Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes „Ragnit“ und „Tilsit“ in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts

Darius Ivoška

doi:10.35321/all83-06

Go to original

Preparing document pages…

DARIUS IVOŠKA

Litván Nyelvi Intézet

ORCID-azonosító: orcid.org/0000-0003-3898-0000

Kutatási területek: névtan, balti–szláv–német nyelvi kapcsolatok.

DOI: doi.org/10.35321/all83-06

A RAGNIT ÉS TILSIT TERÜLET BALTIKUMI TULAJDONNEVEINEK KÉRDÉSÉHEZ A 14–15. SZÁZADI RENDI DOKUMENTUMOKBAN

A Ragainė és Tilžė térség balti tulajdonneveiről a XIV–XV. századi rendi dokumentumokban

ANNOTÁCIÓ

A tanulmány a Porosz–Litvánia két kiválasztott területének, Ragnit és Tilsit tulajdonneveivel foglalkozik. A munka kiindulópontja a balti személynevek, illetve adott esetben a helynevek kutatása volt, különös tekintettel esetleges, eddig ismeretlen említéseikre és etimológiájukra. Az empirikus anyag elemzése során a vállalkozást ki kellett terjeszteni a történeti tulajdonnevek kutatásának általános problémakörére. Ezt követően kísérlet történt többek között a történeti tulajdonnevek kutatásának hatókörével, a célkitűzésekkel, valamint a megfelelő kutatási források és kutatási anyag kiválasztásával és meghatározásával kapcsolatos kérdések megközelítésére.

KULCSSZAVAK: történeti névtan, történeti tulajdonnevek, rendi fóliánsok.

ANNOTÁCIÓ

A tanulmány a Porosz Litvánia két kiválasztott területének, azaz Ragainė és Tilžė tulajdonneveit vizsgálja. A kutatás elsődleges célja és feladata a személynevek, valamint a helynevek vizsgálata volt (amennyiben a kutatás során ilyeneket azonosítani lehetett), különös tekintettel lehetséges, eddig ismeretlen említéseikre és etimológiájukra. A kutatás során azonban a célokat és feladatokat ki kellett bővíteni a történeti névtan tágabb értelemben vett problémáival, kutatási hatókörével, fő célkitűzéseivel, valamint a megfelelő kutatási források és anyagok kiválasztásával kapcsolatos kérdések megválaszolására tett kísérlettel stb.

132

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts

kutatása) során kizárólag azok esetlegesen ismeretlen említéseire és etimológiájára helyezve a hangsúlyt. A kutatás folyamán azonban a célokat és feladatokat ki kellett bővíteni azzal a kísérlettel, hogy választ adjunk a történeti névtan tágabb értelemben vett problémáival, kutatási hatókörével, fő célkitűzéseivel, valamint a megfelelő kutatási források és anyagok kiválasztásával stb. kapcsolatos kérdésekre.

KULCSSZAVAK: történeti névtan, történeti tulajdonnevek, német rendi fóliánsok.

1. BEVEZETÉS, CÉLKITŰZÉS ÉS A KUTATÁSI TÁRGY KIVÁLASZTÁSA

A balti történeti tulajdonnevek kutatása az elmúlt évszázadok során megbízható, jól strukturált módszertanon alapuló hagyományt alakított ki. Számos alapvető kutatás zajlott le, és sok mű született^¹. A balti történeti tulajdonnevek vizsgálata napjainkban is folytatódik, és több szempontból könnyebb, mint korábban. A levéltárakban és könyvtárakban, valamint online elérhető történeti dokumentumokhoz való szabad hozzáférés, az elődök megalapozó munkái, továbbá az empirikus anyagok korszerű technológiákkal történő jobb feldolgozási lehetőségei kedvező körülményeket teremtenek a mai névkutató hatékony munkájához. E tanulmány szerzője éppen ahhoz a névkutató-nemzedékhez tartozik, amely számára az említett körülmények lehetővé tették, hogy a balti történeti tulajdonnevek legkiválóbb forrásaival megismerkedjen

A különböző szakterületek első, tulajdonnevek regisztrálására és értelmezésére irányuló kísérleteit, amelyeket különféle szaktudósok, valamint a történelem és a névtan iránt lelkesedő kutatók tettek, a mai névtan szemszögéből elégtelennek vagy hiányosnak tekinthetjük, ennek ellenére nagy értéket képviselnek. Ez különösen igaz a balti, mindenekelőtt pedig a porosz hely- és személynevek kutatására. Ha például Caspar Hannenberger (1595: 156) 16. századi, egyes településnevek népi eredetű magyarázatairól, vagy a karthauzi szerzetes Wilhelm Reinhold Brauer 1983-ban közzétett és vitatott „Preußische Siedlungen westlich der Weichsel. Versuch einer etymologischen Deutung heimatlicher Flurnamen” című művéről beszélnénk (erről bővebben l. Ivoška 2016: 213), talán sok mindent felróhatnánk nekik, az általuk bemutatott teljes empirikus anyag azonban még a mai névkutatás számára is érdekes és fontos. William Pierson, Georg Heinrich Ferdinand Nesselmann, Adalbert Bezzenberger, Ernst Lewy, Georg Gerullis, Reinhold Trautmann, Rozalia Przybytek és Grasil da Blažienė nevei, valamint műveik, amelyeken az egész mai történeti balti névtan alapul, itt nem igényelnek bemutatást és részletes tárgyalást.

¹ A különböző szakterületek első, tulajdonnevek regisztrálására és értelmezésére irányuló kísérleteit, amelyeket különféle szaktudósok, valamint a történelem és a névtan iránt lelkesedő kutatók tettek, a mai névtan szemszögéből elégtelennek vagy hiányosnak tekinthetjük, ennek ellenére nagy értéket képviselnek. Ez különösen igaz a balti, mindenekelőtt pedig a porosz hely- és személynevek kutatására. Ha például Caspar Hannenberger (1595: 156) 16. századi, egyes településnevek népi eredetű magyarázatairól, vagy a karthauzi szerzetes Wilhelm Reinhold Brauer 1983-ban közzétett és vitatott „Preußische Siedlungen westlich der Weichsel. Versuch einer etymologischen Deutung heimatlicher Flurnamen” című művéről beszélnénk (erről bővebben l. Ivoška 2016: 213), talán sok mindent felróhatnánk nekik, az általuk bemutatott teljes empirikus anyag azonban még a mai névkutatás számára is érdekes és fontos. William Pierson, Georg Heinrich Ferdinand Nesselmann, Adalbert Bezzenberger, Ernst Lewy, Georg Gerullis, Reinhold Trautmann, Rozalia Przybytek és Grasil da Blažienė nevei, valamint műveik, amelyeken az egész mai történeti balti névtan alapul, itt nem igényelnek bemutatást és részletes tárgyalást.

