ROLANDAS KREGŽDYS

Litván Kulturális Kutatóintézet

Kutatási területek: az ősi balti vallás és mitológia, forráskutatás; a balti és más indoeurópai nyelvek összehasonlító nyelvtana, etimológia.

A BALTI MITONIMÁK EREDETE: NYUG. BALT. PARGRUBI(J)US (G[R]UBRIUM, PERGRUBRIUS STB.); LITV. MASELIS

A balti mitonimák eredete: nyugati balti Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Perg rubrius, stb.), litván maselis

Ö S S Z E F O G L A L Ó

A tanulmány a 16. század eleji nyugat-balti vallási és kulturális forrásban, a Sūduvių knygelė című műben említett Pargrubij (A, B), Pargrubius (B, C) mitologémák és változataik (Grubrium [A], Gubrium [C], Perg rubrius [D, ε] stb.), valamint a litván farsang egyik alakját megnevező maselis (LKŽe) megnevezés tényszerű és etimológiai elemzését nyújtja.

Röviden áttekinti a nyugat-balti kulturális forrás, a Sūduvių knygelė tényszerű adatainak sajátosságait, valamint Azazel jelenségét (a farsangi kecskemaszk jelentését).

K U L C S S Z A V A K: mitonima; teonima; szemitizmus; Sūduvių knygelė; Pargrubij, Pargrubius, Perg rubrius, Grubrium; maselis.

A N N O T Á C I Ó

A cikk a nyugati balti Pargrubij (A, B) / Pargrubius (B, C) mitologéma etimológiai elemzésével foglalkozik, beleértve annak alternatív alakjait: Grubrium (A), Gubrium (C), Perg rubrius (D, ε) stb., valamint a litván maselis mítosznévvel, amely jelentése: „farsangi alakoskodók ruhájába öltözött férfi”.

Rövid áttekintést is ad „A jatving könyvről” szóló tényanyagról, és bemutatja az úgynevezett Azazel-jelenséget (annak a helynek vagy „hatalomnak” a nevét, amelyhez az egyik

Straipsniai / Articles

9

ROLANDAS KREGŽDYS

az engesztelés napján a templomi szertartás során a kecskék közül az egyiket elküldik), vagyis a bűnbak motívumát, amely a Dictionary of Lithuanian Language című szótárban összegyűjtött adatokban tükröződik, és a nagyböjti böjtöt megelőző, három napon át tartó farsangi szokásokban is nyomon követhető; a böjt hamvazószerdán kezdődik (Litvániában húshagyókedden).

K U L C S S Z A V A K: mítosznév, istenségnév; hebraizmus; „A jatving könyv”; Pargrubij, Pargrubius, Pergrubrius, Grubrium; maselis.

0. BEVEZETÉS. A SZUDUVI KÖNYV TÉNYANYAGÁNAK SAJÁTOSSÁGAI. AZ AZAZEL-JELENSÉG (A FARSANGI ALAKOSKODÓ MASZKJÁNAK JELENTÉSE)

A nyugati balti kultúra egyik legjelentősebb (a tényanyag hitelessége szempontjából) forrása, a Szudovi könyv¹ (róla és az irodalomról bővebben lásd Kregždys 2009) adatai különös² jelentőségűek, mivel a balti vallás és mitológia későbbi korszakának számos kutatója (és gyakran alkotója, illetve a kabinetmitológia képviselője is) a szóban forgó írott emlék átdolgozására támaszkodott, egymás értelmezéseit idézve (például a tárgyalt istenségre vonatkozó adatokat Ingė Lukšaitė szerint Matas Praetorius „Johann Meletius [Malecki] és Martin Murinius ismereteire támaszkodva” közölte [MP I 645]). Következésképpen az egyetlen megbízható forrás, amelyre támaszkodhatunk a nyugati balti Pargrubi(j)us hiteles grafémaszerkezetének, illetve etimológiai fejlődésének, a mítosznév jelentésének (a rekonstruált szó szemantikai értéke meghatározásának fontosságáról bővebben lásd Bréal 1964: 48–56; Mailhammer 2013: 5–6, 2013a: 20, 23, 25, 27) és funkcióinak rekonstruálásakor, kizárólag a Szudovi könyv.

¹ Vagyis: A hitetlen szudovok bakáldozata mindazon szertartásokkal együtt, amelyeket végezni szoktak (Der ungläubigen Sudauen ihrer bockheiligung mit sambt andern Ceremonien, so sie tzu brauchen gepflegeth), 1520–1530 körül íródott. A névtelen mű német nyelvű keletkezési helye és pontos ideje szintén ismeretlen (BRMŠ II 123).

² Sajnálatos, hogy még ma is akadnak fiatal kutatók, akik rendkívül hanyagul viszonyulnak az írott források tényanyagához; példaként lásd Vytautas Rinkevičius (2015: 21) naiv állítását, miszerint „A Könyvecske kiadásáról és előszavának megírásáról (de nem feltétlenül magának a könyvecskének a szövegéről) Jeronimas Maleckis gondoskodott.” Az ilyen anakronisztikus állítások elkerülése érdekében hangsúlyozzuk, hogy Wilhelm Mannhardt (1936: 306) már a 20. század elején meggyőzően bizonyította, Ingė Lukšaitė pedig (BRMŠ II 125) a szövegkritikai elemzés elveire támaszkodva ismét alátámasztotta azt az állítást, hogy Jeronimas Maleckis csupán kiadta az addig több másolatban elterjedt, ismeretlen szerzőjű művet (bővebben lásd Kregždys 2009: 179–180).

10

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

Baltų mitonimų kilmė: vak. bl. Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Pergrubrius ir kt.); lie. maselis

Figyelmet kell fordítani e forrás egy különösen fontos ténybeli sajátosságára is – az adatok megbízhatóságának kritériumára, amelyet időrendi szempont alapján határozunk meg: az ismert (sajnos nem mind fennmaradt) 10 másolat (nagybetűkkel jelölve: A, B, C, D, E, F, G, H, J, K), az E másolat másodlagos ε változata, valamint az 5 utánnyomás (a, b, c, d, e) közül a legkorábbi kézirati példányokat, az A, B, C-t tekintjük megbízhatónak:

1) A, vagyis az I K folio 736^a. lapja; a szöveg a 724^a. laptól a 738. lapig terjed – ez a legértékesebb másolat³, amelyet hivatásos másoló készített (lásd még Kregždys 2009: 176);

2) B, vagyis az I E 36 folio 724^a. lapja, amelyet hivatásos másoló készített⁴;

3) C, vagyis a Cod. Guelf. 14. 11 Aug. 4 (lapok: fol. 1–17)⁵, lényegesen rosszabb minőségű: számos lacuna található benne, egyes oldalai pedig teljesen hiányoznak. Wilhelm Mannhardt (1936: 238–239) szerint értéke háromnegyedével kisebb, mint az A és B változatoké (lásd még a 6. jegyzetet).

A többi, vagyis a későbbi szerkesztésű – *R (D, E, F, G)⁶, J, valamint a legrégebbi és e csoportok hibrid változatát képviselő K másolatok, bár fizikai állapotuk jobb (nem mindegyik maradt fenn [lásd Kregždys 2009: 176–177]), a tényanyag szempontjából kevésbé megbízhatók, illetve a lehetséges újítások miatt, amelyeket a másolatokat készítő és az anyagot sajátosan értelmező mitológiakutatók alkottak⁷ (bővebben lásd Kregždys 2009: 176–183).

Így a másolatokban közölt információ megbízhatóságának kritériuma alapján az A, B és C másolatok tényanyaga a legértékesebb, illetve a leghitelesebb. Feltehetően erre kell támaszkodnunk a nyugati balti Pargrubi(j)us formális előalakjának rekonstruálásakor (illetve a teonima etimológiájának megállapításakor), továbbá az istenség funkcióinak és a nyugati balti panteonban elfoglalt lehetséges alárendeltségi helyzetének meghatározásakor.

³ A fóliót Kasparas Hennenberger számozta meg. Eredeti címe Der ungläubigern/Sudauen ihrer bock/heiligung mit sambt/andern Ceremonien/so sie tzu brauchen gepflegen; [725^a. lap]: Der Sudauenn/wourschaity, welcher/Ihren Bock heiliget. A második világháborúig Gdańsk városi könyvtárában őrizték, Gralath földbirtokos adományaként. Jelenleg a legértékesebb A másolat a LMAGBR-ben található (Ms. 1277; mkrf. sz. 716).

⁴ Der ungläubigen Su/dauen ihrer Bockheili/gung mit sampt an/dern Ceremonien so / sie tzu brauchen / Pflegenn; (725. lap) Der Sndauen wöursch/kaity, welcher ihren Bock heiligett. Ezt a másolatot Gdańsk városi könyvtárában őrizték, jelenleg a LMAGBR-ben található (Ms. 1271; mkrf. sz. 711).

⁵ Der Sudawen Bockheyligung und ander Ceremonien derselbenn, amelyet Németországban, a wolfenbütteli herceg August könyvtárában, a „manuscripta Augustea” című konvolútumban őriznek.

⁶ *Az R jelzés a későbbi korszak kéziratos változatait jelöli. W. Mannhardt (1936: 239–240) szerint ezek a másolatok szerkesztési szempontból a C másolattal vethetők össze, mivel azokhoz hasonlóan hiányzik belőlük a bevezetés és néhány rész.

⁷ Például a K másolat, vagyis az I E 20 folio (Pruische Chronica) szerzője – jelenleg LMAGBR (Ms. 1279; mkrf. nélkül) – egyes epizódokat jelentősen kibővít, és a korábban ismert információt sajátosan újraértelmezi. A benne szereplő istennevek és funkciók felsorolása különösen bonyolult, mivel több kéziratot vet össze, és megpróbál egyetlen változatot közölni.

Straipsniai / Articles

11

ROLANDAS KREGŽDYS

A jelen tanulmányban tárgyalt másik mitonima, a lit. maselis ‘farsangi szokások szerint beöltözött ember’ (LKŽe) eredetének kérdése Azazel jelenségével függ össze (lásd alább), mivel az ünnep idején a tél és kísérői udvarból való kiűzésekor minden elképzelhető rossztól igyekeztek megszabadulni, eredetüket nem saját tevékenységükhöz (vagyis belső oksághoz), hanem külső tényezőkhöz (vagyis idegenek befolyásához) kötve; vagyis a farmako (gör. φαρμακός), vagyis a bűnbak (más néven Azazel⁸) szertartásainak megnyilvánulásai ismerhetők fel⁹.

A lit. maselis mitonima eredetének elemzésekor hangsúlyozni kell, hogy „Bár a XVII–XVIII. századi írásos források nem említik az átöltözést, az akkori dokumentumok némelyikében található démonleírás (kiemelés tőlem – R. K.) nagyon közel áll a farsangi jelmezes alakjához” (Skrodenis 2009: 11). Következésképpen óvatosan feltételezhető, hogy a farmako jelenség (lásd róla a 8. jegyzetet) pejoratív konnotációt (és alighanem funkciót is) kölcsönzött a farsangi

⁸ A 200 bukott angyal egyik vezetőjének, Azazelnek (és változatainak: Hazazelis, Azaelis, Azozelis), azaz az óhéber עזאזל-nek az eredete mindmáig tisztázatlan; Azazel az Első Énók könyvében, vagyis az etióp könyvben szerepel (En I 12–36 [ez a második templom korára datált, az apokalipszis exegézisének szentelt legfontosabb művek egyike (lásd EJ VI 442–443, XIX 608 kk.)]). Ezért a mitonimát közszói eredetűnek tekintik; vö. a mitologéma etimológiájának különböző magyarázataival: 1. ‘szilárd + erős’; 2. ‘a kecske kiment’; 3. ‘eltörlés’; 4. ‘kecske + Isten’ (bővebben lásd Klein 1987: 468; Штейнбергъ 1878: 346]). Az emberek lányaira vágyott (En I 6.4), a férfiakat a hadviselés mesterségére, a nőket pedig az ékesítkezésre tanította (En I 8.1–2). A farmako funkció szerepel a rabbinikus irodalomban, az arámi nyelvű Bibliában és a Leviták könyvében (16.8–10, 21 [lásd Davidson 1971: 63; EJ II 763]); részletesebben lásd Harrison 1913: 45; Barton 1918: 186.

