PERSONALIJOS

ALBINAS DRUKTEINIS

Klaipėdai Egyetem

VITO LABUTIS PROFESSZOR MUNKÁINAK ÉS TEVÉKENYSÉGÉNEK IRIGYLÉSRE MÉLTÓ SOKSZÍNŰSÉGE

Egy alkalmi írásban általában a tudományos munkák és az egyéb tevékenység jellemzését, a személyiség bemutatását várjuk. Ennek természetesen helye van. Másfelől azonban a jubileumok alkalmával szóban elhangzó jellemzésekből már sokat hallani, és ez sem az ünnepeltnek, sem másoknak nem jelentene újdonságot. A tudós számára bizonyára értékesebbek az általa közzétett kutatási témákról, más tudományos munkák kérdéseiről szóló különféle, akár polemikus fejtegetések. Ezért ebben az alkalmi írásban is elsősorban a tudós hosszú pályafutása során közzétett kutatásokhoz, áttekintésekhez és egyes megjegyzésekhez fűzött kommentárokra összpontosítunk, megpróbálva felismerni bennük a nyelvtudomány számára leghasznosabb (természetesen szubjektív nézőpontból megítélt) állításokat, leírásokat és álláspontokat.

232

KALBOS KULTŪRA | 85

és a nyelvtudomány számára leghasznosabb (természetesen szubjektív nézőpontból megítélt) állításokat, leírásokat és álláspontokat.

Vitas Labutis professzort elsősorban szintaktikusként ismerjük, aki közreadta Jonas Jablonskis és Jonas Balkevičius litván nyelvi szintaxissal kapcsolatos kutatásait és leírásait. Már az 1976-ban megjelent tankönyvben, a Žodžių junginių problemos (Labutis 1976) című műben bemutatott szókapcsolat-osztályozások, különösen a szintaktikai-szemantikai osztályozás, alapul szolgálnak a szókapcsolatok és a szavak közötti viszonyok leírásához mind a nyelvtani szintaxisleírásokban, mind a felsőoktatási szintaxiskurzusokon. Bármennyi különféle kutatást és szókapcsolat-leírást olvasunk is, mégis meggyőzőbbnek tűnik, hogy a mellérendelő viszonyban álló szópárokat nem soroljuk a szókapcsolatok közé, a predikatív központként működő szavak viszonyát pedig szókapcsolati viszonyra és mondatbeli predikatív viszonyra bontjuk, vagyis két különböző szint viszonyaként értelmezzük; ez egyben a predikatinis junginys („predikatív szókapcsolat”) elnevezés elvetését is megalapozza. A szintaxisleírás különféle irányzatai a szintaktikai viszonyok más értelmezéseit is javasolják, ezek azonban mégsem tűnnek olyan meggyőzőnek ahhoz a szintaktikai viszonyfelfogáshoz képest, amely a valóság megismeréséből eredő, jelentéssel bíró szavakkal kifejezett szintaktikai kapcsolatokhoz kötődik. Az igazat megvallva (a polemikától sem riadva vissza), mindmáig nem sikerült következetesen megmagyarázni az összetett szókapcsolat fogalmát. Ha szókapcsolatnak két, önálló lexikai jelentésű, alárendelő viszonyban álló szó kapcsolatát tekintjük, nehéz elképzelni, miként illeszkedhetne ide egy harmadik szó. A bővítményt magához kapcsoló alárendelt tag egyszerűen új szókapcsolatot alkot. A szókapcsolatok egymás közötti viszonyai pedig már nem tartoznak a szókapcsolat szerkezetéhez.

A szintaktikai jelenségek értékelésekor mindig igyekeztek figyelembe venni a funkcionális hasonlóságokat és különbségeket. Hiszen a predikatív központként működő szavak szókapcsolatként, illetve mondatközpontként való értelmezése is lehetséges, ha megkülönböztetjük az adott szópár kommunikációs egységben – a mondatban (megnyilatkozásban) – betöltött szerepét a szintagmatikus kapcsolatok megvalósulási egységeként betöltött szerepétől. A Lietuvių kalbos sintaksė (Labutis 1998 és mások) című műben funkcionális közelségük miatt a mellékmondatokat az azonos típusú mondatrészek mellett tárgyalják. A funkcionális szemlélet elméleti kérdéseit Labutis professzor már nagyon régen felvetette. A szerző a Kalbotyroje folyóiratban 1981-ben megjelent cikkében, a nyelvi jelenségek leírásának formától a jelentés felé, illetve a jelentéstől a forma felé haladó irányáról vitázva, elutasítja a „vagy-vagy” álláspontot: mindkét kutatási irány szükséges, és kiegészítik egymást (Labutis 1981: 57). Általában úgy vélik, hogy a nyelvi jelenségek vagy egy szint leírásának kezdeti szakaszaiban a formáktól a jelentések felé haladó leírás dominál, a későbbi szakaszban pedig, miután minden egyes nyelvi egységről vagy azok csoportjáról összegyűjtötték a szükséges információkat, ennek az ellenkezője.