Straipsniai / Articles

133

DARIUS IVOŠKA

megismerkedhetett. A 105. számú rendi fóliáns (a továbbiakban: OF 105) alapos, bár még mindig be nem fejezett átvizsgálása után más, a balti történeti névtan szempontjából lényeges rendi fóliánsokat is elemeztek, és a litván személynevek problematikáját több tanulmányban, valamint konferencián tárgyalták. Jelen tanulmányában a szerző figyelmét egy további, nevezetesen a 131. számú rendi fóliánsra (a továbbiakban: OF 131) irányította, amely „Das grosse Zinsbuch des deutschen Ritterordens (1414–1438)” (a továbbiakban: GZB) néven is ismert, és a szakirodalomban a Német Lovagrend telekkönyveként említik (vö. Thielen 1958: XXXII). Az OF 131 sajátos jegyzék, amely tárgyi és kronológiai szempontból két részre osztható; az első Tressler kézikönyvének tekinthető, és adatokat tartalmaz a hátralékok összegéről, a szolgálatok és a földesúri falvak paraszti telkeinek (ekéinek) számáról, valamint a fegyverek, élelmiszerkészletek stb. leltáráról; a második rész a földesúri településeken található betöltött és puszta telkek számát, a határok felosztását a soltészek, kocsmárosok, plébánosok és adófizető parasztok között, az adóbevételek összegét és fajtáját, a szolgálati birtokok jogállását és teljesítménynormáit, továbbá a rendházak és udvarházak ellátását és személyzetét tartalmazza. A jegyzéket a rendi kancellária abban az időszakban állította össze, amikor a Német Lovagrend Tannenbergnél, a litván–lengyel erők ellen vívott csatában elszenvedett megsemmisítő veresége gazdasági és politikai válságot okozott. A lajstromnak a bevételek szigorú ellenőrzését és felelős összegyűjtését, valamint az adósságok nyilvántartását kellett szolgálnia. A pénzeszközök és egyéb vagyon felelős igazgatásával a rend gazdasági és katonai hatalmának újjáépítésére törekedett. Az OF 131 jegyzékei számos helynevet tartalmaznak, köztük az adóköteles városok, falvak és udvarházak neveit, valamint az adóköteles birtok tulajdonosainak személyneveit: kocsmárosokét, soltészekét, birtokosokét stb. Az OF 131 emellett igen fontos információk sokaságát szolgáltatja a 15. század első felének poroszországi gazdasági, kulturális és társadalmi folyamatairól, életkörülményeiről és életmódjáról, amelyek kifejező képet adnak az újkor egész rendi országának tulajdoni és jogviszonyairól².

E vizsgálat célja a két porosz–litván terület, Ragnit és Tilsit elemzése volt, különös tekintettel a balti személynevekre; a vizsgálat elvégzése után azonban meg kellett állapítani,

² Thielen 1958: XXX–XXXIV.

134

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts

hogy az OF 131-ben 1437/1438 körül egyetlen balti személynevet sem dokumentáltak. A balti nevű településre^³ vonatkozó vizsgálat ilyen eredménye váratlan volt. A Ragnit-Tilsit-terület történetileg a skalv terület, amelyet eredetileg balti népek laktak^⁴, és amelynek a késő középkorban is túlnyomórészt baltinak kellett maradnia. Ezért a jelen tanulmány súlypontját és feladatát a litván- és poroszkérdés tárgyalására helyeztük a késő középkor és a Porosz Hercegség kezdete közötti időszakban, valamint ezeknek a Német Lovagrend dokumentumaiban való említéseire. Ha a litvánok és a poroszok évszázadokon át Tannenberg csatája előtt és után is itt éltek, miért nem jelennek meg nyomaik a rendi kancellária fő dokumentumaiban?

2. RAGNIT ÉS TILSIT TERÜLETEI AZ ELSŐ TÖRTÉNETI FORRÁSBELI EMLÍTÉSEKTŐL A POROSZ HERCEGSÉGIG

Ragnit és Tilsit Európa történetében a Porosz Királyságnak a második világháború után Európa térképeiről való eltűnéséig Porosz–Litvánia területeinek számítottak. Az is közismert, hogy ezen a területen a lovagrend idején, 1231–1525 között, majd a Porosz Hercegségben, 1525–1701 között a litvánokon kívül lengyelek, poroszok és németek is éltek (Diehlmann 2008: 9*, 18*–20*). A tárgyalt területek történetének igen érdekes szakasza a középkor második felének és a kora újkornak a rendi állam megalapítása és a Porosz Hercegség kezdete közötti időszaka. Ragnit és Tilsit viszonylag korán szerepelnek a történeti forrásokban. Peter von Dusburg egy, a Memel folyó melletti dombon fekvő település alapítását írja le, amelyet Meneko testvérnek Szent György vértanú napján a pogány Skalva vidékére való behatolásához és a vár felállításához köt.

^³ Az első települések a régészeti adatok alapján a jégkorszak óta ismertek. Egyiküket, amelyet a német történetírók Landeshutte néven említenek, 1289-ben az SRP I 151-ben Raganita várának nevezik; neve a litván Ragnytė folyónévre vezethető vissza, és a litván rãgas ‘hegyes alakú, a vízbe benyúló földdarab, előrenyúló földnyelv’ szóval kapcsolják össze (Pēteraitis 1997: 323; MLE III 824, 835).

^⁴ Erről bővebben l. a 2. fejezetet.

Straipsniai / Articles

135

DARIUS IVOŠKA

és a Landeshute vár megépítésével kezdődik, amelyet Dusburg szerint^⁵ már 1289 körül Raganita néven neveztek^⁶. A Preußisches Urkundenbuchban (a továbbiakban: PUB) a PUB I 363-ban 1291-ben egy litván menekültnek 10 eke föld adományozásáról szóló oklevél tanúi között szerepel „frater Conrad Stange comptur in Landeshute⁷”. Hitelt érdemlőnek tűnik, hogy a vár nevének egyik első, ha nem az első közvetlen említése, Ragnitie, az 1300. év latinul írt dokumentumaiban található^⁸. A név különböző, németül írt dokumentumokban változik: a PUB-ban található 1302. évi kiváltságlevélben, amelynek alapján a Német Lovagrend tartományi mestere, Konrad Sack a szamlandi Walgune számára Gryndin mező egy részét adományozta, a tanúk felsorolásában ez is szerepel: „brudir Walrod von Lydelow kumpthur zcu Rang[nit]”. Az 1302. és 1307. évi más dokumentumokban Walrod von Lydelow komtur további feljegyzései következnek, a név pedig Rangnith és Rangnithe alakban változik (PUB I 483, 554); a Scriptores Rerum Prussicarumban (a továbbiakban: SRP) az „Annales Pelplinenses” bejegyzései között Ragenitien⁹, továbbá a „Poroszország rövid rímes krónikájában” Rangnîten¹⁰ olvasható. A terület és Ragnit városa az OF 105-ben is gyakran szerepel, különösen az 1352. évi porosz tájak határleírásaiban hus

