amely csak szennyezi népünk nyelvét”, vagyis elválassza a nyelvi szemetet a búzától, mert „a grammatikának csupán a nép nyelvének búzaszemeit kellene felhasználnia” (Kriaušaitis 1901: 1). Ebben sokat segített a jó filológiai képzettség, a klasszikus nyelvek és több újabb nyelv ismerete. J. Jablonskis egész nyelvészi életét a nyelv minél alaposabb megismerésének és a nyelvi szemét tudományos felismerésének szentelte. Ezért az általa használt és ajánlott szavak idővel egyre inkább megfeleltek a megnevezett fogalmaknak, úgyhogy nem könnyű megmondani, hallotta-e az adott szót valahol, írásaiban találta-e, vagy ő maga alkotta meg. Többségük nem viseli egyéni jelleg jegyeit, még a világos szóalkotások sem tűnnek új szavaknak. Ezek a szavak nemcsak az általa szerkesztett szójegyzékekbe kerültek be, hanem számos írásában is elszórva megtalálhatók, akár a nyelvről, akár más szakterületekről és a társadalmi élet ügyeiről szólnak; végül ez

⁶ Ebben a szóban feltehetően egybeesett a „kötelességet teljesítő ember” és a mai pareigūno jelentése.

Terminologija | 2010 | 17 87

mások írásainak javítása közben vagy élőszóban mondta el a kérdezőknek, illetve tanácsot kérőknek.

Hogy J. Jablonskis milyen világosan, egyszerűen és elevenen írt az embereknek, azt jól mutatja kis könyvecskéje, a Kolera artinas – pasisaugokite!⁷, amely 1908-ban a Vilties című újság mellékleteként jelent meg (Merkelis 1931: 24); itt két belőle vett részlet következik.

1) A kolera szörnyű ázsiai betegség. Ázsiából, a szülőföldjéről, időnként Európába is eljut, és tizedeli annak lakóit. Igaz, Litvánia lakóit nem gyakran tizedeli, de már igen régóta. Azóta, hogy elkezdte látogatni vidékünket, csaknem száz év telhetett el… (1. o.).

2) Hogyan ismerhető fel a kolera? A kolerában megbetegedett embernek hasmenése van, megindul a hasa. Széklete egyre hígabb és gyakoribb. Ezenkívül hányni kezd, lábát görcs húzza. Fájdalmai egyre erősödnek; az ember nem bírja tovább, torkaszakadtából kiabál. Néhány óra elteltével a beteg teljesen megváltozik: szeme beesik, orra hegyessé válik, egész teste nagyon soványnak látszik; bőre elkékül, kihűl. A beteg szomjazik, de nem tud inni, mert mindent, amit megiszik, azonnal kihány (3. o.).

Egy-két helyesírási sajátosság (a piauna, mūsų, skystyn, akis alakokat ma pjauna, mūsų, skystyn, akys formában írják), továbbá a senai határozószó, amely helyett ma szinte mindenki a seniai alak használatához szokott vagy arra tanították, azt mutatja, hogy e kis könyvecske írója nem mindent írt úgy, ahogyan valamivel később maga kezdett írni, és ahogyan ma tanítják. Egyébként ez a mai nyelv legkitűnőbb és leghelyesebb változata, noha több mint száz éve íródott. Öröm olvasni Jablonskis írásait és az általa szerkesztett vagy javított szövegeket: mondanivalójuk világos, könnyen érthető, nyelvezetük pedig gördülékeny és pontos, érthetetlen szavak és kifejezések nélkül. Jól ismerte a nyelv lehetőségeit, maga is tudott élni eszközeivel, és mások nyelvhasználatát javítva sem korlátozta a gondolat kifejezésének változatosságát.

A nyelvművelő cikkek sokaságában J. Jablonskis nemcsak a nem megfelelő terminusokat javította, többek között, hanem általános gondolatokat is megfogalmazott arról, milyennek kell lenniük a terminusoknak, és hogyan kell végezni a terminológiai munkát⁸. Ezek a gondolatok elsősorban a nyelv rendezésére és művelésére vonatkozó, korán kialakított általános elvekből, valamint a köznyelv — az ő szóhasználatával: az írott nyelv — eszményéből fakadtak, vagyis abból az elképzelésből, milyennek kell lennie ennek a nyelvnek ahhoz, hogy valóban litván jellegét megőrizve a társadalmi érintkezés szükségleteit a nemzet életének minden területén, később pedig saját államának életében is a legjobban kielégítse.

⁷ Nagyon köszönöm Palmira Zemlevičiūtė kolléganőnek, hogy rendelkezésemre bocsátotta e kiadvány szövegét.