A. DRUKTEINIS. Pavėdėtina profesoriaus Vito Labučio darbų ir veiklos įvairovė

233

Úgy tűnhet, hogy a litván nyelv nyelvtanát mára kellőképpen leírták. Kazimieras Župerka nyelvi eszközök versengéséről szóló leírásában (Župerka 1995) azonban a metanyelvi kommentárok vizsgálata – amely szorosan kapcsolódik a beszélői szándékokhoz, és a nyelv működését jellemzi – mégis a formától (kifejezéstől) a jelentés felé haladó kutatáshoz sorolható. Úgy tűnik, a nyelvi jelenségek minden új megközelítése, a kutatás minden új szempontja megköveteli a nyelvi egységek funkcióinak meghatározását a választott közegben, ez esetben a kommunikációs aktusban. A fent említett cikkben megfogalmazott tétel tehát, miszerint mindkét funkcionális irányra szükség van, fontos elméleti kiindulópontja volt a funkcionális kutatásoknak, és nem csupán annak a konkrét, vitázó jellegű cikknek az esetében volt jelentős.

Az egyik funkcionális irány részletes leírására jóval később tér vissza a szerző a Lietuvių kalba elektronikus folyóiratban közzétett cikkében (Labutis 2007). „Bevezetés a beszélői funkcionális nyelvtanba” című tanulmánya arra utal, hogy a korábban említett, jelentéstől a forma felé haladó irány a jelentés oldalán kibővül a beszélői szándékkal, a kommunikációs aktussal. Ez teljesen érthető és elfogadható: a nyelvi tények közül sok, sőt még a nyelvi rendszer szabályszerűségei is megmagyarázhatók, és talán meg is kell magyarázni őket a beszélő azon szándékával, hogy valamilyen módon információt közöljön a külső vagy belső világról. Magát a nyelv létrehozóját csak bizonyos megszorításokkal lehet kihagyni a nyelvi jelenségek leírásából. A cikk áttekinti a funkcionális leírás különféle modelljeit, és arra a következtetésre jut, hogy a Simon Dik és Anna Siewierska munkái alapján tárgyalt beszélői funkcionális nyelvtan modellje a legérdekesebb és a legígéretesebb. A litván nyelvtudományban találhatók példák a funkcionális nyelvtan leírására. Adelė Valeckienė funkcionális leírása (Valeckienė 1998), amely a londoni (Halliday-féle) funkcionális iskolára épül, érdekes ugyan, de a nyelvi rendszer sajátosságaira, annak szerkezetére összpontosít, és ez eltávolítja a leírást a kommunikációs aktus jellemzőitől és a nyelv legfontosabb funkcióitól, noha az irány a jelentéstől annak megvalósulási módjai felé halad, vagyis a leírás rendszerezettebb és közel áll a mai elméletekhez is. V. Labutis programadó funkcionális kutatási cikke – amelynek címe is „Bevezetés a funkcionális nyelvtanba” – fontos kiindulópont a litván nyelv e területén végzett különféle kutatások számára.

A tárgyalt cikk egyik sajátossága, amely a szerző más cikkeire és általában valamennyi kutatására is jellemző, az adott terület kutatástörténetének gondos áttekintése. Például a szemantikai leírásokban újnak tűnő propozíció fogalma, mint a cikk rámutat, már a XVII. század közepén is használatban volt a Port-Royal-i grammatika szerzőinél. A signifikátum (a szignifikáció módjai) pedig a XII. századi spekulatív grammatikákból, az úgynevezett modisták műveiből ered.