⁵ Peter von Dusburg Poroszország krónikája litván nyelvű kiadásban is rendelkezésre áll (lit. Petras Dusburgietis. Prūsijos žemės kronika), Romas Batūra kiadásában. A kiadás a szerkesztő magyarázatait, kiegészítéseit és kritikai megjegyzéseit is tartalmazza, amelyeknek nemcsak a történelmi eseményekről, hanem a települések és személyek említéseiről is pontosabb áttekintést és további információkat kell nyújtaniuk. Egy ilyen mű kiadása azonban sokkal hasznosabb és könnyebben használható lehetett volna, ha nemcsak teljes egészében lefordítják, hanem az eredeti szövegeket is a fordítás mellett közlik.

^⁶Az Úr 1289. évében ugyanő, Meniko testvér, a keresztények határainak és Poroszország földjeinek mindenáron való kitágítására törekedve, a harcosok teljes erejével Szent György vértanú napján eljött a skalvok földjére, és Isten dicséretére és dicsőségére a Memel fölött egy bizonyos hegyen várat épített Landeshute néven, ami latinul a föld őrségét jelenti, de most közönségesen Raganitának nevezik... (SRP I 151).

⁷ Az 1291. május 1-jei kiváltságlevél alapján a Litvániából elmenekült Syrgele és örökösei 10 eke földet kaptak Wangen földjén (l. Blažienė 2000: 168, Wangen, Labiau járás, Caymen plébánia), a Mynxtrym mezőn (l. Blažienė 2000: 95, Mynxtrym, puszta település Wangen földjén, Labiau járás).

^{⁸ A}Grindes földbirtok elcseréléséről szóló oklevélben (Blažienė 2000: 45–46, Gründen, Labiau járás, Legitten plébánia) Wilchytien (Wilkietihen, Gerullis 1922: 201) tanúi között említik „frater Ludewicus de Libencelle commendator in Ragnitie” személyét (PUB I 463).

^⁹Ragenitiánál, ezerkétszázkilencven év (SRP I 271).

^¹⁰Egy évvel később a litvánoknak kedvük támadt: Ragnite körül kezdtek urak és lovasok módjára nyüzsögni, igen erősen ide-oda járkálva SRP II 8.

136

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts

Rangnithen (OF 105 2ᵛ, 39ʳ, 39ᵛ, Ragnittin (OF 105 12ᵛ) és az 1342. évi kiváltságlevelekben fideli nostro Henconi de Rgnithen (OF 105 245ʳ), valamint 1370–1400 körül Ragniten (OF 105 169ʳ, 208ʳ). Továbbá megtalálható Marburgi Wigand krónikájában: Ragneta¹¹; számos litván útleírásban, gyakori változatokkal, már az 1393 körüli 12. számú útleírásban is szerepel a Ragnit¹² alak. A nevet „Die Türkensteuer im Herzogtum Preußen 1540¹³⁴” című dokumentumgyűjteményben is különbözőképpen jegyezték fel:...furm schlos Rangenit,...ampt Rangnidt (Diehlmann 2008: 129, 130). Caspar Hennenberger¹⁴ (1584: 38–40) a Schalaulerland 1584. évi leírásában többször említi Ragnit nevét, de Ragnit és Rangit alakban is leírja. Christophorus Hartknoch (1684: 409–410) Ragnit városát és várát nagy hivatalként, városként és kastélyként írja le. Szerinte éppen ennek a kastélynak kellett akkoriban „a Porosz Hercegség egyik legjobb kastélyának” lennie.

Tilsit legkorábbi közvetett említése feltehetően a SRP II 85-ben, Hermann von Wartberg 14. századi krónikájában dokumentált bejegyzés: Eoderm anno [1365] circa Valentini Letwinit tria castra expugnarunt in Prussia, scilices Schalwitarum in Ragnithen, Kaustriten et Splitter omnibus hominibus obductis... Az SRP szerzői a skalv várat a későbbi Tilsiti várként azonosítják.

A Tilsit kastélyt csak 1407–1408-ban építették fel az egykori skalv vár helyén. A Memel folyónál újonnan épített vár Lucas David (1813: 86) szerint „nem volt olyan nagy és erős, mint az első”, amely leégett, azonban szükséges volt az ellenség állandó támadásaival szembeni védekezéshez

^¹¹Végül ugyanabban az évben [1347] ugyanez a király Ragneta közelébe jött, ahol 3 napig tartózkodott, és sokakat tűzzel és fosztogatással háborgatott stb. SRP II 509.

^¹²Desen weg haben gegaggen Zada von Laukirken, Wilkyn von Labiow, Gedekant ond Waynigede von Ragnit SRP II 673. Ez az útleírás a litván nyelvben jártas olvasó számára litvánul is hozzáférhető a Juozas Jurginis és Algirdas Šidlauskas szerkesztésében, 1988-ban megjelent „Kraštas ir žmonės: Lietuvos geografinių ir etnografinių aprašymai (XIV–XIX a.)” című kötetben. A hely- és személynevek hagyományozott alakjai ebben a kiadásban részben litvanizált, részben nem litvanizált formában szerepelnek, miközben az SRP útleírásainak eredeti szövegét párhuzamosan nem közlik. Ez olyan mértékben csökkenti a kiadvány értékét és használhatóságát, hogy bizonyos szempontból aligha használható megbízható forrásként tudományos célokra.

^¹³Hans Heinz Diehlmann „des Ostpreußischen Folianten” 911a című nyomtatott kiadása (a továbbiakban: Ostpr. Fol. 911a), 2008.

^¹⁴„Kurtze vnd warhafftige Beschreibung des Landes zu Preussen” című művében (1584).

Straipsniai / Articles

137

DARIUS IVOŠKA

szükséges. A kortárs krónikás, Johann von Posilge¹⁵ két ház építéséről számol be: „eyn hus uff Mymmel die Tylsat genannt, und eyn hus zu Samaythin Vredeborg¹⁶ genannt”, amelyeket a „Huser wordin gebuwet zcu Sameythin” című krónikafejezetben illesztettek be (SRP III 291).

