LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, II

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

A (Ų) TÖVŰ FŐNEVEK RAGOZÁSÁNAK VISSZASZORULÁSA

J. KAZLAUSKAS

Az ū tövű ragozás eltűnése és hatása az u tövű ragozásra

Az óind, görög és szláv nyelvekben külön ragozási típust alkotnak az ū-tövű főnevek. A balti nyelvekben csak az ū-tövű ragozás maradványai találhatók meg. Az egyetlen szó, amely egyes eseteinek ū-tövű alakjait megőrizte, az egykor egyszótagú žuvìs ’hal’, amelynek mai egyes szám alanyesete a többi eset hatására alakult ki, az eredeti *žūs helyett; vö. gör. ἰχθύς¹. A régi litván nyelvemlékekben és ma a nyelvjárásokban is használatos az egyes szám birtokos esetének ū-tövű žuvẽs² alakja (Linkmenys stb.); vö. óegyházi szláv svekrъve (alanyeset: svekrъ — ’anyós’, vö. óind śvaśrūḥ, latin socru), gör. ἰχθύος — ’halé’, óind bhuvaḥ (alanyeset: bhūḥ — ’föld’); többes szám alanyeset: žìzves (Svedasai, Leipalingis stb.), vö. óegyházi szláv svekrъvi, amely az eredeti *svekrъve helyett keletkezett, gör. ἰχθύες, óind bhuvaḥ; többes szám birtokos eset: žuvų³ (az irodalmi nyelvben is), vö. óegyházi szláv svekrъvъ, gör. ἰχθύων, óind bhuvām. Ma sok nyelvjárásban már i-tövű alakokat használnak: žuvìes, žuvys, sőt žuvų alakot is; a ragozásba illeszkedik a már kihalóban lévő bruvìs,-iẽs⁴ ’szemöldök’ (SzD 18, Tverečius) szó is, amely a žuvìs szóhoz hasonlóan az eredeti *brūs, birtokos esetben *bruvēs helyett keletkezett; vö. óind bhṛūḥ — ’szemöldök’, gör. ὀφρύς, óegyházi szláv brъvь az *bry alakból (vö. óegyházi szláv krъvъ — ’vér’, valamint ólengyel kry, poláb kroi < kry, kasub kry).

A balti nyelvekben nem maradtak fenn egyértelmű, több szótagú ū-tövű szavak és alakok. Az ū-tőhöz tartozhatott a többes számú pelùs, amely M. Daukša „Postilė” című művében nőnemű: tomìs pėlùmis⁸⁶₁₇; vö. lett nőnemű többes szám alanyeset pelus, valamint a nyelvjárási peluas, amely valószínűleg a többes szám birtokos esetű *peluvuon alak alapján keletkezett (vö.

¹ A litván žuvis és a görög ἰχθύς formai viszonyáról lásd F. Specht, Die Flexion der n-Stämme im Baltisch-Slavischen und Verwandtes, KZ 59, 221, 228, 288. Itt és másutt az arab számok az idézett forrás oldalát jelölik. A rövidítések magyarázata a cikk végén található.

² Vö. egyes számú birtokos esetben žuvies DP 228₄₁, žuvẽs DP 523₅, zuwes PS II 248₂₁ és más alakok. Itt és másutt az alsó helyzetű arab számok az idézett forrás sorát jelölik.

³ Vö. többes számú birtokos esetben žuvų DP 299₃₃, 379₁₆, 521₆, žuvũ DP 123₃₂, žuwu PS I 88₂₀, 370₂₅, ₂₈, ßuwu Br P I 234₁₉, 306₆, II 272₆. A régi nyelvemlékek ʒ grafémáját (diakritikus jelekkel) mindenütt ž betűvel adjuk vissza; a ʒ grafémát z-vel, az ʃ grafémát pedig s-sel.

⁴ Vö. még brivai < bruvai MLLG 4, 168 (Zietela), „lány fekete szemöldökökkel” (Latakiškė).

2. Kalbotyros klausimai II.

17

óegyházi szláv svekrъvь, görög ὀφρύων stb.), amely egybeesett az ū-tövű főnevek genitivusával. Az ū-tövek alakjait az ū-ragozás többes számú dativusa, instrumentalisza és locativusa őrzi az óegyházi szláv nyelvben, például: svekrъvamъ, svekrъvami, svekrъvachъ; ezek a többes számú genitivus, svekrъvь alapján keletkeztek. Így jöhetett létre a lett nyelvjárások többes számú nominativusi dzirnuvās alakja is, vö. óegyházi szláv žrьny — ’malom’, gót -qairnus⁵. Alakilag a lett többes számú dativus–instrumentalis pelīm, dzirnīm, ragūm⁶ is lehetne ū-tövű, vö. az óind kettős számú dativus–instrumentalis–ablativus vadhūbhyām alakjával (egyes számú nominativus: vadhūḥ — ’nő’), de ezek az avīm tövű alakok mintájára létrehozott új képzések is lehetnek⁷.

A balti nyelvekben az ū-tövű főnevek ragozása eltűnt. Ezt egyes esetalakok u-tővel való hangtani egybeesése idézte elő. Az u- és ū-tövek egyes és többes számú accusativusai korán hangtani egybeesésbe kerülhettek; vö. az ū-tő egyes számú accusativusát: óind vadhūm, görög ὀφρύν, óegyházi szláv liuby (a liuby dėjati, prėliuby dėjati⁸ kifejezésekben), valamint többes számú accusativusát: óind vadhūḥ, görög ὀφρύς. A megfelelő litván alakok ezek lettek volna: egyes számú accusativus *pelūn, többes számú accusativus *pelūs. Miután a hosszú magánhangzók n-nel alkotott tautoszillabikus kapcsolatokban megrövidültek, az akut hangsúlyú szóvégi szótagok pedig megrövidültek, az említett esetalakok u-tövű alakokkal azonos alakokká fejlődtek, vö. egyes számú accusativus *sūnun, többes számú accusativus *sūnuns > sūnus. A leggyakrabban váltakozó egyes és többes számú accusativusi alakok egybeesése után megkezdődött e tövek keveredése. A többes számú nominativusban az ū-tövű pelūs alak vált általánossá < *peluves helyett; vö. óegyházi szláv *svekrъve, óind śvaśruvaḥ, görög ϝψῡές stb., mivel ez jobban megfelelt a főnevek teljes ragozási rendszerének; vö. a többes számú nominativusi rankās, žemės, avīs és az accusativusi rankas, žemes, avis alakokkal. A régi ū-tövű alak kiszorult. Ma még előfordul néhány litván nyelvjárásban. Debeikiai környékén és Aluntától nyugatra használatosak a többes számú nominativusi lietaus, sūnaus, pietaus, gražaus, smulkaus stb. alakok⁹. Az -aus végződés a balti -*aves alakból fejlődött ki, vö. óegyházi szláv synove; a -*aves pedig az indoeurópai -*eves helyébe lépett, vö. görög πῆχεες, gót sunjus, óind sūnavah, minden valószínűség szerint a többes számú genitivus *sūnavon hatására (vö. óegyházi szláv synovъ).

A kétszótagú többes számú nominativus, sūnus megjelenése után a többes számú genitivus is átalakult. A *sūnavon helyett más tövek mintájára *sūnun alakot alkottak, a *vyrųon, *rankuon, *akmenuon stb. mintájára, a vyrai, rankės, akmenės stb. többes számú nominativusokhoz igazodva. Aligha lehetett a többes számú genitivusnak a balti alapnyelvben -*ōn végződése, ahogyan J. Endzelīns¹⁰ feltételezi, mivel a többes számú nominativusi -aus < *aves csak a többes számú genitivusi -*avon hatására jöhetett létre.

⁵ Lásd J. Endzelīns, Latviešu valodas gramatika (a továbbiakban — Gramatika), 449, Rīgā, 1951.

⁶ Sok indoeurópai nyelvész is így véli; vö. J. Schmidt, Die Pluralbildungen der indogermanischen Neutra... 67, Weimar, 1889; F. Specht, Zur litauischen Nominalflexion, IF 42, 295 stb.

⁷ Lásd J. Endzelīns, Gramatika, 448.

⁸ Vö. A. Селищев, Старославянский язык, 2, 111, Москва, 1951; H. ван-Вейк, История старославянского языка (a továbbiakban — История...), 258, Москва, 1957.

⁹ Vö. még MLLG 4, 426; K. Būga, Kalbos dykai, 16, Kaunas, 1909; A. Baranowski—F. Specht, Litauische Mundarten, 2, 106, Leipzig, 1922; F. Specht, Zur litauischen Nominalflexion, IF 42, 293.

¹⁰ Lásd J. Endzelīns, Gramatika, 448.

18

A többi esetet az u-tövű paradigma példája alapján általánosították (a sg. dat.-ról lásd alább). Az ū-tövű alakokat kiszorították az u-tövűek, amelyek párhuzamot alkottak az i-ragozással: rövid u tővéghangzójuk a megfelelő i-tövű eseteknek felelt meg. Vö.: sg. nom. sūnus — ugnis, gen. sūnaus — *ugneis, acc. *sūnun — *ugnin, instr. sūnumi — ugnimi, loc. *sūnuo — *ugnie, pl. nom. sūnūs — ugnys, dat. sūnumus — ugnimus, instr. sūnumis — ugnimis, loc. sūnusu — ugnisu¹¹.

Az (i)u- és (i)o-tövű főnevek közeledése

Az u-ragozás típusa az indoeurópai nyelvekben nem volt népes. Emiatt az erősebb o-, ā- és i-ragozási típusok hatása alá került. A görögben akadnak o-tővé vált u-tövű főnevek; vö. a klasszikus görög korszak υἱύς alakja helyett υἱός¹². A latinban az u-ragozásra erőteljesen hatott az o- és az i-ragozás¹³. A kelta nyelvekben szintén az i-ragozás befolyásolta¹⁴. A germán nyelvekben az u-ragozási típus a germán nyelvek történeti korszakának kezdetén kezdett felbomlani¹⁵, az o-, i- és ā-ragozás hatására. A szláv nyelvekben az u-ragozás eltűnése már a szláv alapnyelvben megkezdődött¹⁶.

Az u-tövű főnevek ragozásának eltűnését fonetikai okok idézték elő. Például a szláv nyelvekben igen korán egybeestek az u- és o-tövek egyes számú alanyeseti és tárgyeseti alakjai: az indoeurópai -us (vö. óind -uḥ, gör. -υς, lit. -us, lat. -us) és -um (vö. óind -um, gör. -υν, lat. -um, lit. -ų) a szlávban -ъ-vé vált. A fonetikai változások következtében ugyanez a végződés jelent meg az o-tövek egyes számú alany- és tárgyesetében is a szlávban¹⁷. Ez az u-tövű főnevek kiegyenlítődését, vagyis az erősebb o-ragozásba való átkerülésüket eredményezte. A szláv nyelvek legrégibb emlékeiben az u-tövű főneveket gyakran az o-tövek szerint ragozták; vö. sg. gen. syna, dat. synu, loc. vьršė — fent és más alakok. A szláv nyelvekben az iu-tövű főneveknek csupán nyomait találjuk a sing. vocativusban, vö. mǫžiu, koniu stb.¹⁸, esetleg az egyes számú részes esetben is, vö. mąževi.

A balti nyelvekben – a szláv nyelvekhez hasonlóan, valamint részben a germán és latin nyelvekhez hasonlóan – az u-tövű főnevek eltűnnek, az o-tőbe kerülve. A porosz nyelv

¹¹ Az sg. loc.-ról, a pl. acc.-ról és más esetekről lásd alább.

¹² Lásd: П. Шантрен, Историческая морфология греческого языка, 78, Москва, 1953.

¹³ Lásd: A. Ernout, Historische Formenlehre des Lateinischen, 78, Heidelberg, 1920.

¹⁴ Lásd: Г. Льюис и Х. Педерсен, Краткая сравнительная грамматика кельтских языков, 214, Москва, 1954.

¹⁵ Lásd: Э. Прокош, Сравнительная грамматика германских языков, 214, Москва, 1954.

¹⁶ Vö. А. Мейе, Общеславянский язык, 330, Москва, 1951. А. Шахматов, Историческая морфология русского языка, 20, Москва, 1957; Н. Ван-Вейк, История..., 241.

¹⁷ Vö. А. Мейе, Общеславянский язык, 330, Москва, 1951; А. Шахматов, Историческая морфология русского языка, 20, Москва, 1957; Н. Ван-Вейк, История..., 241.

¹⁸ Lásd: K. Brugmann, Grundriss der vergleichenden Grammatik der indogermanischen Sprachen (a továbbiakban Grundriss...) 2, 1, 224; W. Vondrak, Vergleichende slavische Grammatik, 2, 5, Göttingen, 1908; А. Мейе, Общеславянский язык, 333; Селицев, Старославянский язык, 2, 94; Ф. Фортунатов, Избранные труды, 2, 141, 402, Москва, 1957; Л. П. Якубинский, История древнерусского языка, 161, Москва, 1953.

19

Az emlékekben az u-tövű alakok mellett már o-tövűek is használatosak, vö. egyes szám alanyeset sūñs — sūnus, birtokos eset sūnãs (mint deivas — dievo), tárgyeset sūnãnan, dangãn — dangų, peckan — galvijus. A korábbi porosz nyelvemlékekben az u-tő még épebb, mint a harmadik, utolsó katekizmusban¹⁹. Az u-ragozási típus a litván és a lett nyelvben is visszaszorul. A lett nyelvben a hímnemű u-tövű főneveknek ma már o-tövű többes számuk van²⁰, az iu-tövű főnevek pedig teljesen eltűntek²¹. A litvánban az u-tövű főnevek szintén visszaszorulnak, o-tővé alakulnak; a nyelvjárásokban különösen gyakori a többes szám o-tövű alakja. Az irodalmi nyelvben az u-ragozás szinte érintetlen, az iu-ragozás többes száma viszont már io-tövű.

A többes szám, nem pedig az egyes szám tűnik el gyorsabban, mert az o- és u-töveknek vannak homonim többes számú eseteik. A birtokos eseten kívül az o- és u-tövű főnevek tárgyesetei is azonos alakúvá váltak. Az u-tő többes számú tárgyesete, a sūnus, a *sūnuñs alakból fejlődött ki, vö. óind sūnūn, gör. krétai υυϝς, gót sununs, óegyházi szláv syny stb. Az o-tő többes számú tárgyesete, a vilkus, más fejlődési utat járt be a szamogit és az aukštait nyelvjárásokban. A szamogitok tovább őrizték a régi n-t a többes számú tárgyeset végződésében²². Ezt mutatják a jelzős alakok tárgyesetei: gerūñcius < gerunsius, jūdūñcius < jūodunsius (Kuršėnai), a szamogit dounininkai nyelvjárás baltūsius, gerūsius alakjai (Kretinga stb.) < baltunsius, gerunsius, nem pedig a baltuosių, geruosių alakokból, mert ez esetben itt* balousius stb. alakot várnánk, vö. egyes szám eszközhatározói eset baltuoju < baltūoju. Maga a vīrus többes számú tárgyeset, végződésében a szűk u-val, újabb eredetű alakra utal: akkor keletkezett, amikor a szamogit u-tágító törvény már nem volt érvényben, hiszen a kretingai szamogitok a régi rövid u-t megnyújtják, vö. egyes szám alanyeset sūnos. A kretingai szamogitok az u < uo-t is megnyújtják, vö. egyes szám eszközhatározói eset vīro < vīru < *vīruo. Következésképpen a többes számú tárgyeset vīrus ezért sem származhat a *vīruos alakból. A többes számú tárgyeset vīrus eredetét a *vīruns alakból a szamogit többes számú helyhatározói esetek is igazolják, amelyek tárgyesetből és posztpozícióból keletkeztek, vö. galūsi (Kuršėnai), viejējs (Kretinga) stb. < galuns-, viejuns-; vö. L. Ivinskis „Genovaitė”²³ című művét: anunse amžunse 9, 16, tunse daiktunse 38, kapunse 35, 106, namunse 17, 102, 124, 155, nuludimunse 37, nasrunse 82, kununse 94, metunse 62, 124, rumunse 10, 19, 44, 141, 162, 180, rubunse 13, tarpunsė 49, margunse 83, viduriunse 179, žodunse 121 stb., kurjunse LChr 321₁₄, ūnsi LChr 323₃₃ (Endriejavas) stb.²⁴

Az aukštait nyelvjárásban a többes számú tárgyeset alakja másként fejlődött: vilkùs < *vilkūos (vö. gerūosius) < *vilkuons < *vilkōns, vö. óind vṛkā́ṃśa; az -ns-hez vö. porosz deiwans, gör. nyj. ἀδελφούς stb.²⁵. Következésképpen az aukštait nyelvjárásban az o- és u-tövű főnevek tárgyesetei csak akkor eshettek egybe, amikor a *sūnuns sūnus-szá, a *vilkūos pedig vilkus-szá fejlődött, vagyis amikor a hosszú, akut hangsúlyú magánhangzók megrövidültek

¹⁹ Lásd: R. Trautmann, Die altpreussischen Sprachdenkmäler, 230 Göttingen, 1923.

