Terminológiai módszerek a terminológia tudományának történetében

SERGIUSZ GRINEV-GRINIEWICZ

University of Białystok

Moscow Humanities Pedagogical Institute

KULCSSZAVAK: a terminológiaelmélet története, terminológiai módszerek, tipológia, szemiotika, reverzibilitás, antropolingvisztika

Jól megalapozott tény, hogy a szaknyelvi lexika bizonyos szempontból különbözik a mindennapi szókészlettől; a szaknyelvi szókincs valószínűleg a nyelv egyetlen olyan része, amely tudatosan alakítható és szabályozható. A terminológia sajátos jellemzői számos egyedi módszer kialakulásához vezettek a terminusok elemzésére és rendezésére. Bizonyos értelemben a terminológia tudományának történetét a sajátos módszertan fejlődésének prizmáján keresztül szemlélhetjük.

Az emberi fejlődés tudományos korszakának kezdete óta minden tudomány fogalmak és terminusok rendszerére épül. Egy ilyen rendszerben minden fogalomnak és terminusnak meghatározott helye van, minden terminus jelentését szigorúan a többi terminustól elválasztó határok határozzák meg. Nem csoda hát, hogy a terminológiai kutatások és a terminológiák rendezésének kezdeteitől fogva rendszerszemléletet alkalmaztak – jóval azelőtt, hogy ez a 20. század második felében divatba jött volna, és minden elképzelhető tevékenységben alkalmazni kezdték volna.

Mivel a terminológiát ellenőrizni és szabályozni lehet, és mind a terminológiai formák, mind a jelentések tudatosan alakíthatók, a javítandó terminológiai hiányosságok feltárása és elemzése során már az 1930-as években meghatároztak bizonyos kívánatos tulajdonságokat (Lotte 1937). A szaknyelvi lexémák attribútumainak későbbi leltározása, amelynek célja az „ideális” terminus kívánatos tulajdonságait felsoroló jegyzékek összeállítása volt, terminológiai követelmények formáját öltötte, és a terminológiai jellemzők különféle, egyre teljesebb jegyzékeinek összeállításához vezetett; ezek 265 jellemzőt is tartalmaztak (Grinev 1998, 2001). Mindez egybeesett az 1950-es és 1960-as években a terminusok és a közönséges szavak közötti különbségek vizsgálatával.

Terminologija | 2011 | 18 27

Ugyanakkor a tipológiai megközelítés első lépései azzal kezdődtek, hogy először különbséget tettek a terminusok és a nómenklatúra egységei, vagyis a nomenek között, ahogyan ma nevezik őket. Ez később számos olyan különleges nyelvi egység felfedezéséhez vezetett, amely a terminusokon kívül is létezik. G. O. Vinokur húzott először világos határvonalat a terminusok és a nomenek közé, különböző speciális lexikai egységekként kezelve őket (Vinokur 1939). Később A. A. Reformatsky pontosította a terminológia és a nómenklatúra megkülönböztetésének kritériumait (Reformatsky 1959).

A nómenklatúra egységeit azonban kezdetben a terminusok egyik változatának tekintették. Csak azután vált világossá, hogy a terminológia tudományának nem szabad a szűkebb értelemben vett terminusok vizsgálatára korlátozódnia, és más speciális lexikai egységekkel is foglalkoznia kell, hogy A. D. Hajutin bevezette a terminoidok fogalmát: ezek olyan speciális lexikai egységek, amelyek az úgynevezett „természetes fogalmakat”, vagyis a „in statu nascendi” állapotban lévő, még nem rögzült, egységesen értelmezett jelentésű fogalmakat nevezik meg, ezért nincs általánosan elfogadott meghatározásuk (Hajutin 1970). Később másfajta speciális lexikai egységeket is bevezettek és leírtak, például a professzionalizmusokat (Kuz’min 1970), a szakmai szleng egységeit, azaz a szakmai argotizmusokat (Skvortsov 1972) vagy a szakmai zsargonizmusokat (Gladkaja 77), a kvázi-terminusokat (Leichik 1981), az előterminusokat (Leichik 1985), végül pedig a prototerminusokat (Grinev 1990).

Az 1960-as években felismerték, hogy a terminológiai problémák bemutatásának és vizsgálatának egyik legígéretesebb módja a szemiotikai megközelítés alkalmazása, amely a terminológiai jeleket az általános jeltudomány nézőpontjából vizsgálja. Később a szemiotikai megközelítés az információ általános elméletéhez való kapcsolódása és egyetemes jellege miatt csaknem olyan népszerűvé vált, mint a rendszerszemléletű megközelítés. Az elmúlt harminc évben széles körben alkalmazták az orosz terminológiai kutatásokban, ezért célszerű összefoglalni az e téren szerzett tapasztalatokat.

A szemiotikai elvek terminológiába való bevezetésére az első kísérletek Oroszországban történtek az 1960-as években. 1969-ben P. V. Veselov felvetette a terminológiai jellemzők szemiotikai szempontú értékelésének gondolatát. Ezt a terminológiai jellemzők és követelmények három csoportba sorolására alapozta: szemantikai jellemzők, amelyek a terminusként használt szavak és szókapcsolatok lexikai jelentései, valamint a megfelelő fogalmak tartalma közötti kapcsolatokat tükrözik; szintaktikai jellemzők, amelyek a terminusképzési mintákhoz és azok produktivitásához kapcsolódnak; valamint pragmatikai jellemzők, beleértve a terminus működését befolyásoló sajátosságokat.