Tilsit első gondnoka 1436 óta ismert¹⁷. A Ragnit komturságban álló további várat Winrich von Kniprode nagymester 1360 körül a Memel folyó jobb partján építtette, és Neuhaus¹⁸ névre keresztelték. Tilsit közelében helyezkedett el Splittern¹⁹ és Caustritten²⁰ vára; mindkettőt először 1365-ben említik. Ragnit felett hat mérfölddel Karl von Trier nagymester 1313-ban alapította Christmemel²¹ várát, amelynek 1409 körül már vogtja is volt. 1259–1260-ban alapították Georgenburg²² várát, amelyet később elpusztítottak, majd csak 1336-ban építettek újjá²³. Ugyanebben az évben

15 Johann von Posilge / de Pुसilie történetíró volt, aki feltehetően 1340 körül született Posilgében (lengyelül Żuławka, Marienburg közelében, az egykori Nyugat-Poroszországban, ma Kujávia–Pomeránia vajdaságában), és 1405. július 14-én halt meg. 1372-ben Deutsch-Eylau (lengyelül Iława, Ermland–Mazúria vajdaság) prépostja volt, 1376-tól pedig a pomesaniai püspökség hivatalos tisztviselőjeként tevékenykedett Riesenburgban (lengyelül Prabuty, Pomerániai vajdaság), valamint Ladekopp (lengyelül Lubieszewo, Danzig közelében) prépostjaként (Zugang: http://www.geschichtsquellen.de/autor/3337 [letöltve: 2020.10.10.]; SRP III 31–38).

16 A Welun (lit. Veliuōna) 1328-as, a Német Lovagrend által végrehajtott ostroma és 1333-as teljes elpusztítása után Heinrich bajor herceg új várat emelt, amelyet Friedenburgnak neveztek (Kviklys 1965: 339).

17 Pėteraitis (1997: 406) a Tilsit helynevet a litván Tilžė folyónévre vezeti vissza, és összekapcsolja a litván tilžti ‘nedvessé, átázottá válni’, tilžūs ‘átázott és nedves talaj’ szavakkal. A helynevet Daiva Deltuvienė (2006: 216) is tárgyalja, sajnálatos módon azonban nem jegyzi fel Tilsit legkorábbi említéseit, elsőként az 1785-ös Tilse / Tilsit alakot adja meg. Egy, a 14–18. század helyneveinek szentelt tudományos munkában azonban célszerű lett volna feltüntetni a történeti helynév legkorábbi ismert előfordulását.

18 A Neuhaus várat (lit. Naujieji Namai, Naujoji pilis) 1404–1409 körül kővárrá kellett átépíteni (Kviklys 1968: 728; MLE IV 524).

19 Lit. Spitrė; a várat a Caustritter várral egy időben építették, később elpusztult, és soha nem építették újjá (Kviklys 1968: 728; MLE IV 521).

20 Lit. Kaustrýčios; a várat elpusztítása után többé nem említik a történeti források. Feltehetően Tilsit városától 4 km-re keletre, a később Tilsiter Schloßberg néven említett dombon, a Memel folyónál állt (MLE IV 521).

21 A Christmemel fából épült várat (lit. Skirsnemunė) egy erdőben építették, Ragnit városától 55 km-re, a litván Bisena várral szemben (Kviklys 1968: 594).

22 A Georgenburg (lit. Jūrbarkas) a Német Lovagrend egyik legrégebbi és a történeti forrásokban legtöbbször említett litvániai várának számít (Vanagas 1996: 82).

23 Jegyezd meg továbbá, hogy embereinket most arra kényszerítik, hogy élelmiszert szállítsanak a litván földön fekvő Jurgenburg várába CDP III 1848: 123–124.

138

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts

megépítette a Marienburg²⁴ várát a Romayn²⁵ szigeten, majd 1337-ben Welun²⁶ közelében, az elpusztult Christmemel várával szemben felépítette a Baierburg²⁷ várat. Továbbá 1369-ben, miután Litvánia nagyfejedelme újjáépítette az elpusztított Kowno-várat²⁸ a Wyrgall²⁹ szigeten, a Naweze³⁰ várral szemben, Winrich von Kniprode védelmi erődként felépítette a Gotteswerder³¹ várát. Ha igaz, hogy 1389-ben két házat építettek Gotteswerder területén, a régebbi elpusztult épület helyén³², akkor Goteswerder a 15. század elején a rendi uralom fő támaszává kellett hogy váljon Szamaiténban. A Marienwerder³³ a Nerge³⁴ folyón volt a pogány Litvániába legmesszebbre előretolt

²⁴ Georgenburg újjáépítéséről és Marienburg alapításáról l. még Batūra „Piestvēs pilis Lietuvos gynyboje. Legendinės Lietuvos pradžios pilis” című művét, 2003: 96.

²⁵ A Marienburg alapítását Voigt (IV 544) egy erőd sietős felépítéseként mutatja be, amelynek a pogány Litvánia támadásaival szemben kellett védelmet nyújtania. A vár a Romain szigeten állt (lit. Romáinių salà), amely a Dubysa és a Memel folyók összefolyásánál feküdt (Batūra 2003: 89).

²⁶ A Kowno városától (lit. Kaūnas) 55 km-re északnyugatra fekvő Welun (lit. Veliuõna) Litvánia egyik legrégebbi és legjelentősebb települése (Kviklys 1965: 338; Vanagas 1996: 82).

^{27 Die}Baierburg, a bajor herceg, Bajorországi Henrik (lat. Hinricus dux Bavariae) nevéről elnevezve SRP II 501, egyike volt a stratégiailag legfontosabb és Poroszföldtől legtávolabb fekvő váraknak. Az első Baierburg 1337-ben, a harmadik és egyben utolsó pedig 1387-ben épült; ezt már a Georgenburg helyén építették újjá, és később így is nevezték (Zabiela 2005: 163–164). Voigt (IV 545) a Marienburg mellett (a Romayn szigeten) a Memel folyó mentén álló második erős várként említi.

28 Az Kowno első, 1361 óta ismert várát (lat. Kauwe, lit. Kaūnas) 1362-ben virágvasárnap elpusztították SRP II 81.

29 Lit. Virgalės sala, a Memel folyón, a Memel és a Nawezo folyó (lit. Nevėžis) összefolyásánál (hozzáférés: https://www.vle.lt/Straipsnis/Gotteswerder-26767 [letöltve: 2020.11.3.]).

30 Lit. Nevėžis, a Memel jobb oldali mellékfolyója.

31 Lindenblatt / Posilie (1823: 31) híradása szerint a Gotteswerder várát litvánoknak kellett elfoglalniuk, később azonban a Rend visszahódította. Gotteswerder alapításáról lásd még (hozzáférés: https://www.vle.lt/Straipsnis/Gotteswerder-26767 [letöltve: 2020.11.3.]).

32 Lindenblatt / Posilie (1823: 115) beszámol arról, hogy a lerombolt épület helyén két házat építettek; ezek építésében néhány területi elöljáró sok építésben jártas emberrel együtt pünkösd után négy héten át vett részt. A Ragnit és Gotteswerder erődítményeinek megerősítését Voigt is említi (VI 173, 193).

