HARALD BICHLMEIER

A Lipcsei Szász Tudományos Akadémia Halle-wittenbergi Martin Luther Egyeteme

Kutatási területek: toponomasztika (germán, kelta), óiráni filológia, mükénológia, indogermanisztika, etimológia.

DOI: doi.org/10.35321/all83–17

Peter Wiesinger, Albrecht Greule

BAJUVÁROK ÉS ROMÁNOK. A KORA KÖZÉPKORI ETNIKUMOK VISZONYÁRÓL A NYELVTUDOMÁNY ÉS A NÉVKUTATÁS SZEMSZÖGÉBŐL

Térképészet: Michael Schefbäck. Tübingen: Narr Francke Attempto, 2019, 250 oldal. ISBN: 978–3–7720–8659–5 (nyomtatott); 978–3–7720–5659–8 (e-könyv)

A régebbi nyelvi rétegek (Közép-)Európa toponomasztikáját indogermanista részről évtizedek óta nem (illetve már nem) vizsgálják szisztematikusan, és mindenekelőtt alig születnek monografikus munkák. Kivételek az olyan egyes művek, mint Scheungraber, Grünzweig (2014), amelyek azonban nagyobbrészt elsősorban a meglévő ismereteket gyűjtik össze, anélkül hogy valóban új eredményeket szolgáltatnának. E nyelvi anyag szisztematikus vizsgálata az indogermanisztika jelenlegi szintjén tehát továbbra is a kutatás desideratuma. Nagyobb vizsgálatok főként a kelta onomasztikai anyaggal kapcsolatban történtek, amely minden bizonnyal a legjobban kutatottnak tekinthető (Falileyev, Gohil, Ward 2010; Anreiter 1996, 2016; Sims-Williams 2006; Raybould, Sims-Williams 2007–2009, valamint számos további, például személynevekkel foglalkozó tanulmány, mint Meid 2005). Aktuális indogermanisztikai szinten

360

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Peter Wiesinger Albrecht Greule. Baiern und Romanen. Zum Verhältnis der frühmittelalterlichen Ethnien aus der Sicht der Sprachwissenschaft und Namenforschung

Anreiter (2001) vizsgálta az ókorból hagyományozott pannóniai neveket is. A víznevek tekintetében kiemelendő a DGNB (2014), amely részleteiben mutatkozó gyengeségei és túlzott rövidsége ellenére (vö. Bichlmeier 2015, 2015a) olyan műnek tekinthető, amely jó áttekintést nyújt. Ebből a szempontból kevésbé sikerült a DONB (2012), ami egyfelől a szócikkek túlzott rövidségével, még inkább pedig a szócikkek közel 90 szerzőjének szakmai heterogenitásával magyarázható.

1. ÁLTALÁNOSAN A KÖNYVRŐL

A két ismert germanista itt bemutatandó közös munkája saját állításuk szerint elsősorban azért született, hogy megcáfoljon egy – a recenzens számára eddig egyáltalán nem ismert, és feltehetően legalább egy évtizede már nem is releváns – (hipo-)tézist, amely úgy tűnik, 2000 körül és azt követően különösen a régészek köreiben terjedt el: nevezetesen azt, hogy a bajuvárok végső soron román eredetűek lennének (21–25. o., hátsó borító). Ahogyan a két szerző számára, úgy a recenzens számára is – tekintettel arra a tényre, hogy a bajor nyelvjárás a német nyelv egyik változata, vagyis Bajorországban és Ausztriában elsősorban németül beszélnek – érthetetlen, hogyan lehetett erre a nézetre jutni.

2. A KÖNYV ELSŐ RÉSZÉRŐL (11–98. o.)

A könyv első része tehát éppen ezzel a régészek által képviselt elmélettel foglalkozik, és egyértelműen megcáfolja azt. A kutatástörténeti áttekintés után példaértékű, bár időnként meglehetősen sűrített módon mutatja be a bajor nyelv történetét, és ezzel együtt a bajor nyelvbe integrálódott nevek történetét is. Sajnálatos, hogy az első és a második hangeltolódás, az i-umlaut, az a-umlaut, a későbbi monoftongizációs és diftongizációs folyamatok stb. működésének összességében minden bizonnyal helyes datálásait többnyire további szakirodalmi hivatkozások nélkül közlik. A tárgyban kevésbé járatos olvasókban így időnként az a téves benyomás keletkezhet, hogy a szerző (itt Wiesinger) által újonnan felismert eredményekkel van dolgunk. Ez természetesen szinte soha nincs így.