⁹ Hasonló szokások az indoeurópai népeknél is ismertek: például a hellének is követték ezt a hagyományt (bővebben lásd Harrison 1913: 44–45; Burkert 1977: 64–66; Cameron 2004: 181; Dougherty 2006: 20; Graf 2009: 76, 88; lásd még EJ II 763), csakúgy, mint a rómaiak (Dunstan 2011: 540; Kuiper 2011: 162; Malitz 2005: 69; lásd még Adkins, Adkins 2004: 325) és mások. Később ezt a jelenséget a zsidó nép kiirtásának igazolására használták fel (vö. például a Spanyolországból [1492-ben (Beker 2008: 90)], Prágából [1400-ban], Mainz városából [1420-ban, 1438-ban, 1462-ben] és más városokból, illetve országokból való kiűzésüket [lásd EJ VII 523]; az Orosz Birodalomban elkövetett pogromokat és a holokausztot).

12

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

Baltų mitonimų kilmė: vak. bl. Pargrub(i)us (G[r]ubrium, Pergrubrius ir kt.); lie. maselis

a szereplő – (?) a zsidó ¹⁰etiológiája¹¹, amelyet e vallás hívei hitelveinek profanizálása¹² határozott meg.

¹⁰ Stasio Skrodenio (2009: 37) ir Arūno Vaicekausko (2009: 92) teigimu, jie buvę vieni pagrindinių Užgavėnių persirengėlių, ypač Žemaitijoje. Plg. išskirtinį semitų tautybės žmonių demonizavimą Velykų šventės metu taip pat Žemaitijoje (plačiau žr. Skrodenis 2009: 11–12, 42), kuris, tenka apgailestauti, iki šiol puoselėjamas Pievėnuose (Mažeikių r.). Saugodami kryžių Nukryžiuotojo Jėzaus bažnyčioje, šio kaimo gyventojai, persirengę kariais ir „žydais“ / „velykžydžiais“, pastaruosius stengiasi nuvyti nuo sakraliojo objekto, kad jo nepagobtų ir nesutrūkdy­tų krikščionių dievo prisikėlimo. Patys to nesuvokdami, minėtos šventės dalyviai tęsia viduramžiais atsiradusią krikščionių kraujo difamacijos (judėjų religijos aspektu) antisemitinę tradiciją (žr. 12 išn.).

¹¹ A farsangi ünnep és a maszkok egyes kutatói, feltehetően azért, hogy igazolják az idegen szereplők nevetséges vagy megvetendő ábrázolását, ellentmondásos állításokat fogalmaznak meg, amelyek nyilvánvaló fantazmagóriákra utalnak, vö.: „<...> az „idegen” maszkok nem nemzeti hovatartozást jelöltek, csupán a miénk–idegen ellentét kiemelésének eszközei voltak. A „zsidó” <...> maszkok eredetileg nem valamiféle nemzeti karaktert jelenítettek meg; elsődleges jelentésükben mitikus képzet rejlik, amely földi vagy alvilági istenségekhez – ősök szellemeihez, a házat vagy a mezőket oltalmazó istenségekhez – kapcsolódik” (Skrodenis 2009: 39) // „<...> a zsidó, cigány és koldus szereplők olyan külsőt kaptak, amely etnikai vagy foglalkozási sajátosságaikat tükrözte” (Vaicekauskas 2009: 69). Az ilyen állítások csekély megalapozottsága a farsangi ünnep résztvevőinek viselkedésével érvelhető meg: a telet és kísérőit (a jelmezeseket) elűzték, vagyis a rossztól (Azazel jelenségétől) kívántak megszabadulni. Kétségtelen, hogy az idegen szereplők bevezetése késői fejlemény; alighanem a középkorban kialakult, a zsidó nép vallását és kultúráját rágalmazó értékelési ideológia eredménye (lásd a 12. jegyzetet). Vö. a farsangi zsidómaszk egyik sajátosságával, amely a keresztény vér rágalmazó meggyalázásához köthető: az orrba illesztett apró szöggel vagy tűvel a jelmezesek fájdalmasan megszúrták a falubeliek kezét, miközben megcsókolták azt (Vaicekauskas 2009: 92–93).

¹² A középkorban két alapvető, vallási indíttatású kritériumot fogalmaztak meg, amelyek a zsidók iránti gyűlöletet meghatározták: 1) Jézus Krisztus meggyilkolásával vádolták őket (lásd Beker 2008: 90); 2) a keresztény vér meggyalázásával vádolták őket, amely állítólag kétféle szertartáshoz kellett – 2a) azt állították, hogy Peszách (a zsidó húsvét, azaz óhéberül pēsah, illetve פֶּסַח ‘tavaszi ünnep, amelyet niszán hónap 15–21. napján [azaz március 10. és április 11. között] tartanak, megemlékezve a zsidók egyiptomi rabszolgaságból való szabadulásáról; a peszáchi áldozati állat [általában bárány, vö. óhéberül pēsahim, illetve פְּסָחִים ‘peszáchi áldozati bárányok, juhok; a Misna 3. traktátusa’ (Brown, Driver, Briggs 2000: 1980; lásd még EJ XVI 5–6) és mások’ (Brown, Driver, Briggs ibd.; lásd még EJ XV 678–683)]) elrabolnak és megölnek egy keresztény gyermeket (ez nyilvánvalóan téves utalás a zsidók által feláldozott peszáchi bárány vérére [vö. óhéberül dām, illetve דָּם ‘a peszáchi bárány vére’ (Brown, Driver, Briggs 2000: 535–538)], amelyet az áldozat bemutatásakor külön edénybe vagy serlegbe gyűjtöttek; vö. óhéberül saf, illetve סַף ‘tál, serleg’ [lásd Brown, Driver, Briggs 2000: 1705–1706]), vérét pedig a szertartási kenyér tésztájába öntik (vö. a lit. mācas 2 [általában többes számban] ‘húsvéti, búzalisztből készült, kovásztalan, vékony lepény [a zsidó vallási életben]’ [LKŽė] < jiddis mace, illetve מַצָּה ‘kovásztalan tésztából készült lepény, búza-, árpa-, tönkölybúza-, rozs- vagy zablisztből sütve; az egyetlen kenyérféle, amelyet Peszáchkor fogyasztanak’ ← óhéber maccāh, illetve מַצָּה ‘kovásztalan kenyér vagy sütemény’ [Weinreich 1977: 199; Brown, Driver, Briggs 2000: 1432; Klein 1987: 374; Wolf 1998: 62; lásd még Velikovsky 1952: 42; EJ XIII 689–690]); 2b) azzal is vádolták őket, hogy kötelet áztatnak a szent kereszt, az úrvacsora és a keresztény szentek képeibe, majd szögekkel szurkálják azokat, míg vérezni nem kezdenek (lásd Anglickienė 2004: 45; lásd még a 10. jegyzetet).

Straipsniai / Articles

13

ROLANDAS KREGŽDYS

1. NYUGATI BALT. PARGRUBI(J)US (G[R]UBRIUM, PERGRUBRIUS STB.) ETIMOLÓGIAI FEJLŐDÉSE

1A. A MITONIMA FORMAI ELEMZÉSE

A Sūduvių knygelėje közölt adatok megbízhatósági kritériuma alapján (lásd a 0. fejezetet) szükséges a teonimaváltozatok formai (illetve grafematikai) elemzésének elvégzése, vagyis a mitonima legrégebbi, illetve leghitelesebb szerkezeti alakjának elkülönítése, amely az A, B és C átírásokban tükröződik. A mű későbbi kéziratos változataiban előforduló mitonimaalakok eltérései fontosak a szó jellegzetes változásainak és szabályszerűségeik sorozatának megállapításához. Összesen 17 teonimaalakot említenek e forrásban (az átírásokban és az utánnyomásokban), ezek közül 3 hipokorisztikus alak (lásd a táblázatot)¹³.

A mitonima alakja

Az átírás / utánnyomás változata

W. Mannhardt művének oldalszáma / az átírás(ok) szerzője

Pargrubij

A, B

247 / hivatásos másoló

Pargrubius

B, C

247 / hivatásos másoló (A, B), ismeretlen (C)

Grubrium

A¹³

249 / hivatásos másoló

Gubrium

C

249 / ismeretlen

Pergrubrius

D, ε

246 / Johanas Freibergas (D), ismeretlen (ε)

Pergrubri

D, E, ε

247 / Johanas Freibergas (D), Christophas Janas von Weissenfelis (E), ismeretlen (ε)

Pergrubrium

*R, E, J, a

247, 249 / Christophas Janas von Weissenfelis (E), Matthaejus Waisselis (J)

Pergrubriūs

E

246 / Christophas Janas von Weissenfelis

Pergrubij

F

247 / Hansas von Kreytzenas

Pergrubium

F

249 / Hansas von Kreytzenas

Pergrubius

F, G, a, b, c, d

246, 247 / Hansas von Kreytzenas (F), Lukas Davidas (G)

Pergubri

J

247 / Matthaejus Waisselis

¹³ Viačeslav Ivanov és Vladimir Toporov (MHM II 302) valamilyen okból a Grubrium alak helyett saját maguk által kitalált ‡ Grubrius alakot adják meg, azt állítva, hogy késői írott forrásokban van följegyezve (azt azonban nem jelölik meg, melyekben), holott ez az alak nemcsak a Sūduvių knygelės átirataiban és újranyomásaiban nem szerepel, hanem a későbbi szerzők műveiben sem (lásd alább).

14

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

Baltų mitonimų kilmė: vak. bl. Pargrub(i)us (G[r]ubrium, Pergrubrius ir kt.); lie. maselis

A mitonima alakja Az átirat / újranyomás változata W. Mannhardt művének oldalszámozása / az átirat(ok) szerzője Pergubrium J 247, 249 / Matthaejus Waisselis Pergribrius J 246 / Matthaejus Waisselis Pergubrius K 246 / ismeretlen Guberium K 249 / ismeretlen Pergrubrij a, b, c, d 247

A tárgyalt mitonima grafematikai változatosságának nyilvánvaló sajátosságai alapján (csak ugyanazon kézirat s t r u k t ú r a i l a g d i f f e r e n c i á l t a l a k j a i t összehasonlítva [lásd a táblázatot]) azonosíthatók az exogén és endogén strukturális változások típusai (hangsúlyozandó, hogy ezek etiológiája lehet természetes, azaz a nyelvhasználók / az ősi vallás követői által feltételezett, vagy késői, a lapsus calami típusába, vagyis átírási hibák közé sorolható; pontos meghatározásuk alighanem nem lehetséges [lásd az 1. ábrát]):

