Az etnonimák történetéből

VINCENTAS DROTVINAS

Vilniaus pedagoginis universitetas

Az etnonima (gör. ethnos – nép, törzs és onyma – név), más néven népnév, egy nép, nemzetiség, törzs, nemzetség stb. megnevezése. Az etnonimákat (az etnonímiát), azok szerkezetét, eredetét, típusait, elterjedését és működését az onomasztika egyik ága, az etnonimika vizsgálja. Az etnonimákat aszerint különböztetjük meg, hogy egy nép tagjai miként nevezik magukat (autoetnonimák, vagy önelnevezések), illetve hogy a szomszédok miként neveznek egy népet (alloetnonimák). Az etnonima és az ország neve közötti kapcsolat kétféle lehet. Egyes esetekben az etnonima az elsődleges, és mintegy meghatározza az ország nevét, például: görögök – Görögország; más esetekben az ország neve az etnonima alapja, például: Róma – rómaiak, Egyiptom – egyiptomiak.

Az ókorban a litvánok csak a legközelebbi szomszédok törzseinek és népeinek elnevezéseit ismerték; ezekkel gazdasági és kulturális kapcsolatban álltak, és gyakran háborúztak is. Az etnonimák száma folyamatosan gyarapodott, ahogy bővültek a litván nép és állam kapcsolatai az európai országokkal, különösen Litvánia megkeresztelkedése, a litván írásbeliség kialakulása és más hasonló fejlemények után. A régi szótárakban is számos közeli és távoli etnikai közösség neve található. Az etnonimák ezért a litván nyelv szótári állományának (regiszterének) részét képezik, és egy adott korszak szókincsét tükrözik. A szótárakban az etnonimák leggyakrabban a földrajzi nevek mellett szerepelnek, és sokszor az etnonimából képzett melléknév is követi őket.

A cikk a régi írásos emlékek* jellegzetes etnonimáit tekinti át Martynas Mažvydastól Kristijonas Donelaitisig, különös tekintettel a XVII–XVIII. századi kéziratos és nyomtatott litván szótárakra, továbbá tárgyalja ezek eredetét, litvánosítását és fennmaradását a köznyelvben.

örmény

Csak K. Sirvydas szótárában található: Orminian / Armenius, armenus, Armenas SD³.

* Itt nem tárgyaljuk a régi írásos emlékekben előforduló bibliai etnonimákat, például: ugareņai, ebiōnitai, efėzai, galatai, galilėjiečiai (és galilėjūnys), jeruzalimonys, korinčionys, samaritōnai stb.

160

Vincentas Drotvinas | Iš etnonimų istorijos

cseh

Az etnonima csak K. Sirvydas szótárában található meg: Czech / Bohemus. čiekas SD¹, SD³.

cigány

Az Indiából származó cigányok a XIII–XIV. században jelentek meg Európában, Kelet-Európában pedig először Szlovákiában és Magyarországon (vö. a XIV. századi magyar cigány), később Lengyelországban és Litvániában is megjelentek. A. Salys szerint a cigányok Délkelet-Litvániában körülbelül a XV. század közepén tűnhettek fel, egy évszázaddal később pedig Litvánia nyugati részét is elérték (Salys 1985: 499). A cigonas alak K. Sirvydas szótárában található meg: Cygan. Cyngarus, Cygonas SD³. Kis-Litvánia szótáraiban a cigonas mellett a mai čigonas alakot is megtaláljuk: Cigeuner. Cigonas, o. M. C IV; Cigeunerin. Ciganka, os. F. C IV; Cigeuner. Czigonas. Cigeunerin, Cziganka Kr. A népnév az újgörög Atsinganoi szóból ered (Salys 1985: 497). A cigányok másik elnevezése – az egyiptomiak – angolul Gypsies, spanyolul és portugálul gitanos stb. (Salys 1985: 497). Franciaországban a cigányokat Bohémien néven említik. A világ cigányainak első kongresszusán 2001-ben hivatalossá tették a romák elnevezést (rōm „ember, férfi”). Ennek a talán legvándorlóbb népnek van valószínűleg a legtöbb aloetnonimája is.

