LIETUVIŲ KALBOS MORFOLOGINĖ SANDARA IR JOS RAIDA

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

AZ IMPERATÍVUSZI FORMÁK FEJLŐDÉSÉRŐL

D. SKURKAITĖ

§ 1. A litván nyelvjárásokban és a régi írásokban az imperativusnak kétféle alakja van: -k (nešk, daryk) formánssal és -k (neš, darai) formáns nélkül. A -k nélküli imperativus egyes szám 1. személyű alakjai még használatosak a keleti dzsúk területén¹ (Dūkšte, Ignalinoje, Švenčionėliuose, Švenčionyse, Tverečiuje); máshol csak elszórtan fordulnak elő ilyen típusú alakok, például: numėš Alks, Antz, Stlm, imi, neši Ds, Sv, Dgl, im Ssk, klausai Brd, Lknv, Pn, imį, bėgi, neši Krtn. A formáns nélküli -k imperativusi alakok valamivel gyakrabban használatosak Dieveniškių, Rodūnios, Lazūnų, Gervėčių és Apso környékén.

§ 2. A. Schleicher és A. Becenberger közölte elsőként a régi litván írások imperatívuszának formáns nélküli -k végű egyes szám második személyű alakjait, és megpróbálta megmagyarázni eredetüket. Mind ők, mind a későbbi kutatók elismerték, hogy ezek egy része az optatívuszból származik, nevezetesen:

a) o-tövű igék egyes szám második személye: graištai „fogd meg”, valgai, guldais ritkán Pn, Stlm, Ds; gyakran: Dkšt, Rš, Sld, Lkm, Plš, Dglš, Ign, Tvr, Klt, Kret, Ršk, Ml, Dtn, Švnc, Žbl, Ad, Dv, Aps, Grv, Lz (itt a visszaható guldais forma használatos), Žt. (Ezek a formák a nyelvjárásokban a legelterjedtebbek.)³

b) i-tövű igék egyes szám második személye⁴: ravì Dglš, Ign, Grv⁵, Lz,

¹ A cikkhez szükséges nyelvjárási anyagot egyes nyelvjárás-leírásokból (disszertációkból, szakdolgozatokból, cikkekből) gyűjtöttük. Felhasználtuk továbbá a Litván SZSZK Tudományos Akadémiája Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetében összegyűjtött, a litván nyelvjárási atlaszhoz tartozó anyagot.

² Žr. A. Schleicher, Handbuch der litauischen Sprache, Prag, 1856, p. 230 tt. (toliau: Handbuch...); A. Bezzenberger, Beiträge zur Geschichte der litauischen Sprache, Göttingen, 1877, p. 208 tt., 222 tt. (toliau: Beiträge...).

³ Az ilyen típusú o-tövű igék imperatívuszi alakjai mellett előfordul még a paródz, šildzies Grv, nekliūd Klt; ezek az (i)a-tövű igék imperatívuszi alakjai alapján jöttek létre (vö. § 5).

⁴ Az i-tövű igék imperatívuszáról lásd E. Nieminen, Der urindogermanische Ausgang ai des Nominativ—Akkusativ Pluralis des Neutrums im Baltischen, Helsinki, 1922, p. 108 (a továbbiakban: Ausgang...).

⁵ Gervėčiuose feljegyzett, i-tövű igék imperatívuszának egyes szám második személyű alakjai, pažiūr, til, tilė, úgy tűnik, szintén az -(i)a-tövű igék imperatívuszi alakjai alapján jöttek létre (vö. a 3. lábjegyzetet).

153

Zt, mi.lĭ Sv, ti.lĭ, tū.ri.s Dtn, ravī. Sld, Klt, Vsn, penī, turiēs Lkm, tū.ri, ravī, tū.ries, gulīēs Ad⁶, Plš.

c) A nyelvjárásokban alig találunk (i)a-tövű igékből képzett, te formánssal ellátott, egyes szám 2. személyű felszólító módú alakokat. Ez a formáns a felszólító mód 3. személyére jellemző (lásd § 13). J. Endzelīns a vedzie⁷ alakot említi (vö. az -i-tövű tilīe alakot is, lásd az 5. jegyzetet).

§ 3. Úgy tűnik, hogy az optatívusz alakjai már a balti alapnyelv korában imperatívuszi jelentést kaptak: a porosz nyelvben ezt a jelentést az óoptatívusz alakjai is kifejezik (wedais, wedeys „vezess”, endiris „nézz oda”, kirdijti „hallgassatok” stb.)⁸; a lett felszólító mód darait, daraities, lieciet, liecieties stb. alakjait szintén az óoptatívusz maradványainak tartják⁹.

§ 4. Miközben egyetértenek a korábban említett alakok optatívuszi eredetével, a nyelvészek igen eltérően magyarázták az olyan alakokat, mint például: gelb DP 78²⁹, 80⁹, dūd DP 84²⁸, 106¹⁶, 113³¹, dūdi DP 85²⁶, parōd DP 161⁸, atteid DP 113 ²⁸.¹⁰ Véleményünk szerint F. Specht és E. Fraenkel állnak legközelebb az igazsághoz¹¹: a nyelvjárásokban előforduló duō Dglš, Tvr, Ltk, Ml, Dtn, Ad, Grv, Lz... alakot régi imperatívusznak tekintik¹². Van okunk azt feltételezni, hogy a stōti ige régi gyöki imperatívusza *stō volt; ennek a nyelvjárásokban a atstō, stā Lkm, acistā Plš, Ad alakok felelnek meg, vö. még testā (§ 13). Ugyanilyen régiek lehetnek a miēk, gied Plš, miēk Dtn, pāweyzd PK 66¹⁴, pawiżd, wiżd KN 11 imperatívuszok is,

⁶ Az i-tövű igék felszólító módú visszaható alakjainak hangsúlya a tőre is eshet: tu.ries Ad, vö. J. Kardelytė, Liepiamosios nuosakos dvejopos formos ir jų vartojimas Rytų Lietuvos tarmėse, LKK, t. 1, Vilnius, 1957, p. 183 (a továbbiakban: LKK, t. 1).

⁷ Žr. J. Endzelīns, Latviešu valodas gramatika, Rīgā, 1951, § 691 (toliau: Gramatika...).

⁸ Žr. J. Endzelīns, Senprūšu valoda, Rīgā, 1940, p. 119 tt.

⁹ Lásd A. Bielenstein, Die lettische Sprache nach ihren Lauten und Formen, II, Berlin, 1864, p. 160 (§ 450) (a továbbiakban: Die lettische Sprache...); Ф. О. Фортунатовъ, Критическій разборъ сочиненія Г. К. Ульянова «Значенія глагольныхъ основъ въ лит. — славянскомъ языкѣ», «Сборникъ Отдѣленія русскаго языка и словесности Имп. Ак. Наукъ», LXIV, № 11, Петербургъ, 1897, p. 143–148 (a továbbiakban: Критическій разборъ...); K. Brugmann, Grundriss der vergleichenden Grammatik der indogermanischen Sprachen, II, 3, Strassburg, 1916, § 469 (a továbbiakban: Grundriss...); J. Endzelīns, Gramatika, § 692.

