LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXIII (1995)

GRAMATIKA IR LEKSIKOLOGIJA

NIJOLĖ SLIŽIENĖ

A LITVÁN IGÉK VALENCIÁJA ÉS LEÍRÁSUK ELVEI

1. Bevezető megjegyzések

1.1. Az ige az igei mondat központja. Köré csoportosulnak a mondat további szavai, önmagukban vagy saját bővítményeikkel együtt, különféle szintaktikai struktúrákat alkotva.

Egyes szavak meglehetősen szabadon kapcsolódnak az igéhez; a mondatban jelen lehetnek vagy hiányozhatnak, alakjukat és jelentésüket pedig nem az ige jelentésbeli tulajdonságai határozzák meg, hanem csupán a gondolat kifejezésének igényei, vagyis az, hogy mit akarunk mondani, például: Ebben a teremben minden este énekelnek; Ő minden este énekel; A közönségnek énekel; Erős hangon énekel; Nagyon szépen énekel stb.

Más szavak kapcsolódását az ige jelentése határozza meg. Minden igére jellemző bizonyos kapcsolódási lehetőségek, amelyek a mondatban úgy valósulnak meg, hogy megfelelő szavak és azok alakjai kapcsolódnak hozzá. Például az enni igének két főnévi eset szükséges – az alanyeset és a tárgyeset: A gyermek almát eszik; adni három esetet kíván – az alanyesetet, a tárgyesetet és a részes esetet: A tanár könyvet adott a tanulónak, az aludni igének pedig egyetlen alanyeset is elég: Az apa alszik. Ezekkel a szavakkal az igék alkotják az igei mondatok magját, vagyis bizonyos mondatszerkezeti modelleket. Az igék e kapcsolódási lehetőségeit nevezi a modern nyelvészet az igék valenciájának.

Ahhoz, hogy minden szempontból helyes mondatot alkossunk, figyelembe kell venni az állítmányként szereplő ige valenciajellemzőit, vagyis tudni kell, hány és milyen szó, illetve szóalak kapcsolódik hozzá, mely alakok szükségesek a mondatban, melyek hagyhatók el, és milyen jelentésűek ezek a szavak. Hogy az emberek könnyebben eligazodjanak az igék használatának e sokféleségében, bizonyos igei vonzatokat bemutató szótárakat állítanak össze.

1.2. Azok a szótárak, amelyek megadják, hogyan használatosak az igék más szavakkal együtt, meglehetősen változatosak. Egyesek azt mutatják be, hogy az egyes igék milyen szóalakokkal fordulnak elő egyik vagy másik jelentésükben. Ilyenek az orosz nyelv egyes szótárai, amelyek az igék (vagy más szófajokkal együtt az igék) kapcsolódási lehetőségeit tárgyalják. Például a „Учебный словарь сочетаемости слов русского языка”¹ szótárban a лить ige „önteni” jelentésének kapcsolódási lehetőségeit a következőképpen adják meg:

¹ Учебный словарь сочетаемости слов русского языка. Под редакцией П. Н. Денисова, В. В. Морковкина. Москва, 1978.

54

Önteni mit: vizet, tejet, oldatot...

Önteni valamit mibe: lavórba, vödörbe, hordóba, teáskannába, csészébe, pohárba, kancsóba, lombikba... Önteni valamit valamire: fejre, kézre, padlóra, földre, fűre... Önteni valamit valamiből: öntözőkannából, teáskannából, kancsóból, vödörből...

Önteni hogyan: óvatosan, lassan, mellé, túl a peremen...

Elkezd, folytat, megparancsol valakinek, kényszerít valakit arra, hogy öntsön valamit.

Ezután egy-két szemléltető mondat következik.

Mint láthatjuk, igyekeznek megadni az összes olyan szóalakot, amely az adott igével előfordulhat, egyáltalán nem véve figyelembe, hogy mi határozza meg a kapcsolatukat: az ige jelentése, a valenciális tulajdonságai, vagy a nyelvi részként rá jellemző, tisztán grammatikai képesség arra, hogy más szavakat és azok alakjait vonzza maga mellé.

A ”The Russian Verb”² című szótár csak az igék által vonzott, valamint néhány hozzájuk kapcsolódó szóalakot sorol fel (eseteket, elöljárós szerkezeteket, főnévi igeneveket); mondatbeli jelenlétüket az igék jelentése és valenciális tulajdonságai határozzák meg. Például ugyanannak az igének, a лить „önteni” jelentésű alakjának vonzatképességét már jóval szűkebben adják meg:

(1) tárgyas: mit? vizet, folyadékot; hová? vödörbe, pohárba (в+В); tányérra, padlóra (на+В); miből? csapból, bögréből (из+Р); mivel? bögrével, kanállal.

Mondatpéldákat nem közölnek.

Más szótárak kifejezetten az igék valenciájával foglalkoznak. Ilyen például G. Helbig és W. Schenkel német igék valenciaszótára (Helbig—Schenkel 1975). Bevezető részében meglehetősen részletesen kifejtik az igék valenciaelméletének alapjait, ezt követően pedig mintegy 500 igét mutatnak be. Valenciájukat háromszintű modellek írják le. Az első szinten a kötelező és fakultatív valenciális kiegészítők számát jelölik, a másodikon a formájukat, a harmadikon pedig a valenciális kiegészítők jelentését adják meg és példákat közölnek. A többjelentésű igék jelentései többnyire eltérő valenciával járnak együtt. Például a szótár a gehen „lábbal haladni, menni” ige valenciáját így mutatja be (Sn — alanyeset, pS — elöljárós szerkezet, I — főnévi igenév; +Anim — élőlény, Dir — irány, Act — cselekvés):

I. gehen₁+(1) = 2 II gehen → Sn, (pS / I) III. Sn → +Anim (a fiú, a ló megy az istállóban.) p = in, an... (irányjelölő elöljárószók). pS → Dir (Ő a városba megy.) I → Act (Ő bevásárolni megy.)

Az első szinten azt jelölték, hogy az igének egy kötelező és egy nem kötelező (fakultatív) kiegészítője van, tehát kétvalenciájú. A második szinten

² V. A n d r e y e v a - G e o r g, V. T o l m a c h e v a. The Russian Verb (Prepositional Government). Moscow, 1975.

55

meg van adva, hogy a kötelező bővítmény főnévi alanyeset, a fakultatív pedig elöljárós szerkezet vagy főnévi igenév. A harmadik szinten e formák jelentését magyarázzák meg. A főnévi alanyeset élőlényt jelöl, az elöljárós szerkezet pedig a cselekvés irányát fejezi ki, mivel olyan elöljárószókat tartalmaz, amelyek irányjelentéssel bírnak. A főnévi igenév cselekvést jelöl. Itt minden bővítményhez mondatpéldák is szerepelnek.

Minden szótár hasznos az olvasók számára, jóllehet a közölt információ mennyiségében és jellegében eltérnek egymástól. A nyelvészetben az utóbbi időben egyre több valenciaszótár jelenik meg (nemcsak igéké, hanem más szófajoké, például főneveké és mellékneveké is).

1.3. Jelenleg a Litván Nyelvi Intézetben készül a „Litván igék kapcsolódási szótára” (az I. kötetet 1991-ben nyomdába adták, a II. kötet írása folyamatban van). A szótár az igék kapcsolódási képességét azok valenciasajátosságai alapján határozza meg, tehát lényegében a litván igék valenciaszótára. G. Helbig és W. Schenkel szótárától eltérően nemcsak az igei bővítmények alakját és jelentését adja meg, hanem azok szemantikai funkcióit is (azaz az ige szemantikai valenciáját).

Az igék kapcsolódási képességét a szótár az igei valencia egy bizonyos felfogása alapján írja le, amelyet a szerző korábbi munkái (1978; 1980; 1985; 1986; 1989; 1990), valamint a készülő szótár bevezetője ismertet. Itt röviden csak a főbb kérdéseket tárgyaljuk, hogy világos legyen, miként értelmezi a készülő szótár a valenciát, és hogyan kapcsolja össze az ige jelentésével.

