LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, II LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

A Mituvos vízgyűjtő területe nyelvjárásának jellegzetesebb nem-, szám- és esetalakjai¹

EL. GRINAVECKIENĖ

I. Nem

1. A főnevek neme. a) A hím- és nőnemű főnevek mellett a nyelvjárásban meglehetősen széles körben használatosak közös nemű főnevek is (természetesen számuk jóval kisebb, mint a hím- és nőnemű főneveké). A közös nemű főnevek mind pejoratív jelentésűek. Ezeknek a főneveknek egy- és kéttövű változataik is lehetnek, például: hvežė (bambán bámuló), góbdašėra (fösvény). Leggyakrabban igei eredetű tövük van. A nyelvjárásban a közös nemű főnevek többsége o- tövű, de a-, ia-, ē-tövű képzett alakok is előfordulnak, például: (o-tövű) akiplėša, badvasa (aki lesoványodott, aki éhezik), čupā (aki sokáig pepecsel, tapogat), dărnba (nyápic, csúnya külsejű személy), geibā (aszott), glāumã (koszos, piszkos személy), gróva (aki könnyen összeroskad), gu˙ra (aki átázott, és nem óvakodik attól, hogy még jobban átázzon), gu˙stã~gušta (aki sokáig pepecsel), gvēra (bambán bámuló, mamlasz), kebėžā (ügyetlen személy), kerėpla (aki szétszórtan hever), klipirã (aki görbe, félrebillent), kvarnã (mamlasz), liežūvnešā (aki pletykát hordoz), nakūbalda, pičkūrna, plū̄rpa (aki könnyen dühbe gurul), plūmpa (ilyen terpeszkedő, ilyen magasra meredő; nagyon vastagon beöltözött), popā (elkényeztetett, nem bírja a fájdalmat), ruknã (ráncos, összehúzott arcú), snarglā (éretlen), susnā (kimerült, elcsigázott), skretna (piszkos, szennyes), terlā (aki bepiszkolja magát), užžomirša, žūgara (vakmerő, szemtelen); (a-tövű) bā.r.šrāls~barškalas (aki csörömpölve beszél), mākals~mākalas (aki figyelmetlenül csinál valamit, mindent összedobál), ta.r.šrāls~tarškalas (aki csörömpölve beszél); (ia-tövű) glōbis (fösvény), gōželis (mamlasz, bambán bámuló), vēpelis (mamlasz); (ē-tövű) kuislē (aki sokáig pepecsel), loj˙nē~lojyne (fecsegő), memē (bambán bámuló, lassú felfogású).

A közös nemű főnevek a mondatban leggyakrabban névszói állítmányi rész szerepét töltik be, például: i_bū˙k tu_mā tōka glāumã, kō_tu tōks grōva; mū˙su tieus tōks plū˙rpa; ji tōka gu˙stã

¹A jelenleg közölt cikk a „Mituvos upyno tarmės” (A Mituvos vízgyűjtő területének nyelvjárása) II. részének morfológiai fejezete. A munka első része, a „Mituvos upyno tarmės fonetika” (A Mituvos vízgyűjtő területének nyelvjárási fonetikája) a „Lietuvių kalbotyros klausimai” I. kötetében jelent meg (Vilnius, 1957, 119—180. o.). E cikk nyelvjárási példáit a „Lietuvių kalbos atlaso medžiagos rinkimo programos” (A litván nyelvatlasz anyaggyűjtési programja; Vilnius, 1956) fonetikai átírási elvei alapján írjuk le, és csak akkor ültetjük át az irodalmi nyelvbe, ha jelentésük nem világos vagy többféleképpen értelmezhető.

12. Kalbotyros klausimai II.

177

b) Az arklys, avis, karvė, kiaulė, meška, pamatinė, rupūžė, šuo, varna, velnias, višta stb. főneveket a nyelvjárásban gyakran átvitt értelemben, szitokszóként vagy személyek jellemzésére használják. Ilyenkor bizonyos, a közös nemű főnevekre jellemző tulajdonságokra tesznek szert, és a velük együtt használt névmások (jis, tas, toks, koks, šitas) és melléknevek (tikras, didelis, baisus) nyelvtani nemben nem feltétlenül egyeztetődnek velük, például: jis didelis kaulė; ji tóka arklės; jis tikras rupūžė; toks meška sėd acėdęs; šitoks pamatinė dáži akís leṇda; tikra velnes ta jō bóba

c) Az irodalmi nyelvből átvett, emberek foglalkozását, hivatását jelentő vagy az e hivatást gyakorlókra jellemző vonásokat hordozó főneveket a nyelvjárásban szintén közös nemű főnévként használják, például: ji gerà advikàč būtų (jó ügyvéd lenne); ale tóka tard’tojis ta tava bóba (a feleséged olyan, mint egy kihallgatótiszt).