¹⁰ Lásd A. Bielenstein, Die lettische Sprache..., p. 160; O. Wiedemann, Handbuch der litauischen Sprache, Strassburg, 1897, p. 112; J. Endzelīns, Gramatika..., § 691; J. Otrębski, Gramatyka języka litewskiego, III, Warszawa, 1956, p. 277 (a továbbiakban: Gramatyka...); J. Zubatý, Baltische Miscellen, IF, t. 4, p. 176 (a továbbiakban: IF); A. Schleicher, Handbuch, p. 226 tt.; A. Bezzenberger, Beiträge..., p. 217 tt.; F. Specht, Širwyds Leben und Schriften, „Širwyds Punktay sakimu“, Göttingen, 1929, p. 41×–42× (a továbbiakban: Širwyds Leben und Schriften...); ugyanő, Zu den altpreussischen Verbalformen auf -ai, -ei, -sai, -sei, KZ, t. 55, Göttingen, 1928, p. 174 (a továbbiakban: KZ, t. 55); A. Senn, Die athematischen Verba in Mikalojus Daukszas Schriften, St. Balt., t. 4, Roma, 1934–1935, p. 86; Ф. О. Фортунатовъ, Критическій разборъ..., p. 160; В. К. Поржезинскій, Къ исторіи формъ спряженія въ балтійскихъ языкахъ, Москва, 1901, p. 30 tt. (a továbbiakban: Къ исторіи...).

¹¹ Lásd F. Specht, KZ, t. 55, p. 182; E. Fraenkel, Der Stand der Erforschung des im Wilnagebiete gesprochenen Litauischen, BS, II, Wilno, 1936, p. 41 (a továbbiakban: BS, II).

¹² Vö. V. Poržežinskio magyarázatát a (te)ei eredetéről, lásd B. K. Поржезинскій, Къ исторіи..., p. 30 tt.

154

wey, pawėzd SD 7, 243, gelb Vln 20₂₄, DP 78₂₇, gelb DP 79₂₈, gelb DP 309₁₅, gelb DK 15₁₇, gelb DK 15₃₄, 45 stb.

§ 5. A nyelvjárásokban igen változatos (i)a-tövű igék egyes szám 2. személyű felszólító módú alakjai fordulnak elő, például: krau̇, rau̇, apsiau̇, ragau̇, šūkau̇ Dkšt, Krd, Dglš, Lkm, Klt, Ad, Tvr, Grv; šluȯ (és šluȯ), dainuȯ Sld, Lkm, Plš, Švnč, Ad, Grv; grȧ, atsistȧ, kapȧ Krd, Ign, Lkm, Plš, Dglš, Ml, Tvr, Ad; gi̇, illetve gi̇, ri̇; padali̇ Plš, Ml, Dglš, Tvr, Dtn, Ad; bū̇, illetve bū̇, supū̇ Lkm, Klt, Ad, Ml; dūj, naktūj Dtn, Ad.

E formák eredetét véleményünk szerint J. Kazlauskas magyarázza helyesen: amikor a régi gyöki felszólító mód bizonyos alakjai (duo, išej) egybeestek az ige főnévi igenévi tövével, az utóbbit kezdték használni az egyes szám 2. személyű felszólító mód jelentésében. Miután kapcsolat alakult ki a felszólító mód és a kijelentő mód jelen idejű egyes szám 2. személyű alakjai között, J. Kazlauskas szerint a bū̇, riešutaū̇ stb. alakok mellett a kijelentő mód 2. személyű alakjai, a būni, riešutaūni stb. alapján létrejöttek a következő alakok is: šluoj (šluoj, šluoj), meluoj Lkm, Plš, Dglš, Tvr, Dtn, Ad, Grv, Lz, griau̇n, šūkaūn Krd, Lkm, Plš, Klt, stoj (stoj), joj, kapȧj Lkm, Ign, Plš, Dglš, Dtn, Tvr, Ad, Lz, Aps, būn (būn), griūn Lkm, Klt, Ign. A stoj, šluoj alakok mellett létrejöttek a būj, grūj, siūj alakok is Plš, Lkm, Tvr, Dtn, Ad területén.

§ 6. A többes szám 2. személyében gyöki, optatívusi és kontaminációs eredetű felszólító módú alakok is előfordulhatnak¹⁴. E személy visszaható alakjaiban a visszaható partikula a személyrag előtt vagy után állhat, például: šūkuojtes, keltė̃s Ad, šilčtes „melegedjetek”, gultės Grv, gulties Dtn, Ml, liautės, liaunietės „hagyjátok abba”, Dglš, sėditės, klōjitės Lz, džiaugtės, džiaugietės Tvr és kelieṡte Ad, liaunietėste Dglš, džiaugiėste Tvr.

Adutiškis, Daugėliškis, Mielagėnai és Tverečius nyelvjárásaiban ezeket a visszaható alakokat gyakran használják, amikor két-három személynek adnak parancsot; ha nagyobb számú személyt utasítanak, a többes szám 2. személyű végződés megkettőződik, például: džiauktėtės Ml, Tvr, keltėtės Dglš, keltėtės Ad, valamint keltėste Dglš¹⁵.

§ 7. Litvánia egész területén a felszólító mód többes szám 1. személyű jelentésében (a -k formánsával vagy anélkül) használható a kijelentő mód jelen idejének többes szám 1. személyű alakja (gaūdom „fogjunk”, vežam „vigyünk”). A kijelentő mód alakjainak felszólító mód többes szám 1. személyű jelentésben való használata és e személy ritka felszólító módú alakjai¹⁶ arra engednek következtetni, hogy a többes szám 1. személyű felszólító módú alakok később keletkeztek, mint az egyes szám és a többes szám 2. személyű felszólító módú alakok. A felszólító mód többes szám 1. személyében hosszú ideig feltehetően injunktívuszi alakok álltak; vö. az eiti ’menni’ atematikus ige kijelentő módú alakjaival, amelyek Litvánia számos vidékén fennmaradtak, és a felszólító mód többes szám 1. személyű jelentésében használatosak: eima, eimà Prg, eimė, a(i)mė Grš, Vilkv, eimė Jrb, aimė Raud, Knv, Rgv, Kp, Pl, ai(i)mė Lkm, amė Dglš, Tvr, Ad, a(i)mà Zt stb.; vö. a kettős szám 1. személyű alakjaival: aivà Raud, Vl, Vilkv, eivà Jrb, Grš.

