ZIGMAS ZINKEVIČIUS

Professor emeritus

Kutatási területei: balti nyelvészet, a litván nyelv története, dialektológia, onomasztika.

EGYES TULAJDONNEVEK ÉS KÖZNEVEK (SZAKKIFEJEZÉSEK) HELYTELEN HASZNÁLATA

Áttekintésünket hazánk történelmi nevének, a Litván Nagyfejedelemség – röviden LDK – használatával kezdjük, amikor Mindaugas, Gediminas és Vytautas koráról beszélünk, amikor Litvánia még teljesen önálló állam volt, nem pedig egy másik államnak, Lengyelországnak alárendelve, ahogyan az később, különösen a lublini unió után történt. Mindaugas és Vytautas államát a források királyságnak nevezik, uralkodóit pedig királyoknak. Az államot fejedelemségnek vagy nagyfejedelemségnek (akár nagy) nevezni annak lealacsonyítása, egyúttal a történelem meghamisítása. Leggyakrabban a lengyelek teszik ezt (még a történészek is), hogy Litvániát jelentéktelen államként tüntessék fel, holott akkoriban nagyobb területeket uralt, mint Lengyelország – ezek a területek idővel a Baltikumtól a Fekete-tengerig terjedtek. Hangsúlyozandó, hogy Litvánia akkor még teljesen önálló volt, senkinek sem volt alárendelve.

Litvánia lakóit ősidők óta litvánoknak nevezték. Létezett a lietuviininkai vagy a lietuv(i)nykai elnevezés is, amelyet az újkorban a Kelet-Poroszországból – a németek által uralt litván területről – áttelepült Kis- (Porosz) Litvánia lakóira, az etnikai litvánokra kezdtek alkalmazni. Sajtónkban azonban a kis-litvánok és az összes litván megnevezését gyakran összekeverik, pedig ezt nem kellene tenni. A két elnevezést nem szabad összemosni.

A litván helyett néha a lietuvaitis szót használják, lekicsinylő árnyalatú kicsinyítő jelentést tulajdonítva neki. A lietuvaitis szó azonban ősidőktől fogva más jelentéssel bírt: etnikai litván fiúgyermeket (nem pedig litván állampolgár fiát) jelentett. A szót ebben az értelemben kell használni, nem pedig a Litvánia ellenségei által kitalált jelentést tulajdonítani neki.

Az Aukštaičiai (Aukštaitija – új szó)⟧ elnevezésnek több jelentése van: a nyelvészek (a dialektológusok tájnyelv megnevezéseként használják) másként értik, mint a régészek. Ezért szükség esetén, a félreértések elkerülése végett, célszerű megadni, milyen értelemben használjuk, annál is inkább, mert ettől függ az e névvel jelölt terület nagysága. Az ókorban ez az elnevezés fiziográfiai jelentéssel bírt, és nem kapcsolódott sem a nyelvjáráshoz, sem az emberek etnográfiai sajátosságaihoz. Ez világosan

Įžvalgos / Insights

253

ZIGMAS ZINKEVIČIUS

Ez kitűnik Vytautas nagyfejedelemnek Zsigmond császárhoz írt, 1420. március 11-i leveléből. Ebben a levélben Vytautas Felső-Litvániához sorolja Litvánia felső részét (vagyis a Vilnius–Asmena-fennsíkot), Alsó-Litvániához pedig az alsó részt (vagyis a közép-litvániai síkságot a Nevėžis medencéjében). A Aukštaičiai és a Žemaičiai elnevezést fiziográfiai értelemben a Német Lovagrend krónikásai is használták, akik németre és latinra a litvániai felső (magasabban fekvő), illetve alsó (mélyebben fekvő) részként fordították.

Sem Vytautas, sem a Német Lovagrend krónikásai nem nevezhették Žemaičiai-nak a mai žemaičiai nyelvjárás területének litván lakóit, hiszen akkoriban ott kurók éltek.

Hangsúlyozandó, hogy a források a Felső-Litvániához tartozókat és az Alsó-Litvániához tartozókat egyaránt ugyanazon litván nép tagjainak tartják, akik ugyanazt a litván nyelvet beszélték. A források egyáltalán nem tesznek említést nyelvi különbségről. Az akkoriban még elmosódott volt.