²⁰ Vö. J. Endzelīns, Gramatika, 443.

²¹ Vö. J. Endzelīns, Baltu valodu skaņas un formas, 73, Rīgā, 1948.

²² Általában a szamogitok tovább őrzik a szóvégi n, m mássalhangzókat, vö. a hangsúlyos végződésű többes számú birtokos eset: sūnūn, sūnūm (Kartena) stb.

²³ L. Iwinskis, Genawėje pasaka viena tarp gražiausių..., Wilnuje, 1858.

²⁴ Lásd még: F. Kurschat, Grammatik der litauischen Sprache, 150, Halle, 1876; A. Schleicher, Litauische Grammatik, 176, Praga, 1856.

²⁵ Vö. И. Эндзелинъ, Славяно-балтийские этюды, 167, Харьковъ, 1911.

20

a szóvégi magánhangzók és az ie, uo, o kettőshangzók számára a žemaitiai nyelvjárásban: *vilkuons — *vilkūns.

K. Būga véleménye szerint a szóvégi magánhangzók megrövidülése a litván nyelvben nem korábban, mint a XII—XIII. században ment végbe.²⁶ A gyakran használt többes számú tárgyeseti alakok egybeesése az egész u-tövű ragozás többes számának o-tövű ragozásba való átmenetét idézte elő. Az o-tövű többes szám hatással volt az u-tövű egyes számra. Az u-tövű ragozás eltűnéséhez jelentősen hozzájárult az o- és u-tövű ragozás kettős számú alanyeseti-tárgyeseti alakjainak egybeesése is, ugyanazon okokból; vö. *vilkūo (gör. ἀδελφώ, óind vrkā(u), ószl. ducha) > vilkū és *šūnū (óind sūnu, ószl. syny) > šūnu. Elképzelhető, hogy korábban valamivel több u-tövű főnevünk volt, de ezek mind teljesen o-tövűvé váltak. Így történt ez a pėkas ’jószág’, kvailys ’bolond’ (Švenčionys) esetében; valamint a manašis pėkas (= ’jószág’) ne smekas (= ’sárkány’)²⁷ kifejezésben. Korábban feltehetően a szokásos ledas helyett az u-tövű ledus is szélesebb körben volt használatos; vö. ledus (Lazūnai), egyes számú birtokos eset: led aus TD VII 173, 174 (Seliniai, Baičiai; Klaipėda környéke), lett ledus, ószl. ledъ²⁸ (o-tövű, u-tövű alakokkal). Talán a rytas ’reggel’ is u-tövű volt; vö. a lett nyelvjárási rītus alakkal, de a vakaras ’este’ szó mellett gyakori használata miatt (vö. rytas vakaras ’reggel és este’) könnyen o-tövűvé válhatott.

Ma a litván nyelvben kevés u-tövű főnév van. Jelentős részük széles körben használt, igen régi litván szó, és más indoeurópai nyelvekben is vannak megfelelőik, például sūnus ’fiú’, vö. ószl. synъ, gót sunus, óind sūnuḥ, aveszta hūnu stb.; medus ’méz’, vö. lett medus, porosz meddo < *medu, ószl. medъ, gör. μέθυ ’bódító ital’, ófelnémet metu ’mézsör’, óind madhu ’méz, bódító ital’ stb.; vidus ’belső’, vö. lett vidus, óangol widu ’erdő’, ófelnémet witu ’erdő’ stb.; viršus ’felső rész’, vö. lett virsus, ószl. vrьchъ (a kényszerítő mód egyes számú helyhatározó esete: vrьchu ’fent’) stb.; talán az alus ’sör’ is²⁹, vö. lett alus, porosz alu ’mézsör’, ószl. olъ stb.; dangus ’ég’, vö. porosz dangus; lietus ’eső’, vö. lett lietus, továbbá ezek kölcsönszavai, például midus ’mézsör’³⁰, cukrus ’cukor’³¹, turgus ’piac’ stb. Mások régi u-tövű főnevek, amelyek azonban mára már kihalóban vannak, például pėkus (Zietela, Žasečiai), vö. porosz pecku, gót faihu, óind paśu, aveszta pasu-, latin pecū stb. A XVI. századi emlékekben a pėkus még gyakori, például egyes számú alanyeset: pėkus BrP I 224₂₃, pėkus Br P II 464₉, BrB (gyakran), pėkus SzD 32, pėkus DP 350₃₁, pėkus DP 349₄₀; egyes számú birtokos eset: pėkaus BrP II 194₁₄, E 13₁₀–₁₁, BrB (gyakran), pėkaus DP 428₁₈, pėkaus DP 290₄₀; egyes számú tárgyeset: pėku BrP I 93₁₉, pėku DP 307₁; egyes számú in.

²⁶ Žr. K. Būga, Lietuvių kalbos žodynas, I sąs., XXXIII, Kaunas, 1924. Kad XII — XIII a. lietuviai būtų išlaikę ilguosius tvirta pradžius žodžio galo balsius, K. Būgos manymu, rodo iš sen. rusų kalbos pasiskolinti žodžiai storasta, gromata, muka ir muilas (rusų моло), vynas (rusų вино), dyvas (rusų диво). Jeigu lietuvių kalboje tada tvirtapradžiai žodžio galo balsiai būtų sutrumpėję, tai turėtume *muila, *vyna, *dyva, kaip ištariami XIV — XV aa. skoliniai pekla (lenkų piekło), prova (lenkų prawo) ir kt.

²⁷ Lásd J. Būtenas, Švietimo darbas, 48, 1930.

²⁸ Lásd H. Bahr-Bejk, История..., 244; E. Fraenkel, BS 2, 248; KZ 61, 272.

²⁹ Lásd E. Fraenkel, Litauisches etymologisches Wörterbuch (a továbbiakban: Wörterbuch), 8 és köv., Göttingen, 1955.

³⁰ Lásd E. Fraenkel, Wörterbuch, 446; K. Būga, Kalba ir senovė, 65, 218, Kaunas, 1922; P. Skardžius, Lietuvių kalbos žodžių daryba, 55, Vilnius, 1943.

³¹ Lásd E. Fraenkel, Wörterbuch, 70.

21

pēkumì E 15₉, BrB (gyakran), pēkumì DP 40₄₇ stb. Régi főnév a pelūs (Kupiškis, Dusetos stb.), vö. lett pelus (a pelavas mellett), porosz pelvo, ukrán polóva, cseh többes számú pléva stb.; ez is éppen kihalóban van. A XVI. századi írásokban még használatos, vö. többes számú nominativus: pelus BrP I 119₂₇, többes számú instrumentalis: tomis pelumis DP 86₁₇, pelumis PS I 82₂₉ stb. Néhány nyelvjárásban az o-tövű pelai váltotta fel (Nemajūnai stb.).

A negyedik csoportba tartozók csak elszigetelt nyelvjárásokban használatosak, például badūs — bad as (Leipalingis), šeškūs (Jieznas, Nemajūnai, Kvė darna stb.), šeškus (Dusetos), sniegūs (Lazūnai; talán a ledus hatására keletkezett)³², stogus (Biržai, az egyes számú genitivus stōgos = stog aus alapján ítélve), opšrūs — borz, gelčkūs — sárga macska, jūočkus, kurčkus — süket, dvāskus — aszott ember, dribkus — kövér ember, pliūrp-kus — fecsegő (Jurbarkas) stb.

A litván nyelvben gyakoribb az iu tő³³. Egyes képviselői szintén már régen átkerülhettek az io tőosztályba. Például a žvej as keletkezése szempontjából régi iu-tövű lehet, vö. litván žvejas: žveja, žemait žveju — „halat fogok”, valamint óind mṛgayuḥ — „vadász”: mṛgayā — „vadászat”; mṛgayate — „vadászik”. Az iu-tövű régebben a vėjas³⁴ is lehetett, vö. egyes számú lokatívusz: vėjuje, egyes számú vocativus: vėjau, óind vāyuḥ — „szél”.

Az egyes számú dativus alakulása

A litván nyelv u-tövű főneveinek mai egyes számú dativusi alakját, a u tőosztályba tartozó sūnui formát a nyelvészek igen sokféleképpen magyarázzák. Egyesek az indoeurópai -*evai vagy -*evei alakból vezetik le, vö. óind sunave, óegyházi szláv synovï³⁵; mások a *sūnvai, *sūnu-vai, *sūnuvei³⁶ alakokból. E protoformák bármelyikének hangtörténeti fejlődése a sūnui alakhoz azonban aligha lehetséges. A *sūnvai, -ei alakból legfeljebb *sūnovie fejlődhetett ki, cirkumflexusos -ie végződéssel; a *sūnuvei pedig csak *sūnuvie alakot eredményezhetett. A *-uvie > *uie > -ui fejlődés aligha mehetett végbe. Ha feltesszük, hogy mégis megtörténhetett, továbbra is megmagyarázatlan marad a žemait dativusi *sūnuo, illetve a Gervėčiai-i sūnuo, amelynek -uo végződése semmiképpen sem keletkezhetett a fent említett úton.

N. van Wijk véleménye³⁷ szerint az egyes számú dativusi sūnui alak úgy keletkezett, hogy más tőosztályok mintájára a tőhöz hozzáadták az -i ragot: galvā > galvai galvai, žemēi žemei, *šird(s)i širdi; tehát sūnus: sūnui. Ez esetben ismét megmagyarázatlanok maradnak a fent említett dativusi sūnuo alakok. A žemait *sūnuo (dounininkus sūnou, dūnininkus sūnū) és a Gervėčiai-i sūnuo az o tőosztályú dativusi vaikuo alakkal azonos, és kétségkívül az u tőosztályban az o tőosztályból, a régi u-tövű dativusi alakok helyére kerülve jöttek létre; ezeknek a balti nyelvekben nincs nyoma. Az o tőosztályból vették át azt is, hogy

³² Lásd E. Fraenkel, Das im Wilnagebi͡e gesprochene Litauisch BS 2, 48.

³³ Lásd P. Skardžius, i. m., 76 és köv.

³⁴ Lásd J. F. Lohmann, litván žvejas-Fischer, žveja-Fischgang=ai. mṛgayuḥ-Jäger mṛgayā-Jagd. KZ 57, 241.

³⁵ Lásd J. Schmidt, Die Pluralbildungen der indogermanischen Neutra... 67, Weimar, 1889. O. Wiedemann, Handbuch der litauischen Sprache, 31, 61, Straßburg, 1897.

³⁶ Lásd A. Leskien, Die Bildung der Nomina im Litauischen, 91, Leipzig, 1891. A. Baranowski—F. Specht, Litauische Mundarten, 2, 174. F. Specht, IF 42, 295.

³⁷ Lásd ZfslPh 12, 248.

22

a felső-aukštaitiai részes eset -uⁱ³⁸, -a végződéssel. A singularis részes eset mint meglehetősen ritkán használt eset gyorsan más tőtípusok hatása alá kerül; vö. az i-tövű főnevek régi singularis részes esetű alakjainak gyorsabb eltűnését, az u-tövű melléknevek pluralis részes esetű alakjainak gyorsabb eltűnését az eszközhatározói alakokénál, valamint a főnevek ragozásának hatását a melléknevek részes esetére: balui, gerui (Svedasai)³⁹.

A singularis eszközhatározó eset fejlődése

A singularis eszközhatározó eset régi sūnumi alakja, vö. óegyházi szláv synъmь, lett su- adverbializálódott eszközhatározó esetű virsum alakja, a régi litván emlékekben változó mértékben maradt fenn. Egyesekben, például M. Daukša és K. Širvydas írásaiban, a főneveknek csak u-tövű singularis eszközhatározó eseti alakjai használatosak. Az u-tövű singularis eszközhatározó eseti alakok XVI. századi erősségét mutatja, hogy néhány régi emlékben még az u-tövű melléknevek is ilyen alakot használnak. Különösen sok ilyen melléknév fordul elő M. Daukša „Postilė” című művében: apžkrimi 476₃₆, apvalumi 365₅₁, 367₃₆, báisumi 3₁₀, 10₄₀, 94₂₁, 165₃₁, 169₂₈, 384₅₂, 391₁₄, 424₅₁, 477₄₇, biaurumi 482₂₇–₂₈, brágumi 146₂, 182₂₂, 240₁₄, 291₁₇, 429₁₀, 479₉, 553₃₈, 572₄₉, brūgumi 481₂₇, būdrumi 392₃₁, 554₄₄, 35₃₅, dósnumi 84₂₄, 298₂₁, 511₁₈, gáilumi 302₂₇, gąstumi 355₂₈–₂₉, gáusumi 147₄₃, 358₇, 563₂₃, graudumi 177₃₂, 476₃₈, grúbumi 90₄₀, imánumi 161₁, kàntrumi 9₁₆, 178₂₅, kàrtumi 285₂₉, láimumi 86₁₇, 200₄₀, 273₃₉, 349₄₇, 590₃₀, 616₃₂, łapumi 406₃₃, 501₆, lagwumi 219₂₀, ligumi 40₃₃, 79₂₁, 150₄₆, 170₂₅, 244₃₉, 249₃₅, 261₃₄–₃₅, 434₁₃, 438₂₄,₂₆, 448₈, 470₄₀, 482₂₇,₃₇, 517₁₃, lóbumi 355₂₉, malonumi 171₁₉, 250₃₆,₃₇, 347₂₄, 368₃₄–₃₅, 424₅₀, 617₂₁, méilumi 96₂₃, 358₂₉, méilingumi 406₃₄, 389₃₃, méitaširdumi 434₈, métaširdumi 587₂₂, nóbažnumi 609₄₁, paktusnumi 103₁₁, 186₅₁, 210₁₂, 256, 264₁₁–₁₂, 328₄₄, 365₂₄, 465₃, 482₃₈, 501₁, 419₂₆, padórumi 160₃₃, 161₂, patógumi 362₃₄, 407₈, 467₃₄, 478₃₉, 482₃₀, 490₄₃, 495₃₆, pigumi 90₃₉, 264₃₅, 455₄₂, planumi 90₃₀, 270₅, 274₃₄, priežumi 608₈, prįzwalumi 255₂₃, pìtlumi 533₄, rómum 84₂₄, 398₄₄, 422₁₃, 424₅₀, 437₂₃–₂₄, saldumi 101₄, sargumi 35₃₅, skáistumi 332₄₂, smárkumi 62₄₇, 168₄₆, 174₂₇, 191₄₈, 361₄–₅, 384₅₁, stiprumi 234₆, 31₅₃, 277₂₄, 334₁₉, 350₈, 448₃₃, 543₁₈, 607₂, staigumi 499₉, síkumi 191₄₉, 512₁₂, bąkumi 594₆, žviesumi 66₄₂, 152₃₃, 560₃₉, 594₆, tąkumi 367₂₈, teisumi 84₃₇, 120₄₀, 161₄₉, 168₄₆, 171₅, 284₃₉, 310₄₀, 348₂₃, 366₉ (2 alkalommal), 371₂₇, 424₅₁, 434₈,₂₄₅, 352₃₈, 359₄₁, 393₂₄, 543₁₅, 607₁₉, tiésumi 483₂₂, weikumi 3₁₉, 237₁₄, 15₄₃, žimumi 178₁₉, 355₂₈. Az io-tövű melléknevek singularis eszközhatározó eseti alakjaira itt nem sikerült példát találni. K. Širvydas írásaiban szintén használatosak az u-tövű alakok: teysum PS I 25₂₀, teysumi PS I 327₁₆, sotumi PS I 379₂₂, klausumi PS II 216₂₈, 217₇, a brungu PS II 214₂₄, brungiu PS I 227₄, II 100₇, 207₄, ipatu PS I 116₁₅, II 137₂₉, 164₅, meylu PS I 37₂₁, 71₁₇, smuku PS I 309₈, žimu PS I 98₂,₂₄₂, gilu PS II 153₁, skalsu PS II 208₁₉, 210₂₃, gausu PS II 210₂₂, plačiu PS I 305₇, tunkiu PS I 360₈, patogiu PS II 87₂₅ alakok mellett. Gyakoriak ezek az 1600-as „Margarita Teologikoje” című műben is:

³⁸ Vö. K. Brugmann, Grundriss..., 112, 605.

³⁹ Néhány litván nyelvjárásban (Pandėlys, Kupreliškiai stb.) a singularis részes esetben dangum, sūnum, medum, turgum, karalum, šaučum stb. alakok használatosak. Ezek az eszközhatározó eset alakjai, amelyeket részes esetű jelentésben használnak.

