LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, III

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

A LITUÁN NYELVJÁRÁSI ATLASZHOZ SZÜKSÉGES NYELVJÁRÁSI ANYAG GYŰJTÉSE

E. GRINAVECKIENĖ

Köztársaságunkban 1951 óta évente széles körű kutatás folyik a litván nyelv nyelvjárásairól, és gyűjtik a készülő litván nyelvjárási atlaszhoz szükséges nyelvjárási anyagot. E célból a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának Litván Nyelvi és Irodalmi Intézete elkészítette, majd 1951-ben kiadta a „Program a litván nyelvjárási atlasz anyagának gyűjtésére” című munkát¹. 1954-ben elkészült és megjelent a „Utasítás a litván nyelvjárási atlasz anyagának gyűjtéséhez” című kiadvány is², amely konkrét módszertani útmutatást ad arra, hogyan kell az adott nyelvjárási sajátosságot a nyelvjárás beszélőitől kikérdezni, feljegyezni, a gyűjtött anyagot rendszerezni stb. Annak érdekében, hogy a nyelvjárási anyag gyűjtése tervszerűbben és rendszeresebben folyjon, a Litván SZSZK teljes területét több mint 700 lakott települési pontra osztották, amelyek egymástól mintegy 10—12 km-re helyezkednek el. E települési pontok nyelvjárását vizsgálják. Ma már valamivel több ilyen vizsgálandó pont van, mert az expedíciók és az egyéni kutatások során kiderült, hogy a nyelv és a nyelvjárások történeti fejlődését figyelembe véve növelni kell a pontok számát ott, ahol a nyelvjárási határok húzódnak, illetve ahol több különböző nyelvjárás sajátosságai találkoznak. Azt is meg kell említeni, hogy a készülő litván nyelvjárási atlasz számára nyelvjárási anyagot gyűjtöttek és gyűjtenek a Belorusz SZSZK nyugati járásaiban (Grodno, Rodūnia, Jūrotiškės, Varanavas, Astravas, Zietela, Vydžiai és Breslauja) található elszigetelt litván falvakból is.

A nyelvjárási anyag gyűjtésének munkájába már a kezdetektől, 1951-től bekapcsolódtak a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztályának munkatársai, a Vilniusi Állami V. Kapsukas Egyetem, valamint a Vilniusi Állami Pedagógiai Intézet Litván Nyelvi Tanszékének oktatói és hallgatói. Az utóbbi időben a nyelvjárási anyag gyűjtésének munkájába tevékenyen bekapcsolódott a Šiauliaii Pedagógiai Intézet Litván Nyelvi Tanszékének oktatói és hallgatói közössége, valamint a köztársaság néhány litván szakos tanára is.

A dialektológiai anyag gyűjtésének kezdetén mindenekelőtt azokra a litván nyelvjárásokra összpontosítottak, amelyek a litván irodalmi nyelv alapját képezték: a délnyugati aukštaitiaiak (kapsai és zanavykai), valamint Dél-Litvánia más nyelvjárásaira. Az anyaggyűjtés első három évében (1951—1953), mondhatni,

¹Žr. Lietuvių kalbos atlaso medžiagos rinkimo programa, Lietuvos TSR Mokslų akademija, Lietuvių kalbos ir literatūros institutas, Vilnius, 1951, II leid., 1956.

²Žr. Lietuvių kalbos atlaso medžiagos rinkimo instrukcija, Lietuvos TSR Mokslų akademija, Lietuvių kalbos ir literatūros institutas, Vilnius, 1954, II leid., 1957.

191

Dél-Litvánia nyelvjárási területének egészét feltárták (beleértve a középső aukštaitiai és a dzūk nyelvjárások egy részét is). 1954-től kezdték kutatni a keleti aukštaitiai nyelvjárásokat, 1957-től a középső aukštaitiaiakat, 1958-ban pedig a litván nyelv legnehezebb nyelvjárásainak, a žemaitiaiaknak a vizsgálatához értek. Megemlítendő, hogy csupán 1959-ben 85 települési pontról gyűjtöttek nyelvjárási anyagot a litván nyelvjárási atlasz számára. Eddig összesen több mint 500 települési pont nyelvjárását vizsgálták meg. A nyelvjárási anyag gyűjtésének munkáját előreláthatólag 1963 körül fejezik be.

A litván nyelv nyelvjárási anyagának gyűjtése során végzett munkáról a legvilágosabb képet az 1959-ben összegyűjtött nyelvjárási anyag adja. Itt általános vonásokban ezt elemezzük.

A Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet dialektológusai 1959-ben három tudományos expedíciót szerveztek, amelyeken összesen 20 ember vett részt, és 40 települési pont nyelvjárását vizsgálták meg. (Az éves terv 30 pont vizsgálatát irányozta elő.)

Az első expedíció a Belorusz SZSZK nyugati részének elszigetelt litván nyelvi szigeteire, Jūrótiškės (ma Yvija), Varanāvo, Ródūnia és Gārdino járásaiba vezetett. Az expedíció során 7 települési pont nyelvjárását vizsgálták meg. Sok értékes, addig kevéssé ismert vagy hallott nyelvjárási anyagot gyűjtöttek; olyan adatokat is, amelyek lehetővé teszik a Litván SZSZK területén előforduló nyelvjárási sajátosságok elterjedési területének és határainak kiterjesztését. Számos új, a helyi jelleget tükröző szót és szóalakot, sok szép állandósult kifejezést és régi frazeológiai kapcsolatot, valamint jelentős mennyiségű népköltészeti anyagot, különösen siratókat és ráolvasásokat jegyeztek fel. E vidék mintegy 500 helynevét és más értékes anyagokat is összegyűjtöttek. (A cikk végén e vidék néhány feljegyzett népköltészeti darabja nyelvjárási példaként szerepel, lásd a 199—204. oldalt.)

Például Kargaudai (Rodūniai járás, kutatta V. Vitkauskas), Ramaškonys (Varanavasi járás, kutatta J. Šukys), valamint Azierkai (Grodnói járás, kutatta A. Vidugiris) környékén gyűjtött nyelvjárási adatok azt mutatják, hogy itt a litván nyelv ie, uo kettőshangzói egyhangzóvá válnak, y, ū-vá lesznek, például: dynā³ (diena, ’nap’), nỹkas (niekas, ’semmi’), kūdėlis (kuodelis, ’kóc’), šlūtėlė (šluotelė, ’seprű’), gydōt (dainuoti, ’énekelni’), spytỹs (spiečius, ’raj’), klūnas (kluonas, ’szérű’).

³A cikkben a nyelvjárási példákat a litván köznyelv (lk) betűivel írják, ha kiejtésük megegyezik a köznyelvével; az attól eltérő hangokat azonban jelölik. A Belorusz SZSZK elszigetelt litván nyelvi szigeteinek példáiban például ė, ə és ь hangok fordulnak elő. Ezeket kemény mássalhangzók után ejtik (ezért az l keménységét ebben az esetben nem jelölik), és a következő köznyelvi hangoknak felelnek meg: e-ė (no-rejo~norėjo); ə-ę (regėj ~ regėjo), ь — i, j, y (stīrbis ~ sūris, žīda ~ žydi, rūtas ~ rytas; pirkėlė ~ pirkėlė). A žemaitiai nyelvjárások példáiban nyíltabbá vált ę, ǫ hangok találhatók. Ezek a köznyelvi rövid i, u magánhangzók és az ezekkel alkotott kettőshangzók helyén fordulnak elő (kệš ~ kiša, bōva ~ būvo), továbbá a szó végén a köznyelvi hangsúlytalan e, ė, io, e helyén (sākę ~ sakė, lāukę ~ laukė, brōlę ~ brolio). A ę és ǫ magánhangzók mindig rövidek. Közép-litván nyelvjárási példákban a köznyelvi e, o-tól eltérő magánhangzók használatosak, amelyek a szó hangsúlytalan végén az ai, au kettőshangzók helyén fordulnak elő (vaikę ~ vaikai, sākę ~ sakau). E nyelvjárások hangsúlytalan szóvégi ę hangja a köznyelvi iai, ei kettőshangzók és az ę magánhangzó helyén ejtődik (kviečę ~ kviečiai, sākę ~ sakei, kâtę ~ katę). A ǫ magánhangzó a nyelvjárási szó végén a köznyelvi ą helyén ejtődik (vaikǫ ~ vaiką). A köznyelvi rövid a helyett zárt szóvégen itt kissé redukált, u-s színezetű ə hangot ejtenek (vaikəs ~ vaikas). Az egyes mássalhangzók vagy mássalhangzócsoportok köznyelvitől eltérő lágyságát mindig jelölik. A hangokat nem írják át köznyelvi hangokra.