A könyv germán–német hangfolyamatok datálására vonatkozó tartalmait az alábbi táblázatban foglaljuk össze, ami láthatóvá teszi az egymástól helyenként eltérő datálásokat is:

Recenziók / Reviews

361

HARALD BICHLMEIER

Folyamat | Datálás | Oldal

A szótaghangsúlyos szótagban a pre-/korai ősger. *o > ősger. *a ajakkerekítés-vesztése | „feltehetőleg legkésőbb Kr. sz. körül végbement” „a Kr. sz. körül végbement germán o > a hangváltozás” | 61 84

A nevek összetételi határán a pre-/korai ősger. *o > ősger. *a ajakkerekítés-vesztése | a Kr. u. 1. század után? (Chariovalda Tacitusnál) | 61

pre-/korai ősger. *ā > ősger. *ō | „legkésőbb a Kr. u. 1. században végbement” | 61

régebbi i-umlaut, ősger. *e > i | „a Kr. u. 2. századtól”, „600 körül lezárult” „körülbelül 150-től legfeljebb 700-ig” „a 7. század lezárulása előtt” | 62 95 124

a-umlaut *i > *e | Kr. u. 2. század – 600 (az i-umlauttal egyidejűleg) „körülbelül 150-től legfeljebb 700-ig” | 62 95

a második hangeltolódás korábbi aktusai (t, p, k > ss/z, ff/pf, <ch> [χχ] (továbbá k csak intervokalikusan) | „600 táján kezdődve”, „legkorábban 565 után kezdődve”, „kb. 600–650”, „legkésőbb 650 tájára befejeződve” | 49, 55, 60, 63, 64 65 66

A 2. hangeltolódás 2. fázisa (d > t) | (legkésőbb) a 8. század első fele „kb. 700–760” | 62, 64 65

A 2. hangeltolódás 3. fázisa (b > p) | „körülbelül 740–780” | 64, 66

bajor, alemann k > „ch” > [kχ] szókezdő helyzetben, geminációban, nazális után” | „körülbelül 740–780” | 65

A 2. hangeltolódás 4. fázisa (g > k) | a 8. század második fele „körülbelül 760-tól 800 előttig” | 62 65, 66

o > u emelkedés /_ NK | a 8. század második fele | 62

újabb i-umlaut | a 8. század második fele a 12. századig „a 9. századtól a 11. század késő ófelnémet koráig” | 67–69 126

A hangsúly áthelyeződése az első szótagra az ófelnémetbe való integráció során | „a 11. század közepéig” | 70

362

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Peter Wiesinger Albrecht Greule. Baiern und Romanen. Zum Verhältnis der frühmittelalterlichen Ethnien aus der Sicht der Sprachwissenschaft und Namenforschung

Folyamat

Datálás

Oldal

A középfelnémet ī – ū – iü úgynevezett „újfelnémet” diftongizációja

„már a 12. század második negyedétől, a középbajor Duna-vidékről kiindulva”

70. sk.

3. A KÖNYV MÁSODIK RÉSZÉRŐL

3.1. Felépítés

A könyv második részét (99–218. o.) a területek szerint (Dél-Bajorország: Greule; Ausztria: Wiesinger) rendezett névkatalógusok alkotják (a neveket a megfelelő kereszthivatkozások céljából számozták): 175 név antik-román hagyományban (99–186. o.), 73 román–német kevert név (186–203. o.), 20 Walchen-név (tehát a walch- ‘román’ elemmel alkotott nevek; 203–208. o.), 15 Parschalken-név (208–211. o.). Ezt követi a kirekesztendő román–német nevek felsorolása (213–218. o.; csak legfeljebb kétsoros etimológiai megjegyzésekkel), vagyis azoké a neveké, amelyeket korábban kevert neveknek tekintettek, most azonban másként magyaráznak.

Ezután még kilenc térkép következik (a számozatlan 221–229. oldalakon); az 54. oldalon, a 64. jegyzetben az olvasó megtudja, hogy a 6–9. térképeket (vagyis a 226–229. oldalt) Wiesinger 1994-ből vették át. Magában a térképrészben ezt nem említik. A könyvet a rövidítések jegyzéke (231. o.), a bibliográfia (233–246. o.), valamint a román–antik, kevert eredetű, Walchen- és Parschalken-nevek tárgymutatója zárja (247–250 [két hasábban]).

