Daugiskaitinių ir vienaskaitinių kreipimosi formų konkurencija viešojoje sakytinėje vartosenoje (sociolingvistinis aspektas)

214 NYELVI KULTÚRA | 82 JURGITA GIRČIENĖ Lietuvių kalbos institutas A TÖBBES SZÁMÚ ÉS EGYES SZÁMÚ MEGSZÓLÍTÁSI FORMÁK VERSENGÉSE A NYILVÁNOS BESZÉLT NYELVHASZNÁLATBAN (szociolingvisztikai aspektus) BEVEZETÉS A nyilvános nyelvhasználathoz általában az egyéni címzetthez intézett többes számú megszólítási forma kapcsolódik – az úgynevezett udvariassági többes szám, amelyet a jūs névmás, valamint az ige megfelelő személyragos alakja fejez ki, és amely lehetővé teszi, hogy az általában egymás számára ismeretlen beszélő és címzett megtartsák a távolságot, tiszteletteljes, hivatalos kapcsolatot közvetítsenek (lásd Župerka 1997: 45; Čepaitienė 2007: 27, 83, 85kk.). Az ilyen kapcsolatokat a távolságtartó udvariassági stratégiával hozzák összefüggésbe (bővebben lásd: Brown, Levinson 1987; Kарасик 2002)1. A régi litván főnemesség kommunikációs stílusa nem maradt fenn, és szinte egyáltalán nincs dokumentálva. Feltételezhető, hogy a mai nyilvános használatra a távolságtartó udvariasság kifejezése jellemző – a többes számú udvarias megszólítás, a keresztnév és vezetéknév, valamint a tisztséget és társadalmi helyzetet megnevező, a ponas, -ia vagy gerbiamas, -a ’úr’, ’tisztelt’ előtaggal ellátott szavak használata, függetlenül a beszélgetőpartnerek életkorától és nemétől, visszahozza az 1. Az udvariassági stratégiák kidolgozói, Penelope Brown és Stephen Levinson azt állítják, hogy az udvariasság kifejezését a kommunikáció kettős módja határozza meg: a pozitív (positive politeness), amikor barátságosságot, közelséget mutatnak, és a negatív (negative politeness), amikor tiszteletet tanúsítanak, és fenntartják a távolságot (Brown, Levinson 1978, 1987). A litván nyelvi etikett kutatója, Giedrė Čepaitienė megalapozottan azt javasolja, hogy a pozitív udvariasság kifejezését kontaktusos, a negatívét pedig távolságtartó udvariassági stratégiának nevezzük (lásd Čepaitienė 2007: 25). Az említett terminusok a litván nyelvű munkákban egyelőre változóan fordulnak elő, vö. (távolságtartó, kontaktusos) udvariassági stratégia, illetve rövidebben (távolságtartó, kontaktusos) udvariasság (Čepaitienė 2007; Gudavičienė 2007; Hilbig 2007, 2008 (metanyelvi megjegyzésként); Girčienė, Skvorčiūtė 2009), valamint (negatív, pozitív) udvariasság (Džežulskienė 1994; Girčienė, Kupčinskaitė-Ryklienė 2005; Hilbig 2008, E tanulmány célja – a televíziós beszélgetős műsorok kvantitatív és kvalitatív elemzésének adataira támaszkodva, szociolingvisztikai szempontból megvitatni a megszólítotthoz intézett többes és egyes számú megszólítási formák versengését a nyilvános beszélt használatban2. A kommunikációs aktus résztvevői közötti kapcsolatok lehetnek nem hierarchikusak – azonosak, horizontálisak, azaz szimmetrikusak, szolidaritást jelölők, illetve hierarchikusak – nem azonosak, vertikálisak, azaz aszimmetrikusak, hatalmat megtestesítők (bővebben lásd Marcinkevičienė 2004; Čepaitienė 2007: 33). 2009). J. GIRČIENĖ. A többes és egyes számú megszólítási formák versengése a nyilvános beszélt használatban 215 a függetlenség időszakának hagyományait (Čepaitienė 2007: 79, 85). A megszólítási formák nyilvános használatban való működésének hagyományáról szociolingvisztikai adatokat szolgáltat a névmáskutatás is, amely rávilágít a háztartási és üzleti környezet által meghatározott különbségekre. Összefoglalva elmondható, hogy az üzleti helyzetekben a státusztényező a legfontosabb – bizalmasan (tu) csak alacsonyabb társadalmi helyzetet betöltő személyekhez lehet fordulni (Rosinas 1996: 43–44). A jelenlegi nyilvános nyelvhasználat kutatásai azonban azt mutatják, hogy nagyobb eltolódás figyelhető meg a familiáris egyes számot is jelölő kontaktusos udvariassági stratégia irányába. A megszólított egyes számú megszólítási formáit mind az írott, mind a szóbeli nyilvános nyelvhasználatban rögzítették: megrendelt reklámcikkekben (Marcinkevičienė 2004), folyóiratreklámokban (Girčienė, Kupčinskaitė-Ryklienė 2005) és szerkesztőségi cikkekben (Girčienė 2009), televíziós beszélgetős műsorokban (Čepaitienė 2007: 79–80, 88–89, 110; Girčienė, Skvorčiūtė 2009: 41, 43, 46). Giedrė Čepaitienė szerint „fokozatosan elmosódnak a határok a nyilvános és a mindennapi beszédaktus között, nyilvános beszédben familiáris, csak a mindennapi nyelvhez illő formákat használnak” (Čepaitienė 2007: 80). Hasonló, az egyes számú forma felé mutató tendenciákat neveznek meg más olyan nyelvek kutatói is, amelyek megőrizték az egyes szám és az udvariassági többes szám oppozícióját. Sőt, feltételezik, hogy a megszólított megnevezésének egyes számú formája kiszoríthatja a vele versengő többes számú formát, mivel a XX. század végétől nem a tisztelet, hanem a közelség tényezője válik fontosabbá. Összefüggést állapítottak meg a nézetek és az egyik vagy másik változat választása között: a konzervatívabb nyelvhasználók gyakrabban választják a többes számot, a liberálisabbak pedig az egyes számot (Marcinkevičienė 1994: 50– 51). A megszólítási forma választása más tényezőktől is függ: a megszólaló és a megszólított életkorától, nemétől, iskolai végzettségétől, ismeretségük fokától, a társadalmi kapcsolatok hierarchiájától2, a társadalmi szerepektől; a beszéd körülményeitől – a nyilvános vagy magánjellegű kommunikációtól, a kommunikációs helyzet (a)szimmetriájától, a dia lógustól vagy a polilógustól stb. (bővebben lásd Boissevain 1987: 167. és köv. ; Džežulskienė 1994: 57. és köv. ; Grumadienė 1994; Marcinkevičienė 1994: 48–51, 2004; Karaliūnas 1997: 105–106. és köv. ; Vilkienė 1998; Romaine 2000; Čepaitienė 2007: 72, 78–83, 109–110. és köv. ). 