GRAMATINĖS KATEGORIJOS IR JŲ RAIDA

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XVIII (1978)

V. VITKAUSKAS

A „[P] + [s] + V + s” TÍPUSÚ VISSZAHATÓ IGÉK A KELETI ŽEMAITAI NYELVJÁRÁSOKBAN

A nyelvtudományban régóta ismert, hogy a litván (és a lett) nyelv visszaható igéiben a visszaható partikula helye igen változatos, s hogy egy-egy szóban olykor több visszaható partikula is előfordul. A žemaitai nyelvjárásokban már több mint egy évtizede gyűjtöm az ilyen visszaható igéket, és számos új tényre bukkantam. Ezeket itt jelentésük szerint próbálom osztályozni, megállapítani a több partikula előfordulásának eseteit, illetve azt, amikor az egyik a szó belsejéből a végére kerül. Azt kívánom bemutatni, milyen ingadozások, használati finomságok, illetve egyes alakok eltűnése vagy gyakoribbá válása figyelhető meg.

I. A keleti žemaitai nyelvjárásokban kialakult egy kizárólag rájuk jellemző visszahatóige-típus, amely általában általánosított cselekvést fejez ki (Якучене 1968: 10). Az északi žemaitai (donininkai) nyelvjárások Papilė, Akmenė, Vegerius, Klikolius, Tryškiai, Eigirdžiai, Raudėnai, Kaunatava, Ubiškė, Viešvėnai, Janapolė stb. környékén, valamint a déli žemaitaiak (dūnininkai) Kuršėnai, Šaukėnai, Užventis, Vidsodis, Varpėtenai, Vaiguva, Paven­denė, Varnius, Karklėnai stb. környékén, ha valamit nyomatékosan vagy általánosító módon akarnak jellemezni, „[P]+V+s” típusú igéket használnak. (1) a tā·p | a tā·p mirė·s | kuo čė kįntietį nerū·kuos (Krš, Rūdėnų k.); (2) kā·p važiuojė·s | pri.mietuos tuo šeina (Rdn); (3) kad á.udā·s lė.nc | tuo.ke·t.taisa nerei.k (Užv, Šunikių k.); (4) kū·n žeñuos | žėnuos | pasā·kuos (Pvn, Šlapgirės k.); (5) jaunė·sne bovuos | ženuojios (Viekšniai, Žaduvenų k.); (6) dabā· bapėges | veškō·n galė·s ženuotė (Žn); (7) kuōdiel tā·p siedās be dā·rba | uo darbū· gal·bes (Krš); (8) kī·k nutėi.sė·s | tī·k gā·usė·s (Krš); (9) užiedās kuo į rā·ugiejė·s (Krš); (10) kuol priprasė·s pri nau.je kā·tila „új háziasszony ételeihez” | tri·sė·s (Krš); (11) tōrė·s dabā·r pī·na (Pvn); (12) dė.rbūos dė.rbūos par vė·sa omžė·lė e prisidė·rbūos (Varn); (13) rāstu·s kuoks pamā·uoms nūmūks | pirkṭu·s (Krš); (14) ka torietomė·s | šlūgtomė·s laukūo tiuoķei šlamā· (Rdn, Girininkų k.); (15) negėrbū·s darbā· tā·p lė·ngvė· | nemamī·k (Trš); (16) je torie·s | dōusė·s (Pp) stb.

A keleti žemaitai nyelvjárásokban hallható számos ilyen példa, valamint az, hogy a nyelvtudományban csak nemrég említették őket (Якучене 1968: 10; LKT 95, 97 stb.), arra késztet, hogy alaposabban megvizsgáljuk e visszaható igék használatát, képzését és jelentését.