¹³ Lásd J. Kazlauskas, Iš optatyvo istorijos, LKK, 4. köt., Vilnius, 1961, 82–83. o.

¹⁴ Példákat lásd J. Kardelytė, LKK, 1. köt., 186. o. Csak azt kell megjegyezni, hogy a szerző azon állítása, miszerint a két szótagú, többes szám 2. személyű felszólító módú alakok hangsúlya kizárólag a végződésre esik, alaptalannak tűnik; vö. dėjste, laīte „engedjétek”, rīcte, lañdže (és kemžtė), lipte, geñte, šākte (és larntė) Tvr.

¹⁵ Žr. ir J. Otrebski, Wschodniolitewskie narzecze twereckie, I, Kraków, 1934, p. 385.

¹⁶ Például a -k nélküli felszólító mód ritka többes szám 1. személyű alakjai: gañaimė, kraūmė, grēbme „gereblyézzünk”, vakariūjome Ml, Ad, rāšaimė, tilīme, paṣākme, siedziēmės Tvr, ūlgaime Švnč, lēidme, ragāūnme, stātāime Aps.

155

§ 8. A felszólító mód többes szám első személyű, -me végű alakjai néhány keleti dzsuk nyelvjárásban két személynek – a hallgatónak és a megszólítottnak – szóló felszólítást jelentenek (pl. amė, padėsi vežimą nukrauti). Ha ehhez az alakhoz hozzáadjuk a -te végződést, a felszólítás több személyre vonatkozik (bōbos, amėte rīt viōgaut). A -te végződés, amely az alaknak többes számú jelentést kölcsönöz, itt a többes szám második személy mintájára került hozzá.

§ 9. A felszólító mód harmadik személyű (permisszív) alakjaiban ma rendszerint a te, tegu(l), testa, lai, laigul és más partikula használatos.

A te partikula eredete mindmáig tisztázatlan. A. Becenberger a deiktikus te partikula megfelelőjének tekintette, amelyet rendszerint igékkel használnak (Kodelei tu man tikrai viena burtą... tedavei BB Joz 17, 14, Schitie pafkucziau/ieghi wiena hadiną te dirba. BB Mt 20, 12, Jauniau/is tebėra pas mu/ų Tiewą BB 1 Moz 42, 13)¹⁷. Hasonlóképpen magyarázza a te partikulát J. EndzelYnas és J. Otrembskis¹⁸.

A te partikula az igével összeforrva önálló szóként is használható. Már a régi írásokban is, ha egy mondatban több felszólító módú harmadik személyű alak szerepel, a te rendszerint csak az első ige előtt áll, például: Czia te dūdie wiens wienam Wenčianōnės Žėdus o Klebonas fudedade abejū dešinę Ranką Daw Pam 9, Te ne lipa ing namus ney ineina Bt 13, 15.

A te mellett a régi írásokban a gi partikula is előfordul, például: tėgistow BB 2 Krn 1, 9, tegiweifd BB 1 Moz 43, 33, tėgi parod (a te parodig mellett), tėgi ne regis DP 264₃₄, tegi ėssi DP 433₂.

A régi írásokban olyan példák is találhatók, amelyekben a te partikula magánhangzója összevonódik az ige vagy előtagja első magánhangzójával, például: totei „jöjjön”, KN 264, totliektis „maradjon el”, DP 70₃, tėssi „legyen”, DP 51₄₁, tė/si DP 82₂₃, 194₅, 257₈.

A visszaható partikula többnyire a te (ta) és az igei tő között áll, például: tesidėd DP₂₄, te/įskiria BB 1 PvP 7, 15, tesided AK 42₉ || tęsispardai Jrb, tesi-suk Grdž, tesizi.nai Šl, Sv, Plš, tesizi.no Uog, Plv, tesizi.na Pnm, Ad, tasiprausia Skp, tasdārai Rmš, tesizi.nai Tvr. Egyes nyelvjárásokban az ilyen alakokban a visszaható partikula a szó végére kerül, például: tėpešas Krtn, temōkais Lkv, tegānos Gerv, tė.siuvas Ds.

§ 11. A felszólító mód harmadik személyének kifejezésére sokkal gyakrabban használják a te partikula helyett az igealakot a tegul (tagul) vagy annak rövidebb tegu (tagu) alakú partikulájával, például: tegul auga Smn, Lp, Glv, Bgs, Plš, Ad, Ds, tėgul būn Kal, Pgr, tegūl nėš Erž, Všk, tegul dāro Pgr, Grdž, Vs, tėgul ār Šl, Pkp, tegul’ lėkia Žsl, Kš, tegul dāro Knv, tegul kās Pš, Škn, tagūl eina Plv, Pnd, Dbk, tegūl tili Kp, Skp, Sv, Ktk, tegul sū.kas Aln és tegu nėša Gršk, Smn, Vs, Lp, Knv, tegū būn, tegu atimie Jrb, Grdž, tagū mōkos Krtn, Lkv, tegu sāko Všk, Kal, Erž, Gerv, tegu dirb ret. Brž, tegū praišia Glv, Aln, Ktk, Ad, tagū mirksta Kp, Skp és így tovább.¹⁹

¹⁷ Lásd A. Bezzenberger, Beiträge..., p. 211. A te egyszer egy melléknévvel is előfordul: tegaliau fioioje privartije BB Ez 40, 20 (vö. a mai példákkal: Kartą ten tebuvau. Jis ten tebėgyvena, lásd J. Otrębskit, Gramatyka..., p. 368).

¹⁸ Žr. J. Endzelynas, Baltų kalbų garsai ir formos, Vilnius, 1957, p. 191; J. Otrębskį, Gramatyka..., p. 368.

¹⁹ A tegul partikula a régi írásokban is a te mellett használatos. Úgy tűnik, csak J. Chilinskio Bibliájában és a Wolfenbütteli Postillában nem található meg, lásd A. Bezzenberger, Studien über die Sprache des preussischen Enchiridions, KZ, t. 41, Göttingen, 1907, p. 112 tt. (a továbbiakban: KZ, t. 41). Ezzel szemben K. Sirvydas írásaiban a tegul igen gyakori: a te mellett a „Punktuose Sakymų”-ban csak egyetlen te klausai alakot találtak, 338₁ (F. Specht, Syrwids Leben und Schriften..., p. 42).

156

A keleti dzsuk nyelvjárásokban még előfordulnak az említett formák a testą, testau, partikulákkal, például: testą eina Knv, testą lieka Ad, testą sėdas Tvr, testau pāravi „tegul paravi” Ad. F. Kuršaitis²⁰ úgy vélte, hogy a tegul a gulėti ige permisszívuma²¹. A. B ecenberger itt a te, gu és lai partikulák összetételét látta. E szókapcsolatban a gu kérdő partikula, amely más szavakban is előfordul, például: jeigu, negu, míg a lai a porosz lai megfelelője (vö. bōulai „hogy legyen”, ēilai „hadd menjen, hogy menjen”), valamint a litván és lett lai megfelelője, amelyet imperatívuszi formákkal használnak. A. B ecenberger véleményét, amelyet később más nyelvészek is osztottak, E. Herman²² helyesen bírálta. E. Herman feltevése, miszerint a tegu nem fonetikai úton keletkezett a tegul alakból, megalapozottnak tűnik.