28

S. Grinev-Griniewicz

Terminological Methods in the History of Terminology Science

P. V. Veselov szerint az olyan terminológiai követelmények, mint az invariancia (a szinonímia vagy poliszémia hiánya), a terminus lexikai és fogalmi jelentése közötti megfelelés (a fogalom és a megfelelő terminus terminológiai jelentésének egybeesése), valamint a klasszifikációs tömörség (a fogalomnak csupán a szükséges jellemzőit tükröző terminológiai forma) a szemantikához tartoznak. A terminusképzési mintákra vonatkozó követelményeket (homogén jelek alkotása vagy használata homogén fogalmakra) és a terminológiai formák produktivitását (származékos terminusok létrehozásának lehetősége) P. V. Veselov a szintaktikához sorolta. A terminus használatának kényelmét tükröző jellemzőket, például a rövidséget (a terminus elemeinek száma nem haladhatja meg a megkülönböztető jegyek számát), az egyértelműséget (a homonimák hiányát), a hangzást, a fordíthatóságot, valamint a számítógépes rendszerekben deszkriptorként való alkalmazhatóságot a pragmatikához tartozónak tekintették (Veselov 1969).

A terminológia szemiotikai aspektusainak kidolgozásában a következő jelentős lépés V. M. Leichik publikációihoz kapcsolódik (Leichik 1971; Leichik, Smirnov, Suslova 1977). Ezek a munkák a terminológiában fennálló szemiotikai viszonyok négy fő típusát határozták meg: 1) a terminusok közötti viszony; 2) a terminus mint jel és a megfelelő fogalom közötti viszony; 3) a terminus mint jel és a megfelelő objektum közötti viszony; 4) a terminus mint jel és e jel használója közötti viszony. Megállapították, hogy az első aspektus – a szintaktika – nemcsak a terminusok lineáris beszédsorozatban való kombinálhatóságát feltételezi, hanem a terminusok egy adott terminológián belüli kapcsolatait is. A szemantikához kötődő következő két viszonytípus a fogalmak kifejezésének és az objektumosztályok megnevezésének terminológiai sajátosságaival foglalkozik. A mindennapi szókészlettel ellentétben a terminus formája gyakran tükrözi a fogalom lényegi jellemzőit és a fogalmi rendszerben elfoglalt helyét, a terminusokkal jelölt objektumok pedig speciális tevékenységekhez (például tudományos kutatáshoz, termeléshez stb.) kapcsolódnak. A terminológiai viszonyok negyedik típusa a pragmatikához kötődik, és olyan szociolingvisztikai problémákat foglal magában, mint a szakmai zsargonizmusok kérdése, a terminológiai rendszerek és a természetes nyelv viszonya stb.; a terminushasználat szabványosítása szempontjából is fontos.

A terminusjellemzők osztályozásának szemiotikai megközelítését később Veselov és más terminológusok publikációi dolgozták ki (Veselov, Chirukhina 1974; Grinev, Leichik, Nalepin 1985; Grinev, Sergejev 1987; Grinev 1993). A szemiotikai megközelítés alkalmazásának következő lépése

Terminologija | 2011 | 18

29

a teljes terminológiák jellemzőinek értékelése és leírása során való alkalmazása volt (Leichik, Smirnov, Suslova 1977; Grinev 1990, 1993, 1998). Ez a megközelítés képezte a tipológiai vizsgálatok és a terminológiák parametrikus értékelésének alapját.

Az 1970-es évek végén megjelent egy új, parametrikus megközelítés (először a lexikográfiában), amely a lexikográfiai paraméter fogalmán alapult. E fogalmat Y. N. Karaulov vezette be (Karaulov 1981), és egy nyelvi strukturális elem vagy funkcionális jelenség, valamint ezek nyelven kívüli korrelátumainak lexikográfiai megjelenítési módját jelölte. A paraméter fogalmát átvették a terminológiába, ahol egy adott tulajdonság megnyilvánulásának mértékét jelölő, mérhető terminológiai jellemzőként határozták meg (Grinev 1985). A terminológiák leírásában és elemzésében alkalmazott parametrikus megközelítés a terminológiai folyamatok és jelenségek számbavételén, valamint a terminusjellemzők figyelembevételén alapul, mivel a terminológia vagy annak önálló részrendszere legtöbb paramétere a terminusok megfelelő jellemzőitől függ. A terminológiák leírására szolgáló parametrikus megközelítés bevezetésének, és ezáltal a tipológiai vizsgálatok alapjainak megteremtésének szükségességét a terminológiaelmélet 1980-as évekbeli és az 1990-es évek eleji állapota indokolta.

S. Toulmin a tudományok története című művében szembeállítja egy tudomány leíró és előíró szakaszait, amelyek nyilvánvalóan fejlődésének egyes szakaszait jelölik. A Szovjetunió terminológiai kutatásainak akkori helyzetéről még egy felületes áttekintés is azt mutatta, hogy a kutatási projektek többsége egyértelműen leíró megközelítést alkalmazott. Az országban megjelent terminológiai publikációk nagy része (évente átlagosan több mint 500) egy választott szaknyelvi szegmens bizonyos jelenségeinek leírását tartalmazta. A terminológiai kutatások további említésre méltó jellemzője volt a vizsgálat tárgyának, a szakterületnek, a célnyelvnek, valamint a vizsgálandó terminológiai folyamatnak vagy jelenségnek a véletlenszerű megválasztása. Egy másik szembetűnő jellemző a terminológiák leírásának nyilvánvaló hiányossága és összeegyeztethetetlensége volt, ami kizárta az egyes vizsgálatok eredményeinek megbízható összehasonlítását, valamint az általános szaknyelvben megfigyelt jelenségek előfordulási fokára vonatkozó általános következtetések levonását.

