DAIVA VAIŠNIENĖ

Litvániai Oktatástudományi Egyetem

A KÖZNYELV FOGALMA A LITVÁN KÖZTÁRSASÁG JOGSZABÁLYAIBAN ÉS A NYELVPOLITIKA KONTEXTUSÁBAN

KULCSSZAVAK: államnyelv, nyelvpolitika, köznyelv, standard nyelv, nyelvi helyesség.

A tanulmány a Litván Köztársaság jogszabályaiban és nyelvpolitikai dokumentumaiban (nyelvpolitikai irányelvekben, az Állami Litván Nyelvi Bizottság határozataiban) használt, a litván nyelv státuszát és funkcióit meghatározó terminusokat (államnyelv, köznyelv, helyes nyelv stb.), azok meghatározásait és használatuk sajátosságait tárgyalja. A figyelem középpontjában a köznyelv fogalma, funkcionalitása és használati kontextusa áll. A tanulmány áttekinti a különféle forrásokban (terminológiai szótárakban, a Litván Köztársaság Terminológiai Bankjában stb.) közölt meghatározásokat, valamint tárgyalja e fogalom viszonyát a nyelv státuszát és funkcióit meghatározó más fogalmakkal.

BEVEZETÉS

A rendszerszerűséget és a meghatározások pontosságát a jó terminus legfontosabb logikai követelményei közé sorolják. E terminustulajdonságok értékelésekor figyelembe veszik a terminusok egyértelműségét és szemantikai meghatározottságát, a terminusok közötti logikai viszonyok tudományos megalapozottságát, valamint a nagyjából egységes megnevezést (Gaivenis 2014: 211, lásd még 236–237). Kazimieras Gaivenis azonban a jó terminus ismérveit tárgyalva rámutat, hogy a terminológiai normálás gyakorlati munkájában nehéz elérni az egyértelműséget és a jelentés pontos meghatározását; a régóta használatban lévő terminusokat is eltérően érthetik és használhatják az adott terület szakemberei (Gaivenis 2014: 206–207). A terminológia e hiányosságai a nyelvpolitika területét sem kerülik el: a nyelvi normák rögzítéséről, a nyilvános feliratok nyelvéről vagy az idegen nevek írásmódjáról szóló viták néha nemcsak egy nyelvi jelenség megítélése miatt alakulnak ki, hanem azért is, mert a tárgyalt objektumot eltérően értelmezik. El kell ismerni, hogy a társadalomban meggyökeresedett negatív nyelvi sztereotípiákra vagy előítéletekre a nyelvpolitika alapfogalmainak tartalma is nagy hatással van

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 2

meghatározatlansága¹, valamint a terminusok felelőtlen, egyértelmű definíciók nélküli használata² (néhány nyelvpolitikai terminus eltérő értelmezéséről lásd Valotka 2015).

Nem sok olyan munka született, amely a nyelvpolitikai fogalmi rendszer és terminológia elemzése során a terminusok meghatározásaival, elterjedésük sajátosságaival vagy hierarchikus viszonyaival foglalkozna (gyakrabban a megfelelőbb terminusegyenértékek kiválasztását vitatják³). A pontos fogalmi meghatározások a nyelvjog nehezebb kérdéseinek vizsgálatakor is hiányoznak: az Államnyelvi törvényt (a továbbiakban: VKĮ) 1995-ben fogadták el, amikor még nem volt szokás, hogy magában a törvényben külön tárgyalják a fogalmakat. Így a nyelvpolitika terminusait egyetlen jogszabály sem határozza meg egyértelműen és rendszerszerűen. Igaz, meghatározással ellátott terminusok szerepelnek az Államnyelvi Alkotmánytörvény tervezetében (a továbbiakban: VKKĮ), amelyet már több mint egy évtizede tárgyalnak és dolgoznak át, de még mindig nem fogadtak el. Fontos az is, hogy a több mint húsz éve elfogadott VKĮ nem terjed ki a litván nyelv mai használati területeinek és funkcióinak egy részére (például a litván nyelv európai uniós hivatalos nyelvi státuszával, valamint a digitális technológiákkal kapcsolatos területekre), ezért nem szabályozza és nem nevezi meg az ezekhez kötődő jelenségeket sem.

A VKĮ-ben egyáltalán nem szerepel a közélet szempontjából legfontosabb nyelvváltozatot megnevező terminus: köznyelv. A különféle nyelvváltozatok funkcióiról, a helyességhez, az identitáshoz vagy az egyéni önkifejezéshez való viszonyukról folytatott tudományos és nyilvános viták még nagyobb zűrzavart és szembenállást keltenek, ha nincs egyetértés a köznyelv fogalmának meghatározását és a köznyelv használati körét illetően. Arnoldas Piročkinas szerint „sokan – nemcsak egyszerű emberek, hanem diplomás filológusok is – meglehetősen pontatlan elképzeléssel rendelkeznek a köznyelvről” (Piročkinas 2011). Ezt a meglátást újabb kutatások is kiegészítik: a vizsgálat résztvevői eltérően értelmezik a köznyelv fogalmának tényleges tartalmát (Aliūkaitė 2011: 216), vagy a köznyelv a

¹ Például felmerül a kérdés, hogy az államnyelv fogalma a nyelvjárásokat is magában foglalja-e (vö. „az államnyelv a litván nyelv, amely köznyelvként értendő. Beletartoznak-e a nyelvjárások is a litván nyelv államnyelvi státuszába? Általánosságban – igen. Külön-külön – mintha nem” (Daujotytė 2013). Az ilyen kételyeket valószínűleg a nyilvános viták is befolyásolják: ezek a köznyelv rendeltetésének leíró értelmezését képviselik, felületesen értelmezik az államnyelvi politika céljait, és a köznyelvet a nyelvjárásokkal vagy más nyelvváltozatokkal szembeállítani igyekeznek (vö. Vaicekauskienė 2010: 166; Vaicekauskienė, Sausverde 2012). Így konfliktusos diskurzus jön létre, amely a litván nyelvnek kizárólag a köznyelvvel való azonosítását erőlteti, és a köznyelv agresszív dominanciájának képét terjeszti.

² A „nyilvános feliratok” terminus meghatározatlansága vezetett ahhoz a döntéshez, amely egy más nyelvű nyilvános feliratokkal kapcsolatos bírósági jogvitában született. Az N-62-2354-11. számú ügyben, „A vilniusi megyei közigazgatási bíróság D. G. közigazgatási szabálysértési ügyében 2010. október 25-én hozott végzéséről” megállapították, hogy a nyilvános feliratok meghatározása sem az Államnyelvi törvényben, sem a végrehajtási jogszabályokban nem szerepel; ezért nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az autóbuszokon az útvonal és az autóbusz-üzemeltető nevének nem államnyelvű feliratai megfelelnek az Államnyelvi törvény 17. cikkének 1. részében említett nyilvános feliratoknak. Noha az Állami Litván Nyelvi Bizottság már megvizsgálta a „nyilvános feliratok” terminust, és annak meghatározását felvette a Terminológiai Bankba, e terminus jogi státuszának kérdése mindaddig nem rendeződik teljesen, amíg el nem fogadják az Államnyelvi Alkotmánytörvényt, amely a terminust a meghatározásával együtt tartalmazná.

³ Plg. Cidzikaitė 2002; Valotka 2015.

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 3

helyhez kötött kóddal, amely a regionális változatok rendszerében alkalmazható (Aliūkaitė, Merkytė-Švarcienė 2012: 172).

A különböző, ugyanazt vagy nagyon hasonló dolgot jelölő terminusok és a meghatározatlan fogalmak zavaros vizeiben könnyű elsüllyeszteni a jelenség lényegi jegyeit, miközben a másodlagosakat emeljük felszínre; könnyű a fogalmak tartalmát elfogultan értelmezni, a kényelmes ideológiákhoz igazítani⁴, szükség esetén azonosítani a köznyelvet a normatív nyelvvel, más esetekben pedig ugyanazt a terminust kizárólag az univerzális, mindenki számára érthető és mindenki által használt nyelvváltozatra vonatkoztatni.