3.2. A könyvben alkalmazott indogermanisztikáról és a rekonstrukciók írásmódjáról

A második főrész a könyv problematikusabb része. Itt tárgyalják és etimológiailag is elemzik az egyes neveket. A szerzők válogatott adatokat közölnek (természetesen előnyben részesítve a régebbieket), ezt követi az etimológia. Ezek a névcikkek néhány sorosak lehetnek, de Greule-nál gyakran fél oldalnál, Wiesingernél pedig akár egy oldalnál is hosszabbak. Ez bizonyos aránytalansághoz vezet a

Recenziók / Reviews

363

HARALD BICHLMEIER

bemutatásban, mivel Wiesinger a névcikkeibe lényegesen több történeti és földrajzi információt is beépít, mint Greule.

Egy névvel kapcsolatos eltérő vélemények megvitatására többnyire nem kerül sor; időnként két lehetőséget is felhoznak, feltehetően Wiesinger névcikkeiben valamivel gyakrabban, mint Greule cikkeiben. A két szerző közötti további különbség, hogy Wiesinger Greulénél is kevésbé tűnik képesnek az indogermanisztika fél évszázada szokásos módszereinek és írásmódjainak helyes alkalmazására. Wiesingernél ezért szinte következetesen reflektálatlanul, az IEW-ből átvett, két magánhangzót tartalmazó rekonstrukciók találhatók, mint az „indogerm. *bherem-” (129. o.); az aspirációt – mint az imént idézett példában – gyakorlatilag sehol sem írják felső indexben (Greulénél ez többnyire másképp van), és ugyanez vonatkozik a labializált másodlagos artikulációra is (uo.: *gurem a helyes *gᵘrem- helyett – itt tehát az IEW visszaadása is hibás). Feltűnő az ebből eredő következetlenség: időnként a *u, illetve *ʷ helyett az angol nyelvterületen inkább szokásos *w, illetve *ʷ írásmódot használják; vö. például a Lech címszót: „indogerm. *wilikwō- ‘nedvesítő’ az indogerm. *wleikw- ‘megnedvesíteni’ mellett” (107. o.; Greule) stb. Nemcsak az ilyen következetlenségek miatt lett volna kívánatos a könyv újbóli átnézése (mindkét szerző részéről).

Indogermanisztikai szempontból meg kell állapítani, hogy a germanista névkutatás évtizedeken át figyelmen kívül hagyta az indogermanisztika aktuális ismeretanyagát, és valójában csak jó egy évtizede kezd lassanként felzárkózni. Itt arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a két szerző működési helye, Bécs és Regensburg, egyben Jochem Schindler, illetve Gert Klingenschmitt működésének helye is volt; ők az indogermanisztika két kiemelkedő alakja, akik jelentősen előrevitték a tudományt, és már az 1970-es évektől következetesen és kizárólagosan azt a fonológiai rendszert alkalmazták, amelyet az LIV² és az NIL is használ.

Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy germanista részről – nemcsak a névtudomány területén, hanem általában a (régi) germán nyelvek történeti nyelvtudományában – nemcsak a modern indogermanisztikát nem hasznosították, illetve hasznosítják többnyire (még akkor sem, ha kifejezetten a germán nyelvre vonatkozik, mint például Müller 2007 vagy az EWAhd és az EDPG esetében), hanem a Bajorország–Ausztria térsége szempontjából fontos keltológiai kutatások sem – köztük a francia és angol nyelvűek – épülnek be gyakorlatilag egyáltalán az itt bemutatott vizsgálatokba (idézett formában sem). Ez ugyanúgy vonatkozik az egyes onomasztikai vizsgálatokra, mint az etimológiai művekre (például az EDPC-re, amelyet feltehetően könnyű használhatósága miatt legalább Greule meglehetősen rendszeresen idézett az DGNB-ben, itt azonban már hiányzik). A jelen könyvből – miként már az DGNB-ből és a

