KAZIMIERAS GARŠVA

Litván Nyelvi Intézet

doi.org/10.35321/bkalba.2022.95.07

Kelet-Litvánia hagyományos és nem hagyományos településnevei

KULCSSZAVAK: Kelet-Litvánia, településnevek, hagyományos formák, szlávosított településnevek.

ABSZTRAKTUM

A cikk azt vizsgálja, miben különböznek a kelet-litvániai településnevek hagyományos litván formái a későbbi, nem hagyományos szláv formáktól. Bemutatja a településnevek regionális eltéréseit, valamint a Šalčininkaitól Daugavpilsig terjedő járások névadási módjára és szlávosítására vonatkozó adatokat. A litván nyelv településneveinek szlávosítására öt módot különböztet meg.

ABSZTRAKTUM

A cikk a kelet-litvániai településnevek hagyományos litván formái és a későbbi, nem hagyományos szláv formák közötti különbségeket vizsgálja. Bemutatja a regionális eltéréseket és a településnevek számát a képzés, illetve a Šalčininkaitól Daugavpilsig terjedő járásokban végbement szlávosítás szerint. A litván nyelv településneveinek szlávosítására öt mód létezik.

BEVEZETÉS

Miután 2013. október 28-án a Litván Köztársaság Seimjében nyilvántartásba vették a Nemzeti kisebbségekről szóló törvénytervezetet (Nr. 13-335-01), valamint a Litván Köztársaság államnyelvi törvénye 7., 14. és 17. cikkének módosításáról szóló törvényt (Nr. 13-337-01), a Litván Nyelvi Állami Bizottság kijelentette: ezek a rendelkezések sértenék a litván nyelv államnyelvi státuszát. 2022-ben ismét hasonló, a nemzeti kisebbségekről szóló törvénytervezetet kellett volna benyújtani, amely szerint „a lakott települések hagyományos nevei, az utcanevek és a topográfiai jelzések az államnyelv mellett az adott önkormányzat képviseleti szervének döntése alapján az adott nemzeti kisebbség nyelvén is feltüntethetők”. Vilnius és Šalčininkai járásainak oikonimái e települések területén hosszú ideig két nyelven szerepeltek.

162

BENDRINĖ KALBA | 95

A tanulmány célja annak megállapítása, hogy Kelet-Litvánia oikonimái közül melyek hagyományosak (autentikusak), és melyek nem hagyományosak (nem autentikusak). A tanulmány feladatai: a kelet-litvániai hagyományos oikonimák eredetének és képzésének vizsgálata, a hagyományos és nem hagyományos oikonimák megkülönböztetésének legfontosabb kritériumai, valamint a kelet-litvániai névanyag azon jelentősebb regionális különbségeinek meghatározása, amelyek segíthetnek elkülöníteni a hagyományos névanyagot a nem hagyományostól. A szerző e témáról monográfiát készít, ezért itt nem közöl részletesebb szakirodalmi áttekintést, Kelet-Litvánia nemzeti összetétele alakulásának, a helynevek szlávosításának és a keresztény névanyag eredetének áttekintését, az oikonimák járásonkénti szerkezeti táblázatait stb. Mindez megkettőzné a szerző más munkáit, és indokolatlanul elterelné a figyelmet az itt felvetett fő kérdésekről.

A litván hagyományos névanyag és a nem litván névanyag megkülönböztetéséhez itt nem szükséges részletesebben tisztázni e szavak lehetséges fejlődéstörténetét és etimológiai hipotéziseit, annál is inkább, mert részletes történeti források, azok összefoglalásai és előkészítő munkák nélkül ezt nehéz, gyakran pedig egyenesen lehetetlen megtenni. Az oikonimák eredetének magyarázatakor a szerző nemcsak személyneveket, hanem azokat a közszavakat is megadja, amelyekből e személynevek származhatnak. Alkalmanként a tárgyalt oikonimák közvetlenül közszavakból is származhattak (nem személyneveken keresztül). Ha az oikonima jelentése a litvánok és a baltisták számára magyarázat nélkül is világos (a szó szerepel a Dabartinės lietuvių kalbos žodyne (DLKŽ 1972)), az oikonimák etimológiáját általában nem részletezik.

A tanulmány fő forrása Antanas Salys 1920–1939-es, a Lengyelország által megszállt kelet-litvániai lakott helyek neveit (oikonimáit) tartalmazó szótára, amelyet litván nyelvészek egy csoportja 1944-re lényegében elkészített, majd nehézségek árán kiadott; a szótár a szabványosított litván és egykori lengyel alakokat közli (Salys 1983). A lakott helyek neveit 80 évvel ezelőtt hivatásos litván nyelvészek ellenőrizték a helyi lakosság nyelvét és a történelmi dokumentumokat figyelembe véve, majd szabványosították. A háború és a megszállás következtében a névanyag szabványosítására vonatkozó dokumentumok és feljegyzések egy része nem maradt fenn. A helyi lakosság felmérésének részletesebb adatai, valamint a régebbi oikonimaalakokra vonatkozó történeti információk sem állnak rendelkezésre.

A tanulmány részletesen ismerteti a kelet-litvániai oikonimák eredetét, motivációját és képzését: a litván oikonimák töveit, az összetett oikonimákat, a képzőket, az előtagokat és a nyelvi érintkezéseket. Összesen 7455 oikonimaalakot vizsgáltak. Ezek a mintegy 100 évvel ezelőtt vagy korábban, nagyjából Zarasai és Varėna között fennmaradt 3720 lakott hely nevének alakjai: közülük 3720-at litván, 3735-öt pedig lengyel nyelven jegyeztek fel. Az oikonimák egy kisebb része ismétlődik, mert olykor ugyanazon a néven jegyezték fel nemcsak a falut (várost), hanem a mellette fekvő régi

KAZIMIERAS GARŠVA. Tradiciniai ir netradiciniai rytų Lietuvos oikonimai

163

uradalmat, majorságot stb. A szótárban lengyelül feljegyzett kelet-litvániai oikonimákat mindeddig nem használták és kommentálták kellő mértékben. A litvánul feljegyzett kelet-litvániai oikonimák bekerültek a Litván Nyelvi Intézet élőnyelvi helynévkartotékájába, és említést kapnak a Lietuvos vietovardžių žodyne című szótárban.