Minden okunk megvolt azt feltételezni, hogy ez a helyzet az önálló vizsgálatok eredményeinek összehasonlítására szolgáló kritériumok és megalapozott módszertani alap hiányából fakadt. A koordináció hiánya azonban

30 S. Grinev-Griniewicz | Terminological Methods in the History of Terminology Science

és az adott időszak Szovjetuniójában és Oroszországában végzett terminológiai kutatások irányítása talán azzal magyarázható, hogy nem létezett megfelelő, hozzáértő terminológiai testület; más jellemzők viszont egyetemes jellegűnek tűntek, és általában a terminológiai tudomány állapotát tükrözték. Ezért nyilvánvalóvá vált, hogy át kell térni az elszigetelt terminológiai jelenségekre vonatkozó információk puszta gyűjtéséről – amely egyes terminológiák különálló, hiányos és pontatlan leírásait eredményezte – a terminológiák szisztematikus, paramétereken alapuló értékelésére, a terminológia további fejlődésének előfeltételeként. E fejlődés elősegítése érdekében szükségesnek mutatkozott olyan paraméterek meghatározása, amelyekkel mérhetők az egyes terminológiai tulajdonságok, és amelyek együtt olyan rendszert alkotnak, amely biztosítja a különböző terminológiákra irányuló önálló vizsgálatok teljességét és összeegyeztethetőségét.

A terminológiai paraméterekként szolgálni hivatott terminológiai jellemzők listája akkoriban már meglehetősen hosszú volt. Csoportosításukhoz szemiotikai megközelítést alkalmaztak, amely lehetővé tette bizonyos csoportokba sorolásukat. Kezdetben a szintaktikai jellemzők csoportjába a terminológiai formák olyan sajátosságai tartoztak, mint a hosszúság (szavakban és betűkben mérve), a formai szerkezet (morfológiai vagy szintaktikai), a terminusalkotási minták, a motiváltság, a produktivitás, a forma változatlansága, a nyelvi helyesség és a nyelvtani sajátosságok (például az egyes vagy többes szám hiánya).

A terminológiai jelentés jellemzőit – például a terminus megnevező jellegét, a beszédkontextustól való viszonylagos függetlenségét, a szemantikai szerkezet sajátosságait, a kategóriaviszonyokat és a pontosságot (beleértve az egyjelentésűséget, a lexikai és terminológiai jelentés közötti eltérés hiányát, valamint a szemantikai integritást) stb. a szemantikához tartozónak tekintették.

A pragmatikai jellemzők csoportjába olyan sajátosságok tartoztak, mint a rövidség, a jó hangzás, a meghonosodottság (beleértve a használat gyakoriságát és a konvencionalitást), a kronológiai státusz, a normatív státusz, az egyértelműség (a szinonimák hiánya), az egyediség (a homonimák hiánya), a fordíthatóság, a szókapcsolatok könnyű létrehozhatósága, a terminológiai rendszeren belüli hely, a használati kör, a földrajzi terület, a kognitív funkció stb.

A terminológiai paraméterek osztályozására alkalmazott szemiotikai megközelítés során világossá vált, hogy a Charles Morris által bevezetett, és a Charles Sanders Peirce által javasolt triádok típusain alapuló három fő aspektus nem elegendő a lexikai jelek teljes leírásához és elemzéséhez.

Terminologija | 2011 | 18

31

Először is, a terminusok megjelenésével és későbbi történeti fejlődésével összefüggő fontos jellemzőcsoport megléte rámutatott arra, hogy figyelembe kell venni az evolúciós sajátosságokat. E csoportba tartozik többek között a terminusok eredete, kora (megjelenésük ideje) és megjelenésük célja. Másodszor, a meglévő triád nem tette lehetővé a jelek bármely típusának szerkezetével összefüggő jellemzők vizsgálatát.

Ezért célszerűnek látszott további aspektusok bevezetése, amelyek lehetővé teszik a jelek és jelrendszerek kialakulásának és fejlődésének vizsgálatát, és ezáltal jellegük és fejlődési tendenciáik pontosabb meghatározását. A jelek evolúciójával foglalkozó aspektus elnevezésére az evolutika elnevezést javasolták. A jelek evolúciójuk szempontjából történő vizsgálata lehetővé teszi, hogy a jelek tipológiáját hierarchiaként vagy az evolúció szakaszaiként tekintsük. A szemiotikai megközelítés terminológiában való alkalmazásának eredményeként olyan további aspektusokat is bevezettek, mint a terminusok szerkezeti jellemzőivel foglalkozó morpetika, valamint a terminus mint jel és denotátuma közötti viszonyt vizsgáló denotatika (a jel és a szignifikátum közötti viszonyt a szemantikára hagyva) (Grinev 1996; Гринев 2000).

A terminusok jellemzőinek leltározása során végül a feltárt sajátosságok száma meghaladta a kétszázat: 265-re rúgott (Grinev 1998). Megállapították, hogy ezek a jellemzők három csoportba sorolhatók: (a) tulajdonságok – a terminus fogalmának pontos meghatározására használt immanens jellemzők; mindig jelen vannak, és nem változhatnak; (b) hiányosságok – nemkívánatos jellemzők, amelyek alapul szolgálnak a terminológiai követelmények megfogalmazásához, és amelyeket ki kell küszöbölni; valamint (c) a fennmaradó jellemzők, amelyek közül némelyik meglehetősen előnyös, némelyik semleges, mások pedig különböző körülmények között pozitív és negatív vonásokkal egyaránt rendelkeznek.

A terminusok immanens tulajdonságait – a mindennapi nyelv szavaival ellentétben – fő funkciójuk, a fogalmak megnevezése határozza meg; ide tartozik továbbá a speciális használat (a terminus egy szakterülethez tartozik), a megnevező funkció (általános fogalmak megnevezése), a definiálhatóság (tudományos definíció megléte), a jelentés pontossága (a terminológiai jelentésnek a definíció által meghatározott pontos határai vannak), a kontextuális stabilitás (a jelentés pontosságából fakadó kontextusfüggetlenség), a stilisztikai semlegesség (a konnotációk hiánya), a konvencionalitás (a terminusok megjelenése gyakran a közösség megállapodásának eredménye), a megnevező jelleg (terminusként többnyire főneveket és névszói szerkezeteket használnak), továbbá a forma állandósága és ismétlődése a beszédben (amely

32 S. Grinev-Griniewicz | Terminological Methods in the History of Terminology Science

nem teszi lehetővé a formai változatok használatát, és segít megkülönböztetni a terminológiai szókapcsolatokat a terminusok kapcsolataitól).

