KAZIMIERAS GARŠVA

Litván Nyelvi Intézet

A LITVÁN NŐK KÉPZŐ NÉLKÜLI (LETT KÉPZÉSŰ) CSALÁDNEVEI

KULCSSZAVAK: családnevek, szóalkotás, nyelvjárások, köznyelv.

1. BEVEZETÉS

Egy évtizeddel ezelőtt, amikor a Litván Nyelvi Állami Bizottság (VLKK) határozatot fogadott el a litván nők családneveinek esetleges hivatalos rövidítéséről, sokan nem tudtak erről, akik pedig tudtak róla, nem fordítottak kellő figyelmet rá. Csak hat évvel később kezdtek többet beszélni a kérdésről, amikor a női családnevek szokatlan végződései szúrni kezdték az emberek szemét és fülét, Albinas Petrulis litván szakember pedig 2009. március 26-án beadványt nyújtott be a Litván Nyelvi Intézet Névtani Osztályának „A VLKK 2003–06–26-i, N–2 (87) számú, »A női családnevek képzéséről« szóló határozat visszavonásáról” címmel, amelyben ezt írta:

A litván nyelv, a legősibb élő indoeurópai nyelv, rendkívüli szépségével, dallamosságával és gazdagságával tűnik ki, valamint egyedülálló, tökéletes családnévképzési rendszerével ragad magával.

Csak a mi népünk által megteremtett nyelvben viselnek a férfiak, a lányok és a férjezett nők különböző képzésű, sajátosan szépen hangzó, ragozható és a beszéd más részeihez igazodó családneveket. A lányok kicsinyítő képzőkkel alkotott családnevei szervesen illeszkednek életkoruk sajátosságaihoz, kellemesen hangzanak. A férjezett nők hagyományos képzőkkel alkotott családnevei pedig páratlanul szépek és eredetiek: -ien-, -(i)uvien-. A családhoz való szent kötődést fejezik ki, a hűséget és a házastársak szoros kapcsolatát jelképezik. Csak az erkölcstelenül, becstelenül élő nőket nevezik megvetően e képzők nélküli csúfnevekkel.

A Litván Nyelvi Állami Bizottság 2003. június 26-i, N–2 (87) számú, „A női családnevek képzéséről” szóló határozatával engedélyezte, hogy a női családneveket a férfi családnév -ė végződésű alakjából képezzék. Az egész litván nép által ősidők óta használt megvető csúfnév nem esztétikusan hangzó hivatalos családnévvé alakítása precedens nélküli, megbocsáthatatlan, sürgősen kijavítandó hiba. Ez anyanyelvünk egyik legdrágább kincsének tudatos elárulása.

Abszurdak azok az indokok és okok is, amelyek miatt nyelvünk gyöngyszemét sárba tiporták. Ha valaki annyira el akarja titkolni családi állapotát, megteheti civilizált, hagyományos, a litván nyelv számára elfogadható módon is – megtartva leánykori családnevét.

216

KALBOS KULTŪRA | 85

Kérjük a tisztelt Seimet, hogy sürgősségi eljárásban tárgyalja a VLKK 2003. június 26-i, N-2 (87) számú, „A női családnevek képzéséről” szóló határozat visszavonásának kérdését. Tisztelettel: Albinas Petrulis, litván szakos pedagógus.

Nem sokkal később ezt a levelet – a felvetett gondolatokat támogató további több tucat kulturális és tudományos személyiség aláírásával – átadták a Litván Köztársaság Seimasának elnökének.

Az újságírók meghívására akkor viták zajlottak a litván televízióban (a „Tudni való jog” című műsorban), a Respublikos című újságban; számos információ jelent meg a Delfyje portálon és más internetes oldalakon. A Nyelvi Bizottság határozatát azonban nem vonták vissza.