A vizsgálat területi, összehasonlító és leíró tudományos módszereket alkalmaz. A szerző új módszereket és adatokat keres Kelet-Litvánia hagyományos névanyagának vizsgálatához, és igyekszik továbbfejleszteni az onomasztika tekintélyes kutatói által alkalmazott módszertant.

Straipsnis nuo kolegės Marijos Razmukaitės (1998) vertingos disertacijos skiriasi tuo, kad abiejuose darbuose naudojamasi skirtingais šaltiniais, nevienodas tyrinėjimo objektas, metodai. Autorius plačiau naudojosi bendrosios kalbotyros, dialektologijos, sociolingvistikos tyrimo būdais. M. Razmukaitės disertacijoje tirti ne rytinės, o visos Lietuvos oikonimai ir jie imti iš kito šaltinio – Lietuvos TSR administracinio-teritorinio suskirstymo žinyno (LATSŽ), atspindinčio padėtį po 50 metų, kai dalis oikonimų buvo išnykę. Skyrėsi ir administracinis suskirstymas: vietoj valsčių 1972 m. buvo smulkesni administraciniai vienetai – apylinkės. Nė vienas mokslininkas iki šiol nebuvo smulkiau tyrinėjęs lenkiškai užrašytų rytų Lietuvos vietovardžių, nėra jų gretinęs su autentiškais lietuviškais vietovardžiais. Šį darbą pradėti ir tęsti autorių skatino ir Aleksandro Vanago (1993) straipsnis. Lietuvos vietovardžių žodyno turėtų išeiti 12–15 tomų, o kol kas išspausdinti tik 4 tomai, todėl kitų tomų straipsnyje dar neįmanoma nurodyti.

A tanulmány azért vizsgálja Kelet-Litvánia oikonimáit, mert Litvánia keleti részének sorsa 1920-ban másként alakult, mint a Litván Köztársaság többi részéé és a Lett Köztársaságé. 1920. október 9-én Kelet-Litvániát Lengyelország megszállta, amit 1921. március 18-án Rigában a Lengyelország és Oroszország, illetve Ukrajna közötti úgynevezett békeszerződés rögzített. A litván állam egykori központjában, a nagy múltú történelmi fővárosban, Vilniusban 19 éven át nem volt államnyelv a litván, és a térség a legsúlyosabb elnyomást szenvedte el: bezárták a litván iskolákat, olvasóköröket, szervezeteket és újságokat, tovább szlávosították a személy- és helyneveket, a litvánokat erőszakkal lengyellé tették, az ellenállókat pedig bebörtönözték és megölték (lásd RL 1980; Zinkevičius 1993, 2013; Maceika 2020). Az erőszakos polonizációt és szlávosítást csak részben lehet nyelvi érintkezésnek nevezni.

A litván nyelvterület nagy részén az élő balti nyelvek névanyagát azért szlávosították nagyobb mértékben, mert a Litván Nagyfejedelemségben (LDK) a XIV. századtól a kancelláriai szláv nyelv volt a hivatalos írásbeliség nyelve. Az 1569-es lublini unió után e nyelv helyét a Litván Nagyfejedelemségben egyre inkább egy másik szláv nyelv, a lengyel foglalta el. Ebben a tanulmányban főként különböző tudományos szempontokból vizsgált

164

BENDRINĖ KALBA | 95

az a litván etnikai területekhez tartozó vidék, amelyet Lengyelország 1919–1939 között megszállt, és ahol akkoriban a teljes névanyagot az államnyelvként használt lengyel nyelven írták.

A balti nyelvek másik területe Litvánia fennmaradó része, valamint a szomszédos Lettország és Belarusz azon kisebb területei, amelyekhez litván etnikai földek tartoznak. Az oikonimák -išk- képzőjének elterjedését ezen a teljes területen a kelet-litvániai elterjedésével vetik össze. A százalékos arányt úgy állapítják meg, hogy a járásokban az -išk- képzős oikonimák számát elosztják a járás összes oikonimájának számával.

Egyes történelmi dokumentumok arra utalnak, hogy először hivatalosan a nagyobb, többnyelvű lakosság által használt településneveket szlávosították el, miközben a lakosok vezetékneveinek, sőt keresztneveinek, valamint a mikrotoponimáknak litván alakjai időnként fennmaradtak. Például az 1622. évi vilniusi gazdasági leltárban (LVIŠ 2014: 70–128) a vezetéknevek Drutelaitis „Drūtelaitis”, Rugielis „Rugelis”, a keresztnevek Jonas, Jurgis, a Norviliškiai majorsághoz tartozó erdő neve Plinakolnis „Plynakalnis”, a medininkai tanya (külterületi birtok, zascia nek) neve pedig Ruklaycis „Ruklaitis” alakban szerepelt (LVIŠ 2014: 98, 126).

OIKONIMÁK EREDETE ÉS SZERKEZETE

A vizsgált járások mindegyikében a normalizált és litván nyelven közzétett oikonimák többsége litván alakú; a lengyelül írt oikonimákat különféleképpen szlávosították (a helynévi példákat lásd Salys 1983: 571–667).

A kelet-litvániai, lengyelül lejegyzett oikonimák közül a hagyományos helynevek több mint fele (a Rudamina járás kivételével) 1940-ig megőrizte litván eredetét: a Maišiagala járásban 88,4 százalékuk, Dūkštasban 81,9, Nemenčinében 76,3, Ignalinában 74,8, Švenčionėliaiban 74,3, Rūdiškėsen 70,4, Jašiūnaiban 68,6, Trakaiban 68,5, Paberžėben 67,4, Šumskaiban 66,7, Riešėben 60,1, Eišiškėsen 58,4, Turgeliaiban 52,1, Mickūnaiban 51,0, Rudaminában pedig 39,3 százalékuk. Az oikonimák részletesebb elemzését és további példákat a témáról a szerző egy másik tanulmánya közöl (Garšva 2022: 4–10).

