LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXXIV (1994)

LIETUVIŲ KALBOS TARMĖS IR JŲ TYRINĖJIMAI

Williamas SCHMALSTIEGAS

SALYS ANTANAS PROFESSZOR EMLÉKÉRE

Őszintén sajnálom, hogy ma nem lehetek Önökkel, de hálás vagyok jó barátomnak és kollégámnak, Algirdas Sabaliauskasnak, amiért lefordította litvánra rövid visszaemlékezéseimet egyik szeretett professzoromról*. Mivel hamarosan konferenciát tartanak Jonas Kazlauskas professzor emlékére, róla is mondok néhány szót.

Első valódi kapcsolataim a litván kultúrával 1950 őszén kezdődtek, amikor doktoranduszként felvételt nyertem a Pennsylvaniai Egyetemre (University of Pennsylvania). Az első félévben professzoraim Alfredas Sennas (szláv filológiai szeminárium), Vincas Krėvė-Mickevičius (orosz nyelv (Russian conversation and composition), szovjet orosz irodalom), Franz Rosenthal (arab nyelv), Carlton Coon (antropológia) és Atanas Salys (bolgár nyelv) voltak. Mivel akkoriban a szláv nyelvi tanszékek kicsik voltak, a kar minden tagjának sokféle feladatot kellett ellátnia. Ezért A. Salys professzor a mai bolgár nyelv kurzusát tanította. Ezen a kurzuson a neves orosz szlavista, S. B. Bernstein „Грамматика болгарского языка” című könyvét használtuk.

A. Salys professzor a második világháború után érkezett a Pennsylvaniai Egyetemre, A. Senn professzor meghívására, akit az ötvenes évek végén bíztak meg a Szláv Nyelvek Tanszékének létrehozásával. Egykori tanítványa, A. Salys mellett A. Senn V. Krėvė-Mickevičiust és Pranas Skardžiust is meghívta, de az a hír járta, hogy utóbbi visszautasította a felkérést, mert nem akart A. Sennnel dolgozni. A. Salys első benyomásomra kedvező volt.

A professzor rendkívül gondos és precíz volt. Nekünk, diákoknak nemcsak a bolgár nyelv alapos ismeretét adta át, hanem az általános nyelvészet alapjait is. Elég lassan, de hangosan és tisztán beszélt. Bár az angolja enyhe akcentussal szólt, senkinek sem okozott nehézséget megérteni őt. (V. Krėvė-Mickevičiusszal más volt a helyzet, akit valójában soha nem hallottam angolul beszélni. Mivel pennsylvaniai egyetemi éveim első évében nem tudtam litvánul, V. Krėvė-Mickevičiusszal mindig oroszul beszéltem. V. Krėvė-Mickevičius professzor nagyon jól tudott latinul, és valószínűleg könnyen olvasott angolul, de az volt a benyomásom, hogy angolul beszélni rendkívül nehéz volt számára.)

A. Salys professzor mindig jókedvűnek és barátságosnak tűnt, készen állt

* A cikk angol nyelvű változata: S c h m a l s t i e g W. R. To the memory of Professor Antanas Salys // Lituanus, 1992. V. 38, № 3. P. 58—68.

44

Végtelenül sok időt szánt arra, hogy nekünk, nem túl ravasz amerikai diákoknak elmagyarázza a különféle nyelvtani, illetve általában a nyelvészeti kérdéseket. Úgy éreztem, mosolygó ember volt. A második félévben sok olyan tárgyat tanultam, amelyet az elsőben kezdtem el, de a szovjet orosz irodalom helyett V. Krėvė-Mickevičius óorosz irodalmi kurzusát hallgattam. (Ezen V. Krėvė-Mickevičius a középkori orosz eposz, az „Igor-ének” rejtelmeit igyekezett megvilágítani.) A. Salys professzor antropológiaórája helyett a porosz nyelvet kezdtem tanulni — ez volt az első balti nyelvem. A Pennsylvaniai Egyetem könyvesboltjának valahogy sikerült néhány példányt beszereznie J. Endzelynas „Altpreussische Grammatik” című művéből (Riga, 1944). Ezt a nyelvtant használtuk tankönyvként. Nekem még mindig megvan az a példány, amelyet akkor vettem. A második borítóoldalra ez van írva: Auflage 1000. Ennek ma már bibliográfiai ritkaságnak kell lennie.