E visszaható igék személytelen használata meglehetősen egyértelmű (vö. LKG II 211–212). Személytelenül csak a harmadik személyt használják (minden időben és módban). Ezenkívül ezeknek az igéknek általánosító jelentésük van. Például az első mondat igéjének harmadik személyű mirė·s alakja itt a gondolat elkerülhetetlenségét fejezi ki, és leginkább a felvidéki mondás második személyű alakjának felel meg (akár így, akár úgy) mirsi. Itt mintha egy általánosított cselekvő volna érezhető, például: (2) važiuojė·s… — pri.mietuos || važiuoji… — primėtai, (3) á.udā·s lė.nc || ūdi liną; (4) žeñuos… — pasā·

¹ Apie sangražinių veiksmažodžių galūnes šiose šnektose žr. Z. Zinkevičius 1966: 335–344, 361–362; apie tariamosios nuosakos 3 asm. žr. Vitkauskas 1976a: 6; apie nukeltinio kirčio atsiradimą sangražinių veiksmažodžių galūnėse žr. V. Vitkauskas 1960: 67–68; V. Grinaveckis 1972: 69, 72–73.

171

kūos || žiną... — pasakai; (5) bovuos — žėniõjos || buvai — žinõjai; (6) galė’s || gali; (14) toriẽtomė’s — šlūotome’s || turėtumei — šlūotumei stb. A felvidéki nyelvjárások képviselői, ha a cselekvőtől elvonatkoztatott cselekvést akarnak kifejezni, olykor megszólítást (retorikait) is közbeiktatnak, rendszerint az žmogus „ember” szót: Vargsti vargsti žmogus, ir galo nėr (LKG III 743 — Ds); dierbi dierbi žmõ’gus ir nieku neusidierbi (Jd, Mišiūnų k.), vö. a žemaitai „megfelelőjét”: dė.rba’s dė.rba’s ir oṣedė.rba’s šė.šes lė.ntas (Trš).

Jelentésükben ezek a visszaható igék bizonyos közös vonásokat mutatnak az összetett szenvedő igeidőalakok megfelelő formáival (vö. áudõ’s lėnc — áudžiamas linas). A žemaitai alakokra azonban inkább jellemző az általánosítás, a határozott megállapítás, valamint az, hogy a cselekvőtől valamelyest elvonatkoztatnak. E jelentésárnyalat félreértése miatt a kutatók (és e tanulmány szerzője is) olykor úgy vélték, hogy itt passzívumról van szó (P. Jonikas 1939: 66; LKT 1970: 95), amely az orosz nyelv visszaható igealakokkal kifejezett passzívumához hasonlít. Az orosz visszaható igék jelentésük tekintetében közelebb állnak a litván nyelv önálló jelentésű visszaható igéihez, amelyek feltehetőleg az egész litván nyelvterületen használatosak; vö. e nyelvjárások következő mondatait: dvìli.n.kes „az ágynemű bevonata” suñ.ke’ plá.nas (Krš), skėñ.s ōugas sō žėvė (Rdn), i. tūn pli.ta gė.rā pėilis galō.ndā’s (Kaunatava) stb. A cselekvés általánosító jelentésének hiánya rendszerint megkülönbözteti őket az előzőleg tárgyalt formáktól. Csak feltételezhetjük, hogy az önálló jelentésű visszaható igék szolgálhattak alapul az általánosító jelentésű visszaható igék használatának és megalkotásának megindulásához is. E nyelvjárásokban a köznyelvre jellemző „P + + s + V” képzésű visszaható igéket elvileg használják²; az általánosító jelentésű visszaható alakok -s partikulája viszont feltétlenül a szó végére kerül.

a) Az általánosító jelentésben használt nem visszaható igék a végükön egy visszaható partikulát kapnak (P + V + s modell)