d) A nyelvjárás személyeket vagy cselekvőket megnevező főnevei az irodalmi nyelvhez hasonlóan hím- vagy nőneműek. A nőnemű alakok többnyire hímnemű alakokból képződnek az -ė végződés hozzáadásával, például: augi’tinis~augtinis és augi’tine~augintinė, kveisli’s, kveisle, raibūks~raibūkas (tarka kakas), raibūke~raibūke (tarka tyúk). A nyelvjárásban különösen sok ilyen főnév fordul elő (ideértve az összes -škis, -škė, -(s)kus, -(s)kė, -(s)lys, -(s)lė, -(s)nys, -(s)nė stb. képzővel alkotott alakot is), amelyek pejoratív jelentésűek, például: čerksli’s, čerkš-lė, dičkis (<did + škis), dičke~dičke, drū’čkis, drū’čke~drūčke, rū’gli’s (síró), rū’glė, ręksni’s (síró), ręksnė, snaudā’lus, snaudā’le~snaudālė, šaukli’s, šauklė, zi’žli’s, zi’žlė, zurzli’s, zurzlė, žopli’s, žoplė | A kétszótagú hímnemű, -(s)kus, -lius képzős alakokból (az (i)u-tövűekből) képzett nőnemű alakok a nyelvjárásban párhuzamosan kétféle képzővel használatosak: -ė és -uvienė, például: āklus és āklė, ākluvienė, džū’skus, džū’ske, džū’skuvienė, dri̇̄pkus, dri̇̄pke, dri̇̄pkuvienė, gē.l.čkus, gē.l.čke, gē.l.čkuvienė, li̇̄pkus, li̇̄pke, li̇̄pkuvienė, plū.r.phkus, plū.r.phe, plū.r.phkuvienė, smi̇.r.skus, smi̇.r.ske, smi̇.r.skuvienė, sė.i.lus, sė.i.le, sė.i.luvienė, škāplus (fogközös ember), škāple, škāpluvienė | Ebben az esetben az -uvienė képzős alakok minden olyan nőt jelölnek — akár hajadon, akár férjezett —, akinek pejoratív tulajdonságai vannak, vagy ilyeneket tulajdonítanak neki.

e) A nyelvjárásban vannak olyan főnevek, amelyek neme eltér ugyanazon főnevek irodalmi nyelvi nemétől. E főnevek többsége új a nyelvjárásban, máshonnan került bele, például: ā.n.cpauda (pecsét), fílma (film), kāima (falu), kombāina (kombájn), mȯ.rkes (sárgarépa), paštā (posta), pi’pkis (pipa), pōpiera (papír), sli’rus (szilva), smakrà (áll), kantōrs (iroda) stb. E szavak némelyikének képzése kontaminációs lehet: az idegen szó helyett egy litván tövet kezdhettek használni, miközben az idegen szó neme megmaradt (vö. ā.n.cpauda és pečėlis, kāima és ūlyčia).

f) Szabálytalanul néhány i-tövű főnevet a nyelvjárásban párhuzamosan hím- és nőneműként is használnak. Ennek megfelelően a tővégi hangjuk is változik, például: juoc debesys~juodas debesis, júoda debesė~júodo debesio és júoda debesīs, júodos debesės, stōrs kietis, stōra kiečė~stōro

178

a „kiečio” és „storà žiẽtė, storõs kiẽtės, juodì suõdžei (korom), juõdas suõdi~juó-dos súodys, bã.i.sus žvẽris, baisã.u.s žvẽre (vadállat) és baìsi žvẽris, baìsõs žvẽries

g) A köznyelvi főnevek: dėdė, tėtė, férfineműek lévén, a nyelvjárásban gyakrabban ia-tövű végződésekkel használatosak, például: dėdis, tėtis, dėdže~dėdžio, tėče~tėčio, dėdžui, tėčiui, dėdi~dėdį, tėtin~tėtį, dėdžų, tėčių, dėdį || dėdžau, tėti, dėdžei~dėdžiai, tėčei~tėčiai, dėdžems, tėčems, dėdžus, tėčus, dėdžės~dėdžiais, tėčės~tėčiais.

h) Az összes o-, io- és ė-tövű családnév, ha férfiakat jelöl, többes számban teljesen átkerült a hímnemre jellemző a-, ia-tőbe, például: bi·là~Bylà és bi·lã.i.~Bylai, pémpė~Pėmpė és pempẽ.i.~Pempiai, sa-deikà~Sadeikà és sadeikã.i.~Sadeikai, pætrãvi·če~Petra vyčia és pætrãvi·čẽ.i.~Petravyčiai.