364

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Peter Wiesinger Albrecht Greule. Bauern und Romanen. Zum Verhältnis der frühmittelalterlichen Ethnien aus der Sicht der Sprachwissenschaft und Namenforschung

a két szerző számos más munkájából is – hiányoznak például Delamarre (2007, 2012, 2017, DLG^², DLG^³, DTNG [utóbbit természetesen egyik műben sem lehetett volna felhasználni, mivel az 1. kötet csak 2019-ben jelent meg]), továbbá Falileyev (Falileyev, Gohil, Ward 2010; Falileyev 2013, 2014), Lambert 2003, McCone 1996, Repanšek 2016, Sims-Williams 2006; Raybould, Sims-Williams 2007, 2009, Zair 2012 stb. munkái, valamint a LEIA, amely egy töredékesen fennmaradt, de mindmáig legalaposabb etimológiai szótára egy ókelta egyedi nyelvnek.

A jelen könyv bibliográfiájában mindenesetre etimológiai műként csak az IEW, az LIV^² és az NIL szerepel, ami a különböző nyelvekből származó, érvelésben is felhasznált számos szó miatt teljességgel elégtelen. Különösen súlyos következményekkel jár időnként, hogy a számos kelta megközelítés ellenére sem az ACS [Holder], sem a LEIA, sem pedig az EDPC (nem is beszélve Delamarre, Lambert vagy Repanšek munkáiról) nincs idézve. Időnként bizonyára érdemes lett volna az EWAhd-ba vagy az EDPG-be is betekinteni.

Mivel ez már hosszabb ideje így megy, időnként az a helyzet áll elő, hogy ugyanannak a névnek a germanista nyelvtudományban (illetve névkutatásban) és a keltológiában eltérő besorolásai akár évtizedeken át egymás mellett léteznek, anélkül hogy vita bontakoznék ki: az Isar neve például legalább egy évszázada egyértelműen keltának számít a keltológusok körében^¹ (és hangalaki kritériumok alapján valóban bizonyosan az is; vö. ehhez Bichlmeier 2016) – itt ismét „indogermán előgermáninak” vagy hasonlónak minősítik.

E könyv esetében is érvényes továbbá, hogy az egyes nevekről kialakult tudományos vélemény korántsem olyan egységes, mint ahogyan itt sugallják: ugyanezt a problémát már a DGNB kapcsán is jelezni kellett (vö. Bichlmeier 2015, 2015a). A jelen könyv – amelyre bizonyára kevésbé nehezedtek terjedelmi korlátok, mint a DGNB-re – esetében könnyen lehetséges lett volna legalább az egyes nevekre vonatkozó teljes releváns szakirodalom feldolgozása, és az etimológia különböző javaslatainak rövid megvitatása is. A könyv sokat nyert volna ezzel, és így akár a Dél-Bajorország és Közép-Ausztria német előtti neveinek kézikönyvévé is válhatott volna. Ezt a lehetőséget azonban elszalasztották, mivel az elmúlt két évtized új felismeréseket (vagyis etimológiákat) és magyarázatokat kínáló szakirodalmát meglehetősen következetesen nem dolgozták fel. A

^¹ Vö. például Pokorny 1914: 293, ahol a bajor Isart keltának nevezi, vagy DLG^² 191, Falileyev, Gohil, Ward 2010: 136; Delamarre 2012: 165; DLG^³ 192; DTNG 1: 390, ahol az *isarā szintén természetesen keltának számít. – Bach 1954: 21. sk. mindkét álláspontot ismerteti, anélkül hogy döntene.

Recenzijos / Reviews

365

HARALD BICHLMEIER

Ezeknek a meglehetősen elterjedt sorozatokban és folyóiratokban közzétett munkáknak a befogadása (összesen bizonyára három tucatnyi, különböző szerzőktől származó címről van szó) számos esetben hozzájárulhatott volna az elavult, illetve részben téves / lehetetlen megoldások újbóli közlésének elkerüléséhez, vagy egy, a tudományos szokásoknak megfelelő, a különböző megoldási javaslatokat megvitató bemutatás esetén azok elutasításához.