(1) paiėse’s | pasidėse’s ir nuvai.se’s (Krš); (2) pasieda’s į prė’n tas dūšuli’s (Varn); (3) išėi.se’s par lėtū, suslāpė.se’s (Krš); (4) še’nc dā.kc „öregember” | jōu pavā.rkstā’s (Ub); (5) pavā.rkstā’s er acesiedā’s (Pp); (6) pėlė.ngvā rā.kta pasōkė.niejė’s | pasōkė.niejė’s er adā.rōs (Trš); (7) vai.stu parvėžies | pageriejus (Krš); (8) prisiesė’s pū.pu | ėšvė.rsė’s kūošes (Kaunatava); (9) ė pā.tis pavā.gles | ė rublieli pā.jiemes (Eig); (10) jaunì.stuo prisūn.tā’s | tuo pruōta niẽr (Krš); (11) jū.ka prī-kretā’s puo švėta (Pvn); (12) rė’nkō.ni ta sōjiedā’s kūoke ūuga | ta sōjiedā’s (Rdn); (13) pė.rā ė.lga čiesa (Pp); (14) nėšėt lėižu.vis | ė paklā.ušas nereikė.nt (Rdn); (15) kā.(p) pasė.nctā’s | nebė.tmenā’s (Vidsodis); (16) par tēik lā.ika pa-mė.ršōs (Žr); (17) suvi.nuosė’s | uždėse’s un viršaus džiėkis ir užrišes (Krš); (18) kā.p užmin.gā’s į perkūnėjes nejūn.tā’s (Krš, Dirvonenai); (19) ka padarītōmė’s tā.p | bū.to dėdė.lė gerā (Všv); (20) jė.žlī.nuotī’s | vėsė šuoktū.ės džauksma (Vieks-naliai, Žaduvenų k.) stb.

Az ilyen alakokat elszórtan ettől a területtől nyugatabbra is feljegyezték, sőt régebbi írott forrásokból is ismertek. Például: daugiesu daug kęn ir nudirbus (M. Valanč ŽW 103); uo dėivė keik tūn mē.tu pā.rle.dūos (Jdr); pavā.rkstā’s še’nc grė.tā (Jdr); muša vios kūoki pā.ukšti | t’k tuos [medžiojimo] gerūoves bō.va (Šv); par tris vā.karus e pa-dė.rpses Ms; je dėdėlė nuories | atė.šes Ms; padā.rous kā.p | ė negerā Vvr; vö. még M. Untulio 1943-ban Šātėse feljegyzett mondatát: Mūsa darbā kojoms nuspardomi, nepavargstas; továbbá az LKŽ IV 158-ban található másik, a Šačiai nyelvjárásából származó mondatot: Išginus bandą iš visos (= egész nap), praalkstas. A nyugati žemaitai nyelvjárásokban és nyelvjárásrészletekben az említett visszaható igék nagyon ritkák; vö. a Pagramantis nyelvjárásból már említett néhány példát, valamint az 1965-ben Girdžiškė (Šilalė járás) közelében hallott mondást: pasė.nstas | kas iš tuo škrā.bala biė (Póžerės k.). A jelenség ilyen szórványos előfordulása, izoglossza nélkül, talán arra is utal, hogy korábban nagyobb területen volt elterjedt, de különféle okok miatt a déli és északi žemaitai nyugati nyelvjárásaiban e visszaható igék használata visszaszorult.

²Kivételt csak a te-, be-, ne- partikulával képzett alakok jelentenek, amelyekben az s(i) partikula rendszerint a szó végén hangzik el; lásd Z. Zinkevičius 1966: 334.

172

b) Az ige két partikulaelemet kap („P+s+V+s“ modell), amikor az általánosító jelentés az eredetileg visszaható igének tulajdonítható. Pl.: (1) su-siverš [spragalgėlei] nebi-pakulsė's (Krš); (2) prasistūmsė's ži:ma šė:p tā:p su_tum pāletūku (Krš); (3) ri:meti kad acėkela:s | tā:p viešė | gražė | tā:p kvėp (Eig); (4) pašė.dedā's kā:rtā's er osemė-rštā's (Trš); (5) šo žmuoni:ms pašėsnekėtę sosėti:n-kā's (Kaunatavā); (6) kuokė čė sveikata | pasival.kubė's nuo trioba | į gerā (Krš; LKŽ III 67); (7) vaivori:nūsi nu gai.lu apsigerā's (Krš); (8) vi.ns kita pasilākukā's į nesusipi:kstā's (Šauk); (9) bātu didelė gerā | ka susima:l.tus (Krš) stb.