§ 12. Mivel a lai partikula csak a litván nyelv északi nyelvjárásaiban használatos (sokáig úgy vélték, hogy csak a žemait nyelvjárásokban²³), kurš eredetű vagy lett jövevényszónak tartották²⁴. K. Būga arra alapozva, hogy a lai partikula a poroszban is megvolt, vö. ēilai, auotilai ‘akarja’, arra következtetett, hogy nem lett eredetű²⁵.

A lai partikula eredetéről kétféle vélemény létezik. Egyes nyelvészek a lett lai és a litván lai alakot az ige (lett laist, litván leisti) régi imperatívuszának maradványaként tartják számon²⁶. Érvelésük alapja, hogy a régi lett írásokban a lai helyett laid alakot használták, valamint a megfelelő szláv partikulák (orosz пусть (a пустить), пускай (a пускать), lengyel niech, niechai, ukrán нехай, belarusz няхай) alapján, amelyek szintén régi imperatívuszok.

A. B ecenberger és K. Būga nem értett egyet ezzel a véleménnyel; a régi írásokban található laid alakot szerintük a lai és a da posztpozíció kapcsolatából hozták létre²⁷. Ez utóbbi magyarázat,

²⁰ Žr. F. Kurschat, Grammatik der litauischen Sprache, Halle, 1876, p. 372 (§ 1369).

²¹ Hasonlóképpen a testą alakot a stovėti ‘állni’ ige permissiv alakjának tekintik; lásd J. Zubatý, IF, t. 4, p. 474.

²² E. Hermann, Litauische Studien, Berlin, 1926, p. 255 tt.

²³ F. Kuršaitis (lásd F. Kurschat, Grammatik..., p. 301, § 1160) azt állította, hogy a lai Klaipėdában és Kretingoje használatos, míg a keleti žemaitok a tegul alakot használják. K. Būga (lásd K. Būga, Kalbos mažmožiai, „Švietimo darbas“, 3–4, Kaunas, 1921, p. 47) szerint a lai Skuode, Mosėdyje, Alsėdžiuose, Rietave és Kvėdarnoje használatos. Hozzátehetjük, hogy a lai (vagy lei) még Kretingoje (lai eit), Viekšniuose (lei miliė), Kalnalyje (lai skaīto), Šelėniuose (lai dirb), Kuršėnuose (lei nōrie, ritkán lai einie), Šakynoje (lai būnie, lei dirb), Šiauliuose, Pakapėje (lai ār'), Steigviliuose (lei kabalīoji), Biržuose (lei peīk), Pabiržėje (lei paliek) és Svėdasuose (lai gu.li) is előfordul.

²⁴ Vö. J. Endzelīns, Gramatika..., § 694.

²⁵ Lásd K. Būga, Славяно-балтийские этимологии, „Rinktiniai raštai“, I, Vilnius, 1958 p. 452—453. (a továbbiakban: RR, I).

²⁶ Lásd A. Bielenstein, Die lettische Sprache..., p. 164, 208, 365; J. Zubatý, Über die sogenannten Flickvokale des lettischen Volkslieds; Věstník královské České společnosti náuk, Třída filosoficko-historicko jazy kopytná, t. 19, Prag, 1855, p. 13; ugyanő, IF, t. 6, p. 294; J. Endzelin, Lettische Miszellen, KZ, t. 42, Göttingen, 1909, p. 375; ugyanő, Gramatika..., § 690; ugyanő, Kritische Anzeiger, AfslPh, t. 32, Berlin, 1911, p. 295. E. Fraenkel, BS, II, p. 64; ugyanő, Litauisches etymologisches Wörterbuch, Göttingen, 1955, p. 328 és köv.; Chr. S. Stang, Das slavische und baltische Verbum, Oslo, 1942, p. 245 (a továbbiakban: Verbum...); J. Otrębski, Gramatyka..., III, p. 365. A cikkben említett, a lai eredetéről szóló két vélemény egyikét sem fogadta el K. Brugmanas, A. Trautmanas, E. Bernekeris és mások (lásd K. Brugmann, Slavisch li und lettisch lai, IF, t. 15, Strassburg, 1903—1904, p. 380 (a továbbiakban: IF, t. 15); ugyanő, Grundriss..., II, 3, p. 974; A. Trautmann, Altpreussische Sprachdenkmäler, p. 285; E. Berneker, Slavisches etymologisches Wörterbuch, I, Heidelberg, 1913, p. 716, 698; F. Solmsen, KZ, t. 44, p. 184.

²⁷ A. Bezzenberger, KZ, t. 41, p. 122; K. Būga, RR, I, p. 452—454.

157

amelyhez később E. Nieminen is csatlakozott,²⁸ pontosabbnak tűnik²⁹. Ugyanis az orosz пусть, пускай nyilvánvalóan későbbi eredetű: az óoroszban helyettük a да partikula állt (amely a partikula nélküli formákat váltotta fel). A lettben az imperatívusz 3. személyét csak a lai-jal együtt használják. Hogy a lai imperatívuszi forma nagyon régen partikulává alakult volna (ahogyan például később talán a tegul vagy az említett szláv partikula is megváltozott), kétséges.

§ 13. Az o-tövű igék felszólító módjának régi optatívuszi -ai végződésű 3. személyű alakjai előfordulnak, bár meglehetősen ritkán, a žemaitiai, nyugat- és kelet-aukštaitiai nyelvjárásokban, például: tarašai, tamokais Lkv, tegūnai Vds, terodai Prg, tesakai Šl, tesispardai, tegu suvalgai Jrb, Grdž, tesizinai GĮ, tedarai Pls, Dglš, Tvr, Dtn, Ad, tadarai Rš, tesiži.nai ret. Sv, Ktk.

Régebbi felszólító módú alakok ma más tövű igékben is használatosak, például: leimūlė „szeresse”, leibūnė, tevežie Vks, teneši, tepraušis Gerv, tanešie, tanaudie Lkv, tebūnie, težiūrie Pgr, tegulie, teguli, tedirbi ret. Kps, VIkv, tebėgie, tegu atimė Jrb, testovį, ritkán teeinie Sv, testovį, teneši ritkán Pnm, testą, testau, temiek, tevažiuoj, testovį, tepriraū, teišmok, tegied Dglš, Tvr, testą, téi „menjen csak”, testau, tepadali, teguli Ad.

