JURGITA GIRČIENĖ

Litván Nyelvi Intézet

A többes számú és egyes számú megszólítási formák versengése a nyilvános beszélt nyelvhasználatban

(szociolingvisztikai aspektus)

BEVEZETÉS

A nyilvános nyelvhasználathoz rendszerint az egyetlen címzetthez intézett többes számú megszólítási formát kapcsolják – az úgynevezett udvariassági többest, amelyet a jūs névmás, valamint a megfelelő igei személyrag fejez ki, és amely lehetővé teszi, hogy a rendszerint egymás számára ismeretlen beszélő és címzett távolságot tartson, illetve tiszteletteljes, hivatalos kapcsolatot közvetítsen (lásd Župerka 1997: 45; Čepaitienė 2007: 27, 83, 85. skk.). Az ilyen viszonyok a távolságtartó udvariassági stratégiához kapcsolódnak (bővebben lásd Brown, Levinson 1987; Карасик 2002)¹.

A litván felsőbb társadalmi rétegek régi érintkezési stílusa nem maradt fenn, és szinte egyáltalán nem dokumentálták. Feltételezhető, hogy a mai nyilvános nyelvhasználatra jellemző távolságtartó udvariassági forma – az udvariassági többes számú megszólítás, a vezetéknév és utónév, a tisztséget és társadalmi helyzetet megnevező szavak használata a ponas, –ia vagy a gerbiamas, –a előtaggal, a beszélgetőpartnerek életkorától és nemétől függetlenül visszahozza

¹ Az udvariassági stratégiák megalkotói, Penelope Brown és Stephen Levinson szerint az udvariasság kifejezését a kommunikáció kétféle módja határozza meg: a pozitív (positive politeness), amely a barátságosságot és a közelséget jelzi, valamint a negatív (negative politeness), amely tiszteletet fejez ki és távolságot tart fenn (Brown, Levinson 1978, 1987). Giedrė Čepaitienė, a litván nyelvi etikett kutatója megalapozottan javasolja, hogy a pozitív udvariassági formát kontaktusorientáltnak, a negatívat pedig távolságtartó udvariassági stratégiának nevezzük (lásd Čepaitienė 2007: 25). Az említett terminusok a litván nyelvű munkákban egyelőre változatosak, vö. a (távolságtartó, kontaktusorientált) udvariassági stratégia, vagy rövidebben a (távolságtartó, kontaktusorientált) udvariasság (Čepaitienė 2007; Gudavičienė 2007; Hilbig 2007, 2008 (metanyelvi megjegyzésként); Girčienė, Skvorčiūtė 2009), illetve a (negatív, pozitív) udvariasság (Džežulskienė 1994; Girčienė, Kupčinskaitė-Ryklienė 2005; Hilbig 2008, 2009).

214

KALBOS KULTŪRA | 82

nepriklausomybės laikų tradicijas (Čepaitienė 2007: 79, 85). Sociolingvistinių duomenų apie kreipimosi formų funkcionavimo viešojoje vartosenoje tradiciją teikia ir įvardžių tyrimas, išryškinantis buitines ir dalykines aplinkos lemiamus skirtumus. Apibendrintai pasakytina, kad dalykinėms situacijoms svarbiausias yra statuso veiksnys – familiariai (tu) gali būti kreipiamasi tik į žemesnę socialinę padėtį užimančius asmenis (Rosinas 1996: 43–44). Bet dabartinės viešosios vartosenos tyrimai rodo didesnę slinktį kontaktinės mandagumo strategijos, kurios žymikliu laikoma ir familiari vienaskaita, link. Vienaskaitinių kreipimosi į adresatą formų užfiksuota tiek rašytinėje, tiek sakytinėje viešojoje vartosenoje: užsakomuosiuose reklaminiuose straipsniuose (Marcinkevičienė 2004), žurnalų reklamose (Girčienė, Kupčinskaitė–Ryklienė 2005) ir redakciniuose straipsniuose (Girčienė 2009), TV pokalbių laidose (Čepaitienė 2007: 79–80, 88–89, 110; Girčienė, Skvorčiūtė 2009: 41, 43, 46). Anot Giedrės Čepaitienės, „pamažu nutrinamos ribos tarp viešojo ir buitinio šnekos akto, kalbant viešai vartojamos familiarijos, tik buitinei kalbai tinkamos formos“ (Čepaitienė 2007: 80).

Hasonlóan az egyes számú forma térnyerését jelzik más olyan nyelvek kutatói is, amelyek megőrizték az egyes szám és az udvariassági többes szám szembeállítását. Felmerül még az a feltételezés is, hogy a címzett megnevezésére szolgáló egyes számú forma kiszoríthatja a vele versengő többes számú formát, mivel a XX. század végétől a közelség tényezője fontosabbá válik a tiszteleténél. Összefüggést mutattak ki a nézetek és az egyik vagy másik változat választása között: a konzervatívabb nyelvhasználók gyakrabban választják a többes számot, a liberálisabbak pedig az egyes számot (Marcinkevičienė 1994: 50–51). A megszólítási forma kiválasztása más tényezőktől is függ: a megszólító és a címzett életkorától, nemétől, iskolázottságától, ismeretségük fokától, társadalmi kapcsolataik hierarchiájától², társadalmi szerepeiktől; a beszéd körülményeitől – a nyilvános vagy magánjellegű kommunikációtól, a kommunikációs helyzet (aszimmetriájától), a dialógustól vagy polilógustól stb. (bővebben lásd Boissevain 1987: 167tt.; Džežulskienė 1994: 57tt.; Grumadienė 1994; Marcinkevičienė 1994: 48–51, 2004; Karaliūnas 1997: 105–106tt.; Vilkienė 1998; Romaine 2000; Čepaitienė 2007: 72, 78–83, 109–110tt.).

A cikk célja, hogy a TV-beszélgetőműsorok kvantitatív és kvalitatív elemzésének adatai alapján, szociolingvisztikai szempontból tárgyalja a címzett többes és egyes számú megszólítási formáinak versengését a nyilvános beszélt

² A kommunikációs aktus résztvevői közötti kapcsolatok lehetnek nem hierarchikusak – egyenrangúak, horizontálisak, azaz szimmetrikusak, és szolidaritást jeleznek –, valamint hierarchikusak – nem egyenrangúak, vertikálisak, azaz aszimmetrikusak, és a hatalmat testesítik meg (bővebben lásd Marcinkevičienė 2004; Čepaitienė 2007: 33).

J. GIRČIENĖ. Daugiskaitinių ir vienaskaitinių kreipimosi formų konkurencija viešojoje sakytinėje vartosenoje

215

használatban. A kutatáshoz a nyilvános beszélt nyelvhasználatot³ reprezentáló anyagot választottak: a sokféle címzettnek szóló, társadalmi és személyes, szórakoztató jellegű TV-beszélgetőműsorokat. A vizsgált alapsokaságot valamennyi litvániai műsorszolgáltató összes heti beszélgetőműsora alkotta, amelyeket 2009. január 26. és 2009. március 11. között sugároztak (mindegyikből két példányt)⁴. Ezek a következők: 1) társadalmi kérdéseket tárgyaló viták, beszélgetések és társalgási műsorok; 2) személyes ügyekkel foglalkozó és szórakoztató (gyermekeknek szóló) beszélgetőműsorok. Összesen 19 különböző című műsort vizsgáltak; ezek száma összesen 38, időtartamuk ~ 32 óra. Ezek közül: 24 felvétel (12 különböző műsor⁵, műsoronként 2 felvétel) társadalmi jellegű műsorokból, összesen 18 órányi időtartamban (18 felvétel ~ 50 percenként; 6 felvétel ~ 30 percenként); 14 felvétel (7 különböző műsor, műsoronként 2 felvétel) szórakoztató jellegű műsorokból, összesen 14 órányi időtartamban (4 felvétel ~ 120 percenként; 4 felvétel ~ 50 percenként; 6 felvétel ~ 30 percenként).

