LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, VI LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

A moldvai és román DOINA eredetének kérdéséhezDOINA

G. BOGACS

A múlt század közepe óta a doina terminus egy sajátos, a románok előtti folklórhoz tartozó dal- és zenei műfaj megnevezéseként szilárdan beépült a folklorisztikába és a köznyelvbe. Igaz, a román népdalok első gyűjteményének (1852) összeállítója, Vasile Alecsandri, aki széles körben elterjesztette a terminust, valamint az utána következő kulturális személyiségek csak az irodalmi kritériumot vették figyelembe a műfaj meghatározásakor. E Moldva népi terminológiájából kölcsönzött szó alatt sokáig bármely lírai alkotást értettek, rendszerint moll hangvételűt, amely szövegében különbözött a hősi-epikus költeményektől, a rituális, naptári és táncdaloktól. Akkor, a XIX. század második felében és századunk első évtizedeiben még nem jött el az idő a vokális és hangszeres doina dallamának és szerkezetének, elterjedési területének, fejlődési szakaszainak, funkcióinak, előadási sajátosságainak és más kérdéseinek tanulmányozására.

Miközben a hazai folklorisztika még csak a jövőbeli általánosításokhoz gyűjtötte az adatokat, 1875-ben alapos tanulmány jelent meg magának az elnevezésnek az eredetéről. A Harkivi Egyetemen tanult kiváló moldáv–román filológus, B. Petriceicu Hasdeu felvetette a terminus etimológiáját, és kapcsolatot állapított meg távoli megfelelőivel. Hasdeu szerint a szó trák (dák) eredetű. Rokona – írta – a kelta–ír dan ’ének, költemény’ és a perzsa danah ’nők által énekelt dal’. Mindkét alak közös etimonjaként a szanszkrit dana ’ének, hang’ szó tételezhető fel. A terminus további megfelelői az avesztai daēnā ’ének’ és az örmény den, ám a legközelebbi természetesen a litván daina ’ének’.

183

(Abban az időben még senkit sem foglalkoztathatott ugyane szó sorsa a lett nyelvben)¹.

„A dákok és a litvánok – írta Hasdeu – tehát az egyetlen népek, amelyek változatlanul megőrizték a daina szó tartalmát és alakját – az indoeurópai alapnyelv legszebb örökségét, azt az örökséget, amely őseink közösségének sokkal korábbi tanúbizonysága, mint a legrégibb lapidáris feliratok”...²

A moldáv–román tudós felvetette azt a kérdést is, vajon a litvánok kölcsönözhették-e a terminust a románoktól. Megjegyezte, hogy a szlávoknál nincs ilyen szó, továbbá hogy a moldávok és a litvánok valaha „szomszédságban” éltek. Hasdeu azonban rögtön el is vetette ezt a lehetőséget: szerinte a népdalok elnevezéseit nem kölcsönzik, ráadásul az -i- megjelenése a litván daina alakban (a szanszkrit dana alakhoz képest) magának a litván nyelvnek a fejlődési törvényeivel magyarázható³. Ez a tudós nem vetette fel annak lehetőségét, hogy maguk a románok a litvánoktól kölcsönözték a szót.

Hasdeu álláspontját és érvelését a doina terminus trák eredetéről megelőzte a tudományban Dimitrie Cantemir (1672–1723) magyarázata. E kiváló moldáv tudós szerint a doina a dák „háború istenének” neve volt. Cantemir a szövegéhez fűzött jegyzetben megjegyezte, hogy ez a szó rendszerint az „férfi” (az előadásmód szempontjából) dalok kezdősorában fordul elő, vagyis e istenség említése egyfajta invokáció⁴. Cantemir tanúsága arról, hogy a szó szerepelt a dalok kezdőformulájában (amelyek véleménye szerint kizárólag harci jellegűek voltak), későbbi folklórfeljegyzések alapján igazolódott. Valóban, a doinák olykor több kétszótagos vagy egyszótagos felkiáltásból álló kezdősoraiban, valamint azokban a kezdősorokban, amelyek mára helyenként fakultatívvá váltak, megtalálható ez a szó. Különböző fonetikai változatai és ritmikai-hangsúlyozási helyzetei azonban nem csupán a doinák, hanem más műfajok, köztük rituális dalok kezdősoraiban is előfordulnak. Így a dákoromán nyelvterület északi részén, Máramarosban ezek használatosak: dăina, dŭină; dui, dui, dui; Erdélyben pedig: dăină, dăina; ăi-nam – dăinam; ěi-nu – duinu; dăina-le; dăina-mă; ăină-dăină; dăina-dăină. Moldvában a doina és a kicsinyítő képzős doinița. használatos.