I. exogén változások: I.1. aferézis (amely hipokorisztikumokat eredményezett): a) Grubrium A (↔ Pargrubij A) ← *Par-grubius (a szonáns epentéziséhez lásd a II.3.1. típust); b) Gubrium C (↔ Parogrubius C) ← *Grubium ← *Par-grubius (a szonáns metatéziséhez lásd a II.1. típust); c) Guberium K (↔ Pergubrius K [a szonáns metatéziséhez lásd a II.1. típust]) ← *Par-grubius (az epentézishez lásd a II.3.1. típust) ← *Pargrubi/īs (vö. Pargrubij A, B / Pargrubius B, C); II. endogén változások: II.1. távoli szonánsmetatézis: Gubrium C (← *Par-grubium [lásd az I.1. típust]) ↔ Pargrubius C ← *Pargrubi/īs (vö. Pargrubij A, B / Pargrubius B, C); II.2. távoli asszimiláció által kiváltott változások: Pergribrius J (← *Pergr-u-br-i-us [regresszív]) ↔ Pergubrium J; II.3. szabálytalan változások: II.3.1. járulékos (illetve etimológiailag nem indokolt) hangok epentézise: a) Guberium K ↔ Pergubrius K; b) Grubrium A (↔ Pargrubij A) ← *Pargrubius ← *Pargrubi/īs; II.3.2. hangok abszorpciója: Pergubri / Pergubrium J (↔ Pergubrium J) ← *Pergru-brius (vö. Pergribrius J [a távoli asszimilációhoz lásd a II.2. típust]) ← *Pargrubius (vö. Pargrubius B, C [a szonáns epentéziséhez lásd a II.3.1. típust]) ← *Pargrubi/īs; II.3.3. analógia által kiváltott változások: Pergubrius D, ε / Pergubriūs E / Pergrubri D, E, ε / Pergubrium *R, E, J, a / Pargrubij F / Pergubrium F / Pergubrius F, G, a, b, c, d / Pergubri J / Pergubrium J, Pergribrius J, Pergubrius K, Pergrubrij a, b, c, d ↔ Pargrubij A, B / Pargrubius B, C ← *Pargrubi/īs – az első összetevővel

Straipsniai / Articles

15

ROLANDAS KREGŽDYS

¹ SÉMA. ny. bal. Pargrubi(i)us (G[r]ubrium, Pergrubrius stb.) grafikai változatok rendszeres elterjedése

A tőmagánhangzó váltakozása –a- > –e- feltehetőleg az óporosz percunis ‘mennydörgés’¹⁴ analógiájára alakult ki, E 50 (e lexémáról lásd PEŽ III 265–266).

A mitonim alakváltozásainak megállapított szabályszerűségei alapján óvatosan állítható, hogy az összes tárgyalt alak egy *Pargrubī/is alapformát feltételez:

A későbbi szerzők (köztük a Sūduvių knygelės *R változatainak másolói [lásd a táblázatot]) a mitonim általuk értelmezett alakjait adják meg (néha megváltoztatva azok morfológiáját, illetve a szavakat az adott nyelv deklinációs rendszeréhez igazítva): Jonas Maleckis-Sandeckis a Pergrubrio alakot adja meg (dat. sg. [BRMŠ II 203]), Jonas Bretkūnas – a Pergrubrius alakot (nom. sg. [BRMŠ II 307]), Aleksandras Guagninis – a Pergrubiusa alakot (gen. sg.), a Pergrubi alakot (nom. sg.), a Pergrubios, Pergrubiusie alakokat (voc. sg. [BRMŠ II 482]), Motiejus Strijkovskis – a Pergrubius alakot (nom. sg.), a Pergrubiusa alakot (gen. sg.), a Pergrubios, Pergrubiusie alakokat (voc. sg. [BRMŠ II 512, 515–516]), Jonas Lasickis pedig a Pergrubrio alakot (dat. sg.), a Pergrubrij alakot (gen. sg.), a Pergrubrium alakot (acc. sg. [BRMŠ II 586]),

¹⁴ A Sūduvių knygelės hibrid K másolatában hangsúlyozzák, hogy a Pergrubrium volt a legnagyobb és leghatalmasabb isten, vö. „den grosten vnd mechtigsten got” (BRMŠ II 129, 144; lásd még az 1c. alfejezetet).

16

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

A balti mitonimák eredete: nyugati balti Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Pergrubrius stb.); litván maselis

Wolfgangas Christophoras Nettelhorstas – Pergubrio (abl. sg. [BRMŠ III 72]), Matas Pretorijus – Pergubrius (nom. sg.), Pergubrio (dat. sg.), Pergubrii (gen. sg.), Pergrubrius (nom. sg.), Pergubrio (dat. sg.), Pergubio (dat. sg.), Pergubrius (nom. sg.), Pergibrius, Pergubrii (gen. sg.), Perguberis (nom. sg. [az ünnep neve]) (BRMŠ III 104, 121, 134, 141, 142, 147, 179, 183, 197), Laurencijus Bojeris – Pergrubos (acc. pl. [BRMŠ III 456]), Gothardas Fridrichas Stenderis – Pergruhbis (nom. sg. [BRMŠ IV 199]). Teodoras Narbutas (1835: 58–61) nőnemű istenségneveket említ: Grubite / Pergrubie.

1B. NY. BAL. PARGRUBI(J)US (G[R]UBRIUM, PERGRUBRIUS STB.) ETIMOLÓGIÁJÁNAK LEÍRÁSA

Rimantas Balsys (2006: 57–60) labai išsamiai išvardija visus ligšiolinius mėginimus atskleisti aptariamos vakarų baltų dievybės vardo kilmę:

a) M. Pretorijus a Pergubrius alakot a következőből vezeti le: a1) litván ‡ paguberu¹⁵ ige (vö. „Wieszpatie, Dieve, pagu-/beru dabar lauka mana etc. pristok mus, i. e. Herr Gott, jetzt he-/be ich an oder wil {be}arbeiten meinen Acker” / „Uram, Istenem, most kezdem vagy szándékozom megművelni a földemet” [MP III 500–501; lásd még BRMŠ III 183, 289]); a2) a „desideratív ige” Per gū berū (vö. „perguberu dirwą” / „Ich will jetzo den Acker durcharbei-/ten lassen” – „Most meg akarom műveltetni a földet”; „pergubyk tą žemę” i. e. „Arbeit mir die Erde gutt durch” – „Műveld meg nekem alaposan azt a földet”; „pergubyk, iszgubyk / man gerrai”, „Knete ihn woll durch” – „Gyúrd át jól” (MP III 264–265; lásd még BRMŠ III 141, 256);

b) Simonas Daukantas (1993: 78) mitonimą interpretuoja kaip verb. lie. perėti ir sub. lie. grūdas dūrinį;

c) T. Narbutas (1835: 58), priskyręs sūduvių dievą lietuvių dievėms (žr. 1a poskyrį), nurodo savo paties sukurtą prolytę ‡ Grubios „ogrod kwiatowy i owocowy“;

d) Algirdas Julius Greimas (1990: 454–455), besiremiantis Mikalojus Akelaičio spėjimu apie galimą mitonimo sąsają su verb. lie. grubtie ‘grubti’ (beje, pastarojo autoriaus kažkodėl nemini), teigia, kad dievybės vardą reikia kildinti iš sub. lie. grubas ‘paprasčiausias gruodas, nuo šalčio sukietėjusi žemės luoba, susidariusi sušalusio vandens – pašalo – dėka’;

¹⁵ I. Lukšaitė szerint (MP I 645) M. Pretorijus nem közölte azt a litván szót, amely alapul szolgálhatott volna a Pergubrius mitonimának.

Straipsniai / Articles

17

ROLANDAS KREGŽDYS

e) Simonas Stanevičius (1967: 257), bene vienintelis senosios kartos tyrėjų, pamėgino ieškoti žodžio kilmės prado, lygindamas prūsų sintagmą pergubuns wirst ‘turi ateiti, ateis’.

R. Balsys (ibid.) által felsorolt, e mitonima eredetére vonatkozó leírásokon kívül megemlítendő V. Ivanov és V. Toporov (MC 428) feltevése is, akik a népi etimológia elveit alkalmazva (vagyis a szavak hangzásbeli hasonlóságára, nem pedig nyelvészeti elemzésre támaszkodva) a tárgyalt mitonimát állítólagosan alapjául szolgáló partitivusi homofónokkal hozták összefüggésbe: sub. lie. grùblas ‘csomó; egyenetlenség, megkeményedés, durvaság; rög’ (LKŽe), adj. lie. grubùs ‘megkeményedett, merev; egyenetlen, rázós (általában útról); nagy szemű, durva; udvariatlan, faragatlan, nyers’, grublùs ‘durva, egyenetlen’ (LKŽe).

Hangsúlyozandó, hogy a teonima Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Pergrubrius stb.) eredetének feltárására tett valamennyi kísérlet aligha hihető (némelyikük – különösen a koraiak – a fantazmagóriák közé sorolható, mivel szerzőik [M. Pretorius, T. Narbutas] által kitalált szavakkal érvelnek), hiszen az előalak rekonstrukciója nem nyugati (kivéve S. Stanevičius, sajnos munkájában, illetve etimológiailag megalapozatlan feltevését [lásd korábban]), hanem a keleti balti nyelvek állítólagos rokoni megfelelései alapján történik (erre R. Balsys [2006: 58] is felhívta a figyelmet).

Az eddig teljesen tisztázatlan eredetű Pargrubij mitonima etimológiai fejlődésének megfejtésére tett legújabb kísérlet (lásd Blažek, Bětáková 2012: 80, 2014: 345–356) a porosz nyelv adataira támaszkodik. Sajnos teljesen sikertelen, mivel a feltevés szerzői tévesen értelmezik a Semba¹⁶, illetve a szudóviai nyelvjárásra jellemző dialektális sajátosságokat: „The root *grub- might come from the Baltic root *grāb- <...>“ (Blažek, Bětáková 2014: 346).

E porosz nyelvjárási övezetre jellemző balti *ā > ū változás csak labiális és veláris mássalhangzók után megy végbe (Būga III 106; Mažiulis 2004: 17–18), szonoránsok után (azaz r, l, m, n) nem. Ezenkívül a hipotézis szerzői (Blažek, Bětáková ibid.) nem megfelelően értelmezik annak a porosz szónak a szerkezeti sajátosságait, amelyre támaszkodva az új lexéma-etimológiai sort megfogalmazzák: hosszú magánhangzós nyugat-balti *grāb- ‘gyertyán’ gyököt rekonstruálnak, holott a porosz wosigrabis ‘kecskerágó’ E 611 ezt tükrözi

¹⁶ 1257-ben a keresztesek leigázták Sembát, ahová (annak északnyugati részébe) a nagy porosz felkelés leverése után, 1283-ban 1600 szudóviait telepítettek át az igen kegyetlenül feldúlt Szudóviából. A szudóviaiak második áttelepítési szakaszában további 1500 embert költöztettek át abba a területbe, amelyet ettől fogva „Szudóviai zugnak” kezdtek nevezni (Mažiulis 1966: 23; MP I 683; Dini 2000: 217), és ahol a jatvingok egészen a XVI. század végéig éltek (Brückner 1904: 29) (Dusburbietis 2005: 275; lásd még Kregždys 2009: 184). Feltételezik, hogy a Szudóviai könyvecske megírását össze kell kapcsolni a régi hit emlékeiről híres pogány Semba keresztény hitre térítésével (Stanevičius 1967: 604), mivel már Erasmus Stella (2004: 58) is azt állította a De Borussiae antiquitatibus (1518) című művében, hogy a szudóviaiak különösen vallásosak voltak. Feltételezik, hogy a XVI. század elején e balti törzs képviselői még ápolták a régi balti vallást (BRMŠ II 33; Stanevičius 1967: 604; lásd még Kregždys 2009: 181, 183).

18

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

Baltų mitonimų kilmė: vak. bl. Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Pergrubrius ir kt.); lie. maselis

a második összetételi tag gyökének rövid ¹⁷ā magánhangzóját, azaz a nyugat-balti *grābas ‘gyertyán’ alakot (PEŽ IV 265). Ezen okokból kifolyólag lehetetlen a hipotézis szerzői által javasolt további kapcsolatot a porosz mitologéma és az italikus *Grābobius teonima között feltételezni.

