ILJA LEMEŠKIN

Prágai Károly Egyetem

Kutatási területek: a régi balti irodalom és írásbeliség, az összehasonlító folklorisztika, a lexikográfia, a baltisztika története.

CSEHORSZÁGBAN ŐRZÖTT, FRYDRICH WILHELM HAKNAK TULAJDONÍTOTT KÉZIRATOS NÉMET–LITVÁN SZÓTÁR¹

Friedrich-Wilhelm Haacknak tulajdonított kéziratos német–litván szótár a Cseh Köztársaságban²

Ö S S Z E F O G L A L Ó

A Klementinumban őrzött, a XVIII. század harmadik–negyedik évtizedére datált litván vonatkozású lexikográfiai forrás legkésőbb 1777-ben került a bécsi és prágai tudományos közegbe. A cikk a prágai kéziratos német–litván szótár Ausztriához kapcsolódó történetét vizsgálja, az 1777–1861 közötti időszakot. A tanulmány megkísérli azonosítani a szótár tulajdonosait és a kutató „használók” körét. Felveti a kérdést, hogy miért és milyen körülmények között került a szótár Bécsbe, majd később Prágába, illetve mi adta a jelentőségét.

¹A cikk a Litván Nyelvi Állami Bizottság által finanszírozott projekt keretében készült: A Friedrich Wilhelm Haacknak tulajdonított kéziratos német–litván szótár (XVIII. század eleje) kutatása és kiadásra való előkészítése (K-4/2012. számú, 2012-02-01-én kötött szerződés).

²A cikk a következő projekt keretében készült: A Friedrich-Wilhelm Haacknak tulajdonított kéziratos német–litván szótár kutatása és szerkesztése (a XVIII. század eleje). (K-4/2012. számú szerződés, megkötésének dátuma: 01/02/2012).

K U L C S S Z A V A K: német–litván szótár, Kelet-Poroszország lexikográfiája, Frydrichas Wilhelmas Hakas, Motiejus Philonomas Benešovskis, Josefas Valentinas Zlobickis, Josefas Dobrovskis, Pavelas Josefas Šafárikas, Františekas Ladislavas Čelakovskis, Leopoldas Geitleris.

K U L C S S Z A V A K: német–litván szótár, Kelet-Poroszország lexikográfiája, Friedrich-Wilhelm Haack, Matouš Benešovský Philonomus, Josef Valentin Zlobický, Josef Dobrovský, Pavel Josef Šafárik; František Čelakovský, Leopold Geitler.

318

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

A Frydrich Wilhelm Hackének tulajdonított kéziratos német–litván szótár Csehországban

ANNOTÁCIÓ

A Klementinumban őrzött, a 18.^th század harmadik és negyedik évtizedére datálható lituanisztikai lexikográfiai forrás legkésőbb 1777-ben került a Bécs–Prága akadémiai közegébe. A cikk az 1777–1861 közötti időszakban a prágai német–litván szótár osztrák történetét elemzi. Kísérletet tesz a szótár tulajdonosainak, valamint kutatóinak, azaz „használóinak” azonosítására. Felveti a kérdést, hogy miért és milyen körülmények között került a szótár Bécsbe, majd később Prágába, és milyen jelentőséggel bírt.

A Hacke. Lexicon Lithuanicum (a gerincen olvasható felirat) címet viselő kódexet jelenleg a Cseh Köztársaság Nemzeti Könyvtárának Kéziratok és Régi Nyomtatványok Osztályán őrzik a Klementinumban (Národní knihovna Oddělení rukopisů a starých tisků, jelzete: XVI.F.30). A 18. század harmadik–negyedik évtizedére datálható kéziratos könyv két részből áll. Az első rész (2r–344v) német–litván szótár, amely a Kis-Litvánia területén keletkezett másolatok csoportjába tartozik; e csoportba a következők tartoznak: Lexicon Lithuanicum³, Krause szótára⁴, Richter szótára⁵, Clavis Germanico–Lithvana⁶, valamint az Msc. 84 4^o7 jelzetű szótár. A második rész (345r-től) egy jóval eredetibb, fejlettebb lexikográfiai vállalkozás, az Observatio de origine Verborum Littwhaniorum – pontosabban annak kezdete (a kéziratos forrásról, szerkezetéről, részeinek jellegéről és szerzőségéről bővebben lásd: Lemeškin 2012, 2013). A vízjelek alapján a Kis-Litvániában létrejött lexikográfiai emlék alighanem hamarosan Halléba került. Erről egy, a hallei viszonyokra utaló adományozási bejegyzés tanúskodik (1r), amely a szótár szerzőségét Frydrich Wilhelm Hackének (Friedrich Wilhelm Haack) tulajdonítja:

Hacke szerző litvániai prédikátor volt. Halléban tanult. Nyelvtanát állítólag az árvaházban nyomtatták ki. Ajándékozta [D]. Baumgarten=

³A 17. század közepe; őrzési helye: LMAB RS: f. 137–10; fakszimile kiadása: Lexicon Lithuanicum 1987.

⁴A 18. század harmadik–negyedik évtizede; őrzési helye: LLTIB R: f. 1 – 5792. A kézirat datálásához lásd: Drotvinas 1984.

⁵Richter (vagy klaipėdai) szótára 1728-ra datálható; a hallei Francke-intézmények levéltárában őrzik: AFSt J 84.

⁶Őrzési helye: LMAB RS: f. 137 13–14; Vincentas Drotvinas adta ki 1995–1997-ben – Clavis Germanico-Lithvana 1995–1997.

⁷A második világháborúig a königsbergi titkos királyi levéltár Reza-gyűjteményében őrizték; jelenleg elveszettnek tekintik.

Straipsniai / Articles

319

ILJA LEMEŠKIN

„Hacke szerző litvániai prédikátor volt. Halléban tanult. Nyelvészeti munkáját a weis enhauseni nyomdában kellett / valószínűleg kinyomtatták. Baumgarten ajándékozta.”

A következő proveniencia (1r) már a lexikográfiai emlék másik, az Osztrák–Magyar Monarchia akadémiai közegében eltöltött életszakaszára utal:

Ex Libris Josephi Zlobický Professoris litteratura Bo= hemica Vienna 1777.

1875-ben a kéziratos szótár adatait szerény mértékben felhasználta Leopold Geitler (1847–1885) cseh szlavista és lituanista. A Beiträge zu Nesselmanns litauischem wörterbuch című művébe felvette (Geitler 1875: 74–123) a merlė (96. o.), a patupėlis (103. o.) és a pranaras (104. o.) lexémákat, ezzel a megjegyzéssel: aus einem in der prager bibliothek aufbewahrten lit. wörterbuche. Nem világos, melyik évben került az általa felhasznált szótár a „Prágai Könyvtárba”, vagyis az akkori Prágai Császári-Királyi Nyilvános és Egyetemi Könyvtárba. A könyvtár pecsétjét, REGIAE BIBLIOTH. ACAD. PRAGEN., amely a kéziratos könyv több lapján is megtalálható, a könyvtár alapításától, azaz 1777-től a XIX. század elejéig használták. A szótár a könyvtári állomány legrégebbi (a XIX. század első feléből származó) leírásában is szerepel, mégpedig annak fő részében, amely az 1861-ig terjedő időszakot öleli fel.

A kis-litvániai eredetű lexikográfiai munka jelenléte az Osztrák–Magyar Monarchia területén tehát már az 1777–1861 közötti időszakra vonatkozóan is szilárdan dokumentált. Ezzel együtt a következő kérdések merülnek fel:

1. Pontosabban mikor, azaz 1777-ben vagy már korábban, miért és milyen körülmények között került a szótár Josef Valentín Zlobický (Zlobický) tulajdonába?

2. Miért és mikor került át a szótár Bécsből Prágába, kinek a kezdeményezésére jutott a nyilvános egyetemi könyvtár állományába?

3. Mely prágai baltisták számára volt hozzáférhető a szótár, vagyis hogyan és miben befolyásolta a XIX. századi cseh filológia fejlődését?

Ezekre és más kérdésekre keressük a választ ebben a tanulmányban.

1.

A litván lexikográfiai anyag létrejöttének, terjedésének és csehországi jelentőségének megvilágítása érdekében először egy korábbi korszak felé fordulunk. A nyelvészet történetéhez, konkrétan a XVI. század végéhez való visszatekintés segít jobban megérteni, hogyan viszonyultak a XVIII–XIX. századi prágai filológusok a balti nyelvek lexikai forrásaihoz.