⁸ Bővebben lásd a „Lietuvių terminologijos kūrimo apžvalga (iki 1940 m.)” című cikket, amely a Kalbotyros XVIII. kötetében jelent meg (1967), 21–25. o.

88

S. Keinys | Mintys apie didelį kalbininką ir terminologą Joną Jablonskį 150-tų...

J. Jablonski és iskolája számára az irodalmi nyelv, vagyis a terminológia megalkotásának és fejlesztésének valamennyi munkája alapját és értékének mércéjét az élő nyelv jelentette, amelyet a nyelvész rendszerint az emberek nyelvének nevezett. Ezen a kifejezésen a nyelvjárások és a népköltészet nyelvét értette, emellett az élő nyelven író és korábban írt szerzők nyelvét is említette (közülük talán leggyakrabban K. Donelaitist, S. Daukantast, M. Valančiust és Žemaitėt). Amint azonban már szó volt róla, az irodalmi nyelvbe nem vehetők át, ezért ki kell irtani belőle azokat a szókincsbeli, nyelvtani és egyéb elemeket, amelyeket évszázadokon át idegen nyelvekből erőltettek rá, és amelyek beépültek. Erre a nyelvhelyességért dolgozókat az 1925-ben megjelent „Apróságok és nagy dolgok (a nyelvtudományban)” című rövid írásában is emlékeztette. A. Vireliūnas pontatlan érveire reagálva, amelyek az „képzeljünk el egy széles folyót” forma használatát javasolták a „képzelj el egy széles folyót” helyett, J. Jablonskis a következő szavakkal hívta fel a figyelmet az ügyre: „Véleménye alátámasztására a cikk szerzője számos nyelvi példát hoz fel, amelyeket bizonyos írásokból [a továbbiakban A. Juška szótárának első füzetéről van szó. – St. K.] és az emberek nyelvéből gyűjtött. De a vadásznak óvatosnak kell lennie ezekkel az írásokkal és az emberek nyelvével; amikor éppen most egész »igazságát« bemutatta, A. Vireliūnas korántsem volt kellően óvatos” (JR IV 305). Ehhez az óvatossághoz nyelvtudományra és jó ítélőképességre is szükség van. Az 1928-ban megjelent, hatalmas, inkább tanulmánynak nevezhető „Nyelvünk kis szótárának kérdései” című írásban, amely V. Kamantauskas A nyelvi helytelenségek és barbarizmusok rövid szótára című művével kapcsolatban nemcsak a szerző szavaival élve „egyes megjegyzések” igen nagy számát tartalmazza, hanem összegző gondolatokat és tanácsokat is a nyelvhelyességért dolgozók számára, a nagy nyelvtanító a következő alapvető, programadó szavakat írta: „Véleményem szerint nem annyira magukat a szavakat, mint inkább a jelentésüket kell emberien átültetni a nyelvünkbe”, a nyelvhelyességért dolgozókat pedig így tanította: „emberien javítsatok, és ennyi!” (JR V 181), majd a gondolatot így fejtette ki: „Javítsatok ki a nyelvben mindent, ami javítandó, ami embertelenül vagy helytelenül van megfogalmazva; szükség esetén ne csak azokat a szövegbeli szavakat javítsátok, amelyeket e kis szótár szerzője kerülendő idegen elemnek nevez” (JR V 184).

J. Jablonskis több alkalommal arra is tanított, hogyan alkossunk új szakkifejezéseket úgy, ahogyan az emberek a közönséges szavakat alkotják (JR III 37, IV 143–144, V 14 stb.). A szükségtelen új szavak ellenzőjeként nyomatékosan azt tanácsolta, ne kovácsoljunk szükségtelen és mesterkélt szavakat és terminusokat: „<...> hagyjuk [nyelvünket – St. K.] a maga módján, a nép saját szabályai szerint növekedni, ne tömjünk bele minden ok nélkül m i n d e n f é l e ú j s z a v a t, legalábbis olyanokat ne, amelyeket mi magunk egyikünk így, másikunk úgy, harmadikunk meg amúgy találhatunk ki, anélkül, hogy ez bármilyen valódi könnyebbséget jelentene az adott nyelven előadott közösségi ügy számára” (JR V

Terminologija | 2010 | 17 89

216). J. Jablonskis így írt az A. Vireliūnas Nyelvünk fejlesztése című könyvecskéjében elszórt új szavakról, amelyekkel egyes meghonosodott litván szakkifejezéseket vagy azok alkotóelemeit akarta felváltani, például: magánhangzó-váltakozás (magánhangzó-váltás), ősi népek (kezdetleges népek), világegyetem (egész mindenség), valamint az úgynevezett nemzetközi szakkifejezésekről, például: párbeszéd (kétbeszéd), történelem (múlt-lét), éghajlat (lég-lét), kultúra (műveltség), irodalom (írottság), módszertan (tanítás), szerv (test-tag), pedagógia (nevelés), szimbólum (jelentésjel) stb. (JR V 213–215). Egyébként már a termékeny nyelvi munka kezdetén megfogalmazta nyelvészünk a szókincsfejlesztés lényegét: „új írott szó alkotásakor soha nem szabad kivételből kiindulni” (JR IV 22).