§ 14. A felszólító mód 3. személyének jelentését sokkal gyakrabban a kijelentő mód jelen idejének 3. személyű alakjai hordozzák egy partikulával (te, tegu(l), testa, lai stb.). Ezek az alakok egész Litvániában használatosak, és a régi írásokban is gyakoriak. Egyes nyelvjárásokban a felszólító mód 3. személyét a kijelentő mód jövő idejének 3. személyű alakja is kifejezheti, például: tėgu pamatīs Gerv, lai būs Škn, tegul važiuoš, tegū pavalgis Lp, testà ateis Knv; vö. továbbá a régi írásokban található ilyen típusú alakokat: tegul bus SP I 25₂₀, 66₄, 152₁₇, tegul ne bus SP II 100₁₀, tegul bus SE 276; tegul karis paštatītus KN 25.

A Kaniava-nyelvjárásban a felszólító mód 3. személyét a feltételes mód partikula utáni alakja is kifejezheti: testà ateit.

§ 15. Amint láttuk, a felszólító mód 3. személye abban különbözik a felszólító mód többi személyétől, hogy bizonyos partikula szerepel benne, illetve kijelentő módú alakokat használ. Van okunk feltételezni, hogy a felszólító mód 3. személyű alakjai későbbi eredetűek, mint az egyes és többes szám 2. személyű alakok. A litvánban és a lettben a felszólító mód 3. személyének kifejezésére valószínűleg sokáig kijelentő módú alakokat használtak (vö. a megkövesedett kifejezéseket: rūna tave giltinė, lettül paraj vinu Jupis).³⁰

Később helyüket a felszólító mód 2. személyű alakjai foglalták el, vö. dies duo tau³¹, trauk tave kelmai „húzzanak el a tuskók”, šūk tave ubagas Krtn, rāu(k) aną pikį „vigye el az ördög”, trauk jum paraliai, trenk tave perkūnas Škn³², valamint a régi írásokban…

²⁸ E. Nieminen szerint a lai partikula a *lāi vagy *lāi alakból származhat (E. Nieminen, Ausgang..., 112. o. kk.).

²⁹ Vö. a litván lai, a lett lai és a porosz -lai összevetését az orosz ли partikulával (lásd A. Leskien, Die Deklination im Slavisch-Litauischen und Germanischen, Lipsk, 1876, 49. o.; F. Solmsen, KZ, 44. köt., 184. o.; W. Vondrák, Vergleichende slavische Grammatik, II, Göttingen, 1928, 288. o.; K. Brugmann, IF, 15. köt., 380. o.; K. Büga, RR, I, 452—453. o.; E. Nieminen, Ausgang..., 113. o.).

³⁰ Lásd J. Endzelīns, Gramatika..., § 694; J. Endzelynas, Baltų kalbų garsai ir formos..., 191. o. (§ 398).

³¹ Lásd J. Endzelīns, Gramatika..., § 694.

³² Vö. az orosz Отохни твой язык.

158

(Karalius tho neded (chirdie)fp BB 2 Sam 19, 19), atmete „te atmeta“ BP 26₂₅.³³ E jelentés megerősödését talán az segítette elő, hogy a § 2-ben említett, optatívuszból eredő formákat a nem paradigmatikus (injunktív vagy egyéb) imperatívuszi 3. személyű formák helyett kezdték használni. A 3. személyű végződés *t (*darai-f) lekopása után a *darai(s) és *darai(t) alakok megkülönböztethetetlenné váltak. Ezért velük együtt a te partikula is használatba került az imperatívuszi 3. személy kifejezésére (másutt pedig talán kezdetben mindenütt (?) a lai). Ennek a partikulának az imperatívuszi 3. személyt kellett egyértelművé tennie. Idővel helyét az elvonttá vált imperatívuszi tegul, testa, laigul stb. alakok vették át. Ezek a régebbi, te partikulával álló 3. személyű imperatívuszi alakkal párhuzamosan is használhatók voltak, vö. tegul tedūmo DP 221₁₅, tegul te diūdes DK 120₁₀ (E. Zitig kiadásában), kožnas tegul paties fawo darbą tedatina Bt PvG 6, 4, o tegul tenudalija Bt PvG 6, 6, tegul tedaro taip KIG 521³⁴.

§ 16. Az imperatívusz 3. személyével együtt használható a sau szócska, amely teljesen elhalványítja a felszólító jelentést, például: tegū sau rėkauna Tvr, tegul sau nė.šas Pnm. A. Brückner a merkinei nyelvjárás ilyen alakját (tegul sau eina) a szláv nyelvekből vett tükörfordításnak tartja (vö. lengyelül niech sobie idzie)³⁵. Csakhogy a litván nyelvjárásokban igen gyakori az olyan imperatívusz, mint a tesižinai, tes ižino (vö. § 9). Sok helyen (Raguva, Palėvenė, Svėdasai, Alanta, Kuktiškės stb.) csak ebben az alakban maradt fenn a te partikula, míg minden más esetben a tegul, tegu használatos. Amint látható, a te partikula a tesižinai, tes ižino alakban a visszaható partikula miatt maradt fenn, amely a megengedés árnyalatát hangsúlyozza: tesižino =tegul sau žinosi. Ezért talán a sau imperatívuszi 3. személlyel való használatát is a lengyel niech sobie idzie-től függetlenül kialakultnak kell tekintenünk.

§ 17. Hogyan alakult ki a -k formánssal képzett imperatívusz a litván nyelvben?

Az indoeurópai nyelvekben az imperatívusz különféle felszólító árnyalatait bizonyos partikulák hangsúlyozhatják³⁶. Ezek a partikulák olykor valódi inflexiós elemmé válhatnak (például a görögben és a szanszkritban a -dhi). Hasonló módon alakulhatott ki a litván imperatívusz -k formánsa is.

Milyen jelentésárnyalatot kölcsönzött a -k partikula az imperatívuszi alaknak? J. Otrębski véleménye szerint³⁷ a -k-s alakok enyhített parancsot fejezhettek ki (jövő idejű jelentésük is ebből eredhetett: az enyhített parancs nem követel azonnali végrehajtást). Ez a vélemény azonban úgy tűnik, nem megalapozott — ha a régi imperatívusz szigorú parancsot fejezett ki, akkor érthetetlen, miért kellett volna eltűnnie.

Amint már szó volt róla, a litván nyelvben egyes imperatívuszi alakok eltűntek, helyettük pedig új alakokat kezdtek használni. Az optatívuszi eredetű imperatívusz nem váltotta fel az összes korábbi imperatívuszi alakot. E formák egy része hasonlított az indikativusz jelen idejű 2. személyű alakjaihoz (vö. § 5). Az új partikula nyilván a felszólító jelentést volt hivatott erősíteni, és ezzel egyidejűleg az imperatívusz egyes 2. személyű alakjait jobban megkülönböztetni az indikativusz jelen idejű 2. személyű alakjaitól.