A nyelvi tisztaság szempontjából a litván téma Csehországban először 1587-ben csendül fel. A protoszlávista Matěj Philonomus Benešovský (Matouš Benešovský Philonomus, 1550–1595) Prágában megjelent műve Knijžka slow Czěských wyložených

320

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Rankraštinis Frydrichui Wilhelmui Hakui

priskiriamas vokiečių–lietuvių kalbų žodynas Čekijoje

A cseh szavak könyvecskéje, amely elmagyarázza, honnan erednek és mi az értelmük, a Nemzeti Múzeum Könyvtára, jelzet: 26.D.41

odkud swůj počátek magí (totíž) yaký gest gegich rozum (’A cseh szavak könyvecskéje, amely megmagyarázza, honnan származnak, és mit jelentenek’) az első szláv etimológiai szótárnak tekinthető. A litván nyelv nem a főszövegben szerepel benne (ahogyan ma szokásos), hanem a szerző előszavában, amely a cseh nyelv megtisztításának gondolatait fejti ki. Mai szemszögünkből a litván nyelv szerepe is szokatlan ebben az előszóban. Nem az előszó egyik teljes értékű megvalósulásaként jelenik meg, hanem elrettentő példaként. A litván nyelv itt ökolingvisztikai mumussá válik, amelynek a tudatosabb cseheket figyelmeztetnie kellene, és a tiszta cseh beszéd felé kellene terelnie őket:

Miben különbözünk majd a papagájtól, a szarkától és más madaraktól, amelyek tudnak emberi nyelven beszélni, de értelem nélkül, mert nem tudják, mit mondanak? Tehát amikor sok német és latin szót keverünk a nyelvünkbe, és már nem értjük őket, hasonlítani fogunk azokra az értelmetlen madarakra, amelyek úgy szólalnak meg (ahogyan megtanították őket), ahogyan a csacsogásuknak megfelelően felszólították őket. Végül elkerülhetetlenül nyelvkeverékünk lesz, olyan, mint Litvániáé: ez a nép a neve alapján különböző népekből tevődik össze, mivel a Litva jelentése

Straipsniai / Articles

321

ILJA LEMEŠKIN

Collectium nomen, vagyis különféle emberek sokasága, akiknek [az embereknek] a görög, szláv, olasz és német nyelvekből egyetlen zűrzavaruk van. Ezért nem is csodálkozom annyira a műveletlen embereken, akik az értelem [jelentések] figyelembevétele nélkül összevissza ismételgetik mások szavait. Azokon csodálkozom, akik tanultnak adják ki magukat, vagy valóban [azok], mégis sok ismeretlen, kellemetlen és kiejtésében gyakran valóban nehéz szót vesznek fel írásaikba. Mire való az a szó, hogy Erbanuńky, mire való a Halspant, Armpant és más ügyetlen szavak, amelyeket számtalan ember nem ért? Miért ne mondhatnám csehül azt, hogy Přezwědnějí, miért használnám helyette a megromlott görög pranostyka szót, amely elhomályosítja a jelentést és az értelmet? (Benešovský 1587: 6–7)⁸

Szokatlannak tűnik, hogy M. Benešovský, akit az 1577-es Grammatica bohemica szerzőjeként is ismerünk, éppen a litván nyelvvel riogatja korának társadalmát. A cseh fülek számára ismeretlenül kellett csengenie. Talán ha egy olyan nyelvről fogalmazott volna meg hasonlóan szigorú állítást, amely a csehek számára sokkal hozzáférhetőbb, az olvasók tiltakoztak volna. Egy távoli, állítólag „beszennyezett” és „kevert” nyelv példája ebből a szempontból sokkal alkalmasabb lehetett. Bármilyen megfontolás vezette is azonban a szerzőt, amikor a litván nyelvről beszélt és néhány állítást tett annak jellegéről, fejtegetéseiben mégis valami konkrétra kellett támaszkodnia.

Nem zárható ki, hogy volt valamennyi személyes, vagyis közvetlen, még ha töredékes tapasztalata is (okunk van feltételezni, hogy egy követség kísérőjeként rövid ideig Lengyelországban tartózkodott). A nyelvről alkotott véleményét máshonnan is átvehette, vagyis művében csupán megismételhette. Lehetséges forrásra is rámutathatunk. Ilyen ismereteket a cseh jezsuita Baltazar Hostounský (*1535–1600 06 07) terjeszthetett Csehországban, aki 1571-ben Vilniusból visszatérve a prágai jezsuita kollégiumban latint, görögöt és teológiát tanított (bővebben lásd Narbutas 2011: 58–60). Matěj Benešovský tanulmányainak éppen ekkor kellett befejeződniük az említett kollégiumban (jezsuitáknál folytatott tanulmányai befejezésének szándékáról dokumentumokból értesülünk; bővebben lásd Koupil 2007: 223–234). A litván nyelv nyelvkeverékként való felfogását kialakíthatták a vilniusi kollégiumot alapító jezsuiták, de öröklődhetett korábbi időkből is. Ennek visszhangját már a XIX. században is megtaláljuk, például Simonas Daukantas irodalmi vitájában a tudós férfiakkal, akik szerint „a litván nyelv állítólag mindenféle nyelv keveréke” (Daukantas 1976: 64). Emellett egy másik fontos körülményt is figyelembe kell venni. M. Benešovský szoros kapcsolatban állt az emausi kolostorral, ahol 1592-ig volt plébános. Ebben a prágai Újvárosban álló utrakvista kolostorban, amelyet ma Na Slovanech néven is emlegetnek, maradt fenn legtovább a szláv liturgia (Hůňáček 1975). Úgy tartják, hogy itt, IV. Károly alapító elképzelése és politikai tervei szerint, a birodalom keleti irányú kiterjesztéséhez szükséges erőket és megfelelő írott forrásokat gyűjtötték össze. A század elején ez a szláv írásbeliség szempontjából különösen jelentős hely valószínűleg Francysk Skorinának is hasznára vált, aki Petro Voit attribúciója szerint (hálája jeleként) ábrázolta a kolostort ruszin prágai Bibliájában – az illusztráció Осада Иерусалима (Книги... царств... Praha, 1518, f. 183; Voit 2014. Sajnos a mi

⁸ Ezt és a többi idézetet a cikk szerzője fordította.

322

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Rankraštinis Frydrichui Wilhelmui Hakui priskiriamas vokiečių–lietuvių kalbų žodynas Čekijoje

napokig nem jutott el a kolostori könyvtár leírása, amelyből következtethetnénk arra, milyen szlavisztikai és baltisztikai emlékeket őriztek akkor a kolostorban.

Akárhogy is, a Prágában 1587-ben terjesztett vélemény a litván nyelv tulajdonságairól a szláv nyelvekkel való összehasonlításból eredt; a tárgyalt könyv közvetlenül ezekkel foglalkozik. Utóbbiak, vagyis a szláv nyelvek nyelvtani szerkezetét ekkorra már meglehetősen jól leírták (részben M. Benešovský munkásságának köszönhetően is), a litván nyelv nyelvtanára azonban még 1653-ig várni kellett. Természetes, hogy a litván nyelvvel szembeni kedvezőtlen álláspontot nem nyelvtani jelenségek összehasonlításával, hanem kéziratos, nem nyelvészeti jellegű emlékekkel, konkrétan azok szókincsével támasztották alá. Így a komponenselmélet (Dini 2009) keretei között értelmezték a szókészletet. A litván nyelv szótárában ennek megfelelően különböző rétegeket különítettek el: a görög, a szláv, az olasz és a német nyelvét. Erre a célra éppen a lexikográfiai források voltak a legalkalmasabbak (a középkorban az Elbingi szótárhoz hasonló típusúak). Ezek alapján – különösen az etnikai Litvánia határain kívül – sokáig következtettek a nyelvek sajátosságaira és egymáshoz való viszonyára. Ez a munkamódszer sajnos nem korlátozódott arra az időszakra, amikor Csehországban kialakult a pale összehasonlító vizsgálat?

A módszer a XVIII. században, sőt a XIX. század első felében is elterjedt volt. A szótárakkal való munka hagyományos, az ókortól örökölt tendenciája valószínűleg a kis-litvániai német–litván szótár Bécsben, majd később Prágában való megszületését is meghatározta.

M. Benešovský könyvére vetett pillantás egy további fontos körülményt tár fel, amely a XVI. század végén és a XIX. század elején egyaránt ösztönözte a litván lexikográfia iránti érdeklődést és annak kutatását. A litván szótárak különösen fontosak voltak a szláv nyelvek, illetve népek elterjedésének meghatározásában. M. Benešovský művében ez a törekvés nyilvánvalóan megvalósul. A szerző a „cseh-szláv nyelv” jelentőségét hangsúlyozva és a német nyelvet leértékelve megpróbálja átfogni a szláv világ egész kiterjedt földrajzi térségét:

A második ok arra indít, hogy ezt a művet kiadjam – azért, hogy minden német tudja: a német nyelv mint keverék nem csupán a németeké, hanem ugyanehhez a német nyelvhez számos más vidék is [tartozik], például Bajorország, Svábföld, Németalföld, valamint

Straipsniai / Articles

323

ILJA LEMEŠKIN

más, számukra ismertebb területek. Ugyanígy a cseh nyelv sem csupán a cseh földön létezik, hanem több mint száz olyan ország van, ahol a mi szláv nyelvünket beszélik: Csehország, Morvaország, Szilézia, Lausitz, Kis-Lengyelország, Nagy-Lengyelország, Mazúria, Podlasie, Nagy-Rusz, Fehér-Rusz, Volhínia, Podólia, a kijevi föld, Szevercsina, a kasubok földje és számos más terület a Lengyel Királyságban. Ezenkívül a moszkvai fejedelemségben is sok tartomány van. A szerb nép körében. Sok föld török [uralom alatt áll]. A Magyar Királyságban, Dalmáciában, Horvátországban, Bulgáriában, Liburniában, Szlovéniában és Bosznia királyságában. Mindezek a népek egyetlen szláv nyelvet használnak, ezért nyelvünk nem lehet szűk körű.