A lengyel betűkkel lejegyzett oikonimákban gyakran érvényesülnek a vilniusi és a déli aukštaitiai nyelvjárások hangtani törvényszerűségei: a džūkuojás, az l mássalhangzó keményítése, valamint az am, an, em, en kettőshangzók um, un, im, in alakban való ejtése. A teljesen a litván nyelvvel egyező szó- és tőalakok a litván nyelv részét képezik, és segítik a hagyományos litván névanyag kutatását.

A litván nyelvterületen litván oikonimatöveket (szótöveket) használtak, amelyekhez később szláv képzőket vagy előtagokat illesztettek, illetve olyan oikonimatöveket (szótöveket), amelyeket szláv nyelvekre fordítottak le, miközben a litván képzők fennmaradtak

KAZIMIERAS GARŠVA. Tradiciniai ir netradiciniai rytų Lietuvos oikonimai

165

(előtagok) a litván nyelv szubsztrátumát alkotják. A lengyelül lejegyzett litvániai oikonimák közül azokat tekintjük litván eredetűnek, amelyeknek legalább egy litván oikonimaképző eleme van. A litvánul lejegyzett oikonimákat akkor tekintjük litvánnak, ha elemeik többsége (a tő, a képző, az előtag, a végződés) litván eredetű, vagyis fonetikailag, képzésmódjukban és lexikailag beilleszkedtek a litván nyelvbe. Az 1939–1945 közötti helyneveket jól szabványosították, és elegendő adat összegyűjtése után talán csak néhányuk alakjának pontosítására lenne ok.

Az oikonimák elszlávosításának öt módja volt: egyetlen szóelem megváltoztatásától a lengyel nyelvre való lefordításon át egészen a szó motivációjának és alakjának teljes, szláv szóval történő felváltásáig (hasonlóan ahhoz, ami 1946-ban a kalinyingrádi területen történt). Így a lengyel közigazgatás közvetlen fennhatósága alá először került, és tudatosan elpolonizált, lengyel betűkkel lejegyzett litván névanyag öt típusba tartozott: 1) figyelmetlenségből olykor teljesen hitelesen maradt fenn (vö. Ankšta, nyelvjárásban Unkšta – lengyelül Unkszta; Dumblė, nyelvjárásban Dum̄bla – Dումբla stb.); 2) részben elszlávosították az oikonimák magánhangzóinak, mássalhangzóinak, végződéseinek, képzőinek, előtagjainak vagy töveinek megváltoztatásával (vö. Gražtėliai, nyelvjárásban Gruštėliai – Grusztеле; Grūodžiai – Grodze); 3) elszlávosították (Mekaĩ – Miecho-wo); 4) lefordították (Naujakėmis – Nowosiółki; Obelynė – Jabłonówka; Paažuoliai – Poddębie; Pabėržė – Podbrzezie); 5) lecserélték (Perūnai – Dąbrowo) (mindezek az oikonimák a vilniusi járás Paberžė községéhez tartoznak).

Az oikonimák elszlávosítása során az -išk- képzős alakok aránya 6%-ról (Ignalina járás) 13,8%-ra (Vilnius járás) csökkent, a pa- előtaggal képzett alakoké 1,3%-ról (Ignalina járás) 9,3%-ra (Vilnius járás), a litván összetett oikonimáké pedig 2,9%-ról (Šalčininkai járás) 4,5%-ra (Trakai járás). Az oikonimák vizsgálatából kiderült, hogy Šalčininkai, Trakai és Vilnius járásban a -išk- képzős, -ės végződésű oikonimák voltak elterjedtek, míg Pabradė és Zarasai között, valamint a lettországi és fehéroroszországi etnikai litván területeken a -ė végződésűek. A Litván Köztársaság területén, Pabradėtől északra, az -išk- képzős, -ė végződésű oikonimák aránya 28,9%, a -ės végződésűeké 2,3% volt; az -išk- képzős, -iai és -is végződésű oikonimák aránya körülbelül 2% volt.

Kazimieras Būga, Jan Safarewicz, Aleksandras Vanagas, Zigmas Zinkevičius és más kutatók az -išk- képzős oikonimákat litván eredetűnek tartották, és úgy vélték, hogy ezeken a vidékeken a litván nyelv csak nemrég tűnhetett el (vö. Safarewicz 1956: 15–60; RL 1980: 164–169; Zinkevičius 2013: 221–246, 258–259, 267). Ezen adatok alapján valamennyi vizsgált község oikonimái a litvánok által lakott területet tanúsítják: Ignalina községben az -išk- képzős alakok aránya 43,7% volt.

166

BENDRINĖ KALBA | 95

a litvánul lejegyzett oikonimák között, a lengyelül lejegyzettek között pedig 35,6%; Maišiagala és Mickūnai községben egyaránt 34,8% (a lengyel alakok aránya 29%, illetve 26,7%), Paberžė községben rendre 31,9% és 25,8%, Nemenčinėben 30% és 23,1%, Trakaiban 29,6% és 17%, Dūkštasban 29,5% és 23,8%, Švenčionėliaiban 25% és 17,4%, Jašiūnaiban 23% és 15,7%, Rudaminában 21% és 6,2%, Šumskasban 17,9% és 12,8% volt. Varėna községben akkor az ilyen oikonimák aránya 26% volt.

A –išk– képző lengyel lejegyzésekben való elhagyása alapján három községcsoport rajzolódott ki: Rudamina és Trakai községben az –išk– képzős oikonimák 15–12%-a maradt meg; Švenčionėliai, Ignalina, Mickūnai és Nemenčinė községben 10–7%; Paberžė, Maišiagala, Dūkštas és Šumskas községben 6–4%. Ezek az eltérések nem regionális különbségeket tükröznek, hanem az oikonimák mesterséges elszlávosítását.

A oikonimák szerkezete azt mutatja, hogy itt valóban régi litván etnikai területek voltak, ahol litvánul beszéltek, és megőrződött a hagyományos litván névanyag. Az –išk– képzős oikonimák száma északról dél felé csökkent (bizonyos kivételt Vilnius járás jelent). Ezt az 1974-ben közzétett adatok is megerősítik (LATŠŽ 1974: 42–365): az akkori Zarasai járásban az oikonimák 37,2%-át, Ignalinában 33,7%-át, Švenčionyban 28%-át, Vilniusban 31,6%-át, Trakaiban 25%-át, Šalčininkaiban pedig 22,5%-át jegyezték fel –išk– képzővel. Keletről nyugatra haladva még kevesebb –išk– képzős oikonimát találunk, mint északról dél felé: Utena járásban az ilyen oikonimák aránya 27,7% volt, Vilkaviškisben 18,2%, Klaipėdában pedig 7,4%.

