Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes „Ragnit“ und „Tilsit“ in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts

132 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII DARIUS IVOŠKA Institut für litauische Sprache ORCID-azonosító: orcid.org/0000-0003-3898-0000 Tudományos kutatási területek: névtan, balti–szláv–német nyelvi kapcsolatok. DOI: doi.org/10.35321/all83-06 A RAGNIT ÉS TILSIT TERÜLETÉNEK BALTI TULAJDONNEVEI KÉRDÉSÉHEZ A LOVAGRENDI DOKUMENTUMOKBAN 14.–15. A SZÁZADBAN Dėl baltiškų Ragainės ir Tilžės srities tikrinių vardų XIV–XV a. Ordino dokumentuose ANNOTÁCIÓ A jelen tanulmány a Porosz-Litvánia két kiválasztott területe, Ragnit és Tilsit tulajdonneveinek főbb kérdéseivel foglalkozik. A munka kiindulópontja a balti személynevek, valamint adott esetben a helynevek kutatása volt, különös tekintettel azok esetleges, eddig ismeretlen előfordulásaira és etimológiájára. Az empirikus anyag elemzése során a vizsgálatot ki kellett terjeszteni a történeti tulajdonnevek általános kutatási problémáinak tárgyalására. Ezt követően megkíséreltük vizsgálni többek között a történeti tulajdonnevek kutatásának hatókörére, a célkitűzésekre, a megfelelő kutatási források és kutatási anyag kiválasztására, illetve meghatározására vonatkozó kérdéseket. KULCSSZAVAK: történeti névtan, történeti tulajdonnevek, rendi fóliókötetek. ANNOTÁCIÓ A tanulmány a porosz Litvánia két kiválasztott területén vizsgálja a tulajdonneveket, azaz Ragainė és Tilžė. A kutatás elsődleges célja és feladata a személynevek, valamint a helynevek vizsgálata volt (amennyiben a kutatás során bármelyiket azonosítani lehetett volna), kizárólag Cikkek / Articles 133 Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts azok esetlegesen ismeretlen előfordulásaira és etimológiájára összpontosítva. A kutatás során azonban a célokat és feladatokat ki kellett bővíteni azzal a kísérlettel, hogy választ adjunk a történeti névtudomány tágabb értelemben vett problémáival, kutatási körével, fő célkitűzéseivel, a megfelelő kutatási források és anyagok kiválasztásával stb. kapcsolatos kérdésekre. KEYWORDS: Historical Onomastics, historical proper names, German Order folios. 1. BEVEZETÉS, CÉLKITŰZÉS ÉS VÁLASZTÁS DES FORSCHUNGSGEGENSTANDES A balti történeti tulajdonnevek kutatása az elmúlt évszázadok során bizalmas és jól strukturált módszertanon alapuló hagyományt alakított ki. Számos alapvető kutatást végeztek el, és számtalan mű született1. A balti történeti tulajdonnevek vizsgálata ma is folytatódik, és sok tekintetben könnyebb, mint korábban. A levéltárakban és könyvtárakban, valamint online rendelkezésre álló történeti dokumentumokhoz való szabad hozzáférés, az elődök megalapozó munkái, továbbá az empirikus anyagok jelenlegi technológiák révén jobb feldolgozási lehetőségei kedvező körülményeket teremtenek a jelenlegi névkutató számára a hatékony munkához. A jelen tanulmány szerzője éppen ahhoz a névkutató-nemzedékhez tartozik, amely számára az említett körülmények lehetővé tették, hogy a balti történeti tulajdonnevek legkiválóbb forrásaival 1 A különböző szakterületek első, tulajdonnevek regisztrálására és értelmezésére irányuló kísérletei, amelyeket különböző hozzáértő tudósok, valamint a történelem és a névkutatás iránt lelkesedő képviselők tettek, a mai onomasztika szempontjából elégtelennek vagy hiányosnak tekinthetők, ennek ellenére nagy értéket képviselnek. Ez különösen igaz a balti, illetve azon belül a porosz helyés személynevek kutatására. Ha az ember beszélne a Példa Caspar Hannenberger (1595: 156) 16. századi népies ihletésű magyarázataira egyes településnevek esetében, illetve a karthauzi pap, Wilchelm Reinhold Brauer által 1983-ban közzétett és vitatott „Preußische Siedlungen westlich der Weichsel. Versuch című munkára, amelynek einer etymologischen Deutung heimatlicher Flurnamen“ (mehr dazu s. Ivoška 2016: 213), würesetében talán sok mindent fel lehetett volna róni, az általuk bemutatott teljes empirikus anyagot Material ist aber sogar für die gegenwärtige Namenkunde interessant und