egyiptomi „egyiptomi”

Az Egiptas tájnévből származik. Ezt az alakot a XVII. századi kis-litvániai szótárakban találjuk meg: Apkasse Egyptena į Smilty C I, valamint a C II-ben stb. Más változatok is előfordulnak: egipcionas DP; Aegypt er Egipcion‘s Egyptionas B.

dán „dán”

M. Daukšas Postillájában található meg (< lengyelül Dunczik „dán”).

görög

Az ókori görögök önelnevezése a hellének (Hellēnes), országuk pedig Hellas (Hellas). A későbbi görög (graikos) elnevezés a latin graecus közvetítésével terjedt el. A legrégebbi forma a litván nyelvben: grakas: Greczyn / Graecus, Grakas SD³ (vö. Grecki. Graecus, Graecanicus. Grakißkas; Grecya / Graecia (litván megfelelő nélkül)). A német nyelv fonetikája által meghatározott grykas forma a Kis-Litvánia szótáraiban fordul elő, például: Grieche, Grykas, o. M. C II (vö. Griechen=Land. Grykißka Zeme).

Terminologija | 2006 | 13

161

porosz

A porosz terminus M. Daukša Postillájából ismert. Kis-Litvánia szótáraiban ezt találjuk: Reuß gudas, o. M. C III; Reußen. Guddas. Guddu Zeme C III; Guddas, do – eine Gudde, Gothe R, MŽ. J. Brodovskis szótárában a maskolius megfelelője is megtalálható: Reuß Moſcovita Guddas, Maſkolus. Az porosz etnonima jelentése történetileg meglehetősen változatos volt. G. H. F. Nesselmanno szótárában a Guddas, o. M. jelentése lengyelül: ein Pole. K. G. Milkaus szótárában képzett alakok is szerepelnek: Gudduk‘s, ko, m., amelyek bővebb magyarázata: ein junger Gudde, schlechter polnischer Kerl M; továbbá Paguddoju, oju, osu, oti ich rede nach einem polnischen Akzent, spreche schlecht littauisch.

izraelita, izraelioni

A tulajdonnévből származik: Israel: Israel, Israels, o. M. C II, Israel (Gottes Fürst, nom viri. Izrael). B. M. Daukša Postillájában az etnonima izraelionis alakját találjuk, valamint Israeliter, Israelitas, Israelitenas B, Izraelitas, ta, Izraelitenas, ene R, MŽ.

kúr

XVII. századi szótárakban fordul elő, ami azt mutatja, hogy a kurók a többi balti nép számára még jól ismertek voltak. Alakja meglehetősen változatos: Chure Kurßys Lex, Cure Kurßis, io. M. C, Cure Kurszys Kr, vö. Churland Kurlendrija, Churländer Kurlendikas (?) Richt. K. G. Milkaus szótárában a Kurßis, ßio, m. ein Kur jelentése: Klaipėda megye lakosa, ein Einwohner im Memelschen Hauptamt (a pakuršiuoti igét is hozzáfűzi; vö. pakurßoju, ójau, awau, óśu, oti – litvánul beszélni klaipėdai akcentussal, ich rede nach dem Memelschen Akzent Littauisch).

lett

A 17–18. századi Kis-Litvánia szótáraiban is előfordul: Liefland Latvija, Lieflander latwys Lex, Lieffländer Latwys Kr, Liefland Latwya, os. F., Lieflander, Latwys, jo. M. C II. Terra Letthorum a 11–13. századi történelmi dokumentumokban szerepel; az ország neve, a Latvija csak a 19. századi írásokban jelenik meg, a lett szót pedig először 1648-ban említik (Sabaliauskas 1990: 352). A régi szótárak adatai alapján a Latvija országnév keletkezése mintegy 200 évvel korábbra tehető.