216 NYELVKULTÚRA | 82 a használatban. A kutatáshoz a nyilvános beszélt nyelvi használatot3 reprezentáló anyagot választottuk – a sokféle címzettnek szánt, társadalmi és személyes, szórakoztató jellegű televíziós beszélgetős műsorokat. A vizsgált teljes sokaságot az összes litván műsorszolgáltató 2009. január 26. és 2009. március 11. között sugárzott valamennyi heti beszélgetős műsora alkotta (mindegyikből két-két példány)4. Ezek: 1) társadalmi kérdéseket tárgyaló viták, diszkussziók és beszélgetős műsorok; 2) személyes ügyeket megoldó és szórakoztató (gyermekeknek szóló) beszélgetős műsorok. Összesen 19 különböző című műsort vizsgáltak, ezek száma összesen 38, időtartamuk ~ 32 óra. Ezek közül: 24 felvétel (12 különböző műsor5, műsoronként 2 felvétel) társadalmi jellegű műsorokból, amelyek teljes időtartama 18 óra (18 felvétel ~ egyenként 50 perc; 6 felvétel ~ egyenként 30 perc); 14 felvétel (7 különböző műsor, műsoronként 2 felvétel) szórakoztató jellegű műsorokból, amelyek teljes időtartama 14 óra (4 felvétel ~ egyenként 120 perc; 4 felvétel ~ egyenként 50 perc; 6 felvétel ~ egyenként 30 perc). A műsorokat a CHILDES (Child Language Data Exchange Systems) módszertana szerint írták át, amely a beszélt nyelvi adatok gyűjtésére és elemzésére szolgál. A beszélgetések résztvevőit a szociolingvisztikai kutatás szempontjából fontos tényezők – nem, társadalmi szerep (ezzel gyakran közvetve az (implicit) iskolai végzettség is jelölve van), korcsoport stb. – alapján kódolták (a személyek nevét nem tüntették fel), pl. : FÉRFI VED*III, azaz műsorvezetői szerepet betöltő férfi (ez általában felsőfokú végzettséggel rendelkező újságíró), aki a szociolingvisztikailag meghatározott III. (25–34 éves) korcsoporthoz tartozik (lásd a 3. táblázatot); NŐ. PSICHOL*V, azaz nő, a műsor résztvevője, aki szakértői, jelen esetben pszichológiai szakértői szerepet tölt be (a szakértők általában szintén az adott terület felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberei), aki az V. (45–59 éves) korcsoporthoz tartozik. A műsorokban 218, különböző iskolai végzettségű ember vett részt – 10 és 75 év közöttiek, csaknem egyenlő arányban férfiak és nők. Összesen 290 alkalommal6 fordultak különböző címzettekhez többes és egyes számú megszólítási formákkal együtt. E fő empirikus anyag értelmezésekor a „Balti népek szociolingvisztikája (BalSoc): a nyelvi társadalmi önismeret 3 A beszélt nyelv és a nyilvános nyelvhasználat fogalmáról lásd Miliūnaitė 2009: 34–35, 38–39. 4 A tanulmány szerzője őszinte köszönetét fejezi ki Kristinai Skvorčiūtėnek, amiért engedélyezte, hogy az összegyűjtött értékes empirikus anyagot (lásd Skvorčiūtė 2009: 51–171, 2. melléklet. Tévébeszélgetések-részletek átiratai) a beszélt nyelvi használat további kutatásaihoz felhasználják. 5 Az Akistata su Lietuva című műsort, amelyet minden második alkalommal más műsorvezetők vezetnek, két különböző műsorként értékelték (2 műsor, egyenként 2 felvétellel). 6 A különböző címzettek száma nagyobb a műsor résztvevőinek számánál, mivel ugyanaz a személy, ha több különböző címző szólítja meg, több különböző címzettnek számít. J. GIRČIENĖ. A többes és egyes számú megszólítási formák versengése a nyilvános beszélt nyelvi használatban 217 Litvániában és Lettországban” adatai alapján7: 24 litván televíziós és rádiós újságíró, valamint műsorvezető férfi (32–42 éves) kvalitatív interjúinak elemzése az újságírók nyelvi kompetenciájáról stb. A mintába bekerült válaszadók csaknem mindegyike rendelkezik a műsoridőben folytatott spontán beszéd tapasztalatával (a továbbiakban – BalSoc). A MŰSOROK ÉS RÉSZTVEVŐIK SZOCIOLINGVISZTIKAI LEÍRÁSA A beszélgetés nyilvánosságának vagy magánjellegének kritériuma alapján valamennyi, a nyelvi közösség minden tagja számára hozzáférhető tévébeszélgetés formálisan a nyilvános szférához sorolható. A tartalom és az attól függő nyelvi kifejezésmód alapján azonban célszerű ezeket továbbá két említett fő csoportra osztani: 1) a társadalmi kérdéseket tárgyaló viták, eszmecserék és beszélgetések műsoraira (a továbbiakban – VPL): Akiračiai, Akistata su Lietuva, Ant svarstyklių, Be pykčio, Forumas, Redakcija, Teisė žinoti, Toks gyvenimas su Zita Kelmickaite, Tarp Rytų ir Vakarų, TV forumas, Versijos; 2) a személyes ügyeket megoldó és szórakoztató, nemcsak felnőtt-, hanem gyermekközönségnek is szánt beszélgetős műsorokat (a továbbiakban – PPL): Bėdų turgus, Nacionalinė paieškų tarnyba, Su Palmira; Auksinė savaitės blykstė, Šeštadienio rytas (felnőtteknek, a továbbiakban – SPPL), Mėta Meškinija, Tele bim-bam (gyermekeknek, a továbbiakban – VPPL). 