23

teisami 61ᵇ, 78ᵇ, 79ᵃ, 84ᵃ, 88ᵇ, 264ᵃ, ischkumi 111ᵇ, 204ᵇ, 208ᵇ, APM 27ᵇ, 27ᵇ, netsiumi 79ᵃ, matczami 113, macsnumi 117ᵇ, az ischku 112ᵇ, 133ᵃ, stipru 72ᵃ, 98ᵃ alakok mellett. Más régi írásos emlékekben ritkán fordulnak elő; vö.: 1) J. Bretkūnas „Biblija” című művében: gražumi Gen. 24, kitum Pred 9, ligumi Jes. Sir 13, teisami Hiob 32; 2) M. Petkevičius katekizmusában: biaurum 53₁₈, cistumi 62, neteysum 86, teysumi 62; 3) D. Klein írásaiban: baisumi KIM 35, brangumi KIM 114, 178, įpkumi KIG 130. M. Mažvydas, B. Vilentas és J. Bretkūnas a „Postilė” című műben egyáltalán nem használnak u-tövű melléknévi singularis eszközhatározó eseti alakokat.

Néhány régi írásos emlékben azonban már találkozunk olyan u-tövű főnevekkel, amelyeknek eszközhatározó eseti alakja az o-tövű főnevekével analóg. Ilyen alak használatos 1) M. Mažvydas írásaiban: sunu 45₁₅, žmogų 166₁₈, 153₄, 192₁₀, 204₇, 441₉; 2) B. Vilentas írásaiban: sunu E 12,27₁₃ (a sunumi mellett (6 alkalommal)), Jesu EE 202₁₄ (a Jesumi mellett), Christu EE 208₄–₅, 211₁₄ (a Christumi mellett); 3) J. Bretkūnas „Postilė” című művében: žmogų I 157₂₁, sunu II 88₄, Jesu Kristu II 138₄ (az u-tövű alakok mellett); 4) M. Petkevičius katekizmusában: sunu 176₁₉ (a sunum 198, 113₂, 215, 226 és sunumi 253 alakok mellett). Hasonló a helyzet az iu-tövű főnevek singularis eszközhatározó esetében is, amelynek -iu végződésű alakja ritka a régi emlékekben; vö. karalu EE 14₇ (a karalumi mellett (7 alkalommal)), kripu E 33₉, pakau Mž 225₄, sanariu EE 51, sanariu MT 150ᵃ (a sanariumi MT 155ᵃ mellett), su schitu bagotiru BrP II 197, su bagotiriu BrP II 200, liekariu BrP I 190 (vö. a singularis genitivus liekoriaus alakját, 191), su Lazaru BrP II 200, didziu neprieteliu BrP II 248.

A későbbi írásokban az utóbbi eszközhatározó eseti alakok gyakrabban fordulnak elő. M. Olševskis 1753-as „Broma” című művében alėju 130, 142, likzvoriu 152, neprietelu 212, pleščių, poteru 154 alakokat találunk (az u-tövű alakok mellett; vö. ploščiami 69 stb.). J. Jaknavičius 1752-es „Evangelie polskie i litewskie” című művében karalu 4 szerepel (a karalum 51 mellett).

Különösen gyakoriak a žemaitiai írásokban; vö. 1) az 1787-es „Živatas” című műben: ciesoriu 179, križiu 218, 221 (a nagyon gyakori križiumi mellett), karalu 189, 190, 192 (2 alkalommal), 232 (a karalumi mellett), kupčiu 132, dangų 32 (2 alkalommal), Ložoriu 109, prietelu 134, 212, sekretoriu 290, sunu 37, 130, 165 (2 alkalommal), 234, 252, 288, 296 (a gyakori sunumi mellett), žmogų 304 (a gyakori žmogumi és žvyrssumi mellett); 2) az 1790-es „Balso širdies” című műben: sunu 262₅ (a sunumi 9, 196₁₁ mellett), žmogų 120₈ (a žmogumi 257 és žmogum 246 mellett).

S. Daukantas és M. Valančius írásaiban az eszközhatározói alakok túlnyomó többsége -(i)u végződésű forma; vö. 1) M. Valančius „Istorijos” című művében: karalu 75 (2 alkalommal), 76 (3 alkalommal), 82, 85, 87, 123, 127, prietelu 114, medu 24, sunu 23, 27; 2) M. Valančius „Žemaičių vyskupystės” című művében: popiežiu 46, 120, prokuratoriu 137, sekretoriu 147, sunu 73, 125, wirszu 80, 90 (a ritka karalumi 21 stb. mellett); 3) M. Valančius „Živatas” című művében: karalu 100, 150, 151, 172, 223, križiu 99, 186, 242, kupčiu 235, ciecoriu 7, 19, 158, 196, 203, litu 29, Messiosziu 183, 225, 256, popiežiu 59, 63 (2 alkalommal), 153, 156, 171, 176, 201, 219, sunu 93, 174, 211, 243, 270, wirszu 49, 125, 153, 211, žmogų 131, šalnieriu 188 (2 alkalommal), 200, 221 (a ritka žmogumi 69 stb. mellett); 4) S. Daukantas „Būdas” című művében: aló 27, 61, qmžio 163, gaspadorio 63, 53, 159, 160, karaló 159, karalió 230, medó 61,

24

midõ 56, 61, skajtlò 34, wirszò 56, 106, 128, 196, wirszù 195, žmógu 160, nebėžmógo 238, doró žmógo 8, 64 (ritka litumi mellett, 191 stb.).

A. Baranauskas által lejegyzett nyelvjárási szövegekben⁴⁰ szintén előfordulnak (i)u tövű főnevek -i(u) ragos eszközhatározói alakjai, vö. dideliu kùpczu 314₃ (Batakiai), sò weinu kùpczu 343₂₇ (Darbenai), budams kòpczò 350₁₁ (Viekšniai), sò žalmiėrò 350₂₁ (Viekšniai), kùpczu 354₂ (Tirkšliai) sù rozòncu 369₂₉ (Kartenai), pastósio gaspadòriò 380₁₃ (Laižuva), noris būtė gaspadòriò 380₁₉, būte žalmiėrio 381₅ (Laižuva), bõwa dorniò wadinams 396₁₉ (Salantai), swiets dòrniò wadın 400₇ (Salantai), sositkti sù kūkóriu 383₅ (Grinteliškė), sù kūkóriu 383₂₈ (Grinteliškė), sò karàl 131₂₉, 132₁₀ (Klovainiai), sò gaspadòr’ 141₅₆₇ (Pakruojis), būwa didž bagòcz (Pušalotas), su sawa tavòrczu (Kruopiai), su karàlu 270₂₅ (Pakapė), sù karàlu 184 (Joniškis), 198₁₇ (Krakės), karàlù 199₁₀ (Krakės), pò pàczu 200₂, 204₂₂ (Grinkiškis), su kraùczu 207₃₂ (Pagiriai), būt kùpczù 210₃₄, kùpczù 211₃ (Pagiriai), tókìu bagòczù 211₂₀ (Pagiriai), manì karàlì statyt’ 217₂₇ (Naujamiestis), nèprietelì 215₂₅ (Šeduva), pakàju 116₂₉ (Papilė), iszėjė su suno 351₁ (Viekšniai), su sūnu (Kriukai), sò sūn 141₆₇ (Pakruojis), sunì 81₂₄ (Vabalninkas), súni 88₆ (Biržai), su liėtu 266₂₁ (Radviliškis), žmógu 354₅ (Tirkšliai), žmógu 356₂₀ (Telšiai).

Ma a žemaičių nyelvjárás hatalmas része (az összes dounininkai és mások) csak az utóbbi eszközhatározói alakokat használja, vö. kàralo, tòrgo, sūno, vėršo (Kretinga, Sėleniai, Salantai, Mosėdis stb.). Az u-tövű egyes számú eszközhatározói alakok még használatosak a felvidékiekkel határos egyes dūnininkai nyelvjárásokban, vö. kėrdžome, sūnome (Laukuva nyelvjárása), rãčum, sūnūm (Pagramantis nyelvjárása)⁴¹, sūnum (Šaukėnai), alum (Eržvilkas), ūmžum, spīt̄lum, sūnum, dungum (Kuršėnai) stb.

A keleti aukštaičių, viduriečių és dzūkų nyelvjárásban gyakran mindkét alak párhuzamosan használatos (-um és -(i)u), vö. turgum||turgù, sūnum||sūnù, pūodzum||pūo-dzù (Linkmenys), sūnu||sūnum, madù||madùm (Skapiškis), sūn||sununù, tùrg, žmòg||žmògum, vòlì||vòlìnum (Biržai), sūnu, alum, medum, sùkčù (Gelyonai), sū-nu||sununù, liėtu||liėtum, medum, dungum (Palomenė), sūnu||sununù, alù||alùm, medù||medùm, dùngu||dungum (Raguva), tùrgu, liėtu, skìru (Palėvenė) stb. A Mūša vízgyűjtő területének nyelvjárásaiban az -um végű eszközhatározók már nem fordulnak elő, vö. tòrg, sūn, vòrš, pėč, ãmž (Pašvitinys, Vaškai, Šeduva stb.).

Az u-tövű egyes számú eszközhatározói alak leginkább a nyugati aukštaitiai nyelvjárásban maradt fenn.

Egyes nyelvészek⁴² a litván nyelv u-tövű főneveinek -u végű egyes számú eszközhatározóját az av. -ī-hez próbálják kapcsolni. Ez az alak azonban könnyen megmagyarázható az o-tövű egyes számú eszközhatározói alak mintájára létrejött új képződményként. Az u-tövű többes számnak az o-tőbe való átlépése az u-tövű egyes szám visszaszorulását is okozta. Azok a szavak, mint az alus, medus, amelyeknek nincs többes számuk, hosszabb ideig őrzik meg a nyelvjárásokban az u-tövű egyes számú eszközhatározói alakot is. Régi nyelvemlékeink egyes számú, -u végű eszközhatározói alakjai nem utalnak azok nagy...

⁴⁰ Žr. A. Baranowski — F. Specht, Litauische Mundarten, 1, Leipzig, 1920.

⁴¹ Žr. P. Jonikas, Pagramančio tarmė, 46, Kaunas, 1939.

⁴² Žr. A. Baranowski — F. Specht, Litauische Mundarten, 2, 76.

25

ősiségű, mivel az u- és o-tövű alakok közeledése már írásbeliségünk kezdete előtt végbement. A régi emlékekben az (i)o-tövű egyes szám instrumentalisának az u-tő mintájára alkotott alakjaival is találkozunk, vö. Dievumi PK 12₁₉, 28₂₀–₂₁, 240 (a Dievu mellett), kraujumi MT 99₅–₆, 120ᵇ, 130ᵇ, 152ᵇ, 153ᵃ, 158ᵃ, 166ᵃ, 203ᵃ, 207ᵇ, 250ᵃ, 251ᵇ, 122ᵇ (2-szer), 158ᵇ, APM 3ᵇ32ᵃ, Ponum PK 110, 112 (a Ponu mellett), Brolumi K1 M 70₁₂. Ilyen új képzések a későbbi írásokban is vannak, vö. tuomi ponu wel ponumi Univ. 5; Dievwm Jass P I 110₂₇, tiewum Jass P I 28₇, Tewumi Jass P I 176₁₈ stb., broliomi DB 161, ežerum ŽW 134, Diewumi ŽS 78 (2-szer), su wiskupum ŽW 74 stb.

Következésképpen semmi alapja annak, hogy a litván nyelv u-tövű főneveinek -u végű egyes számú instrumentalisát az aveszta -ū végű instrumentalisával rokonítsuk. A lett nyelv -u végű egyes számú instrumentalisai szintén könnyen magyarázhatók új képzésként⁴³.

Az u-tő egyes számban – a dativus kivételével – az o-tő jelentős hatását az instrumentalisban, nem pedig más esetben mutatja, mivel az új, -u végű instrumentalisok jobban illeszkedtek a litván főnevek teljes ragozási rendszeréhez; vö. egyes szám instrumentalis sūnu és egyes szám accusativus sūnų, egyes szám instrumentalis ranka, žeme, širdžia, vaiku és egyes szám accusativus ranką, širdį, žemę, vaiką.

Az egyes szám lokatívuszának fejlődése

Ma a litván nyelv szinte valamennyi nyelvjárásában – a žemaitiai nyelvjárás kivételével – az u-tövű főnevek egyes számú lokatívusza a turguj, viršuj stb. alakot mutatja. Ez a hosszabb turguje, viršuje alakból fejlődött ki. Ez az alak M. Daukša „Postilė” című művében következetesen használatos, vö. daguie 195₄₄, dąguie 203₃₉, 255₄₂, 548₂₃, dąnguie 253₂₀, dąnguie 222₂₉, dąguia 470₁₉, pakāuie 543₁₁, tūrguie 220₄₂, tūrguie 92₃₉, widuie 293₁₈ stb.; az 1600-as „Margarita Teologika” című műben is, vö. sunuie 2ᵇ, 12ᵇ, 14ᵇ stb. (összesen körülbelül 90 ilyen lokatívuszi alak). A XVI–XVII. századi emlékekben azonban a hosszú alakok mellett már a rövid alakok is előfordulnak. M. Daukša 1595-ös katekizmusának 22 egyes számú lokatívusza közül még csak egynek van rövid alakja: dągui 61₂₉. Bretkūnas írásaiban, bár a hosszú alakok még gyakoribbak, a rövidek is gyakran előfordulnak, vö. danguie BrP I 10, 21, 312, 345 és dangui BrP I 61, 10, 411 stb. Itt csak a határozószószerűvé vált lokatívuszok, a widui, wirschui alakok mutatnak gyakrabban rövid formát. D. Klein „Maldų knygelės” című művében a hosszú alakok gyakoribbak, míg a „Naujos giesmių knygos” című műben már a rövid alakok használatosabbak (sok esetben, úgy tűnik, a ritmus miatt). M. Mažvydas írásaiban a rövid alakok gyakoribbak, vö. dangui (körülbelül 17-szer), dangugi (2-szer), danguie (1-szer) stb. M. Petkevičius 1598-as katekizmusában és K. Sirvydas „Punktuose sakymų” című művében csak rövid alakok használatosak. A rövid alakok az 1653-as kėdainiai kiadványokban is gyakoribbak.

Mindez arra utal, hogy a lokatívuszi alak rövidülése meglehetősen korán, még írásbeliségünk kezdete előtt megindult. A rövidülés a különböző litván nyelvjárásokban eltérő időben ment végbe, és nem szabályos hangtani jelenség, hanem a rendszerből fakadó rövidülés: mivel a leggyakrabban használt esetek egy szótaggal rövidebbek voltak, az egyes számú lokatívusz, valamint az instrumentalis is idővel hozzájuk igazodott, elhagyva a szóvégi rövid e és i hangokat.

⁴³ Vö. J. Endzelins, Gramatika, 444.

26

A danguje lokatívusz eredetét többféleképpen magyarázzák. F. Specht ezt az alakot az ū-tövű alakok analógiájára létrejött új képzésnek tartja: -ūmi: -umi, -ūmus: -umus, -ūmis: -umis, -ūset -use; eszerint a -ūje mellett a -uje is kialakulhatott⁴⁴. A litván nyelvben azonban ezeknek az eseteknek nincsenek egyértelműen kimutatható, ū-tövű maradványai, a -ūje végű alak pedig úgy tűnik, ma a litván nyelvjárásokban sehol sem fordul elő⁴⁵. N. van Wijk véleménye szerint ez az alak valószínűleg a -ui végű dativus nyomán, a *mergai: *mergaien = sūnui: x⁴⁶ arány alapján jött létre. Ebben az esetben felmerül a kérdés, hogy az egyes számú namui dativus mellett miért nem alakult ki a *namuje lokatívusz.

A régi litván nyelv egyes számú lokatívuszának alakja rendszerint az egyes számú adessivusból válik világossá. Az u-tövű főnevek egyes számú adessivusai a régi litván nyelvemlékekben még nagy számban használatosak. M. Daukša írásaiban különösen sok van belőlük, vö. Jésup DP 483₁₆, DK 81₂, altōriup DP 296₁₀, 443₃₅, 539₅₁, 547₃₄, 551₁₃, Esaiofiup, Isaiofiup DP 14₁₃, 109₁₉,₂₉, 253₄₁, 257₄₁, 259₃₁, 260₄₂, 261₄₅, 620₄₆, Christup DP 327₂₈, 348₉, 540₁₀, 615₁₂, DK 101₁₇, 81₂, Jeremiófiup DP 60₄,₁₁, 208₂₅, 508₁₉, Ambraziejiup DP 369₃₃, Kaiphojiup DP 167₂₁, 169₄₈, karātup DP 237₄, Lukojiup DP 6₃, 12₃₂, 18₄₀, 25₂₃, 81₈, 101₄₄, 141₂₉,₃₂, 193₂₁, 211₂₄, 274₇, 287₃₅, 293₁₄, 373₃₂, 391₈, 426₂₉, 437₃₉, 461₃, 470₅₀, 476₃, 488₁₄, 491₄₁, 495₁₃, 552₂, 556₃₀, 562₁₆, 571₃, 618₈, Mōrkup DP 75₃₇, 100₂₇, 142₄₆, 347₂₇, Neemiófiup DP 340₂₈, sunup DP 355₃₀, 442₁₈, sunup sawap DK 58₂, 59₁₀, Tobiōfiup DP 108₂₆ 196₂, 214₅₂, tānciup DP 440₁₅, žmōgup DP 255₃₅, 287₉, 315₂₉, 322₂₈, 327₂₇, 344₅₁, 371₄₂, 477₁₈. Ilyen adessivusok más régi emlékekben is előfordulnak, vö. 1) M. Mažvydas írásaiban: Matheupi 23₄, 24₉, Markupi 24₁₄, 2) B. Viento írásaiban: Mottheupi E 24₈, Marcupi E 25₁, 3) M. Petkevičius katekizmusában: sunup tawo milampe 198, sunup 30, 4) az 1600-as „Margarita Teologika” című műben: Lukoschup 156₆, Morkup 123₄, 5) az 1605-ös névtelen katekizmusban: mietup sunup 59₁₁, 6) az 1653-as „Suma” című műben: sunup 129₃₀, sunup sawampi 137₂–₃, tamp’ žmōgup’ 257, 7) az 1653-as „Maldų krikščioniškų” című műben: sunup savo milamp’ 62, sunup savo numiletamp 33 stb. A Gervėčiai környékén ma használatos egyes számú adessivusokból, például a žmogur alakból ítélve⁴⁷, a régi nyelvemlékek adessivusainak -up végződését röviden kellett ejteni⁴⁸. A žmōgup adessivusnak – akárcsak a žmoguje inessivusnak – a régi *žmāgu lokatívuszból és egy névutóból kellett kialakulnia. Létezhetett-e valaha a balti nyelvekben *žmāgu lokatívusz?