A hangsúlyos hang hosszúságát rendszerint a megfelelő hanglejtésjelek jelölik: az akut, cirkumflex és tört hanglejtésű magánhangzók mindig hosszúak, a középhanglejtésűek pedig félhosszúak. A középhanglejtés jele ezenkívül a hosszú magánhangzókra is kerül azokban az esetekben, amikor a hanglejtéseket nem különböztetik meg. A hang hosszúságát ilyenkor a litván köznyelvben szokásos hosszúságjelölés mutatja (vízszintes vonás, orrhangúságjel). Ugyanígy jelölik a hosszú, hangsúlytalan hangokat is. A hangsúlytalan hang félhosszúságát a hang mellett lent elhelyezett pont jelöli. Ha egy szóban több hangsúly is van, közülük az első az elsődleges,

192

A Pelesos (Rodūniai járás, kutatta D. Gargასaitė) és az Azierkai kutatópontok anyaga érdekes hangtani változást rögzít e nyelvjárásokban: a t, d mássalhangzók g, k hangokká alakulnak az e, ė magánhangzók előtt, például: vángenio (vandenio), kėvas (tėvas), kekės (tekės), sūgege (sudegė).

A vizsgált terület anyaga azt mutatja, hogy egyes számban a helyhatározói esetben és az egyszerű múlt idő egyes szám harmadik személyű alakjaiban a szó végén, j vagy v előtt, kiesnek a nyelvjárási e, ė, o magánhangzók, például: ažvacioj (užpakalyje), gerklėj (gerklėje), ažnorėj (panorėjo), atėj (atėjo), atpjov (atpjovė), spiov (spiovė), insispirdzinėj (priešinosi). Ez a jelenség leginkább akkor figyelhető meg, amikor a j vagy v hosszú magánhangzót vagy kettőshangzót tartalmazó szótag előtt áll.

Lazūnai környékén (Jūrotiškiai járás, kutatta E. Grinaveckienė) a mássalhangzó-tövű főnevek egyes számú alanyesetének olyan alakjait jegyezték fel, mint mūoj (motina), žmuoj (žmogus); előfordulnak a régi névmási melléknevek, valamint érdekes névmási főnévi alakok is, például jaunamėjam mūžkobs žaidžia (pas jaunąjį armonika groja), ažėn tu radunūpjamp susiedėliump (užeik tu pas tikruosius kaimynėlius), martėlėsis andarėkas (martelės sijonas), žmogauškasai darbas (žmogaus darbas), arganistasai (vargonininkas) stb.; a személyes és visszaható névmások egyes számú eszközhatározói esetében kettős alakok találhatók: maimĩ ir maimĩm (manimi), taimi ir taimĩ (tavimi), saimi ir saimĩm (savimi); megfigyelhető a régi posztpozíciós helyhatározói esetek használata és alakváltozatossága: kláusk tãmp kitàmp žmogėp (klausk to kito žmogaus), tibp (pas tave), vaikėp (pas vaiką, vaiko), peliūmp (pas peles), durump (prie durų), manĩp (prie manęs); vartuosai (vart(u)ose), apivaraitešbi (su apyvaraitėmis, su virvelėmis), jājūosbi (jaujos(e)), dviðjocbi momosbi (dviejų mamų, pas dvi mamas) stb.; a nőnemű būlo alakot használják a nyelvjárási būdavo helyett: būlo, ėnas ateima manāp momāp (būdavo, jis ateina pas mano mamą); az igékben a régi szóvégi hangsúlyozás maradványai is megvannak: stos (bus, atsiras), stojós (pasidarė), stojomės (atsistojome), vijós (vijosi), radós (atsirado). Lazūnaiban és néhány más vizsgált ponton (Kargaudai, Pelesa) a cselekvő melléknévi igenév egyszerű múlt idejű alakjának ragozhatatlan, megmerevedett formája használatos, például: berniūkas susnebivę (vaikinas išvargęs), mergutaitė ažmigį (mergaitė užmigusi), anà numirį (ji mirusi), vaikas apsisžūcinį (vaikas nusiplikinęs), šuvà predį (šuo priėjęs), aš atėj (aš atėjęs), brigadierius apsįrdį (brigadierius supykęs) stb. Vajon ez a most első pillantásra többes számú alanyesetnek tűnő alak nem a régi semleges nemű forma, amelyet mindkét nemre és mindkét számra kiterjesztettek, és más litván nyelvjárásokban már nem fordul elő? A többes számú eszközhatározói eset kifejezésére ezekben a nyelvjárásokban feltehetően a régi kettős számú alakot használják, például: Lazūnaiban, Kargaudaiban és Pelesában -mi végződéssel: akìmi (akimis), durìmi (durimis), nósimi (nosimis, šnervėmis), lápėmi (lapėmis), rankòmi (rankomis); Bieliūnaiban (Nočia közelében, Rodūniai járás, kutatta A. Jonaitytė) -ma végződéssel: žmonìma (žmonėmis), šunìma (šunimis), rankòma (rankomis); Ramaškonysban -mu végződéssel: avimù (avimis), piemenimù (piemenimis), šunimù (šunimis).

A jelen idejű cselekvő melléknévi igenevek itt ritkán fordulnak elő. Előfordul (a lazūnai kutatóponton), hogy funkciójukat határozói igenév tölti be, például: pamàtė žmogų sėdėdamų (pamatė sėdinti žmogų), daũg eidamų žmonių (daug einančių žmonių), rado arklį ėsdamų (rado ėdantį arklį), pamėčiau valgydamų (palikau valgantį), regėjau anų sėdamų (mačiau jį sėjantį) stb.

Ezekben a nyelvjárásokban az irodalmi nyelvtől sok tekintetben eltérő határozószók is előfordul-

13. Kalbotyros klausimai, III

193

nak, például: tadùkai (tada), šėjaũkai (šen), tėjaũkai (ten), dabàrkai (dabar), dàrkai (dabar), ingi kẽtverelìa (į keturias dalis) stb.

Az -(d)inėti képzővel képzett igék többségének ezekben a nyelvjárásokban – az irodalmi nyelvtől eltérően – többnyire nincs ismétlődő cselekvést kifejező jelentése, például: (Lazūnai) išėidzinėja senas žilas dziedas (išeina senas žilas senis), ãnas jau davydzinėja manę (jis mane jau pasivėja), atnešùžinèk dàrkai savus grašùs (atnešk dabar savo pinigus); (Pelesa) išdarindzinėja ravèlį dėl sàmąnų (dirba griovelį samanoms); (Ramaškonys) jau pritemdzinėja (jau temsta) stb.