2. A valencia három szintje: szintaktikai, szemantikai és lexikai valencia

2.1. Az igék valenciáján azt a jelentésük által meghatározott sajátosságot értjük, hogy bizonyos számú szabad helyet nyitnak meg, amelyeket a mondatban meghatározott jelentésű és alakú szavak (vagy azok megfelelői) töltenek be. A valencia három szinthez kapcsolódik: az absztrakt logikai-szemantikai szinthez, valamint a nyelv két konkrét szintjéhez, a szintaxishoz és a lexikai szemantikához. Az absztrakt szinten határozzuk meg az ige szabad helyeinek számát és az azokat betölteni képes szavak szemantikai funkcióit (ágens, páciens stb.); a nyelv konkrét szintjein pedig kiválasztjuk azokat a szavakat és alakokat, amelyek betölthetik ezeket a helyeket, és az ige valenciabővítményeiként szerepelhetnek. A szintaxis szintjén határozzuk meg a bővítmények grammatikai alakját és azt, hogy kötelezőek vagy fakultatívak-e; a lexikai szemantika szintjén pedig a szemantikájukat (azaz azt, hogy milyen szemantikai osztályokba tartozó szavak lehetnek az adott ige bővítményei). Így a logikai-szemantikai szinten az ige szemantikai valenciáját, a szintaxis szintjén a szintaktikai valenciáját, a lexikai szemantika szintjén pedig a lexikai valenciáját határozzuk meg. Ez a valencia három, egymással elválaszthatatlanul összefüggő, az ige jelentésétől függő aspektusa. A szótárban ezeket a következőképpen jelölik³:

³A cikkben a szintaktikai és lexikai valencia jelölésére a következő szimbólumokat használjuk: Nom — alanyeset (főnévé vagy annak megfelelőjéé), Gen — birtokos eset, Dat — részes eset, Acc — tárgyeset, Instr — eszközhatározói eset, AdvLoc — helyet jelentő határozói bővítmény, plur — többes szám; Hum — személy (valamint személyek közössége, intézmény stb.), +Anim — élőlény, —Anim — élettelen tárgy, Abstr — elvont dolog. A szemantikai valencia jelölésére használt szimbólumokat és magyarázatukat alább, lásd 2.4.

56

apdovanóti, ~ja, ~jo₃

Nom Acc Instr [A₁ P Con] – szintaktikai és szemantikai valencia

Nom Hum

Acc Hum

Instr ±Anim lexikai valencia

2.2. Ahhoz, hogy meghatározhassuk egy ige valenciáját, ismernünk kell a jelentését. Az ige jelentése rendszerint a mondatban válik világossá, ahol más mondatrészek csoportosulnak körülötte. A jelentés bizonyos elemekből (úgynevezett szemákból) tevődik össze, amelyek megfelelő kiegészítést kívánnak. Ebből következnek az ige kapcsolódási lehetőségei, amelyeket a mondatban az igéhez kapcsolódó szavak, vagyis valenciabővítményei valósítanak meg. Ezekből a szavakból az ige jelentése is kiderül. Például a Az ember átmegy a mezőn mondatban az menni ige azt jelenti, hogy valaki úton halad egyik pontból a másikba, míg az Az óra jár mondatban csupán valamely szerkezet működését jelöli. A jelentésbeli különbségek összefüggnek azzal, hogy hány és milyen alakú szó kapcsolódik az igéhez, valamint azzal is, hogy ezeknek a szavaknak mi a lexikai jelentése.

2.3. Az ige a valenciabővítményeivel együtt (azaz a mondat magjaként) egy adott szituációt ábrázol. Az ember ezt a dolgok, tulajdonságaik vagy viszonyaik szerkezeteként fogja fel. Ez a gondolkodás absztrakt struktúrája, amelynek a finit igei mondat predikátuma és bizonyos számú argumentuma felel meg. A mondatban a predikátumnak az ige, az argumentumoknak pedig az igéhez kapcsolódó, annak valenciabővítményeiként szereplő szavak felelnek meg.

2.4. A predikátum, vagyis az ige, és a lexicalizált argumentumok közötti viszonyokat bizonyos szemantikai funkciókként értelmezzük (a nyelvészeti szakirodalomban, például Ch. J. Fillmore munkáiban és másutt, ezeket szemantikai eseteknek is nevezik). Az egyes kutatók munkáiban számuk és jellegük meglehetősen eltérő; ez részben az adott munkák irányultságától és célkitűzéseitől függ. A készülő szótár az igék szemantikai valenciájának megadásakor a következő szemantikai funkciókat különbözteti meg.

A g e n s₁ [A₁] — a cselekvés kezdeményezője és végrehajtója (az ember szánt); a g e n s₂ [A₂] — élettelen, nem anyagi cselekvésvégrehajtó (okozó), amelynek nincs kezdeményezőkészsége (a vonat megérkezik, a nap lemegy); ágens [A] — az ágens általános funkciója; a g e n s c [A꜀] — kauzált ágens, azaz olyan cselekvő, aki más személy kezdeményezésére hajt végre cselekvést (jó fodrásznál vágatja a haját); p á c i e n s [P] — a cselekvés hatását elszenvedő vagy a fizikai állapot hordozója (valaki összetört egy poharat, a pohár összetört, a virágok illatoznak); r e z u l t a t í v p á c i e n s [Pᵣₑz] — a cselekvés következménye (házat építenek, lázadás tört ki); p e r c i p i e n s [Pcp] — a pszichikai állapot átélője (a gyermek aludni akar, Jonui fontos a munka); b e n e f i c i e n s [B] — címzett, befogadó, birtokos (megmutatta fiának a gólyát, Péter levelet kapott, a szülőknek van kertjük); k a u z á t o r [C] — a cselekvés vagy állapot kezdeményezője (az úr kivágatta az erdőt, az apa megkeni a kerekeket); k a u z a t í v u s [Caus] — a cselekvés vagy állapot oka (féltek a jövőtől, a kezdet késlelteti a munkát); k o n t r a a g e n s [CA] — az ágens ellen ható, vele szemben álló erő (a farkas védekezett a kutyák, az éhség ellen; az emberek a kártevőkkel harcolnak); k o m i t a t í v

57

vas [Com] – másodlagos ágens, páciens, percepiens, beneficiens (Jonas összevész Petruval, ő összeveszíti a testvért a nővérrel, Marcė összeveszett Pramuval, az apa felosztotta a vagyont Jurgisnek és Antanasnak); eredmény [R] – a dolog megváltozásának, valamivé válásának eredménye (a víz jéggé változott, a jeget a boszorkány kővé változtatta); kontentívum [Con] – a cselekvés, az állapot tartalma (hangokat hallok, az emberek derült időre várnak, pénzre van szüksége, a fiú asztalosnak tanul, a partot égerfák nőtték be, a szobában füst gyűlt össze); forrás [O] – a cselekvés, az állapot kiindulópontja, kiinduló anyaga (kiinduló állapota) (levelet kaptam a testvéremtől, agyagból csinál istállót, a gyerekekből embereket farag); indíték [M] – a cselekvés, az állapot alapja (megháláltam neki a munkát, lopásért megbüntette, a testvérem helyett ledolgoztam); instrumentum [I] – a cselekvés eszköze (tűvel megszúrtam magam, kerékpárral megyek, élezd meg a kést a kövön, lovon ül); komparatívum [Comp] – az összehasonlítás mércéje (a másolat megfelel az eredetinek, a fiú az apjához igazodik, Agnė különbözik a többi gyerektől); retributívum [Rt] – viszonzás valamiért (két rubelért vettem (adtam el) a könyvet, munkával viszonoztam neki); finitivum [Fin] – cél, rendeltetés (a macska egérre les, egeret keresek, a pénz egy részét utazásokra fordította); kvantitívum [Q] – mennyiség (a dolgok terjedelme, súlya, űrtartalma, ára, a cselekvés időtartama stb.) (az előadás két órán át tartott, a kenyér egy kilogrammot nyom); modus [Mod] – a cselekvés minősége, módja (szépen viselkedik, jól él; a munkát pozitívan értékelték, fáradtnak érzi magát, betegnek látszik, a lovakat megkötözve tartja); lokatívum [L] – a cselekvés, az állapot helye (a szobában dübörög valami, közel laknak, a könyv az asztalon fekszik); direktívum [Dir] – a cselekvés irányának általános funkciója, három altípusa van: a) kiindulópont [Ab] (kiment a házból, felállt a székről, leoldotta a kötést a fejéről); b) útvonal [Via] (az emberek az úton, a mezőn át mennek; a gyerekek a folyosón szaladgálnak, a lépcsőn másznak, elhaladnak mellette); c) végpont [Ad] (hazatértünk, beléptem a szobába, az ablakhoz léptem).