Ezekben a példákban jól érzékelhető az általánosítás, a cselekvéstől való eltávolodás, valamint a formák megfelelése a felföldi nyelvjárási, az ige egyes szám második személyű alakját tartalmazó szerkezetnek. Vö.: (1) susi-veršės... — nebi-pakūlsė's || susiverš — nebepakūlsi; (2) prasistūmsė's || prasistūmsi [žmogus]; (3) ri:meti acėkela:s || reggel felkelsz stb., stb. A mondások itt egyértelműen személytelen jelentésűek.

Ilyen használati esetek a vizsgált nyelvjárásoktól nyugatra is előfordulnak. Pl.: kā:rc pašėšlūrnejęs | kā:p kā:lna nāgė:l (Šv); sosė.sokas er esenėšuojes (Jdr) stb. Néha a szomszédos nyugati felföldi nyelvjárásokban is hallani őket³: tām kārtui prasistūmes | ir gerā (Sk); us pinigus tai nusiperkas (Žg).

II. A keleti žemait nyelvjárások azonban számos, „P+s+V+s“ típusú képzésű visszaható igét használnak, amelyeknek nincs általánosító jelentésük.

a) A visszaható igék nagy csoportjában akkor fordul elő két visszaható partikula, amikor egy elvégzett cselekvést különösen nyomatékosan kívánnak kiemelni, pl.: išsijemė ons ton plū:nēksna | žūr.t | žūr (Varn); šeimė:t ons sošėmėties dė.rptė (Pp); nu:sėvėdies į sklė:pā.blu pė:rktė (Vidsodis); pasėriemēs on ro:nkę u nasosėdžėties (Pvn); nu brūolu acėskī-ries ir išsistāties (Vārputėnai); kas sāva išižadā's | tas ne žmuogus (Krš) stb. Ezekben az esetekben a visszaható alakoknak már nincs személytelen jelentésük. Ezért a két visszaható partikula más személyű alakokkal és főnévi igenevekkel is előfordulhat, pl.: vākara's susimėsmuos pušīnėti | paju:kūti | negė:rsma lū:b (Šauk); pu:n.čekums vīlnu prasivėrpu's | nuo tā:p kita nieka (Krš); ar fiėse pac eševe:rd's | a valgė:kliuo mi:nti (Rdn); nuoru ūgu prasivīrti's (Krš); a velniu nuori | ka usikabinėji:s visa lai.kā (Krš). Vö. még a nyugati žemait nyelvjárások mondatát: sosemālsi's | esevė.rsī's (Vn) stb. Ez a jelenség a nyelvjárás fiatalabb (35–50 éves) beszélőinek nyelvhasználatában még gyakoribb, mint az idősebbekében vagy a legidősebbekében. Íme két jellemző párbeszéd: a) a tas būva vielė:k užvil.kis (75 éves nő) || jė:m ir užvilkā's | nuo tā:p ānuo „berno“ neniōru (25 éves lány) (Vārputėnai); b) šnekīniejėmuos | ka dau:k su mā:šinums užimās (70 éves nő) || užimūšā's dau:g | nuo ar bėje | lėk su vieje's (35 éves nő, a lánya) (Krš). A gyakoribb használat talán a jelenség terjedésére utal. Akárhogy is, itt a visszaható partikula csupán kissé színezi, hangsúlyozza a cselekvést.