Az 1a. alfejezetben megállapított, a mitonima szerkezeti változásaira vonatkozó szabályszerűségek, valamint a Szudóviai könyvecske kéziratos változatai adatanyagának megbízhatóságát értékelő kritériumok (lásd a 0. alfejezetet), továbbá az istenség funkciójának etiológiai fejlődése és az indoeurópai népek feltételezhető mitológiai-vallási kongruenciája (lásd az 1c. alfejezetet) alapján óvatosan feltehető, hogy a rekonstruált nyugat-balti alak, *Pargrubi/īs ‘az isten, aki elűzi a telet, előidézi a levelek és a fű növekedését, és jó termést biztosít’ (a jelentéshez lásd az 1c. alfejezetet), a tatpurusa típusú összetételt tükrözi, amely a baltiak egyik főistenének, Perkūnasnak a jelzőjét rejti:

nyugat-balti *Pargrubi/īs ‘az isten, aki elűzi a telet, előidézi a levelek és a fű növekedését, és jó termést biztosít’ ← nyugat-balti *Gar-brubi/īs (az első összetételi tag kezdő g- / b- hangjainak metatézisével¹⁸, amelyet a fonetikai megvalósulás ingadozása¹⁹ okozott; vö. porosz személynév: Bogatini 1239 ‘igen befolyásos warmiai család; generatio valde potens in Warmia’ → porosz személynév

¹⁷ Ellenkező esetben az Elbingi szójegyzékben a porosz ‡ wosi-gr-o-bis / ‡ wosi-gr-oa-bis alakot jegyezték volna fel (lásd PEŽ I 411–412), mivel ebben a pamėdėni nyelvjárási forrásban a balti *ā hangot o vagy oa grafémával jelölik (Mažiulis 2004: 17).

¹⁸ Az ilyen változást (amely nemcsak a nyugati, hanem a keleti balti nyelvekre is jellemző; vö. [a] a lie. Atlaibos teonimát ← *lai-ta-bas [az első két összetételi tag metatézisének típusa] < sub. lie. laitas ‘csépelt csűr- vagy szoba-padló, alap; a kemence alja, alapja stb.’ + sub. lie. lābas ‘jólét, haszon; jóság; vagyon, kincs, javak stb.’ ⇒ [tatpurusa összetétel] *Laitalabas/īs ‘a csépelt padló javai ↔ a csépelt [feltehetően csűrbeli] padlóra szórt gabona istensége ↔ csűrbeli’ [bővebben lásd Kregždys 2011: 109–111]; [b] a lie. Chaurirari ‘a lovak istene’ teonimát ← *Kauriraris ‘uo.’ ← a nomen proprium [teonima] lie. Kaukarus 598₁₂ [Kaukarius] ‘a hegyek istene; Berg Gott’, amelyet Jokūbas Brodovskis említ [JBŽ II 175, III 364; bővebben lásd Kregždys 2010: 64–65] stb.), feltehetően a tabujelenség is előidézhette; vö. a lie. Jagaubis ‘Vulcanus; Ugnis szwęnta; Feuer-Gott’ teonimát (Jokūbas Brodovskis szótárában említve) ← *Jaugabis ‘uo.’ ← Gabājūjis ‘a magtár istene, házi szellem, gabvartas’ (Mierzyński 1900: 51; Būga I 210–211; LKŽe; e istenségről lásd még Kregždys 2012: 108) // ókelta Tanaro ‘a villám istensége; Jupiter tonans’ ↔ gall Taranis ‘uo.’ (Delamarre 2003: 290; Matasović 2009: 384; lásd még Калыгин 2006: 143–144).

¹⁹ Ezt a mitonima szerkezeti sajátosságai, vagyis az egyes szonoránsok és/vagy ezek kapcsolatai idézhették elő. Az általuk okozott metatézis nemcsak a balti nyelvekre jellemző (vö. porosz személynevek: Perbande 1370 ↔ Prebande 1393 [Trautmann 1974: 76 (hasonló változású helynevek példáit lásd Gerullis 1922: 224; Przybytek 1993: 197, 255; Blažienė 2005: 17, 356)], lásd még SEJL 196, 206, 218, 223, 247, 360, 463, 501, 507, 517, 535 stb.), hanem más indoeurópai nyelvekre is (lásd Gamkrelidze, Ivanov I 96, 128, 207, 816), például az italikus nyelvekre (lásd Vaan de 2010: 63, 76, 139, 407, 497).

A szórványos változás lehetősége sem zárható ki (vö. lie. nyj. limiņš ‘a kézimalom forgatására szolgáló rúd’ [DvŽ I 363] ← lie. mi-liņš ‘a házi kézimalom forgatására szolgáló pálcika’ [LKŽe]); vö. a lie. Metelỹs víznév (Seirijai – Lazdijai járás), amelyet mindmáig feltehetően tévesen a lie. mėsti ‘messzire, felfelé, lefelé dobni; valamivel célba dobni; versengés közben valamit messzire dobni; eltávolítani, félretenni (ami fölösleges, alkalmatlan); vízbe engedni, leereszteni (hálót, horgászbotot, horgonyt); kiengedni a kézből, hogy leessen; kirakodni, kiüríteni (megrakott szekeret) stb.’ (LKŽe) igéből származtatnak, azt állítva, hogy „Metelys – ez »elágazó,»

Straipsniai / Articles

19

ROLANDAS KREGŽDYS

Gobatini „u. a.” [SRP I 63, 680; Trautmann 1974: 19; lásd még Gerullis 1922: 21], továbbá vö. óporosz perdwibugūsnan ‘bánatot’ III 55_20–21 ← óporosz ige *dvibugū- ‘kételkedni’ ← óporosz *dvigubū- ‘u. a.’ [PEŽ III 261; lásd még Smoczyński 2005: 98]; 2. a *b- > p- sporadikus vokalizációtlanodása, vö. óporosz személynév Bandune → óporosz személynév Pandune, óporosz személynév Boysite 1383 → óporosz személynév Poysite, óporosz személynév Bvnse 1385 → óporosz személynév Pvnse, óporosz személynév Pandike ↔ óporosz személynév Bandike [Trautmann 1974: 17, 19, 21, 74], továbbá vö. a sembai nyelvjárás óporosz poklusman ‘engedelmesen’ III 41₁₆ ↔ óporosz boklusmans ‘engedelmeseket’ [PEŽ III 311–312], amelynek domináns státuszát a mitonimának az óporosz percunis ‘mennydörgés’ E 50 szóval való kapcsolata határozhatta meg [lásd még 14. jegyz.]) ← nyugat-balti *Gar-bruvi/is (a [második] -b- < -v- váltakozása regresszív, disztanciális hasonulás következtében, vö. más eredetű váltakozások: óporosz helynév Bawand 1283 ← óporosz helynév Babant 1388, óporosz helynév Curwin 1405 → óporosz helynév Cur-ben [Gerullis 1922: 18, 77; további példákért lásd Gerullis 1922: 220]²⁰) ← nyugat-balti *Gar-burvi/is (az -ru- < -ur- metatézisével, vö. óporosz személynév Bruteno, Brutteno, Brude-no, Bruteni ‘Vaidutis testvére, a poroszok legfőbb papja [VI. század]’ [lásd BRMŠ II 47, 52–54, 56–59, 61, 64, 67, 68, 70, 75, 76; lásd még Kregždys 2012: 30; 22. jegyz.]²¹

¹⁹ iššimtes ežeras““ (Vanagas 1981: 212–213; dar žr. Tamulaitienė 2014: 289), nors tokį spėjimą paneigia ežero kartografinis vaizdas.

ÁBRA. A Metelys-tó térképészeti vetülete (lásd https://www.google.lt/maps/place/Metelys/) Óvatos feltevésként felvethető, hogy ez a víznév metatézises típusú, vö. a lie. folyónévvel Temelys (Gudžiūnai – Kėdainiai járás), amely a lie. temà főnevet tükrözi: ‘4 ‘a nap sötét szakasza, az este vagy az éjszaka állapota’ (ez a jelentésváltozat Šiauliai és Alytus járásában [és másutt] használatos, vagyis a vizsgált hidronimák lokalizációja mellett [LKŽė]); a *-eli̯ō- képzővel (lásd róla Skardžius I 175–178), és a *‘sötét, -i folyó / tó ← árnyékos helyen folyó folyó, ott elterülő tó’ archiszemát feltételezve, a t-m- > m-t- szerkezeti elemek váltakozása révén jött létre.

²⁰ Dar plg. iki šiol neaiškios kilmės (Vanagas 1981: 55) hidr. lie. Babùlis up. (Alanta [Molėtų r.]) galimą raidą, suponuojant metatezę ir priebalsių asimiliaciją: *Ba-pu-lis ← hidr. / top. lie. Bālu-pis b., pv. (Saločiai [Pasvalio r.] – LVŽ I 351).

²¹ Lásd még Šimėnas 1994: 18kk.; Stela 2004: 23, 87, 109, 111; Beresnevičius 1995: 77 kk., 2004: 66, 108–109, 181, 219–220, 253; Dini 2014: 280.

20

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

A balti mitonimák eredete: nyugat-balti Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Pergrubrius stb.); litván maselis

←²²? óporosz személynév *Burtenas/–is *‘az, aki jósol, titokzatos jeleket magyaráz, illetve jövendöl’ = ‘pap’ ← óporosz melléknév *burtenas *‘jóslásra szánt, jóslási’ [az -en- képzővel (bővebben lásd Trautmann 1974: 167–168; lásd még Mažiulis 2004: 27)], továbbá vö. óporosz személynév Perbande 1370 ↔ Prebande 1393 [Trautmann 1974: 76; lásd még 19. jegyz.]), vö. óporosz helynév Burwitte 1292, Borowiten 1301, Borwite 1315 (~ kúr személynév Burwe 1571 [ПЯ I 267]) (Gerullis 1922: 24) ←²³ óporosz garrin²⁴ ‘fa’ III 105₈ (~ óporosz garian ‘u. a.’ E 628 [PEŽ I 326–327]) + óporosz *bury- *‘jóslás, jövendölés; jel’ (ПЯ I 266, 267–268), ami a *Gar-burvi/īs alak protoszemémáját *‘fa – jós, jósló fa’ feltételezi; ez a mennydörgés/ villámlás indoeurópai istenének egyik legrégebbi, szokásos és hieroforikus (vagyis a pap/papnői tevékenységgel összefüggő) funkcióját tükrözi: a famotívum (tölgy [lásd a 2. ábrát]) szerkezeti elemeinek (leveleinek) megfigyelésén és értelmezésén alapuló mantikát (lásd az 1c alfejezetet; a 2. ábrát).

1C. A NYUGAT-BALTI PARGRUBI(J)US (G[R]UBRIUM, PERGRUBRIUS STB.) FUNKCIONÁLIS ATTRIBÚCIÓJA ÉS MÁS INDOEURÓPAI NÉPEK LEHETSÉGES MITOLÓGIAI MEGFELELŐI

A Szudáviai könyvecske említi a nyugat-balti isten, Pargrubi(j)us fő funkcióját (a másodlagos, illetve későbbi szerzőktől származó értelmezések elemzése aligha értelmes

²² E mitonima (amely a VI. századra, azaz 521-re datálható [lásd Beresnevičius 1995: 85]) etimológiáját mindeddig nem tárták fel, mivel Vytautas Mažiulis nem említi a PEŽ-ben, Vladimir Toporov (ПЯ V 423) pedig csupán a poroszországi Brutnino falu nevével veti össze, amely talán eredetét tekintve a poroszok legfőbb papjának nevéhez kapcsolható. A szó (etnonima) fejlődéséről Zenonas Ivinskis (LE XXIV 170) igen merész, ám teljesen valószínűtlen leírást ad. Marta Eva Běťáková és Václav Blažek (2012: 49) később újraértelmezte ezt, rekonstruálva a *Prutenis / *Prutenas alakot és a *Prutenia ‘Poroszország’ névadó alakot. Ez a feltevés megfontolható volna, ha szerzői nem a poroszok lakta terület késői latin elnevezéséből indulnának ki (amely a Német Lovagrend okleveleiben tűnik fel először [lásd Kuzavinis 1964: 5], azaz a XIII. századtól), vagyis a Pruthenia alakból (lásd Kabelka 1982: 42), hanem a poroszból (kezdetben nyilván csak Pomesaniából [Būga III 120]), azaz az óporosz *Prūsā ‘Poroszország, Poroszföld’ alakból (PEŽ III 360), amely alapul szolgálhatott volna az óporosz személynévhez: *Prūsenis ‘Brutenis’; ilyen alak azonban nincs adatolva. Következésképpen a fent említett hipotézis alapvetően téves.