2.5. A predikatív szerkezet (F(x) vagy xRy....), a meghatározott argumentum-szemantikai funkciókkal, a mondat szemantikai szerkezete, egyúttal az állítmány szerepét betöltő ige szemantikai valenciaszerkezete (SemVS).

Az ige SemVS-ének meghatározásához az igével alkotott mondatokra van szükség. Csak a mondatban válik világossá az ige jelentése, valamint az, hogyan értelmezzük az általunk észlelt helyzetet. Például az (1) mondat: Monika leszedte az edényeket az asztalról egy olyan helyzetet ír le, amelyben három résztvevő (referens) van: az edényeket leszedő személy (cselekvő, vagyis ágens), a leszedett edények (a cselekvés által érintett dolgok, vagyis páciensek), valamint az asztal, amelyről leszedték őket (az a hely, ahol a cselekvés megkezdődött, és amelytől az érintett dolgok eltávolodtak, azaz a kiindulópont). E mondat szemantikai szerkezete egy predikátumból és három aktánsból (azaz meghatározott szemantikai funkciójú argumentumból) áll – az ágensből, a páciensből és a kiindulópontból –, amelyek teljes mértékben megfelelnek az elképzelt helyzet referensei szerepeinek; vagyis ebben az esetben a szemantikai szerkezet közvetlenül ábrázolja ezt a helyzetet. A következő mondatban viszont

58

(2) Monika leszedte az asztalt ugyanazt a helyzetet már másképpen írja le. A predikátumnak itt csupán két aktánsa van — az ágens és a páciens —, és ezek nem felelnek meg az elképzelt helyzet referensei szerepeinek. Az asztalt, amelyről az edényeket leszedik, ez a mondat páciensként (azaz a cselekvés által érintett dologként) kezeli, ezzel kiemelve ennek a résztvevőnek a relevanciáját; a leszedett tárgyak pedig teljesen irrelevánssá válnak, és sem a mondatban, sem annak szemantikai szerkezetében nincs megfelelőjük. A két mondat jelentés szempontjából különbözik: az első azt mondja meg, mi történt az edényekkel, a második pedig azt, mi történt az asztallal. A mondat szemantikai szerkezete (az igék szemantikai valenciájához hasonlóan) tehát csupán az általunk észlelt helyzet bizonyos aspektusait adja meg (vö. Starosta 1978: 512–518, 522–523). A helyzet eltérő értelmezése az ige szemantikai valenciaszerkezeteinek különbségeiben tükröződik: (1) [A₁ P Ab], (2) [A₁ P]. Ezekhez a valenciakülönbségekhez az ige jelentésének bizonyos különbségei kapcsolódnak: az első esetben az ige jelentése: „valamit levenni, eltávolítani valamiről”, a másodikban pedig: „üressé tenni, kiüríteni”.

Az ige mondatbeli jelentését és a leírt helyzet értelmezését figyelembe véve tehát előre jelezhetjük az ige valenciapartnereinek szemantikai funkcióit, és meghatározhatjuk az ige SemVS-ét.

2.6. Másfelől az ige SemVS-ére valenciapartnereinek grammatikai alakjából is következtethetünk. Az ige partnerei a predikátum aktánsainak szintaktikai megfelelői. A névszói esetek (önmagukban vagy elöljárószókkal, azaz úgynevezett elöljárós szerkezetekben), amelyek az igei partnerek legjellemzőbb alakjai, és az aktánsok szemantikai funkciói között bizonyos kapcsolat van, bár teljes (1: 1 arányú) megfelelés nincs. Egyes szemantikai funkciók kifejezése meglehetősen szabályos. Például a cselekvést jelentő igék mellett az alanyeset rendszerint az ágenst jelöli (pl.: a gyermek sír, a légy a szobában repked), míg az állapotot vagy folyamatot jelentő igék mellett a pácienst (pl.: a gyermek alszik, a pohár összetört), a beneficienst (a birtoklást jelentő igék mellett, pl.: a szülőknek van egy házuk, a testvér nyert egy televíziót), vagy a percepienst (észlelést jelentő igék mellett, pl.: a sólyom látja a zsákmányt) jelöli. A tárgyeset a cselekvést jelentő igék mellett leggyakrabban a pácienst jelöli (pl. a nyulak lerágták a facsemetéket), és gyakran a kontentívumot (a cselekvés tartalmát, pl. a fiúk kosárlabdáznak), míg az állapotot vagy folyamatot jelentő igék mellett leggyakrabban a kontentívumot (az állapot tartalmát, pl.: zajt hallok, a csapat megnyerte a mérkőzést), ritkábban pedig a pácienst jelöli (beneficiens mellett, pl.: ők [B] lakást kaptak, nekünk [B] van kertünk). A részes eset mind a cselekvést, mind az állapotot vagy folyamatot jelentő igék mellett a beneficienst jelöli (vö.: az apa gólyát mutatott a fiának, Jonui jól megy, a ház a testvéré lett), percepienst azonban csak állapotot jelentő (észlelési) igék mellett fejez ki (pl. Rimui tetszenek a rózsák).

2.7. A szótárban az ige SemVS-ét az argumentumok szemantikai funkcióinak feltüntetésével adjuk meg. Például a duoti ige szemantikai valenciáját így jelöljük: [A₁ P B]. Ez azt jelenti, hogy az ige jelentését az ágens, a páciens és a beneficiens közötti viszonyként értelmezzük, az ige pedig háromvalenciájú. A sirgti ige SemVS-ét [P]-vel jelöljük; jelentését a páciens (az egyetlen aktáns) tulajdonságaként értelmezzük, ezért az ige egyvalenciájú.

59

A SemVS a logikai szemantika absztrakt szintjén jelöli a ige aktánsainak számát és jellegét, továbbá megmutatja, hogy a külső szintaxis szintjén hány valenciakísérője van az igének, és milyen szemantikai funkciókat töltenek be. A kísérők nyelvtani alakja attól függ, hogy az ige milyen szóalakokkal fordul elő a mondatban, vagyis a kapcsolódási lehetőségeitől. Például hasonlítsuk össze a percepciós igéket: félni és örülni; mindkettő SemVS-e [Pcp Con], de az egyik birtokos esettel áll (fél a farkastól), a másik pedig eszközhatározói esettel (örül a tavasznak). Az igék ugyanahhoz a szemantikai csoporthoz tartoznak, kapcsolódási lehetőségeik azonban eltérnek. Egyikük szintaktikai valenciaszerkezete (SinVS) — Nom Gen, a másiké — Nom Instr.

Az ige bővítményei csak azok a tőle függő szóalakok, amelyek megfelelnek az adott ige SemVS-ében szereplő aktánsoknak. Az ige SemVS-ének ismeretében SinVS-e legalább részben kikövetkeztethető, mivel amint korábban láttuk (vö. 2.6), a bővítmények alakjai és az aktánsok szemantikai funkciói között bizonyos, bár nem teljes megfelelés van.

2.8. Az aktánsok szemantikai funkciói szorosan összefüggnek az ige bővítményeinek lexikai jelentésével; nagymértékben ezektől függ, hogy milyen szemantikai osztályokba tartozó szavak lehetnek az adott ige bővítményei. Például az ágenst, a recipienst, a beneficienst és a kauzátort rendszerint élőlényhez kapcsoljuk, ezért a mondatban többnyire élőlényt jelölő konkrét főnevek felelnek meg nekik; a kontentív gyakran absztrakt dolgokhoz kapcsolódik, és a mondatban absztrakt főnevek, összetett mondatok mellékmondati tagmondatai, főnévi igenevek stb. felelnek meg neki. Ebben azonban az egyes igék lexikai jelentése és a más szavakkal való szemantikai összeillesztési lehetőségeik is sokat számítanak. Ezért mondjuk például: loja šuo, kniaukia katė, žvengia arklys, o kriuksi kiaulė. Az ige azon képességét, hogy bizonyos jelentésű szavakkal kapcsolódjon, vagyis a más szavakkal való kölcsönös szemantikai összeilleszkedésének lehetőségeit rendszerint az ige lexikai valenciájának nevezik.

A lexikai valencia határozza meg az ige teljes mondatbeli környezetét, vagyis lexikai disztribúcióját (mindazokat a szavakat, amelyek az igéhez kapcsolódhatnak), valenciabővítményei azonban ennek csak egy részét alkotják: ezek azok a szavak és alakok, amelyeket az ige jelentése megkövetel, és amelyek a mondat magjához tartoznak. Az igék valenciájának leírásakor csak a lexikai valencia ezen része releváns.

