JANINA ŠVAMBARYTĖ-VALUŽIENĖ

Litván Nyelvi Intézet

Kutatási területek: írott források nyelvjárásainak elemzése, nyelvjárási lexikográfia és lexikológia, szociolingvisztika.

A NYELVI PONT FENNÁLLÁSÁNAK HELYZETE: A 20. SZÁZAD KÖZEPE – A 21. SZÁZAD KEZDETE

A nyelvi pontok életképessége: a 20^th. század közepe – a 21^st. század kezdete

ANNOTÁCIÓ

A nyelvi pontot, amelyet a nyelvészek egységes lakóhelyi egységként különítettek el, és amelyet társadalmi hálózatok szerkezetileg más nyelvi pontokhoz kapcsolnak, a 20. század közepétől a 21. század kezdetéig jelentős politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális változások érték.

A nyelvi pontok felmérése 2011–2013-ban lehetőséget teremtett arra, hogy átgondoljuk és első alkalommal bemutassuk a nyelvi pont fejlődésének (a pontok eltűnésének, felszámolásának) több mint 70 éven át ható tényezőit.

ANNOTÁCIÓ

A nyelvészek által a lakott település társadalmi hálózatába szerkezetileg beágyazott, integráns egységként meghatározott nyelvi kutatópont jelentős politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális változásokon ment keresztül a 20^th. század közepétől a 21^st. század elejéig.

A 2011–2013-as nyelvipont-felmérés lehetőséget adott arra, hogy a több mint 70 éves időszakban a kutatópontok fejlődését (hanyatlását vagy megszűnését) befolyásoló tényezőkre reflektáljunk.

KULCSSZAVAK: a nyelvi kutatópontok hanyatlását és újjáélesztését befolyásoló tényezők, történelmi kataklizmák, társadalmi-gazdasági viszonyok, urbanizáció, nyelvgyilkosság, Lietuvių kalbos atlasas, a litván nyelv nyelvjárásai.

KULCSSZAVAK: a nyelvi kutatópontok hanyatlását és újjáélesztését befolyásoló tényezők, történelmi kataklizmák, társadalmi-gazdasági viszonyok, urbanizáció, nyelvgyilkosság, a litván nyelv atlasza, a litván nyelv nyelvjárásai.

Straipsniai / Articles

215

JANINA ŠVAMBARYTĖ-VALUŽIENĖ

BEVEZETÉS

Geografinės lingvistikos metodais atliekamų tyrimų pradininkas Antanas Salys (1902–1972), pateikęs kalbinių punktų Lietuvoje numeraciją, nurodo juos kaip vientisą gyvenamųjų vietų ir juos vienijančių socialinių tinklų vienetą¹. Pirmiausia minėtina, kad Salys tuo pačiu skaičiumi žymėdavo kalbinio punkto centrą ir 15–20 km spinduliu esamus kaimus (vienkiemius) – punkto periferiją. Kalbinis centras visada turėdavo mokyklą (atskirą pastatą ar ūkininkų trobas, pritaikytas mokytis), bažnyčią (veikusias įvairias organizacijas ir atlaidų šventimo papročius), kapus, policijos nuovadą, paštą, parduotuvę (parduotuvės), restoraną². Taigi kalbinei punkto visuomenei ugdyti ir perimti prigimtinius bendruomenės įpročius, tarminę nuostatą būta visų sąlygų. Todėl nuo pirmųjų žodžių geografijos darbų 1939–1943 m. (tuo tikslu Salio parengtas Apkla usas 1) kalbinio punkto skyrimo kriterijai nekito ir vėliau šį darbą tęsiant Lietuvių kalbos atlaso (toliau LKA) rengėjams³.

A tanulmány célja, hogy a tudományos közösség számára elsőként nevezze meg a nyelvi kutatópontok (részleges) megszűnésének (felszámolásának), valamint egyes pontok esetleges újjáélesztésének tényezőit (okait).

A kutatás tárgyát a tanulmány szerzője által 2011–2013-ban bejárt és vizsgált (vagy a vizsgálatban való részvétellel felmért) 37 LKA-nyelvi kutatópont képezi⁴. Ezek 6 járásban helyezkednek el: Akmenė, Joniškis, Kelmė, Radviliškis, Šiauliai és Telšiai járásban⁵. A tárgyalt LKA-pontok a litván nyelv különböző žemaitiai és aukštaitiai nyelvjárásaihoz, illetve nyelvjárási alcsoportjaihoz tartoznak⁶. A nyugati aukštaitiaiak šiauliai alcsoportjához tartozó települések: Rudiškiai (LKA 074), Stupurai (LKA 075), Dimšiai (LKA 104), Bridai (LKA 105), Lūpaičiai (106), Lieporiai (LKA 133), Aukštelkė (LKA 163), Pakapė (LKA 196), Šiaulėnai (LKA 228), Šaukotas (LKA 261), Legečiai (LKA 262), Pašušvys (LKA 263), Baisogala (LKA 264), Kyburiai (LKA 050), Noriūnai (LKA 051), Vaineikiai (LKA 023), Dargaičiai (LKA 073). A keleti aukštaitiaiakhoz—

¹ A jelenkori társadalmi hálózatok és a nyelvi kutatópontok kölcsönös függéséről bővebben lásd Kalėdienė 2013; Švambarytė 2014: 24.

² Apie gyvenamųjų vietovių (punktų) tinklą Lietuvoje plačiau žr. Mikulėnienė 2013: 71–91.

³ Plačiau žr. LKA 1977: 7–30.

⁴ A Litván Nyelvi Intézet Nyelvtörténeti és dialektológiai osztálya a litván felsőoktatási intézményekkel (a Vilniusi, Klaipėdai és Šiauliaii egyetemek, a Litván Neveléstudományi Egyetem, valamint a Vilniusi Egyetem Kaunasi Bölcsészettudományi Karának kutatóival) együtt 2011–2014-ben végrehajtotta a A modern geolingvisztikai kutatások Litvániában: a kutatópont-hálózat optimalizálása és a nyelvjárási információ interaktív terjesztése című projektet (a projekt kódja: VP1-3.1-ŠMM-07-K-01-028). A tanulmány szerzője a projekt egyik résztvevője volt. A projektről bővebben lásd: Aliūkaitė 2011: 257–259; a csoportos monográfia: A 21. század eleji litván nyelvjárások: geolingvisztikai kutatás (térképek és magyarázataik), 2014. A lett nyelvészek hasonló kutatásairól bővebben lásd: Trumpa 2012.

⁵ A szerző köszönetet mond Laura Geržotaite doktorandusznak, az LKI KIDS fiatal kutatójának, aki segítséget nyújtott a következő nyelvi kutatópontok felmérésében: Klaišiai LKA 071, Dimšiai LKA 104, Lūpaičiai LKA 106.