A határozat visszavonására irányuló kérelem elbírálásakor a VLKK eljárási szabálytalanságot követett el: nem vitatták meg a mesterséges családnevek mellett és ellen szóló valamennyi rendelkezésre álló érvet, nem gyűjtötték össze az összes információt, nem konzultáltak az ügyben a Litván Nyelvi Intézet Névkutató Osztályával (amely Litvániában e kérdés legilletékesebb intézménye), sem más szervezetekkel; a kérelem benyújtói közül senkit sem hívtak meg a kérdés megvitatására, és érveiket sem tárgyalták meg. A nyelvészeti szakemberekkel, tanárokkal és a társadalommal folytatott konzultáció is elégtelen volt.

A családnév nem csupán az egyén magánügye és nem is márkanév. A nemzet kulturális örökségének része is, amelyet óvni kell. A nyelv az emberek közötti kommunikáció eszköze, és normák vonatkoznak rá; ezeknek az emberek számára világosnak és elfogadhatónak kell lenniük, és nem szabad negatív reakciót kiváltaniuk. A cikk célja éppen az, hogy érveket sorakoztasson fel amellett, miért alkalmatlanok a képző nélküli női családnevek a hivatalos litván nyelvhasználatban.

2. A NŐK HAGYOMÁNYOS MEGNEVEZÉSE

Az ókorban a litvánoknak és sok más indoeurópai népnek csak keresztnevük volt (családnevük nem). Még a nemesi származású litvánokat is, akik elsőként kaptak családnevet, az 1390-es szerződésben még csak keresztnevükön említik. A litván nők keresztnevei akkor és később is csupán az –a vagy –ė végződésben különböztek a férfinevektől, vö. Daugirdas – Daugirda, Daugirdis – Daugirdė stb. Litvániában a családnevek a XV. századtól a XVIII. század végéig, mintegy 400 év alatt alakultak ki (a parasztok és a nők kaptak utoljára családnevet). A szomszédos országokban is hasonló volt a helyzet: Németországban és Lengyelországban a családnevek a XIII–XIX. században, Lettországban a XVIII. században (hivatalosan 1800-ban), Oroszországban pedig a XIX–XX. században alakultak ki (vö. Zinkevičius 2008: 29–42).

A litván női családnevek a férfiak családneveiből alakultak ki a XVI–XVIII. században. A lányok családnevei az –aitė, –ytė, –(i)ūtė, –utė képzőket (a nyelvjárásokban: –aičia, –yčia, –(i)ūčia, –ikė, –(i)ukė, –elė, –okė stb.) tartalmazták. A férjezett nők családnevei pedig

K. GARŠVA. Lietuvos moterų nepriesaginės (latviškos darybos) pavardės

217

a férj családnevéből képződnek, magyar helyett litván képző hozzáadásával: –ienė (u tövű személynevekhez, valamint –(i)uvienė), vö. Stripienė, Grigienė, Kairienė, Ožkinienė, Rimkūnienė, Skardžiuvienė.

A litván levéltárak latinul, lengyelül, oroszul írt dokumentumaiban sok családnév és képzőjük torzult formában szerepel. A –ienė képzőt a litvánul gyakran nem tudó írnokok idegen ábécékkel sokféleképpen írták: –iene, –ienie, –ienia, –iena, –ene, –enie, –enia, –ena stb. (vö. Maciejauskienė 1991: 256–300). Ugyanannak a képzőnek az eltérő lejegyzését nemcsak az idegen nyelvek helyesírása okozta, hanem Litvánia különböző nyelvjárásai, tizenöt nyelvjárási alcsoportja és mintegy 100 helyi beszédváltozata is, amelyekben ugyanazt a hangot különbözőképpen ejthetik, de szabályosan ugyanannak a köznyelvi hangnak felel meg. Például az észak-panevėžysi nyelvjárásban a Žėkienė nevet Žėkienė / Žikienė formában ejtik, a Báikienė nevet pedig Báikene / Báikėne / Báikine formában (a hangsúlytalan szótagokban a magánhangzók redukálódnak, nem nyílt változatuk marad meg).

