NYELVTUDOMÁNYI MEGJEGYZÉSEK

1. Litván gaibjė

A litván gaibjė „csorda” (LKŽ III 15) talán ugyanahhoz a „kap, megszerez, vesz” → „(megszerzett, birtokba vett) vagyon” → „háziállatok (|| csorda)” szemantikai-derivációs modellhez tartozik, mint sok más nyelv marha- (és marhacsorda-) elnevezése¹. A megfelelő ige lehetne ap-giėbti (-ia) „átfog, átölel” (Mielagėnai); vö. továbbá a későbbi jelentésfejlődésre nu-, su-giėbti, -ia „valamennyire érteni, sejteni, képesnek lenni” (Mielagėnai, Skirsnemunė)². Germán nyelvi rokonainak feltehetőleg a norvég nyelvjárási keiva „bal kéz”, keiv „görbe, csavart” (indoeurópai *geibh-) tekinthetők. Ugyanehhez a tőhöz tartozik, csak formáns nélkül, úgy tűnik, a litván į-gyti (-gyja) „kap, szert tesz valamire”, nu-gyti (-gyja) „kap” (LKŽ III 357–8) is.

Hogy a gaibjė „csorda” valószínűleg nem kitalált, hanem a litván nyelvjárásokban élő (ha szűk körben használt) szó volt, már önmagában régi porosz litván szótárakban való rögzítése is mutatja: Gaibje, ės (mint Gauje, ės)³. Teljesen világos, hogy itt úgy jegyezték le, ahogyan ejtették, vagyis gaibjė, gaibjės, gaibjei stb. (mint gauje, gaujės, gaujei stb.). Eszerint a gaibjė (akárcsak a gaujė; vö. gaujė, Kretinga) az ė-tövűek közé került, a palatális mássalhangzók utáni ǽ és ē tövek különbségének semlegesítése révén, amely több nyugat-litván nyelvjárásra jellemző⁴. Következésképpen ez a szó valójában a ǽ-tőhöz tartozik (azaz gaibja <*gaibjā), amelyben kollektív jelentésű szavak is előfordulnak (pl. gaujā).

2. Balti *galvā

A balti nyelvek „fej” jelentésű *galvā szavának szemantikai kapcsolata a balti *gala(n) „das Ende” szóval más indoeurópai és nem indoeurópai nyelvekben is megismétlődik⁵, és meglehetősen világos. E szavak képzési viszonya kevésbé egyértelmű (az -ā tővég, a -v- elem, a hosszú tőmagánhangzó, illetve az akutus).

Feltehető, hogy a kora balti nyelvjárásokban a „fej” elnevezése nőnemű u- (vagy ū-) tövű főnév volt: *galus (vagy *galūs), ahogyan más indoeurópai nyelvekben is gyakori a testrészek nevének ilyen típusa (vö. nőnemű latin manus „kéz”, gót handus „ua.”, görög γένυς „állkapocs”, óind bhruḥ „szemöldök”). Arra, hogy a kora balti nyelvjárásokban az o-tövű *gala(n) „das Ende” főnév mellett u-tövű szó is volt, *galu- „vég, csúcs, fej”, a galū elöljáró és számos összetett szó enged következtetni (galūardis, galūdaržė, galūdienis, galūdirvis, galūgalvis, galūkai-mė stb.⁶), amelyek első alkotóeleme, a galū-, feltehetőleg tiszta u-tő. Erre a tőre az volt jellemző, hogy a nőnemű főnevek paradigmáiban, különösen a ferde esetek alakjaiban, az *-eu- / -ou- mellett a tővég ablautfokozata, *-ue- / -uo- is megjelent; vö. például az óind gen. és abl. sing. dhenoḥ, dhenvāḥ, dat. sing. dhenāve, dhenvāi stb. (nom. sing. fem. dhenūḥ „tehén”). Hogy az utóbbi

¹Этимология 1971, Москва, 1973, p. 281 tt.

² LKŽ III 286.

³ Bővebben lásd: A. Sabaliauskas, Iš baltų kalbų gyvulininkystės terminologijos istorijos, LKK XII 18.

⁴ Plg. J. Gerullis ir Chr. Stangas, Lietuvių žvejų tarmė Prūsuose, Kaunas, 1933, p. 31.

⁵ В. Н. Чекман, Балтийское и славянское *galvā, — III Sąjunginė baltų kalbotyros konferencija. Pranešimų tezės, Vilnius, 1975, p. 154–5; vö. még „Baltistica”, VI, 1970, p. 47–8.