Lazūnai környékén előfordul a régi pie elöljárószó. Itt tárgyesettel használják a nyelvjárási prie elöljárószó birtokos esettel álló alakja helyett, például: anà stõu pie kraštų (ji stovi prie krašto), mēs gyvenam pie medžių (mes gyvename prie miško). A pie elöljárószót itt az „apie” (körülbelül, -ról/-ről) helyett is használják, például: pie maną nepamirš (nepamiršk apie mane), ką sakė pie obelas (ką sakė apie obelis). A vonzást jelentő igék (eiti, grįžti, siųsti…) után az irány kifejezésére – az irodalmi nyelvtől eltérően – itt mindig a régi birtokos esetet használják elöljárószó nélkül, például: eik manęs (eik pas mane), ãnas negrįžo jòs (jis negrįžo pas ją), nuvėj bernùkas dẽdės (nuėjo berniukas pas dėdę), àciuntė jaunikį dukterìes (atsiuntė jaunikį pas dukterį) stb.

A vizsgált nyelvjárásokban számos, az irodalmi nyelvtől eltérő lexikai sajátosság, sok régi litván szó és szép frazeológiai kapcsolat található, amelyek más litván nyelvjárásokban többnyire nem fordulnak elő, például: (Lazūnai) mèdžas (miškas), mèdžiaga (medis), lãpė, laputáitė (voveruška), sprùndagalvis, stumbagalvis (kūjagalvis), làkštas (medžio lapas), plùksna (svogūno laiškas), grùšcis (bulvinė košė), kùsnis (trupūtis), krìmisc (graužti), nuplùk (nuplaukti), vienàra (vis tiek), sekmė (pasaka), priimtùvės (dovanos), nusmainyce (pasikeisti), apsikėpce (nuplukti), degùs, deguncì (karštas, -a), insivìlgynce (sušlapti), skraidýce (lakstyti, bėgti), rìžke (imti, vesti), kienas darbas (kieno darbas), vienas vienõp neùturbja (vienas su kitu nesikalba), ant pirmojo slbnìksčio pasakiau (visų pirma pasakiau) stb.; (Kargaudai) sekėc (galėti: jùms dár sekėjo pamiegoc), pìktauc (pykti: piktauja vaikas, kàd žindos nieko nèra), rėkia, kaip inskeltas (verkia, kaip patrakęs, garsiai), pjovacis (piovimas, dūrimas, dieglys), apsegtùvas (drabužiai), plõnas, kàp mušõžamis; (Ramaškonys) dudėnt (kalbėti), tarpùpėdžis (klojimo šalinė), draugė (šeimyna), pàisy (žiūrėti: pàisau per lãngų), raudõns (raudonviršis), grýnas (nuogas), kràmtyt (dilginti: dilgynė kràmtos); (Pelesa) žmogùs (vyras: anyta žmogaus mokrà), kodė (kubilas), kėltuva (raguotis, karvė), dievàitis (mėnuo ir mėnulis: kiek aždarbujì ant dievaičio; ažu dievaičio mire), nastràž (žiemenys, burna: nastrai mažì, šaukštas didzidžìlis), žingelis (spragilo pasaitas), žolynas (gėlė), stacinys (mandulys, guba), straublỹs (vaivorykštė), pliuskúoja, kaip botàgas per vàndeni (niekus tauškia), neva-rýta nuvėj, neaprašyta testa parein, sùkti nosį (pykti) stb.

Az első dialektológiai expedíció során gyűjtött nyelvjárási anyagot tudományosan összefoglalták, és az abból készült néhány tanulmány nyomdakész állapotba került.

A második dialektológiai expedíció a délnyugati žemaitiai területén, Priekulė, Šilutė, Pagėgiai és Klaipėda járásaiban zajlott. Itt 9 lakott település nyelvjárását vizsgálták. A kutatás során jelentős mennyiségű, mondhatni új és értékes nyelvjárási anyagot találtak. Például Klaipėda járásában, Plikiai környékén (kutatta D. Gargasaite) érdekes magánhangzó-tani jelenséget figyeltek meg: a szóvégi ai kettőshangzó minden esetben uo kettőshangzóvá alakul (lásd ebben a kiadványban D. Gargasaïtės „Plikių tarmės žodžio galo

194

„-ai kettőshangzó”). Az expedíció során e jelenség iránt szélesebb körben is érdeklődtünk. Megpróbáltuk további adatokkal meghatározni elterjedésének határait. Az előzetes adatok alapján a jelenség elterjedésének háromszöge a következő: Plikiai — Kalotė — Dovilai. V. Fenclau, aki e vidék helyneveit kutatta, és megpróbálta megadni e vidék nyelvjárásainak legáltalánosabb sajátosságait, az egyes sajátosságok elterjedési határait is megállapította, amelyeket a mai nyelvjárási adatok sok esetben nem erősítettek meg⁴. Így ebben az expedícióban pontosítottuk a V. Fenclau által megállapított határt is a žemaitėi parti nyelvjárások, valamint a klaipėdai és šilutėi nyelvjárások között. A priekulėi nyelvjáráshoz tartozik a V. Fenclau által a šilutėi és klaipėdai nyelvjárásokhoz sorolt nyelvjárási terület egy része is. A helynevek hangsúlyozását és írásmódját szintén pontosítottuk.

Például a Priekulė környéki helyneveket Grūmbliai, Kānwonai, Derėkliai, Drēverna, Prōtnēšai, Kūkorai V. Fenclau a szóvégen hangsúlyozza, és szóvégi hangsúlyú szavaknak tartja, míg mi gyökhangsúllyal jegyeztük fel őket, és ma így ejtik: Grūmblē, Kānwōna, Dērėklē vagy Dēcklē, Drēverna, Prōtnēšē, Kūkorā stb. A Drežiai helynevet mi negyedik hangsúlyozási osztályúnak állapítottuk meg (részes és tárgyesetben a hangsúly a szó végére esik): Drežē, Drežiams, Drežius; V. Fenclau viszont véleményünk szerint tévesen a második hangsúlyozási osztályba sorolja (részes esetben a hangsúly a gyökön, tárgyesetben a végződésen van) stb.

Az expedíció során újonnan állapítottuk meg, hogy az e magánhangzó önmagában, valamint l, m, n, r hangokkal alkotott kapcsolatban, ha lágy mássalhangzó előtt áll, a priekulėi nyelvjárásban (E. Grinaveckienė kutatása) zártabbá válik, és nagyjából úgy ejtik, mint az irodalmi nyelv ė hangját, például: kēršys (keršys), pēmpe (pempe), gērž (geri), dēve (davė), nēšt (nešti), žērpē (verpti), de: kēršts (kerštas), pēnkts (penktas), gērs (geras), dēvus (davusi), nēs, vērpām (verpiame) stb. Az e magánhangzó zártabbá vagy nyíltabbá válása, amely az utána következő mássalhangzótól függ, számos litván nyelvjárásra, valamint északi szomszédaink, a lettek nyelvjárásaira is jellemző. A priekulėi nyelvjárásban megállapított tény jelentős mértékben gazdagítja e jelenség érdekes elterjedési területét.

Emellett az egész vizsgált területen élő és széles körben használt a főnevek, névmások és igék kettős száma, például: anodō pačiūdō tur išimaitį (anie abu patys turi išsimaitinti), abōdo lȳgu bōva (abu lygūs buvo), dvi danti nū dākta išmušē (du dantis šalia vienas kito išsimušė), dvi mergiki abidi venōki (dvi mergaitės, abi vienokios), du sūnu žōvorusu (du žuvę sūnūs), mōdo pačiūdo nabōvova susiōščiusiu (mudu patys nebuvome pažįstami, susipažinę), ar nesusipȳksetau jōdo (ar judu nesusipyksite), su dōm vežēmom (su dviem vežimais) stb. Mint tudjuk, a kettős szám a litván nyelv más nyelvjárásaiban és magában az irodalmi nyelvben nem jellemző, és visszaszorulóban van vagy teljesen eltűnt.