A –ien- képzőt régóta használják a balti nyelvek névanyagában. Ezzel a képzővel az alapszóval megnevezett személy feleségét jelölik köznevekben is: dėdienė, brolienė, uošvienė. Lettországban van egy Blydiena nevű folyó, valamint Saliena, Skrudaliena nevű települések stb. (a litvánban ennek a –yn– képző felelne meg). Kétséges, hogy ehhez a képzőhöz kapcsolható-e egy 13. századi helynév is, amelyet németül Blidenen alakban jegyeztek le (ma Blīdiene, Blīdiena, lásd Žeimelis 2010: 351).

A Litvániában lengyelül írt dokumentumokban a –ienė képzőnek nem sikerült azonnal megjelennie a nyilvánosság előtt. Mivel a férj családneve ismert volt, a nő családnevét nemigen kellett megkérdezni, ezért a férjezett nőket szláv –ova képzővel jegyezték fel (a hajadonokat pedig –ovna képzővel). A távolról érkezett írnokok számára a litván szóalkotás nagyon szokatlan és érthetetlen volt, ezért igyekeztek elkerülni.

A női családnevek képzésében a –ienė képzőt több mint 100 éve nem csupán a litván köznyelvben használják. Ezt a képzőt fél évezrede alkalmazzák a litván nyelv valamennyi nyelvjárási alcsoportjában és helyi beszédváltozatában, sőt Litvánia határain túl is. Zarasaitól mintegy 130 km-re északra van a Ciskodo plébánia, ahol 100, illetve 70 évvel ezelőtt a frissen férjhez ment lányt „rögtön Moroziene, Korsakiene, Čepuliene, Leideriene néven kezdték szólítani, ilyen pedig nincs a lett nyelvterületen”¹. Az etnikai litván területek asszonyai megőrizték a –ienė képzős családnevüket Indricában, Laukesában, Daugavpilsben, Aknystában és Lettország más településein, Fehéroroszországban, Lengyelországban, Kanadában, az Egyesült Államokban és más országokban is (ezt a sírfeliratok tanúsítják).

¹ A cikk szerzőjének írt levélből, amelyet A. Vasiljeva, a ciskodai litvánok leszármazottja, 2012. július 21-én küldött.

218 KALBOS KULTŪRA | 85

Az új családnevek létrehozásának védelmében gyakran ismételgetik, hogy a 17. században néhány észak-litvániai nőt az anyakönyvekben Derkinte, Loke, Raude néven jegyeztek fel (vö. Salys 1983: 14). Erről azonban más tényeket sem szabad elhallgatni: 1) ez nagyon ritka jelenség; 2) ezek nem családnevek, hanem ragadványnevek – a névhez járuló megjelölések, amelyek különféle csúfneveket, az apa nevét, a mesterség, a származás vagy a lakóhely megnevezését jelölték²; 3) abban az időben a parasztok családnevei még kialakulóban voltak, családnévrendszerük nem létezett, az egyén pontosabb azonosítására pedig különféle módszereket próbáltak alkalmazni; 4) a Lettországgal határos területen az ilyen alakokra a lett nyelv is hatással van; 5) a Derkintis régi keresztnév, a keresztnevek képzése pedig némileg eltér a családnevekétől; 6) egyszeri, nem hivatalos jelenség is lehet, ahogyan ugyanazon Észak-Litvániában a fiatalabb Kareivą a beszélt nyelvben Kareiviuku néven emlegetik, a Kareivaitę pedig Kareiviuke néven. A gyermekek családnevei is így alakultak (Žeimelis 2010: 351).

Azt is gyakran ismételgetik, hogy Jonas Jablonskis egyszer, amikor a családnevekről beszélgettek, azt mondta: nem tudja megszokni, hogy az elsős gyereket Laukiu néven szólítjuk (nem hivatalosan Laukiukas lenne), az egyetemet végző diáklányt pedig Laukyte néven, holott ő már teljesen Laukė (vö. Zinkevičius 2008: 338). Ezekkel a szavakkal azonban a nyelv pátriárkája nem alapos tanulmányok következtetéseit mondta ki, hanem csupán egy alkalommal támadt derűs benyomását fogalmazta meg, amelyet talán éppen Észak-Litvánia váltott ki benne – ezt a vidéket gyakran látogatta –, illetve Mintauja, ahol sokat érintkezett a környékbeli diákokkal (felesége is Žeimelisből származott).