Az egykori Litván Nagyfejedelemség északi területén olyan vidék alakult ki, ahol a –išk– képzős oikonimák különösen elterjedtek voltak. Ez a terület ma három államhoz tartozik: Litvániához, Lettországhoz és Fehéroroszországhoz.

Az –išk– képzős oikonimák különleges elterjedése alapján legalább három vonal húzható meg. A –išk– képzős oikonimák több mint 50%-a a mai Daugavpils (Daugavpils) járás területén, Skrudėlynė (hivatalosan Skrudaliena) és Demenė között fordult elő (Būga 1961: 565). A második, több mint 30%-ban –išk– képzős oikonimákat tartalmazó terület Daugavpilstől Vilniusig húzódott (vö. Būga 1961: 565–568; Zeps 1984: 86–560; Salys 1983: 571–660). A harmadik területet, ahol az oikonimák 20%-a (vagy valamivel több) tartalmazta az –išk– képzőt, a Bebrinė (hivatalosan Bebrene, Alūksne járás), Malinova (Daugavpils járás), Breslauja, Šalčininkai és Utena vonal határolta (Būga 1961: 565–568; Salys 1983: 571–670; Adamkovich 2013: 100).

KAZIMIERAS GARŠVA. Tradiciniai ir netradiciniai rytų Lietuvos oikonimai

167

Az ilyen hagyományos litván lakott helynevek adatai azt mutatják, hogy a litván nyelvi sajátosságok részben gyakoribbá váltak Šalčininkaitól Vilnius felé Švenčionys irányába haladva, vagyis az etnikai litván területek XVIII–XX. században leginkább elszlávosodott aukštaitija-i részétől a máig megszakítás nélkül fennmaradt litván nyelvterületek felé. Délről északra fokozatosan nő a lengyelül lejegyzett oikonimák litván jellege (gyökereik, előtagjaik, részben pedig képzőik megőrződtek). Csak a –išk– képző elterjedése mutat némi eltérést, ami a régión belüli elhelyezkedéstől is függ.

A Pabradėi járásban, másutt is, vannak olyan oikonimák, amelyek a litván közszókincsből vagy közszavak alapján létrejött litván családnevekből származnak. Ez gyakran előfordul, különösen olyan családnevek esetében, amelyek később családnévként rögzülnek. Ilyen eredetűek a Pabradėi járás oikonimái is: Bendróvė (Bindrawe, a litván bendróvė szóból: ‘közös rét, amelyet mindenki együtt kaszál, majd a szénát felosztja’; ilyen helynevet mintegy 150-et jegyeztek fel), Darìniai (Darynie, a litván darinỹs szóból: ‘készülő, elkészített vagy létrejött dolog; ilyen savanyú étel; megszőtt vászon’, dariniai ‘festék; amit készítenek, festenek’), Gùžiai (Guże, a litván *gùžis > *Gùžis szóból, vö. gùžas ‘1. gólya; 2. kiemelkedés, dudor, csomó’), Kóp­ta (Kapta, vö. a litván kópta ‘gázló, átkelőhely; kikötő; kazal’ Švnč, kóptai ‘létra, lépcső; az épülő ház körüli állványzat’ LKŽ 1962: 350), Móliai (Male, a litván mólis > szóból, családnév: Mólis), Skar̃džiai (Skardzie, a litván skar̃džius ‘bádogos’, skar̃dus ‘csengő, hangos’ > Skar̃džius LPŽ 1989: 731, skar̃dis ‘meredek lejtő’), Spėnglas (Spingla, a Spėnglas tó nevéből, vö. spėngti ‘csengeni, zúgni a fülben; zümmögni’), Vebliai (Weble, a litván veblỹs ‘pösze’, személynév: *Veblỹs). A Pabradėi járásban voltak még Baláičiai (Bałajcie), Bàliškė (Bolestawowo), Baliùliai (Balule). Baláičiy nevű településből több tucatot jegyeztek fel Litvániában, Baliùliai viszont csak egy volt. A mikrotoponimák összefügghetnek a litván balà ‘iszapos hely; mocsár, láp; pocsolya’ szóval, a fent említett oikonima pedig a Baliùlis személynévből ered.

Litvánia oikonimáinak egy része nem olyan személynevekből ered, amelyek még nem váltak családnévvé, hanem közszavakból. Az állam egykori központjának régebbi településeit már a XIV. századi történeti források is említik (Dievėniškės, Eišiškės, Mėdininkai és mások – lásd Vanagas 1993: 35–39). Mėdininkai 1320-ban bekerült a Német Lovagrend krónikájába, tehát legalább a XIII. században, de talán még korábban alapították. Litvánia lakóinak családnevei csak 200–300 évvel később kezdhettek kialakulni. A ragadványnévi eredetű személynevek a XVI. században terjedtek el a dokumentumokban, ekkor jöttek létre a nemesi családnevek is. A litván parasztok családneveinek többsége a XVIII. században alakult ki (LKE 2008: 398–399).

A személynévi eredetű oikonimák eredetének megállapításában további tényező az elterjedésük. Az említett oikonimák többsége még az egykori

168

BENDRINĖ KALBA | 95

Litván Nagyfejedelemség egész területén sem fordul elő, csak az etnikai litván területeken. Például a Bėčius > Bėčis családnevet a XX. században jegyezték fel Litvánia északi, Lettországgal határos vidékén (LPŽ 1985: 2182), ahol az elvont hangsúly helyzetében az į magánhangzó ę-vé változik; vö. Bi.č’s „Bičius” < bičius ‘méhész, méh’, egyes számú eszközhatározói alakját Bėč’ „Bičiū”, többes számú tárgyesetét pedig Bėč’s „Bičiūs” formában ejtik, ami a Bėčių alakra emlékeztet. Bičius ugyanennek a Litvánia Žiemgalájának nyugati részén is feljegyezték, ahol az į ritkábban változik ę-vé. Hasonló oikonimákat pedig Litvánia délkeleti részén jegyeztek fel, ahol ilyen családnevek nem maradtak fenn: Bėčiai (Pabradė és Vepriai környékén), Bėčionys, Bėčiakelniai (Šalčininkai és Ignalina körzetében). E családnév eredetét nehéz bizonyítani, mivel az észak-litvániai kapcsolata kétséges.