162 Vincentas Drotvinas | Iš etnonimų istorijos

lengyel

A lengyel etnonima az óoroszból származó egyik legrégebbi jövevényszó; az óoroszban a 10. század közepéig nazális magánhangzók voltak, amelyek később az en kettőshangzóvá alakultak. Mind a Nagy-, mind a Kis-Litvánia szótáraiban rögzítették: Pohle lenkas Lex; Pole Lenkas Richt; Polak / Polonus Sarmata. łynkas SD¹. Ha ezt a jövevényszót a 10. század után vettük volna át, más alakja lenne; vö. a lengyel önelnevezéssel: polak, oroszul поляк (Būga 1961: 756; Sabaliauskas 1990: 228). Ennek az etnonimának a töve az ország nevében is fennmaradt: Polska.

kis-litvániai lakos, litván

A Balti-tenger keleti partján élő őseink legrégebbi törzseit az aisztok néven nevezték. Ezt Tacitus római történész Germania című művének (kb. 98) Aestiorum gentes elnevezése mutatja. A mai baltiak elnevezés viszonylag új: elsőként G. H. F. Nesselmann német baltista használta 1845-ben „Az ősi poroszok nyelve” című művében (Die Sprache der alten Preussen, Berlin). Litvánia neve latinul, Lithuania, először 1009-ben szerepel a quedlinburgi évkönyvekben, a népnévnek azonban jóval korábban is ismertnek kellett lennie. Mivel az írásbeliség a litván nyelvben viszonylag későn alakult ki, a litvánokra vonatkozó elnevezéseket (amelyek latinul és óoroszul is ismertek) sokáig nem jegyezték le litvánul. A Lietuvininkas – a litvánok régi elnevezése – nemcsak Kis-Litvánia 17–18. századi szótáraiban található meg: Littauer lietuwinink‘s Lex; Littauer Lietuwininkas, o. M. ka. os. F. et [Lietuwin]ke, es C II; Littauer Lietuwininkas Kr és másutt, hanem K. Sirvydas szótáraiban is: Litwin / Lithuanus, Lietuwinkas SD¹, Litwin. Lituanus. Lietuwinkas SD³ (valamint Litua / Lithuania, lietuwa; litewſki / Lithuanicus: lietuwiszkas SD¹, Lituá / Lithuania. Lietuwa; Litewſki / Lithuanicus. Lietuwiſzkas SD³). A kölcsönzött litvinas etnonimát, vö. lengyelül Litwin, ma családnevek őrzik. A mai lietuvis etnonimát feltehetően Simonas Daukantas használta először (Daukantas 1993: 340). A régebbi lietuvi­ninkas etnonima jelentése mára specializálódott: Kis-Litvánia litvánjaira vonatkoztatva használják.

moszkovita

Kis-Litvánia szótáraiban a következő alakok találhatók: Muſkowiter, Maskolus (vö. még Muſcou, Makswa) Kr, Mascowiter, Mazkolus (vö. még Mascau, Makswa) Richt. K. Sirvydas szótárában inkább litvánosított elnevezéseket találunk: maskvytis: Moſkwa / Moſcouia. Maſkwiciey / Maſkwiciu žieme, Moſkwicin / Moſchus. Maſkwitis SD³. Az etnonima legújabb változata a maskvėnas, vö.

Terminologija | 2006 | 13

163

Mykolas Lietuvis: „A litvánok, tatárok és moszkvaiak szokásairól“ (Vilnius, 1988).

pinas „finn“

A XVII. századi Kis-Litvánia szótáraiban található meg, például: Finnek, Pinna, és többes számú Finnland Pinnu Zeme C II. Vö. továbbá német Finne, angol Finn, francia Finnos, lengyel Fin, orosz фин. Suomiu önelnevezése Suomi. A népnév suo-mis (K. Būga somai, nyelvjárási sominis ’szél’; somis, soma), az országnév pedig Suo-mija csak a XIX. század végén kezdett használatba kerülni (vö. még a lett soms, somiete).

francia

A francia önelnevezésből, a François alakból ered, amely a középfelnémet Franzois, Franseis közvetítésével nyerte el mai alakját: Frantzose; a lengyel franzuz és az orosz француз közvetítésével került a litván nyelvbe. Kis-Litvánia XVII–XVIII. századi szótáraiból ismert: Frantz̧os Prancusas C II, Frantzose Prancuzas Kr.