1) A VPL a televíziós beszélgetős műsorok – viták – kategóriájába sorolhatók: jellemző rájuk a véleménynyilvánítás, az igazság és a megfelelő megoldások keresése, valamint az értelem és az érvek elsőbbsége (vö. Pečiulis 2007: 202). A nyelvi kifejezés jellegét tekintve a VPL a nyilvános hivatalos nyelvhasználathoz kapcsolódnak, amikor a címző és a címzett között kisebb-nagyobb távolság marad fenn, a kifejezőeszközöket pedig tudatosabban és körültekintőbben választják meg (vö. Miliūnaitė 2009: 40–44). A VPL hivatalos nyelvhasználattal való kapcsolatait megerősítik a televíziós beszélgetős műsorok (2003–2005) nyelvi etikettjének vizsgálatai is: Giedrė Čepaitienė véleménye szerint a társadalmi-politikai műsorokat leginkább a tiszteletteljes, hivatalos kapcsolatokat közvetítő távolságtartó udvariassági stratégia kapcsolja össze (Čepaitienė 2007: 85–87). 2) A PPL megfelelnének a dialogikus jellegű televíziós műsorok másik két kategóriájának – a beszélgetős műsoroknak és a reality show-knak –, amelyek a szó és a vita látványosságával, az érzelmek ösztönzésével, az emberi sorsok rekonstruálásával, a mindennapok tragikumával vagy hősiességével kapcsolatosak (vö. Pečiulis 2007: 202, 204). Nyelvi kifejezésmódjuk szerint a PPL a nyilvános szabad7 A projektet 2009-ben hajtották végre a Litván Nyelvi Intézetben. A projektet az Állami Tudományos és Tanulmányi Alap támogatta. 218 NYELVI KULTÚRA | 82 használata, amelyet a formális szabályok által nem korlátozott nyelvi kifejezésmód és informalitás jellemez (lásd Miliūnaitė 2009: 40–44). A PPL szabad használattal való kapcsolatára vonatkozó felismerést a nyelvi etikett kutatásai is megerősítik: G. Čepaitienė, bár azt állítja, hogy azokban a televíziós beszélgetős műsorokban, amelyekben nemcsak nyilvánosan kommunikálnak, hanem amelyeket nagy közönség nyilvánosan néz is, a távolságtartó udvariassági stratégia megfelelőbb, a hétköznapi társadalmi műsorokat (különösen a gyermekeknek szólókat) mégis inkább a meghitt, természetes környezettel és meleg kapcsolatokat közvetítő kontaktusos udvariassági stratégiával hozza összefüggésbe (Čepaitienė 2007: 85, 87–90). Így a PPL megszólítási formáinak vizsgálatakor nem (csak) a nyilvános hivatalos, hanem (és) a hétköznapi használat kutatásaira is támaszkodni kell. A bevezetőben említett névmáskutatás adatai szerint a hétköznapi helyzetekben az ismeretség, az életkor és a nem tényezői fontosak. Bizalmasan (te) Litvániában leginkább az egymást ismerő, mindkét nemhez tartozó fiatalok kommunikálnak egymással, egyes számban fordulhatnak a fiatalabbakhoz a mindkét nemhez tartozó idősebb generáció képviselői is, akik többnyire szintén ismerősök. Ha nem ismerik egymást, egyes számban csak a különböző életkorú férfiak szólítják meg így saját nemük képviselőit. Nem bizalmasan, azaz tiszteletteljesen (önök), hétköznapi helyzetekben egymást szólítják meg a különböző nemhez tartozó, egymást nem ismerő fiatalok, így szólítják meg az idősebb generáció ismerős és ismeretlen képviselőit is; az idősebb férfiak így szólítják meg mind az ismerős, mind az ismeretlen nőket (Rosinas 1996: 43–44). A VPL és PPL dichotómiáját összegezve elmondható, hogy alapja – a hivatalosság–nem hivatalosság (kötetlenség) dimenziója – a szociolingvisztikai kutatásokban az egyik legfontosabb kritériumnak számít (erről bővebben lásd: Miliūnaitė 2009: 41skk. ). A közös, nyilvános hivatalos használatot képviselő VPL-felvételek teljes időtartama valamivel hosszabb (18 óra), mint a nyilvános kötetlen használathoz sorolható PPL-felvételeké (14 óra, ebből 4 felvétel – 2 különböző műsor egyenként 2 felvétele – gyermekműsor), azonban a viszonylag csekély különbség, valamint a stúdióban részt vevő műsorvendégek azonos (58) és a műsorvezetők nagyon hasonló száma (13 / 8) lehetővé teszi statisztikai összehasonlításukat (lásd az 1. táblázatot). 1 LENTELĖ. Laidų dalyvių pasiskirstymas pagal dalyvavimo pobūdį Laidų jelleg MűsorvezetDalyviai ők A Iš viso stúdióban részt vevők Telefonon részt vevők összesen VPL 13 58 76 147 PPL 8 58 5 71 Összesen 21 116 81 218 J. GIRČIENĖ. A többes és egyes számú megszólítási formák versengése a nyilvános beszélt nyelvhasználatban 219 A polilogicitás kritériumai alapján a Abiejose grupėse vyrauja laidos, kuriose, be vedėjo (-ų), dalyvauja daugiau nei vienas laidos svečias (38 / 5). Vis dėlto pagal dialogiškumo ar beszélgetős műsorok leggyakrabban nem polilógnak, hanem az aktív beszélgetőpartner – a műsorvezető és minden egyes vendég – dialógusának tekinthetők. Igaz, a stúdióban részt vevő vendégek között ritkán ugyan, de előfordulnak polilógusrészletek, a telefonálók azonban soha nem vesznek részt bennük. A televíziós műsorokra jellemző beszélgetési jelleg, különösen pedig a műsorvezető szerepének fontossága alapján a résztvevőket a vizsgált kérdésre gyakorolt hatásuk szerint további alcsoportokra osztják: műsorvezetőkre (a beszélgetés legaktívabb