⁶ Apie tarmių skiriamuosius bruožus plačiau žr. LKTCH 2004.

216

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

A nyelvi kutatópont fennmaradásának helyzete: a XX. század közepe – a XXI. század eleje

A panevėžiškių nyelvjárási területhez tartozik Kaŕcemos (LKA 198), Šeduva (LKA 199), Kriukai (LKA 024). A déli žemaitiai raseiniškiaikhoz sorolható Gūdomiškė (LKA 162), Šaukenai (LKA 164), Kūr­tuvėnai (LKA 195), Vaiguva (LKA 224), Kušlẽikiai (LKA 225), Kiaunoriai (LKA 227), Kẽlmė (LKA 258), Kražiai (LKA 257), Kubiliai (LKA 259). A déli žemaitiai varniškiaikhoz tartozik Pakšteliai (LKA 101), Kuršėnai (LKA 102), Džiui̇k(i)ai (LKA 132), Užventis (LKA 193), Labūnavėlė (LKA 223). Az északi žemaitiai telšiškiaikhoz – Trimėsedis (068), Dauginiai (LKA 069), Mičkiškė (070), Klaišiai (LKA 071), Tryškiai (LKA 099).

A terepexpedíciók adatainak összegzésekor a válaszadók (a továbbiakban: Rt) tájékoztatására és a tények interdiszciplináris összevetésének módszerére támaszkodunk, felhasználva David Crystalnak, a nyelvhalál-elmélet szerzőjének gondolatait.

A NYELVI KUTATÓPONT (KI)PUSZTULÁSÁNAK, (EL)TŰNÉSÉNEK TÉNYEZŐI

A korábban felsorolt LKA nyelvi kutatópontok közül mindössze 7 esetében javasolták, hogy a 2011–2013-as korszerű geolingvisztikai kutatásokban a korábbi helyett a legközelebbi települést jelöljék meg. A nyugati aukštaitiai šiauliškiaik 17 pontos területéből a javaslat szerint Lūpaičiai (LKA 106) helyett Dapkūnai, Legečiai (LKA 262) helyett Minaičiai (kísérletet tettek a falu nevének köznyelvi formára történő visszaállítására Menaičiai, de a helyi közösség nem akarja ezt a változtatást, és több régi dokumentumot is mutattak nekem, amelyekben a név Minaičiai; a helyiek aláírásokat gyűjtöttek, hogy a falu neve maradjon a régi); Kybūriai (LKA 050) helyett Jur­daičiai, Noriūnai (LKA 051) helyett Bėržininkai jelölendő. A déli žemaitiai raseiniškiaik 3 pontos területéből a javaslat szerint Kušleikiai (LKA 225) helyett Šalteniai kutatópont jelölendő. A déli žemaitiai varniškiaik 9 pontos területéből Džiui̇k(i)ai (LKA 132) helyett Kužiai kutatópont jelölendő. Az északi žemaitiai telšiškiaik 3 pontos területéből pedig Dauginiai (LKA 069) helyett Kapėnai jelölendő. Így tehát minden negyedik vagy ötödik vizsgált nyelvi kutatópont eltűnőben van, jelentősen meggyengült vagy csaknem teljesen megszűnt.

Milyen okok vezettek oda, hogy a XX. század közepén még életerősnek jelölt kutatópont a XXI. század elejére hanyatlani, meggyengülni, megszűnni kezdett, el kellett tűnnie vagy elpusztították? A nyelvjárási adatközlőktől gyűjtött anyagból (nyelvjárási felvételekből) és a kérdőívekből az látszik, hogy a kutatópontok megszűnésének több lehetséges tényezője van⁷.

Elsőként a külső okokat kell megemlíteni – történelmi kataklizmákat. Például a Džiui̇k(i)ai nyelvi kutatópont (LKA 132) a II. világháború éveiben a frontvonal közvetlen közelébe került⁸. A lakosokat több mint 3 hónapra elűzték otthonaikból. Hazatérve leégett tanyákat találtak (Rt 4 (1924), Rt 7 (1937)).

⁷ Arról, hogy hány nyelvi kutatópont maradt fenn a žemaitiai és aukštaitiai nyelvjárásokban, illetve mely kutatópontok lokalizációja változott, bővebben lásd: Meiliūnaitė, Švambarytė-Valužienė 2014: 197–205.

⁸ Džiui̇k(i)ai 10 km-re van Šiauliai városától, Kuršėnai felé haladva.

Straipsniai / Articles

217

JANINA ŠVAMBARYTĖ-VALUŽIENĖ

A második világháború előtt Dži uik(i)ai 18–20 tanyából álló falu volt⁹. Rt 4 (1924), Rt 3 (1932), Rt 7 (1937) szerint a termékeny földeken gazdálkodó közösség gondoskodott egy kétszintes téglaiskola építéséről, aktívan részt vett különféle kulturális és vallási szervezetek munkájában, és személyes példájával (sajtót járatott, sok könyvet olvasott) formálta a gyermekek kulturális beállítottságát¹⁰.

Nyilvánvalóan nem egy ilyen falu került a frontvonalak közé, hiszen a Szovjet Litvánia enciklopédiájában (a továbbiakban TLE) ez a mondat olvasható: „A tanyák közül sok elpusztult a Nagy Honvédő Háborúban” (TLE 4: 507).

A csaták után hazatérő Dži uik(i)ai közösség nem tört meg: betemette az egykori lövészárkokat, és újjáépítette házait (Rt (1937)).

A geopolitikai (vagy a kedvezőtlen politikai légkör) tényező összefügg a Legečiai nyelvjárási kutatóponttal (LKA 262) (Radviliškis járás, Pašušvystől mintegy 8 km-re). Legečiai távoli tanyák voltak, minden oldalról erdőkkel körülvéve¹¹.

A háború előtt Legečiaiban kétszintes faiskola, posta, rendőrőrs, sok alkalmazottat foglalkoztató nagy erdőgazdaság, temető és üzlet működött¹². A háború utáni években itt aktív ellenállás bontakozott ki – működött a Prisikėlimas körzet, partizánbunkerében pedig megtartották a litván partizánkörzetek képviselőinek gyűlését¹³. A szovjet pártfunkcionáriusok kerülték Legečiai falut, és nyíltabb helyen, vagyis az erdőktől a lehető legtávolabb, Minaičiaiban hoztak létre települést (Rt 3 (1939) Rt 4 (1936)). Legečiai közösségének tagjait megfélemlítették, megtorlással fenyegették, nem egy családot deportáltak, másoknak biztonságosabb helyre kellett költözniük, a kitartók tanyáit pedig a meliorációs munkák pusztították el (Rt 4 (1932), Rt 5 (1977)).