[...] Milyen nyelven szerzett Cicero nagy dicsőséget és elismerést? – Természetesen az anyanyelvén. Démoszthenész is azon a nyelven vált híressé szónokként, amelyen született. Azt is tudjuk, hogy sem a görög, sem a latin nyelv nem mérhető a szláv nyelvhez, hiszen mindazok a görög földek már szlávul beszélnek. A török uralom alatt álló területeken a horvát nyelv is széles körben elterjedt. A görög és a latin nyelv elhalt, a tanult emberek között még itt-ott előfordul, de nincs olyan külön ország, ahol görögül vagy latinul beszélnének. A mi nyelvünk viszont a világ nagy részére kiterjedt, olyan mértékben, hogy az égbolt alatt egyetlen másik [nyelv] sem mérhető hozzá teljesen. (Benešovský 1587: 5, 7–8)

Magától értetődő, hogy állítólagos szennyezettsége miatt a litván nyelv nem tartozik a szláv nyelvek tekintélyes körébe. Litvánia Collectiuum nomen megnevezése nem szerepel a szláv földek hosszú felsorolásában Csehország, Morvaország, Szilézia, Lausitz, Lengyelország és mások között. A szerző érvelését a XVI. századi nyelvészeti gondolkodás szintje határozza meg. Mai szemszögből az e századi kutatás jellege meglehetősen különösnek tűnik, ám fejlettsége miatt meglepő az a fő következtetés, hogy a litván nyelv nem tartozik a szláv nyelvek közé. Az 1587-es következtetés értéke a XIX. század első felének filológiai összefüggésében válik nyilvánvalóvá, amikor a balti népeket még gyakran a szlávok közé sorolták. Nem kétséges, hogy a hallei provenienciájú szótár a XVIII–XIX. században vonzó és szükséges volt a balti és szláv népek egymáshoz való viszonyának M. Benešovský korától aktuális kérdése megoldásához. Valószínűleg ezért került a szótár Bécsbe, majd később Prágába.

A gondolatok és a nyelvészeti kutatás folytonosságát jól szemlélteti a XIX. század első felében működő cseh filológus, František Ladislav Čelakovský (Čelakovský, 1799–1852) munkássága. Baltistaként F. L. Čelakovský először 1825-ben lépett fel, amikor kiadta a Slowanské národní písně című művet (1. kötet – 1822, 2. kötet – 1825, 3. kötet – 1827). A második kötetbe három, Pilypas Ruigys Lietuvių kalbos kilmės, būdo ir savybių tyrinėjimo című művéből átvett litván dalt illesztett be: Laučenj newěsty (Asz atsisakiau sawo mocžuttei…, 200–202. o. = Ruhig, Nr. 3, 77–78. o.), Nepracowité děwče (Asz turrėjau žirgužėli…, 202–205. o. = Ruhig, Nr. 2, 76–77. o.), Dceruška wyprowodziwšj milého (Anksti rytą, rytūži…, 205–206. o. = Ruhig, Nr. 1, 75–76. o.). E nagy, háromkötetes gyűjtemény valamennyi dala eredeti nyelven jelent meg, párhuzamos cseh fordítással. Ez azért történt így, hogy az olvasó a saját szemével győződhessen meg a nyelvek rokonságáról. A litván dalok bekerülése a gyűjteménybe azt mutatja, hogy a szerkesztőt foglalkoztatta a balti és a szláv nyelvek hasonlósága.

324

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Rankraštinis Frydrichui Wilhelmui Hakui priskiriamas vokiečių–lietuvių kalbų žodynas Čekijoje

Hogy miért kerültek litván dalok egy szláv dalgyűjteménybe, azt maga F. L. Čelakovský magyarázza el meglehetősen részletesen, nyelvi érvekre és M. Benešovský állításaira támaszkodva:

Ez a három bájos dal Ruig traktátusából származik, amelyet a litván nyelvről írt, és szótárához, valamint fia nyelvtanához csatolt. Lessing és Herder eléggé hírt adtak szépségükről. Jogos-e, hogy a „Szláv dalok” gyűjteményébe tartoznak, vagy sem? Erre – és egy másik, még fontosabb kérdésre: vajon a litván nyelv a szláv nyelvek közé sorolható-e? – könnyű választ adni.

A litván és a szláv nyelvek nyelvtani szerkezetét és szókincsét összehasonlítva azonnal látható, hogy az összes számos szláv nyelv jobban hasonlít egymásra, és szorosabban kapcsolódik egymáshoz, mint bármely szláv nyelv a litvánhoz, ha mindkét szempontból összevetjük őket. Egyelőre nem dőlt el, hogy ezt a soknemzetiségű nyelvkeveréket mely önállóbb nyelvek közé lehetne sorolni. Az sem dőlt el, hogy (amint a tudós lengyel Boguš úr állítja és bizonyítja) a lettel, vagyis a kurföldi nyelvvel közeli rokonságban álló nyelv önálló nyelvnek nevezhető-e. Ruigys fentebb említett művében a görögöt a litván nyelv ősanyjának tekinti, és ennek bizonyítására mintegy négyszáz, hasonló hangzású vagy azonos tőből származó szót sorol fel. Ugyanígy azonban a szláv nyelveket is ugyanennek az ősanyának lehet tekinteni.

Straipsniai / Articles

325

ILJA LEMEŠKIN

Átnézve ugyanennek a Ruigysnek a szótárát (bár nem teljes), több mint hatszáz olyan szót találtam, amelyek hasonlóan hangzanak, vagy közös tövük van⁹ a szláv nyelvekkel, az összetett és képzett szavakat nem számítva. Azt azonban elismerném, hogy a litván nyelv nyelvtani szerkezete több közös vonást mutat a göröggel, mint a szláv¹⁰ nyelvekkel, bár még ez is meglehetősen kevés. További rokonság található a latin és a germán nyelvekkel, valamint a romani (cigány¹¹) nyelvvel is, ám ennek okait a szanszkrit bevonásával kell tovább kutatni. Ebből látható, hogy még ha a litván nyelvet nem is lehet a szláv nyelvek közé sorolni, ez a nyelv – a lettel és az eltűnt régi porosz nyelvvel együtt (amennyire maradványaiból megítélhető) – közelebbi rokonság révén inkább a szláv nyelvekhez kapcsolódik, mint a göröghöz, a latinhoz és a germán nyelvekhez, így legalább részben a mi nyelvcsaládunkhoz tartozik.

Így hát itt, ezeken az oldalakon is tekintsük a litván dalokat távolabbi szláv rokonainknak. Rėza doktor megígérte, hogy hamarosan (1818-ban) kiadja a litván dalok teljesebb gyűjteményét; nem tudom, hogy ez megtörtént-e. (Čelakovský 1825: 220–222)

1825-ben a Szláv népdalok című műben meglehetősen részletes megjegyzés jelent meg a litván nyelvről, jellegéről és más nyelvekhez, mindenekelőtt a szláv nyelvekhez való viszonyáról; e megjegyzés szövegtani kapcsolata az 1587-es prágai nyelvészeti kiadvánnyal nyilvánvaló (M. Benešovský: Nebo Lytwa geft Collectium nomen / lidu množ[t]wí rozličného znamenagicy / Kterýž z Ržckého / z Slovanského / z Wlafkého a z Německého yazyku gednu zpllete-

⁹ A szláv nyelvek kutatója és magyarázója bizonyos szavak eredetét, amelyet anyanyelvének szókincséből (anyanyelvi forrásaiból) nehezen tud megfejteni, a litván nyelv segítségével könnyebben megmagyarázhatja és levezetheti. Például a nevėsta szó, lit. nevėdes a vedu igéből ered, inf. vesti, amely ezt jelenti: a) „vezetek”, b) „megházasodom, férjhez megyek”, hasonlóan a latin ducere (uxorem) kifejezéshez. Így a mi nevėsta szavunk mintha azt jelentené: „nem vezetik, nem viszik férjhez”, a lágy ė ellenére, amely a szlávok ajkán könnyen lággyá változik. Hasonlóképpen a pljce [tüdő] a iszplečiu szóból ered, és így tovább.

