JÜRGEN UDOLPH

Névkutatási Központ – Lipcse

Göttingeni Tudományos Akadémia

Tudományos kutatási területek: történeti nyelvészet, víznevek, helynevek, családnevek.

Az indoeurópai törzsek őshazája és elterjedése a névkutatás fényében

Az indoeurópai törzsek őshazája és elterjedése a névkutatás fényében

ANNOTÁCIÓ

Ha az indoeurópaiak őshazáját és elterjedését kívánjuk leírni, először is meg kell határoznunk az egyes indoeurópai törzsek eredeti településterületeit. A víz- és helynevek, valamint a jó és termékeny talajok alapján, amelyek folyamatos megtelepedést tesznek lehetővé, a szlávok a Kárpátok északi lejtőjén, a germánok a Harz-hegységtől északra, a kelták pedig az Alpok nyugati peremén helyezhetők el. Az óeurópai hidronímiához sorolható víznevek azt is mutatják, hogy szinte valamennyi településterületről kimutathatók régi kapcsolatok a Baltikummal és a balti nyelvekkel. A Baltikum tehát az indoeurópai nevek központja, és semmi sem szól amellett, hogy ne tekintsük az indoeurópai terjeszkedés kiindulási területének és őshazájának. Az óeurópai hidronímián kívüli őshaza – legyen szó Dél-Oroszországról, Kis-Ázsiáról vagy a Kaukázusról – kizárható.

KULCSSZAVAK: indoeurópaiak, víznevek, szlávok, germánok, kelták, balták, óeurópai hidronímia, őshaza.

ANNOTÁCIÓ

Ha jellemezni kívánjuk az indoeurópai népek őshazáját és terjeszkedését, mindenekelőtt az egyes indoeurópai törzsek eredeti letelepedési területeit kell azonosítanunk. A folyó- és helynevek alapján, valamint a jó és

Stripsniai / Articles

173

JÜRGEN UDOLPH

termékeny talajnak köszönhetően, amely lehetővé tette a folyamatos megtelepedést, a szlávok letelepedési területe azonosítható a Kárpátok északi lejtőjén, a germánoké a Harztól északra, a keltáké pedig az Alpok nyugati peremén. Emellett az óeurópai hidronímiához sorolható folyónevek azt mutatják, hogy a balti országokkal és a balti nyelvekkel való régi kapcsolatok kimutathatók. Így a balti országok az indoeurópai nevek központját jelentik, és kevés érv szól az ellen, hogy ezt a területet tekintsük az indoeurópai terjeszkedés kiinduló területének és őshazájának. Kizárható egy olyan őshaza, amely kívül esik az óeurópai hidronímia területén, akár Dél-Oroszországban, Kis-Ázsiában, akár a Kaukázus hegységben keresnénk.

KULCSSZAVAK: indoeurópaiak, hidronimák, szlávok, germán népek, kelták, baltiak, óeurópai hidronímia, eredeti őshazák.

BEVEZETÉS

Ha az indogermán törzsek őshazájáról és elterjedéséről kérdezünk, mindenképpen a letelepedésre, a benépesítésre és a vándorlási folyamatokra kérdezünk rá. Mind a letelepedés, mind a vándorlás a talajon, a földön megy végbe. Az általános meghatározás szerint a település olyan hely, ahol emberek — többnyire épületekben vagy épületszerű létesítményekben — lakás és munka céljából együtt élnek. Amikor az emberek ilyen létesítményekben élnek együtt, a környezetben való tájékozódás szükségessége arra készteti őket, hogy nevet adjanak a dolgoknak. A névadás funkcionális szerepet tölt be, és vannak figyelemre méltó tanulmányok, például Horst M. Mülleré és Marta Kutasé (1997), amelyek arra a következtetésre jutnak, hogy a tulajdonnevek eredete régebbi, mint a nyelvé.

Más nézőpontból ezt már korán felismerte Gottfried Wilhelm Leibniz és Jacob Grimm is. Általánosabb megközelítésben J. Grimm így ír: „A népekről elevenebb tanúságot semmi sem tesz, mint a csontok, a fegyverek és a sírok, hanem a nyelveik” (1848: 5); másutt pedig: „A tulajdonnevek nélkül a német nyelv minden forrása kiszáradt volna a legkorábbi évszázadokban; sőt, a legrégibb tanúságok, amelyekkel egyáltalán rendelkezünk róla, éppen bennük rejlenek [...]. Éppen ezért kutatásuk fényt vet őseink nyelvére, szokásaira és történelmére” (1848: 133). A víznevekről konkrétan G.W. Leibniz ezt írja: „Et je dis en passant que les noms de rivieres, étant ordinairement ceux de la plus vieux langage et les anciens habitans, c’est pourquoy ils meritent une recherche particulaire” (1882: 264).

Ha az indoeurópai nyelvek őshazájáról és szétválásáról kérdezünk, véleményem szerint elengedhetetlen a földrajzi nevek figyelembevétele. Mindenekelőtt a következő szempontok azok, amelyek

174

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

a nevek különös jelentősége a korai településekre és vándorlásokra vonatkozó kérdések szempontjából:

1) A helynevek csak hosszabb ideje fennálló megtelepedés eredményeként jönnek létre. Általában nem egy pillanatnyi történés vagy különleges esemény vezet a név rögzüléséhez, hanem egy dialektus beszélői között fokozatosan növekvő, hallgatólagosan kialakuló, csak lassan formálódó megegyezés (mégpedig annak a dialektusnak a beszélői között, amely a név keletkezésének idején az adott helyen élő volt). Ennek több következménye van.

2) Egy ország rövid ideig tartó meghódítása és megszállása nem vezet ahhoz, hogy a hódítók és megszállók nyelvéből helynevek jöjjenek létre. A hódító vagy nomád életmódot folytató népek, például a hunok és a mongolok, csak nagyon ritkán hagynak hátra neveket, vízneveket pedig szinte soha.

3) Ez még Dél- és Nyugat-Németország római megszállására és betelepítésére is érvényes. A latinból ugyan megmagyarázható néhány helynév, például Köln és Koblenz (Confluentes), latin vízneveket azonban alig találni.

4) A víznevek hosszú életűek és szívósak. Különösen esetükben figyelhető meg egy jelenség, amely rendkívüli jelentőségű annak a kérdésnek a szempontjából, hogy mely népek éltek korábban egy adott területen: népességváltáskor rendszerint nem tűnnek el, hanem az új telepesek nyelve módosítja őket, és az új nyelvhasználathoz igazodnak. Gyakran rendkívüli szívóssággal maradnak fenn; fontos körülmény, hogy a neveket többnyire a földművelő, letelepedett emberek hagyományozzák tovább.

5) Hosszú fennmaradásuk révén a földrajzi nevek gyakran olyan közneveket őriznek, amelyek már régen eltűntek az élő nyelvekből. Ez a jelenség ugyan valamennyi nyelv történetéből ismert, a nevekben való kimutatás azonban a köznevekhez képest döntő előnyökkel jár, mert így egy szó eredeti elterjedési területe lényegesen pontosabban meghatározható.

6) Feltehető, hogy az indoeurópai nyelv kialakulásának, kibontakozásának és terjeszkedésének idején is keletkeztek víznevek. Ezek felkutatása az indoeurópai nyelvészet feladata.

Az indoeurópai nyelvészet másik ismert feladata, hogy az egyes indoeurópai nyelvek egymásnak megfelelő szavainak, alakjainak és szintagmáinak összehasonlításával megkísérelje egy indoeurópai alapnyelv nyelvtörténetileg lehető legmeggyőzőbb rekonstrukcióját. Az egyes indoeurópai nyelvekből indulunk ki – és másként nem is lehetséges.

¹ Ezt Hans Krahe és Wolfgang P. Schmid újra meg újra hangsúlyozta.

Straipsniai / Articles

175

JÜRGEN UDOLPH

Ezt az utat kell tehát akkor is követnünk, ha az indoeurópai törzsek feltehetően legrégibb településterületeit akarjuk felkutatni: az egyes indoeurópai nyelvek vízneveinek rétegeiből kiindulva meg kell próbálnunk visszafelé haladni a korábbi névrétegekhez. Mivel a földrajzi nevek a vándorlások bizonyítékaiként is értékelhetők (Udolph 2008), ez az eljárás valóban előrelépést ígér. A szlávokkal kezdem, majd a germán, a balti és a kelta nyelvekre vetek egy pillantást.

AZ EGYES INDOEURÓPAI NYELVEK ELTERJEDÉSE A NEVEK FÉNYÉBEN

1. A SZLÁV NYELVEK

A földrajzi nevek segítségével a szlávok legrégibb településterületeiről többet megtudni kívánó törekvések lényegében ma is Max Vasmer „kizárásos módszerén” alapulnak. Ő úgy határolta körül az eredetileg szláv területet, hogy kizárt minden olyan vidéket, ahol a helynevekben finnugor, iráni vagy balti szubsztrátum mutatható ki (Vasmer 1971: 101–202, 203–249, 251–534); ezt később Vladimir N. Toporov, Oleg N. Trubačev (1962) és O. N. Trubačev (1968) egészítette ki. M. Vasmer így a mindmáig érvényes kizárásos módszerrel megmutathatta, hogy a szláv nyelv valószínűleg a Pripetytől délre és a Dnyepertől nyugatra fekvő térségben alakult ki.

A döntő előrelépést, amely túlmutat M. Vasmer módszerén, H. Krahe kutatásainak köszönhetjük, noha ő alig foglalkozott szláv névanyaggal. Felismerte azonban, melyek a víznevek elnevezésének alapelvei – ez a felismerés pedig nemcsak azokra a nyelvspecifikus korszak előtti nevekre vonatkozik, amelyeket H. Krahe előnyben részesített, hanem általában minden víznévre, minden nyelvben: „A szemantika és az etimológia szempontjából az ősi és kétségkívül legrégibb névréteg az úgynevezett »vízszavakból« indul ki, vagyis a »(folyó)víz«, »forrás«, »patak«, »folyó« (illetve »folyni«), »(víz)folyás« (illetve »futni« és hasonlók) megnevezéseiből, számtalan finomabb és

176

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

finom jelentésárnyalattal, amelyek a korai ember pontos természetmegfigyelése során bőségesen rendelkezésére álltak [...]” (1964: 4). H. Krahe a nép korábbi lakóhelyeinek pontosabb meghatározására vonatkozó kérdésről kiegészítésképpen ezt írja: „Mert ahol egy adott nyelv helynevei nagy számban fordulnak elő, ott magát az illető nyelvet is beszélni kellett, és ott kellett élniük az e nyelvet beszélő nép tagjainak” (1949–1950: 25)

T É R K É P 1. Oroszország a Kr. e. utolsó évszázadokban (M. Vasmer²)

Ha ezeket a gondolatokat a szláv törzsek őshazájára és terjeszkedésére vonatkozó kérdésre alkalmazzuk, világos következtetésre jutunk, véleményem szerint pedig

² Vasmer 1971: 96–97.

Straipsniai / Articles

177

JÜRGEN UDOLPH

egyértelmű válaszokat. Az alábbi fejtegetéseket már több helyen publikáltam³, ezért a következőkben csupán a terjedelmes gyűjtemények és térképezések egy válogatását kínálom.

Előbb még egy megjegyzés arról a kérdésről, hogy régészeti szempontból lehet-e valamit megtudni a szlávok őshazájáról és elterjedéséről. Ez a probléma összefügg egy további kérdéssel, nevezetesen azzal, hogy mennyiben beszélhetünk már a Krisztus születése körüli időben szláv törzsekről. Miről lehet felismerni őket, illetve hogyan határozzuk meg a „szláv”, „szláv” fogalmát erre az időszakra? Ha helyesen értettem Sebasian Brather (2004) vizsgálatát, akkor régészeti szempontból rendkívül nehéz, sőt talán lehetetlen egy néptörzset, egy etnikumot az anyagi kultúra segítségével megragadni, illetve lakóhelyeiket és vándorlásaikat felkutatni vagy leírni. A nyelvtudomány szempontjából is figyelembe kell venni, hogy valójában lehetetlen leírni, hol telepedtek le a szláv törzsek a korszakváltás előtt. Ennek az az oka, hogy Krisztus születése előtt még nem létezett olyan nyelv, amelyet „szlávnak” nevezhetnénk. A „szláv” nyelvnek, vagyis egy nyelvi közösség közös nyelvi vonásainak, amely egy feltehetően indogermán (vagy indoeurópai) nyelvjárási területből alakult ki, előbb létre kellett jönnie. Ez a folyamat bizonyosan több évszázadig tartott. Ezért nagy szkepticizmussal tekintek azokra a kísérletekre, amelyek régészeti szempontból, a genetika, a néprajz vagy a történettudomány segítségével próbálnak meghatározni valamit egy olyan népről, amelyet végső soron csak a nyelv segítségével lehet meghatározni. Röviden: saját nézőpontomból¹ kiindulva a szláv törzsek őshazájának és terjeszkedésének kérdését érdemben csak a nyelvi, nyelvtudományi és mindenekelőtt a névtani érvek figyelembevételével lehet megközelíteni. Másképpen fogalmazva: a szláv törzsek őshazáját ott kell keresni, ahol az indogermán beszélők egy nyelvjárási területén, évszázadokon át tartó folyamat során olyan nyelvi egyezések alakultak ki, amelyek csak erre a nyelvjárási területre voltak jellemzőek. Ezzel M. Vasmer régi felfogását követem, aki meg volt győződve arról, hogy „a szláv őshaza meghatározását elsősorban [...] az alapos jövevényszó- és helynévkutatások, valamint valamennyi régi történeti és földrajzi forrás lehető legteljesebb figyelembevétele segítheti elő” (1971: 71 [az 1930-as kiadás utánnyomása!]).

Visszatérve H. Krahe „vízszavaihoz” szláv nézőpontból: hogyan lehet a valaha volt és jelenlegi szláv településterületből, amely nagy kiterjedésű területet foglalt magában, illetve foglal magában, azt a területet elkülöníteni,

³ Végül lásd Udolph 2016, 2016a.

178

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Az indogermán törzsek őshazája és elterjedése a névkutatás fényében

2. TÉRKÉP. 37 szláv vízszó elterjedési térképének szinoptikus összefoglalása (Udolph 1979: 322, 40. térkép nyomán)

amely a szláv terjeszkedés kiindulópontja lehetett, s amelynek mérete már a bizánci történetírókat is ámulatba ejtette? A szlávok szakemberek és kortársaik által megfigyelt nagyarányú elterjedésének (egy bizánci forrás szerint 577-ben 100 000 szláv tört be Thrákiába és Illíriába) valahonnan ki kellett indulnia. Ez csak a Kárpátoktól északra történhetett, vagyis olyan térségben, amelyet az antik források nem ismertek kellőképpen.

Négy tucat szláv vízszó és azok víznevekben, helynevekben és dűlőnevekben való előfordulásainak összefoglaló térképezése (2. térkép) világossá teszi, hogy a terület meglehetősen jól körülhatárolható: mivel a Kárpátoktól és a Beszkidektől délre fekvő terület az általánosan elfogadott vélemény szerint kizárható⁴, az ukrajnai és lengyelországi előfordulások különös jelentőségűek.

⁴ O. N. Trubačev téziséhez, amely szerint Pannónia is szóba jöhet, lásd Udolph 1988.

Straipsniai / Articles

179

JÜRGEN UDOLPH

Széles körben elterjedt az a vélemény, hogy a szláv hidronímia bizonyos egyöntetűséget mutat. Mivel a szláv víznevek szerkezete és képzése ugyanazon kritériumok szerint alakult, mint a szókészlet, ez teljesen érthető: ezekben a nyelvekben ugyanis nagymértékben a szuffixumos szóképzés uralkodik. A víznevekben a következő elemek széles körben elterjedtek (a részletekről lásd Udolph 1979: 539–599): *-(j)-ač- képzések, -ov- vagy -in- elemmel kibővítve, vö. Vod-ač, Il-ač, Gnil-ov-ač, Il-in-jač; *-(j)ak, többek között -ъn-ak-, -in-ak- alakban is, például a Solot-in-ak, Gnil-ak, Bagn-ak, Glin-ak, Vod-n-jak nevekben; -at-, gyakran -ov-at- elemmel kibővülve, például az Il-ov-at, Schyl-ov-at, Hlin-ov-at nevekben; a szláv hidronímiára jellemző az -ica, gyakran -av-ica, -ov-ica, -in-ica, -sk-ica alakban kibővülve is; számos az -(ь)n-ica képzés, vö. Bar-ica, Glin-ica, Kal-ica, Vod-ica, Vir-ica, Topolica, Blat-n-ica, Dubr-ov-n-ica, Lis-n-ica, Izvor-st-ica; viszonylag gyakori az -ik-, részben -(ь)n-ik-, -ov-ik- elemmel kibővítve, például a Brn-ik, Bar-n-ik, Brus-n-ik, Glin-ik, Il-n-ik, Jam-n-ik, Lip-n-ik, Il-ov-ik nevekben; többnyire melléknévi eredetűek az -in-, -ina-, -ino- képzések, mint például Berlin, Schwerin, Genthin nevében, amelyek víznevekben is előfordulnak: Ozer-in, Bolot-in, Vod-in-a, Bar-n-in, Bab-in-a, Dobr-in, Radot-in-a, Slatina; -ev- és -ov- elemmel kibővülve a Bobr-ov-a, Buk-ov-a, Dub-ov-a, Kalin-ov-a, Lip-ov-a, Vugr-in-ov-o nevekben; -isk- képzésű víznevek szinte kizárólag a nyugati szláv nyelvekben fordulnak elő: Wodz-isk-a, Bagn-isk-a, Zdro-isk-o; másutt a *-iskjo forma uralkodik, keleti szláv nyelvekben -išč-, másutt -išt- alakban jelenik meg: Ples-išče, Zleb-išče, Ric-išče, Gnoj-išča, Bar-ište, Lokv-išta; az -ev-/-ov- alkalmanként helynévképző elemként is előfordul, például a Duna-ev, Il-ov, Borl-ov, Sopot-ov-i, Bagn-iev-o nevekben; igen gyakori a *-ьc-, részben -in-, -ov-, -a- és más elemekkel kibővítve, vö. Izvor-ec, Strunin-ec, Jezer-ec, Blat-ce, Bar-in-ec, Mor-in-cy, Il-ov-in-ce, Hlin-ov-ec, Strug-ov-ec, Brnj-av-ac; hasonló a helyzet a -ъk-/-ьk- esetében, vö. Potoc-ek, Vir-ok, Dunaj-ek, Ozer-ok, Bagn-ko, Bolot-ki, Vod-n-ev-ka, Il-av-ka, Ozer-ov-ka, Bar-ov-ka, Sigl-in-ka, Zvor-n-ky, Hnoj-en-ki, Klucz-ev-at-ka, Gnil-ič-ko, Kal-n-ic-ki, Reč-ul-ka; a *-ъn-, -na, -no elemekkel alkotott melléknévi képzések is gyakoriak: Bar-na, Brez-na, Les-na, Sol-na, Sopot-na, Svib-no, Slatin-ny, Rzec-ny, Hnoj-ny, Il-na, Glin-na, Kal-ne, Zdro-no.

Ha a szláv víznevek között ilyen elemekkel képzett alakokat keresünk, már a szláv nyelvek gyakori és általánosan ismert vízszavaiból képzett nevek elterjedésében is különbségeket figyelhetünk meg; ugyanakkor értelmezésre szoruló központok is kirajzolódnak. Íme néhány példa:

A szláv víznevek sokaságából a régebbi típusok kiszűréséhez – amint azt az utóbbi években felismerték (Udolph 1997,

180

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

3. TÉRKÉP. A szláv reka ’folyó’ elemet tartalmazó helynevek elterjedése. A fekete körök közvetlen képzéseket, a fehér körök szuffixummal képzett alakokat jelölnek; a jelölők mérete a víznevek, helynevek és dűlőnevek szerint változik (Udolph 1979: 257, 26. térkép nyomán).

1998), több olyan kritérium is megállapítható, amely a régi és régebbi képzésekre jellemző.

1) Olyan archaikus szuffixumokat tartalmaznak, amelyek ma már nem produktívak.

2) Régebbiek, ha ma már nem produktív közszavakból származnak.

3) Különböző képzési rétegekre vezethetők vissza, amelyek területei azonban részben átfedik egymást.

4) Szláv szuffixumokkal szláv előtti, vagyis óeurópai hidronimákból képződtek.