3. A NŐK NEM HAGYOMÁNYOS MEGNEVEZÉSE

A legfontosabb litván nyelvészeti források szerint a litván nők hagyományos, igen sajátos családnévképzési modellje természetes módon kialakult, egyedülálló nyelvi jelenség, amelyet meg kellene őrizni és támogatni (LKE 2008: 400; Zinkevičius 2008: 42). A Litván Nyelvi Állami Bizottság azonban olyan határozatot fogadott el, amely sérti a nők hagyományos megnevezését.

A „A női családnevek képzéséről” szóló, 2003. június 26-i határozat (Valstybės žinios, 2003, 65. sz.–3009) első pontja kimondja, hogy a litván női családnevek képzésének fő módja a képzővel való (hagyományos) képzés,

² Érdekes egy ókori görög összetett név (előtaggal és utótaggal, amelyek a nemzetség ágát jelölik) Bukanosis Plikagalvis (Plikis fia) Kranonietis (Zinkevičius 2008: 31, 39).

K. GARŠVA. Lietuvos moterų nepriesaginės (latviškos darybos) pavardės

219

amely a nő családi állapotára utal. Ugyanezen határozat második pontja legalizálta a női vezetéknevek újfajta, -ė végződésű képzését is: „Azokban az esetekben, amikor olyan vezetéknévforma használata (adása) kívánatos, amely nem jelölné a családi állapotot, a női vezetéknév a férfi vezetéknév alakjából -ė végződéssel képezhető [...]. Ha a férfi vezetéknév -ė végződésű, a női vezetéknév változatlan marad.”

Az elhamarkodott határozat szerzői észrevették, hogy a divatos új női vezetéknév bizonyos esetekben nem különbözik majd a férfi vezetéknévtől (ha az -ė végződésű: Bložė, Gervė, Kielė, Kregždė, Mitė, Ropė, Skrebė, Vegėlė, Žagrė stb.), ám a nyelvészeti szempontból kevésbé művelt honfitársnőknek még tizenegy dolgot nem neveztek meg.

Az új családneveket nem lett női családneveknek nevezni, amelyek lett képzési módot követnek, hanem „a családi állapotra nem utaló női családneveknek” (vö. Stundžia 2010: 8–11). A kívánságok azonban nem mindig esnek egybe a valósággal. Ezek a családnevek éppen hogy feltűnően jelzik nemcsak a „családi állapotot”, hanem még két olyan dolgot is, amelyekről viselőik nem szeretnének hallani.

A képző nélküli, -ė végződésű vezetéknév azt jelzi, hogy a házasodó korú nő valószínűleg legalább egyszer valóban férjhez ment, mivel megváltozott a vezetékneve (sem kislányok, sem nyugdíjas nők nem viselnek ilyen vezetéknevet). Így a házasságot próbálják eltitkolni, és valakit érdekelhet, illetve utánajárhat, mi a titkolózás célja.

Elvetik saját nyelvük rendszerének követelményeit, elszegényítik és károsítják a nemzeti névállományt, miközben még saját anyjuk, nagyanyjuk és más női felmenőik családnévképzési hagyományáról is lemondanak.

Miután lemondanak szüleik és felmenőik családnévképzőiről, a nők áttérnek a lett nyelv képzési rendszerére, és ha litván ábécével írják a nevüket, többé nem világos, hogy litvánok-e vagy lettek, például: Baluodė, Jansonė, Dauguvietė, Kalnietė. A litván nyelv nem „érti” megfelelően egy másik nyelv személyneveinek képzési rendszerét, nincs rá felkészülve, ezért a társadalom és az új családnevek viselői nyelvi, etnikai, jogi és szemantikai problémákkal szembesülnek.