33 Marienwerder 1384-ben történt építéséről Wigand von Marburg tudósít SRP II 626.

34 Ugyancsak Wilia, lit. Neris, Litvánia második legnagyobb folyója és a Memel legnagyobb (jobb oldali) mellékfolyója.

Straipsniai / Articles

139

DARIUS IVOŠKA

A régi Kowno helyén, Konrad Zöllner von Rothenstein alatt 1384-ben épített várat, amelyet ugyanabban az évben Witold lerombolt^³⁵.

2.1. Ragnit és Tilsit az OF 131-ben

A teljes Poroszföldön, valamint az itt tárgyalt és a balti népek által lakott valamennyi területen végbement történelmi események pontosabb és teljesebb képét azok a történelmi dokumentumok nyújtják, amelyeket a Német Lovagrend megérkezése^³⁶ és a rendi állam megalakulása után készítettek. Mivel a balti törzsek nyelvei a rend előtti időszakban nem rendelkeztek saját írással, a térség története elsősorban nem a helyi krónikások történeti hagyományain alapul. Ha Poroszföld vagy általában a balti népek történetéről van szó, állítható, hogy azt különféle művek nagyobb „hézagok” nélkül adták vissza; ha azonban pontos, kutatásspecifikus és helyileg behatárolt adatokra van szükség, a tisztán történeti művek többnyire nem elegendők. Ezért e tanulmány témájának kutatásához egyebek mellett a rendi kancelláriai dokumentumokat, vagyis az OF 131-ből származókat is felhasználjuk. A 14. század vége – a 15. század eleje folyamán a Ragnit és Tilsit nevek sokkal gyakrabban jelennek meg a történeti forrásokban, különösen a rendi kancellária különböző okleveleiben, amelyek segítenek világosabb képet alkotni Poroszország vizsgált területeiről. A jelen vizsgálat elvégzéséhez fő forrásként az OF 131 szolgál. Bejegyzései – amelyek egyaránt tartalmaznak jövedelemjegyzékeket, valamint fegyverek, élelmiszerkészletek és egyebek leltárait – sok értékes és részletes információt szolgáltatnak a városokról, falvakról, azok lakóiról, társadalmi viszonyairól és más kérdésekről. Ma pontosan nem állapítható meg, milyen birtokokkal rendelkezett Ragnit és Tilsit városa és területe a 15. század elején, 1419–1438 körül, az OF 131 bejegyzései azonban a háztartás kezelésének és a városban, illetve a komturságban élők szükségleteinek fedezésére szolgáló készletek beszerzésének jól fejlett igazgatásáról tanúskodnak:

^³⁵ Lindenblatt / Posilie (1823: 55–56).

^³⁶ A 13. század elejétől (1226–1235), amikor megkezdődött a porosz törzsek meghódítása, a helyi népek egy új birodalom hatalma alá kerültek, amelyben nemcsak az írástudó krónikások, hanem a közigazgatási és kancelláriai tisztviselők is bizonyos értelemben történetíróként működtek (Ivoška 2019: 7).

140

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts

Ragnite

Dijje nochgeschreben notdorfft ist zcu Ragnite vff dem huße Czu erſten In der kuchеn P[r1]mo i schock flicken flej̈ch vnd v flicken Item xvi ochßen an trug flej̈che Item xxx sch Erwiß vn viii ton̄en habir grutcze Item uij m h̄n keze Item xv ſmere ungelmelçet Vnd uij ton̄e gelmelç ſmer Item ij ton̄e potter Item xxxvi ton̄e ſalç Item keller vnd baghuße Çu erſten xviij ſch gerſte vnd uijC ſch hoppe Iſe xxix leſte korniß vnd ii leſte weße

Iſe x ſteyn buchßen v̄ xxi lothbuchlen Iſe vij to pulȝ Iſe m schok pfiele vn uij schok armbroſt

Straipsniai / Articles

141

DARIUS IVOŠKA

Ez a malomházban szükséges: jC és lxx mérő liszt; továbbá jC mérő komló. A pincében: először xv hordó sör, egy hordó két tonna. A sütőházban: xiii zsák liszt. Továbbá ij trowetönen liszttel. A konyhában először: Jcund x szelet hús; továbbá iiii ökör főtt húsként; továbbá i tonna szárított hús; továbbá ii tonna kömény; továbbá iij tonna dara; továbbá v tonna kender; továbbá j last borsó; továbbá j hordó lazac; továbbá j hordó tokhal; továbbá j hordó olaj; továbbá iij tonna tőkehal; továbbá viij tonna lepényhal

Az OF 131-ben a városban kretczem nevű, kilenc vámköteles labiau (Labiau)^{³⁷ és további}uffim lande nyolc csapszék, 33 garte (kert) és két molen <...> uffim lande is dokumentálva van. A komtursághoz tartozó falvak, Gertlaucken^{³⁸, 26}belacȝ hube-val és 16 mŗg-val, valamint 3 1/2 Jc.-val, továbbá dorff Pippeln^{³⁹, 28}huben és 132 mŗg 19 1/2 Jc. birtokkal; továbbá ott van: my̆ hŗ a Labiau-i kamarai hivatalban 116 besaczer huß, valamint my̆ hŗ a Laucken-i kamarai hivatalban⁴⁰ geburJche besacȝer hoken, minden bizonnyal jelentős kamat- és adójárulékot fizettek a Ragnit komturságnak (OF 131 201–202). Itt kell megemlíteni It[em] jCˣj (121) frye dinJte In beyden kamerampten (vagyis a Ragnit és Labiau kamarai hivatalokban), It[em] ¹¹Jchoken xij (162 1/2) dy beJacȝt Jint, It[em] xxiv (24 1/2) wuJte hoken, amelyek a már a 14. században végrehajtott, örökletes alapon történő országos birtokadományozásról tanúskodnak (OF 131 75).

^³⁷Labiau, Labiau járás, Labiau plébánia (Blažiene 2000: 75).

^³⁸Gertlauken, Alt und Neu Gertlauken, Labiau járás (Blažiene 2005: 64).

^³⁹Talán Piplinn, Memel járás, Heinrichswalde hivatal (Goldbeck 1785: 120).

^⁴⁰Talán Lauken vagy Woynothen, Insterburg járás (Goldbeck 1785: 84).

142

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts

Tilsit az Ragnit névhez képest ritkábban fordul elő az OF 131-ben, és a vámkötelesekre vonatkozó bejegyzések is lényegesen rövidebbek, főként a fegyverekre és felszerelési egységekre vonatkozóan: 1419... vnd czur Thilȝad It[em] xiij (13) lodbuchȝen, It[em] / (1) steynbuchȝe. Tylȝad. It[em] iiij (4) steynbuchȝen, It[em] x (10) lotbuchȝen (OF 131 75).