b) Meglehetősen gyakran két visszaható partikula található a sajátos jelentésű visszaható igékben. Pl.: esetārā's kas | nuors pašėsk (Rdn); tīrpi tā:rukus | prisirū: kies truobā (Dirvōnėnai); šeimė:t tā:p gė:rs pašā:rs sošėvėžės (Vgr); on dojė:nes vē:rd | ne pū:c ese pāišuos | ne pāc nu:sepāišuos (Pvn); gālo apruodi.tė | kas pase dā:ries (Vidsodis); pšė.nėšies juomārks „labai supyko visi jomarkininkai“ | vėšė pašō.ta dōutė (Ub); pšė.plakies žē:me | blūoks li:tōs (Vidsodis) stb. Ebben az esetben semmiféle különösebb nyomatékosítás nem érzékelhető. A visszaható partikula itt valószínűleg formálisan, a „P+s+V+s“ modell alapján járul hozzá; ennek a modellnek az általánosító jelentésű igéknél volt motivált funkciója, itt azonban nehéz bármilyen megkülönböztető funkciót tulajdonítani neki. A nyelvjárás fiatalabb beszélői itt is gyakrabban használják a két visszaható partikulát, mint az idősebbek. Ez a jelenség későbbi elterjedésére, sőt egy bizonyos minta alapján való kialakulására is utalhat. Általában valamely nyelvi jelenség, sőt nyelvi egység is olykor igyekszik behatolni más, hasonló nyelvi elemek közé. A nyugati felföldi nyelvjárásokhoz közeledve, sajátos jegyeik egy részét elveszítve a keleti žemait nyelvjárások olykor motivált jelentés nélkül is kiterjesztik egy jelenségüket, mintegy ezzel élénkítve életképességüket; vö. a kihalóban lévő to- hasonló jelenségével.

³ A. Jonait y tės közlése.

173

ugyanezen nyelvjárásokban a főnevek ā-tövűből e-tövűvé alakuló tendenciája (Vitkauskas 1976 b: 80–2)⁴, valamint a lányok vezetéknevének képzésére szolgáló -ikė képző új és széles körű használata⁵. Valószínűleg valamennyi mai nyelvjárásunkban vannak ilyen jelenségek; vizsgálatuk nagyon fontos feladat. Ezért tárgyaltuk itt részletesebben a két visszaható partikula megjelenését az önmagától végbemenő cselekvést kifejező visszaható igékben, amely terjedőben van, és látszólag motiválatlan vagy csak gyengén motivált.

Az itt leírt jelenség általában összefügg a visszaható partikula helyének változatosságával a balti nyelvekben⁶. Miután egyes balti nyelvjárásokban megindult a visszaható, igekötős igék „P + V + s“ modell szerinti képzése (a lett középnyelvjárásokban és a mai köznyelvben, korábban a közép-litván nyelvjárásokban, amint M. Daukša írásai mutatják, talán pedig a žemait nyelvjárásokban is), lehetőség nyílt arra, hogy a nyelvjárások különféleképpen értelmezzék és új módon használják fel a meglévő (vagy megszerzett) képzési hajlamot. Ezért kezdett változatossá válni a visszaható igék szerkezete, és ezért jöhettek létre a jelentések differenciálásának feltételei⁷. A nyugati žemait nyelvjárások itt tranzitív igéket képeztek (vö. a pasemė•stė „elveszni, eltűnni“ és a pamėštėis [pim.ngus] (Krt), a pasėnė•rte i• vọ.ṇḍeni és a panė•rtėis vã•ka i• ọ.pe (Krt) stb. közötti különbséget). A „P+V+s“ modellű visszaható igéket (akárcsak az igekötő nélküli „V+s“ alakokat) Žemaitföld keleti részén sajátos módon az igei jelentés — az általánosítás — kifejezésére alkalmazták, bár itt is előfordulnak a nyugati nyelvjárásokra jellemző, általánosító jelentéssel nem bíró „P+V+s“ modellű alakok: pamė•skis vã•ka on ė•žės ė prū•ni•k (Pvn), tēvi ešmėšės ež dė•rba oš ti.ngiejema (Všv), és különösen gyakori az pasū•skis (Pvn, Varn, Všv, Lk, Ub, Kaunatava), illetve az pasūškis (Krš) forma, amellyel következtetést mondanak ki vagy kapcsolódnak be: pasū•skis | tiek ōudega ōžvė•rtes (Janāpolė – Viržuvėnai), pasūškės | ri•škė•s | tava valė (Krš) stb. Az említett „P+V+s“ és „P+s+V+s“ modelleket az elvégzett cselekvés nyomatékosítására is alkalmazták, majd feltehetően később az önmagától végbemenő cselekvést kifejező igék képzésére. A balti nyelvek nyelvjárásainak azon tendenciáját, hogy ugyanazt az igekötős és igekötő nélküli visszaható igemodellt használják (Й. Казлаускас 1966: 145), a nyelvjárások — amint az itt bemutatott tények is mutatják — a szójelentések megkülönböztetésére használják fel. Napjainkban, különféle analógiák, sőt társadalmi tényezők hatására, az igekötős visszaható igék nyelvjárási modellje minden világosabb motiváció nélkül is terjed.