A szótár az igék lexikai valenciáját annak megadásával jellemzi, hogy milyen szemantikai osztályokba tartozó szavak lehetnek az adott ige valenciabővítményei. Például a bijoti ige SinVS-e Nom Gen, lexikai valenciáját pedig így jellemezzük: Nom + Anim, Gen ± Anim, Abstr; ez azt jelenti, hogy az alanyesetű alakban élőlényeket jelölő szavak állnak, a birtokos esetű alakban pedig élőlényeket, élettelen dolgokat és absztrakt fogalmakat jelölő szavak egyaránt (pl.: vaikas bijo šunies, diržo, tamsos). Bizonyos esetekben — például, ha valamelyik bővítmény lexikai megvalósulása nagyon korlátozott, vagy ha a szinonim igék csak valamelyik bővítmény lexikai kifejezésmódjában térnek el — konkrét szavakat is megadnak (például a dėti ige tárgyesetű pozíciójában, ha madarakról, kígyókról és egyes állatokról van szó, csak a kiaušinis főnév állhat).

60

3. Az ige kötelező és fakultatív bővítményei

3.1. Azokat az igei bővítményeket, amelyek a mondatból nem hagyhatók el anélkül, hogy a mondat hiányossá vagy nyelvtanilag helytelenné válna, kötelező bővítményeknek nevezzük. Azokat a bővítményeket, amelyek elhagyhatók a mondatból anélkül, hogy a mondat nyelvtani helyessége megszűnne, fakultatív bővítményeknek nevezzük.

A bővítmények kötelező vagy fakultatív voltát az elhagyásos transzformációval állapítjuk meg: a mondat egyes tagjait egymás után elhagyva meghatározzuk, melyek kötelezőek és melyek fakultatívak.

3.2. A kötelező bővítmények száma legfeljebb három, de leggyakrabban egy vagy kettő.

Tágabb kontextusban a mondatok kötelező bővítmények nélkül is használhatók, ha az általuk közvetített információ enélkül is világos, ismert, természetesen már korábban említett. A párbeszédben a kötelező bővítmények elhagyása olykor még szükséges is a kommunikációs redundancia elkerülése érdekében, például: „Jurgaičiai új televíziót vásároltak.” — „Mi is fogunk venni” (világos, hogy televíziót).

Az igék valenciabővítményeinek mondatbeli strukturális kötelezősége különbözik a többi mondatrész kommunikatív kötelezőségétől. Egy-egy szó az ige számára csak bizonyos mondatban lehet nélkülözhetetlen; elhagyásával a mondat értelmetlenné válik, például:

(3) Te számomra a világ összes kincsét pótolod.

(4) A jó tyúk a libát is pótolja.

A számomra szó elhagyásával a (3) mondat (Te pótolod a világ összes kincsét) más jelentést kapna.

3.3. Az opcionális bővítmények, akárcsak a kötelezők, az ige szemantikai valenciájának aktánsai, és beleszámítanak a valencia fokába — a kvantitatív valencia meghatározásakor a kötelező bővítményekkel együtt számoljuk őket. Például az (5) mondatban A férfiak kenderkócból kötelet sodornak a sodor igének három bővítménye van, tehát háromvalenciájú, noha a névutós szerkezet opcionális és elhagyható: (6) A férfiak kötelet sodornak. Az opcionális bővítményeket a szintaktikai valenciakeretek lejegyzésekor zárójelbe tesszük. Ebben az esetben a sodor ige szintaktikai valenciája Nom Acc (elöljárós Gen).

Az opcionális bővítmények nélküli mondatok nagyjából ugyanazt jelentik, mint azokkal együtt (vö. Храковский 1974: 350; Helbig 1971: 276; 1977: 65; 1979: 70; Viehweger 1977: 350), mivel az általunk észlelt helyzet egy bizonyos részét írják le. Szemantikailag értelmezve ez az ige szemantikai valenciájának részévé válik, és nagyon általános formában beépül az ige jelentésébe. Például a (7) mondatot hallva: Az apa [A₁] eladta a lovat [P], már tudjuk, hogy valaki megvette a lovat, és fizetett érte egy bizonyos összeget. Az opcionális bővítmények a helyzetnek az ige jelentése szempontjából kevésbé lényeges részét fejezik ki. Ha ez az információ fontossá válik a beszélő számára, konkretizálja azt az opcionális bővítmények megadásával, például:

(8) Az apa eladta a lovat a szomszédnak [B].

(9) Kétezer litáért adta el a lovat [Rt].

Személyes mondatból hiányozhat az első vagy második személyű névmás alanyesetű alakja, mivel e névmások jelentését az ige első és második személyű alakjának jelentése implikálja, vö.: Én eladom a lovat — Eladom a lovat; Önök menjenek haza — Menjenek

61

haza. Más esetekben az alany alanyesete kötelező a mondatban, az alany nélküli mondatokat pedig önálló személytelen mondatmodellekként kezeljük. A tárgy tárgyesete csak meglehetősen ritkán fakultatív, mivel a mondatban rendszerint ez is – az alanyesethez hasonlóan – a leírt helyzet legjelentősebb elemeit nevezi meg. A tautologikus alany- és tárgyesetek (esik az eső, szenvedni a szenvedést) fölöslegesek a mondatban, ezért nem tekinthetők fakultatív kísérőelemeknek.

4. Szabad mondatrészek

4.1. Azok a mondatszavak, amelyek nem tartoznak sem az ige kötelező, sem fakultatív vonzatai közé, szabad mondatrészek. A mondatban való jelenlétüket nem az ige jelentése, hanem az a tisztán grammatikai képessége határozza meg, hogy az adott szófajra jellemző módon szavakat kapcsolhat magához. A szabad mondatrészek viszonylag szabadon hozzáadhatók a mondathoz, illetve elhagyhatók belőle, figyelembe kell azonban venni a köztük és az ige között fennálló szemantikai összhangot. Például nem mondjuk, hogy hirtelen fekszik, alszik, nevet, vagy hogy sokáig felpattant, bekapta, megölte, mert itt a pillanatnyiság és az időtartam jelentése nem egyeztethető össze.

A fakultatív vonzatoktól eltérően a szabad mondatrészeknek nincs támaszuk az ige szemantikai valenciaszerkezetében; ezért ha elhagyjuk őket a mondatból, az általuk közvetített információ azonnal eltűnik (vö. Храковский 1974: 9). A mondat predikatív szerkezetében nem a predikátum argumentumainak, hanem önálló predikátumoknak felelnek meg, ezért a szintaxis szintjén összevont mondatokként kezelhetők, és összetett mondatok mellékmondati tagmondataival, határozói igenévi szerkezetekkel, önálló mondatokkal stb. helyettesíthetők. Pl.: (10) Este megyünk haza ← Hazamegyünk, amikor este lesz/az este beálltával; Hazamegyünk. Este lesz.

A szabad mondatrészeket csak bizonyos esetekben említik a valenciaszótárban: akkor, ha valamelyik igével igen gyakran fordulnak elő, és mintegy az ige valenciális vonzatainak helyébe lépnek, például:

(11) Egészen másképp hallottam (vö. valami mást).

(12) Így (vö. azt) akarta az apa.

(13) Alduteinek az óvodában (vö. óvoda) nem tetszett.

(14) Angliát a bányában (vö. a bányának) adta oda egészségét (LKŽ).

(15) A család leült reggelizni (vö. az asztalhoz, az asztal köré).

Az ilyen esetekben azonban a szabad mondatrészeket sem veszik fel a szintaktikai modellekbe, hanem külön megjegyzésekben közlik.

4.2. Az igék szemantikai valenciaszerkezetéhez az úgynevezett szabad dativus sem tartozik, amely egyébként szükséges a mondatban, mert szemantikai szempontból egy másik főnév kívánja meg. Köztük rész–egész (birtokos) viszony áll fenn, amely más esetekben birtokos esettel fejeződik ki, vö.:

(16) Fázik a kezem.

(17) Fázik a kezem.