A családnév jogi aktus is; nemzedékről nemzedékre öröklődik, és hivatalosan nem változhat, hiszen a családnév akár egyetlen betűjének megváltoztatása is új családnév létrehozását jelenti jogi értelemben (LPŽ 1985: 16). Férjhez menetelük után a családnevüket megcsonkító nők eltávolodnak férjük rokonságától, a hajadonok pedig szüleiktől és rokonságuktól.

Atsisakant pavardžių priesagų -aitė, -ytė, -(i)ūtė, -utė prarandama mažybinė-maloninė reikšmė, o atsisakant priesagos -ienė prarandama neutrali,

220

KALBOS KULTŪRA | 85

nem hordozó negatív jelentést, és durvább forma alakul ki, amely éppen negatív árnyalatokat kap. Az –ienė képző nélkül egyes családnevek jelentése nem kívánatos valóságokkal esik egybe (Bobelė, Čigonė, Dručke, Kiaulė, Vištelė, Žilė stb.), vagy olyan valóságokat tulajdonít a családnév viselőjének, amelyekkel nem rendelkezik, illetve amelyekkel nem szeretne rendelkezni.

A nem hagyományos képzésű családnévváltozatok létrehozásával kárt okoznak a litván nyelvnek, megbontják annak képzési rendszerét; a nem litván eredetű családnevek a litván képzők elhagyásával elveszítik litván jellegüket (Ručinskė-t a lengyelek Ruczinska-nak fogják nevezni stb.). Az Apuokė, Katinė, Sakalė, Strazdė, Vanagė, Žvirblė, Gaidė, Gaigalė, Žąsinė, Ešerė, Karosė, Karpė, Šapalė, Žiobrė, Bitinė, Vorė, Žiogė, Apynė, Dagė, Dobilė, Kopūstė, Miežė, Ridikė, Žirnė stb. családnevek olyan nemet erőltetnek az állampolgárokra, amely a nyelvben nem létezik; emiatt a VLKK már háromszor pereskedett.

A családnevek kulturális örökséget jelentenek, amely nemcsak a családnév viselőjéhez tartozik, hanem a nemzethez, az államhoz, a közösséghez és a családhoz is. A családnevekkel való újabb kísérletezés sérti a rádióhallgatókat, a tévénézőket és az intézmények látogatóit, holott a társadalom képviselőinek százai kérték, hogy ezeket a kérdéseket a törvények és a nyelvi szabályok szerint rendezzék (lásd még Miliūnaitė 2012).

Azoknak a családnév-rövidítő nőknek, akiknek a férjük vagy apjuk családnevében –aitis képző van, maga a nyelvi rendszer nem teszi lehetővé, hogy eltitkolják „családi állapotukat”, mivel a Grigaitienė vagy Grigaitytė, ha elhagyja a –ienė vagy a –ytė képzőt, Grigaite lesz, vagyis nem Grigačio felesége vagy lánya, hanem Grigo lányai (lásd Labutis 2009: 17).

Egyes családnevek (Birutė, Giedrė, Milė (Emilija) stb.) ma már megegyeznek utónevekkel, így nem világos, hol végződik a személy utóneve, és hol kezdődik a családneve. Vannak példák arra, hogy az új családnévképzés miatt a férj családnevének jelentése már nem egyezik meg a feleség családnevének jelentésével, például: Raudonikis – Raudonikė, Šakalys – Šakalė.

Ezeket a problémákat előbb-utóbb meg kell oldani. Zigmas Zinkevičius akadémikus már 2009-ben ezt írta a Voruta című lapban:

Különféle emberek gyakran kérdezik tőlem: mit gondolok a látszólag modern női családnevekről, a Žvirblis és a Žvirblė formáról a Žvirblytė és a Žvirblienė helyett. Előrebocsátom: néhány kivételtől eltekintve negatívan. És íme, miért.

A litvánok a régi időkből világos és igen kényelmes személymegnevezési rendszert örököltek. Azt az embert, akinek a családneve Žvirblis, lányát Žvirblytė-nek nevezték, kicsinyítő képzővel, hiszen ő még kis ember, még gyermek volt. Az –ytė képző helyett bizonyos esetekben az –aitė, –ūtė, –ikė és más képzőket használták, amelyek eredeti jelentése szintén kicsinyítő volt.