2. A melléknevek neme. a) A hím- és nőnem mellett a nyelvjárásban semlegesnemű melléknevek is használatosak. Ezek határozószóvá váltak és nem ragozhatók, akárcsak a köznyelvben, például: bãlta, gražù, grašù, nuobodu, šalt | A melléknevek semleges neme ritkább, mint a hím- és nőnem. A többes számú ia- és ė-tövű mellékneveknek egyáltalán nincs ilyen alakjuk. A semlegesnemű alak a dolog általános tulajdonságát jelöli, és leggyakrabban személytelen mondatokban fordul elő, például: mã næ-gražu, vižems trõšku, va.i.kui šalt, ši.l.t kõjums (meleg a lábaknak), bã.i.sei gražu (nagyon szép), drù.čei šviesu (nagyon világos).

b) Személytelen mondatokban a nyelvjárásban néha a semlegesnemű alak helyett nőneműt használnak, például: mėnesienà, laukė šviesì; še.n.de sklidì, gal neva-žuõs; šìr·t laba.i. sklidì; ta.i šenakt šviesì; ta.i smagì laukė; ta.i gražì važiuot. Ez a žemaitiai nyelvjárással közös nyelvjárási sajátosság.

3. A participiumok neme. A melléknevekhez hasonlóan a participiumoknak (leggyakrabban szenvedő alakúaknak) a nyelvjárásban semlegesnemű alakjuk is van. A szenvedő alakú múlt idejű participiumok semleges neme éppolyan gyakori, mint a hím- és nőnemű alak, jelen idejű alakja viszont ritkábban használatos. Mindkét idő semlegesnemű alakja formailag nem különbözik a nőnemű egyes számú alanyesettől, hangsúlyozása pedig a hímnemű egyes számú alanyesetével egyezik (az eredeti hangsúlyú tő semlegesnemű participiumainak hangsúlya mindig egybeesik mind a hím-, mind a nőnemű participiumok egyes számú alanyesetének hangsúlyával), például: tàva aukštì: bùva šukuojama (a haj); ka·bù·t mėsta i juõdus, bù·t išėję·s gẽrs (ha fekete festékkel lett volna festve, jó pulóver lett volna); dá màna nešérta, dá màna negìrdita; bù·t buve· gerã.u., kà-piena bù·t nesusìota nẽšti, senẽi. bù·t numẽšta i pã.r.nẽšta; mẽdžẽs nusodì·ta eilõ.ms (a fákkal sorokban beültetve); snìega privarì·ta aukščã.u. langù; i·r pritìrta senù: žmõnù|

Semlegesnemű alakjuk van néhány cselekvő alakú participiumnak is, amelyek személytelen igékből vagy olyan igékből képződnek, amelyeknek olykor személytelen jelentésük van. Az ilyen participiumok semlegesnemű alakja formájában, hangsúlyhelyében és intonációjában megegyezik a hímnemű participiumok többes számú alanyesetével. A cselekvő alakú participiumok semleges neme leggyakrabban feltételezett,

179

nem ellenőrzött, kétségbe vont, elbeszélt cselekvést jelöl. A nyelvjárásban leggyakrabban a cselekvő alakú participiumok jelen idejű semlegesnemű alakja fordul elő, de más időbeliek is előfordulnak, például: jam šalt esą; jei pagąlsta jo (neki megkönyörül rajta); jam skauda pilva; duonas dá užtenka; jei (neki) buvę kieta; nebuva nieka likę; jau viskas pradusę; jam reikėję palaukti; jei (neki) būtų sunku; jei (neki) neužtekę kantrybės; dá reikia gėrt (még inni kell).

4) A számnevek neme. Minden melléknévi² számnévnek a nyelvjárásban – akárcsak a köznyelvben – van hím- és nőnemű alakja, például: vieną~vienas, vieną, penktą~penktas, penktą, treči, trejas~trejos.