Az ide. -ō(ž)-ből eredő u-tövű főnevek régi egyes számú lokatívuszát, vö. óegyházi szláv synu, óind sūnau, a žemaitiai nyelvjárás őrizte meg, vö. *turg uoje (a dounininkai nyelvjárásban torgou, a dūnininkai nyelvjárásban tōrgū). Ezt az alakot S. Daukantas „Būdas” című művében használják, vö. amžiuonie (gyakran), danguouie 81, 91, 82, 102.

⁴⁴ Lásd F. Specht, Zur litauischen Nominalflexion, IF 42, 295. Korábban, lásd Lit. Mundarten, 2, 97, Specht a -uje végződést teljesen tisztázatlannak tartotta: „völlig unklarbar bleibt nur die Kürze in dem Loc. Sg. der u-Stämme”.

⁴⁵ Igaz, F. Kurschat nyelvtanában -ūje végű lokatívuszokat is közöl. J. Jablonskis szintén közöl ilyeneket, lásd Ryg iškių Jonas, Lietuvių kalbos gramatika, 24, Vilnius, 1922.

⁴⁶ Lásd ZfslPh 12, 250.

⁴⁷ Lásd A. Laigonaitė, Pašalio vietininkai dabartinėje lietuvių kalboje. Kai kurie lietuvių kalbos gramatikos klausimai (Straipsnių rinkinys), 26, Vilnius, 1957.

⁴⁸ F. Specht (lásd Litauische Mundarten, 2, 96 és IF 42, 295) tévesen úgy véli, hogy a -up hosszúnak tekinthető. N. van Wijk helyesen rövidnek tartja a -up alakot; lásd ZfslPh 12, 249.

27

(2 alkalommal), 174, 199, dagoji 99, klosztoriuje 27, pakajuje 102, 160, Paryžiuje 239, walstiuoje 167, Wilniouie 103, 242, 231, Wilniouji 70; M. Valančius „Živatai” című művében: danguoje 44, 65, danguoj 192; L. Ivinskis „Genovaitė” című művében: danguoje 107, 110, 129⁴⁹ stb. A lett felső-livóniai nyelvjárás is ismer -uo végű helyhatározói alakokat⁵⁰. Vagyis a balti u-tövű főnevek egyes számú helyhatározójának régi alakja *sūnuo. A postpozíció hozzátapadásával létrejött a *sūnuoje alak, amely rövidülve a lett felső-livóniai sūnuo és a litván alsóvidéki *sūnuo alakba fejlődött.

Az u-tövű főnevek helyhatározójának végződése akut hangsúlyú volt. Ezt mutatja a mai szláv nyelvek hangsúlyozása, vö. orosz саду (egyes számú birtokos eset: сада), берегу (egyes számú birtokos eset: берега), szerb саду (egyes számú birtokos eset: сада) stb. ⁵¹ A balti nyelvek egyes számú helyhatározójának is *sūnuo alakúnak kellett lennie. A postpozíció hozzátapadásával az akut diftongusú uo nem rövidülhetett meg: így keletkezett a žemaitiai *sūnuo < *sūnuoje. A postpozíciós *sūnuoje alakkal egy ideig párhuzamosan létezhetett a postpozíció nélküli *sūnūo is, amely a szó végén az akut hosszú magánhangzók rövidülésekor *sūnu alakba fejlődhetett. Azt, hogy a postpozíciós helyhatározók mellett postpozíció nélküliek is létezhettek, a litván nyelvjárások u-tövű főneveinek többes számú helyhatározói alakjai mutatják⁵². Emellett maga a postpozíció és a szó összeolvadása sem egyszerre történt, hanem összetett folyamat volt, amely valószínűleg meglehetősen sokáig tartott, hasonlóan ahhoz, ahogy az egyszerű melléknév és a névmás egyetlen szóvá, névmási melléknévvé való összeolvadása is összetett folyamat volt⁵³. Más tövek helyhatározóinak mintájára a *sūnu alak is nyilván sūnuje alakra változott. A felvidéki nyelvjárásokban ez az alak vált uralkodóvá, mivel itt rövid u tővéghangzója jól illeszkedett az egyes számú sūnuna illatívuszhoz és az i-tövű főnév egyes számú helyhatározójának avyje alakjához. Ha ez így van, akkor nincs szükség arra sem, hogy az egyes számú sūnup adesszívuszát a mássalhangzós ragozás hatásával magyarázzuk⁵⁴. Létrejöhetett a *sūnu helyhatározóból a postpozíció hozzátapadásával, vagy újonnan is kialakulhatott a sūnuje inesivusz és a sūnuna illatívusz mintájára.

Az u-tövű főnevek egyes számú helyhatározója meglehetősen tartós eset. Az vidus, viršus szavak esetében leggyakrabban az egyes számú helyhatározót használják; a dangus, medus és más szavak egyes számú helyhatározója is gyakran előfordul. Ezért az o-tövűvé vált helyhatározói alakok is ritkábban fordulnak elő. A régi emlékekben az o-tövű alakokat szinte egyáltalán nem használják⁵⁵, vö. csupán mieliausiami suni sawo PS II 206₈, dangie KnN 18₁₉

⁴⁹ Természetesen mindezek az alakok hiperkorrekciók. A žemaitiaiak a XIX. században kétségtelenül megrövidítették a helyhatározókat.

⁵⁰ Lásd: J. Endzelins, Gramatika, 444.

⁵¹ Lásd: А. Шахматов, Историческая морфология русского языка, 250; А. Мейе, Общеславянский язык, 332; H. Hirt, Indogermanische Grammatik, 5, 146, Heidelberg, 1929.

⁵² Lásd a 37. oldalt stb.

⁵³ Lásd: Z. Zinkevičius, Lietuvių kalbos įvardžiuotinių būdvardžių istorijos bruožai, 5. o. és köv. Vilnius, 1957.

⁵⁴ Lásd: N. van Wijk, Die pronominalen Adessivformen des Altlitauischen, APh 4, 47; ZfslPh 12,249.

⁵⁵ A régi emlékekben u-tövű melléknevek egyes számú helyhatározója is előfordul, vö. 1) M. Daukša „Postilė” című műve: ajbkume 596₆, apgalame 134₇, bragume 197₄₅, laimume 353₈₃, 573₂₆, bwiesume 596₆, wėikume 582₅₃; 2) az 1600-as „Margaritoje Teologikoje”: baisume sturme 249ₐ; 3) M. Petkevičius katekizmusa: sunkum trofškume 65₁, sunkume gundime 141; 4) J. Bretkūnas írásai: brangume (a margón a szövegben álló brangeme helyett) Judic 5, gilume Ps 69, Drach 32, gražume Ps 45, ligume (-ame alakból javítva) Luk 23, ligume prafšuidime BrP I 390₁₅, stiprume (stiprame alakra javítva) Ps 31; 5) D. Klein írásai: brangume czese KIG 384, sunkume uriede KIM 4.

28

és az adesivusban suniep Su 133₁₀⁵⁶. A mai litván nyelvjárásokban már a helyhatározó esetnek is gyakran o-tövű alakja van. A. Baranauskas gyűjtött szövegeiben a következőket találjuk: dungį 74₂₄ (Vabalninkas), sodžį 81₇ (Vabalninkas), pakūjį 98₁₇ (Krinčinas), Vilni 109₅ (Subačius). A žemaitok a régebbi u-tövű alakok mellett gyakran már o-tövűeket is használnak, vö. veršė, šūnė (Šel niai, Mosėdis stb.). A kelet-aukštait nyelvjárásokban, különösen az északi aukštaitban szintén használatosak o-tövű alakok: turgį, liėti (Palėvenė), tūrgi, dūngį (Raguva), turgį|turgų (Skapiškis), cūkri (Gelvonai), tōrgį||tōrgu, sōdž||sōdžu (Šeduva), tōrgį, šūnį, verš (akárcsak a vīr) (Pašvitinys, Vaškai) stb.

A régi emlékekben o- és io-tövű főneveket találunk u-tövű alakokkal: Diewui este priglausti Mž 188₁₇, diewuie BrB Colos 3, Diewuie BrB Thes 1₂, 2 Thes 1, Juda 1, Diewui (talán használatos) MT 17ᵃ, Ponnie BrB Joel 2, Sach 10, Jes 61, Tewuie MT 39ᵃ, Tiewuie BrB 1 Thes 1₃, 2 Thes 1, 1 Josan 2, Juda 1. Az u-tő mintájára alkotott o-tövű helyhatározó alakokkal későbbi írásokban is találkozunk, vö. Diewuje Jass P I 164₄ stb., diewuje GN Matth 27, 43, Joh 3, 21, kialuje GN Mork 10, 32, 35 (a kialieje mellett), kraujuje, mieguje GN Luk 22, 20, Matth 1, 20, pilwuje GN Matth 12, 40, tewuje GN Joh 10, 38, 14₁₀, 11, 20 stb. Némelyikük azért alakulhatott az u-tő szerint, mert a személynevek helyhatározó alakjai nem ritkák (vö. dieve, pone stb.), a danguje helyhatározó pedig gyakori a régi emlékekben; mások egyes nyelvjárásokban más tövű (ā, ē, ī) főnevek -je végződésű hosszabb helyhatározó alakjai mellett jöhettek létre, vö. miškui, ąžuolui, sviestui (Pandėlys).

Egyes számú megszólító eset

Az (i)u-tő egyes számú megszólító esete: sūnau, kerdžiau; vö. az óegyházi szláv synu, męžiu, az óind sūno; hatással volt néhány litván io-tövű főnév egyes számú megszólító esetére is. A litvánban az ilyen iu-tövű egyes számú megszólító eset a -tojas, -ėjas képzős nomina agentis főneveknél fordul elő. Már a XVI—XVII. századi litván nyelvemlékekben is ritkák e főnevek io-tövű egyes számú megszólító alakjai, vö. Gelbetoje KIG 530 (kétszer), 531, atpirkėie DK 132₂₈, ižganitoie DK 132₂₈, ižganitoie DP 157₃₁, Mokitoie DP 287₄₄, skaititoie DP 467₁₆ stb.⁵⁷ Itt sokkal gyakoribbak az -au végű egyes számú megszólító alakok, vö. M. Mažvydasnál: atpirktojau 425₁₈, 553₅, atpirktoyau 152₅, atpirktoiau 175₇, Apgintoiau 483₂, gelbetouau 565₂, 566₁₅–₁₆, 566₄, giebetouau 426₂₃, moki-toiau 426₁, 419₁₀, Sutwertoi au 175₅; J. Bretkūnasnál: tirtai au BrP I 415 stb.; M. Daukšánál: atgīditaie u DK 139₁₆₉, Daritoiau DK 123₂₃, Giditoieau DK 128₂₃, Izganitoiau DK 127₂₀, mitetoieau DK 149₁₂, Sutwėréieau DK 139₁₆ stb.; M. Petkevičiusnál: atgaywintoi au 222, abgineiau 117₃, atpirkiejau 203, Gintoiau 37, gialbetoiau 146, rupintoiau 54, Sutwereiau 144 stb.; D. Kleinónál: Apgin-

⁵⁶ Gervėčiai, Lazūnai és Zietela vidékén ma már gyakoribbak az o-tövű egyes számú adesivusi alakok, vö. sūniek (Gervėčiai) stb.; lásd A. Laigonaite, Pašalio vietininkai dabartinėje lietuvių kalboje. Kai kurie lietuvių kalbos gramatikos klausimai (straipsnių rinkinys), 26.

⁵⁷ A megfelelő lett megszólító alakokról, mācītāj, kalēj, lásd J. Endzelīns, Gramatika, 398 stb.

29

toiau KIM 76, KIG 62, Atpirkto jau KIM 73, KIG 1, 396, 596, 617, Gelbėto jau KIM 111, 122, KIG 45, 98, Išganyto jau KIM 31, 29, 58, 111, 116, 88, KIG 63, 393, Išlaikyto jau KIM 77, Linksminto jau KIG 426 (kétszer), Pérgaleto jau KIM 51, 52 stb.

Miért hatott a kihalóban levő iu-tő egyes számú megszólító esete az io-tövű főnevekre? Az (i)u-tő egyes számú megszólító esete általában jól megőrződött, az o-tövű alakok ritkák, de előfordulnak, vö. sunai KIG 339, žmãge (Tverečius), sūn, sūne (= ai, Linkuva). Nagyon sok az olyan iu-tövű főnév, amely többnyire nomina agentist és élő cselekvők elnevezését jelöli; vö. basius, bedžius, dainius, bambalius, išminčius, juodžius, drignius — nyughatatlan ember, driskius, druskius — a só kedvelője, duonius, ėdalius, galvočius, kerdžius, kuprius, kušlius, murzius, purvius, seilius, sermėgius, skarmalius, raganius, skurdžius, slunkius, snarglius, sukčius, terlius stb.⁵⁸ A -tojas, -ėjas képzős főnevek régi megszólító alakja összetéveszthető volt a nőnemű -toja, -ėja megszólító alakjával, vö. mokytoje és mokytoje (<-a)⁵⁹. A homonímia elkerülése érdekében a régi hímnemű megszólító alakot felválthatta a gyakran használt iu-tövű megszólító forma. Hasonló analógiás okokból az iu-tövű alak a szláv nyelvekben is felváltotta az io-tövű főnevek megszólító esetét⁶⁰.

E főnevekből az iu-tövű megszólító alak más io-tövű főnevekre is átterjedhetett, vö. a népdalokban dievuliau, tėvuliau, brołiau⁶¹, bróło (Linkuva), berniãlio (= iau) L Chr 339₈ (Pumpėnai), biarnužėlio L Chr 347₃₉, 348₂₀, biarniãlio L Chr 348₁₁, 349₁ (Naujamiestis), ožio (= iau) az oži, oži mellett (Raguva), vélni au (Alunta)⁶².

A többes szám alanyesetének fejlődése

A régi litván nyelvemlékekben az iu-tövű főneveknek még a többes szám alanyesetében is van iu-tövű alakjuk. K. Širvydas „Punktai sakymų” című művében a karalius, gėrius, ceklerius, neprietelius, prietelius, valsčius stb. kizárólag iu-tövű többes számú alanyeseti alakban fordul elő: ceklerius PS II 159₇, gierius PS I 301₄₂, II 106₁₂, karalus PS I 167₁₉, 253₁₇, II 99₈, 147₆,₈, 150₉, 202₁₅, neprietelus PS II 222₂₄–₂₅, 230₃,₃₃, walscius PS I 301₂₂, prietelus PS II 6₁₅, Wilnius PS I 50₆, zie gorius PS I 184₂₈. Io-tövű alakok csak a többes szám alanyesetében fordulnak elő: senotariey PS II 161₂₀, sunariey PS II 228₃. M. Daukša a „Postilėje” című művében szintén iu-tövű többes számú alanyeseti alakokat használ: sūkas Adwersō-

⁵⁸ Vö. P. Skardžius, i. m., 76. és köv.

⁵⁹ Vö. F. Sommer, Der litauische Vokativ brolau und Verwandtes, IF 42, 324; E. Fraenkel, KZ 61, 271.

⁶⁰ Lásd A. Шахматов, Историческая грамматика русского языка, 23.

⁶¹ Lásd Rygiškių Jonas, Lietuvių kalbos gramatika, 19.