K. GARŠVA. Lietuvos moterų nepriesaginės (lietuviškos darybos) pavardės 221

Amikor Žvirblytė (Žvirblė) férjhez ment, a férje vezetéknevét kapta –ienė képzővel (egyes helyeken –uvienė), így ha Karvelishez ment férjhez, Karveliene lett belőle. Nem hívták Karvele-nek, mert már nem kellett jelezni a nő felnőtté válását: hiszen már férjezett nő, vagyis feleség volt. Karvelė-nek (a férfi vezetéknevéből képzett –ė végződéssel!) csak gúnyosan nevezték, rendszerint akkor, ha a nő feslett életet élt, ahogy a nép mondta: parázna volt. Így mondják még ma is egyes helyeken. [...]

Néha azt halljuk, hogy a nők a vezetéknév férfialakját kezdik használni, például Žvirblis-t Žvirblytė helyett, vagy Karvelis-t Karvelienė helyett. Ez már egyáltalán nincs rendben. Ezt nem teszi lehetővé a litván nyelv rendszere, amely a főnevek nemét végződésekkel különbözteti meg; ráadásul az ilyen használat logikátlan. Kényelmetlen is, mert tökéletlen. [...] Külföldi baltisták nemegyszer fejezték ki nekem csodálatukat a litván személymegnevezési rendszer tökéletessége iránt. Mi pedig, idegeneket utánozva, megszabadulunk tőle!

4. ÖSSZEGZŐ MEGJEGYZÉSEK

A cikk 12 érvet sorakoztat fel amellett, hogy az új, mesterséges, –ė végződésű női vezetéknevek sem a nőknek, sem az államnak, a nyelvnek vagy a nemzetnek nem hasznosak. Csupán két érvet ismerünk arra, hogy egyes nőknek miért van szükségük ezekre a mesterséges vezetéknevekre: állítólag így rövidebbek, és könnyebb külföldiekkel kommunikálni.

Ugyanez azonban civilizált módon és a saját szempontjukból kétszeresen előnyösebben is elérhető: a Litván Köztársaság igazságügyi miniszterének 2009. október 12-i, 1R–318. számú, „A személynév, a vezetéknév és az állampolgárság megváltoztatására vonatkozó szabályok jóváhagyásáról” szóló rendeletének 11.12. pontja alapján a kérelmező „lerövidítheti a vezetéknevét, ha annak a hagyományos használatban van rövidebb, képző nélküli változata”. Így Vitkauskaitė vagy Vitkevičiūtė Vitkute-vé válhat, Vitkauskienė vagy Vitkevičienė pedig Vitkiene-vé (a férfiak is lerövidíthetnék a vezetéknevüket). A rájuk kényszerített szláv képzőkről gazdaságossági okokból is érdemes lemondani. Az említett igazságügy-miniszteri rendelet 11.1., 11.7., 11.9. és 12. cikke alapján a kérelmező megváltoztathatja (vagy visszaváltoztathatja) a vezetéknevét, ha az sérti a név viselőjének méltóságát vagy kényelmetlenül használható, ha a vezetéknév alakja nem felel meg az illető nemének, ha nem kívánja elrejteni az úgynevezett családi állapotát (és a saját vagy férje családjához, illetve a hagyományos kultúrához fűződő kapcsolatát), vagy ha a vezetéknév sérti az erkölcsöt és a Litván Köztársaság közrendjét.

A külföldön élő litván egyúttal népe és állama sajátos nagykövete is. Vezetékneve automatikusan jelezheti a nemzetiségét is.

A nők hagyományos vezetékneve-képzését Vitas Labutis, Jonas Palionis, Aldona Paulauskienė és Zigmas Zinkevičius nyelvészprofesszorok, valamint

222

KALBOS KULTŪRA | 85

mások is támogatják. Az ellentétes nézetnek egyértelmű ideológusát és részletes érveit mindmáig nem ismerjük jól.