J. Jablonskis jellemének és munkásságának fontos és igen tanulságos vonása, hogy nem volt merev, teret hagyott mások megalapozott véleményének, és biztosította a választás szabadságát. Nagyon gyakran nem csupán egyetlen javítást vagy jobb, pontosabb megfogalmazást javasolt, hanem azt akarta, hogy az olvasónak legyen miből választania; a legfontosabb azonban az volt, hogy a nyelvész javaslatától eltérő használat is megfeleljen az emberek nyelve törvényeinek. A nagy nyelvművelő tevékenységének ezt a vonását A. Piročkin kiválóan foglalta össze Az irodalmi nyelv forrásainál című könyvében. Mint írta, a népnyelvnek az irodalmi nyelv alapjaként való kiemelése „egyúttal mélyen demokratikus út is volt: nem »értelmiségi« nyelvet kényszeríteni a népre, hanem a néppel együtt alakítani a nép nyelvét az értelmiségiek nyelvévé” (Piročkinas 1977: 99).

Noha nem írt elméleti könyveket vagy cikkeket az irodalmi nyelv normáinak megállapításáról és a terminológiáról, nyelvi normákat rögzítő munkáival, más szakterületek tankönyveinek és könyveinek, illetve füzetkéinek fordításával, szerkesztésével vagy javításával, a különböző területek szakembereinek adott tanácsaival, valamint az egyes társaságokban és bizottságokban végzett közös nyelvi és terminológiai munkával lefektette az irodalmi nyelv fejlesztésének elméleti és gyakorlati alapjait, továbbá a terminológia és a terminológiai munka alapjait; végül számos tevékeny és elkötelezett munkatársat nevelt nyelvünk és terminológiája számára, akik maguk is továbbadták tanítványaiknak Jablonskis tudását és szellemiségét.

Nyelvésztársa, Juo­zas Balčikonis a nyelvész munkásságát értékelve és összefoglalva a Jablonskis művei első kötetében ezt írta: „Amíg nyelvünk e föld népei között megszólal, addig ő – megtisztítva azt az idegen szeméttől, átlátszóvá téve és új szavakkal gazdagítva – nemzedékről nemzedékre hirdeti majd a nevét. A litván nyelvből, amelyet a parasztok egyszerű érintkezési eszközének tartottak, csaknem fél évszázadnyi lankadatlan munkával a gondolat tökéletes eszközét formálta meg, amely minden kulturálisan szervezett országban használható-

90

S. Keinys | Mintys apie didelį kalbininką ir terminologą Joną Jablonskį 150-tų...

to gyvenimo srityse“ (J. B. 1932: XI). Tarsi tęsd amas šias mintis, kalbininkas Alfonsas Kalnius atsiminimuose apie J. Jablonskį po keturiasdešimt metų teigė: „Be Jablonskio didžiulio indėlio tiesiog neįmanoma suprasti mūsų bendrinės kalbos – didžiausios tautos kūrybos ir turto – susidarymo“ (Kalnius 1974: 19). J. Jablonskis buvo didžiausias dabartinės bendrinės mūsų kalbos kūrimo meto triūsėjas. Jis įstatė tą kalbą į brandos kelią ir gerai pavarė į priekį jos brandinimo darbus. Į tą kelią jis įstatė taip pat mūsų terminologiją ir pats buvo žymiausias ypač mokykloms ir viešajam gyvenimui reikalingų terminų kūrėjas. Tuo atžvilgiu J. Jablonskis gali būti vadinamas dabartinės mūsų terminologijos tėvu.

J. Jablonskis írásai régóta nyelvtudományunk és nyelvi normáink klasszikusai. Nyelvi iskoláját nemzedékek sora járta ki. Ma is mindenkinek hozzá kellene fordulnia, akit érdekel a nyelv litván jellege, különösen pedig iskoláinknak kellene visszatérniük hozzá. Jablonskis egyetemét pedig, vagyis örökségét a lehető legalaposabban tanulmányozni és megérteni, minden nyelvi munkát végző embernek el kellene végeznie, különösen a mai nyelvi normákat megállapítók és javítók nagy számának. Ha azt akarjuk, hogy ősi nyelvünk a jövőben is litván maradjon, és a nemzeti büszkeség forrása legyen, nem engedhetjük kialudni Jonas Jablonskis, azaz Rygiškių Jonas fényét.