A dativus használata a birtokos eset helyett azt mutatja, hogy itt a dativusi alakot az ige, nem pedig a főnév határozza meg. Vagyis a dativus a mondatban kettős kapcsolatban áll: szemantikailag a főnévhez, szintaktikailag pedig az igéhez kapcsolódik. Ezért egyes kutatók az igék va-

62

lentiniu palydovu (Erben 1968: 120). Iš tikrųjų tam nėra pagrindo, nes naudininkas, matyt, yra ne veiksmažodinio sakinio branduolio, o viso sakinio sintaksinės struktūros elementas, reiškiantis veiksmu suinteresuotą asmenį, rečiau daiktą, kuriam kas nutinka (beneficientą). Valentingumo požiūriu jis laikomas laisvuoju nariu ir dėl to veiksmažodžių junglumo žodyne tarp valentinių palydovų nenurodomas⁴. Tačiau visada reikia prisiminti, kad sakinyje normaliomis, įprastinėmis sąlygomis jis būtinas, jeigu kuris nors veiksmažodžio palydovų yra visumos dalį reiškiantis daiktavardis.

4.3. Az igék SinVS-ébe az olyan részes esetű vonzat tartozik, amelyet az igék vonzanak, és amely a mondat szemantikai struktúrájában a pácienst felelteti meg, vö.:

(18) a. Man [P] megcsípett egy méh. b. A méh megcsípett engem [B] a homlokomon [P].

(19) a. A gazda megvesszőzte a lovat [P] egy ostorral. b. Ő megvesszőzte a lovat [B] a farán [P].

A (18) a és (19) a mondatokban a részes eset az igék kötelező vonzata, mivel átveszi a páciens funkcióját az igék által vonzott, az egész közvetlenül érintett részét jelölő elöljárós szerkezetektől. A b mondatokban a részes eset szabad mondatrész, mivel a páciens elöljárós szerkezetekkel valósul meg. Ezek az utóbbiak, bár szemantikailag nem önállóak, kielégítik az ige valenciáját, és a mondat predikációja teljesnek tűnik. Így az igék, amelyek akár részes esetű vonzatot, akár elöljárós szerkezetet vonzhatnak, kétféle szintaktikai valenciai modell szerint használatosak, például:

(18) a. Nominatívusz Datívusz [A₁ P] b. Nominatívusz inAcc [A₁ P]

Az įgelti ige szemantikai valenciaszerkezete, mint látjuk, mindkét mondatban azonos, csak a szintaktikai megfeleléseik különböznek. Ilyen esetekben a különböző szintaktikai modelleket a szótárban gyakran egyetlen, alternatív alakokat tartalmazó modellbe vonják össze, például: Nom Dat/įAcc [A₁ P].

5. Az igék jelentése és valenciája, valamint kapcsolatuk tükröződése az igei vonzatok szótárában

5.1. Mivel az igék valenciája jelentésüktől függ, ugyanannak az igének, ha különböző jelentésekben használjuk, minden esetben különböző valenciával kell rendelkeznie: ha nem szintaktikaival, akkor szemantikaival, vagy legalább lexikaival. A vonzatok szótárának feladata annak bemutatása, hogyan kapcsolódnak az ige jelentései annak valenciájához. Nézzük meg, hogyan történik ez, amikor konkrét igéket veszünk fel a szótárba⁵.

góbti, ~ia, ~ė

1. gobti (ap-, už-)₃ betakar, beburkol valamivel

Nominatívusz Acc (Instr) [A₁ P Con].

⁴ Plačiau apie laisvąjį naudininką, taip pat literatūrą šiuo klausimu žr. Slizienė 1986: 60—62.

⁵ A következőkben közölt szemléltető mondatokban előforduló forrásrövidítések megegyeznek az akadémiai „Lietuvių kalbos žodynas”-ban használtakkal (a szótár címe LKŽ-ként rövidül). A szintaktikai és lexikai valencia jelölésére szolgáló szimbólumok magyarázatát a 3. lábjegyzet, a szemantikai valenciáét pedig a szemantikai funkciók jegyzéke tartalmazza (lásd 2.4).

63

Nom Hum | A nők fátyollal burkolják be a menyasszonyt; Ap-

Acc ±Anim | takarj be engem, kérlek; takard be melegen a gyermeket;

Instr −Anim | Hideg van az ágyban, takarj be engem bundával

2. gobti (už-)₃ beburkolni, betakarni, bekötni (valamire)

a) Nom Acc Dat [A₁ P B]

b) Nom Acc antGen [A₁ P Ad]

Nom Hum | a) A nők fátyollal burkolták be a menyasszonyt; Te nem jól burkoltad be—

Acc −Anim | engem kendővel; b) A nők fátyollal burkolták be a menyasszonyt a fején

Dat Hum |; Burkolj be nekem bundát a vállamra

antGen −Anim |

3. gobti (ap-)₂ beborítva lenni; betakarni

Nom Acc [Con P]

Nom −Anim | A fejét nagy, sűrű haj borította; A gyermeket meleg—

Acc ±Anim | bunda takarta; Fekete felhő borította be a napot

A gobti ige minden jelentése eltérő szintaktikai, szemantikai és lexikai valenciához kapcsolódik.

odafordítani, -ja, odafordította

1. odafordulni, visszafordítani, odafordítani

Nom Acc įAcc [A₁ P Ad]

Nom +Anim | A lány könnyekben úszó arcát felé fordította (Grigienė)

Acc ±Anim | Krėv; A tigris felénk fordította kivicsorított pofáját; Pakin-

įAcc ±Anim | Húzzátok a lovacskákat, és fordítsátok [őket] a kapu felé JV

2. odafordítani, összpontosítani, koncentrálni (a figyelmet stb.)

Nom Acc įAcc [A₁ P Ad]

Nom +Anim | A parasztok a kenderre, a kendertermesztésre irányították a figyelmüket

Acc Abstr | termesztésére; Vess egy pillantást erre a génnemesített lóra;

įAcc ±Anim, | A kutya rögtön felfigyelt az ajtó mögül jövő zörgésre

Abstr

3. magára vonni (mások figyelmét stb.)

Nom Acc (įAcc) [C/Caus P Ad]

Nom ±Anim, | De ugyanabban a pillanatban mindenki figyelmét magára vonta

Abstr | Einžukas [C] Simon; Ilyen furcsa viselkedése

Acc Abstr | [Caus] mindenki figyelmét felkeltette; Tekintetemet felkeltik a

įAcc önmagukra | a kert mögött álló két fenyő [Caus]

A három igei jelentést különböztetünk meg, noha az első két esetben a szintaktikai valencia teljesen azonos, a harmadik esetben pedig csak a prepozíciós szerkezet fakultativitása tér el. Az első két jelentés szemantikai valenciájukban sem különbözik; eltéréseik csupán a lexikai valenciához kapcsolódnak. A harmadik jelentés nagyobb mértékben tér el: ebben az esetben a szintaktikai mellett a szemantikai és a lexikai valencia is különböző.

5.2. Nem szabad azt gondolni, hogy a különböző szintaktikai valencia már azt jelzi, hogy az igét más jelentésben használják. Korántsem mindig van így.

64

Vö. (20) a és b, ahol az atsikratyti igét ugyanabban a jelentésben használjuk, SinVS-e pedig mindkét esetben különböző:

(20) a. Senis [B] atsikratė posūnio [Con]. Nom Gen

b. Az öreg [B] megszabadult a mostohafiától [Con]. Nom Instr

Ebben az esetben a szemantikai és a lexikai valencia, akárcsak az ige jelentése, azonos. A különböző SinVS-ek párhuzamos modellekként működnek. Az ilyen esetek azonban ritkák. Gyakrabban fordul elő, hogy ugyanazt az igét különböző szintaktikai szerkezetekben használják, mert az általunk észlelt helyzet szemantikai értelmezése eltérő, és az egyik esetben a helyzet egyik, a másikban egy másik résztvevője kerül előtérbe. Vö. (21) a és b:

(21) a. Sigutė [Pcp] prisiminė vaikystę [Con]. Nom Acc

b. Sigur [Pcp] felidézte a gyermekkorát [Con]. Nom Dat

Az első mondatban a nominativus jobban előtérbe helyezi Sigutėt [Pcp], a másodikban pedig a gyermekkort [Con]; egyúttal az állapot önkéntelensége is hangsúlyosabbá válik.

Olyan igék is előfordulnak, amelyek különböző szintaktikai valenciap modellek szerinti használata meglehetősen finom jelentésárnyalatokkal függ össze, mivel ugyanazt a helyzetet írják le, és annak szemantikai értelmezése is azonos. Vö. (22) a és b:

(22) a. Jurgis [Pcp] abejoja savo draugais, jų pažadais [Con]. Nom Instr

b. Jurgis [Pcp] kételkedik a fiát illetően, a földet illetően [Con]. Nom dėlGen

Az első mondat azt kívánja mondani, hogy Jurgis nem bízik a barátaiban, az ígéreteikben, a második pedig azt, hogy nem tudja, mit tegyen a fiával, a földdel.