Neme van azoknak az összetett tőszámneveknek is, amelyeknek második tagja a du, dvi számnév, például: abūdu, abidvi || abidi, vienudu, vienudvi || vienudi.

A főnévi³ számneveknek a nyelvjárásban – akárcsak a köznyelvben – nincs nemük.

5. A névmások neme. A aš, tu, jis, ji, šitas, šita, anas, ana, katras, katra, tas, ta névmások kettős számában a nyelvjárásban a nem szerint is ragozódnak, például: mūdu, mūdvi || mūdi, jūdu, jūdvi || jūdi, jūodu, jūodvi || jūodi, anuodu, anuodvi || anuodi, katruodu, katruodvi || katruodi, šituodu, šituodvi || šituodi, tiodu, tiodvi || tiodi|

6. A fél-igenevek neme. Akárcsak a köznyelvben, a nyelvjárás fél-igenevei nem szerint ragozódnak, például: eidams, eidama, pasišokinėdami, pasišokinėdamas. Az előtag nélküli visszaható fél-igenevek mindkét nemre (valamint mindkét számra) közös, általánosított semlegesnemű alakot vesznek fel, és nem ragozhatók, például: jis, ji, jie, jos, juodu, juodvi šnek vaip’damos, ein bardamos|

A nyelvjárásban ritkán a hímnemű többes számú alanyesetű visszaható fél-igenevek is előfordulnak: nają (elment) šnekėdamiese, išėję rauk’damiese|

II. Szám

1. Általános megjegyzések. Az egyes és többes szám mellett a nyelvjárásban kettes számú alakok is előfordulnak, a kettes szám azonban itt ritkább, alakjai pedig többnyire már nem rendelkeznek kettes számú jelentéssel. A kettes számú alakok közül a du, dvidu, dvi számnevek valamennyi esetének alakjai, az összes főnév és névmás részes esete, valamint nőnemű eszközhatározós esetük használatos, például: štiem penkiem dra’siem vaikām; visiem keturiem geriem arkliem; patiem pirmiem piemenim; aniem trim iškirmijusiem dantim; štiem dviem didelėm šunim; šitom penkom didelom vištom; su anō.m dviem šēnem ža’sim|

A példák azt mutatják, hogy e esetek kettes számú alakjait többes szám kifejezésére használják; ezek önmagukban, a du, dvidu, dvi számnév nélkül már nem jelölik a kettes számot. Ugyanígy a többes számú alakokat is csak a du, dvidu, dvi számnevekkel használják (és gyakoribbak is) a kettes számú alakok mellett a kettes szám kifejezésére, például: štiems dviem dideliems beržams, anōms dviem bangōms avims, su tām dviēm storām skepetām || storūns skepetūns|

² Lásd: J. Žiugžda, Lietuvių kalbos gramatika, 1, 116, Kaunas, 1957.

³ Lásd ugyanott, 117.

180

2. A főnevek és melléknevek száma. a) A nyelvjárásban valamennyi a-, ia-, u-, iu-tövű főnév és melléknév, továbbá az összes hímnemű i-tövű főnév megőrizte a kettes szám tárgyeseti alakjait, például: surašk du senų šluotražių; įdėk du didelu morkų; sutalpina.u. i du gerų vežimų; padarīk du naujų ąviių; išgėrau du alų (du bocalus); baigā.u. liaudies (pradžios mokyklos) du skir’iu; įsidėjau du naujų dančių

b) A nyelvjárásban előforduló egyes számú főnevek közül a következőket érdemes megemlíteni: ãtkuaps (lélegzetvétel), atlajūs (víz leeresztése egy nagyobb folyóból), ārajus (felböfögés, falat), džovà (száradás), gri’nčalà (enyhülés nélküli fagy), gi’vuonis (élősködő), mutini’s (kenyérből, cukorból és vízből készült étel), pìpsas (sérv), rāks~rākas (az az időszak, amikor a kikelt madaraknak ki kell repülniük), rìntis (az az idő, amely naponta ugyanabban az órában van), sótis, šutiene (szárazon főtt burgonya).

A többes számú főnevek közül a következők említendők: apmatā.i. (a felvetőfonalak, amelyekkel felvetik a szövés fonalait), atauda.i. (a fonalak, amelyekkel átszövik), dėtis (a madár szerve, ahol a tojások megérnek), išėdas~išėdos, mintuva.i., mestuvai, išdėvas~išdėvos, išnaras~išnaros, naščei~naščiai, pagrīres~pagrīrios, pašukas~pašukos, pažāndes~pažāndės, skiemenc (szótagok), smaugā.i. (diftéria), spāstai, šū.r.les~šiūrlės (silány gabonafélék), šū’ti’s (sokaság, halmok), vi’tuvai, žāptai~žābtai, žibkštei (angina), žōmenc (az ételmaradékok).