Švenčionėliai járásban a litván szavak tövei a következő oikonimákban tükröződtek: Bùrbos (lengyelül Burby < Bùrba < „bugyborékolni”; a többes szám alanyesetének -os végződése megőrzött keleti aukštaitiai végződés), Dėmė (Demo a Dėmė< folyónévből, vö. litván dėmė ’foltos hely’ (LVŽ 2014: 202), Garnỹs (Giernie < garnỹs ’a gólyánál kisebb madár’ > személynév Garnỹs; ha az oikonima vezetéknévből származna, inkább *Garniškė), Lūšnia (Łusznia, vö. lùšnà ’rossz kunyhó’), Sùtrė (Sutryszki, vö. aukštaitiai <sùtros ’moslék, folyékony szennyeződés, híg trágya’, Šakalaĩ (Szakałe > Šakalỹs < šakalỹs ’kis husáng’).

A Pabradėi járásban fennmaradtak az összetett oikonimák: Didžialaukė – Dziedzielówka, Gùgaraitis – Gugorojście, Káistupis – Kajstupie, Skaistášilis – Skajstoszyle; az egykori Švenčionėliai járásban pedig Aukštãgiris alakot Auksztogira formában írták (a hangzás szerinti szabályos litván visszaállítás Aukštagirìa lenne; az aukšt- szógyök is pontosan van leírva ), Jaunãdaris – Jawnodary, Júodaupis – Jodoupie, Kirtakõjis – Kiertukaje.

Az akkori hivatalos lengyel nyelven a litván összetett oikonimákat szintén öt módon adták vissza. Az első módszerrel a litván oikonimákat a lehető legpontosabban közvetítették; gyakran különösebb előkészület és a litván formával való összevetés nélkül is meg lehetett érteni és vissza lehetett állítani hiteles litván alakjukat, vö.: Kajstupie – Káistupis; Auksztogira – Aukštãgiris.

Az összetett oikonima második módszerrel történő visszaadásakor az egyik összetevője (az első vagy a második) fonetikailag erősebben és könnyebben alkalmazkodott a lengyel kiejtéshez. Jelentése lengyelül érthetetlen marad, litvánul viszont a „lengyel” alakot könnyebb és pontosabb megérteni, ha összevetjük a litván formával, vö.: Kiełnobrydzie – Kálnabridžiai Nmč; Dziedzielówka (a dzūk nyelvjárást ismerőknek nem nehéz visszaállítani az első tagot) – Didžialaukė Pbrd. A harmadik csoportba azok az oikonimák tartoznak, amelyeknek első vagy második tagját lefordították lengyelre: Žaliãklonis Jšn – Zielonokłan, Aukszt-

KAZIMIERAS GARŠVA. Tradiciniai ir netradiciniai rytų Lietuvos oikonimai

169

todwory – Aukštadvariai Mšg. A litván nyelv a magánhangzójának a lengyel nyelvben o felel meg, a litván o magánhangzónak pedig a lengyelben és más szláv nyelvekben a, ezért a –kłan összetevőnek a litván nyelvben a klon- felel meg, a szláv dwor- összetevőnek pedig a litván dvar-. Az összetett oikonimák negyedik csoportjába olyanok tartoznak, amelyeknek csak az egyik szóeleme érthető egyértelműen valamelyik nyelv számára, például Ĺiepalaukis Nmč – Lipoławki. Az első összetevő (lip(a)) a szlávok számára érthetőbb (de a litvánok is „lefordíthatják”), a második összetevő (ławk(a)) viszont nem található meg sem a köznyelvi litvánban, sem a lengyelben. Az összetett oikonimák ötödik csoportjába az újabb nevek tartoznak, amelyeknek mindkét összetevőjét könnyű volt lengyelre fordítani; vö. Švenčionėliai (és a legtöbb más járás) Naujākėmis lett Nowosiółki, Naujalaukis – Nowy Dzial (Nowopole) stb. A helynevek szlávosításának bizonyos szabályszerűségei is vannak: a hivatalnokok legalább részben „egységesíthették” őket, ezért a különböző járásokban egyformán szlávosították a helyneveket.

A képzős oikonimák a legváltozatosabbak. Köztük számos litván közszói tő és litván képző található. A Pabradėi járásban a teljesen litván szavak (megrövidült végződéssel, néha adaptált magánhangzóval) a következők voltak: Ąžuoliškiai (Užaliszki), Būrblìškės (Burbliszki), Čypliškė (Cypliszki), Eitūniškė (Ajtuniszki), Guòbiškiai (Gobiszki), Liaudiškės (Laudyszki), Meleniškės (Mieleniszki), Purviniškiai (Purwiniszki), Šarkiškė (Szarkiszki), Šeršuliškė (Szerszuliszki), Šukeliškė (Szukieliszki), Važelìškė (Ważeliszki). Az oikonimák alapjául litván családnevek szolgáltak, amelyeknek esetenként már voltak –el-, –en-, –in-, –ūn-, –ul- képzőik (ezek az alapszavakból is átkerültek). Ezekhez újonnan járult az –išk– képző.

Az –išk– képzőhöz képest az összes többi oikonimaképző (–el-, –ėn-, –yn-, –in-, –on-, –ūn-, –ut- és mások) jóval ritkább; vö.: Žardėliai (Żar- dele) stb.; Argirdėnai (Orgirdany), Noselėnai (Nasielany), Maleikėnai (Małejkiańce), Skirlėnai (Skirlany); Avietynė (Malinowka), Klevynė (Klonówka), Žvyrinė (Żwirynie); Ešerinė (Oszarynie), Kaṙklinė (Karklina), Lėipinė (Lipowo), Meškerinė (Mieszkrynka), Nauj̇iniai (Nowicze), Šeškinė (Szaszkinie), Trākinė (Trakinie), Ungurinė (Ungoryno); Arníonys (Orniany), Mečiónys (Mieczanka); Kločūnai (Kłaczuny), Magūnai (Maguny); Abejūčiai (Obiejucie), Trobūčiai (Trabucie).

