AURELIJA LEONAVIČIENĖ

Kauno technologijos universitetas

Vytauto Didžiojo universitetas

R. GARY AZ EURÓPAI NEVELÉS NORMATÍV FORDÍTÁSI EKVIVALENCIÁJA

Litvániában évente egyre több szépirodalmi és nem szépirodalmi mű fordítása jelenik meg. A műfordítások különböző kultúrákat tárnak fel az olvasók előtt, és egy másik nyelvi környezetben viszik tovább az esztétikai gondolkodást. A fordított szövegek nyelve fejleszti az olvasók, különösen a gyermekek és serdülők nyelvérzékét és stílusérzékét, ezért a műfordítás elsősorban kulturális, és csak azután kereskedelmi tevékenység. Ezt az állítást támasztja alá Vytautas Kubilius irodalomtörténésznek a Fordítói Központ alapító ülésén elhangzott gondolata is, miszerint a litván gondolkodásmódra és az irodalmi kifejezés lehetőségeire nem az eredeti, hanem a fordításban megjelent könyvek gyakorolták a döntő hatást¹.

2008-ban a Vytautas Magnus Egyetemen nemzetközi tudományos konferenciát rendeztek „Romain Gary – Kelet- és Nyugat-Európa embere: ellenálló író, lírai tréfacsináló, látnok” címmel, amelyet a XX. század egyik legjelentősebb francia írója, R. Gary (E. Ajar) munkásságának szenteltek. Különböző országok irodalomtudósai és kritikusai (D. Bellos, N. Gelas, N. Rocton, V. Skrupskelytė és mások) tárgyalták R. Gary műveinek sajátos stílusát, témáinak, műfajainak és motívumainak sokféleségét, valamint alkotásainak aktualitását a mai társadalomban². Az író munkássága a litván kiadók figyelmét sem kerülte el: rövid idő alatt siettek kiadni számos művének fordítását: Az élet még előtted áll (La vie devant soi), 1992, 2008, 2009; A hajnal ígérete (La promesse de l’aube), 1999, 2009; Európai nevelés (Éducation européenne), 2001; E határ után a jegye többé nem érvényes (Au-delà de cette limite votre ticket n’est plus valable), 2008; Egy asszony fénye (Clair de femme), 2009; Sárkányok (Les Cerfs-volants), 2010 stb.

Ez a cikk az író hírnevét megalapozó első regény, az Európai nevelés fordítását vizsgálja, amely a litván olvasókhoz az egyik

¹ Kubilius V. 2003: Vertėjai kelia didelę kultūros naštą. Kalba, pasakyta per steigiamąjį Vertėjų centro susirinkimą. – Literatūra ir menas, 2003 11 07.

² Erről bővebben lásd: Munkák és napok 51, 2009, 61–249.

A. LEONAVIČIENĖ. R. Gary Europietiško auklėjimo norminis vertimo ekvivalentiškumas

257

az elsőként (néhány évvel korábban jelent meg a könyv Élet az előttünk álló élet című fordítása). A kutatás célja a regény 227 oldalas fordítása normatív ekvivalenciájának elemzése, valamint annak megállapítása az eredeti szöveggel való összehasonlítás alapján, hogy Algirdas Krančiukas fordítása lehetővé tette-e R. Gary Európai nevelés című művének, hogy szemantikailag és stilisztikailag ekvivalens módon szóljon a litván olvasókhoz – közvetítse a szöveg esztétikai kommunikációját és az egyéni művészi stílus sajátosságait. E célból kiindulva és a kutatás tárgyául a mű és fordítása nyelvi megformálását választva több feladatot tűztünk ki: 1) elméletileg megvizsgálni a fordításszöveg ekvivalenciáját és annak egyik típusát, a fordítás normatív ekvivalenciáját; 2) a vizsgált anyagot (a fordítás és az eredeti szöveget) a normatív ekvivalencia szempontjából elemezni, az elemzés adatait összegyűjteni, mennyiségi és minőségi szempontból értékelni; 3) megvizsgálni és összefoglalni a kutatás eredményeit. A kutatás összehasonlító, kvantitatív és nyelvészeti elemzési, valamint leíró módszerekkel zajlott. A cikk elméleti része különféle fordításelméletek képviselőinek (E. Nida [Naida], W. Koller, P. Newmark, B. Osimo, M. Baker és mások), a stilisztika kutatóinak (K. Župerka, V. Žilinskienė és mások), valamint a nyelvművelés szakértőinek (A. Pupkis, R. Miliūnaitė és mások) alapvető és legújabb munkáira támaszkodik. A kutatás aktualitását R. Gary műveinek nagy litvániai népszerűsége, az író alkotásai és nyelve iránti jelentős irodalomkritikai érdeklődés, valamint az országban a fordításkritikai gondolkodás fejlődésének és a fordítás minőségének előmozdítására irányuló igény adja.