3. A számnevek száma. A du, dvi, abūdu, abīdvi, vienudu, vienudvi számneveknek a nyelvjárásban valamennyi kettes számú esetben teljes alakrendszerük van, például: dviejų, dviem, dū, dvi, abiedviejų || abiediejų, abiedviem || abiedem, abūdu, abīdvi, vienudujevų, vienudviem || vienudem, vienudu, vienudvi || vienudi.

4. A névmások száma. Az aš, tu, jis, ji, anas, ana, tas, ta, šitas, šita, katrōs, katrā névmásoknak a nyelvjárásban kétféle kettes számú alakjuk van. Egyik ilyen alakjuk végső s nélküli többes számú forma, például: mūm, mūm, jūm, jūm, jiem, jiem, jōm, jō.m, aniem, aniem, anōm, anō.m, tiem, tiem, tóm, tō.m, š tiem, šitom, katriem, katriem, katrōm, katrō.m. Ezek a kettes számú alakok ritkábbak a nyelvjárásban, és a kettes szám kifejezésére jóval ritkábban használatosak. Többnyire többes számot jelentenek. E névmások másik kettes számú alaktípusa összetett. Második tagjuk a du, dvi, például: mūdu, mūdvi || mūdi, jūdu, jūdvi || jūdi, jūodu, jūodvi || jūodi, anūodu, anūodvi || anūodi, tūodu, tūodvi || tūodi, šītuodu, šītuodvi || šītuodi, katrūodu, katrūodvi. Ezek a kettes számú alakok a kettes szám valamennyi esetével rendelkeznek, és ugyanúgy ragozódnak, mint a vienudu, vienudvi összetett számnév, például: katrūodu, katrūodvi || katrūodi, katrūodujevų || katrūodiejų, katrūodem || katrūodviem. E (összetett) névmások első tagja hímnemben és nőnemben, valamennyi esetben a hímnemű kettes szám alanyeseti vagy tárgyeseti alakja szerint általánosult. Érdekes megjegyezni azt is, hogy az összetett számnevek második tagja a nyelvjárásban nőnemben (és azokban az esetekben, amelyekben az alakok megegyeznek, hímnemben is) kétféle lehet: megőrizheti a v hangot, vagy az fonetikailag eltűnhet, bár a dvi számnévben a v a nyelvjárásban soha nem esik ki.

5. Az igék száma. A nyelvjárásban az igék kettes száma igen élő. Alakjai egyáltalán nem ritkábbak, mint a másik két szám alak-

181

A kettős számot a nyelvjárásban minden mód és minden igeidő használja, pl.: mūdu ẽ.i.nava, nėšavos, ẽjova, e.i.davova, e.i.siva, e.i.tumėva, e.i.kiva, prã.u.skiros; judu e.i.na-ta, nėšatos, ẽjota, e.i.davota, e.i.sita, e.i.tumėta, e.i.kita, prã.u.skitos

III. Eset

1. Á l t a l á n o s m e g j e g y z é s e k. A nyelvjárásban, akárcsak a köznyelvben, hét esetet használnak: alanyesetet, birtokos esetet, részes esetet, tárgyesetet, eszközhatározói esetet, helyhatározói esetet és megszólító esetet. A helyhatározói és a megszólító eset kivételével az összes többi eset nem különbözik a köznyelvitől.

2. H e l y h a t á r o z ó i e s e t. A nyelvjárásban azoknak a főnévi és névmási szavaknak nincs helyhatározói esetük, amelyek személyeket és élőlényeket jelölnek, jelzőikkel együtt, pl.: tėvas, merga, katė, šuo és hasonlók; ezek a szavak azonban átvitt értelemben helyhatározói esetben is használhatók, pl.: buvɑ.u. tēvũos (a szüleimnél voltam; a szüleim házában voltam); vienc jōs va.i.ks mergosē (az egyik gyermeke fogadott gyermek).