A Švenčionėliaii járásban hasonló képzők fordultak elő az alábbi oikonimákban: Pempėlė (Pimpelka), Žirneliškė (Żarnoliszki); Dubinėliai (Dubinela), Kampuotėlė (Kom्पocie), Miežionėliai (Miežanele); Dotinėnai (Datuniany), Drūstėnai (Druściany), Laužėnai (Łowżiany); Dėlynė (Dolina), Kumelýnė (Kumielino),

170

BENDRINĖ KALBA | 95

Smėlýnė (Šmielinka); Giriniai (Giryńce), Paešerinė (Podeszerynie), Pągulbinė (Pogulbino), Pakarvinė (Pokarwienie), Pinigìnė (Pinigìnie), Pirktìnė (Pirkcinie), Šaminiai (Szaminie), Teterùinė (Teterwinie), Šiliniškis (Szyliniszki); Matusónys (Matusiańce), Miežiónys (Mieżany), Miežionėliai (Mieżanele); Januliškis (Januliszki), Rudališkė (Rudoliszki), Vytuliškė (Witolino); Maldžiūnai (Maldziuný), Veikūnai (Wejkuny); Raisčiūkai (Rejściuki). A Švenčionėliaii járásban a képzős oikonimák többsége szintén az -išk- képzővel alakult: Biržiškės (Bierżyszki), Čižiškė (Czyżyszki), Daubàriškė (Dowboryszki), Šiliniškis (Szyliniszki), Ùbagiškė (Ubogiszki).

Mindkét járásban a képzők változatossága volt jellemző. A -išk- képzős oikonimáktól szám szerint a -in- képzősök tértek el a legkevésbé. Nem világos azonban, jelentésükben miben különböztek a -yn- képzős alakoktól (ha mindkét képzőt pontosan jegyezték le); vö.: Kaŕklinė és Kleyńnė Pbrd; Pāeglynė és Pāgulbinė Švnč.

Az előtagok változatosabbak a Pabradėi járásban, de az ottani, Vilniushoz közelebb fekvő oikonimák előtagjait erőteljesebben szlávosították. Itt nem kevesebb mint hat, ažu- előtagú oikonima használatos, ám ez az előtag a lengyel lejegyzésekben csak egyetlen oikonimában maradt fenn: Ažùbalis (Zabłocie), Ažùkampis (Ustronie), Ažùprūdė (Zaprudzie), Ažùrėdis (Zaredzie), Ažùtakis (Zatoka), Ažùpravalis (Ażuprowale). Be- előtagú alakok is használatosak, például Beviŕšė (Ba-wirsza).

Tehát az oikonimák szlávosításakor gyakran megőrizték a litván töveket, előtagokat, képzőket, különösen pedig a Kelet-Litvániára jellemző -išk- képzőt. K. Būga (1961: 565) azt írta, hogy ez a képző a helynevekben nemcsak a lettek, hanem a séliaiak, a zemgaleiek és a kúrók számára is idegen volt. Egyetértett vele a Daugpilsben született nyelvész, J. Safarevičius (J. Safarewicz, 1904–1992) is, bár Lettországban lehetnek, akik másképp vélekednek erről. E képző központja Skrudėlynė (az oikonimák 54,8%-a -išk- képzős), Demenė (52,2%; vö. Būga 1961: 565) és Ignalina (43,7%) járások között volt. A mai Lettország említett vidéke korábban ugyanahhoz a vilniusi nyelvjárási nyelvi areálhoz tartozott.

Délkelet-Lettországban az oikonimák -išk- képzője az Aknyšta – Čiskodas – Sārja háromszögben a legelterjedtebb. Minél közelebb van a terület a Litván Köztársasághoz, annál több ilyen oikonima fordul elő. Egyes helyeken ma is körülbelül a felét teszik ki. Švenčionys és Šalčininkai között arányuk mintegy 29%. Az -išk- képzős oikonimáknak négy végződésük van: -ė, -ės, -is és -iai. Szlávosításukkor mindegyik végződést a -i végződésbe vonták össze, amely ebben a helyzetben nem fordulhat elő a litván nyelvben. A Daugpils körzetben olyan oikonimák is vannak, amelyek töve kapcsolatban áll a litván nyelvvel: Kumpiniški ~ Kampiniškės, Lintopiški ~ Lentupiškės, Paberži ~ Pabėrže, Papušina ~ Papušinė, Šlapaki ~ Šlapakiai (bővebben lásd Garšva 2015: 178–201).

KAZIMIERAS GARŠVA. Tradiciniai ir netradiciniai rytų Lietuvos oikonimai

171

ÖSSZEFOGLALÁS

A litvánul lejegyzett litvániai oikonimák közül azokat tekintjük hagyományosnak, amelyek az adott településen jelentek meg először, a helyi lakosság használta őket, és összetevőik (a tő, a képző, az előtag, a végződés) többsége litván. Az etnikai litván területek lengyelül lejegyzett oikonimái közül azokat tekintjük litván eredetű oikonimáknak, amelyeknek legalább egy része (a tő, a képző, az előtag vagy a végződés) litván maradt. Litvánia nem hagyományos oikonimáinak az idegen eredetű, később megjelent oikonimákat tekintjük.

3720 kelet-litvániai oikonima (7455 litván és lengyel nyelvű alak) vizsgálata azt mutatja, hogy a hiteles litván oikonimák 98 százaléka és a szlávosított oikonimák több mint 60 százaléka megőrizte a litván nyelv sajátosságait. A szláv nyelvek hatása itt inkább a 16. századtól kezdett érvényesülni az oikonimákon. A szlávosítás központja Vilnius városa volt. Daugavpils felől Vilnius irányába haladva a lengyelül lejegyzett oikonimákban egyre kevesebb a litván elem: Ignalina járásban 79,1 százalék volt, Švenčionys járásban 70,7, Vilnius járásban 65,5, Vilnius városában pedig 45,5 százalék. A várostól más irányokba haladva ismét nőtt a litván oikonimaalakok száma – Trakai járásban 69,3, Šalčininkai járásban 59,6 százalék volt.