Részben a kortárs szakirodalom egyes részeinek mellőzése következtében a névcikkekben idézett szakirodalom bizonyos önhivatkozó tendenciát mutat (Greule időnként csak önmagát idézi, Wiesinger pedig önmagát részesíti előnyben); gyakran idézett szerző továbbá (Bajorország tekintetében) von Reitzenstein (különösen Reitzenstein 2006 [Ó-Bajorország tekintetében], 2013 [Bajor-Svábország tekintetében], elszórtan pedig Reitzenstein 1991). Greule összességében takarékosabban bánik a szakirodalommal, ritkán idéz három címnél többet, Wiesinger viszont átlagosan kétszer ennyit; Wiesinger névcikkei általában is feltűnően hosszabbak, mivel gyakran még a megnevezett objektum történetéhez is számos információt közölnek (lásd fent).

E megállapításokat kiválasztott példákon bemutatni túl messzire vezetne, és meghaladná e folyóirat kereteit. Itt az ezzel kapcsolatban Bichlmeier 2020-ban közölt részletes bemutatásra utalunk, ahol mindezt több mint három tucat példán részletesen kifejtik.

Összességében a következő kép rajzolódik ki:

Bármennyire meggyőző is – még ha szakirodalmi hivatkozásokban szegény is – a könyv első része, a második rész a névcikkekkel korántsem meggyőző. A névcikkeket nagyobbrészt a következő jellemzők határozzák meg:

• Az (ős-)indogermán rekonstrukciók alkalmazott átírási módja tekintetében (*w kontra *u, *bh kontra *bh⁻ stb.) következetlenek.

• Az elmúlt két évtized releváns szakirodalmát nem idézik (noha időnként az a benyomás keletkezik, hogy azért olvasták), következésképpen a bibliográfiában sem jelenik meg. Összesen bizonyára három tucatnyi, több szerzőtől származó címmel kellene / lehetne kiegészíteni a jegyzéket. Az e részben a régebbi megoldásokat jelentősen javító, illetve megcáfoló szakirodalom mellőzéséből végső soron az következik, hogy a könyv összességében ritkán lépi túl a 2000. év ismeretszintjét, és gyakorlatilag soha nem haladja meg a 2010-es szintet.

• A különösen a második részben közölt szakirodalmi hivatkozások erősen önhivatkozóak, mindenekelőtt a víznevek tekintetében. A két szerzőtől nem származó szakirodalom aligha teszi ki a felét, ezért az olvasóban az a téves benyomás keletkezhet, hogy az etimológiák az idézett szerzőktől származhatnak, holott azok

366

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Peter Wiesinger Albrecht Greule. Bayern und Romanen. Zum Verhältnis der frühmittelalterlichen Ethnien aus der Sicht der Sprachwissenschaft und Namenforschung

rendszerint nem tőlük származnak. Az egyes etimológiák „felfedezőit” mindenesetre nem nevezik meg célzottan; időnként a megoldás már egy évszázados.

• Csak egyes esetekben említenek egymással versengő javaslatokat, és ezeket is csak ritkán vitatják meg. Többnyire azonban csupán egyetlen megoldást közölnek, amely nem mindig az (általános vélemény, illetve nyelvtudományi belátás szerint) helyes.

• Következésképpen számos esetben rég túlhaladott, illetve régóta helytelennek felismert etimológiát közölnek; a közölt megoldások emellett gyakran visszalépést jelentenek a korábban már elért eredményekhez képest, időnként pedig ahhoz képest is, amit a két szerző saját, idézett szakirodalmában már korábban leírt.

• Többször minden vita nélkül egyetlen megoldásként kínálnak fel olyat, amely az adott névhez idézett szakirodalomban egyáltalán nem jelenik meg; az idézett szakirodalom tehát nem feltétlenül támasztja alá a bemutatott etimológiát.

Örvendetes, hogy megcáfolták a bajuvárok (nyelvi) román eredetének abszurd tézisét, és hogy Ó-Bajorország és Közép-Ausztria (nagyrészt) teljes, német előtti névanyagát most egyetlen összeállításban találjuk – a mű azonban e nevek etimológiáinak kézikönyveként nem használható: bár feltehetően valamennyi legkorábbi adatot megadják, az etimológiák – különösen kelta, vagy akár kelta előtti képződmények esetében – nem minősíthetők minden esetben helyesnek. A modern indogermanisztikának a nevek leírásába és magyarázatába való bevonására tett kísérlet dicséretes, de végső soron sikertelennek tekintendő. E tekintetben a könyv tipikus képviselője a (Közép-)Európa legősibb névrétegeivel foglalkozó munkáknak, amelyeket a témához nem megfelelő indogermanisztikai ismeretekkel rendelkező szerzők írtak.²

Közép-Európa e régi névanyagának teljes körű, megalapozott indogermanisztikai alapokon nyugvó feldolgozása tehát továbbra is desideratum marad. Mindazonáltal – még ha germanista részről gyakran nem is hasznosítják, vagy nem értik meg – a folyóiratokban és tanulmánykötetekben megjelenő cikkekben névről névre, laza egymásutánban már folyik.