A csoportunkban mindössze öt-hat diák volt, de csak kettőre emlékszem — egy bizonyos William Gibbonra, egy helybeli amerikai fiúra, akárcsak én, valamint Antanas Klimasra, akivel 1950-ben találkoztam, és azóta is barátok vagyunk. A. Salys professzornak bizonyára nehéz volt a porosz nyelven keresztül elmagyaráznia az elemi balti filológiát. Végül azonban, úgy látszik, sikerült neki, mert egy alkalommal azt mondta nekem, hogy kezdem megérteni, mit próbál átadni. Mindig szorgalmasan tanultam és elég jó jegyeket kaptam, de semmi sem ment könnyen, és gyakran nem értettem meg azonnal az előadás lényegét.

Miután egy évig tanultam a Pennsylvaniai Egyetemen, 1951 őszén átmentem a Columbia Egyetemre, ahol a híres francia nyelvésznél, André Martinet-nél tanultam. 1952 tavaszán behívtak katonai szolgálatra, és csak 1954 őszén térhettem vissza a Pennsylvaniai Egyetemre.

Rögtön beiratkoztam A. Salys professzor litván, lengyel és ószláv nyelvi kurzusaira. Az 1954–55-ös tanévben négy diák hallgatta a litván nyelvi kurzust; köztük volt jó barátom, Samuel Levinas, aki ma New Yorkban az angol nyelvészet jól ismert professzora. Abban a tanévben délután három óra körül S. Levinas, Kostas Ostrauskas (időnként Vincas Maciūnas is) és én gyakran találkoztunk a Pennsylvaniai Egyetem könyvtárának előcsarnokában beszélgetni. Hármasunk, vagyis S. Levinas, K. Ostrauskas és én, a Litván Hazafiak Klubjának nevezte magát; jelszavunk ez volt: „Chicago ma — a világ holnap”.

A litván nyelv tankönyvét kizárólag litvánul írták, és főként a paradigmák tanulására használtuk, mivel nem létezett átfogó, angol nyelvű litván tankönyv. Úgy rémlik, a könyvet J. Starkus pap írta, de nem vagyok biztos benne, mert nem tudom, hol van most a tankönyv.

A. Salys professzor megértette, milyen nehézséget okoz az angolul beszélő diákoknak a litván nyelvtan, ezért a gyakorlatokon a legtöbb nyelvtani kérdést lefordította nekünk. Úgy gondolom, mindannyian jó alapokat szereztünk itt a litván nyelvtanból, noha A. Salys professzor nem foglalkozott a beszélt nyelvvel. Írásbeli munkáinkat gyorsan és gondosan javította, és mintha soha nem fáradt volna el, rámutatott az alapvető hibáinkra. Akkoriban sokszorosított litván szövegeket olvastunk, amelyek egy része végül A. Senn professzor „Handbuch der litauischen Sprache” című művének második köteteként jelent meg (Heidelberg,

45

1957). A könyv újranyomott példányából K. Ostrauskas felmondta a magnómra Lazdynų Pelėda „Piršlybos” című művét; én pedig sokszor, nagy odaadással hallgattam, hogy elsajátítsam a beszélt nyelvet. Ebből a kurzusból S. Levinas különösen jól emlékszik az „Aklam kelio neparodysi” („Vaknak nem mutathatsz utat”) mondásra (ma: A. Senn, Handbuch II, 19), és valahányszor találkozom S. Levinasszal, ő ezt a mondást ismételgeti nekem. Attól tartok, talán azt gondolja, hogy ez a közmondás rám illik. (Samuel Levint, az angol nyelvészet szakértőjét nem szabad összetéveszteni Jules Levinnel, a balti nyelvek kutatójával.)

A. Salys professzor az ószláv és a lengyel nyelvi kurzusokat is ugyanolyan módszeres alapossággal tanította, mint a többi kurzust, de az amerikai gyakorlatot követve megengedte a diákoknak, hogy bármikor félbeszakítsák kérdéseikkel. Egy alkalommal egy diák megkérdezte tőle, hogyan tanult meg lengyelül. A. Salys azt felelte, hogy rádióadásokat hallgatva, amikor még Litvániában élt.