¹⁰ Érdemes megjegyezni, hogy a jelen idő egyes szám első személyű –u (vagy –mi, ami a görögben is megvan) ragjának mindenütt állandóan a –ti főnévi igenévi végződés felel meg, akárcsak a szláv nyelvekben; ugyanígy ragozódik például: metu, mesti, glaudžiu, glausti és így tovább.

¹¹ Például a lit. ašzara, ro. avs „könny”, avsapav „könnyezik”; lit. bàras, ro. bar „kert”; lit. butinay, ro. but „sok”; lit. rändas, ro. randav „szegélyek”; lit. rytas, ro. ratàha „reggel” és így tovább.

326

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Rankraštinis Frydrichui Wilhelmui Hakui priskiriamas vokiečių–lietuvių kalbų žodynas Čekijoje

nagyjából – F. L. Čelakovskis: Még nem dőlt el, hogy a különállóbb nyelvek közül melyikhez lehetne sorolni ezt a soknemzetiségű beszédet), nagy jelentőséggel bírt. F. L. Čelakovsky kérdésére a század közepén Augustas Schleicher adott részletes választ (Schleicher 1853: 320–334).

F. L. Čelakovsky fejtegetése azért fontos számunkra, mert kapcsolatban áll a Klementinumban őrzött kéziratos német–litván szótárral. Az 1825-ös kiadvány arról tanúskodik, hogy P. Ruigys szótárával dolgozva F. L. Čelakovsky több mint hatszáz olyan szót válogatott ki, amelyek hasonlóan hangzanak, vagy közös gyökük van a szláv nyelvekkel. Ezek a lexémák alkották a litván nyelv szótárának magját, amelynek célja a litván és a szláv nyelvek hasonlóságának feltárása volt. A balti és szláv közös szókincs e magját 1825-től körülbelül 1852-ig bővítették, méghozzá éppen a számunkra fontos kis-litván lexikográfiai mű alapján (erről alább).

Így néhány általános következtetést vonhatunk le a tárgyalt német–litván szótár keletkezésével és csehországi recepciójával kapcsolatban:

a. A kéziratos szótárat a kortársak F. W. Hackének tulajdonították; Prága vagy Bécs szempontjából nem helyi eredetű. Nem az emausi kolostor gyűjteményéből származik, és nem a Vilniusban tevékenykedő jezsuiták alkották (ebben az értelemben a lexikográfiai emlékkel való első találkozás csalódást okozott). A szótár megjelenése az Osztrák–Magyar Monarchiában másodlagos, késői jelenség volt, amelyet tudományos és nyelvészeti megfontolások határoztak meg;

b. A lexikai forrásokra (köztük a litván nyelv forrásaira) való támaszkodás, valamint az elemzett nyelvek sajátosságainak a komponensek elmélete révén történő kikövetkeztetése legalább a XVI. század vége óta jellemző volt a csehországi nyelvtudományra. Ez ösztönözte a kéziratos, később pedig a nyomtatott szótárak módszeres gyűjtését és feldolgozását. Hasonló módszertant már a XIX. század elején is alkalmaztak;

c. A lituanisztikai anyagok, köztük Kis-Litvánia szótárának az Osztrák–Magyar Monarchiába kerülését a szlavisztika, valamint a balti és szláv nyelvek kapcsolatának régóta időszerű összehasonlító problematikája határozta meg.

2.

Az Osztrák–Magyar Monarchia területén ismert első szótártulajdonost az 1777-es provenienciában bécsi cseh irodalomprofesszorként nevezték meg. J. V. Zlobickis (1743–1810) 1775. október 7-től haláláig töltötte be ezt a tisztséget. Kinevezése a Bécsi Egyetem első cseh nyelv- és irodalomprofesszorává szervezői érdemeivel függött össze, mindenekelőtt a szláv nyelvek tanulmányozására vonatkozó terv Entwurf eines Slawischen Instituts kidolgozásával, amely az élő nyelvek oktatásának bevezetésével kívánta megreformálni a bécsi felsőoktatási intézményt. Ezt megelőzően, 1773. október 24-én, Mária Terézia egy másik érdeméért (a szülészeti kézikönyv Wedenj k prawému, a dokonalému Babjmu Uměnj: we Wjdni s Sjulcowým Pjſmem 1773-as cseh fordításáért)

Straipsniai / Articles

327

ILJA LEMEŠKIN

J. V. Zlobickist kinevezte a bécsi Újvárosi Császári és Királyi Terézia Katonai Akadémia cseh nyelvtanárává.

Az egyetemi jövedelem nem volt elég magas, ezért a tehetséges filológusnak tisztviselőként kellett dolgoznia a Legfelsőbb Bírósági Hivatalban (Oberste Justizstelle), ahol szintén magas rangot ért el. Sok időt és energiát kellett fordítania cenzori tevékenységére és fordításokra; emellett a bécsi arisztokraták leszármazottainak magántanítójaként is keresett. J. V. Zlobickis sokrétű tevékenysége akadályozta tudományos munkáját, ezért terveinek nagy része megvalósítatlan vagy befejezetlen maradt; ezek közé tartozott a szláv nyelvek nyelvtanának megírása is.

Az összehasonlító szláv nyelvtan létrejötte szorosan összefüggött a katonai iskolában, majd 1775-től a Bécsi Egyetemen folytatott professzori tevékenységgel. A szlavisztika koncepcióját a már említett, J. V. Zlobickis által kidolgozott tanulmányi terv, az Entwurf eines Slavischen Instituts tárja fel (Reichel 2004: 238–242). Ennek értelmében a szlavisztikai tárgyakat előadásokon tárgyalták (heti három-négy órában), amelyek egy részét a tudós lakásán tartották. Ott (a mai Bäckerstraße 14. szám alatt) a két féléves kurzus a szlavisztika bevezetésével kezdődött, amelyből nem maradhatott ki a litván (balti) nyelv tárgyalása. Az otthoni oktatás (az egyetemmel szemközti utca túloldalán) azért volt hasznos, mert a kutató szükség esetén bármikor elővehette személyes könyvtárából a szükséges kiadványt vagy kéziratot (köztük a német–litván szótárt), felhasználhatta az oktatásban, vagy kölcsönadhatta. A bevezetés többek között a szláv nyelvek változatosságát, a protoszláv nyelvet és annak felbomlási okait tárgyalta. Sajnos a szláv nyelvek összehasonlító nyelvtana nem készült el és nem jelent meg. A kutató az előkészítő anyagot a XVIII. század hetvenes éveinek vége felé átadta tanítványának, Maximilián Václav Šimeknek (1748–1798), ám a „hálátlan szamár” (ahogyan tanára később nevezte a munkát folytatót) nem fejezte be a projektet (J. V. Zlobickis cseh nyelvtanhoz készített anyagát helytelenül, kiegészítés és módosítás nélkül, saját neve alatt adta ki: M. Schimek, Handbuch für einen Lehrer der bömischen Literatur, Wien: gedruckt bei Christian Friederich Wappler, 1785)¹².

Nem könnyű megállapítani, melyik évben és miért került ki a kéziratos német–litván szótár J. V. Zlobickis hatalmas személyes könyvtárából. A filológus halála után a könyvtár szomorú sorsra jutott. A 17 000 kötetből álló gyűjteményt sajnos felosztották, és idővel szétszóródott. Csak a filológus örököseinek kezdeményezésére összeállított leírások állnak rendelkezésünkre, amelyek alapján elképzelhetjük a könyvtár tartalmát. Az egyik általunk ismert leírást Bécsben, a másikat Prágában őrzik, a szótár azonban egyikben sincs feltüntetve.

¹² Maximilián Šimek kéziratos hagyatékával részletesen foglalkozott habil. dr. Tatána Vykypělová (Vykypělová 2012). A kutató szívesen adott tanácsot M. Šimek valamennyi szláv nyelv nyelvtanát összeállító kéziratának töredékeivel kapcsolatban. Litván nyelvre vonatkozó utalások vagy gondolatok itt nincsenek. Lexikográfiai forrásokat sem említenek.

328

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Rankraštinis Frydrichui Wilhelmui Hakui priskiriamas vokiečių–lietuvių kalbų žodynas Čekijoje

A Katalog slavik knihovny J. V. Zlobického című forrás, amelyet a Prágai Nemzeti Múzeum könyvtárában őriznek (Knihovna Národního muzea, IX E 37a), a következőket tünteti fel (27r–28v):

Straipsniai / Articles

329

ILJA LEMEŠKIN

1747 Litván–német és német–litván lexikon. Königsberg 8.

1755 Biblia, tai eſti: Wiſſas Szventas Ráſtas Séno ir Naujo Teſtamento. Karalauczuje. 8. 880 P.

1754 Próféták, azokkal a könyvekkel, amelyeket apokrifoknak neveznek. Karaliaučius. 8. 891–1416.

1755 Naujas Teſtamentas. Karalauczuje. 8. 364 P.

Lényegében két kiadványról van szó: P. Ruig 1747-es litván–német, német–litván szótáráról (Littauisch-deutsches und deutsch-littauisches Lexicon, worinnen ein hinlänglicher Vorrath an Wörtern und Redensarten, welche sowol in der H. Schrift, als in allerley Handlungen und Verkehr der menschlichen Gesellschafften vorkommen, befindlich ist / mit möglichster Sorgfalt, vieljährigem Fleiss, und Beyhülfe der erfahrensten Kenner dieser Sprache gesammelt von Philipp Ruhig, Pfarrern und Seniore zu Walterkehmen, Insterburgischen Hauptamtes. 1747), valamint Adomas Frydrichas Schimelpenigis által összeállított, Jonas Bretkūnas Bibliájának második kiadásáról (Biblia, tai eſti: Wissas Szventas Rásżtas, Séno ir Naujo Testamento / pagal wokiszką pérstáttimą d. Mertino Luteraus, su kiekwieno pérskyrimo trumpu praneszimu, ir reikalingu pazenklinnimu tu paczû žodźû, kurrie kittose pérskyrimose randomi, nû kellû mokytojû Lietuwoj’ lietuwiszkay pérstattytas, ir antrą kartą iszspáustas. 1755), amelynek részei a következők voltak: Prarakai, su tomis knygomis kurros wadd vamos Apokrypa [...] és Naujas Testamentas, musû Pono bey Iszgannytojo Jezaus Kristaus.

A Bécsi Nemzeti Könyvtárban őrzött Catalogus librorum impressorum et manuscriptorum ad historiam Slavorum praecipue veero Tschechorum facientium (Österreichische Nationalbibliothek, Sammlung von Handschriften und alten Drucken, cod. 13788), amelyet Josef Dobrovský (Dobrovský) állított össze, a balti források jegyzékét egy további könyvvel egészíti ki (f. 50v): Dictionarium Polono-Latino-Lottauic: opus [...] P. georgii Elger. S. J. Vilnae 1683. 8. (674P).

A könyvtár balti vonatkozású része valószínűleg nem korlátozódott a felsorolt kiadványokra. A könyvtár állománya idővel változott. A XVIII. század hetvenes évei előtt, amikor az összehasonlító szlavisztika még aktuális volt, a litván vonatkozású forrásoknak jóval nagyobb számban kellett jelen lenniük. Ezt jól példázza egy Kis-Litvániából származó, német–litván kéziratos szótár (a kutató legalább 1777 óta tartotta könyvtárában, de a bibliográfiai jegyzékek nem említik). J. V. Zlobickis együttműködött a bécsi és prágai akadémiai élet egészével, és kapcsolatot tartott vele. A birtokában lévő könyveket, különösen azokat, amelyek akkoriban nem voltak számára fontosak, szívesen kölcsönadta, illetve átengedte közeli kollégáinak, akik nagyobb hasznát vehették. Valószínűleg így cserélt gazdát a szótár is, és került idővel a prágai Klementinumba.

Az adatok hiánya miatt nem lehet közelebbit mondani arról, hogy mikor és milyen körülmények között került a szótár J. V. Zlobickis kezébe. Megvásárolhatta valamelyik bécsi könyvárverésen vagy egy külföldi utazása során. A könyvet talán el-

330

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Rankraštinis Frydrichui Wilhelmui Hakui priskiriamas vokiečių–lietuvių kalbų žodynas Čekijoje

elődjétől (a katonai akadémián) Wiedemanntól örökölte, akinek összegyűjtött könyvtára alapozta meg a saját könyvtárát (Reichel 2004: 28).

A Cseh Nemzeti Múzeum könyvtárában őrzött forrás, a Katalog slavik knihovny J. V. Zlobického részben (közvetett módon) feltárja J. V. Zlobickij litván nyelvről alkotott nézeteit. A szlavisztika szempontjából fontos kiadványok és írott források jegyzékében a Lituanica a Lufatica mellett szerepel (a további rovatok: Cyrillica; Glagolitica; Carniolica; Carniolica miscellanea; Russica; Vodnikiana; Dalmatica, Croatica et. Slavonica; Adminicula ad rem Slavicam; Bohemica; Polonica). A szomszédság éppen a szorb (lausitzi) filológiával ma talán meglepőnek tűnhet, ám a XVIII–XIX. század fordulóján az ilyen társítás láthatólag nem volt kivételes és ritka. A litván nyelvet a szorb (kisebb mértékben a lengyel) nyelvek prizmáján keresztül értelmezték. Ezt a szemléletet tárja fel F. L. Čelakovský XIX. század első feléből származó botanikai epigrammája, a Routa, „Rue”:

Miért fonnak koszorút rutából a kedves litván és lengyel lányok, s a lausitzi szerb lányok is, és miért énekelnek a rutáról? A boldog népek nem vallják magukénak a keserű rutát; példaképül csak az elgyötört nép választotta.

Fordítás:

Miért énekelnek a litván lányok, a kedves lengyelek és azok a lausitzi szorbok is a rutáról, miközben rutából fonnak koszorút? A boldog népek nem azonosulnak a keserű rutával; példaként csak az elnyomott népek választják.

3.

Miért és mikor került a szótár Bécsből Prágába, kinek a kezdeményezésére jutott a nyilvános egyetemi könyvtár gyűjteményébe? E kérdés megválaszolásához át kellene tekinteni a XVIII. század végi – XIX. század eleji prágai filológusok körét, és ki kellene emelni azokat a kutatókat, akiket foglalkoztatott a balti nyelvek problematikája, és akik a balti és szláv nyelvek viszonyát vizsgálták. Nincsenek sokan, ami jelentősen megkönnyíti a feladatot.

A balti és szláv kérdés megítélésében a századfordulón döntő jelentősége volt a cseh filológusnak, történésznek, a cseh szlavisztika úttörőjének, a jezsuita Josef Dobrovskýnak (1753–1829). 1788-ban jelent meg cikke „Európa azon vidékeiről, ahol a szlávok ősidők óta élnek […]” (Über die ältesten Sitze der Slawen in Europa […]). A szerző ebben azt állította:

A Visztula torkolata melletti balti partvidék a vendek, más szóval a szlávok ősi hazája. Itt már időtlen idők óta, sok évszázaddal Krisztus előtt is voltak településeik, mivel a hozzájuk nyelvükben is rokon lettek, poroszok és litvánok ugyanezen a vidéken vagy annak közelében éltek. Európa egyetlen más nyelve sem hasonlít annyira a szláv nyelvre

Straipsniai / Articles

331

ILJA LEMEŠKIN

mint például az óporosz, a lett és a litván. Ez utóbbi hármat egy nyelv nyelvjárásainak tekintem (a szláv nyelv valamivel kevésbé hasonlít az ázsiai nyelvekre, mint a német). A germán nyelvek között a szláv nyelv közelebbi rokonságot mutat a skandináv, a dán, a svéd és az alnémet nyelvjárással, ám kétségtelenül jóval nagyobb rokonságot mutat a latin nyelvvel. Ez utóbbi és a szláv nyelvek között középen helyezkedik el a litván nyelv. (Dobrovský 1788: XIX–XX)

A határozottan hangoztatott véleményt az érintett nyelvek alaposabb összehasonlításának kellett alátámasztania. Aligha befolyásolhatták J. Dobrovskýt J. V. Zlobickij gondolatai, akivel a prágai kutató hosszú éveken át szoros szakmai kapcsolatot tartott fenn. A bécsi szlavista azonban minden bizonnyal küldhetett hasznos forrást Prágába.

A szlávok ugyanazon őshazájának lokalizációját – a Balti-tenger partvidékét a Visztula torkolata mellett – vallotta J. Dobrovský munkásságának folytatója, szlavista, irodalomtörténész, etnográfus, nyelvész, író, Pavel Josef Šafařik (más néven Šafárik, 1795–1861), a Slovanské starožitnosti című mű szerzője (1837 és 1865, Prága). 1841-től a Prágai Egyetemi Könyvtár kustosa, 1848-tól pedig annak igazgatója volt; ezért széles körű baltisztikai érdeklődését tekintve indokolt a kéziratos szótár Klementinumba kerülését éppen P. J. Šafařik érdemének tekinteni. A Slavų senienių szerzője tudatosan és módszeresen gyűjtötte a litván anyagokat, beszerezte a szükséges kiadványokat és kéziratos forrásokat, valamint litván nyelvi emlékek másolatait készítette. Neki, „tanulmányaim nagyra becsült, atyai támogatójának” küldött 1852 nyarán Augustas Schleicher jelentéseket Kelet-Poroszországból a litván expedíció sikereiről (Schleicher 2008: 670–739). A. Schleicher „a nagynevű Šafařík úrnak” mond köszönetet „O jazyku litevském, zvláště ohledem na slovanský” című tanulmányában, amelyben részletesen tárgyalja a mindkettejüket olyannyira foglalkoztató balti–szláv kérdést.

A Klementinumban őrzött német–litván kéziratos szótár kétségkívül kéznél volt és hasznosnak bizonyult P. J. Šafařík számára, amikor a Slovanské starožitnosti című műben röviden ismertette a balti és szláv népek, illetve nyelvek kapcsolatát (I. rész, III. fejezet: Přehled cizích kmenů, §19. alfejezet: Kmen litewský, 359–377. o.).

4.

Áttekintünk más kutatókat is, akik a 19. század első felében használhatták a kéziratos szótárt. P. J. Šafaříkkal kell kezdenünk, valamint az általa a balti és szláv tanulmányok számára kijelölt, minőségileg új szinttel.

P. J. Šafaříkról és kortársairól szólva érdemes megjegyezni, hogy az egyetemi könyvtáros egyes gondolatai idővel eltorzultak. P. J. Šafařík nevét manapság rendszerint a szlávok Kárpátok térségéből való származtatásával hozzák kapcsolatba. E tekintetben nézetei azonosak Oleg Trubacsov elképzeléseivel. A tudós valóban gyakran említi a Tátrát műveiben, azt állítva, hogy a szlávok „a Tátrán túl”, „a Tátra túloldalán” éltek. A valós helyzet azonban valamivel összetettebb.

332

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Rankraštinis Frydrichui Wilhelmui Hakui priskiriamas vokiečių–lietuvių kalbų žodynas Čekijoje

Valójában P. J. Šafařík véleménye a szlávok őshazájáról semmiben sem tér el J. Dobrovský jóval korábban megfogalmazott gondolataitól. A Slavų senienose című művében közvetlenül J. Dobrovskýt nevezi meg álláspontja forrásaként (360. o.): „A litván törzshöz tartozó népeket hazánk őslakóinak tekintjük, akik ősi, mélyen a történelem előtti időkbe nyúló korszakokban szláv testvéreikkel együtt a Balti-tenger partvidékén éltek” (Šafařík 1837: 366). A baltiak és a szlávok rokonságáról továbbá ezt írja: „a történelem előtti idők litván és szláv népeit ugyanazon törzs ágaiént értjük, ám történelmi időkben, külső okok következtében olyannyira különváltak, hogy ma már különállóknak tekintjük őket. Mindazonáltal e törzseket valamennyi többi indoeurópai nép közül a legközelebbi rokonoknak tartjuk. Ezért az indoeurópai törzsek összességében ezt a két testvér törzset együtt, egymás mellett helyezzük el, és közösen vindeknek (Vendae) nevezzük őket. A litván törzstől való elszakadásuk kétségtelenül nem sokkal azután történt, hogy Európába költöztek” (Šafařík 1837: 361). P. J. Šafařík szerint a további fejlődést az idegen népek beavatkozása határozta meg a balti–szláv közös térségben. A harmonikus életet „a gótok és más germánok” zavarták meg. A gótok nyomására adott eltérő válasz idővel a szlávok és a baltiak szétválásához vezetett. A konkrét lakóhelyükön maradó baltiak gót uralom alá kerültek, a szabadságra törekvő szlávok pedig távolabbra húzódtak – „a Tátra menti területek mélyére”. A balti nyelvek morfológiai szerkezetének a szlávokéhoz képest nagyobb archaikusságát a nyelvész és történész sajátos módon, a cseh (és más szláv) nemzeti újjászületés eszméjének megfelelően magyarázza: „az egyik (a litván nyelv) Krisztus előtt sok évszázaddal idegen elemekkel telítődött és megkövesedett, a másik (a szláv) a maga útját járta, szabadon és önállóan fejlődött, s friss, hatalmas növényként mindenütt kibontotta, kiterjesztette ágas-bogas hajtásainak ágait, leveleit, virágait és gyümölcseit” (Šafařík 1837: 362).

Így J. Dobrovský nézetét a szlovák P. J. Šafařík is átvette és továbbfejlesztette. Figyelemre méltó a baltiak szerepe. A 19. századi Prágában aktívan keresték a szlávok őshazáját, a régi baltiak lokalizációja azonban nem vetett fel kérdéseket (Kr. e. 320 – Kr. u. 175). P. J. Šafařík maga a Balti-tenger nevének balti etimológiájával támasztja alá a baltiak lakóhelyének meghatározását. A nyelvek és kultúrák hasonlóságát figyelembe véve a kutatók a baltiakból kiindulva lokalizálták a szlávokat is. A baltiak kiindulópontul szolgáltak a szlávok őshazájának keresésekor. Éppen ez vezetett ahhoz, hogy a szlávok (ugyanazok a baltiak, csupán a szabadságra vágyó részük) őshazáját a Balti-tenger partvidékéről származtatták.

P. J. Šafařík gondolkodásmódjának példájaként idézzük az alábbi, összegző jellegű részletet: „A Balti-tenger partvidékének korai lakói a Visztula torkolatánál szlávok voltak, akiket később (valószínűleg a Kr. e. 4. században) a gótok űztek el innen. Arról, milyen volt a két testvérnép, a litvánok és a szlávok helyzete, különösen a borostyán partvidékén, és milyenek voltak egymás közötti kapcsolataik, semmit sem állíthatunk bizonyosan. Feltételezhető azonban, hogy ugyanazon törzs gyermekeiként akkoriban nyelvük alig vagy csak csekély mértékben különbözött, vallásuk és szokásaik pedig szorosan összefonódtak. Az egész partvidéken békében és nyugalomban éltek egymás mellett. A borostyánnal kereskedve, a szlávoktól távolabb, a Tátrán át az Adriai-tenger partvidéke felé haladva a régi szerzők vindek néven ismerték őket. Harcias

Straipsniai / Articles

333

ILJA LEMEŠKIN

A gótok és rokonaik — akiket ma vindileknek vagy vandáloknak ismerünk — betörése a vindek földjére, a tengerparti vidékre és a Visztulához, a vindek elűzése innen, valamint a litván népek meghódítása megváltoztatta a két nép korábbi szerencsés viszonyát. A szlávokat a gótok és más germánok szorították el a Balti-tengertől, a kelták pedig az Adriai-tengertől űzték el őket; mivel nem láttak más kiutat, és szerették a szabad, békés életet, még északabbra vonultak, ahol nem ütköztek ellenállásba. A litván népek a gótokkal és más germánokkal keveredve, s egymás között finnugor elemeket is magukba foglalva, fokozatosan elvesztették tiszta etnikai jellegüket, és emiatt eltávolodtak a szlávoktól” (Šafarík 1837: 366).

P. J. Šafarík nézetével azonban nem ért egyet a litván nyelvvel foglalkozó F. L. Čelakovský, aki szintén a Kis-Litvániából származó, kéziratos német–litván szótárból merített adatokat. A balti és a szláv szókincs közös vonásai arra késztették F. L. Čelakovskýt, hogy — mint már említettük — különleges lexikográfiai munkába kezdjen. A szótár, amelyen egészen haláláig dolgozott¹³, önálló nyelvészeti koncepciót képviselt. F. L. Čelakovský ezt széles körben kifejtette, amikor kollégáival beszélgetett, illetve a boroszlói és prágai egyetemen előadásokat tartott:

Végre a litván nyelvnek (és vele együtt ikertestvéreinek, a lettnek és a kihalt óporosz nyelvnek), valamint a szláv nyelveknek különleges és érdekes kapcsolatát látjuk, amely minden szlavista figyelmét magára vonja. Ez a nyelv megérdemli, hogy általában is nagyobb gondoskodásban részesüljön, különösen, amíg még él a világban; hiszen gyors hanyatlását és a szomszédos nyelvek — az egyik oldalról a német, a másikról az orosz — terjeszkedését figyelembe véve megeshet, hogy kevesebb mint két évszázad múlva utódaink hiába kutatnak majd a litvánok után.

A litván nyelv nyelvtana igen hiteles és pontos, szókincse azonban tele van idegen elemekkel és szennyezett. A mai litván szavak csaknem fele teljes egészében szláv eredetű. E szókincs nagy része a lengyel és az orosz nyelvből származik, ami történetileg könnyen megmagyarázható az évezredes szomszédsággal. Nem gondolhatjuk, hogy a közös litván és szláv szótövek egy további része, amelyek egyszerű fogalmakat jelölnek, szintén csak a kereszténység korában keletkezett: inkább ahhoz az őstörténeti forráshoz vonzódunk, amelyből például a szanszkrit és a szláv nyelvek rokonsága is ered. Az alapszavak egy másik csoportja egészen sajátos, és kizárólag a litván nyelvre jellemző. Részben itt is találunk germán, finn és más nyelvekből származó jövevényszavakat.

A litván nyelv és nép elterjedési területét négyszáz évvel ezelőtt még igen kiterjedtnek látjuk — a nagyfejedelmek jogara még a Fekete-tengert is érintette. A nyelvtudomány azonban néha olyan korszakokra is fényt vet, amelyekről a történelem hallgat. E tudomány segítségével megtudjuk, hogy a litván törzs nemcsak a Balti-tenger teljes partvidékén élt, hanem településeivel mélyen benyúlt Közép-Európába is. Mire gondolhatnánk, amikor Pomeránia, Rügen, Mecklenburg és Brandenburg okleveleiben a XI. századtól kezdve

¹³ Az 1851 elejére datálható rokonsági terminusokat tartalmazó kivonat G. F. Nesselmann 1850-es szótárából készült. F. L. Čelakovský 1851. február 13-án kapta meg a könyvkereskedőtől.

334

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Rankraštinis Frydrichui Wilhelmui Hakui priskiriamas vokiečių–lietuvių kalbų žodynas Čekijoje

sok olyan helynév található, amely csak a litván nyelv alapján érthető. Milyen más következtetésre juthatnánk? Csak arra, hogy ennek a népnek valaha itt kellett élnie.

A litván ágak kétségkívül messze benyúltak a szlávok lakta területre; az is nyilvánvaló, hogy ősidők óta leginkább a szlávok vonzódtak ehhez a néphez, és fokozatosan egyetlen egésszé olvadtak össze vele. Mi ebben a különös? Mindenütt akadt elegendő lakatlan vidék; a litván törzs hűséges természete, amely a békés földműves élet felé hajlott, jól illett a mi szláv természetünkhöz, így az egyik nép nemcsak jól megtelepedhetett a másik mellett, hanem annak területén belül is (erre példákat látunk magyar szomszédainknál).

Hogy az itt kifejtett állításokat valamivel alátámasszam, a számos bizonyíték közül egyet választok ki, amely a legérdekesebb lesz, mert hazánkhoz kapcsolódik.

Ismeretes, hogy a szláv nyelvekben vannak olyan szótövek, amelyek mindenütt tanúsítottak, vagyis valamennyi szláv nyelvben ismertek és használatosak. Vannak olyan szavak is, amelyek csak a nyelvek nagyobb vagy kisebb csoportjában terjedtek el. Végül olyanok is akadnak, amelyek csupán egy-egy nyelvben fordulnak elő, de szláv voltukat természetesen senki sem vonja kétségbe. Nekünk is van bizonyos számú olyan szótövünk, amelyet sajátunknak tekintünk, noha csak a cseh nyelvben fordul elő. Ha olyan szavakat és neveket vizsgálunk, amelyeknek sem a szláv, sem más rokon nyelvekben nem találjuk megfelelőjét, azt tapasztaljuk, hogy pontosan ugyanabban vagy alig módosult alakban használatosak a litván nyelvben. Milyen következtetést kell tehát levonnunk? Vitathatatlanul azt, hogy nekünk, cseheknek valamikor találkoznunk kellett a mai litvánokkal, és szoros kapcsolatban kellett állnunk velük.

A történelem azonban, mindazzal együtt, amit felölel, még a legcsekélyebb nyomát sem őrzi egy olyan közösségnek, amely köztünk és e nép között hosszabb ideig fennállt volna. Ezért nincs más hátra, mint szabadjára engedni a gondolatot, hogy ez a közösség olyan korokra nyúlik vissza, amelyekből nem maradtak fenn írásos emlékek.

Az ilyen szavak közül, amelyekből sokat sikerült összegyűjtenem, csak néhányat mutatok be: švarný: szwarus; náramný: nerammus; sluka = slankė, la. slohka; luňák = lingė ide. Waihe a lingau „körözve felfelé száll” szóból; ožanka (növény: teucrium): ožys, és a mi növényünket is kozlík „kecskebakocska” néven nevezik; zákampí: kampas; chomol: kamuolys; krbatý: karbūtas; vyvaditi: iszwadoju; klábositi: kalbu, kalbėsis; šarapatka: szerpétos; loudati se = lendu; kmen = kamėnas; zvířetnice: zvěřinně stb.

Hiába próbálkoznánk a szláv nyelvek adataival egyes helyneveink és vízneveink magyarázatával; a litván nyelvben viszont rögtön hangzást és jelentést nyernek, például: Ūpa, Ūpice, Opava: lit. uppė; Labe a labas szóból; Ogra, Ohře a geras szóból; a Ploušnice folyó Děčín városa mellett, amely az Elbába ömlik, a plusze szóból (a Rokytnice alapján); Řisuty helység Rakovník, illetve Litomyšl vidékén: lit. reszutis; Lkouš Lokšany városa mellett a lokis szóból (a Medvėdist is ismerjük); Ula, a Hula férfinév és a Hulin, Hulice, lit. ŭla (Sláła Skalky helyett); Lobze a lobis szóból; Doksy Doksany mellett: gyakori litván férfinév, a XIV. századtól adatolt Doksa. Hasonló, a litván nyelvre utaló neveket Morvaországban, Sziléziában, Lusátiában és másutt is találhatunk. Mindez azt mutatja, milyen kiterjedt nép volt ez az általunk nem ismert időkben, és mennyire megfogyatkozott mára. (Čelakovský 1877: 64–66)

Straipsniai / Articles

335

Litevský slovník, Knihovna národního musea, sign. IV.A.11

336

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Straipsniai / Articles

337

ILJA LEMEŠKIN

F. L. Čelakovskis tehát arra törekedett, hogy feltárja az őskori szomszédságot, amikor a csehek és a litvánok ősei különösen szoros és eredményes kapcsolatban álltak egymással. A modern litván nyelv morfológiáját F. L. Čelakovski „autentikusnak és pontosnak” tekintette; szerinte ez állt legközelebb a szláv nyelvek grammatikájához. Éppen a balti és a szláv, illetve a cseh és a litván nyelvek hasonlósága és közeli rokonsága miatt alakult ki a XIX. század első felében az a sajátos koncepció, amely szerint a litvánok (a baltiak) magából Csehországból származnak. F. L. Čelakovskinak az őskori szomszédság feltárására irányuló törekvései, amikor a csehek és a litvánok ősei a hegyekkel körülvett síkságon (Česká kotlina) különösen szoros és eredményes kapcsolatban álltak, jól láthatók a Wrocławban és Prágában tartott, diákoknak szóló előadásaiban. A balti és a szláv nyelvek közös fejlődési korszakának eszméjét, annak (a korszaknak) csehországi lokalizálását és alátámasztását éppen a Lietuvių kalbos žodynas (Knihovna Národního muzea, sign.: IV A 11) szolgálta. Erre utal a szavak kiválasztása, magyarázatuk módja és az etimologizálásra való hajlam. Elmondható, hogy F. L. Čelakovski szótára, amely mindenesetre M. Benešovský füzetéből fejlődött ki, jellegét tekintve Reinhold Trautmann Baltisch-Slavisches Wörterbuch (Göttingen, 1923) című művének előfutára.

F. L. Čelakovski gondolatai és az azokhoz kapcsolódó kéziratos litván szótár módosítják a balti és szláv nyelvek közötti alapvető kérdés történetéről alkotott felfogásunkat. A baltisztika és a szlavisztika történetében, keletkezésük sorrendjét tekintve, A. Schleicher hipotézise áll az első helyen a közös balti–szláv alapnyelv létezéséről. A kialakult hagyomány szerint ezt klasszikusnak nevezik, míg azt a törekvést, hogy rekonstruálják a közös fejlődés egy meghatározott ideig tartó korszakát, amelyben e nyelvek közeledtek egymáshoz, az újabb modellek közé sorolják. A cseh baltisztika történetének egyes lapjai azonban azt mutatják, hogy az állítólagos újdonság csupán egy mindenki által elfeledett koncepció, amelyet először már a XIX. század első felében fogalmaztak meg és támasztottak alá érvekkel. Úgy tűnik, A. Schleicher balti–szláv alapnyelvre vonatkozó eszméje a korábbi F. L. Čelakovski-féle elmélettel szemben alakult ki és fejlődött.

A forráskutatás szempontjából különösen fontos hangsúlyozni, hogy F. L. Čelakovski nyelvészeti koncepciójának kidolgozásakor felhasználta a kéziratos német–litván szótár anyagát. Ezt azok a szótári szócikkek mutatják, amelyekben olyan szavak szerepelnek, amelyek tanúsága szerint megtalálhatók az F. W. Haknak tulajdonított, valamint a vele rokon szótárakban.