porosz

A porosz népnév (Bruzi) első említése a IX. században, az úgynevezett Bajor Geográfus írásaiban található (LKE 1999: 514). Ez a nyugati balti elnevezés egyaránt megtalálható K. Sirvydas és Kis-Litvánia szótáraiban: prufak / Boruffus. Prutenus, prufas SD¹; Preuβ prusas Lex; Preuβ Prusas, o. M. C III; valamint később is: prusokas, prusoke, pruselka N.

rymionis, rymionas „római“

Ez a régi írásokban talán a legtöbb változattal előforduló népnév: M. Mažvydasnál rymionys; M. Daukša Postilájában Rimionis (lengyelül Rzymianin, Rimionka, Rzymianka); K. Sirvydas szótárában Rzymianin / Romanus, Rimionis SD¹. Továbbá Römer Rymionis, nio. M. C III; a rymionas a Lex és Milk aus szótáraiban is szerepel. Az úgynevezett Krause-szótárban Römer, Rimienas; vö. még rymianas (lásd Palionis 2004: 395). Ez az alapul szolgáló szó változatosságával magyarázható: Rymas M. Daukša katekizmusában, Rimas (lengyelül Rzym) M. Daukša Postilájában, Rzym / Roma, Rimas SD¹, Rom, Rimija, Rimas Lex, továbbá Rom, Rimija Kr., Rymas R és MŽ. Az utóbbi évtizedekig a népnév romėnas alakja volt elterjedt; manapság, főként a katolikus egyház szövegeiben, a romietis alak használatos a legszélesebb körben.

164 Vincentas Drotvinas | Iš etnonimų istorijos

skót „skót”

K. Sirvydas szótárában található: Szot / Scotus, Szatas SD³, valamint Kis-Litvánia szótáraiban: Schott Szatas Lex, Schott, Szatas, o. M. C III, Schotte Szatas Richt.

svéd

M. Daukša Postillájában található (Szwedai), valamint Kis-Litvánia szótáraiban: Schwede Szwedas, míg a Lex-ben Schwed Szwedas, o Richt, M, C III és másutt. S. Daukantas ennek az etnonimának sajátos módon motivált alakját használta: žuvedus (žuvis + ėsti), de ez nem honosodott meg.

svájci, svájci „svájci”

Schweitzer Sweiczorus Kr., Schweitzar C III – nincs litván megfelelője. K. Donelaitisnál még ez is előfordul: Gyakran ettem franciákkal és svájciakkal. Te, francia fajankó, a kövér svájcival, És még ki tudja, kikkel jöttél össze, hogy Litvániát sanyargassátok.

sváb „sváb”

Szwab / Sueuus, βwobas SD³; vö. még βwobu žieme ugyanott. Németül Schwabe C III – nincs litván megfelelője.

tatár

Az első tatárok (krími tatárok) Vytautas, a Nagy idején telepedtek le Litvániában. A totorius etnonimát M. Daukša Postillája (Totorei) és a XVII. századi források rögzítik: Tatarzyn / Tartarus, Scytba, Tatoris SD¹; Horda Tatarłka. Tartarorū caetas, ciuitas. Republica. Sueyga / wisotine Totoriu SD³. Kis-Litvánia szótáraiban a következőket találjuk: Tartar Totorus Lex; Tartar, Totorus, aus, M. [Toto]rene, es, F. C IV; Tartar Totorus R és másutt.

török

M. Mažvydas írásaiban és M. Daukša Postillájában található, majd később a XVII. századi szótárakban is: Turczyn / turca. Turkas SD³; Turcke turkas Lex, vö. Turckey Turku zeme; Turcke. Turkas, o. M. C IV és másutt.

hollandus „hollandus”

F. Pretorius szótárában található: Holländer. Ullendras, o. M. C II, vö. a lengyel Holender „hollandus” szóval. A mai nyelvi forma: hollandus.