Az „ideális” terminus vagy terminológiai követelmények kívánatos tulajdonságainak száma, amelyet különböző terminológusok vizsgálnak, 4 és 13 között változik, és kívánatos formai, szemantikai és pragmatikai (vagy funkcionális) tulajdonságokat foglal magában.

A legfontosabb szemantikai követelmények a szemantikai következetesség és az egyjelentésűség.

A szemantikai következetesség azt jelenti, hogy nincs ellentmondás a terminus lexikai és speciális jelentése között. Egyes terminológiákban találkozunk ilyen ellentmondással – például a seam köznyelvi szó jelentése illesztés (szoros összeköttetés), az építőipari terminológiában azonban olykor, például a sedimentation seam, earthquake seam kifejezésekben, hasadék értelemben használják; az orosz suhaja shutukaturka (száraz vakolat) az építőiparban „szárazon vakolt válaszfal” jelentésben használatos.

Egyjelentésűségen azt értjük, hogy az adott terminológiában csak egy jelentés létezik. Ha egy lexikai formát különböző terminológiákban használnak, ez nem okoz nehézséget – a morphology szót a nyelvészetben, a geológiában és a biológiában is használják, mindegyik tudományterületen sajátos jelentéssel. Sok terminus azonban többjelentésű, például a flooring, roofing, cladding, isolation, moulding, coating, rehabilitation, amelyek egyaránt jelölnek folyamatot és annak eredményét; a nyelvészetben ilyen a borrowing, assimilation stb. Olyan esetek is előfordulnak, amikor ugyanannak a terminusnak tágabb és szűkebb jelentése van; például a balneológiában a vízkezelés feloszlik ásványvíz-kezelésre és vízkezelésre (szűkebb értelemben); ugyanez érvényes az építőiparban a belső falakra, amelyeket válaszfalakra és belső falakra (szűkebb értelemben) osztanak. A lexikológiában előfordul például az affix word kifejezés, amelynek jelentése: 1) toldalék, illetve 2) toldalékkal ellátott szó; továbbá a doublets: 1) különböző szavak, amelyek etimológiailag ugyanabból a szóból származnak, és 2) az abszolút szinonimák egyik típusa.

A formai követelmények közé olyan kedvező tulajdonságok tartoznak, mint a rövidség, a pontosság, a változatok hiánya és a motiváltság.

A terminus rövidségén vagy a szükségtelen elemek hiányát értjük (a következő példákban aláhúzva) – living flat, traumatic injury, metan-tanks for sludge treatment, chronic form of influenza, contact telephones, commercial shops, free gift, plans for the future; vagy a rövid formák előnyben részesítését (vö. az orosz нейромезодерматодистрофия és нейрофиброматоз).

A pontosság azt jelenti, hogy a terminus alakja megfelel a jelentésének, ami olykor nem valósul meg: az indiai IS 1382:1961 szabvány (üveggyártás-

Terminologija | 2011 | 18 3 3

…tió) a canal terminust használja, amelynek jelentése igen tág, és egy nagyon speciális fogalom, az „ablaküveg-tartály csatorna” megnevezésére szolgál.

A változatok hiánya szükséges tulajdonsága egyes új terminusoknak, amelyeknek több változatuk is lehet: a graffiti terminusnak sok változata van – grafitti, sgrafitti, sgraffitti, sgrafito stb. –, amelyeket néha ugyanabban a szövegben is használnak.

A motiváltság, vagyis az a tulajdonság, hogy a forma utal a jelentésre, elősegíti az adott fogalom könnyebb megértését és elsajátítását. A motiváltság három fő típusa közül az új terminusok alkotásában leggyakrabban a strukturális motiváltság fordul elő, amely már ismert, jelentéssel bíró részekből álló szavakban jelenik meg, például: penknife, railroad, loader; szerkezetük utal a jelentésükre. A másik a szemantikai motiváltság, amely másodlagos jelentésű szavakban fordul elő; ez az elsődleges jelentés alapján kikövetkeztethető. Az aeroplane wing, aeroplane tail, column neck, head of a line, leg of a table szókapcsolatokban a wing, tail, head és a leg szavak másodlagos jelentésben szerepelnek. Az általánosan ismert elsődleges jelentésből kikövetkeztethetjük, hol vannak a szárnyak és a farokrész egy repülőgépen, illetve hol helyezkedik el egy oszlop nyaka, még akkor is, ha ezeket a tárgyakat először látjuk.

A legfontosabb pragmatikai követelmények a következők:

meghonosodottság – a szakemberek általi elfogadottság és az általános használat tulajdonsága, amely a kommunikációban való előfordulás gyakorisága alapján ítélhető meg;

nemzetközi forma, amely elősegíti a nemzetközi kommunikációt;

eufónia – a kellemetlen asszociációk hiányának tulajdonsága (vö. rhinitis és running nose); a kereskedelmi márkanevek esetében igen fontos: a szovjet Zhiguli autó sokáig nem kelt el Franciaországban, mert a neve a gigolo – fizetett szerető – szóra emlékeztetett; a cseh Shkoda autó nevét (amely lengyelül „kárt” jelent) Lengyelországban Skoda alakra változtatták, amelynek nincs semmilyen asszociációja; az USA-ban az olyan foglalkozásneveket, mint a garbage collector és a rat catcher, sanitary engineer és vermin control officer. elnevezésre cserélték.