Itt azt is megállapítottuk, hogy az igék előtagos alakjaiban két visszaható partikula is jelen lehet, például: rēk nūsilēstis (reikia nusileisti), nenusitēpkis (ne-nusitepk), isilāptis (įsilipti), izilākos (išsilaiko), izisūkos (išsisuko) stb. Jelenlegi adataink szerint a žemaitėieken kívül szinte sehol sem fordulnak elő nagyobb számban két visszaható partikulát tartalmazó igék.

Šilutė körzetében, Rusnė és Šyškrantė környékén (L. Surgailaitė kutatása) először állapították meg, hogy a régi, szóvégi en kettőshangzó (amely az irodalmi nyelvben mára e-vé alakult) a melléknévi igenevekben ei kettőshangzóvá válik, például: būvēi (buvę), pardāvēi (pardavę), priējēi (priėję),

⁴ Lásd W. Fenzlau, Die deutschen Formen der Litauischen Orts- und Personennamen des Memelgebiets“, 12, Halle, 1936.

195

šókėi (šokę) stb. Ez az új nyelvi tény azért érdekes, mert a nyelvjárásokból eddig csak a régi an, en (az irodalmi nyelvi ą, ę) ai, ei-vé alakulása volt ismert, amikor hangsúlyosak és akutus hangsúlyúak, például spręsti (spręsti), kąsnis (kąsnis); a jelenlegi kutatások adatai azonban egyértelműen azt mutatják, hogy a régi, szóvégi, hangsúlytalan (az aláhúzás tőlem — E.G.) en is ei kettőshangzóvá alakulhat. Érdekes az is, hogy az erről a vidékről gyűjtött anyagban olyan példákat is feljegyeztünk, amelyekben a régi cirkumflexes en (az irodalmi nyelvi ẽ) szintén ei-vé alakult. Priekulė környékén például lėšas (lęšis, egyfajta borsó: dãuk lėšu bõva į rūgiùs), skėišė (skęsk) stb. alakokat mondanak. Ez a tény segítséget nyújthat nyelvünk egyes szavainak és alakjainak eredetét megvilágítani.

Néhány más litván nyelvjárástól és az irodalmi nyelvtől eltérően ezekben a nyelvjárásokban a határozott melléknevek kétféleképpen képződnek, például: lėsąsis⁵ és lėsąis (liesasis), jāunāsis és jāunāis (jaunasis), mažāsis és mažāis (mažasis), gērāsis és gērāis (gerasis). Elképzelhető, hogy az első alakok (gērāsis...) az irodalmi nyelv mintájára, a másodikak (gērāis..., amelyek a nyelvjárásban ritkábbak) pedig a lett nyelv mintájára jöttek létre. Véleményem szerint azonban ezt a feltevést mintha cáfolná a gerāsis... alakoknak az irodalmi nyelv mintájára történő képzése, mivel e nyelvjárásokban az a képzőhangsúly nélkül is hosszan ejtődik (hosszúsága miatt másodlagos, eltolódott hangsúlyt kap), az irodalmi nyelvben viszont hangsúlyos és röviden ejtődik. Az a magánhangzót ezekben az alakokban más žemaitėi nyelvjárásokban is hosszan ejtik, hosszúságának eredete pedig mindmáig tisztázatlan. Elképzelhető, hogy a határozott alakoknak a vizsgált területünkön tapasztalható kettős használata további megvilágítást nyújt, és segít jobban, helyesebben feltárni a žemaitėi nyelvjárások határozott alakjainak képzési változatait.

Priekulė környékéről néhány más, érdekes képzésű melléknevet is feljegyeztünk, például: apatējis — apatējis krāštš yr nūbrikis (levedlett), rēk nūdāžīt; kraštējis — kraštējē kõrē pilni mēdāus yr; pačiūjis — nū pačiūju išgerdau pėta žōdį; vidurējis — vidurējis rēms yr išvīrtis; viršutējis — viršutējē lentīna; viršūjysis — viršūjosios dānės iškrēta (a felső fogak kiestek) stb.

Amint a példákból látható, ezek a melléknevek a tárgy valamely megkülönböztető tulajdonságát fejezik ki. Jelentésük tehát közel áll a határozott melléknevek⁶, illetve az -inis képzős melléknevek⁷ jelentéséhez. Az a vélemény, hogy az ilyen melléknevek főnévi esetalakokból és a jis, ji névmásból keletkezhettek⁸.

A vizsgált területen azt is megállapítottuk, hogy az ia- és i-tövű igék teljesen az a-tövűek közé kerültek át, például: audām (audžiame), kenčiu (kenčiu), mylām (mylime), pēṛ (peri), šērat (šeriate), gēram (geriame) stb.

Az érdekesebb szóalkotási esetek közül megemlítendő az -ininkas képző, amely ezekben a nyelvjárásokban igen gyakori. Állandó foglalkozást jelölő személyeket nevez meg, és a cselekvőket származási helyük és lakóhelyük, illetve foglalkozásuk szerint jellemzi, például: lāukinīaks (paraszt, kolhoztag), kōpinīaks (halász, a dűnék lakója), žvējininīks (halász), žēminīaks (paraszt), kūrminīaks (aki vakondot fogott), lētūvinīaks (klaipėdai lakos), vēntinīaks (Ventė lakója), kēmīninīks (falusi la-

⁵ Az a képző másodlagos, eltolódott hangsúlyt kap, mert itt hosszan ejtik.

⁶ Vö. A. Valeckienė, Dabartinės lietuvių kalbos įvardžiuotinių būdvardžių vartojimas, in Literatūra ir kalba, 2, 175, Vilnius, 1957.

⁷ Vö. Uo., 260.

⁸Lásd: Z. Zinkevičius, Lietuvių kalbos įvardžiuotinių būdvardžių istorijos bruožai, 11–12, Vilnius, 1957.

196

lakos), butėlininks (kis házzal rendelkező), susirinkimininks (a pap feladatait ellátó személy), išimtinininks (olyan nagyapa, aki a kivételes járandóságból élt) stb.

Érdemes még megemlíteni, hogy Priekulė és Grobštai környékén a feleségeket a férjük neve alapján a férfinévből képzett, nőnemű, határozott főnévi alakokkal nevezik meg, például: Kristupoji (Kristupas felesége), Anskioji (Anskis felesége), Martynoji (Martynas felesége), Mikioji (Mikis felesége), Jūrioji (Jurgis felesége), Endrikioji (Andriejus felesége), Krizioji (Krizas felesége) és mások.

A mondattani sajátosságok közül megemlítendő a tagadó mondatokban a tárgyeset használata, például: nebeat rāda tän väika (nem találta meg azt a gyereket), žiaurōma nerōdžiau kareivis būdāms (katonaként nem mutattam kegyetlenséget), šoferi dā nemačiau (a sofőrt még nem láttam), juk mes arklēna nevalgōm (hiszen mi nem eszünk lóhúst), aš nenorėjau tēvi trukdyti (nem akartalak zavarni) stb.; a py elöljáró és igekötő használata a köznyelvi prie helyett, például: py tvōrōs (a kerítésnél), py väika (a gyereknél), py manęs (nálam), pygalvėlis (kispárna), pýgals (éjszakai szállás), pýbutis (lakóhely.

Az expedíció során több mint 200 helynevet gyűjtöttek össze. Ez nagyon fontos, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy ennek a vidéknek a helyneveit mindeddig egyáltalán nem gyűjtötték rendszeresen. Mintegy 20 régi népdalt is sikerült dallamostul feljegyezni. (A dallamokat a Priekulėi Kultúrház munkatársa, A. Jovaiša. jegyezte le.)

A Lietuvių kalbos ir literatūros institutas harmadik dialektológiai expedíciója elsősorban a Litván SZSZK északi és középső részének nyelvjárásaira összpontosított — Panevėžys, Pakruojis, Šeduva, Ramygala és Kėdainiai körzetére. Emellett az expedíció egyes résztvevőinek anyanyelvjárásait vagy azokhoz közeli nyelvjárásokat is vizsgálták. Az expedíció során 24 lakott település nyelvjárását vizsgálták meg, köztük 16 anyanyelvjárást.