FORRÁSOK ÉS IRODALOM

Druviete I. 1990: Kārlis Mīlenbahs, Rīga.

J. B. 1932: Trumpas gyvenimo aprašymas. – Jablonskio Raštai. Redagavo J. Balčikonis. Kaunas. T. 1, XI–XXVIII.

JR I–V: Jablonskio Raštai. Redagavo J. Balčikonis. Kaunas, 1932–1936. T. 1–5.

Kalnius A. 1974: [Atsiminimai apie J. Jablonskį]. – Mūsų kalba. Nr. 7, 16–19.

Kolera artinas – pasisaugokite! Parašė Rygiškių Jonas. Vilnius, 1908.

Kriaužaitis P. 1901: Lietuviškos kalbos gramatika. Rašytojams ir skaitytojams vadovėlis. Tilžė.

LKŽ I–XX: Litván nyelv szótára. Felelős (férfi) szerk. J. Balčikonis (1–2. köt.), K. Ulvydas (3–5., 11–16. köt.), J. Kruopas (1–2., 6–10. köt.), V. Vitkauskas (17–20. köt.). Vilnius, 1941–2002.

Mašiotas Pr. 1930: Šis tas iš Rygiškių Jono sunkaus gyvenimo. – Kalba. Sąs. 2, 44–48.

Merkelis A. 1930: Jonas Jablonskis. – Nyelv. 2. füzet, 7–36.

Merkelis A. 1931: Jablonskio bibliografija. – Archivum Philologicum. Kn. 2, 15–37.

Mūsų žodynėlis. „Vargo mokyklos“ priedėlis. Surinko Rygiškių Jonas. Voronežas, 1918.

Palionis J. 1959: J. Jablonskio kalbiniai taisymai. – J. Jablonskis. Rinktiniai raštai. Vilnius. T. 2, 5–54.

Piročkinas A. 1974: Jono Jablonskio gimimo metrikai. – Mūsų kalba. Nr. 7, 34–38.

Piročkinas A. 1977: Prie bendrinės kalbos ištakų. J. Jablonskio gyvenimas ir darbai 1860–1904 m. Vilnius.

Piročkinas A. 1978: J. Jablonskis – bendrinės kalbos puoselėtojas, 1904–1930. Vilnius.

[R. J.] Szójegyzék. – Smailsas S. Kötelesség és igazságosság. Diákfordítás (szójegyzékkel). Šiauliai, 1924, 34–55.

Skardžius Pr. 1930: Jonas Jablonskis †. – Kalba. Sąs. 1, 5.

Skardžius Pr. 1931: J. Jablonskis. – Archivum Philologicum. Kn. 2, 5–14.

Smetona A. 1930: Visszaemlékezések vázlata. – Nyelv. 2. füzet, 37–44.

Vaičiūnas V. 1930: Megemlékezve a néhai Jonas Jablonskisról. – Nyelv. 2. füzet, 66–68.

Žemaitis Z. 1956: Iš atsiminimų apie J. Jablonskį. – Literatūra ir kalba. Vilnius. T. 1, 32–39.

Terminologija | 2010 | 17

9 1

GONDOLATOK A NAGY NYELVÉSZRŐL ÉS TERMINOLÓGUSRÓL, JONAS JABLONSKISRŐL. SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJÁRA

A tanulmány áttekintést nyújt a nagy litván nyelvész, Jonas Jablonskis professzor (1860–1930) hozzájárulásáról a modern standard litván nyelv fejlődéséhez, normáinak kialakításához és megszilárdításához; szerepének növeléséhez és funkcióinak bővítéséhez; valamint a litván terminológia fejlődéséhez, amely csaknem a nemzeti újjászületési mozgalom 19. század végi kezdetével indult meg^th. Munkáját a cári üldöztetés, a litván nyelv latin betűs sajtójának betiltása (1904-ig), az ország elpolonizálása és eloroszosítása, majd végül az 1918-ban újjáalakult független Litvániában uralkodó rendkívül nehéz körülmények között végezte. Közel öt évtizedes intenzív tevékenysége alatt a standard litván nyelv elérte érettségének időszakát. A tanulmány feltárja a nyelvi normák kialakításának, valamint a terminológia megalkotásának és fejlesztésének Jablonskis által követett elméleti alapelveit is.

Jablonskis szerepe a standard litván nyelv fejlődésében oly nagy volt, hogy már életében a standard litván nyelv atyjaként emlegették.

Beérkezett: 2010-12-03

Stasys Keinys Litván Nyelvi Intézet P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius E-mail: [email protected]

92 S. Keinys | Mintys apie didelį kalbininką ir terminologą Joną Jablonskį 150-tų...