Az OF 131 Ragnit terület fegyverkészleteit felsoroló szakasza egy rövid jegyzéket is tartalmaz azokról a személyekről, akik bizonyos fegyverkészletek birtokában voltak:

A következő urak vannak Ragnithe-ban elszállásolva: először: h Ech art Kaneworff-nak ij lova van páncélos felszereléssel; továbbá h Kypolt hußkoptur-nak iij lova van páncélos felszereléssel; továbbá h Johan von Ryßletey-nek iij lova van páncélos felszereléssel; továbbá h Erbert von Truxes, a tiljethi gondozó, iij lova van páncélos felszereléssel; továbbá h Wirĵberger; továbbá h Andrewiß ſnellewalt

Schumeiſt Ite h johan willemethe ſmedemeiſt Ite h apucȝ ſtange iij pferde vȯn h[arnisch] Ite h michel hellewayn iij pferde harnisch Ite h kylian iij pferde vȯn h[arnisch] Ite h jurge prijſther Ite her joßeß armbroſt kuchmeiſt Ite hr nicluſ priſt[er] h[er] (OF 131 202).

Straipsniai / Articles

143

DARIUS IVOŠKA

A vizsgált Ragnit és Tilsit területekre vonatkozó OF 131-beli szakaszokban balti személyneveket is kerestek; ezeknek kellett volna a vizsgálat fő tárgyát képezniük, ám szinte egyáltalán nincsenek feljegyezve. A 12 megnevezett személy közül mindössze egy úr – Apucz Stange – viselhetett litván nevet. Vö. egy litván, Apus nevű férfi nevével is, aki 1353-ban unokatestvérével, Pomyne^{együtt menekültként}⁴¹ érkezett Litvániából, és a Német Lovagrend nagymestere, Winrich von Kniprode und eren beyden ereben und nokomelingen czwene hoken földet adományozott neki Gauledenben (Wehlau járás, Tapiau kamarai hivatal) (OF 105 70r). Nagyon valószínű, hogy az Apucz Stange esetében a keresztnév végződésének eltérő lejegyzéséről van szó. A lit. PN Apus egyelemű litván PN-nek tekinthető, amelyet a lit. ãpušė ‘nyárfa, rezgő nyár’ szóra vezetnek vissza⁴².

Az OF 131-ben említett Ragnit lakosok valamennyi többi személyneve német eredetű. Ha azonban a Ragnit–Tilsit terület lakóinak neveit a Német Lovagrend későbbi dokumentumaiban követjük nyomon, a balti személynevek nagyon gyakoriak és számosak: 1539 Petraschs Budrei-tis, Jacob Nareickeitis, Michael Szadmantis, Gregoll Szadmantaitis; 1539 Dapkus; Wotickus Mantuteitis, Jacob Gailaitis (Diehlmann 2008: 16–17, 23); 1540 Mansche Darge; Johan Gedemyn; Waytkus Mergus, Peter Marge; Kyrkuth, Michell Sakuten (Diehlmann 2006: 25, 43, 49). Az itt vizsgálatra és adat-összehasonlításra felhasznált történeti forrást – Die Türkensteuer im Herzogtum Preußen 1540 – az OF 131-hez való, kivitelezés és cél szerinti hasonlósága miatt választottuk. A balti személynevek hiánya az OF 131 Ragnit és Tilsit területekre vonatkozó, 1419–1438 körüli szakaszaiban, valamint e nevek meglepő gyakorisága az Ostpr. Fol. 911a 1539–1540 körüli anyagában alapos elemzést és magyarázatkeresést igényel; ennek egy másik tanulmány tárgyává kell válnia. Előreláthatólag csak azt állíthatjuk, hogy ennek több tényezővel kell összefüggnie: lehet, hogy a litvánok és

⁴¹ Itt olyan földbirtok-adományozásról van szó, amelyet litvániai menekültek kaptak, akik elvesztették birtokukat szülőföldjükön. Az ilyen személyeknek és örököseiknek a kiváltságok alapján rendszerint bizonyos földbirtokokat adományoztak örökletes jogon. Az ilyen oklevelek meghatározott adományozási feltételeket tartalmaztak, amelyek között Litvánia meghódítása és megkeresztelése esetén a birtok visszaszerzése is szerepelt.

⁴² Erről bővebben lásd Ivoška (2018: 38–39).

⁴³ Egy ilyen jegyzék létrejét az 1529-ben, 1532-ben és 1535-ben kibocsátott körlevelek idézték elő, amelyeket a Porosz Hercegség valamennyi hivatalához eljuttattak, és amelyek az oszmán támadás elleni fegyverkezés céljából a „törökadomány” beszedésére szólítottak fel. Erről bővebben lásd Diehlmann (1998: 15–21).

144

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts

A vizsgált időszakban a poroszok nem rendelkeztek adóköteles birtokkal, vagy ez a GZB irányítási körülményeivel és célkitűzésével áll összefüggésben.

3. A TÖRTÉNETI NÉVTAN KUTATÁSI PROBLÉMÁI ÉS A KUTATÁSI TÁRGY HATÓKÖRE

A jelen tanulmány és az általa tárgyalt témák megfelelően bizonyíthatják, milyen összetett és nehezen előre jelezhető lehet egy kiválasztott kutatási tárgy vizsgálata. Legyen szó történeti források és azokban foglalt empirikus anyag elemzéséről vagy történeti tulajdonnevek értelmezéséről, nem várható el, hogy mindig minőségileg és mennyiségileg elegendő adat álljon rendelkezésre. Röviden, de pontosan meg kell határozni, mit kell érteni a történeti névtan kutatási forrásain. A mai onomasztikával ellentétben a történeti tulajdonnevek kutatója nem korlátozódhat névjegyzékekre, névadatbázisokra, hivatalos közigazgatási dokumentumokra – legyen szó akár anyakönyvi, akár egyházi anyakönyvi adatról –, amelyek többek között rendszeres és csaknem hiánytalan adatokat kínálnak. A történeti tulajdonnevek legértékesebb és legfontosabb elsődleges forrásai éppen az archívumok és könyvtárak állományai, amelyek a tulajdonnevek legrégebbi és legmegbízhatóbb hagyományozását őrzik. Figyelemre méltó, hogy ezek az állományok többnyire olyan dokumentumokat tartalmaznak, amelyeknek nem a hely- és/vagy személynevek feljegyzése volt a céljuk, hanem vagy történetírásra, vagy pontos közigazgatási, illetve háztartási információk gyűjtésére és megőrzésére szolgáltak, például adó-, adósság- és készletjegyzékek, szerződések, kiváltságlevelek stb. Ezért a történeti onomasztika kutatási hatóköre nem ismer időbeli, térbeli vagy tárgyi korlátozásokat. A történeti tulajdonnevek kutatóját a tárgyalt kérdés vizsgálata során minden alkalommal vagy meglepő új leletek, vagy a pontos következtetésekhez szükséges bizonyítékok hiánya éri váratlanul. A rendelkezésre álló forrásokban várt vagy érvekkel előre jelzett tulajdonnévi adatok hiányát nem kell feltétlenül kudarcnak tekinteni, mivel az újabb, szélesebb körű kérdéseket vet fel mélyebb tudományos

Straipsniai / Articles

145

DARIUS IVOŠKA

vitához. Emellett hangsúlyozni kell azt is, hogy a történeti névtan kutatási és érdeklődési területe nem korlátozódik magukra a tulajdonnevekre, hanem azok tág eredet-, használati és hagyományozási kontextusával is foglalkozik.