Terminologija | 2006 | 13 165

unguras žr. vengras

magyar, vengras

Etnonimas lietuvių kalboje žinomas dviem formom: senąja unguras ir dabartine vengras. Unguras yra to paties senumo skolinys iš senosios rusų kalbos kaip ir lenkas: po X a. nosiniam balsiui ų išvirtus dvigarsiu un, plg. vok. Ungar „vengras“, taip pat lot. Hungaria, hungaristica „vengrų kalba ir kultūra“. Iš Jugros upės šiaurės Urale kilęs. Savivardis Magyar. Bendrinės kalbos forma vengras yra antrinio, vėlesnio, skolinimosi pavyzdys, plg. lenk. Węgier „vengras“, Węgrzy „Vengrija“ (Būga 1961: 757). M. Daukšos Postilėje randama naujesnė forma Węgrai. Dabartinė forma vengras randama jau XVII a. žodynuose: Ungar Wengras, o. M. C IV ir K. Sirvydo žodyne Węgrzyn / Pannonius, Hungarus, Wingris SD³ ir Węgierka ziemia / Panonia inferior, ungaria vel hungaria, Wingriu žieme SD³.

valakas, ulakas „olasz”

A valakas alak K. Sirvydas szótáraiban található: Włoch / Italus, Walakas SD¹, włoch / Italus, watakas SD³, vö. wlachas (Palionis 2004: 548). A Vłakas alak M. Daukšas Postillájában fordul elő (< lengyelül włoch „olasz”, vö. Włochy „Olaszország”).

német

Ez az egyik legbizonytalanabb eredetű etnonima, amely nem hozható összefüggésbe a németek önelnevezésével: Deutscher. A német etnonima eredetét Kazimieras Būga a 93. cikkében fejtette ki. Vokia, miksai ir Kuršas (Būga 1959: 226–230). Az ország nevéből, a Vokia (lettül Vāca, kur. *Vākijā „a vikingek országa”, lásd még Mažiulis 1996: 144–145), származik a régi *vākis „viking” etnonima, amely kurói közvetítéssel került át, és Jonas Bretkūnas Postillájában található: Tassai szodis Jesus ne lietuwniku, ne Lenku, nei wokių szodis ira. Magából a Vokia névből alkottuk meg a német elnevezést, amelyet először a Lietuvos Metrika 1498-as dokumentuma említ (lásd még Vokia „Deutschland” Būga 1961: 550–552). Būga ugyanitt arra figyelmeztet, hogy a német hangsúlyozása régies, M. Daukšas Postillájában, P. Ruigys, K. G. Milkus és mások írásaiban fordul elő. A német etnonimát M. Daukšas Postillájában, K. Sirvydas szótárában találjuk: Niemiecka žiemia / albo rzę|ża niemiecka / Alemania, germania, teutonia. Wokia / wokiečių žiame SD¹, Niemiec / Germanus, teutono, Alemanus. wokietis SD¹, valamint Niemka / Germana, alemana, teutona, wokiete SD¹; továbbá Kis-Litvánia szótáraiban: Deutscher Woketis Lex;

166

Vincentas Drotvinas | Iš etnonimų istorijos

Deutscher Wokėtis, czio C I; Deutscher Woketis Kr. Deutschland tauta Wokė Lex, Deutschland Wókie, es. Tauta, os F. C I; vö. Deutschland Woke Tauta Kr, továbbá Ruigio és Milkaus szótáraiban.

A Vokietija tájnév a vokietis népnévből keletkezett; először alighanem Frydrichas Kuršaitis 1870-es szótárában fordul elő.

zaksas „szász“

Megtalálható az úgynevezett Richter-szótár kéziratában: Sachse. Zaksas. F. Pretorius szótárában a Sachse és a Sachsen a C III-ban – litván megfelelő nélkül.