LITERATŪRA

Aleksandravičius J. Kretingos tarmės veiksmažodis. – „Vilniaus valstybinio pedagoginio instituto Mokslo darbai“, 1959, t. VIII. Endzelīns J. Latviešu valodas gramatika. Rīga, 1951. Grinaveckis V. Žemaičių tarmių istorija. V., 1972. Jonikas P. Pagramančio tarmė. K., 1939. Kardelytė J. Gervėčių tarmė. V., 1975. Rudzīte M. Latviešu dialektoloģija. Rīga, 1964. Vitkauskas V. Kuršėnų tarmės kirtis ir priegaidė. – „Lietuvių kalbotyros klausimai“, 1960, t. III. Vitkauskas V. Šiaurės rytų dunininkų šnektų žodynas. V., 1976 a. Vitkauskas V. Į kamieno veržimasis į e kamieną. – „Kalbotyra“, 1976 b, t. XXVII(1). Zinkevičius Z. Lietuvių dialektologija. V., 1966. Казлаускас И. О месте возвратной морфемы и ее ударения в литовском языке. – „Baltistica“, 1966, t. I. Якулене А. История возвратных глаголов в литовском и других балтийских языках (автореферат канд. диссертации). В., 1968.

⁴ Apie latvių šnektų analogišką reiškinį žr. M. Rudzīte 1964: 337–9.

⁵ Bemaž iki 1940 metų šios priesagos dariniai turėjo niekinamąją reikšmę, o dabar to nebesuvokiama.

⁶ Apie sangrąžinių veiksmažodžių darybos istoriją žr. J. Endzelīns 1951: 908–16; Казлаускас И. 1966: 143–9.

⁷ Apie sangrąžinių veiksmažodžių darybą tarmėse išsamiau žr. Z. Zinkevičius 1966: 333–4; plg. dar J. Kardelytė 1975: 78–80. Vakarų žemaičių sangrąžiniai veiksmažodžiai nagrinėjami J. Aleksandravičiaus (J. Aleksandravičius 1959: 108–118).

174

В. ВИТКАУСКАС

ВОЗВРАТНЫЕ ГЛАГОЛЫ ТИПА „[P]+[s]+V+s“ В ВОСТОЧНО-ЖЕМАЙТСКИХ ГОВОРАХ

Резюме

В диалектах балтийских языков у возвратной частицы нет постоянного места. В восточно-жемайтских говорах имеются модели возвратных глаголов „V+s“ для выражения обобщенного, несколько отдаленного от субъекта действия: kuòdiél tã:p siedá:s be dárba (Куршенай) „почему так хочется сидеть без работы“; tòre:s dàbàr pi'na (Павандене) „имеется теперь молоко“.