A tanulmány azt a kérdést veti fel, hogy a nyelv státuszát és használatának lényegi jellemzőit megnevező nyelvészeti terminusok, amikor jogszabályokba és más nyelvpolitikai dokumentumokba kerülnek, világosak és egyértelműek-e, illetve a jogszabályok megalkotói és a nyelvészek azonosan értik-e őket. A tanulmány célja a jogszabályokban és nyelvpolitikai dokumentumokban használt, a nyelv alapszóból képzett terminusok rendszerének, elterjedésének és használati sajátosságainak tárgyalása. Kiemelt figyelmet kap a köznyelv fogalma, funkcionalitása és használati kontextusa. A tanulmány áttekinti a különböző forrásokban (terminológiai szótárakban, a Litván Köztársaság terminológiai adatbázisában) megadott definíciókat⁵, valamint tárgyalja a nyelv státuszát és funkcióit meghatározó más fogalmakkal való kapcsolatukat.

A köznyelv fogalmának jegyei és meghatározásai

Pranas Skardžius magyarázata alapján, aki 1927-ben kezdte használni a köznyelv terminust⁶, a köznyelv fogalmának két lényegi jegyét különíthetjük el:

1. Kommunikációs, vagyis általános használati jegy („a litvánok egymás közötti általános érintkezésének, kommunikációs eszköze, szóban és írásban az általános kulturális

⁴ Talán még az ideológiailag állandóan szított deskriptivisták és preskriptivisták vitáját is megoldhatná egy világos és egyértelmű meghatározás arról, hogy mi alkotja a köznyelv fogalmának tartalmát, és kinek kell betartania a nyelvi normákat: a vita arról szól, hogy „a litvánok köznyelvi beszélt és írott nyelve «ideális nyelv»-e, amelyre minden litvánnak törekednie kell” (Vaicekauskienė 2010: 166), vagy a helyes beszéd képessége „specifikus nyelvi kompetencia, specifikus nyelvi tőke”, amely „a tőke más fajtáihoz – a pénzügyi, kulturális és társadalmi tőkéhez – hasonlóan egyenlőtlenül oszlik meg a különböző társadalmi csoportok között” (Baločkaitė 2014).

⁵ A tanulmány elsősorban terminográfiai forrásokra és jogszabályokra támaszkodott, ezért nem tűzte ki célul a nyelvészeti munkákban szereplő köznyelv-meghatározások sokféleségének bemutatását és értékelését.

⁶ „A litvánok által ma általánosan használt nyelvet, szerkezete és fejlődése alapján, valójában leghelyesebb köznyelvnek, vagy általános nyelvnek nevezni. Ez a litvánok egymás közötti közös kommunikációs eszköze, a szóban és írásban általános kulturális és civilizációs életbeli szükségletekre használt nyelv, amely egyetlen litván nyelvjárással sem esik teljesen egybe <...>. Ez a népi beszélt nyelvből eredő nyelv tudatosan művelt és csiszolt, hogy a lehető legalkalmasabb legyen az általános használatra; kulturális nyelv.” (Skardžius 1997: 635). Ez az idézet az 1974-es „Bendrinė ir literatūrinė kalba” [Köznyelv és irodalmi nyelv] című publikációból származik, amely az Aidai folyóiratban jelent meg (8. szám, 345–350. o.).

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 4

és a civilizációs élet szükségleteire használt nyelv”⁷ az irodalmi nyelvet, mint nyelvváltozatot, elkülöníti a nyelvjárásoktól („egyáltalán nem esik egybe egyetlen litván nyelvjárással sem”)⁸, valamint minden más nyelvváltozattól.

2. A kodifikációs, vagyis a helyességi ismérv („a nép beszélt nyelvéből eredő nyelv, amelyet tudatosan művelnek és csiszolnak, hogy a legjobban megfeleljen az általános használatnak; vagyis kulturális nyelv”) az irodalmi nyelv normatív jellegét hangsúlyozza.

P. Skardžius meghatározásából nehéz volna megmondani, hogy e jellemzők közül melyiknek kellene elsőbbséget adni, ha az irodalmi nyelv legfontosabb vonását kellene kiválasztani⁹. Másfelől aligha merülhetett fel ilyen kérdés a huszadik század első évtizedeiben, amikor a litván irodalmi nyelv kodifikálható struktúraként még csak kialakulóban volt, miközben bővítették, rendezték és meghonosították. Jóllehet a nyugat-aukštaitiai (kaunasi) nyelvjárás alapját választották, az irodalmi nyelvet a nyelvtanokban és más normatív munkákban leírva újra fel kellett tárni és meg kellett határozni a nyelvi jelenségek belső összefüggéseit, valamint ki kellett tölteni a rendszer hézagait¹⁰. Így világos szabályokat és normákat kellett megállapítani, amelyek meghatározzák az irodalmi nyelv és más nyelvváltozatok közötti különbségeket, és meg kellett kezdeni a kodifikált nyelv általános elterjesztését is, mindenekelőtt azáltal, hogy e nyelv használatát az oktatást szabályozó jogszabályokban rögzítették¹¹. Bár de facto az irodalmi nyelv a két világháború közötti időszakban elnyerte kulturális formáját, és használatának fő területei is elkülönültek, maga a terminus nem rendelkezett jogi megalapozással, és a jogszabályokban sem használták.

⁷ Az általánosság ismérvét Petras Jonikas is hangsúlyozza, amikor azt mondja, hogy az irodalmi nyelv „az a nyelv, amely az egész nemzet kulturális és civilizációs életének szükségleteit szolgálja” (Jonikas 1972: 2).

⁸ Hangsúlyozandó, hogy ez az álláspont egyáltalán nem állította szembe az irodalmi nyelvet a nyelvjárásokkal. A. Salys éppen az irodalmi nyelvnek az élő népnyelvtől való elválasztása ellen tiltakozott – a nyelvjárásnak támaszt kellene nyújtania a nyelvi gondolkodás számára, és össze kellene kapcsolódnia az irodalmi nyelv oktatásával, ezzel élénkítve a művelt réteg nyelvi érzékét és javítva az írott nyelv ismeretét (Salys 1979: 15–16).

⁹ Egyetérthetünk azzal, hogy P. Skardžius számára fontos volt a nyelv közösségi jellegének hangsúlyozása – mint az államot összetartó tényezőé (Smetonienė, Smetona, Valotka 2016: 6); ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy a nyelv kommunikációs célja elválaszthatatlan a nyelv minőségétől, amely segít megérteni, „hogyan és mit kell írni vagy mondani, ha azt akarjuk, hogy mások könnyen megértsenek minket”. (Skardžius 1997: 52). Vö. Peter Auer a standard nyelvet három, egymást kiegészítő ismérvvel jellemzi: a) egynél több nyelvi régió beszélői használják; b) a nyelvváltozatok presztízssorrendjében előkelő helyet foglal el (H-variety), és írásbeliségben használatos; c) kodifikáció és fejlesztés tárgya (Auer 2005: 8).

¹⁰ A. Salys szerint „az irodalmi nyelv megalkotásának feladata itt az egyensúly megtalálása vagy megteremtése: a hiányzót pótolni, a fölöslegest pedig elhagyni” (Salys 1979: 13).