⁶ LKŽ III 72 tt.

207

arra utalnak, hogy az u (vagy ū) tő típusú ragozási alakok a balti alapnyelv dialektusaiban is léteztek: ilyenek a porosz infinitivusok, mint dātwei „adni”, girtwei „dicsérni” stb.⁷ A nőnemű u (és ū) tő eltűnésekor a balti nyelvekben a nőnemű *galus (vagy *galūs) főnév ā tővé való átalakulása volt a legegyszerűbb út, mivel a többi testrész megnevezése is ā tövű volt (vö. rankà, rùoka, rancko, nagà, porosz nage „láb”, szláv noga, kója, kàja stb.), és léteztek az *galua- / *galue- típusú u-tövű alakok, amelyek az általánosítás alapjául szolgáltak.

A tematizáció során az alapszó és a származék oppozíciója feltehetően azt is eredményezte, hogy a képzett szó tövének magánhangzója megnyúlt (*galu- / *galua- / *galue- → *gā-luā) (vagy ha ez az intonációk kialakulása után történt, akkor a tő akutust kapott), és hogy a szó a mobil paradigmához került.

Mivel a szláv nyelvekben sem maradtak fenn nőnemű u-tövű főnevek, hasonló folyamatot az ősszláv dialektusokban is elképzelhetünk.

3. Porosz — karkis

A porosz birga-karkis összetett szó „kelle (ein grösserer Schöpflöffel, merőkanál, merítőkanál)” második tagját, a -karkis elemet nem szükséges sem *karikis⁸, sem *kartis⁹ alakra javítani, mivel a magyarban a kárka „sertés- vagy juhlábszár, láb ízülete; térdtől a combig terjedő láb; a sonka csontja, amelynél fogva füstöléskor felakasztják; állati boka” felelhet meg neki¹⁰. Hasonló szemantikai viszony figyelhető meg például a litván káušas szónál is: „rövid nyelű fa merőkanál moslék, víz, gabona, liszt stb. merésére …; a hátsó láb kiálló része a hajlatnál; sarok, boka” (vö. kojų káušas, Alsėdžiai) LKŽ V 445–6 (vö. még krãjus „a rost vagy szita oldala, pereme; a lábfej emelkedése, lábfej; a cipő lábfejnél lévő része”; lett puõds „der Topf; der Kessel” puõdikis⁹ „ein Spann (lábfej)”).

4. Porosz baytan

A porosz baytan „zeeb (Sieb, szita)” alakot V. Mažiulis sietas litván és siēts lett szóval való rokonítása érdekében *saytan¹¹ alakra javítja. Ez teljesen elképzelhető, tekintettel a porosz írásos emlékek helyesírásának gyakori pontatlanságaira, sőt hibáira. Mégis érdemes megjegyezni, hogy egyrészt a szövegek töredékessége miatt a beszélt nyelvre jellemző poliszémia teljesen elveszett a porosz nyelvből, másrészt a szó (alap)jelentése gyakran olyan jelentésből ered, amely történetileg semmilyen kapcsolatban nincs a szó ismert jelentésével (vö. például a litván rėtis, rėtỹs „szita”, „kosár, zsák” (K. Sirvydas szótárában) és „páncél” jelentéseit, valamint rokonait, a litván rėtis, rėtis, rėtỹs „begyógyult seb nyoma, heg; kés okozta csorbulás, szilánk, kitöredezett darab”, lett rēta, rēte „die Narbe, Wunde”, rēsti, reñta, retēti, -ēja „ritkulni; lazává, hézagossá válni …”, rēsti, rēta, -ē, retēti, -ēja „gyógyulás közben erősödni; gyógyulás közben növekedni; ritkábbá válni, dudorossá válni”¹²). Talán a porosz baytan „szita, rostély” és a porosz -karkis is olyan szemantikai láncot képvisel, amelynek—

⁷ Plg. V. Mažiulis, Baltų ir kitų indoeuropiečių kalbų santykiai, Vilnius, 1970, p. 272 tt.

⁸ J. Endzelīns, Senprūšu valoda, Rīgā, 1943, p. 151.

⁹ V. Mažiulis, Prūsų etimologijos, „Baltistica“, XI, 1975, p. 84.

¹⁰ Róla lásd még E. Fraenkel, LEW 222.

¹¹ V. Mažiulis, op. cit., p. 85.

¹² E. Fraenkel, LEW 724–5.