wichtig. Die Namen William Pierson, Georg Heinrich Ferdinand Nesselmann, Adalbert Bezzenberger, Ernst Lewy, Georg Gerullisnak, Reinhold Trautmannnak, Rozalia Przybyteknek és Grasilda Blažienėnek, valamint műveiknek, amelyeken az egész mai történeti balti névkutatás alapul, itt nem szükséges bemutatni és részletesen tárgyalni. DARIUS IVOŠKA 134 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII megismeréséhez. A 105. számú rendi fóliókötet (a továbbiakban – OF 105) alapos, ám még mindig be nem fejezett átvizsgálása után – amelyből a „Baltische Eigennamen in den Dokumenten des Deutschen Ordens” című disszertáció született – a balti-történeti névkutatás szempontjából további lényeges rendi fólióköteteket is elemeztek, továbbá a litván személynevek problematikáját számos tanulmányban és konferencián tárgyalták. A jelen tanulmányban a szerző figyelmét egy további, éppen a 131. számú rendi fóliókötetre (a továbbiakban – OF 131) irányította, amely „Das grosse Zinsbuch des deutschen Ritterordens (1414–1438)” néven is ismert (a továbbiakban – GZB), és amelyet a szakirodalom a Német Lovagrend telekkönyveként jelöl (vö. ehhez Thielen 1958: XXXII). Az OF 131 sajátos jegyzék, amely tárgyi és kronológiai szempontból két részre tagolható; ezek közül az első Tress-kézikönyvként fegyverek, élelmiszer-készletek és egyebek leltárait tartalmazza; A második rész az uralkodói fennhatóság alatt álló településeken lévő betöltött és elhagyott jobbágytelkek ler gelten darf und Auskünfte über die Höhe der Außenstände, die Zahl der Dienste und bäuerlicher Hufen (Haken) in den landesherrlichen Dörfer sowie számáról, a határterületek soltészok, kocsmárosok, plébánosok és kamatfizető parasztok közötti felosztásáról, a kamatbevételek nagyságáról és fajtájáról, a szolgálati birtokok jogállásáról és teljesítménynormáiról, valamint a rendházak és rendi udvarházak ellátásáról és személyi állományáról tartalmaz adatokat. A Német Lovagrend tannenbergi, litván–lengyel erők elleni küzdelemben elszenvedett kapitulációs veresége által előidézett gazdasági és politikai válság idején a rendi kancellária állította össze. A jegyzéknek a bevételek szigorú ellenőrzését és felelősségteljes beszedését, valamint az adósságok nyilvántartását kellett szolgálnia. A pénzeszközök és egyéb vagyon felelősségteljes kezelésével a rend gazdasági és katonai hatalmának újjáépítését célozta. Az OF 131 jegyzékei számos helynevet tartalmaznak, köztük a kamatfizető városok, falvak és udvarházak neveit, valamint a kamatfizető birtokok tulajdonosainak személyneveit: a kocsmárosokét, soltészokét, földbirtokosokét stb. Az OF 131 emellett sok igen fontos információt szolgáltat a poroszországi területek gazdasági folyamatairól, kulturális és társadalmi viszonyairól, életkörülményeiről, valamint életmódjáról a 15. század első felében, amelyek kifejező képet nyújtanak az egész újkori rendi ország tulajdoni és jogviszonyairól2. E kutatás célja két porosz–litván terület, Ragnit és Tilsit elemzése volt, különös tekintettel a balti személynevekre; az elemzés elvégzése után meg kellett állapítani, 2 Thielen 1958: XXX–XXXIV. Cikkek / Articles 135 Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts hogy az OF 131-ben 1437/1438 körül egyetlen balti személynév sincs dokumentálva. A balti nevű településre3 vonatkozó vizsgálat ilyen eredménye váratlan volt. A Ragnit–Tilsit-vidék esetében arról a történelmi skalviai területről van szó, amelyet eredetileg balti népek laktak4, és amelynek a késő középkorban is túlnyomórészt baltinak kellett maradnia. Ezért a jelen tanulmány középpontjába és feladatává a litvánés poroszkérdés tárgyalása került a késő középkor és a Porosz Hercegség kezdete közötti időszakban, valamint ezek említései a Német Lovagrend dokumentumaiban. Ha a litvánok és a poroszok évszázadokon át a Tannenbergi csata előtt és után is itt éltek, miért nem fordulnak elő nyomaik a Lovagrend kancelláriájának fő dokumentumaiban? 