A közösség szétzilálása – olyan tényező, amely minden nyelvjárási kutatópontot érintett, de leginkább Dauginius (LKA 069), Kušleikiai (LKA 225) és Labūnavėlė (LKA 223) településeit¹⁴. E pontok lakói tanyákon éltek szétszórva, iskoláik voltak, Dauginiuose

⁹ Emlékeztetőül: a falvakat a 19. század elején kezdték tanyákra osztani. „1944-ig mintegy 300 000 tanya létesült, vagyis a parasztok körülbelül 80%-a tanyákon élt” (TLE 4, 507).

¹⁰ A gyermekek nevei is a műveltségről és a kulturális beállítottságról tanúskodnak: Kunigunda, Skolestina.

¹¹ A Litván enciklopédia (LE) szerint a 68 hektáros területet is (Legečiai környékén) lombhullató erdő borítja (LE X 80).

¹² A falvakra vonatkozó adatok forrása: VP1-3.1-ŠMM-07-K-01-028 számú projekt, „Kortárs geolingvisztikai kutatások Litvániában: a kutatópont-hálózat optimalizálása és a nyelvjárási információ interaktív terjesztése”, 2. dokumentum. Az LKA kutatópont szociolingvisztikai kérdőíve. Az anyagot a Litván Nyelvi Intézet Nyelvtörténeti és dialektológiai osztályának nyelvjárási archívuma őrzi (LKI KIDS TA).

¹³ Minaičiaiban (Legečiaitól 1 km-re) a Litván Szabadságharcos Mozgalom 1949. február 16-án nyilatkozatot tett közzé, amely szerint a Litván Szabadságharcos Mozgalom tanácsa az egyetlen törvényes hatalom a megszállt Litvánia területén RT (1934).

¹⁴ Dauginiai (LKA 069), Akmenė járás, Viekšniaitól mintegy 15 km-re; Kušleikiai (LKA 225), Kelmė járás, Kelmėtől mintegy 10 km-re; Labūnavėlė (LKA 223), Kelmė járás, Užventistől mintegy 12 km-re.

218

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Kalbinio punkto gyvavimo situacija: XX a. vidurys – XXI a. pradžia

még mindig templom és temető. A közösség felbomlása kettős: természetellenes és természetes. A természetellenes folyamat a háború éveiben kezdődött a Nyugatra meneküléssel és a deportálásokkal¹⁵. Az említett nyelvi pontokból három-öt családot deportáltak¹⁶. A megkezdődött kollektivizálás arra ösztönözte e közösségek lakóit, különösen a fiatalokat, hogy elköltözzenek lakóhelyükről. Például Labūnavėlėben a gazdáktól elkobzott istállókban állatokat kezdtek tartani; ehhez sok munkáskézre volt szükség, ezért több lakóházat építettek, és máshonnan odaköltöztetett családokat az állatok gondozásával bíztak meg. A két közösség – az odaköltöztetett vagy önként odaköltöző – életmódja és kultúrája közötti különbségek miatt megrendültek az erkölcs, az életmód és a munka (szorgalom) felfogásának alapvető, eredendő törvényei. Megkezdődött a helyiek és az idegenből jöttek viszálykodása, amely mindmáig tart (Rt 7 (1937), Rt 8 (1935)). Labūnavėlėben az emberek elkezdték eladni, vagy egyszerűen átengedték az újonnan érkezőknek a tanyákat, ezért szinte teljesen eltűntek a helyi lakosok (Rt 7 (1937)). A közösség felbomlásának természetellenes tényezői között kell említeni az egyes emberek halálát vagy meggyilkolását¹⁷.

A belső okok közé sorolható a közösség felbomlásának természetes tényezője¹⁸. Valamennyi nyelvi ponton idős közösségi tagok éltek (egyedülállók vagy gyermektelen családok). A közösség tagjait természetüknél fogva arra nevelték, hogy segítsék egymást, ezért az adatközlők sokat meséltek a szomszédságról és a kölcsönös segítségnyújtásról. Munkavégzésben való segítségről és az ünnepi szokásokról készült feljegyzés, amelyek révén az ilyen lakosokat bevonták a családba, a háznépbe, a rokoni közösségbe (LKA 132 Rt 4 (1924), Rt 7 (1937); LKA 051 Rt 4 (1923); LKA 050 Rt 5 (1925)). A kihalt családok egyes tanyáira más nemzetiségű vagy más nyelvű lakosok költöztek be; egy részüket lebontották, mások pedig maguktól összedőltek az öregségük miatt.

Az adatközlők említették, hogy minden vizsgált nyelvi ponton, vagyis a természetes fejlődésű közösségekben, sok fiatal és gyermek élt. A politikai helyzet megváltozásával Litvániában a demográfiai egyensúly¹⁹ is felborult. A szülők arra kezdték ösztönözni gyermekeiket, hogy elköltözzenek

15 „Litvánia történetének legnagyobb kivándorlási hulláma – olvasható a Lietuvių enciklopedija című lexikonban – 1944-ben indult meg, amikor több mint 60.000 litván menekült Nyugatra a közeledő második szovjet megszállás elől” (LE XV 59).

16 Litvániából – a Visuotinė lietuvių enciklopedija (VLE) szerint – 1941 júniusában 40.000 értelmiségit és gazdálkodót deportáltak (VLE XII 111). 1944–58 között 260.000 embert deportáltak (más adatok szerint 350.000-et (VLE XII 112).

17 Egyes, a szovjet hatalomhoz hű embereket agyonlőttek; fiatalok és gyermekek robbantották fel magukat a háború éveiből visszamaradt robbanóanyagokkal; embereket gyilkoltak meg partizánoknak kiadó csoportok, és így tovább (LKA 106 RT 4, LKA 132 RT 4, LKA 069 RT 2, LKA 050 RT 5, LKA 225 RT 4, LKA 262 RT 4, LKA 051 RT 4).

18 Emlékeztetőül: Litvániában 1940-ben 3.084.5 ezer lakos élt. 1941-ben már 2.958.6 ezer, 1945-ben pedig mindössze 2.500.0 ezer (VLE XII 109). 1939 és 1959 között Litvánia 530.000 lakost veszített (VLE XII 112).

19 A VLE által közölt statisztika mutatja, hogyan fogyatkozott a falvak lakossága: 1940-ben 2.408.6 ezer, 1941-ben 2.274.4 ezer, 1945-ben 2.125.0 ezer, 1950-ben pedig 1.843.9 ezer ember élt a falvakban (VLE XII 112).