A szláv nyelvek mai elterjedéséből és a szláv víznevek fent bemutatott elterjedési térképeiből (2–4. térkép) kiindulva mindenekelőtt Oroszország és Fehéroroszország egyes részei, Ukrajna, Szlovákia és Lengyelország érdekes.

Straipsniai / Articles

181

JÜRGEN UDOLPH

4. TÉRKÉP. A slavik pok ‘patak’ elemet tartalmazó helynevek elterjedése. A fekete körök közvetlen képzéseket jelölnek; a fehér körök képzővel ellátott képzéseket; a jelek mérete a víznév-, helynév- és dűlőnév-adatok szerint változik (Udolph 1979: 251, 25. térkép nyomán).

Az egyes pontokhoz az alábbiakban további anyagot közlök, beleértve a térképi ábrázolásokat is.

1) A nevek olyan archaikus képzőket tartalmaznak, amelyek ma már nem produktívak. Elsőként a tipikus víznévképzőt, a -ava, -awa képzőt kell megemlíteni, amely például a Vir-ava, Vod-ava, Il-ava, Glin-awa, Breg-ava, Lut-awa, Mor-ava, Orl-awa és más nevekben fordul elő. Ez feltehetően a víznevek körében jellemző, régi keleti szláv képző, és egyértelmű kapcsolatai vannak az egyes nyelvek kialakulása előtti indoeurópai névképzéssel (Lupawa, Mora-March-Mähren, Orava, Widawa). Esetenként nem lehetséges biztos elkülönítés (az anyaggyűjtés részleteiről lásd Udolph 1979: 555–558).

E nevek térképi ábrázolása (lásd az 5. térképet) azt mutatja, hogy e régi nevek szóródása is főként a Kárpátoktól északra fekvő térségre terjed ki, vagyis pontosan arra a területre, amely már a pok, reka révén is feltűnt (2. és 3. térkép).

182

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Az indoeurópai törzsek őshazája és elterjedése a névkutatás fényében

5. TÉRKÉP. Az -ava képzővel alkotott szláv víznevek elterjedése (Udolph 1997: 51, 3. térkép nyomán).

A szláv nyelv legősibb rétegéhez tartozó szavak és nevek közé tartoznak az úgynevezett -ū-tövek, amelyek többnyire -ev- vagy -va (nem pedig -ava) alakban jelennek meg. A máshol részletesen tárgyalt készletből (Udolph 1997: 35–47) itt csak a következőket említem: Buga, Moka, Golva, Mosta, Polka, Branev/Brnev, Maia Padava/ Malapane. Meg kell jegyezni, hogy ezek a nevek gyakran összekapcsolhatók szláv szavakkal, egy részük azonban nem; vagyis nem sikerül őket a szláv szókincshez kapcsolni. Ez arra utal, hogy részben régebbiek lehetnek. Ezt az is alátámasztja, hogy a balti víznevek között egészen hasonló képzőkkel alkotott formák is előfordulnak, például -uv-, -iv- és -(i)uvē, -(i)uvis; itt röviden csak a következőket említem: Daug-uvā, Lank-uvā, Alg-uvā, Ān-uvā, Gārd-uvā, Lat-uvā, Mīt-uvā, Ring-uvā, Týt-uvā, Vad-uvā, Vārd-uvā, Gil-uvē, Aud-uvīs, Med-uvīs, Dit-uvā.

Straisnia / Articles

183

JÜRGEN U DOLPH

6. TÉRKÉP. Szláv víz- és helynevek elterjedése; ● = úgynevezett (korai) -ū-tövek földrajzi nevekben; ○ = szláv Ponikla, Ponikva, Po-nikiew és hasonlók: ‘eltűnő, föld alatti folyó’.

A nevek szóródása (a balti nevek távol maradtak) azt mutatja (6. térkép), hogy ismét nyugatról keletre húzódó sáv terjed Közép-Lengyelországtól Dél-Lengyelországon át a Kijevtől keletre fekvő térségig, miközben a Kárpátokat déli irányban nem lépi át.

A térképen feltüntettem a szláv ponik, ponikva ‘eltűnő folyó, föld alatti vízfolyás’ szóból származó neveket is (részletesen tárgyalja Udolph 1979: 239–245); ezek ugyan -ū- -ū- tövet tükröznek, eredetük mégis jóval későbbi. Ezt a térképi ábrázolás is dokumentálja: középen az archaikus -ū- képzések állnak (részben etimológiailag átláthatók), míg a ponik(va) alakok jól láthatók a szlávok által később elért területeken, például Szlovéniában (ahol a karsztvidék terminusa), Közép- és Nyugat-Lengyelországban, valamint Fehéroroszországban. Ismét bebizonyosodik, hogy a Kárpátok északi vidéke a szlávok régi településterülete.

184

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

7. TÉRKÉP

8. TÉRKÉP

7. TÉRKÉP. Olyan helynevek elterjedése, amelyek a szláv bagno^' ‘mocsár, láp’ szót tartalmazzák; a fekete körök = közvetlen képzéseket jelölnek; a fehér körök = képzős alakulatokat; a jelképek mérete a víznevek, helynevek és dűlőnevek szerinti kategóriákat jelöli (Udolph 1979: 334, 42. térkép nyomán).

2) A szláv víznevek akkor tekinthetők régebbinek, ha ma már nem produktív közszavakból származnak. Más szóval ez azt jelenti, hogy a nyelvnek, amelyből a megfelelő vízneveket alkották, még rendelkeznie kellett a nevekben rejlő szóval. Kétségtelen tehát, hogy régebbi szláv nevekről van szó. A számos ismert eset közül néhányat választottam ki.

Különösen figyelemre méltó az olyan nevek szóródása, mint a Bagno, Bahnec, Bagie-nice, Bagienek, továbbá a Baginski családnév, amely Németországban is adatolható; ezek az ukrán bahno, a lengyel bagno ‘mocsár, láp, ingovány’ stb. szavakkal hozhatók kapcsolatba. A szó már régóta hiányzik a délszlávból, úgy tűnik, korán eltűnt ebből a nyelvterületből (a részletekről, a szláv nyelvek szókészletéről és az abból képzett nevekről lásd Udolph 1979: 324–336). Amint a 7. térkép mutatja, a megfelelő nevek főként a nyugatszláv területen fordulnak elő.

Annál figyelemreméltóbb a délkelet felé irányuló kisugárzás, amely jól kivehetően a Kárpátok északi és keleti lejtőjéhez igazodik (vö. 8. térkép); majd, nagyjából a mai Románia déli részén, a szó eltűnik az aktív szókincsből, és az utolsó belőle alkotott nevek a Vaskapunál hagyták nyomukat. Ez az elterjedés világosan kirajzolja a későbbi délszlávok egyik Balkánra vezető útját.

Egy további fontos, a szláv törzsek egykori lakóhelyeire vonatkozó kérdés szempontjából döntő megfigyelés azzal függ össze, hogy a

Straipsniai / Articles

185

JÜRGEN UDOLPH

szláv nyelvterületet ma Ausztria, Magyarország és Románia választja el egymástól: az északi nyugati és keleti szlávok, valamint a délen élő délszlávok között évszázadok óta nincsenek szoros kapcsolatok. A két szláv lakóterület elkülönülése természetesen délszláv sajátosságok kialakulásához vezetett, amelyek a Kárpátoktól északra élő szláv nyelvekben ismeretlenek maradtak. Vannak esetek, amikor ez a szókészletbeli eltérés világosan megmutatkozik, a névanyag azonban más képet mutat.

Vannak közszavak, köztük vízzel kapcsolatos szavak is, amelyek kizárólag a délszlávra jellemzők, ám – és ez a döntő – a Kárpátoktól északra is előfordulnak nevekben. Mielőtt ennek a jelenségnek az értelmezésére térnék, bemutatom a vonatkozó anyagot.

Az ó-szerb brna ‘sár, föld’, a bolgár egyházi szláv brъnije ‘sár, agyag’, az óegyházi szláv brъna ‘sár’, a szlovén brn ‘folyóiszap’ stb. szavak köré tartozó szláv szócsalád régóta vitatott alapalakja az onomasztikai anyag bevonásával egyértelműen tisztázható (a részletekről lásd Udolph 1979: 499–514; Udolph 1987: 473–479). Gyakran a *bъrn- alapalakot javasolják, ezzel azonban ellentmondanak az olyan nyugatszláv és főként keletszláv víznevek, mint a Brynica, Brenica, Branica és a Bronica, Bronica, Brono. Továbbá a Kárpátoktól északra fekvő névkincsben az említett *bъrn- és *< *brъn- alapalak mellett az ablautváltozat, *bъyn- < *brъn- is kimutatható (Brynica, Brynówka, Brynec). A szláv *bъyn- egy *b(h)rūn- alapalakot kíván meg, és akadálytalanul egyeztethető a germán *hrūn- alakkal, amely az alsónémet brūn- és a felnémet braun szóban él tovább.

Ez a példa két szempontból is jelentős. Egyrészt világossá válik, hogy délszláv szócsoportról van szó, amely ugyan hiányzik a Kárpátoktól északra élő szlávok szókincséből, ám ott a névanyagban világos nyomokat hagyott. Ennek kétféle magyarázata lehetséges. Egyrészt feltételezhetjük, hogy a szócsalád külön fejlődött ki a délszlávban, majd délszláv csoportok északra költöztek, és ott neveikben hagyták hátra délszláv sajátosságaikat. Ez rendkívül bonyolult feltevés, különösen annak fényében, hogy a brn-, bron-, bryn- típusú nevek a Kárpátoktól északra is széles körben elterjedtek. A másik lehetőség az, hogy a Kárpátoktól északra előforduló neveket annak bizonyítékaként tekintjük, hogy az alapjukul szolgáló szavakat az ott letelepedett szlávok is ismerték, és ezekből alkották a neveket. Ebből csak az következik, hogy a Kárpátoktól északra adatolható nevek nem egyetlen szláv nyelvből származnak – a délszlávból sem –, hanem

186

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Az indoeurópai törzsek őshazája és elterjedése a névkutatás fényében

9. TÉRKÉP. Azoknak a szláv neveknek az elterjedése, amelyek a brn- < *brъn- és bryn- < bьrъn- elemeket tartalmazzák („mocsár, ingovány, sár”); a jelek a mai szláv nyelvekben végbement eltérő fejlődést mutatják (brn-, brьn-, bron-, bryn-), méretük a víznevek, helynevek és dűlőnevek szerint változik. A körvonal azt a területet határolja, ahol a hosszú fokú változat, a brn- előfordul (Udolph 1997: 58, 8. térkép nyomán).

az összes szláv nyelv előzményének, vagyis magának az ősszlávnak, illetve közös szlávnak.

Ezt meggyőzően alátámasztja az a tény, hogy a *brъn- és a *bьrn- alakváltozatok egy régi ablaut fokváltakozási sor reflexumai (további példák alább következnek), amely szintén csak a szláv nyelv egy régi korszakából származhat.

Ha most még a nevek földrajzi szóródását is figyelembe vesszük, és felismerjük, hogy a névállományban mindkét ablautváltozat csak a szláv nyelvek egy meghatározott térségében fordul elő egymás mellett, akkor további biztos érvhez jutunk amellett, hogy itt – nagy vonalakban: Dél-Lengyelországban és

Straipsniai / Articles

187

JÜRGEN UDOLPH

Nyugat-Ukrajnában (Csehországban, Morvaországban, Szlovákiában és Szlovéniában csak az egyik változat található meg) kell keresnünk a szláv terjeszkedés őshazáját és kiindulási területét.

3) Régies szláv vízneveket az ablaut nyomainak vizsgálatával is feltárhatunk. Ablautos jelenségek szinte minden indoeurópai nyelvben vannak; itt csak a sing – sang – gesungen, bieten – bot – geboten példákat említem; angolul sing – sang – sung; litvánul žìas ‘zöld’ – žõle ‘fű’; görögül lego – logos; szlávul tek- ‘folyik’ – tok ‘áramlat’ (a potok szóban is, lásd fent).

A szlávban azonban – a germán nyelvekkel ellentétben – az ablaut nyomai már csak kis mértékben mutathatók ki, ezért a hidronímiában is csupán kevés maradvánnyal számolhatunk. Ezek azonban különösen értékesek, ezért előfordulásukra és elterjedésükre kiemelt figyelmet kell fordítani. A *brъn- > brъn-, *brъn- > byrn- alakokról már fentebb szóltam. Itt további fontos esetek következnek.

Az ősszlávban feltételezhető egy *jbz-vorъ szó, megközelítőleg „forrás, mélyedés, patakvölgy, forrás, örvény” jelentéssel; ez többek között az óorosz izvor ‘forrás’, az ukrán izvir ‘kis hegyi patak’, valamint a szerb és horvát izvor ‘forrás, forrás, örvény’ szavakban maradt fenn. Ez a szó régies összetételt tartalmaz, hiszen a szlávban ismert a vьrěti ‘buzog, forr’ ige, de önálló *vor- alak nem (a szó- és névanyagról lásd Udolph 1979: 163–170, vö. Schmid 1994: 260f.).

Ezért különös jelentősége van a nevek földrajzi szóródásának (10. térkép). Az a feltevés, hogy a Kárpátok és a Beszkidek vidékén előforduló nevek egy későbbi, délszláv névadási hullám peremterületi nyúlványai lehetnek, az indoeurópai előzményből örökölt ablaut miatt nem tartható. A Dnyeszter és a San vidékén található nevek ehelyett olyan nyelvállapotból származnak, amely még ismerte az alapjukul szolgáló köznevet. Ez csak a szláv különnyelvek valamely előzménye lehetett, vagyis más szóval közös vagy ősszláv nyelvi réteg.

Ez a térkép a Bagno-nevek elterjedésével (7. térkép) összevetve azt is megmutatja, hogy a későbbi délszlávok nemcsak a Kárpátok íve mentén vezető útvonalat használták (vö. 8. térkép), hanem a mai Románia területén áthaladó különböző útvonalakon is eljutottak a Balkán déli részére.

A *brъn-/*byrn- alakokhoz hasonlóan olyan nevek is elterjedtek, amelyek jól felismerhető nyomait őrzik egy régi ablautos fokváltakozásnak. Ide tartozik a belarusz krynica ‘kis tó; a földből előtörő vízfolyás, forrás’, az ukrán krynica ‘forrás’, valamint a lengyel krynica, krenica ‘forrás, kút’, amelyek egy *krъnica alapformát folytatnak (a részletekről lásd Udolph 1994: 367–374). Itt úgynevezett nyújtott fokkal van dolgunk, amely az ukrán (nyelvjárási) krynycja, kenýc’a ‘forrás’ alakokban

188

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

10. TÉRKÉP. Azon helynevek elterjedése, amelyek a szláv *jьz-vorb ‘forrás, kút’ elemet tartalmazzák; a körök és a háromszögek a szláv nyelvekben végbement eltérő fejlődést jelképezik (izvor, illetve zvor), a jelméret a víznevek, helynevek és határnevek szerint változik (Udolph 1994: 169, 13. térkép nyomán).

Az ólengyel krnica ‘folyó’, a szlovén krnica ‘mély hely a vízben, örvény, folyó mélye’ alakoknak rövid magánhangzós megfelelője, a *krūn- áll rendelkezésére. Ha megvizsgáljuk a krnica-nevek előfordulását, amelyek nagy területet ölelnek fel, és összevetjük ezt a rövid magánhangzós ablautváltozat elterjedésével (11. térkép), világosan kirajzolódik egy olyan terület, ahol a két változat egymás mellett fordul elő. Az így körvonalazódó területet minden bizonnyal a szlávok ősi településterületének kell tekinteni.

Stripsnai / Articles

189

JÜRGEN U DOLPH

11. TÉRKÉP. Azon helynevek elterjedése, amelyek a szláv *krun > krьn-, illetve *krūn > kyn (származékai) ‘forrás, kút, patak’ elemet tartalmazzák; a fekete kitöltött körök = közvetlen képzéseket, a fehér körök = képzővel ellátott alakokat jelölnek; a jelek mérete a víznevek, helynevek és határnevek szerint változik. A sraffozás azt a területet jelöli, ahol kizárólag a rövid magánhangzós *krŭn-/krьn-változat fordul elő (Udolph 194: 169, 13. térkép nyomán).

Versuche, die Ethnogenese des Slavischen in das Oka-Gebiet (Gołąb 1992), nach Asien (Kustmann 1996) oder auf den Balkan (Trubačev 1983, dagegen Udolph 1988, 1999) zu verlegen, müssen an diesen Verbreitungen scheitern. Es wäre nötig, sich intensiver mit diesen Fakten auseinander zu setzen, zumal sich ähnliche Erscheinungen auch für die Frage nach Germanenheimat und -expansion nachweisen lassen (dazu s. unten). Ganz ähnlich liegt der nächste Fall.

A közismert orosz közszói grjaz ‘piszok, ürülék, sár’ mellett, amelynek többek között a belarusz hrjaz ‘felázott útszakasz, mocsár, piszok’, az ukrán hrjaz ‘mocsár, pocsolya, sár’ és a szlovén grẽ̂ ‘láp, sár’ felel meg, és egy ősszláv *grěz- alapalakot feltételez, a szlávban az *grǫz- fokváltakozási alak is ismert, például az ukrán hruz ‘mocsár, láp, ingovány’, a belarusz hruzá-la, hruzalo ‘piszkos hely, mocsaras terület’, valamint a lengyel grąz, -grzęzu ‘ingoványos mocsár’ alakokban (részletes tárgyalását lásd Udolph 1994: 142–152). Figyelembe kell venni, hogy a délszláv nyelvekben az *grǫz- fokváltakozási alak nem ismert, tehát e tekintetben nem vesznek részt ebben az ősszláv ablautváltozatban.

190

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

12. TÉRKÉP. Azon helynevek elterjedése, amelyek a szláv *gręz-/*grǫz- (ablautos alakjai) ‘sár, ingovány, mocsár’ elemet tartalmazzák; a négyzetek = *gręz--t, a háromszögek = *grǫz--t jelölik; a jelek mérete a víznevek, helynevek és határnevek szerint változik; a sraffozás azt a területet jelöli, ahol kizárólag az *grǫz--változat fordul elő (Udolph 1997: 59, 9. térkép nyomán).

Az elterjedés a nevekben is ennek felel meg (12. térkép): a nevek széles körben elszórtan fordulnak elő, különösen produktívak a keletszláv nyelvekben, a délszláv nyelvek pedig csak az *gręz--változatban érintettek.

Ezzel egyértelműen kizárható, hogy a szlávok őshazája a Balkánon lett volna (itt ősszláv ablautváltozatokról van szó, amelyek produktivitása és hatása jóval a Balkánra való behatolás előttre tehető). A szláv nyelv csak a Kárpátoktól északra fejlődhetett ki.

Ezt – összefoglalva – nemcsak a fent tárgyalt grązъ/hr̥z szópár támasztja alá, hanem meggyőzően az előzőleg tárgyalt, az izvor/vorъti, krynica és mindenekelőtt a brъn-/brъn- köré csoportosuló elemek is; ez utóbbi az ősszláv szókészletben egy germán színnévvel való biztos kapcsolata révén is megerősítést nyer.

4) Annak felismerése, hogy Európa vízneveinek egynyelvű rétege alatt (mindegy, hogy germán, kelta, szláv vagy balti nyelvről van szó) nyelv előtti = óeurópai = indoeurópai nevek hálózata húzódik, új

Stripsni / Articles

191

JÜRGEN UDOLPH

Lehetőségek annak a területnek a meghatározására, ahol egy indoeurópai nyelv kialakult.

A szláv területen ezt elsősorban néhány, de fontos eset alapján lehet felismerni: archaikus szláv szuffixumokról van szó, amelyek a szláv előtti indoeurópai gyökökhöz, nevekhez vagy tövekhez járultak. Fontos és döntő kérdés tehát, hogy hol találhatók ilyen nevek.

Lengyelország legnagyobb folyója, a Wisła, németül Weichsel, egyértelműen szláv előtti nevet visel, akárhogyan magyarázzuk is (legutóbb lásd Udolph 1990: 303–311; Babik 2001: 311–315; Bijak 2013: 34). Az itt és most bennünket foglalkoztató kérdés szempontjából jelentős a San mellékfolyója, a Wisłok, amely mintegy 220 km hosszú, valamint a Visztula mintegy 165 km hosszú mellékfolyója, a Wisłoka.