2. GEBIETE RAGNIT UND TILSIT ELSŐ EMLÍTÉSEIKTŐL TÖRTÉNELMI FORRÁSOKBAN EGÉSZEN POROSZ HERCEGSÉG Ragnit és Tilsit Európa történetében a Porosz Királyságnak a 2. világháború utáni európai térképekről való eltűnéséig számítottak. Világháború mint a porosz-litván területek. Közismert az is, hogy ezen a területen a litvánokon kívül lengyelek, poroszok és németek is éltek a Rend idején 1231–1525 között, majd az 1525–1701 közötti Porosz Hercegségben (Diehlmann 2008: 9*, 18*–20*). A tárgyalt területek történetének egyik igen érdekes szakasza a 2. periódus. A középkor fele és a kora újkor a Lovagrendi Állam megalapítása és a Porosz Hercegség kezdete között. Ragnitot és Tilsitet viszonylag korán említik a történelmi források. Peter von Dusburg leírja egy település megalapítását a Memel folyó melletti dombon, amelyet Meneko testvérnek a pogány Schalwen tájba való behatolásától védett Szent György vértanú napján 3 Az első települések a régészeti adatok alapján a vaskorból ismertek. Ezek egyikét, amelyet a német történetírók Landeshutte néven említenek, 1289-ben az SRP I 151-ben Raganita várának nevezik; neve a lit. Ragnýtė folyónévre vezethető vissza, és a lit. rãgas ‘hegyes formájú, a vízbe benyúló földdarab, előrenyúló földnyelv’ szóval kapcsolják össze (Pėteraitis 1997: 323; MLE III 824, 4 Erről bővebben lásd a 2. fejezetet. 835). DARIUS IVOŠKA 136 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII és a Landeshute várának felépítésével, amelyet Dusburg5 szerint már 1289 körül Raganitának neveztek, kezdődik6. A Porosz Oklevéltárban (a továbbiakban – PUB) a PUB I 363-ban 1291-ben egy litván menekültnek adományozott 10 hufenről szóló oklevél tanúi között „frater Conrad Stange comptur in Landishute”7 szerepel. Hihető, hogy Ragnitie várnevének egyik első, ha nem az első közvetlen említése az 1300. év latinul írt dokumentumaiban található8. A név a különböző németül írt dokumentumokban változik: a PUB-ban található, 1302-ből származó oklevélben, amely alapján Konrad Sack, a Német Lovagrend tartományi mestere a szamlandi Walgunénak adományozta Gryndin mező egy részét, a tanúk felsorolásakor „brudir Walrod von Lydelow kumpthur zcu Rang[nit]” is szerepel. Az 1302-ből és 1307-ből származó más dokumentumokban további feljegyzések is következnek; a „Annales Pelplinenses” bejegyzései között Ragenitien9 található, továbbá a „Kurze Reimchronik von Preussen” Rangnîten10 alakot jegyez fel. Ragnit területét és Komtur Walrod von Lydelow, wobei der Name Rangnith und Rangnithe variiert PUB I 483, 554; in den Scriptores Rerum Prussicarum (im Weiteren – SRP) városát az OF 105-ben is gyakran említették, különösen a porosz vidékek határleírásaiban 1352 hus 5 Peter von Dusburg Poroszföld krónikája litván nyelvű kiadásban is rendelkezésre áll (lit. Petras Dusburgietis. Prūsijos žemės kronika), Romas Batūra szerkesztésében. A kiadás tartalmazza a szerkesztő magyarázatait, kiegészítéseit és kritikai megjegyzéseit is, amelyeknek nemcsak a történelmi eseményekről, hanem a helységek és személyiségek említéseiről is részletesebb áttekintést és további tájékoztatást kell nyújtaniuk. Egy ilyen mű kiadása azonban sokkal hasznosabb és használhatóbb lehetett volna, ha nemcsak teljes egészében lefordítják, hanem a fordítás mellett az eredeti szövegekkel is ellátják. 6 Az Úr 1289. évében ugyanez a Meniko testvér, a keresztények határait és Poroszföld szűk területeit a legnagyobb vágyakozással kitágítani óhajtván, a harcosok teljes haderejével Szent György vértanú napján eljött a szkaloviták földjére, és Isten dicséretére és dicsőségére a Memel fölött egy bizonyos hegyen felépítette Landeshute várát, amely latinul a föld őrségét jelenti, de most közönségesen Raganitának nevezik ... (SRP I 151). 7 Az 1-jei oklevél alapján 1291 májusában a Litvániából elmenekült Syrgelének és örököseinek 10 Hoken földet adományoztak Wangen vidékén (l. Blažienė 2000: 168, Wangen, Labiau járás, Caymen plébánia), a Mynxtrym mezőn (l. Blažienė 2000: 95, Mynxtrym, elpusztult település a Lande Wangen, Kr. Labiau) adományozva. 