¹¹ Taip siekta parengti visuomenę bendrinės kalbos priėmimui (plg. Smetonienė 2014). Visuotinis lietuvių kalbos vartojimas reglamentuojamas 1922 m. priimtame Pradžios mokyklų įstatyme, o kodifikuotos, taisyklingos kalbos reikalavimai nustatomi teikiant nuorodas į norminamuosius leidinius, pavyzdžiui, Pradžios mokslo departamentas prašo pradžios mokyklose remtis Jono Jablonskio gramatika: „Departamentas yra patyręs, kad lietuvių pradedamosiose mokyklose vartojama nepakankamai vienoda rašyba, tūlose mokyklose ir nepakankamai taisyklinga kalba. Pašalinti šitoms mūsų švietimo [švietimo] ydoms Pradžios Mokslo Departamentas prašo visus pradedamųjų mokyklų mokytojus ir mokytojas kaip oficialiuose raštuose, taip mokymo reikalais tesekti tomis kalbos taisyklėmis ir rašyba, kurios yra išdėstytos P. Kriaušaičio ir Rygiškių Jono Lietuvos kalbos gramatikoje (Vilniuje, 1919 metai, Lietuvių Mokslo Daugijos [Draugijos] leidiny).“ (LVŽ 1919 8: 8).

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 5

A szovjet időszakban az orosz nyelvészeti hagyomány alapján a irodalmi nyelv terminust javasolták és terjesztették, Litvániában azonban ez a terminus végül nem honosodott meg¹². Pranas Skardžius javaslatát, az irodalmi nyelv terminust a 20. század hatvanas éveitől kezdték visszavezetni a nyelvtudományba (Piročkinas 2011; Pupkis 2005: 43). A terminus általános használata fokozatosan rögzült: az 1990-ben kiadott Nyelvészeti terminusok szótárában (a továbbiakban: KTŽ) a két terminus szinonimaként szerepel, kapcsolatukban azonban még mindig hierarchia érzékelhető, az elsőbbséget az irodalmi nyelvnek adva – a irodalmi nyelv szócikkből, amely nemzeti, írott és beszélt formával egyaránt rendelkező irodalmi nyelvként határozza meg a fogalmat (KTŽ 1990: 37), utalás vezet a fogalom jóval részletesebb leírásához az irodalmi nyelv szócikkben. Ez utóbbi megjegyzi, hogy a nemzetivé vált és beszélt formát is nyert irodalmi nyelvet gyakran irodalmi nyelvnek nevezik, és a nyelvészek egy része minden esetben ezt a terminust használja az irodalmi nyelv terminus helyett (KTŽ 1990: 119).

Mivel a KTŽ meglehetősen hosszú ideig a nyelvészeti terminológia egyetlen rendszerezett forrása volt, valószínűleg ez határozta meg a formálódó nyelvpolitika céljaira használt fogalmak meghatározását és elterjedését is. Feltételezhető, hogy P. Skardžius két, az irodalmi nyelvre vonatkozó ismérve közül a KTŽ szerzői a két terminus meghatározásában szereplő nemzeti nyelv¹³ megfogalmazást választva éppen a nyelv általánossá tételét emelik ki fontosabbként. A normatív ismérv csak az irodalmi nyelv részletes meghatározásában szerepel egyértelműbben: „a nemzet vagy a nép példaszerű, normatív, standard nyelve” (KTŽ 1990: 119).

Figyelemre méltó, hogy az utóbbi meghatározás a standard nyelv kifejezést is használja; bár ez nincs önálló terminusként feltüntetve, közvetlenül összefügg a KTŽ-ben az irodalmi (és a standard) nyelv angol megfelelőjeként megadott standard language kifejezéssel. Az irodalmi nyelv fogalmának egy további strukturális összetevője lehetne a normatív nyelv. A szótár ezt a kifejezést a norma meghatározásakor használja (KTŽ 1990: 134)¹⁴.

Az 1999-ben kiadott Litván nyelvi enciklopédia már kizárólag az irodalmi nyelv terminust használja (az irodalmi nyelvet a szovjet megszállás időszakának helyettesítő terminusaként jellemzi (LKE 1999: 386). A fogalom meghatározásakor („a nemzet egészének írásbeli, közéleti és kulturális szükségleteit szolgáló, többé-kevésbé normatív nyelv” (LKE 1999: 87)) visszatér P.

¹² Termino kritiką žr. Pupkis 2005: 42–43.

¹³ A KTŽ úgy határozza meg, mint „a nemzet közös nyelve, a nemzet egyik megkülönböztető jegye” (KTŽ 1991: 128).

¹⁴ „A normatív nyelv (beleértve az irodalmi nyelvet is) gyakran megenged bizonyos változatokat (szinonimákat), és nem minden esetben szigorú” (KTŽ 1990: 134). Egyébként ez a megfogalmazás arra is utalhat, hogy a normatív nyelv és az irodalmi nyelv fogalma nem teljesen azonos.

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 6

Skardžius „az általános kulturális és civilizációs életkövetelményekhez” használt nyelv funkcionális elkülönítését javasolja, a fogalom normatív elemét pedig meglehetősen homályosan határozza meg¹⁵.

A Litván Köztársaság Terminológiai Bankjában a köznyelv két, későbbi időszakból származó meghatározása található: 1) az oktatás és a tudomány területéről származó, általánosabb jellegű köznyelv-felfogás, amely szerint ez „általánosan használt, kisebb-nagyobb mértékben normatívvá tett nyelvváltozat, amelyet a legnagyobb presztízs és a legmagasabb társadalmi státusz jellemez a nyelvi közösségben, és amelyet az írásbeliség, a közélet, az oktatás, a kultúra, a média, az irodalom, valamint a társadalom művelt rétegeinek nyelveként használnak. <...> A köznyelvi változatot az iskolákban oktatják, és mint idegen nyelvet, más anyanyelvűek is tanulják” (LTŽ 2012). A meghatározásban az a megállapítás fontosabb, hogy ez a nyelvváltozat általánosan használatos, míg a fogalom normatív eleme, úgy tűnik, nem abszolút, és megismétli a Litván nyelvi enciklopédiában szereplő meghatározás egy részét (azaz: „kisebb-nagyobb mértékben normatívvá tett”); 2) a nyelvpolitikával foglalkozó területről a Terminológiai Bank a VVKĮ tervezetében szereplő litván köznyelv-meghatározást adja meg: „a litván nyelv szókincsének, nyelvtanának, helyesírásának és központozási normáin alapuló, helyes írott vagy beszélt litván nyelv, amely a közélet szükségleteit szolgálja”. Ez utóbbi meghatározás inkább a helyességet és a normativitást hangsúlyozza, a használat körét pedig a köznyelv „a közélet szükségleteit szolgáló” rendeltetésének elvontabb megfogalmazása jelzi¹⁶.

P. Skardžius által javasolt köznyelv-meghatározás kétpólusúsága tehát a későbbi forrásokban is fennmarad, csupán a két ismérv egyikét emelik ki erősebben. Valószínűleg a kettősséget kerülendő, az 1995-ben elfogadott államnyelvi törvényben a köznyelv kifejezést egyáltalán nem használják; más jogszabályokban pedig az általánosan használt és/vagy normatív nyelvváltozat funkcióit a helyességre vagy normativitásra utaló kitételekkel egészítik ki a litván nyelv és államnyelv szókapcsolatokban, így e fogalmakhoz a köznyelvre jellemző ismérveket társítanak¹⁷.

A LITVÁN NYELV ÉS AZ ÁLLAMNYELV

A Litván Köztársaság alkotmányának „az államnyelv a litván nyelv” rendelkezése azonossági viszonyt teremt e két fogalom között azokban az esetekben, amikor a nyelv használatáról van szó

¹⁵ Daugiau apie termino ir apibrėžties raidą žr. Smetonienė, Smetona, Valotka 2016: 7–8.

¹⁶ Hasonlóképpen határozta meg a köznyelv lényegét Aleksas Girdenis: „A köznyelv (irodalmi nyelv) a nemzet közéletének (az írásbeliség, az iskola, az irodalom, a tömegkommunikációs eszközök) nyelve” (Girdenis 2000: 316). Aldonas Pupkis inkább a funkcionális területeket hangsúlyozza: ez olyan nyelv, „amelyet az egész nemzet kommunikációs, gondolkodási, politikai, gazdasági és kulturális életének szükségleteire, valamint a nemzeti identitás és reprezentáció kifejezésére használnak” (Pupkis 2005: 30).