² Például felhívjuk a figyelmet az (Bad) Ischl, Iller, Ilz, Vils / Fils címszavak hiányára; további nevek is hiányozhatnak.

Recenziók / Reviews

367

HARALD BICHLMEIER

IRODALOM

1. SZÓTÁRAK

ACS – Holder Alfred 1896, 1904, 1907: Alt-celtischer Sprachschatz. 3 kötet, Leipzig: Teubner.

Delamarre Xavier 2007: Noms de personnes celtiques dans l’épigraphie classique. Nomina Celtica antiqua selecta inscriptionum, Párizs: Edition Errance.

Delamarre Xavier 2012: Noms de lieux celtiques de l’Europe ancienne. (– 500 / + 500). Dictionnaire. (Collection les Hesperides), Párizs: Éditions Errance.

DGNB – Greule Albrecht 2014: Deutsches Gewässernamenbuch. Etymologie der Gewässernamen und der zugehörigen Gebiets-, Siedlungsund Flurnamen. S. Hackl-Rößler közreműködésével, Berlin, Boston: de Gruyter.

DLG^² – Delamarre Xavier 2003: Dictionnaire de la langue gauloise. Une approche linguistique du vieux-celtique continental, P.-Y. Lambert előszavával, 2^ᵉ. átdolgozott és jelentősen bővített kiadás, Párizs: Edition Errance.

DLG^³ – Delamarre Xavier 2018: Dictionnaire de la langue gauloise. Une approche linguistique du vieux-celtique continental, P.-Y. Lambert előszavával, harmadik kiadás, Párizs: Edition Errance.

DONB – Niemeyer Manfred (szerk.) 2012: Deutsches Ortsnamenbuch, Berlin, Boston: de Gruyter.

DTNG – Delamarre Xavier 2019–2021: Dictionnaire des thèmes nominaux du gaulois. A Dictionary of Gaulish Nominal Stems, I. kötet: Ab–/Ixs(o)–, II. kötet: Lab–/Uxs–pero– (Collection Linguistique 5, 6), Párizs: Éditions Les Cent Chemins.

EDPC – Matasović Ranko 2009: An Etymological Dictionary of Proto-Celtic. (Leiden Indo-European Etymological Dictionary Series 9), Leiden, Boston: Brill.

EDPG – Kroonen Guus 2013: Etymological Dictionary of Proto-Germanic. (Leiden Indo-European Etymological Dictionary Series 11), Leiden, Boston: Brill.

EWAhd – Etymologisches Wörterbuch des Althochdeutschen.

I. kötet: -a – bezzisto, Albert L. Lloyd és Otto Springer, Göttingen, Zürich: Vandenhoeck & Ruprecht, 1988.

II. kötet: bi – ezzo, Albert L. Lloyd, Rosemarie Lühr és Otto Springer †, Karen R. Purdy közreműködésével, Göttingen, Zürich: Vandenhoeck & Ruprecht, 1998.

368

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Peter Wiesinger Albrecht Greule. Bajorország és románok. A kora középkori etnikumok viszonyáról a nyelvtudomány és a névkutatás szemszögéből

III. kötet: fadum – fūstslag, Albert L. Lloyd és Rosemarie Lühr, Gerlinde Kohlrusch, Maria Kozianka, Karen R. Purdy és Roland Schuhmann közreműködésével, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2007.

IV. kötet: gāba – hylare, Albert L. Lloyd és Rosemarie Lühr, Gerlinde Schuhmann, Maria Kozianka, Karen R. Purdy és Roland Schuhmann közreműködésével, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2009.

V. kötet: iba – luzzilo, Rosemarie Lühr szerkesztésében, Harald Bichlmeier, Maria Kozianka és Roland Schuhmann munkája, Albert L. Lloyd közreműködésével és Karen K. Purdy együttműködésével, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2014.

VI. kötet: māda – pūzza, Rosemarie Lühr szerkesztésében, Harald Bichlmeier, Maria Kozianka, Roland Schuhmann és Laura Sturm munkája, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2017.