²³ Talán óvatosan rekonstruálható az óporosz személynév alapformája is: *Gar-burti/īs (a [második] -b- sporadikus < -t- < *Gar-burti/īs változásával), vö. óporosz személynév Burthe (Trautmann 1974: 21; lásd még ПЯ I 266–267) < óporosz *burt- *‘jóslás, jövendölés; jel’ alapján, a t > b váltakozásának nyomait azonban a porosz írásos emlékekben és az onímiai írásmódokban eddig nem sikerült kimutatni.

²⁴ A kiesett kötőhangzóval vö. óporosz kellaxde ‘dárdanyél’ E 423 ← óporosz *kel’ā-lagzdē ‘u. a.’ (PEŽ II 160).

Straipsniai / Articles

21

ROLANDAS KREGŽDYS

a fantazmagória státusza miatt [az indokokat lásd a 0. alfejezetben; lásd még Vėlius 2012: 346, 349; Beresnevičius 2004: 184]):

der lest wachsen laub und gras (BRMŠ II 128), azaz „növekedésre készteti a leveleket / lombot és a füvet”,

nem pedig „leveleket és füvet növeszt” (BRMŠ II 144), ahogyan Vytautas Balašaitis és Sigitas Plaušinaitis fordítja, valamint

du treibest den winter hinweg und gibst In allen landen laub und gras (BRMŠ II 130), azaz „elűzöd a telet, és az egész vidéken leveleket / lombot és füvet adsz”,

vö. „elűzöd a telet, és az egész vidéknek visszaadod a leveleket és a füvet” (BRMŠ II 145). Vagyis az isten feladata a növekedés ösztönzése (illetve az életciklus előjátékának előidézése), nem pedig a teljes növekedési folyamat irányítása (az isteni funkció időtartamának jelentőségét A. Greimas [1990: 463] különösen hangsúlyozza, amikor azt az istenek uranisztikus és chthonikus csoportokba sorolásának egyik indokaként értékeli); vagyis kétség sem fér ahhoz, hogy a forrásban leírt istenségnek legalább formálisan uranisztikusnak kell lennie (nyilvánvalóan Perkūnasnak, a földet villámmal életre keltő istennek egy jelzőjét tükrözi), nem pedig chthonikusnak (a balti istenségnek ez a funkciója alighanem rendkívül archaikus, ezért csak rekonstruálható, vö. Perkūnas szarvas alakjának igen ősi képzetével [bővebben lásd Kregždys 2012: 138]), ahogyan azt egyes kutatók a BRMŠ pontatlan fordítására vagy saját értelmezésükre támaszkodva állítják (lásd Vėlius 1983: 58, 62; Laurinkienė 1990: 118, 120).

V. Toporovas (Топоров 1972: 303–304; Toporov 2000: 15–16, 24–30; Топоров II 235, 238, 253) itin daug dėmesio skyrė baltų dievų sąrašų lyginimui, lyg tai lemtų aptariamų dievybės funkcijų nustatymą. Dar kiti tyrėjai (žr. Greimas 1990: 454; Puhvel 2001: 226; Baldžius 2005: 459; Dini 2010: 105) apsiriboja abstrakčios pavasarinės augalų vegetacijos funkcijos konstatavimu (plg. „<...> Pergubris atrodo tik kaip specializuoto pavasarinio Perkūno epitetas“ [Greimas ibd.]; „Pergrubius, è il dio preposto in varie fonti alla vegetazione e connesso al rigoglio primaverile“ [Dini ibd.]), nors Sūduvių knygelėje nurodoma, kad šiai dievybei aukota ne tik pavasarį, t. y. „<...> prieš išeinant su plūgu į laukus.“ (BRMŠ II 144–145), bet ir rudenį, nuėmus derlių resp. „<...> po rugpjūčio.“ (BRMŠ II 145; dar žr. Balsys 2006: 60). Jonas Balys (JBR II 344), tiesa, abejodamas, nurodo derliaus ir vaisingumo funkciją (dar žr. Balsys 2006: 62), Gintaras Beresnevičius (2004: 196) – darbo dievo veiklos sritį. Kiti tyrėjai (žr. Kolczyński 1996: 83–84) konstatuoja, kad dievybės funkcinė apibrėžtis yra visiškai neaiški.

22

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

A balti mitonimák eredete: nyugati balti Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Pergrubrius stb.); litván maselis

Az 1b alfejezetben bemutatott mitonima-etimológiai fejlődés alapján (ha helyes), alighanem téves volna azt gondolni, hogy a Sūduvių knygelė című műben említett Pargrubij teonim funkciói és neve között alkalmi, reminiszcens, nem pedig genetikai kapcsolat áll fenn. Két fitonima (a leveleké és a fűé, nem pedig a rügyeké, a virágoké vagy a gyümölcsöké) kiemelése a balti mennydörgés-/villámistennek, Perkūnasnak a totemállattal – a tölggyel – összefüggő, rendkívül archaikus kultuszát is tükrözheti (az újonnan megállapított etimológiai láncra és a korábban ismert adatokra egyaránt támaszkodva; vö. balti *perkūnas = *Perkúnas ‘a mennydörgés / villám istene’ ← balti melléknév *perkúnas ‘az, ami Perkūnas fájához [a tölgyhöz] tartozik’ < balti *perkus ‘Perkūnas fája = a tölgy’ [lásd Berneker 1896: 312; PEŽ III 265–266; lásd még Караповъ 1913: 92–93]), az imádat maradványait.

Simonas Grunau (1876: 69) Kronikoje (dėl jo veikalo duomenų patikimumo žr. Beresnevičius 2004: 78–81; dar žr. Kregždys 2009a: 131–135) mini svarbų vakarų baltų sakralinių apeigų faktą: prūsai aukojo Perkūnui ožį, o jo mėsą kepė ant ąžuolo lapų: „Zum ersten nam der crywe kyrwaito einen bock und den vor der eichen todte vor allir sunde willen, und dis fleisch mit anderem zu Rickoyto vor der eichen britten mit den blettrn von der eichen <...>“ (dar žr. Mannhardt 1936: 225; Beresnevičius 2004: 78). Minėtina, jog keltai tikėjo, kad deginamų ąžuolo lapų dūmai apvalo vietą, kurioje vyksta šventosios apeigos (žr. Phythyon, Soesbee, Bennighof 2002: 92). Slavų kraštuose, norėdami apsaugoti ligonius nuo blogio, smilkydavo juos deginamų ąžuolo lapų ir šakų dūmais (СД II 145). Armenai sergančiajam duodavo ąžuolo pelenų antpilo (Ананикян 2010: 28–29).

Pasakodamas apie dievo Patulo (Patollo) galias ir aukas jam, S. Grunau (1876: 95) atskleidžia labai svarbų religinį apeiginį ypatumą – Romovės šešių uolekčių storumo žiemą ir vasarą žaliuojantis ąžuolas (apie jį dar žr. Kregždys 2009a: 133, 135, 137, 141, 156–157, 159, 168) buvo naudojamas baltų pamirštai toteminei mantikai resp. pranašavimui / b ū r i m u i: „Darumb mit namen nicht lange geharrret, man qwam ken Rickoiot und gab eim waidl otten ein gobe, und dieser im schnet eine wunden in den arm, domit das blut herausliff, noch welchem man horte ein b r u m m e n i n d e r e i c h e n, und dis war ein zechen, und es solt vorricht sein, und qwam dornoch nimmer wider und spuchte.“, t. y. „Tada žmogus ilgai nedelsęs eidavo į Rikojotą (Rickoiot), duodavo vaidilučiui (waidl otten) dovaną, o tasai rėždavo jam žaizdą į ranką, kad kraujas ištrykštų, po to pasigirsdavo m u r m e s y s ą ž u o l e, ir tai būdavo ž e n k l a s, kad susitaikyta, ir tasai dievas niekad nebeidavo vaid entis“ (BRMŠ II 112).

Nem kétséges, hogy S. Grunau említette morajlás a tölgy leveleinek susogása (lásd a 2. ábrát); ennek rendkívüli jelentőséget tulajdonítottak a hellének, akik hittek mantikus (illetve jósló / jövendőmondó) erejében. Épeirosz északi részén, Dodónéban az ókori görögök az agrárfunkciójú (gör. Ζεὺς χθόνιος [lásd Зайцев 2005: 78]) és mantikus funkciójú alvilági Zeuszt (gör. Ζεὺς καταχθόνιος [lásd Нильссон 1998: tisztelték.

Straipsniai / Articles

23

ROLANDAS KREGŽDYS

34, 143]), amelynek orákulumát – a szent tölgyet (ἡ παλαιὰ φηγός) – egyes kutatók Hellász legrégebbi szakrális szertartási helyének tartják (bővebben lásd Harrison 1913: 22, 31, 34; Lhôte 2006: 49–56). Erre a helyre azok a hellének zarándokoltak el, akik meg akarták tudni a jövőt, el akarták nyerni az istenek jóindulatát stb. A jóslatokat papok és papnők mondták, akiket az írott források több hieronimonnal neveznek meg: 1) gör. ἀνιππόπους ‘Zeusz dodónéi orákulumának papja ↔ aki nem mossa a lábát’; 2) gör. Σελλοὶ ἀνιππόποδες ‘Dodóna őshonos lakói, akik gondoskodtak Zeusz orákulumáról ↔ akik nem mossák a lábukat’; 3) gör. Τόμουροι ‘Dodóna Zeusz-papjai’ (←? *Τομάρουροι [Chantraine IV¹ 1124) [a -άσ- tőbeli hangok kiesésével] < gör. Τόμαρος helynév ‘a tomárosi hegy Dodónában’ [Pape II 1540] [? < gör. Τόμις / Τομεύς / Τομεύς / Τόμοι helynevek stb. [lásd Pape ibd.] + gör. ὄρος [ión οὖρος] ‘hegy’ [Hjalmar Frisk másképp magyarázza (II 909): τομάρ-ουροι ↔ οὖρος ‘őr’] ~ Τομοῦροι ‘Dodóna Zeusz-orákuluma’ [Pape ibd.]); 4) gör. πέλειαι ‘papnők – jósnők (? Dodónában)’ ← πέλεια ‘sötét színű vadgalamb (Columba oenas)’ (lásd Il. 16. 234 – LS 131, 1171, 1380, 1563; bővebben lásd Kregždys 2012: 117, 161, 221, 495–496; Крэгждис 2011: 284). Az alvilági²⁵ Zeusz²⁶, azaz Ζεὺς καταχθόνιος (Pape I 441; lásd még Лосев 1957: 46, 123; Иванов 1994: 19, 332; továbbá Kregždys 2012: 92, 138, 487–488) akaratát jósolták meg, a dodónai tölgy leveleinek susogására támaszkodva (Кагаровъ 1913: 104). Nagyon hasonlóképpen magyarázták az istenek akaratát, illetve jósolták meg a jövőt a kelták is, a tölgy²⁷ – deus rōbus (~ lo. Jū[p]piter) – leveleinek susogására támaszkodva (Phythyon, Soesbee, Bennighof 2002: 91; lásd még Филип 1961: 43, 75). Ilyen, a fa leveleiből történő jövendölési szertartásokat az italikusok lakta vidékeken is végeztek, a római írások azonban csak egy olyan történetet jegyeztek fel, amely a tölgy, nem pedig a nyárfa leveleinek eltérő árnyalataiból való jövendölésről szól (Штаерман 1987: 271). Az északi germánok hittek abban, hogy szent kőrisfájuk (arbor vitae ↔ axis mundi = óész. Yggdrasill) leveleinek remegésével és susogásával adja hírül a világ végét (lásd Davidson 1990: 191; lásd még Kregždys 2012: 266, 327, 430, 470).