Meg kell említeni, hogy ezen az expedíción a Lietuvių kalbos ir literatūros institutas dialektológusain kívül a köztársaság felsőoktatási intézményeinek két oktatója és öt tanára is részt vett.

Az expedíció során gazdag anyagot gyűjtöttek, amely pontosítja a pantininkai és pontininkai nyelvjárások területét. E vidék összegyűjtött nyelvjárási anyaga azt mutatja, hogy jelenleg Smilgiai és a Klovainiai környéki falvak is a pantininkai nyelvjáráscsoporthoz tartoznak. Továbbá a köznyelvi hangsúlyos cirkumflexes am, an kettőshangzók eltérő kiejtése alapján (egyes helyeken om, on lesz belőlük: pakrōmtė (megrágta), kõmps (sarok), másutt um, un: ruṅk(a) (kéz), kūmps (sarok)), magát a pantininkai alnyelvjárást is újonnan két nyelvjárásra osztották. A Surviliškis, Truskava, Ramygala és Ėriškės környéki pantininkai alnyelvjárásban azt is megállapították, hogy a nem cirkumflexes hangsúlyú am, an kettőshangzók változatlanok maradnak: brangùmas, pūsamėžis, míg a cirkumflexesek um, un hangkapcsolattá alakulnak: unksĭvas (korai), atkumpĭs (félreeső sarok, zug) stb. Az expedíció során sok új anyagot gyűjtöttek a hangsúly visszahúzódásáról, a szóvégek rövidüléséről, a vizsgált nyelvjárások magánhangzó-rendszerének különféle ingadozásairól stb.; több mint 600 helynevet és jelentős mennyiségű szókincsi és folklóranyagot gyűjtöttek.

A vizsgált terület határán kívül található szülőnyelvjárás-leírásokban az expedíció során sok értékes, térképezés szempontjából fontos és új nyelvjárási anyagot gyűjtöttek. Például a Kalnalis nyelvjárásának leírásában (Salantai járás, a kutatást P. Kniūkšta tanár végezte) nemcsak az adott vidékre jellemző nyelvi sajátosságokat emelték ki, hanem meg is kísérelték

197

megállapították néhány, kizárólag erre a nyelvjárásra jellemző sajátosság elterjedésének határait, több mint 300 helynevet gyűjtöttek össze, és újonnan mutatták ki, hogy a hangsúlytalan jelen idejű aktív melléknévi igenév végződésében a köznyelvi a magánhangzónak a nyelvjárási ą felel meg, például: rašos (rašas), žėnos (žinas), míg hangsúlyos helyzetben az ou kettőshangzó, például: kėrtous (kertas), bėgous (bėgas); a szintaxisz fejezetben egy érdekes és szokatlan jelenséget emeltek ki: a ant, iš, lig, be, nuo, prie, po, už, dėl šalia elöljárók a birtokos eset mellett részes esettel is használatosak, például: ba kūosė (be košės), es rūoba (iš trobos) stb. Ugyanezt a jelenséget a žemaitiai donininkai nyelvjárásterületén, Grobštas, Dovilai és Kalotė között is megállapították.

A köztársaság felsőoktatási intézményei is sok új és értékes nyelvjárási anyagot gyűjtöttek össze.

A Vilniusi V. Kapsukas Állami Egyetem dialektológusai a nyugati és középső aukštaitiai nyelvjárásokat vizsgálták (Ariogala, Kėdainiai és Šeduva járásban). Az expedíción 18 hallgató és a vezető, J. Kardelytė oktató vett részt.J. Kardelytė Nyolc lakott település nyelvjárását vizsgálták meg. A vizsgált települések anyaga pontosítja a nyugati és középső aukštaitiai nyelvjárások határát, az l mássalhangzó keményedésének izoglosszáját; feltárja a hangsúlytalan hosszú magánhangzók megrövidülésének és a hangsúlyos rövid magánhangzók megnyúlásának eseteit, az ie, uo kettőshangzók kiejtésének változatait, valamint az i, u, e magánhangzók szóhelyzetük következtében fellépő nyílását; igyekszik megállapítani a végződések rövidülésének szabályait, jelentős anyagot közöl a hangsúly visszahúzásáról, és pontosítja az első névszóragozási típus egyes számú részes esetének u végződésére vonatkozó izoglossza elterjedését: vaikū (vaikui), ārkliu (arkliui) stb.

A Vilniusi Állami Pedagógiai Intézet dialektológusai 1959-ben Kelmė járás nyelvjárásait vizsgálták. Az expedíción összesen 27 hallgató és két vezető (vezető oktatók, J. Aleksandravičius és V. Grinaveckis) vett részt. 11 település nyelvjárását vizsgálták meg. Az összegyűjtött anyag számos, a litván nyelvatlasz szempontjából fontos és értékes nyelvi tényt tartalmaz: Adomaičiai (vizsgálta B.Rokaitė, A.Iksalaitė és A. Stunžėnaitė), Kubiliai (vizsgálta R. Baltrušaitytė és Z. Dzemionaitė), Kražiai (vizsgálta G. Narauskaitė, D. Jonikaitė és G. Čičelytė), Kušleikiai (vizsgálta Ž. Urbonavičiūtė, E. Tamošaitytė és J. Kelioytė), Tytuvėnėliai (vizsgálta A. Žigytė, S. Kurmanskis, G. Stielėnytė) és Salopelkiai (vizsgálta H. Blažytė és Z. Kantminaitė) települések anyaga sok új adatot szolgáltat a hangsúly valamennyi esetben rövid végződésről az azt megelőző minden (hosszú és rövid) szótagra való visszahúzásáról. Ezt a nyelvi jelenséget, amely azt mutatja, hogy a litván nyelvjárásokban az általános (amikor a hangsúly minden esetben a szóvégi cirkumflex vagy rövid szótagról a kezdő szótagokra húzódik vissza) és a feltételes hangsúly-visszahúzódás (amikor a hangsúly rövid végződésről csak a megelőző hosszú szótagra húzódik vissza) mellett van egy harmadik fajta hangsúly-visszahúzódás is, már korábbi kutatások éveiben is megállapították⁹, de pontosabb elterjedési határait nem ismerték. A Kušleikių, Tytuvėnėlių és Kubilių települések itt közölt nyelvjárási anyaga kiterjeszti az a-tövű jelen idejű igék 3. személyű végződésének -ai használati területét (ő ėina, gaũna, nėša ~ ő megy, kap, visz és így tovább), valamint a nőnemű főnevek és névmások többes számú eszközhatározói végződésének, az -iums alaknak az elterjedési területét: lāpiums (rókákkal), vargšūms (szegényekkel), kačiūms (macskákkal). Ezenkívül ezen az expedíción első ízben állapították meg, hogy az egyszótagú szavak egyes számú tárgyesetének ga-

⁹ Vö. V. Grinaveckis. A végződések rövidülése a litván nyelv nyelvjárásaiban. Lásd: VVPI Mokslo darbai, Lietuvių kalba ir literatūra, 8, 103—104, Vilniaus Valstybinis pedagoginis institutas, Vilnius, 1959.

198

a végződésben a köznyelvi ą helyett itt au kettőshangzót ejtenek (első eleme enyhén o-s színezetű), például: kàu (ką), tàu (tą), jàu (ja) és mások.

