HARALD BICHlMEIER

Sächsische Akademie der Wissenschaften

Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg

Kutatási területek: óeurópai hidronímia, indoeurópai, kelta és germán etimológia, történeti fonológia és morfonológia, mükénéi nyelv, óindoiráni szintaxis.

VÁCLAV BLAŽEK

Masaryk University

Kutatási területek: óeurópai hidronímia; indoeurópai, kelta, balti, szláv és tokhár etimológia; történeti fonológia és szóalkotás, szemantikai tipológia.

ELBA – EGY HIDRONÍMA FORRÁSAI^*

Elbe: egy hidronima eredetéről

Ö S S Z E F O G L A L Á S

A cikk az Albis/Elbe/Labe hidronimát többféle szempontból vizsgálja: földrajzi, történeti adatolási, valamint diakrón fonológiai és morfológiai szempontból, különös tekintettel a szóalkotásra. A germán, kelta, valamint az úgynevezett „óeurópai hidronímiában” javasolt etimológiákat a szemantikai motivációjuk szempontjából, a víznevek szemantikai tipológiájának fényében értékeli.

* A szerzők köszönetet mondanak a tanulmány két névtelen lektorának a tartalomra, valamint a figyelmüket elkerült szakirodalomra vonatkozó számos hasznos megjegyzésért.

K U L C S S Z A V A K: hidronima, történeti fonológia, történeti morfológia, szóalkotás, etimológia, szemantikai tipológia, szláv hidronímia, germán hidronímia, kelta hidronímia, óeurópai hidronímia, Caland–Wackernagel-féle szuffixumrendszer.

K U L C S S Z A V A K: hidronima, történeti fonetika, történeti morfológia, szóalkotás, etimológia, szemantikai tipológia, szláv hidronímia, germán hidronímia, kelta hidronímia, óeurópai hidronímia, Caland és Wackernagel szuffixumrendszere.

Straipsniai / Articles

125

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

ÖSSZEFOGLALÁS

A cikk az Albis/Elbe/Labe hidronimát több szempontból vizsgálja: földrajzi, történeti dokumentációs, diakrón fonetikai és morfológiai szempontból, különös tekintettel a szóalkotásra. A germán, kelta és úgynevezett „óeurópai” hidronímiák kontextusában felvetett etimológiai kísérleteket szemantikai motivációjuk szempontjából, a szemantikai tipológia fényében értékeli.

1. FÖLDRAJZI ADATOK

Az Elba a Krkonoše-hegységben, az úgynevezett Labská louka területén ered (szó szerint „Elba-rét”), 1386, illetve 1387 m tengerszint feletti magasságban, mintegy egy kilométerre délnyugatra a Violík-hegytől. Cuxhaven és Friedrichskoog városa között ömlik az Északi-tengerbe, egy mintegy 100 km hosszú és 2,5–15 km széles tölcsértorkolatban. 144 055, illetve 148 286 km² terület vizét vezeti le, hossza 1096 km (más adatok szerint 1154 vagy 1165 km [attól függően, hogy hol határozzák meg a tényleges torkolatot]). Az Elba és a Moldva együttes hossza – amelynek forrása a Cseh-erdőben van¹ – eléri az 1245, illetve 1329 km-t; a Moldva önmagában is 430, 433, illetve 440 km hosszú, míg az Elba a Moldvával való összefolyásáig mindössze 255 km-t tesz meg.

2. AZ ELBA MODERN ELNEVEZÉSEI

A modern nyelvekben használt elnevezések a következők: újfelnémet, holland, angol, svéd, finn Elbe; dán Elben (a hátravetett névelővel együtt); alsónémet Elv; katalán, spanyol, portugál, olasz, román, magyar Elba; orosz El’ba; felsőszorb Łobio; alsószorb Łobje; lengyel Łaba.

3. A HIDRONIMA TÖRTÉNETI ADATAI

A hidronima az i. sz. 1. századtól adatolható (az alábbiakban válogatott adatok következnek)²:

¹ Tacitus az i. sz. 1. század végén a bajor–cseh határvidékre helyezi az Elba forrását (vö. 7. jegyzet). Az Elba forrását csak Dio Cassius, aki i. sz. 229 előtt Pannonia proconsula volt, lokalizálta a Vandál-hegységbe, vagyis a Krkonoše-hegységbe (vö. 9. jegyzet).

² Vgl. etwa schon Pape/Benseler 1863–1870: I, 53; Udolph 1990b: 89–98.

126

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Elbe – zu den Quellen eines Hydronyms

i. sz. 18 ³ [Strabo VII, 292];

30 n. Chr. Albis⁴ [Velleius Paterculus II, 106.2];

44 n. Chr. Albis⁵ [Mela III, 30–31]; 61–65 n. Chr. Albis⁶ [Lucanus, Pharsalia II, 52];

77 n. Chr. Albis⁷ [Plinius IV, 100];

³ A Rajna mintegy háromezer stadionnyira van az Elbától, feltéve, hogy egyenes utak állnának rendelkezésre; a valóságban azonban kacskaringós, mocsaras és erdős vidéken kell sok kerülőt tenni. (Radt 2003: 240f.).

⁴A longobárdokat szétverték, ezt a népet még a germán vad természet is felülmúlta vadságban; végül pedig megtörtént az, amire korábban senki sem gondolt, és amit megkísérelni sem próbált: a római hadsereget jelvényestül a Rajnától az Elba folyóig, a szemnónok és hermundurok területén keresztül, a 400. mérföldkőig vezették. Ugyanezen csodálatos szerencse, a vezér gondossága és az évszakok figyelembevétele révén az óceán öbleit körülhajózó flotta is, miután a korábban hallatlan és ismeretlen tengeren át az Elba folyón felfelé hajózott, több nép legyőzése és mindenféle javak rendkívüli bőségének megszerzése után csatlakozott Caesar hadseregéhez. <http://penelope.uchicago.edu/Thayer/L/Roman/Texts/Velleius_Paterculus/2D*.html>

⁵A legmagasabb hegyek a Taunus és a Retico, eltekintve azoktól, amelyek nevét római száj alig tudja kimondani. A más népek földjére tartó folyók közül a Duna és a Rhône a leghíresebbek; a Rajnába ömlők közül a Main és a Lippe; az óceánba ömlők közül az Ems, a Weser és az Elba. Az Elbán túl, északra fekszik a hatalmas Codanus-öböl, amely tele van nagy és kis szigetekkel. [http://www.thelatinlibrary.com/pomponius3.html]]

⁶Az Elba a legészakibb vidékről folyik a szőke szvébekhez, a Rajna forrásvidéke pedig legyőzhetetlen.

⁷A következő híres folyók ömlenek az óceánba: Guthalus (ma Pregel vagy talán Odera), Visculus vagy Vistla (Visztula), Albis (Elba), Visurgis (Weser), Amisis (Ems), Rhenus (Rajna), Mosa (Meuse). – A folyók sorrendjéből kitűnik, hogy Plinius a Guthalus folyót a Visztulától keletre helyezte; így akár a Pregel is lehet, esetleg a Memel/Nemunas. Solin [20] szerint a Guthalus a Visztulától/Wisától nyugatra folyt, így talán leginkább az Oderával azonosítható. P. J. Šafárik (1862: 539f., Anm. 41) azt a vonzó gondolatot veti fel, hogy ez a hidronima megfelel a skandináv Göta-Älv = Adam von Bremen művében szereplő Gothelba nevű hidronimának. Ebben az esetben az alapforma latin hímnemű *Gutalbus lenne, azaz „gótikus Albus”.

Straipsniai / Articles

127

HARALD BICH LMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

Kr. u. 98 Albis⁸ [Tacitus, Germania 41; Ann. I,59 és másutt];

Kr. u. kb. 150 Ἄλβις⁹ [Ptolemaios II, 11, 1–2];

Kr. u. kb. 200 τοῦ Ἀλβίου¹⁰ [Cassius Dio LV, 1,2];

Kr. u. kb. 200 τὸν Ἀλβίαν [Cassius Dio LV 10a,2];

Kr. u. kb. 200 τοῦ Ἄλβιδος [Cassius Dio LV 1,28];

Kb. 300 Alba [Mamertin. Senet. Maximiani 10,4];

Kb. 300 ad Germanicum Albam (v.l. album) [Paneg. Constantino Aug. 21,5];¹¹

⁸ Hermunduriában ered az Albis, egy híres és egykor jól ismert folyó, amelyről azonban manapság már csak ritkán hallani „A hermundurok földjén ered az Elba, egy híres és egykor ismert folyó, mostanában azonban ritkán hallani róla” [Germania 41].