A. Salys professzort mindössze egyszer láttam rosszkedvűnek: amikor egy rendőr megbüntette, mert tilosban parkolt — az egész háztömbben csak ő kapott büntetést, noha más autók is szabálytalanul álltak.

Eredetileg A. Salys professzornak kellett volna a disszertációm témavezetőjének lennie, de valamilyen adminisztratív probléma miatt úgy döntöttek, hogy A. Senn professzor vezet majd. Gyakran fordultam segítségért A. Salys professzorhoz, és mind A. Senn, mind A. Salys részt vett a doktori záróvizsgáimon. Elképzelhetik, mennyire zavarba jöttem, amikor felmerült a litván szó kùnigas kérdése. A. Senn professzor azt állította, hogy ebben a szóban a második magánhangzó után soha nem volt nazális elem, vagyis soha nem létezett *kuningas vagy hasonló alak, A. Salys azonban az ellenkezőjét gondolta. A vizsgán megkérdezték a véleményemet. Mivel nem akartam egyik felet sem támogatni, azt feleltem, hogy mindkét álláspont mellett fel lehet hozni érveket.

1956-ban, miután megszereztem a doktori fokozatot, a Kentucky Egyetemre (University of Kentucky) mentem dolgozni, Lexingtonba (Lexinton). A Pennsylvania elhagyása után is kapcsolatban maradtam A. Salys professzorral. Később azt javasolta, hogy az ő segítségével fordítsam le angolra J. Endzelynas „Baltų valodu skaņas un formas” című művét. A professzor úgy vélte, hogy néhány litván paradigmával is kiegészíthetnénk, így a könyv megfelelő lenne annak a litván nyelvi kurzusnak is, amelyhez hiányzott az angol nyelvű tankönyv. Megszerezte nekem a „Baltų kalbų garsai ir formos” című litván fordítást, amelyet eredetileg Jonas Kazlauskas irányításával készítettek, én pedig nekiláttam a projektnek. Végül A. Salys visszalépett a munkától, én pedig Benjamin Jėgeris lett nyelvésszel fejeztem be. A munka hosszú ideig tartott, és végül 1971-ben jelent meg „Jānis Endzelīns’ Comparative Phonology and Morphology of the Baltic Languages” címmel (The Hague, Paris: Mouton).

Rendszeresen írtam A. Salys professzornak, és meglehetősen gyakran volt alkalmam találkozni vele, különösen azután, hogy visszatértem Pennsylvaniába, és előbb a Lafayette College-ban (Lafayette College), Eastonban (Easton), majd a Pennsylvaniai Állami Egyetemen (The Pennsylvania State University) tanítottam, ahol ma is dolgozom. Tanácsokkal látott el, és kölcsönadott könyveket a magánkönyvtárából, amikor a Thomas A. Sebeok szerkesztette „Current Trends in Linguistics” (1963) című kötetbe írt „Lithuanian” című cikkemen (287–300. o.) dolgoztam (The Hague: Mouton). Akkoriban közülünk többen nem tudták, mit jelöl az A. kezdőbetű a Sabaliauskas név előtt. A. Salys professzor azt mondta, szerinte ez talán Albinas lehet. Így jó barátunk

46

Algirdas Sabaliauskas ebben a cikkben Albinná lett.

Papírmappákat lapozgatva felfedeztem, hogy körülbelül egy tucat levelem van Salys professzortól, amelyeket 1966 és 1972. március 27. között írt. Mindig kész volt segíteni a litván nyelvészeknek, hogy ha lehet, külföldre utazhassanak. Egy 1966. december 30-i levelében ezt írta: „Sem Kazlauskas, sem Mažiulis nem dughatja ki az orrát külföldre [...] Csak az furcsa nekem, hogy Kubilius rektor a vilniusi egyetem tanévének megnyitó ünnepségén [...] tényként említette, hogy Kazlauskas és Mažiulis az Egyesült Államokba és Franciaországba utazik. Úgy látszik, a rektor itt politizált. Mivel nem kapta meg Moszkva beleegyezését, mindent nyilvánosan bejelentett és világgá kürtölt, hogy Moszkva később kellemetlen helyzetbe kerüljön, ha nem engedi őket elutazni. Ha pedig nem engedik el őket, az ismét megmutatná Moszkva ostoba makacsságát és bizalmatlanságát még a párt hivatalos tagjaival szemben is (Kazlauskas és Mažiulis is párttagok, és valószínűleg karriermegfontolásból léptek be). Ha mégsem engedik el őket, Vilniusban mindenki sokat fog beszélni erről, és szidni fogja a „ruszkikat”.”