1. A FORDÍTÁSI EKVIVALENCIA ÁLTALÁNOS FOGALMA

A fordításelméletek megkísérlik meghatározni és körülírni a jó, az eredeti szövegnek megfelelő fordítás bizonyos kritériumait, ezért elkerülhetetlenül felmerül a fordítási ekvivalencia kérdése. Az ekvivalencia fogalma attól függ, hogy az adott fordításelmélet mit tekint a fordítás egységének és tárgyának, hogyan értelmezi a fordítás folyamatát és célját, valamint milyen filozófiai felfogásra (Arisztotelészére vagy Platónéra) támaszkodik a nyelv tárgyalásakor. A Litvániában régi hagyományokkal rendelkező, szabályszerű megfelelésekre épülő fordításelmélet (J. I. Recker), valamint a strukturális nyelvészeten alapuló fordításelmélet (A. V. Fiodorov, G. Mounin, W. Koller és mások) olyan szöveget tekintett egyenértékű fordításnak, amelyben az eredeti nyelv egyes nyelvi egységeit ekvivalens módon ültették át, figyelembe véve a fordítási kultúra sajátosságait és a szöveg stílusát. Az említett fordításelméletekben a szövegek egyenértékűsége úgy értelmeződött, mint az ekvivalens fordítási szöveg valamennyi egységének összege

258

KALBOS KULTŪRA | 83

az egységek összege. A fordítás strukturalista megközelítése nem mindig tette lehetővé a teljes szöveg jelentésének, szellemének és további jelentésrétegeinek visszaadását, és a túlzottan formalizált fordítás útjára való lépés veszélyét hordozta magában.

A dinamikus fordítási ekvivalenciaelmélet megalkotója, E. Nida a szemantikai összetevők fontosságát hangsúlyozta, és elméletileg megalapozta a transzformációs fordítási modellt, valamint a komponenselemzés módszerét. Véleménye szerint ekvivalens fordítás az a szöveg, amely az eredetit a lehető legközelebbi természetes ekvivalensekkel adja vissza, mindenekelőtt szemantikailag, majd stilisztikailag, figyelembe véve a címzettet és annak reakcióját (1989: 229–231). A helyzeti fordításelmélet némileg másként határozza meg a fordítási ekvivalenciát: az eredeti és a fordítási szöveg ekvivalenciája a különböző kultúrák nyelvi helyzeteinek ekvivalenciáján alapul, és figyelembe veszi a nyelvi és nem nyelvi (extralingvisztikai) helyzet jelentőségét (J. P. Vinay, J. Darbelnet, V. G. Gak, J. C. Catford). A szociolingvisztikai fordításelmélet képviselői (M. Pergnier és mások) abból indultak ki, hogy a kommunikáció résztvevőinek nyelvére eltérő történelmi és társadalmi körülmények, valamint beszédkódok jellemzők, ezért az eredeti és a fordítás egyenértékűségének eléréséhez törekedni kell arra, hogy a társadalmi üzenetkódok megegyezzenek, vagyis az olvasó megfelelően megértse és felismerje a fordítást. Ezen elmélet fordítási ekvivalenciája a társadalmi nyelvi kódok azonosságán alapult.

Az interpretatív fordításelmélet (M. Lederer, D. Seleskovitch és mások) – a korábbi fordításelméletekkel ellentétben, amelyek Arisztotelész jel-elméletére épültek, és a fordítást az eszközöktől a cél felé vezető útként fogták fel – a nyelv hermeneutikai felfogásából indult ki, és a nyelvet platóni értelemben vett alkotó tevékenységnek (logos) tekintette, ezért a fordítást a szöveg értelmezéseként és újrateremtéseként kezelte. Ezen elmélet képviselői felvetették, és mindmáig felvetik (F. Israël, F. Herbulot) a fordítási ekvivalencia, a szöveg jelentőségének és értelmezésének kérdéseit, és úgy vélik, hogy az ekvivalens fordítási szöveg az eredetit kognitív és érzelmi ekvivalensekkel visszaadó szöveg (Lederer 1994: 50–55).