Ugyanezzel a szuffixummal képződött a Sanok, a San melletti település Przemyśltől délnyugatra; a Sanoka, ma már nem ismert víznév: 148 per fluvium Sanoka, a Sanok településnél; továbbá a -ok- kicsinyítő szuffixummal képzett San-mellékfolyó, a Sanoczek (a részletekhez lásd Rymut, Majtán 1998: 222; Udolph 1990: 264–270). A San esetében is biztosra vehető, hogy szláv előtti névről van szó. Ezen az etimológia eltérő értelmezése sem változtat (legutóbb röviden összefoglalja B. Czopek-Kopciuch 2016: 48, in: Nazwy miejscowe Polski 13, Kraków). A -oč szuffixumváltozattal ide tartozik még a Liwocz és a Liwoczka is, Krakkó környéki folyónevek; Długosz egy Beszkidek-beli hegyláncot is Lywocz néven említ.

Valamennyi név Lengyelország déli, illetve délkeleti részén található, éppen azon a területen, amelyet az eddig tárgyalt szláv szavak és nevek egyértelműen az ősszláv településterület részeként rajzolnak ki. A Słownik Prasłowiański (1974: 92) szerint az -ok- szuffixum ősszláv archaizmus. Köznévi használatára példaként említhető a swědok, snъbok, vidok, edok, irok, inok és más alakok; régiségét azonban többek között az is mutatja, hogy archaikus atematikus tövekhez kapcsolódik. Egyértelműen hangsúlyozni kell, hogy a szláv törzsek feltételezett régi vagy legrégebbi településterületén található szláv előtti, óeurópai nevek létezése – a korábban gyakran vallott nézettel ellentétben – nem cáfolja azt a feltevést, hogy ez a településterület ott helyezkedett el, hanem annak szükségszerű következménye, hogy az indoeurópai különnyelvek nem légüres térben fejlődtek ki, hanem egy széles indoeurópai alapból, az óeurópai nevek rétegéből formálódtak ki, sőt azt is mondhatjuk, hogy ki kellett formálódniuk.

Mivel az -ok- archaikus szuffixum, az itt említett nevek egy korábbi fejlődési szakaszhoz sorolhatók. Ezért a következőkkel együtt

192

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Az indoeurópai törzsek őshazája és elterjedése a névkutatás fényében

13. TÉRKÉP. A szláv törzsek terjeszkedése a földrajzi nevek fényében (vázlat)

nagy valószínűséggel az óeurópai és a szláv víznévtan közötti kapcsolóelemként értelmezhetők.

Összefoglalás – a szláv törzsek őshazája

A víznevek vizsgálatából levont, a szláv törzsek legrégebbi településterületeire vonatkozó következtetésem a következő: a nyelvi, nyelvtudományi és névtani szempontból megkövetelt előfeltevéseknek az összes vizsgált hely- és víznév megfelel egy lehetséges terület tekintetében, mégpedig egy egészen meghatározott térségben: ez a térképezés előtti terület. Egyszerű térképezés segítségével összefoglaltam a szláv vízszavak és víznevek névelterjedésére vonatkozó eredményeket (13. térkép). A terjeszkedés magterülete a térképtől északra fekvő vidék, hozzávetőleg Krakkó és Bukovina között. Azt azonban teljes egyértelműséggel ki kell mondani, hogy a határok nem olyan élesek

Straipsniai / Articles

193

JÜRGEN UDOLPH

és pontosan meghatározhatók, ahogyan azt a térkép sugallja. Ez csupán arra tett kísérlet, hogy a térképezések magterületét egyszerű formában ábrázoljam. Bármely hely- vagy víznév térképezése eltérő eredményre vezet; alig akad két olyan térkép, amelynek középpontjai vagy peremterületei egybeesnének. Mégis hasznosnak tartom ezt a térképezést. Ennek oka, hogy van még egy szempont, amelyet a régészet, a genetikai kutatás, a nyelvtudomány, a névtan és a történettudomány mellett eddig nem említettem: a talajtanra gondolok.

Talajtan, talajminőség és a földrajzi nevek elterjedése

A cikk elején hangsúlyoztam, hogy elsősorban nyelvi és névtani szempontból kívánok hozzájárulni a témához. Az utóbbi években azonban – nemcsak a szláv nevek gyűjtése és értelmezése során – egyre világosabban megmutatkozott, hogy van egy további szempont is, amelynek látszólag semmi köze a földrajzi nevekhez, ám tudomásom szerint döntő jelentőségű a korai települések szempontjából: a talaj minősége.

Már a múlt század húszas-harmincas éveiben megkísérelték bizonyos helyneveket összefüggésbe hozni a talaj eltérő minőségével. Azóta tulajdonképpen újra meg újra jelentek meg e témával foglalkozó publikációk. Itt eltekintek a vonatkozó szakirodalom felsorolásától, és csak Otto Schlüter munkáját említem (1952–1958). A legutóbbi időben ismét olyan kijelentésekkel találkoztam, amelyek világossá teszik, hogy a talajminőség és bizonyos szláv helynévtípusok közötti kapcsolatot bizonyítottnak kell tekinteni. Egy bírálatban határozottan felhívtam erre a figyelmet (Udolph 2015), és itt Walter Wenzel néhány mondatát idézem: „Felső-Lausitzban megállapíthattuk, hogy ez a négy [helynév]típus csak a központi löszvidékeken, a legtermékenyebb talajokon fordult elő, ahol a bevándorlók először telepedtek le [...]. A betelepülés menete döntő mértékben függ [...] a talaj minőségétől is, amely Alsó-Lausitzban még rövidebb távolságokon belül is meglehetősen változó lehet.” Egy másik helyen még világosabban fogalmaz: Ez „a Szászország történetének és földrajzának atlaszában található konkrét talajértékekkel is igazolható [...]. Ha összevetjük ennek a névnek [...] az elterjedését W. Stams talajtérképével [(1998)], akkor a talajminőség és a névtípus közötti okozati összefüggés nem hagyható figyelmen kívül” (Wenzel 2014). A szóban forgó térkép a rendelkezésemre áll, és lenyűgöző látni, hogy a termékeny talajjal borított, sík vidéksáv Kamenz és Bautzen felől egészen Görlitzig egybeesik a régi szláv helynevek térképezésével. Ebben szerepet játszik

194

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

14. TÉRKÉP. A lösz elterjedése Kelet-Lengyelországban és Ukrajnában. Mi. = Minszk, Ki. = Kijev, sötétszürke = az 5 méternél vastagabb lösz (Haase és mtsai 2007 nyomán).

az is fontos szerepet, hogy az érintett talajokat könnyű vagy nehéz-e megművelni. Itt nem beszélhetünk véletlen egybeesésről.

Próbáljuk meg ezeket a korántsem új felismeréseket Lengyelország és Ukrajna talajaira is kiterjeszteni. E tekintetben különösen hasznosnak bizonyul egy 2007-ben megjelent „Löszatlasz” (Haase et al. 2007), amelyből itt egy részletet mutatok be.

Semmi nehézséget nem okoz, hogy a lösz elterjedését a térképezés előtti területen összhangba hozzuk az e tanulmányban összegyűjtött régi szláv víznevek elterjedésével.

Természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy a lösztalajok művelése nem mindig könnyű. Óvatos kísérletem, hogy a régi tájföldrajzi kutatások eredményeit bevonjam e kérdés vizsgálatába, néhány tanulmányhoz vezetett; ezekből csupán néhány rövid részletet szeretnék kiemelni. A talajkutatás területén laikusként ajánlatos igen körültekintően eljárni. A következő megjegyzések azonban lényegében alátámasztják gondolataimat. Fritz Scheffernél (1978: 16–17) például ez áll: „A neolitikum óta Közép-Európában jelentősen beszűkült az akkoriban települési célokra alkalmas”

Straipsniai / Articles

195

JÜRGEN UDOLPH

a preferált Scherzde-területeken [..] történt [..]. Napjainkig a löszvidékek, a fiatal végmorénavidékek, a marschok és a középhegységi térség nehéz talajait a mezőgazdasági termelés szempontjából kedvezőbb adottságúnak tekintették, mint a könnyű talajokat, mivel nagyobb növényi tápanyagkészlettel rendelkeznek [..]”. Néhány oldallal később Brunk Meyer (198: 119) úgy véli, hogy a nehéz művelhetőség ellenére a középkori irtásos időszakokban előnyben részesítették a nehéz, K[alium]-ban gazdag talajokat.

Mindazonáltal szeretnék itt még megfogalmazni egy ehhez kapcsolódó gondolatot, amelyet a lösztalajokról és a helynevek koráról Kirstin Casemirrel (Göttingen/Münster) folytatott beszélgetésből merítek. A helynevek elterjedésének alaposabb vizsgálata alapján (pl. Kelet-Niedersachsenben; névtani szempontból e témában lásd: Casemir 2003) arra a következtetésre juthatunk, hogy a legrégebbi germán helynevek, vagyis például a képzővel alkotott nevek „nem a löszmélyedések magterületein, a vitathatatlanul legrégebbi települési térségekben [..], hanem azok peremén” helyezkedtek el (Casemir 2003: 40 Müller 1952: 144 nyomán). Hasonló véleményt képvisel Gerhard Obeck is (idézi Casemir 1997: 49, 12. jegyzet), aki szerint a régebbi települések esetében a gyengébb minőségű talajok előnyben részesítése összefüggött a telepesek talajművelésre szolgáló „technikai” lehetőségeivel. A termékeny, ugyanakkor nehéz talajokat – amilyenek a legtöbb -būtel-helyen találhatók – csak jobb eszközökkel lehet megművelni. Emiatt a jobb talajokat kezdetben alig hasznosították, és csak később telepedtek meg rajtuk.

Ha ezt a nyugat-ukrajnai és délkelet-lengyelországi löszelterjedésre vetítjük, feltűnő, hogy az ó-szláv nevek központja azon a területen található, ahol a lösz elterjedése fokozatosan „elvékonyodik” (14. ábra), vagyis hozzávetőleg a Kijevtől nyugatra, Krakkó és Winn ycja, valamint Moldva között húzódó térségben.

Röviden: a jó talajok elterjedése egybeesik az archaikus szláv nevek elterjedésével. Ha ez helytálló, akkor az Elő-Kárpátok vidékén a szláv megtelepedés kiinduló területét – vagy inkább: központi táját – feltételezhetjük. A szláv előtti, de indoeurópai nevek, valamint azoknak a vízneveknek a megléte, amelyek szerkezete arra utal, hogy indoeurópai alapból keletkeztek, majd szláv sajátosságokat is felvettek, ¹ most – amint fentebb már mondtam – csak úgy értelmezhető, hogy egy indoeurópai nyelvjárási térségből ezer évig tartó folyamat során alakult ki itt az a nyelvcsoport, amelyet ma szlávnak nevezünk.

196

Acta Linguistica Lithuanica xxvi

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

Mivel úgy tűnik, hogy ebben a jó talaj is szerepet játszhatott, az alábbi megfontolást szeretném vitára bocsátani: a jó talaj jobb terméshozamot eredményez, mérsékli az általános halálozást és a gyermekhalandóságot, valamint népességtöbblethez vezet, amelyet csak a települési tevékenység fokozatos kiterjesztése enyhíthet. Hasonló megállapítás tehető a germán törzsek őshazájára és terjeszkedésére vonatkozó kérdés kapcsán is, amelyre mindjárt rátérek.

Kelet- és Közép-Európa földrajzi neveinek intenzív vizsgálata arra a felismerésre vezet, hogy a szláv nyelv egy indoeurópai nyelvjárásból fejlődhetett ki (ebben szerepet játszik az óeurópai víznévtan, valamint a balti, germán és szláv nyelvek egyezése), egy viszonylag szűk, a Felső-Visztula és Bukovina közötti térségben; balto-szláv köztes fokozat nem létezhetett; a balti és germán törzsekkel korai, alig megszakadó kapcsolatok alakultak ki; majd az erőteljes terjeszkedés révén elérték a keleti, nyugati és déli szláv népek későbbi lakóhelyeit. Hasonló terjeszkedést figyeltek meg a kelta és a germán törzsek esetében is, ám ez megelőzte a szláv terjeszkedést.

2. A GERMÁN TELEPESEK ŐSHAZÁJA ÉS TERJESZKEDÉSE A NEVEK TANÚSÁGA SZERINT

A germán nyelvág indoeurópai előzményből való kialakulását valószínűleg a szláv eseténél korábbra kell datálnunk. Kr. u. 500 körül a germán nyelveken belül már világosan megfigyelhetők a nyelvi struktúrák közötti különbségek, például a keleti germán (gót), az északi germán (rúnanyelv, ősészaki) és a nyugati germán között. A legtöbb nyelvész felfogása szerint a germán önálló ággá fejlődését – amely többek között az első (germán) hangeltolódás hatásán figyelhető meg – hozzávetőleg Kr. e. 500-ra tehetjük. Ennek hatásai – ellentétben például a második (felnémet) hangeltolódás eredményeivel – láthatóan igen egységesen és nagyobb eltérések nélkül érintették a germán nyelvágakat. Az a véleményem, hogy ez a folyamat viszonylag kis földrajzi területen mehetett végbe, máskülönben minden bizonnyal nagyobb különbségek alakultak volna ki a hangeltolódás reflexeiben. Úgy tűnik, ez nem így történt. Felmerül a kérdés, hogy az a tézis, miszerint a germán

Straipsniai / Articles

197

JÜRGEN UDOLPH

Az „őshazának” viszonylag kis földrajzi területen kellett lennie; ezt a legrégiesebb germán hely- és víznevek típusainak segítségével is meg lehet erősíteni.

Ha az ember régi germán helynevekkel és azok képzésével foglalkozik, hamar eljut Jacob Grimm (1826: 403) egy régi, ám ma is érvényes megállapításához. Majdnem 200 évvel ezelőtt a következőket hangsúlyozta: „A későbbi nyelv félreismerhetetlen iránya az, hogy feladja a származékképzést, és összetételekkel helyettesítse.” Másképpen fogalmazva: a származékok, vagyis a szuffixumokkal képzett alakok a germán helynevekben is többnyire régebbi képződmények, mint az összetételek vagy összetétellel alkotott formák. A germán törzsek régebbi lakóhelyeinek vizsgálatának tehát elsősorban – bár nem kizárólag – a szuffixumokkal képzett alakokra kell irányulnia.

A germán eredetű víz-, hely- és dűlőnevekről szóló átfogó vizsgálatomban (Udolph 1994) a témakört egészében tárgyaltam; a származékképzés nem sokkal később további tanulmányaim középpontjába került (Udolph 2004, 2010). Alsó-Szászország vonatkozásában Reinhold Möller tanulmányait (1992, 2000) is figyelembe kell venni.

A germán vízre utaló szavak gyűjteményei és elterjedési térképei, például a hor ‘mocsár, ingovány’, a mar(sk) ‘belső tó, mocsár’, a Riede ‘patak, folyóvíz’, az -ithi-, -ing-/-ung-, -st-, -str- képzőkkel alkotott származékok, valamint az olyan helynévi alapelemek, mint a -hude ‘gázló, vízparti kikötőhely’, a *-sējanez/-sēt[j]ōz ‘telepes’, a kot ‘település’, a tun ‘város, település’, a tie ‘gyülekező- és bíráskodási hely’, a sel(e) ‘lakóhely, falu, település’, a klint ‘domb, lejtő’, a wedel ‘gázló’ és még sok más egyértelműen azt mutatják, hogy a germán nyelv a kontinentális germán térségben, pontosabban Dél-Alsó-Szászországban, Nyugat-Szász-Anhaltban és Türingia egyes részein egy jól felismerhető indoeurópai szubsztrátumból folyamatosan fejlődött ki.

Hogy e tanulmány terjedelmét korlátok között tartsam, csupán néhány elterjedési térképet választottam ki, és rövid magyarázattal láttam el őket.

Ebből a központi térségből kiindulva korai kapcsolatok mutathatók ki nyugat felé (Vesztfália, Flandria, Észak-Franciaország, Anglia), valamint észak felé (Dánia, Svédország, tovább Norvégia irányába). Erre itt néhány példát mutatok be, először a nyugati kapcsolatokra.

a) germ. *fani/-ja ‘mocsár, láp’

A ‘mocsár, láp’, de a ‘mélyen fekvő gyepterület’ régi megnevezése is megtalálható a gót fani ‘iszap’ körüli germán szócsaládban; többnyire a *fanja alakot rekonstruálják. Több száz Fenn-név létezik; Németországban például a Ackerfenne, Fanhusen, Fehn, Fehnhusen, Venusberg Bonnban, továbbá a Venusbruch és a Venushügel Wernigerode közelében, valamint Vienenburg, 1306 Datum Vineburch. Is

198

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

15. TÉRKÉP. Germ. *fanja hely- és dűlőnevekben⁵

morfológiailag régebbi típusok, például Finne Türingiában, 1106-ban silva Vin stb.; Vining és Vineberg Lüneburg mellett; -r-képzés a Fiener Bruch névben Genthin mellett, 1178-ban palustri silva, que Vinre dicitur; Vinnen (Hümmling), 1000 körül Vinum, Finnum; -str- alakváltozatokkal: Vinster (Oberlahnkreis), 893-ban (122-es másolat) Veneter, Wenestre, Uenestre, 1312-től és máskor Vinstern; ezek is ide tartoznak.

Gyakoriak a megfelelő adatok Hollandiában, Belgiumban és Észak-Franciaországban is: Bakeveen; Berken; Diepenveen, köztük apa-nevek: Venep, 960 körül Vanapan, Venapen, Venep, 1138–53 Uene, 1144-ben Vene; vesd össze még: Venlo.

Angliában szintén számos adat található: Blacken, Broadans, Bulphan, Coven, Fambidge, Fan, Fanns, Fann’s, Fen, Fenn, Fennes, Fulfen, Gladen, Orsett Fen, Redfern’s, Stringock Fen, Vange, Fencote; gyakoriak a Fenton típusú helynevek, például 1086-ban Fentone stb.

⁵ Udolph 194: 315, 31. térkép alapján.

Stripsni / Articles

199

JÜRGEN UDOLPH

16. TÉRKÉP. *hor- helynevekben a kontinensen és Angliában⁶

A térkép jelentős előfordulást mutat Északnyugat-Németországban, az Alsó-Rajna vidékén, Flandriában és Angliában. Schleswig-Holstein és Jütland csak kis mértékben érintett. Ismét az látható, hogy a nyugati germán törzsek megtelepedésének a csatornán át kellett végbemennie.

b) Eddig kevés figyelmet kapott egy szó, amely a németben, a hollandban és az angolban jól adatolt: ófelnémet hor ‘iszap, pép, szenny, ürülék, föld’, középfelnémet hor, hore ‘mocsaras talaj, sáros talaj, ürülék, szenny, iszap’, óalszász hor ‘ürülék, szenny’, ófríz hore ‘iszap, ürülék’, középholland hore, hor ‘lutum; iszap’, óangol hoh, horu ‘piszok, szennyes’.

⁶ Aus Udolph 1994: 328, Karte 32.

200

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

17. TÉRKÉP. *mar- és *mar-sk- a kontinens és Anglia hely- és dűlőneveiben⁷

Az olyan német helynevek, mint például Haarbach, Haarhausen, Hamke, Horbach, Harbrücken, Harburg Hamburg közelében, Horb, Horburg, Horchheim, Hordorf, tartalmazzák ezt a szót.

Hollandiából, Belgiumból, Luxemburgból és Franciaországból ide tartozik: Althorn Saargemünd közelében, 783 Horne; Hoerenkreek (Zeeland); Hoorebeke Oudenaarde közelében, Kelet-Flandriában, 1090 Horenbeca; Horsik Gelderlandban és még sok más.

Anglia jelentős arányban képviselteti magát a helynevek előfordulásai között: Harborne; Harlick; Hamers; Harpole, 1086 Harpol; Harwood Gate; Harton, 1249 Horton; Hawley; Hollowmoor; Holyport, 1220 Hoport; Horbling, 1086 Hebeling; Horbury, 1086 Here; Horcott, −feld, −wod; Le Hornede; Horemestel; Horeput; Horfield, 1086 Horefele; Horham, ca. 950 Horham; Horish (Wood); Horley, 1374 Horlawene; Great, Little Horned, 1086 Hornede; 1243–64 Horne, a Horits és Horyt dűlőnévvel; Horlake; Horel; Horsell, régebben Horse, Horsel, az óangol horsela szóból; Horwell; Horwood, 1086 Horewode; Warpole; Whaley; Worley’s Fm. A −ton utótagú összetett nevek Hortonban gyakoriak: 1086 Hortune; 1086 Hortona; 946 (13. századi másolat) hore tunge; ezeket a térképen külön jellel tüntettük fel.