⁶² Az egyes számú megszólító eset brolau alakja, amely már a XVI. századi nyelvemlékekben is használatos, lásd BrP II 156, 245, 291, 294, 489, a broli alak mellett: BrP I 313, 284, 166, 262, II 292 stb.; valószínűleg a sūnau mintájára keletkezett, lásd Sommer, IF 42, 323 és köv.; E. Fraenkel, KZ 54, 291. Az említett rokonsági elnevezésekhez hasonlóan jött létre a duk tau megszólító eset is, vö.: O dūktau, dūktau, dukrele JLD 877₁₆, Vincau (Leipalingis); a broliau, dievuliau stb. példájára keletkezett a širdžiau is, vö. Patė manų, širdžiau manų JLD 495₁. A Donelaitis írásaiban gyakran előforduló gaidau alakról lásd E. Fraenkel, Wörterbuch, 128.

30

rių 139₁₉, patį Adwersōrius 193₁₀, Adwersōrius klepōcie 193₄₉; blūżnierius prakeikti 345₂₁, kiti blūżnierius 444₁₆, tie blūżnierius 469₄₆, blūżnierius… kurie netiki 232₂₂–₂₃; jaunieji blūżnierius 239₄₁, didieji Ciēsorius 323₃₁₂, wissi draugia Karālųs ir Ciēsorius 15₁₀–₁₁, stiebai, arba filōrius 14₃₀, falpius, wīlei 276₅₃₂, kiti paklaidunai kacierius 44₂₁, kaciērius… uβmuβineia 246₂₃, tegi nenaikin kaciērius galβes 255₂₃; kiti karālus 3₇, 4₁, karālus 4₆, karālus ir didieji kunigaikβczey 59₁₃, Karālus Tharso ir Sātos 59₁₄, βitie karālus 62₄₃, aniē βwentiei karālus 323₁₃, aniē didieji… karālus 323₂₁–₂₂, Tris karālus 409₁₆–₁₇, muczelnikai yra labesneis neg Karālus 539₂₁–₂₂, Karālus ir kunigāikβczei 539₂₂, Karālus Kunigāikβczei 208₂₃, wissi draugia Karālus ir Ciēsorius 15₁₀–₁₁, prāmāpai ir karālus 321₄₄, wissi karālus 504₁, trys Karālus 62₄₂, karālus Arābų ir Sabos 59₁₅, karālus 59₁₈, piktāβirdżei karālus 99₅₁, tris karālus 266₅₀, Karālys żemēs 203₃₉, kiti Karālys 212₉, βwenti karalus 503₃₂, βitie Karālys 59₂₀; gentes arba prietelus 382₃₄, nekurie prietelus 485₃₃, brōlei ir prietelus io 229₄₂, βwętieji, o prietelus 343₃₀, aniē didieji prietelus 222₄₅, o neprietelus regēdami 155₁₃, pikti Popieżius 505₇₂, nekurie pōpieżius 50₄₈, tancius yra tūli 71₃₂, tancius, pūtos 472₅₃; sanarīus… rūpinas wieni apē kitūs 547₄₉, wissi sanarius 548₁, kiti sanarius 559₃₀, 568₄₈, mes sanarius 145₄₃, mes sanarius io 604₄₇, sanarius yra Bākos 606₁₅, kur galwā, ten ir sanarius bus 229₄₁, auglus sanārus 306₃₁, kiti sanarius 109₂₂; ney panāczey, ney reteżius 18₂₄–₂₅; kiti skaiczius 611₃₆, sakramentōrius 343₁₅–₁₆, wisi ir czebatōrius ir siūwike 142₃, evekutatai ir βeforius 156₃, eikwotoiei arba βeforius 388₃₇, paloczīus 448₂₇, priwadzieie sektōrius 84₄₂, o βio mēto sektorius wel’ tiki 344₂₂, kiti sektōrius 219₂₇, ne iβtikimēii Thambōbius 402₄₇–₄₈; wissi wīlus 125₅₀, wīlys ir papikcinimai 373₁₁, kokie waisius 513₉, yra wertus waisius nūżaminimo 513₂₁, pikti wāisius 285₂₉; żolnierius ne karunawōie 153₃₄, aniē βarwinikai żalnierius 156₅₀, żalnierius io, kuriē 181₃₇, żalnierius ii nukriżewōio 172₁₂, żalnierius tatāi padare 172₂₀, żalnierius priejidamēs 172₂₁, żalnierius stōras tos 168₇. M. Daukša az io-tövű főnevek iu-tövű többes számú alanyeseti alakjai közül csak néhányat használ: Tātōrei 51₃₈, Totōrei 467₆, Totōrei 572₃₈–₃₉, sanariei 8₉, sanarei 527₁₃, 572₄₇, 229₄₇–₄₈, wīlei 276₅₃, wilai 301₃₂, wilai 324₃₅. Az 1598-as M. Petkevičius-katekizmusban kizárólag iu-tövű többes számú alanyeseti alakokat használnak: (ne) prietelius 67₁₄, 87₂₀, 88, 89₁₀, 99, 162₅, ricierus 86, stalcius 92. J. Morkūnas „Postilėje” című művében jól megőrződött az iu-tövű többes számú alanyeset; gyakran fordul elő benne a bagočius, karaliūs, neprietelūs, prietelīs, ricielūs, sanariūs, sūnelūs, šeforiūs, vaysiūs alanyeseti alak.

Más XVI. századi litván nyelvemlékekben az io-tövű többes számú alanyeseti alakok gyakoribbak, mint az iu-tövűek. Az első litván könyv szerzőjének írásaiban ritka az iu-tövű többes számú alanyeset: Nu todel Karalius permanikiet 506₁₆, susstoiose karalus žemes ir kungai 505₁₈, neprietelus 515₁₂, 63. Mažvydas rendszerint io-tövű alakokat használ: karalei 195₁₇, 223₇, 289₇, 292₆, 474₉, neprietelei 287₃, 397₄–₅, 398₅, 401₁₆, 471₇, 473₆–₇, 514₇, 530₁₃, prietelei 97₉, 106₁₁, 469₁₈. B. Vilento írásaiban az io-tövű többes számú alanyeseti alakok mellett a következők is előfordulnak: karalei (2 alkalommal), kodzei (1 alkalommal), (ne)prietelei (3 alkalommal), retežei (1 alkalommal), šeforei.

⁶³Ez utóbbi példa iu-tövű egyes számú alanyeset is lehet.

31

(1 alkalommal) még az iu-tövű alakok is használatosak: švietiški Karalus EE 176^16–17, Balnierius EE 214⁵, 216^9–10, 217², 220², szalnierius EE 216¹. J. Bretkūnas írásaiban az iu-tövű nominativus pluralis alak szintén már csak gyengén képviselt. A „Postilėje”-ben a jóval gyakoribb io-tövű alakok mellett karalei (11 alkalommal), kodžei II 72⁷, prietelei (6 alkalommal), retežei PI 280²¹, sanarei (3 alkalommal), žalnierei vagy želnierei (11 alkalommal), előfordulnak az iu-tövű karalius P I 60¹⁰², geri prietelius P I 75²⁴, II 195²⁷, 343⁸, schipporus P I 201¹¹. J. Bretkūnas „Biblijos” fordításában gyakran használatosak az io-tövű alakok: karalei, kupčei, prietelei, nepriete-lei, ricerei, ricerai, sanerei, žel­nerei. Ugyanakkor itt még az iu-tövű alakokkal is találkozunk: karalius, kupčius, dumčius, baius, plaščius, (ne)prietelus, puikorius, liekorius, ricier(i)us, strėlčius, šiparus, šippor(i)us, rubežus, valsčius, žėlnerus, žalnerus. A „Biblijoje”-ben gyakran az -ius végződést -ei-re javítják. Az 1600-as „Margaritoje Teologikoje”-ban szintén az io-tövű alakok vannak túlsúlyban: karalei (körülbelül 5 alkalommal), (ne)prietelei 103^b, 209^a, 249^a, rubežei 217^a,b, sanarei 106^a, 215^b; az iu-tövű alakok mellett pedig popiežus APM 38^b, waisius 127^b, mažesnieghi waisius 158^b, 159^18,19.

A XVII. század későbbi litván nyelvemlékeiben az iu-tövű nominativus pluralis alak még használatos, bár igen ritkán. Legjobban az 1653-as „Knygoje nobąžnystės”-ben maradt fenn: Bagočius žiames 18¹⁵, karalus 30⁹, 119^b, (ne)prietelus 8^b30^{, 19, 20, 23}, 26, 148, 200^b, az io-tövű (ne)prieteliay 25^b, 44^a és žalnierey 158 alakok mellett. Az 1653-as „Maldose krikščioniškose”-ben mindössze egy iu-tövű alak fordul elő: prietelus 45. Egyetlen iu-tövű nominativus pluralis alakot találunk az 1653-as „Sumoje”-ban is: waisius pakutos gausus. Tuos tada vaisius … 15²⁴. Itt már az io-tövű alakok használatosak: bluźnieriay Su 121, kāraley Su 203, neprietelay Su 73, 179, 216, prietelay Su 178, sanariay MKr6, 34, sanariay Su 83, 164, źolnieriay Su 258, źalnieriay Su 259, 261 (3 alkalommal), 263. D. Kleino „Maldų knygelėse”-ben is előfordulnak még az iu-tövű nominativus pluralis alakok: Dumczus Rotininkai 16¹⁷, koceras ir kleidunai 13²⁰, wissos tos naudos bey waisus 55, noha egyébként itt az io-tövűek használatosak: karalei 127, neprietelei 47, 57, 86, neprietelei 89, prietelei 131. Az iu-tövű nominativus pluralis alakok D. Kleino „Naujosė giesmių knygose”-jében is előfordulnak: Jog neprietelus neigi peklos nasrai Ne yweike mus 205, waisus žėmiški 449⁷, noha itt is rendszerint az io-tövű alakok használatosak: Karālei 30, 43, 62, 461, néprietelei 357, prietelei 287, 289, 523, sanarei 193, žalnėrai 85⁶⁴.

Az u-tövű nominativus pluralis ragja a régi, XVI—XVII. századi litván nyelvemlékekben sértetlenül fennmaradt: ssunus EE 57²⁸, sunus PK 189, DP 83²⁰, BrP II 187¹⁰, 436, BrB 191, 2 Cor 6, 2 Luc 2, sunus Ischm 9, Tob 14, 1 Makk 1, Chron 9, 2 Chron 31, Jes 60, Jerem 11, 35, Hiob 1, Ezech 23 stb., pelus BrP I 119^26,27, Su 39, pealus Su 43¹⁵, vietus MKr 44. Az u-tövű nominativus pluralis későbbi írásokban is fennmaradt: sunus O Br 3, JE 28, 106. Még a XVIII—XIX. században, a žemaitiai nyelvjárás alapján írt művekben is fennmaradtak u-tövű nominativus pluralis alakok. P. Klimavičius 1767-es „Pavinastysė”-jében szerepel a sunus nominativus pluralis alak (89. o.). Az 1787-es, žemaitiai nyelvjárású „Živate”-ban szintén találkozunk u-tövű többes számú nominativusi alakokkal

⁶⁴ Nem világos, hogy többes vagy egyes számú nominativusról van-e szó: Kaip nor žalnerus daro 462, Jeib mus nepriete-lus Buklystemis neraudintu 171, Kada néprietelus skusis ant musu 136.

32

sumus nominativus pluralis 121. Az 1790-es „Balse širdies”-ben a sunay 158₁₂, pelav 111₆ mellett még sumus 147₇ is szerepel. S. Daukanto „Būdė”-jében az o-tövű wisrenije sunay 179 mellett u-tövű alak is használatos: Didije sunus 179₂, Tij sunus 162. J. Rupeika „Jonas iš Svisločės”-ében a sunay 160 mellett a sunus 176 is előfordul. M. Valančius „Žemaičių vyskupystė”-je szintén ismeri még az u-tövű nominativus pluralis alakot: dideli litus 20. M. Valančius „Istorijoje” és „Živatuose” című műveiben már csak o-tövű alakok használatosak⁶⁵.

Napjainkra a žemaitiai nyelvjárásból az u-tövű nominativus pluralis teljesen eltűnt; a žemaitiai nyelvjárás déli részén még csak u-tövű alakok használatosak⁶⁶. Az u-tövű nominativus pluralis alak más litván nyelvjárásokban is visszaszorul. A dzūk és a keleti aukštaitiai beszédmódokban rendszerint o-tövű alakokat használnak: sūnai, turgai, lietai, viršai⁶⁷ (Leipalingis, Merkinė, Varėna, Linkmenys), sūnai (Tverečius), sūnai, turgai, viršai (Skapiškis), sūnė, dungė (Raguva), sūnai (Gelvonai), sūnai, lietai, pietai, viršai (Palomenė), sūnai, turgai, lietai (Palėvenė), sūnai (Šakyna), lōfige (Šeduva) stb. Az o-tövű alakok mellett a nyelvjárásokban még u-tövű formák is használatosak: sūnus||sūne (Biržai), piētōs||piēte, lietōs||liete, sūnōs||sūne, mēdōs||mēde (Pašvitinys). A u-tövű nominativus pluralis alakot legjobban a nyugati déli aukštaitiaiak őrizték meg, bár ők is gyakran használnak mellettük o-tövű formákat, vö. viršus||viršai, sūnūs||sūnai, piētūs||piētai, lytūs||lytai (Kybartai, Vilkaviškis, Jurbarkas).

A többes szám részes esetének fejlődése

Az (i)u-tövű főnevek többes számú részes esetének régi végződése -(i)um(u)s, vö. óegyházi szláv synъmъ. A régi litván nyelvemlékekben ilyen alakja van még az iu-tövű főnevek részes esetének is. K. Sirvydas kizárólag az iu-tövű többes számú részes eset alakjait használja: karalums PS I 135₃, 195₂, 214₂, 234₂, 262₃, 134₄, karalums patiemus PS I 134₃₂, neprietelumus PS I 185₁₁, II 112₂₉, 132₁₉, neprietelumus PS I 347₁. K. Sirvydas még nem használ io-tövű többes számú részes esetű alakokat. M. Daukša „Postilėjében” az iu-tövű többes számú részes esetű alakok szintén szinte kizárólagosak: trimus karalūlums 62₂₇–₂₈, perlaidžia karalūlums 70₂₃, širdes žalnieriumus priūaga 107₁₆, tiēmus žalnieriumus 157₂₄, kaciēriumus atsakit 119₃₄, iumus kaip priētelumus 223₃₂, priētelumus saviemus 417₃₆, Pōpiežiumus... grinēmus 459₂₆, ik˙ pastariausiemus rubēžtumus 604₁₆, padā-

⁶⁵ A 18–19. századi žemait nyelvű írásokban a melléknevek többes számú alanyesete is felveszi az o-tövű alakokat, vö. 1) az 1787-es „Živatas”: biaury 311, kantry 328, stypry 187, 2) J. Rupeika „Jono iš Svisločės” című műve: graži 225, stipri 188, rami 178, 3) S. Daukantas „Būdo” című műve: apali 189, drousi 63, 72, 197, iwajri 11, 208, garsī 117, kantri 3, 63, maloni 63, ligi 36, narsi 3, 63, 115, plati 76, skajsti 133, smarki 79, 155, stipri 115, stambi 33, smolki 74, tanki 76, 77, wejkli 43, tajki 63, nożmi 79, 4) M. Valančius „Živatas” című műve: bajsi 38, 174, nebragi 58, daili 105, iwajri 213, dransi 220, maloni 6, padori 167, stipri 28, plati 8, 5) L. Ivinskis „Genovaitė” című műve: apwali 73, maloni 72, stati 176. Némelyikük régi o-tövű melléknév lehet.

⁶⁶ Lásd P. Jonikas, Pagranančio tarmė, 46.

⁶⁷ Lásd K. Morkūnas és A. Vidugiris, Kai kurie šiaurės rytų Lietuvos tarmių bruožai. Lietuvos TSR Mokslų akademijos darbai, A, 2, 181 (1957).

3. Kalbotyros klausimai II.

33

re rubežiumis tawiėmus pakāiu 487₃₀. io-tövű alakok M. Daukša „Postilėjében” ritkák: gimditoiemus... vagy prietel emus 519₄₈, dāro karālamus 4₅, ne karālamus 41₂₄, kitiėmus... sanariamus 559₂₉. J. Morkūnas „Postilėjében” szintén jóval gyakoribbak az iu-tövű alakok: šeforium(u)s (gyakori), bagočiumis (gyakori), sanarium(u)s (gyakori), neprietelum(u)s (gyakori), karaliumus 322ᵇ, sanariumis 160ᵃ₂–₃, tazvoribiumus 257ᵇ₄₂–₄₃, augliumis III 74ᵃ, ciesorium s III 31ᵃ. Az io-tövű alakok itt ritkábbak: sanariamus 277ᵇ, III 12ᵇ, neprieteliams⁶⁸ 12ᵇ, 23ᵃ, prietelems 162ᵇ₁₁, rubežiamus 346ᵃ, šef oriamus 127ᵇ, 306ᵇ.