¹⁷ P. Skardžius véleménye szerint a köznyelvet – helyességét tekintve – célszerűbb és pontosabb litván nyelvnek nevezni, „amelyen [a litvánok] nemcsak egymással érintkeznek, hanem jellegzetes tulajdonságaikat is kifejezik” (Skardžius 1997: 54, 113).

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 7

Litvánia közéletében. Az államnyelvi törvényben, amely rögzíti az államnyelvi státuszt, a államnyelv és a litván nyelv szókapcsolatokat leggyakrabban szinonimaként használják. A nyelvhasználatot szabályozó jogszabályok összességének áttekintése azonban e terminusok szemantikai elkülönülésére utaló jegyeket tár fel. Az államnyelv szókapcsolat a jogszabályokban a litván nyelv státuszára utal (vö. a Litván Köztársaság alkotmányának 14. cikkével), míg a litván nyelv kifejezést jelzőkkel bővítve rendszerint a nyelv helyességével és normáival kapcsolatos rendelkezésekben használják. Más szóval az általános használat (státusz) kérdéseit meglehetősen következetesen elkülönítik a kodifikációtól és a terjesztéstől: az első esetben az államnyelvi státuszról és a nyelv használatáról, a másodikban pedig a tantárgyról, a litván nyelv normatív használatáról stb. van szó. ¹⁸ Mindazonáltal az államnyelv és a litván nyelv fogalmának viszonyát a jogszabályok nem tárgyalják részletesebben, ezért el kell ismerni, hogy egyik vagy másik terminus kiválasztása inkább intuitív, mintsem objektív kritériumokon alapul.

Az államnyelv terminus (amelyet a Litván Köztársaság Terminológiai Bankja az ország belső hivatalos és közéleti érintkezésének nyelveként határoz meg, amelynek különleges státuszát az állam törvényei rögzítik (LTŽ 2012)¹⁹) az államnyelvi törvényben alapvető szerepet játszik. Mindössze három cikk említi a litván nyelvet, mégpedig a nyelvi normák betartásáról és a helyes nyelvhasználat követelményeiről szóló cikkek: 1) „16. cikk. A Litván Köztársaságban működő valamennyi vállalat, intézmény és szervezet nevét a litván nyelvi normák betartásával kell megalkotni <...>”; 2) „19. cikk. Az állam gondoskodik a helyes litván nyelv presztízséről, és feltételeket teremt a nyelvi normák megőrzéséhez <...>”; 3) „22. cikk. A litván tömegtájékoztatási eszközöknek (sajtó, televízió, rádió stb.), valamint a könyvek és egyéb kiadványok valamennyi kiadójának be kell tartania a helyes litván nyelv normáit.” Külön figyelmet érdemel a huszonegyedik cikk megfogalmazása, amely az oktatás, a közigazgatás és más területek dolgozóira vonatkozó nyelvtudási követelményeket rögzíti, és a helyesség követelményeit a státuszra való utalással kapcsolja össze: „a helyes államnyelv ismeretére vonatkozó követelményeket be kell illeszteni a köztisztviselők, pedagógusok, a tömegtájékoztatási eszközök és a kiadói szakma dolgozóinak minősítési szabályzataiba <...>.”

¹⁸ A terminushasználat e megoszlása azt mutatja, hogy Irena Smetonienė, Antanas Smetona és Audrius Valotka érvei, amelyek szerint el kellene vetni az államnyelv terminust (azzal érvelve, hogy ezt az iskolákra vonatkoztatva használták, ahol a litván nyelvet államnyelvként tanították, majd a tantervek egységesítése és egyetlen vizsga bevezetése után a kifejezés szükségtelenné vált, és csak az államnyelvi törvény címében maradt meg (Smetonienė, Smetona, Valotka 2016: 11)), nem megalapozottak. Figyelemre méltó, hogy a terminust más jogszabályokban is használják (elsősorban a Litván Köztársaság alkotmányában); e terminus nélkül pedig nehéz lenne meghatározni a közigazgatás (más szóval az állam) céljaira használt nyelv funkcióját.

¹⁹ A Litván nyelv enciklopédiájában kevésbé általánosított meghatározás szerepel: „a nyelv, amelyet hivatalosan használnak az állam közéletében, az iskolákban, a sajtóban és más tömegtájékoztatási eszközökben, az állami intézményekben és a hivatalos iratokban” (LKE 1999: 683).

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 8

Más törvényekben is leggyakrabban a nyelv státuszát megnevező terminust használják, például a Litván Köztársaság oktatási törvényének²⁰ az oktatási célokkal vagy az oktatáshoz való joggal államnyelven kapcsolatos rendelkezéseiben. E törvény a litván nyelvet a litvániai és külföldi oktatási intézményekben tanított tantárgyként említi („25. cikk. A litván nyelvű oktatás és a litván nyelv tanulásának lehetősége”), a nyelvhelyesség és a normativitás kérdéseinek tárgyalásakor pedig a helyes litván nyelv kifejezést használja: „49. cikk. <...> 2. A tanár köteles: <...> 2) erős erkölcsi, állampolgári, nemzeti és hazafias értékeket kialakítani a tanulókban, tiszteletet ébreszteni a szülők és saját kulturális identitásuk iránt, biztosítani a tanulók személyiségében rejlő képességek kibontakozását, valamint érthetően és világosan, helyes litván nyelven közvetíteni az oktatás tartalmát, amennyiben jogszabály írja elő, hogy az adott oktatási tartalmat litván nyelven kell közvetíteni.”

Az államnyelvi státusz szempontját hangsúlyozza a fogyasztói jogok védelméről szóló törvény (a 16. cikk kimondja, hogy „a jótállási nyilatkozatnak államnyelven kell lennie”). Ezt a terminust használja a Litván Köztársaság közigazgatási szabálysértési törvénykönyvének XXV. fejezete is, amely a Litván Állami Nyelvi Bizottság államnyelv-használati és nyelvhelyességi kérdésekben hozott határozatainak, valamint az Állami Nyelvi Felügyelőség tisztviselői által az államnyelv használatára vonatkozóan adott utasítások be nem tartása miatti szankciókról szól.

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének a polgári állapotot igazoló okiratok bejegyzéseinek nyelvét szabályozó 3.282. cikke kimondja, hogy „a polgári állapotot igazoló okiratok bejegyzéseit litván nyelven kell elkészíteni”. A közszolgálati törvény 9. cikke, amely a köztisztviselői állásba történő felvétel követelményeit határozza meg, és előírja, hogy a felvett személynek „tudnia kell az államnyelvű litván nyelvet”, olyan szerkezetet használ, amely redundánsnak tekinthető, mivel a litván nyelv az egyetlen államnyelv.²¹

Érdekes összevetni, hogy a nyelv státuszát, funkcióit és hasonlókat megnevező terminusok megválasztására milyen tendenciák és megoszlás jellemző más országok főbb, a nyelvhasználathoz kapcsolódó jogszabályaiban, különösen azokban az államokban, amelyek nyelvpolitikájának és társadalmi fejlődésének története hasonló.

²⁰ Az oktatási törvény a anyanyelv terminust is említi, amelyet rendszerint olyan személyekkel kapcsolatban használnak, akiknek az államnyelv nem az anyanyelvük. Egyes esetekben az államnyelv és az anyanyelv ilyen megkülönböztetése (például a 30. cikk az államnyelven és anyanyelven való tanulás jogát határozza meg) nem egyértelmű és nem logikus, mivel sok állampolgár számára éppen az államnyelv az anyanyelv.