Az új terminusok leghatékonyabb formáinak kiválasztásával kapcsolatos feladat következtében az 1960-as és 1970-es években a Szovjetunióban a terminológiai kutatás egyik legnépszerűbb iránya a különböző nyelvek számos terminológiai rendszerében meglévő terminusformák elemzése volt. Ennek célja a terminusalkotás legtermékenyebb eszközeinek és mintáinak meghatározása, valamint új terminusok alkotására vonatkozó ajánlások kidolgozása volt. E kutatás eredményeként

34 S. Grinev-Griniewicz | Terminological Methods in the History of Terminology Science

A motiváció különféle formáit is vizsgálták, és feltárták a terminológiák fejlődésének egyes szakaszaiban a terminusalkotás különböző eszközeinek használatára jellemző tendenciákat.

Azonban kiderült, hogy a szinkrón kutatás nem szolgáltat megbízható információkat a terminusalkotás különféle módjainak és mintáinak produktivitásáról, ezért az 1970-es években a diakrón megközelítést javasolták.

Először is, a terminusalkotás különböző eszközei azonos szerkezeti típusú terminusokat eredményezhetnek – az egyszerű, illetve tőterminusok között lehetnek a mindennapi szókincsből származó szavak – water, hand, rövidítések – motel, laser, scuba, dinky, valamint kölcsönzött szavak – pizza, castle. Ugyanakkor ugyanazon eszköz – például a kölcsönzés – használata különböző szerkezeti típusú terminusokat eredményezhet.

Másodszor, a terminusalkotás valamely eszközének viszonylag alacsony gyakorisága vagy olyan eszközre utalhat, amely kikerülőben van a használatból, vagy olyan új, ígéretes eszközre, amely még nem érte el a használat kellő szintjét.

Harmadszor, bizonyos összefüggést találtak a terminusok domináns formái és megjelenésük ideje, valamint egy adott tudományterület fejlettségi szintje és az ottani terminusok megalkotásának uralkodó eszközei között (Grinev 1979).

Azt is megállapították, hogy egy kiválasztott terminusalkotási típus értékeléséhez igen hasznos meghatározni az annak segítségével létrehozott terminusok átlagos megjelenési idejét. Ez megtehető olyan meglévő történeti szótárak használatával, amelyek feltüntetik a szavak és szókapcsolatok szövegbeli első előfordulásának dátumát, valamint jelentésváltozásaikat. Az angol nyelv esetében ilyen információkat a terjedelmes, 20 kötetes Oxford English Dictionary tartalmaz.

E jellemző meghatározására új módszert dolgoztak ki, amelyet számos angol, francia és orosz terminológián teszteltek. A lexikai forma szövegbeli első előfordulásának dátumát a nyelvbeli megjelenés dátumának tekintik. Mivel azonban az írásos rögzítést rendszerint megelőzi a szóbeli használat egy bizonyos időszaka, az írásbeli megjelenés dátumából öt évet levonnak, majd az eredményt évtizedre kerekítik. Így feltételezhető, hogy egy lexéma hozzávetőleges megjelenési ideje ± 5 éven belül van. Például egy 1572-ben először feljegyzett szót úgy tekintenek, hogy a beszélt nyelvben már legalább 1567-ben megjelent, ami kerekítve (nagyjából) az 1560-as éveket jelenti; a statisztikai számításokban pedig csak az első három számjegyet veszik figyelembe.

Terminologija | 2011 | 18

35

Megállapították, hogy a terminusalkotás meglévő eszközei a következő csoportokba és alcsoportokba sorolhatók:

Szemantikai terminusalkotás:

– a köznyelvi szó jelentésének általánosítása;

– metaforikus terminusalkotás;

– metonimikus terminusalkotás;

– a mindennapi beszéd egy szavának specializálása;

– terminológiák közötti kölcsönzés;

– kölcsönzés (a terminusalkotás szemantikai eszközének tekintve, mivel a kölcsönzést az esetek többségében szemantikai változások kísérik).

Morfológiai terminusalkotás:

– szuffixáció;

– prefixáció;

– konverzió;

– fonetikai átalakulások (salt – silt, trill – tweed, baluster – banister);

– csonkítás.

Szintaktikai terminusalkotás (szókapcsolatok létrehozása)

Morfo-szintaktikai terminusalkotás:

– összetétel;

– ellipszis;

– rövidítés.

Az 1990-es években a terminológia tudományára hatást gyakorolt a kognitív nyelvészet, amelyben a kutatás vezető módszere egy adott alapfogalom lexikai megjelenítésének összehasonlítása volt különböző nyelvekben. E célt szem előtt tartva, valamint a terminusok fordításában előforduló esetleges eltérések vizsgálatára az összehasonlító terminológia keretében kidolgozták a visszafordíthatóság módszerét, amelyet már sikeresen alkalmaztak számos MA- és akár doktori disszertációban is (Гринев 1997, Миронова 2002, Фадеева 2004, Жадейко 2008).

A vizsgálat a következőképpen zajlik. Két nagy, ellentétes irányú fordítószótárat (lehetőleg ugyanattól a szerzőtől), vagyis egy angol–orosz és egy orosz–angol szótárat használnak a kiválasztott szó oda-vissza fordítására. A kiválasztott szónak rendszerint több fordítási változata is van, ezeket aztán visszafordítják az eredeti

36 S. Grinev-Griniewicz Terminological Methods in the History of Terminology Science

célnyelvre (ezt teljes visszafordításnak nevezik). A visszafordítás során ismét megjelennek új szavak, többnyire az eredeti szó szinonimái. Ezek lefordítása indítaná el a második lépést, és újabb szavakat eredményezne; azok visszafordítása pedig lezárná a második lépést. Ez a folyamat rendszerint három vagy négy lépésig tart, de néha ennél többre is szükség lehet. Az egymást követő visszafordítások során sugárzást tapasztalunk: új szavak sokasodnak, amelyek közvetlenül vagy közvetve kapcsolódnak a kiinduló szóhoz.