A 16–17. század más litván nyelvemlékeiben az io-tövű többes számú részes esetű forma dominál. M. Mažvydas írásaiban csak egyetlen iu-tövű többes számú részes eset fordul elő: kocerums 233₅. Más szavak részes esetei már io-tövűek: karalems 557₁₁, neprietelems 337₅. J. Bretkūnas írásaiban az iu-tövű többes számú részes esetű alakok szintén ritkák. A „Postilėben” egyetlen iu-tövű alakot sem találtak. Itt csak io-tövű alakokat használnak: karalems, neprietelems, prietelems, žalnerems stb. A „Biblijoje” a gyakori io-tövű részes esetek mellett – karaliams, prietelems, neprietelems, želnerems stb. – iu-tövű alakok is előfordulnak: karaliums Apok 16₁₂, prietelums Ps 127₃. Némely helyen az iu-tövű alakokat io-tövűekre javítják, például a karaliums Ps 144₁₀ alakot karaliams alakra, a prietelums Esth 6—i alakot prieteliams alakra, a žalnierums Matth 28—i alakot pedig žalnerams alakra javítják. Az iu-tövű többes számú részes eset egyetlen alakját még D. Klein „Maldų knygelėiben” is megtaláljuk: rubežums 127₁₇.

M. Petkevičius katekizmusában, M. Daukša 1595-ös katekizmusában, B. Vilentas írásaiban, az 1600-as „Margarita Teologikában” és az 1605-ös névtelen katekizmusban egyetlen iu-tövű többes számú részes esetű alak sem található. Itt csak io-tövű alakokat használnak, vö. karalams MT 218ᵃ, karaliams PK 134, neprietelems MT 212ᵇ, sanariams MT 138ᵃ, prieteliamus PK Spr 49, prietelamus DK 61₂₆, prietelamus AK 61₂₇. Az 1653-as kėdainių kiadványokban szintén kizárólag io-tövű alakokat használnak: karaliams Su 25, 28, 32, 35, 37, (ne)prieteliar(u)s KnN 8ᵇ, 65, 76ᵃ, 241, MKr 61, Su 156, 198, 210.

Az u-tövű főnevek többes számú részes esete ritkán fordul elő a régi litván nyelvemlékekben. B. Vilentas írásaiban; J. Bretkūnas „Postilėjének” II. részében, az 1600-as „Margarita Teologikában”, az 1605-ös névtelen katekizmusban, az 1653-as „Maldose krikščioniškose” és „Sumoje”, valamint D. Klein „Maldų knygelėiben” egyetlen példát sem találunk erre a részes esetre. A többi megvizsgált 16–17. századi írásban az u-tövű főnevek többes számú részes esete még a régi u-tövű ragot őrzi, vö. sunūmus DP I₃₀, 175₃₃, DK 79₂₉, KnN79₂₉, sunumus KnN 228₂₇, PK 21, sunums Mž 65₁₄, PK 209, BrP I 144₂₅, KIG 332. M. Daukša „Postilėjében” még az u-tövű melléknevek is megőrizték az u-tövű alakot: budrumis 41₂₇, 55₄₅, tapumis 601₄₆, 615₄, meilabirdumis 340₅, priešburnus 573₃₄, pūtlumus 433₃₂, būviesāmus 226₂₆, 403₁₅, tamsumus 156₄₉ (az biauriemus 495₃₆, kantriemus 448₃₀, paklusniemus 175₃₄, 533₅–₆, teisiemus 2₂₃ mellett).

Kizárólag J. Bretkūnas „Biblijoje” fordulnak elő már az o-tövű többes számú részes esetű alakok is — a gyakori u-tövű sunums mellett — BrB 18, 127, 128, 132,

⁶⁸ Vö. egyes számú tárgyeset: neprieteli 153ᵇ, 172ᵃ.

34

134, 148, 187, 1 Makk 1, Jerem 29, 2 Chron 13 stb. itt o-tövű sunamus szerepel a BrB 143, Esra 9, Neh 13, sunams Neh 13, sunams Jes 66 stb. helyeken.

Ma a litván nyelvjárásokban gyakoribbá váltak az o-tövű többes részes esetű alakok. A žemaitiai nyelvjárásban kizárólag ezeket használják. Úgy tűnik, hogy a XVIII—XIX. században az u-tövű többes részes esetű alakokat még használták a žemaitiaiak. Az 1787-es žemaitiai „Živate” még tartalmaz u-tövű többes részes esetű alakokat, vö. sunums 298. A „Būdė” az o-tövű alakok mellett használja őket, például sunams 13, ahogyan Daukantas is: sunóms 176, lytums 14. Ma ezek még a žemaitiai nyelvjárás déli részén ismertek⁶⁹.

A dzsúkaiak és a kelet-aukštaitiaiak többnyire o-tövű alakokat használnak: sūnām || sūnāmī (Leipalingis), turgām, sūnām, viršām (Linkmenys, Varėna, Merkinė), sūnām (Tverečius), sūnām, dungām (Raguva), sūnām, lietām, pietām (Palomenė), sūnām (Gelvonai), turgóm, lietóm (= turgám, lietám) (Palėvenė), sūnām (Debeikiai), sūnām, viršām, pietām (Šiauliai), sūnām (Šakyna), turgám (Sėduva) stb. Az o-tövű többes részes esetű alakok mellett egyes nyelvjárásokban u-tövűeket is használnak: turgóm, viršóm, de sūnóm || sūnūm (Skapiškis), turgám, sūnūm || sūnām (Biržai), lietem || lietom, pietem || pietom, sūnem || sūnom, medem || mēdom (Pašvitinys), pietūm || pietām (Svedasai), pietūm || pietām (Šeduva) stb.

A nominativushoz hasonlóan az u-tövű flexiót ebben az esetben a nyugat-aukštaitiaiak déli nyelvjárása őrizte meg a legjobban, vö. viršům, vidům, pietům, sūnům (Kybartai, Vilkaviškis, Naumiestis, Jurbarkas).

A többes szám eszközhatározói esetének fejlődése

Az (i)u-tövű régi többes számú eszközhatározói esetragja -(i)umis, vö. óegyházi szláv synǫmi. Az iu-tő régi többes számú eszközhatározói alakjai még előfordulnak a régi litván nyelvemlékekben. K. Širvydas csak ezeket használja: bus karalums PS I 135₁₂, karalumis PS I 167₆, 221₃₂, II 150₇–₈, gierumis PS II 100₃₀, pahonczumis PS II 202₂₃, neprietelumis PS II 166₁₉–₂₀, 259₄–₅, prietelumis PS I 157₁₇–₁₈, II 8₅, sunarumis PS I 125₁₀, 294₂₉. A „Punktuose sakymų”-ban io-tövű alakok nincsenek. M. Daukša „Postilė”-jében szintén iu-tövű többes számú eszközhatározói alakok szerepelnek: Wądinas Elióßiumis 19₂₄, karálumis būtų buvę 59₂₂, bū karálumis 59₂₃, prieg karálumis stoweio 59₂₅, trimis karalumis wadina 59₂₈, iūs karálumis wadina 59₃₃, tikrāiséis Karálumis 167₂₄, ne duksėtus karálumis 223₄₀, Bwentieji bus karalumis 491₁₇, bū Ciesoriūmis Rimo 459₂₄, girumis kokiais... 439₃₁, ēssa neprietelumis 164₃₅, buvo neprietelumis 167₁₀, budami ne prietelumis 343₄₈, anīs yra neprietelumis 384₈–₉, tápę est’ prietelumis 164₂₃–₂₄, nor būt prietelumis 175₉, prietélumis... tur būt algōti 343₃₀–₃₁, žinomais rubežiumis yra 611₄₃, retėžiumis ir wirwemis rāibioio 157₈, retėžiumis... suriḅimais 508₁₈, wissais sanariumis 153₃₈, wissais sanariumis 442₉, su sanariumis sawáis 229₉, kitáis sanariumis 320₅, Essmē sanariumis 453₄₇, būdami sanariumis 578₄₁, wissais sanariumis 145₂₅, giwais sanariumis 132₄₁, 183₄₉, wienais sanariumis 529₂₉, yra teipaeg sanariumis 547₄₈, praminti sanariumis 606₁₉, essme beforiumis 309₅, Wikariumis sawáis 203₁₃. M. Daukša „Postilė”-jében csak egyetlen io-tövű többes számú eszközhatározói alak fordul elő: sanareis 223₈. Jól

⁶⁹ Vö. P. Jonikas, Pagramančio tarmė, 46.

35

fennmaradt az iu-tövű többes számú eszközhatározói alak J. Morkūnas „Postilėje” című művében: augliumis (gyakran), bagočiumis ₃₇₅^b, giriumis III 47^a, másutt Lozoriomis 241^b, potereliumis 196^b, prieteliumis (gyakran), poteriumis 310^b, sanariumis (gyakran), razbaiumis 266^a₁₈, skayčiumis 379^a, vaisiumis 276^b, šef(f)oriumis (gyakran), viliumis (gyakran).

iu-tövű többes számú eszközhatározói alakokat azokban a nyelvemlékekben is találunk, amelyekben már csak io-tövű többes részes esetű alakokat használnak. Például B. Vilento írásaiban még találunk egy iu-tövű alakot: neprietelumis EE 209₂₄, az io-tövű prieteleis EE 209₂₃ mellett (kettes szám alanyesetben: dwiem reteßem EE 163₁₇). M. Petkevičius katekizmusában szintén fennmaradtak iu-tövű többes számú eszközhatározói alakok: aleiums 51₇–₈, sanariumis 193₂₁, 219₆–₇. Az 1600-as „Margaritoje Teologikoje”-ban, ahol a többes részes eset már szintén teljesen átkerült az io-tőbe, az alábbi iu-tövű többes számú eszközhatározói alakok fordulnak elő: karalumis APM 16₁₀, su neprietelumis 208₈–₆, su reteßumis 262₈, sanariumis 103₂₂, az io-tövű sanareis 104₄₂₂, 158₈₁₉ alakok mellett (vö. egyes számú birtokos eset: sanariaus 138₈–₁₀).

M. Mažvydas írásaiban és J. Bretkūnas „Postilė”-jében nem találtak iu-tövű többes számú eszközhatározói alakokat. J. Bretkūnas „Biblijoje”-jében úgy tűnik, csak egyetlen iu-tövű többes számú eszközhatározó fordul elő: rubežiumis Prov 8₂₇. Itt már io-tövű alakokat használnak: karaleis, neprieteleis, prieteleis, rubežeis, stalč eis, sanareis, žel nereis, želnerais, spiegoreis, strelč eis, kupč eis, plašč eis, retežeis.

A későbbi, XVII. századi nyelvemlékek közül az iu-tövű többes számú eszközhatározó még az 1653-as „Sumá”-ban fordul elő: po križiums 105₅₂ (a prietelays 124, neprietelays 137 alakok mellett, utóbbi kétszer), valamint D. Kleino „Maldų knygelės”-jében: kryžumis 40 (a prieteleis 76, neprieteleis 44 alakok mellett).

Az u-tövű többes számú eszközhatározó ritkán fordul elő régi nyelvemlékeinkben: pietumis BrP I 232₁₀₉, po prievaizdum is EE 25, Pietumis AK 159₈, sunumis DK 80₃₃, 95₂, 103₂₆, PK 17, 201, 215, MT 127ᵇ, Su 138₄, 138, 282, 288, OBr 112, 131, 138, 228 (kétszer), 237, Su ssun umis EE 172₁₇, litumis BŠ 153₅. Régi nyelvemlékeinkben az u-tövű melléknevek többes számú eszközhatározói alakjai nagy számban képviseltetik magukat. M. Daukša „Postilė”-jében az u-tövű melléknévi többes számú eszközhatározói alak dominál: baisumis 412₂₇, 508₂₁–₂₂, 526₂₃, biaurumis 373₄₁, 428₁₁, bragumis 185₁₅–₁₆, budrumis 555₅₃, 556₈, dárgumis 169₄₆, dósnumis 286₂₃, drasumis 478₄₀, 613₃₆, gardumis 558₁, gražumis 25₆, 303₁₅, kántrumis 243₄₀, 299₁₅, 413₃₄, láimumis 273₃₆, 390₁₃, 533₁₂, katrumis 523₃₄₅, ligumis 25₃₇, 291₁₆, 611₃, malonumis 600₂₂, mėtilafirdumis 284₁, 8, 31₃, 313₃₄, mėtilg umis 409₁₄–₁₅, nemeil gumis 409₄₃–₄₄, mėtilumis 53₈, 359₂₂–₂₃, 429₉, 463₄₁–₂, 464₁, 497₂₅, 52₃₈, 256₁, nemėilumis 356₁₈, paklusnumis 66₄₀,₅₃, 205₂₂,₂₇,₂₉, 380₃₆, 383₅₂, 416₁₄, 523₃₅, patógumis 67₁, 340₇, 425₄₅, 554₃₇, primanumis 109₆, 191₂–₃, 216₂₉,₄₀, 218₁, 385₂₈, 389₂₆, 492₅₄, róm umis 209₃₃, 243₄₀, 299₁₅, 413₃₄–₃₅, 535₃, 624₃, saldum is 365₈–₉, sángumis 622₄₀, stiprumis 447₂₇, 497₂₅, strópumis 434₇, 447₂₇, švėlnumis 302₉, įtakumis 9₁₁, téisumis 3₃₆, 192₃₆, 285₄₁, žimumis 185₃₅. M. Daukša „Postilė”-jében az io-tövű többes számú eszközhatározói alak ritka: brągeis 21₁₀, 182₄₁, 270₁₈, bukleis 254₄₂, įbkreis 362₄₅, švėlniais 21₁₀, švieseys 17₂₅, 205₅, 216₅₁. K. Sirvydas „Punktuose sakymų”-jában szintén találunk még u-tövű melléknévi többes számú eszközhatározói alakokat: biaurumis PS I 257₁, brungumis PS I 186₂₃,

36

366₁₇, nepatogumis PS II 176₁₆, neteysumis PS I 167₁₃, teysumis PS I 152₁₉, II 224₂₁, az io-kamienų brungieys PS I 217₁₅, sunkieys PS I 60₁₅, 200₂₀, 226₁₃, II 152₂₅, baysieys PS I 83₇, biaurieys PS II 50₄, gražieys PS I 257₁₆, II 129₁,₂₇, 186₂₄, smalšėys PS I 212₂₅, smarkieys PS II 19₂₀, 219₂₆. Más emlékekben az u-tövű melléknevek többes számú eszközhatározói alakja csak gyengén maradt fenn. M. Mažvydas és B. Vilentas írásaiban, J. Bretkūnas „Postilėje” című művében egyáltalán nem fordul elő. Maradványai még a következő helyeken találhatók: 1) M. Petkevičius katekizmusában: teysumis 120₅–₆₃, 2) M. Daukša 1595-ös katekizmusában: gražumis 54₂₄, 3) az 1600-as „Margaritoje Teologikoje” című műben: teisumis 83₄, 85₄, 86₁, 88₄, 53ᵇ, paklusnumis 50ᵇ, 4) az 1605-ös névtelen katekizmusban: skaudumis 80₆, 5) D. Klein „Maldų knygelės” című műveiben: daygumis 48, 6) D. Klein „Naujos giesmių knygos” című művében: kytrumis 156, 157. A mai litván nyelvjárásokban ez az alak, úgy tűnik, sehol sem fordul elő.

Daukša írásaiból látható, hogy a melléknevek u-tövű többes számú eszközhatározói alakja a XVI. században a litván nyelv egyes nyelvjárásaiban még erős volt. Erősnek természetesen a főnevek u-tövű többes számú eszközhatározói alakjának is lennie kellett. A többes számú eszközhatározóban o-tövű alakot mutató főnevekkel csak J. Bretkūnas „Biblijoje” című művében találkozunk. A Pietumis Jes 59 és más helyek mellett itt a sunais III Chron 26₄₄,₄₆,₄₈,₅₀,₅₁,₅₂–₅₃,₅₄,₅₆,₅₈,₆₀,₆₂,₆₄,₆₆,₆₈,₇₀,₇₂,₇₄,₇₆,₇₈,₈₁,₈₃,₈₅,₈₈; Esra 8₅₅,₅₈, sunais Neh 10, sunais Jerem 35 (javítva erre: sunumis) alakot találjuk.

Ma az u-tövű többes számú eszközhatározói alak a žemaitiai nyelvjárásban teljesen eltűnt. Csak a déli részen használatosak még u-tövű alakok. P. Klimavičius 1767-es „Pavinyastysė” című művében az u-tövű többes számú eszközhatározó még megőrződött, vö. sunumis 17, 105, 113. Az 1787-es žemaitiai „Žyvate” című műben szintén használják az u-tövű többes számú eszközhatározót: sunumis 63, 298, 327. M. Valančius „Istorija” című művében már o-tövű alakokat használnak: su wisajs sunajs 45, su septinėjs sunajs 116, sunajs 73.

A dzūkiai és a keleti aukštaitiai szintén használnak o-tövű alakokat: sūnais, turgais, pietais (Leipalingis, Varėna, Merkinė, Linkmenys)⁷⁰, turgais, sūnais, viršais (Skapiškis, Svėdasai, Gelvonai, Šakyna), sūnais, lietais, pietais (Palomenė), sūnės, dungės (Raguva), torgės, sūnės, žoršės (Pašvitinys), torgės (Šeduva) stb. Az o-tövű alakok mellett egyes nyelvjárásokban még u-tövű alakokkal is találkozunk: sūnės || sūnųm (Biržai) stb.