létrehozói és a címzetthez intézett megszólítási formák használói)8, a stúdióban részt vevőkre (aktív beszélgetőpartnerek és a címzetthez intézett megszólítási formák használói), valamint telefonálókra (rendszerint egy vagy több replika szerzői, akik szinte egyáltalán nem használnak a címzetthez intézett megszólítási formákat) (lásd a 2. táblázatot). A műsorokban összesen részt vevő 218 személy között valamivel több volt a férfi (120), mint a nő (98). Amint a 2. táblázatból látható, a VPL műsorvezetői és stúdiórésztvevői között többségben voltak a férfiak, míg a PPL-ben a nők. 2. TÁBLÁZAT. A műsorok résztvevőinek nemek szerinti megoszlása (m – nők, v – férfiak) Műsorok férfiak jellege Résztvevői MűsorvezetÖsszesen ők Résztvevők a stúdióban telefonon és nők VPL 11 férfi / 2 nő 46 férfi / 12 nő 38 férfi / 38 nő 95 férfi / 52 nő PPL 1 férfi / 7 nő 23 férfi / 35 nő 1 férfi / 4 nő 25 férfi / 46 nő Összesen 12 férfi / 9 nő 69 férfi / 47 nő 39 férfi / 42 nő 120 férfi / 98 nő A műsorok résztvevőinek többségét a munkaképes korú, közéletileg legaktívabb 25–59 éves emberek alkotják (lásd a 3. táblázatot). 8 A műsorvezetőnek mint a beszélgetés rendezőjének és gyakran a beszélgetés fő címzettjének, így a különböző címzettekhez intézett megszólítási formák legaktívabb használójának szerepét a kommunikációés nyelvi etikett szakemberei is hangsúlyozzák (lásd Čepaitienė 2007: 79–90; Pečiulis 2007: 205). 220 NYELVI KULTÚRA | 82 3. TÁBLÁZAT. A műsorok résztvevőinek megoszlása korcsoportok szerint (a telefonálók nélkül) Életkor A vői résztvecsoport életkora (év) VPL-résztvevők (szám) vevők Összesen (szám) PPL-résztműsorok százaléka százaléka résztvevők százaléka (szám) I ≤14 0 (0) 3,1 (2) 1,5 (2) II 15– 24 2,8 (2) 12,1 (8) 7,3 (10) III 25–34 9,8 (7) 25,8 (17) 17,5 (24) IV 35–44 26,8 (19) 21,2 (14) 24,1 (33) V 45–59 46,5 (33) 25,8 (17) 36,5 (50) VI 60 ≥ 14,1 (10) 12 (8) 13,1 (18) A PPL résztvevői, akiknek képviselői a legaktívabb életkori szakaszban csoportonként nagyjából egyenletesen oszlanak meg (lásd a III–V. csoportot), és akik között gyermekek és fiatalok (I–II. csoport) is vannak, viszonylag fiatalabbak, mint a VPL résztvevői, akik között az V. csoport (csaknem a fele) és a IV. csoport képviselői vannak többségben (lásd az 1. ábrát). 1. ÁBRA A műsorok résztvevőinek megoszlása életkori csoportok szerint (a telefonálók nélkül) 0 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 százalék 14 éves korig (I) 15–24 (II) (III) 25–34 35–44 (IV) (V) 45–59 (VI) 60 + korcsoportok VPL résztvevői PPL résztvevői J. GIRČIENĖ. A többes és egyes számú megszólítási formák versengése a nyilvános beszélt nyelvhasználatban 221 A VPL műsorvezetői szintén idősebbek – közöttük a IV. és V. korcsoport képviselői vannak többségben: 2 (III), 5 (IV), 6 (V). A PPL műsorvezetői, akárcsak műsoraik vendégei, fiatalabbak – közöttük a II. és III. korcsoport képviselői vannak többségben: 3 (II), 3 (III), 2 (IV). A vizsgált nyelvi jelenség használatát befolyásolni képes szociolingvisztikai tényezőkön – életkoron, nemen stb. – kívül a résztvevők iskolai végzettségét (tevékenységi területét), a műsorban betöltött szerepeiket stb. is tárgyalni kell. A VPL műsorvezetői között a felsőfokú végzettséggel rendelkező újságírók vannak többségben (10), egyedi esetként pedig egy kulturológus, egy jogász és egy filozófus említhető. E műsorok vendégei között szintén a felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek vannak többségben: a stúdióban részt vevő vendégek több mint felét politikusok, állami tisztviselők, Ž. Pečiulis szerint döntéshozók és az elkötelezett szó képviselői alkotják (Pečiulis 2007: 201). Más szakmák képviselői közül népszerűek a politológusok, közgazdászok, újságíró-kommentátorok, pszichológusok, kulturológusok és üzletemberek; voltak közöttük tudósok (történészek, filozófusok), oktatók, tanárok, egyetemi hallgatók, középiskolai diákok, társadalmi szervezetek képviselői, színészek stb. Többségük az úgynevezett szakértői szerepet tölti be: olyan állampolgárok, akik bizonyos döntések meghozatalára ösztönzik a politikusokat; mások egyszerűen tanúskodnak, véleményt nyilvánítanak, és a vox populi szerepét töltik be (vö. Pečiulis 2007: 201). A PPL műsorvezetői különböző szakterületeken dolgozó, felsőfokú végzettséggel rendelkező emberek: felük újságíró (4), a többiek pszichológus, színész, énekes és asztrológus. A szakértői szerepet betöltő PPL-vendégek között a felsőfokú végzettséggel rendelkező orvosok, kiadói szakemberek és üzletemberek vannak többségben. A többi PPL-vendég között a szórakoztatóipari és művészeti szakmák képviselői vannak többségben, és többségük szintén felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Nehéz megítélni a szórakoztató műsorokban rokonsági megnevezésekkel illetett rövid megszólalások képviselőit (pl. nagypapákat, nagymamákat, anyákat stb.) – feltételezhető, hogy legalább a TV-műsorokban személyes ügyeiket megoldó személyek többsége nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Az ilyen résztvevők, akárcsak a telefonálók többsége, a véleménynyilvánító, a vox populi szerepét töltik be. A MEGSZÓLÍTÁSI FORMÁK HASZNÁLATÁNAK TENDENCIÁI Az összes televíziós beszélgetős műsor összesített statisztikája a megszólított többes számú megszólítási formájának jelentős fölényét mutatja: a különböző megszólítók 248 különböző megszólítotthoz udvarias többes számban fordultak (jūs és a megfelelő igealak), míg 43 különböző megszólítotthoz bizalmas egyes számban (tu és a megfelelő igealak). Ebből a szempontból jól látható a társadalmi 222 NYELVI KULTÚRA | 82 és a személyes (szórakoztató) jellegű műsorok közötti éles különbség: a VPL-ben következetesen többes számú megszólítási formákat használnak, míg a PPL-ben a többes és az egyes számú formák csaknem egyformán népszerűek. 