В этом случае возвратная частица приставочных глаголов не переносится в середину (модель „P+V+s“): jauni'stuo prišùn.tá:s | tuõ pruõta niër (Куршенай) „в молодости перебесится, ума-то нет“; prisiesé:s pù.pu | éšvė.rsé:s küõses (Каунава, Тяльшяйский р-он) „бывало, насеешь бобов, наваришь каши“.

Могут быть и две возвратные частицы (модель „P+s+V+s“), напр.: pasè.dedá:s kãr-tã:s er òžmė'rštá:s (Тришкяй) „положит(ся) иногда и забывается“: vi'nc kìta pasilá'uká:s ìr nesù-sìpi'kstá:s (Шаукенай) „один другого дождутся и не ссорятся“. Безличное значение этих оборотов не вызывает сомнения.

Иногда две возвратные частицы употребляются и для других целей: а) для подчеркивания и более яркого выражения совершенного действия: pasèriemés on rò'nku er nasosėdaužės (Павандене) „на руки уперся и не ударился“; в) для выражения произвольного действия: šėimė't tã'p gė'rs pašà'rs sošėvėžies (Вягяряй) „в этом году такие хорошие корма были свезены“.

В этих случаях количество образований с двумя возвратными частицами возрастает в речи младших представителей говора — это явление даже расширяется. Его истоки следует искать в склонности балтийских диалектов обобщить употребление частицы -si возвратных глаголов в конце слова, т.е. создать один словообразовательный тип для всех возвратных глаголов. В восточно-жемайтских говорах эта тенденция используется для различения значений.

V. VITKAUSKAS

REFLEXIVE VERBS OF THE “[P]+[s]+V+s“ TYPE IN EASTERN DIALECTS OF ŽEMAČIAI

Summary

In the dialects of Baltic languages the place of the reflexive particle often varies. Eastern dialects of Žemaičiai have formed the ”V+s“ model to express the action which is generalized and slightly abstract: kuòdiél tã:p siedá:s be dárba (Kuršėnai) (why does one feel like sitting), tòre:s dàbà'r pi'na (Pãvandėnė) (there is much milk now). In that case the reflexive particle of verbs with a prefix is not drawn into the middle of the word (the ”P+V+s“ model): jauni'stuo prišùn.tá:s | tuõ pruõta niër (Kuršėnai) (one sows one’s wild oats when young, no common sense at all), prisiesé's pù.pu | éšvė.rsé's küõses (Kaunatava) (he who sows beans cooks porridge), etc. Here there can be two reflexive particles (the ”P+s+V+s“ model), e.g.: pasè.dedá:s kãr-tã:s er ošemė'rštá:s (Tryškiai) (one puts something somewhere and forgets), vi'nc kìta pasilá'uká:s ìr nesù-sìpi'kstá's (Šaukėnai) (one waits for the other and doesn’t get angry). Here the usage is definitely impersonal.

Sometimes two reflexive particles are used for other purposes: a) to emphasize an accomplished action: pasèriemés on rò'nku er nasošėdaužės (Pãvandėnė) (one leans upon one’s hand and doesn’t hurt oneself), kas sàva išžádė's | tas ne žmùogus (Kuršėnai) (he who renounces ones own blood is not a man); b) to express a spontaneous action which goes on by itself: šėimė't tã'p gė'rs pašà'rs sošėvėžies (Vegėriai) (this year such a good forage was brought together). In these cases the number of combinations with two reflexive particles increases in the speech of representatives of the younger generation — the fact tends to spread.

The roots of this phenomenon lie in the tendency of Baltic dialects to generalize the reflexive particle -si in the end, to form one type of building for all reflexive verbs. Eastern dialects of Žemaičiai have used this tendency for specific ends — to distinguish the meanings of words.