Minden járásban a szlávosított oikonimák között gyakran felismerhetők azok hiteles litván alakjai. Például Vilnius járás Nemenčinėi járásában Ąžuolinė hivatalosan lengyelül Użalino, Darżėliai – Dorżele, Kiaūlamedżiai – Kiewłomiedzie, Rudausiai – Rodowsie, Sántaka – Santoka, Skėrsabaliai – Skiersobole, Šeškučiai – Szaszkucie, Vyžūkalnis – Wiżukalnia alakban szerepelt. Itt a litván köznyelvi szavak, a vilniusi nyelvjárási alakok és az összetett oikonimák is megőrződtek: Juodė (Joda), Geniai (Gienie), Kvakšiai (Kwaksze), Salà (Soła); Gelėžiai (Giełazę), Klišabalė (Klisza Błoto), Gūdarais tis (Gu-dorojiście) (Maišiagala járás). Ezeket a torzult hagyományos oikonimaalakokat nem lehet exonimáknak nevezni, vagyis idegen országok földrajzi objektumainak neveinek.

A lengyel betűkkel lejegyzett litván névanyag ötféle volt: 1) teljesen hiteles formájában maradt fenn (vö. Ankštà, nyelvjárásban Unkšta – lengyelül Unkszta, Dumblė, nyelvjárásban Dum̄bla – Dumba stb.); 2) részben szlávosították az oikonimák magánhangzóinak, mássalhangzóinak, végződéseinek, képzőinek, előtagjainak és töveinek megváltoztatásával (vö. Grąžtėliai, nyelvjárásban Gruštėliai – Gruszele, Grúodžiai – Grodze; 3) szlávosították (Mekai – Miechowo); 4) lefordították (Naujakiemis – Nowosiółki, Paąžuoliai – Podębie, Pabėržė – Podbrzezie); 5) lecserélték (Perūnai – Dąbro-wo) (mindezek az oikonimák Vilnius járás Paberžėi járásából származnak).

172

BENDRINĖ KALBA | 95

FŐBB RÖVIDÍTÉSEK

apyl. – körzet

Įšn – Jašiūnai (Šalčininkai járás)

lenk. – lengyel

liet. – litván

Mšg – Maišiagala (Vilnius járás)

Nmč – Nemenčinė (Vilnius járás)

Pbrd – Pabradė (Švenčionys járás)

r. – járás

Švnč – Švenčionys (Švenčionys járás)

všč. – járás

LITERATŪRA

Adamkovich Aliaksandr 2013: Baltų ir slavų kalbų vardyno kontaktai Vitebsko srityje: daktaro disertacija, Vilnius: Vytauto Didžiojo universitetas, Lietuvių kalbos institutas.

Būga Kazimieras 1961: Rinktiniai raštai 3, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla.

DLKŽ 1972: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, Mintis.

Garšva Kazimieras 2015: Latvijos lietuvių šnektos, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Garšva Kazimieras 2022: Vilniaus ir Šalčininkų rajonų vietovardžių kilmė. – Voruta 4(878), 4–10.

LATSŽ 1974: Lietuvos TSR administracinio-teritorinio suskirstymo žinynas. I dalis, Vilnius: Mintis.

LKE 2008: Lietuvių kalbos enciklopedija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos centras.

LKŽ 1962: Lietuvių kalbos žodynas 6, Vilnius: Lietuvių kalbos ir literatūros institutas.

LPŽ 1985: Lietuvių pavardžių žodynas 1, Vilnius: Lietuvių kalbos ir literatūros institutas, Mokslas.

LPŽ 1989: Lietuvių pavardžių žodynas 2, Vilnius: Lietuvių kalbos ir literatūros institutas, Mokslas.

LVIŠ 2014: XVII a. pradžios Lietuvos vietovių istoriniai šaltiniai, parengė D. Vilimas, Vilnius: Lietuvos istorijos institutas.

LVŽ 2014: Lietuvos vietovardžių žodynas 2, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Maceika Juozas 2020: Lietuvių būklė Lenkijos Respublikoje 1935–1938, Vilnius: Lietuvos gyventojų genocido ir rezistencijos tyrimo centras.

Razmukaitė Marija 1998: Lietuvos priesaginiai oikonimai: daktaro disertacija, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, Vytauto Didžiojo universitetas.

RL 1980: Rytų Lietuva 1980, red. A. M. Budreckis, Chicago: Vilniaus krašto lietuvių sąjunga.

Safarewicz Jan 1956: Litewskie nazwy miejscowe na -iszki-. – Onomastica 2(1). Wrocław: Zakład imienia Ossolińskich–wydawnictwo, 15–63.

KAZIMIERAS GARŠVA. Tradiciniai ir netradiciniai rytų Lietuvos oikonimai

173

Salys Antanas 1983: Tikriniai vardai. Raštai 2, Roma: Lietuvių katalikų mokslo akademija.

Vanagas Aleksandras 1993: Pietryčių Lietuvos vietovardžiai. – Lietuvos rytai, sud. K. Garšva, L. Grumadienė. Vilnius: Valstybinis leidybos centras, 30–41.

Zeps Valdis Juris 1984: The placenames of Latgola, Madison: University of Wisconsin.

Zinkevičius Zigmas 1993: Rytų Lietuva praeityje ir dabar, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

Zinkevičius Zigmas 2013: Lietuviai. Praeities didybė ir sunykimas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos centras, Lietuvių kalbos institutas.