1. A VPL beszélgetéseinek valamennyi résztvevője – mind a műsorvezetők (144 különböző megszólított megnevezésének9 esete), mind a vendégek (46 különböző megszólított megnevezésének esetei) – minden megszólítotthoz udvarias többes számban fordult (összesen 190 különböző megszólított megnevezésének esete), egyetlen, a megszólítotthoz egyes számú formában intézett megszólítás kivételével. Az udvarias többes számú megszólítás során a VPL résztvevői a jūs névmáson kívül (nagyon ritkán a pats, -i, szinte kivétel nélkül a jūs-szal alkotott szerkezetben) a megszólított különféle nominális megnevezéseit használták: a) a műsorvezetők a stúdió vendégeit leggyakrabban a távolságtartó stratégiát hangsúlyozó ponas, -ia + (keresztnév) + vezetéknév megnevezéssel szólították meg; b) a stúdió résztvevőihez viszonylag ritkán ugyan többes számban, de (némileg) bizalmasabban fordultak: (ponas, -ia / gerbiama(s)) + keresztnév; az ilyen szerkezetben, gyakran egy harmadik taggal (+ honnan), a műsorvezetők következetesen csak a telefonálókat nevezték meg; c) A VPL-re a PPL-hez képest státusz szerinti megszólítások jellemzők, pl.: (tisztelt / úr, -nő) miniszterelnök úr, miniszter úr, professzor úr10. A változatos nominativusi címzettmegnevezések, bár gyakran többes számú formában használják őket megszólításkor, sokszor a kommunikáció eltérő hivatalossági fokára, esetenként pedig akár eltérő udvariassági stratégiákra is utalnak. A kutatási anyag elsődleges áttekintése alapján feltételezhető, hogy a nominativusi címzettmegnevezések alapos elemzése nemcsak a diskurzuskutatás szempontjából releváns, az egyéni kommunikációs és nyelvi (in)kompetenciához, valamint a beszélgetési stratégia kibontásához kapcsolódó eseteket tárhatná fel, hanem szociolingvisztikailag érdekes tényeket is. Amint már említettük, a címzetthez intézett egyes számú megszólítási formát a VPL-ben mindössze egyetlen résztvevő használta: a műsor vendége – egy idős, tiszteletre méltó signatarius, 9 A címzett megnevezése annak a személynek a megnevezése, akinek az információt címezzük, vagyis a címzetté, amelyet egy szó vagy szókapcsolat fejez ki. A litván nyelvben az egyéni címzettet a következőképpen lehet megnevezni: 1) a tu, jūs személyes névmásokkal, ritkábban a pats (-i), tamsta névmásokkal; 2) a címzettet neve és/vagy vezetékneve, társadalmi helyzete, foglalkozása stb. alapján jellemző főnevekkel (főnevesült melléknevekkel és melléknevi igenevekkel), illetve azok szerkezeteivel, vagyis az úgynevezett nominativusi megnevezésekkel, pl.: ponas (-ia), ponas (-ia) + keresztnév / vezetéknév / tisztség; gerbiamas(is), gerbiama(-oji) + keresztnév stb. (Ambrazas 1990: 9–11; Valeckienė 1998: 211; Čepaitienė 2007: 78–110; Girčienė, Skvorčiūtė 2009: 37–46). Így azokban az esetekben, amikor a címzettet a tu vagy jūs személyes névmással nevezik meg, a címzett megnevezésének fogalma lényegében egybeesik a megszólítási forma fogalmának terjedelmével. Ebben a cikkben a címzett megnevezése terminust olyan kapcsolódó fogalom megnevezéseként használjuk, amely a nominativuszi megszólítást is magában foglalja. 10 A TV-s beszélgetős műsorokban használt nominativuszi megszólítások valamennyi strukturális típusát lásd. Girčienė, Skvorčiūtė (2009: 42–45). J. GIRČIENĖ. A többes és egyes számú megszólítási formák versengése a nyilvános beszélt nyelvhasználatban 229 anya, nővér), időnként a megnevezés alkotóelemeként használják őket – a névvel együtt (pl. Milda anya). MOT. VED*IV: mama [MOT.MAM1*IV], vagy neked magadnak van nővéred, bátyád? ANYA. MŰSORVEZETŐ*IV: na, és most – a jegesmedvebocs [ANYA.ANYU2*III]. Már tudod, miről fogsz írni? Mutatkozz be. ANYA. MŰSORVEZETŐ*IV: jó, figyelj, szerinted nem vagy már túl nagy ahhoz, hogy kisautókkal játssz [FIÚ.TESTVÉR*I], vagy hogy gondolod? Ugyanez a IV. csoportba tartozó műsorvezető egyes számú megszólítást csak kortárs vagy nála fiatalabb műsorvendégekhez intéz, akiknek társadalmi szerepe anya, nővér, fiútestvér, barát vagy barátnő. Ennek a műsornak – ahol többes számú megszólítási formák is előfordulnak – egyetlen szociolingvisztikailag fontos tényezője az életkor. Így különbségek is felismerhetők, még a mindennapi használat hagyományával összevetve is: az ismeretlen, azonos korú nőket nem az udvarias többes számmal, hanem bizalmas egyes számmal szólítják meg (vö. Rosinas 1996: 43–44). 