A mai žemaičiai nyelvjárás később alakult ki. Kialakulásában döntő szerepe volt a kur nyelvi szubsztrátumnak. Ennek következtében a žemaičiai nyelvjárás nemcsak erősen elkülönült a litván nyelv többi nyelvjárásától, hanem maguk a žemaičiaiak is számos, a kurókra jellemző jellemvonást örököltek (például a makacsságot). Ezek a vonások idővel tovább fejlődtek, és eltávolították a žemaičiaiakat a többi litvántól. Végül ez vezetett az önálló, a litvánoktól különböző etnoszhoz tartozás tudatának megjelenéséhez.

Mindezek miatt a aukštaičiai és žemaičiai szavakat körültekintően kell használnunk. Hiszen a múltban nem azt jelentették, amit ma értünk alattuk. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, félrevezethetjük egymást, és elbeszélhetünk egymás mellett.

Mindenekelőtt mindig tartsuk szem előtt, hogy a žemaitis elnevezés a mai nyelvjárási területre kívülről került.

A Žemaičiai (Žemaitija, ahogyan az Aukštaitija is, új szó) elnevezés használatát tovább bonyolítja, hogy a 17. században a žemaičių kalbos néven a korabeli írott litván nyelv egyik változatát nevezték, amelyet a Žemaitijai püspökség vallási irodalmában használtak. Ennek semmi köze nem volt a mai žemaičiai nyelvjáráshoz; a közép-litvániai síkságokon (a Nevėžis medencéjében) beszélt aukštaičiai nyelvjárásból ered.

Mindez lehetővé tette, hogy a žemaitis szót többféleképpen értelmezzék; számos vitát váltott ki, sőt, mint említettük, oda vezetett, hogy a žemaičiaiakat külön etnikai egységként kezelték. Ezért ezt a szót igen körültekintően kell használnunk, nehogy egybemossuk a múltban vele jelölt, egymástól különböző – aukštaičiai és žemaičiai – nyelvi egységeket.

Az Aiščiai. etnonimát is óvatosan használjuk. Ne feledjük, hogy Tacitus ezen a néven a baltiak egyik törzsét nevezte, amely – a poroszokhoz hasonlóan – a nyugati baltiakhoz (nyelvészeti terminus) tartozott; nyelvük jelentősen különbözött a litvántól, ezért a kettő nem azonosítható.

Később az aisčiai szót kezdték az összes balti nép megnevezésére használni (Kazimieras Jaunius, Kazimieras Būga és mások). Ez a szó új, kibővült jelentése.

254

Acta Linguistica Lithuanica LXXII

Egyes tulajdonnevek és köznevek (szakkifejezések) helytelen használata

Mindezt szem előtt kell tartanunk, amikor ezt a szót használjuk. Máskülönben mesterségesen és feltétel nélkül litvánokká változtatunk egy történelmi nyugati balti törzset.

A Suvalkija tájnév akkor keletkezett, amikor létrehozták a Suwałki kormányzóságot. Korábban nem létezett ilyen elnevezés, bár néha tévesen igen régi névként beszélnek Suvalkijáról. Ezt nem kellene tenni.

A két világháború közötti időszakban szívesen írtak és beszéltek a suvalkijai nyelvjárásról, amely állítólag a litván köznyelv alapjául szolgált. Valójában suvalkijai nyelvjárás soha nem létezett. A litván köznyelv (különösen az írott nyelv) Kis-Litvániából (Porosz Litvániából) került át, és Nagy-Litvánia igényeihez igazították. Ezt a munkát nyelvészek végezték, közülük leginkább Jonas Jablonskis, akit méltán neveznek a litván köznyelv atyjának.

Suvalkiján kívül nagyjából ugyanebben az értelemben a Sūduva elnevezést is használják. Valójában Sūduva a nyugati balti törzsek (nyelvészeti szakkifejezés) egyikének neve volt; e törzs a jatving törzsszövetséghez tartozott, tehát meglehetősen távol állt a litvánoktól, ezért nem szabad őket feltétel nélkül azonosítani.

A régi Sūduva vidékének mai lakóit sūduviaiaknak nevezik. Ezt a nevet feltehetően valóban az egykori (ősi) sūduviaktól örökölték. Vitatott, hogy a mai sūduviaiak származásuk szerint mennyiben kapcsolódnak az ősi Sūduvához. Akárhogy is, nem szabad őket teljesen azonosítani az igazi (ősi) sūduviakkal, akik nyelvük tekintetében jelentősen különbözhettek a litvánoktól. Sajnos gyakran mégis ezt teszik.