208

a végződés lett volna a lett biete „ein Kalk-, Lehmschlägel” ME I 306. Gyökereik magánhangzó-viszonyai olyanok lennének, mint például a porosz playnis: litván plienas, lett pliens esetében, a közvetítő szemantikai láncszemet pedig talán a lett bite „der Proviantsack, die Speisepaudel” ib. 304 alkotná (vö. továbbá a bit „schieben”, bi-d-id „schieben, rücken, schiebend stossen” igéket).

S. KARALIŪNAS

KÉT FONETIKAI JELENSÉGPÁR ÉRTELMEZÉSÉRŐL

1. Az irodalmi litván nyelv ie, uo hangkapcsolatainak megfelelői a dünininkai nyelvjárásban

Már a XVI. században egybeesett a dünininkai nyelvjárásokban az i˙ ~ y és i˙ ~ ie kiejtése; ezt jól mutatják J. Spr ogis szótárának¹ adatai. A dünininkai terület oroszul lejegyzett helynevei a u-t tartalmazó žemait alakok mellett (=žem. i˙, lk. ie), gyakran e-vel, ie-vel is szerepelnek (=lk. ie), például: Сетова (p. 289), Ситова (p. 290) ‘a Paršėžeris és a Lūkstas-tó közötti folyó’; Скабя пиева (p. 290) (Pavandenė járás), Кявлес пивас мишкас (p. 159) (Karšuva járás), Жардинветис (p. 112) ‘Kražiai járásbeli szántóföld’, Жардинвиты (p. 112) ‘Karšuva járásbeli szántóföld’ és még sok más. Az e-t, ie-t tartalmazó alakok (=lk. ie) valószínűleg a helynevek aukštaitizálásának eredményei. Hogy ez valószínűleg valóban így van, azt a szótárban előforduló helynévalakok hiperkorrekciói mutatják, vagyis az i˙ ~ y helyett e (=ie) írása, például: Ежня (p. 108) = Ėžnė ‘Karšuva járásbeli folyó’ mellett Поижни (p. 246) = Payžnys ‘Karšuva járásbeli uradalom’; Пекойти (p. 225) = Pykaičiai ‘Pajūris járásbeli uradalom’ mellett Пикойти (ugyanott) stb. Következésképpen már a XVI. században sem tudták megkülönböztetni a dünininkai nyelvjárások beszélői az ott egybeesett irodalmi litván y-t és ie-t (valamint ū-t és uo-t).

A ie, uo kettőshangzóknak a žemait nyelvjárásokban į, ū-val való megfelelésére már A. Schleicher litván nyelvtanában² találhatók az első utalások. Később J. Juška³ pontosította és részletezte ezt az állítást. Egyértelműen tanúsítják továbbá mindazoknak a nyelvészeknek a munkái, akik a žemait dünininkai nyelvjárásokat kutatták – K. Jaunius, A. Salys, J. Gerulis, P. Jonikas, V. Grinaveckis, Z. Zinkevičius, A. Balašaitis, V. Vitkauskas és mások munkái –, valamint a „Lietuvių kalbos tarmės” című kiadványban viszonylag szakszerűen lejegyzett nyelvjárási szövegek⁴. A. Girdenis nyelvész azonban nem ismeri el ezt az egybeesést. „Ką turi dünininkai vietoj literatūrinės kalbos ie, uo”⁵ című cikkében azt igyekszik ellenőrizni, hogy „a köznyelvi litván ie, uo megfelelői a žemait dünininkai nyelvjárásban hosszú į, ū monoftongusok-e, amelyek nem különböznek a hosszú į, ū = y, ū hangoktól” (143. o.). E célból – amint a cikk szerzője írja – olyan „szópárokat választottak ki, amelyeket a köznyelvben és az aukštait nyelvjárásokban csupán az ie: i, uo: ū oppozíció különböztet meg: grūodas: grūdas, kuodas: kūdas ‘sovány’, liėti:

¹ Lásd: Географический словарь древней жомойтской земли XVI столетия, Составленный Иваном Яковлевичем Спрогисом, Вильна, 1888, 363 стр.

² Žr. Handbuch der litauischen Sprache von August Schleicher, I, Grammatik, Prag, 1856, p. 5.

³ Lásd: Jon’s Juszka, Kalbos lėtuviško ležuvo’oir lėtuviškas statrazimas arba ortografija, Peterburge, 1861, p. 12, 14.

⁴ Lásd: LKT, 93–129. o.

⁵ Lásd: A. Girdenis, Ką turi dünininkai vietoj literatūrinės kalbos ie, uo, „Baltistica“ VI(2), 1970, 143–146. o.

14. Užs. Nr. 1026

209