A Šiauliai Pedagógiai Intézet 1959-ben 21 lakott település nyelvjárását vizsgálta meg. A munkát M. Kuosienė főelőadó irányította.M. Kuosienė A vizsgált települések anyaga kivétel nélkül anyanyelvjárási leírásokból áll. Ez különösen növeli az összegyűjtött anyag értékét, hiszen a saját nyelvjárást, amellyel az ember már kisgyermekkorától fogva együtt él, lehet a legpontosabban leírni. A munka pozitívumaként azt is meg kell említeni, hogy e leírások jelentős része a žemaitiai nyelvjárásokból, illetve a Litván SZSZK azon területéről származik, amely az általános hangsúly-visszahúzás övezetéhez tartozik. E nyelvjárások rendszere nehéz és összetett, ezért az adatközlők jelentős nehézségekkel szembesültek, különösen a hangsúly és a hanglejtések jelölésekor. Így például a Gedkančiai (Kelmė járás, N. Ribinskytė vizsgálta)N. Ribinskytė és a Švėkšna (Šilutė járás, A. Raukytė vizsgálta)A. Raukytė nyelvjárásának leírása jelentős mennyiségű konkrét és megbízható adatot tartalmaz a rövid végződésből bármelyik közvetlenül megelőző szótagra történő hangsúly-visszahúzásról; a Pryšmančiai (J. Lukauskas vizsgálta),J. Lukauskas Užventis (M. Sabutytė vizsgálta),M. Sabutytė Šaukotas (I. Pranevičiūtė vizsgálta),I. Pranevičiūtė Gimbogala (M. Švėgždaitė vizsgálta),M. Švėgždaitė Gilvyčiai (D. Šidlauskaitė vizsgálta),D. Šidlauskaitė valamint Gruzdžiai (Z. Ruškytė és R. Andrijaitytė vizsgálta) nyelvjárásleírásaiZ. Ruškytė ir R. Andrijaitytė az általános hangsúly-visszahúzás szabályszerűségeit és ingadozásait világítják meg ezekben a nyelvjárásokban. A vizsgált települések többségében a nyelvjárási rendszer megfelelő bemutatása mellett új nyelvjárási anyagot is feltártak, amely lehetővé teszi az egyes nyelvjárási sajátosságok elterjedési területének és elterjedtségi intenzitásának növelését stb. Például a Švėkšna nyelvjárásának leírása számos példával igazolja azt az érdekes hangtani jelenséget, amelyet a szakirodalom¹⁰ már korábban észrevett és leírt: a nyelvjárási e magánhangzó (amelynek a köznyelvben e és ė felel meg) a előttük álló kemény mássalhangzó hatására a-vá válik: màtà (metai), pamalàti (pameluoti), ràtà (reta), sáns (senas), svàkàtą (sveikata), šìmat (šimet), ràk (reikia). Az Aukštašlynas (S. Dobilait y tė vizsgálta)S. Dobilait y tė és Laužai (I. Paulauskaitė vizsgálta)I. Paulauskaitė (mindkét település Raseiniai járásban) nyelvjárási anyaga azt mutatja, hogy e vidékeken a nőnemű névszók és névmások többes számú helyhatározó esetben hímnemű végződéseket kapnak, például: dilgėliuose (dilgėlėse), akiuose (akyse), gėlduose (geldose), širdžiuose (širdyse), marčiuose (marčiose).

Sok értékes nyelvjárási sajátosságot tártak fel más nyelvjárásleírásokban is.

Jelenleg megkezdődik a vizsgált dél-litvániai nyelvjárási terület térképezése: az egyes nyelvjárási sajátosságokat térképen rögzítik, feltüntetik elterjedési területüket és határaikat. Az egyes térképeken láthatóvá válnak a nyelvjárási sajátosságok találkozásának és kereszteződésének csomópontjai, változataik, kialakulási központjaik stb. A térképeken ábrázolt nyelvjárási sajátosságok világos képet adnak a litván nyelv kialakulásáról és fejlődéséről, megvilágítják a litván köznyelv és a nyelvjárások egymáshoz való viszonyát a történelem folyamán, és hozzájárulnak a litván nyelv rokon nyelvekkel való kapcsolatainak tisztázásához stb.

SZÖVEGEK

A templomról

Egyszer anya elküldte a fiát a templomba. Azt mondta: menj a templomba, ő elment. Nem ment be a templomba, hanem a malomba, ott sétált, körülnézett a malomban, hogyan őrölnek, és hazament. Anya kérdezi tőle: azt mondja, mit láttál hát ott a templomban? Erre ő azt mondta:

¹⁰Lásd Vl. Grinaveckis, Az északnyugati dunininkai nyelvjárások fonetikai sajátosságai és fejlődésük, a filológiai tudományok kandidátusi fokozatához benyújtott értekezés tézisei, 8, Vilnius, 1956.

199

Láttam az Úr Jézust és a szent urakat, a szent asszony pedig ül, és folyton azt mondja: Itlium pitlium, itlium pitlium. Erre anya azt mondja: te bolond vagy, hát hol voltál, talán nem a templomba mentél, hanem a malomba.

Elmesélte Plakina Juzefa, 52 éves, Bebrėnai faluból, Lazūnai környékéről.

A tojáslepényről

Egy asszony vasárnap tojáslepényt sütött, és étlen ment a templomba; a tojáslepényt otthon hagyta ebédre, és a templomban sehogy sem tudta elfelejteni a tojáslepényt: hogy nélküle senki sem lakik jól, akármeddig is lesz a templomban. Imádkozta az imákat, miután keresztet vetett, közben pedig az járt a fejében, mintha valaki mégis azt mondaná, hogy a tojáslepényét már eszik. Így van ez: ha valaki valami rosszon járatja az eszét, azt mondják, az ördög súgja neki; akkor egy gyufaszálat kell felállítani, és az ördög eláll. Hát az asszony fel is állított egy gyufaszálat a háta mögött a templomban, de az ördög nincs ott; hol lenne az ördög a templomban, az asszony pedig a háta mögött térdelt le. Nézi és azt gondolja magában: talán megbolondult az az asszony, hogy gyufaszálat állít a templomban. Pedig éppen a tojáslepény volt a dologban: kisgyerekek gyűltek össze játszani, amikor anya a templomban volt, és úgy játszottak: voltak ifjú házasok, a fiú a vőlegénynek öltözött, a lány a menyasszonynak. Nos, az ifjú házasokat meg kell vendégelni. Akkor az a fiú abból a házból, ahol a tojáslepény volt, kitette a tojáslepényt és megette. Anya hazajött a templomból, és látja: a tojáslepény elfogyott. Anya pedig jól elverte a fiát.

Elmesélte Plakina Juzefa Bebrėnai faluból, Lazūnai környékéről.

Gyermekmese

Mentem az úton a fák között (az erdőn át), találtam egy farkast, megijedtem, ott feküdt, legyek lepték el, tele volt a szája. Azt gondoltam, megijesztem. Azt mondom, meg kell nézni, vajon a másik oldala is fel van-e puffadva. Elengedtem a körmeimet (karmaimat), és elkezdtem a másik oldalára fordítani. Amikor megragadta, amikor felugrott, amikor a tuskókhoz vágott engem, úgy megijesztett, hogy magam is megijedtem, átugrott a kis folyón, és elszaladt, nekem pedig két hétig fájt az oldalam.

Elmesélte Avižičius Juozas, 49 éves, Pasaliai faluból, Daunoriai körzetből.

Kalandmese

Hallottam, hogy odafönt azon gondolkodom, hogyan foghatnék szúnyogot (böglyöt), én pedig a legyeket — marhákat. Fogtam egy szúnyogot és legyeket, felvittem az égbe, hogy elcseréljem őket. Elmentem egy tölgyfához, bemásztam ebbe a tölgyfába, de nem lehetett felmászni az égbe három méternél magasabbra. Mit tegyek? Fogtam egy darab botot, megtámasztottam, és kimásztam. Ott adtak nekem borjakat, marhára cserélték őket, elmentem ahhoz a tölgyfához — a teteje leszakadt. Mit tegyek, nincs mód a földre lejutni. Levágtam ezeket a marhákat, levágtam a borjakat, a bőrökből szíjakat vágtam, összevarrtam őket, és ezeken a szíjakon ereszkedtem le a földre. Nem lehetett földre ereszkedni ötven méteren át. Jött a vihar, úgy fújt engem: hol Moszkva felé vitt a szél, hol Pétervár felé, a szíjba kapaszkodtam.