Straipsniai / Articles

219

JANINA ŠVAMBARYTĖ-VALUŽIENĖ

otthonról, és a városokban munkát keresni. Íratlan parancs volt, hogy a fiatalokat ne engedjék ki a kolhozokból, mert akkor nem marad senki, aki dolgozzon: azzal fenyegették őket, hogy ha otthon nem marad legalább egy gyermek, nem adnak 65 árnyi telket, amely nélkül a család nem élte volna túl. Csökkent a fiatalok száma, csökkent a születésszám²⁰. A falvakban csak az idősebb nemzedék tagjai maradtak. A kolhozokba az ország (vagy más szovjet országok) lakóit kezdték behívni.

A nyelvi pont felbomlásának szociopolitikai és társadalmi-gazdasági tényezője a vízrendezéssel²¹ függ össze. A „földek kiegyenesítésének” terve, ahogyan az adatközlők mondták (LKA 132 Rt 1 (1941); LKA 050 Rt 5 (1925)), és a mezőgazdasági gépek számának növekedése vízrendezési hullámot indított el, amely különösen nagy volt az 1971–1975 közötti időszakban. Elsőként a földekről „eltakarították”, lebontották a tanyákat. Azokkal, akik ellenálltak, és nem akartak beköltözni a településekre, azzal fenyegetőztek, hogy nem hagynak nekik bekötőutakat, és úgy felszántják a tanya környékét, hogy ősszel vagy tavasszal lehetetlenné válik odajutni (LKA 132 Rt 4 (1924), Rt 7 (1937))²². A már említett Džiuk(i)ų nyelvi pontot (LKA 132) másodszor is csapás érte – megkezdődött a vízrendezés. A lakosoknak felajánlották, hogy költözzenek Kužiai-ba vagy Gilvyčiai-ba²³. Džiuk(i)ų lakóinak szinte mindegyike Kužiai-ba költözött; csupán egy család telepedett le egy másik kulturális közösség (a santikiaiak) településén, Gilvyčiai-ban.

Az urbanizáció olyan tényezőként működött, amely a közösség szétszóródását ösztönözte a szovjet típusú településeken és városokban. A kolhoz központjait az adatközlők szerint nyíltabb területeken, az erdőktől távolabb, jobb utak mellett hozták létre, hogy a partizánvadász osztagoknak és a kolhoz vezetőségének biztonságosabb legyen (LKA 069 Rt 2 (1935); LKA 225 Rt 2 (1936); LKA 262 Rt 4 (1932)). Egyáltalán nem számított, hogy ott nem volt falu, vagy csak néhány tanya (például Minaičiai), uradalom (például Kapėnai) vagy vasútállomás (például Dapkūnai). A lakóhelyeket az alábbi számú ember hagyta el, a VLE közlése szerint: „1967-ben – 1830, 1969-ben – 3610, 1971–1975-ben – 20.880” (VLE XII 789)²⁴.

A kulturális asszimiláció, vagyis az iskolák felszámolása, amely a közelmúltban Litvániát is elérte, a szovjet korszakban különösen elterjedt volt. A VLE ezt írja róla: „1949-től a nagyobb iskolákban az elemi iskolákat a középiskolákhoz csatolták, bentlakásos iskolák, az úgynevezett kollégiumok jöttek létre” (VLE XII 571–572). Az 1940 előtti oktatáspolitika

²⁰ „1966–1980 között évente 24–25 ezer ember hagyta el a mezőgazdaságot – 75 százalékuk munkaképes korú volt” (VLE XII 789).

²¹ „1939-ben a szántóterület (nagysága) 3.070 ezer ha volt” (VLE XII 787).

²² A VLE által közölt statisztika a következő: „1970–90 között évente hozzávetőleg 10.000 ha vizes területet csapoltak le, öntözőrendszereket pedig 3000 ha-on építettek ki. 1970-re 1 millió ha-t csapoltak le, 1978-ig pedig 2 millió ha-t” (VLE XIV 644).

²³ Gilvyčiai (Džiuk(i)ų-tól körülbelül fél kilométerre) az oroszországi felkelések után odaszállított oroszok faluja. Kužiai 2–3 km-re van Džiuk(i)ų-tól; a háború után felégették. Csak egy fürdőház maradt meg, háború előtt pedig Kužiaiban elemi iskola és vasútállomás működött (utóbbi ma is működik).

²⁴ „1967 és 1971 között 16.920 lakóházat építettek azoknak, akik a tanyákról településekre költöztek” (VLE XII 789).

220

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Kalbinio punkto gyvavimo situacija: XX a. vidurys – XXI a. pradžia

ilyen: minden helyen, még a legtávolabbi településen is kell lennie iskolának²⁵. A 20. század második felétől megkezdődött az iskolák felszámolásának kampánya: 1970–1971-ben még 2297 általános iskola működött, amelyekben 64.500 tanuló tanult, 1980–1981-ben pedig már csak 986 maradt, 18.100 tanulóval (VLE XII 573). 1970–1971-ben 3611 alsó tagozatos, középiskolai, valamint testi és értelmi fogyatékos gyermekek számára fenntartott iskola volt, ezekben 539.600 tanuló tanult, 29.300 tanár dolgozott. 1980–1981-ben már csak 2257 ilyen iskola maradt, bennük 535.500 tanuló tanult, és 30.300 tanár dolgozott (VLE XII 573–574)²⁶. Nincsenek iskolák, nincs az etnikai kultúra átörökítése, nincs közösségi nevelés, elvész az önmagunkra és az államunkra való büszkeség²⁷. A közösségtől elszakítva a legjobb olyan embereket nevelni, akik kedvezőek számunkra. Az iskolák bezárása arra is ösztönözte a szülőket, hogy a településekre költözzenek. Az iskolák a megváltozott helyű településeken is működtek és erősítették a nemzeti öntudatot: Džiūk(i)uose (LKA 132), Dapkūnuose (LKA 106), Kušleikiuose (LKA 225), Legečiuose (LKA 262), Dauginiose (LKA 069), Ky buriuose (LKA 050).

A nyelvi pont eltűnésének egy másik belső tényezője a lingvicida²⁸. A háború utáni években gyakrabban és szélesebb körben beszéltek nyelvjárásban, mint köznyelven. A litván szakos tanárok igyekeztek megtanítani a tanulóknak a köznyelvet, olykor nem egészen pedagógiai módszereket is alkalmazva²⁹. Azt a szemléletet nevelték beléjük, hogy a nyelvjárás nem méltó nyelv, aki pedig nyelvjárásban beszél, műveletlen és tanulatlan ember. Egyes szülők támogatták a köznyelv elsőbbségét. A gyerekek nem tanulták meg értékelni és tisztelni szüleik nyelvét – a nyelvjárást, a nyelvváltozatot vagy a helyi beszédet. Amit pedig nem értékelnek, azt pusztítják. Kialakult az a szemlélet, hogy a litván nyelv sem érték³⁰. Antanas Salys szavaival élve, a nyelv megkopott, kifakult, számunkra csúnyává, nehézzé és megtanulhatatlanná vált. A lingvicizmus, mint a saját nyelvünk megvetése, ma is folytatódik³¹.