Leopold Geitler tehát 1875-ben nem lehetett az első kutató, aki felhasználta a szótárt. Előtte a romantikus filológus, F. L. Čelakovski foglalkozott a Kis-Litvánia lexikai anyagával; 1825-től 1852-ig olyan szótárt írt a balti és szláv nyelvek közös szókincséről, amely az általa hirdetett, a baltiak és a szlávok eredetére, etnogenezisére és glottogenezisére vonatkozó elméletet támasztotta alá. Maga a szótár Klementinumba, vagyis a prágai Császári-Királyi Nyilvános és Egyetemi Könyvtárba kerülése alighanem a baltisztika és a szlavisztika XIX. század első felének egy másik kiemelkedő alakjához, P. J. Šafářikhoz kapcsolódik, aki hasonló forrásokra támaszkodva lényegében másként közelítette meg ugyanazt a balti–szláv kérdéskört

338

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Rankraštinis Frydrichui Wilhelmui Hakui priskiriamas vokiečių–lietuvių kalbų žodynas Čekijoje

meg. Nézetei egybeestek J. Dobrovský kutatási eredményeivel. A jezsuita J. Dobrovský pedig – J. V. Zlobickij közeli eszmetársaként és kollégájaként – közvetítő személyként értelmezhető, akinek köszönhetően a német–litván szótár(ak) Prágába került(ek) (a F. L. Čelakovski és mások által használt P. Ruhig-szótár szintén származhatott J. V. Zlobickij magánkönyvtárából).

A fent említett személyek mindannyian M. Benešovský kutatási irányát folytatva, vagyis a balti és szláv nyelvek kapcsolatának kérdéskörét alaposan vizsgálva, rendszeresen dolgoztak nyomtatott és kéziratos szótárakkal. A. Schleichernek a prágai szótárral való megismerkedését külön kell vizsgálni.

LITERATŪRA

Benešovský Matouš Philonomus 1587: Knižka slow Čžeských wyložených odkud swůj počátek magí (totiž) yaký gest gegich rozum. Sepsaná od Kněže Mathausse Philonoma, Pjsaře Konsystorže Pražské. Wytisstěna w Starém Městě Pražském w Jmpressy Jiříka Dačického.

Clavis Germanico–Lithvana 1995–1997: Clavis Germanico–Lithvana. Rankraštinis XVII amžiaus vokiečių–lietuvių kalbų žodynas 1–4. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

Čelakovský František L. 1825: Slowanské národní pjsně sebrané Frant. Ladisl. Čelakowským. T. 2, V Praze: Pjsmem J. owd. Vetterlowé z Wildenbrunu.

Čelakovský František L. 1850: Kvití – Časopis Musea království českého 24(1), 99–102.

Čelakovský František L. 1877: Čtení o počátcích dějin vzdělanosti a literatury slovanských. Praha: V kommissí u Františka Řivnáče.

Daukantas Simonas 1976: Raštai 1. Vilnius: Vaga.

Dini Pietro U. 2009: Baltų kalbotyros apyaušriai. Baltų kalbų paleokomparatyvistinės sampratos kalbotyros istoriografijos kontekste. – Archivum Lithuanicum 11, 439–462.

Dobrovský Josef 1788: Uiber die ältesten Sitze der Slawen in Europa, und ihre Verbreitung seit dem sechsten Jahrhundert; insbesondere über das Stammvolk der Mährer, und ihre Geschichte bis zur Einsetzung des Herzogs Rastislaw – Josef Vratislav Monse. Versuch einer kurzgefaßten politischen Landesgeschichte des Markgrafthums Mähren. Bd. 2. Vom Jahr 1182 bis 1306. Mit vorausgeschickter Abhandlung über die ältesten Sitze der Slawen. Olmutz, IX–LII.

Drotvinas Vincentas 1984: Kada parašytas vadinamasis Krauzės žodynas. – Baltistica 20(2), 163–167.

Geitler Leopold 1875: Litauische studien. Auswahl aus den ältesten denkmlälern, dialectische beispiele, lexikalische und sprachwissenschaftliche beiträge von Dr. Leopold Geitler. Prag: T. Mourek.

Straipsniai / Articles

339

ILJA LEMEŠKIN

Hůňáček Václav 1975: Klášter Na slovanech a počátky východoslovanských studií u nás. – Z tradice slovanské kultury v Čechách. Praha: Universita Karlova.

Koupil Ondřej 2007: Grammatikáři. Gramatologická a kulturní reflexe češtiny 1533–1672. Praha: Karolinëm.

Lemeškin Ilja 2010: Františeko Ladislavo Čelakovskio lietuvių kalbos žodynas. – Leksikografija ir leksikologija. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 98–113.

Lemeškin Ilja 2012: Friedrichui Wilhelmui Haackui priskiriamas Prahos rankraštinis vokiečių–lietuvių kalbų žodynas. – Mažoji Lietuva: paribio kultūros tyrimai. Vilnius: Petro ofsetas, 31–58.

Lemeškin Ilja 2013: Prahos vokiečių–lietuvių rankraštinio žodyno autorystės klausimu. – Acta Linguistica Lithuanica 69, 269–279.

Lexicon Lithuanicum 1987: Lexicon Lithuanicum. Rankraštinis XVII a. vokiečių–lietuvių kalbų žodynas. Vilnius: Mokslas.

Narbutas Sigitas 2011: Praha–Vilnius: jėzuitų poveikis lietuvių kultūros raidai. – Lietuvos Mokslų akademijos Vrublevskių biblioteka. 2007 / 2008. Vilnius, 52–70.

Reichel Walter 2004: Josef Valentín Zlobický – první profesor českého jazyka a literatury: život, působení a zásluhy na pozadí osvícenství. – Vídeňský podíl na počátcích českého národního obrození. J. V. Zlobický (1743–1810) a současníci: život, dílo, korespondence. Praha: Academia, 24–42.

Schleicher August 1853: O jazyku litevském, zvláště ohledem na slovanský. – Časopis Českého Museum 27. Praha, 320–334.

Schleicher August 2008: A. Schleicherio laiškai iš Lietuvos P. Šafarikui. – Lituanistinis Augusto Schleicherio palikimas 1. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 670–739.

Šafářik Pavel Josef 1837: Slovanské starožitnosti w Praze: tiskem Jana Spurného.

Vykypělová Taťána 2012: Maximilian Schimek: Bemerkungen zu seiner Mitarbeit an Josef Zlobickýs Projekt einer gesamtslawischen Sprachlehre und zu beider Zerwürfnis. – Miscellanea Vindobonensia Bohemica. In Erinnerung an den 200. Todestag von Josef Valentin Zlobický. Wien: Holzhausen, 37–61 (Bohemoslavica abscondita 1.).

Voit Petr 2014: Новые сведения о деятельности Франциска Скорины в Праге (1517–1519) (Atiduota spausdinti.)

340

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Rankraštinis Frydrichui Wilhelmui Hakui priskiriamas vokiečių–lietuvių kalbų žodynas Čekijoje

Manuscript German–Lithuanian Dictionary Credited to Friedrich-Wilhelm Haack in the Czech Republic

S U M M A R Y

While analysing the history of the Prague manuscript of the German – Lithuanian dictionary a very special Austro-Hungarian context can be clearly observed. The dictionary was witnessed in Vienna in 1777 and in 1875 the dictionary was undoubtedly referred by Leopold Geitler. However, the owner of the dictionary Josef Valentin Zlobický and Leopold Geitler will remain the only ones who touched this lexicographical source.

There is a substantial reason to presume that prior to Geitler, in the first half and the middle of the 19^th century, the lexical material of the East Prussia was analysed by the philologist romantic František Čelakovský who was compiling the dictionary of Baltic – Slavic lexical generalities in the period of 1825 – 1852.

The coming of the manuscript dictionary in Clementinum, i.e. in Imperial and Royal Public and University Library of Prague will most probably be related to one more personality of Baltistics and Slavistics of the first half of the 19^th century Pavel Jozef Šafárik. He was referring to the same sources, but approached the issues of the Balts-Slavs differently than František Čelakovský. His approaches towards the ethnogenesis and glotogenesis of the Balts-Slavs accorded with the attitudes of his predecessor Josef Dobrovský.

The Jesuit J. Dobrovský, as a close supporter and a colleague of J. V. Zlobický, should be presumed as a person mediator with the help of who the German – Lithuanian dictionary appeared in Prague.

The coming of the manuscript German – Lithuanian dictionary in Vienna was most probably decided by the scientific interests of J. V. Zlobický, the undertaking of the comparative grammar of all Slavic languages to be precise. The Czechs are inclined on treating the Lithuanian language as a separate, i.e. non-Slavic language from the time of Matouš Benešovský (1587). J. V. Zlobický could compare it to the Sorbian language. However, in this case, the Baltic-Slavic issue was important for the researcher in the seventh decade of the 18^th century, and his then available manuscript source was convenient in searching for an appropriate explanation and reasoning of arguments of lexical character.

All the above mentioned individuals took on the research direction of Matouš Benešovský i.e. they consistently worked with printed and manuscript dictionaries while thoroughly analysing the issues of Baltic-Slavic language relations.

Įteikta 2014 m. gruodžio 5 d.

ILJA LEMEŠKIN

Prahos Karolio universitetas

Jana Palacha 2, 116 38 Praha 1, Czech Republic

[email protected]

Straipsniai / Articles

341