234

KALBOS KULTŪRA | 85

Vagy egy egészen más eset, amelyben a múltra és a leírás apró részleteire egyaránt figyelmet fordítanak. Tudjuk, milyen fontos a kutatásban a példák megfelelő használata. A tétel szemléltetésére kiválaszthatók a legmegfelelőbb példák, a kellő számú példából pedig általánosítások vonhatók le. A példák kiválasztásának módja meghatározza az okfejtések és állítások megbízhatóságát. Nemrég a Professzor előadást tartott azon a konferencián, amelyet Jonas Jablonskis Lietuvių kalbos sintaksės című műve megjelenésének századik évfordulója alkalmából rendeztek; az előadás éppen az ebben a szintaxisleírásban szereplő példákról, azok változatosságáról és jelentőségéről szólt*. Felhívta a figyelmet a természetes, a beszélt nyelvben elterjedt, valamint a különféle forrásokból származó példák fontosságára; ezek olykor legalább annyira megvilágítják a leírt jelenséget, mint az azokból levont általánosítások. Ez ismét a múlt munkáira irányítja a figyelmet, arra, mi értékes és alkalmazható bennük a jelen kutatásaiban.

A közlendő gondolat pontosságára, a megfelelő szó és kifejezés megtalálására irányuló figyelem – mindez olyasmi, amit a Professzor publikált kutatásaiból és oktatási kiadványaiból tanulhatunk, ahogyan a saját tudományos munkáink írásakor is tanultunk tőle, témavezetői megjegyzéseiből és cikkeinkről írt bírálataiból.

Vitas Labutis tudományos érdeklődése rendkívül sokrétű. Íme, megjelenik Kazys Pakalka szerkesztésében a Senasis Konstantino Sirvydo žodynas (1997) című kiadvány, majd nem sokkal később közli „Kodėl Konstantino Sirvydo žodyne neįvardytos aprašomosios kalbos?“ (Labutis 2001) című cikkét. Ebben érdekes okfejtést olvashatunk arról, mi késztethette a szerzőt arra, hogy a szótárban elhallgassa a litván nyelvet, és ezzel együtt a szótár címében valamennyi nyelv megnevezését is. Megszaporodnak az angol nyelvből és angol nyelvre készült fordítások – megjelenik egy cikk a személytelen mondatok litván és angol nyelvbeli megfelelőiről és modelljeik összevetéséről (Labutis 2008). 2002-ben elkészül a szintaktikus számára látszólag távoli kiadvány, a Daukšių krašto žodynas – tisztelgés a szülőföldi nyelvjárás előtt. Egyúttal a szülőföld emberei előtt is: 2011-ben részletes cikk jelent meg Daukšiai vidékének jeles személyiségéről, Juozas Lazauskasról (Labutis 2011). És ez korántsem minden, ami tanúsíthatná ezt a sokoldalúságot.

Bár a nyelv kutatójának valamely tudományterület kutatójának kell lennie, a nyelvésznek valószínűleg mégis a legnehezebb kizárólag a tudományos kutatásra szorítkoznia. A nyelv a gondolkodás és a gondolatok közvetítésének eszköze a tudomány minden területének művelői, valamint bármilyen tevékenységet végző beszélők számára is, ezért mindenki úgy véli, hogy illetékes a nyelvről véleményt nyilvánítani. A nyelvész, bármennyire szeretne is elmerülni a tudomány legmélyebb rétegeiben, nem maradhat távol a nyelvről és a nyelvészekről, a nyelvhasználatról és annak szabályozásáról folyó különféle vitáktól.

* A konferencián elhangzott előadás alapján készült Vitas Labutis professzor cikke ebben a Kalbos kultūros kötetben jelenik meg, 19–36. o.

A. DRUKTEINIS. Pavydėtina profesoriaus Vito Labučio darbų ir veiklos įvairovė

235

A Professzor több cikkben is reagál nyelvészek és nem nyelvészek nyelvműveléssel, illetve a nyelvi szabályozás ideológiájával kapcsolatos gondolataira. Nagyon következetesen és meggyőző érvekkel válaszol például egy értelmiségi csoport beszélgetésében megfogalmazott okfejtésekre: a nyelv indokolatlan szabályozásáról, a nyelvészek diktatúrájáról, a litván nyelv túlzott dicsőítéséről, valamint arról, hogy a litván nyelv alkalmatlan és nem megfelelő bizonyos tevékenységi területekre (Labutis 2011a). A szerző olykor csípős szavakkal, de meglehetősen visszafogottan fejti ki véleményét a visszafogottságtól és a tudományosságtól távol álló állításokról. Teljes mértékben egyetérthetünk a szerzővel abban, hogy a nyelvnek mint a nemzeti kultúra és történelem részének meg nem értése zsákutcába vezet, és csodálkozhatunk azon, milyen ügyetlenül értelmezik a nyelv fejlődését, valamint az elemzésével kapcsolatos tevékenységet.