A u-tövű többes számú eszközhatározói alak a legszilárdabban a nyugati aukštaitiai déli nyelvjárásában maradt fenn, vö. fölül, belül, délről (Kybartai, Vilkaviškis, Jurbarkas stb.). De itt is gyakran használatosak mellette már o-tövű alakok, vö. sunumis || sūnais (a zanavykai kapsai nyelvjárásában).

A többes számú helyhatározó esetrag fejlődése

A régi u-tövű többes számú helyhatározói alakok, a *sūnusu, vö. az óegyházi szláv synъchъ, az óind sūnusu, sem a régi litván nyelvemlékekben, sem, úgy tűnik, a nyelvjárásokban nem fordultak elő. Arról, hogy a litván nyelvben létezett-e, …

⁷⁰ Plg. dar J. Otrębski, Wschodnio-litewskie narzecze Twereckie 1, 244, Kraków, 1934.

37

Csak a többes számú inessivusi alakokból lehet következtetni sūnuose, viduse, pietuse, amelyeket még használnak a nyugati aukštaitok (a Pažanavys környéki kapsai, Jurbarkas stb.). Határozószóvá vált alakokként ezek az inessivusi formák más litván nyelvjárásokban is előfordulnak, például: a tik nebūsi pietuse arklių paršėres (= délben) (Šakyna), pėtusi buvo užėjęs (Gelvonai). Ilyen alakoknak tekinthetők minden bizonnyal M. Daukša írásaiban a daguse DP 516₁₄, 532₁₅,₂₈, DK 44₂₆, 46₂₃, daguse DP 301₂, 516₁₃–₁₄, 525₁₄–₃₁, dagusia DP 521₂₇, 466₁,₉,₁₀, dagusė DP 187₄₂, 252₁₁ alakok. A szabályos -usė írásmód nem hagy kétséget afelől, hogy ez az alak u-tövű = danguse vagy dangūse, mivel M. Daukša helyesírása nem mutatja, hogyan ejtették: hosszú vagy rövid -u- hanggal. Mivel M. Daukša a középső aukštait nyelvjárást használta, megbízhatóbb az alakot rövid u hanggal ejtettnek tekinteni, tehát danguse alaknak. A dangūse inessivusi alak a következőképpen keletkezhetett. A régi indoeurópai többes számú inessivusi alak, *dangusu mellett kialakult az új, névutós többes számú inessivusi alak, dangūse<, a többes számú tárgyeset *danguns és a névutó alapján. Mivel a két inessivusi alakot, *dangusu és dangūse, idővel minden jelentéskülönbség nélkül egymás mellett használták, kontamináció útján egyetlen alakot, danguse hozhattak létre. A rövid -u- itt a többi többes számú esetraggal való harmónia következtében is kialakulhatott, vö. sūnumis, sūnumus stb.

A többes számú helyhatározói eset posztpozicionális formája ma formailag a žemaitiai nyelvjárásban maradt fenn, vö. tōrgūse, kėrdžūse (Laukuva), turgūsi, turgūš, imžūsi, imžūš (Kuršėnai) stb., mivel itt a žemaitiai hangfejlődés sajátosságai következtében egybeesett az o-tövű főnevek többes számú helyhatározói esetével, vö. turgūse < turgunse és galūse < galunse < *galunse. Egyes kelet-aukštaitiai nyelvjárásokban is találkozunk e helyhatározói eset maradványaival. Biržai környékén ma is használják a többes számú helyhatározói esetet: pietūs < *pietunse. K. Būga állítása szerint⁷¹ a dusetiškiaiak idősebb nemzedéke az ő korában még azt mondta: pelūs, pietūs.

Egyes nyelvjárásokban a dangūsu alak is használatos lehetett. Valószínűleg M. Mažvydas is ezt az alakot használja: dangusu 23₆, 36₁₁, 506₄–₅, 532₁₀, dagusu 222₁₅. Igaz, M. Mažvydas helyesírásából nem állapítható meg, hogyan ejtették: dangusu vagy dangūsu. Másfelől sem más régi emlékekben, sem — úgy tűnik — a litván nyelvjárásokban nem találunk egyértelmű példát az -usu végződésű alakra. Másrészt M. Mažvydas az (i)o-tövű többes számú inessivusokat is ugyanígy írja: darbusu 319₁₃, 591₉, namusu 414₁₄, 460₃, 534₁₃–₁₄, 536₇, hukiusu 8₁₅, kieliusu 524₂ stb., ez utóbbiakat pedig csak namūsu, ūkiūsu, keliūsu alakban lehetett ejteni, vö. a mai žemait inessivusi alakokkal: galūs, beržūs (Sėleniai, Kretinga), darūse, laukūse (Laukuva), raštūsi, raštūš, galūsi, galūš (Kuršėnai). A namūsu alak reflexuma az északnyugati donininkai namūs, galūs alakja lehet (a szóvégi s kemény ejtésével). Nyilvánvalóan úgy keletkezett, hogy a régebbi o-tövű többes számú inessivusi alak, -su, kontaminálódott az új névutós alakkal: galūse < *galuns+ névutó⁷². Ezért M. Mažvydas dangusu alakját is dangūsu formában kell olvasni. Formailag a dangūsu az ū-tövű többes számú inessivus alakjának tekinthető, vö. az óind védikus tanīṣu alakkal. Mivel azonban kétséges, hogy az ū-tövű alakok fennmaradtak-e a litvánban, ez az alak valószínűleg a régi többes számú inessivus, dangusu, és az új névutós alak, dangūse (< *danguns+ névutó), kontaminációjával, vagy a többes számú illativus, dangūsna (< *danguns+ na) hatására alakult ki. Az illativus és az ine-

⁷¹ Lásd K. Būga, Lietuvių kalbos žodynas, I sąs., XXVIII.

⁷² Vö. J. Endzelīns, Gramatika, 408.

38

ssivus a litván nyelv történetében kölcsönösen hatott egymásra, vö. az illativusi alakokkal: namuosun, laukuosen, laukuosnu, laukuosne, laukuosin, amelyek a namuosu, laukuose inessivusi alakok hatására jöttek létre. Az illativus hatására alakulhatott ki a keleti dzūkai nyelvjárás i-tövű többes számú inessivusa, az akysù, širdysù is (Linkmenys, Dotinėnai, Tverečius stb.). A linkmenysi nyelvjárásban még használatosak a régi i-tövű többes számú inessivusi alakok is: akisù, širdisù. Arra, hogy az itt a hosszú y-t tartalmazó alakok (akysu stb.) mellett megjelenő alakok az illativusi akysna (<*akins+na) hatására keletkeztek, nem pedig az akisu és akyse kontaminációjával, ahogyan J. Endzelynas⁷³ véli, az utal, hogy ezekben a nyelvjárásokban egyáltalán nem használatosak, és aligha használták valaha is a többes számú névutós inessivusi alakokat. A keleti dzūkai nyelvjárásokban az o-tövű laukuosu, miškuosu inessivus is csak az illativusi laukuosna, miškuosna hatására alakulhatott ki a régebbi inessivus helyett, amely az óegyházi szláv vlъčехъ és az óind vr̥kēṣu alakoknak felel meg. Az illativus inessivusra gyakorolt hatását az a tény is mutatja, hogy azokban a nyelvjárásokban, amelyekben az illativus nem alkot külön esetet, például a nyugati aukštait beszédmódokban, a többes számú inessivusnak is akise, širdise alakjai vannak (rövid i-vel). Az illativus hatására keletkezhettek B. Vilento, J. Bretkūnas, S. Vaišnoras és D. Kleinas gyakran használt, laukuose, širdise alakok mellett álló laukuosa, širdisa inessivusi formái is.

Az u-tövű többes számú inessivusi alakot, mivel ritkán használták, korán felváltotta az o-tövű alak. J. Bretkūnas „Postilė”-jében és K. Širvydas „Punktai sakymų” című művében egyetlen u-tövű többes számú inessivus sem fordul elő. Az ezekben az emlékekben előforduló iu-tövű többes számú inessivusok már (i)o-tövű alakot mutatnak, vö. rubėsosu BrP II 106, rubėsusu BrP II 105₁₇, sunariuose PS I 109₁₃, II 199₁₈. J. Bretkūnas „Biblijos”-ában a többes számú inessivus dangùsu Apoc 5, Kosn 5, dangùsu Chron 30, dangùsa Amos 9 stb., az 1600-as „Margaritos Teologikos”-ban dangùsu 263₁₇, az 1605-ös anonim katekizmusban pedig dungùsū 43₃₃, 48₆, dunguosu 44₂₇, 46₂₃ alakok az u-tövű többes számú inessivusi forma korai eltűnését mutatják. A vizsgált többi régi litván nyelvemlékben a névutós alakoknak szintén gyakran már (i)o-tövű ragozása van, vö. dagùse DK 43₃₂, dagùsē DK 85₅, nepakaiose PK 137₁₄, sanariuose PK 193, sumuose PK 107₂₀, danguose Su 143, 186, 104, 272₁₂, MKr 31, rubežiuose Su 270, sanariuose MKr 7. Az első litván nyelvtan is már (i)o-tövű alakokat közöl (30—51. o.)⁷⁴. A keleti dzūkai nyelvjárásokban (Linkmenys környékén stb.), ahol a régi indoeurópai többes számú inessivusi -su végződés fennmaradt, az u-tövű főneveknek szintén o-tövű többes számú inessivusuk van: turguosu, sūnuosu.

Az aukštait nyelvjárásokban ma már csak o-tövű alakok használatosak, vö. sūnuosa, pietuosa (Leipalingis), sūnuose, pietuose (Palomenė), pietuōse (Nemajūnai), sūnuōse, tū́rguose, pietuōse (Garliava), pietuōs (Svėdasai), tū́rguos (Dotinėnai, Alunta), tū́rguos, sūnuōs, viršūos (Skapiškis, Palėvenė, Raguva, Biržai), dunguōs (Raguva), pietuōsi (Gelvonai), sūnuōs, tū́rguos (Šiauliai, Šakyna), tōrgos, sūnos (Mūšos folyó vidéke). Még azokban a nyelvjárásokban is, például a Pažanavys környéki kapsai beszédében és a jurbarkasi nyelvjárásban, ahol a pietuse alakok még használatosak, gyakoribbak az o-tövű formák: tū́rguos (Jurbarkas), sūnuose, sūnūs (Pažanavys környéki kapsai).

⁷³ Lásd J. Endzelīns, Gramatika, 436.

⁷⁴ Az o-tövű alakokat más litván nyelvtanok is közlik, vö. G. Ostermejer — 25. o., P. Ruigys — 42. o., K. Milk aus — 37. o., F. Hako — 253. o., Universitas — 11. o.

39

Az iu-tövű többes szám gyorsabb visszaszorulása

A XVI–XVII. században az iu-tövű többes szám egyes nyelvjárásokban még erős volt. Ez K. Širvydas, M. Daukša és J. Morkūnas írásaiból látható, amelyekben az iu-tövű többes szám még, mondhatni, teljesen ép. Minden más régi emlék az iu-tövű többes szám egyértelmű visszaszorulását rögzíti. Ezekben valamivel jobban fennmaradt az iu-tövű többes számú alanyeset, a többi eset többnyire már az io-tőbe ment át.

Az első litván nyelvtanban⁷⁵ iu-tövű többes szám szerepel, vö.: N. waisus, G. waisių, D. waisums, Ac. waisus, Ab. waisumis.

D. Kleinas a „Kompendiumban” (31–32. o.) megjegyzi: „A Karalus, Prietėlus, Podžus, Kerdžus szavakat sok litván (valamint žemaitis) szabályosan ragozza, mert többes számú alanyesetben is így mondják: Karalus, trys Karálus, tie Podžus, tie Kerdžus stb.; másutt, különösen Nagy-Litvániában és a mi Poroszországunkban e ragozási osztály többes száma az első ragozási osztályéval azonos: Karalei, Podžei, Prietelei; Karalų, Podžų, Prietelų; Karalėms, Podžėms, Prietėlems stb.”⁷⁶. D. Kleinas megjegyzéséből látható, hogy akkoriban (a XVII. század közepén) az iu-tövű többes szám, különösen a többes számú alanyeset, még gyakran használatos volt.

Az iu-tövű többes számú paradigmát F. Haack nyelvtana (253. o.), P. Ruigys nyelvtana (32. o.) és K. Milkus nyelvtana (37. o.) is közli. K. Milkus (37. o.) jelzi, hogy e tő egyes, leggyakrabban személyt vagy foglalkozást (eine Person oder Amt) jelölő főneveinek többes számát az első ragozási osztály szerint ragozzák. G. Ostermeyer nyelvtanának 25. oldalán a u-ragozáshoz sorolja az iu-tövű főneveket is (Waisùs, Kérdžius, Kárpius, Karálus, Pavõjus, Razbãjus, Prietėlus), megjegyezve (26. o.), hogy némelyikük, amely foglalkozást jelöl (Amt, Verrichtung, Handthierung), többes száma io-tövű (Karalei, Kerdžei). Az egyes szavak iu-tövű többes számát néhány XIX. századi nyelvtan is ismeri (lásd A. Schleicher nyelvtanának 190. oldalát⁷⁷, Beker – § 4, Šykop – 16. o., Pajevskis-Gylis – 21. o.). Ebből következően feltételezhető, hogy még a XIX. században egyes nyelvjárásokban fennmaradtak az iu-tövű többes számú végződések. A XIX. századi žemaitis írásokban már csak az iu-tő többes számú eszközhatározói alakjának határozószóvá vált formájával találkozunk: kryžiùmis; vö. yr križiùmis pule ant žiemes ŽP 162, križiomis szien ir ten sulankstiti JS 98. Az ilyen, határozószóvá vált eszközhatározói alakot K. Jaunius (lásd nyelvtanának 107. oldalát) és J. Jablonskis is rögzíti (lásd 1922-es nyelvtanának 24. oldalát).

Az iu tő többes száma ma már nem fordul elő a nyelvjárásokban, néhány szó alanyesetét kivéve, például sodžius (Suv. Kalvarija). Ma nehéz megállapítani, miért tűnt el az iu tő többes száma gyorsabban, mint az u tőé. Valószínűleg

Lásd D. Klein, Gramatica Litvanica... 50, Regiomonti. 1653.⁷⁵

⁷⁶ „A Karalus (király) |Prietelus (barát)| Podžus (fazekas) |Kerdžus (pásztor)| szavakat sok litván, |a žemaitisok is szabályosan ragozzák; mert többes szám alanyesetében is így mondják: tie Karalus |trys Karalus| tie Podžus| tie Kerdžus stb. Mások azonban, különösen a nagy-litvánok, valamint a mi poroszországi litvánjaink a többes számokat az első ragozási osztály főneveihez hasonlóan ragozzák: Karalei |Podžei| Prietelei. Karalų |Podžų| Prietelų. Karalėms |Podžėms| Prietelėms stb.”

⁷⁷A. Šleicheris, azt állítva, hogy az -jus, -ius végű főnevek (ozus džus) io-tövű többes számmal rendelkeznek, megjegyzi: „die andern, z. b. waisius, können auch im Plural der u-decl. treu bleiben”.

40

Az iu-tövű ragozás visszaszorulását felgyorsította az a tény, hogy egymás mellett használhattak azonos jelentésű iu- és io-tövű főnevek, vö. mojus-mojimas R II 403, KW 460 és mojis RI 89, KW 260, myrius-mirtis és myris MLLG I 229, gėrius-gražybė PS I 380 és gėris stb.⁷⁸. Régi emlékeinkben, amelyekben az iu-tövű többes szám maradványai előfordulnak, szintén találunk egymás mellett használt iu- és io-tövű főneveket, vö. 1) M. Mažvydas írásaiban az egyes szám alanyesetét: karalis 210₃–₄, nepretelis 530₁₁, 478₁₂; az egyes szám tárgyesetét: neprieteli 101₇, 398₃, neprietelį 518₉–₁₀, neprieteli 411₄; az egyes szám megszólító esetét: neprieteli 53₁, neprieteli 223₂ stb., az egyes szám tárgyesete mellett: neprietelu 581₄ stb. 2) B. Vilentas írásaiban az egyes szám alanyesetét: neprietelis EE 35₁₀, 39, E 54 és neprietelus EE 39; 3) J. Bretkūnas „Postilė”-jében az egyes szám alanyesetét: neprietelius, az egyes szám tárgyesetét: neprieteli P I 297₂₁, 249₁₄–₁₅, 279, II 220, 221 (2 alkalommal), 248, prieteli P II 415 (2 alkalommal); az egyes szám tárgyesetét: Lozaru P II 191 (2 alkalommal), 332 és Lazari P I 351 (3 alkalommal), 261, II 178, 198 (2 alkalommal), 522; J. Bretkūnas „Biblijos”-ában az egyes szám tárgyesetét: Karali 2Makk 4, Chron 4, Ravd 2 és karaliu Chron 20, 2 Chron 1, karaliu Chron 26 stb.; az egyes szám tárgyesetét: Neprieteli Matth 10, Jud 13, 2 Makk 3, 14 stb., valamint neprieteliu Tob 8, Jerem 30 (javítva erre: neprieteli) stb. 4) sanarius DP 48, 109 stb., valamint sanaris Mž 586₁₀, E14, 15, 17, sannaris BrP I, 128, 189, 238, BrBCor 12 (3 alkalommal) stb.

