Mindez azt mutatja, hogy M. Daukša „Postilė” című művében a žmogus, žmogaus valóban žmogus, žmogaus. Ez tehát alighanem az egyetlen valódi példa az u-tövű főnevek I. hangsúlyozási osztályára, nemcsak a „Postilė” című műben²⁹, hanem az egész litván nyelvben³⁰.

A kronológia vitathatatlanul bizonyítja, hogy M. Daukša žmogus alakja régebbi a mai žmogùs hangsúlyozásnál. A következetes tőhangsúly végződésre kerülése (I–>IV hangsúlyozási osztály³¹) ebben a példában megfelel a litván névszók hangsúlyozási fejlődése általános, alapvető tendenciájának.

J. Klimavičius

EGY APRÓ TERMINOLÓGIAI KÉRDÉSRŐL K. BŪGA ÉS E. FRENKEL ÍRÁSAIBAN

Litvánia-szerte a kőhalmokban, farakásokban, kőalapok üregeiben és más rejtekhelyeken egy kis madár költ, amelyet az ornitológusok latinul Oenanthe oenanthe L. néven ismernek. T. Ivanauskas professzor így ír róla: „Litvániában nyílt mezőkön, különösen terméketlen helyeken találkozhatunk velük. Gyakran előfordulnak országutak és nagyobb földutak mentén, de városok közelében, katonai gyakorlótereken, stadionokban, vasútállomások környékén is, különösen ott, ahol köveket, farakásokat halmoztak fel… A háború után, amikor hazánk mindenféle rommal volt tele, igen kedvező feltételek alakultak ki e madár költéséhez, mert a romok a hegyek lábát, a köves tájat helyettesítik számára. Íme, a háború után nem kevés kúltupys jelent meg magában Vilniusban is, ahol egész városnegyedek váltak romhalmazzᔹ. E kismadár litván elnevezéséhez a žemait nyelvjárásból vették át a kúltupys szót (a szótárakban és a tudományos folyóiratokban e szónak még három változata fordul elő: kúltupis, kultupis és kultupys)². E terminus képzése egyértelmű: a žemait kūlis ’kő’ + tupėti ’üldögél’ szóból alkották. Kelet-Litvániában a kúltupys megnevezésére az antukas || antikas és intukas³ szavakat használják. Megemlítendő még az antuka, antukys, antukytis és más alak is. K. Būga a „Славяно-балтийские этимологии” című cikkében⁴ megjegyezte, hogy „Сл. ot-oka

²⁹ M. Daukša „Postilė” című művében žmogus 8₄₃, žmogaus 13₂₈ stb. P. Skardžius szintén az I. hangsúlyozási osztályhoz hajlik sorolni, ám ez – ahogy maga a szerző is megjegyzi – csupán feltevés, bár nagyon is valószínű (lásd P. Skardžius, i. m., 124. o.).

³⁰ Vö. K. Būga megjegyzésével: „A főnévre nincs példám” (lásd K. Būga, i. m., III, 35. o.).

³¹ Ennek oka, ahogyan A. Girdenis helyesen megjegyezte, alighanem „az egyes esetek megkülönböztetésének igénye” (lásd A. Girdenis: Kodėl įsigali „galūninis“ vardažodžių kirčiavimas, „Mokslinės aukštųjų mokyklų dėstytojų konferencijos lietuvių kalbos klausimais, skirtos Spalio 50-mečiui, programa ir pranešimų tezės”, Vilnius, 1967, 6. o.).

¹ Žr. T. Ivanauskas, Lietuvos paukščiai, III, V., 1955, p. 309–310.

² E terminus változatainak nem egységes használata még az akadémiai „Lietuvių kalbos žodynas” szótárban is megfigyelhető: az akmenė és antikas szócikkeknél (I, V., 1968) kultupys szerepel, a girnakalis szócikknél (III, V., 1956) – kultupis, a gudžvirblis (III, V., 1956) és intukas (IV, V., 1957) szócikkeknél – kultupys, a címszóként megadott kúltupis (VI, V., 1962) mellett pedig csak a kultupys és kultupis alakok vannak feltüntetve.

³ További szinonimák: akmenė (az ornitológusok ezt a terminust nem a kúltupysra, hanem az Arenaria interpresre használják), čekšla, čekšta, girnakalis, gudžvirblis és valószínűleg a čekutis is. Bár az akadémiai „Lietuvių kalbos žodynas” (II, V., 1969) az utóbbi szónál azt jelzi, hogy jelentése „sneff” (Scolopax gallinago), a szemléltető mondat ezt cáfolja: „Oi tu čekut, čekutėli, ko tu lendi krūsnin” (Švenčionys).