Egyébként, akárcsak az óporoszoknál, a hellének áldozati szertartásaira is jellemzőek voltak a véráldozatok (és az emberáldozatok), amelyekkel a gonosz szellemek támadását igyekeztek elhárítani (vö. a mítoszt

²⁵ Vagyis lunáris, nem pedig szoláris istenségekről van szó; vö. Zeusz uranisztikus szférához tartozó jelzői: Ζεὺς νεφεληγερέτα ‘Zeusz, a felhőgyűjtő’, Ζεὺς οὐράνιος ‘égi Zeusz’ (lásd Il. IV 30; Od. I 63; Pape I 442).

²⁶ Hasonló etiológiájú istenséget, például Dis Pater (lo. Dīs / Dīs pater) ‘Plútó, azaz az alvilág istene’ ↔ lo. Di(ē)spiter ‘Jupiter; Plútó’, az italikusok is tiszteltek (bővebben lásd Kregždys 2012: 373).

²⁷ Vö. óbreton / [ó]korni dar ‘tölgy’, ír daur ‘ua.’, gall *derua, *d(e)rullia ‘ua.’ (lásd Pedersen 1909: 144; Matasović 2009: 91; IEW 214–217; Buck 1988: 48–49; Gamkrelidze, Ivanov II 525–526; Lucht 2007: 401–402, 404).

24

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

A balti mitonimák eredete: nyugati balti Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Pergrubrius stb.); litván maselis

2. ÁBRA. A nyugati balti *Garburū̄/īs funkcióinak etiológiája

apie piktąjį demoną Forbantą [gr. Φόρβας (žr. Pape II 1643)], gyvenusį ąžuole ir kabinusį nužudytų žmonių galvas ant jo šakų [Караговъ 1913: 107]).

A mitológiai referens fű említése szintén összefüggésbe hozható Perkūnas isten tevékenységi körével, mivel az alvilági Zeusz (azaz a chthonikus szféra istene) etiológiája (lásd Kregždys 2012: 92, 138) olyan protohellén lunáris istenséget feltételez, amely funkcióit tekintve közel áll a litván Mėnulishez, aki „<...> elősegíti a földfelszín feletti növényi részek, vagyis a szárak és kalászok növekedését” (JBR II 26; lásd még Kregždys 2012: 233). A keleti baltiak (litvánok) fogyó hold idején vetették és ültették a zöldségeket, hogy gyökereik (azaz gyökérzöldségeik) erősek legyenek, vagyis az újhold funkcionális attribúciója

Straipsniai / Articles

25

ROLANDAS KREGŽDYS

a növények föld feletti részének jó vegetációját, az utolsó negyed pedig a föld alatti részét (lásd JBR II 177). A fent említett érvek alapján óvatosan felvethető a balti mennydörgésisten dualisztikus, kongruens eredetének hipotézise (vö. a litván mennydörgésisten Perkūnas és a szarvas Perkūnas / szarvas öregember [↔? porosz Patulo] kapcsolatát, az italikusok azonos Jū(p)piter ‘égisten’ ↔ Jū(p)piter Stygius ‘az alvilág Jupiterje = lo. Pluto’ genetikai kongruenciája alapján), vö. az újholdhoz intézett régi litván imákban említett, nem Isten, hanem Perkūnas királyságát (lásd Kregždys 2012: 138, 373).

Idővel a mitonima funkcionális motivációja feledésbe merülhetett (akárcsak Perkūnas dualisztikus eredete, dendronimikus referense és a lunáris kultusz hagyománya) a név rendkívül sok fonotaktikai változása miatt, amelyek a jelentésbeli szerkezeti elemek közötti kapcsolat elvesztését, valamint a porosz vallási reformot eredményezték (erről lásd Beresnevičius 1995: 103–118). Ezért a teonimát egyaránt a vegetáció kezdetének (a késztetést Perkūnas tavaszi villáma adja) és a termés istenségének (a lunáris kultusz emléke) tekintették.

Összefoglalásként óvatosan feltételezhető, hogy a nyugati balti *Garburvī/īs (→ *Pargrubī/īs) ‘az isten, aki elűzi a telet, növekedésre bírja a leveleket és a füvet, valamint jó termést biztosít’ (< *‘fa – jós, varázsfa’) Perkūnas számos jelzőjének egyike (lásd még Greimas 1990: 454), amely egy rendkívül archaikus mantikus funkció szakrális referensére – a hellének, kelták, északi germánok (talán az italikusok is) által is tisztelt dendronimikus totemre – utal. Következésképpen ez a mitonima a baltiak és a felsorolt indoeurópai népek izomitologémái közé sorolható.

2. A LITVÁN MASELIS ‘FARSANGI SZOKÁSOK SZERINT BEÖLTÖZÖTT EMBER’

Az LKŽe szerint a kelet-aukštaitiai panevėžiškiai nyelvjárási területen – Šeduva környékén – használatos (vagy valaha használatos volt) a farsangi ünnep egyik résztvevőjének, a jelmezes alakoskodónak a megnevezése: maselis. E szóalak szótári leírása alapján (nincs feltüntetve, hogy a szó kölcsönszó volna) a szótár összeállítói a litván szókincs örökölt elemei közé sorolják. Ezzel az állásponttal több okból sem könnyű egyetérteni: 1) nem tehető fel, hogy a kelet-aukštaitiai területen előfordul az asszimilatív litván -ala- > -ela- képző használata (lásd Skardžius I 175–176), vagyis a szót a litván māsalas³b (fn.) ‘valami, amivel csalogatnak, csalétek; dögevésre kihelyezett dög, amellyel a vadakat csalogatják’ DŽ; LL 272; ‘horogra tűzött csali a halak horgászat közbeni odacsalogatására’ rš (LKŽe) főnévből vezetni, mivel hiányzik ennek a funkcionális konnotációnak a farsangi ünnep szereplőjére vonatkozó rögzítése; 2) nem feltételezhető a litván masėnis, -ė 2 (személyt jelölő fn.) ‘aki csalogat’ Als, J (LKŽe), illetve a litván māsinti (-yti), -ina, -ino K, masinti, -ina, -ino ige származékaként való értelmezését sem. 1. (tárgyas)

26

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

A balti mitonimák eredete: nyugati balti Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Pergrubrius stb.); litván maselis

‘magához vonzani, csalogatni, elbűvölni, kísértésbe vinni’ Ims, Kv stb.; 2. (visszaható) ‘vágyakozni valamire, engedni a csábításnak’; 3. (tárgyas) ‘megszólítani, hívni, magához invitálni, valamivel csalogatva’ Brs, Slnt, J, M. Valanč, S. Dauk stb.; 4. (tárgyas) ‘megpróbálni kicsalni, megszerezni’ Grdm; 5. (tárgyas) ‘valami iránti vágyat ébreszteni, megkóstoltatva’ Kal; 6. (tárgyas, tárgyatlan) ‘hazudni, becsapni’ D. Pošk, Skd, Dr, Pln, Kam, J, (tárgyas) ‘bosszantani, gúnyolódni’ G 20 (LKŽė) az --eliō- képzővel képzett alakjaként való értelmezése (bővebben lásd Skardžius I 176–177, 235) szintén kizárható, nemcsak a litván masėnis, -ė szemantikai elkülönülése miatt az elvégzett szertartások szempontjából, hanem a már említett, e farsangi ünnep szereplőire nem jellemző funkcionális ‘csalogató, hazug, csaló vagy bosszantó’ hiperonom miatt is (lásd Vaicekauskas 2009: 67–68).

A litván maselis lexéma eredetének kérdését vizsgálva érdemes figyelmet fordítani az azonos morfológiai szerkezetű litván Masėlis vezetéknév használatára ugyanebben a nyelvjárási övezetben, vagyis a kelet-aukštaitiai panevėžiškiai területen – Pumpėnaiban (Pasvalys járás), Panevėžysben, Raguvában (Panevėžys járás), Žeimelysben (Pakruojis járás). A Lietuvių pavardžių žodyno (LPŽ II 172) szerzői szerint ez a név hipokorisztikumokból származtatható: lengyel Maś (← lengyel személynév Mateusz), német Мааф, Maas (← német személynév Thomas). A vezetéknév eredetére vonatkozó e két magyarázat közül a második tűnik megbízhatóbbnak, mivel a hipotézis szerzői nem magyarázták meg (illetve nem támasztották alá alternatív példákkal) a feltételezett szláv frikatív š → s változást. A germán eredet feltételezését azonban szintén nagyon nehéz elfogadni, hiszen e vezetéknév lehetséges etimológiai alapja, a litván maselis ‘farsangi szokások szerint beöltözött ember’ (ezt a hipotézist valamilyen okból egyáltalán nem vizsgálják), nem utal német nemzetiségű szereplőre – a farsangi ünnep ilyen résztvevőjét egyetlen etnológus sem említi.

A farsangi ünnep egyik, szinte fő alakoskodójának, a zsidó nemzetiségű szereplőnek a státusából kiindulva – az ünnep során e nép képviselőit utánzó maszkokat is viseltek (például a kereskedőét [Beresnevičius 2005: 397; bővebben lásd a 0. alfejezetet, 10. jegyzetet]) – óvatosan felvethető, hogy a szóhasználat nem germanizmus, hanem szemitizmus lenyomata (és feltehetőleg nem is szlavizmus [lásd fentebb]), vagyis a retrográd antonomázia egy esete tételezhető fel: jiddis személynév Massel (vö. személynév Sam Massell, Jr. [EJ XIII 667] < nyugati jiddis massel / maššel ‘szerencse, siker; csillagkép’ [vö. Lötzsch 1992: 115–116] / keleti jiddis mazal, illetve מזל ‘ugyanaz’ [סאלרמאטאן 2011: 354, 569] < bibliai héber mazzāl, illetve מזל ‘bolygó; csillagkép; szerencse; vagyon’ [Stern 2000: 129; Jastrow II 755]) → litván maselis ‘farsangi szokások szerint beöltözött ember’.

3. ÖSSZEGZÉS

A konzekvencialista, illetve strukturális etimológia kutatási elveire támaszkodva (bővebben lásd Mailhammer 2013: 4, 2013a: 9, 11]), mielőtt bemutatnánk

Straipsniai / Articles

27

ROLANDAS KREGŽDYS

egy konkrét lexéma eredetének magyarázatait, figyelembe kell venni: (1) annak a forrásnak a formai sajátosságait, amelyben a szó szerepel, illetve azt a verifikációs módszertan elvei alapján kell értékelni; (2) ugyanazon szó változatainak strukturális különbségeit, azzal a céllal, hogy megállapítsuk az elsődleges formát; (3) a formális grammatika prediszponáló tényezőjének jelentőségét, hogy elkerüljük a nyelvi rendszerre nem jellemző tények megállapítását vagy megfogalmazását.

A lexikográfiai gyűjtemények összeállítása a strukturális lexikai mezők (lásd Corseriu 1967: 297; Mailhammer 2013: 3; továbbá lásd Bussmann 2006: 673–674) diszpozitív rendszerére támaszkodva, a nem őshonos eredetű szavak alapjának szelektív megjelölésével és/vagy feltüntetésével (etiológiai szempontból) részben hibás, mivel feltételezhetően misztifikáción alapuló szóértelmezéseket és jövevényszavaknak az örökölt szókészlet alapjába való bevezetését eredményezi.