²¹ A végrehajtási jogszabályokban – kormányhatározatokban, miniszteri és intézményvezetői rendeletekben – a terminusok kiválasztása többnyire megfelel a tárgyalt tendenciáknak. Az államnyelvre utaló rendelkezések rendszerint a nyelvtudásra és -használatra vonatkozó követelményekkel kapcsolatosak (például a Litván Köztársaság kormányának 2010. május 19-i 553. számú határozata „A vasúti közlekedési piac szabályozójához beérkezett panaszok elbírálási rendjéről szóló leírás jóváhagyásáról”; valamint a Litván Köztársaság legfőbb állami munkaügyi felügyelőjének 2017. június 23-i EV-77. számú rendelete „A munkavédelmi ismereteknek az Állami Munkaügyi Felügyelőségnél történő ellenőrzése szervezésének és végrehajtásának rendjéről szóló leírás jóváhagyásáról”), a litván nyelvet pedig gyakrabban oktatási vagy fordítási nyelvként említik.

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 9

Latvijos Respublikos valstybinės kalbos įstatyme (1999) vyrauja terminas valstybės (valstybinė) kalba (valsts valoda). Žodžių junginys latvių kalba (latviešu valoda) vartojamas rečiau – nusakant šios kalbos valstybinį statusą (1 str.), kalbant apie konkrečius kalbos vartosenos, taisyklingumo reikalavimus (23 str.) ar norminimo dalykus (pvz., asmenvardžių rašybą 19 str.) bei mokslo tyrimus (24 str.). Dažniau valstybinė kalba minima Švietimo, Aukštųjų mokyklų, Imigracijos įstatymuose, o, pavyzdžiui, Pilietybės įstatyme kalbama tik apie latvių kalbą, išskyrus piliečio priesaikos tekstą, kuriame pasižadama stiprinti latvių kaip valstybinę kalbą.

Estijos Respublikos kalbos įstatyme (2011) terminas valstybės kalba (riigikeel) pasirodo tik vieną kartą, nusakant estų kalbos statusą. Kituose straipsniuose kalbama tiesiog apie estų kalbos (eesti keel) vartojimo nuostatas. Regis, Estija pratęsia Skandinavijos valstybių, kurių nacionalinės kalbos neturi valstybinių kalbų statuso, tradiciją vartoti patį kalbos pavadinimą be papildomų statuso nuorodų, o prireikus nusakyti esmines administracines ar kitokias kalbos funkcijas. Pavyzdžiui, Suomijos Respublikos kalbos įstatyme (2003) vartojamas terminas, kurį tiksliausiai atitiktų terminas nacionalinė kalba (suomių kansalliskieli / švedų nationalspråk). Švedijos Karalystės kalbos įstatyme (2009) švedų kalba minima kaip pagrindinė kalba (huvudspråk), taip pat nurodoma, kad ji oficialioji Europos Sąjungos kalba (officiellt språk).

Slovėnijos Respublikos įstatyme dėl viešojo slovėnų kalbos vartojimo (2004) vartojamas oficialiosios kalbos (uradni jezik) terminas, tokį pat statusą kai kuriose savivaldybėse turi mažumų kalbos – italų ir vengrų. Lenkų kalbos įstatyme taip pat minima tik lenkų kalba (język polski²² (dar vartojamas terminas administracinė kalba (język urzędowy), nurodant kalbos vartojimo sritį). Įstatyme dėl valstybinės Slovakijos Respublikos kalbos (1995) nuosekliai vartojamas terminas valstybinė kalba (štátny jazyk). Beje, nors ir tiesiogiai nevartojamas bendrinės ar koks panašios reikšmės terminas, šio įstatymo vienuoliktasis straipsnis nurodo, kad daugumoje valstybinės kalbos vartojimo sričių valstybinė kalba turėtų būti suprantama kaip kodifikuota, taigi jai galioja taisyklingumo kriterijai.

A tárgyalt esetekből arra lehet következtetni, hogy a jogszabályokban használt terminusok, valamint a jogalkotók azon döntése, hogy hangsúlyozzák-e a nyelvi státusz fontosságát, nemcsak jogi, hanem politikai vagy társadalmi nézeteket is tükröznek, amelyek a nyelvi státusz társadalmi megszilárdításával, illetve megerősítésével, továbbá a nyelvművelés és a szabályozás hagyományaival kapcsolatosak. Tehát ha a nyelv használata

²² Az államnyelv terminust, a język państwowy kifejezést, az állami és önkormányzati hivatalok nyelvhasználatát szabályozó, 1945-ben elfogadott rendeletben használták (lásd: Dekret z dnia 30 listopada 1945 r. o języku państwowym i języku urzędowania rządowych i samorządowych władz administracyjnych).

BENDRINĖ KALBA 90 (2017) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 10

Az állami ügyekben hosszabb hagyomány és stabilabb nyelvi identitás jellemző; ezért gyakrabban magának a nyelvnek a nevét említik a jogszabályokban, nem pedig annak államnyelvi státuszát hangsúlyozzák. Úgy tűnik, ez az alapvető oka annak, hogy Litvánia (akárcsak Lettország és Szlovákia) törvényeiben a státuszt hangsúlyozó államnyelv terminus használata felé hajlanak, nem pedig a nyelvet semlegesen megnevező kifejezésé felé²³. Noha e fogalmak terjedelme lényegében megegyezik, a kontextus elemzése mégis bizonyos szemantikai különbségre utal: az általános használat és a jogviszonyok összetevőjét gyakrabban az államnyelv terminus fejezi ki, míg a helyességi követelményeket vagy a tantárgyat a litván nyelv fogalma írja le: a köznyelv és az írott (vagyis hivatalos, iratokban használt) nyelv viszonyát ismertetve P. Skardžius azt javasolta, hogy az államnyelvet hagyják ki a tárgyalásból, mondván, hogy Litvániában az minden más célra érthető (Skardžius 1997: 35). Így tehát a jogszabályokban a kodifikált nyelv leírására rendszerint éppen a litván nyelv kifejezést használják (leggyakrabban pontosítva és kibővítve, például: helyes litván nyelv).

HELYES LITVÁN NYELV ÉS KÖZNYELV

A nyelvtörvényben a köznyelv terminus egyáltalán nem szerepel, így elkerülik e fogalom kétértelműségét is, amelyet a korábban tárgyalt jellemzők – a kommunikációs és a kodifikációs szempont – kölcsönhatása okoz. Valószínűleg ezért a normatív nyelv megnevezésére más jogszabályokban is többnyire az egyértelműbb és konkrétabb helyes litván nyelv megjelölést választják, amely pontosabban megfelel a köznyelv fogalma kodifikációs jellemzőjének. Amint az előző fejezetben már említettük, a helyes (litván) nyelv szókapcsolatot a nyelvtörvény és az oktatási törvény²⁴ is használja.

A kodifikált nyelv követelményét jelölő másik terminus, a köznyelvi normák, a jogalkotás alapjairól szóló törvényben („14. cikk. 1. A jogszabálytervezeteket a litván köznyelv normáinak és a jogi terminológiának megfelelően kell elkészíteni”), a Litván Köztársaság polgári törvénykönyvében („2.40. cikk. A jogi személy nevének megalkotása. <...> 2. A jogi személy nevét a litván köznyelv normáinak megfelelően kell megalkotni, és az nem állhat kizárólag olyan köznévből (közszavakból), amely közvetlenül a tevékenység tárgyát vagy a szolgáltatások fajtáját jelöli, illetve kizárólag helynévből vagy más, megkülönböztető jelleggel nem rendelkező szóból”.

²³ 1993-ban, a nyelvtörvény tervezetének tárgyalásakor Aleksandras Vanagas azt javasolta, hogy a törvény címe egyszerűen a Litván nyelv törvénye legyen (A Litván Köztársaság Seimje mellett működő Állami Litván Nyelvi Bizottság 1993. június 3-i ülésének jegyzőkönyve, 21. sz.).