Litvánia délkeleti részén található a dzūk nyelvjárás. Elnevezése a dz affrikáta kiejtéséből ered, amely a köznyelvi dž hang helyett áll, vagyis a dzūkálásból. Dzūkálás azonban nemcsak ennek a nyelvjárásnak a területén fordul elő, hanem jóval szélesebb körben.

Korábban nyugati (igazi) és keleti (vilniusi) dzūkokat különböztettek meg. Az így értelmezett keleti dzūk valójában nem nyugati (mint az igazi dzūk), hanem keleti aukštaitis vilniusi, aki csak valamelyest (ki jobban, ki kevésbé) dzūkál. Általában véve az úgynevezett keleti dzūkók nagyon különböznek az igazi dzūkóktól, ezért nem alkothatnak velük azonos nyelvjárást. Emiatt elvetették azt, hogy a dzūkálást a nyelvjárásokat elhatároló kritériumnak tekintsék. A sajtóban és a beszélt nyelvben azonban ezt gyakran figyelmen kívül hagyják: mindenkit dzūkónak tartanak, aki csak egy kicsit is dzūkál. Ez zavart okoz. Ezért a dzūkas szó használatakor körültekintőnek kell lenni.

Keleti szomszédaink a belaruszok. Ez egy új állam. Az ókorban (Mindaugas és Vytautas korában) ilyen állam még nem létezett. Az elnevezés alapjául a régi (kijevi) Rusz egyik területi nevének, a Fehér Rusznak a neve szolgált (nem a Oroszország, ezt az elnevezést akkor még nem használták).

A Belarusz elnevezést (a fehér + Oroszország szavakból, nem a Rusia szóból) a bolsevik uralom idején erőteljesen támogatták Litvániában, természetesen Oroszország imperialista törekvései miatt. Maguk a belaruszok államukat Беларусь néven hívják (a „Fehér Rusz” kifejezésből, nem a „Fehér Oroszország” kifejezésből). Mostanra az oroszok is ezen a néven kezdik hívni őket. Mi azonban valamiért továbbra is ragaszkodunk a szovjet elnevezéshez, a Belarusz névhez (benne az „Oroszország” szóval!), történelmileg

Įžvalgos / Insights

255

ZIGMAS ZINKEVIČIUS

téves. Így hát, ahogy a nép mondaná, „szentebbek lettünk a pápánál”. Ideje volna elgondolkodni azon, mivel váltsuk fel ezt a szovjetizmust, hogy ne sértegessük tovább szomszédainkat azzal, hogy országuk nevét Oroszországból eredeztetjük.

A távolabbi, Litvániával nem határos országok nevét nem közvetlenül, hanem közvetítő nyelveken keresztül vettük át. Jellemző példa erre: čigonai. Manapság megfigyelhető az a tendencia, hogy a čigonas szót az érintettek saját önelnevezésével, a romas szóval váltsák fel. Az efféle és hasonló változtatások általános bevezetését nem támogathatjuk, mert akkor a németeket doičiais, az észteket pedig a letteket követve igau­niais néven kellene említenünk, és így tovább. Egyedi esetekben természetesen szükség esetén használhatjuk a jelenlegi önelnevezéseket, de ezt körültekintően kell tennünk.

Itt csak azokat az elnevezéseket tárgyaltuk, amelyeket sokan helytelenül használnak. Az egyes személyek előforduló tévedéseit félretettük, hiszen még összegyűjteni sem lehet őket, nemhogy rendszeresen megvizsgálni. Nem foglalkozunk a vilniusi vidék (Vilnija) lakóinak megnevezésével kapcsolatos problémával sem, mivel ez összetett és erősen átpolitizált kérdés. Ez külön tanulmány témája. Ugyanez mondható el a Oroszország és Rusz, az oroszok és az oroszul beszélő személyek megnevezéseinek összekeveréséről, amely még a történészek beszédében is előfordul.

Beérkezett 2015. május 18-án.

ZIGMAS ZINKEVIČIUS

Justiniškių 41-24, LT-05127 Vilnius, Litvánia

[email protected]

256

Acta Linguistica Lithuanica LXXII