8 A Grindesben lévő földbirtok cseréjéről szóló oklevélben (Blažienė 2000: 45–46, Gründen, Labiau járás, Legitten plébániája) Wilchytien (Wilkiethen, Gerullis 1922: 201) tanúként szerepel „frater Ludewicus de Libencelle commendator in Ragnitie” PUB I 463. 9 Da Ragenitien, tufent zweihundert nun und achczec jar (SRP I 271). 10 Uber ein jâr darnâch was den Littowen gâch: si begunden umme Rangnîten herren unde rîten vil gar vaste hîr und dar SRP II 8. Straipsniai / Articles 137 Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts Rangnithen (OF 105 2v, 39r, 39v), Ragnittin (OF 105 12v), valamint az 1342. évi kiváltságlevelekben fideli nostro Henconi de Rgnithen (OF 105 245r), továbbá 1370–1400 körül Ragniten (OF 105 169r, 208r). Továbbá Marburgi Wigand krónikájában – Ragneta11 –, számos litván útleírásban pedig gyakori változatokban fordul elő; a 12. számú útleírásban már 1393 körül megtalálható a Ragnit12 forma is. A nevet a „Die Türkensteuer im Herzogtum Preußen 154013” című dokumentumgyűjteményben is különbözőképpen jegyezték fel: …furm schlos Rangenit, …ampt Rangnidt (Diehlmann 2008: 129, 130). Schalauenföld 1584. évi leírásában Caspar Hennenberger14 (1584: Amt, Stadt und Schloss megemlíti. Elmondása szerint éppen ez a kastély lehetett 38–40) Ragnit mehrmals schreibt aber ihn auch als Rangnit und Rangit auf. Christophorus Hartknoch (1684: 409–410 beschreibt Ragnit als einen großen akkoriban „eines von den beʃten Schlʃʃern im Herʓogthum Preuʃʃen” a porosz hercegség egyik legjobb kastélya. Tilsit legkorábbi közvetett említésének az SRP II 85-ben, Wartbergi Hermann krónikájában található említés tűnik a 14. században. A században dokumentálva lenni: Ugyanebben az évben [1365] Valentinus Letwin emberei három várat foglaltak el Poroszországban, nevezetesen a Schalwitarumét Ragnithenben, Kaustritent és Splittert, minden emberrel elárasztva... A Schalwenburgot az SRP szerzői későbbi tilsiti szerződésként Burg azonosítva. A tilsiti vár csak 1407–1408-ban épült fel az egykori skaloviai vár helyén is. A Memel folyónál újonnan épített várnak Lucas David szerint (1813: 86) „nem kellett olyan nagynak és erősnek lennie, mint az első”, amely leégett; az azonban az ellenségek állandó támadásaival szembeni védelemre 11 Tandem eodem anno [1347] idem rex venit propre Ragnetam, ubi 3 diebus stetit et multos perturbavit igne et rapina etc. SRP II 509. 12. Ezen az úton elmentek: Zada Laukiskennek, Wilkyn Labiownak, Gedekant és Waynigede Ragnitból. SRP II 673. Ez az útleírás a litván nyelvben jártas olvasó rendelkezésére áll. A helyés személynevek Leser auch auf Litauisch in „Kraštas ir žmonės: Lietuvos geografiniai ir etnografiniai aprašymai (XIV–XIX a.)“, herausgegeben von Juozas Jurginis und Algirdas Šidlauskas, 1988 zur Verfügung. hagyományozott alakjai ebben a kiadásban részben litvanizált, részben nem litvanizált formában szerepelnek, az SRP-ből származó útleírások eredeti szövege pedig nincs párhuzamosan közölve. Ez olyan mértékben csökkenti a kiadvány értékét és használhatóságát, hogy bizonyos szempontból tudományos célokra aligha használható megbízható forrásként. 13 Druckausgabe „des Ostpreußischen Folianten“ 911a (im Weiteren – Ostpr. Fol. 911a) von Hans Heinz Diehlmann, 2008. 14 „Kurtze vnd warhafftige Beschreibung des Landes zu Preussen” (1584) című művében. DARIUS IVOŠKA 138 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII szükségessé vált. A korabeli krónikás, Johann von Posilge15 két ház építéséről számol be: „eyn hus uff Mymmel die Tylsat genant, und eyn hus zu Samaythin Vredeborg16 genant”; a kettőt a „Huser wordin gebuwet zcu Sameythin” című krónikafejezetbe illesztették be (SRP III 291). Tilsit első pflegere 1436 óta ismert17. A Ragniti komturságban egy másik várat Winrich von Kniprode nagymester 1360 körül a Memel folyó jobb partján építtetett, és Neuhaus18 névre keresztelték. Tilsit közelében feküdt Splittern19 és Caustritten20 háza, amelyeket mindkettőt először 1365-ben említik. Ragnit fölött hat mérföldnyire Karl von Trier nagymester 1313-ban alapította Christmemel21 várát, amelynek 1409 körül már vogtja is volt. 1259–1260-ban alapították a Georgenburg22-t, amelyet később elpusztítottak, és csak 1336-ban építették újjá23. Ugyanebben az évben született 15 Johann von Posilge / de Pusilie, történetíró, aki 1340 körül Posilgében (lengyelül Żuławka Marienburg közelében, az egykori Nyugat-Poroszországban, jelenleg Kujávia–Pomerániai vajdaság) született, és 14-én. 1405 júliusában kellett meghalnia. 