A helyhatározói esetek közül a nyelvjárásban csak a belső bennlevést kifejező helyhatározói eset maradt élő használatban; az összes többi régi helyhatározói eset eltűnt. A nyelvjárásban csak néhány, határozószóvá vált főnév maradt fenn, amelyek a régi helyhatározói esetek ragmaradványait őrzik, pl.: e.i.k lā.u.ka (<kifelé); fuss kifelé; menj kifelé; menj oldalra; minden a pokolba megy | A belső bennlevést kifejező helyhatározói eset egyes tőváltozatainak ragjait, a többi esethez hasonlóan, a nyelvjárás szóvégi hangtani törvényei befolyásolják, pl.: didelã.m tvãrtē~nagy istállóban, gilã.m šulini~mély kútban, aukštã.m kūpeti~magas kazalban, marškiniuos~ingekben, šlašō pièvo~nedves réten, didelōs vi.r.kščōs (nagy virgácsok között), gerō žēmē~jó földben, šitose li.sēse, sveikō aki~egészséges szemben, ausisē (fülekben), gerã.m meduj~jó mézben, visã.m spiēcju~egész fenyőtobozban, šiltam raumenī~ebben az izomban, smegeni-sē (agyban).

A belső irányt kifejező helyhatározói eset helyett a nyelvjárásban az į elöljárószóval álló tárgyesetet használják, pl.: einū į miestą, į gire, į lā.u.ka~a városba, az erdőbe, a mezőre megyek. A nyelvjárásban előfordul, hogy a belső bennlevést kifejező helyhatározói esetet a belső irány kifejezésére használják, pl.: aš žōles lovī supī'lau~a szénát a vályúban halmoztam fel.

3. M e g s z ó l í t ó e s e t. a) A megszólító eset a nyelvjárásban ritkábban fordul elő, mint a többi eset. Használható: 1) minden élőlényt jelölő főnévvel, pl.: vaikē, šunīe, šunūk; 2) néhány elvont fogalmat jelölő főnévvel, pl.: va.rge, dievē; 3) a népköltészetben olykor más főnevek is megszólító esetben állnak, pl.: api'nēli ka' du'mōji (1. d.); tu_eglūte, tu_žalōje~te kis jegenyefenyő, te zöldellő; 4) ritkábban a melléknevek is megszólító esetben állnak, pl.: ō_tu mana mažīti; sveikā brangōje mamīte; 5) névmások, pl.: jūs padūkai (ó, ti csintalanok); 6) nagyon ritkán számnevek, pl.: tu antrōje kva.i.le; 7) ritka esetekben igenevek, pl.: o_tu išlēpi'c pikčiūrna~ó, te elkényeztetett kis vadóc.

b) A főnevek egyes számú megszólító esete az a-tövűek kivételével alakjában mindig különbözik az alanyesettől.

182

a-kam. A főnevek egyes számú megszólító esete kétféle: -e végződésű és -ai partikula járul hozzá. Az -e végződésű egyes számú megszólító eset gyakoribb és szélesebb körben használatos, például: vìre, pā.r.še, žẽnte, và.rge, kàtine, āvine, vežtìke, pìrmininke. Az egyes számú megszólító eset hangsúlyozása semmiben sem különbözik az 1. hangsúlyozási típustól; a IV. hangsúlyozási típus kétszótagú szavai azonban jelentéskülönbség nélkül kétféleképpen is hangsúlyozhatók: a tőn és a végződésen, például: dieve, dievè, và.rge, vargè, và.zike, vaikè, šẽške, šeškè, vì.l-ke, vilkè.

A tulajdonnevek és az azokat helyettesítő a-tövű szavak egyes számú megszólító esetében -ai partikula szerepel, például: jõnai, antānai, rōkai, tēvai pã-trai, tētūkai. A partikula általában hangsúlytalan. A több szótagú szavak egyes számú megszólító esetében a partikula el is maradhat, például: juozap, kazimier, tētūk, brolūk

Az összes, ia-tövű, nem a végződésen hangsúlyozott szó egyes számú megszólító esetében hangsúlytalan -i tővéget kap, például: juōdi, sã.r.ti, kãlvi, tēti, gi˙vuoli, vaikēli, katinēli. A végződésen hangsúlyozott szavak egyes számú megszólító esetében a -i végződés mindig hangsúlyos, például: arklì, ešerì, gaidì, garnì, ožì, vi˙turì.

A brólis főnévnek kétféle megszólító esete van: -i végződéssel, illetve az u-tövű főnevek -au tővégével, például: bróli és brolã.u.