²⁵ 1940-ben 2743 elemi iskola volt, amelyekben 341.299 tanuló tanult, 6.944 tanár dolgozott (LE XV 770). 1945–1949 között 3241 elemi iskola, 242 algimnázium és 131 gimnázium működött, összesen 3614 iskola (VLE XII 571–572). 1964–1965-ben 4105 iskola működött. 1945–1948 között 1200 tanárt deportáltak (VLE XII 571).

²⁶ Hasonlítsuk össze a jelenlegi helyzettel: 2007-ben 105 általános iskola volt, amelyekben 24.590 tanuló tanult, 582 alapiskola 120.445 tanulóval, 444 középiskola, amelyekben 302.300 tanuló tanult, 132 gimnázium 77.230 tanulóval, valamint 21 ifjúsági iskola 2100 tanulóval (összesen 1284 iskola, 526.665 tanulóval (VLE XII 574).

²⁷ Sztálin gondolatát átfogalmazva azt mondhatnánk, hogy az a gondolat, miszerint ha sikerül legalább egy nemzedék hazafiságát és saját állama iránti büszkeségét elpusztítani, akkor a nemzetet is megölik, napjainkban is aktuális. Valószínű, hogy eljön az ideje annak is, hogy leírják és tudományosan megvizsgálják a kollégiumi élet, a saját család nélküli élet fiatalokra gyakorolt hatását.

²⁸ Plačiau apie šį reiškinį pasaulio kalbose žr. Crystal 2005.

²⁹ A szünetekben megtiltották a nyelvjárási beszédet, órák után marasztalták a tanulókat, a nyelvjárásban beszélő diákokat pedig kigúnyolták.

³⁰ Ezt a szemléletet folyamatosan az elnyomó is támogatta, ezért a kétnyelvűség térnyerése mintegy természetes folyamatnak tűnt.

³¹ Napjainkban is úgy vélik, hogy az idegen nyelvek biztosítják a bőségesebb megélhetést. E szemlélet módosításához és megváltoztatásához a nyelvészek, pedagógusok és kulturális szakemberek erőfeszítéseire is szükség van a fiatalok nemzeti öntudatának fejlesztése érdekében.

Straipsniai / Articles

221

JANINA ŠVAMBARYTĖ-VALUŽIENĖ

A nyelvi pont hanyatlásának egyéb tényezői közül megemlítendő a nyelvészek és a közösség közötti természetes kapcsolat megszakadása³². Mivel a háború alatt sok nyelvész Nyugatra menekült, az új nyelvésznemzedék képzése elhúzódott. A dialektológus dr. Aldona Jonaiytė szerint a nyelvjárások kutatása a rendkívüli félelem miatt rendkívül nehéz volt. Akkoriban arra ösztönözték a nyelvészeket, az adott nyelvjárások képviselőit, hogy csak a saját nyelvjárásukat írják le, és gyűjtsenek össze annyi anyagot, amennyit csak lehet. A nyelvjárások ügyeibe, illetve a nyelv mint megőrzendő érték ügyeibe való nyilvánvaló be nem avatkozás szintén teret hagyott a nyelvi nihilizmus virágzásának. A megszálló hatalom pártfogolt nézetei – miszerint a litván nyelv, bár régi, nehezen tanulható, és nem alkalmas termelési célú szövegek írására – szintén a saját nyelv megvetésére és az anyagi hasznot hozó más nyelvek felmagasztalására ösztönöztek.

Az egyéb tényezők közé sorolható a független Litvánia jelenlegi, nehezen magyarázható jelensége is: Kyburiai (LKA 050), amely korábban nagy falu, egy erős kolhoz központja volt, a kolhozi rendszer összeomlása után gyors hanyatlásnak indult, és csaknem teljesen elnéptelenedett (ezt az adatközlők sem tudták megmagyarázni; maguk is csodálkoztak, hogyan tűnt el minden, mintha semmivé lett volna (Rt 1 (1927), Rt 2 (1953), Rt 3 (1930), Rt 4 (1936), Rt 5 (1925)).

E fejezet összegzéséhez jól illenek Vytautas Vardys emigráns politológus (valódi neve Vytautas Stasys Žvirgždys) „Soviet Colonialism in the Baltic States. A Note on the Nature of Modern Colonialism” (1965) és „The Colonial Nature of Soviet Nationality Policy” (1964) című tanulmányaiban megfogalmazott gondolatok: „a hagyományos és a szovjet kolonializmus »mérnökei« az ipar, a gazdaság, az oktatás és a nyelv aduja mögé rejtőznek, mintegy fedőként használva ezeket, amelyek a modern civilizáció látszatát keltik; másfelől azonban egyáltalán nem veszik figyelembe az uralt népek kívánságait és akaratát. V. Vardys szerint a szovjet kolonializmus olyan rendszert hoz létre, amely a népek eltörlését segítené elő a szovjet »népek olvasztótégelyében«. De nem akárhogyan törölné el őket: úgy, hogy az erőszakot »a szabadság magaslataira« emelné, abban a hitben, hogy erőszakkal szabad akaratot lehet teremteni az identitásról való lemondásra. V. Vardys szerint »nem csoda, hogy az ilyen dimenziójú civilizáció az emberiség szívébe vágott«” (bővebben lásd Vardys 1965).

A JELENKORI KÖZÖSSÉGEK TÖREKVÉSEI ÉS A NYELVI PONT FELÉLESZTÉSÉNEK MÓDJAI

A fent említett nyelvi pontok földrajzi elhelyezkedésének megváltozása nem jelenti azt, hogy a nyelvi pont teljesen eltűnt, és ott már senki sem él. A megmaradt helyi és más nyelvjárást beszélő közösségek tagjai, akik ezekre a helyekre költöztek, maguk próbálják újjáéleszteni a nyelvi pontokat. A nyelvi pont újjáélesztésének fő tényezője a társadalmilag aktív

A háború előtt a nyelvészek maguk járták Litvániát, és nyelvjárási anyagot gyűjtöttek annak kutatásához; erre ösztönözték a tanárokat is, részt vettek a tanárok nyári tanfolyamain, tájékoztatták a közvéleményt kutatásaik menetéről és eredményeiről, valamint nyilvános előadásokat tartottak.³²

222

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

A nyelvi pont fennmaradásának helyzete: a 20. század közepe – a 21. század eleje

közösség. Visszatérnek a falvak egykori lakói, akik visszakapták tulajdonjogukat, valamint szüleik épen maradt vagy nem romos házait³³. A közösségek aktivitása egyre gyakrabban kapcsolódik a gyorsan alakuló közösségekhez, aktív elnökeikhez és közösségi házaikhoz.