A nyelvelméletet is érintő úgynevezett modern nyelvészek okfejtéseit is elemzi – a preskriptív és deskriptív leírásokról szólókat (Labutis 2011b). A szerző konkrét kutatási példákkal mutatja be, hogy a leírás e két módja nem különíthető el egymástól, és hogy a nyelvhasználat szabályozására tett bármely javaslat a nyelvi rendszer elemzéséből, a szabályszerűségek és a fejlődés áttekintéséből fakad. Hozzátehetjük: csak olyan nyelvész gondolhatja, hogy a nyelvi normák megállapítói hasraütésszerűen vagy a kalapjukból húzzák elő a normát, aki maga nem végzett hasonló munkát.

Már egy teljes évtizede tart a vita a nem litván, illetve részben nem litván betűkkel írt családnevek használatának szabályozásáról; a vita általánosabb témákká szélesedett, így a litván nyelv megőrzésének, a nyelvi rendszer és a nyelvhasználat viszonyának, valamint a nyelvhasználat és annak szabályozásának kérdéseivé. A Professzor számos cikket közölt ezekről a kérdésekről, illetve más módon is reagált a családnevekkel kapcsolatos ügyekre. Határozottan kiáll amellett, hogy a nem litván családneveket kiejtés szerint, adaptált formában írják, szükség esetén az eredeti alakot is feltüntetve. A Seimas elé terjesztett törvényjavaslat preambulumát kommentálva a szerző olyan tartalmat lát benne, amely ellentétes a nyelvelmélettel és veszélyes a nyelvre nézve. Véleménye szerint – Evalda Jakaitienė lexikai kutatásaira is támaszkodva – a személynevek a nyelvi rendszer részei, akárcsak a többi főnév, csupán a szemantikájuk más (Labutis 2010). Ezzel nem lehet nem egyetérteni. Bizonyos területeken, az adott területek szövegeiben kötelezővé lehetne tenni az adaptálást (nem csupán a nyelvtani illesztést). Másfelől a Valstybinė lietuvių kalbos komisija 60. számú határozatának általános megfogalmazása (5.1) imperatív, vagyis kötelező adaptálásként kellene értelmezni; az adaptálás feltételeinek ellentmondásos megfogalmazása azonban többértelművé és választhatóvá teszi az alkalmazását. Ezt az álláspontot egy másik, vitaindító cikkben is képviseli (Labutis 2007b), hangsúlyozva a pontos és el nem fogadott érvek jelentőségét.

236

KALBOS KULTŪRA | 85

A professzor sok időt és energiát szentelt a nyelvi normák megállapításának. Társszerzője a Kalbos praktikos patarimų (1976, 2. kiadás: 1985) című kötetnek, szerzője a Kalbos patarimų 2: Sintaksė (S1, S2, S3 – 2003) című műnek, valamint számos, a nyelvhasználat különféle kérdéseivel foglalkozó cikknek a Gimtoji kalba folyóiratban. E munkához szorosan kapcsolódik tevékenysége az Állami Litván Nyelvi Bizottságban és az általa létrehozott, a Kalbos patarimų köteteinek elkészítésére alakult munkacsoportban, továbbá a Litván Nyelvi Társaságban, annak 1989-es újjáalakulásától kezdve, valamint a tevékenység kibontakozásának időszakában. A társaság közgyűlésein a munkák elemzése mindig jó támaszt nyújtott a további tevékenységhez, mivel érzékelte annak mélységét. Most, hogy a Társaság eltávolodott a nyelv aktuális kérdéseitől, érdemes volna felidézni V. Labutisnak a tevékenység koncepcionális jellegéről megfogalmazott gondolatait.

Ne viename straipsnyje Profesorius atkreipia dėmesį į blogus vertimus (Labutis 2005a, 2005b) ir pateikia įvairių siūlymų, kaip išvengti vis blogėjančios vertimų padėties. Praktinis kalbos aspektas neišslysta iš akiračio net visiškai teoriniuose tyrimuose. Tarkim, gabenimo veiksmažodžių semantikos analizėje (Labutis 2007a) autorius nepraleidžia progos pakomentuoti veiksmažodžio gabenti skverbimąsi į konkretesniųjų jo sinonimų vietą vartosenoje ir pateikia kaip vieną iš tyrimo išvadų.