Az ilyen vizsgálat céljai sokrétűek. Először is feltárhatjuk a hibás fordításokat, amelyekre az utal, ha a visszafordítás során az eredetitől egészen eltérő szavakat kapunk (floor – De. Decke – ceiling). Megállapították, hogy sok esetben két lépés is elegendő a kiinduló szó felszínesen hibás fordításainak felismeréséhez.

Másodszor megállapíthatjuk, hogy az Oroszországban kiadott szótárak szerzői követik-e a fordítási változatok bemutatásáról szóló, a lexikográfusok 1969-es moszkvai konferenciáján elfogadott konvenciókat. Akkor abban állapodtak meg, hogy a fordítószótárakban a homonimákat külön szócikkekben kell feltüntetni, míg a poliszém szó különböző jelentéseinek fordításait egyetlen szócikkben, arab számokkal jelölve kell megadni. A szinonim fordításokat vesszők, a kvázi-ekvivalenseket pedig pontosvesszők választják el. Ezért az ilyen szótárban a homonímia, a poliszémia, a szinonímia és a kvázi-szinonímia viszonyainak világosan kell megjelenniük. Néhány szótárban azonban ezeket az elveket nem tartják be következetesen.

Harmadszor, e módszer megjelenésével új lehetőségek nyílnak a poliszémia tanulmányozására. Az egyik ilyen lehetőség a nyilvánvaló és a rejtett poliszémia megkülönböztetése. Megállapították, hogy ha a látszólag monoszém szó első lépésben kapott fordításainak egyike nem vezet vissza az eredeti szóhoz, a második lépésben pedig szemantikailag egészen eltérő fordítást eredményez, akkor ez a rejtett poliszémia bizonyítéka. A nyilvánvaló poliszémia esetében tovább vizsgálhatjuk a jelentés lehetséges kiterjedésének határait.

Negyedszer, a szinonímiát is vizsgálhatjuk, mivel az eredeti szó idegen nyelvű ekvivalenseinek visszafordítása felszínre hozza annak szinonimáit. Ezzel egyidejűleg elemezhetjük a teljes és részleges ekvivalensek visszafordítása közötti különbségeket is; feltételezésünk szerint ezek egymásnak teljes, illetve részleges szinonimái.

Terminologija | 2011 | 18 37

Továbbá elemezhetjük az ekvivalensek kiválasztását a terminológiai szótárak fordításakor. Köztudott, hogy a fordításra szánt idő akár 75%-át is a terminusok pontos fordításának biztosítására tett erőfeszítések teszik ki. A terminológiai fordítási problémák jelentősége abból ered, hogy még a szorosan rokon nyelvek sem esnek egybe, ami az eredeti szöveg információinak torzulásához vezet.

Ha a fordítandó terminusnak több ekvivalense is van, ki kell választani a legmegfelelőbbet, ami két okból sem mindig könnyű: a nemzeti terminológiák eltérnek egymástól, a modern szótárak többségének minősége pedig gyenge.

Ezek a változatok lehetnek különböző terminusok, amelyek jelentéseinek összessége megfelel a forrásnyelvi terminus különféle jelentéseinek vagy használatainak, mint például: Abwasser – sewage; effluent (Junge... 1991); vagy szinonimák: Por-zellan – porcelain, china (Harrap’s... 1983); helyesírási változatok: capital – Kapital, Kapitell (Junge... 1991); szóalkotási változatok: park – Park, Parkanlage (Junge... 1991); abbreviation – Abkürzung, Kürzung, Kurzzeichen (Wörterbuch... 1979); vagy helyi változatok: Mais – maize (Br) / corn (USA) (Harrap’s... 1983). Ha a célnyelv a fordító anyanyelve, sokkal könnyebb megállapítani, hogy melyik esetről van szó; ha viszont nem az, nagyon nehéz kiválasztani a megfelelő ekvivalenst. A helyzet a lehetséges fordítási változatok számának növekedésével még bonyolultabbá válik.

Az ekvivalensek ilyen felsorolásai gyakran szinonimákat, változatokat és egymástól egészen eltérő terminusokat sorolnak fel egymás mellett, ezzel teljesen elbizonytalanítva a szótár használóját. Már említettük, hogy az ekvivalensek számának növekedésével nő annak valószínűsége is, hogy a helyesek közé hibás ekvivalensek kerülnek (Grinev 1999). Ha megvizsgáljuk azokat a terminusokat, amelyekhez igen sok ekvivalenst javasolnak, láthatjuk, hogy ezek többsége valójában szűkebb jelentésű vagy kissé eltérő jelentésű terminus. A forrásnyelvi terminus fordítási változatai között gyakran találunk tágabb vagy szűkebb jelentésű, illetve egészen más jelentésű terminusokat, amelyeknek néha saját, pontos ekvivalensük is van, például: Vestibul – vestibule, anteroom, lobby, miközben ugyanennek a szótárnak az angol–német részében megtalálhatók a fölösleges fordítások pontos ekvivalensei: anteroom – Vorraum; lobby – Lobby (Junge 1991).

Végül nemzeti (és nemzetközi) asszociációkat is feltárhatunk. Például a további lehetséges ekvivalensek köre

38 S. Grinev-Griniewicz │ Terminological Methods in the History of Terminology Science

a magician szó egyrészt olyan szavakat foglal magában, mint a virtuoso, a maestro és a genius, amelyek pozitív konnotációval rendelkeznek, másrészt viszont olyan szavakat is, mint a trickster, amelynek kifejezetten negatív a konnotációja.