A kifejtett körülmények miatt továbbra is időszerű a VLKK 2003. június 26-i, N-2 (87). számú, „A női vezetéknevek képzéséről” szóló határozatának visszavonására irányuló kezdeményezés. A képző nélküli női vezetéknevek rombolják a litván nyelv hagyományos képzési rendszerét, durvább, negatív árnyalatot hordoznak, és viselőik akarata ellenére arra utalnak, hogy az adott nő házasodókorú, és valószínűleg férjezett vagy elvált. Az említett határozatot anélkül fogadták el, hogy a társadalmat kellőképpen megismertették volna a tervezettel, megvitatták volna, illetve megszerezték volna a polgárok és a nyelvészek többségének támogatását.

A nem hagyományos női vezetékneveknek nincs presztízsük, ártanak a litván nyelvnek, ezért le kell mondani a mesterséges vezetéknevekről.

LITERATŪRA

Labutis V. 2009: Dar kartą apie moterų pavardes. – Gimtoji kalba 9, 12–19.

LKE 2008: Lietuvių kalbos enciklopedija. Antrasis patikslintas ir papildytas leidimas. Sudarė K. Morkūnas, redagavo V. Ambrazas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

LPŽ 1985: Lietuvių pavardžių žodynas 1. Ats. red. A. Vanagas. Vilnius: Mokslas.

Maciejauskienė V. 1991: Lietuvių pavardžių susidarymas XVI–XVIII a., Vilnius: Mokslas.

Miliūnaitė R. 2012: Dabartinė Lietuvos moterų pavardžių formų įvairovė ir pasirinkimo galimybės (ištrauka iš rašomos studijos Ką manote apie nepriesagines moterų pavardes). Prieiga per internetą: <www.kalbosnamai.lt> (žiūrėta 2012 11 10).

Salys A. 1983: Raštai 2: Tikriniai vardai, Roma: Lietuvių katalikų mokslo akademija.

Stundžia B. 2010: Kaip kirčiuoti šeiminės padėties nerodančias moterų pavardes? – Gimtoji kalba 4, 8–11.

Zinkevičius Z. 2008: Lietuvių asmenvardžiai, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Zinkevičius Z. 2009: Apie moterų pavardes. – Voruta, Nr. 12(678), 1, 16; birželio 20.

Žeimelis 2010: Žeimelis. II dalis. Sudarytojas A. Bečius. Vilnius: Versmė.

Gauta 2012 11 15

K. GARŠVA. Lietuvos moterų nepriesaginės (latviškos darybos) pavardės

223

LITHUANIAN WOMEN’S SURNAMES (OF LATVIAN WORD-FORMATION) WITHOUT SUFFIXES

Summary

The article provides 12 arguments why the new artificial surnames of women with the ending -ė are not beneficial for the women themselves or for the state, language and nation. There are only two arguments why these artificial surnames are necessary for some women – they are shorter and easier when communicating with foreigners.

The same could be achieved in a more civilized and beneficial way: following the order of the Minister of Justice the applicant can shorten the surname if in traditional usage there is a shorter variant without suffix. Thus Vitkauskaitė or Vitkevičiūtė can become Vikutė and Vitkauskienė or Vitkevičienė – Vitkienė (men should shorten their surnames too).

The traditional way of feminine surname formation is supported by professors Vitas Labutis, Jonas Palionis, Aldona Paulauskienė, Zigmas Zinkevičius and others. There is no evident ideologist of the opposing side and comprehensive arguments are still not known.

In our opinion the artificial forms of surnames (without a suffix and with the ending -ė) ruin the traditional word-formation system of the Lithuanian language, gives a rougher, negative shade to the surname and against the will of the owner indicates that a woman is of a marrying age and most probably married or divorced. Non-traditional surnames are not prestigious; they harm the Lithuanian language and should be abandoned.

KEYWORDS: surnames, word-formation, dialects, standard language.

KAZIMIERAS GARŠVA

Lietuvių kalbos institutas

P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius

[email protected]

224

KALBOS KULTŪRA | 85