²⁴ Más jogszabályok különleges, egyes használati területekre vonatkozó nyelvi követelményeket is megállapíthatnak; ilyen például a Litván Köztársaság oktatási és tudományos miniszterének 2017. március 8-i V–149. számú rendelete „A doktori képzés szabályzatának jóváhagyásáról”, amely kimondja: „A disszertáció szövegét litvánul vagy – ha a doktori bizottság ehhez hozzájárul – más nyelven kell megírni. <...> A disszertációt helyes nyelven kell megírni.”

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 11

megkülönböztető jelleggel”). E jogszabály megfogalmazása került át a Jogi Személyek Nyilvántartásának szabályzatába („761. A nyilvántartás vezetője, miután megkapta e szabályzat 76. pontjában említett dokumentumokat, a nyilvántartás vezetésére vonatkozó szabályokban meghatározott eljárás szerint konzultációért fordul az Állami Litván Nyelvi Bizottsághoz annak megállapítására, hogy a jogi személy neve megfelel-e a litván köznyelvi normáknak”).

A nyelvpolitika végrehajtási dokumentumaiban a köznyelv terminust szintén ritkán használják. A 2003–2008-as nyelvpolitikai irányelvekben (a Litván Köztársaság Seimje a 2003. június 3-i, IX-1595. számú határozatával hagyta jóvá) főként a nyelv államnyelvi státuszáról esik szó; a köznyelvet pedig a kodifikált nyelvváltozat és a nyelvjárások viszonyának leírásakor említik, vagyis az általános használat jellemzőjét emelik ki. A köznyelv terminus azonban gyakrabban fordul elő az Állami Litván Nyelvi Bizottság határozataiban, amelyek közvetlenül a nyelvi normák rögzítésével foglalkoznak, például „A litván nyelv helyesírásáról és központozásáról” (az 1997. június 19-i, 60. számú határozattal jóváhagyva), illetve „Az Európai Unió közös valutájának litván nyelvű elnevezéséről” (a 2004. október 28-i, N-10 (99). számú határozattal jóváhagyva).

ÖSSZEFOGLALÁS

A Litván Nyelvi Állami Bizottság 2015-ben, az Államnyelvről szóló alkotmányos törvény tervezetéhez benyújtott javaslatok megvitatásakor azt ajánlotta, hogy magában a törvényben ne határozzák meg a köznyelv²⁵ fogalmát, hanem hagyjanak meg egy konkrétabb, a jogszabály számára alkalmasabb, a nyelvi kodifikációhoz közvetlenül kapcsolódó terminust: a köznyelvi norma. Más szóval, a köznyelv terminus meghatározásának és terjedelmének problémája továbbra is a nyelvváltozatok kölcsönhatásáról és normativitásáról folytatott tudományos viták tárgya maradna, annál is inkább, mivel ismét fellángoltak a viták arról, milyen viszonyban áll egymással a standard és a köznyelv fogalma, szükséges-e megkülönböztetni a kodifikált nyelvet az általánosan használt nyelvváltozattól stb.²⁶

Amíg folytatódnak a tudományos viták, a jogszabályokban más terminusokat vagy leíró szókapcsolatokat kell használni. A nyelv főnévi elemet tartalmazó terminusok megválasztása és megoszlása a fogalmak egymáshoz való viszonya alapján írható le (lásd Gaivenis 2015: 212).

²⁵ A Litván Nyelvi Állami Bizottság érvei szerint „a parlament jogi osztályának javaslatára a 18. cikk 3. bekezdését, amelyben ez a fogalom szerepel, át kellene helyezni a preambulumba, abban pedig célszerűbb egy elvontabb fogalmat használni – a normatív nyelvet” (bár alighanem éppen a köznyelv tágabb jelentésű, mint a normatív (kodifikált) nyelv).

²⁶ Például valóban „a köznyelv is nyelvének [a nyelv] fejlődési időszakának egy bizonyos szakasza volt, de ez – más országokhoz hasonlóan – véget ért” (Smetonienė, Smetona, Valotka 2016: 8), és a helyesség és a nyelvhasználat szembeállítása feloldható lenne annak megállapításával, hogy „csak a standard nyelvet szabályozzuk. <...> Ez egy elérendő eszmény, amelyet aligha sikerül valaha is megvalósítani” (Smetona 2014).

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 12

1. A litván nyelv és az államnyelv fogalmát egyenértékűként (azonosként) használják, de figyelembe kell venni a kontextusbeli különbségeket: az államnyelv a jogszabályokban többnyire a litván nyelv státuszára utal, míg a litván nyelv kifejezést rendszerint a nyelvoktatással vagy nyelvterjesztéssel kapcsolatos rendelkezésekben használják.

2. A litván nyelv és a köznyelv viszonya alárendelő viszonyként írható le: a köznyelv a litván nyelv egyik nyelvváltozata. Attól függően, hogy a kommunikatív vagy a kodifikációs szempont kerül előtérbe, a köznyelv fogalma tágabban vagy szűkebben értelmezhető.

3. Ha a nyelv kommunikatív (általános használati és kommunikációs) funkciója kap hangsúlyt, a kodifikáción alapuló köznyelv és helyes litván nyelv viszonyát a legnehezebb meghatározni. E viszony megértése a társadalmi felvilágosítás és a kölcsönös megértés szempontjából rendkívül fontos, hiszen a köznyelv fogalma nemcsak a nyelvészeti munkákban változatos. A régiókban például a fiatalabbak, különösen a magasabb végzettségűek és azok, akik nem azonosítják magukat a nyelvjárással, köznyelvnek nevezik azt a nyelvváltozatot, amely nem tükrözi a helyi nyelvjárások fő sajátosságait. Feltételezhető, hogy ezt a szemléletet a litván nyelv oktatása során kialakított, a köznyelv: nyelvjárás merev szembeállítása is alakítja. Más szóval az ilyen beszélők a hagyományos nyelvjárástól eltérő nyelvváltozatot a köznyelvhez sorolják, mint az általános kommunikáció eszközét. Kétséges, hogy a társadalom számára érthető és elfogadható lenne-e az ilyen nyelvváltozatokat megnevező tudományos regionális nyelvváltozat terminus.

A köznyelv terminus kettős jelentése akadályozhatja a kölcsönös megértést és a nyelvhasználat normatív kereteinek elfogadását. Lehetséges megoldások: 1) a javasolt standard nyelv terminus választása (Smetonienė, Smetona, Valotka 2016); 2) leíró szókapcsolatok használata, vagy az e célra ritkábban alkalmazott normatív nyelv (nyelvi norma) fogalmának alkalmazása.

LITERATŪRA

A l i ū k a i t ė D. 2011: Jaunųjų žemaičių raiškos idealai: sąmoningosios nuostatos. – Respectus Philologicus 20 (25), 209–220.

A l i ū k a i t ė D., V a l i k o n ė J. 2012: Bendrinės kalbos ir tarmės domenai. – Verbum 3, 7–20.

A l i ū k a i t ė D., M e r k y t ė-Š v a r c i e n ė E. 2012: Bendrinės kalbos regionai jaunųjų lietuvių kalbos bendruomenės narių požiūriu: kompetencija ir vaizdiniai. – Kalbos kultūra 85, 155–177.

BENDRINĖ KALBA 90 (2017) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 13

Auer P. 2005: Europe’s sociolinguistic unity, or: A typology of European dialect/standard constellations. – Perspectives on Variation – Sociolinguistic, Historical, Comparative. Sudarė Nicole Delbecque, Johan van der Auwera, Dirk Geeraerts, 7–42.

Baločkaitė R. 2014: Quo vadis, lietuvių kalba? – Šiaurės Atėnai. Prieiga internete: http://www.satenai.lt/2014/09/29/quo-vadis-lietuviu-kalba/ (žiūrėta 2015 09 01).