Vitas Labutis professzort ilyen széles körű érdeklődés jellemzi. A tiszteletre méltó jubileumát ünneplő professzorral mindig találkozhattunk valamelyik nyelvi kérdésekkel foglalkozó konferencián, olvashattuk gondolatait, például a középfokú oktatás litván nyelvi tantervének megvitatásához fűzött kommentárokban, vagy beszélgethettünk vele a Rokiškis járásban megrendezett, nemzetközi Salų Nyári Nyelvészeti Iskolában. Vajon mi, fiatalabbak, rendelkezünk-e annyi lelkesedéssel és kitartással, hogy szemmel tartsuk a nyelv valamennyi legfontosabb ügyét?

Ezzel az áttekintéssel a professzor tevékenységét szerettük volna méltatni, ismét megemlíteni elvégzett munkáit, és megkeresni bennük a legfontosabb vonzerőket, megpróbálni felismerni a gondolatok élét, az érdeklődés legfontosabb fókuszát, amelyek arra ösztönzik az e munkákra tekintőket, hogy ne gondolják: már ez-az elkészült, és most már lehet pihenni.

LITERATŪRA

Labutis V. 1976: Žodžių junginių problemos. – Mokymo priemonė, Vilnius: Vilniaus valstybinis universitetas.

Labutis V. 1981: Sintaksės aprašymo galimybės ir uždaviniai. – Kalbotyra 32(1), 54–61.

A. DRUKTEINIS. Pavydėtina profesoriaus Vito Labučio darbų ir veiklos įvairovė

237

Labutis V. 1998: Lietuvių kalbos sintaksė. Antrasis pataisytas leidimas, Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla.

Labutis V. 2001: Kodėl Konstantino Sirvydo žodyne neįvardytos aprašomosios kalbos? – Interneto svetainė-leidinys Postilei – 400. Prieiga per internetą: <http://postilla.mch.mii.lt/Informacija.htm> (žiūrėta 2012 m. gruodžio mėn.).

Labutis V. 2005a: Išaugusi vertėjų paklausa – nauji pavojai lietuvių kalbai. – Kalbos kultūra 78, 205–209.

Labutis V. 2005b: Recenzija: Bill Mc Farlan. Kalbėk paprastai ir suprantamai. Vertė Rasa Klikūnienė. – Gimtoji kalba 5, 19–24.

Labutis V. 2007: Kalbėtojo funkcinės gramatikos įvadas. – Lietuvių kalba 1. Prieiga per internetą: <http://www.lietuviukalba.lt> (žiūrėta 2012 m. gruodžio mėn.).

Labutis V. 2007a: Gabenimo veiksmažodžių semantika ir sinonimika. – Kalbos kultūra 80, 32–44.

Labutis V. 2007b: Diskutuokime kalbos klausimais garbingai! – Bernardinai.lt; 2007 06 08. Prieiga per internetą: <http://www.bernardinai.lt> (žiūrėta 2012 m. gruodžio mėn.).

Labutis V. 2008: Lietuvių kalbos beasmeniai sakiniai ir jų atitikmenys anglų kalboje. – Kalbų studijos 12, 5–10.

Labutis V. 2010: Ar asmenvardžiai yra žodžiai? – Bernardinai.lt; 2010 03 09. Prieiga per internetą: <http://www.bernardinai.lt> (žiūrėta 2012 m. gruodžio mėn.).

Labutis V. 2011: Juozas Lazauskas – pedagogas, vadovėlių autorius, lituanistas, filosofas, redaktorius... Mokslo Lietuva, Nr. 21 (465), gruodžio 21.

Labutis V. 2011a: Modernieji intelektualai atsuka nugarą lietuvių kalbai ir tyčiojasi iš kalbininkų. – Lietuvos aidas, rugpjūčio 19. Prieiga per internetą: <http://www.aidas.lt> (žiūrėta 2012 m. gruodžio mėn.).

Labutis V. 2011b: Kalbos kultūros šaknys ir kylantys modernizmo vėjai. – Kalbos kultūra 84, 9–16.

Valeckienė A. 1998: Funkcinė lietuvių kalbos gramatika, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

Župerka K. 1995: Kalbos priemonių konkurencija kaip lietuvių kalbos stilistikos objektas, Šiauliai: Šiaulių pedagoginis institutas.

Gauta 2012 12 20

238

KALBOS KULTŪRA | 85