Az o-, io- és ē-tövű főnevek egyes számú megszólító esetének végződése tiszta tővég, amely általában hangsúlytalan, például: tēta, mā.r.čė~marčia, óška, vīšta, li˙dėka, rā˙gana, kàte, kumēle

Az i- és mássalhangzó-tövű főnevek egyes számú megszólító esete -ie végződésű. A végződésen hangsúlyozott szavak ezt a végződést hangsúlyozzák, a tőhangsúlyosak pedig a hangsúlyt a tőben tartják meg, például: avìe, āntie, vagìe, grobuonìe, šūnie, obelìe | A nőnemű i-tövű főnevek saját tővégződésük mellett az ē-tövű főnevek -ē végződését is felvehetik, amely a nyelvjárásban ritkább, például: ānte, žāse, āve | Lehetséges, hogy ez a žemaitis hatásnak tulajdonítható, mivel a szomszédos žemaitis nyelvjárásokban⁴ néhány nőnemű i-tövű főnév teljesen átkerült az ē-tövűek közé. Néhány hímnemű mássalhangzó-tövű főnév itt olykor az ia-tövűek -i végződését is felveszi, például: piemenì | Megkövült kifejezésekben tiszta mássalhangzó-tövű, egyes számú megszólító eseti példák is előfordulnak, például: vōver, vōver netingēk

Az összes u- és iu-tövű főnév egyes számú megszólító esetének végződésében tiszta -au tővég áll; a tőhangsúlyos szavakban ez hangsúlytalan, a végződésen hangsúlyozottakban pedig hangsúlyos, például: kẽ.r.džau~kerždžiau, alā.u., sunā.u.

c) A többes számú megszólító eset – a vaìkai alak kivételével – alakjában és hangsúlyának helyében megegyezik a többes számú alanyesettel, például: bóbas ~ bóbos, mā.r.gas ~ mèr.gos.

d) A többi szófaj megszólító esete a nyelvjárásban ritka; egyes és többes számú alakja általában megegyezik az alanyesettel, például: gerāsis vaikēli; pasìlktōje sesūte ~ pasilgētōja sesūte; o jūs kvà.i.las bóbas ~ o jūs kvailos bóbos; māna mì˙lemi vaikēlei (az én szeretett gyermekeim).

⁴ Žr. P. Jonikas, Pagramančio tarmė, § 90, Kaunas, 1939.

183

A több szótagú ia-, ē-tövű melléknevek egyes számú megszólító esetének olykor kétféle végződése lehet: megszólító és alanyeseti, például: o tu mė́tini || mė́tinis me.i.tėli; o tu sta.i.nini || sta.i.ninis drigą.nte; o tu mažė.tėli || mažė.tėlis vaikėli

e) Ha valakihez meglepetést kifejezve, valami fontosat közölve vagy kérve fordulnak, a főnevek megszólító esetének hangsúlya néhány ritka esetben a szokásos helyéről a tőre kerülhet, például: dū·krel; sū·nel; o tu mana vā.r.kseli maželi| Az ilyen hangsúlyozású megszólító esetek Kelet-Litvániában is gyakoriak, különösen a dzūk nyelvjárásokban, például: (Druskininkai) jiuozuli, vai.keli, jūzele; (Perloja, Nedingė) bōbute, ōnute| A leírt nyelvjárásban az ilyen hangsúlyozású megszólító esetek ritkák, kihalóban vannak. Feltehető, hogy régiek⁵.

Előfordul, hogy ha valakihez patetikusan fordulnak, az egyes számú megszólító eset hangsúlya a szokásos helyéről a szó végére ugorhat, például: elenutė~Elenutė, genutė~Genutė, onutė~Onutė, jeninutė~Janutė, dėdė, jonā.i, ma·mà, tėtukā.i| Ez a megszólítóeset-hangsúlyozás a nyelvjárásban ritkább, mint az 1. példában szereplő szokásos hangsúlyozás.

Mivel a hangsúly csak ritkán kerül a szó végére, a hangsúlytalanná váló korábbi hangsúlyhely ebben az esetben megőrzi a korábban meglévő hosszúságot (feltehetőleg a szokásosan hangsúlyozott megszólító esetek analógiájára), például: ma·mà (vö. māmā), te·tā (vö. tētā), ele·nā (vö. elēnā).