⁷ Aus Udolph 1994: 375, Karte 33.

Stripsni / Articles

201

JÜRGEN UDOLPH

Az elterjedési térkép azt mutatja, hogy az Alsó-Rajna-vidékről Angliába vezető fontos kapcsolatok a déli Németalföldön és Belgiumon, valamint a csatornán át húzódnak.

c) Egy régi germán szó, amely a helynevekben rejtőzik, és más indoeurópai nyelvekben megfelelői, illetve rokon alakjai vannak: -mar-, rokona a latin mare, a szláv more (Pomore/Pomern) szónak; kelta helynevekben, például az Aremorica névben is adatolt. Ablautviszonyban áll a német Meer < *mari és a német Moor < *mōra szavakkal (úgynevezett vṛddhi-képzés); Németországban számos észak- és közép-német helynévben fordul elő, például: Behmer, Betmar, Bleckmar, Bothmer, Dilmar, Ditmer, Eschmar, Fletmar, Friemar, Geismar, Gelmer, Gittmar, Görmar, Hadamar, Heumar, Hörstmar, Horsmar, Horstmar, Homar, Hükesmere, Koor, Leitmar, Lohmar, Ostmar, Palmar, Rethmar, Rettmar, Riethmar, Ringmar (vö. angol helynév: Ringmer, régi Hringara), Rottmar, Schötmar, Schöttmar, Vellmar, Villmar, Versmar, Voßmar, Wechmar, Weidmar, Weimar, Weitmar, Wethmar, Wichmar, Widmar, Wiedemar, Wismar, Wißmar, Wismar, Wittmar, Wolmar, Wudmar, Wymeer. Hasonlítsuk össze a 17. térképen látható elterjedést.

Németországtól nyugatra a szó az alábbi nevekben fordul elő: Aalsmeer, Alkmaar, Alsmar, Bederme, Bommer, Dossmer, Echemi, Gaasmeer (132 Germ.), Hetere, Hoeme, Homee, Purmer, Schermer, Spilmeri, Wormer, Zonnemere, 119 Sutmera.

Angliában szintén igen gyakori: Badesmere, Blakemere, Boldmere, Bradmore, Bulmer, Colmere, Cuckmere, Dodmore, Falmer, Grasmere, Holmer, Homer, Keymer, Marton, Minsmere, Ringmer, Rugmere, Sledmere, Stanmer.

Az elterjedés azt mutatja, hogy két nagy területet kapcsol össze a csatorna: az egyik oldalon Észak-Németországot, Hollandiát és Flandriát, a másikon Angliát. Schleswig-Holstein nem játszik szerepet.

d) Elterjedését és etimológiáját már többször tárgyalták: a Riede egy északi-tengeri germán víznév, alsónémetül ride, rīde, ren ‘természetes vízfolyás, kis folyó, a watt területén futó ér’, középalnémetül rīde, rē, rīge (ride, rije, rige) ‘patak, kis vízfolyás, árok’, óalnémetül ritha, rithe ‘vízfolyás, kis patak’; frízül riede ‘csatorna, kis folyó a watt területén’, ryt, ryd(e) ‘széles grepel’, északfrízül rīde, riet; ófrízül red ‘kis patak’ és rīth ‘patak’; hollandul rijt ‘vízfolyás’, rijt, riet ‘árapasztó csatorna a gátakon kívüli területeken’, ‘a tengeri agyagos vidékek partközeli, gáton belüli vize’, középalnémetül rijt f., óalsófrankul rīth ‘tornes’.

Már igen korán megjelenik az angolban: már óangolul rīd, rīde ‘kis folyó’, rīde ‘patak, hosszúkás, keskeny mélyedés, régi patakmeder’, rīd, rīde,

202

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

18. TÉRKÉP. Riede, ride, rithe, riet, rid földrajzi nevekben⁸

rīdġ kis folyó, angolul rithe, ride ‘kis folyó, amelyet az eső táplál’, rigat ‘eső által létrehozott kis csatorna egy patakból’, rithe, ride ‘kis patak’.

Németországban számos, részben újabb név található, például Achel- riede, Aschriehe, Bargriede, Bassriede, Bickenriede, Bleckriede, Bollriede, Borgrie, Boterriede, Brandriehe, Bruchriehe, Brunriehe, Diekriehe, Eilenriehe, Ellerie, Jachelriehe, Janien, Midel Rie (Midels Rie), Exerie, Feldriehe, Feldrie, Flehmanns Rieh, Flamischen Rie, Weckenlands Rie, Fliesenrie, Fluthrie, Fohlenrien, Fuhlenrie, Fuhenrie, Fule Rie, Die Große Rie, Grotr, Haferrie, Hauenrie, Holtrie és még sok más.

Régebbi típusok: 726 (122 körüli másolat) Aride (Köln mellett), Brücher Ebe- len mellett, 876 Boratrie, 1290 Bruchrie, továbbá Burchtrie, Borntrie; Corveyből származó, kb. 826–876-os adat Hrihem (nem etimologikus H-val).

Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban és Észak-Franciaországban a következőket találtam: Bruggerijt, Dieprijt, het Dikke Riet, Munnikenzijlster, Ekkersrijt, Houtrijt, Jutesriet, Peelrijt, Pieperij, Riet, Rijit, Segerijd és mások; részben újabb névalakulatok.

⁸ Nach Udolph 1994: 393, Karte 34.

Straipsniai / Articles

203

JÜRGEN U DOLPH

Angliában számos, részben igen régi név található, például Aberd; Be- verley Brook, 693 (11. századi másolat) beferdi; Blackrith; 972 (1050-es másolat) Bordrödig; Chaureth, 1086 Ceuride; Childrey; Coldrey, 973/4 (12. századi másolat) (to) coride; Coleread; Cropredy; Cotered, 1086 Clodre; 1228 Ealdnereth; Eelrthe, 680 ad Aelrithe; Efferdy; Erith; Fingrith, 693-as víznév Fuglerdie; Fulredy; Ful- rithe; Goosery; Henred, 984 Henna rid; 774 Hwelridig; Landrith; Shotery, 699–709 (11. századi másolat) Scottärd és még sok más.

A térképezés (lásd a 18. térképet) azt mutatja, hogy ezek a nevek főként Észak-Németországban, Hollandiában, Belgiumban és Angliában fordulnak elő. A telepesek nyilvánvalóan a csatornán átkelve vándoroltak be Angliába.

e) Egy régi szó, amely elsősorban Észak-Németországot és Angliát kapcsolja össze, a német Hude. Egy német anyanyelvű beszélő ma már csak helynevekből ismeri, elsősorban ezekből: Buxehude, Fischerhude, Harvstehude, valamint a Steinhuder-tóból. E szó jelentése azonban a mai beszélő számára ismeretlen. A Hude Észak-Németországban főként vízparti települések nevében fordul elő; közép-alnémet nyelven még adatolt a hūde alakban, ‘fatelep, vízi út menti rakodóhely, átkelőhely’ jelentéssel. A mai angolban szintén ismeretlen, az óangolban azonban még adatolt: hyð ‘olyan hely, amely partra szálláskor befogadja a hajót; megfelelő, alacsonyan fekvő part, kis kikötő’.

Érdekes a helynevek elterjedése. Németországból többek között a következőket gyűjtöttem: Altenhude; Aschenhude; Billerhude; Dockenhuden, 1184 Dockenhude; Dodenhude; 1346 Eckhude; Fischerhude, 1124 Wicheshude; Flemhude; Frauenhude; Grönhude; Harnhude; Harvstehude; Heenhude; Huden bei Meppen, 1037 -huhun a Hlaresuhun adatban; Hodenhagen, 1168 (18. századi másolat) de Hode stb.; Hude (gyakori), umlautos Üde alakban is; Huen, kb. 920 Huhun; Huda; Hudemühlen; Kayhude; Nedernhude, Obenhude; Pahlhude; Ritterhude; Stapelhude, 1258 in loco qui dicitur Stapelhude; Steinhude a Steinhuder Meer partján, 14. század második fele To der Steinhude; Tespehude; Winterhude.

Hollandiában is vannak helynevek: Oude Hide Zeelandban; Coxde, 1270 de Coxhde; Coxde (Koksie); Hude, 1405 Hude; Hude dries; Hudestra- te; 1359 le Hyde Dünkirchen mellett; Nieuwe Yde Nieuwpoort/Oostduinkerke mellett, 1277 Noua Hide; Raversijde, 1401 Wilraues hyde; Lombartside, 1408 Lombardsyde; Yde, 1331 in die Hide.

Fontosak és régiek az angliai helynevek: Adreth, 1169–1172 Alre- heð(a), -hūda; Bablok Hythe; Bladeney, 712 (14. századi másolat) ad portam que dicitur Bladenithe; Bolney, 1086 Bolhede; Bulverhythe; Chelsea, 785 Cealchyð, Celchyð, 801 Caelichyð; 1275 Colleshethe; Claythe; Coweithe; Creek- sea, 1086 Criceseia; Downham Hythe, 1251 Dunham hythe; Earith, 124 Her- heth; Erith, 695 Eardhy; Fishythe; Frecnythe; Glanty, 675 (13. századi másolat) Glenthe;

204

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

19. TÉRKÉP. A német hude, az angol hyð stb. helynevekben⁹

Greenhithe; Heath (többször); Hidden, 984 (K. kb. 1240) (innan) Hydene; Hithe Bridge; Hive, 959 (K. kb. 1200) Hyðe; Hive, 1306 atte hethe; Horsith, 1249 Horsyth(e); Hyde, 1333 atte Hithe; Horseway, 1238 Hors(e)hythe; Hullasey, 1086 Hunlafesed; Huyton, 1086 Hitune; Hythe (Surrey), 675 (K. 13. század) huþe; Hythe (Cambridge), 1221 Hethelod; Hythe (Kent), 1052 (on) Hype; Hythe (Hampshire), 1248 (la) Huthe; Knaith, 1086 Cheneide, < cneoyþ; Lakenheath, kb. 945 æt Lacingahið; Lambeth, 1041 Lambhyð; Maidenhead, 1202 Maideheg; Prattshide, kb. 1250 Pratteshithe; Rackheath, 1086 Racheitha; Rotherhithe, kb. 1105 Rederheia; Sawtry, 974 Saltrei’am; Small Hythe, 13. század Smalide; Stepney, kb. 1000 Stybbanhyþe; Swavesey kb. 1080 Suauesheda; Welshithe, állítólag 675 Weales hūðe.

A nevek elterjedése (lásd a 19. térképet) egyértelműen azt mutatja, hogy semmi sem utal arra, hogy Schleswig-Holsteinből vagy Jütlandból telepesek érkeztek volna Angliába. Sokkal inkább a flamand helyneveket kell figyelembe venni, amelyek nyilvánvalóan hidat képeznek a német és az angol nevek között.

Hermann Jellinghaus már száz évvel ezelőtt felismerte, hogy a -hude-nevek „erős bizonyítékai annak, hogy Dél-Anglia lakosságának törzse az alsónémet síkságról származik”¹⁰.

⁹ Nach Udolph 1994: 472, Karte 44.

¹⁰ In: Anglia 20 (1898) 290.

Straipsniai / Articles

205

JÜRGEN UDOLPH

20. TÉRKÉP. A hauga- elterjedése a földrajzi nevekben (Bischoff 1975 alapján, melléklet)

A Germania területén belüli elterjedési térképek – ahogy fentebb már megjegyeztem – észak felé is egyértelmű kapcsolatokat mutatnak. Ezeket korábban szinte mindig úgy értelmezték, hogy a germán törzsek észak-európai őshazájukból dél felé terjeszkedtek. Egyértelműen kimutatható azonban, hogy sokkal inkább a kontinentális germán területen fekvő eredeti őshazából kell kiindulnunk (részletesen lásd Udolph 1994: 830–918).

206

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

21. TÉRKÉP. A klint elterjedése a földrajzi nevekben¹¹

a) Karl Bischoff (1975; vö. még Udolph 1994: 859–863) tanulmányának köszönhetően pontosabban ismerjük a *haugaz szó germán nyelvterületi elterjedését; többek között az óészaki haugr ‘domb, sírhalom’ alakban adatolható. Hasonló jelentésű alakjai közül említsük még az izlandi hau gur, a feröeri heyggjur, heygur, a norvég haug, a svéd hög, az ódán høgh és a dán høj alakot. A szó Németország helyneveiben is előfordul; elterjedési térképet Bischoff közöl (1975: melléklet).

b) Hasonló elterjedésű a klint is, amely közszóként főként északon adatolt:

A dán klint jelentése ‘meredek tengerpart’, a svéd klint jelentése ‘dombtető’; asszimilált mellékalakja a svéd nyelvjárási klett, a norvég nyelvjárási klett jelentése ‘hegycsúcs, meredek tengerpart’; az óészaki klettr jelentése ‘különálló szikla’, a norvég nyelvjárási klant jelentése ‘sziklapárkány, hegycsúcs’, a dán klunt jelentése pedig ‘tuskó, rög, otromba ember’.

A névanyagban, a „szavak temetőjében” azonban a kontinentális germán területen is meglehetősen gyakran előfordul, amint a 21. térkép mutatja. Elterjedése nagymértékben hasonlít a hauga- elterjedéséhez.

¹¹ Nach Udolph 1994: 868–881, mit Karte 68.

Straipsniai / Articles

207

JÜRGEN UDOLPH

22. TÉRKÉP. A –leben/–lev földrajzi nevekben való elterjedése¹²

Ide tartozik a gyakran tárgyalt és sokat idézett –leben, észak-germán –lev, alapszó is, amely mintegy 200 helynévben adatolt, például: Uhrsleben, Erxleben, Eilsleben, Eimersleben; Aschersleben, Oschersleben, Eisleben, Barleben, Roßleben, valamint Dániában és Dél-Svédországban Bind­slev, Jerslev, Roslev, Falslev, Tinglev stb.¹²

Alapjául a gót laiba ‘maradvány, maradék’, az ófelnémet leiba, az óészaki lēva ‘maradék, örökség, hagyaték’, az ófríz lāva ‘hagyaték, örökség, öröklési jog’, az óangol lāf ‘hagyaték, örökség’, az óészaki leif ‘maradvány’, valamint az ódán kununglef ‘koronabirtok’ áll. Az első tag mindig egy személynév egyes számú birtokos esete¹³.

¹² Nach Udolph 1994: 503, Karte 47.

¹³ Legutóbb lásd Winkler 2009.

208

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

23. TÉRKÉP. A –wedel–/*wadil– földrajzi nevekben való elterjedése ¹⁴

A nevek szokatlan földrajzi eloszlását (vö. 22. térkép) gyakran vitatták, ám az ezekkel a nevekkel foglalkozó nagy és legátfogóbb könyvet szinte egyáltalán nem vették figyelembe (Bathe). Ha ezt is számításba vesszük, inkább dél–észak irányú vándorlásra következtethetünk, mint az ellenkező irányúra (vö. Udolph 1994: 497–513).

És egy utolsó példa a kontinens és a skandináv észak közötti névkapcsolatokra: az északnémet helynevekben a középalsónémet wedel, ó-szász widil ‘gázló’ szót feltételezik; ez rokona az óészaki vadhell, vadhall, vadhill ‘sekély hely a fjordban, ahol át lehet gázolni’ szónak, a norvég val, vaul ‘sekély fjordrész’ szónak (helynevekben is: Voil, Veel), valamint a dán vedel, vejl alakoknak a 16. századból,

¹⁴ Nach Udolph 1994: 892–906, mit Karte 71.

Straipsniai / Articles

209

JÜRGEN UDOLPH

24. TÉRKÉP. Skandináv szavak német helynevekben

Helynevek: Veile, Veilby, Veielgaard, Veilö, Faareveile; jelentésük Dániában elsősorban: ‘átjáró mocsaras terepen’.

A skandináv északkal fennálló, itt röviden felvázolt kapcsolatok egy további sajátosságban is megmutatkoznak: kizárólag az északi nyelvekből adatolt közszavak a kontinentális germán terület neveiben is előfordulnak (részletesen tárgyalja és értelmezi Udolph (2000, 2004, 2011)). Ma már több mint három tucat ilyen esetet ismerünk; ide tartoznak többek között a következő nevek: Braunlage, Dorstadt/Dorestad, Kösen/Coesfeld¹⁵, Ohrum, Oerie, Rhön¹⁶, Scheuen, Scheie.

Ezek csak az ó-, közös- vagy ős-germán korszakból származhatnak, és azt mutatják, hogy az alapul szolgáló közszavak ennek az ősi rétegnek a részei voltak.

Ha térképre visszük ezeket a helyneveket (lásd a 24. térképet), kirajzolódik egy központja azoknak a helyneveknek, amelyek csak skandináv szavak segítségével magyarázhatók: Kelet-Niedersachsen, a szomszédos Sachsen-Anhalt, Thüringen és Észak-Hessen területeivel. Nagyon hasonló kép rajzolódik ki,

¹⁵ In: Korsmeier 2016: 90–94.

¹⁶ In: Ascher 2015: 203f.

210

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

ha olyan közszavakat keresünk a kontinens helyneveiben, amelyek csak Skandináviában és az alemann területen találhatók meg¹⁷¹⁸.

Szuffixumképzések

Ismert, hogy a germán nyelvtörténetben a főnevek képzésében jelentős változás ment végbe: míg manapság főként összetételeket használnak, vö. német Hand-tuch, Auto-reifen, Haus-wand, angol main door, forrest path, car tyre, norvég hovud dør, skov vej, bildæk, addig a korai germán korban az új szavakat főként szuffixumokkal, vagyis képzéssel alkották: *gab-lo- ‘villa’, *ham-ipja- ‘ing’. Az archaikus germán helynevek keresésekor ezért különösen fontosak a szuffixumképzések. Ezek döntő jelentőségűek a germán törzsek legősibb településterületeinek meghatározásában. Terjedelmi okokból itt csak néhány példát választok ki.

a) -s-képzések.

A germán nyelv a régi korban közszókészletében részben örökölt, részben újonnan alkotott -s-képzéseket. Említsünk például olyan régi öröklött szavakat, mint a gót aiz, bariz-eins, rimis, valamint részben az új képzéseket (amelyek szintén alapulhatnak régi s-tövű szavakon), mint a gót aqizi, jukuzi, az ófelnémet chuburra. A germán nyelvekre jellemző továbbá a -sa/-sō- szuffixum továbbfejlődése, például középső magánhangzós képzésekben, mint az ófelnémet bilisa, elira, felis(a). Hans Krahe és Wolfgang Meid (1967: 137) tömör összefoglalást is ad „Ógermán nevek s-szuffixummal” címmel. Ebben a Gabso, Hariso, Aliso, Thoriso személynevek mellett olyan folyóneveket is említenek, mint az Ems und Effze, amelyeket joggal hoznak kapcsolatba a germánon kívüli anyaggal. A névanyagban előforduló hasonló képzéseket R. Möller (2000) és J. Udolph (1994: 199–218) vizsgálta és gyűjtötte össze. Itt figyelmen kívül hagyom azt a tényt, hogy -s-képzések már az óeurópai hidronímia nyelvekre szétválás előtti víznevei között is előfordulnak (röviden tárgyalja Udolph 1994: 199–201).

Ide tartozik többek között: elpusztult település Blekisi, 826–876 in Blekisi, elpusztult település Degese, 1196 Degese, Devese, Gebesee Erfurt mellett, 802–815 Gebise; Heerse < Herisi, Hünxe, 1092 Hungese, víznév Ilse Boffzen mellett, 1031 Ilisa, Ilvese, 1096 Hil-vise, Klings Bad Salzungen mellett, 869 Clingison, Leisa az Eder mellett, 8. század Lehesi, Lihesi, földrajzi név 1692 im Letse, helynév Linse Bodenwerder mellett, 9. század első fele Linesi, Meensen Göttingen mellett, 990 Manisi, Resse Recklinghausen mellett, 10. század Redese, Reese mellett

¹⁷A témához lásd Kolb 1957 és Alemannien und der Norden 2004.

¹⁸Vö. Udolph 2004a; a megfelelő és kiegészített nevek kartográfiai ábrázolása Udolph 2010b: 153.