A közösség aktív hozzáállása gazdasági szemléletmóddal függ össze. Az idősebb gazdálkodók átadják gazdaságaikat gyermekeiknek vagy unokáiknak. Ilyen gyermekek visszatérését minden olyan ponton megfigyelték, amelynek helye megváltozott: Legečiai (LKA 262), Džiuk(i)ai (LKA 132), Lūpačiai (LKA 106), Kušleikiai (LKA 225), Dauginiai (LKA 069). Az örökölt tulajdonról a nagyvárosokban élő helyi közösségek leszármazottai sem mondanak le.

Megjelenik (visszatér vagy visszaállítják) a tulajdonhoz való viszonyulás tényezője³⁴. Ez a gazdasági tényező a gyermekek egy részét visszahozta a szülői házba, hogy ott éljenek és dolgozzanak (gazdálkodjanak, falusi turizmust fejlesszenek stb.), míg másokat, akik visszaszerezték tulajdonjogukat, érzelmi és kulturális önazonosságuk révén ahhoz a helyhez köt, ahol éltek és felnőttek (LKA 069 Rt 1 (1949); LKA 132 Rt 2 (1961); LKA 050 Rt 3 (1930), Rt 5 (1925); LKA 262 Rt 4 (1932), Rt 5 (1977); LKA 051 Rt 2 (1946), Rt 4 (1923); LKA 223 Rt 7 (1937)).

Fontos az autenticitás tudata is. A falvak egykori lakói ellátogatnak szülőföldjükre: elviszik gyermekeiket, unokáikat és dédunokáikat, hogy megmutassák nekik szülőhelyüket. A litván városokban és kisvárosokban szétszóródott, aktívabb közösségi tagok falutalálkozókat szerveznek (néha akár a szabad ég alatt, egy üres mezőn vagy valamelyik tanyán), és tanítják, ösztönzik a különböző korú közösségi tagokat a kapcsolatteremtésre és arra, hogy a korábbi helyi kód alapján felismerjék egymást. Felkeresik a még életben lévő idős falusi lakosokat, hallgatják történeteiket, gyakran felvételeket készítenek, fényképeznek, és más módokon is érdeklődnek családjuk, rokonságuk, szomszédaik története iránt. A kapcsolattartás egyéb formái közül megemlíthetők a különféle plébániai búcsúk, a Mindenszentek ünnepe, az anyák és apák napja, a családi találkozók, az eltűnt falvakról szóló könyvek bemutatói stb. (LKA 069 Rt 2 (1935); LKA 132 Rt 2 (1961); LKA 262 Rt 5 (1977); LKA 051 Rt 3 (1936)).

Nagyon fontos – kulturális identitás vagy nyelvi-helyi tényező. Például az LKA 132 Rt 7 (1937) arra buzdította a fiát, hogy térjen vissza a nagyszülők otthonába³⁵. A menyének, aki történelemtanár (Rt 2 (1961)), köszönhetően a gyerekeket arra ösztönzik, hogy gyűjtsenek anyagot a nyelvi pont eltűnt falvairól és tanyáiról, jegyezzék le az emberek emlékeit, és fejlődik kreativitásuk (például született egy legenda, miszerint a Džiuk(i)ai név a örülni szóból ered). A saját helyekről való beszélgetés, könyvek készítése az eltűntekről, a fogyóban lévőkről-

A fiatalabbak új házakat építenek, gyermekeket nevelnek, és maguknak, néha másoknak is munkahelyet teremtenek. A közeli helyekről vagy Litvánia egészen más vidékéről odaköltözött és letelepedett lakosok egy része szintén gazdasági és kulturális tevékenységbe kezd.³³

A VLE szerint „2005-ben 3,8 millió hektár területen állították helyre a tulajdont” (VLE XII 790).³⁴

A fiú, akinek Kaunasban lakása, munkája, kertje és minden vagyona volt, mindent eladott, és kaunasi feleségével visszatért a nagyszülői földre. Gazdálkodott. A felesége a Kužiai iskola történelemtanáraként kezdett dolgozni.³⁵

Straipsniai / Articles

223

JANINA ŠVAMBARYTĖ-VALUŽIENĖ

… élő vagy élettel teli falvakat, lakosokat, fontos eseményeket és a régi fényképeket bemutató kiadványok büszkeséget ébresztenek a saját falu és ország iránt, és erősítik a fiatalok önbecsülését. Fontos az is, hogy minden család kulturális szemlélete a régi fényképek, könyvek és személyes tárgyak megbecsülését helyezze előtérbe.

A cikk második részének összefoglalására igen találó Palau gondolkodó szavai: „A múlt között, ahol emlékeink vannak, és a jövő között, ahol reményeink vannak, ott van még a jelen, ahol kötelességeink vannak” (Tremtinys 41(1063), 7). Minél jobban teljesíti kötelességeit a most élő közösség, annál hamarabb nyeri vissza a nyelvjárási pont az élettel teli pont státuszát.

A KÖVETKEZTETÉSEK HELYETT

A XX. század közepétől a XXI. század elejéig terjedő időszakban (1939–2013) vizsgált 37 nyelvjárási pont fejlődését meghatározó tényezők összessége nem teljes körű, és nem is különösebben részletes. Litvánia területén ugyanis 735 nyelvjárási pontot, a Litván Köztársaság határain kívül pedig 15-öt tartanak számon (összesen 750-et), tehát a vizsgált pontok az összes nyelvjárási pontnak mindössze 5,03%-át teszik ki. A nyelvjárási pontok hanyatlásának és felszámolásának tényezői azonban fejlődésük legfontosabb tendenciáit tükrözik.

A XX. század közepén számon tartott 37 közép-litvániai nyelvjárási pont közül a XXI. században 30 maradt élettel teli (Vaineikiai (LKA 023), Kriukai (LKA 024), Klaišiai (LKA 071), Dargaičiai (LKA 073), Rudiškiai (LKA 074), Stupurai (LKA 075), Tryškiai (LKA 099), Pakšteliai (LKA 101), Kuršėnai (LKA 102), Dimšiai (LKA 104), Bridai (LKA 105), Lieporiai (LKA 133), Gudmoniškė (LKA 162), Aukštelkė (LKA 163), Šaukėnai (LKA 164), Užventis (LKA 193), Kurtuvėnai (LKA 195), Pakapė (LKA 196), Karčemos (LKA 198), Šeduva (LKA 199), Labūnavėlė (LKA 223), Vaiguva (LKA 224), Kiaunoriai (LKA 227), Šiaulėnai (LKA 228), Kražiai (LKA 257), Kelmė (LKA 258), Kubiliai (LKA 259), Šaukotas (LKA 261), Pašušvys (LKA 263), Baisogala (LKA 264).