VII. kötet: quaderna – skazzōn, Rosemarie Lühr szerkesztésében, Dagmar S. Wodtko (munkahelyi vezető), Harald Bichlmeier, Maria Kozianka és Roland Schuhmann munkája, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2020.

Falileyev Aleksander, Gohil E. Ashwin, Ward Naomi 2010: Dictionary of Continental Celtic Place-Names. A Celtic Companion to the Barrington Atlas of the Greek and Roman World, Aberystwyth: CMCS.

IEW – Pokorny Julius 1959: Indogermanisches etymologisches Wörterbuch I, kötet, München, Bern: Francke.

LEIA – Vendryes Joseph: Léxique étymologique d’Irlandais ancien. – A: Dublin: School of Celtic Studies, Dublin Inst. for Advanced Studies, 1959 (ND 1981). – B: Dublin: School of Celtic Studies, Dublin Inst. for Advanced Studies, Paris: Centre National de la Recherche Scientifique, 1981. – C: Dublin: School of Celtic Studies, Dublin Inst. for Advanced Studies, Paris: Centre National de la Recherche Scientifique, 1987. – D: Dublin: School of Celtic Studies, Dublin Inst. for Advanced Studies, Paris: Centre National de la Recherche Scientifique, 1983. – R, S: Dublin: School of Celtic Studies, Dublin Inst. for Advanced Studies, Paris: Centre National de la Recherche Scientifique, 1974. – T, U: Dublin: School of Celtic Studies, Dublin Inst. for Advanced Studies, Paris: Centre National de la Recherche Scientifique, 1978.

_LIV^² – Rix Helmut et al. 2001: Lexikon der indogermanischen Verben. Die Wurzeln und ihre Primärstammbildungen. Második, javított és bővített kiadás, Wiesbaden.

NIL – Wodtko Dagmar S., Irslinger Britta, Schneider Carolin 2008: Nomina im Indogermanischen Lexikon, Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

Reitzenstein Wolf-Armin Frhr. von 1991: Lexikon bayerische Ortsnamen. Herkunft und Bedeutung. Második, javított és bővített kiadás, München: C. H. Beck.

Recenzijos / Reviews

369

HARALD BICHLMEIER

Reitzenstein Wolf-Armin Frhr. von 2006: Lexikon bayerischer Ortsnamen. Herkunft und Bedeutung. Oberbayern, Niederbayern, Oberpfalz, München: C. H. Beck.

Reitzenstein Wolf-Armin Frhr. von 2013: Lexikon schwäbischer Ortsnamen. Herkunft und Bedeutung. Bayerisch-Schwaben, München: C. H. Beck.

2. TOVÁBBI IRODALOM

Anreiter Peter 1996: Keltische Ortsnamen in Nordtirol. (Innsbrucker Beiträge zur Sprachwissenschaft, Vorträge und kleinere Schriften 65), Innsbruck: Institut für Sprachwissenschaft.

Anreiter Peter 2001: Die vorrömischen Namen Pannoniens. (Archaeolingua: Series minor 16), Budapest: Archaeolingua.

Anreiter Peter 2016: Nordtiroler Namen keltischer Herkunft, Bécs: Praesens.

Anreiter Peter, Chapman Christian, Rampl Gerhard 2009: Die Gemeindenamen Tirols: Herkunft und Bedeutung. (Veröffentlichungen des Tiroler Landesarchivs 17), Innsbruck: Universitätsverlag Wagner.

Bach Adolf 1954: Deutsche Namenkunde. II. kötet: Die deutschen Ortsnamen. Teil 2: Die deutschen Ortsnamen in geschichtlicher, geographischer, soziologischer und psychologischer Betrachtung. Ortsnamenforschung im Dienste anderer Wissenschaften, Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

Bichlmeier Harald 2015: [Recenzió:] Greule, Albrecht: Deutsches Gewässernamenbuch. Etymologie der Gewässernamen und der zugehörigen Gebiets-, Siedlungsund Flurnamen. S. Hackl-Rößler közreműködésével, Berlin, Boston: de Gruyter, 2014. – Acta Linguistica Lithuanica 72, 269–276.