Hozzá kell tennem, hogy sem Salys professzor, sem én nem gondoltuk, hogy bármi elítélendő volna abban, ha valaki párttag. Úgy véltük, egyszerűen az élet ténye, hogy a Szovjetunióban bárkinek, aki életben akarja tartani a litván kultúrát, nagyobb esélye van erre, ha párttag. Emlékszem, hogy az 1970-es években próbáltam néhány litván barátomat arra biztatni, hogy lépjen be a pártba. Másfelől ne gondolják, hogy valaha is kommunista voltam, vagy egyetértettem a kommunisták nézeteivel. Úgy vélem, a Pennsylvaniai Állami Egyetemen sok kollégám rendkívül konzervatívnak tart.

1968. április 5–6-án a Pennsylvaniai Állami Egyetemen rendezték meg a baltisztikai konferenciát, az elsőt az észak-amerikai kontinensen. Számos neves előadót hívtam meg: Antanas Klimast, Leonardas Dambrūnast, Gordon B. Fordot, Eric P. Hampet, B. Jėgerist, Alfred Sennt, Calvert Watkinst, Warren Cowgillt, Valdis Zepset, Henning Andersent, James W. Marchand-t, Joseph Lelyst, David Robinsont, Jonas Kazlauskast, Vytautas Mažiulist és Antanas Salyst. A meghívottak közül mindenki eljött, kivéve D. Robinsont (aki akkoriban nem tartózkodott az Egyesült Államokban), valamint J. Kazlauskast és V. Mažiulist, akik nem kaptak engedélyt az Egyesült Államokba való utazásra. A. Salys „Néhány megjegyzés a litván nyelvjárások fejlődéséről” címmel tartott előadást, de sajnos nem nyújtotta be publikálásra, ezért nem szerepel a „Baltic Linguistics” című könyvben (University Park and London, The Pensylvania State University Press, 1970), amelyet Alfred Sennnek ajánlottunk, és akit az előszóban az Egyesült Államok baltisztikájának Nesztoraként neveztünk meg. Másfelől azonban örültünk, hogy itt közölhettük J. Kazlauskas „A balto-szláv többes és kettős szám részes esetéről” című tanulmányát („On the Balto-Slavic Dative Plural and Dual”, p. 87–91). Néhány más, a konferencián el nem hangzott tanulmányt is felvettünk a könyvbe. Később nagy örömmel fogadtuk V. Mažiulis igen kedvező recenzióját.

Észrevettem, hogy Salys professzor kézzel írt levelei litván nyelvűek, a gépelt levelei pedig angolul vannak. Ennek az az oka, hogy a Pennsylvaniai Egyetem tanszéki titkárnője gépelte le az angol leveleit, a litván nyelvűeket viszont nem. Az első litvániai utam előtt angolul írt (1968. augusztus 2-án): „Úgy gondolom, találkozni fog sok korábbi kollégámmal és tanítványommal, például J. Balčikonisszal, J. Kruopasszal, K. Ulvydasszal, J. Senkusszal és sok más emberrel. Adja át nekik üdvözletemet. Adja át jókívánságaimat az Intézet

47

K. Korsakas igazgatójának.”

Írtam A. Salysnak J. Kazlauskas könyvéről, ő pedig 1968. augusztus 9-i levelében (angolul) ezt válaszolta: „Kazlauskas könyve nagyon érdekes és gondolatébresztő. Teljesen egyetértek kutatási módszerével: a filológus első feladata az legyen, hogy a formákat a nyelv belső fejlődéséből kiindulva magyarázza meg, és csak ezután vonjon le a balti, illetve általában az indoeurópai nyelvekre vonatkozó következtetéseket.

A könyv címe azonban félrevezető és helytelen. A címnek „A litván nyelv történeti nyelvtanának kérdései”-nek kellene lennie, vagy ahogy a levelezőpartnerek mondanák: „Beiträge...” A mű valójában filológiai doktori disszertáció. Tavasszal védte meg, a Szovjetunióban pedig a doktori disszertáció jelentősen befolyásolja a fizetést. A félrevezető cím valójában hatásosabb, mint a „Kérdések”, és talán ez fontosabb volt J. Kazlauskas karrierje szempontjából.”