4. KÖVETKEZTETÉSEK

1. A Sūduvių knygelėje említett nyugat-balti mitologéma, a Pargrubi(j)us (és változatai, például G[r]ubrium, Pergrubrius stb.), feltehetőleg a következő etimológiai fejlődést feltételezi: nyugat-balti *Pargrubi/īs ’isten, aki elűzi a telet, növekedésre készteti a leveleket és a füvet, valamint jó termést biztosít’ ← *Gar-brubi/īs ’ua.’ ← *Gar-bruvi/īs ’ua.’ ← *Gar-burvi/īs ’*fa – jós, varázsfa’ ← porosz garian ’fa’ E 628 + porosz *buru- *’jóslás, jövendölés; jel’.

2. A nyugat-balti *Garburvi/īs (→ *Pargrubi/īs) ’isten, aki elűzi a telet, növekedésre készteti a leveleket és a füvet, valamint jó termést biztosít’ (< *’fa – jós, varázsfa’) Perkūnasz számos epithetonjának egyike.

3. A *’fa – jós, varázsfa’ szeméma a mantikus funkció szakrális referensét, egy dendronimikus totemet feltételez, amelyet a hellének, a kelták és az északi germánok (talán az italikusok is) tiszteltek.

4. A litván maselis ’az Užgavėnės szokásai szerint maskarába öltözött ember’ sémi eredetű szó, amely a zsidó Massel családnévre vezethető vissza.

LITERATŪRA

Adkins Lesley, Adkins Roy A. 2004: Handbook to Life in Ancient Rome. New York: Facts On File, Inc.

Anglickienė Laima 2004: Judėjų įvaizdis lietuvių folklore: viduramžiškų prietarų atspindžiai. – Tautosakos darbai 21(28), 41–53.

Baldžius Juozas 2005: Rinktiniai raštai. Etnologijos ir tautosakos baruose. Vilnius: Lietuvių literatūros ir tautosakos institutas.

28

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

Baltų mitonimų kilmė: vak. bl. Pargrub(i)us (G[r]ubrium, Pergrubrius ir kt.); lie. maselis

Balsys Rimantas 2006: Lietuvių ir prūsų dievai, deivės, dvasios: nuo apeigos iki prietaro. Klaipėda: Klaipėdos universiteto leidykla.

Barton George A. 1918: The Religion of Israel. New York: The Macmillan Company.

Beker Avi 2008: Chosen: the history of an idea, the anatomy of an obsession. New York: Palgrave Macmillan.

Beresnevičius Gintaras 1995: Baltų religinės reformos. Vilnius: Taura.

Beresnevičius Gintaras 2004: Lietuvių religija ir mitologija. Sisteminė studija. Vilnius: Tyto alba.

Beresnevičius Gintaras 2005: Meditacija, kontempliacija, ekstremalios būklės: Lietuva ir Rytai. – Kultūrologija 12, 397–416.

Berneker Erich 1896: Die preussische Sprache. Texte, Grammatik, etymologisches Wörterbuch. Strassburg: Verlag von Karl J. Trübner.

Běťáková Marta Eva, Blažek Václav 2012: Encyklopedie baltské mytologie. Praha: Libri.

Blažek Václav, Běťáková Marta Eva 2014: Prussian *Grubrius ‘god of spring and vegetation’ in perspective of the Italic pantheon. – Baltistica 49(2), 345–356.

Blažienė Grasil da 2005: Baltische Ortsnamen in Ostpreußen. Stuttgart: Franz Steiner Verlag.

Bréal Michael 1964: Semantics: Studies in the Science of Meaning. New York: Dover Publications.

BRMŠ I–IV – Baltų religijos ir mitologijos šaltiniai, sud. Norbertas Vėlius. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla (t. 1–2), Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas (t. 3–4), 1996–2005.

Brown Francis, Driver R. S., Briggs Charles 2000: Enhanced Brown-Driver-Briggs Hebrew and English Lexicon, with an appendix containing the Biblical Aramaic, based on the lexicon of William Gesenius as translated by Edward Robinson, by Francis Brown, with the cooperation of S. R. Driver and Charles A. Briggs. Based on the 1906 edition originally published by Clarendon Press: Oxford. Washington (electronic edition).

Brückner Alexander 1904: Starożytna Litwa. Warszawa: Druk K. Kowalewskiego.

Buck Carl Darling 1988: A Dictionary of selected Synonyms in the principal Indo-European Languages. Chicago & London: The University of Chicago Press.

Būga I–III – Kazimieras Būga. Rinktiniai raštai 1–3, sud. Zigmas Zinkevičius. Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla, 1958–1961.

Straipsniai / Articles

29

ROLANDAS KREGŽDYS

Burkert Walter 1977: Griechische Religion der archaischen und klassischen Epoche. Stuttgart & Mainz: Verlag W. Kohlhammer.

Bussmann Hadumod 2006: Routledge Dictionary of Language and Linguistics. London and New York: Routledge.

Cameron Alan 2004: Greek Mythography in the Roman World. Oxford & New York: Oxford University Press, Inc.

Chantraine I–IV^1–2 – Pierre Chantraine. Dictionnaire étymologique de la langue grecque. Histoire des mots. Paris: Éditions Klincksieck (1 (A–Δ) – 1968, 2 (E–K) – 1970, 3 (Λ–Π) – 1974, 4(1) (P–Γ) – 1977, 4(2) (Φ–Ω et index) – 1980).

Coseriu Eugenio 1967: Lexikalische Solidaritäten. – Poetica 1, 293–303.

Daukantas Simonas 1993: Būdas senovės lietuvių, kalnėnų ir žemaičių. Vilnius: Ethnos.

Davidson Gustav 1971: A Dictionary of Angels: Including the Fallen Angels. New York: Free Press.

Davidson H. R. Ellis 1990: Gods and Myths of Northern Europe. London: Penguin Books.

Delamarre Xavier 2003: Dictionnaire de la langue Gauloise. Une approche linguistique du vieux-celtique continental. Paris: Editions Errance.

Dini Pietro Umberto 2000: Baltų kalbos. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

Dini Pietro Umberto 2010: Elementi di mitologia baltica. – Polifemo 10, 101–126.

Dini Pietro Umberto 2014: Foundations of Baltic Languages. Vilnius: Vilnius University.

Dougherty Carol 2006: Prometheus. London & New York: Routledge Taylor & Francis Group.

Dunstan William E. 2011: Ancient Rome. Lanham & Plymouth, UK: Rowman & Littlefield Publishers, Inc.

Dusburgietis Petras 2005: Prūsijos žemės kronika. Vilnius: Versus aureus.

DvŽ I–II – Dieveniškių šnektos žodynas 1–2. Autoriai: Laima Grumadienė, Danguolė Mikulėnienė, Kazys Morkūnas, Aloyzas Vidugiris. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2005–2010.

30

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

Baltų mitonimų kilmė: vak. bl. Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Pergrubrius ir kt.); lie. maselis

EJ I–XXII – Encyclopaedia Judaica 1–22. Fred Skolnik, Editor in Chief. Michael Berenbaum, Executive Editor. Detroit & London: Thomson & Gale, USA; Keter Publishing House LtD., Jerusalem, 2007.

Frisk I–III – Hjalmar Frisk. Griechisches Etymologisches Wörterbuch 1–3. Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag, 1960.

Gamkrelidze, Ivanov I–II – Thomas V. Gamkrelidze, Vjačeslav V. Ivanov. Indo-European and the Indo-Europeans. A Reconstruction and Historical Analysis of a Proto-Language and a Proto-Culture 1–2. Berlin & New York: Mouton de Gruyter, 1995.

Gerullis Georg 1922: Die altpreußischen Orstnamen. Berlin und Leipzig: Vereinigung wissenschaftlicher Verleger.

Graf Fritz 2009: Apollo. London and New York: Routledge.

Greimas Algirdas Julius 1990: Tautos atminties beieškant. Vilnius & Chicago: Mokslas.

Grunau Simon 1876: Preussishe Chronik. Die preussischen Geschichtschreiber des XVI und XVII Jahrhunderts. Bd. 1, herausg. von M. Perl bach. Leipzig: Verlag von Duncker & Humblot.

Harrison Jane Ellen 1913: The Religion of Ancient Greece. London: Constable & Company LTD.

IEW – Julius Pokorny. Indogermanisches etymologisches Wörterbuch 1–2. Bern und München: A. Francke AG-Verlag, 1959–1969.

Il. – Ὁμήρου ‘Ἰλιάς’

Jastrow I–II – Marcus Jastrow. A Dictionary of the Targumim, The Talmud Babli and Yerushalmi, and the Midrashic Literature. London & New York: Luzac & Co., G. P. Putnam’s Sons, 1903.

JBR I–V – Jonas Balys. Raštai 1–5, par. Rita Repšienė. Vilnius: Lietuvių literatūros ir tautosakos institutas, 1998–2004.

JBŽ I–III – Jokūbas Brodovskis. Lexicon Germanico=Lithvanicum et Lithvanico=Germanicum. Rankraštinis XVIII amžiaus žodynas, 1–3, par. Vincentas Drotvinas. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2009.

Kabelka Jonas 1982: Baltų filologijos įvadas. Vilnius: Mokslas.

Klein Ernest 1987: A comprehensive etymological Dictionary of the Hebrew Language for Readers of English. Jerusalem & Tel Aviv: Eisenbrauns.

Kolczyński Jarosław 1996: Trójnożna koza. Uwagi o symbolice trójnożności. – Etnografia Polska 40(1–2), 81–107.

Straipsniai / Articles

31

ROLANDAS KREGŽDYS

Kregždys Rolandas 2009: Sūduvių knygelė – vakarų baltų religijos ir kultūros šaltinis. I dalis: formalioji analizė. – Lituanistica 55 (3–4 [79–80]), 174–187.

Kregždys Rolandas 2009a: Pr. Romow pagal Petro Dusburgiečio „Prūsijos žemės kroniką“ ir kitos istorinės interpretacijos iki mūsų laikų (toponimo etimologinė analizė, lokalizacija). – Senovės baltų kultūra 8. Vilnius: Kronta, 122–187.

Kregždys Rolandas 2010: M. Stryjkowskio veikal(o) Kronika Polska, Litewska, Żmódzka i wszystkiej Rusi teonimai: Chaurirari. – Acta Linguistica Lithuanica 62–63, 50–81.

Kregždys Rolandas 2011: Baltiškųjų teonimų perteikimo ir dievų funkcijų nustatymo problematika Jano Łasickio veikale „De diis Samagitarvm cæterorvmqve Sarmatarum, & falforum Chriſtianorum. Item de religione Armeniorum“: Salaus, Klamals, Atlaibos, Tawals. – Perspectives of Baltic Philology II. Poznań: Wydawnictwo „Rys“, 101–121.

Kregždys Rolandas 2012: Baltų mitologemų etimologijos žodynas I: Kristburgo sutartis. Vilnius: Lietuvos kultūros tyrimų institutas.

Kuiper Kathleen 2011: Ancient Rome: from Romulus and Remus to the Visigoth invasion. New York: Rosen Educational Services, LLC.

Kuzavinis Kazys 1964: Prūsų kalba. Vilnius: Vilniaus valstybinis pedagoginis institutas.

Laurinkienė Nijolė 1990: Mito atšvaitai lietuvių kalendorinėse dainose. Vilnius: Vaga.

LE I–XXXVII – Lietuvių enciklopedija 1–37. Bostonas: Lietuvių enciklopedijos leidykla, 1953–1985.

Lhôte Éric 2006: Les lamelles oraculaires de Dodone. Genève: Droz.

LKŽe – Lietuvių kalbos žodynas (t. 1–20, 1941–2002) elektroninis variantas. Antrasis elektroninis leidimas. Red. kolegija: G. Naktinienė ir kt. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2013.