Egyes igéket ugyanabban a jelentésben két (vagy több) olyan szintaktikai valenciap modell szerint használnak, amelyek különböző lexikai valenciához kapcsolódnak, és a leírt helyzet bizonyos eltéréseinek felelnek meg, például:

simogatni, ~o, ~ė (pa-)₂

Nom Acc/perAcc [A₁ P]

Nom Hum A gyerekek megsimogatják a macskát; Saját kis kezével [Severiutė] simogatta

Acc ±Anim Mykoliuką az arcocskáján Vaižg; Az apa megsimogatta a gyereket

perAcc –Anim a fejét; Juozapas kézzel simogatta meg a fejét Žem

A perAcc szerkezetű modell szerint az ige csak akkor használatos, ha élettelen dolog (általában testrész) simogatásáról van szó. Az ugyanannak a szemantikai valenciastruktúrának megfelelő különböző szintaktikai valenciai modelleket a szótár rendszerint egyetlen modellbe vonja össze alternatív bővítményekkel, amelyek közé ferde vonásjel (/) kerül.

Lényegében ugyanaz a jelentés néha akkor is lehetséges, ha mind a szintaktikai, mind a szemantikai valencia eltérő. A szótár ilyen esetekben két vagy több valenciai modellt tüntet fel egyetlen jelentésmeghatározás mellett, például:

likti₁(₂) fennmaradni, el nem tűnni, el nem pusztulni

a) Nom [P]

65

b) Nom (Gen-ből) [P O]

c) Nom AdvLoc [P L]

Nom ±Anim, Abstr | a) A robot a régi módon maradt Myk-Put; A megtörtént események nyomai megmaradtak; b) Az egész kincsből csak a szemüveg maradt nekem (Gen-ből) ±Anim, Abstr Sruog; De kutya már csak három maradt (kutya); Ilyen szavakból mostanra alig egy-kettő maradt; Most már csak egy fia maradt; c) Csak a csupasz mezőn maradt néhány görbe fenyő Baran; Csak a nyomai maradtak itt; Nevük mindig megmarad a nemzet emlékezetében AdvLoc

Bár mindhárom esetre közös jelentést határoztunk meg, a szemantikai valencia különbségeihez bizonyos jelentésárnyalatok is kapcsolódnak, amelyek a leírt helyzet kissé eltérő megközelítésétől függnek.

5.3.Ahogyan az eltérő szintaktikai valencia még nem jelenti azt, hogy az igét mindig más jelentésben használjuk, úgy az azonos szintaktikai valencia sem jelenti azt, hogy ugyanabban a jelentésben használjuk. Egy adott szintaktikai valenciai modell szerint az ige legalább többféle jelentésben használható; ezek a szemantikai vagy lexikai valencia eltéréseihez kapcsolódnak, és a szótárban többnyire külön szócikkekben szerepelnek. Pl.:

1. marinti (nu-)₂ halottá, élettelenné tenni; elpusztítani

Nom Acc [A P]

Nom ±Anim, Abstr | A betegségek embereket ölnek; A macska addig játszott, míg meg nem ölte az egeret; Az a papír legyeket öl; A páratartalom könnyen tönkretette az érzékeny gyermekek tüdejét rš; Az ősz hervasztja a virágokat Acc +Anim, −Anim (növények, állati testrészek)

2. marinti (nu-)₂ a haldokló mellett lenni, őt ápolni

Nom Acc [A₁ P]

Nom Hum | A nagybátyám az asszonyt ápolta, ápolta, ő pedig csak meggyógyult LKŽ; A fiú a karján vitte halálba az anyját Acc Hum

3. marinti elaltatni, álomba ringatni

Nom Acc [C P]

Nom Hum | Anyám, most már minket is álomba ringatsz az asztalnál? Cv Acc +Anim

Megjegyzés.A mondatban gyakori a fölösleges Instr badu („éhen”), pl.: Fösvénysége miatt éheztette az állatokat és a családot is.

4. marinti (nu-)₂ elnyomni, legyőzni (álomról)

Nom Acc [A₂ P]

Nom álom | Ebéd után mindenkit elálmosított az álom; Alighogy Ilgis leült, édes álom ragadta el Krėv Acc Hum

5. elálmosít (el-, meg-)₂ elnyom, csillapít

Nom Acc [A₁ Con]

66

Nom Hum Te már elálmosított a éhség; Elaltattuk a szomjúságot; Tu turi Acc Abstr numarinti savo nedorybes

Az itt bemutatott valamennyi esetben a ige szemantikai és lexikai vonzata is különbözik.

Ha a szintaktikai vonzat azonos, az ige jelentései pedig annyira közel állnak egymáshoz, hogy azonos módon megadhatók, helytakarékossági okokból a szótárban néhol az eltérő szemantikai vonzatmodelleket egymás mellett, egyetlen szócikkben tüntetik fel, vagy alternációval vonják össze egy modellé. A lexikai vonzatmodelleket szükség esetén szintén egyesítik, például: ling uoti hintázni, lengeni

Nom a) [P]; b) [A₁] Nom a) ± Anim a) A mérleg nyelve lengeni kezd rs; A tömeg [...] b) +Anim leng és zúg Bil; b) Te miért lengedeztél tánc közben?

Az egyik esetben (a) egy tárgy állapotáról, a másikban (b) egy élőlény cselekvéséről van szó. Ezeket a jelentéskülönbségeket eltérő szemantikai vonzatmodellek jelzik.

elcsigáz (ki-, el-)₂ (éhséggel) elgyengít, lesoványít; megöl

Nom Acc [A/C P] Nom ±Anim, Tu [C] ilyen takarmánnyal teheneket pusztítasz el (elpusztítasz, kiirtasz); Valaki [A₁] elpusztította a kutyánkat; A sült légyölő galóca Acc +Anim [A₂] elpusztítja a legyeket; Az éhség és a betegségek [A₂] pusztítják az embereket

Mindazonáltal a szótár ilyen esetekben gyakrabban ugyanott jelöli az ige eltérő vonzatával összefüggő jelentéskülönbségeket is, például:

változtat (el-, meg-)₂ a) mássá tesz, megváltoztat; b) mássá válik

Nom Acc a) [A P]; b) [P Con] Nom ±Anim, a) Mikas szándékosan változtatja meg a hangját; A fehér fátyol arcocskát változtat tts; A szerencsétlenség az embert megváltoztatja Kud; b) Úgy tűnt, mintha a harangok is megváltoztatták volna a hangjukat rs; A süvöltő télen megváltoztatja a színét

Nemcsak az ige szintaktikai, hanem szemantikai vonzata is lehet azonos, miközben a jelentéskülönbségek kizárólag az eltérő lexikai vonzattal függhetnek össze. Vö.:

1. fut (el-)₁ megy, siklik (az időről)

Nom [P] Nom Abstr Az idő múlik; Elmúlt a nyár, az év, két nap, az ifjúság

2. bėgti a) lyukasnak lenni, folyadékot ereszteni; b) (ki-) kiürülni, amikor a forrásban lévő folyadék kifut a peremén

Nom [P] Nom −Anim a) Ez a dézsa ereszt; A pajta teteje beázik; A gyermeknek folyik az orra; b) A fazék kifut, vedd le a fedőt; A fazekak kifutottak, és eloltották a tüzet

67

Az első esetben az alanyesetű alakban időt jelölő elvont főnevek állnak, a másodikban pedig élettelen dolgokat megnevező főnevek. Arra is figyelmet kell fordítani, hogy ezekben az esetekben az ige használata is eltér az eseményaspektus jelentésű igekötőkkel: az egyik jelentésben az ige az egyik, a másik jelentésben egy másik igekötővel, vagy csak igekötő nélkül használatos.