Elküldtem Salys professzornak egy meglehetősen írástudatlan, 1970. március 10-i levél másolatát. Ezt a levelet L. Bažanovas küldte Paul Althouse professzornak, a Pennsylvaniai Állami Egyetem akkori rektorhelyettesének. A levélben ez állt: „A tanulmányi leterheltség miatt (академической загруженностью) a Vilniusi Állami Egyetem professzora, Jonas Kozlauskas (sic!) a közeljövőben nem tud elutazni a Pennsylvaniai Állami Egyetemre, hogy litván nyelvi kurzus előadásait megtartsa. Tisztelettel: L. Bažanovas, a Litván SZSZK Felső- és Középfokú Szakoktatási Minisztériuma Külügyi Kapcsolatok Főosztályának vezetője.”

A levél másolatának kézhezvétele után Salys professzor 1970. március 30-i levelében ezt írta: „Következtetés: Kubilius rektornak nem sikerült áttörnie Moszkva „acélfüggönyét”. És persze a fejeddel nem töröd át a falat. Jó, hogy Moszkva végre válaszolt. A в ближайшем (!) будущем fordulat mintha arra engedne következtetni, hogy később talán mégis sikerülhet valamit elérni. Vagy talán csak így próbálják vigasztalni a csalódottságáért.”

1970. április 10-i levelében A. Salys ezt írta: „Bažanovas levele miatt ne törje a fejét. Magával viheti, és megmutathatja Kazlauskasnak (az eredetit!). Most már azt is nagyon sajnálhatja, hogy Bažanovas arról értesítette, hogy Kazlauskas Vilniusban annyira „túlterhelt” munkával. Tanácsolja neki, hogy vigyázzon az egészségére, és ne dolgozza túl magát, hiszen jó nyelvészből olyan kevés van.”

Salys professzor segített előkészíteni első, 1968-as litvániai látogatásomat, majd később, 1970. június 1-jei levelében arra kért, hogy vigyek néhány betiltott könyvet K. Korsakas professzornak. Akkoriban újonc voltam, nem volt dolgom a szovjet vámmal, és nagyon aggódtam, de mivel Salys professzor tanítványa voltam, kötelességemnek éreztem megtenni. Így hát a könyveket a bőröndömbe rejtettem néhány angol könyv alá. Amikor a seremetyevói repülőtéren leszálltam, valóságos pánik fogott el, amikor a vámtiszt átvizsgálta a bőröndömet, kivette a litván könyveket, és nézegetni kezdte őket. Úgy tűnik, azt hitte, hogy angol nyelvű könyvek, mert latin betűkkel íródtak. Aztán egyenesen a szemembe nézett, és megkérdezte: „Есть у вас книги на русском языке?” Hazugság nélkül válaszolhattam: „У меня нет никаких книг на русском языке”. Később teljesen megszoktam, hogy tiltott litván könyveket csempésszek a Szovjetunióba, és úgy éreztem, legalább egy kicsivel továbbvittem a régi litván könyvhordozók hagyományát. Salys professzor azt is rám bízta, hogy vigyek egy amerikai katonai repülőgép játékmodelljét (Sabre Jet airplane) egy rokonának a fiához. Emiatt is aggódtam, mert úgy gondoltam, hogy még egy ilyen játék látványa is gyanút kelthet a szovjet vámtisztviselőkben. Végül elhatároztam, hogy kompromittá-

48

…-ból/-ből, miközben levette az amerikai haditengerészet emblémáját, amely azt mutatta, hogy a játék valóban egy katonai repülőgép modellje volt.

Később minden nehézség nélkül átvittem a szovjet vámon Salys professzor néhány válogatott művének kötetét. Még a lányomat, Roxanát is beszerveztem erre a nemes feladatra. 1986-ban sem ő, sem az a szovjet vámtiszt, aki a poggyászát ellenőrizte, nem fogta fel, hol adták ki Salys professzor „Írások” című művének III. kötetét, pedig még a borítón is világosan fel volt tüntetve Roma. Szerencsére sem Roxana, sem a vámtiszt nem volt nagy poliglott, és egy törött angolsággal folytatott beszélgetés után engedélyezték neki, hogy magával vigye a könyvet, és végre eljuttassa Vilniusba.