¹ A daina terminus 1893-as bevezetése Kr. Barons által, Wissendorff kiadó sürgetésére, valamint bevezetésének J. Lautenbach és J. Sander által felhozott érvei éles ellenállásba ütköztek P. Šmits és J. Sirmāis részéről: P. Šmits, Par jauno tautas dziesmu krājumu. „Mājas Viesis”, 1893, 50. o.; J. Sirmāis, Mūsu tautas dziesmu jaunākais izdevums, „Dienas Lapa”, 1894, 212–215. o. Ezt az információt M. Bētiņa rigai folkloristának köszönhetjük, aki iránt őszinte hálánkat fejezzük ki.

² B. Petriceicu Hasdeu, Principie de filologia comparativa arioeuropea cuprindênd grupurile indo-perso-tracice, greco-italo-celtic și leto-slavo-germanic cu aplicăciuni la istoria limbii romane. Curs ținut la Facultatea de Litere și Filosofía din București, I, 1875, 28–29. o.

³ Ugyanott, 26–27. o.

⁴ Димитрий Кантемир, Дескрипция Молдовей, Кишинэу, 1957, стр. 197.

184

Csak Moldvában, Bukovinában és Máramarosban használják a doina szót és változatait a dal zenei műfaját jelölő terminusként. Erdélyben a szó csak a kezdősorokban fordul elő. A dákoromán nyelv más területein a doina terminus ismeretlen: Havasalföldön, Olténiában, a Bánságban és Dobrudzsában egyáltalán nem használatos⁵.

Cantemirnek a zenei műfaj és maga az elnevezés eredeti katonai jellegéről vallott nézete a XIX. században is követőkre talált: ezt a nézetet vallotta Iordachi Mălinescu és a neves moldvai író, C. Negruzzi is, aki még három menetindulószerű „doinát” is írt, népdalnak tüntetve fel őket.

A későbbi tudósok számára azonban nem tűnt meggyőzőnek Hasdeu érvelése, aki korának tudományos színvonalán támasztotta alá Cantemir nézetét⁶. Hasdeu előtt és után egyaránt (vele azonban nem vitázva) más nyelvekben keresték a szó alapját: latin donativum „a római katona csata után kapott ajándéka” (!), latin Diana „a vadászok (és ennélfogva a katonák) védelmezője”, Danubius „a Duna”. Mindhárom javaslat 1842-ben látott napvilágot Iordachi Mălinescu műkedvelő tollából⁷. Mások a szláv nyelvekben keresték az etimont: szláv двойница „kettős puskacső, kettős nádsíp” — A. Cihac⁸; orosz дуть, дунуть — C. N. Burileanu⁹. Más filológusok a görög δην, δαν szóból, a „Jupiter” dór elnevezéséből vezették le — Petru Maior¹⁰ —, de még gyakrabban a latinból: Diana+oda (!) — I. Eliade-Rădulescu költő¹¹; latin doleo, a feltételezett köztes *dolina alakon keresztül — A. T. Laurianu és I. C. Massim¹² és mások. Végül akadtak olyan kutatók is, akik a szót a saját nyelvükből vezették le: az a dăina „egyensúlyozni, ingadozni” igéből, vagy a költői műfaj kezdősoraiban gyakran előforduló indulatszó ismétléséből: dui, dui, dui¹³. A szó dákoromán nyelvbeli germán eredetére vonatkozó vélemény is elhangzott.

A legutóbbi, ugyane témáról szóló munkában, a román folklorista Ovi- fentebb már idézett, dokumentumokra támaszkodó és érzékeny tanulmányában

⁵ Mindezeket a példákat összefüggéseikkel együtt közli a román folklorista Ovidiu Papadima tanulmánya: Considerații despre doină, „Studii și cercetări de istorie literară și folclor“, IX, 1960, 2. sz., 326—329. o.