³³ Ha ezek nem tükörfordítások — mint talán M. Daukša katekizmusában —, akkor: Kuri mūmus duok’ Wieszpatie (Ktore nam day Panie) (E. Zitig kiadásában, 86²⁰).

³⁴ Vö. F. Kurschat, Grammatik..., p. 301 (§ 1160), 372 (§ 1369). A tegul pasilieket, teit, tegul eit alakok mellett a tegul tepasilieekt, tegul teit, tegul teina is mondható.

³⁵ Žr. A. Brückner, Litu-slavische Studien, I, Weimar, 1877, p. 164.

³⁶ Például görög ἄγε, φέρε, latin age agedum (a buzdítás nyomatékosítására), latin amabo sis (=si vis) (a buzdítás enyhítésére); lásd K. Brugmann, Grundriss..., II 3, § 717.

³⁷ Lásd J. Otrębski, Gramatyka..., III, p. 226 (§ 504).

159

A nyelvjárásokban megfigyelhető az imperativus és az indicativus jövő idejű alakjainak kapcsolata: a -k nélküli imperativus többes szám 1. (és 3., vö. § 14) személyét az indicativus jövő idejű alakja is kifejezheti (vö. nešma „vigyük” Lkv, pasidalìsma „osszunk meg” Skp); egyes nyelvjárásokban a -k-s imperativus többes szám 1. személyű alakjai az indicativus jövő idejű alakjai alapján alakultak ki (lásd § 21)³⁸.

A két imperativusi idő használatának nyomait a kretingai nyelvjárásban is megfigyelhetjük³⁹. Ezért talán más nyelvjárások esetében is okunk lehet feltételezni, hogy egy bizonyos ideig két imperativusi idő létezett.

§ 18. Mind a nyelvjárásokban, mind a régi írásos emlékekben az imperativus egyes szám 2. személyű alakjai leggyakrabban a -k formánssal végződnek. A teljesebb alakok igen ritkák. Végződésük lehet⁴⁰:

-i: šūki ritk. Gršk, Plv; padėki Sb, lásd BM I 104, gulkį, palaukig Zt;

-ie: šūkie Smn, Jrb, darýkie Lp, Ršk, Grv, atadúokie Dglš, Tvr, Švnč, nesėdėkie Lz;

-a: vėskia Knv, baika „hagyd abba” Kp;

-ai: sakíkai Krtn⁴¹, tilėkai Ds, pa-gi-kinķkai VoL 490₃, pa-gi-žiūrėkai VoL 490₅, palaukai VoL 364₆,₇;₇, pasakýkai VoL 366₂₁.

A mai nyelvjárásokban az imperativus egyes szám 2. személyű visszaható alakjai leggyakrabban -is-re végződnek, például: neškis, juokis Ms, Vkš, Gerv, Jrb, KzR, Prn, sū.kis Rk, Sv, Tršk, Pnd, Ktk, Mlt stb. Elég ritkák az -ies végű visszaható alakok, például: juókies ritk. Grš, Vlkv, nėškies Jrb, liáukies Dglš, Ršk, Tvr, illetve -ias végűek, például: kiškias Vkš, Trk, sūkias Kal, nėškias Lkv, kėlkias Krž.

§ 19. Nehéz megmondani, milyen lehetett az egész partikula, amely az imperativus -k formánsává vált. A. Schleicher és K. Brugmann (később hasonló feltevést tett Ch. Stang és J. Otrębski is) úgy vélte, hogy k partikula volt⁴². V. Poržežinskis⁴³ azt állította, hogy két partikula — ki és kie — volt. F. Solmsen⁴⁴ szerint ko vagy ka lehetett.

A -k formáns eredetét is többféleképpen magyarázzák. Szinte valamennyi nyelvész⁴⁵ ezt a formánst a szláv ka partikulával hozza kapcsolatba. Az orosz nyelvben ezt a partikulát igékkel használják

³⁸ Továbbá feltételezhető, hogy a -k-s imperativus ragozási paradigmája (eik(i), eik-i-me, eik-i-te...) a jövő idő ragozása (eisi, eisime...) alapján alakult ki; vö. § 19.

³⁹ Lásd J. Aleksandravičius, Kretingos tarmės veiksmažodis, „Vilniaus Valstybinio pedagoginio instituto Mokslo darbai”, 8. köt., 1959, 117. és köv. o. (e formák egy részéről lásd a 41. jegyzetet).

⁴⁰ A régi írásos emlékekben előforduló példákat lásd A. Bezzenberger, Beiträge, 220. és köv. o.; В. К. Поржезинский, Къ исторіи, 22. és köv. o.

⁴¹ A kretingai nyelvjárásban ezek az alakok a jelen idejű imperativus jelentését hordozzák (lásd J. Aleksandravičius, i. m., 117. és köv. o.). Az -ai itt valószínűleg olyan partikula, amely más igealakokkal is használatos, például: reikiai „kell”, eitai „megy”, reiksai „kell majd”, ėsaị „lesz” Krtn. Ez a partikula nem lehet az optatív imperativus maradványa, mivel az a-tövű alakokban is előfordul (mint láttuk, az a-tövű imperativusok sem hajlamosak az összekeveredésre).

⁴² A. Schleicher, Handbuch..., 230. o.; K. Brugmann, Grundriss..., II, 3, 957. o., § 889; J. Otrebski, Gramatyka..., 226. o.; Ch. S. Stang, Verbum..., 248. o.

⁴³ В. К. Поржезинский, Къ исторіи..., 34. o.

⁴⁴ F. Solmsen, Etymologien. I. Slav. ka, ko, griech. κᾶ, κέ(v), KZ, t. 35, 1899, p. 463 ff. (a továbbiakban: KZ, t. 35).

⁴⁵ Lásd a 42–44. jegyzetben említett irodalmat, továbbá vö. F. Miklosich, Vergleichende Grammatik der slavischen Sprachen, IV, Wien, 1867, p. 798.

160

az imperativusi és konjunktívuszi alakoké, például: расскажи-ка, ложись-ко, поёшико, попейко, по-ёдему-ко, постоиму-ко⁴⁶.

A litván nyelv felszólító módjának többes számú ragjai -kime, -kite (nem pedig *-mek(i), *-tek(i)). Hasonló partikula-infigálást figyeltek meg az orosz nyelv jaroszlavli nyelvjárásában: a köznyelvben — полюкаме gyakran (a полюме-ка helyett), valamint dalban выго-няйкаме⁴⁶.

Amint látható, a litván -k és a szláv -ka kapcsolatát helyesen vették észre. K. Brugman ezután úgy véli, hogy a litván -k (valamint az óind kam, kám, az aveszta kam, a görög χέν, χέ, χά, a dór κά és az óegyházi szláv κъ,, valamint az orosz ко, ка) az indoeurópai *quom, *quem, *quā névmásokból ered. V. Poržezinskij az indoeurópai névmásokból származtatja, amelyeknek tőalakjai⁴⁷*qui (> litván ki), *quā (> litván -kie).