Néha, amikor az ige jelentései csak lexikai valenciájukban különböznek, egyetlen pontban szerepelnek; ilyenkor egy helyen tüntetik fel a lexikai valencia különbségeit is (a különböző lexikai valenciaszerkezeteket egyesítik), például:

³ apsodinti körbeültetni: a) úgy elhelyezni valakit, hogy körbeüljön valamit, b) valamivel teljesen beültetni valamit

Nom Acc Instr többes [C P Con]

Nom Hum a) Az egész asztalt vendégekkel ültetjük körbe; Az öregasszonyt tiszteletre méltó vendégnőkkel vették körül; b) Vendégekkel ültettük tele az összes padot és széket

Acc a) ± Anim

b) — Anim

Instr Hum

Néha a szintaktikai és szemantikai, sőt első pillantásra a lexikai valencia is azonos, ilyenkor az ige különböző jelentései a lexikai valencia meglehetősen finom különbségeihez kapcsolódhatnak, amelyeket többnyire az ige jelentésének meghatározása vagy a lexikai valenciaszerkezet jelez. Például vö. a korábban megadott bėgti 2 és az alább bemutatott bėgti 3: 3. bėgti (nu-)l a) olvadni, eltűnni (hóról); hómentessé válni; b) bomlani, lefutni (csipke szeméről)

Nom [P]

Nom — Anim a) A hó már olvad (elolvadt); Az úton olvad (leolvad róla a hó); b) A zokni szeme lefutott (kifutott)

Egyebek mellett ezekben az utóbbi jelentésekben (lásd bėgti 3) az ige egy másik, eseményaspektus jelentésű igekötővel is használatos (a bėgti 1 és a bėgti 2⟧-höz képest).

Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a szótárban a lexikai valencia árnyalatai nem mindig szerepelnek, és ilyenkor az olvasóra marad, hogy a példamondatok alapján maga következtessen rájuk, például:

laikytis₂ a) szilárdan állni, lógni, valamihez rögzítve lenni; b) valahol lenni, lakni, tartózkodni

Nom AdvLoc [P L]

Nom ±Anim a) Alig állok a lábamon; Az ing már nem marad a hátamon; A kép a szegen marad; A férfi szilárdan ült a nyeregben; A rozs alig marad meg a kalászban; b) A farkatlan majmok a hegyekben, a sziklákon élnek rš; A szülők a lányuknál laknak; Mi él meg a földön és a vízben? rš

A megadott igei jelentések közötti különbség a lokatív jelentésű tag lexikai kifejezésének igen finom eltéréseivel függ össze. A második esetben ez a tag – az elsőtől eltérően – a tartózkodás, az élet egy bizonyos, többé-kevésbé állandó helyét, területét jelöli.

68

5.4. Az ige jelentései és valenciája közötti viszony tehát meglehetősen összetett. A szintaktikai valencia, amely a nyelvhasználó számára elsőként feltűnik, önmagában nem mutatja meg sem az igei jelentések azonosságát, sem különbségét. Az egyes igei jelentések szorosabban kapcsolódnak szemantikai, mint szintaktikai valenciájukhoz, emellett igen szoros kapcsolatban állnak az ige lexikai valenciájával. Ha a szemantikai valencia eltérő, az igét rendszerint különböző jelentésekben használjuk, ám gyakran ilyenkor csak szignifikatív jellegű különbségek figyelhetők meg, amelyek a leírt helyzet eltérő szemantikai értelmezéséből erednek.

Amint a bemutatott példákból láttuk, a szótár az igék különálló jelentéseit közli, és mindegyik esetben megadja az ige szintaktikai, szemantikai és lexikai valenciáját. Rendszerint valamilyen valenciabeli különbség mutatkozik: ha a szintaktikai valencia azonos, a szemantikai, vagy a szemantikai és a lexikai valencia tér el; ha mind a szintaktikai, mind a szemantikai valencia azonos, legalább a lexikai valencia különbözik. Nagyon gyakran a szintaktikai, a szemantikai és a lexikai valencia egyaránt eltér.

5.5. Az igék valenciájának megállapításakor, és ezáltal vonzatkapcsolataik feltárásakor a szótár azokat az igeijelentés-meghatározásokat veszi alapul, amelyek a „Dabartinės lietuvių kalbos žodyne” (a 2. kiegészített kiadásban, 1972) és az akadémiai „Lietuvių kalbos žodyne” (1–15. kötet) szerepelnek. Itt-ott kissé módosítják a jelentések elkülönítését vagy meghatározását.

6. A szótár felépítéséről

6.1. Az összeállítás alatt álló szótár az igéket betűrendben közli, megadva három fő alakjukat: a főnévi igenevet, a jelen időt és a múlt időt. Ha az igének csak egy jelentése van, vagy csak a leggyakoribb jelentésében szerepel, a valenciaindex közvetlenül az utolsó alak után áll, és rendszerint nem adnak meg jelentésmeghatározást. A következő sorban a szintaktikai valenciaszerkezet áll, mellette szögletes zárójelben a szemantikai valenciaszerkezet. Az ezutáni sor az igei bővítmények lexikai kifejezését jelöli, vagyis azt, hogy a bővítményként szereplő szavak mely általános szemantikai osztályokhoz tartoznak (lexikai valencia). Mellettük példamondatok szerepelnek. Például:

apkálti, àpkala, àpkalė

Nom Acc Instr [A₁ P Con]

Nom Hum A hajók fenekét vékony ólomlemezekkel borították be;

Acc —Anim A mesterek deszkákkal borították be a kunyhót

Instr —Anim

A többjelentésű ige fő alakjai után egymás után következnek az egyes igei jelentések, és mindegyik esetben feltüntetik a valenciát. Az igét főnévi igenévi alakban írják le, utána megadják a valenciaindexet és a jelentés meghatározását. Ezt követően, akárcsak az egyjelentésű igék alakjai után, leírják a szintaktikai és szemantikai valenciaszerkezetet, valamint megadják az igei bővítmények lexikai kifejezését. Például:

atkasti, àtkasa, àtkasė

1. kiásni² kiemelni, előásni; ásással megtisztítani

69

Nom Acc [A₁ P]

Nom +Anim A kutya kiásta a csontot; a gyerekek kiástak egy nagy földigilisztát; az őr

Acc ±Anim kiásta az ösvényt

2. kiásni ásással félretolni, eltávolítani (földet, homokot, havat)

Nom Acc a Gen-től [A₁ P Ab]

Nom Hum Az őr letolta az ösvényről a havat

Acc −Anim

nuoGen −Anim

A szintaktikai valenciakeretekben a fakultatív bővítményeket zárójelben adjuk meg. A példák oszlopában a fakultativitást olyan mondatok szemléltetik, amelyek fakultatív bővítménnyel és anélkül is szerepelnek, vagy a fakultatív bővítményeket zárójelben tüntetjük fel.

A szemantikai funkciókat jelölő szimbólumok a szemantikai valenciakeretekben ugyanabban a sorrendben szerepelnek, mint az ezeknek a funkcióknak megfelelő valenciabővítmények formái a szintaktikai valenciakeretekben.

6.2. A szótárban betűrendben szerepelnek a prefixum nélküli igék, valamint azok a prefixumos igék, amelyek a megfelelő prefixum nélküli igéktől nemcsak aspektusukban, hanem lexikai jelentésükben is különböznek (pl. utazni, odautazni, elutazni, átutazni, összegyűlni; kalapálni, rágalmazni, kikalapálni, lepecsételni stb.). Azok a prefixumos igék, amelyek a prefixum nélküliektől csak aspektusukban különböznek, velük együtt szerepelnek (pl. elkészíteni a csinálni mellett, összekeverni a keverni mellett stb.).