⁶ A szerző megemlítette annak a kutatónak a nevét is, aki elsőként teremtett kapcsolatot a dákoromán doină és a litván daina között: Martin Haug müncheni orientalista („Zeitschrift der Deutschen Morgenländischen Gesellschaft“, 1855).

⁷ Iordachi Mălinescu, Un discurs și poezie, „Foaie pentru minte, inimă și învățătură“, V, 1842, стр. 97—99; Ap. B. Petriceicu Hasdeu, Op. cit., стр. 21; Ovidiu Papadima. Op. cit. стр., 312.

⁸ A. de Cihac, Dictionnaire d’étymologie daco-romane, Francfort s/M., 1870, s. v.

⁹ C. N. Burileanu, Intre frunză verde“ și doină, București, 1936, стр. 57.

¹⁰ Ap. B. Petriceicu Hasdeu, idézett mű, 21. o.

¹¹ Ap. Ovidiu Papadima, idézett mű, 314. o.

¹² A. T. Laurianu și I. C. Massim. Glossariu care coprinde vorbele d’in limb’a romana straine prin originea sau form’a loru și celle de origine indouioasa, București, 1876, s. v.

¹³ Tiberiu Brediceanu, 170 melodii populare romînești din Maramureș. București, 1957. стр. 5.

185

Papadima tanulmánya határozott véleményt fogalmazott meg a szó eredetéről. Az erdélyi dăina forma – amint azt „teljes joggal” Hasdeu is javasolta – lehet dák eredetű¹⁴; a moldvai doina forma viszont „egyértelműen” a szláv nyelvekhez tartozik¹⁵. Miért kell hát ugyanannak a jelenségnek az elnevezéseit ennyire különválasztani?

Hasdeut leszámítva azonban a fent felsorolt szerzők közül egyik sem támasztotta alá érvekkel feltevéseit vagy etimológiai magyarázatát: egyszerűen csak felvetették, anélkül, hogy megpróbálták volna cáfolni a korábbi szerzők véleményét.

Valószínűleg Hasdeu etimológiájának váratlansága és óriási „ívű” magyarázata hozta zavarba ezeket a kutatókat. A nyelvészet legújabb eredményei szerint azonban valójában nincs is olyan sok dák elem a moldvai nyelvben. A trák nyelv legújabb kutatói, a bolgár etimológus Vl. Georgiev¹⁶ és a román nyelvész I. I. Russu¹⁷, az úgynevezett autochton elemeknek szentelt munkáikban nem tárgyalják, sőt a doina szót még a Balkán-félsziget népeinek nyelveiben fennmaradt trák szavak jegyzékébe sem veszik fel. Az egységes, régi „dák” minta hipotézisének ellentmondanak az olyan változatok is, amelyek egy ennyire egységes nyelv, mint a dákoromán esetében váratlanok, és egymástól igen kis távolságra, sőt ugyanazon a településen is előfordulnak. E szó dákorománoknál való nagy régiségét hangalakja is erőteljesen cáfolja: a várt mai forma dákorománul nem doina, hanem *doaină volna. A tudósokat az is megzavarhatta, hogy Hasdeu túl kategorikusan zárta ki az átvétel lehetőségét, holott más nyelvekbe gyakran nemcsak az elnevezések, hanem maguk a tárgyak – népi hangszerek, táncok és dalok – is átkerülnek; ilyen például a dákoromán nyelvben a cobza, lăuta, ghitara, polca, mazurca sîrba, bulgăreasca; a mai lett nyelvben pedig maga a daina szó és így tovább. (Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az átvett tárgyak és szavak sohasem „tiszta” formájukban jelennek meg, hanem mindig a hagyományos készlettel keverednek.) Végül Hasdeu akkoriban nem is vehette figyelembe a szó nagyfokú hangalaki változatosságát, a doina zenei jellegét (a litván dainákhoz való közelségét vagy távolságát máig senki sem vizsgálta...), valamint a doina kialakulásának fokozatait és elterjedési területét.

A legfontosabb szempontot azonban sem Hasdeu – akinek akkor nem álltak rendelkezésére a szükséges anyagok –, sem a későbbi etimológusok nem vették figyelembe: a doina szó leggyakrabban csupán e zenei műfaj poétikai szövegének bevezető formulájában szerepel (területi változatként és néhány más műfajban is), annak a részében, amely a zenetudósok megállapítása szerint sem genetikailag, sem

¹⁴ Ovidiu Papadima, Op. cit., стр. 316.