zsidó

A zsidó etnonima az ókori júdeaiak, vagyis Júda (Jehuda) leszármazottainak elnevezéséből ered; vö. a Júdea tájnevet is. A Spanyolországban élő zsidókat (félmillióan voltak) 1492-ben Torquemada nagyinkvizítor rendelete alapján üldözték, kereszténységre kényszerítették vagy az országból való menekülésre bírták. A kiűzött zsidók Portugáliában, Angliában és Németországban telepedtek le; ez utóbbiban a Rajna mindkét partján éltek, majd később eljutottak Kelet-Európába. Az általános héberek (a sémi népek egyik ága, izraeliták) elnevezés mellett, amely a görög hebraios „zsidó” szóból ered, vö. olasz ebrei, orosz евреи, a zsidók lakóhelyük szerinti külön elnevezéseket kaptak. Például a portugáliai zsidókat marranos néven nevezik, a spanyolországi és portugáliai zsidókat sefardoknak (sefardini), a németországiakat askenáziknak (Németország héber elnevezéséből: Aškenazi), Litvánia, Lengyelország és Belarusz zsidóit pedig litvákoknak, és így tovább. A latin Judaeus szóból, középfelnémet közvetítéssel: jude, ered a zsidó askenázi nyelv judisch – (j)ididisch elnevezése. A bibliai héber nyelvet a XX. századi szükségletekhez az odesszai zsidó Eleazar Ben Jehuda (1858–1922) igazította, és megjelentette a Thesaurus totius Hebraitatis című művet (1908). Az etnonima M. Mažvydas írásaiban (Mažiulis 1996: 438), valamint XVII. századi szótárakban is előfordul: żyd / Judaeus, hebraeus, źidas³; Jude Zydas, Judin Zydelka Lex; Jude Zydas, o. M. Judin, Zydelka, os. F. C és másutt. A ž mássalhangzó megjelenését azzal magyarázzák (Преображенский 1959: 211), hogy a szláv nyelvek a szót a germán nyelvektől vették át, ezek pedig az Alpoktól északra élő újlatin népektől; vö. latin Judaeus, francia juif, olasz giudeo, cseh Žid, Židovka, lengyel Żid, Żidowka.

KÖVETKEZTETÉSEK

A tanulmány a „nemzetiség szerinti személymegnevezések” szemantikai mező etnonimacsoportjával foglalkozik, amelyet a régi (XVI–XVIII. századi) litván írásokból válogattak ki. Az etnonimák eredetét, litvánosodását és a köznyelvben való fennmaradását tárgyalja.

Terminologija | 2006 | 13

167

Tartalmuk szerint a tárgyalt etnonimák a litvánokhoz közelebb álló európai népek elnevezései.

Eredetük szerint az etnonimák (a litvánok saját önelnevezését kivéve) a litván nyelv jövevényszókincséhez tartoznak.

Az etnonimák eredete különböző: balti eredetűek (liet uvis, latvis, prūsas), az óoroszból átvett szavak (lenkas, vengras), német eredetűek (litván vokietis, lett vā cietis); az újabbak közvetítő nyelveken keresztül kerültek a nyelvbe.

A régi etnonimák nagy része megőrződött a mai litván nyelvben.

Néhány régi jövevény-etnonima archaizmussá vált, és ma újabb elnevezések váltották fel (unguras – vengras, pinas – suomis, šatas – škotas).

A régi etnonimák hagyományos készlete folyamatosan új etnonimákkal bővül. Ezt Litvánia gazdasági és kulturális kapcsolatai határozzák meg Európa és a világ népeivel.

ŠALTINIAI

B – Lexicon Germanico-Lithvanicum et Lithvanico-Germanicum... von Iacobo Brodowski (~ 1740, rankraštis Lietuvos mokslų akademijos bibliotekoje).

C – Clavis Germanico-Lithvana (fotografinis leidimas). Rankraštinis XVII a. vokiečių-lietuvių kalbų žodynas, I–IV. Parengė Vincentas Drotvinas, Vilnius, 1995–1997.

Daukantas – Simonas Daukantas. Didysis lenkų–lietuvių kalbų žodynas. Lt. Parengė Giedrius Subačius, Vilnius, 1993; III t. Parengė Giedrius Subačius, Vilnius, 1996.