3. Az összes PPL-t, azaz a személyes ügyeket tárgyaló vagy (és) szórakoztató beszélgetős műsorokat összefoglalva, amelyek gyermekeknek (VPPL), és különösen felnőtteknek (SPPL) szólnak, megjegyzendő, hogy ezek tárják fel a legjobban a mai televízióra jellemző, a nyilvánosság és a magánszféra változó viszonyát, a polgári tér közeledését a korábban nyilvánosan nem bemutatott magánszférához, és Ž. Pečiulis szerint mintegy az otthon folytatásává válnak (vö. Pečiulis 2007: 198–202). A nyilvános diskurzus egyre inkább magánjellegűvé válik, az otthoni vagy utcai beszélgetés irányába tart; jól látható a nyelv által kifejezett társadalmi különbség jelentős csökkenése (Marcinkevičienė 2009). Talán nem kellene túlságosan meglepődnünk azon, hogy fokozatosan Šio proceso įtaka matyti net ir visuomeninius klausimus nagrinėjančiose laidose (VPL) – sėkmingos politinės karjeros komponentais tapo kalbos paelmosódnak a nyilvános és a mindennapi beszéd közötti határok, és hogy nyilvánosan is használják a bizalmas, korábban kizárólag a mindennapi nyelvre jellemző egyes számú megszólítási formákat (vö. Čepaitienė 2007: 79–80). egyszerűség, érthetőség, őszinteség (lásd Pečiulis 2007: 200), amelyek egyik nyelvi kifejezőeszközének a név szerinti megszólítást tekinthetnénk. A nyilvános és a magánszféra közeledése világszerte megfigyelhető, és különböző szempontokból tárgyalják (bővebben lásd Webster 2006: 168–208). Vita folyik a populáris kultúra és a tömegkommunikációs eszközök nyelvre gyakorolt hatásáról is – élénkítik vagy elszegényítik-e a nyelvet? Érdekes meglátás a mindennapi beszélt nyelv kifejezésmódjának a nyilvános térben való terjedéséről jól lá- 230 NYELVI KULTÚRA | 82 a burzsoázia szükségleteit, hanem másként, más társadalmi rétegek szükségleteit kielégítőként. A kutató véleménye szerint nomo pasaulyje komunikacijos teoretiko Johno Fiske‘o, mėginančio pristatyti populiariąją kultūrą ne kaip blogesnę už aukštąją, iš esmės tenkinančią a hivatalos helyes nyelvtől való eltávolodás során a beszélt nyelv különböző kultúráinak elemeiben gyönyörködünk, amelyek lehetővé teszik a sajátjaink felismerését (Fiske 2008: 94–100). A korábban szinte kizárólag a mindennapi beszédre jellemző egyik kifejezőeszköz – a bizalmas, egyes számú megszólítási forma – a médián és a televízión keresztül terjed a nyilvános nyelvhasználatban, és a nyelvi etikett szempontjából gyakran negatív, az etikett szabályainak nem megfelelő jelenségként értékelik (vö. Čepaitienė 2007: 85). A pragmatikusok, a szociolingvisták és a kommunikációs szakemberek kissé másként értelmezik az udvariasságot, funkcionális szempontból közelítenek hozzá. A nyelvészeti pragmatika szempontjából az udvariasság nem korlátozódik a nyelvi etikett szabályaira és normáira. Az első helyre a címzett kommunikációs szándéka kerül. Állítják, hogy arpirmą helyre a címzett kommunikációs szándéka kerül. Állítják, hogy ar-ą helyre a címzett kommunikációs szándéka kerül. Azt állítják, hogy az arvietą emeli ki a címzett kommunikációs intenciója. Azt állítják, hogy az ar-ą emeli ki a címzett kommunikációs intenciója. Azt állítják, hogy az ariškeliama emeli ki a címzett kommunikációs intenciója. Azt állítják, hogy az ar-škeliama emeli ki a címzett kommunikációs intenciója. Azt állítják, hogy az ar-keliama emeli ki a címzett kommunikációs intenciója. A közelséget, összetartozást és jó kapcsolatokat kifejező kontaktusos udvariasság esetében a nyelvi etikett gyakran egyáltalán nem releváns (Hilbig 2007, bővebben lásd 2008). A társadalmi státusz szempontjából a kontaktusos és a távolságtartó udvariassági stratégiák szembeállításának a személyes és társadalmi távolság szembeállítása felel meg: a kontaktusos stratégia a saját csoport tagjai közötti, a távolságtartó pedig az idegenek közötti kommunikációhoz kapcsolódik (Kарасик 2002: 80). Ž. Pečiulis kommunikációs szakember, aki nemcsak Litvánia, hanem a világ tapasztalatait is átgondolja, így vélekedik: „A TV a társadalmi párbeszéd hiányosságait igyekszik kompenzálni, fejleszti a társadalom kommunikációs igényét a legintimebb kérdésekben is, ezáltal rögzítve az állampolgárok értékeinek és normáinak radikális változásait <…>. A 20. század kilencvenes éveihez köthető új valóságtelevízió stilisztikája a hétköznapi állampolgárhoz való változó viszonyulást mutatja – az egyszerű ember a műsorok hősévé válik, tanúságot tesz problémáiról, a programok részévé pedig a mindennapi élet képei válnak” (Pečiulis 2007: 198–204tt.). Ezért természetes, hogy a mindennapiságot és nemcsak az egyszerű, hanem a társadalom által ismert emberek személyes életét is az ilyen kérdéseket megoldó tévéműsorok mindennapi, hétköznapi nyelven, tehát bizalmas megszólítási formákkal közvetítik. A bizalmasság, a közelség kifejezésének szükségességét nemcsak a televíziós beszélgetős műsorok anyaga, hanem az ilyen műsorok vezető újságíróinak beállítottsága is tanúsítja – egyértelműen deklarált a kommunikáció és a nyelvi kifejezés eszközeinek különbsége a társadalmi, illetve a személyes kérdéseket