Straipsniai / Articles

211

JÜRGEN UDOLPH

25. TÉRKÉP. –s-szuffixumok Közép-Európa földrajzi neveiben¹⁹

Stolzenau, 11. sz. Raedese, Schlipps Freising mellett, 851 és 1130 között Slipfes, Slipphes, Sliphës, Schl ipfs, Seelze Hannover mellett, 1160 Selessen, 1187 Seles se, dűlőnév Sötz, mocsári erdő Goslar mellett, régi alakja Sotisse, Vielshof Salzkotten mellett, Vita Meinwerci Vilisi.

A térképezés (25. térkép) olyan képet mutat, amelyet már más elterjedési térképekről is ismerünk: a központi terület Dél-Alsó-Szászország, Szász-Anhalt nyugati része, Észak- és Nyugat-Türingia, Észak-Hessen és Vesztfália.

b) –st-képzések

Különösen a Baltikumban számos –st–st-szuffixummal képzett alak található; többek között a következők váltak számomra ismertté: Lettországban Līlaste, Lubasts, Lubešta, Mùrmasta, a Baltikum többi részéből Ab-istà, Akn-ystà, Arv-õstas, Avin-úostas, Debr-estis, Grab-uostà, Iẽž-esta, Lam-istas, Lauk-ystà, Lok-ystà, Malk-esta, Pekļ-ystà, Sav-istas, Taur-ósta, Uol-astà, Varn-úostas, Ým-asta, Ausztriából Aist < *Agist(a), Franciaországból Autisse < *Altīssa < *Altīstā, Dalmáciából Bigeste, Ladesta, Triest, Palaeste, Segest-(ica), Penestae, Venetóból Este < Ateste.

¹⁹ Nach Udolph 1994: 199–218, mit Karte 25.

212

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

A két kirajzolódó központ, nevezetesen a Baltikum és az Adria körüli területek mellett azonban van még egy további térség, amelynek jelentős része van a névállományban szereplő szuffixum elterjedésében: Közép- és Észak-Európa. A pontosabb elterjedést a 26. térkép mutatja, amely többek között a következő adatokat tartalmazza:

866 Alesta, Charleroi melletti helynév, Alst, 12. sz. Alest, Aalst, helynév Flandriában, 866 Alost, Aalst, Hasselt melletti helynév, 1107 Alost, Alste; Aalst Gelderlandben, kb. 850 Halo-sta, Alst Leer mellett, 12. sz. Alst; dűlőnév Apfelstädt, településnév is, 775 Aplast; Arzbach Gotha mellett, 1049 Arestbach; Beverst Tongern mellett, 1314 Beverst; Vita Meinwerci: Bilisti; dűlőnév Burdist, 755 Burdist (a Rajnánál); *Agist – esetleg Eekst alakban Assen mellett; Ehrsten Kassel mellett, régi alakja Heristi, Herste; Elst Nijmegen mellett, 726 Helistê; Ennест Olpe mellett, 1175 En-nest; Ergste Schwerte mellett, 1096 Argeste; Euelste Pattensen mellett, 1246-ban Evelste; Exten Rinteln mellett, 896 Achreste; helynév Forst Holzminden mellett, *Farista; Haste Osnabrück mellett, 1146 Harst; Harste Göttingen mellett, 1141 Herste, Harste; dűlőnév Idesten vagy Itesten Emden mellett; Innerste, régi alakja Indrista; folyónév, 1106 Lammeste Hannover mellett; helynév Landas Lille mellett, régi alakja Landast; Leueste Hannover mellett, 1229 de Leueste; helynév Pretitz Zingst mellett, 9. sz. Bridasti; helynév Ranst Antwerpen mellett, 1140 Ramst, 1148 Ranst; Riemst Tongern mellett, 1066 Reijmost; Rumst Antwerpen mellett, 1157 Rumeste; Selsten Geilenkirchen mellett, *Salist; Thüste Hameln mellett, 1022 (F.) Tiuguste, Thiuguste; Villigst Ergste mellett, 1170 Vilgeste; Zingst Nebra mellett, 1203 Cindest.

Az 1994-es gyűjteményhez időközben számos további párhuzam társult, mindenekelőtt Alsó-Szászország és Vesztfália helyneveinek átfogó vizsgálata nyomán.

Figyelembe kell venni, hogy az st-szuffixumú helynevek előtagi elemükben a legkülönfélébb változatokat mutatják. Kellő bizonyossággal az -est- az alábbiakban mutatható ki: Al-est, Ar-est, Id-est-, Lameste, Tind-est-; az -ast- elem feltehetően az Ap-l-ast, Har-ast-, Landast és Bredh-asti alakokban szerepel; igen gyakori az -ist-: Bil-ist, Burd-ist, El-ist-, Am-ist-, An(d?)-ist-, Arg-ist-, Agr-ist-, Far-ist-inda, Har-ista, Lev-ista, Ram-ista, Sal-ist-, Far-ist, Felg-ist.

A szuffixum változatossága teljesen megfelel az appellatív szókészletben tett megfigyeléseknek. A germán és a balti nyelvekben különösen könnyen kimutathatók megfelelő alakok. Az összegyűjtött helynevek többségénél a germán viszonyokkal vethetők majd össze az adatok; ez például a következő helynevekre érvényes, amelyek germán szóanyag segítségével meggyőzően magyarázhatók: Awist, Beverst, Eext, Ehrsten, Idesten/Itzstedt, Landast, Riemst, Selsten/Zelst/Zeelst, Thüste, Villigst, Zingst.

Míg az -st-szuffixumú nevek a nem germán települési területeken is előfordulnak, a következő képzőelem esetében más a helyzet.

Straipsniai / Articles

213

JÜRGEN UDOLPH

26. TÉRKÉP. –st- képzők Közép-Európa földrajzi neveiben.

● víznevek, ○ hely-/településnevek²⁰

c) –str- képző

Megfelelő képzőelem csak a germán nyelvekben található, például a közszói szóanyagban: gót. awistr, norv. naustr, Laster < *lah-stra-, Polster < *bulh-stra-, óészaki mostr < *muh-stra-, óang. helustr, heoloster, gót. hulistr ’borítás’, óang. gilister, geoloster ’fekély’. Az ezekből alkotott nevek is az (eredetileg) germán településterületre korlátozódnak.

²⁰ Nach Udolph 1994: 218–243, mit Karte 26.

214

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

27. TÉRKÉP. –str képzők Közép- és Észak-Európa, valamint Anglia földrajzi neveiben. ● víznevek, ○ hely-/településnevek

(27. térkép). Egy 1994-es jegyzék alapján ide tartozik például: Alster, Elster, Alstern, Alsterån; földrajzi név Ballestre Angliában, 940 Ballestran; földrajzi név Beemster Alkmaar mellett, 1083 Bamestra; Beuster, az Innerste mellékfolyója, 1305 Bostere, 1308 Botestere; Emster Brandenburg mellett, régi Demster vagy Emster; norvég földrajzi név Imstr; Falster; Finster az Oberlahnkreisben, 893 előtt Veneter, Wene-stre, Venestre; Fløstr, skandináv szigetnév; Gelster, a Werra mellékfolyója, 1246 inter Gelstram; norvég folyónevek Jølstra, *Jøstra; Kelsterbach, település- és földrajzi név Groß Gerau mellett, 830–850 De Gelsterbach; földrajzi név Lister

Straipsniai / Articles

215

JÜRGEN UDOLPH

i. Westerwald, 1532 a Lysterben; angol FlN. Medestre, 940 (on) Medestran; fjordnév Ørstr; Seester(au), a Krückau régi neve az Elbébe ömlésénél, 1141 iuxta fluu ium Ciestere, vö. a helynévvel: Seester, Seesterau; Susteren, helynév Hollandiában; 1277 Rususteren, < FlN. Suster, 714 Svestra; Ulster, FlN. a Rhönben, 819 Ulstra, svéd SeeN. Vänstern, norvég FlNN. Vinstr, Vinstra, angol FlN. Winster, 1170–84 (K.) Winster, Wilster → Medem, Wilster Au (Wilsterau) → Stör, Zester, az Altes Landból származó FlN., 1197 iuxta Szasteram, vö. a rokon helynévvel: Zesterfleth, Sestersvlete.

E nevek szinte mindegyike – időközben továbbiak is előkerültek – germán szóanyaggal magyarázható. Vannak azonban kivételek, például Alster, Elster és Wilster. Ezekben az önálló nyelvi, germán képző egy germán előtti *el-/*ol-, illetve *wil- alaphoz járult, ami e földrajzi területeken az indoeurópai és a germán megtelepedés bizonyos fokú folytonosságára utal.

d) A -ithi képző

Dieses Suffix wurde schon mehrfach behandelt (Udolph 1991, 1994: 258–288; Möller 1992; Casemir 2003: 438–446). Es ist ein hochaltertümliches Bildungselement, das vor allem in der Namenbildung deutliche Spuren hinterlassen hat. Es ist heute nicht mehr produktiv und ist uns aus den älteren germanischen Sprachen nur noch in wenigen Wörtern bekannt: got. avithi ‘Schafherde’, angelsächsisch gesylhbe ‘Joch Ochsen’, altenglisch winterfylled ‘Oktober’, althochdeutsch winithi ‘Weideland’, juhhidi ‘Gespann’ und einige andere.

Bár közszói használatban alig ismerhető fel, ami viszonylag nagy régiségére enged következtetni, az észak- és közép-németországi helynevekben jól ismert. Mintegy 200 név tartozik ide, köztük meglehetősen ismertek is. Íme egy rövid válogatás: Birgte, 1088 Bergithi; Bleckede az Elbánál; Bünde, 853 (hamisítvány) Buginithi; Dingden Bocholt közelében, 1163 Tingethe, az ófelnémet thing, ding ’általános népgyűlés’ szóból; Döhren, Hannover városrésze, 990 körül Thurnithi; Essen, 9. század Astnide; Geesthacht, 1216 in Hachede; Gimbte, 1088 Gimmethe; Grohnde, (1237–47) in Gronde; Helle Wiedenbrück közelében, a 12. század végén Helethe; Huckarde, Dortmund városrésze, 947 Hucrithi; Hü sede, 12. század Husithi; Lengede, 1151 Lencethe; Mengede, Dortmund városrésze, 10. század Megnithi, Mengide; Meschede, 913 Meschede, 1015–25 Meschethi; Sarstedt, (1046–1056) Scersteti, Scerstete, 1196 Scardethe; Sehnde, 1147 Senethe; Sömmerda, 876 Sumiridi item Sumiridi.

Az 5. századtól Angliába átkelő nyugati germán telepesek magukkal vitték ezt a névképző elemet, és – amint a 28. térkép világosan mutatja – még néhány helynevet alkottak a szigeten, mielőtt a képző terméketlenné vált és eltűnt a nyelvből. E helynevek közé tartoznak többek között: Kentben például The Brent, Brent Lane, a 14. század végén Bremthe; 13. századi elpusztult település neve Bremthe; 1286-ban elpusztult település neve Bremthe; 4. Brent Cottages, 1359 Brencche; 1206 La Brenithe

216

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

JÜRGEN UDOLPH

29. TÉRKÉP. Az ókori germán telepesek feltételezett legrégebbi településterülete archaikus germán helynévtípusok alapján

Az egynyelvű germán hely- és víznevek sűrű hálózata alatt Észak- és Közép-Németországban nagy számban ismerhetők fel a germán kor előtti víznevek, például Kettner tanulmányában (1972; vö. még Greule 2014); a vonatkozó szakirodalomra való utalások révén ezek a Hydronymia Germaniae sorozatban is megtalálhatók.

Ha most megpróbáljuk térképen ábrázolni az ókori germán nevek elterjedését, véleményem szerint a döntő szempont az, hogy sikerüljön közös földrajzi alapot találni mind a nyugat felé nyúló névtípusok (például a -ithi, -st- képzős alakulatok és a hor, mar-, Riede, Hude, (h)lar stb. közszavakat tartalmazó nevek), mind pedig azoknak a képzőknek és szavaknak az esetében, amelyek összekötik a kontinentális germán területet Skandináviával. Megpróbáltam ezt leírni (Udolph

218

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

30. TÉRKÉP. A talajok terméshozam-mutatói Alsó-Szászországban

1994: 925 skk.), és most egy térképet is mellékelek, amely hozzávetőlegesen körülhatárolja azt a területet, amelyet a földrajzi nevek alapján az ókori germán nyelvűek szülőföldjének és terjeszkedési területének kell tekintenem (29. térkép).

Tudatában vagyok annak, hogy ez a térképezés bírálatot válthat ki. Szeretném azonban ismét hangsúlyozni, hogy a víz- és helynevek egyértelműen e terület mellett szólnak. Emellett – ahogyan a szláv vonatkozású korábbi fejtegetésben már szó esett róla – van egy másik fontos érv is, amelyre történészek és agrártudósok újra meg újra hivatkoznak: a talaj minőségére, illetve a talajtípusokra gondolok. A talajtípusok, például az alsó-szászországi talajtípusok térképei ugyanis szinte teljes átfedést mutatnak a legjobb talajok, valamint a fent említett archaikus germán nevek és elterjedésük között. Ehhez Alsó-Szászország olyan térképét választottam, amely

Straipsniai / Articles

219

JÜRGEN UDOLPH

31., 32. TÉRKÉP. Az -ithi- helynevek elterjedése és a talajok terméshozam-pontszámai Alsó-Szászországban

az ország terméshozam-pontszámai mutatják – a legjobb talajok sötét árnyalatokban jelennek meg (30. térkép)²².

A forrásban, amelyből ez a térképezés származik, még magyarázatként ez áll: „Csak a tengerparton és a Mittellandkanaltól délre vannak túlsúlyban a jó talajok. Geest és Heide homoktengerében itt-ott néhány ‘zsírszem’ úszik, vagyis jó, agyagos talajok, mint a sovány levesben a kevés zsírszem (Uelzen; Lüchow; Weser-, Leine-, Allertal; Artland; Hoya-Syke-Goldenstedt)”²³.

A talajminőség és a régies helynevek közötti egyezés különösen világosan kitűnik a következő összehasonlító térképezésből, amely egyaránt bemutatja az -ithi- helynevek elterjedését Alsó-Szászországban és az alsó-szászországi talajok terméshozam-pontszámait (31., 32. térkép).

Ezért ugyanazokra a következtetésekre juthatunk, mint a szláv őshaza tárgyalásakor: világosan látható, hogy Közép- és Észak-Németország legjobb talajainak elterjedése egybeesik az ó-germán víznevek és helynevek elterjedésével. Közismert, hogy az észak-németországi ómorénás térségben, a középhegységek peremén fekvő Börde-tájak (Soester Börde, Calenberger Lössbörde, Hildesheimer Börde, Magdeburger Börde) csernozjomtalajai Németország legjobb talajai közé tartoznak. Minden földműves tudja, mit jelent, ha a talajpontszám 80 vagy annál magasabb

²² Átvéve innen: http://www.nls.niedersachsen.de/Tabellen/Landwirtschaft/internetseite2002/hochschulen.pdf.

²³ Lásd a 27. jegyzetet.

220

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

értékekről beszélünk. Amint azt fentebb a szláv nyelv tárgyalásakor már említettem, a jó talaj általában jobb és nagyobb terméshozamhoz vezet, mint a gyenge talaj. Ennek következménye a gyermekhalandóság csökkenése és a várható élettartam növekedése. A népesség gyarapodik, ami viszont bizonyos túlnépesedéshez, elvándorláshoz, valamint a régió lakói nyelvének elterjedéséhez vezet. Az olyan feltűnést keltő leletek, mint az Osterode melletti Lichtenstein-barlangban találtak, és annak felismerése, hogy az ott 3000 évvel ezelőtt élt embereknek ma is vannak utódaik ezen a vidéken (DNS-elemzésekkel kimutatva; Udolph 2009 dolgozta fel és egészítette ki őket onomasztikai szempontból), azt mutatják, hogy a Harz környékén minden bizonnyal számolhatunk a települési folytonossággal.

3. A KELTA

A kelta helynevek kutatásának állásáról szóló összefoglalókból megtudhatjuk, hogy egyetértés van abban: a szigetkelta a kontinensről való áttelepülés révén alakult ki²⁴. Eredetét tehát Közép- vagy Nyugat-Európában kell keresnünk. A szárazföldi kelta víznevek szempontjából különösen értékesek Pierre-Henry Billy (1993), Xavier Delamarre (2003), Alexander Falileyev (2006/7), Ranko Matasović (2009) és Patrick Sims-Williams (2006) kutatásai. Az alábbi térkép elsősorban régészeti kutatásokon alapul, de nagymértékben megfelel a nyelvtudomány feltételezéseinek is.

A döntő lépést azonban – meggyőződésem szerint – Peter Busse (2007) tette meg a keltológusok konferenciájának egyik rövid hozzászólásában; ezek a gondolatok csupán egy nagyobb projekt első kiindulópontjai. Joggal hangsúlyozza, hogy a víznevek feldolgozása feltétlenül szükséges, mivel ez „a kelta nyelvű betelepülés kérdését illetően mindeddig nem valósult meg” (Busse 2007: 89); ugyanis az indoeurópai, szláv és germán víznevek vizsgálatával ellentétben a kelta területen szinte egyáltalán nem végeztek kutatásokat. Meglátása szerint csaknem valamennyi kutató elkerüli ezt a témát.

P. Busse joggal kérdezi, hogy a telepesek „keltaságának” kérdésében szerepet játszhatnak-e vagy kell-e szerepet játszaniuk a régészeti érveknek. A „keltaszkep­ticizmus” legfőbb képviselőjeként Simon Jamest (1999) nevezi meg.

²⁴ A következőkhöz lásd részletesen Udolph 2009/2011.

Straipsniai / Articles

221

JÜRGEN UDOLPH

33. TÉRKÉP. A kelták vándorlásai, területfoglalásai és befolyása az i. e. 1. századig²⁵

und John Collis (2003), „wobei letzterer ernstzunehmende Einwände gegen die Identifikation von archäologischer Evidenz und ethnischer Zuordnung liefert“. Dieses deckt sich in hohem Maße mit der modernen Forschung in Deutschland, wobei vor allem auf S. Brather (2004) zu verweisen ist.

P. Busse ebből az egyetlen ésszerű következtetést vonja le: ha nyelvtudományi szempontból keressük a keltákat, akkor ezt csak nyelvi érvekkel tehetjük. Ha azonban így járunk el, akkor – és ez teljesen elengedhetetlen – a földrajzi neveket nemcsak figyelembe kell vennünk, hanem kiemelkedő jelentőséget is kell tulajdonítanunk nekik. Ezek közül a vízneveknek különös jelentőségük van.

A kelta nyelven beszélők legősibb lakóhelyeire vonatkozó kérdésben meglátása szerint fontossá vált valami, amivel a szláv és a germán nyelvek esetében már megpróbálkoztak: egy indoeurópai nyelvcsalád kibontakozása egy indoeurópai, az egyes nyelvek kialakulását megelőző

²⁵ Forrás: http://www.timediver.de/Keltenwelt_am_Glauberg.html (hozzáférés: 2017. 6. 9.).

222

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

Mivel egy nyelvjárási terület kialakulása hosszú folyamat volt – bizonyosan évszázadokkal kell számolnunk –, ezen a területen nemcsak egyes nyelvek, például a kelta, a balti vagy a germán víznevei, hanem az indoeurópai, az egyes nyelvek kialakulása előtti korszakból származó reliktumok is várhatók. A kibontakozásnak tükröződnie kell a hidronimákban, vagy másként fogalmazva: egy olyan terület, ahol csak egyes nyelvekhez tartozó, például kizárólag kelta nevek találhatók, nem lehet a kelta őshaza területe.

Busse projektje, amelyet csak alapvonalaiban vázol fel, „a ‘keltiség’ témájában végzett korábbi vizsgálatok és projektek eredményeinek felhasználásával és összegzésével [...] arra törekszik, hogy választ találjon arra a kérdésre, mennyiben teszi lehetővé a hidronímia, hogy hiteles képet alkossunk a kelta nyelvű népességcsoportok korai betelepüléstörténetéről” (Busse 2007: 91f.). H. Krahe nyomdokain haladva, teljesen helyesen, elsősorban azokról a víznevekről van szó, amelyek alapjául a „víz, folyó, folyni” stb. jelentésű szavak szolgálnak. A germán, balti és szláv területeken végzett kutatásokat is figyelembe véve a következő alapvető kérdéseket fogalmazza meg:

• Azonosítható-e a „kelta hidronímia” olyan területe, amely egy kelta expanzió magjaként, vagyis őshazaként fogható fel?