Az említett, 1970. június 1-jei levelében Salys professzor többek között ezt írta: „Még kellemetlenül is érzem magam, hogy ezzel a csomaggal a terhére vagyok. De talán ha egyszer ismét Litvániába látogatok (nagyjából két év múlva), vihetek Önnek valamit.”

Salys professzor említette, hogy bár elég későn, megkapta a meghívót az 1970-ben Vilniusban tartandó balti konferenciára. Azt gyanította, hogy a tanszéki titkárnő valahová elkeverte. Azt írta, hogy Kazlauskas professzor ugyanarra a konferenciára hívja. Megkértek, hogy mondjak neki nagyon köszönetet. Salys professzor anyagi helyzete azonban nem tette lehetővé, hogy minden évben Litvániába repüljön. Azt írta, várnia kell, és félre kell tennie az utazásra egy későbbi időpontban. Hamarosan minden ügyben ír majd nekem. Arra is kért, hogy adjam át nekik (a Kazlauskas családnak) legjobb kívánságait: mindketten olyan kedvesek, szerények és szívélyesek. Ha sikerülne valamilyen módon Amerikába hívnom őket — írta —, mondjam meg nekik, hogy nálunk szívesen látott vendégek lesznek. Ezután azt írta, hogy Korsakas K. az Intézetét nagyon „erős kézzel” irányítja. „Ha valamire szüksége lesz, forduljon egyenesen hozzá.”

Po prof. J. Kazlausko mirties aš gavau laišką (1970. XII. 28), kuriame prof. A. Salys rašė: ”Kazlausko laidotuvių kalbėtojų sąrašas ypatingas[...] Nebuvo rektoriaus Kubiliaus nei Korsako, taip pat nė vieno ruso, kur dirba lituanistikos srityje (o jų juk yra keletas) [..] Juk ir apskritai Kazlausko mirtis norėta negirdomis praleisti. Tik, matyti, kaip gandai ėmė plisti, nebegalėjo tylėti, ir ”Tiesa” XII. 4. paskelbė tą sufabrikuotą mirties versiją. Taigi, tylėjo ištisus du mėnesius”.

Elküldtem Salys professzornak a „General Linguistics” folyóirat számára írt nekrológomat. Erről ezt írta: „Nem hiszem, hogy az Ön nekrológja kielégítő. Az a benyomásom, hogy Ön hisz a „Tiesa” által közzétett haláleset-verziónak. Ez a szovjetek malmára hajtaná a vizet. Azt mondanák, hogy az amerikaiak készpénznek veszik a halál hivatalos változatát, és csak a „burzsoá nacionalisták” terjesztenek rágalmakat és koholmányokat.”

Egy későbbi, 1972. március 11-i levelében megköszönte nekem a „Lithuanian-English Glossary of Linguistic Terminology” (Dept. of Slavic Languages, The Pennsylvania State University, 1971) című szótárt, amelyet A. Klimas professzorral együtt készítettem. Salys professzor jó néhány hibát is talált benne, köztük a priedzukis (‘a dzsúk nyelvjárási terület közelében élő személy’) szó jelentésének megadását. Elmagyarázta, hogy ez nem olyan ember, aki a dzsúk közelében él, hanem egy hely, amely a közelükben található.

Talán egy héttel a halála előtt meglátogattam Salys professzort a Pennsylvaniai Egyetem kórházában. Akkor egy egész köteg levelet vittem magammal, amelyeket nemrég kaptam különböző litván nyelvészektől — A. Sabaliauskastól, Z. Zinkevičiustól, V. Mažiulistól, J. Palionistól, S. Karaliūnastól és sok másoktól. Olvasta

49

mindegyik levelet érdeklődéssel, de láttam, hogy elfárad és pihenni szeretne, ezért nem maradtam sokáig. Bár hazája elvesztése nehéz volt számára, soha nem panaszkodott. Akkor az a benyomásom támadt, hogy érzi közeledni a halált, de elégedett volt az életével. Tanárként, tudósként, szerzőként és a litván kultúra munkásaként olyan sok mindent sikerült megvalósítania.

Angolból fordította

A. Sabaliauskas

50