DK – Mikalojaus Daukšos 1595 metų Katekizmas. Parengė Vida Jakštienė ir Jonas Palionis. Vilnius, 1995.

DP – Indeks-słownik do „Daukšos Postilė“. T. II. Opracował Czesław Kudzinowski, Poznań, 1977.

Kr – [Andriejus Kraužė?] Vokiečių–lietuvių kalbų žodynas (XVIII a., rankraštis Lietuvių kalbos instituto bibliotekoje).

Lex – Lexicon Lithuanicum (fotografinis leidimas). Rankraštinis XVII a. vokiečių-lietuvių kalbų žodynas. Parengė Vincentas Drotvinas, Vilnius, 1987.

M – Littauisch-deutsches und Deutsch-littauisches Wörter-Buch... von Christian Gottlieb Mielcke... Königsberg, 1800.

MR – Dominykas Urbas. Martyno Mažvydo raštų žodynas, Vilnius, 1997.

N – Nesselmann G. H. F. Wörterbuch der Littauischen Sprache, Königsberg, 1851.

R – Littauisch-Deutsches und Deutsch-Littauisches Lexicon... von Philipp Ruhig... Königsberg, 1747.

Richt – [Johannas Richteris?] Vokiečių–lietuvių kalbų žodynas, Halle, 1728 (rankraštis Halles-Wittenbergo Martino Lutherio universiteto Frankės fundacijos bibliotekoje).

SD¹ – Senasis Konstantino Sirvydo žodynas (fotografinis leidimas). Parengė Kazys Pakalka, Vilnius, 1997.

SD³ – Pirmasis lietuvių kalbos žodynas: Konstantinas Sirvydas. Dictionarium trium linguarum (fotografinis leidimas). Parengė Kazys Pakalka, Vilnius, 1979.

LITERATŪRA

Būga K. 1959: Rinktiniai raštai 1, Vilnius.

Būga K. 1961: Rinktiniai raštai 3, Vilnius.

LKE: Lietuvių kalbos enciklopedija. Parengė Kazys Morkūnas, redagavo Vytautas Ambrazas, Vilnius, 1999.

Mažiulis V. 1996: Prūsų kalbos etimologinis žodynas 3, L–P. Vilnius.

168 Vincentas Drotvinas | Iš etnonimų istorijos

Palionis J. 2004: XVI–XVII a. lietuviškų raštų atrankinis žodynas, Vilnius.

Sabaliauskas A. 1990: Lietuvių kalbos leksika, Vilnius.

Salys A. 1985: Čigonai. – Raštai 3. Roma. 497–499.

Преображенский А. Т. 1959: Этимологический словарь русского языка. Том первый, А–О. Москва.

FROM THE HISTORY OF ETHNONYMS

This paper deals with a group of ethnonyms in the semantic field of the names of nationalities, taken from old Lithuanian writings (16–18th centuries). It discusses the origin of ethnonyms, their Lithuanisation and survival in the standard language.

In respect of content, the ethnonyms discussed are names of European nationalities.

According to origin, ethnonyms (except for the name of Lithuanians themselves) are part of the borrowed vocabulary of the Lithuanian language.

The origin of ethnonyms differs: they are Baltic (lietuvis (Lithuanian), latvis (Latvian), prūsas (Prussian)), borrowings from the Old Slavonic (lenkas (Pole)), German language (Lith. vokietis, Lat. vā­cietis) or newer ethnonyms which came through intermediary languages.

The majority of old ethnonyms have survived into modern Lithuanian.

Some old borrowed ethnonyms became archaisms and were substituted with newer names (unguras – vengras (Hungarian), pinas – suomis (Finn), šatas – škotas (Scott)).

The traditional inventory of old ethnonyms is constantly being complemented with new ethnonyms. This is a reflection of economic and cultural relations between Lithuania and other European and world nations.

Gauta 2006-07-10

Vincentas Drotvinas Vilniaus pedagoginis universitetas Lietuvių kalbotyros katedra T. Ševčenkos g. 31, LT–03111, Vilnius E. paštas [email protected]

Terminologija | 2006 | 13 169