A műsorokat a CHILDES (Child Language Data Exchange Systems) módszertana szerint írták át, amely a beszélt nyelvi adatok gyűjtését és elemzését szolgálja. A beszélgetések résztvevőit a szociolingvisztikai kutatás szempontjából fontos tényezők – nem, társadalmi szerep (amely gyakran közvetve az iskolázottságot is jelzi vagy sejteti), korcsoport stb. – alapján kódolták (a személyek nevét nem tüntették fel), például: VYR.VED*III, azaz férfi, aki műsorvezetői szerepet tölt be (ez rendszerint felsőfokú végzettségű újságíró), és a szociolingvisztikai szempontból meghatározott III. korcsoporthoz (25–34 évesek) tartozik (lásd a 3. táblázatot); MOT. PSICHOL*V, azaz nő, a műsor résztvevője, aki szakértői – ebben az esetben pszichológusi – szerepet tölt be (a szakértők rendszerint szintén felsőfokú végzettségű, adott szakterületre specializálódott szakemberek), és az V. korcsoporthoz (45–59 évesek) tartozik.

A műsorokban 218, különböző iskolázottságú ember vett részt – csaknem ugyanannyi férfi és nő, 10 és 75 év között. Összesen 290 alkalommal szólítottak meg különböző címzetteket többes vagy egyes számú megszólítási formával⁶.

Az alapul szolgáló empirikus anyag értelmezésekor a litván–lett „Balti szociolingvisztika (BalSoc): a társadalom nyelvi önismerete” projekt eredményeire támaszkodtak

³ Dėl sąvokų sakytinė kalba ir viešoji vartosena žr. Miliūnaitė 2009: 34–35, 38–39.

⁴ A cikk szerzője őszinte köszönetet mond Kristina Skvorčiūtėnek, aki engedélyezte, hogy a gondosan összegyűjtött értékes empirikus anyagot (lásd Skvorčiūtė 2009: 51–171, 2. melléklet. TV pokalbių laidų ištraukų stenogramos) a beszélt nyelvhasználat további kutatásaihoz felhasználja.

⁵ Az Akistata su Lietuva című műsort, amelyet felváltva különböző műsorvezetők vezetnek, két különálló műsorként vették számba (2 műsor, műsoronként 2 felvétel).

⁶ A különböző címzettek száma meghaladja a műsorok résztvevőinek számát, mert ugyanazt az embert, ha több különböző megszólító fordul hozzá, több különböző címzettként veszik számba.

216

KALBOS KULTŪRA | 82

A „Lietuvoje ir Latvijoje” adatai szerint⁷: 24 férfi (32–42 éves) litván televíziós és rádiós újságíróval, illetve műsorvezetővel készült kvalitatív interjú elemzése az újságírók nyelvi kompetenciájáról stb. A mintába bekerült válaszadók szinte mindegyike rendelkezik az éterben folytatott spontán beszéd tapasztalatával (a továbbiakban: BalSoc).

A MŰSOROK ÉS RÉSZTVEVŐIK SZOCIOLINGVISZTIKAI LEÍRÁSA

A beszélgetés nyilvánosságának vagy magánjellegének kritériuma szerint valamennyi, a nyelvi közösség minden tagja számára hozzáférhető tévés beszélgetőműsor formálisan a nyilvános szférához sorolható. Tartalmuk és az attól függő nyelvi megformálás jellege alapján azonban célszerű őket a már említett két fő csoportra osztani: 1) a társadalmi kérdéseket tárgyaló viták, eszmecserék és beszélgetések műsoraira (a továbbiakban: VPL): Akiračiai, Akistata su Lietuva, Ant svarstyklių, Be pykčio, Forumas, Redakcija, Teisė žinoti, Toks gyvenimas su Zita Kelmickaite, Tarp Rytų ir Vakarų, TV forumas, Versijos; 2) a személyes ügyekkel foglalkozó és szórakoztató, nemcsak felnőtteknek, hanem gyermekközönségnek is szánt beszélgetőműsorokra (a továbbiakban: PPL): Bėdų turgus, Nacionalinė paieškų tarnyba, Su Palmira; Auksinė savaitės blykstė, Šeštadienio rytas (felnőtteknek, a továbbiakban: SPPL), Meta Meškinija, Tele bim-bam (gyermekeknek, a továbbiakban: VPPL).

1) A VPL a tévés beszélgetőműsorok viták kategóriájába sorolhatók: jellemző rájuk a véleménynyilvánítás, az igazság és a megfelelő megoldások keresése, valamint az értelem és az érvek elsőbbsége (vö. Pečiulis 2007: 202). Nyelvi megformálásuk jellege alapján a VPL a nyilvános hivatalos nyelvhasználathoz kapcsolhatók, amelyben kisebb-nagyobb távolság marad fenn a közlő és a címzett között, a kifejezőeszközöket pedig tudatosabban és körültekintőbben választják meg (vö. Miliūnaitė 2009: 40–44). A VPL hivatalos nyelvhasználathoz való kapcsolódását a tévés beszélgetőműsorok (2003–2005) nyelvi etikettjének vizsgálatai is megerősítik: Giedrė Čepaitienė szerint a társadalmi-politikai műsorokat leginkább a tiszteletteljes, hivatalos viszonyokat közvetítő távolságtartó udvariassági stratégia jellemzi (Čepaitienė 2007: 85–87).

2) A PPL a dialogikus jellegű tévéműsorok két másik kategóriájának – a beszélgetőműsoroknak és a reality show-knak – feleltethető meg; ezek a szó és a vita látványosságához, az érzelmek felkeltéséhez, emberi sorsok bemutatásához, a mindennapok tragikumához vagy heroizmusához kapcsolódnak (vö. Pečiulis 2007: 202, 204). Nyelvi megformálásuk alapján a PPL a nyilvános, kötetlen nyelvhasználathoz kapcsolhatók.

⁷ A projekt 2009-ben valósult meg a Litván Nyelvi Intézetben. A Litván Állami Tudományos és Felsőoktatási Alap támogatta.

J. GIRČIENĖ. Daugiskaitinių ir vienaskaitinių kreipimosi formų konkurencija viešojoje sakytinėje vartosenoje

217

…kötetlen nyelvhasználattal, amelyre a formális szabályoktól mentes nyelvi megformálás és a nem hivatalos jelleg jellemző (lásd: Miliūnaitė 2009: 40–44). A PPL kötetlen nyelvhasználathoz való kapcsolódására vonatkozó feltevést a nyelvi etikett vizsgálatai is megerősítik: G. Čepaitienė, bár azt állítja, hogy azokban a tévés beszélgetőműsorokban, amelyek nemcsak nyilvános kommunikációs helyzetek, hanem nagy közönség előtt zajló adások is, a távolságtartó udvariassági stratégia a megfelelőbb, a mindennapi társadalmi műsorokat (különösen a gyermekeknek szólókat) mégis inkább otthonos, természetes környezettel és meleg viszonyokat közvetítő, kontaktuson alapuló udvariassági stratégiával kapcsolja össze (Čepaitienė 2007: 85, 87–90). A PPL megszólítási formáinak vizsgálatakor tehát nemcsak a nyilvános, szakmai, hanem a mindennapi nyelvhasználat kutatásaira is támaszkodni kell. A bevezetőben említett névmásvizsgálat adatai szerint a mindennapi helyzetekben az ismeretség, az életkor és a nem tényezői fontosak. A familiaris megszólítást (tu) Litvániában leginkább az egymást ismerő, mindkét nemhez tartozó fiatalok használják egymás között; az egyes számú megszólításra mindkét nem idősebb generációjának tagjai is hajlanak a fiatalabbak, rendszerint szintén ismerőseik megszólításakor. Azok, akik nem ismerik egymást, egyes számban csak a különböző korú férfiak szólítják meg a velük azonos neműeket. A nem familiaris, azaz tiszteletteljes megszólítást (jūs) a mindennapi helyzetekben egymás között az egymást nem ismerő, különböző nemű fiatalok használják, és így szólítják meg az idősebb generáció ismerős és ismeretlen tagjait is; az idősebb férfiak így szólítják meg az ismerős és ismeretlen nőket egyaránt (Rosinas 1996: 43–44).

A VPL és a PPL kettősségét összegezve elmondható, hogy alapját a hivatalos–nem hivatalos (kötetlen) dimenzió képezi, amelyet a szociolingvisztikai kutatások az egyik legfontosabb kritériumnak tekintenek (bővebben lásd: Miliūnaitė 2009: 41kk.).

A nyilvános hivatalos nyelvhasználatot képviselő VPL-felvételek teljes időtartama valamivel hosszabb (18 óra), mint a nyilvános kötetlen nyelvhasználathoz sorolható PPL-felvételeké (14 óra, ebből 4 felvétel – 2 különböző műsor egyenként 2 felvétellel – gyermekműsor), a viszonylag csekély különbség, valamint a stúdióban részt vevő vendégek azonos száma (58) és a műsorvezetők számának csekély eltérése (13 / 8) azonban lehetővé teszi statisztikai összehasonlításukat (lásd az 1. táblázatot).

1. TÁBLÁZAT. A műsorok résztvevőinek megoszlása a részvétel jellege szerint

A műsor jellege

Műsorvezetők

Stúdióban részt vevők

Telefonon részt vevők

Résztvevők összesen

VPL

13

58

76

147

PPL

8

58

5

71

Összesen

21

116

81

218

218

KALBOS KULTŪRA | 82

Mindkét csoportban azok a műsorok vannak túlsúlyban, amelyekben a műsorvezető(ke)n kívül egynél több vendég vesz részt (38 / 5). A párbeszédesség vagy polilogikus jelleg kritériuma alapján azonban a beszélgetős műsorok többnyire nem polilogusnak, hanem az aktív beszélgetőpartner — a műsorvezető és minden egyes vendég — közötti párbeszédnek tekinthetők. Igaz, polilogusrészletek, bár ritkán, előfordulnak a stúdióban jelen lévő vendégek között, a telefonálók azonban soha nem vesznek részt bennük. Tekintettel a tévéműsorokra jellemző beszélgetési jellegre, különösen pedig a műsorvezető szerepének fontosságára, a résztvevőket a kutatási kérdés szempontjából releváns alcsoportokra is felosztjuk: műsorvezetők (a beszélgetés legaktívabb alakítói és a címzetthez intézett megszólítási formák használói)⁸, a stúdióban részt vevők (aktív beszélgetőpartnerek és a címzetthez intézett megszólítási formák használói), valamint a telefonálók (általában egy vagy néhány megszólalás szerzői, akik szinte soha nem használnak a címzetthez intézett megszólítási formákat) (lásd a 2. táblázatot).

A műsorokban összesen részt vevő 218 ember között valamivel több volt a férfi (120), mint a nő (98). Amint a 2. táblázatból látható, a VPL műsorvezetői és stúdióvendégei között többnyire férfiak, míg a PPL résztvevői között nők voltak.

2. TÁBLÁZAT. A műsorok résztvevőinek megoszlása nem szerint (n – nők, f – férfiak)

A műsor jellege

Műsorvezetők

Stúdióban részt vevők

Telefonon részt vevők

Férfiak és nők összesen

VPL

11 f / 2 n

46 f / 12 n

38 f / 38 n

95 f / 52 n

PPL

1 férfi / 7 nő

23 férfi / 35 nő

1 férfi / 4 nő

25 férfi / 46 nő

Összesen

12 férfi / 9 nő

69 férfi / 47 nő

39 férfi / 42 nő

120 férfi / 98 nő

A műsorok résztvevőinek többségét a munkaképes korú, társadalmilag aktív, 25–59 éves emberek alkotják (lásd a 3. táblázatot).

⁸ A műsorvezetőnek mint a beszélgetés rendezőjének és gyakran fő címzettjének, vagyis a különféle megszólítottakhoz intézett formák legaktívabb használójának szerepét a kommunikáció és a nyelvi etikett szakértői is hangsúlyozzák (lásd Čepaitienė 2007: 79–90; Pečiulis 2007: 205).

J. GIRČIENĖ. Daugiskaitinių ir vienaskaitinių kreipimosi formų konkurencija viešojoje sakytinėje vartosenoje

219

3. TÁBLÁZAT. A műsorok résztvevőinek megoszlása korcsoportok szerint (a telefonálók nélkül)

Korcsoportok

A résztvevők életkora (év)

A VPL résztvevőinek százalékos aránya (szám)

A PPL résztvevőinek százalékos aránya (szám)

A műsorok összes résztvevőjének százalékos aránya (szám)

I

≤14

0 (0)

3,1 (2)

1,5 (2)

II

15–24

2,8 (2)

12,1 (8)

7,3 (10)

III

25–34

9,8 (7)

25,8 (17)

17,5 (24)

IV

35–44

26,8 (19)

21,2 (14)

24,1 (33)

V

45–59

46,5 (33)

25,8 (17)

36,5 (50)

VI

60 ≥

14,1 (10)

12 (8)

13,1 (18)

A PPL résztvevői, akiknek képviselői a legaktívabb életkorban nagyjából egyenletesen oszlanak meg a csoportok között (lásd III–V. csop.), és akik között gyermekek és fiatalok is vannak (I–II. csop.), viszonylag fiatalabbak, mint a VPL résztvevői, akik között az V. csoport (közel a felük) és a IV. csoport képviselői vannak túlsúlyban (lásd az 1. ábrát).

1. ÁBRA. A műsorok résztvevőinek megoszlása korcsoportok szerint (a telefonálók nélkül)

220

KALBOS KULTŪRA | 82

A VPL műsorvezetői szintén idősebbek: körükben a IV. és V. korcsoport képviselői vannak többségben: 2 (III), 5 (IV), 6 (V). A PPL műsorvezetői – a műsoraik vendégeihez hasonlóan – fiatalabbak: körükben a II. és III. korcsoport képviselői vannak többségben: 3 (II), 3 (III), 2 (IV).

A vizsgált nyelvi jelenség használatát befolyásoló szociolingvisztikai tényezők – az életkor, a nem stb. – mellett a résztvevők iskolázottságát (tevékenységi területét), a műsorban betöltött szerepüket stb. is érdemes megvizsgálni. A VPL műsorvezetői között a felsőfokú végzettségű újságírók vannak többségben (10); elszórtan kulturológus, jogász és filozófus is akad. E műsorok vendégei között szintén a felsőfokú végzettségűek vannak többségben: a stúdióban részt vevő vendégek több mint felét politikusok, állami tisztségviselők, Ž. Pečiulis megfogalmazásával döntéshozók, valamint az elkötelezett beszéd képviselői alkotják (Pečiulis 2007: 201). Más szakmák képviselői közül népszerűek a politológusok, közgazdászok, újságíró-kommentátorok, pszichológusok, kulturológusok és vállalkozók; voltak továbbá tudósok (történészek, filozófusok), oktatók, tanárok, egyetemi hallgatók, középiskolások, társadalmi szervezetek képviselői, színészek stb. Többségük az úgynevezett szakértő szerepét tölti be; ezek olyan állampolgárok, akik arra ösztönzik a politikusokat, hogy bizonyos döntéseket hozzanak, mások pedig egyszerűen tanúságot tesznek, véleményt nyilvánítanak, és a vox populi szerepét töltik be (vö. Pečiulis 2007: 201).

A PPL műsorvezetői különböző szakterületek felsőfokú végzettségű képviselői: felük újságíró (4), a többiek pszichológus, színész, énekes, illetve asztrológus. A szakértői szerepet betöltő PPL-vendégek között a felsőfokú végzettségű orvosok, kiadói szakemberek és vállalkozók vannak többségben. A többi PPL-vendég körében a szórakoztatóipari és művészeti szakmák képviselői dominálnak, akiknek többsége szintén felsőfokú végzettségű. Nehéz megítélni azoknak a rövid megszólalásoknak a résztvevőit, akiket a szórakoztató műsorokban rokonsági megnevezéssel illetnek (pl. nagyszülőket, nagymamákat, anyákat stb.); feltételezhető, hogy legalábbis a TV-műsorokban személyes ügyeiket megvitató személyek többségének nincs felsőfokú végzettsége. Az ilyen résztvevők – akárcsak a telefonálók többsége – a véleménynyilvánító, a vox populi szerepét töltik be.

A MEGSZÓLÍTÁSI FORMÁK HASZNÁLATÁNAK TENDENCIÁI

Valamennyi TV-beszélgetőműsor összesített statisztikája a címzett többes számú megszólítási formájának jelentős túlsúlyát mutatja: a különböző beszélők 248 különböző címzettet szólítottak meg udvarias többes számban (jūs és a megfelelő igealak), míg 43 különböző címzettet familiáris egyes számban (tu és a megfelelő igealak). Ebből a szempontból világosan kirajzolódik a közéleti

J. GIRČIENĖ. Daugiskaitinių ir vienaskaitinių kreipimosi formų konkurencija viešojoje sakytinėje vartosenoje

221

és a személyes (szórakoztató) jellegű műsorok közötti különbség: a VPL-ben következetesen többes számú megszólítási formákat használnak, míg a PPL-ben a többes és az egyes számú forma csaknem egyformán népszerű.

1. A VPL-beszélgetések valamennyi résztvevője – a műsorvezetők (144 különböző címzett megnevezésének⁹ esete) és a vendégek (46 különböző címzett megnevezésének esete) egyaránt – minden címzettet udvarias többes számban szólított meg (összesen 190 különböző címzett megnevezésének esetében), egyetlen olyan megszólítást kivéve, amelyben a címzettet egyes számú formában szólították meg.

Az udvarias többes számú megszólítás mellett a VPL résztvevői a jūs névmáson kívül (igen ritkán a pats, –i alakot is, csaknem kivétel nélkül a jūs névmással együtt) a címzett különféle nominális megnevezéseit használták: a) a műsorvezetők leggyakrabban a távolságtartó stratégiát hangsúlyozó megnevezéssel szólították meg a stúdióvendégeket: ponas, –ia + keresztnév + vezetéknév; b) viszonylag ritkán a stúdió résztvevőit ugyan többes számban, de (némileg) familiárisabban szólították meg: (ponas, –ia / gerbiama(s)) + keresztnév; ezt a szerkezetet a műsorvezetők következetesen csak a telefonálók megnevezésére használták, gyakran egy harmadik taggal kiegészítve (+ iš kur); c) a PPL-hez képest a VPL-re jellemzőek a tisztség szerinti megszólítások, például: (gerbiama(s) / ponas, –ia) premjere, ministre, profesoriau¹⁰.

A változatos nominális címzettmegnevezések, bár többes számú megszólítással használják őket, gyakran eltérő fokú hivatalosságot, olykor pedig különböző udvariassági stratégiákat jeleznek. A kutatási anyag előzetes áttekintése alapján feltételezhető, hogy a címzett nominális megnevezéseinek alapos elemzése nemcsak a diskurzuskutatás szempontjából fontos, az egyéni kommunikációs és nyelvi (in)kompetenciával, illetve a beszélgetési stratégiák alakításával kapcsolatos eseteket tárhatná fel, hanem szociolingvisztikai szempontból is érdekes tényeket.

Amint már említettük, a VPL-ben a címzett egyes számú megszólítási formáját mindössze egyetlen résztvevő használta: a műsor vendége, egy idős, tiszteletre méltó signatarus,

⁹ A címzett megnevezése az információ címzettjének, vagyis a címzettnek a szóval vagy szókapcsolattal kifejezett megnevezése. A litván nyelvben az egyedi címzett megnevezhető: 1) személyes névmásokkal: tu, jūs, ritkábban pats (–i), tamsta; 2) főnevekkel (főnevesült melléknevekkel és melléknévi igenevekkel), illetve az azokból alkotott szerkezetekkel, amelyek a címzettet keresztneve és/vagy vezetékneve, társadalmi helyzete, foglalkozása stb. alapján jellemzik, vagyis az úgynevezett nominális megnevezésekkel, például: ponas (–ia), ponas (–ia) + keresztnév / vezetéknév / tisztség; gerbiamas(is), gerbiama(–oji) + keresztnév stb. (Ambrazas 1990: 9–11; Valeckienė 1998: 211; Čepaitienė 2007: 78–110; Girčienė, Skvorčiūtė 2009: 37–46). Következésképpen azokban az esetekben, amikor a címzettet személyes névmással, tu vagy jūs névmással nevezik meg, az címzett megnevezése fogalmának terjedelme lényegében egybeesik a megszólítási forma fogalmának terjedelmével. A tanulmányban a címzett megnevezése terminust egy rokon fogalom elnevezéseként használjuk, amely a nominális megszólítást is magában foglalja.

¹⁰ A TV-beszélgetőműsorokban használt nominális megnevezések valamennyi szerkezeti típusát lásd: Gir-čienė, Skvorčiūtė (2009: 42–45).

222

KALBOS KULTŪRA | 82

az ismert filozófus, professzor [VYR.SIGNAT.FILOS.PROF*V] egyes számú formával és név szerint többször is megszólította a műsor (feltehetően ismerős), nála húsz évvel fiatalabb vendégét, az aláírót, ismert színésznőt és közéleti szereplőt [MOT.SIGNAT.VISUOM.AKT*V], például:

VYR. SIGNAT.FILOS.PROF*VI: nem, [MOT.SIGNAT.VISUOM.AKT*V név], itt nincs igazad.

Összesen három ember vett részt ebben a műsorban: a két említett vendég és a műsorvezető, egyetemi tanár, kulturológus [VYR.VED.KULT.PROF*V]. Mind a színésznő, mind a műsorvezető többes számban szólította meg egymást és a filozófust is: a vendég név szerint szólította meg a műsorvezetőt, a műsorvezető csak magázta a vendéget, mindketten pedig a filozófust státusza szerinti nominativuszi megnevezéssel szólították meg:

MOT. SIGNAT.VISUOM.AKT*V: ha nem vásárolták volna meg <...> a nomenklatúrát, semmit sem irányítanának, professzor úr [VYR. SIGNAT.FILOS.PROF*VI], ezt Ön tökéletesen érti.

A kontextusból nem derül ki, hogyan szólította meg a vendég a műsorvezetőt – a megszólítás egyetlen jelölője a maga névmás, amely – amint ennek és más kutatásoknak az adatai mutatják – mind a tiszteleti többes szám, mind a bizalmas egyes szám kifejezésére használható, tehát a Ön és a te közötti átmenetinek tekinthető¹¹.

VYR. SIGNAT.FILOS.PROF*VI: az én koromhoz képest húsz év sok, maga [VYR.VED.KULT.PROF*V] számára sem olyan kevés, a történelem szempontjából viszont nem túl hosszú időszak.

A műsor legidősebb vendége által életkora alapján választott egyetlen egyes számú VPL-megszólítási forma összefüggésbe hozható a használó státuszával és életkorával. A kutatások szerint szakmai helyzetekben alacsonyabb státuszú személyhez bizalmasan lehet szólni; az idősebbek is így szólíthatják meg a fiatalabbakat, általában ismerősöket, nem hivatalos kommunikáció során (vö. Rosinas 1996: 43–44). Mindazonáltal, tekintettel arra, hogy az idősebb generációhoz tartozó férfiak hagyományosan még ismerős nőhöz is többes számban szólnak (vö. Rosinas 1996: 43–44), az említett eset talán nem hierarchikus vagy nem-

¹¹ A maga, maga névmással való megszólítás mintha elkerülné a közvetlen te használatát, amely túl durvának tűnhet, különösen ha kevéssé ismerős emberrel beszélünk; az Ön viszont túl hivatalos, és hangsúlyozza a beszélgetőpartnerek közötti távolságot. Úgy tűnik, ez a névmás köztes helyet foglal el: egyrészt nem bizalmas, másrészt nem is hivatalos (Čepaitienė 2007: 81).

J. GIRČIENĖ. Daugiskaitinių ir vienaskaitinių kreipimosi formų konkurencija viešojoje sakytinėje vartosenoje

223

udvarias viselkedéssel, ugyanakkor a műsor három résztvevőjének (akik a közéleti szereplők, illetve a kulturális élet képviselői közé sorolhatók) bizonyos fokú közös szakmai érdeklődésével, akik a műsorban egyébként meglehetősen ritka polilógust folytatnak (vö. Čepaitienė 2007: 80tt.).

2. Az itt tárgyalt VPL-hez képest a PPL-ben a tegező egyes számú forma (42 különböző címzettmegnevezési eset) erőteljesen verseng az udvariassági többes számmal (57 különböző címzettmegnevezési eset). A PPL-ben a többes számú megszólítási formákat a jūs névmás fejezi ki (nagyon ritkán a pats, –i, rendszerint a jūs névmással együtt), az egyes számot pedig – a domináns tu névmás mellett – nagyon ritkán a pats, –i névmás. A címzett nominativusi megnevezései között mindkét esetben a (szereplő) néven történő megszólítás dominál.

A címzett megszólítására használt, közel azonos gyakoriságú többes és egyes számú formák PPL-beli használati tendenciáinak pontosabb megállapítása érdekében a szórakoztató jellegű műsorokat a felnőtteknek szóló (a továbbiakban: SPPL; 10, öt különböző műsorból származó felvétel) és a gyermekeknek szóló (a továbbiakban: VPPL; 4, két különböző műsorból származó felvétel) alcsoportokra osztották.

2.1. Az SPPL-ben kétszer annyi többes számú formát használtak (48 különböző címzettmegnevezési eset), mint egyes számút (22 különböző címzettmegnevezési eset). Érdekes módon leggyakrabban a műsorvezetők szólítják meg a másikat egyes számban. Ezt nem azok az alkalmi esetek magyarázzák, amikor a vendégek többes számú formával válaszolnak a tegezésre, hanem a műsorvezetőknek a beszélgetés irányítóiként és hallgatóiként betöltött szerepe, amely megköveteli a címzett megnevezését, valamint a műsor vendégeinek – válaszadóként és történeteik elbeszélőiként betöltött – szerepe, akiknek sokkal ritkábban kell a műsorvezetőhöz fordulniuk.

Többes számú formák. A hat SPPL-műsorvezető közül két, az V. korcsoportba tartozó nő valamennyi címzettet – a stúdióban részt vevőket (akik a műsorvezetőkkel azonos korcsoporthoz tartoznak) és a telefonálók túlnyomórészt női csoportját is – következetesen csak többes számban szólította meg; az ilyen műsorokra jellemző közvetlenséget nominativusi megnevezéssel (névvel) fejezték ki. A fiatalabb műsorvezetők változó megszólítási formáival összevetve (lásd alább) itt az életkor, sőt a nem hatása is felismerhető: az idősebb emberek hagyományosan a megszokott többes számú megszólítási formát használják, az ismeretlen nők pedig hagyományosan többes számban szólnak egymáshoz (vö. Rosinas 1996: 43–44). A formaválasztást valószínűleg az is befolyásolja, hogy mindkét műsorvezető egyfajta szakértőként működik, akik a műsor résztvevőinek személyes problémáik megoldásában segítenek; ez vertikális viszonyokat eredményez. Ezt a műsorvezetőkhöz intézett néhány nominativusi megszólítás jellege is mutatja: a megszólítási forma elé…

224

KALBOS KULTŪRA | 82

gerbiama. Minden vendég kizárólag többes számban szólította meg a műsorvezetőket, és a műsorvezetők is így fordultak hozzájuk.

A másik négy SPPL-műsorvezető – közülük egy férfi (III. korcsoport) és három nő (egy a III., kettő pedig a IV. korcsoport képviselője) – a helyzetnek megfelelően választott többes vagy egyes számú megszólítási formát. Többes számban hagyományosan az idősebb és/vagy nagyobb tekintélyű, szakértői szerepet betöltő vendégeket szólították meg (például orvost vagy könyvkritikust); leggyakrabban nominativusi megnevezést, azaz nevet használtak (a stúdióban lévőkkel és a telefonos beszélgetőpartnerekkel egyaránt). A tekintélyesebb, életkoruk és státuszuk alapján ilyen vendégek neve elé olykor – meglehetősen ritkán, és ugyanazon személy esetében sem feltétlenül következetesen – udvariassági címeket illesztettek: ponas, -ia / mielas, -a + név; az úgynevezett szakértőket pedig gyakran a foglalkozásuk alapján nevezték meg, például:

a) VYR.VED*III: [MOT.POET.POLIT*VI vardas], Önnek virágot hoztunk, alkotói hozzájárulásáért.

VYR.VED*III: miela [MOT.POET.POLIT*VI vardas], jó estét, örülök, hogy látom. Kérem, foglaljon helyet nálunk.

MOT.VED.ŽURN1*III: ponia [MOT.POET.POLIT*VI vardas], Ön azért mégiscsak költő, szövegeket alkot, természetesen nagyon lírai és érzékeny. A mai témánkra térve: okozott ez valaha fájdalmat?

VYR.VED*III: ponia [MOT.POET.POLIT*VI vardas], a mai téma a hűség és a hűtlenség; ez az érzés egyaránt jelen lehet férfi és nő, illetve egyszerűen barátok között is, igaz?

b) MOT.VED.ŽURN1*IV: gydytoja [MOT.GYD.EKSP*V], akkor ezt tényleg mindenki használhatja? <...> köszönöm jums. Jó egészséget kívánok. Kellemes hétvégét.

Az SPPL vendégei, mint már említettük, kizárólag többes számban szólítják meg a műsorvezetőket; a név elé a VPL vendégeihez hasonlóan rendszerint meleg tiszteletet kifejező megszólításokat is illesztenek: gerbiamas, mielas + név.

Egyes számú formák. Az SPPL műsorvezetői egyes számban leggyakrabban műsorvezető kollégáikat, valamint a hozzájuk hasonló (vagy fiatalabb) korú és/vagy státuszú, esetleg ismerős vendégeket szólítják meg (amint már említettük, a szórakoztatóipar képviselői által vezetett szórakoztató műsorok vendégei gyakran ugyanannak a területnek a szereplői). A familiáris formák használatának ezek a tendenciái a hétköznapi helyzeteket utánzó SPPL-ben alapvetően megfelelnek a hétköznapi használat hagyományainak (vö. Rosinas 1996: 43–44).

Az SPPL-ben a címzett egyes számú megszólításakor a tu (ritkán pats, -i) névmás mellett csak nominativusi, név szerinti megnevezések fordulnak elő:

J. GIRČIENĖ. Daugiskaitinių ir vienaskaitinių kreipimosi formų konkurencija viešojoje sakytinėje vartosenoje

225

a) VYR.VED*III: palauk, [MOT.VED.ŽURN1*III vardas], negalima išėdinėti tų merginų.

VYR.VED*III: [VYR.LAID.PRODIUS*III név], akkor térjünk vissza a mai esti műsorunk egészének vezérmotívumához – a hűséghez és a hűtlenséghez. Te ma valahogy nagyon óvatos válaszokat választasz nekünk.

MOT.VED.ŽURN1*III: de figyelj csak, [VYR.LAID.PRODIUS*III név], nos, gyakran beszélnek erről, <...>, de neked, egyrészt, hasznosak ezek a beszélgetések.

b) MOT.VED.ŽURN1*IV: o kas yra, [MOT.KITOS LAIDOS VED*III vardas], aš girdėjau, kad tu čia per reklamą pasakojai, kas yra blanširavimas?

c) MOT.VED.ŽURN2*IV: [MERG.DUKT*I név], te magad vagy micsoda? Táncosnő? <....> Szóval jól értettem, orvosnak készülsz. <...> Egyáltalán nem lepődnék meg, ha te körülbelül tíz év, talán egy kicsivel több múlva azzá válsz.

MOT.VED.ŽURN2*IV: asszony [MOT.MOTINA*IV név], most már dolgozó nő, igaz? <...> Igaz, hogy amikor [MERG.DUKT*I név] okos és tudatos kislány lett, ő nyugtatta magát a műtétek előtt, nem pedig ön nyugtatta őt?

Az ismertetett, a többes és az egyes számú formák használatára vonatkozó általános tendenciák mellett kivételes esetek is előfordulnak. Például ugyanaz a (a) műsorvezető az egyik jóval idősebb vendégének, az énekesnek, akinek a sorsát mintegy szakértőként felülvizsgálja, a műsor egy részében bizalmasan, egyes számban szólította meg, például:

a) VYR.VED*III: [VYR.SVEČ.DAIN*V név], milyen ideális viszony alakul ki így? <...> Én úgy értem, a hűtlenség kölcsönös dolog. Te lehetsz hűtlen, ő meg nem?

A vendég, akárcsak a SPPL összes többi vendége, mind a tegeződő műsorvezetőhöz, mind a többes számban megszólító női műsorvezetőhöz többes számban fordult, többnyire egy megszólító szóval (kedves), illetve a műsorvezető esetében talán nagyobb távolságot kifejező megszólító szóval, tisztelt:

a) VYR.SVEČ.DAIN*V: gerbiamas [VYR.VED*III vardas], galima, šitą programą aš sulaužysiu?

MOT.VED.ŽURN1*III: [VYR.SVEČ.DAIN*V vardas], iš tikrųjų, tiesa, jūs esat donžuanas? Pro moteris nepraeinat?

VYR.SVEČ.DAIN*V: miela [MOT.VED.ŽURN1*III vardas], jūsų toks skonis, toks neilinis jūsų skonis.

226

KALBOS KULTŪRA | 82

A tárgyalt eset azért érdekes, mert később a műsorvezető, amikor ugyanahhoz az énekeshez fordult, áttért a többes számra, vö.:

a) VYR.VED*III: ez a hűség és hűtlenség témájában tett kísérlet volt, mert tudjuk, hogy ezt a műsort biztosan nézni fogja az ön felesége. És önök kiállták a vizsgát. <...> Bravó, [VYR.SVEČ.DAIN*V név].

A tiszteletteljesebb többes számra való ilyen áttérés összefüggésbe hozható a vendég státuszának – a műsorvezető szemszögéből nézve – bizonyos változásával (lásd a szemléltető példákat).

Mindazonáltal mind az utóbbi (aligha tudatosan eltervezett) áttérés ugyanannak a címzettnek a familiáris egyes számú megszólítási formájáról a tiszteletteljesebb többes számúra, mind pedig ugyanazon műsorvezető ugyanahhoz a címzetthez intézett nominativusi megszólításainak váltakozása (keresztnév / asszony (kedves) + keresztnév stb.; lásd a korábbi példákat), amely más műsorvezetőkre is jellemző; a különböző címzettek többes és egyes számú formákkal történő megnevezése, nem is beszélve az azonos műsor más, hasonló korú (a) műsorvezetőinek ugyanahhoz a címzetthez intézett eltérő megszólításairól stb., mind arról tanúskodnak, hogy az SPPL műsorvezetői nehéz kérdésekkel szembesülnek: hogyan teremtsenek meghitt légkört a személyes problémákat tárgyaló műsorokban, és egyúttal hogyan fejezzék ki tiszteletüket a műsor vendégei iránt, vagyis hogyan vegyék figyelembe a TV-műsor nyilvános jellegét. Ezt az említett műsorvezető [VYR.VED*III] megjegyzése is megerősíti: „Most már a franciák is le akarnak mondani a vous-ról, csak a tu-t akarják megtartani, nem a vous-t. A németek is megpróbálják elhagyni a Sie-t és azokat az udvariassági formákat. Nem tudom, nekem tetszik, ha határvonalat húzunk, de például nekem, műsorvezetőként néha nagyon nehéz: ha jól ismerek egy idősebb embert, neki akár tegezve is beszélhetek, ez nekem nem okoz problémát. <...> Szóval ez a, úgymond, tegezés és magázás közötti viszony nagyon bizonytalan” [kiemelés tőlem. – J. G.] (BalSoc).

2.2. A VPPL-ben a többes számú megszólítási formákból – az SPPL-lel ellentétben – feleannyi van (9 különböző címzett megnevezésének esete), mint az egyes számúakból (20 különböző címzett megnevezésének esete). Ezt részben az okozta, hogy az egyik (két különböző) gyermekeknek szóló műsor két felvételének polilogikus jellege miatt a műsorban következetesen egyes számban szólítottak meg mindenkit, kortól, nemtől stb. függetlenül: a résztvevők aktívan kommunikálnak, ezért a címzetteket gyakran nemcsak a műsorvezető, hanem más szereplők és a vendég is megnevezik – a műsor felvételein 16 olyan eset is előfordult, amikor különböző címzetteket egyes számban neveztek meg. Hangsúlyozandó, hogy a műsorban, eltekintve

J. GIRČIENĖ. Daugiskaitinių ir vienaskaitinių kreipimosi formų konkurencija viešojoje sakytinėje vartosenoje

227

a feltehetően a III. korcsoportba sorolható állandó vendégtől (egy másik felvételen női vendégtől), minden más résztvevő szereplő, akiket különböző korú (II–IV. korcsoportba tartozó) személyek alakítanak. Így a műsor következetes egyes számú megszólítási formái elsősorban a műsor címzettjeivel, a gyermekekkel hozhatók összefüggésbe: a gyermekek egymást, a náluk idősebbek pedig őket hagyományosan egyes számban szólítják meg, ezért természetes, hogy a velük barátságos szereplők egymás között a gyermekek számára megszokott, kontaktusra épülő udvariassági stratégiát alkalmazzák (ez a gyermekműsorok hagyományos jellemzője; vö. Čepaitienė 2007: 90).

Azonban egy másik, gyermekeknek és az egész családnak szóló műsor egyik felvételén aktív kommunikáció folyik egy ilyen műsor nem teljesen tipikus címzettjeivel – a gyermekek nagyszüleivel. A IV. korcsoportba tartozó műsorvezető nyolc alkalommal (gyakorlatilag ez az SPPL-hez sorolt összes különböző többes számú címzettmegnevezési eset) következetesen többes számban szólította meg őket (vö. egy másik felvétel tipikus címzettjeit – a műsorban szereplő, közel azonos korú anyákat és gyermekeket –, akiket egyes számban szólított meg). Ez a műsorra jellemzőnél nagyobb számú többes számú megszólítási formát eredményezhetett.

A VPPL-ben viszonylag ritkán használt többes számú formában csak a jūs névmással szólítanak meg, a nominativusi megnevezések között pedig a (szereplő) keresztnevén történő megszólítások dominálnak; a gyermekeknek és a családnak szóló műsorra a rokonsági megnevezésekkel történő megszólítás is jellemző (pl.: nagypapa (apóka), nagymama), amelyeket olykor a megnevezés részeként, a szereplő nevével együtt használnak (pl. apóka, rózsaszín mackó), például:

MOT.VED*IV: tessék, apóka, rózsaszín mackó [VYR.SENEL*V–VI], beszéljen.

MOT.VED*IV: na, ott ül a nagymama. Nagymama [MOT.MOČIUT*V–VI], dicsérjék meg a nagypapájukat.

Az említett, IV. korcsoportba tartozó műsorvezető csak az idősebb vendégeket és női vendégeket szólítja meg többes számban, akik társadalmi szerepe a nagymama és nagypapa. A címzettek (szereplők) keresztnevükkel vagy rokonsági megnevezéssel való megnevezése, gyakran kicsinyítő képzős alakban, még a többes számú megszólítás esetén is egyértelműen a kontaktusra épülő udvariassági stratégia követésére irányuló törekvést mutatja; ez a stratégia lehetővé teszi a megszólító és a címzett közötti közelség, összetartozás kifejezését, valamint az otthonos légkör megteremtését (vö. Kapasick 2002: 77).

Az egyes számú megszólítási formák révén a VPPL-ben még hangsúlyosabbá válik a kontaktusra épülő udvariassági stratégia. Ennek része a familiáris tu névmás következetes használata (egyetlen alkalommal ő maga), valamint ugyanolyan nominativusi címzettmegnevezések, mint a többes számú megszólítás esetén: a szereplő keresztnevén szólítanak, a gyermekeknek és a családnak szóló műsorra pedig a rokonsági megnevezésekkel való megszólítás is jellemző (pl.:

228

KALBOS KULTŪRA | 82

mama, sesė), néha azonban egy megnevezés részeként használják őket – a névvel együtt (pl. mama Milda).

MOT.VED*IV: anya [MOT.MAM1*IV], és neked, húgod vagy bátyád van?

MOT.VED*IV: na, és most már a fehér maci [MOT.MAM2*II]. Már tudod, miről fogsz írni? Mutasd be.

MOT.VED*IV: gerai, klausyk, o gal su mašinytėm jau nebe tavo [BERN.BROL*I] amžiu žaist, kaip galvoji?

Ugyanennek az IV csoportnak a műsorvezetője egyes számban csak kortársaihoz vagy fiatalabb vendégeihez és vendégnőihez szól, akik társadalmi szerepe anya, nővér, báty, barát vagy barátnő. Azokban a műsorokban, ahol többes számú megszólítási formák is előfordulnak, az életkor az egyetlen szociolingvisztikailag fontos tényező. Így a mindennapi nyelvhasználati hagyományhoz képest is különbségek figyelhetők meg: az ismeretlen kortárs nőket nem a tiszteleti többes számmal, hanem bizalmas egyes számban szólítják meg (vö. Rosinas 1996: 43–44).

3. Az összes PPL-t, vagyis a személyes ügyeket tárgyaló, illetve (és) szórakoztató, gyermekeknek (VPPL) és különösen felnőtteknek (SPPL) szóló beszélgetős műsort összefoglalva megállapítható, hogy ezek tárják fel leginkább a mai televízióra jellemző, a nyilvánosság és a magánélet között változó viszonyt, a polgári szféra közeledését a korábban nyilvánosan nem bemutatott magánszférához, és sajátos, Ž. Pečiulis szavaival élve, otthoni tereppé válnak (vö. Pečiulis 2007: 198–202). A nyilvános diskurzus egyre intimebbé válik, az otthoni vagy utcai beszélgetés felé tart, és a nyelvben kifejeződő társadalmi különbség jelentős csökkenése figyelhető meg (Marcinkevičienė 2009). Talán nem kellene túlságosan csodálkoznunk azon, hogy fokozatosan elmosódnak a nyilvános és a hétköznapi beszéd közötti határok, és hogy a nyilvánosságban is használatosak a familiáris, eddig kizárólag a hétköznapi beszédre jellemző egyes számú megszólítási formák (vö. Čepaitienė 2007: 79–80). E folyamat hatása még a társadalmi kérdéseket tárgyaló műsorokban (VPL) is megmutatkozik: a sikeres politikai karrier összetevőivé vált a beszéd egyszerűsége, érthetősége és őszintesége (lásd Pečiulis 2007: 200), amelyek egyik nyelvi kifejezőeszköze a név szerinti megszólítás lehet.

A nyilvános és a magánszféra közeledése világszerte megfigyelhető és különféle szempontokból tárgyalt jelenség (bővebben lásd Webster 2006: 168–208). A populáris kultúra és a tömegkommunikációs eszközök nyelvre gyakorolt hatásáról is vita folyik – élénkítik vagy elszegényítik-e a nyelvet? Érdekes meglátást kínál a hétköznapi beszélt nyelv kifejezésmódjainak nyilvános térben való terjedéséről a jól is-

J. GIRČIENĖ. Daugiskaitinių ir vienaskaitinių kreipimosi formų konkurencija viešojoje sakytinėje vartosenoje

229

mert kommunikációelméleti szakember, John Fiske, aki a populáris kultúrát nem a magas kultúránál alacsonyabb rendűként, lényegében a burzsoázia szükségleteit kielégítőként, hanem másfajtaként, más társadalmi rétegek szükségleteit kielégítőként igyekszik bemutatni. A kutató szerint a hivatalos, szabályos nyelvtől eltávolodva a különféle beszélt nyelvi kultúrák elemeiben lelnek örömet, amelyek lehetővé teszik a mieink felismerését (Fiske 2008: 94–100). A korábban szinte kizárólag a hétköznapi beszédre jellemző kifejezőeszközök egyike – a bizalmas egyes számú megszólítási forma – a médián és a televízión keresztül terjed a nyilvános nyelvhasználatban, és a nyelvi etikett szempontjából gyakran negatív, az etikett szabályainak meg nem felelő jelenségként értékelik (vö. Čepaitienė 2007: 85).

A pragmatikusok, a szociolingvisták és a kommunikáció szakemberei valamelyest másként értelmezik az udvariasságot, funkcionális szempontból közelítve hozzá. A nyelvészeti pragmatika nézőpontjából az udvariasság nem korlátozódik a nyelvi etikett szabályaira és normáira.

Az első helyre a címzett kommunikációs szándéka kerül. Azt állítják, hogy a közelséget, összetartozást, jó kapcsolatokat kifejező kontaktusorientált udvariasság számára a nyelvi etikett gyakran egyáltalán nem releváns (Hilbig 2007, bővebben lásd 2008). A társadalmi státusz szempontjából a kontaktusorientált és távolságtartó udvariassági stratégiák ellentétpárjának a személyes és a társadalmi távolság ellentétpárja felel meg: a kontaktusorientált stratégia a közeli ismerősök közötti kommunikációval függ össze, a távolságtartó pedig az idegenek közötti kommunikációval (Карасик 2002: 80). Pečiulis Ž. kommunikációs szakember, aki nemcsak Litvánia, hanem a világ tapasztalatait is mérlegeli, így fogalmaz: „A TV igyekszik ellensúlyozni a társadalmi párbeszéd hiányosságait, fejleszti a társadalom azon vágyát, hogy a legintimebb kérdésekről kommunikáljon, és eközben rögzíti a polgárok értékeiben és normáiban bekövetkező radikális változásokat <...>. A múlt század kilencvenes éveivel összefüggő új valóság-TV stílusa a hétköznapi polgár megítélésének változását mutatja – az egyszerű ember műsorok hősévé válik, tanúságot tesz problémáiról, a mindennapi élet képei pedig a program részévé válnak” (Pečiulis 2007: 198–204tt.). Ezért természetes, hogy az ilyen kérdéseket tárgyaló TV-műsorok a mindennapokat, valamint nemcsak az egyszerű, hanem a közismert emberek magánéletét is hétköznapi, mindennapi nyelven, vagyis familiáris megszólítási formákkal mutatják be.

A bizalmasság és a közelség kifejezésének igényéről nemcsak a tévés beszélgetős műsorok anyaga tanúskodik, hanem az ilyen műsorok újságíró műsorvezetőinek nézetei is — világosan kinyilvánítják a társadalmi és személyes ügyeket tárgyaló műsorok kommunikációs és nyelvi kifejezőeszközei közötti különbséget: „Ha például meghívok <...> mondjuk egy minisztert <...>, hogy ne csak a politikáról, hanem mondjuk a hobbijáról is beszélgessünk, <...> természetes, hogy bizonyos jég megtörése érdekében, <...> hogy jól érezze magát, <...> a lehető leginkább a barátjává akarok válni, <...> nekem

230 KALBOS KULTŪRA | 82

sokkal fontosabb a szabadideje, hogy <...> a televíziónéző számára érdekesebb legyen. Vagyis akkor talán familiárisabban viselkedhetek, esetleg tegezhetem őt, ha az életkor és minden egyéb ezt lehetővé teszi. Úgyhogy egyik műsor nem olyan, mint a másik, és nem hiszem, hogy mindet egy kaptafára lehetne húzni” (BalSoc). Valószínűleg leginkább az zavaró, hogy a magánszférát, a rá jellemző familiáris nyelvi kifejezésformákkal együtt, nyilvánosan közvetítik.

KÖVETKEZTETÉSEK

A nyilvános nyelvhasználatot reprezentáló televíziós beszélgetős műsorok kvantitatív vizsgálata feltárta, hogy e nyelvhasználati területen jelentős fölényben van a szokásos udvarias, többes számú megszólítási forma: a különböző megszólítók 248 különböző címzetthez udvarias többes számban (jūs) fordultak, és mindössze 43 különböző címzetthez használtak bizalmas egyes számú formát (tu). A kvalitatív elemzés rámutatott a társadalmi (VPL), illetve a személyes és szórakoztató jellegű (PPL) műsorok közötti különbségre.

A nyilvános, hivatalos nyelvhasználathoz kapcsolódó VPL-műsorokban, amelyekre a társadalmi távolságot és tiszteletet kifejező, távolságtartó udvariassági stratégia jellemző, következetesen olyan többes számú megszólítási formákat használnak, amelyek segítenek fenntartani a társadalmi távolságot. A nyilvános, kötetlen nyelvhasználathoz kapcsolódó PPL-műsorokban, amelyekre a közelséget kifejező, kontaktusorientált udvariassági stratégia jellemző, a baráti személyes kapcsolatok fenntartását segítő egyes számú megszólítási formák erősen versengenek a többes számú megszólítási formákkal – a két forma csaknem azonos gyakoriságú (jūs – 57 / tu – 42). A VPL és PPL dichotómiája tehát a megszólítási formák megválasztását meghatározó fő tényezőnek tekinthető. A műsorok eltérő jellege a résztvevők különbségeit is meghatározza; a fent említett hivatalos és kötetlen jelleg mellett ezek szintén befolyásolhatják a megszólítási formák megválasztását: a PPL résztvevői viszonylag fiatalabbak a VPL résztvevőinél, egyesek iskolai végzettsége és társadalmi státusza alacsonyabb; a VPL műsorvezetői és vendégei között a férfiak, a PPL-ben a nők dominálnak, a VPL vendégei között politikusok, a PPL vendégei között pedig a szórakoztatóipar képviselői vannak többségben; a PPL-ben a VPL-hez képest kevesebb olyan résztvevő van, aki döntéshozó, szakértő szerepet tölt be, és ennek megfelelően több az úgynevezett vox populi képviselője.

A PPL-ben a megszólítási formák megválasztását meghatározó fő szociolingvisztikai tényezők a megszólító és a címzett életkorának viszonya, az ismeretség foka, valamint a társadalmi szerepek, amelyekre az iskolai végzettség és a társadalmi státusz is hatással lehet (műsorvezető / vendég; döntéshozó, szakértő (a valahová tartozás alapján

J. GIRČIENĖ. Daugiskaitinių ir vienaskaitinių kreipimosi formų konkurencija viešojoje sakytinėje vartosenoje

231

egy adott szakmához) / vox populi stb.). A többes számú megszólítási formát (PPL) leggyakrabban az idősebb, tekintélyesebb, döntéshozói vagy szakértői szerepet betöltő műsorvendégekhez intézik. Az egyes számú megszólítási forma inkább a műsorvezetőkre jellemző; ezzel rendszerint kortársaikhoz vagy náluk fiatalabb, illetve ismerős emberekhez fordulnak, akik műsorvezető kollégaként vagy vox populi szerepben jelennek meg. E műsorok vezetőinek, amelyek a nyilvános és a magánszférát próbálják összeegyeztetni (a televízióban nyilvánosan sugárzott műsor mintegy a házi élet folytatása), nem könnyű feladatokat kell megoldaniuk: hogyan teremtsenek nyelvi eszközökkel, köztük a különböző megszólítási formákkal, meghitt légkört a személyes kérdéseket boncolgató műsorokban, miközben tiszteletet tanúsítanak nemcsak a műsor vendégei, hanem a nézők iránt is.

LITERATŪRA

Ambrazas V. 1990: Kaip kreiptis? Kaip vadinti? – Gimtoji kalba 4, 9–11.

Boissevain J. 1987: Social Network. – Sociolinguistics 1 (HSK 3.1), Berlin–New York, 164–169.

Brown P., Levinson S. 1978: Universals in language usage: politeness phenomena. – Questions and politeness (ed. E. Goody), Cambridge: Cambridge University Press, 56–289.

Brown P., Levinson S. 1987 (papildytas 1978 m. leidimas): Politeness. Some universals in language usage, Cambridge: Cambridge University Press. Fragmentai per internetą: http://books.google.lt/books

Čepaitienė G. 2007: Lietuvių kalbos etiketas: semantika ir pragmatika, Šiauliai: Šiaulių universiteto leidykla.

Džežulskienė J. 1994: Kalba ir giminė. – Sociolingvistika ir kalbos kultūra, Vilnius: Gimtoji kalba, 55–61.

Fiske J. 2008: Populiariosios kultūros supratimas, Vilnius: Žara.

Girčienė J., Kupčinskaitė-Ryklienė A. 2005: Kreipimosi į adresatą būdai reklamoje. – Kalbos kultūra 78, 220–230.

Girčienė J. 2009: Adresato įvardijimas periodikoje. – Kalba ir kontekstai, Vilnius.

Girčienė J., Skvorčiūtė K. 2009: Adresato įvardijimo polinkiai viešajame sakytiniame diskurse. – Working paper 3, 35–47.

Grumadienė L. 1994: Sociolingvistika ir kalbos kultūra. – Sociolingvistika ir kalbos kultūra, Vilnius: Gimtoji kalba, 5–13.

Gudavičienė E. 2007: Lietuvių kalbos direktyvai. [Daktaro disertacija.]

Hilbig I. 2007: Kalbinis mandagumas ir kalbos etiketas – viena ir tas pat? – Lietuvos socialinių mokslų forumo pranešimų tezės. Prieiga per internetą: http://www.socforumas.lt/files/events/tezes1.doc

232

KALBOS KULTŪRA | 82

Hilbig I. 2008: Mandagumas kaip reliatyvus kalbinis, socialinis ir kultūrinis reiškinys. – Acta Linguistica Lithuanica 58, 1–15.

Hilbig I. 2009: Lietuvių ir anglų prašymų strategijos ir mandagumas. – Lietuvių kalba 3. Prieiga per internetą: http://www.lietuviukalba.lt/index.php?id=130

Karaliūnas S. 1997: Kalba ir visuomenė, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Marcinkevičienė R. 1994: Gyvosios kalbos etnografija. – Sociolingvistika ir kalbos kultūra, Vilnius: Gimtoji kalba, 47–54.

Marcinkevičienė R. 2004: Užsakomųjų reklaminių straipsnių tarpasmeninės funkcijos raiška. – Respectus philologicus 6 (11). Prieiga per internetą: http://filologija.vukhf.lt

Marcinkevičienė R. 2009: Nuo Habermaso iki Valinsko. Viešosios erdvės privatėjimas. – Akiračiai 2–3 (409), 1, 4. Prieiga per internetą: http://www.akiraciai.lt/Akiraciai/Tema/Nuo-Habermaso-iki-Valinsko.-Viesosios-erdves-privatėjimas

Miliūnaitė R. 2009: Dabartinės lietuvių kalbos vartosenos variantai, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Pečiulis Ž. 2007: Iki ir po televizijos. Žvilgsnis į XX amžiaus audiovizualinės masinės komunikacijos fenomeną, Vilnius: Versus aureus.

Romaine S. 2000: Language in society, Oxford: Oxford University Press.

Rosinas A. 1996: Lietuvių bendrinės kalbos įvardžiai, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

Skvorčiūtė K. 2009: Adresato įvardijimas sakytinėje kalboje (TV pokalbių laidų pagrindu). [Bakalauro darbas, VPU.]

Valeckienė A. 1998: Funkcinė lietuvių kalbos gramatika, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

Vilkienė L. 1998: Dialogo adresantas ir adresatas. – Kalbotyra 47, 153–164.

Webster F. 2006: Informacinės visuomenės teorijos, Kaunas: Poligrafija ir informatika.

Карасик В. 2002: Язык социального статуса, Москва: Гнозис.

Gauta 2009 11 11

J. GIRČIENĖ. Daugiskaitinių ir vienaskaitinių kreipimosi formų konkurencija viešojoje sakytinėje vartosenoje

233

COMPETITION BETWEEN PLURAL AND SINGULAR FORMS OF ADDRESS IN PUBLIC SPOKEN USAGE

Summary

A quantitative analysis of television talk shows representing public usage and broadcasted between 26 January 2009 and 11 March 2009 has identified a marked preference for the polite form of address, which is usual in this area of usage: different addressors referred to 248 different addressees by the polite plural form jüs and only to 43 different addressees by the less polite singular tu. A qualitative analysis has identified differences between programmes dealing with public issues (PPI) and programmes focusing on entertainment and/or personal issues (PEI).

PPIs are related to public official usage and therefore consistently use plural forms of address which help maintain social distance. PEI, in their turn, are mostly related to freer public usage, hence singular forms of address which help maintain friendly relationships compete with plural forms of address. Both of them are equally popular (jüs found in 57 instances; tu—in 42 instances). A different character of PPIs and PEIs determines differences in the choice of their participants and in addition to the previously discussed aspects of official and free usage might also influence the choice of the forms of address.

The main socio-linguistic factors determining the choice of the forms of address in PPIs include the age of the addressor and the addressee, closeness between them, social roles which might be influenced by education and social status. The plural form in PPIs is mostly used when addressing older, more respectable participants, often performing the roles of decision takers or experts. The singular form is preferred by moderators, used in reference to peers, younger interlocutors or acquaintances. It should be noted that PPI moderators attempting to combine public and private sometimes have to cope with rather tough situations, for example, by linguistic means, including polite forms of address, they have to create a friendly environment and show respect to their guests and the audience.

JURGITA GIRČIENĖ

Lietuvių kalbos institutas

P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius

[email protected]

234

KALBOS KULTŪRA | 82