Néhány io-tövű főnév esetében, amelyek egyes számú megszólító esete -au végződéssel gyakran használatos, az egyes szám újonnan, az iu-tő mintájára alakulhatott ki, vö. a litván nyelvjárásokban gyakran előforduló artojus, mokytojus, snaudalius, išganytojus stb.⁷⁹ Így kialakulhatott egy új szóosztály, amelynek egyes száma iu-tövű, többes száma pedig io-tövű.

Az (i)u-ragozás további visszaszorulása a litván nyelvjárásokban

Egyes litván nyelvjárásokban a sajátos hangtörténeti fejlődés következtében az (i)u- és (i)o-tövű főnevek ragozása még inkább közeledett egymáshoz. A keleti aukštaitiai és dzūkiai nyelvjárásokban az an > ą → un > ū változás következtében, amelyet már az 1605-ös anonim katekizmus és K. Sirvydas írásai is rögzítenek, egybeesett az o- és u-tövű ragozás egyes számú tárgyesetének alakja, vö. vaikų <*vaikan és sūnų. Emiatt itt az u-tő visszaszorulása felgyorsult. Egyes nyelvjárásokban még az egyes szám alanyesete is o-tövű végződést kapott, vö. sūnas, ālas, medas (az alus, medus alakok mellett stb.) (Gelvonai, Bagaslaviškis stb.), akárcsak a ralas alanyeset.

A Mūša folyó vízgyűjtőjének aukštaitiai nyelvjárásaira jellemző a szóvégek rövidülése. Itt a rövid szóvégi magánhangzók kiesnek. A rövid szóvégi u is kiesik. Emiatt az o- és u-tövű főnevek egyes számú alanyesete egybeesik, vö. sūns, turgs, žmōgs (Biržai), tōrgs, sūns, vōr’s, lietes, žmōgs, med’s, āls (Pašvitinys, Šeduva stb.). Az u-tövű főnevek más esetei is gyakran az alanyesethez hasonlóan, az o-tő mintájára alakulnak át, vö. a birtokos esetet: tōrga, sūna (Pašvitinys) stb.

⁷⁸ Vö. P. Skardžius, i. m., 79–80. o.

⁷⁹ Lásd P. Jonikas, i. m., 47.

41

Más keleti aukštaitiai nyelvjárásokban, ahol a rövid szóvégi magánhangzók még nem estek ki, erősen redukálódnak, alig hallhatók. A szóvégi u és a redukciójának eredménye itt azonos, vö. sūnõs, dungõs, alõs, valamint miškõs, stalõs stb. (Ramygalában, Raguvában stb.). Emiatt itt is gyakran már o-tövűként ragozzák az u-tövű főnevek egyes számát.

A žemaitiai nyelvjárásban a fonetikai fejlődés szintén felgyorsította az u-tő visszaszorulását. A žemaitiaiak a szóvégek rövidítésekor soha nem ejtik ki a rövid u-t, hanem csak nyíltabbá teszik, o-vá alakítva, vö. šīnõs, tõrgos, vẽdos, mẽdos stb. Egyes žemaitiai nyelvjárásokban az u-tövű főnevek egyes számú alanyeseti alakja egybeesett azoknak az o-tövű főneveknek az egyes számú alanyesetével, amelyek a szóvéget azért őrizték meg teljes alakjában, mert a rövid a kiesése nehezen kiejthető mássalhangzó-kapcsolatot eredményezett volna; vö. dãržos, gūžos, kãklos, miẽšlos, džãukšmos stb. Ezenkívül a žemaitiai nyelvjárás nagy részében – az északnyugati rész és a déli peremvidék kivételével – az o- és u-tövű főnevek egyes számú tárgyeseti alakjai egybeesnek, mivel itt az an kettőshangzó on-ná alakult, vö. az egyes számú tárgyesetet: lauko < *laukon < *laukan; továbbá az u o-vá alakulását, vö. az egyes számú tárgyesetet: sūno, veršo stb. Az egyes szám alany- és tárgyeseti alakjainak ilyen egybeesése jelentősen felgyorsította az u-tövű egyes szám visszaszorulását.

Az iu-tövű főnevek nyelvjárási visszaszorulása még gyorsabb, mint az u-tövűeké. Egyes keleti aukštaitiai nyelvjárásokban ezt kizárólag fonetikai okok idézték elő, nevezetesen a palatalizálódott u(iu) i-vé alakulása, vö. a többes számú tárgyesetet: svečis < svečius. Ennek következtében itt az iu-tövű egyes számú alanyeset -ius végződése az io-tövű egyes számú alanyesettel azonos alakra változott, vö. vãisis, sūkčis, spiẽčis, karãlis (Raguva, Gėlvonai, Vabalninkas stb.). Valószínűleg fonetikai okokból keletkeztek a Baranauskas által gyűjtött szövegekben⁸⁰ rögzített egyes számú alanyesetek: karalis 196₁₅,₁₇,₁₈,₂₀ (Krekenava), sziaucz’is 205₇,₈ (Pagiriai), kriaucz’is 205₆,₈ (Pagiriai); egyes számú tárgyeset: karali 196₁₅ (Krekenava), karali 197₁₃,₂₀ (Krekenava), kriauczi 207₅ (Pagiriai), pakaji 207₂₂,₂₄ (Pagiriai), kryži 212₈,₁₄,₁₆ (Pagiriai).

A keleti aukštaitiai nyelvjárásokban, például Palomenė és Palėvenė környékén, az iu-tövű főnevek egyes száma már csaknem teljesen eltűnt, noha itt nem történt meg az iu i-vé alakulása, és az iu-ragozás sem közeledett jobban az io-ragozáshoz, mint más nyelvjárásokban. Úgy tűnik, itt maga az iu-tő io-tőbe való beolvadásának folyamata zajlott gyorsabban. Itt a következő egyes számú alanyeseti alakok használatosak: skỹris, bãlis, kriaučis, šiaučis stb. Más esetekben szintén io-tövű végződések találhatók: az iu-tövű főnevek egyes száma csaknem teljesen eltűnt a Belarusz SZSZK területén fekvő Gervėčiai és Zietela környékén is; vö. az egyes számú alanyesetet: karalis, bočis, šiaučis.

Nem ritkán a žemaitiai nyelvjárásokban is találkozunk az iu-tövű főnevek io-tövű egyes számával, például kerd is, karalis (Kretinga), karalis 392₁₆,₁₈,₂₀,₂₂ (Šėta), lokajis 392₁₇ (Šėta).

Következtetések

Az u-tövű ragozás a litván nyelvben, akárcsak a többi balti és indoeurópai nyelvben, visszaszorul. Az ū-tövű főnevek korán eltűntek. Különösen visszaszorult az

⁸⁰ Lásd A. Baranowski – F. Specht, Litauische Mundarten, 1.

42

Az (i)u-tövű főnevek többes száma fonetikai okokból korán az (i)o-tövű főnevek többes számú tárgyesetével azonos alakot öltött. Visszaszorulását az (i)o-tövű főnevek többes számú birtokos esetével, valamint a kettős szám alanyeset-tárgyesetével való alakazonosság is gyorsította. Az u-tövű főnevek többes száma, amely az o-tőbe került át, már a XVI. századi litván nyelvemlékekben (J. Bretkūnas írásaiban) is előfordul. A többes szám helyhatározó esete korán átkerült az o-tőbe. Összességében azonban a XVI. században az u-ragozás még meglehetősen erős volt. Még az u-tövű melléknevek is gyakran őrzik itt az u-tövű egyes számú eszközhatározó, többes számú eszközhatározó, ritkábban pedig az egyes számú helyhatározó és a többes számú részes eset alakjait. A litván nyelvjárásokban ma az u-ragozás különböző mértékben maradt fenn. A legépebben a nyugati aukštaitiai nyelvjárásban őrződött meg. Leginkább a žemaitiai, valamint a keleti aukštaitiai és dzūkiai nyelvjárásokban szorult vissza.

Az (i)u-tövű főnevek egyes száma is visszaszorul. Itt az (i)o-tő hatása leginkább a részes esetet érte, amelynek régi (i)u-tövű alakjaiból a balti nyelvekben egyáltalán nincs nyomunk, valamint az egyes számú eszközhatározót, amelynek (i)o-tövű alakjaival már a XVI. századi litván nyelvemlékekben is találkozunk (M. Mažvydas, B. Vilentas, M. Petkevičius és mások írásaiban).

Az iu-tövű főnevek többes száma még gyorsabban szorult vissza, mint az u-tövűeké, mert 1) már régtől fogva egymás mellett állhattak az azonos jelentésű io- és iu-tövű főnevek, 2) egyes io-tövű szavak újonnan kialakult, -iau végű egyes számú megszólító esete alapján új szócsoport jöhetett létre, amelynek egyes száma iu-tövű, többes száma pedig io-tövű volt.

Az iu-tövű főnevek többes száma, amely ma a litván nyelvjárásokban szinte egyáltalán nem fordul elő, a XVI—XVII. századi írott emlékekben még használatos volt. Itt az iu-tövű többes számú alanyeset és eszközhatározó maradt fenn a legjobban, mivel gyakran használt esetek; a részes eset gyengébben, az iu-tövű helyhatározó pedig már teljesen átkerült az io-tőbe.

A régi litván nyelvemlékek alapján ítélve az iu-tövű többes szám a XVI—XVII. században a középső és keleti aukštaitiai nyelvjárásokban maradt fenn a legjobban (M. Daukša, K. Širvydas, M. Petkevičius, J. Morkūnas), a nyugati litván nyelvjárásokban pedig gyengén (M. Mažvydas, B. Vilentas, J. Bretkūnas, D. Kleinas és mások). Egyes főnevek iu-tövű többes számát még a XIX. századi nyelvtanok is rögzítik.

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

AK—(1605. évi névtelen katekizmus.) Katechismas Aba Pamokimas... Vntrukart išspaus tas Wilniuy 1605. Idézve E. Sittig, Der polnische Katechismus des Ledezma und die litauischen Katechismen des Daug sza und des Anonymus vom Jahre 1605, Göttingen, 1929 alapján.

APh—Archivum Philologicum, I—VIII, Kaunas (1930—1939).

APM—Apie popiesizckkaie missche (az MT-vel együtt bekötve).

av.—avesztai.

augšz.—a lett augšzemnieku nyelvjárás.

43

BrB—Biblia tatai esti Wissas Schwentas Raschtas Lietuwischkai pergulditas per Jana Bretkuna Lietuvos Plebona Karaliaucziuie (1579—1590 m.), I—VIII. köt.

BrP—Postilla... Per Jana Bretkuna Lietuvos Plebona Karaliaucziuie... 1591 (I—II. rész).

BS—Balticoslavica, I—III, Vilnius (1933—1938).

BŠ—Balsas sirdies... Wilniuy, 1790.

DB—S. Daukantas, Budą senowęs Lëtuwių Kalnienų ir Žamajtių iszrasze... Jokyb’s Laukys, Petropļie, 1845.

dgs.—többes szám.

DK—Katechismas Arba Mokslas kiekwienam kriksczionij priwalus... per Kunigą Mikalojų Daugsza... Wilniuie 1595. E. Sittig 1929-es kiadása alapján idézve.

DP—Postilla Catholica... Per Kuniga Mikalojv D a v k s z a... Wilniui 1599. Naudotasi 1926 m. fotografuotinio leidimu.

E—Enchiridion, Catechismas maszas... per Baltramieju Willentha... Ischspaus tas Karalauczui... Metu M. D. LXXIX.

EE—Evangéliumok és episztolák... Baltramieju Willenta által... Karalauczui... M. D. LXXIX. évében.

GN—Új törvény Jézus Krisztusé... Jozapa Arnulpa Kunigaigyksti Giedrayti, žiemaycių püspöke által, Vilniusban, 1816.

gal.—tárgyeset.

gr.—görög.

ide.—indoeurópai.

IF—Indogermanische Forschungen, Strassburg.

inag.—eszközhatározó eset.

JE—Ewangelie polskie y lietewskie..., Wilno, 1752.

JLD—Antanas Jurškevičius által lejegyzett litván dalok, I–III. kötet, Казань, 1880–1882. A hivatkozás a dalok sorszámaival történik.

JS—J. Rupeika, Jonas isz Swisloczes..., Wilniuje, 1823.

Jass P—Pamokslay... par kunegu Rapolu Jassykiewicze, I—II dalys, Wilna, 1855, 1857.

kilm.—birtokos eset.

KIG—D. Klein. Nawjos Giesmju Knigos..., Karalauczuje, 1705.

KIM—D. Klein, Új, igen szükséges és a lelkek javára szolgáló imádságos könyvecskék..., Karalauczuje, 1704,

KnN—Kniga Nobaznistes Krikščioniszkos..., Kiedaynise, 1653.

KW—Litauisch-deutsches Wörterbuch von Fr. Kurschat, Halle, 1883.

KZ—Összehasonlító nyelvkutatási folyóirat, Göttingen.

lat.—lett.

LChr—E. Volteris, Lietùviška chrestomatija, Санктпетербургъ, 1904.

lot.—latin.

MKr—Maldos Krikščioniszkos..., Kiedaynise, 1653.

MLLG—Mitteilungen der Litauischen Litterarischen Gesellschaft, Heidelberg (1883—1912) (I—VI).

MT—Margarita Theologica... Per Simona Waischnora..., Karalauczui, 1600.

Mž—M. Mažvydas, Seniausieji lietuvių kalbos paminklai iki 1570 metams. J. Gerullis gondozásában sajtó alá rendezte, Kaunas, 1922.

OBr—M. Olševskis, Broma atwerta ing wiecznasti..., Wilniuj, 1753.

PK—M. Petkevičiaus katekizmas. Idézetek J. Balčikonis 1939-es fotofakszimile kiadásából.

pr.—porosz.

PS—K. Šyrwids, Punktay sakimu (Punkty kazań). Teil I—1629, II—1644..., Göttingen, 1929.

R—Littauisch-Deutsches und Deutsch-Littauisches Lexicon... von Philipp Ruhig, Königsberg, 1747.

44

óang.—óangol.

óind.—óindiai.

ó szl.—ó szláv.

Su—Summa Aba Trumpas išguldimas Ewangeliv...; Kiedaynise... 1653.

ófelnémet—ófelnémet.

SzD—Dictionarium trium linguarum..., Quinta editio, Vilnae, 1713.

voc.—megszólító eset.

TD—Tautosakos darbai, I-VII, Kaunas (1935—1940).

ukr.—ukrán.

Univ.—Universitas Linguarum Litvaniae... Vilnae, 1737.

nom.—alanyeset.

loc.—helyhatározói eset.

sg.—egyes szám.

žem.—žemaitiai.

ZfslPh—Szláv filológiai folyóirat.

ŽP—Žiwatas Pona..., aprašzitas Metusy Pona 1753, y druka Paduotas..., Suprasław... Metusy Pona 1787.

ŽS—Žiwatay szwętụ..., Wilniuj, 1858.

ŽW—Žemajtiu wiskupiste, Aprasze K. Motiejus Wolonczewskis, dalis I, Wilniuj, 1848.

Megjegyzés: a keleti aukštaitiai hosszú magánhangzóinak és kettőshangzóinak ie, uo hangsúlya ugyanúgy van jelölve, mint a középső nyelvjárásé, az s jellel.

ПРОЦЕСС УНИФИКАЦИИ СКЛОНЕНИЙ ИМЕН СУЩЕСТВИТЕЛЬНЫХ С ОСНОВОЙ НА -(i)u И С ОСНОВОЙ НА -(i)o.

I. I. KAZLAUSKAS

Резюме

A régi emlékekből és a litván nyelv mai nyelvjárásaiból gyűjtött bőséges anyagra támaszkodva a tanulmány szerzője az -(i)u tövű főnevek ragozásának fejlődését vizsgálja. A tanulmány rámutat az -ū tövű főnevek ragozásának eltűnéséhez vezető okokra, és tárgyalja az -(i)u tövű főnevek ragozásának az -(i)o tövű főnevekével való egységesülését. Az -(i)u tövű többes számú főnevek átkerülését az -(i)o tövű főnevek osztályába, valamint az -(i)o tövű főnevek egyes számú alakjainak az -(i)u tövű főnevekre gyakorolt hatását történeti szempontból vizsgálja, az ólitván nyelvtől kezdve a nyelv nyelvjárásokban fennálló mai állapotáig. A szerző mellékesen megpróbálja megmagyarázni az -(i)u tövű főnevek néhány mindmáig tisztázatlan esetalakjának eredetét, például a sūnije egyes számú helyhatározói esetet és másokat.