1372-ben DeutschEylauban (lengyelül Iława, Warmia–Mazúriai vajdaság) prépost volt, 1376-tól a pomeszániai püspökség hivatalosaként tevékenykedett Riesenburgban (lengyelül Prabuty, Pomerániai vajdaság), valamint Ladekoppban (lengyelül Lubieszewo Danzig mellett) prépost volt (hozzáférés: http://www.geschichtsquellen.de/autor/3337 [letöltve: 2020.10.10.]; SRP III 31–38). 16 A Welun (lit. Veliuõna) 1328-ban a Német Lovagrend által végrehajtott ostromát követően, amelyet ren totalen Vernichtung im Jahr 1333, errichtete Herzog Heinrich von Bayern einen neue Burg, Friedenburgnak neveztek el (Kviklys 1965: 339). A helynevekkel Daiva Deltuvienė (2006: 216) is foglalkozik, 17 Den Ortsnamen Tilsit führt Pėteraitis (1997: 406) auf den Flussnamen lit. Tižė zurück und verbindet ihn mit lit. tižti ‘nass, durchweicht werden’ tilžùs ‘aufgeweichter und nasser Boden’. Den sajnálatos módon azonban nem jegyzi fel Tilsit legkorábbi említéseit, elsőként az 1785-ből származó Tilse / Tilsit alakot adja meg. Célszerű lenne azonban egy, a 14–18. század helyneveit sz. a korai18 A Neuhaus várat (lit. Naujieji Namai, Naujoji pilis) 1404–1409 körül kővárrá kellett átépíteni (Kviklys 1968: 728; MLE IV 524). 19 Lit. este bekannte Bekundung des historischen Ortsnamens anzugeben. Sptrė várát valószínűleg a Caustritter-várral egy időben építették, később elpusztult, és soha többé nem építették újjá (Kviklys 1968: 728; MLE IV 521). 20 Lit. Kaustrýčios várát a pusztulása után többé nem említették a történeti források. A Tilsittől 4 km-re keletre fekvő dombon, amelyet később Tilsiti várhegynek neveztek, a Memel folyónál kellett állnia (MLE IV 521). 21 A fából épült Christmemel-várat (lit. Skrsnemunė) egy erdőben, Ragnittól 55 km-re, a Bisena nevű litván várral szemben építették (Kviklys 1968: 594). 22 A Georgenburgot (lit. Jùrbarkas) a Litvániában található Német Lovagrend egyik legrégebbi és a történeti forrásokban legtöbbször említett várának tartják (Vanagas 1996: 82). 23. Továbbá megjegyzendő, hogy embereinket most arra kényszerítik, hogy élelmiszert szállítsanak a litván földön fekvő Jürgenburg várába CDP III 1848: 123–124. Cikkek / Articles 139 Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts továbbá a Romayn-szigeten található Marienburgot24, valamint 1337-ben Welun26 közelében, a lerombolt Christmemellel szemben, a Baierburgot27 építették fel. Továbbá 1369-ben, miután Litvánia nagyfejedelme a Wyrgalle-szigeten29, a Nawezo30 túloldalán újra felépítette az elpusztított Kowno-várat28, Winrich von Kniprode védelmi erődként felépítette Gotteswerder várát31. Ha igaz, hogy 1389-ben Gotteswerderen két házat építettek a korábbi, lerombolt épületek helyén32, akkor Goteswerdernek a 15. század elején Szamaitenben a rendi uralom fő támaszává kellett válnia. század. vált. A Nerge34 folyón fekvő Marienwerder33 volt a pogány Litvániába legmesszebbre előretolt 24 Georgenburg újjáépítéséről és Marienburg alapításáról lásd még Batūra „Pieštvės pilis Lietuvos gynyboje. „A legendás Litvánia kezdeteinek vára”, 2003: 96. 25 A Marienburg alapítását Voigt (IV 544) egy olyan erőd sietős megépítéseként ábrázolja, amelynek a pogány Litvánia támadásaitól kellett volna védenie. A vár Romain szigetén (lit. Romáinių salà) állt, amely a Dubysa és a Memel folyók összefolyásánál helyezkedett el (Batūra 2003: 89). 26 A Kownótól (lit. Kaũnas) 55 km-re északnyugatra fekvő Welun (lit. Veliuõna) Litvánia egyik legrégebbi és legjelentősebb települése (Kviklys 1965: 338; Vanagas 1996: 82). 