A kommunikációs fordításelmélet (O. Kade, P. Newmark és mások) a fordítási ekvivalencia másfajta felfogását alakította ki. Képviselői mintegy újra két csoportra osztották a fordításelméleteket: a) szemantikai fordításelméletekre, amelyeket így vagy úgy befolyásolt E. Nida elméleti gondolkodása, valamint b) kommunikációs fordításelméletre. Az utóbbi elméletben az eredeti és a fordítási szöveg ekvivalenciája a kommunikáció hatékonyságára irányuló törekvéshez, a címzett és a feladó közötti kapcsolatot biztosító csatornához kötődik; ez a csatorna lehetővé teszi a szöveg jelentésének pontosítását, és bizonyos korabeli, társadalmi címzetti reakciók feltételezését. Ez a felfogás azt mutatja, hogy a kommunikációs fordításelméletben az egyenértékűség alapja inkább nem szemantikai, hanem

A. LEONAVIČIENĖ. R. Gary Europietiško auklėjimo norminis vertimo ekvivalentiškumas

259

retorikai ekvivalencia. Hasonló megközelítés érvényesül más pragmatikai fordításelméletekben is, amelyek a szöveg belső és külső valóságára, valamint a kontextus különböző szintjeire irányítják a figyelmet: a) a kommunikáció körülményeinek kontextusára, b) a szituációs, c) az interakciós, d) az episztemikus és egyéb kontextusokra. Ezen elméletek a fordítási ekvivalenciát bizonyos pragmatikai kritériumokkal írják le; például a skopos fordításelméletben (K. Reiss, H. J. Vermeer és mások) a fordítási ekvivalencia alapját az eredeti szöveg céljának megvalósítása alkotja.

Bármennyire sokféle is a fordításelméletekben a szövegek ekvivalenciájának felfogása és értelmezése, a szöveg mindig meghatározott nyelvi eszközökkel valósul meg. Ezért elkerülhetetlenné válik a nyelvi minőség kérdésének fontossága. A fordításkritikai munkák gyakran vetik fel a nyelvi és stilisztikai (a posztstílushoz, műfajhoz kapcsolódó) eszközök megfelelőségének, a köznyelvi normák betartásának kérdését, és vizsgálják a társadalmi nyelvi kód kiválasztásának célszerűségét, megfelelőségét és más hasonló szempontokat. A mai fordításkritika az általános fordításszöveg-ekvivalencia értékelésekor a teljes szöveget, annak célját, kommunikációs tartalmát, pragmatikai szempontjait, szociokulturális kontextusát, szemantikai tartalmát és nyelvi minőségét vizsgálja. Ez lehetővé teszi, hogy a fordításszöveg ekvivalenciájának több típusát együtt vegyük figyelembe: 1) tartalmi, 2) funkcionális, 3) kommunikációs, 4) pragmatikai, 5) helyzeti, 6) formai, 7) normatív ekvivalencia (Leonavičienė 2010: 16–20).

2. NORMATÍV EKVIVALENCIA – A FORDÍTÁSI EKVIVALENCIA EGYIK TÍPUSA

A normatív ekvivalencia terminust részletesebben kell megvizsgálni. A fordításelméletben már régóta tárgyalják, hogy a szöveg fordítása nem csupán nyelvi cselekvés, hogy a szöveg nem tekinthető objektív adottságnak, az olvasó pedig független szubjektumnak. A fordítás és – ahogyan a fenomenológiai filozófia állítja – „az értelmezés célja olyan dialektikus folyamatot foglal magában, amely átfogja az olvasó érdekeit és a szöveg önállóságát. E kontinuum bármelyik pólusának feláldozása azt jelenti, hogy nem értjük meg a szöveget. <...> Az értelmezés feladata azonban nem az, hogy megpróbálja rekonstruálni a szöveg világát, hanem az, hogy hagyja a szöveget az olvasó érdekeihez szólni” (Mickūnas, Steward 1994: 173). Ahhoz, hogy a szöveg szóljon az olvasóhoz, és megfelelően érthető legyen, a fordítónak a legfontosabb eszközt kell használnia: a nyelvet. Használata nem lehet kaotikus, öncélú, és nem hagyhatja figyelmen kívül a célnyelv rendszerének törvényszerűségeit, normáját, használati tendenciáit és a nyelv

260

KALBOS KULTŪRA | 83

stilisztikai és műfaji kifejezőeszközeinek használatát. Mindezek figyelembevétele segít hatékony kapcsolatot kialakítani az olvasóval (a címzettel), kielégíteni az elvárásait, ami pedig a fordítás normatív ekvivalenciáját eredményezi.