tárgyaló műsorokban: „Ha például meghívok <…> mondjuk, egy minisztert <…> beszélgetni nemcsak a politikáról, hanem, mondjuk, a hobbijáról is, <…> természetesen, bizonyos jegek megtörése érdekében, <…> hogy kényelmesen érezze magát, <…> én szeretnék minél inkább a barátjává válni, <…> számomra J. GIRČIENĖ. A többes és egyes számú megszólítási formák versengése a nyilvános beszélt nyelvhasználatban 231 sokkal fontosabb a szabadideje, hogy <…> a televízió nézője számára érdekesebb legyen.” Tehát, úgymond, viselkedhetek valószínűleg bizalmasabban, akár tegezhetem is, ha az életkora és minden egyéb ezt lehetővé teszi. Úgyhogy műsora válogatja, és nem hiszem, hogy mindegyiket ugyanarra a kaptafára lehetne húzni” (BalSoc). Talán az a legzavaróbb, hogy a magánszférát a rá jellemző familiáris nyelvi kifejezésformákkal együtt nyilvánosan közvetítik. KÖVETKEZTETÉSEK A közhasználatot reprezentáló tévés beszélgetős műsorok kvantitatív vizsgálata feltárta az e használati területre jellemző udvarias többes számú megszólítási forma egyértelmű túlsúlyát: a különböző címzettek 248 különböző megszólítotthoz az udvarias többes számmal (jūs), és csupán 43 különböző megszólítotthoz familiáris egyes számmal (tu) fordultak. A kvalitatív elemzés kirajzolta a társadalmi (VPL), valamint a személyes és szórakoztató jellegű (PPL) műsorok közötti különbséget. A nyilvános hivatalos használathoz kapcsolódó VPL-műsorokban, amelyekre a társadalmi távolságot és tiszteletet kifejező, távolságtartó udvariassági stratégia jellemző, következetesen a társadalmi távolság fenntartását segítő többes számú megszólítási formákat használják. A nyilvános kötetlen használathoz kapcsolódó PPL-műsorokban, amelyekre a közelséget kifejező, kontaktusteremtő udvariassági stratégia jellemző, az egyes számú megszólítási formák, amelyek a baráti személyes kapcsolatok fenntartását segítik, erősen versengenek a többes számú megszólítási formákkal – mindkettő csaknem egyformán gyakori (jūs – 57 / tu – 42). Így a VPL és a PPL dichotómiája tekinthető a megszólítási formák megválasztását meghatározó fő tényezőnek. A műsorok eltérő jellege résztvevőik különbségeit is meghatározza, amelyek a már említett hivatalossági és kötetlenségi szempontokon túl szintén befolyásolhatják a megszólítási formák megválasztását: a PPL résztvevői viszonylag fiatalabbak, mint a VPL résztvevői, egy részük iskolai végzettsége és társadalmi státusza alacsonyabb; A VPL műsorvezetői és vendégei között a férfiak dominálnak, a PPL-ben a nők; a VPL vendégei között politikusok vannak többségben, míg a PPL-ben a szórakoztatóipar képviselői; a PPL-ben a VPL-hez képest kevesebb a döntőbírói, szakértői szerepet betöltő résztvevő, és ennek megfelelően több az úgynevezett vox populi képviselője. A PPL-ben a megszólítási formák megválasztását meghatározó főbb szociolingvisztikai tényezők – a megszólító és a megszólított életkorának viszonya, az ismeretség foka, a társadalmi szerepek, amelyekre hatással lehet az iskolai végzettség, a társadalmi státusz (műsorvezető / vendég; döntőbíró, szakértő (egy bizonyos szakmához való tartozás alapján 232 KALBOS KULTŪRA | 82) / vox populi stb.). A többes számú formával a PPL-ben leggyakrabban az idősebb, tekintélyesebb, döntőbírói vagy szakértői szerepet betöltő műsorrésztvevőket szólítják meg. Az egyes számú megszólítási forma inkább a műsorvezetőkre jellemző; ezzel általában a velük egykorú vagy fiatalabb, illetve ismerős, kolléga műsorvezetői vagy vox populi szerepét betöltő embereket szólítják meg. E műsorok műsorvezetőinek, amelyek a nyilvánost és a magánszférát próbálják összehangolni (a televízióban nyilvánosan közvetített sajátos otthoni folytatás), nehéz feladatokat kell megoldaniuk – hogyan teremtsenek nyelvi kifejezőeszközökkel, köztük a különböző megszólítási formákkal, otthonos légkört a személyes ügyeket tárgyaló műsorok számára, és egyúttal hogyan mutassanak tiszteletet nemcsak a műsor vendégei, hanem a nézők iránt is. LITERATŪRA Ambr azas V. 1990: Kaip kreiptis? Kaip vadinti? – Gimtoji kalba 4, 9–11. Boissevain J. 1987: Social Network. – Sociolinguistics 1 (HSK 3.1), Berlin– New York, 164–169. Brow n P., Levinson S. 1978: Universals in language usage: politeness phenomena. – Questions and politeness (ed. E. Goody), Cambridge: Cambridge University Press, 56–289. Brow n P., L ev inson S. 1987 (papildytas 1978 m. leidimas): Politeness. Some universals in language usage, Cambridge: Cambridge University Press. Fragmentai per internetą: http://books.google.lt/books Čepa itienė G. 2007: Lietuvių kalbos etiketas: semantika ir pragmatika, Šiauliai: Šiaulių universiteto leidykla. Džež ulskienė J. 1994: Kalba ir giminė. – Sociolingvistika ir kalbos kultūra, Vilnius: Gimtoji kalba, 55–61. Fisk e J. 2008: Populiariosios kultūros supratimas, Vilnius: Žara. Girčienė J., Kupčinskaitė -Ryklienė A. 2005: Kreipimosi į adresatą būdai reklamoje. – Kalbos kultūra 78, 220–230. Girčienė J. 2009: Adresato įvardijimas periodikoje. – Kalba ir kontekstai, Vilnius. Girčienė J., Sk vorč iūtė K. 2009: Adresato įvardijimo