Újabban felismerték, hogy mivel a megismerés folyamata történeti jellegű, és az emberi öntudat kezdetéig nyúlik vissza, a cognitive studies nem korlátozódhatnak a szinkrón síkra. Ezért hatékonyabb módszerek keresése indult meg, amelyek lehetővé teszik a megismerés korábbi szakaszainak alapos vizsgálatát a szaknyelvi szókincs fejlődésével összefüggésben. Ennek alapja az a feltevés volt, hogy az emberi mentalitás gyakorlatilag valamennyi történeti változása és a tudás gyarapodása tükröződik a lexikai rendszer változásaiban; ez vezetett egy új tudományág, az anthropolinguistics létrejöttéhez. Így lehetőség nyílik arra, hogy egy adott tudományterület terminológiai apparátusában végbement átalakulások elemzésével viszonylag pontos képet alkossunk az elméleti gondolkodás fejlődésének sajátosságairól és tendenciáiról. Emellett a megismerés történeti állapotainak és fejlődési tendenciáinak rekonstruálására is lehetőséget teremt.

Az antropolingvisztika keretében nemrégiben új megközelítést javasoltak a method of semantic fields terén, amely figyelembe vette a szemantikai mezők elméletének eredeti célját: Jost Trier az emberi mentalitás történeti változásainak elemzésére és fejlődésének a szókincs változásai alapján történő vizsgálatára alkalmazta. Ez fontos a megismerés történetének kutatásában. George Duby, a középkor ismert francia kutatója így fogalmaz: „A mentalitások története a lexikológusok segítsége nélkül nem fejlődhet. Alapvető adatokat szolgáltathatnak számára, például egy adott korszakban használt szavak jegyzékeit. A mentalitástörténet feladata, hogy feltárja azokat a szóhasználati együttállásokat, amelyek az adott kor kollektív mentalitásának legfontosabb vonásait tükrözik. Elemezni kell a szókincs változásait, a szavak eltűnését, gyarapodását és jelentésváltozásait, továbbá kapcsolatot kell teremteni a szemantikai változások és a mentalitásbeli eltolódások között” (Duby 1961: 20). Nemrégiben felismerték, hogy hasonló gondolatok már a középkorban is megfogalmazódtak.

Az ilyen típusú, jelenleg Lengyelországban és Oroszországban folyó kutatások arra törekszenek, hogy a különféle szemantikai mezők fejlődésének egyszerű leírásától (amely a megfelelő mentális eszmék fejlődését tükrözi) eljussanak történetük változásainak megértéséhez és magyarázatához. Ezt történeti szótárakból származó információk kinyerésével teszik, amelyek a kiválasztott szemantikai mezőhöz tartozó szavak jelentéseinek történeti változásaira vonatkoznak, valamint minden egyes szemantikai változás elemzésével, és olyan kérdésekre keresik a választ, mint például mi idézte elő az új szavak iránti igényt; illetve mi változott meg az új lexémák hozzáadásával a már létező szórendszerben.

Terminologija | 2011 | 18

39

E kérdésekre talán nem találjuk meg a választ, de sok esetben felvethetjük a történeti változások lehetséges okait és indítékait, s így feltárhatjuk a modern általános eszmék fejlődésének sajátosságait, valamint a világ érzékelésében bekövetkezett történeti változások okait.

E vizsgálatokban ígéretesnek bizonyul a történeti poliszémia jelentések közötti viszonyainak elemzése – már az az egyszerű tény is némi fényt vet a sumér vallási hiedelmekre, hogy a sumér nyelvben ugyanaz a szó jelölte a stars és az gods fogalmát.

Ha összehasonlítjuk a terminológiák szinkrón metszeteit, amelyek a különböző kronológiai korszakokhoz rendelt fogalomrendszerek formalizálásának eszközei, lehetőségünk nyílik megbecsülni a világkép egy kiválasztott fogalmi részletének fejlődési ütemét, annak mennyiségi és minőségi történeti változásait, valamint az egyes tudományos részdiszciplínák szakosodásának és elkülönülésének (elágazásának) szakaszait. Általánosságban ez viszonylag megbízható alapként szolgálhat a tudásgyarapodás felgyorsulásának okait és feltételeit feltáró kutatásokhoz.

conclude: a terminológia tudományának története a szaknyelvi szókincs vizsgálati módszerei fejlődésének történeteként tekinthető. Az elméleti tudás fejlődésének minden jelentős szakaszát sajátos problémák és azok megoldásának új módszerei kísérik.

REFERENCES

Duby G. 1961: Histoire des Mentalités [History of Mentalities]. – Histoire et ses Méthodes sous la Vie, Paris, 18–21.

Gladkaja N. M. 1977: Lingvisticheskaja priroda i stilisticheskije funktsii professional’nyh zhargonizmov pressy (na materiale pressy GDR i kommunisticheskoj pressy FRG i Avstrii) [Linguistic Nature and Stylistic Functions of Professional Jargonisms used in Newspapers (on material of newspapers of the GDR and the communist newspapers of the FRG and Austria)]: Abstract of the Candidate of Science Dissertation, Moscow.

Grinev S. V. 1979: Compiling a Thesaurus. – Fachsprache 4, 154–161.

Grinev S. V. 1990: Description of Terminologies: a Parametrical Approach. – TermNet News 29/30, 10–11.

Grinev S. V. 1990: Osnovy leksikograficheskogo opisanija termin sistem [Foundations of Lexicographical Description of Term Systems], Dr.Sc. dissertation, Moskva.

Grinev S. V. 1993: Introduction to Terminology Science (in Russian). – Moscow: MGU.

40 S. Grinev-Griniewicz | Terminological Methods in the History of Terminology Science

Grinev S. V. 1996: Some Semiotic Aspects of Terminology Science. – IITF Journal. Vol.7, No.2, 22–25.

Grinev S. V. 1998: Istoricheskij sistematizirovannyj slovar’ terminov terminovedenija (uchebnoje posobije) [Historic Systematised Dictionary of Terms of Terminology Science (a manual)], Moscow: Signal.

Grinev S. V. 1999: On the Principles of Improving Translating Terminological Dictionaries. – Slupskie Prace Humanistyczne, 18a, 95–105.