4. KÖVETKEZTETÉSEK

A tanulmány következtetései a következőképpen foglalhatók össze:

1. A bizonyítékok alapján megbízhatóan megállapítható, hogy a történeti Schlawien területek, Ragnit és Tilsit, a legkorábbi ismert időktől fogva balti területek voltak, amelyeket túlnyomórészt balti eredetű helyi lakosok népesítettek be. A 13–14. századi történeti forrásokban a litván hely- és folyónevek mellett dokumentált Caustritten, Splittern, Romayn, Welun, Wyrgalle, Nawezo, valamint a Vredenburg, Christmemel, Georgenburg, Marienburg, Baierburg és más német helynevek, amelyek az adott időszakban a Ragnit–Tilsit területen helyezkedtek el, arról tanúskodnak, hogy azokon a helyeken, ahol a Német Lovagrend megtelepedéseket alapított, új neveket adtak. A történelmi eseményekhez kapcsolódó tények jól ismertek a litván történetkutatásban, a litván névkutatás jártas a helynevekben, és szinte mindegyiket feldolgozták, jóllehet egyes történeti források litván kiadásai a névkutatásban való felhasználásuk során kritikus és felelősségteljes vizsgálatot igényelnek, amelyet véleményem szerint feltétlenül el kell végezni. A szerző ebben látja feladatát: megmagyarázni a hiányzó balti tulajdonnevek rejtélyes hiányát.

2. A történeti névtan kutatandó témáiból, az ezek által meghatározott és korábbi kutatásokon alapuló kilátásokból, valamint a további vizsgálatok célkitűzéseiből bizonyos esetekben nem kiemelkedő felfedezések és egyértelmű eredmények következnek, hanem megteremtődnek a feltételek a források és az anyag folyamatos vitatásához. A Ragnit területről származó egyetlen litván lakos neve, az Apucz Stange, amelyet az OF 131-ben más, német eredetű személyek között említenek, nem feltétlenül utal arra, hogy ezt a területet 1419–1438 körül nem lakták litvánok és poroszok. Éppen ellenkezőleg – a száz évvel később vezetett porosz hercegségi adójegyzékek, amelyek számos balti (porosz és litván) személynevet tartalmaznak, arra kötelezik a mai névkutatót, hogy feltárja, miért hiányoznak a keresett személynevek a száz évvel korábbi dokumentumokból. Ehhez további, ugyanezt a

146

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts

a térséget érintő források, valamint az ezekben esetleg dokumentált bizonyítékok felkutatására lesz szükség.

FORRÁSOK ÉS IRODALOM

Adamonytė Veronika, Blažienė Grasilda, Gelumbeckaitė Jolanta, Trumpa Edmundas 2018: Interaktyvus Rytų Prūsijos žemėlapis IV. Hozzáférés: http://prusija.lki.lt/V.html.

Batūra Romas 2003: Pieštvės pilis Lietuvos gynyboje. Legendinės Lietuvos pradžios pilis. – Lietuvos valsčiai. Seredžius, Vilnius: Versmė, 87–101.

Blažienė Grasilda 2000: Die baltischen Ortsnamen im Samland. – Hydronymia Europaea, különszám II, Stuttgart: Franz Steiner Verlag.

Blažienė Grasilda 2005: Baltische Ortsnamen in Ostpreußen. – Hydronymia Europaea, különszám III, Stuttgart: Franz Steiner Verlag.

CDP III – Codex Diplomaticus Prussicus. Urkunden-Sammlung zur älteren Geschichte Preussens aus dem Königl. Geheimen Archiv u Königsberg nebst Regesten, 3. kötet, szerk. J. Voigt, Königsberg: Bei den Gebrüdern Bornträger, 1848.

David Lucas 1813: Preussische Chronik nach der Handschrift des Verfassers mit Beifügung historischer und etymologischer Anmerkungen 5, szerk. E. Hannig, Königsberg: in der Hartungschen Hofbuchdruckerei.

Deltuvienė Daiva 2006: Baltiški Mažosios Lietuvos XIV–XVIII a. oikonimai, Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla.

Diehlmann Hans Heinz 1998: Die Türkensteuer im Herzogtum Preußen 1540, Bd. 1, Fischhausen – Schaaken – Neuhausen – Labiau, Hamburg: Im Selbstverlag des Vereins.

Diehlmann Hans Heinz 2006: Die Türkensteuer im Herzogtum Preußen 1540, Bd. 2, Memel – Tilsit, Hamburg: Im Selbstverlag des Vereins.

Diehlmann Hans Heinz 2008: Die Türkensteuer im Herzogtum Preußen 1540, Bd. 3, Ragnit – Interburg und Saalau, Hamburg: Im Selbstverlag des Vereins.

Gerullis Georg 1922: Die altpreußischen Ortsnamen, Berlin és Leipzig: Vereinigung wissenschaftlicher Verleger Walter de Gruyter & Co.

Geschichtsquellen des deutschen Mittelalters. Bayerische Akademie der Wissenschaften. Hozzáférés: http://www.geschichtsquellen.de/autor/3337.

Goldbeck Johann Friedrich 1785: Vollständige Topographie des Königreichs Preussen. Erster Theil welcher die Topographie von Ost-Preussen enthält, Königsberg és Leipzig: Auf eigene Kosten und eigenem Verlage.

Straipsniai / Articles

147

DARIUS IVOŠKA

GZB – Das grosse Zinsbuch des Deutschen Ritterordens (1414–138), szerk. P. G. Thielen, Marburg: N. G. Elwert Verlag, 1958.

Hartknoch Christophorus 1684: Altund Neues Preussen Oder Preussischer Historien Zwey Theile, Franckfurt és Leipzig, Königsberg: In Verlegung Martin Hallervorden / Buchhändlern in Königsberg.

Hennenberger Casparus 1584: Kurtze und warhafftige Beschreibung des Landes zu Preußen. Durch Casparum Hennenbergern Pfarherrn zu Mülhaußen auff Natangen. Zu Königsberg in Preußen.