⁹ 1. Germánia nyugati határát a Rajna folyó, északi határát pedig a Germán-óceán alkotja; leírása a következő. A Rajna (folyó) torkolata után,...

A Visurgis folyó torkolata 28° 30′ (27° 30′) 54° 20′ Manarmanis (Mararmanis) kikötő 28° 54° 45′ (15′) Az Amisius folyó torkolata 29° 55′ A folyó forrása 32° 52′ A Visurgis (Visurgus) folyó torkolata 31° 55′ 15′ (55°) A folyó forrása 34° 52′ 30′ Az Albis (Labius) folyó torkolata 31° 56′ 15′ A folyó forrása 39° 50′ 2. A Kimbriai-félszigetnek az Albis utáni földnyelve 32° 56′ 50′

„1. Germánia nyugati határát a Rajna, északi határát pedig a Germán-óceán / az Északi- és a Balti-tenger alkotja; leírása a következő: a [keleti] Rajna-torkolat után;... Vidrus torkolata 28° 30′ (27° 30′) 54° 20′ Manarmanis-(Mararmanis-)kikötő 28° 54° 45′ (15′) Amisia-/Ems-torkolat 29° 55′ A folyó forrása 32° 52′ Visurgis-/Weser-torkolat 31° 55′ 15′ (55°) A folyó forrása 34° 52′ 30′ Albis-/Elba-torkolat 31° 56′ 15′ A folyó forrása 39° 50′ 2. A Kimbriai-félszigeten/Dániában: az Elbától északra fekvő földnyelv 32° 56′ 50′” (Stückelberger/Graßhoff 2006: 220–223).

¹⁰és innen továbbvonult a cheruskok földjére, átkelt a Visurgison, és egészen az Albisig nyomult előre, közben mindent elpusztítva. Az utóbbi ugyanis a vandál-hegységből ered, és hatalmas folyóként ömlik az északi óceánba. Megkísérelte az átkelést, de nem járt sikerrel; ezért győzelmi emlékműveket emelt, majd visszavonult „Onnan [Drusus] továbbvonult a cheruskok földjére, átkelt a Weseren, és egészen az Elbáig nyomult előre, közben mindent elpusztítva. Az utóbbi [az Elba] a vandál-hegységből ered, és hatalmas folyóként ömlik az Északi-óceánba. Megkísérelte átkelni a folyót, de nem sikerült neki; ezért győzelmi emlékműveket emelt, majd visszavonult.” <http://zocher-regel.gmxhome.de/ArbaloSchlacht/CassiusDioDrususTod.html>

¹¹ Vgl. zum Zitat Udolph (1990b: 90), der dies als „Rasch 5“ zitiert, wobei wiederum „Rasch“ im Literaturverzeichnis nicht auftaucht. Gemeint ist wohl die Dissertation Gerhard Raschs, in deren gedruckter Version (Rasch 2005[1950]) befindet sich die Aufstellung auf S. 12.

128

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Elbe – zu den Quellen eines Hydronyms

5. század Alba [Solin XX 2];

kb. 700 Albis [Ravennai Geográfus IV, 18];

786 ab Albia fluvio [Hamburgi oklevéltár I 3];

805 Albia [Chronicon Moissiacense; MMFH I: 58];

9. század Ælfe mupa [Orosius] és mások;¹²

1120 körül Prágai Kozma krónikás egymás mellett használta a latinizált Alb, Albe, Albye formákat, továbbá az Albia alakot, valamint a helyi Labe formát, amely váltakozott az Albea alakkal;¹³

a hidronima középfelnémet alakja már Elbe volt;

az óangol dokumentumokból az Ielf, Ælf alakok adatolhatók.¹⁴

4. ETIMOLÓGIA

A hidronima eredetéről alkotott eddigi elképzelések a feltételezett forrás nyelvi meghatározása alapján három csoportba foglalhatók össze:

4.1. Germán

Holder (1896: 85) und Schwarz (1931: 28; 1961: 48) ordneten den Namen der Elbe unter den Hydronymen germanischen Ursprungs ein. Dies geschah im Hinblick auf aisl. elfr, nisl. elfur, fär. elvur/elfa, norw. elv > dän. elv, schwed. älv ‘Fluss’, schwed. dial. älv ‘vertieftes Flussbett’, älve ‘steiles Flussufer’, mnd. elve ‘Flussbett’.¹⁵

Ám már a Brémai Ádám művéhez fűzött, a 11. századból származó kommentárokban (IV, 21; vö. Udolph 1994: 857–859) felbukkan egy racionális magyarázat, amely abból indul ki, hogy a tulajdonnév köznévvé alakult:

GotheIba [ma Göta-Älv] fluvius a Nordmannis Gothiam separat, magnitudine non impar est Albiae Saxonum, unde ille nomen sortitur

„A Gothelba folyó elválasztja Gotiát az északiaktól. Nagyságát tekintve nem különbözik a szászok Elbájától, amelyről amaz a nevét is kapta.”

Hasonló fejlődésen ment át a Wisła hidronima is, amelynek a dél-lengyelországi nyelvjárásokban a wisła ‘áradás, (tavaszi) árvíz’, a kasubban pedig

Vgl. ausführlicher dazu Udolph 1990b: 89f.

Vö. Bretholz 1923: 6, 39, 49, 56, 93, 206, 218.

Vö. de Vries 1962: 100.

Vö. de Vries 1962: 100; Magnússon 1995: 151; Bjorvand/Lindeman 2007: 223; Kroonen 2013: 20: *albī- f.

Straipsniai / Articles

129

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

vjislo „folyómeder, patak”¹⁶ irányába változott, vagy a Dunaj („Duna”) víznév, amely az ukrán dunáj ’áradás, nagy mennyiségű víz’, illetve az orosz nyelvjárási ’a földből előtörő patakmeder’ jelentésű szóvá vált.¹⁷

Valami hasonló ismert például Nagy Károly nevének a közös szláv *karlb ’király’ közszóvá történő átalakulásából is.¹⁸ A germán eredet ellen szóló közvetett érvként J. Udolph (1994: 857) azt a megfontolást hozza fel, hogy már önmagában is meglepő volna, ha egy ilyen nagy és jelentős folyó neve fiatalabb lenne mellékfolyóiénál, amelyek eredetét rendszerint a germán kor elé teszik; ilyen például az Iser/Jizera és az Eger/Ohře neve Csehországban, illetve a Saale, az Ilm, a Seeve, a Bille, az Oste és mások neve Németországban.

4.2.

Kelta

A cseh történeti és régészeti szakirodalomban újra meg újra felmerül az az állítás, hogy az olyan, germán kort megelőző víznevek, mint az Elbe/Labe, Eger/Ohře, Iser/Jizera¹⁹ stb. kelta eredetűek.²⁰ Ám e nevek egyikén sem találhatók olyan jegyek, amelyek kizárólag a kelta nyelvekre lennének jellemzők. Hasonló folyónevek nemcsak a korábban kelták lakta területeken fordulnak elő, például:

Alba (part menti patak Spanyolországban [Plinius 3, 22]);

Aube (a Szajna mellékfolyója: 877-ben Alba, a ravennai geográfusnál Albis);

Aubetin (a Grand-Morin mellékfolyója: 632-ben Alba);

Albe (a Saar mellékfolyója: 1200-ban Alba);

Alb (a Rajna mellékfolyója Karlsruhe mellett: 890-ben Alpa-gowe) stb.;²¹

esetleg a kelet-szlovákiai folyónév, a Laborec is (a Latorica mellékfolyója: 1150-ben Loborcy, 1254-ben Laborch);²²

hanem jóval az egykori településterület határain túl is, például a görög Ἀλφειός (folyók Arkádiában, Éliszben és Bithüniában);

¹⁶ Vgl. Udolph 1990a: 309.

¹⁷ Vö. ÉSSJa V, 156f.

¹⁸ Vö. Berneker 1924: 572f.; ESJS 357.

¹⁹ Vgl. zu diesem Flussnamen Bichlmeier 2013: 425.

²⁰ Vö. pl. Dobiáš 1964: 31; Drda/Rybová 1998: 11.

²¹ Vö. Krahe 1964: 52f.

²² Vö. Lutterer/Majtán/Šrámek 1982: 170.

130

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Elbe – zu den Quellen eines Hydronyms

Albula (a Tiberis egy másik neve, valamint egy Tibur melletti folyó – mindkettő Latiumban): Göta-Älv, Klar-Älv, Ljusne-Älv, Vindel-Älv és más skandináv folyók.

Az „(fehér folyó)” jelentés, amelyet az Albis víznévnek tulajdonítanak, a kelta nyelvekben sem kap közvetlen alátámasztást. Csupán olyan származékokat találni, amelyek az elsődleges „fehér” vagy „világos” jelentésből indulnak ki. Ezeket a kezdetben még nem írásbeliségű újlatin nyelvjárások, illetve nyelvek gall nyelvjárásokból vették át: *albēna > svájci francia orbeina, Val Soana (Piemont) albena, rétoromán obwaldeni amblana és másutt: „hófajd”;²³ *albūka > okcitán (Dauphiné) obūzo: „fehér iszalag” / „Clematis vitalba”,²⁴ továbbá *albūka > okcitán (Morvand) obū, (Rouergue) aubūgo: „fehér, márgás talaj”.²⁵

Az ókori szerzők Britannia megnevezésére használták az Albion nevet, például az 1. század Kr. u. 70-es éveiben. Plinius [4, 102]:

Albion ipsi [Britanniae insulae] nomen fuit, cum Britanniae vocarentur omnes, de quibus mox paulo dicemus.

„Korábban Albion volt a neve [Britannia szigetének], most viszont mindet [a szigeteket], amelyekről mindjárt röviden szólunk, Britanniának nevezik.”

Ugyanebből az eredetből származik Britannia, később pedig Skócia óír megnevezése is: Albu. Mindkét helynév, az Albion és az óír Albu, egy kelta előzményformára, *albi̯ōn--ra vezethető vissza; ebből ered a walesi elfydd „világ” szó is.²⁶ Nyilvánvalóan ide tartozik a gall személynevek olyan típusának összetételi előtagja is, mint az Albio-rix, „világkirály” (a gall isten neve, aki a római Marsnak felel meg; vö. CIL XII, 1300). Holder (1896: 83f.) például kapcsolatot lát a közvetlenül „fehér, világos” jelentést hordozó latin albus szóval: szerinte ezt a brit fősziget déli partján található jellegzetes krétasziklák magyarázzák.²⁷ A walesi, és feltehetőleg a gall „világ” megnevezésnek van párhuzama a közös szláv *soětъ szóban: „világos, világ”.²⁸

²³ Vö. REW Nr. 319b.

²⁴ Vö. REW Nr. 324a.

²⁵ Vö. REW Nr. 325.

²⁶ Vö. Meid 1990; EDPC 29.

²⁷ Stüber 1998: 101f. trennt indes (im Gefolge von Hamp 1989: 109f.) urkelt. *albi̯ōn- ‘Welt’ von lat. albus etc., gibt aber (ebensowenig wie Hamp) eine Etymologie im eigentlichen Sinne bzw. eine für die dem keltischen Lexem zugrundeliegende Wurzel anzusetzende Grundbedeutung an. Die ebenda erwogene vor- bzw. nichtindogermanische Herleitung des Worts erscheint etwas an den Haaren herbeigezogen.

²⁸ Vö. IEW 30; ESJS 908–910.

Straipsniai / Articles

131

HARALD BICHlMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

4.3. Óeurópai

A bizonyos szerkezetű, különösen az európai kontinensen elterjedt hidronimák többé-kevésbé általános előfordulása alapján fogalmazódott meg az úgynevezett „óeurópai hidronímia” hipotézise. Megalapítója, Hans Krahe, valamint követői, Wolfgang P. Schmid, Jürgen Udolph és mások abból indulnak ki, hogy ez az első migrációs hullám öröksége, amely az indoeurópai nyelv(ek)et Európába hozta. Ez azonban már nem a differenciálatlan alapnyelv volt, hanem annak valamilyen értelemben vett fő ága, amely az anatóliai, tochár, indoír, örmény és görög ág leválása után fennmaradt. A hidronimikus szótöveket bővítő képzők egyértelműen indoeurópaiak, akárcsak a késői ősindoeurópai *alb^h- < ősindoeurópai *h²el-b^h- hidronimikus gyök, amelyen az Elba/Labe neve éppúgy alapul, mint számos további európai hidronima:²⁹

−ā

−ī/−iā

−nā

−rā

−lā

−(V)nt(i)ā

Albaₑ (1. század) [Plin. 3, 22]

Albis (1. század) > Elbe^D&Labě^CZ

Albina (777) > Alm^A

Alvra^CH

Albula = Tiber^I [Verg. Aen. 8,332]

Albenta (16. század) > Elbentas^LT

Alba (632) > Aubetin^F

Elber^N

Albula [Plin. 3,110] > Fiume dell’Albero^I

Labenza (864) > Lafnitz^A

Alba (817) > Alf^D

Albuera^E

Alfenz^A

Alba (877) > Aube^F

Aubance^F

Alba (986) > Alb^D

Ulvunda^NO

Alba (1095) > Alp^CH

R Ö V I D Í T É S E K: A Ausztria; CH Svájc; CZ Cseh Köztársaság; D Németország; E Spanyolország; F Franciaország; I Olaszország; LT Litvánia; No Norvégia.

Általánosságban itt olyan származékképző suffixumokról van szó, amelyek az indoeurópai nyelvcsalád legtöbb ágában produktívak voltak, és az alapnyelvre is rekonstruálhatók. Még meg kell határozni a késői urindoeurópai hidronimikus *alb- *alb^h- tövének eredetét és jelentését.

²⁹ Vö. Krahe 1953: 40–42; Krahe 1964: 52f., 76, 101f.; 1. táblázat a 63. és 64. oldal között.

132

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Elbe – zu den Quellen eines Hydronyms

4.3.1. Krahe (1964: 52f.) úgy vélte, hogy a víz „fehér” vagy „világos” színének megnevezéséről van szó, egy bizonyos folyó vagy táj (képződmény) esetében, amelyen egy vízfolyás áthalad. Ezt főként az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágának adataira alapozta: lat. albus ’fehér’, lat. alburnus ’fehéres’, albarus ’fehér nyárfa’ származékaival,³⁰ umbriai tárgyeset többes szám semlegesnemű alfu, ablativus többes szám semlegesnemű alfer ’fehér’.³¹ A ’fehér’ jelentést a későbbi görög glosszák is őrzik: ἀλφούς · λευκούς³² és ἄλωφούς · λευκούς,³³ amelyeket az alexandriai lexikográfus, Heszükhiosz tanúsít Kr. u. 500 körül. Régebbi a gör. ἀλφός ’fehér kiütés vagy hasonló lepra esetén’; ezt a szót már Hésziodosz is ismerte Kr. e. 700 körül.³⁴

Valószínűleg más indoeurópai nyelvek rokon alakjai már nem tették lehetővé az eredeti közszói alak közvetlen felidézését: ősgermán *alb-it-/-ut- > óészaki elptr és ǫlpt, később álpt is, óizlandi álft, óangol (kent) ælbìtu, (wessexi) ielfetu, később ylfet(t)e, ófelnémet elbìz, változatok: albìz, alpiz, aluiz stb. ’hattyú’, de közép-holland alft, elft ’alosza (Alosa alosa)’;³⁵ közös szláv *olb-ędb/-ǫdb > bolgár lébed, macedón labed/lebed, szerb-horvát läbūd, szlovén labód, szlovák, cseh labuť, lengyel łabędź, kasub łabądz, fehérorosz lébedz’, ukrán lébid’, orosz lébed ’ua.’.³⁶

A feltételezett ősgermán *alb- gyök ’fehér, világos színű’ jelentése olyan szavak kialakulását is motiválhatta, mint a felnémet nyelvjárási Alben ’mésztartalmú homok a termékeny talaj alatt’, illetve a svéd nyelvjárási alf ’ua.’.

Valószínűleg rokon továbbá az albán elb ’árpa’ (~ gör. ἄλφι ’árpaliszt vagy árpadara’) és a hettita alpa- ’felhő’ is, a laringális *h₂ szabályos eltűnésével szókezdő helyzetben, a *h₂olbh₀-³⁷ ablautváltozatban.

4.3.2. Az „óeurópai” hipotézis is fejlődési folyamaton megy keresztül. Képviselőinek fiatalabb nemzedéke, élén W. P. Schmiddel és Jürgen Udolph-fal, az Elbe/Albis/Labe víznév „hidrológiaibb” etimológiáját részesíti előnyben. Feltételezésük szerint az *Al⁰, *Alb⁽ʰ⁾⁰, *Ald⁽ʰ⁾⁰, típusú víznevek

³⁰ Vö. REW Nrr. 318, 329a.