Bichlmeier Harald 2015a: [Recenzió:] Greule, Albrecht: Deutsches Gewässernamenbuch. Etymologie der Gewässernamen und der zugehörigen Gebiets-, Siedlungsund Flurnamen. Sabine Hackl-Rößler közreműködésével, Berlin, Boston: de Gruyter 2014. – Kratylos 60, 82–89.

Bichlmeier Harald 2016: Isar, Isel, Isen, Iser, Isny – Egy bajorországi és ausztriai kelta víznévcsoport reflexei, függelékkel az Isura névhez (Bajor–osztrák hely- és víznevek indogermanisztikai szempontból 8). – Österreichische Namenforschung 42, 35–61.

Bichlmeier Harald 2020: Kutatási jelentés Európa (középső) részének régebbi nyelvi rétegei toponomasztikájáról. I. rész: Recenziós tanulmány: Wiesinger Peter, Greule

370

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Peter Wiesinger Albrecht Greule. Baiern und Romanen. Zum Verhältnis der frühmittelalterlichen Ethnien aus der Sicht der Sprachwissenschaft und Namenforschung

Albrecht: Bajorok és románok. A kora középkori etnikumok viszonya a nyelvtudomány és a névkutatás szemszögéből. Tübingen: Narr Francke Attempto 2019. – Kratylos 65, 1–85.

Falileyev Alexander 2013: The Celtic Balkans, Aberystwyth: CMCS.

Falileyev Alexander 2014: In Search of the Eastern Celts. Studies in Geographical Names, their Distribution and Morphology. (Archaeolingua, Series Minor 34), Budapest: Archaeolingua Alapítvány.

Lambert Pierre-Yves 2003: La langue gauloise. Description linguistique, commentaire d’inscriptions choisies. Átdolgozott és bővített kiadás. (Collection des Hesperides), Párizs: Éditions Errance.

McCone Kim 1996: Towards a relative chronology of ancient and medieval Celtic sound change. (Maynooth Studies in Celtic Linguistics 1), Maynooth: The Department of Old Irish, St. Patrick’s College.

Meid Wolfgang 2005: Keltische Personennamen in Pannonien. (Archaeolingua, Series Minor 20), Budapest: Archaeolingua Alapítvány.

Müller Stefan 2007: A germán nyelvről a laringális elmélet szempontjából. Bevezetéssel a laringális elmélet alapjaiba. (Studia Linguistica Germanica 88), Berlin, New York: de Gruyter.

Pokorny Julius 1914: Az Eisen szó eredete és etimológiája. – Kuhns Zeit-schrift 46, 292–294.

Raybould Marilynne E., Sims-Williams Patrick 2007: A Corpus of Latin Inscriptions of the Roman Empire containing Celtic Personal names, Aberystwyth: CMCS.

Raybould Marilynne E., Sims-Williams Patrick 2009: Introduction and Supplement to the Corpus of Latin Inscriptions of the Roman Empire containing Celtic Personal names, Aberystwyth: CMCS.

Repanšek Luka 2016: Keltska dediščina v toponimiji jugovzhodnega alpskega prostora. (Linguistica & Philologica 33), Ljubljana: Založba ZRC.

Scheungraber Corinna, Grünzweig Friedrich E. 2014: Die altgermanischen Toponyme sowie ungermanische Toponyme Germaniens. Ein Handbuch zu ihrer Etymologie. Hermann Reichert szerkesztésében, Robert Nedoma bibliográfiájának felhasználásával. (Philologica Germanica 34), Bécs: Fassbaender.

Sims-Williams Patrick 2006: Ancient Celtic Place-Names in Europe and Asia Minor. (Publications of the Philological Society 39), Oxford, Boston: Blackwell Publishing.

Recenzijos / Reviews

371

HARALD BICHLMEIER

Zair Nicholas 2012: The Reflexes of the Proto-Indo-European Laryngeals in Celtic. (Brill’s Studies in Indo-European Languages and Linguistics 7), Leiden, Boston: Brill.

Beérkezett 2020. szeptember 15-én.

HARALD BICHLMEIER Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg Keleti Intézet Indogermanisztikai és Általános Nyelvészeti Szeminárium Ludwig-Wucherer-Str. 2 D-06099 Halle (Saale) [email protected]

A Lipcsei Szász Tudományos Akadémia Jénai munkacsoportja: Az ófelnémet etimológiai szótára Zwätzengasse 12a D-07743 Jena [email protected]

372

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII