ZINAIDA PAKHOLOK

A Nyílt Nemzetközi Egyetem „Ukrajna” Lucki Humánfejlesztési Intézete

ORCID-azonosító: orcid.org/0000-0002-8911-5909

KUTATÁSI TERÜLETEK: általános nyelvészet, pszicholingvisztika, regionális tanulmányok, kulturális tanulmányok, litván tanulmányok.

DOI: doi.org/10.35321/bkalba.2023.96.10

A SZÓKÉPZÉSI ELEM ISMÉTLŐDÉSÉT TARTALMAZÓ HELYNEVEK AZ ŐSI GONDOLKODÁS MARADVÁNYAI (A PROBLÉMA FELVETÉSE)

KULCSSZAVAK: névszó, helynév, reduplikáció, szótag, gyökmorféma, affixum, szó, szóalkotási modell, etimológiai elemzés, ismétlődés, ősi gondolkodás.

ABSZTRAKT

A tanulmány a szóalkotási elem ismétlődését tartalmazó helynevekkel foglalkozik. Az etimológiai elemzés lehetővé teszi a szótag, a gyökmorféma és a szó ismétlődésének megállapítását az őshonos és a szabványosított helynevekben. Meghatározza a helynévi anyag sajátosságain alapuló fő szóalkotási modelleket. A figyelem a köznevek alapstruktúrájára irányul, amelyek az ősi gondolkodás tükröződései voltak, és a természeti objektumok megnevezése során a tulajdonnevek kialakulásának alapjául szolgáltak. A bemutatott példák földrajzi elterjedése különböző kontinenseket ölel fel.

ANNOTÁCIÓ

A cikk az ismétlődő szóalkotási elemet tartalmazó helyneveket elemzi. Az etimológiai elemzés lehetővé teszi a régi és a szabványosított helynevekben ismétlődő szótag, tőmorféma vagy szó azonosítását. A helynévi anyag sajátosságai alapján meghatározza a fő szóalkotási modelleket. Kiemelt figyelmet fordít az ősi gondolkodást tükröző köznevek alapstruktúrájára, amelyek alapul szolgáltak az onimák létrejöttéhez a természeti objektumok elnevezése során. A bemutatott példák földrajzi elterjedése különböző kontinensekre terjed ki.

ZINAIDA PAKHOLOK. Toponyms with Repetition of a Word-Formation Element as Rudiments of Ancient Thinking (to Statement of the Problem)

199

BEVEZETÉS

A földrajzi nevek a civilizáció szellemi életének legfontosabb elemei; tudományos, történelmi és kulturális értékkel bírnak. Kutatásuk három szempontból történik: földrajzi szempontból, térbeli vonatkozásuk alapján; történeti szempontból, a kialakulás körülményeit vizsgálva; valamint nyelvészeti szempontból, a névadás értelmezésével.

A földrajzi objektum megkülönböztetésére és más objektumoktól való elkülönítésére használt tulajdonnevet rendszerint „toponima” terminussal jelölik; ez a kifejezés először 1899-ben jelent meg az angol nyelvészetben, majd a már létező „helynév” kifejezéssel párhuzamosan használták.

A nyelvészet a toponima alakját, a szóalkotás folyamatát és a szemantikát vizsgálja. A modern toponímia elméleti kérdései között továbbra is aktuális a névadási módszer kutatása, amely „az objektumok elnevezésének bizonyos szerkezeti jellemzők alapján egyesített útjait, típusait és eszközeit” jelenti (Luchyk 2011: 22).

A kutatás forrásai a földrajzi térképek és atlaszok; a helynévi, etimológiai és értelmező szótárak; a földrajzi, történelmi és nyelvészeti kutatások; valamint az utazók könyvei, amelyek segítenek elkerülni a naiv etimológiák tévútját.

Az ismétlődések elkerülték a nyelvészek figyelmét, annak ellenére, hogy egész életünket áthatják. A toponímiában előforduló ismétlődésekről szóló összefoglaló munkák hiánya szükségessé teszi, hogy előkészítő tanulmányként külön strukturális típusként írjuk le őket különböző szerkezetű nyelvekben.

A cikk címében megfogalmazott probléma ilyen értelmezéséből kiindulva a kutatás tárgya a földrajzi objektumok megnevezéseinek szerkezete, témája pedig a szóalkotási elem ismétlődését mutató toponimák.

A cikk célja, hogy különböző szerkezetű nyelvek ismétlődést tartalmazó toponimáiban az ősi gondolkodás nyomait azonosítsa, és ezeket külön strukturális típusként írja le, képet adva a toponimikus tér kialakulási és fejlődési összetett folyamatának egyes mozzanatairól.

E célból a következő feladatokat kell megoldani: megkülönböztetni az őshonos toponimákat a szabványosítottaktól; a megfelelő előzményalakok rekonstruálásával meghatározni az ismétlődést mutató toponimák szerkezeti elemeit; megmagyarázni a névadás idején jellemző motivációs jegyet tükröző képzési jelentést; meghatározni a toponimák szóalkotási modelljeit és típusait; elvégezni

200

BENDRINÉ KALBA | 96

a tudományos érvek szintézise, a meglévő változatok megértése, valamint saját megjegyzések fűzése azokhoz a földrajzi nevekhez, amelyek továbbra is magyarázat nélkül maradnak.

A kutatás módszertana azon alapul, hogy a helynevek vizsgálatának fő elveként a strukturális megközelítést választjuk, a teljes megértést pedig egy adott terület helyneveinek különböző elemzési és szintézismódszerekkel való vizsgálata révén érjük el: valamely nyelvhez tartozásuk; a megnevezés tárgya; keletkezésük története; etimológiájuk; használati körük (köznyelvi vagy irodalmi beszéd).

1. ŐSHONOS HELYNEVEK ISMÉTLŐDÉSEKKEL

A földrajzi objektumok nevei spontán módon jöttek létre, mivel minden újítás először az egyéni beszédben jelenik meg, később pedig objektív társadalmi jelenséggé válik. A megnevezés során az ember azonosította és rögzítette a legfontosabb dolgokat. Évezredeken át az emberek nem tettek különbséget a tulajdonnevek és a köznevek között. Az első tulajdonnevek hétköznapi közszavak voltak: víz, hegy, erdő, sivatag, mező, folyó. Később, amikor az emberek nagy területeket kezdtek benépesíteni, szükségessé vált az azonos hegyek, erdők, sivatagok stb. megkülönböztetése. Ehhez az emberek különféle, az objektumokat színük, méretük, alakjuk, rendeltetésük stb. alapján jellemző meghatározásokat használtak.

Keletkezésük, használati területük és elterjedésük alapján a helynevek két típusát különböztetjük meg: az őshonos és a standardizált helyneveket. Az őshonos helynevek (Podolskaya 1988: 119) olyan helynevek, amelyeket az őslakosok alkottak egy helyi földrajzi objektum megnevezésére; kizárólag az adott területen használatosak, és a köznyelvi beszédben elterjedtek. Ez a típus azért érdekes, mert a helynevek a népi alkotás, a kifejezőerő és az információs potenciál nyomait őrzik, és a természeti viszonyok sajátosságait tükrözik.

2. SZÓALKOTÁSI MODELL A KÖZNÉVTŐL A TULAJDONNÉVIG

A földrajzi nevek bizonyos formulák szerint jöttek létre, amelyeket a helynévtanban szóalkotási modelleknek neveznek. A legegyszerűbb ezek közül az, amikor egy köznév, vagyis appellatívum, közvetlenül tulajdonnévvé, vagyis onimává válik. A nyelvész figyelmet fordít a földrajzi név alakjára és jelentésére, mivel a helynév kétoldalú egység, amelynek van kifejezési és jelentéssíkja. Ebben az esetben figyelembe kell venni, hogy

ZINAIDA PAKHOLOK. Toponyms with Repetition of a Word-Formation Element as Rudiments of Ancient Thinking (to Statement of the Problem)

201

„a fő jelentés, a tulajdonnév mellett egy másik, helynév előtti jelentés is létezik” (Zhuchkevich 1974: 48).

Íme egy példa, amely megerősíti a kifejtett gondolatot. Az ausztráliai Queensland államban, a Barron folyón található az azonos nevű Barron-vízesés; az őslakos nyelvben Din Din néven hívták, egy olyan szóval, amely a lehulló vízcseppeket jelképezi. A víznév Thomas Henry Bowman Barron tiszteletére keletkezett, aki az 1860-as években Brisbane rendőrfőnöke volt, és nevét adta a Barron Gorge Nemzeti Parknak; ezzel párhuzamosan azonban a népszerű Din Din Nemzeti Park földrajzi nevet is használják (Carmody, Prideaux 2011: 1).

Egy földrajzi objektum megnevezéséhez konnotáció is társulhat, ahogyan ez az ausztrál kontinens belső részén található Never-Never sivatag esetében is megfigyelhető. L. Wolanowski utazó a név magyarázatakor Aeneas Gunn (2008) írására hivatkozik, aki 1908-as önéletrajzi elbeszélésében ezt írta: „Ezeket a földeket Never-Nevernek hívják, mert akik ott éltek, és megszerették őket, soha nem hagyják el önként. Mások pedig – akik nem bírták elviselni – azt mondják majd, hogy a név onnan ered, hogy aki onnan megszökött, megesküszik, hogy soha, de soha nem tér vissza” (Wolanowski 1976: 56).

In the family saga of Colleen McCullough, published in 1977, we read: “<...> spread over two thousand miles of desolation, the waterless desert “Never-Never”, where it never rains” (McCullough 1988: 96). The meanings recorded in fiction testify to the stability of the onym b for seven generations of Australians of the 20^th century.

Az átvitt és kifejező konnotációjú őshonos helynevek elemzett példái ugyanazon szóalkotási elem ismétlődésének következményei. A nyelvészetben az új szavak képzésének ezt a módját reduplikációnak nevezik. A különbségek a helynevek szerkezetében rejlenek, és lehetővé teszik, hogy következtessünk az onima korábbi keletkezési idejére: ez egyszótagú ismétlést tartalmazó appellatívumon alapul.

Az első földrajzi objektumot két párhuzamos helynév megléte jellemzi: egy őshonos és egy standardizált név, míg a másodiknak csak egy neve van.

3. ISMÉTLŐDÉST TARTALMAZÓ STANDARDIZÁLT HELYNEVEK

Standardized toponyms (Podolskaya 1988: 131) are the normative form of toponyms, adopted in official documents within the country and in international practice.

202

BENDRINĖ KALBA | 96

A standardizált helynevek megalkotói hétköznapi emberek, utazók és felfedezők voltak, akik nevet adtak a kontinenseknek, szigeteknek, hegycsúcsoknak stb. Ezt követően földrajztudósok és nyelvészek gyűjtötték a földrajzi neveket, rendszerezték, térképezték és lexikográfiai szempontból kodifikálták őket. A standardizált helynevek a társadalmi élet jelenségei, a történelmi törvényszerűségeknek alárendeltek; közhasználatúak és nemzetköziek.

3.1. Az ismétlést tartalmazó köznév tulajdonnévvé alakulásának szóalkotási modellje

3.1.1. Szótagismétlés

Anyagaink tanúsága szerint a legősibb szóalkotási modell az a modell, amelyben az ismétlődő szótagot tartalmazó köznév tulajdonnévvé alakul. A folyamatot nem lehet úgy leírni, hogy „minden egyes hang a többi hanghoz való viszonyában alakul ki, éppoly szükségesként a beszéd gördülékeny felépítéséhez, mint maga ez a hang” (Humboldt 2000: 86), ám a motiváció világossága és a tárgyak megnevezésének mindennapi meghatározottsága figyelemre méltó. A természeti környezet az emberi lét forrása volt, hiszen lakóhelyet, élelmet és ruházatot biztosított az emberek számára; ezért arra a kérdésre, hogy „mi fontos, hogy megjelenjen a névben, az ember gyakorlati tevékenysége alapján született döntés” (Khvesko 2009: 112).

A földrajzi objektumok elnevezése során a szótag ismétlődésével létrejött közszóból tulajdonnév vált. A szláv toponimában a baba szóban egy női pogány istenség kultikus jelentése öltött testet, amely az életet, a termékenységet és az egészséget jelképezte. Számos példa igazolja ezt, köztük oikonimák is: Baba (ukránul Баба) egy falu Ukrajna Szumi területén; Baba (ukránul Баба) volt a neve a csernyihivi területen fekvő Pokrovszke falunak is Ukrajnában 1941-ig; a Baba hidronima (ukránul Баба) egy folyó neve Ukrajna harkivi területén; az Baba oronima (ukránul Баба) egy hegy Ukrajna Ivano-Frankivszki területén; a Baba (bolgárul Baba) egy hegy Bulgária Szófia megyéjében; a Baba (macedónul Baba) egy hegység Észak-Macedónia és Görögország határán; a Baba (szerbül Baba) egy hegy Bosznia-Hercegovinában, a Szerb Köztársaság területén.

A szótagismétléssel létrejött asztionima példája Svájc nyugati részén, a francia nyelvű Vaud kantonban található. Itt, a Genfi-tó partján fekszik Vevey városa. Vevey < francia

ZINAIDA PAKHOLOK. Toponyms with Repetition of a Word-Formation Element

as Rudiments of Ancient Thinking (to Statement of the Problem)

203

Vevė. Lev Uspensky szerint a név a latin Viviscus szó évszázadok során végbement változásainak eredménye (Uspensky 1973: 91).

A szótagismétléssel képzett helynevek létezése Zipf törvényével (Zipf 1949) hozható összefüggésbe, amely szerint a világ különböző nyelveiben a leggyakoribb szavak rövidebbek, mivel a legkisebb erőfeszítés elve minden kultúrában egyetemesen érvényesül a beszélőre és a hallgatóra nézve. Kétségtelen, hogy az elsődleges névadás szakaszában az ősi, mitologikus gondolkodású ember számára, akinek gondolkodása „valami intellektuális barkácsoláshoz hasonló” volt (Lévi-Strauss 1994: 126), és akinek gégéje még fejletlen volt, a beszédképzés szótagoló módja jelentette az új szavak alkotásának fő módját. Ez a nem beszédszerű hangkomplexumok fonetikai hasonulása alapján jött létre; nem véletlen, hogy a szókincs legősibb rétege a hangutánzó szavakból áll.

The toponyms of this model belong to the primary, oldest of names (Podolskaya 1988: 105), since they arose from the onym, based on an appellative with a monosyllabic repetition, and have a form identical to it.

3.1.2. Egy szótag ismétlődése és toldalék hozzáadása

A topoformáns, vagyis a nyelvben önállóan nem használatos szóalkotási elem, amely földrajzi név képzésekor az alaptőhöz járul, fontos szerepet tölt be a helynévtanban.

Az 1860-ban, Litvánia Vilnius kormányzóságának Trakai járásában készült térképen rögzített Dedelishki (lit. Dėdeliškės) antroponimában a topoformáns az -ishki (-iškės) képző. A megjelölt térségben található Kadrishki (lit. Kadriškės), Kariotishki (lit. Kariotiškės), Karpishki (lit. Karpiškės), Kiemelishki (lit. Kiemeliškės), Kulokishki (lit. Kulokiškės). Szintén ide tartozik az Eishishki (lit. Eišiškės), a Grigas névből származó Grigishki (lit. Grigiškės), valamint az Rudishki (lit. Rūdiškės).

A tekintélyes kutatók, Nikolay Biryla és Aleksandras Vanagas szerint az ilyen formáns „a területnek a tulajdonos családneve vagy keresztneve, illetve az ott élő személy neve alapján adott neveit” jelöli (Biryla, Vanagas 1968: 12).

Feltételezésünk szerint a topográfiai alap archaikus eredetű, mivel a hangkapcsolatok gyermeknyelvi ismétlődéséből alakult ki: dė-de. A mai litván nyelvben a dėdė jelentése: „nagybácsi”.

A szókincs legősibb rétegét a hangutánzó szavak alkotják, amelyek a szótár törzsanyagát képezik. A hangutánzó szavak nagy számban való megjelenését az emberi társadalmi élet korai szakaszában a természettel való szoros kapcsolat, a hangok és a mozgás külső megnyilvánulásainak közvetítése iránti igény

204

BENDRINĖ KALBA | 96

indokolta a jelenségek megnevezésekor, valamint az a törekvés, hogy „bizonyos kapcsolatot teremtsenek a természeti tárgyak között, és közvetlen jelleget adjanak a nyelvnek” (Rosetti 1962: 91).

A belarusz helynévtani iskola megalapítója, Vadim A. Zhuchkevich nézőpontja szerint a Tsetyarooka (bel. Цецяровка) víznév, a Svisloch mellékfolyója, valamint a Tsetseravets (bel. Цецеравец), Tsetyarovintsy (bel. Цецяровинцы), Tsyateryn (bel. Цяцерын) köznevek apanévi eredetűek, a Tsetyaruk (bel. Цецярук) és a Tsyateryn (bel. Цяцерын) családnevekből származnak (Zhuchkevich 1974:: 373–374). A tsetyaruk madár hangutánzó nevéből keletkeztek (bel. Цецярук), amelyben a tse- (це-) szótag teljes vagy variáns ismétlődése figyelhető meg.

Hasonlóképpen, a te- szótag ismétlődésével és a -row képző hozzáadásával jött létre a Teterow településnév a németországi Mecklenburg–Nyugat-Pomeránia tartományban, a nyírfajdok településének megjelölésére. Legkésőbb a 8^th. században keletkezett, mivel ez a terület a középkori nyugati szláv törzs központja volt (Basik 2008: 102).

Feltételezhető, hogy a Cucuteni víznév (rom. Cucuteni), amely a romániai Nyugat-Moldva vidékén a Duna vízgyűjtőjéhez tartozó Bahluet-folyó jobb oldali mellékfolyóját jelöli (rom. Bahl uieț), a hangutánzó Cucu- tőből (románul a „kakukk” cuckoo megfelelője cuc) és a -teni helynévi formánsból áll, amelynek jelentése „település”; ez analóg a Zaboloteni (Ștefănescu 2018: 74–75), Drăgoteni (Petrovich 1968: 15), Broșteni, Moșteni nevekhez. Később keletkezett a Cucuteni településnév, jelentése: „a kakukkok települése”.

The described toponyms belong to non-primary names (Podolskaya 1988: 86), since they were formed from other onyms.

3.1.3. A szótag ismétlődése és szó hozzáadása

Újabb keletű névalkotási mód a földrajzi objektumok megnevezése, amikor egy szó hozzáadódik egy szótag ismétléséhez, vagyis morfológiai szóalkotással új helynév jön létre. Például a Vovokuvabiti oronima egy közép-afrikai vulkán neve. A szó etimológiája a vo- szótag ismétlődésével kezdődik, jelentése „a pigmeus Biti vize”, akit állítólag holtan találtak a tóparton, a hegy közelében (Uspensky 1973: 194).

A primitív ember szókincse szűk volt, a helynévadás pedig kezdetleges, ezért egyetlen kifejezés sok, közös eredethez kapcsolódó különböző fogalmat egyesített. E tekintetben érdekes példa a Titicaca limnonima (spanyolul Titicaca, kecsua nyelven Titiqaqa), amely Dél-Amerika legnagyobb édesvizű tava a

ZINAIDA PAKHOLOK. Toponyms with Repetition of a Word-Formation Element as Rudiments of Ancient Thinking (to Statement of the Problem)

205

Peru és Bolívia határán. A név az indiánok nyelvében két szó szótagjainak ismétlődéséből ered: kecsua qaqa – „kő, hegy”, titi – „ólom”; eredetileg a Titicaca insulonima kizárólag a tó Isla-del-Sol nevű szigetére utalt (spanyolul Isla del Sol) (Cano 1952: 14–15), később azonban magára a tóra is kiterjedt (Pospelov 2002: 417).

A baba appellatívumból a helynevek nemcsak onimizációval, hanem egy szó hozzáadásával is létrejöhetnek. Például a Baba Bakala oikonima (hindiül Bāba Bakāla) egy szikh szent hely, egy indiai pandzsábi falu neve.

A földrajztudomány történésze, E. M. Murzaev, a kazah helynévkutatóra, Gali K. Konkashpaevra (1948) hivatkozva példákat hozott a -ata elemet tartalmazó helynevek produktivitására, köztük a középkori Baba-ata települést (Murzaev 1974: 228). A kazah enciklopédia szerint a Baba, Ata-baba jelentése: „1) ős, a nemzetség alapítója; 2) összetett szó része, jelentése: származás, idősebb (például Anet-baba)” (KNE 2004: 324). Az ata szintén többjelentésű szó; kutatásunk szempontjából csak az első két jelentést vesszük figyelembe: „1) nagyapa; ős; 2) védőszent mitológiai tulajdonnevek összetételeiben” (KNE 2004: 278). A kazah Baba-ata helynévben tehát a ba- szótag szerkezeti ismétlődése és az „ős” jelentés szemantikai ismétlődése figyelhető meg.

A török dağ „hegy” szóval képzett oronimák találhatók Azerbajdzsán Guba járásában, Babadāğ, valamint Törökország délnyugati részén, Muğla tartományban, Babadāğ; a romániai Tulcea megyében található Babadag astionima pedig török hatás eredményeként jött létre.

A szláv és nem szláv példák, amelyekben a baba (баба) appellatívum szerepel, közös eredetűek: az ősi *bǎbā vagy *bhābhā alakból származnak. Ez a gyermeknyelvből eredő ősi szó ugyanazon szótag ismétlésével keletkezett (Luchyk 2014: 27). Szemantikai különbségek figyelhetők meg: a szláv baba nőnemű főnévből ered, míg a török és iráni alakok hímneműből. A szláv nyelvekben a hangsúly az első szótagra esik (ба́ба), míg a keleti nyelvekben a másodikra (babá). Wilhelm von Humboldt helyesen jegyezte meg az ilyen példák kapcsán: „Úgy tűnik, minden nyelvben vannak olyan szavak, amelyek teljesen eltérő jelentései hangalakjuk teljes azonossága ellenére állnak fenn, ezért ezek a szavak többféleképpen érthetők” (Humboldt 2000: 275).

A babá/баба́ helynév számos előfordulása a helynévi homonímia megnyilvánulása: olyan mássalhangzós földrajzi közneveket képviselnek, amelyek kifejezési síkjukon teljesen vagy részben egybeesnek. Így volt egy

206

BENDRINĖ KALBA | 96

az onima egyik objektumról egy másikra történő átvitele, amely a város, falu, aul, folyó, hegy vagy hegység nevében szomszédos vele, a területet jellemző különféle földrajzi kifejezésekkel való kiegészítése révén.

3.2. A szóismétlés nélküli appellatívum onimmá alakulásának szóalkotási modellje

Az appellatívum onimmá alakulása egy kétoldalú szerkezetű szó ismétlése révén mehet végbe, és szemléletesen példázza a mennyiségi változások minőségi változásokká alakulásának filozófiai törvényét. A nyelvészetben ez szemantikai szinten nyilvánul meg: az egyszer vagy többször megismételt elem új jelentésre tesz szert (Pakholok 2013: 73). A lexikai ismétlés a jelentés fokozásának szerkezetileg legegyszerűbb lexikai-grammatikai módja.

A Dzhur-Dzhur vízesés neve (ukránul: Джур-Джур, krími tatárul: Cür-Cür) egy hatalmas vízesést jelöl, amely az Ulu-Uzen folyón, a Krím déli partján található. Még az év legszárazabb időszakában sem apad el. Ez a jellegzetesség ősi nevének jelentésében is tükröződik: a megismételt örmény „dzhur” szóból ered (örményül Ջուր-Ջուր, szó szerint „víz-víz”, vagyis bőséges víz). Vasyl V. Luchyk Eduard M. Murzaev nyomán e szó etimológiájával magyarázza a perzsa és tádzsik nyelvben előforduló „patak”, „folyó” és „csatorna” jelentéseket (Luchyk 2014: 180).

Véleményünk szerint egy helynév jelentésének feltárásakor azokat a magyarázatokat célszerű előnyben részesíteni, amelyek közelebb állnak az objektum természetéhez és lényegéhez. Ugyanakkor minél régebbi a földrajzi név, annál valószínűbb, hogy kapcsolatban áll az elnevezett objektummal. Például a skóciai édesvizű tó neve, a limnonima, Loch Lochy egy olyan szó megkettőzéséből ered, amely rokon alakokon keresztül visszavezethető a következőkre: manx logh, óír loch, walesi llwch, jelentése „vízfelület”, valamint latin lacus, jelentése „tó” (Harper 2003). Az ismételt szóhoz az -y utótag járult. A limnonima, a means jelentése „tó tó”.

Ausztrália helynévanyagának jelentős és nagy részét a természeti földrajzi viszonyokat és éghajlati sajátosságokat jelölő onimák alkotják. Így az ország északnyugati részén pusztító ciklont „Willy Willy”-nek nevezik (Orlov 1978: 103). A Willy Willy anemonima az angol willy szó megismétlésével jött létre; jelentése: alattomos.

ZINAIDA PAKHOLOK. Toponyms with Repetition of a Word-Formation Element as Rudiments of Ancient Thinking (to Statement of the Problem)

207

E kontinens térképén számos olyan helynév szerepel, amelynek szerkezete a szó teljes megismétlésére utal, etimológiája azonban nem tisztázott, és számos egymásnak ellentmondó értelmezést eredményez, mivel az elnevezések az ausztrál őslakosok (Aboriginal), valamint a német és az angol nyelvhez kapcsolódnak (Wolanowski 1990: 49–50): Buln Buln, Gol Gol Victoria államban; Gingin Nyugat-Ausztrália államban; Cowan Cowan, Gin Gin, Kin Kin, Millaa Millaa Queensland államban; Barra-Barra, Boonoo Boonoo, Booti-Booti, Budgee Budgee, Curl Curl, Dum Dum, Tilba Tilba, Wagga Wagga, Wangi Wangi Új-Dél-Wales államban.

A szóismétlést tartalmazó helynevek írásmódjának egységesítése az állami helyesírási bizottság feladata, mivel egybeírt, kötőjeles és különírt alakok egyaránt előfordulnak.

3.3. A közszó ismétlés nélküli tulajdonnévvé válásának szóalkotási modellje a helynévi szerkezetben

3.3.1. A gyökmorféma ismétlődése

Egy földrajzi objektum teljes neve két részből álló helynévi szerkezet: a fő összetevőből (tulajdonnév, onima), amely az elnevezett objektum más objektumoktól való megkülönböztetéséhez szükséges, valamint a köznévből (appellatívum).

Számos szláv tónevet a tó köznévből képeztek a gyökmorféma megismétlésével: lake Ezerak (lengyelül jezioro Jeziorak, Lengyelország, Warmia-Mazúriai vajdaság) (SGP 1983: 243); Ozerianskoe lake (ukránul Озерянське озеро, Ukrajna, Volinyi terület) és Ozerianskoe lake (belaruszul Азярянскае возера, Belarusz, Hrodnai terület); Ozerskoe lake (oroszul Озерское озеро, Oroszország, Leningrádi terület). E modell egyik változata az az eset, amikor az onima kicsinyítő alak: lake Ozertse (ukránul озеро Озерце, Ukrajna, Volinyi terület).

A közös szláv falu köznév (óorosz selo – „lakóhely, település, mező”, bolgárul és szerbhorvátul – село, csehül – selo, lengyelül – siolo; az ősszláv *selo – „szántóföld” – szóból ered, amely fonetikailag egybeesett a keleti és déli szláv nyelvekben a *sedlo – „település” – szóval) (Basik 2008: 70–71) tulajdonnévvé vált, és helynévi szerkezet részeként széles körben elterjedt Belaruszban. Haradoki, Vilejkai, Szlucki és más járásokban a régi falvakat rendszerint Selishche néven említik (belaruszul Селішча); Braszlavi, Zsitkovicsi és más járásokban a szó többes számú, „falvak” jelentésű alakjából származó nevek fordulnak elő: Selki (belaruszul Сёлкі); Kalinkavicsiban, Talacsynban és más járásokban pedig ugyanezen szó kicsinyítő alakjából képzett nevek vannak – Seltzy

208

BENDRINĖ KALBA | 96

(belaruszul Сельцы) (Zhuchkevich: 340). Az ilyen helynévi szerkezeteket vizsgálva Vladimir A. Nikonov joggal tekintette őket tautológiának, amely akkor keletkezett, amikor egy köznevet hiányzó onima mellett jelöltek (Nikonov 1965: 18).

A село gyökmorféma ismétlődése az onima kicsinyítő alakjában figyelhető meg: Seltso/Siltse (ukránul село Сільце). Ez a név Ukrajnában a Volinyi terület Kovel és Ratno járásában, a Zsitomiri terület Korosztenyi járásában, a Kárpátaljai terület Beregszászi és Ilosvai járásában, valamint a Ternopili terület Podhajci járásában használatos. Egyet kell értenünk V. A. Nikonov megfigyelésével, aki szerint a kicsinyítő képzők „a kicsinyítés elveszett jelentése helyett csupán a helynévi jelleget kezdték kifejezni” (Nikonov 1965: 96).

Figyelmet kell fordítanunk a köznév szófajára is: nemcsak főnév, hanem főnevesült melléknév is lehet: Бережковская набережная (Berezhkovskaya rakpart). A hodonima nevét a patriarchális halásztelepülésről kapta, amelyet „a Berezhkiken” néven ismertek, és a 16^th–17^th. században a Moszkva folyó jobb partján található volt (Sytin 1958: 577).

A helynévtanban a fenti, tőismétléssel létrejött példákat rendszerint reduplikált neveknek nevezik (Podolskaya 1988: 114).

3.3.2. Szóismétlés

A helynevek – többnyire olyan, nem kölcsönzött tulajdonnevek, amelyeket történelmileg kialakult emberi közösség hozott létre – régiótól függetlenül hasonlóságokat mutatnak a földrajzi objektumokból származó információk észlelésében, szűrésében és értelmezésében. Például Jiří Hanzelka és Miroslav Zikmund utazók feltárták a lake Kiou helynévi kifejezés szemantikáját: „Kelet-Kongó bantu nyelvében a „kivu” szó jelentése „tó”. Következésképpen a jelentése „tó tó”” (Hanzelka, Zikmund 1956: 215). A tó közszót tartalmazó limnonima tartalmilag a szóalkotási elem ismétlődését képviseli.

A szóalkotási elem ismétlődését mutató leírt helynevek olyan tulajdonnevekként értelmezhetők, amelyeket a kollektív tudattalan az anyagi világ valamennyi objektumában és jelenségében teljesen vagy részlegesen meglévő objektív szabályszerűség alapján hozott létre. Ez az objektív szabályszerűség az ismétlődés, amelyet az ősember tudattalanul, tapasztalatszerzése során sajátított el, az időbeli és térbeli jelenségek (a nappalok és éjszakák váltakozása, az évszakok, az árapály stb.) megfigyelésével. Az ismétlés képessége az emberi tudat archetípusával magyarázható.

ZINAIDA PAKHOLOK. Toponyms with Repetition of a Word-Formation Element

as Rudiments of Ancient Thinking (to Statement of the Problem)

209

Az ősember beszédében az ismétlődés hangutánzó szavakban és kicsinyítő képzőkben tükröződött, amelyek később tulajdonnevek kialakulásához vezettek. A helynevek összetételében előforduló reduplikatív képződmények etimológiai elemzéssel állapíthatók meg. A legrégebbiek szótagismétléssel jöttek létre, az újabbakban képzők, a gyökmorféma ismétlése és szóismétlés található.

KÖVETKEZTETÉSEK

Az ismétlődést mutató helynevek vizsgálata néhány következtetés levonását teszi lehetővé. A szótag, a gyökmorféma és a szó ismétlése olyan szóalkotási modelleket hoz létre, amelyek két helynévtípushoz tartoznak: az aboriginális és a standardizált helynevekhez. Az aboriginális helynevek közszavakból jönnek létre, és a helyi lakosok korlátozott területen használják őket a köznyelvi beszédben. A standardizált helyneveket az irodalmi nyelvben használják, és nemzetközi jellegűek.

Az etimológiai elemzés segítségével megállapítottuk, hogy a helynevekben előforduló szótagismétlés ősi eredetükre utal, mivel az ismétlődés objektív valóság, amelyet az ember a gyakorlati tapasztalat megszerzése során tudattalanul sajátít el.

A szóalkotási elem ismétlődését mutató helynevek vizsgálata a különböző szerkezetű nyelvek ősi névadási módjának tanulmányozására irányuló felhívás. Az ilyen nyelvek ilyen helyneveiről összeállított jegyzék lehetővé teszi névtérük összehasonlítását és szembeállítását; ennek a névtérnek mély történelmi gyökerei vannak.

REFERENCES

Basik Sergey 2008: General Toponymy, Minsk: Publishing House of the Belarusian State University.

Biryla Nikolay, Vanagas Aleksandras 1968: Litouškiia elementy ü belaruskai anamastytsy, Minsk: Navuka i tėkhnika.

Cano Washington 1952: Estudio geográfico, histórico, y sociológico del Lago Titicaca, Argentina: Ediciones Moreno.

Carmody Julie, Prideaux Bruce 2011: Sustainable Nature Based Tourism: Planning and Management. Report on Visitation and Use at Barron Falls, Far North Queensland, 2009/2010. Report to the Marine and Tropical Sciences Research Facility. Cairns: Published by the Reef and Rainforest Research Centre Limited. Available at: https://researchonline.jcu.edu.au/18149/1/492_JCU_Carmody_%26_Prideaux_%282011%29_Wet_Tropics_Site_Report_7_.pdf.

210

BENDRINĖ KALBA | 96

Gunn Aeneas 2008: We of the Never-Never, New South Wales: Vintage Books.

Hanzelka Jiří, Zikmund Miroslav 1956: Africa: The Dream and the Reality 2, Moscow: Foreign Literature Publishing House.

Harper Douglas 2003: Online Etymology Dictionary. Available at: http://www.etymonline.com.

Humboldt Wilhelm von 2000: Selected Works on Linguistics, Moscow: Progress Publishing Group.

Khvesko Tamara 2009: Ways Toponyms Formation. – Issues in Cognitive Linguistics 1(018), 107–113. Available at: file:///C:/Users/Zinaida/Downloads/sposoby-obrazovaniya-toponimov.pdf.

KNE – Kazakhstan. National Encyclopedia. Almaty: Kazakh encyclopedia 1, 2004.

Konkashpayev Gali K. 1948: Name of the City Alma-Ata. – Izvestiya AN Kazakhskoy SSR. Geographical Series 58(2), 72–77.

Lévi-Strauss Claude 1994: Primitive Thinking, Moscow: Republic.

Luchyk Vasyl V. 2011: About the Peculiarities of Nomination in the Toponymy of Ukraine. – Journal of Vasyl Stefanyk Precarpathian National University. Philology 29/31, 21–24.

Luchyk Vasyl V. 2014: Etymological Dictionary of Ukraine’s Toponyms, Kyiv: Publishing center “Akademiya”.

McCullough Colleen 1988: The Thorn Birds, Moscow: Hudozhestvennaya literatura.

Murzaev Eduard M. 1982: Geography in Names, Moscow: Nauka.

Murzaev Eduard 1974: Essays on Toponymy, Moscow: Mysl.

Nikonov Vladimir N. 1965: Introduction to Toponymy, Moscow: Science.

Orlov German 1978: Modern English in Australia, Moscow: Vysshaya Shkola.

Pakholok Zinaida 2013: The Epistemological and Ontological Status of the Repetition Category: Linguistic and Speech Dimensions, Lutsk: Vezha-Druk.

Petrovich Emil 1968: Romanians as “Creators” of Slavic Toponyms. – Romanoslavica 15, 6–18.

Podolskaya Natalia 1988. Dictionary of Russian Onomastic Terminology, Moscow: Science.

Pospelov Evgeniy 2002: Geographical Names of the World. Toponymic Dictionary, Moscow: Russian dictionaries, Astrel, AST.

Rosetti Alexandru 1962: Notes on the Use of Onomatopoeia. – Issues in Linguistics 3, 91–92.

Schubert Theodor 1860: European Russia 1:126K v. Available at: http://retromap.ru/14186010_54.676709,25.070972.

SGP – Słownik geograficzno-krajoznawczy polski, red. M. Milewska, Warszawa: Panstwowe wydawnictwo naukowe, 1983.

ZINAIDA PAKHOLOK. Toponyms with Repetition of a Word-Formation Element as Rudiments of Ancient Thinking (to Statement of the Problem)

211

Sytin Petr 1958: From the History of Moscow Streets, Moscow: Moskovskiy Rabochiy.

Štefănescu Margareta 2018: Russian Elements in Romanian Toponymy. – Library of the Magazine «Rusyn» 9(26), 66–79.

Uspensky Lev 1973: Riddles of Toponymy, Moscow: Molodaya Gvardiya.

Wolanowski Lucjan 1990: The Continent that Has Ceased to Be a Legend, Moscow: Main editorial office of oriental literature of the Nauka publishing house.

Wolanowski Lucjan 1976: Post to Never-Never Land, Moscow: Main editorial office of oriental literature of the Nauka publishing house.

Zhuchkevich Vadim 1974: Short Toponimic Dictionary of Belarus, Minsk: BSU Publishing House.

Zipf George Kingsley 1949: Human Behavior and the Principle of Least Effort, Cambridge: Addison-Wesley Publishing.

Gauta 2023 09 04

Priimta 2023 11 15

ZINAIDA PAKHOLOK

TOPONYMS WITH REPETITION OF A WORD-FORMATION ELEMENT AS RUDIMENTS OF ANCIENT THINKING (TO STATEMENT OF THE PROBLEM)

Summary

The description of the onomastic picture of the world is impossible without repetitions that permeate the toponymic space. When determining the inner form of a toponym, the repetition of a structural element is clearly traced: a syllable, a root morpheme, a word. These elements, depending on the source of creation, areas of use, and distribution, create word-formation models included in two toponymic types: aboriginal and standardized.