¹⁵ Ibidem, стр. 317.

¹⁶ Владимир Георгиев, Тракийският епик, София, 1957.

¹⁷ I. I. Russu, Limba traco-dacilor, București, 1959.

186

még tematikusan sem kapcsolódik a doina többi részéhez mint műfajhoz¹⁸. Ha pedig magában a doinában is megjelenik, a szó ott is csak a verssor természetes hosszát kiegészítő töltelékként szolgál.

Valószínűleg éppen innen, ebből a bevezető, „idegen” formulából – amely napjainkban e műfajban már fakultatív – különült el idővel a doina szó, és kezdetben regionálisan, majd a XIX. század közepétől (jelentését kibővítve) magát ezt a sajátos poétikai és zenei műfajt kezdte jelölni. A folklórban gyakori, hogy egyes szavak a kezdő formulából, vagy általában a dal szövegéből kiválva önálló, általános jelentésre tesznek szert. A dalok kezdő formulái lehetnek különféle felkiáltások és más nyelvekből teljes egészükben átvett mondatok is: ilyenek a csángó nyelvű román balladák kezdősorai, a cigánydalok moldvai bevezető formulái és más hasonló példák. Teljes versszakok is átkerülnek egy másik nyelvi közegbe (így Vinnyica megyében egy ukrán folklorista megtalálta Puskin „Zemfira dala” című műve mintájának moldvai szövegét; a gyermekek „kiszámolóiban” más nyelvekből átvett szavak és teljes kifejezések fordulnak elő stb.). A bevezető formulákban előforduló, minden jelentésüket elvesztett szavak, amelyek olykor különböző rituális dalok versszakait választják el egymástól (például a teljesen érthetetlen román ler szó jelenléte a ler, doamne formulában, amely a latin (Na) IleI (uiah), domine alakból ered), egyszerre bizonyítják az újabb átvételek kezdőformulába való bekerülésének lehetőségét, és nem zárják ki annak további elszigetelődését. Végül a doina szó minden változatával együtt egyáltalán nem fordul elő a teljes dákoromán nyelvterületen. Sőt, csupán Moldvában, Bukovinában és Máramarosban – vagyis a terület északi és északkeleti részén – használatos a népnyelvben egy meghatározott zenei műfaj megnevezéseként; Erdély viszonylag nagy területén csak a kezdősorokban maradt fenn, és nincs meghatározott jelentése. A dákoromán nyelvterület déli részén a szó egyáltalán nem fordul elő, ahogyan a Balkán-félsziget valamennyi újlatin nyelvjárásában sem. Ez természetesen nem volna lehetséges, ha a szó egységesen dák eredetű lenne.

Mindez arra utal, hogy a moldvai doina szó jövevényszó.

Felvethető az a feltevés, hogy a dákoromán doina szót a XIII–XV. században vették át a litvánoktól. E hipotézis mellett a következő (nyelvi jellegű) tények szólnak.

A litván nyelvben a daina „népdal”, míg a moldvaiban csupán egy sajátos poétikai és zenei műfajt jelent. A moldvai nyelvben tehát a szó jelentése jóval szűkebb, mint a litvánban. Ez a jelentésszűkülés éppen azokra a lexikai

¹⁸ Em. Comişel, Preliminarii la studiul ştiinţific al doinei, „Revista de Folclor”, IV, 1959, № 1—2, стр. 157.