LMAGBR – Lenkijos mokslų akademijos Gdansko bibliotekos Rankraščių skyrius.

Lötzsch Ronald 1992: Duden Jiddisches Wörterbuch (2., durchgesehene Auflage). Mannheim & Zürich: Dudenverlag.

LPŽ I–II – Lietuvių pavardžių žodynas 1–2. Vilnius: Mokslas, 1985–1989.

Lucht Martina 2007: Der Grundwortschatz des Altirischen. Inaugural-Dissertation zur Erlangung der Doktorwürde der Philosophischen Fakultät der Rheinischen Friedrich-Wilhelms-Universität zu Bonn. Bonn: Rheinischen Friedrich-Wilhelms-Universität.

LVŽ I–II... – Lietuvių vietovardžių žodynas 1–2. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2014...

32

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

Baltų mitonimų kilmė: vak. bl. Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Pergubrius ir kt.); lie. maselis

Mailhammer Robert 2013: Introduction: Etymology beyond word histories. – Lexical and Structural Etymology. Beyond Word Histories. Ed. Robert Mailhammer, Boston & Berlin: Walter de Gruyter, Inc., 1–7.

Mailhammer Robert 2013a: Towards a framework of contact etymology. – Lexical and Structural Etymology. Beyond Word Histories. Ed. Robert Mailhammer, Boston & Berlin: Walter de Gruyter, Inc., 9–31.

Malitz Jürgen 2005: Nero. Oxford: Blackwell Publishing.

Mannhardt Wilhelm 1936: Letto-Preussische Götterlehre. Riga: Herausgegeben von der Lettisch-Literärischen Gesellschaft.

Matasović Ranko 2009: Etymological dictionary of proto-Celtic. Leiden & Boston: Brill.

Mažiulis Vytautas 1966: Prūsų kalbos paminklai. Vilnius: Mintis.

Mažiulis Vytautas 2004: Prūsų kalbos istorinė gramatika. Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla.

Mierzyński Antoni 1900: Romowe. Poznań: Drukarnia dziennika poznańskiego.

MP I–IV – Matas Pretorijus. Prūsijos įdomybės, arba Prūsijos regykla 1–4. Parengė Ingė Lukšaitė. Vilnius: Pradai (t. 1 – 1999), Lietuvos istorijos instituto leidykla (t. 2 – 2004, t. 3 – 2006, t. 4 – 2011).

Narbutt Teodor 1835: Dzieje starożytne narodu litewskiego. Tom 1. Mitologia litewska. Wilno: A. Marcinowski.

Od. – Ὁμήρου Ὀδύσσειή

Pape I–II – Dr. W. Pape’s Wörterbuch der griechischen Eigennamen 1–2 (I: α–κ; II: λ–ω). Braunschweig: Druck und Verlag von Fried. Bieweg & Sohn, 1911.

Pedersen Holger 1909: Vergleichende Grammatik der keltischen Sprachen. Erster Band. Einleitung und Lautlehre. Göttingen: Vandenhoeck und Ruprecht.

PEŽ I–IV – Vytautas Mažiulis. Prūsų kalbos etimologijos žodynas 1–4. Vilnius: Mokslas (t. 1), Mokslo ir enciklopedijų leidykla (t. 2, 3), Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas (t. 4), 1988–1997.

Phython John R., Soesbee Ree, Bennighof Mike 2002: Celtic Age. Role-playing the Myths, Heroes and Monsters of the Celts. Virginia Beach: Avalanche Press LTD.

Przybytek Rozalia 1993: Ortsnamen baltischer Herkunft im südlichen Teil Ostpreußens. Stuttgart: Franz Steiner Verlag.

Straipsniai / Articles

33

ROLANDAS KREGŽDYS

Puhvel Jaan 2001: Lyginamoji mitologija. Vilnius: Lietuvių literatūros ir tautosakos institutas.

Rinkevičius Vytautas 2015: Prūsistikos pagrindai. Vilnius: Vilniaus universitetas.

SEJL – LEŽ – Wojciech Smoczyński. Słownik etymologiczny języka litewskiego. Wilno: Printer Polyglott, 2007.

Skardžius I–VII – Pranas Skardžius. Rinktiniai raštai 1–7, par. Albertas Rosinas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla, 1996–2013.

Skrodenis Stasys 2009: Užgavėnių kaukė mūsų kultūroje. – Užgavėnių kaukės, sud. A. Vaicekauskas. Vilnius: Vilniaus etninės kultūros centras, 9–46.

Smoczyński Wojciech 2005: Lexikon der altpreussischen Verben. Innsbruck: Institut für Sprachen und Literaturen der Universität Innsbruck.

מאַסקעו גרוס ייִדישרוסיש ווערטערבוך: 2011 אלכסנדר סאַלאַרטאָוו

SRP I–V – Scriptores rerum Prussicarum: Die Geschichtsquellen der Preussischen Vorzeit bis zum Untergange der Ordensherrschaft 1–5, hrsg. von Theodor Hirsch, Max Töppen und Ernst Strehlke. Leipzig: Verlag von S. Hirzel, 1861–1874.

Stanevičius Simonas 1967: Raštai. Vilnius: Vaga.

Stela Erazmas 2004: Apie Prūsijos senybes. Vilnius: Aidai.

Stern Heidi 2000: Wörterbuch zum jiddischen Lehnwortschatz in den deutschen Dialekten. Tübingen: Max Niemeyer Verlag.

Šimėnas Valdemaras 1994: Legenda apie Videvučių ir Brutenį (legendos šaltinių klausimu). – Prūsijos kultūra. Vilnius: Academia, 18–63.

Tamulaitienė Dovilė 2014: Dėl lietuvių priesaginių hidronimų kirčiavimo variantų. – Baltistica 49(2), 279–300.

Toporov Vladimir 2000: Baltų mitologijos ir ritualo tyrimai. Vilnius: Aidai.

Trautmann Reinhold 1974: Die altpreußischen Personennamen. Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht.

Vaan de Michiel 2008: Etymological Dictionary of Latin and the other Italic Languages. Leiden & Boston: Brill.

Vaicekauskas Arūnas 2009: Užgavėnių kaukės ir personažai. – Užgavėnių kaukės. Sud. A. Vaicekauskas. Vilnius: Vilniaus etninės kultūros centras, 65–115.

Vanagas Aleksandras 1981: Lietuvių hidronimų etimologinis žodynas. Vilnius: Mokslas.

34

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

Baltų mitonimų kilmė: vak. bl. Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Pergrubrius ir kt.); lie. maselis

Velikovsky Immanuel 1952: Ages in Chaos. Volume I: from the Exodus to King Akhnaton. Garden City, New York: Doubleday & Company, Inc.

Vėlius Norbertas 2012: Baltų mitologija iš sakalo skrydžio. Vilnius: Aidai.

Weinreich Uriel 1977: English-Yiddish, Yiddish-English Dictionary. New York: Schocken Books; Yivo Institute for Jewish Research.

Wolf Moshe 1998: Hebrew and Aramaic Words in the Yiddish Language. Portland: Jewish Federation of Portland.

Ананикян Мартирос А. 2010: Мифы Армении. Москва: Центрополиграф.

Зайцев Александр Иосифович 2005: Греческая религия и мифология: Курс лекций. Санкт-Петербург: Филологический факультет СПбГУ, Москва: Издательский центр «Академия».

Иванов Вячеслав 1994: Дионис и прадионисийство. Санкт-Петербург: Алетейя.

Кагаров Евгений 1913: Культ фетишей, растений, животных в Древней Греции. С.-Петербург: Сенатская Типография.

Калыгин Виктор Павлович 2006: Этимологический словарь кельтских теонимов. Москва: Наука.

Кречдис Роландас 2011: К этимологии греч. ἐοσήν. – Индоевропейское языкознание и классическая филология 15. Санкт-Петербург: Наука, 282–289.

Лосев Алексей Федорович 1957: Античная мифология в ее историческом развитии. Москва: Государственное учебно-педагогическое издательство министерства просвещения РСФСР.

МНМ I–II – Мифы народов мира. Энциклопедия в двух томах, глав. ред. С. А. Токарев. Москва: Советская энциклопедия, 1991.

МС – Мифологический словарь. Москва: Советская энциклопедия, 1990.

Нильссон Мартин 1998: Греческая народная религия. Санкт-Петербург: Алетейя.

ПЯ I–V – Владимир Николаевич Топоров. Прусский язык: Словарь 1–5. Москва: Наука, 1975–1990.

СД I–V – Славянские древности. Этнолингвистический словарь 1–5, ред. Н. И. Толстой. Москва: Международные отношения, 1995–2012.

Топоров I–III – Владимир Николаевич Топоров. Исследования по этимологии и семантике 1–3. Москва: Языки славянских культур, 2004–2009.

Straipsniai / Articles

35

ROLANDAS KREGŽDYS

Топоров Владимир Николаевич 1972: Заметки по балтийской мифологии. – Балто-славянский сборник, отв. ред. В. Н. Топоров. Москва: Наука, 289–314.

Филип Ян 1961: Кельтская цивилизация и ее наследие. Прага: Издательство Чехословацкой Академии Наук.

Штаерман Елена Михайловна 1987: Социальные основы религии Древнего Рима. Москва: Наука.

Штейнбергъ Иошуа 1878: Еврейскій и халдейскій этимологическій словарь къ книгамъ Ветхаго Завѣта 1. Еврейско-русскій. Вильна: В типографіи Л. Л. Маца.

Origin of the Baltic Mythonyms: West Balt.

Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Pergrubrius, etc.),

Lith. maselis

SUMMARY

The article deals with the etymology and developmental peculiarities of the West Baltic mythologeme Pargrubij (A, B) / Pargrubius (B, C), including its alternative forms Grubrium (A), Gubrium (C), Pergrubrius (D, ε), etc., and mythonym Lith. maselis ‘a man dressed in the clothes of Shrovetide mummers.’

In accordance with the results received in the analysis of the data, which partly reflect the most ancient mythological images and concepts of I–E tribes, the following conclusions are proposed:

1. West Balt. mythologeme Pargrubi(j)us (and its variants G[r]ubrium, Pergrubrius, etc.), mentioned in “The Yatvigian book” for the first time, presupposes reconstruction of the protoform with a few types of metathesis: West Balt. *Pargrubī/is ‘God who makes winter gone, causes leaves and grass to grow and also stands under fecundity’ ← *Gar-brubī/is ‘ditto’ ← *Gar-bruvī/is ‘ditto’ ← *Gar-burvī/is *‘tree – oracle, sorcery tree’ ← Pruss. gar-ian ‘tree’ E 628 + Pruss. *buru- *‘sortilege, guess; sign.’

2. West Balt. *Garburvī/is (→ *Pargrubī/is) ‘God who makes winter gone, causes leaves and grass to grow and also stands under fecundity’ (< *‘tree – oracle, sorcery tree’) is one of the multitude of epithets of the thunder god of Western Balts.

36

Acta Linguistica Lithuanica LXXIII

Baltų mitonimų kilmė: vak. bl. Pargrubi(j)us (G[r]ubrium, Pergrubrius ir kt.); lie. maselis

3. Sememe *‘tree – oracle, sorcery tree’ presupposes reconstruction of the sacral referent with a sortilege function – dendritic totem, also worshiped by Greeks, Celts, northern Germans (and probably Italic peoples).

4. Lith. maselis ‘a man dressed in the clothes of Shrovetide mummers’ should be attributed to Hebraisms borrowed in Lithuanian, related to proper name Y Massel ← WY massel / maššel ‘luck, success; constellation’, which originated from MH mazl ‘planet; constellation; success; fortune.’

Įteikta 2015 m. birželio 22 d.

R O L A N D A S K R E G Ž D Y S

Lietuvos kultūros tyrimų institutas

Saltoniškių g. 58, Vilnius Lt-08105, Lietuva

[email protected]

Straipsniai / Articles

37