⁴ K. Būga, Rinktiniai raštai, I, V., 1958, 472. o.

13. Iš lietuvių leksikologijos ir leksikografijos

193

„утка” = lit. ant-uka „eine Schnepfe” Mielke I 6, añtukas „saxicola oenanthe” Dusetos (Vozgėliai község), antukỹs „ua.” Veliuona⁵. A tanulmány: „Die Metatonie im litauischen und lettischen”. K. Būga rámutat az añtukas és iñtukas szavakra, amelyek az -ukas képzővel rendelkeznek, majd ismét összeveti őket az añtis „Ente” szóval. E. Frenkel etimológiai litván szótárának añtis „Ente” szócikkében a következő szavakat találjuk: antuka „Schnepfe”, añtukas „saxicola oenanthe, wheat ear, Weisskehlchen”, antikas (Dusetos), intukas (Tauragnai, Utena járás), antukýtis (Veliuona) „Steinschmätzer, Steinschnäpper”⁶. Nehéz hinni ezeknek az egybevetéseknek, hiszen a kúltupys semmivel sem hasonlít jobban a kacsára. K. Būgát valószínűleg Chr. G. Mielke és más szótárak vezették kissé félre, amelyek az antuka szó jelentéseként ezt adják meg: „eine Schnepfe, azaz szalonka”. Az „Akademiniame Lietuvių kalbos žodyne” ezt a pontatlanságot már kijavították: az antuka szócikk az antukỹs szócikkre utal, ez utóbbi pedig az antikas „Oenanthe oenanthe” szócikkre. Az antukas és intukas nyelvjárási terminusok képzését pontosabban így lehetne magyarázni: antė + -ukas és intė + -ukas. A „Lietuvių kalbos žodynas” szerint az añtė és iñtė szavak jelentése „peludė” (szalmakazal). Továbbá az añtė szónak (akárcsak az añtis szónak) „a kemence melletti zug” jelentése is van. Az „óvóhely, menedék”—„szalmakazal” jelentések kapcsolata igen nyilvánvaló. Ha ezeket a szavakat összekapcsoljuk a felvidéki kúltupys megnevezéssel, meggyőzőbben magyarázhatjuk meg azt.

K. Gaivenis

MŰ A BALTI HELYSÉGNEVEK

SZLÁVOSÍTÁSÁRÓL ÉS A SZLÁV LITVÁNOSÍTÁSÁRÓL

Jurgen Prinz, Die Slavisierung baltischer und Baltisierung slavischer Ortsnamen im Gebiet des ehemaligen Gouvernements Suwalki, Wiesbaden (Otto Harrassowitz kiadó), 1968, 320 o., térképpel.

A balti hely- és személynevek szlavizálásának kérdése nem először merül fel a nyelvészeti szakirodalomban — csupán az elmúlt évtizedben több, e témának szentelt munka jelent meg¹. J. Prinz most ismertetett könyve terjedelmét tekintve azonban messze felülmúlja e terület többi művét.

A könyv bevezetésből, tíz fejezetből és következtetésekből áll. A szerző a könyv végén tárgymutatót közöl.

A bevezetésben J. Prinz többek között felhívja a figyelmet a szláv területeken fellelhető balti toponímia vizsgálatának nehézségeire. Példákat hoz V. Toporov és O. Trubačov „A Felső-Dnyeper-vidék hidronimáinak nyelvészeti elemzése” című könyvéből (Moszkva, 1962), valamint H. Schall munkáiból, amelyek azt mutatják, hogy az e szerzők által balti toponímiai maradványokként értelmezett jelenségek egy része másként is értelmezhető. Az általános megjegyzésekben J. Prinz röviden ismerteti a Suwałki kormányzóság etnikai összetételét a XIX. század végén — XX. század elején, és kritikusan áttekinti a felhasznált

⁵ K. Būga, Rinktiniai raštai, II, V., 1959, p. 393.

⁶ E. Fraenkel, Litauisches etymologisches Wörterbuch, Heidelberg—Göttingen, 1955, tt., p. 11—12.

¹ K. O. Falk, Tanulmányok a litván hely- és személynevek szlávosításáról, „Scando-Slavica“, IX (1963), p. 87—103; A litván személy- és helynevek szlávosításának módszereiről. Az -ańce végződésű nevek eredetéről és elterjedéséről, „Spräkliga Bidrag“, t. 4, Nr.19, Lund, 1964, p.1—16; J. Otrębski, A litván víznevek és helynevek szlávosítása, „Z polskich studiów slawistycznych“, Seria 2, Językoznawstwo, Warszawa, 1963, p. 267—286.

194