A prefixumokat az egyes jelentések mellett, az infinitívusz alak után zárójelben adjuk meg, mert egy többféle jelentésben használt ige aspektuális viszonyban gyakran különböző prefixumos igékhez kapcsolódik, vagy egyes jelentéseinek egyáltalán nincs perfektív megfelelője. Például:

gélti, gélia, gėlė

1. megcsípni (be-)₂ fullánkot ereszteni, marni

Nom (Acc/Dat/įAcc) [A₁ P]

Nom +Anim A szúnyogok marják a kancát; A méh megcsípte a lovat; A lódarázs megcsípett engem

Acc +Anim a lábába; Eső előtt nagyon marják az embert a szúnyogok

Dat +Anim

įAcc −Anim

2. gelti₁ képes rá, szokása szerint fullánkot ereszt

Nom [P]

Nom +Anim A méhek, szúnyogok, kígyók csípnek

3. gelti (su-)₁ fájni

Nom/Acc/AdvLoc [P]

Nom −Anim Minden csontom (az összes csontomat) fáj; Neki fájt, miután

Acc −Anim a mellkasát (a hasában)

AdvLoc

Az igekötőket a jelentésmeghatározások mellett adjuk meg, ha két vagy több olyan jelentés szerepel együtt, amelyekhez az esemény aspektusát kifejező különböző igekötős alakok tartoznak, például:

70

braukti a) (nu-) egyengetni; b) (iš-) kitisztítani (a kéményt); c) (į-, už-) meggyújtani (a gyufát)

Nom Acc [A₁ P]

Nom Hum a) A gyermek söprögeti (lesöpri) a vesszőket, és odaadja a nagypapának; Acc —Anim b) Ő jól söpri a kéményeket (kikotorja); c) Söpörd (gyújtsd meg, húzd alá) a gyufát, világíts

Azokat az igekötőket, amelyek valamennyi jelentéshez vagy egyetlen jelentésben megadott igéhez illenek, a címszói igealakok után, azaz az utolsó, múlt idejű egyszerű alak után adják meg, például:

gyarapodni, ~ik, ~ott (pa-)₁

szaporítani, ~a, ~ott (pa-)

1. daugintij úgy cselekedni, hogy több legyen; gyarapítani

2. daugintij szorzási műveletet végezni

6.3. Azokat a visszaható igéket, amelyeket jelentéskülönbség nélkül, a megfelelő nem visszaható igékkel párhuzamosan használnak, a szótár ezekkel együtt közli, például:

emlékezni, emlékszik, emlékezett₂; emlékezni, emlékezik, emlékezett₂

félni (s), fél (si), ~ik (si)

1. bijoti(s) (pa(si-))₂ félelmet érezni, félni valakitől vagy valamitől

2. bijoti(s) (pa(si-))₂ tartani valamitől, aggódni valami miatt

3. bijoti(s) (pa-)₂ nem bír elviselni, nem tud eltűrni

Azokat a visszaható igéket, amelyek a megfelelő nem visszaható igéktől csupán a visszahatás közvetlen vagy közvetett jelentésében különböznek, vagyis azt jelölik, hogy a cselekvés magára a cselekvőre irányul vagy az ő javára történik (vö.: Motina maudo vaiką — Motina maudosi; Ji nus kynė (man) gėlę — Ji nusiskynė gėlę), a szótárban rendszerint nem közlik. Ez a nem visszaható igéktől való különbségük szabályszerű, ezért a valencia leírásakor nem lényeges.

6.4. A szótár várhatóan mintegy 2000 igét tartalmaz majd. Igyekeznek azokat kiválasztani, amelyek használata változatosabb és összetettebb, egyúttal figyelembe véve a használat ingadozásait, a vétett hibákat és hasonlókat.

A szemléltető mondatok állítmánya a leíró ige ragozott alakja vagy főnévi igeneve (ritkábban a múlt idő egyszeri cselekvést jelölő aktív melléknévi igeneve), egy fázis- vagy modális ige ragozott alakjával (dirba, pradėjo dirbti, liovėsi dirbęs, gali dirbti). Az az álláspont érvényesül, hogy a fázis- vagy modális ige csupán módosítja a főnévi igenévvel jelölt cselekvés jelentését, ezért a főnévi igenév nem valenciabővítménye, hanem az ige ragozott alakjával együtt alkotja a mondat igei központját.

7. Záró megjegyzések

7.1. A készülő „Litván nyelvi igék vonzatkeret-szótárának” célja, hogy alapvető információkat nyújtson az igék más szavakkal és szerkezetekkel való használatáról. Ebben különbözik mind a „Kortárs litván nyelv szótárától”, mind az akadémiai „Litván nyelv szótárától”, amelyek az igék jelentésének lehető legjobb bemutatására törekednek, vonzatkeretük pedig

71

többé-kevésbé csak a megadott példákból derülnek ki. Az akadémiai szótár jelöli az igék tranzitív vagy intranzitív voltát, ez azonban nem mindig elegendő ahhoz, hogy helyesen használjunk egy-egy igét, és kifogástalan mondatokat alkossunk vele.

7.2. Az említett szótár az igék kapcsolódási képességét azok valenciája alapján írja le. Minden ige szócikkében három valenciastruktúrát mutat be: a szintaktikait, a szemantikait és a lexikait. Ezekből kiderül, milyen alakú és jelentésű szavak az ige valenciális kísérői, amelyekkel az ige az igei mondat magját alkotja, mely kísérők nélkülözhetetlenek a mondatban, melyek fakultatívak, valamint az is, hogy milyen szemantikai funkcióik vannak.

7.3. A bemutatott igék többsége többjelentésű. A szótár az igék fő, a köznyelvben leggyakrabban használt jelentéseit adja meg, és jelzi kapcsolatukat mindhárom valenciaszinttel (a szintaktikai, a szemantikai és a lexikai valenciával). A jelentéskülönbségek mindhárom valenciafajtával, de akár csak ezek egyikével vagy kettőjével is összefügghetnek.

Az említett elvek alapján készült „A litván nyelv igéinek vonzatkapcsolati szótára” várhatóan feltárja a litván nyelv igehasználatának változatosságát és normáit.

LITERATŪRA

1. E r b e n J. Deutsche Grammatik. Frankfurt am Main, 1968.

2. H e l b i g G. (Hrsg.). Beiträge zur Valenztheorie. Halle (Saale), 1971.

3. H e l b i g G. Zur semantischen Charakteristik der Argumente des Prädikats. — In: Probleme der Bedeutung und Kombinierbarkeit im Deutschen. Leipzig, 1977, S. 40—92.

4. H e l b i g G. Zum Status der Valenz und der semantischen Kasus. — Deutsch als Fremdsprache. H. 2, 1979, S. 65—78.

5. H e l b i g G., S c h e n k e l W. Wörterbuch zur Valenz und Distribution deutscher Verben. Leipzig, 1975.

6. S l i ž i e n ė N. Veiksmažodžių valentingumo klausimu. — Kn.: Lietuvių kalbotyros klausimai, T. 18, 1978, p. 107—123.

7. S l i ž i e n ė N. Subjektyvimo ir objektinimo vaidmuo nustatant lietuvių kalbos veiksmažodžių sintaksinį valentingumą. — Lietuvos TSR mokslų akademijos darbai. A serija, T. 1(70), 1980, p. 93—105.

8. S l i ž i e n ė N. Lietuvių kalbos veiksmažodžių valentingumas ir sintaksinė klasifikacija. — Kn.: Lietuvių kalbotyros klausimai. T. 25, 1986, p. 45—96.

9. S l i ž i e n ė N. Lietuvių kalbos veiksmažodžių reikšmė ir valentingumas. — Baltistica. III (2) priedas, 1989, p. 414—420.

10. S l i ž i e n ė N. Rašomas veiksmažodžių junglumo žodynas. — Kalbos kultūra. Nr. 59, Vilnius, 1990, p. 73—77.

11. S t a r o s t a S. The One Per Cent Solution. — In: Abraham W. (ed.). Valence, Semantic Case and Grammatical Relations. Amsterdam, 1978, p. 459—575.

12. V i e h w e g e r D. u. a. Probleme der semantischen Analyse, als: Studia Gramatica XV. Berlin, 1977.

13. С л и ж е н е Н.К. К вопросу о переменной валентности глаголов литовского языка. Кн.: Baltu valodas senāk un tagad. Rīgā, 1985, c. 167—174.

14. Х р а к о в с к и й В.С. Пассивные конструкции. — В кн.: Типология пассивных конструкций. Диатезы и залоги. Ленинград, 1974, с. 5—45.

72

LITHUANIAN VERB VALENCE AND PRINCIPLES OF ITS DESCRIPTION

Summary

The present article deals with principles and methods of investigating verb valence and its description in a Dictionary of Lithuanian Verb Valence the first volume of which has already been finished and at present is in print, the second one is still in preparation. The aim of this dictionary is to present general information about the use of Lithuanian verbs with other words and constructions. This information is necessary to ensure the grammatically and syntactically correct use of the particular verb in the sentence.

Verbs ability to take words and constructions in this dictionary is described on the ground of their valence. Syntactic, semantic and lexic valence structures are given. They indicate the right grammatical form and the semantic meaning of the words to be taken as certain complements by the particular verb, distinction between obligatory and optional complements is also made and their semantic functions are defined. All the three valence structures are furnished with examples.

The majority of the verbs presented are polysemantic. The dictionary reveals links between the meanings of verbs and differences in syntactic, semantic and lexic valence.

The dictionary is assumed to include about 2000 verbs.

73