• Mennyiben esik egybe ez a mag a Hallstatt-, illetve a La Tène-kultúra kiterjedésével?

Um darauf Antworten zu finden, behandelt er zum einen Gewässernamen, die auf keltischem Gebiet liegen, aber vorkeltischer Herkunft sind, zum anderen keltische Namen. Einbezogen werden u.a. Ainos, Aenus, Dubis fl./Doubs, Douglas und Verwandtes, Devy/Devon, Devoke Water, altirisch dobur mit nfrz. Douvre (1128 Dobra), Douvres (ca. 380 Dubris), Verdouble a. 79 Verno-dubrum usw.; span. Dobra u.a.m., dt. Tauber, engl. Dover; die Sippe um Glanis, Glanum, Glanon, Glan, Glene, Glane; bava < *gweh₃w- ‘Fango’, vgl. kymr. baw ‘Schmutz, Dreck’; borṃ-/borw-/borb- <*bher- ‘aufwallen, wallen, gären, kochen’ in Borbro (Bourbre), Borvo(n) ‘Quellgott’, Formio, in Frankreich Bormane (Ain), Bourbonne (Aube), La Bourbre (Isere) u.v.a.; brig- < *bhrgh- zu *bh̉eregh- ‘hoch, erhaben’, vielleicht in der Bedeutung ‘Oberlauf’ in Brigia (Braye = Loir), Brigulos (Saône → Rhône) u.v.a.m.; esk-/isk- <*peisk-, mittellir. esc ‘Wasser’ mit Esca/Escia/Hisca (Isch → Saar) u.a.; fruta- <*s(w)rutu-, cf. kymrisch ffr-wd, irisch sruth ‘Sturzbach’, in Frudis, Fluss in Belgica u.a.m.

A következtetésben az eredményeket egy elterjedési térkép bevonásával foglalja össze: „A térképi anyag figyelembevételével első, előzetes eredményként a következő állapítható meg: A kelta hidronímia egy olyan térségben oszlik el, amely az Alpok északi vidéke mentén, a Duna, a Rajna felső és középső folyása, valamint a Rhône mentén húzódik, mellékfolyóikat is beleértve. A kiindulási terület

Straipsniai / Articles

223

JÜRGEN UDOLPH

A Hallstatt-kultúra területe nem esik egybe ezzel a térséggel, bár a legfontosabb nyugat-hallstatti és korai La Tène-leletek ezen a területen találhatók” (Busse 2007: 97). Itt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a lengyel indoeurópai nyelvész, Jan Rozwadowski már korábban (részben közölve: Rozwadowski 1948) a 20. század első éveiig visszanyúló kutatásaiban feltűnő egyezéseket állapított meg a Baltikum és a Rhône-vidék víznevei között, például: Visentia, Saane, Brenne, Divonne, Isara, Drome, Ivarus és mások.

Ezt azóta még tovább sikerült megerősíteni. Franciaországban fontos névpárhuzamokat tártak fel (W.P. Schmid 2004), valamint a Mosel vidékén is (W.P. Schmid 1988); továbbá egyértelmű egyezéseket mutattak ki az óeurópai víznevek között Lengyelországban, illetve a Baltikumban, valamint a Brit-szigeteken, Észak- és Dél-Franciaországban (Udolph 1990, összefoglalóan 332ff.). Mindez azt mutatja, hogy csaknem a teljes kelta településterület (az Ibériai-félsziget esetében ez kevésbé biztos) az egyes nyelvek kialakulása előtti indoeurópai víznevek szubsztrátumát tartalmazza.

Ha összevetjük az Európa vízneveiről eddig folytatott kutatásokat P. Busse kelta nyelvvel kapcsolatos kísérletével, véleményem szerint a következő közös pontok emelhetők ki:

A víznevek az emberi nyelv legrégebbi tanúi Európában. Vizsgálatuk elengedhetetlen az őstörténeti és korai történeti kérdések szempontjából.

A szárazföldi, egykor kelta betelepülésű területeken (mindenekelőtt Észak-Itáliában, Franciaországban és Svájc egyes részein) hiányoznak a hidronímia átfogó vizsgálatai.

A régészeti eredmények – sajnálatos módon – csak korlátozottan használhatók fel a korai Európa etnikai tagolódására vonatkozó kérdés megválaszolásához (Brather 2004).

Mivel a víznevek lényegében úgynevezett „vízszavakból” származnak, sürgető feladat valamennyi kelta nyelv földrajzi terminológiájának átfogó vizsgálata (ez egyébként a germán nyelvek területére is érvényes, míg a szláv nyelvészetben példaértékű, sőt kifejezetten a víznevekre korlátozódó kutatások folynak).

P. Busse térképen jelölte be azokat a vízneveket, amelyek véleménye szerint fontosak a kelta törzsek legrégebbi településterületeinek meghatározásához.

P. Busse vizsgálatára alapozva, és a germán, valamint a szláv nyelvészet területén végzett megfelelő kutatások nyomán

224

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

34. TÉRKÉP. Óeurópai és kelta nevek térképezése²⁶

Azt mondhatjuk: sok minden szól amellett, hogy a kelta nyelv kialakulása ott történt, ahol az óeurópai víznevek bizonyos „besűrűsödését”, fokozott koncentrációját figyelhetjük meg. Ebben döntő jelentőségű a párhuzamok megléte a Baltikumban és az azzal szomszédos régiókban, amelyekre már J. Rozwadowski (1948) is rámutatott. Így az őskelta lakóhelyek kérdésére is érvényes egy olyan mondás, amely már a germán törzsek őshazájára vonatkozó kérdésekben is szerepet játszott: Ex oriente lux²⁷. Ezt is figyelembe véve már most sok minden szól – és lényegében követhetjük P. Busse-t – az Alpoktól nyugatra fekvő térség mellett. Az egykor kelták lakta országokban folyó kutatásnak jót tenne, ha az eddiginél behatóbban foglalkozna a víznevekkel.

²⁶ Aus Busse 2007: 97.

²⁷ Udolph 1981; Udolph 1985.

Straipsniai / Articles

225

JÜRGEN UDOLPH

4. A BALTIKUM A NÉVKUTATÁS SZEMSZÖGÉBŐL

A nyelvészek és névkutatók újra meg újra hangsúlyozzák a balti térség településtörténetének folytonosságát. Nagyobb népmozgások alig mutathatók ki, ezzel szemben olyan folyamat rajzolódik ki, amely az egykori balti településterület jelentős zsugorodását mutatja (M. Gimbutas publikációin alapuló, részleteiben helyesbítendő térképet közöl W. P. Schmid (35. térkép)).

35. TÉRKÉP. Balti víznevek elterjedése²⁸

A balti népességet lényegében szláv törzsek asszimilálták keletről, délről és délnyugatról; ez jól felismerhető Északnyugat-Oroszország egyes részein, Fehéroroszországban és Északkelet-Lengyelországban. Hidronimikai szempontból érdekes egy olyan víznév-elterjedési térkép, amelyet J. Rozwadowski (1948) véleménye szerint „szlávnak” neveznek

²⁸ Schmid 1976: 15 nach Gimbutas 1963: 30f.

226

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

36. TÉRKÉP. J. Rozwadowski (1948) által tárgyalt „szláv víznevek”

(36. térkép). Ezek azonban korántsem szláv, hanem nyelvspecifikus elkülönülés előtti, indoeurópai víznevek. Ezt már tanulmányai egyes fejezeteinek címei is világossá teszik, például: „dreu- (Drwęca, Drawa [...])“, „Isa“, „Isana“, „Isara“, „Oła i jej grupa: pierwiastek el-“; ezek részben szinte azonosak H. Krahe jóval későbbi vizsgálataival, és nagy részükben egybeesnek Krahe kutatásaival és eredményeivel. Nyugat-Európában teljesen figyelmen kívül hagyták őket.

Hasonlót mutat vázlatosan egy újabb publikáció térképe is (37. térkép): ezen jól látható a szlávok előtti víznevek számának növekedése az egykori balti településterülettel szomszédos északkelet-lengyelországi területeken; ez kétségtelenül folytatódik a szomszédos balti településterületeken is.

Időközben az is kiderült, hogy a J. Rozwadowski által szlávnak tartott vízneveket másként kell értelmezni: kis részük az oroszországi és fehéroroszországi balti szubsztrátumhoz tartozik,

Straipsniai / Articles

227

JÜRGEN UDOLPH

37. TÉRKÉP. Lengyelország legrégebbi víznevei Z. Babik nyomán²⁹

Észak-Ukrajnában és Északkelet-Lengyelországban, jóval nagyobb részük azonban annak a víznévanyagnak a körébe tartozik, amelyet H. Krahe óta óeurópai hidronímiának neveznek: ez olyan víznevek hálózata, amely az egyes nyelvek kialakulását megelőző, indoeurópai eredetű (Krahe 1949–1965, 1964; Schmid 1994; Udolph 1990).²⁹

Egy további fontos új felismerésre is jutottunk: Európa óeurópai, az egyes nyelvek kialakulását megelőző indoeurópai víznevei között a balti különleges helyet foglal el, amelyet W.P. Schmid (1994: 175–192, 226–247) dolgozott ki. Az egykori és jelenlegi balti településterület hidronímiáját egyrészt az egyes nyelvek kialakulását megelőző nevek nagy sűrűsége jellemzi, másrészt

²⁹ Babik 2001: 92.

228

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

38. TÉRKÉP. Balti központ a hidronímiában³⁰

a víznevek képzésének folytonossága és megszakítatlan fejlődése figyelhető meg a legkorábbi indoeurópai időktől az egyes nyelvekre jellemző balti korszakig; végül pedig az óeurópai hidronímián belül csak a Baltikumban találhatók olyan víznevek, amelyek Európa számos régiójában párhuzamokkal rendelkeznek. Példák erre többek között a Atešys, Atesė litvániai víznevek; az Etsch/Adige (az ókorban Atesis, Athesis alakban adatolva); az Eisa: Aisė, Limena: Limenė Litvániában és másutt. Térképi ábrázolásukat lásd a 38. térképen.

Hasonlót a lengyelországi szláv előtti nevek vizsgálatakor is meg tudtam állapítani (Udolph 1990, összefoglalóan: 331. skk.). Ezen a tanulmányon, különösen a Lengyelország és Európa különböző régiói közötti névpárhuzamok összeállításain (pl. Brit-szigetek, Nyugat-Európa, Észak-Olaszország stb., 332–338. o.) alapul az a térképi ábrázolás, amelyet itt bemutatok (39. térkép).

Mindez nem véletlen. A balti névkincs – amint azt korábbi és újabb tanulmányok is világosan megmutatták – párhuzamokat mutat egy övezetben

³⁰ Nach Schmid 1994: 184f.

Straipsniai / Articles

229

JÜRGEN UDOLPH

39. TÉRKÉP. Névmegfelelések Lengyelország víznevei és európai párhuzamaik között³¹

azoknak a régióknak a területéről, amelyek a Brit-szigetektől Franciaországon, az Ibériai-félszigeten, Itálián, Svájcon és Ausztrián át a Balkánig és Kelet-Európáig húzódnak. Az utóbbi időben ezeket a hasonlóságokat főként a germán nyelvekkel kapcsolatban mutatták ki egyre nagyobb számban, de több indoeurópai nyelv között is vannak megfelelések, különösen a balti, a germán és a szláv nyelvek között.

5. KÉT VAGY TÖBB NYELV NÉVANYAGÁNAK ÁTFOGÓ KÖZÖS VONÁSAI

Amint az az utóbbi években egyre világosabban kirajzolódott, a három indoeurópai nyelvcsoport, a balti, a germán és a szláv, névanyaguk tekintetében különböző mértékben kapcsolódik egymáshoz. Egyrészt óeurópai-indoeurópai maradványokról van szó, amelyek

³¹ Das Material steht bei Udolph 1990: 332–338.

230

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

az óeurópai víznévrétegen belül sajátosságaik (morfológia, szókincs) révén különülnek el, másrészt a három nyelvág közül kettő közötti egyezésekről. Az alábbiakban röviden ismertetem az anyagot, és különösen az egyes szakaszokban idézett szakirodalomra hivatkozom.

a) Szláv–germán

Néhány évvel ezelőtt megkíséreltem felvázolni e terület kutatásának állását (Udolph 2005a). Nyelvészeti szempontból a névanyagban is kimutathatók egyezések; az első meggyőző kísérleteket M. Vasmer mutatta be. A germán és a szláv nyelvek közötti kapcsolatokban két korszakot kell megkülönböztetni: 1) egy későbbi szakaszban, hozzávetőleg a Kr. u. 2. századtól intenzívebb érintkezésekre kerül sor, amelyeket főként a germán törzsek terjeszkedése váltott ki Közép-Európa keleti részén. 2) A germán terjeszkedés szakaszát hozzávetőleg az 5. századtól a szláv népmozgások váltják fel, amelyek birtokba vesznek egy eredetileg germán törzsek által lakott területet.

A kutatás csak az utóbbi években mutatta ki a helynevekben a germánok ókori településterületén egy jóval korábbi érintkezés nyomait, amelyek a germán és a szláv nyelv indoeurópai nyelvjárási területről való kibontakozásának idejéig nyúlnak vissza. A feltűnő jelenség abban áll, hogy a nyilvánvalóan germán képzésű nevek etimológiai magyarázata csak szláv szavak segítségével lehetséges (a következő példák többek között Kirstin Casemir 2003-as munkájában szerepelnek); itt említsük meg a Hannover melletti Empelde nevet, régi alakjában Amplithi, vö. szláv *obl- a polábiai wûmbal szóban: ‘kút’, bolgár vumbel, vubel, vubel’, vôbel, ubel: ‘kút vagy völgyben levő forrás’ stb.; Hude ‘fatelep, rakodóhely vízi összeköttetésnél, átkelőhely, kikötő’, számos észak-németországi helynévben adatolható; feltehetően északi-tengeri germán *hūth- és korábbi *hunþ-, valamint az ezzel ablautviszonyban álló szláv szó, *kǫtъ, az orosz kut szóban: ‘a szárazföld mélyére benyúló folyóág vége’ stb.; az Ilfeld, Ilten, Ilde, Ilsede nevek a *Il-feld, *Il-tun, *Il-ithi, *Il-is-ithi alakokra vezethetők vissza; feltűnő az Ilten és Ilsede környékének sós talajaIlten és Ilsede környékén. Germán magyarázat nincs. Kézenfekvő a szláv il ‘agyag, iszap’, például a belarusz il ‘vízben levő, szerves eredetű híg szennyeződés, vízállás fenekén levő anyag, mocsaras, szürke vagy fehér föld’, rokona az ógörög ἰλύς ‘iszap, ürülék’.

E toponimikai anyag révén a nyelvi érintkezések korai korszakához jutunk el; ez azt bizonyítja, hogy a germán nyelvnek a baltival és a szlával egyaránt viszonylagos szomszédságban, egy indoeurópai nyelvjárási kontinuumból kellett kibontakoznia.

Ezek a megfigyelések arra is kényszerítenek, hogy a germán nyelv kialakulásakor

Straipsniai / Articles

231

JÜRGEN UDOLPH

A germán és a szláv (valamint a balti) nyelvek közötti kapcsolatokban régebbi és korábbi összefüggéseket kell látnunk, mint a kelta nyelvvel való kapcsolatokban. Ezt a tényt ma is gyakran figyelmen kívül hagyják. A névtudomány szempontjából nincs közös vonás a germán és a kelta nyelvek között.

b) Szláv–balti

A szláv és a balti nyelvek közötti szoros kapcsolat több mint egy évszázada heves és vitatott eszmecserék tárgya (a viták egyik legutóbbi összefoglalását Pietro U. Dini adja (2005)). Eddig azonban kevés figyelmet kapott az az egyértelmű tény, hogy a víznevek és helynevek területén – a szókészlettel ellentétben – alig voltak régi egyezések vagy kapcsolatok. A balti nyelv az óeurópai víznévtan világos központjaként egészen más módon kapcsolódik be az indoeurópai víznevek hálózatába, mint a szláv; a viszonyok alig hasonlíthatók össze. Onomasztikai szempontból a balti nyelvnek sokkal szorosabb régi kapcsolatai vannak a germánnal, mint a szlávval.

c) Balti–germán

Nem új felismerés, hogy e két nyelvág között különösen szoros kapcsolatoknak kellett fennállniuk. Ernst Förstemann már 1863-ban hangsúlyozta (1863: 258, 331): „Ha régi nyelv- és néptörténetünket rekonstruálni akarjuk, egyetlen nyelvterület sem bír nagyobb jelentőséggel számunkra, mint az úgynevezett balti nyelveké, amelyek [...] különösen közel állnak a germánhoz [...].” „[...] mert a litván valóban valamennyi nyelv közül a germán legközelebbi genealógiai rokona”. A kutatástörténetet is magában foglaló összefoglaló értékelést lásd Udolph 2000, 2005a; továbbá hivatkozunk a következőkre: Casemir, Udolph 2006; Schmid 1994: 334–357; Udolph 1999a; Udolph 2011b; Udolph 2015a.

Különösen fontosak e tekintetben Észak- és Közép-Németország hely- és víznevei, amelyek a germán szókészlet alapján nem magyarázhatók, hanem csak a balti nyelv segítségével értelmezhetők. Itt csupán röviden említem az Ihme nevű, Hannoverben található víznevet: 1124 után in occidentali ripa Himene fluminis, 1351-ben supra aquam dictam Ymene stb., < *Eimena; vö. a balti víznevekkel: Eimūnis, Ejmenis (változatok: Eymenis, Eimenys), valamint a litván eimenà, -õs, eimenas ’folyóvíz, patak’.

E feltűnő megfelelések egyik legfontosabb következményeként arra jutunk, hogy a germán nyelvnek a balti nyelv viszonylagos közelségében kellett kialakulnia (W.P. Schmid).

d) Balti–szláv–germán

A balti, a szláv és a germán nyelvek indoeurópai nyelveken belüli közelebbi rokonságát évtizedek óta vitatják.

232

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

worden (dazu zuletzt: Dini 2005). Ich beschränke mich in den folgenden Ausführungen auf die Welt der Namen und referiere in aller Kürze Beobachtungen und Erkenntnisse, die ich an anderer Stelle schon mehrfach näher diskutiert habe (Udolph 2005, 2011b, 2015).

Vannak olyan appellatívumok, amelyek csak a három nyelvi körben mutathatók ki, olykor e nyelvcsoportok közül is csupán egyben vagy kettőben. Az ezekből származó nevek azonban az adott nyelvi körön kívül is előfordulnak, és – az appellatívumoknál jobban – kijelölik azt az európai területet, ahol a balti, a szláv és a germán egy indoeurópai dialektusterületből kialakult. Véleményem szerint a legmeggyőzőbb példák a következők.

Balge és rokonai: az alsónémet balge, balje ‘alacsony, mocsaras hely, vízfolyás’, balge ‘árapálycsatorna, kis árok, iszapos síkságon futó patakocska’ stb. Névként többek között adatolt: Balg, 1288 du dru Balge; 1166 Balga; Balge, 1080 körül Balga stb., részben ezekből képzett képzőkkel is: 1375 Balghede < *Balg-ithi. Nyomai Hollandiában és Angliában is megtalálhatók. Rokonok velük a kelet-európai hely- és víznevek, például Bloga, a Pilica mellékfolyója, valamint az Blogie Stare, Szlacheckie; Blogie helynevek, illetve mocsár Radom egykori járásában; a szlovák folyónév Blh, a magyar Balog, 1244/1410 Balogh stb.; Balge, helynév és a Frisches Haff egyik részének neve (német eredetű?); Balga, folyónév Lettországban, ahol a Piebalga⟧ településnév is megtalálható; Bologoe, település- és tónevek Északnyugat-Oroszországban, továbbá a sziléziai Osobloga/ Osoblaha/ Hottzenplotz víznév.

*dhelbh-: lengyel dłubać ‘vájni, vésni’, cseh dlub ‘mélyedés’, ófelnémet bi-tel-ban ‘eltemetni’, óangol (ge)delf ‘kőfejtő’, holland delf, dilf ‘szurdok, árok, csatorna’, litván délba, dálba ‘feszítővas’ számos észak- és közép-európai névben adatolt, többek között: Delf, 1328 in loco Delf nominato; 1238 locum qui Delue dicitur; Delfen; Delft, Delft heide; Delvenau; a 9. század elején Delbende (helynév); Thulba (nullfokú változat), 9. század Tulba(m), Dulba; Delft, 1083 Delf; Kelet-Európában: Delbenen, Dílbas, Dílbi, Dílbene pl., Dłubnia, Dłubina, Dłubała, *Dolobsk- stb.