A XXI. században 7 nyelvjárási pont lokalizációja megváltozott. Javasolt az LKA 106-os pontot Lūpaičiai helyett Dapkūnaiként; az LKA 262-est Legečiai helyett Minaičiaiként; az LKA 050-est Kyburiai helyett Jurdaičiaiként; az LKA 051-est Noriūnai helyett Beržininkaiként; az LKA 225-öst Kušleikai helyett Šalteniaiként; az LKA 132-est Džiuk(i)ai helyett Kužiaiként; az LKA 069-est Dauginiai helyett Kapėnaiként jelölni. A megváltozott lokalizációjú nyelvjárási pontok a vizsgált pontok mindössze 18,92%-át teszik ki. Az említett nyelvjárási pontok megszűnésének fő tényezői a hosszan tartó megszállással és az annak idején folytatott kulturális, gazdasági politikával függnek össze.

A nyelvjárási pontok hanyatlásának és felszámolásának tényezői leginkább külső tényezőkkel függnek össze: történelmi kataklizmákkal (a második világháborúval), a hosszan tartó megszállással, valamint a politikai, gazdasági, társadalmi, sőt kulturális rendszer jól álcázott, kényszerű átalakításával (a mezőgazdasági tevékenység megszüntetésével, államosítással, deportálással, meliorációval, kolhoztelepülések létrehozásával, urbanizációval, a fiatalok városokba vándorlásával stb.).

224

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

A nyelvjárási pont élethelyzete: a XX. század közepe – a XXI. század eleje

A külső tényezők a belső tényezők kialakulásának is megteremtették a feltételeit; ezek közé sorolnánk a közösség természetes felbomlását, a lingvicizmust (a saját nyelvjárás, sőt a saját nyelv tagadását), valamint a társadalom és a nyelvészek közötti kapcsolattartás megszakadását.

Azok a pontok, amelyeknek a XXI. században megváltozott az elhelyezkedése, nyelvi szempontból nem tűntek el teljesen. A Lūpaičiai–Dapkūnai (LKA 106), Legečiai–Minaičiai (LKA 262), Kybur(ių–Jurdaičiai (LKA 050) és Noriūnai–Beržininkai (LKA 051) nyelvjárási pontokon továbbra is a nyugat-aukštaitiai šiauliškiai nyelvjárást beszélik. A Kušleikiai–Šalteniai (LKA 225) nyelvjárási ponton továbbra is a dél-žemaitiai raseiniškiai nyelvjárást használják. A Daugin(ių–Kapėnai (LKA 069) nyelvjárási pont megőrizte az észak-žemaitiai telšiškiai nyelvjárás sajátosságait. Csupán a dél-žemaitiai varniškiai nyelvjárási csoporthoz sorolt Džiui(k)ių–Kužiai (LKA 132) nyelvjárási pont tér át fokozatosan a nyugat-aukštaitiai šiauliškiai nyelvjárásra: az idősebb adatközlők még megőrizték a dél-žemaitiai varniškiai nyelvjárásra jellemző sajátosságokat, a fiatalabb generációk képviselői viszont már a nyugat-aukštaitiai šiauliškiai nyelvjárást beszélik.

A megváltozott helyzetű nyelvjárási pontok mindegyikében a betelepült, nem helyi, olykor más nyelvjárást beszélő közösség a megmaradt néhány helyi lakossal együtt kezdeményezéseket indít a pont kulturális és nyelvi újjáélesztésére³⁶. A társadalmilag aktív közösség, az azt összekötő gazdasági és tulajdoni tényezők, az autentikusság tudata, valamint a kulturális identitás (nyelvjárási-helyi) tényezői szinte minden mai nyelvjárási ponton megfigyelhetők: Legečiai–Minaičiai (LKA 262), Džiui(k)iai–Kužiai (LKA 132), Lūpaičiai–Dapkūnai (LKA 106), Kušleikiai–Šalteniai (LKA 225), Dauginiai–Kapėnai (LKA 069), Kyburiai–Jurdaičiai (LKA 050), Noriūnai–Beržininkai (LKA 051).

A lakosság összetartása és aktivitása, a helyi kulturális és hagyományos sajátosságok folyamatos keresése, valamint az a képesség, hogy a lakóhelyükről elköltözötteket összefogják, és tevékenységüket a nyelvjárási-helyi tényező szolgálatába állítsák, várhatóan hozzájárul a nyelvjárási pontok újjáéledéséhez.

LITERATŪRA

Aliūkaitė Daiva 2005: Kalba ir dialektas kaip kultūrą lokalizuojantys dydžiai: tapatumo aspektas (išraiškos). – Baltų kalbų tarmės: rašytinis palikimas. Šiauliai: Discens, 27–35.

Aliūkaitė Daiva 2011: Projektas „Šiuolaikiniai geolingvistikos tyrimai Lietuvoje: punktų tinklo optimizacija ir interaktyvioji tarminės informacijos sklaida“. – Respectus Philologicus 20(25), 257–259.

Crystal David 2005: Kalbos mirtis. Vilnius: Tyto alba.

³⁶ Apie kalbos ir kultūros sąsajas plačiau žr. Aliūkaitė 2005: 27–35.

Straipsniai / Articles

225

JANINA ŠVAMBARytĖ-VALUŽIENĖ

Kalėdienė Laima 2013: Sociolingvistinė geolingvistinių duomenų interpretacija. Tarptautinė tarpvalstybinė mokslinė konferencija: XXI amžiaus tarminų tyrimai: geolingvistinė ir sociolingvistinė perspektyvos. Lietuvių kalbos instituto Kalbos istorijos ir dialektologijos skyrius. Vilnius, 2013-12-05—06.

LE – Lietuvių enciklopedija. South Boston: LEL, t. 10, 1957, 80, 468; t. 13, 1958, 454; t. 15, 1958, 59, 770, t. 18, 1959, 489–490; t. 29, 1963, 331.

LKA – Lietuvių kalbos atlasas 1 Leksika. Tomo autoriai: E. Grinaveckienė, A. Jonaitytė, J. Lipskienė, K. Morkūnas, M. Razmukaitė, B. Vanagienė, A. Vidugiris. Redakcinė kolegija: E. Grinaveckienė, A. Jonaitytė, K. Morkūnas, (atsak. redaktorius), A. Vidugiris, Z. Zinkevičius. Vilnius: Mokslas, 1977.