Aboriginal toponyms were created by indigenous people to name a local geographical object; they are used only in a given territory and are widespread in colloquial speech. The interest in this type is conditioned by the fact that toponyms have preserved traces of folk art, expressiveness, and have information potential that reflects the specifics of natural conditions. The examples of aboriginal toponyms with figurative and expressive connotations analyzed in the article, formed by the direct transition of the appellative into the onym, are a consequence of the widespread use of reduplication.

212

BENDRINĖ KALBA | 96

Standardized toponyms were created by people of different spheres of activity; they are used within the country and in international practice, recorded in literary language. This type of toponyms is represented in the following word-formation models: transition of appellative into onym with repetition of syllable, with repetition of syllable and addition of affix, with repetition of syllable and addition of word, with repetition of word; transition of appellative into onym in a toponymic phrase with repetition of root morpheme and with repetition of word. The filling of word-formation models depended on the different degrees of study of a number of general issues in regional toponymic systems.

Toponyms of the same model recorded in the same type of geographical objects located on different continents are evidence of the commonality of the nomination.

Using etymological analysis, it was established that the repetition of word-forming elements in toponyms indicates an ancient origin, because repetition is an objective reality that a person unconsciously assimilates as one gains practical experience.

Appealing to toponyms with repetition of the word-formation element is a request for studying the ancient method of nomination in languages of different structures. The creation of a register of similar toponyms in such languages will make it possible to compare and contrast their onym space, which has deep historical roots.

KEYWORDS: onym, toponym, reduplication, syllable, root morpheme, affix, word, word formation model, etymological analysis, repeatability, ancient thinking.

ZINAIDA PAKHOLOK

Lutsk Human Development Institute of the Open International University “Ukraine” Georgy Gongadze st. 5

[email protected]

ZINAIDA PAKHOLOK

VIETOVARDŽIAI SU PASIKARTOJANČIŲ ŽODŽIŲ DARYBOS ELEMENTŲ KAIP SENOSIOS MĄSTYSENOS UŽUOMAZGOS

Santrauka

Apibūdinti onomastinį pasaulio vaizdą neįmanoma be pakartojimų, kurių apstu toponimijoje. Vidinėje vietovardžio formoje galima aiškiai atsekti pasikartojantį struktūrinį elementą – skiemenį, šaknies morfemą, žodį. Priklausomai nuo sukūrimo šaltinio, vartojimo ir paplitimo srities, šie elementai sudaro žodžių darybos modelius, būdingus abiejų tipų – seniesiems ir norminiams – vietovardžiams.

ZINAIDA PAKHOLOK. Toponyms with Repetition of a Word-Formation Element as Rudiments of Ancient Thinking (to Statement of the Problem)

213

Senuosius vietovardžius vietiniai gyventojai kūrė, siekdami įvardyti vietos geografinį objektą, jie vartojami tik tam tikroje teritorijoje ir yra plačiai paplitę šnekamojoje kalboje. Domėjimąsi šio tipo vietovardžiais lemia tai, kad juose yra išlikę liaudies meno bruožų, išraiškingumo. Jie gali teikti informaciją apie gamtinių sąlygų ypatybes. Šiame straipsnyje analizuojami perkeltinių ir ekspresyvių konotacijų turinčių senųjų vietovardžių, susiformavusių bendriniam daiktavardžiui tiesiogiai virstant onimu, pavyzdžiai – plačiai paplitusio pasikartojimų vartojimo rezultatas.

Norminius vietovardžius kūrė skirtingų veiklų atstovai. Jie vartojami tiek šalyje, tiek tarptautinėje erdvėje, fiksuojami literatūrinėje kalboje. Šios rūšies vietovardžiams būdingi tokie žodžių darybos modeliai: bendrinio daiktavardžio vertimas onimu, pakartojant skiemenį arba pridedant afiksą, pakartojant skiemenį ir pridedant žodį, pakartojant žodį; bendrinio daiktavardžio vertimas onimu vietovardiniame žodžių junginyje, pakartojant šakninės morfemą ir pakartojant žodį. Žodžių darybos modelių panaudojimas priklauso nuo kai kurių bendrųjų regioninės vietovardžių sistemos klausimų ištirtumo laipsnio.

To paties modelio vietovardžiai, naudoti skirtinguose žemynuose esantiems tos pačios rūšies geografiniams objektams įvardyti, rodo, kad toks įvardijimo būdas buvo gana įprastas.

Pasitelkus etimologinę analizę nustatyta, kad vietovardžiuose pasikartojantys žodžių darybos elementai rodo senovinę žodžio kilmę, nes pasikartojimas atspindi objektyvią tikrovę, kurią asmuo nesąmoningai įsisavina, įgydamas praktinės patirties.

Vietovardžiai, kuriuose pasikartoja žodžių darybos elementas, kelia poreikį tyrinėti senąjį objektų įvardijimo skirtingos struktūros kalbomis metodą. Sukūrus tose kabose vartojamų panašių vietovardžių registrą, atsirastų galimybė palyginti ir sugretinti gilias istorines šaknis turinčią jų onimiją.

ESMINIAI ŽODŽIAI: onimas, vietovardis, pasikartojimas, skiemuo, šaknies morfema, afiksas, žodis, žodžių darybos modelis, etimologinė analizė, pakartojamumas, senovinė mąstysena.

ZINAIDA PAKHOLOK

Lutsk Human Development Institute of the Open International University “Ukraine” Georgy Gongadze st. 5

[email protected]

214

BENDRINĖ KALBA | 96