³¹ Vö. Untermann 2000: 79f.; EDL 32.

³² Vö. Latte 1953: 117.

³³ Vö. Latte 1953: 119.

³⁴ Vö. LfgrE I, 591.

³⁵ Vö. EWA II, 1032–1036.

³⁶ Vö. Vasmer 1986–1987: II, 470f.; ESSJa VI, 19; 32, 50f.; EDPS 365.

³⁷ Vö. IEW 30f.; EDHIL 169; EDG 77f.; Bichlmeier 2012: 388f.

Straipsniai / Articles

133

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

*Alm⁰, *Aln⁰, *Al(V)nt⁰, *Als⁰, *Alist⁰ mind végső soron azonos eredetűek, vagyis ugyanarra az indoeurópai alapnyelvi gyökre vezethetők vissza. ³⁸ E két kutató nem vetette fel komolyan a kérdést, honnan származik az e gyök utáni labiális elem (akár gyökbővülésről, akár szuffixumról van szó), ezért erre kielégítő választ sem adtak (lásd alább). Kiindulópontként az (ur)indoeurópai *el-/*ol- ‘folyik’ igegyököt tekintik.³⁹ A *e-: *o- ablaut a mai indogermanisztikai felfogás szerint szókezdő laringálist feltételez: *h₁-. A jelenlegi tudományos álláspont alapján tehát az urindoeurópai *h₁elh₂- ‘valahová hajt’ gyökkel (LIV² 235) számolhatunk, amelynek jelentése minden nehézség nélkül indokolhatja a (gyorsan) folyó vizű folyók neveit.

Nehezebb megmagyarázni a szókezdő a--t az elvárt e- vagy o- helyett azokban a nyelvekben, amelyekben a késői urindoeurópai *a és *o nem esett egybe (mint a balti, szláv és germán nyelvekben), azaz a kelta és az italikus nyelvekben (valamint az ellenőrzésül bevonható görögben). P. Schrijver (1991: 65–73) kimutatta, hogy az *h₁RC- és *h₂RC- hangsor az italikus nyelvekben valószínűleg azonos módon fejlődött *aRC--vé. A keltában legalább az esetek többségére párhuzamos fejlődés feltételezhető,⁴⁰ azonban a szabály nem érvényes, ha a *-l- után magánhangzó következett. Ezért a legegyszerűbb két különböző eredeti mozgásige feltételezése, amelyek legalább a szókezdő laringálisban különböztek. Ezek az imént említett urindoeurópai *h₁elh₂- ‘valahová hajt’ (LIV² 235) mellett az urindoeurópai *h₂elh₂- ‘céltalanul megy’ (IEW 27f.; LIV² 264) alakban is kétségtelenül megvannak. Jelentésük alapján az első gyök inkább a gyorsan folyó, a második pedig a lassabban mozgó, esetleg kanyargó vízfolyásokra alkalmazható. Ilyen kanyargó vízfolyás volt az Elba is hosszú szakaszokon még a 19. században, mielőtt a folyón megfelelő építési beavatkozásokat végeztek.

Ez a megoldás mindazonáltal egy labiális szuffixum létét feltételezi, és szükségessé teszi annak magyarázatát is. Hyllested (2010: 203–208) most kielégítő magyarázatot adott erre, amikor kimutatta, hogy

³⁸ So folgt etwa auch Fischer 1996: 65 dem Vorschlag Schmids 1993: 39f. und setzt mit diesem idg. *albhā- ‘Fluss’ an (wobei völlig unklar bleibt, wie daraus ebenda genanntes aisl. elfr entstanden sein soll, wenn kein Umlaut bewirkendes *-i/ī- im Suffix enthalten ist), während etwa HOS I, 239 neben der traditionelleren Ansicht, dass der Name der Elbe auf einem Adjektiv der Bedeutung ‘weiß’ beruhe auch eine Vorform germ. *albhī- ‘Fluss’ erwägt.

³⁹ Vö. Schmid 1983: 305f.; ders. 1985: 139; ders. 1986: 100f.

⁴⁰ Vö. Zair 2012: 29–38.

134

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Elbe – zu den Quellen eines Hydronyms

olyan szuffixumokat alkothattak, amelyek az urindoeurópai *–bʰ– alapján képzett igei főneveken (nomen agentis, nomen actionis, nomen rei actae⁴¹) alapultak.⁴²

4.3.3. Függetlenül attól, hogy a „fehér” vagy a „kanyargó” etimológiát részesítjük-e előnyben,⁴³ tisztázni kell a hidronima szóvégi részét. A késői urindoeurópai morfológia szempontjából a következő lehetőségek rajzolódnak ki:⁴⁴

(a) Absztrakt főnév: *albʰi– a *albʰo– melléknévből. Ha a melléknév jelentése ‘fehér, világos’ volt, akkor az absztrakt főnév jelentése ‘fehérség, világosság’.

(b) A késői urindoeurópai *albʰi– egy nem adatolt, rövidült összetétel részeként, a Caland–Wackernagel-féle szuffixumrendszer keretében. Ehhez hozzá kell tenni, hogy egy ilyen hidronimikus gyök a késői urindoeurópai *albʰ– alakban a további Caland–Wackernagel-féle –ro–(/–rā–) szuffixummal is előfordul: Elber, Alwra, Albuera (lásd az 1. táblázatot).

(c) Histerodinamikus *–ī– tő (alanyeset: *–ih₂: birtokos eset: *–ih₂–ós); vö. védikus urḱís ‘nőstény farkas’, birtokos eset: urḱyàs; óészaki ylgr ‘ua.’ (< ős-germán *uulgʷīz), birtokos eset: ylgar.

(d) Proterodinamikus *–ī– tő (alanyeset: *–ih₂: birtokos eset: *–i̯eh₂–s); vö. védikus devī́ ‘istennő’, birtokos eset: devyās; gót mawi ‘lány’ (< ős-germán *mag̑uî), birtokos eset: maujos.

(e) Néhány késői urindoeurópai *–ī(–) végű melléknév komitatív funkciójú is lehet, ha szóvégük az instrumentális *–i–h₁ ragjával azonos.

⁴¹ Vö. más színnevekből képzett alakok mellett például az urindoeurópai *tih₁–bʰo– > gör. τῖφος ‘állóvíz, mocsár’ alakot az urindoeurópai *tih₁–ro– > lit. týras ‘sár’ mellett, vagy az urindoeurópai *sal–bʰo– *szürke ‘piszkos’ > ‘szennyeződés, ürülék’ > örm. alb ‘trágya, ganéj’, hettita *šal–pa– ‘(kutya)ürülék’ stb. (vö. Hyllested 2010: 203–205).

⁴² Megjegyzendő, hogy az alább *–bʰo– alakban jelölt szuffixum esetében végső soron egyaránt lehetséges a tényleges szuffixumként való magyarázat, illetve az a feltevés, hogy egy korábbi nyelvállapotban valójában a kompozíció utótagja volt, *–bʰh₂–o–, az urindoeurópai *bʰeh₂– ‘ragyog, fénylik, világít’ gyökből (LIV² 68f.).

⁴³ A szakirodalomban gyakran mindkét megoldást megadják egymás mellett anélkül, hogy állást foglalnának; így például Bily 1996: 160 vagy HOS I, 239.

⁴⁴ Vgl. Bichlmeier 2012: 384–388; ebenda 381 werden der Vollständigkeit halber auch die hypothetischen Kandidaten *h₁el–bʰ–/*h₁ol–bʰ– ‘rot(braun) seiend’ angeführt, deren Nullstufe uridg. *h₁l̥–bʰ– sich auf keltischem und wohl auch auf alteuropäischem Boden zu *albʰo entwickelte. Die Schwäche dieser Erklärung bleibt freilich, dass eine Bildung aus uridg. *h₁el– ‘rot(braun)’ mit dem Ableitungssuffix *–bʰ– im urindogermanischen Lexikon keine direkte materielle Stütze hat (vgl. IEW 462–464), wenngleich freilich Ableitungen von einem auch sonst nachweisbaren n-Stamm zu dieser Wurzel durchaus existieren, vgl. gr. ἔλαφος ‘Hirsch’ < uridg. *h₁el–n–bʰo– neben gemeinlaw. *jelenъ < urslaw. *(j)eleni– < *h₁el–en– + –i–).