Cidz ikaitė

D. 2002: Anglų kalbos terminai common language, national language, literary language, King’s language, standard language ir jų lietuviški atitikmenys. – Archivum Lithuanicum 4, 273–282.

Daujotytė V. 2013: Poezijos ištarmės. – bernardinai.lt. Prieiga internete: http://www.bernardinai.lt/straipsnis/2013-06-19-viktorija-daujotyte-poezijos-istarmes/103001 (žiūrėta 2017 05 24).

Girdenis A. 2000: Kalbotyros darbai, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

Jonikas P. 1972: Lietuvių bendrinės rašomosios kalbos kūrimasis antrojoje XIX a. pusėje = The formation of written standard Lithuanian in the second half of the nineteenth century, Chicago, Ill.: Pedagoginis lituanistikos institutas.

LVŽ 1919: Laikinosios Vyriausybės žinios, 1919 m. liepos 1 d., Nr. 8. Prieiga internete: http://www.epaveldas.lt/object/recordDescription/LNB/C10000143886 (žiūrėta 2015 10 19).

Pupkis A. 2005: Kalbos kultūros studijos, Vilnius: Gimtas isn žodis.

Piročkinas A. Kas yra bendrinė kalba? – Lietuvos aidas, 2011 m. kovo 15 d. Prieiga internete: http://aidas.lt/lt/tautos-mokykla/article/1006-03-15-kas-yra-bendrine-kalba (žiūrėta 2015 10 23).

Salys A. 1979: Raštai I. Bendrinė kalba, Roma: Lietuvių katalikų mokslo akademija.

Skardžius P. 1997: Bendrinė ir literatūrinė kalba. – Rinktiniai raštai 2, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

Smetona A. 2014: Kalba nėra vyžota vertybė. – Universiteto žurnalistas, 2015 m. gegužės 7 d. Prieiga internete: http://www.universitetozurnalistas.kf.vu.lt/2015/05/kalba-nera-vyzota-vertybe/ (žiūrėta 2015 09 01).

Smetonienė I. 2014: Kalbos vieta valstybių politikoje: standartinių kalbų susikūrimas. – Parlamento studijos 16. Prieiga internete: http://www.parlamentostudijos.lt/Nr16/16_kalba_2.htm (žiūrėta 2015 10 29).

Smetonienė I., Smetona A., Valotka A. 2016: Dėl standartinės kalbos termino. – Lietuvių kalba 10, 1–14. Prieiga internete:

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 14

http://www.lietuviukalba.lt/index.php/lietuviu-kalba/article/view/217 (žiūrėta 2015 09 01).

T u m ė n a s S. 2007: Kalba ir tarmė: dvikalbystė ar tik lingvistinis dž iazas? – Acta humanitarica universitatis Saulensis 3, 142–153.

V a i c e k a u s k i e n ė L. Lietuvių kalbos norminimo šimtmetis. Daug ideologijų ir šiek tiek vartosenos. – Naujasis židinys–Aidai 5–6, 165–172.

V a i c e k a u s k i e n ė L., S a u s v e r d e E. 2012: Lietuvos tarmių rezervatas: socialiniai ir geografiniai tarmės mobilumo ribojimai tiesioginių tyrimų duomenimis. – Taikomoji kalbotyra (1). Prieiga internete: http://taikomojiikalbotyra.lt.azalija.serveriai.lt/1t/2012/12/lietuvos-tarmiu-rezervatas-socialiniai-ir-geografiniai-tarmes-mobilumo-ribojimai-tiesioginiu-tyrimu-duomenimis (žiūrėta 2017 05 24).

V a l o t k a A. 2015: Kalbos politikos ir kalbos planavimo terminai. – Parlamento studijos 18, 84–101.

ŠALTINIAI

Augstskolu likums (Latvijos Respublikos aukštųjų mokyklų įstatymas). Prieiga internete: http://likumi.lv/doc.php?id=37967 (žiūrėta 2015 10 29).

Dekret z dnia 30 listopada 1945 r. o języku państwowym i języku urzędowania rządowych i samorządowych władz administracyjnych (Krašto liaudies tarybos prezidiumo 1945 m. lapkričio 30 d. dekretas dėl valstybės ir savivaldybių administracinių valdžių valstybinės ir administravimo kalbos. Prieiga internete: http://isap.sejm.gov.pl/isap.nsf/download.xsp/WDU19450570324/T/D19450324L.pdf (žiūrėta 2015 10 29).

Imigrācijas likums (Latvijos Respublikos imigracijos įstatymas). Prieiga internete: http://likumi.lv/doc.php?id=68522 (žiūrėta 2015 10 29).

Izglītības likums (Latvijos Respublikos švietimo įstatymas). Prieiga internete: http://likumi.lv/doc.php?id=50759 (žiūrėta 2015 10 29).

Keeleseadus (Estijos Respublikos kalbos įstatymas). Prieiga internete: https://www.riigiteataja.ee/akt/123032015257 (žiūrėta 2015 10 29).

Kielilaki (Suomijos Respublikos kalbos įstatymas). Prieiga internete: http://www.finlex.fi/fi/laki/ajantasa/2003/20030423 (žiūrėta 2015 10 29).

KTŽ 1990: Kalbotyros terminų žodynas. Sudarė Kazimieras Gaivenis, Stasys Keinys, redagavo Kazys Morkūnas, Kaunas: Šviesa.

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 15

Lietuvos Respublikos administracinių nusižengimų kodekso patvirtinimo, įsigaliojimo ir įgyvendinimo tvarkos įstatymas. Prieiga internete: https://www.e-tar.lt/portal/lt/legalAct/4ebe66c0262311e5bf92d6af3f6a2e8b/MBSfYstJwG (žiūrėta 2017 06 01).

Lietuvos Respublikos švietimo ir mokslo ministro 2017 m. kovo 8 d. įsakymas Nr. V-149 „Dėl mokslo doktorantūros nuostatų patvirtinimo. Prieiga internete: https://www.e-tar.lt/portal/lt/legalAct/3abcb2a0049611e79ba1ee3112ade9bc (žiūrėta 2017 06 26).

Lietuvos Respublikos švietimo įstatymas. Prieiga internete: http://www3.lrs.lt/pls/inter2/dokpaieska.showdoc_l?p_id=458774 (žiūrėta 2015 12 03).

Lietuvos Respublikos teisėkūros pagrindų įstatymas. Prieiga internete: https://e-seimas.lrs.lt/portal/legalAct/lt/TAP/TAIS.429713?positionInSearchResults=6&searchModelUUID=ea851780-69e9-43ec-89a9-286ed25b8520 (žiūrėta 2017 06 26).

Lietuvos Respublikos terminų bankas. Prieiga internete: http://terminai.vlkk.lt/pls/tb/tb.search (žiūrėta 2015 12 03).

Lietuvos Respublikos valstybinės kalbos įstatymas. Prieiga internete: https://www.e-tar.lt/portal/lt/legalAct/TAR.0B0253BB424C/TAIS_170492 (žiūrėta 2015 12 03).

Lietuvos Respublikos valstybinės kalbos konstitucinio įstatymo projektas. Prieiga internete: http://www3.lrs.lt/pls/inter/dokpaieska.showdoc_l?p_id=448209&p_tr2=2 (žiūrėta 2015 12 03).

Lietuvos Respublikos vartotojų teisių apsaugos įstatymas. Prieiga internete: https://www.e-tar.lt/portal/lt/legalAct/TAR.D790096B17EE/dMEBWudMWk (žiūrėta 2015 12 03).

Lietuvos Respublikos Vyriausybės 2010 m. gegužės 19 d. nutarimas Nr. 553 „Dėl geležinkelių transporto rinkos reguliuotojo gautų skundų nagrinėjimo tvarkos aprašo patvirtinimo“. Prieiga internete: https://www.e-tar.lt/portal/lt/legalAct/TAR.35260B69187F/usrRRrZiNO (žiūrėta 2017 06 26).