27 A Baierburg, amelyet a bajor herceg, Bajorországi Henrik (lat. Hinricus dux Bavarie) neve után neveztek el, SRP II 501, a stratégiailag legfontosabb és Poroszföldtől legtávolabb fekvő várak egyike volt. Az első Baierburg 1337-ben, a harmadik és egyben utolsó pedig 1387-ben épült, amelyet már a Georgenburg helyén építettek újjá, és később így is nevezték (Zabiela 2005: 163–164). Voigt (IV 545) a Marienburg (a Romayn-szigeten) mellett a Memel folyó mentén álló második erős várként jelöli meg. 28 Az 1361 óta ismert első kownói várat (lat. Kauwe, lit. Kaũnas) 1362-ben a Virágvasárnap elpusztítja az SRP II 81-et. 29 Lit. Virgalės sala, auf dem Memelfluss am Zusammenflusse von Memel und Nawezo-Fluss (lit. Nevžis) (Zugang: https://www.vle.lt/Straipsnis/Gotteswerder-26767 [abgerufen am 3.11.2020]). 30 Litvánia. Nevžis, a Memel jobb oldali mellékfolyója. 31 Lindenblatt / Posilie (1823: 31) híradása szerint Gotteswerder várát litvánoknak kellett elfoglalniuk, később azonban a Rend visszafoglalta. Gotteswerder alapításáról lásd még (hozzáférés: https://www.vle.lt/Straipsnis/Gotteswerder-26767 [megtekintve: 3.11.2020]). 32 Lindenblatt / Posilie (1823: 115) két ház építéséről számol be az elpusztult helyett; ezek építésében néhány területi parancsnok sok építésben jártas emberrel együtt pünkösd óta négy héten át vett részt. A ragniti és Gotteswerder-i erődítmények megerősítését Voigt is említi (VI 193). 173, 33 Marienwerder 1384. évi építéséről Wigand von Marburg számol be SRP II 626. 34 Szintén Wilia, litvánul Neris, Litvánia második legnagyobb folyója és a Memel legnagyobb (jobb oldali) mellékfolyója Memel. DARIUS IVOŠKA 140 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Az ó-Kowno helyén Konrad Zöllner von Rothenstein által 1384-ben épített, és ugyanabban az évben Witold által lerombolt város35. 2.1. Ragnit és Tilsit az OF 131-ben A történelmi eseményekről egész Poroszországban, az itt tárgyalt, valamint a balti népek által lakott valamennyi területen pontosabb és teljesebb képet azok a történelmi dokumentumok nyújtanak, amelyeket a Német Lovagrend megérkezésétől36 és a lovagrendi állam megalakulásától kezdve írtak. Mivel a balti törzsek nyelvei a lovagrendi korszak előtt nem rendelkeztek saját írásbeliséggel, a terület története főként nem a helyi krónikások történeti hagyományain alapul. Ha Poroszország vagy általában a balti népek történetéről van szó, megállapítható, hogy azt különféle művekben nagyobb „hiányosságok” nélkül adták vissza; ha azonban pontos, kutatásspecifikus és helyileg behatárolt adatokra van szükség, akkor a pusztán történeti művek többnyire nem elegendők. Ezért a jelen tanulmány középpontjában álló kérdés kutatásához többek között a lovagrendi kancelláriai dokumentumokat, azaz az OF 131-ből származókat is felhasználjuk. A 14. század végén – a 15. század elején századában a Ragnit és Tilsit nevek sokkal gyakrabban jelennek meg a történeti forrásokban, különösen a Rend kancelláriájának különböző okleveleiben, amelyek segítséget nyújtanak ahhoz, hogy világosabb képet alkossunk Poroszország vizsgált területeiről. A jelen vizsgálat elvégzéséhez segédforrásként felhasznált fő forrás, amely mind a feljegyzéseket, mind a fegyverek, élelmiszerkészletek és egyebek leltárait wurde, dient OF 131. Eben dessen Einträge, die sowohl die Einkunftsverzeichmagában foglalja, nagy mennyiségű, magas színvonalú és részletes információt szolgáltat a városokról, falvakról, azok lakóiról, a társadalmi viszonyokról és egyebekről. Hogy pontosan milyen birtokokkal rendelkeztek Ragnit és Tilsit városai és területei a 15. század elején, századában az 1419–1438 közötti években, azt ma már nem lehet megállapítani, az OF 131 bejegyzései azonban a háztartás jól fejlett igazgatásáról, valamint a város és a komturság lakói szükségleteinek fedezésére szolgáló készletek beszerzéséről tanúskodnak: 35 Lindenblatt / Posilie (1823: 55–56). 36 A 13. század elejétől (1226–1235), amikor megkezdődött a porosz törzsek meghódítása, az őslakos népek egy új birodalom hatalma alá kerültek, amelyben nemcsak az írástudó krónikások, hanem a közigazgatási és kancelláriai tisztviselők is bizonyos történetírókként működtek (Ivoška 2019: 7). Straipsniai / Cikkek 147 A területre vonatkozó forrásokban és az esetlegesen dokumentált bizonyítékokban kell keresni. Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts FORRÁSOK ÉS IRODALOM Hozzáférés: http://prusija. Adamonytė Veronika, Blažienė Grasilda, Gelumbeckaitė Jolanta, Trumpa Edmundas 2018: Kelet-Poroszország interaktív térképe IV. ]}♀♀♀♀♀♀assistant_invalid_format code 彩神争霸安卓 񟿿大奖吗? тәкш { lki.lt/V.html. Batūra Romas 2003: Pieštvė vára Litvánia védelmében. A legendás Litvánia kezdeteinek vára. – Lietuvos valsčiai. Seredžius, Vilnius: Versmė, 87–101. Blažienė Grasilda 2000: Baltijos vietovardžiai Sambijoje. – Hydronymia Europaea, specialusis tomas II, Štutgartas: Franz Steiner Verlag. Blažienė Grasilda 2005: Baltijos vietovardžiai Rytų Prūsijoje. – Hydronymia Europaea, specialusis tomas III, Štutgartas: Franz Steiner Verlag. CDP III – Codex Diplomaticus Prussicus. Prūsijos senesniosios istorijos dokumentų rinkinys iš Karališkojo Slaptojo archyvo Karaliaučiuje su regestais, t. 3., szerkesztette J. Voigt, Königsberg: a Bornträger testvéreknél, 1848. David Lucas 1813: Porosz krónika a szerző kézirata alapján, történeti és etimológiai jegyzetekkel kiegészítve 5, szerkesztette E. Hannig, Königsberg: a Hartung-féle udvari könyvnyomdában. Deltuvienė Daiva 2006: Kis-Litvánia balti eredetű XIV–XVIII. századi oikonimái, Vilnius: Vilniusi Egyetemi Kiadó. Diehlmann Hans Heinz 1998: A törökadó a Porosz Hercegségben 1540-ben, 1. köt., Fischhausen – Schaaken – Neuhausen – Labiau, Hamburg: az egyesület saját kiadásában. Diehlmann Hans Heinz 2006: A törökadó a Porosz Hercegségben 1540-ben, 2. köt., Memel – Tilsit, Hamburg: az egyesület saját kiadásában. Diehlmann Hans Heinz 2008: A törökadó a Porosz Hercegségben 1540, 3. köt. Ragnit – Interburg és Saalau, Hamburg: az egyesület saját kiadásában. Gerullis Georg 1922: Az óporosz helynevek, Berlin és Lipcse: Vereinigung wissenschaftlicher Verleger Walter de Gruyter & Co. A német középkor történeti forrásai. Bajor Tudományos Akadémia. Hozzáférés: http://www.geschichtsquellen.de/autor/3337. Goldbeck Johann Friedrich 1785: A Porosz Királyság teljes topográfiája. Első rész, amely Kelet-Poroszország topográfiáját tartalmazza, Königsberg és Lipcse: saját költségen és saját kiadásban. DARIUS IVOŠKA 148 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII GZB – Das grosse Zinsbuch des Deutschen Ritterordens (1414–138), Hrsg. P. G. Thielen, Marburg: N. G. Elwert Verlag, 1958. Hartknoch Christophorus 1684: Régi és új Poroszország, avagy a porosz történet két része, Frankfurt és Lipcse, Königsberg: Martin Hallervorden, königsbergi könyvkereskedő kiadásában. Hennenberger Caʃparus 1584: A porosz föld rövid és igaz leírása. Caʃparus Hennenberger, Mühlhausen natangenbeli plébános által. Kö nigsbergben Poroszországban. Ivoška Darius 2017: Megjegyzések a Visztulától nyugatra fekvő balti helynevek problematikájához. – Acta Linguistica Lithuanica 74, 208–225. Ivoška Darius 2019: A porosz Ivoška Darius 2018: Baltische Eigennamen in den Dokumenten des Deutschen Ordens: Dissertation zur Erlangung der Doktorwürde, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. kultúra tükröződése a Német Lovagrend határleírásaiban. – A Történeti Bizottság évkönyve a keletés nyugat-poroszországi területkutatás, valamint a Nyugat-Poroszország Történelmi és Honismereti Egyesülete számára. Közlemények a Porosz Kulturális Örökség Titkos Állami Levéltárából 10, Osnabrück: fibre Verlag, 7–23. Johannes Lindenblatt évkönyvei vagy a rízsiai hivatalnok, Jonhannes von Posilie krónikája, szerk. J. Voigt, F. W. Schubert, Königsberg: az egyetemi könyvkereskedésben, Jurginis 1923. Juozas, Šidlauskas Algirdas 1988: A táj és az emberek: Litvánia földrajzi és néprajzi leírásai (XIV–XIX. század), Vilnius: Mokslas. Kviklys Bronius 1965: A mi Litvániánk. A vidéki települések történelmi, földrajzi és etnográfiai jellemzői 2, Boston: A Litván Enciklopédia Kiadója. Kviklys Bronius 1968: Mūsų Lietuva. A kraštų vietovių istoriniai, geografiniai, etnografiniai bruožai 4, Boston: Lietuvių enciklopedijos leidykla. MLE III – Mažosios Lietuvos enciklopedija 3, Mec – Rag, Vilnius: Mažosios