A *dhelbh- származékait ábrázoló elterjedési térkép (40. térkép) a nevek szóródását tekintve megfelel a további balti–szláv–germán párhuzamokénak.

Egy további fontos esetet olyan helynevek képviselnek, amelyek a germán ótelepülési területen fekszenek, de csak balti és szláv appellatívumok segítségével értelmezhetők. Itt mindenekelőtt a következő helyneveket kell megemlíteni: Ilfeld, helynév Nordhausentől északra, 1154 Ilevelt; Ilde Bockenem mellett (Hildesheim járás), 1065 ad villam Illidi (*Il-ithi); Ilsede Peine mellett, 1053 Ilisede, < *Il-is-ithi; Miele Hermannsburg mellett, 14. század Yle, 1378–79 van deme Yle; Ilten Hannover mellett, (1225–1247) stb. Ilthene, *Il-tūnā.

Straipsniai / Articles

233

JÜRGEN UDOLPH

40. TÉRKÉP. A *dhelbh- alapjául szolgáló hely- és víznevek

Az egyetlen meggyőző magyarázat a szláv és a balti nyelvekben található: óorosz, ólengyel ilb ‘agyag, iszap’, ukrán il ‘iszap, agyagos föld, agyag’, belarusz il ‘vízben, vízállás fenekén található, szerves eredetű híg szennyeződés; mocsaras, szürke vagy fehér föld’, orosz il ‘iszap’ stb.; talán rokon a lett īls ‘koromsötét’ szóval, az ókori görög ἰλύς ‘iszap, sár’, εἰλύς · μελαν (Hesych) szóval azonban bizonyosan.

Feltűnő, hogy szinte valamennyi alsó-szászországi név esetében kimutatható a só előfordulása, részben a felszínig érő sótömzsökben.

A nevek és elterjedésük tehát bizonyítják, hogy a víznevekben felismerhető, germán előtti, de indoeurópai szubsztrátum szorosan kapcsolódik a balti víznévi tájhoz; ezt a jelenséget már a szláv esetében is megfigyelhettük. Ha megkockáztatható egy datálás: az első hangeltolódás és azok a további folyamatok, amelyek egy indoeurópai dialektusból megteremtették a germán alapjait, Kr. e. 500 körüli időre tehetők. A Germania központjában előforduló nevek, amelyek szoros kapcsolatot mutatnak a szlávval és különösen a baltival, ennél korábbra kell hogy

234

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

feltételezhetők. Mivel azonban ezek ismét régi európai, az egyes nyelvek kialakulása előtti vízneveket fedtek el, legalább Kr. e. 1000-ig tartó folytonossággal számolhatunk.

A tudomány szerencséje, hogy ezek a hipotetikus feltevések láthatólag igazolhatók. Az Osterode am Harz melletti Lichtenstein-barlangban talált leletek, a 3000 éves csontvázakon és a környék mai lakóin végzett DNS-elemzések azt mutatták, hogy Kr. e. 1000 óta fennálló betelepülési folytonossággal lehet számolni. A családnevek és a földrajzi nevek, mindenekelőtt a Sieber, Oder, Rhume és Söse víznevek vizsgálatával valószínűsíthetővé vált (Udolph 2009), hogy ez a feltevés névtani szempontból is megerősíthető. A Harz nyugati pereme így genetikai és névtani szempontból a germánok régi településterületének részeként határozható meg.

Az óeurópai hidronímia és az indoeurópaiak őshazája

A H. Krahe által főként az európai víznevekkel kapcsolatban végzett kutatásokat, valamint ezeknek az indoeurópai nyelvek őstörténetéről addig kialakított elképzelésekbe való beillesztését W. P. Schmid szigorú bírálatnak vetette alá, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy szigorúbb kritériumok szülessenek arra nézve, milyen víznév kaphatja meg az „óeurópai” minősítést. Ettől kezdve a következő feltételek érvényesek:

1) Víznévről van szó.

2) A név nem magyarázható abból a nyelvből, amelyet ma a víz partján beszélnek.

3) Indoeurópai gyökszerkezetű lexémát tartalmaz, amelynek jelentése: „víz, folyni stb.”.

4) Az indoeurópai szókészlet egészéből és annak morfológiájából kell magyarázni, többnyire régies képzőkkel alkotott formaként (az egyes nyelvek szerkezeti és szóelemeihez való igazodás várható).

5) Akkor nevezik „óeurópainak”, ha Európában legalább egy, gyökében és szerkezetében rokon, régies név megfelel neki.

6) A nevek az indoeurópai főnevek, melléknevek és igenevek szerkezetét mutatják, vagyis mindig a gyökből, nem pedig egy szóból származnak.

7) Az óeurópai hidronímia az összes indoeurópai nyelv egységét feltételezi (ezt többek között az európai víznevekben előforduló kelet-indoeurópai köznevek bizonyítják).

Straipsniai / Articles

235

JÜRGEN UDOLPH

E megfontolások alapján arra következtethetünk, hogy Európában nem lehet kétségbe vonni az indoeurópai nyelvek előtti víznevek egy rétegének vagy hálózatának létét. Az újra és újra fellángoló bírálat többnyire egyes nevekre irányul, de magát a tényt semmiképpen sem cáfolja. Aki támadni, sőt akár elutasítani kívánja az óeurópai hidronímia koncepcióját (Harald Bichlmeier utóbbi időben megjelent számos, éles bírálatot tartalmazó tanulmánya sem változtat a fent említett alapelveken), annak azonban egy ponton meg kell győznie bennünket: ismernie kell azt az anyagot, amely H. Krahe, W. P. Schmid és az én megfontolásaim alapjául szolgál. A bírálók közül egyetlenegyre sem igaz ez.

Ez szinte minden eddig felhozott érvre érvényes, valamint néhány újabbra is, amelyeket itt röviden megemlítek.

• Az utóbbi időben a németországi víznevek kelta eredethez rendelése ismét észrevétlenül teret nyer, például Albrecht Greule Közép-Európa vízneveiről szóló átfogó könyvében is (2014)³². Tekintettel arra, hogy a kelet-európai összehasonlító anyagot a szükségesnél kisebb mértékben vonták és vonják be, óvatosan kell eljárni a kelta eredet megállapításakor.

• A nem indoeurópai eredetű elemek számos területen nem mutathatók ki. Ez Theo Vennemann azon kísérleteire is vonatkozik, amelyekkel a baszk, illetve vaszkón nyelvet indoeurópai előtti rétegként próbálta igazolni (legutóbb lásd a tanulmányokat: Udolph 2013).

• Egészen más nézőpontból Zbigniew Babik (2001) az óeurópai elemek ellen foglal állást Kelet-Európában, különösen Lengyelországban. Úgy véli, hogy az óeurópai hidronímia egész Európára kiterjedő, egységes réteg, amelybe a lengyel víznevek nem illenek bele. Szerinte döntő fonetikai, morfológiai és ragozási különbségek vannak. A régi lengyel víznevekről csak annyi mondható el, hogy „régiek és európaiak” (stare i europejskie). Itt olyan felfogás jelenik meg, amelyen az óeurópai tézis képviselői már régen túlléptek: tudjuk, hogy a hidronímiában különféle szuffixumok, eltérő ablautfokok és morfológiai sajátosságok figyelhetők meg, vagyis egy monolitikus tömb értelmében vett „egységesség” egyáltalán nem létezik.

Az indoeurópaiak őshazájának megtalálásához feltétlenül először az egyes indoeurópai

³² Részletes recenziómat lásd a Beiträge zur Namenforschung, Neue Folge 52. kötetében (2017), 81–105. o.

236

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

41. TÉRKÉP. A nevek tanúsága alapján meghatározott legkorábbi településterületek (szláv, germán, kelta, balti)

nyelvcsaládokat kell meghatározni. Határozott véleményem szerint az indoeurópai törzsek régi szállásterületeinek kutatásakor – éppúgy, mint az indoeurópai alapnyelv (re)konstruálásakor – az egyes nyelvekből kell kiindulni.

Vállalkozom rá, hogy a germán, szláv, balti és kelta törzsek őshazájáról eddig kifejtetteket térképen foglaljam össze (41. térkép).

Mit mondhatunk arról az időszakról, amelyben az egyes indoeurópai nyelvcsoportok egy indoeurópai előzményből kifejlődtek?

A szláv nyelv i. e. körülbelül 500-tól a Kárpátok északi lejtőjén fejlődött ki. A régebbi víznevek szorosabb germán és balti, részben pedig csak balti kapcsolatokat jeleznek. Ezeket a neveket ezért egy korábbi időszakra, hozzávetőleg i. e. 1000–500 közé kell datálni.

A nevek alapján a germán nyelv a Harztól északra, keletre, valamint kisebb részben délre eső területhez köthető. Az első hangeltolódás és más folyamatok alapján kialakulását egy

Straipsniai / Articles

237

JÜRGEN UDOLPH

Az indoeurópai nyelvjárási terület kialakulása hozzávetőleg az i. e. 500 körüli időre tehető. A germán előtti neveknek régebbieknek kell lenniük, és körülbelül az i. e. 1000–500 közötti időszakra kell datálni őket.

A kelta nyelvnek egy indoeurópai nyelvjárásból való kibontakozása feltehetően a Nyugati-Alpok vidékén ment végbe; az első kezdetei – tudom, mennyire vitatottak ezek a datálási javaslatok – az i. e. 1000 körüli időre tehetők.

A balti nyelvek földrajzi elterjedése változott a legkevésbé, az eredeti lakóterület azonban a szláv terjeszkedés következtében jelentősen összezsugorodott. Az Európa egészéből származó víznevekkel való összehasonlítás alapján azonban feltételezhetjük, hogy a balti nyelvek előtti maradványok datálásához legalább az i. e. 500–1000 közötti időszakig kell visszanyúlnunk.

Összegezve ezeket az eredményeket – úgy gondolom, ez nem meglepő –, egy indoeurópai jellegű víznévréteghez jutunk, amely Közép-Európában az i. e. 1000 körüli időre mutatható ki, és amely bizonyos biztonsággal Kelet-Franciaországot, Közép- és Észak-Németországot, valamint Közép-Európa keleti részét határozta meg. Lehetségesnek tűnik azonban, hogy még egy lépéssel régebbre menjünk vissza.

Európában olyan neveket ismerünk, amelyek csak a keleti indoeurópai közszavak (ind, iráni, tokhár) segítségével magyarázhatók, és bizonyítják, hogy az óeurópai víznévrendszer nem tartozik egy nyugat-indoeurópai „köztes fokozathoz” (ezt az álláspontot H. Krahe egész életében képviselte, és ma is gyakran így értelmezik). W.P. Schmid (1994: 129ff.) ezt felismerte, és az olyan párhuzamok alapján, mint sindhu–/*sindhnā – Sinn, Shin, Shannon, indu– – Indura, Indus (Baltikum), vār(i)–, vār–, vairi– – Vara, Vaire, Verna, Warme, War-menau, Wörnitz < *Varantia u.a.m., adu – Adda, Oder, Attersee, -gau, dānu– – Don, Donau u.a.m., joggal következtetett arra, hogy: „Az óeurópai víznévrendszer által feltételezett egységes közös nyelv nem más, mint maga az indoeurópai” (Schmid 1994: 129). Mivel az alapul szolgáló közszavak többek között az óindben és az óiráni nyelvben ismertek, az európai nyelvekből viszont hiányoznak, fel kell tételeznünk, hogy azt a szókincset, amelyből az európai víznevek létrejöttek, még ismerték az indoeurópai nevek megalkotói. Ezért néhány ilyen név esetében bizonyosan eljutunk az i. e. 2. évezredig. A bizonytalanság abból fakad, hogy nem tudjuk, mikor veszítették el az akkori indoeurópai nyelvjárásokban egykor élő szavak és gyökök produktivitásukat. Emlékeztetni kell arra is, hogy a keleti indoeurópai szavak és az európai nevek közötti viszonynak megvannak a párhuzamai a kontinentális germán nevekben előforduló északi germán közszavakban

238

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

valamint azokban a délszláv szavakban, amelyek a Kárpátoktól északra található nevekben fordulnak elő.

Mindent összegezve arra következtethetünk, hogy Nyugat-, Közép- és Kelet-Európa nagy részét indoeurópai víznevek hálózata borítja, amelyekhez közszói megfelelőik révén a dél- és Európán kívüli indoeurópai nyelvek is hozzájárultak. Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy egy indoeurópai korból származó víznév létezése feltételezi a vízpartok folyamatos benépesülését. A települések megszakításai névvesztéshez és törésekhez vezetnek, amint azt Dél-Oroszországban és Ukrajna délkeleti részén megfigyelhetjük, ahol e terület legnagyobb folyói is – például a Dnyeper, a Dnyeszter, a Déli-Bug, a Don és a Volga – nevet változtattak, főként alsó folyásuk mentén, vagyis a sztyepp és az erdős sztyepp területén. Az óeurópai víznévrendszer peremvidékeire vonatkozó kérdés továbbra is nyitott, az európai indoeurópai víznevek értékelése azonban nem indulhat ki a perifériájukból (Untermann 2009 megfontolásai ebbe az irányba mutatnak). A periféria csak akkor határozható meg, ha a központ viszonyai áttekinthetővé válnak.

Az indoeurópai törzsek ősi lakóterületeire vonatkozó kérdés szempontjából ebből mindenekelőtt az következik, hogy ezeket csak az óeurópai víznévrendszer elterjedési területén belül lehet keresni. Az egyes nyelvek elkülönülésének korából – amelyet a víznevek és a helynevek alapján jobban meg tudunk ítélni – nem ismerünk olyan példát, hogy egy indoeurópai nyelvcsoport úgy alakult volna ki, hogy ez a folyamat ne hagyott volna nyomot a névállományban. Ez azt jelenti, hogy azok a tézisek, amelyek az indoeurópai őshazát például Dél-Oroszországba és Ukrajnába (Gimbutas; kurgánkultúra), vagy a Kaukázusba helyezik, azt feltételeznék, hogy az indoeurópai törzsek magterületéről Európába vagy Kis-Ázsiába induló vándorlás nyomokat hagyott a földrajzi névanyagban. Mint mindenki tudja, ez nem így van. Ehelyett ismételten felhívom a figyelmet arra, hogy a keleti indoeurópai közszavak és gyökök biztosan kimutathatók Európa vízneveiben: ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az Európában és Ázsiában élő indoeurópai törzsek gyökereit Európában kell keresni. Megismétlem: Európa névanyaga arra utal, hogy az indoeurópai törzsek elterjedése erről a kontinensről indult ki.

Ahhoz, hogy a földrajzi nevekből levont tézisek biztosabb alapra kerüljenek, és hogy az általam valószínűnek tartott germán, kelta és szláv őshazát más irányból is megerősítsük, kínálkozik egy olyan tudományág, amely az indoeurópai őshazáról folyó vitában eddig a legcsekélyebb szerepet sem játszotta: a talajkutatásra gondolok.

Straipsniai / Articles

239

JÜRGEN UDOLPH

42. TÉRKÉP. A lösz elterjedése Közép-Európában³³

A talajtani kutatások eredményeit már fent is felhasználtam, amikor összevetettem a germán -ithi-neveket Alsó-Szászország terméshozam-mutatóival (29–32. térkép). A lösztalajok ázsiai és európai elterjedését bemutató, tíz évvel ezelőtt közzétett térkép (Haase et al. 2007), amelyet a szláv törzsek őshazájának kérdése kapcsán már fent is említettem, azt mutatja, hogy széles lösztalajöv húzódik Kínától egészen Franciaországig, keresztül Ázsián és Európán. Hogyan oszlik el ez Európában, különösen azon a területen, ahol a germán, szláv és kelta törzsek ősi lakóhelyeit feltételezem?³³

Ehhez egy régebbi, Európa löszterületeit ábrázoló térképet használok, amely eredményét tekintve azonban megegyezik a 2007-es újabb térképpel. Erre berajzoltam a germán, kelta és szláv nyelvűek véleményem szerint legrégibb lakóhelyeit (42. térkép).

³³ Forrás: http://www.geographie.uni-stuttgart.de/seminare/lehrpfad/Pleistozän/Loessseite.htm.

240

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

Jól felismerhetők a lipcsei alföld, a magdeburgi, hildesheimi és soesti Börde, valamint a Harztól délre fekvő Arany-árok löszterületei. Pontosan ez az a térség, amely egy régi germán hely- és víznevekre irányuló részletes vizsgálat (Udolph 1994) során a germán névadás folytonossági központjaként rajzolódott ki. A Lichtenstein-barlangban talált leletek is összhangban vannak ezzel.

Hasonlót mutat a térkép Lengyelország és Ukrajna határvidékén is. Itt, a Kárpátok északi lejtőjén is feltűnő módon egybeesik a lösz és a legrégebbi szláv településterületek elhelyezkedése. A talajkutatás tehát alátámasztja a névtani eredményeket.

A Nyugati-Alpok térségében kevésbé egyértelmű a kép, ahol kelta ősi települési tájakat feltételezünk; a szláv és germán törzsek feltételezett őshazája esetében azonban nyilvánvaló a jó talajokkal való egybeesés.

Ebből az a kérdés is adódik, hogy miként magyarázható és értelmezhető a kelták, germánok és szlávok hatalmas, időrendben egymást követő terjeszkedése. Mivel a legrégibb földrajzi neveket jó és kiváló talajokhoz tudjuk kapcsolni, sok minden szól a következő tézis mellett: a jó talajok az 2000–3000 évvel ezelőtt élt, földművelésre, állattenyésztésre, halászatra és vadászatra utalt emberek számára jobb termést eredményeznek, csökkentik az általános halálozást és a gyermekhalandóságot, népességtöbblethez vezetnek, amelyet csak a települési tevékenység fokozatos kiterjesztése mérsékelhet. A terjeszkedő népesség, amely egy meghatározott nyelvet, például az ősszlávot, ősgermánt, őkeltát, illetve ezek megfelelő nyelvjárásait beszéli, nagyobb lélekszáma révén átadja ezt a nyelvet a szomszédos területeken élőknek. Az ilyen folyamatok könnyen megérthetők, ha összevetjük őket más nyelvek ismert terjedésével és rétegződésével: gondoljunk a német keleti telepítésre, amelynek során nyugati szláv törzsek és nyelveik fölé települt a német, az oroszországi finnugor törzsek elszlávosítására, valamint Amerika európai telepesek általi benépesítésére és nyelveik elterjedésére.

Innen kiindulva ismételten hangsúlyozni merem az onomasztikai vizsgálatok jelentőségét a legrégebbi településterületek kérdésében, és úgy vélem, hogy a nyelvtudománynak erre az ágára a korábbinál lényegesen nagyobb figyelmet kellene fordítani.

A vizsgálat eredményei

1) Vannak olyan víznevek, amelyek az indoeurópai nyelvek kialakulásának és kibontakozásának korára datálhatók. Európában találhatók.

Straipsniai / Articles

241

JÜRGEN UDOLPH

2) Az indoeurópai nyelvek kibontakozásának és elterjedésének meghatározó folyamatai lényegében az óeurópai hidronímia területén zajlottak. Ezt támasztják alá többek között az európai víznevekben előforduló kelet-indoeurópai köznevek. A szláv és a germán nyelvekben megfelelő párhuzamok is vannak.

3) Közép-Európa neveiben egy indoeurópai előtti réteg nem mutatható ki. Ez meglepő, hiszen ott bizonyára már olyan emberek is letelepedtek, akik nem indoeurópai nyelvet beszéltek. Nem merek állást foglalni arról, hogy ez összefügg-e az indoeurópai törzsek letelepedett életmódjával, szemben például a korábbi népesség nomád vagy félnomád életmódjával.

4) Az indoeurópai törzsek települései is az időszámításunk előtti utolsó évezredekben jó, illetve kiváló talajokhoz kötődtek. Ez egybevág a régi nevek elterjedésével – ami igen jelentőségteljes.

5) Az indoeurópai alapformák rekonstruálása az ismert indoeurópai önálló nyelvek ismeretén alapul. Indoeurópai víznevek azonban az indoeurópai önálló nyelvek közötti „hézagokban” is tanúsítottak. Ezért várható, hogy a nevek alapformái és az indoeurópai rekonstrukció alapformái között eltérések vannak.