Straipsniai / Articles

135

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

az i-tövűekkel kapcsolja össze. ⁴⁵ Elvileg a védikus devī ‘istennő’ is a védikus devá- ‘isten’ komitatív derivátuma lehet, és eredetileg azt jelenthette, hogy ‘egy istennel együtt (fellépő)’ vagy hasonlót.

A (c) és (d) minták szerint nőnemű alakok képződnek, főnevek és melléknevek egyaránt. Tekintettel az indoeurópai folyónevekben a femininum nemének preferenciájára (bár nem teljes dominanciájára), ez a két minta tűnik a legvalószínűbb jelöltnek. Ha a nyugati germán *Albī, Gen. *Alb(i)jōz kiinduló alak helyes, amire a nyugati szláv nyelvekbe történt átvételek eredményei is utalnak, akkor a választás a (d) mintára szűkülne, vagyis a devī ‘istennő’ „mintájára”. Ennek még egy vonzó további következménye is van: számos folyót különböző indoeurópai hagyományokban istenségként tiszteltek. Tehát egy ilyen, istenségként tisztelt folyót megnevező folyónév ragozása a devī ‘istennő’ mintájára nem feltétlenül anakronisztikus fikció.

5. A SZLÁV TERÜLETEN VÉGBEMENT FEJLŐDÉS

A szlávok legkorábban a Kr. u. 6. században ismerkedtek meg az Elbe/Albis hidronimával. A nyugati szláv alakok, mint a polabiai Lābi, a felsőszorb Łobjo, az alsószorb Łobje, az ócseh Labě és a cseh Labe (semlegesnemű!)⁴⁶, nem pedig – ahogyan azt sokáig olvasni lehetett a szakirodalomban – egy közös szláv *Olbbji, Gen. *Olbbję⁴⁷ kiinduló alakot tükröznek, hanem sokkal inkább a közös szláv *Olb’e semlegesnemű alakot (mint a közös szláv *pol’e ‘mező’ és *mor’e ‘tenger’). A közös szláv *Olbbji, Gen. *Olbbję inkább nőnemű alak lett volna, és a közös szláv *Olbbję semlegesnemű alakhoz hasonlóan a cseh *Labí stb. alakhoz vezetett volna.⁴⁸ Ebből kiindulva felvethető, hogy az Elba vízgyűjtő területének akkori lakói nyugati germán nyelvjárásaiban a kontaktus idején a hidronima feltehetően nyugati germán *Albī, Gen. *Alb(i)jōz alakú volt, tehát a védikus devī mintájára ragozódott – lásd fent, (d) –, vagy a nyugati germán *Albīz, Gen. *Alb(i)jaz alakja volt, vagyis a védikus vṛkís mintájára ragozták – lásd fent, (c). A szlávban mindenesetre a nominativus paradigmatikus kiegyenlítődése következett be a többi eset tőalakja szerint, valamint a

⁴⁵ Vö. Widmer 2005.

⁴⁶ Vö. Shevelov 1964, 396.

⁴⁷ Vgl. etwa Profous 1949: 472.

⁴⁸ Vö. Rozwadowski 1948: 170f. Anm. 2-vel.

136

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Elbe – zu den Quellen eines Hydronyms

feltehetően az eredetileg nőnemű genusból semlegesneműbe való átalakulást kell feltételezni. Ez azonban inkább egy (c) típusú paradigma kiindulásával történhetett, amely a nyugati germán *Alb(i)ja- (→ közös szláv *Olb’e) tőre épült, mivel a nyugati germán *Alb(i)jō- f. tőre (hosszú „témamagánhangzóval”) épülő paradigma valószínűleg inkább a közös szláv *Olb’a- f., illetve *Olbbja- f. alakhoz vezetett volna, amelyekből nehezebben magyarázhatók a nyugati szláv nyelvek adatolt semlegesnemű alakjai. Az átvételnek még a nyugati germán nyelvjárási kontinuumban zajló umlautfolyamatok kezdete előtt kellett megtörténnie. A *oRT csoportban végbement szláv likvidametatézis után, amely hozzávetőleg Kr. u. 750–850 közé datálható,⁴⁹ tehát még a nyugati szláv ág Kr. u. 900 körüli felbomlása előtt,⁵⁰ a hidronima nyugati szláv területen a *Lab’e alakot vette fel, amely fonológiai alakja miatt semlegesnemű lett.⁵¹ A cseh (és általában a szláv) folyónévanyagban ez a név nemével együtt meglehetősen elszigetelt helyzetű. Kezdetben persze még lehetett nőnemű, de ezt nem lehet bizonyítani. Az átmenet valószínűleg a végződés azonossága miatt következett be, hiszen az ócseh -ě >, a cseh -e éppúgy előfordul semlegesnemű, mint nőnemű ragozási paradigmákban; az analógia azonban, amelynek alapján az átváltásnak meg kellett történnie, a túlnyomórészt nőnemű folyónevek fényében teljesen homályban marad.

Ettől kissé eltér a lengyel Łaba < közös szláv *olba- ← nyugati germán *albō-⁵², amely mögött nyilvánvalóan egy régi o-tő mozgósított alakja áll, amilyen például (az etimológia azonosságát feltételezve) a latin albus ‘fehér’.

6. PILLANTÁS A SZEMANTIKAI TIPOLÓGIÁRA

A vízfolyások szín alapján történő elnevezése igen gyakori szemantikai motiváció, és különösen kedvelt a fehér, illetve világos szín.⁵³ A Cseh Köztársaságban például ide tartoznak a következők:

⁴⁹ Vö. Shevelov 1964: 633f.; Lamprecht 1987: 161–163.

⁵⁰ Vö. Novotná/Blažek 2007: 201.

⁵¹ Die ältere Ansicht (vgl. Profous 1949: 472; Schwarz 1961: 363), nach der *Labbъji, Gen. *Labbję entstanden sei, ist nicht länger haltbar; vgl. dazu auch die oben in Anm. 47 zitierte Literatur.

⁵² Vö. Rozwadowski 1948: 171f.

⁵³ Természetesen hangsúlyozni kell, hogy legalábbis ha egy „fehér” folyó mellett egy „fekete” folyó is létezik, ennek nem feltétlenül kell összefüggnie valamilyen elszíneződéssel, hanem egyszerűen a közel egymáshoz fekvő folyók, illetve valahol egyesülő felső folyószakaszok megkülönböztetését szolgálhatja.

Straipsniai / Articles

137

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

Bílina (84 km), bal oldali mellékfolyója az Elbe/Labe; Bělůnka (25 km), bal oldali mellékfolyója az Elbe/Labe; Bílá voda (a Sloupský potok-kal való összefolyás után a Punkva keletkezik); legalább hat, Bělá nevű patak (a Svitava, a Kladská Nisa/Nysa Kłodzka/Glatzer (Schlesischen) Neiße, a Jizera/Iser, a Divoká Orlice, a Hejlóvka és a Chotovický potok mellékfolyói); három Bílý potok nevű vízfolyás (a Bílina, a Bezdrevský potok és a Svratka mellékfolyói); nagyobb folyók forráságai, például a Bílé Labe/Weißwasser (az Elbe/Labe bal oldali mellékfolyója), a Bílá Opava/Weiße Oppa (a Střední Opava jobb oldali mellékfolyója), a Bílá Desná (a Desná jobb oldali mellékfolyója), a Bílá Ostravice/Weiße Ostrawitza (a Černá Ostravice/Schwarzen Ostrawitza-val való összefolyás után az Ostravice/Ostrawitza keletkezik). Nem szabad megfeledkezni a Svitava/Zwitta(wa) (97 km) folyóról sem, amely a Svratka/Schwarza(ch) bal oldali mellékfolyója, valamint a Světlá (12 km) folyóról sem, amely a Studená Vltava/Kalten Moldau jobb oldali mellékfolyója. Az ilyen eredetű szláv hidronimák közé tartozik az orosz–baskír vízrendszer leghosszabb folyója, a Belaja (1430 km), a Káma mellékfolyója. Két izlandi folyó Hvítá neve (185 és 117 km) szintén átlátszó jelentésű. Ázsiában említhető a nyugat-iráni Sefid-Rūd folyó (670 km), amely délről ömlik a Kaszpi-tengerbe; az óind Śvetyā folyónév [RV X,75,6], amely a védikus korban az Indus felső folyásának egyik mellékfolyóját nevezte meg. Közép-Ázsiában például az ujgur Aksa folyóról (282 km) van szó, amely az északnyugat-kínai Tarim folyó egyik fő forrásága, valamint az azonos nevű kazahsztáni Aksa folyóról (316 km), amely a Balhas-tavat táplálja. Kínában a leghosszabb „Fehér folyó” a 白河 Bái Hé (1329 km), amely Peking/Beijing területén folyik át, és ma Hǎi Hé, azaz „Tenger-folyó” a neve. Afrikában a Fehér-Nílus mellett megemlíthető például a nyugat-afrikai Bakoye folyó (560 km), amelynek neve mandinka nyelven „fehér folyót” jelent; a Bafing („Fekete folyó”) folyóval való összefolyás után a folyó neve Szenegál. Amerikában az ilyen átlátszó hidronimák közé tartozik például az alaszkai White River (265 km), a Yukon mellékfolyója; a közép-texasi Blanco River (140 km), amely a San Marcos folyóba torkollik; a brazil Rio Branco (1300 km, vízgyűjtő területe 195 000 km²), a Río Negro (2300 km) mellékfolyója, amely maga is az Amazonas egyik északi mellékfolyója. Óceániában például az Új-Zéland északi szigetén található maori Waima név és még sok más tartozik ide.