200

Fújt, csak fújt, amíg ki nem szabadultam. Ahogy kiszabadultam, egy olyan tóba (mocsárba) estem, amely nyakig ért, és ott ülök a tóban — nem tudok kijutni. Jött egy kacsa, fészket rakott a fejemre, tojásokat rakott bele, én pedig a mocsárban ülök. Jött a kutya, hogy megegye ezeket a tojásokat, én pedig megragadtam a farkánál, kihúzott engem, és lám, Vilniusba érkeztem.

Elmesélte Avižičius Juozas

Mese

Volt egy szegény ember, szegényen élt. Elindult az úton, ment. Találkozott egy öregemberrel, egy nagyon öreggel. Hová mész? — kérdezte. Megyek, öregapó, keresek valakit, aki az emberek életét meggyógyítja. És ha találsz valakit, gyere hozzám, ketten megyünk majd gyógyítani az embereket. Elindultak hát ketten, oda, ahol az ember keservesen sírt, meggyógyították, és így jártak-keltek egész idő alatt. Egyszer aztán az öreg megunta, és előkészített egy kis tarisznyát. Odajött az öreg, és azt mondta: Pihenjünk itt, menj, hozz egy bárányt, levágjuk, tűzön megsütjük és megesszük. Az öreg elaludt, a másik pedig levágta a bárányt, kiszedte a veséit, megsütötte a bőrét a tűzön, és megette. Az öreg felébredt: Na, azt mondta, kiszedted nekem a veséket, megsütöm és megeszem. Öregapó, a fekete báránynak nincs veséje. Hogyhogy nincs? Minden báránynak van veséje. Ő nem vallotta be, hogy megette, hazudott az öregnek. Aztán megette a bárányt, az öreg pedig otthagyta ezt az embert, mondván: Én hazamegyek, nélkülem ne gyógyíts. És ő otthagyta. Ahol volt, megbetegedett az úr lánya. Odament ez a szegény ember, hogy meggyógyítsa. Én meggyógyítom, mondta. Megnézte, hogyan gyógyít az öreg, hát ő is úgy gyógyított. Az öreg nem gyógyított, hanem Isten adta neki az életet. Ő elment gyógyítani; fogott egy kést, hogy leszúrja a lányt, leszúrta — nem sikerült levágni, a kezére fröccsent, ő maga is megsebesült, és semmit sem ért el — nem gyógyította meg. Aztán az úr elment a mulatságra, már akasztani kezdték, már fel akarták kötni. Ott, ahol volt, megérkezett az öreg. Te gazember, mit tettél! Megmondtam, hogy ne gyógyíts, de nélkülem elmentél gyógyítani, és most felakasztanak. Na, van a fekete báránynak veséje? Öregapó, nincs. Ha már felakasztanak, a halálod biztos, és nincs többé kiút. No, ilyen baj ez; ha már nincs más lehetőség, az öreg elment az úrhoz, hogy meggyógyítsa azt a lányt, akit a másik leszúrt. Az öreg összerakta a lányt, összeforrasztotta a darabokat, amelyeket ő vágott le, egyet az egyik fülébe, egyet a másik fülébe fújt — a lány felkelt, talpra állt, egészséges lett. Na, elment az úrhoz, és azt mondta: Segítettem ezen a teremtésen, hiszen én gyógyítottam meg. Az úr elengedte. Az öreg azt mondta neki: No, gyermekem, ne menj nélkülem gyógyítani, mert felakasztanak, a halálos ítéletedet már majdnem kihirdették. Az öreg elindult tovább. Három halmot rakott, egy halmot, aztán egy másikat, majd egy harmadikat. Öregapó, mit csinálsz? Három halmot raksz, az enyémet is rakod, hiszen ketten gyógyítottunk, a harmadik nem volt a miénk. Na, fiam, ez a te halmod, ez az én halmom, a harmadik pedig annak az embernek, aki megette a bárány veséjét. Ő nevetett: Öregapó, hát én ettem meg. Hol etted meg? Már halálra voltál ítélve, nem vallottad be, de amikor megláttad a halált, bevallottad, mit ettél meg. Menj, menj, ne félj. Öregapó, becsületszavamra, én ettem meg. Te gazember, ott függött a halálod, nem vallottad be, de amikor megláttad a halált, bevallottad — drágább neked az igazság, mint az élet. Az öreg az összes halmot a tarisznyába gyűrte, és odaadta neki. No, élj, és ne menj többé gyógyítani. A gyermekek nem jártak az Isten házába — csak úgy jártak-keltek.

Elmesélte Avižičius Juozas

201

A méhekről

Így történt: az ördög megetette a medvét (rászedte). A medve segített a méheknek, az ördögnél pedig olyan férgek voltak, amelyek megették a kárt, a lovakat. Az ördög látta, hogy a medve mézet hord, és megkívánta a mézet, akkor aztán elkezdett alkudozni: cseréljünk, te adsz nekem méheket, én neked férgeket. A medve beleegyezett, de aztán elkezdett gondolkodni: hátha az ördög rászed, hátha nem lesz jó, ha cserélünk. Az ördöggel megegyeztek, és akkor már ki kellett találni, mikor cseréljenek, nehogy rosszak legyenek az ördög férgei: azok nem tudják, hátha ezek a férgek jobbak lesznek, mint a méhek. Akkor az ördög azt mondta: akkor cserélünk, amikor az összes levél lehull a fákról. Az ördög tudta, hogy ősszel lehullanak a levelek, az ördög pedig akkor kitalálta a fenyőt és a lucfenyőt, amelyek levelei soha nem hullanak le. Akkor az ördög ősszel eljött a medvéhez, amikor már lehullottak a levelek. Akkor a medve azt mondta: talán vak vagy, nézz körül, lehullottak-e. Az ördög körülnézett, hogy mi van, és a méhek a medvénél maradtak. Az ördög sok embert adott, és azt mondta: ahol méhek vannak, oda soha nem csap be a villám.

Elmondta Spiečys, 58 éves, Dervagiai faluból, Daunoriai körzetéből.

Sirató az anya halálakor

Ó, édesanyám, miért hagytál el engem, én árván maradtam, az emberek gyermekeinek van édesanyjuk; fésüli a hajukat, fonja a hajukat, kimossa az ingecskéjüket, megcsinálja a kis munkáikat, aztán még el is fekteti őket: korán nem engedi elaludni, este pedig nem fekteti le időben. Ó, édesanyám, neked készítettek koporsót; az sötét, nem készítettek fényeset. Ó, édesanyám, milyen koporsót készítettetek, milyen szomorút. Ó, édesanyám, csendben fekszel, nem felelsz nekünk, nem szólsz hozzánk, nem mozdítod a kezed, nem tudsz megszólalni. Ó, édesanyám, gyere el korán, ébreszd fel szépen, gyengéden a gyermekedet, gyere az ablak alá, hívd a gyermekeidet, hogy ne aludjanak el, hogy felkeljenek dolgozni, mert elaludhatnak, mert nem tanulhatnak, a saját édesanyjuk, a saját rokonuk nélkül. A mostohaanyák nem édesanyák, azok nem becézgetnek, olyan nehéz nekik, olyan rossz nekik, nincs, aki hívjon minket, nincs, aki lefektessen minket, nincs, aki ételt készítsen, megetessen minket, a saját édesanyánk, a saját rokonunk nélkül. Írj egy levelet, add oda a madárkának, hogy vigye el, hogy hívja ide, hogy beszélhessek vele, hogy megismerhessem anyám szavait. Ó, te édesanyám, többé már nem látlak, többé nem pillantok rád, ó, édesanyám, mikor veszel magadhoz engem.