A Mituvos folyó vízgyűjtőjének nyelvjárásában a nem, a szám és az eset jellegzetesebb formái

Э. И. ГРИНАВЕЦКЕНЕ

Összefoglalás

1. a) A cikk rámutat arra, hogy a hím- és nőnem mellett a nyelvjárásban a főneveknek közös nemük is van. A nyelvjárásban minden közös nemű főnév pejoratív jelentésű. Lehetnek egytövűek (kēbsa „tátott szájú, bámészkodó”) és kéttövűek (gōbdēsra „kapzsi ember”). A közös nemű főnevek többsége o-tövű (kliputā „csoszogó, vánszorgó”, sūsnā „rühes”), de a-tövűek is előfordulnak (tarškālas „beszédes ember”), ia-tövűek (glōbis „kapzsi ember”), illetve ē-tövűek is (kuislē „aki sokáig bíbelődik valamivel”).

b) A melléknevek semleges neme a nyelvjárásban, akárcsak az irodalmi nyelvben, határozószóvá vált. A személytelen mondatokban a semleges nemű melléknevek helyett a szomszédos žemaitiai nyelvjárások mintájára gyakran nőnemű alak szerepel, például: tai gražī važiuot „milyen jó utazni”, tai gražī laukē „milyen szép kint az utcán”.

c) A participiumoknak, különösen a passzív alakoknak, szintén van semleges nemű formájuk, például: tāvo aukštyn šukuojama „a hajadat felfelé fésülik”.

⁵ Vö. K. Būga, Kalbos dalykai, § 27. Újranyomva a „Draugijos” című folyóiratból, Kaunas, 1909, valamint a Lietuvių kalbos žodynas, 1, § 36, Kaunas, 1924.

184

2. a) Az egyes és többes szám mellett ritka esetekben a nyelvjárásban kettős szám is előfordul. A kettős szám részes, tárgy- és eszközhatározói esete a főnevekre, melléknevekre és névmásokra jellemző, például: išgėriau du alù „megittam két pohár sört”; šìtiem dviem mažiem vaikam daviau daugiau „ennek a két kisgyereknek többet adtam”; ėjau namõ su anõm dviem senõm tetõm „hazafelé mentem azzal a két öreg nagynénivel”.

b) A dù „kettő” és dvì „két” számneveknek minden esetben csak kettős számú alakjuk van.

c) A nyelvjárásban széles körben használatosak az olyan névmások kettős számú alakjai, mint às „én”, tù „te”, jìs „ő” (hímnem), jì „ő” (nőnem), katrãs „aki” (hímnem), katrà „aki” (nőnem), tàs „ez” (hímnem), tà „ez” (nőnem), anàs „az” (hímnem), anà „az” (nőnem), šìtas „ez” (hímnem), šìta „ez” (nőnem), valamint az abìdu, abìdvi „mindkettő” és viẽnudu, viẽnudvi „egyesek” számnevek alakjai, például: mìdu „mi ketten” (hímnem), mìdvi „mi ketten” (nőnem), jùdu „ti ketten” (hímnem), jùodu „ők ketten” (hímnem), tùodu „ez a kettő” (hímnem), tùodvi „ez a kettő” (nőnem), anùodu „az a kettő” (hímnem), anùodvi „az a kettő” (nőnem).

3. a) A nyelvjárásban hét eset van, akárcsak az irodalmi nyelvben: alanyeset, birtokos eset, részes eset, tárgyeset, eszközhatározói eset, helyhatározói eset és megszólító eset.

b) Az élőlényeket jelölő főneveknek nincs helyhatározói esetük, ritka esetekben azonban átvitt értelemben náluk is előfordul ez az eset, például: rugiùs piõvėm savẽjė „a rozsot maguk aratták”; buvau tėvuõs „a szüleimnél voltam”.

c) A nyelvjárásban a többi ősi helyhatározói eset eltűnt. Az illativust az į „-ba/-be” elöljárószóval álló tárgyeset helyettesíti (einù į girìą „bemegyek az erdőbe”), de előfordul az is, hogy az illativus helyett inessivust használnak, például: aš supýliau lovõj „a vályúba öntöttem”. Ritkán más, már határozószószerűvé vált helyhatározói esetek is előfordulnak a nyelvjárásban, például: eik lašùk „menj innen”, eik šalin „menj el, távozz”, eik velniõp „menj a pokolba”.

d) A főnevek megszólító esete végződésében csak egyes számban különbözik az alanyesettől (az -a tövűek kivételével), többes számban pedig egybeesik az alanyesettel. A nyelvjárásban más szófajú szavak megszólító esete ritkábban fordul elő, mint a főneveké, és alakjai egyes és többes számban egyaránt megegyeznek az alanyesetével.