Az indoeurópai nyelvekben több olyan eset található, amikor a vízre utaló nevekben színmegjelölés szerepel:

egy nagyobb folyó egyesülése utáni szakaszának elnevezésére szolgálhat, amelynek neve ezután már nem tartalmaz kiegészítő elemet. Vö. például (egy másik színpárral) a Roten Main és a Weißen Main folyót, amelyek egyesülve a Main folyót alkotják stb. (vö. Holzer 1994–1995; 2007: 96).

138

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Elbe – zu den Quellen eines Hydronyms

(a) Ősszláv *balta- > közös szláv *bolto- ’mocsár, sár’ szemben a litván báltas ’fehér’ szóval; vö. még a lengyel nyelvjárási biel, valamint a belorusz bel ’mocsaras rét’ szavakat, szemben az ősszláv *bēla- > közös szláv *bělъ(jь) ’fehér’ szóval.⁵⁴

(b) Az ős kelta *dubro- ’sötét’ > és az ír dobur ’víz’ nyilvánvalóan az ős kelta *dubu- ’fekete’ és *dubno- ’mély’ egyik oldalról, valamint a *udro- ’víz’ másik oldalról való kontaminációjából keletkezett.⁵⁵

A lassabb, kanyargós folyók példái, amelyeknél a névadáskor (többnyire) az alsó folyás bizonyult meghatározónak, kisebb számban fordulnak elő, de ez talán annak is tulajdonítható, hogy az ilyen kevésbé kifejező hidronimák kevésbé keltik fel az etimológusok érdeklődését. Legalább néhány átlátszó jelentésű szláv hidronimát azonban érdemes megemlíteni:

Mda – 101 km, a Msta (445 km) mellékfolyója a Novgorodi területen;

Nemda – 162 km, jobb oldali mellékfolyója a Pižmának → Vjatkának → Kamának → Volgának;

Nëmda – 146 km, bal oldali mellékfolyója a Volgának az egykori kosztromai kormányzóság területén;

Vasmer (1986–1987: 2, 588) erklärt beide Hydronyme als ein Gegensatzpaar *Mъda ‘langsamer (Fluss)’: *Ne-mъda ‘nicht langsamer (Fluss)’, vgl. russ.-ksl. izmъděti ‘ohnmächtig, schwach werden, debilitari.

A nyugati szláv területen hasonló hidronima is előfordul, de egy l-szuffixummal bővülve (vö. közös szláv *mъdblъ(jь) > óegyházi szláv mъdlъ ’renyhe’, azaz ’lusta, lassú’, cseh mdlý és közös szláv *mъd(b)lnъ(jь)⁵⁶ (a *mъdblъ° > mellett orosz médlennyj ’lassú’).

Mulde – 147 km hosszú, bal oldali mellékfolyója az Elbának/Labénak; Dessau-nál torkollik bele. A Zwickauer Mulde/Cvikovská Modla (167 km) és a Freiberger Mulde/Freiberská Modla (124 km) Sermuthnál (Szászország) való összefolyásából ered.

Modla – 27 km hosszú kis folyó, az Elba/Labe bal oldali mellékfolyója; Lovosicénél torkollik bele, vagyis az Eger/Ohře és a Bílina torkolata között.

Hozzá kell tenni, hogy valószínűleg szorb eredetű alakokról van szó, mivel az o a közös szláv *ъ szabályos szorb reflexe; vö. alsó-szorb ónyelvi módły ’gyenge, erőtlen, kimerült; halott’, felső-szorb modły, valamint keleti alsó-szorb medly⁵⁷.⁵⁸

Vö. ĚSSJa 2, 79–81 (*bělъ(jь)); 2, 179–181 (*bolto); ESJS 61 (bělъ), 65f. (blato).

Vgl. Hamp 1972: 236; EDPC 107f.

Vgl. Vasmer 1986–1987: 2, 590f.; ĚSSJa 20, 210f.; ESJS 516f.; EDPS 332.

Vö. Schuster-Šewc 1983–1996: 939.

Vgl. zum Weiteren Vondrová/Blažek 2001, 312; Udolph 1986 lehnt die ganze auf ‘langsam’ aufgebaute Etymologie dieser slawischen Hydronyme ab und setzt stattdessen für die westslawischen Hydronyme eine Dissimilation aus *mold-l- vom Verb gemeinslaw. *melti ‘mahlen’ voraus.

Strp̄snai / Articles

139

HARALD BICH(L)MEIER, VÁCLAV BLAŽEK

7. ÖSSZEFOGLALÁS

Nyilvánvaló, hogy nemcsak hangtani szempontból, hanem a szemantikai tipológia felől nézve is elképzelhetők az Elbe/Labe nevének olyan etimológiái, amelyek a ’fehér, világos’, ’lassú’ vagy ’kanyarog’ stb. jelentésű lexémákon alapulnak. Az utóbbiak egyetlen gyengéje, hogy az indoeurópai nyelvek appellatív szókincsében nem igazolható az urindoeurópai *h₁elh₂- és az urindoeurópai *h₂elh₂- gyök labialis elemmel/szuffixummal történő bővülése. Ha összevetjük ezeket az etimológiákat, az összehasonlítás alapján a ’fehér’ jelentésre épülő etimológia tűnik valószínűbbnek, anélkül azonban, hogy a másik kettőt valóban ki kellene zárnunk. Az előnyben részesítendő etimológia a jól körülhatárolt urindoeurópai *h₂el-b_h- gyökkomplexumon alapul, valószínűleg hiszterodinamikus (kevésbé valószínűen proterodinamikus) i_h2 tövet mutat, amely nőnemű főneveket és mellékneveket képez, és szemantikai párhuzamokat mutat számos ’fehér’ folyóval, valamint a színmegnevezések víznevek adásában való általános használatával.

LITERATURVERZEICHNIS

Adam Brémský 2009: Činy biskupů hamburského kostela. Praha: Argo.

Berneker Erich 1924: Slavisches etymologisches Wörterbuch. Erster Band: A–L. 2. unveränd. Aufl. Heidelberg: Winter.

Bichlmeier Harald 2012: Anmerkungen zum terminologischen Problem der ‚alteuropäischen Hydronymie’ samt indogermanistischen Ergänzungen zum Namen der Elbe. – Beiträge zur Namenforschung, Neue Folge 47/4, 2012, 365–395.

Bichlmeier Harald 2013: Analyse und Bewertung der sprachwissenschaftlichen Standards aktueller Forschungen traditioneller Art zur ‚alteuropäischen Hydronymie’ aus der Perspektive der heutigen Indogermanistik. – Namenkundliche Informationen 101/102, 2013, 397–437.

Billy Pierre-Henri 1993: Thesaurus Linguae Gallicae. Hildesheim – Zürich – New York: Olms-Weidmann.

Bily Inge 1996: Ortsnamenbuch des Mittelelbegebietes. (Deutsch-slawische Forschungen zur Namenkunde und Siedlungsgeschichte 38) Berlin: Akademieverlag.

Bjorvand Harald / Lindeman Frederik Otto 2007: Våre arveord. Etymologisk ordbok. Revidert og utvidet utgave. Oslo: Novus forlag (Instituttet for sammenlignende kulturforskning).