Gauta 2022 03 10

Priimta 2022 12 30

KAZIMIERAS GARŠVA

TRADITIONAL AND NON-TRADITIONAL OIKONYMS OF EASTERN LITHUANIA

Summary

Investigation of 3720 oikonyms in Eastern Lithuania (7455 forms in Lithuanian and Polish) shows that 98% of authentic Lithuanian oikonyms and over 60% of Slavified oikonyms have retained the features of the Lithuanian language. The influence of the Slavic languages on oikonyms began to be more pronounced here in the XVIth century, and Vilnius was the centre of slavification. Going from Daugavpils towards Vilnius, the Lithuanian elements of the Polish-written oikonyms were decreasing: in Ignalina district there were 79.1% of them, in Švenčionys district – 70.7%, in Vilnius district – 65.5%, in Vilnius – 45.5%. To the other sides of this city, the forms of Lithuanian oikonyms increased again: in Trakai district there were 69.3% of them and in Šalčininkai district 59.6%.

Authentic Lithuanian forms are often recognized among Slavified oikonyms in every district. For example, in Nemenčinė (Vilnius district), Ąžuolynė was officially written in Polish Uzalino, Darželiai – Dorzele, Kiaūlamedžiai – Kiewlomiedzie, Rudaūsiai – Rodowsie, Šántaka – Santoka, Skersabalai – Skiersobole, Šeškūčiai – Szaszkucie, Vyžūkalnis – Wiżukalnia. Lithuanian common words, dialectal Vilnius forms, compound oikonyms Juodė (Joda), Geniai (Gienie), Kv akšiai (Kwaksze), Salà (Sola); Gelėžiai (Gielaże), Klišabalė (Klisza Błoto), Gūdar aistis (Gudorojście) (Maišiagala district) are also preserved here. These deformed traditional forms of oikonyms cannot be called exonyms, i. e. names of geographical objects of foreign countries.

174

BENDRINĖ KALBA | 95

The Lithuanian proper names written in Polish letters were of 5 types: 1) fully authentic (cf. Ankštà, dialectally Unkštà – Unkszta, Dumblė, dialectally Dum bla – Dumbła, etc.); 2) partially Slavified, changing oikonymic vowels, consonants, endings, suffixes, prefixes, roots (cf. Grąžtėliai, dialectally Gruštėliai – Gruszele, Grúodžiai – Grodze; 3) Slavified (Mekai – Miechowo); 4) translated (Naujãkiemis – Nowosiółki, Pabėržė – Podbrzezie); 5) changed (Perúnai – Dąbrowo) (all these oikonyms are from Paberžė in Vilnius district).

When Slavifying oikonyms, Lithuanian roots, prefixes, suffixes and especially the suffix -išk-, which is especially characteristic of Eastern Lithuania, were often preserved. In South-Eastern Latvia, the suffix -išk- of oikonyms is the most common in the triangle Aknystà–Čiskodas–Sárja (Akniste-Tiskadi-Sarja). The closer the Republic of Lithuania is, the more of such oikonyms are. Now in some places there are about half of them. There are also oikonyms in Daugavpils district, the stem of which is related to the Lithuanian language: Kumpiniški ~ Kampiniškės, Lintopiški ~ Lentupiškės, Paberži ~ Pabėržė, Papušina ~ Papušinė, Šlapaki ~ Šlapakiai.

KEYWORDS: Eastern Lithuania, oikonyms, traditional authentic Lithuanian forms, Slavified oikonyms.

KAZIMIERAS GARŠVA

Lietuvių kalbos institutas Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius [email protected]

KAZIMIERAS GARŠVA

TRADICINIAI IR NETRADICINIAI RYTŲ LIETUVOS OIKONIMAI

S a n t r a u k a

Lietuviškai užrašytus Lietuvos oikonimus tradiciniais laikome tokius, kurie toje vietovėje atsirado pirmiausia, buvo vartojami vietinių gyventojų ir kurių dauguma sudėtinių dalių (šaknis, priesaga, priešdėlis, galūnė) yra lietuviški. Lenkiškai užrašytus etninių lietuvių žemių oikonimus lietuviškos kilmės laikome tuos, kurių bent viena dalis (šaknis, priesaga, priešdėlis ar galūnė) išliko lietuviška. Netradiciniais Lietuvos oikonimais laikome vėliau atsiradusius svetimos kilmės oikonimus.

Rytų Lietuvoje ištyrus 3720 oikonimų (7455 formos lietuvių ir lenkų kalbomis) matyti, kad 98 proc. autentiškų lietuviškų oikonimų ir per 60 proc. suslavintų oikonimų išlaikė lietuvių kalbos požymius. Slavų kalbų įtaka oikonimams čia labiau pradėjo reikštis nuo XVI a. Einant nuo Daugpilio pusės link Vilniaus tarp lenkiškai užrašytų oikonimų lietuviškų elementų vis mažėja: Ignalinos rajone jų

KAZIMIERAS GARŠVA. Tradiciniai ir netradiciniai rytų Lietuvos oikonimai

175

buvo 79,1, Švenčionių r. – 70,7, Vilniaus r. – 65,5, Vilniaus mieste – 45,5 proc. Už šio miesto į kitas puses lietuviškų oikonimų formų vėl daugėjo – Trakų r. jų buvo 69,3, Šalčininkų r. – 59,6 proc.

Kiekviename valsčiuje tarp apslavintų oikonimų dažnai atpažįstamos autentiškos lietuviškos jų formos. Pavyzdžiui, Vilniaus r. Nemenčinės valsčiuje Ąžuolinė oficialiai lenkiškai rašyta Užalino, Darželiai – Dorzele, Kiaūlamedžiai – Kiewlomiedzie, Rudaūsiai – Rodowsie, Sántaka – Santoka, Skeŕsabalai – Skiersobole, Šeškūčiai – Szaszkucie, Vyžukalnis – Wiżukalnia. Čia išlaikyti ir lietuviški bendriniai žodžiai, tarmiškos vilniškių formos, sudurtiniai oikonimai Júodė (Joda), Geniā̃ (Gienie), Kvakšiai (Kwak sze), Salà (Sola); Gelėžiai (Giełaże), Klišabalė (Klisza Błoto), Gūdar aistis (Gudorojsćie) (Maišiagalos vlšč.).

ESMINIAI ŽODŽIAI: rytų Lietuva, oikonimai, tradicinės formos, suslavinti oikonimai.

K A Z I M I E R A S G A R Š V A

Lietuvių kalbos institutas

Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius

[email protected]

176

BENDRINĖ KALBA | 95