Ivoška Darius 2017: Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel. – Acta Linguistica Lithuanica 74, 208–225.

Ivoška Darius 2018: Baltische Eigennamen in den Dokumenten des Deutschen Ordens: Disszertáció a doktori cím megszerzéséhez, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Ivoška Darius 2019: Widerspiegelung der prußischen Kultur in den Grenzenbeschreibungen des Deutschen Ordens. – Jahrbuch der Historischen Kommission für ostund westpreußische Landesforschung und der Copernicus-Vereinigung für Geschichte und Landeskunde Westpreußens. Mitteilungen aus dem Geheimen Staatsarchiv Preußischer Kulturbesitz 10, Osnabrück: fibre Verlag, 7–23.

Jahrbücher Johannes Lindenblatts oder Chronik Johannes von Posilie Oficials zu Riesenburg, szerk. J. Voigt, F. W. Schubert, Königsberg: in der Universität-Buchhandlung, 1923.

Jurginis Juozas, Šidlauskas Algirdas 1988: Kraštas ir žmonės: Lietuvos geografiniai ir etnografiniai aprašymai (XIV–XIX a.), Vilnius: Mokslas.

Kviklys Bronius 1965: Mūsų Lietuva. Krašto vietovių istoriniai, geografiniai, etnografiniai bruožai 2, Bostonas: Lietuvių enciklopedijos leidykla.

Kviklys Bronius 1968: Mūsų Lietuva. Krašto vietovių istoriniai, geografiniai, etnografiniai bruožai 4, Bostonas: Lietuvių enciklopedijos leidykla.

MLE III – Kis-Litvánia enciklopédiája 3, Mec – Rag, Vilnius: Mažosios Lietuvos fondas, Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2006.

MLE IV – Kis-Litvánia enciklopédiája 4, Rahn – Žvėžežeris, Vilnius: Mažosios Lietuvos fondas, Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2009.

OF 105 – A „Preußischer Kulturbesitz” Titkos Állami Levéltárából származó rendi fólió.

OF 131 – A „Preußischer Kulturbesitz” Titkos Állami Levéltárából származó rendi fólió.

Pėteraitis Vilius 1997: Mažosios Lietuvos ir Tvankstos vietovardžiai. Jų kilmė ir reikšmė, Mažosios Lietuvos fondas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

148

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts

Petras Dusburgietis. Prūsijos žemės kronika, összeállította, a bevezetést és a magyarázatokat írta R. Batūra, fordította L. Valkūnas, Vilnius: Vaga, 1985.

PUB I – Preußisches Urkundenbuch, 1. kötet, 1., 2. rész, szerk. Philipy és Dr. Wölky, Königsberg: Hartungsche Verlagsdruckerei, 1882–1909.

SRP I – Scriptores Rerum Prussicarum. Die Geschichtsquellen der preussischen Vorzeit bis zum Untergange der Ordensherrschaft, 1. kötet, szerk. T. Hirsch, Dr. M. Töppen, Dr. E. Strehlke, Leipzig: Verlag von S. Hirsel, 1861.

SRP II – Scriptores Rerum Prussicarum. Die Geschichtsquellen der preussischen Vorzeit bis zum Untergange der Ordensherrschaft, 2. kötet, szerk. T. Hirsch, Dr. M. Töppen, Dr. E. Strehlke, Leipzig: Verlag von S. Hirzel, 1863.

SRP III – Scriptores Rerum Prussicarum. Die Geschichtsquellen der preussischen Vorzeit bis zum Untergange der Ordensherrschaft, 3. kötet, szerk. Dr. T. Hirsch, Dr. M. Töppen, Dr. E. Strehlke, Leipzig: Minerva GMBH, 1863.

Vanagas Aleksandras 1996: Lietuvos miestų vardai, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

Visuotinė lietuvių enciklopedija. Hozzáférés: https://www.vle.lt/Strаipsnis/Gotteswerder-26767.

Voigt Johannes 1834: Geschichte Preußens: von den ältesten Zeiten bis zum Untergange der Herrschaft des Deutschen Ordens, 6. kötet, Die Zeit des Hochmeisters Konrad von Junglingen, von 1393 bis 1407; Verfassung des Ordens und des Landes, Königsberg: im Verlage der Gebrüder Bornträger.

Zabiela Gintautas 2005: Bajerburgo pilis. – Lietuvos archeologija 28, Vilnius: Lietuvos istorijos institutas, 163–174.

Straipsniai / Articles

149

DARIUS IVOŠKA

A Ragainė és Tilžė térség balti tulajdonneveinek kérdéséről a 14–15. századi rendi dokumentumokban

ÖSSZEFOGLALÁS

E tanulmány szerzője korábbi kutatásaiban a litván és porosz történeti névanyag szempontjából fontos források – a Német Lovagrend foliánsai – közül többet vizsgált; ezúttal egy újabb, általa eddig nem kutatott foliánst választott, a 131. számút, amely „A Német Lovagrend nagy cenzuskönyve 1414–1438” („Das grosse Zinsbuch des deutschen Ritterordens (1414–1438)”) néven ismert. A Német Lovagrend pénzügyi dokumentumainak ez a gyűjteménye az egyik legfontosabb történeti forrás, amelyben a névanyag kutatója a cenzusfizetők, a leltárak, az ingó- és ingatlanvagyon tulajdonosai, valamint az adóztatott városok és falvak nyilvántartásában helynevek és személynevek sokaságára talál. A kutatáshoz Porosz-Litvánia két területét választották – Ragainė és Tilžė. A kutatás elsődleges tárgyát a litván és porosz személynevek képezték, nem zárva ki a helynevekkel kapcsolatos esetleges új tényeket sem. A kutatás során, miután mindössze egy balti, feltehetően litván eredetű személynévre – Apucz Stange – bukkantak, olyan kérdések merültek fel, amelyeket e tanulmány történeti források segítségével vizsgál; ezek a források a vizsgált területre vonatkozó adatokat a Német Lovagrendnek a porosz földek ellen a XII. században indított inváziójától 1540-ig, a Porosz Hercegség korszakáig ölelik fel. A tanulmány nemcsak Ragainė és Tilžė történeti kontextusát mutatja be, és röviden tárgyalja a terület lakosságának etnikai összetételét, társadalmi viszonyait, hanem a történeti névanyag kutatásának problémáit is vizsgálja: a kutatás tárgyának határait, a vizsgálandó források és anyag kiválasztásának szempontjait, valamint a kutatások jellegét és kihívásait.

Beérkezett 2020. november 15-én.

DARIUS IVOŠKA

Litván Nyelvi Intézet, Petro Vileišio utca 5., LT–10308 Vilnius, Litvánia [email protected]

150

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Document details