Blažek Václav 2000: Keltové – Germáni – Slované. Lingvistické svědectví o kontinuitě a diskontinuitě osídlení střední Evropy. – Čeština: univerzália a specifika 2, ed. Zdeňka Hladká, Petr Karlík. Brno: Masarykova univerzita, 9–30.

140

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Elbe – zu den Quellen eines Hydronyms

Bretholz Bertold (Hg.) 1923: Cosmae Pragensis: Chronica Boemorum. Berlin: Weidmann.

Cassius Dio Cocceianus: Historiae Romanae, ed. by Earnest Cary, Herbert Baldwin Foster. London: Heinemann – New York: Harvard University Press 1914.

Dobiáš Josef 1964: Dějiny československého území před vystoupením Slovanů. Praha: ČSAV.

Drda Petr / Rybová Alena 1998: Keltové a Čechy. Praha: Academia.

EDG – Beekes Robert with the assistance of Lucien van Beek: Etymological Dictionary of Greek (Leiden Indo-European Etymological Dictionary Series 10) Leiden–Boston: Brill, 2010.

EDHIL – Kloekhorst Alwin: Etymological Dictionary of the Hittite Inherited Lexicon. (Leiden Indo-European Etymological Dictionary Series 5) Leiden – Boston: Brill 2008.

EDL – de Vaan Michiel: Etymological Dictionary of Latin and the other Italic Languages. (Leiden Indo-European Etymological Dictionary Series 7) Leiden – Boston: Brill 2008.

EDPC – Matasović Ranko: An Etymological Dictionary of Proto-Celtic. (Leiden Indo-European Etymological Dictionary Series 9) Leiden – Boston 2009.

EDSIL – Derksen Rick: Etymological Dictionary of the Slavic Inherited Lexicon. (Leiden Indo-European Etymological Dictionary Series 4) Leiden – Boston 2008.

ESJS – Havlová, Eva et al.: Etymologický slovník jazyka staroslověnského. Praha: Academia [bis Fasz. 13], Tribun EU [ab Fasz. 14] 1989ff.

ĖSSJa – Trubačev Oleg N. (Hg.): Ėtimologičeskij slovar’ slavjanskich jazykov. Moskva: Nauka 1974ff.

EWA II – Lloyd Albert L. / Lühr Rosemarie / Springer Otto: Etymologisches Wörterbuch des Althochdeutschen. Band II. Göttingen – Zürich: Vandenhoeck & Ruprecht 1998.

Fischer Reinhard 1996: Brandenburgisches Namenbuch Teil 10: Die Gewässernamen Brandenburgs. Mitautoren: Elżbieta Foster, Klaus Müller, Gerhard Schlimpert †, Sophie Wauer, Cornelia Willich. Weimar: Hermann Böhlaus Nachfolger.

Hamp Eric P. 1972: Keltic *dubpo- ‘water’: the story of a lexeme. – Smith M. Estellie (Hg.): Studies in Linguistics in honor of George L. Trager. The Hague – Paris: Mouton, 233–237.

Hamp Eric P. 1989: Miscellaneous notes. – Bulletin of the Board of Celtic Studies 36, 107–110.

Holder Alfred 1896, 1904, 1907: Alt-celtischer Sprachschatz, I–III. Leipzig: Teubner.

Straipsniai / Articles

141

HARALD BICHlMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

Holzer Georg 1994–1995: Weiße und schwarze Flüsse. – Österreichische Namenforschung 22/23, 35–53.

Holzer Georg 2007: Slavische Gewässernamen in Niederösterreich: ihre Bildung und ihr Verhältnis zu den Geländenamen. – Greule Albrecht, Janka Wolfgang, Prinz Michael (Hgg.): Gewässernamen in Bayern und Österreich. 3. Kolloquium des Arbeitskreises für bayerisch-österreichische Namenforschung (Regensburg, 27./ 28. Februar 2004). (Regensburger Studien zur Namenforschung 1) Regensburg: edition vulpes 2005, 95–109.

Hyllested Adam 2010: PIE *-bh- in verbs and Nouns: Distribution, Function, Origin. – Lühr Rosemarie / Ziegler Sabine (Hgg.): Protolanguage and Prehistory, Akten der XII. Fachtagung der Indogermanischen Gesellschaft (vom 11. bis 15. Oktober 2004 in Krakau) Wiesbaden: Reichert 2009[2010], 202–214.

IEW – Pokorny Julius: Indogermanisches etymologisches Wörterbuch. Bern – München: Francke 1959.

Krahe Hans 1953: Alteuropäische Flußnamen. – Beiträge zur Namenforschung 4, 37–53.

Krahe Hans 1964: Unsere ältesten Flußnamen. Wiesbaden: Harrassowitz.

EDPG – Kroonen Guus: Etymological Dictionary of Proto-Germanic. (Leiden Indo-European Etymological Dictionary Series 11) Leiden - Boston: Brill 2013.

Lamprecht Arnošt 1987: Praslovanština. Brno: Universita J.E. Purkyně.

Latte Kurt (Hg.) 1953: Hesychii Alexandrini Lexicon. Volumen I: A–Δ. Kopenhagen: Ejnar Munksgaard.

LfgrE – Snell Bruno / Meier-Brügger Michael (Hgg.): Lexikon des frühgriechischen Epos, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht 1955–2010.

LIV² – Lexikon der indogermanischen Verben. Die Wurzeln und ihre Primärstammbildungen, unter Leitung von Helmut Rix bearb. von Martin Kümmel, Thomas Zehnder, Reiner Lipp, Brigitte Schirmer Zweite, verb. u. erw. Aufl. bearbeitet von Martin Kümmel und Helmut Rix. Wiesbaden: Reichert 2001.

Lutterer Ivan / Maitán Milan / Šrámek Rudolf 1982: Zeměpisná jména Československa. Praha: Mladá fronta.

Magnússon Ásgeir Blöndal 1995: Íslensk orðsjafabók. 3., verb. Aufl. Reykjavík: Orðabók Háskólans.

(Pomponii) Melae De Chorographia Libri Tres, recognovit Carolus Frick. Stuttgart: Teubner 1968.

Meid Wolfgang 1990: Über Albion, elfy dd, Albiorix und andere Indikatoren eines keltischen Weltbildes. – Ball Martin J. / Fife James / Poppe Erich / Rowland Jenny (Hgg.): Celtic Linguistics. Leithyddiaeth geltaidd. Readings in the Brythonic Languages. Festschrift for T. Arwyn Watkins. Amsterdam – Philadelphia: Benjamins, 435–439.

142

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Elbe – zu den Quellen eines Hydronyms

MMFH I – Magnae Moraviae Fontes Historici I: Annales et Chronicae, ed. Dagmar Bartonková et alii. Brno: Masarykova univerzita 2008.

Much Rudolf 1911–1913: Albis. – Reallexikon der germanischen Altertumskunde, herausgegeben von Johannes Hoops. Strassburg: Trübner, 55f. <http://archive.org/stream/reallexikonderg01hoop#page/56/mode/2up>

Novotná Petra / Blažek Václav 2007: Glottochronology and its application to the Balto-Slavic languages, I. – Baltistica 42/2, 2007, 185–210.

Pape Wilhelm 1863–1870: Handwörterbuch der griechischen Sprache, in vier Bänden. Bd. 3: Wörterbuch dergriechischen Eigennamen. 2 Teile. 3. Aufl., neu bearb. von Gustav Eduard Benseler. Braunschweig: Friedrich Vieweg und Sohn.

Plinius Caius: Naturalis Historiae, III–IV, ed. G. Winkler. Darmstadt: Wissenschaftliche Buchgesellschaft 1988.

Pliny the Elder: The Natural History, translated by John Bostock & H.T. Riley. London: Taylor & Francis 1855.

Pomponius Mela’s Description of the world, translated by F.E. Romer. Ann Arbor: The University of Michigan. <http://babel.hathitrust.org/cgi/pt?id=mdp.39015042048507;view=1up;seq=121>

Profous Antonín 1949: Místní jména v Čechách, jejich vznik, původní význam a změny, II (CH–L). Praha: Česká Akademie věd a umění.

Radt Stefan (Hg.) 2003: Strabons Geographika, Band 2: Buch V–VIII: Text und Übersetzung. Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht.

Rasch Gerhard 2005 [Diss. 1950]: Antike geographische Namen nördlich der Alpen. Mit einem Beitrag von Hermann Reichert: „Germanien in der Sicht des Ptolemaios“. Hrsgg. von Stefan Zimmer unter Mitwirkung von Hasso Heiland. (RGA-Ergänzungsband 47) Berlin – New York: de Gruyter.