A. Schleicher⁴⁸ a partikula -k elemet a p, po elemekkel rokonította (például: taip, ólitván taipo, kitaip, kaip, amelyek a ta, kita, ka tövekből származnak)⁴⁹. E. Fraenkel is hasonlóképpen vélekedik; az imperativusi formánst, a -k elemet a litván nyelv pi posztpozíciójával kapcsolja össze⁵⁰.

V. Toporov és O. Trubačov⁵¹ egészen új elképzelést vetett fel. Véleményük szerint a -k elemet tartalmazó litván és orosz felszólító mód a finnugor, -ka formánst tartalmazó felszólító mód mintájára alakult ki.

§ 20. Milyen alakokhoz kapcsolódott a -k partikula? A. Schleicher és K. Brugman szerint ez a partikula az olyan típusú duodi, imi felszólító módú alakokba ékelődött be. A duodi, imi azonban jelen idejű tőalakok. Ezért A. Schleicher úgy vélte, hogy a partikula azokba az alakokba ékelődött be, amelyekben a jelen idejű és a főnévi igenévi tő megegyezett. Így a régi felszólító módú gelbi (1. személy, egyes szám), gelbite (2. személy, egyes szám) mellett létrejött az új gelbki, gelbkite (később gelbėk, gelbėkite).

Ch. Stang (és J. Otrębski) szerint a -k elemet tartalmazó felszólító módú alakok alapját olyan tőimperatívuszi alakok képezték, mint az ei⁵². A -k partikula feltehetően legkésőbb azokhoz az alakokhoz kapcsolódott, amelyek végén mássalhangzó állt (p, š vagy más). Egyes nyelvjárásokban a -k formáns a felszólító mód 2. személyében ma is olykor elmarad, ha előtte mássalhangzó áll, például: nepil(k), paiń(k), kirp(k) (de gėrk) Jrb (a jurbarki nyelvjárásban a k itt minden mássalhangzó után kieshet, csak r után marad meg); mė.s(k), lū.p(k), nė.š(k) Sy, at-nė.š(k) Plvn, atkimš(k) Kp, vėš šieną, nupėš vytą Dbk.

§ 21. A -k elemet tartalmazó felszólító mód többes szám első személyű alakjai egyes felvidéki nyelvjárásokban -ium ragot vehetnek fel, vö. bėki'um ritk. Dkš, NŪt, Vlė, neš̌kium, neškiumės Prn, eikium Mrk, Prl, kėlki'um, kėlkiums, kėlkiumėms Slm, t. lėkium Plvn, duokium, diokiumus, prašksiumėms gyakran Pnm, vė.ški'um, vė.ški'um(e)s, vė.ški'umėms Sy⁵³.

⁴⁶ Vö. F. Solmsen, KZ, t. 35, p. 463 kk.

⁴⁷ Más nyelvészek véleménye is eltérő, vö. H. Osthoff, Perfekt, p. 355; A. Bezzenberger, Beiträge..., 217 kk.; F. Solmsen, KZ, t. 35, 463 kk.

⁴⁸ Lásd A. Schleicher, Handbuch..., p. 231.

⁴⁹ Vö. a szláv névmásokat is: orosz мне-ка, тебе-ка (az orosz bilinaénekekben előforduló alakok), szerb тебе-ка ’neked’, naske ’nekünk’, vaske ’nektek’, bolgár азика, азка ’én’, менека ’engem’, тебека ’téged’.

⁵⁰ Lásd E. Fraenkel, BS, II, p. 41 kk.

⁵¹ Lásd В. Н. Топоров и О. Н. Трубачёв, Лингвистический анализ гидронимов Верхнего Поднепровья, Москва, 1962, p. 249—250.

⁵² Ezt különösen megerősíti az aik forma, amely Daugeliškisben és Tverečiusban a felszólító mód jelen idejét és jövő idejét egyaránt kifejezi.

⁵³ Vö. még: išmuškium (és atadūokiem) Sb, išmuškium, eikium, lásd F. Specht, Litauische Mundarten, gesammelt von A. Baranowski, II, Leipzig, 1922, p. 193.

11. Lietuvių kalbos morfologinė sandara ir jos raida

161

Ezek a formák az indikatívusz jövő idejének többes szám első személyű alakja alapján keletkeztek: azokban a nyelvjárásokban, ahol a felszólító mód többes szám első személyű alakja -kium végű, a jövő idejű alakokban is -siu⁵⁴ szerepel. Ez ismét megerősíti a felszólító mód és az indikatívusz jövő idejének alakjai közötti kapcsolatot (vö. § 7).

§ 22. Amint láttuk, a -k nélküli felszólító módú alakok nemcsak a keleti dzsuk nyelvjárásokban használatosak; időnként Kretingában, Linkuvában, Panevėžysben, Švedasuosban, Aleksandrãvelében és másutt is előfordulnak.

A litván nyelv legrégebbről fennmaradt felszólító módú alakjai az úgynevezett gyöki felszólító mód alakjai (pl. duo stb.). Ezek az alakok ma az egykori atematikus, valamint (i)a-tövű igéknél találhatók meg. A közös balti korszakban a felszólító mód jelentését az optatívusz alakjával kezdték kifejezni. A litván nyelvjárásokban ma használatos o- és i-tövű igék felszólító módja optatívuszi eredetű. Az (i)a-tövű igék optatívuszi felszólító módja csaknem teljesen eltűnt. Nem világos, mikor alakultak ki a litván nyelvben a felszólító mód kontaminációs alakjai: duod, šluoj, būn.

A felszólító mód régi, harmadik személyű alakjai teljesen egybeeshettek a felszólító mód egyes szám második személyű alakjaival. A felszólító mód harmadik személyének megkülönböztetésére ezzel az alakkal kezdték használni a te, ta, lai partikulaelemeket, később pedig a tegu(l), tagu(l), testa(u), laigu(l), leigu(l) alakokat. Ma a felszólító mód harmadik személyét leggyakrabban az indikatívusz jelen idejének harmadik személyű alakjával és egy partikulaelemmel fejezik ki.

A felszólító mód többes szám első személyű alakja későbbi eredetű, mint az egyes és többes szám második személyű alakok. A többes szám első személyt az indikatívusz jelen idejének többes szám első személyű alakja is kifejezheti.

A -k formánst tartalmazó felszólító módú alakok jóval az első írásos emlékek megjelenése előtt alakultak ki. Megfigyelhető bizonyos kapcsolat a -k formánst tartalmazó felszólító módú és az indikatívusz jövő idejű alakjai között.

RÖVIDÍTÉSEK⁵⁵

AfslPh — Archiv für slavische Philologie, Berlin (1876-tól).