6) Az óeurópai vízneveknek egyértelmű központjuk van a Baltikumban és a balti nyelvekben. Sok minden szól amellett, hogy ezt ne csupán folytonossági központnak (W.P. Schmid), hanem kisugárzási központnak is tekintsük.

7) A germán törzsek őshazája a germán településterületen belül, a szlávoké a szláv településterületen belül, a keltáké pedig a történeti forrásokban tanúsított kelta településterületen belül található. Minden amellett szól, hogy ezt az indoeurópai törzsek feltételezett őshazájára nézve is így kell feltételezni. Ebből következik:

8) Az indoeurópai nyelvek őshazáját Dél-Oroszországba, Kis-Ázsiába vagy a Kaukázusba helyező feltevést névtani szempontból határozottan el kell vetni. Az őshaza csak az óeurópai hidronímia területén kereshető. Ez egyértelműen Európára korlátozódik. Mindent egybevetve minden amellett szól, hogy a Baltikum az indoeurópai terjeszkedés őshazája és kiindulási területe.

242

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

IRODALOM

Alemannien und der Norden 2004: Alemannien und der Norden. Internationales Symposium in Zürich, hrsg. v. Hans-Peter Naumann (= Reallexikon der Germanischen Altertumskunde, Ergänzungsband 43). Berlin: De Gruyter.

Atlas zur Geschichte und Landeskunde von Sachsen 1998: Atlas zur Geschichte und Landeskunde von Sachsen. F: Wirtschaft (Landwirtschaft, Bergbau, Gewerbe, Verkehr). IV: Neueste Zeit. Leipzig: Verlag der Sächsischen Akademie der Wissenschaften.

Ascher Diana 2015: Die Siedlungsgeschichte der Rhön aus namenkundlicher Sicht. – Die Rhön – Geschichte einer Landschaft. Petersberg, 201–215.

Babik Zbigniew 2001: Najstarsza warstwa nazewnicza na ziemiach polskich. Kraków: Universitas.

Bijak Urszula 2013: Nazwy wodne dorzecza Wisły. Potamonimy odapelatywne. Kraków: Wydawnictwo FALL.

Billy Pierre-Henry 1993: Thesaurus linguae Gallicae. Hildesheim: Olms.

Bischoff Karl 1975: Germ. *haugaz ‘Hügel, Grabhügel’ im Deutschen. Eine Flurnamenstudie. Mainz: Akademie der Wissenschaften und der Literatur.

Brather Sebastian 2004: Ethnische Interpretationen in der frühgeschichtlichen Archäologie. Geschichte, Grundlagen und Alternativen. Berlin: de Gruyter.

Busse Peter 2007: Hydronymie und Urheimat: Ein neuer Ansatz zur Lokalisierung der Urheimat der Kelten. – Kelten-Einfälle an der Donau. Akten des 4. Symposiums Deutschsprachiger Keltologinnen und Keltologen vom 17.–21. Juli 2005 in Linz. Wien: Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, 89–98.

Casemir Kirstin 1997:Die Ortsnamen auf-büttel. Leipzig: Leipziger Universitätsverlag.

Casemir Kirstin 2003: Die Ortsnamen des Landkreises Wolfenbüttel und der Stadt Salzgitter. Bielefeld: Verlag für Regionalgeschichte.

Casemir Kirstin, Udolph Jürgen 2006: Die Bedeutung des Baltischen für die niedersächsische Ortsnamenforschung. – Baltų onomastikos tyrimai. Aleksandrui Vanagui atminti, sud. Laimutis Bilkis, Alma Ragauskaitė, Daiva Sinkevčiūtė. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 114–136.

Collis John 2003: The Celts: Origins, Myths and Inventions. London: Tempus Pub Ltd.

Delamarre Xavier 2003: Dictionnaire de la langue gauloise; une approche linguistique du vieux-celtique continental. 2. éd. Paris: Éd. Errance.

Dini Pietro U. 2005: Slawisch-baltische Sprachbeziehungen. – Reallexikon der Germanischen Altertumskunde 29. Berlin – New York, 73–78.

Straipsniai / Articles

243

JÜRGEN UDOLPH

Falileyev Alexander 2006/7: Dictionary of Continental Celtic Place-Names, Aberystwyth = http://cadair.aber.ac.uk/dspace/bitstream/2160/282/5/ContCelticPNDictionary.pdf; Bevezetés: http://cadair.aber.ac.uk/dspace/bitstream/2160/282/6/IntroAndElements.pdf; Válogatott bibliográfia: http://cadair.aber.ac.uk/dspace/bitstream/2160/282/4/FalileyevBibl.pdf; Térkép: http://cadair.aber.ac.uk/dspace/bitstream/2160/282/7/FalileyevMap.pdf.

Förstemann Ernst 1863: Die deutschen Ortsnamen. Nordhausen: Ferd. Förstemann´s Verlag.

Gimbutas Marija 1963: The Balts. London: Thames and Hudson.

Gołąb Zbigniew 1992: The Origins of the Slavs. A Linguist’s View. Columbus (Ohio): Slavica Publ.

Greule Albrecht 2014: Deutsches Gewässernamenbuch. Etymologie der Gewässernamen und der dazugehörigen Gebiets-, Siedlungs- und Flurnamen. Berlin/Boston: De Gruyter.

Grimm Jacob 1826: Deutsche Grammatik. Zweiter Teil. Göttingen: Dieterich.

Grimm Jacob 1848: Geschichte der deutschen Sprache. Leipzig: Hirzel.

Haase Dagmar, D. Haase, J. Fink, G. Haase, R. Ruske, M. Pécsi, H. Richter, M. Altermann, K.-D. Jäger 2007: Vornamen Loess in Europe—its spatial distribution based on a European Loess Map, scale 1:2,500,000. – Quaternary Science Reviews 26(9–10), 1301–1312.

James Simon 1999: The Atlantic Celts. Ancient people or modern invention. Madison Wis.: University of Wisconsin Press.

Kettner Bernd-Ulrich 1972: Flußnamen im Stromgebiet der oberen und mittleren Leine. Rinteln: Verlag C. Bösendahl.

Kolb Eduard 1957: Alemannisch-nordgermanisches Wortgut. Huber: Frauenfeld.

Krahe Hans 1949–1950: Alteuropäische Flußnamen. – Beiträge zur Namenforschung, 24–51.

Krahe Hans 1964: Unsere ältesten Flußnamen. Wiesbaden: Otto Harrassowitz.

Krahe Hans, Meid Wolfgang 1967: Germanische Sprachwissenschaft 3: Wortbildungslehre. Berlin: Walter de Gruyter

Kunstmann Heinrich 1996: Die Slaven. Ihr Name, ihre Wanderung nach Europa und die Anfänge der russischen Geschichte in historisch-onomastischer Sicht. Stuttgart: Steiner.

Leibnitz Gottfried Wilhelm 1882: Die philosophischen Schriften, hrsg. v. C.I. Gerhard, Bd. 5. Berlin: Weidmann.

244

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

Matasović Ranko 2009: Etymological dictionary of proto-Celtic. Leiden: Brill.

Meyer Brunk 1978: Bodenkunde und Siedlungsforschung. – Reallexikon der Germanischen Altertumskunde 3. Berlin – New York: Walter de Gruyter, 117–120.

Möller Reinhold 1992: Dentalsuffixe in niedersächsischen Siedlungs- und Flurnamen in Zeugnissen vor dem Jahre 1200. Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

Möller Reinhold 2000: Niedersächsische Siedlungsnamen und Flurnamen mit k-Suffix und s-Suffix in Zeugnissen vor dem Jahr 1200. Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

Müller Horst M., Kutas Marta 1997: Die Verarbeitung von Eigennamen und Gattungsbezeichnungen. Eine elektrophysiologische Studie. – Studien zur Klinischen Linguistik: Modelle, Methoden, Interventionen, hrsg. v. Gert Rickheit. Opladen: Springer, 147–169.

Rozwadowski Jan 1948: Studia nad nazwami wód słowiańskich. Kraków: Nakładem Polskiej Akademii Umiejętności.

Rymut Kazimierz, Majtán Milan 1998: Gewässernamen im Flußgebiet des Dunajec. Stuttgart: Steiner.

Scheffer Fritz 1978: Boden in Mitteleuropa. – Reallexikon der Germanischen Altertumskunde 3. Berlin – New York: Walter de Gruyter, 108–117.

Schlüter Otto 1958: Die Siedlungsräume Mitteleuropas in frühgeschichtlicher Zeit 2: Das mittlere und nordöstliche Mitteleuropa. Remagen: Selbstverlag der Bundesanstalt für Landeskunde.

Schmid Wolfgang P. 1976: Baltische Sprachen und Völker. – Reallexikon der Germanischen Altertumskunde 2. Berlin – New York: Walter de Gruyter, 14–20.

Schmid Wolfgang P. 1988: Zu einigen keltisch-baltischen Namenentsprechungen. – Studia Indogermanica et Slavica. Festgabe für Werner Thomas. München: Sagner, 49–56.

Schmid Wolfgang P. 1994: Linguisticae Scientiae Collectanea. Ausgewählte Schriften. Berlin – New York: de Gruyter.

Schmid Wolfgang P. 2004: Versuch über den Namen der Loire. – Sprache, Sprechen, Sprichwörter. Festschrift für D. Stellmacher zum 65. Geburtstag. Stuttgart: Steiner, 291–295.

Sims-Williams Patrick 2006: Ancient Celtic Place-Names in Europe and Asia Minor. Oxford: Blackwell.

Słownik Prasłowiański 1974: Słownik Prasłowiański 1. Warszawa: Zakład Narodowy im. Ossolińskich.

Straipsniai / Articles

245

JÜRGEN UDOLPH

Stams Werner 1998: Böden nach Bodenwerten. Beiheft zu: Atlas zur Geschichte und Landeskunde von Sachsen. F: Wirtschaft (Landwirtschaft, Bergbau, Gewerbe, Verkehr). IV: Neueste Zeit. Leipzig: Verlag der Sächsischen Akademie der Wissenschaften.

Toporov Vladimir N., Trubačev Oleg N. 1962: Lingvističeskij analiz gidronimov Podneprov’ja. Moskva: Izdatel’stvo Akademii Nauk SSSR.

Trubačev Oleg N. 1968: Nazvanija rek pravoberežnoj Ukrainy. Moskva: Izdatel’stvo Nauka.

Trubačev Oleg N. 1983: Jazykoznanie i etnogenez slavjan (Drevnie slavjane po dannym ėtimologii i onomastiki). – Slavjanskoe jazykoznanie. IX Meždunarodnyj s-ezd slavistov. Doklady sovetskoj delegacii. Moskva: Nauka 231–270.

Udolph Jürgen 1979: Studien zu slavischen Gewässernamen und Gewässerbezeichnungen. Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

Udolph Jürgen 1981: Ex oriente lux – Zu einigen germanischen Flußnamen. – Beiträge zur Namenforschung, Neue Folge 16, 84–106 (Nachdruck in: Reader zur Namenkunde 3(2) (= Germanistische Linguistik 131–133), Hildesheim, 1996, 671–692).

Udolph Jürgen 1985: Ex oriente lux – auch in deutschen Flurnamen. – Gießener Flurnamenkolloquium. Heidelberg: Winter Verlag, 272–298.

Udolph Jürgen 1988: Kamen die Slaven aus Pannonien? – Studia nad etnogenezą Słowian i kulturą Europy wczesnośredniowiecznej. Wrocław: Zakład Narordowy im. Ossolińskich, 168–173.

Udolph Jürgen 1990: Die Stellung der Gewässernamen Polens innerhalb der alteuropäischen Hydronymie. Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

Udolph Jürgen 1991: Die Ortsnamen auf –ithi. – Probleme der älteren Namenschichten. Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag, 85–145.

Udolph Jürgen 1994: Namenkundliche Studien zum Germanenproblem. Berlin – New York: Walter de Gruyter.

Udolph Jürgen 1997: Alteuropäische Hydronymie und urslavische Gewässernamen. – Onomastica 42, 21–70.

Udolph Jürgen 1998: Typen urslavischer Gewässernamen. – Praßłowiańszczyzna i jej rozpad. Warszawa: Energeia 275–294.

Udolph Jürgen 1999: Die Schichtung der Gewässernamen in Pannonien. – Ural-Altaische Jahrbücher, Neue Folge 15, 90–106.

Udolph Jürgen 1999a: Baltisches in Niedersachsen? – Florilegium Linguisticum. Festschrift für Wolfgang P. Schmid zum 70. Geb. Frankfurt/Main [usw.]: Lang, 493–508.

246

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Heimat und Ausbreitung indogermanischer Stämme im Lichte der Namenforschung

Udolph Jürgen 2000: Nordisches in niedersächsischen Ortsnamen. – Raum, Zeit, Medium – Sprache und ihre Determinanten. Festschrift für Hans Ramge. Marburg: Hessische Historische Kommission, 59–79.

Udolph Jürgen 2000a: Slavjano-germanskie svjazi v severno-nemeckich toponimach. – Ètimologija 1997–1999. Moskva, 185–191.

Udolph Jürgen 2004: Nordisches in deutschen Ortsnamen. – Namenwelten. Orts- und Personennamen in historischer Sicht. Berlin – New York: Walter de Gruyter, 359–371.

Udolph Jürgen 2004a: Alemannien und der Norden aus der Sicht der Ortsnamenforschung. – Alemannien und der Norden, 29–56.

Udolph Jürgen 2005: Slavisch-Baltisch-Germanische Übereinstimmungen in Toponymie und Hydronymie. – Reallexikon der Germanischen Altertumskunde 29. Berlin – New York: Walter de Gruyter, 64–67.

Udolph Jürgen 2005a: Germanisch-Slawische Sprachbeziehungen. – Reallexikon der Germanischen Altertumskunde 29. Berlin – New York: Walter de Gruyter, 69–73.

Udolph Jürgen 2008: Ortsnamen und Wanderungen der Völker. – Jahrbuch der Akademie der Wissenschaften zu Göttingen 2008. Berlin – New York: Walter de Gruyter, 392–397.

Udolph Jürgen 2009: Liechtensteinhöhle, Siedlungskontinuität und das Zeugnis der Familien-, Orts- und Gewässernamen. – Historia archaeologica. Festschrift f. Heiko Steuer. Berlin – New York: Walter de Gruyter, 85–105.

Udolph Jürgen 2009/2011: A paleo-európai hidronimák és a kelták eredetének kérdése. – Nouvelle Revue d’Onomastique 51, 85–121.

Udolph Jürgen 2010: Morphologie germanischer Toponyme. – Proceedings of the 21st International Congress of Onomastic Sciences 5. Uppsala: Institutet för språk och folkminnen, 254–267.

Udolph Jürgen 2010a: Skandinavische Wörter in deutschen Ortsnamen. – Probleme der Rekonstruktion untergegangener Wörter aus alten Eigennamen. Uppsala: Swedish Science Press, 141–158.

Udolph Jürgen 2010b: Skandinavische Wörter in deutschen Ortsnamen. – Probleme der Rekonstruktion untergegangener Wörter aus alten Eigennamen. Uppsala: Kungl. Gustav Adolfs Akademien für svensk folkkultur, 141–158.

Udolph Jürgen 2011b: „Baltisches“ und „Slavisches“ in norddeutschen Ortsnamen. – Interferenz-Onomastik. Namen in Grenz- und Begegnungsräumen in Geschichte und Gegenwart. Saarbrücken: Kommission für Saarländische Landesgeschichte und Volksforschung, 313–331.

Straipsniai / Articles

247

JŪRGEN UDOLPH

Udolph Jürgen 2013: (Hrsg.) Europa Vasconica – Europa Semitica? Kritische Beiträge zur Frage nach dem baskischen und semitischen Substrat in Europa. Hamburg: Baar-Verlag.

Udolph Jürgen 2015: Rezension zu: W. Wenzel, Namen und Geschichte. Orts- und Personennamen im deutsch-slavischen Sprachkontaktraum als historische Zeugnisse, Hamburg 2014. – Beiträge zur Namenforschung, Neue Folge 51, 242–252.

Udolph Jürgen 2015a: Baltisch, Slavisch, Germanisch – Kontakte und Beziehungen aus der Sicht der Onomastik. – Early Germanic Languages in Contact. Amsterdam – Philadelphia: Benjamins, 39–74.

Udolph Jürgen 2016: Expansion slavischer Stämme aus namenkundlicher und bodenkundlicher Sicht. – Onomastica 60, 215–231.

Udolph Jürgen 2016a: Heimat und Ausbreitung slavischer Stämme aus namenkundlicher Sicht. – Die frühen Slawen – von der Expansion zu gentes und nationes 1: Beiträge zum Schwerpunktthema. Langenweissbach: Beier & Beran, 27–51.

Vasmer Max 1971: Schriften zur slavischen Altertumskunde und Namenkunde 1, hrsg. v. H. Bräuer. Berlin – Wiesbaden: Harrassowitz.

Wenzel Walter 2014: Namen und Geschichte. Orts- und Personennamen im deutsch-slavischen Kontaktraum als historische Zeugnisse. Hamburg: Baar-Verlag.

Az indoeurópai törzsek őshazája és elterjedése a névkutatás fényében

ÖSSZEFOGLALÁS

Jürgen Udolph az onomasztikai adatokra támaszkodva tanulmányában összegzi az indoeurópai törzsek és őshazáik kutatásának sok év alatt felhalmozott eredményeit. Fontos következtetéseket von le, amelyekkel egyet lehet érteni vagy vitatkozni lehet, de figyelmen kívül hagyni nem szabad őket. A szerző véleménye szerint Európában összpontosulnak azok a víznevek, amelyek az indoeurópai nyelvek kialakulásának és fejlődésének időszakára datálhatók. Az indoeurópai nyelvek fejlődésének és elterjedésének meghatározó folyamatai lényegében az Ó-Európa hidronímiájának határain belül zajlottak. Többek között ezt mutatják azok a keleti indoeurópai nyelvekből származó közszavak is, amelyek az európai víznevekben rejlenek. A szláv és a germán nyelvekben nincsenek megfelelő párhuzamok. Közép-Európa nevei nem tanúskodnak egy eredeti indoeurópai rétegről. Ez valóban meglepő, hiszen kétségtelenül már éltek ott olyan emberek, akik nem beszéltek semmilyen indoeurópai nyelvet. A szerző nem vállalkozik annak eldöntésére, hogy ez az indoeurópai törzsek letelepedett életmódjával, illetve a korábbi lakosság nomád vagy félnomád életmódjával függ-e össze. A Krisztus előtti első évezredekben az indoeurópai települések létrejötte szorosan összefüggött a föld minőségével. Ezt egyértelműen igazolja a régi nevek elterjedése is. Hiteles

248

Acta Linguistica Lithuanica LXXVI

Az indoeurópai törzsek őshazája és elterjedése a névkutatás fényében

Az indoeurópai nyelvi alakok rekonstrukciója az egyes ismert indoeurópai nyelvek tényein alapul. Az indoeurópai víznevek egyes indoeurópai nyelvekben adatoltak. Ezért valószínű, hogy eltérések vannak a hiteles névalakok és az indoeurópai hiteles alakok rekonstrukciója között. Az Ó-Európa vízneveinek központja egyértelműen a Baltikum és a balti nyelvek. Számos tény tanúskodik arról, hogy ott nemcsak kontinuum létezett (Wolfgang P. Schmid), hanem a névelterjedés központja is. Az őshazát csak az Ó-Európa hidronímiájának európai területein lehet keresni. A germán törzsek őshazája ott van, ahol a germánok éltek, a szlávoké ott, ahol a szlávok éltek, a keltáké pedig ott, ahol a történelem tanúsága szerint kelták éltek. Ebből az következik, hogy az indoeurópai nyelvek őshazájának Dél-Oroszországban, Kis-Ázsiában vagy a Kaukázusban való elhelyezése az onomasztika szempontjából valóban elvetendő. Összefoglalva megállapítható, hogy az indoeurópai terjeszkedés őshazája és kiindulási területe a Baltikum.

Beérkezett 2017. június 12-én.

JÜRGEN UDOLPH

Névkutatási Központ – Lipcse Peterssteinweg 3, D-4107 Leipzig Göttingeni Tudományos Akadémia

Rajna és Elba közötti helynévkutató műhely – Onomasztika az európai térségben Robert-Koch-Str. 40, D-48149 Münster [email protected]

Straipsniai / Articles

249