Elsiratta Audzevičiūtė Vikčia, 72 éves, Uosiagirai faluból, Daunoriai körzetéből.

Sirató a leány halálakor

Ó, leánykám, ó, kedvesem, ó, bogyócskám, ó, madárkám, többé nem látlak, nem lesznek a nyomaid, nem lesznek a szavaid, nem lesz, aki helyettesítsen (pótoljon), nem lesznek a munkácskáid. Miért haltál meg ilyen fiatalon, miért hervadtál el ilyen korán, mint a fű ősszel, mint a virág a kertben? Miért hagytál el engem, miért hagytad itt öreg anyádat, te fiatalon mentél a föld alá, miért haragudtál meg, talán rám, az öregre, vagy olyan nehéz volt neked így élni? Ki fog az öregségemben rám vigyázni (néz-

202

… (a feleségem), ki fog engem eltemetni (földbe helyezni)? Azt hittem, hogy te, kedves lányom, még meglátod a síromat, de nekem jutott osztályrészül a te ifjú sírodat betemetni, téged a földbe tenni. Kis házikód ablakok nélkül marad, olyan sötét és szomorú lesz: nem hallom többé szavaidat, nem látom apró lábaid nyomát — sem hallani, sem látni nem tudlak; te nekem többé egyetlen levelet sem küldesz (nem olvasok), nem jössz hozzám, nem mondasz semmit, milyen az életed (élet) odalent a földben, kedves lányom.

Elpanaszolta Avižičienė Paulina, 48 éves, Dervagiai faluból, Daunoriai környékéről.

Siratóének a férj halálakor

Ó, drága férjem, ó, legszebbikem, ó, kedvesem, miért haltál meg, miért hagytál el engem? Az emberek a földet szántják majd, de nekem nincs, ki felszántsa; kis nyírfásom parlagon marad. A gazda kisfia még kicsi, nincs, aki tanítsa, nevelje; apja tanításait nem fogja megjegyezni, nem ismeri majd az apját. Mások gyermekei a maguk apjával mennek szénát kaszálni, ő pedig úgy áll majd, mint egy tuskó; a gyerekek bántani fogják, és nem lesz, aki szóljon értük. Nehéz egyedül maradnom; mit tegyek most, hová forduljak, merre menjek? Miért hagytál magamra, miért nem vittél magaddal? Nem feledkezel meg rólam, vágj le egy szeletet a kenyeredből, és vedd magadhoz, hogy ne kelljen egyedül szenvednem! Más menyecskék a férjükkel mennek, nekem pedig egyedül kell mennem. Ó, drága férjem, zöldellő fű nő a sírodon; eljön a nyár, a kakukk megszólal, a madárkák énekelnek, a hangyák, bogárkák mind életre kelnek, te pedig egyedül fekszel a földben. Adja meg neked Isten az eget, hogy odafönt jobb legyen neked.

Elpanaszolta Spiecienė Ona, 60 éves, Dervagiai faluból, Daunoriai környékéről.

Altatódal

Aludj, aludj, fekete kismacskám, ne ébreszd fel a gyermekemet! Leveszem azt a bőrdarabot, kis gyermekemnek bundácskát varrok. Aludj, aludj, tarka kismacskám, ne ébreszd fel a gyermekemet! Leveszem azt a bőrdarabot, gyermekemnek kis bundát varrok. Aludj, aludj, fehér kismacskám, ne ébreszd fel a gyermekemet! Leveszem azt a bőrdarabot, gyermekemnek kis inget varrok.

Elénekelte Audzevičiūtė Vikcia, 72 éves, Uosiagiria falu, Daunoriai környéke.

Altatódal

Huss, huss, én téged ringatlak, én szép kis lányom, én kedveském, én csitítalak, én ringatlak, én kis dalocskát énekelek neked, hogy el tudj aludni.

Énekelte Audzevičiūtė Vikcia

203

Pásztordal

Ne ess, ne ess, esőcske, a te gyermeked megfázik, megfázik: a bokrok alatt ülve, darab kenyeret tartva, a kenyérből vágva, kis darabokra osztva.

Énekelték: Kavalčiuk Paulina, 49 éves, Tulko Juzefa, 60 éves, Stankevič Vladislava, 45 éves, Žaldak Olesia, 56 éves, Tulko Ana, 53 éves, Žaldak Olimpija, 48 éves, és Plakina Juzefa, 52 éves. Mindannyian a Lazūnai járás Bebrėnai falujából.

Ima fel a Holdhoz

1) Fiatal holdacskám, az ég királya, te légy egészséges, mi pedig egészségben legyünk.

Feljegyezve Šeškų faluban, Daunoriai járásban, Škarbelioji Vikčia asszonytól, körülbelül 65 éves.

2) Fiatal holdacska, az ég királya, legyen neked koronád, nekünk pedig egészségünk és életünk.

Feljegyezve Audzevičiūtė Vikčia asszonytól

Dal

A nyúl az utcákon ugrándozik, a lányok pedig a szobákban (kis szobában): a nyúl meg akarta lesni, mit csinálnak a lányok.

A lányok kenderkórót fonnak, kenderkórót fonnak, a vásárra viszik, a legények pedig fütyülnek, a legények pedig fütyülnek.

Énekelte Audzevičiūtė Vikčia

Találós kérdések

1) A falakon járkál, vörös sapkával (poroszok).

2) Öt fia van az anyának, és mindegyiknek ugyanaz a neve (kézujjak).

3) A pajta tele van báránykákkal, és csak egy bárány béget (templom és pap).

4) Fenék nélküli hordó, abroncsok nélkül, és semmi sincs benne, mégis tele van borral (here – tojás).

5) Kéz és fejsze nélkül épült házikó (madárfészek).

6) A fejéből farok, a farkából farok (ló).

7) A mákszem átfúrja a naptárt (a bolha megcsípi az embert).

8) Az egész fa egyenes, csak egy ága hosszú (fejőedény).

9) A fa odvában füstölög (alma).

10) Az anya sima, az apa púpos, a gyerekek göndörek (köszörűkő, csűr, cséphadarók).

204

A LITVÁN NYELV NYELVÉSZETI ATLASZÁHOZ SZÜKSÉGES NYELVJÁRÁSI ANYAG GYŰJTÉSE

Э. И. ГРИНАВЕЦКЕНЕ

Összefoglaló

A cikk a litván nyelvtudomány fontos területére, a litván nyelvjárások tanulmányozására és a litván nyelvészeti atlasz számára történő nyelvjárási anyaggyűjtésre hívja fel a figyelmet. Ezt a munkát köztársaságunkban 1951 óta végzik. Aktívan részt vesznek benne a köztársaság felsőoktatási intézményeinek litván nyelvi tanszékei, valamint a Litván SZSZK Tudományos Akadémiája Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetének Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Osztálya, amely e munka irányító és koordináló központja. Eddig a Litván SZSZK területének több mint 500 településéről gyűjtöttek nyelvjárási anyagot, továbbá néhány, Nyugat-Belarusz területén fekvő, elszigetelt litván nyelvszigetről is. A jövőben még a nyelvjárástani atlaszunk hálózatába tartozó további 200 település nyelvjárásait kell kutatni; ezt követően befejeződik a litván nyelvjárások atlaszához szükséges adatok gyűjtése. A nyelvjárási anyag rögzítése és tanulmányozása az utóbbi években különösen intenzívvé vált. Csak 1959-ben 85 településről gyűjtöttek nyelvjárási anyagot.

A cikk áttekinti a nyelvjáráskutatás menetét, feltárja az összegyűjtött nyelvjárási anyag tudományos értékét, rámutat a litván nyelvjárástan szempontjából fontos, a nyelvjárásokban fennmaradt nyelvi jelenségekre, és hangsúlyozza az előkészítés alatt álló litván nyelvészeti atlasz nagy jelentőségét.