AK — 1605. évi névtelen katekizmus.

BB — (a bibliai szöveghelyek megjelölésével) Biblia tatai esti Wissas Schwentas Raschtas Lietuwischkai pergulditas per Jana Bretkuna Lietuwos Pleboną Karaliaucziuie (1590).

BM — Litván nyelvjárások, A. Baranowski gyűjtésében. I. kötet: Szövegek a Weber-hagyatékból, kiadta Dr. Franz Specht... Leipzig 1920.

BP — Postilla tatai esti Trumpas ir Prastas Ischguldimas Euangeliu... Per Jana Bretkuna... Karaliaucziuie... 1591, I.

BS — Balticoslavica, I—III, Vilnius (1933—1938).

Bt — (a bibliai szöveghelyek megjelölésével) S. Bythner, Naujās Testamentas... Pirma karta ant Svieto Lietuwiskzoj kalboj... Su didžiu dabojimu pergulditas. Lietuvos žmonėms ant iszganytingos naudos Iszspāustas. Drukawõjo arba iszspaude Spāustuwõj Reusnėro Karaliaucziuj’, Métu MDCCI.

⁵⁴ A jövő idő -sium végződése minden valószínűség szerint az aisi-aisit = aisiu: x=aisium viszony alapján keletkezett; lásd F. Specht, KZ, 55. köt., 177. o.

⁵⁵ E rövidítéseken kívül a cikk a „Lietuvių kalbos žodynas”-ban bevezetett lakóhelynév-rövidítéseket is használja; lásd Lietuvių kalbos žodynas, 5. köt. Vilnius, 1959.

162

Daw Pam — Áldásos tanítás arról, hogyan kell a litvániai embereknek viselkedniük, ha hűségesen akarják betölteni a szent lelkészi hivatalt. Karaliaučius, 1730.

gyak. — gyakran, leggyakrabban használt forma.

DK — Н. Даукша litván katekizmusa, az 1595-ös kiadás alapján, E. Wolter által újranyomtatva és magyarázatokkal ellátva. Санктпетербургъ, 1886.

DP — Postilla Catholicka, Tai est: Ižguldimas Ewangelia kiekwienos Nedelos ir szwętes per wissús metús. Mikalojv Davkszą Médniku kanonokja fordította le a lengyelből. Az elöljáróság engedélyével és jóváhagyásával, Wilniui Drukárnioi Akademios... 1599.

Dtn — Dotenėnai, Švenčionių járás.

Gerv — Gerviniai, Raseinių járás.

IF — Indogermanische Forschungen, Strassburg, Berlin und Leipzig (1892-től).

KlG — A litván nyelv első nyelvtana, Vilnius, 1957.

KN — (S. J. Telega). A keresztények jámborságának könyve... másodszor újranyomtatva Kėdainiaiban... 1653.

Krd — Kirdeikiai, Utenos járás.

Kret — Kretuonys, Švenčionių járás.

KZ — Összehasonlító nyelvkutatási folyóirat az indogermán nyelvek területéről, alapította A. Kuhn, Göttingen (1852-től).

LKK — Litván nyelvészeti kérdések, Vilnius (1957-től).

Ltk — Latakiškė, Ignalinos járás.

Nūt — Naujoji Ūta, Prienų járás.

PK — Lengyel–litván katekizmus, avagy a keresztény hit és kötelességek rövid, egy helyre gyűjtött összefoglalása... Méltóságos Pietkiewicz Málcher úr, vilniusi földbirtokos jegyző költségén. Vilniusban nyomtatta Stanisław Wierżeyski, 1598-ban.

Plvn — Palėvenė, Kupiškio járás.

ret. — ritkán, ritkábban használt forma.

Ršk — Riešutėnai, Švenčionių járás.

SD — Dictionarium trium lingvarum, In usum Studiosae Iuventutis, Avctore... Constantino Szyrwid... Quinta editio... Vilnae... MDCC.XIII.

SE — Summa Abā Trumpas iszguldimas Ewangeliw... Kiedaynise... 1653.

SP — Syrwids Punktay sakimu (Punkty kazań). Teil I: 1629. Teil II: 1644... herausgegeben von Dr. Franz Specht. Göttingen 1929.

St. balt. — Studi baltici, Roma, Instituto per L’Europa Orientale.

ukr. — ukrán.

Vln — Enchiridion, Catechismas maszas, dael paspalitu Plebónu ir Koznadiju... isch Wokischka lieszuwia ant Lietuwischka pilnai ir wier­nai pergulditas, per Baltramieju Wilentha Plebona Karalauczuje ant Schteindama. Ischspaustas Karalauczu per Jurgi Osterbergera, Metu... MDLXXXIX.

AZ IMPERATÍVUSZI FORMÁK FEJLŐDÉSÉRŐL

D. SKURKAITĖ

Összefoglalás

Litvánia egyes nyelvjárásaiban és régi írásos emlékekben kétféle imperativusi alak használatos: -k formatívummal és anélkül. A -k formatívum nélküli imperativus a keleti dzūk nyelvjárásokban (Dūkštas, Ignalina, Švenčionėliai, Švenčionys, Tverečius) elterjedt; más nyelvjárásokban csak egyes, -

11*

163

k nélküli imperativusi alakok fordulnak elő: imti, neši (Dusetos, Svėdasai, Daugailiai), im (Šešikai), klaušai (Bridai, Linkuva, Panevėžys), imti, begi (Kretinga).

A legrégebbi fennmaradt imperativusi alak a duo típusú imperativus. E típus alakjai ma atematikus tövű és -(i)a tövű igékből képződnek.

A balti alapnyelvi korszak óta az optativus alakjai is bekerültek az imperativus rendszerébe. Jelenleg a litván nyelvjárásokban az -o és -i tövű igék imperativusai eredetüket tekintve optativusi alakok.

Az imperativus 3. személyét ma az egyes számú indicativus alakja fejezi ki a te, ta, lai, lei, tegu(l), tagu(l), testa(u), laigu(l), leigu(l) partikulumokkal. Sok nyelvjárásban még megőrződtek az imperativus 3. személyének más, a te, tegu(l), lai, laigu(l), testa stb. partikulum segítségével képzett alakjai, valamint a 2. személy -k formatívum nélküli imperativusi alakjai is.

A többes szám első személyű imperativusi alakok később jöttek létre a litván nyelvben, mint az egyes és többes szám második személyű alakok. Kialakulásuk előtt (és jelenleg is) a többes szám első személyű imperativus funkciójában a jelen idejű indicativus többes szám első személyű alakjait használták.

A -k formatívumú imperativus jóval az első írásos emlékek megjelenése előtt alakult ki. Biztosan megállapítható, hogy ezek a képződmények a jövő idejű indicativus alakjaival állnak kapcsolatban.