187

A kölcsönszavak elterjedése – mint azt már tudjuk – a dákoromán terület északi felében, vagyis éppen azon a vidéken ment végbe, amelynek lakói valóban érintkezhettek a litvánokkal: ha nem is „szomszédságban” éltek velük, de legalább katonai, kereskedelmi és kulturális kapcsolatba kerülhettek velük. Ezen túlmenően ma, amikor már számos tény gyűlt össze, egy további, látszólag egyáltalán nem véletlen egybeesés is megfigyelhető: a doina szó dialektális formáiban, a daina és a daină alakban él (melyek oly közel állnak a litván daina szóhoz, hogy azzal azonosak!), és a bevezető formulákban, valamint népi terminusként is északon, éppen e műfaj előfordulási körzetében és zenei fejlődésének legősibb szakaszában.¹⁹ Végül a doina szó kölcsönzését azért is fel kell tételeznünk, mert a litvánnal ellentétben, ahol a szó számos azonos tövű szóban is megjelenik, a dákorománban a doina tőszó, és valamennyi belőle képzett szó viszonylag új képzőkkel jött létre: a дойнаш főnév a nyelvben új, magyar eredetű -аш képzővel alakult; a becéző дойницэ alakban szláv eredetű képző szerepel; az összes többi származék – a дойнар, valamint a дойни, дойнишоарэ и дойнитор – bár latin eredetű képzőkkel formálódott, a moldvai nyelvben mégis meglehetősen új, a moldvai nyelv fennállásának időszakából származó képzés. Mindez – a jelentés beszűkülése, a дайна dialektális alak előfordulási területének egybeesése a doina legősibb zenei szakaszának területével, végül pedig a дойна tőszóból létrejött új képzések morfológiája – nem állhatott volna fenn, ha a дойна szó (terminusként, nem költői és zenei műfajként!) dák eredetű volna.

A dákoromán дойна kölcsönzése a litván királyság határainak a XIII—XV. században Moldva és Észak-Erdély határáig történő kiterjesztése idején mehetett végbe. Hogy ez a kölcsönzés közvetlenül vagy a lengyel nyelv közvetítésével történt-e, nem világos: a lengyel dalokban is előfordul a hasonlóan tisztázatlan eredetű dana szó (ilyen összefüggésben: Da, dy, dana, da, dy, dana; Oj dana moja dana; Dana, dana, dana, dana; Dana...le... stb.).²⁰

Kezdetben egy számunkra ismeretlen versszak, vagy csupán ez az egy szó, amely korábban valamely önálló versszakban élt (talán valóban katonai jellegű, ráadásul litván nyelvű volt!), bekerült egy helyi, hagyományos doinadallam hagyományos kezdőformulájába. A költői versszakkal vagy refrénszóval együtt szokatlan dallamelemek is beépültek ebbe a kezdőformulába, rárétegződtek vagy kontaminá-

Бэла Барток, Insemnări asupra cântecului popular romînesc, Cu o prefață de Zeno Vancea, „Revai Lexicon“, Vol. Supl., 1935, стр. 73; Ap.: Tiberiu Alexandru, Béla Bartók despre folclorul romînesc, București, 1958, стр. 73; Cfr. Em. Comișel, Op. cit., стр. 149.

²⁰ См., например, сборник: Dolf Chybiński, Od Tatr do Bałtyky, Kraków, 1950, NN 89, 140, 177, 208 и др.

188

ciódtak össze. (Mint már tudjuk, ennek a dákoromán zenei műfajnak a kezdőformulája, amelyben a doina szó egyáltalán előfordul, genetikailag és tematikusan sem kapcsolódik a hagyományos doinához.) Ezután a kezdőformula megszilárdult állandóságának, következésképpen pedig a szó gyakori használatának köszönhetően a szó kiszakadt a szövegösszefüggésből, és az egész zenei műfaj terminusává vált. Ezt a különválást ma is megfigyelhetjük Máramarosban, ahol a duina terminus nem választható el a szokásos dui-dui-dui ismétléstől; ezt azonban nem a szó képzőtövének, hanem következményének kell tekintenünk. Máramarosban viszont, ahol a refrénismétlés és az immár önállósult terminus kapcsolata ma is érzékelhető, a doina dallamának legősibb, konzerválódott típusa maradt fenn. Tekintettel a zenei műfajok különböző területeken tapasztalható egyenlőtlen fejlődésére, feltételezhetjük, hogy Moldvában is hasonló folyamat ment végbe: egy ugyanilyen „idegen” kezdőformulából vált ki a szó, és honosodott meg terminusként. Ez azonban már a doina – a maga átvett kezdőformulájával együtt – korai elterjedésének valamely szakaszában történt. Maga a doina dallama itt a saját fejlődési útját járta, és eltávolodott a legősibb szakasztól, amely csak Máramarosban maradt fenn.