Lietuvos fondas, Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2006. OF 105 – Rendi fóliáns a „Porosz Kulturális Örökség” Titkos Állami Levéltárából. OF 131 – Rendi fóliáns a „Porosz Kulturális Örökség” Titkos Állami MLE IV – Mažosios Lietuvos enciklopedija 4, Rahn – Žvižežeris, Vilnius: Mažosios Lietuvos fondas, Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2009. Levéltárából. Pėteraitis Vilius 1997: Mažosios Lietuvos ir Tvankstos vietovardžiai. Jų kilmė ir reikšmė, Mažosios Lietuvos fondas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Tanulmányok / Cikkek 149 Zur Frage der baltischen Eigennamen des Gebietes Ragnit und Tilsit in den Ordensdokumenten des 14.–15. Jahrhunderts Petrus Dusburgietis. Prūsijos žemės kronika, parengė, įvadą ir paaiškinimus parašė R. Batūra, vertė L. Valkūnas, Vilnius: Vaga, 1985. PUB I – Porosz Oklevéltár, 1. köt. 1. rész, 2, szerk. Philipy és Dr. Wölky, Königsberg: Hartungsche Verlagsdruckerei, 1882–1909. SRP I – Scriptores Rerum Prussicarum. A porosz előidők történeti forrásai a rendi uralom bukásáig, 1. köt. Szerk. T. Hirsch, Dr. M. Töppen, Dr. E. Strehlke, Leipzig: Verlag von S. Hirsel, 1861. SRP II – Scriptores Rerum Prussicarum. A porosz előidők történeti forrásai a rendi uralom bukásáig, 2. köt. Szerk. T. Hirsch, Dr. M. Töppen, Dr. E. Strehlke, Leipzig: Verlag von S. Hirzel, 1863. SRP III – Scriptores Rerum Prussicarum. A porosz előidők történeti forrásai a rendi uralom bukásáig, 3. köt. Szerk. Dr. T. Hirsch, Dr. M. Töppen, Dr. E. Strehlke, Leipzig: Minerva GMBH, 1863. Vanagas Aleksandras 1996: Lietuvos miestų vardai, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Visuotinė lietuvių enciklopedija. Hozzáférés: https://www.vle.lt/Straipsnis/Gotteswer der-26767. Voigt Johannes 1834: Poroszország története: a legrégibb időktől a Német Lovagrend uralmának bukásáig, 6. köt. A Jungingeni Konrád nagymester ideje, 1393-tól 1407-ig; A rend és az ország alkotmánya, Königsberg: a Bornträger testvérek kiadásában. Zabiela Gintautas 2005: Bayersburg vára. – Lietuvos archeologija 28, Vilnius: Lietuvos istorijos institutas, 163–174. DARIUS IVOŠKA 150 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Dėl baltiškų Ragainės ir Tilžės srities tikrinių vardų XIV–XV a. Ordino dokumentuose ÖSSZEFOGLALÁS E cikk szerzője, aki korábbi kutatásaiban a litván és porosz történeti névanyag szempontjából fontos több forrást – a Német Lovagrend fólióit – vizsgált, ezúttal egy másikat választott, az 1414–1438-asat („Das grosse Zinsbuch des deutschen Ritterordens iki šiol jo netirtą foliantą – Nr. 131, žinomą kaip „Vokiečių ordino didžioji činšo knyga (1414–1438)“). A Német Lovagrend pénzügyi dokumentumainak ez a gyűjteménye az egyik legfontosabb történeti forrás, amelyben a névanyag kutatója a cenzusadó-fizetők, a leltárak, az ingóés ingatlanvagyon tulajdonosai, valamint az adóztatott városok és falvak jegyzékében számos helynevet és személynevet talál. A kutatáshoz Poroszország két litván területét választották ki – Ragainét és Tilsitét. A kutatás elsődleges tárgyát a litván és porosz személynevek képezték, nem zárva ki a helynevekkel kapcsolatos esetleges új tényeket sem. A kutatás során, miután mindössze egy balti, feltehetően litván eredetű személynévre – Apucz Stange – bukkantak, olyan kérdések merültek fel, amelyeket e cikk a történeti források segítségével vizsgál; ezek a források a kutatott területre vonatkozó adatokat a Német Lovagrendnek a porosz földekre irányuló XII. századi inváziójától 1540-ig, a Porosz Hercegség időszakáig ölelik fel. A cikk nemcsak Ragainé és Tilsite történeti kontextusát mutatja be, és röviden vizsgálja a terület lakosságának etnikai összetételét, társadalmi viszonyait, hanem a történeti névanyag kutatásának problematikáját is tárgyalja: a kutatás tárgyának határait, a vizsgálandó források és anyag kiválasztásának szempontjait, a kutatások jellegét és kihívásait. Įteikta 2020 m. lapkričio 15 d. DARIUS IVOŠKA Litván Nyelvi Intézet Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius, Litvánia [email protected]