Grinev S. V., Leichik V. M., Nalepin V. L. 1985: Terminology of Terminology Science. (Systematized Collection of Terms in Russian), Moscow.

Grinev S. V., Sergejev Yu.P. 1987: Methodic Recommendation for Scientific Research in Normalizing Medical Terminology (Main Principles and Recommended Directions of Research) (in Russian). USSR Academy of Medical Sciences, Moscow.

Harrap’s praktisches Worterbuch: engl.-dt., dt.-engl./ ed. by Robin Sawers, Munchen: Hueber. - London: Harrap, 1983.

Junge, Hans-Dieter; Lukhaup, Dieter. Civil Engineering and Architecture: English-German; Deutch-Englisch. Bauwesen und Architektur, Berlin: Ernst, 1991 (Terminus: Special Purpose Dictionary).

Leichik V. M. 1971: The Subject and the Place of Terminology Science (in Russian). – Actual Problems of Lexicology, Novosibirsk.

Leichik V. M. 1981: Nekotoryje voprosy upor’adochenija, standartizatsii i ispol’zovanija nauchno-tehnicheskoj terminologii [Some Problems of Ordering, Standardizing and Using Scientific and Technical Terminology]. – Termin i slovo [Term and Word], Gorkyj, 121–128.

Leichik V. M. 1985: Slovnik terminov terminovedenija [Wordlist of Terms of Terminology Science], Moskva.

Leichik V. M., Smirnov I. P., Suslova I. P. 1977: Terminology of Informatics (in Russian), Moscow.

Mironova J. J. 2002: Problemy evolutsii arhitekturnoj terminologii (na primere anglij­skoj leksiki pola “Okna I dveri”) [Problems in the Evolution of Architectural Terminology (on the Example of English Vocabulary of the Field “Windows and Doors”]: Candidate of Science Dissertation, Moscow.

Veselov P. V. 1969: Structure of Term in Semiotic Aspects (in Russian). – Place of Terminology Science in the Modern System of Sciences, Moscow.

Veselov P. V., Chirukhina O. N. 1974: Structure of Term in Semiotic Aspects (in Russian). – Terminological Problems in the Sphere of Documentation and Archive Science, Moscow.

Vinokur G. O. 1939: O nekotoryh javlenijah slovoobrazovanija v russkoj tehnicheskoj terminologii [On Some Phenomena of Word-Formation in Russian Technical Terminology]. – Istorija otechestvennogo terminovedenija: Klassiki terminovedenija [History of Russian Terminology Science: the Classics of Terminology Science], Moscow: Moscow Liceum.

Worterbuch des Technik. Deutch-Englisch, Essen: Girardet. 1979; Worterbuch des Technik. Englisch-Deutch, Essen: Girardet. 1979.

Гринев С. В. 1985: Вопросы параметризации описания терминологической лексики. – Теоретические проблемы научно-технической терминологии и практика перевода, Омск, 43–44.

Гринев С. В. 1988: Параметрический метод оценки терминологий. – Научно-техническая терминология, 3, 5–9.

Гринев С. В. 1997: Сопоставительное терминоведение – основа международной унификации и стандартизации терминологий. – Научно-техническая терминология, 2, 28–34.

Гринев С. В. 2000: Основы семиотики, Москва.

Жадейко М. Н. 2008: Антрополингвистические аспекты полисемии соматизмов: авт. … дис. канд. фил. наук., Нижний Новгород.

Караулов Ю. Н. 1981: Лингвистическое конструирование и тезаурус литературного языка, Москва.

Кузьмин Н. П. 1970: Нормативная и ненормативная специальная лексика. Проблемы и методы нормализации специальной лексики. – Лингвистические проблемы научно-технической терминологии, Москва, 68–81.

Лотте Д. С. 1937: Задачи и методы работы по упорядочению технической терминологии. – Основы построения научно-технической терминологии / Лотте Д. С., Москва, 1961.

Реформатский А. А. 1959: Что такое термин и терминология. – Вопросы терминологии (Материалы Всесоюзного терминологического совещания), Москва, 1961; 46–62.

Скворцов Л. И. 1972: Профессиональные языки, жаргоны и культура речи. – Русская речь, 1, 48–59.

Фадеева Л. Ю. 2004: Антрополингвистическое исследование явления реверсивности в специальном дискурсе (“Food”): дис. …канд.фил.н., Нижний Новгород.

Terminologija | 2011 | 18 41

TERMINOLOGIJOS METODAI TERMINOLOGIJOS MOKSLO ISTORIJOJE

Straipsnyje specialiosios leksikos tyrimo ir tvarkybos metodų raidos požiūriu aptariama terminologijos mokslo istorija. Pažymima, kad plėtojantis terminologijos mokslui įvairiais jo raidos etapais buvo taikomi ir tobulinami tam tikri metodai – sisteminis, tipologinis, semiotinis, reversinis, diachroninis ir antropologinis. Tai leidžia terminologijos tyrinėjimų istoriją apžvelgti kaip terminologijos metodologijos raidą.

ТЕРМИНОЛОГИЧЕСКИЕ МЕТОДЫ В ИСТОРИИ ТЕРМИНОВЕДЕНИЯ

Рассматривается история терминоведения в аспекте развития методов исследования и упорядочения специальной лексики. Отмечается, что, по мере развития терминоведения, на разных этапах преимущественно использовались и совершенствовались определенные методы – системный, типологический, семиотический, реверсийный, диахронический и антрополингвистический подходы, что позволяет рассматривать историю терминоведческих исследований как развитие терминологической методологии.

Gauta 2011-11-02

Sergiusz Grinev-Griniewicz

University of Bialystok

Waska 4, m.20, Bialystok, 15-481, Poland

E-mail [email protected]

42 S. Grinev-Griniewicz | Terminological Methods in the History of Terminology Science