LKI KIDS TA – Lietuvių kalbos instituto Kalbos istorijos ir dialektologijos skyriaus Tarmių archyvas, kuriame saugomi projekto „Šiuolaikiniai geolingvistikos tyrimai Lietuvoje: punktų tinklo optimizacija ir interaktyvioji tarminės informacijos sklaida“ (Projekto kodas Nr. VP1-3.1-ŠMM-07-K-01-028) duomenys.

LKTCH – Lietuvių kalbos tarmių chrestomatija, sudarė Rima Bacevičiūtė, Audra Ivanauskienė, Asta Leskauskaitė, Edmundas Trumpa. Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla, 2004.

Meiliūnaitė Violeta, Janina Švambarytė-Valužienė 2014: Bendrasis Lietuvių kalbos atlaso punktų tinklo gyvybingumas. – XXI a. pradžios lietuvių tarmės: geolingvistinis tyrimas (žemėlapiai ir jų komentarai). Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 197–205.

Mikulėnienė Danguolė 2013: Lietuvių tarmių tinklas: jo ištakos ir optimizacija. – Acta Linguistica Lituanica 68, 71–91.

Projekto Nr. VP1-3.1-ŠMM-07-K-01-028 „Šiuolaikiniai geolingvistikos tyrimai Lietuvoje: punktų tinklo optimizacija ir interaktyvioji tarminės informacijos sklaida“ 2 dokumentas. Sociolingvistinis LKA punkto klausimynas.

Švambarytė-Valužienė Janina 2012: Šiuolaikiniai geolingvistikos tyrimai Lietuvoje: kalbinio punkto sunykimas. – Tarptautinė mokslinė konferencija Geolingvistikos pologas XXI amžiuje. Kaunas, VU KHF, 2012 12 06–07.

Švambarytė-Valužienė Janina 2014: Konferencijos, renginiai. – Gimtoji kalba 1. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos centras, 23–28.

TLE – Tarybų Lietuvos enciklopedija 4. Vilnius: Vyriausioji enciklopedijų redakcija, 1988, 507.

Tremtinys Nr. 41(1063), 2013 m. lapkričio 8 d., 7.

Trumpa Edmunds 2012: Latviešu ģeolingvistikas etīdes. Rīga: Zinātne.

Tumėnas Stasys 2013: Vytautas Vardys – politologijos išeivijoje kūrėjas. – Gimtāsai kraštas 43, 43–48.

Vardys V. S. 1965: Lithuania under the Soviets. Portrait of a Nation, 1940–65. New York–London.

226

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Kalbinio punkto gyvavimo situacija: XX a. vidurys – XXI a. pradžia

VLE – Visuotinė lietuvių enciklopedija, t. XII, 2007, 109, 111–112, 571–574, 787, 789; t. XIV, 2008, 644. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

XXI a. pradžios lietuvių tarmės: geolingvistinis tyrimas (žemėlapiai ir jų komentarai). Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2014.

KALBINIŲ PUNKTŲ RESPONDENTAI (Rt)

Dauginiai (LKA 069) – Rt 1 (1949); Rt 2 (1935).

Džiuik(i)ai (LKA 132) – Rt 1 (1941), Rt 2 (1961), Rt 3 (1932), Rt 4 (1924). Rt 7 (1937).

Kyburiai (LKA 050) – Rt 1 (1927), Rt 2 (1953), Rt 3 (1930), Rt 4 (1940), Rt 5 (1925).

Kušleikiai (LKA 225) – Rt 2 (1936), Rt 3 (1942), Rt 4 (1932).

Labūnavėlė (LKA 223) – Rt 7 (1937), Rt 8 (1935).

Legečiai (LKA 262) – Rt 1 (1934), Rt 2 (1939), Rt 3 (1936), Rt 4 (1932), Rt 5 (1977).

Lūpaičiai (LKA 106) – Rt 4 (1940).

Noriūnai (LKA 051) – Rt 1 (1943), Rt 2 (1946), Rt 3 (1936), Rt 4 (1923).

The Vitality of Language Points: Middle of the 20^th – Beginning of the 21^st Century

SUMMARY

The article provides an overview of the situation in 37 language points of Lietuvių kalbos atlasas (LKA) (Atlas of the Lithuanian Language) representing different dialects of Lithuania from western and eastern Aukštaitija (Highland) as well as southern and northern Žemaitija (Lowland). An attempt is made to establish factors which influenced the situation when certain points were vibrant in the middle of the 20^th century and experienced a decline or ceased to exist at the beginning of the 21^st century. The location of 7 language points had to be changed. Out of 17 language points of the Šiauliai subdialect in western Aukštaitija 4 had to be moved: from Lūpaičiai (LKA 106) to Dapkūnai, from Legečiai (LKA 262) to Minaičiai, from Kyburiai (LKA 50) to Jurdaičiai and from Noriūnai (LKA 51) to Beržininkai. Out of 3 language points of the Raseiniai subdialect in southern Žemaitija one was moved – from Kušleikiai (LKA 225) to Šalteniai. Out of 9 language points of the Varniai subdialect in southern Žemaitija one was moved – from Džiuik(i)ai to Kužiai. Out of 3 language points of the Telšiai subdialect in northern Žemaitija one was moved – from Dauginiai (LKA 069) to Kapėnai.

The 37 points researched make up 5.03% of the 735 language points in Lithuania (there are 750 language points of LKA in total and 15 of them are located outside the borders of Lithuania). These 37 language points were vibrant in the 20^th century, but by now the location of 18.92% of them has had to be changed.

Straipsniai / Articles

227

JANINA ŠVAMBARYTĖ-VALUŽIENĖ

The decline of every fourth or fifth point was influenced by external factors: historical cataclysms (the Second World War), occupation and forced changes in the political, economic, social and cultural system (changes in the ways of farming, nationalization, deportations, melioration, creation of the settlements of collective farms, urbanization, migration of the young generation into towns, etc.). External factors created conditions for the development of internal factors, such as natural death of the local population, linguicide.

Those language points of which the locations changed in the 21^st century had not entirely died out. The remaining and returning members of the local communities as well as people from different dialects moving into such places who are active socially, have economic relations in the area and develop cultural as well as linguistic identity make attempts to revive these language points.

Įteikta 2014 m. liepos 22 d.

JANINA ŠVAMBARYTĖ-VALUŽIENĖ

Lietuvių kalbos institutas

Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius, Lietuva

[email protected]

228

Acta Linguistica Lithuanica LXXI