Az európai tudósok nem tudtak arról, hogy a moldvai és a román nyelvben létezik a дойна szó. A litván daina szót némelyek, például Johann Schmidt, a di-t „táncolni” tőhöz kapcsolták; mások a deja „panasz”, illetve a dejoti „panaszkodni” szóhoz (Schleicher), Pictet és Albert Weber pedig az indoeurópai nyelvek megfelelőivel (perzsa, zend és egyéb nyelvek) való kapcsolatát is kimutatták. E. Fraenkel legutóbbi litván etimológiai szótára²¹, amely Schmidt véleményét fogadja el, megjegyzi, hogy a daina szó a lett nyelvben is használatos, ugyanilyen jelentésben, és rokon a lett diēt „táncolni”, „énekelni” igével. A szó jelentésére vonatkozó bőséges dokumentáció K. Mülenbach és J. Endzelin lett–német szótárában található²².

A fent kifejtett hipotézis a dákoromán дойна litván eredetéről természetesen csak a terminológiai kérdésre vonatkozik. A doina lírai műfaj. A líra pedig minden nép folklórjának elengedhetetlen része. Konkrét formáját és tartalmát tekintve a doina különösen közel áll a Balkánon élő népek lírai dalaihoz. A műfaj egészének széles körű elterjedése, illetve bizonyos népek körében tapasztalható konkrétabb hasonlósága azonban semmiképpen sem tekinthető kölcsönzésnek vagy vándorlásnak. A folkloristák a poligenezis fogalmát használják annak a jelenségnek a megjelölésére, amikor egy műfaj különböző népeknél, olykor nagyon

²¹ Prof. E. Fraenkel, Litauisches Etymologisches Wörterbuch, Lieferung I, Heidelberg—Göttingen, 1956, s. v.

²² K. Mülenbachs—J. Endzelīns, Latviešu valodas vārdnīca, I—IV, Rīgā, 1923—1932.

189

egymástól távoli területeken, az anyagi és szellemi élet azonos feltételeinek következményeként.

A doina zenei műfajának stílusa viszont több zenetudós megfigyelése szerint nem északra, nem Litvánia felé, hanem keletre (vö. az ukrán dumákat) és délkeletre (Béla Bartók)²³, keletre (C. Brăiloiu)²⁴, valamint a perzsa–arab maqám felé (Emil Riegler Dinu)²⁵ mutat.

A moldvai doina és a litván daina összehasonlító vizsgálatával még senki sem foglalkozott, de kétségtelen, hogy ez a téma hamarosan lelkes kutatóra talál.

Amint az elmondottakból kitűnik, a moldvai és a litván doina—daina közös eredetének kérdése nem olyan egyszerű, mint amilyennek több mint 80 évvel ezelőtt még az olyan nagy tekintélyű tudós számára is tűnt, mint Hasdeu. E két terminus meghökkentő hangtani egyezése és szemantikai közelsége további gondos kutatást igényel, amelyhez nyelvészek (dialektológusok és etimológusok), de főként zenetudósok összehangolt erőfeszítésére van szükség; nemcsak moldvaiakéra és románokéra, hanem ukránokéra, lengyelekére, lettekére és természetesen litvánokéra is.

Kisinyov

MOLD., ROM. DOINA eredetének kérdése

G. BOGACIUS

Reziumė

A cikk szerzője azt a hipotézist veti fel, hogy a doină szót, amely a XIX. század közepe óta széles körben meghonosodott a folklorisztikában egy bizonyos daltípus megnevezéseként, a dákorománok a XIII—XV. században kölcsönözhették a litvánoktól, akiknek államhatárai akkoriban Moldváig és Erdély északi részéig értek. Kölcsönözhették közvetlenül a litvánoktól vagy a lengyel nyelv közvetítésével. Arra, hogy a dōina szó a dákoromán nyelvben jövevényszó, az is utalhat, hogy jelentése a litván daina jelentéséhez képest beszűkült; továbbá a doina származékait új, többnyire idegen eredetű képzőkkel alkották.

²³ Béla Bartók, Op. cit., 191, 192; Ap. Tiberiu Alexandru, Op. cit., 75.

²⁴ Const. Brăiloiu, La musique populaire roumaine, „La revue musicale“, N spécial: „La musique dans les pays latins“, 1940, стр. 7—8.

²⁵ Emil Riegler Dinu, Das rumänische Volkslied, Berlin, 1940; Ap. Em. Comişel, Op. cit., стр. 150.