polinkiai viešajame sakytiniame diskurse. – Working paper 3, 35–47. Gr umadienė L. 1994: Sociolingvistika ir kalbos kultūra. – Sociolingvistika ir kalbos kultūra, Vilnius: Gimtoji kalba, 5–13. Gudavičienė E. 2007: Lietuvių kalbos direktyvai. [Daktaro disertacija.] Hilbig I. 2007: Kalbinis mandagumas ir kalbos etiketas – viena ir tas pat? – Lietuvos socialinių mokslų forumo pranešimų tezės. Prieiga per internetą: http://www.socforumas.lt/files/events/tezes1.doc J. GIRČIENĖ. Daugiskaitinių ir vienaskaitinių kreipimosi formų konkurencija viešojoje sakytinėje vartosenoje 233 Hilbig I. 2008: Mandagumas kaip reliatyvus kalbinis, socialinis ir kultūrinis reiškinys. – Acta Linguistica Lithuanica 58, 1–15. Hilbig I. 2009: Lietuvių ir anglų prašymų strategijos ir mandagumas. – Lietuvių kalba 3. Prieiga per internetą: http://www.lietuviukalba.lt/index.php?id=130 Kara liūnas S. 1997: Kalba ir visuomenė, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Marcinkevičie nė R. 1994: Gyvosios kalbos etnografija. – Sociolingvistika ir kalbos kultūra, Vilnius: Gimtoji kalba, 47–54. Marcinkevičie nė R. 2004: Užsakomųjų reklaminių straipsnių tarpasmeninės funkcijos raiška. – Respectus philologicus 6 (11). Prieiga per internetą: http://filologija.vukhf.lt Marcinkevičie nė R. 2009: Nuo Habermaso iki Valinsko. Viešosios erdvės privatėjimas. – Akiračiai 2–3 (409), 1, 4. Prieiga per internetą: http://www. akiraciai.lt/Akiraciai/Tema/Nuo-Habermaso-iki-Valinsko.-Viesosios-erdvesprivatejimas Miliūnaitė R. 2009: Dabartinės lietuvių kalbos vartosenos variantai, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Pečiulis Ž. 2007: Iki ir po televizijos. Žvilgsnis į XX amžiaus audiovizualinės masinės komunikacijos fenomeną, Vilnius: Versus aureus. Roma ine S. 2000: Language in society, Oxford: Oxford University Press. Rosi nas A. 1996: Lietuvių bendrinės kalbos įvardžiai, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Skvorčiūtė K. 2009: Adresato įvardijimas sakytinėje kalboje (TV pokalbių laidų pagrindu). [Bakalauro darbas, VPU.] Valeckie nė A. 1998: Funkcinė lietuvių kalbos gramatika, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Vilkienė L. 1998: Dialogo adresantas ir adresatas. – Kalbotyra 47, 153–164. We bster F. 2006: Informacinės visuomenės teorijos, Kaunas: Poligrafija ir informatika. Kара сик В. 2002: A társadalmi státusz nyelve, Moszkva: Gnozis. Beérkezett 2009. 11. 11. 234 NYELVI KULTÚRA | 82 A TÖBBES ÉS EGYES SZÁMÚ MEGSZÓLÍTÁSI FORMÁK VERSENGÉSE A NYILVÁNOS BESZÉDNYELVI HASZNÁLATBAN Összefoglalás A 2009. január 26. és 2009. március 11. között sugárzott, a nyilvános nyelvhasználatot reprezentáló televíziós beszélgetős műsorok kvantitatív elemzése e nyelvhasználati területen szokásos udvarias megszólítási forma határozott előnyben részesítését mutatta ki: a különböző megszólítók 248 különböző megszólítotthoz az udvarias, többes számú jūs formával, és mindössze 43 különböző megszólítotthoz a kevésbé udvarias, egyes számú tu formával fordultak. ]} Sentence unused? Wait array length 7. I accidentally weird trailing. Need exact JSON valid string. Also Lithuanian first A kvalitatív elemzés különbségeket azonosított a közéleti kérdésekkel foglalkozó műsorok (PPI) és a szórakoztatásra és/vagy személyes kérdésekre összpontosító műsorok (PEI) között. A PPI-k a hivatalos közéleti nyelvhasználathoz kapcsolódnak, ezért következetesen többes számú megszólítási formákat használnak, amelyek segítenek fenntartani a társadalmi távolságot. A PEI-k ezzel szemben többnyire szabadabb közéleti nyelvhasználathoz kapcsolódnak, ezért a baráti kapcsolatok fenntartását segítő egyes számú megszólítási formák versengenek a többes számú megszólítási formákkal. Mindkettőjük egyformán népszerű (a jūs 57 előfordulásban; a tu pedig 42 előfordulásban található). A PPI-k és a PEI-k eltérő jellege meghatározza résztvevőik kiválasztásában mutatkozó különbségeket, és a hivatalos, illetve szabad nyelvhasználat korábban tárgyalt szempontjai mellett a megszólítási formák megválasztására is hatással lehet. A PPI-kben a megszólítási formák megválasztását meghatározó fő szociolingvisztikai tényezők közé tartozik a megszólító és a megszólított életkora, a közöttük fennálló közelség, valamint a társadalmi szerepek, amelyekre hatással lehet az iskolai végzettség és a társadalmi státusz. A többes számú formát a PPI-kben többnyire idősebb, tekintélyesebb résztvevők megszólításakor használják, akik gyakran döntéshozói vagy szakértői szerepet töltenek be. Az egyes számú formát részesítik előnyben a moderátorok, amikor kortársaikhoz, fiatalabb beszélgetőpartnereikhez vagy ismerőseikhez szólnak. Megjegyzendő, hogy a nyilvános és a magánszférát ötvözni próbáló PPI-moderátoroknak időnként meglehetősen nehéz helyzetekkel kell megbirkózniuk; például nyelvi eszközökkel, beleértve az udvarias megszólítási formákat is, barátságos környezetet kell teremteniük, és tiszteletet kell tanúsítaniuk vendégeik és a közönség iránt. JURGITA GIRČIENĖ Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius [email protected]