Ravennatis Anonymi Cosmographia et Gvidonis Geographica, ed. Moritz Pinder et Gustav Parthey. Berlin: Nicolai 1860. http://books.google.nl/books/about/Ravennatis_Anonymi_Cosmographia_et_Gvido.html?id=mlxRV1Gz1ZkC&redir_esc=y

REW – Meyer-Lübke Wilhelm: Romanisches etymologisches Wörterbuch. Heidelberg: Winter 1935.

Rozwadowski Jan 1948: Studia nad nazwami wód słowiańskich. Z mapą. Dzieło pośmiertne. (Prace Onomastyczne 1) Kraków: Nakładnistwo Polskiej Akademii Umiejętności.

Schmid Wolfgang P. 1983: Das sprachgeschichtliche Problem Alteuropa. – Sprachwissenschaft 8, 101–113 [nachgedruckt in Becker Joachim et alii (Hgg.) 1994: Linguisticae

Straipsniai / Articles

143

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

Scientiæ Collectanea: Ausgewählte Schriften von Wolfgang P. Schmid. Berlin – New York: de Gruyter, 303–315].

Schmid Wolfgang P. 1985: Das Lateinische und die Alteuropa-Theorie. – Indogermanische Forschungen 90, 1985, 29–146.

Schmid Wolfgang P. 1986: Elbe. – Reallexikon der Germanischen Altertumskunde Bd. 7, hrsg. von Heinrich Beck, H. Jankuhn, K. Ranket und R. Wenskus. Berlin – New York: de Gruyter, 100f.

Schmid Wolfgang P. 1993: Zur Schichtung der Gewässernamen. – Debus Friedhelm (Hg.) 1993: Deutsch-slawischer Sprachkontakt im Lichte der Ortsnamen. Mit besonderer Berücksichtigung des Wendlandes. Neumünster: Karl Wachholtz Verlag, 37–46.

Schuster-Šewc Heinz 1983–1996: Historisch-etymologisches Wörterbuch des Sorbischen. Bautzen: Domowina.

Sedláček August 1920: S nůška starých jmen, jak se nazývaly v Čechách řeky, potoky, hory a lesy. Praha: Česká akademie věd a umění.

Shevelov George Y. 1964: A Prehistory of Slavic. The Historical Phonology of Common Slavic. Heidelberg: Winter.

Schrijver Peter 1991: The reflexes of the Proto-Indo-European Laryngeals in Latin. (Leiden Studies in Indo-European 2) Amsterdam – Atlanta: Rodopi.

Schwarz Ernst 1931: Die Ortsnamen der Sudetenländer als Geschichtsquelle. München: Oldenbourg.

Schwarz Ernst 1956: Germanische Stammeskunde. Heidelberg: Winter.

Schwarz Ernst 1961: Die Ortsnamen der Sudetenländer als Geschichtsquelle. 2., durchges., teilweise umgearb. u. erw. Aufl. München: Robert Lerche.

Šafařík Pavel Josef 1862: Slovanské starožitnosti I. 2. vyd. upravil Josef Jireček. Praha: Tempský. <http://books.google.nl/books?id=9sVJAAAAcAAJ&hl=cs&source=gbs_similarbooks>

Šefčík Ondřej 1997: Předslovanská toponymie českých zemí. Brno: unpublizierte Diplomarbeit an der Philosophischen Fakultät der Masaryk-Universität (FF MU).

Šmilauer Vladimír 1970: Labe a jeho rod. – Zpravodaj místopisné komise ČSAV XI/3, 1970, 404–407.

Štefáček Stanislav 2008: Encyklopedie vodních toků Čech, Moravy a Slezska. Praha: Baset.

Stüber Karin 1998: The Historical Morphology of n-Stems in Celtic: Maynooth: The Department of Old Irish, National University of Ireland.

Stückelberger Alfred / Graßhoff Gerd (Hgg.) 2006: Ptolemaios: Handbuch der Geographie. Griechisch – Deutsch. Einleitung, Text und Übersetzung, Index. 1. Teil: Einleitung und Buch 1–4; 2. Teil: Buch 5–8 und Indices. Basel: Schwabe.

144

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Elbe – zu den Quellen eines Hydronyms

Stückelberger Alfred / Mittenhuber Florian (Hgg.) 2009: Ptolemaios: Handbuch der Geographie. Ergänzungsband mit einer Edition des Kanons bedeutender Städte. Basel: Schwabe.

Tacitus Cornelius P. 1959: Germania, ed. E. Fehrle. Heidelberg: Winter.

Udolph Jürgen 1986: Zum Problem der auf *mъd-l- / *mъd-l- und *mod-l- beruhenden slavischen Appellativa und Namen. – Acta Baltico-Slavica 17, 1986, 295–307.

Udolph Jürgen 1990a: Die Stellung der Gewässernamen Polens innerhalb der alteuropäischen Hydronymie. (Beiträge zur Namenforschung: Beiheft Neue Folge 31). Heidelberg: Winter.

Udolph Jürgen 1990b: Zuflüsse zur unteren Elbe (von Seege und Stecknitz bis zur Mündung). (Hydronymia Germaniae, Reihe A, Lieferung 16) Stuttgart: Steiner.

Udolph Jürgen 1994: Namenkundliche Studien zum Germanenproblem. (RGA-Ergänzungsband 9) Berlin – New York: de Gruyter.

Unterman Jürgen 2000: Wörterbuch des Oskisch-Umbrischen. (Handbuch der italischen Dialekte 3) Heidelberg: Winter.

Vasmer Max 1986–1987: Ètimologičeskij slovar’ slavjanskich jazykov, I–IV, Übersetzung: O.N. Trubačev. Moskva: Progress.

Velleius Paterculus and Res Gestae Divi Augusti, edited and translated by Frederick W. Shipley. Cambridge (Mass.): Harvard University Press (Loeb Classical Library) 1924.

Velleius Paterculus a Florus 2013. Dvojí pohled na římské dějiny, přeložila Bohumila Mouchová. Praha: Arista/Baset.

Vries Jan de 1962: Altnordisches etymologisches Wörterbuch. Leiden: Brill.

Vondrová Marcela / Blažek Václav 2001: Slovanské archaismy a dialektismy v toponymii Čech. – Hladká Zdeňka / Karlík Petr (Hg.): Čeština – univerzália a specifika 3 (Sborník konference v Brně, 22.–24.11. 2000). Brno: Masarykova univerzita, 311–342.

Widmer Paul 2005: Der altindische urḱí-Typus und hethitisch nakkī-: Der indogermanische Instrumental zwischen Syntax und Morphologie. – Die Sprache 45/1–2, 2005, 190–208.

Zair Nicholas 2012: The Reflexes of the Proto-Indo-European Laryngeals in Celtic. (Brill’s Studies in Indo-European Languages and Linguistics 7). Leiden – Boston: Brill.

DANKSAGUNG

Dieser Beitrag entstand mit Hilfe der finanziellen Unterstützung der Česká grantová agentura (Nr. P406/12/0655).

Straipsniai / Articles

145

HARALD BICH LMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

Elbė: apie vieno hidronimo ištakas

SANTRAUKA

Straipsnio tikslas – apibendrinti svarbią istorinę informaciją, susijusią su hidronimu Albis / Elbe / Labe bei kitais hidronimais, padarytais su ta pačia šaknimi, aptarti žodžių darybos sunkumus ir galiausiai įvertinti įvairius etimologinius bandymus atsižvelgiant į semantinę tipologiją. Du sprendimai atrodo priimtinesni nei kiti: „baltoji“ etimologija, kurią pasiūlė Hansas Krahe, ir „lėtai tekanti“ etimologija, kurią pirmas pasiūlė, bet plačiau nei ištyrė Wolfgangas P. Schmidas.

Įteikta 2014 m. spalio 14 d.

HARALD BICH LMEIER

Sächsische Akademie der Wissenschaften

Arbeitsstelle Jena: Etymologisches Wörterbuch des Althochdeutschen

Zwätzengasse 12, D-07743 Jena

[email protected]

Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg

Orientalisches Institut, Seminar für Indogermanistik und Allgemeine Sprachwissenschaft

D-06099 Halle (Saale)

[email protected]

VÁCLAV BLAŽEK

Ústav jazykovědy a baltistiky,

Filozofická fakulta Masarykovy University

A. Nováka 1, CZ-60200Brno

[email protected]

146

Acta Linguistica Lithuanica LXXI