Lietuvos Respublikos vyriausiojo valstybinio darbo inspektoriaus 2017 m. birželio 23 d. įsakymas Nr. EV-77 „Dėl žinių darbuotojų saugos ir sveikatos klausimais tikrinimo valstybinėje darbo inspekcijoje organizavimo ir vykdymo tvarkos aprašo patvirtinimo“. Prieiga internete: https://www.e-tar.lt/portal/lt/legalAct/f4e2658057e311e7846ef01bfffb9b64 (žiūrėta 2017 06 26).

Lietuvos vyriausiojo administracinio teismo 2011 m. gruodžio 23 d. nutarimas (byla N-62-2354-11) „Dėl Vilniaus apygardos administracinio teismo 2010 m. spalio 25 d. nutarties

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 16

D. G. administracinio teisės pažeidimo byloje“. Prieiga internete: http://eteismai.lt/byla/12488001392033/N-62-2354-11 (žiūrėta 2017 05 24).

Lietuvos Respublikos vyriausiojo valstybinio darbo inspektoriaus 2017 m. birželio 23 d. įsakymas Nr. EV-77 „Dėl žinių darbuotojų saugos ir sveikatos klausimais tikrinimo valstybinėje darbo inspekcijoje organizavimo ir vykdymo tvarkos aprašo patvirtinimo“. Prieiga internete: https://www.e-tar.lt/portal/lt/legalAct/f4e2658057e311e7846ef01bffb9b64 (žiūrėta 2015 12 03).

Lietuvos Respublikos Vyriausybės 2003 m. lapkričio 12 d. nutarimas Nr. 1407 „Dėl Juridinių asmenų registro nuostatų patvirtinimo“. Prieiga internete: https://www.e-tar.lt/portal/lt/legalAct/TAR.9E302593CE80/MwWFezpYlh (žiūrėta 2015 12 03).

Lietuvos Respublikos Vyriausybės 2010 m. gegužės 19 d. nutarimas Nr. 553 „Dėl geležinkelių transporto rinkos reguliuotojo gautų skundų nagrinėjimo tvarkos aprašo patvirtinimo“. Prieiga internete: https://www.e-tar.lt/portal/lt/legalAct/TAR.35260B69187F/usrRRrZiNO (žiūrėta 2015 12 03).

LKE 2008: Lietuvių kalbos enciklopedija. Sudarė Kazys Morkūnas, redagavo Vytautas Ambrazas. 2-as patiksl. ir papild. leidimas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

LTŽ 2012: Ramonienė M., Brazauskienė J., Burneikaitė N., Daugmaudytė J., Kontutytė E., Pribušauskaitė J. 2012: Lingvodidaktikos terminų žodynas, Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla.

Pilsonības likums (Latvijos Respublikos pilietybės įstatymas). Prieiga internete: http://likumi.lv/ta/id/57512-pilsonibas-likums (žiūrėta 2015 10 29).

Språklag (Švedijos Karalystės kalbos įstatymas). Prieiga internete: https://lagen.nu/2009:600 (žiūrėta 2015 10 29).

Valstybinės kalbos politikos 2003–2008 m. gairės (patvirtinta Lietuvos Respublikos Seimo 2003 m. birželio 3 d. nutarimu Nr. IX-1595). Prieiga internete: http://www.vlkk.lt/kalbos-politika/lietuvos-kalbos-politikos-gaires/valstybines-kalbos-politikos-2003–2008-m-gaires (žiūrėta 2015 11 02).

Valstybinės lietuvių kalbos komisijos prie Lietuvos Respublikos Seimo 1997 m. birželio 19 d. nutarimas Nr. 60 „Dėl lietuvių kalbos rašybos ir skyrybos“. Prieiga internete: https://e-seimas.lrs.lt/portal/legalAct/lt/TAD/TAIS.41265 (žiūrėta 2017 06 26).

Valstybinės lietuvių kalbos komisijos 2004 m. spalio 28 d. nutarimas Nr. N-10(99) „Dėl Europos Sąjungos bendrosios valiutos pavadinimo lietuvių kalboje“. Prieiga internete:

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 17

http://www.vlkk.lt/vlkk-nutarimai/nutarimai/del-europos-sajungos-bendrosios-valiu tos-pavadinimo-lietuviu-kalboje (žiūrėta 2017 06 26).

Valsts valodas likums (Latvijas Republikas valstybinės kalbos įstatymas). Prieiga internete: http://likumi.lv/doc.php?id=14740 (žiūrėta 2015 10 29).

Ustawa z dnia 7 października 1999 r. o języku polskim (1999 m. spalio 7 d. įstatymas dėl lenkų kalbos). Prieiga internete: http://isap.sejm.gov.pl/DetailsServlet?id=WDU19990900999 (žiūrėta 2015 11 02).

Zákon Národnej rady Slovenskej republiky o štátnom jazyku Slovenskej republiky (Slovakų Respublikos Nacionalinės Rados įstatymas dėl Slovakų Respublikos valstybinės kalbos). Prieiga internete: http://www.zakonypreludi.sk/zz/1995-270 (žiūrėta 2015 10 29).

Zakon o javni rabi slovenščine (ZJRS) (Slovėnijos Respublikos įstatymas dėl viešo slovėnų kalbos vartojimo). Prieiga internete: http://www.uradni-list.si/1/objava.jsp?urlurid=20043841 (žiūrėta 2015 10 29).

Gauta 2017 10 04

Priimta 2017 12 08

DAIVA VAIŠNIENĖ

Lietuvos edukologijos universitetas

Lietuvių kalbotyros ir komunikacijos katedra

T. Ševčenkos g. 31, LT-03111 Vilnius

[email protected]

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 18

THE CONCEPT OF STANDARD LANGUAGE IN THE LEGISLATION OF THE REPUBLIC OF LITHUANIA AND IN THE CONTEXT OF LANGUAGE POLICY

Summary

The publication raises the issue of whether the linguistic terms that describe the status of language and its key usage characteristics are used in the legislation and other language-policy documents clearly and unambiguously, whether the legislators and the general public understand them equally. The goal of the article is to discuss a system of the terms that include the related word language and that are used in the legislation and language-policy documents, as well as their dissemination and usage features. A lot of attention is paid to the concept of standard language, its functionality and usage context. The definitions of this term (provided in glossaries, the Term Bank of the Republic of Lithuania) are reviewed, also its relationship with other concepts describing the status and functions of a language is discussed.

Pranas Skardžius, the author of the term bendrinė kalba (standard language), distinguished two features of it: 1) The communicative, or commonly used, feature separates standard language as a language branch from all other language branches (in the broad sense, the full set of all regional, social and functional variants); 2) The codification, or correctness, feature emphasises the prescriptive nature of standard language (vs. dialects, jargon, etc.). The binarity of Skardžius’ definition, only emphasising one of the features a bit more, is also preserved in later sources: glossaries, encyclopedias. The Law on State Language does not include the standard language term at all, therefore its ambivalence is avoided. Other legislation indicating codified language usually uses a clearer and more specific definition correct Lithuanian language which more accurately reflects the codification feature of the concept of standard language.

The term standartinė kalba (standard language) has not yet taken root in Lithuania but the relationship between the concepts of standard and national (or commonly used) language are more and more discussed, including whether we need to distinguish codified language from commonly used language variant (standartinė kalba vs. bendrinė kalba). The duality of the term used in both senses may be an obstacle when communicating. Several solutions are proposed to emphasise the aspect of codification: to accept the newly proposed

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DAIVA VAIŠNIENĖ. Bendrinės kalbos samprata Lietuvos Respublikos teisės aktuose ir kalbos politikos kontekste | 19

term standartinė kalba, to work around the issue by using descriptive word combinations, or to apply a less often used concept of codified language (norms of language) for this purpose.

KEYWORDS: official language, language policy, standard language, correctness.

BENDRINĖ KALBA 90 (2017)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204