A normatív fordítási ekvivalencia egyik legfontosabb kritériuma a nyelvi normák betartása. Az egyik nyelv normái kodifikáltak (a tudósok által megállapítottak), mások nem kodifikáltak (a nyelvhasználat bizonyos megszilárdult szabályai és törvényszerűségei – a nyelvhasználat valósága). A fordítási nyelv kodifikált normáinak megsértése fordítási hibának minősül. Ilyen szabálysértések a szociolektus, a szakmai dialektus, a nyelvjárások és az eredeti mű idegen nyelvének hatására fordulhatnak elő. Az utóbbi típusú hibákat – az eredeti nyelv formális elemeinek átvitelét a fordítás nyelvű szövegbe – a fordításelmélet klasszikusa, E. Nida tárgyalta. Jelentős fordítási gyakorlatára támaszkodva a dinamikus ekvivalencia fordításelméletének megalkotója azt állította, hogy az eredeti nyelv formai elemei leggyakrabban akkor jelennek meg a fordítás szövegében, ha: 1) a fordítók „idegenek, és nem ismerik kellőképpen a fordítás nyelvét”, ezért a fordítás nyelvi struktúráinak ismerete híján elkerülhetetlenül átviszik a fordításba az általuk ismert eredeti nyelvi struktúrákat; 2) a fordítóra nyelvi elfogultság lehet jellemző: túlzott tiszteletet érezve az eredeti nyelv iránt „igyekeznek túl sok formai megfelelőt beemelni a fordítás szövegébe”, ezért „az ilyen fordításból tükörfordítás lesz”; 3) a fordítónak hajlama van az egzotikumra, és előnyben részesíti azt az eredeti nyelvet, amelynek elsajátításához jelentős erőfeszítésre volt szükség, ezért az eredeti nyelv formáját és kifejezésmódját túlhangsúlyozva szintén számos formai elemet visz át (Nida 1989: 232). E. Nida által említett formai elemek, más néven formai megfelelők, az eredeti nyelvből átvett, különböző nyelvi szintekhez tartozó tükörfordítások, amelyek nem felelnek meg a fordítás nyelvi normáinak és használatának.

A normatív fordítási ekvivalencia nemcsak a köznyelv, hanem az egyes stílusok, azok változatai (alstílusok, műfajok) normáit is magában foglalja. „A stílusnormáknak nevezzük a társadalom nyelvi szokásait, amelyek szerint az adott kommunikációs szférákban az adott funkcionális stílus eszközeit és eljárásait használják. Ezek a köznyelv belső, részleges normái: részletesebben tagolják ezt a nyelvet, és meghatározzák egységeinek használati területeit.” (Župerka 2001: 95). Az egyes alstílusok és műfajok stilisztikai normái valamely funkcionális stílus normáinak változatai, a stílusnorma-változatok konkrét megvalósulásai. A stílusok, alstílusok és műfajok normái nem olyan szigorúak, mint a nyelvi normák; bizonyos differenciáló stíluseszközök használatára való hajlamként értelmezhetők, vagyis a jelölt és jelöletlen nyelvi eszközök gyakoribb, mennyiségi megoszlásaként, amely meghatározza a nyelv stilisztikai sajátosságait (Žilinskienė 2005: 28–44; Leonavičienė 2007: 85–96).

A. LEONAVIČIENĖ. R. Gary Europietiško auklėjimo norminis vertimo ekvivalentiškumas

261

Valamennyi funkcionális stílus nyelvi követelményei magukban foglalják a lexikai és grammatikai sajátosságok használatának bizonyos normáit. A lexikai stílusnormát általában könnyebb meghatározni, mint a grammatikai formák, szerkezetek és mondattípusok használatának tendenciáit. Amint L.-J. Calvet (1994) állítja, a stílusoknak és a beszédregisztereknek nincs külön szintaktikai rendszerük, ezért a nyelv konkrét megvalósulásában a grammatikai (morfológiai és szintaktikai) eszközöket az általános nyelvi rendszerből választjuk ki, csupán kiválasztásuk és használatuk gyakorisága különbözik. A gyakoribb használati tendenciák kodifikációját, vagyis a stilisztikai normákat szótárak, nyelvtanok, stilisztikai és nyelvművelő munkák rögzítik. E tendenciák figyelembevétele lehetővé teszi a fordító számára a fordított szöveg stilisztikailag ekvivalens visszaadását. És fordítva: a részleges nyelvi normák (stíluskövetelmények) figyelmen kívül hagyása megrontja a szöveg stílusát, nem teszi lehetővé a normatív fordítási ekvivalencia elérését, idővel pedig valamely részleges nyelvi norma meggondolatlan megváltoztatása az egész köznyelvi rendszernek árthat.

A teljes szöveg vagy annak nagyobb része nyelvi minősége alapján ítélhető meg, hogy a fordítás normatív szempontból ekvivalens-e vagy sem. Ezt állítja W. Koller (2001) német fordításelméleti szakember, aki a normatív fordítási ekvivalenciát vizsgálta. Véleménye szerint a normatív ekvivalencia csupán a fordított szöveg ekvivalenciatípusainak egyike, amely lehetővé teszi a szöveg általános ekvivalenciájának értékelését. A fordítás nyelvének normativitását M. Baker (1993, 1999), az ismert fordításelméleti szakember is felveti. A korpusznyelvészet módszereit alkalmazva és többnyelvű korpuszokat vizsgálva megállapította, hogy a fordítások gyakran világosabbak és egyértelműbbek az eredetinél, valamint jobban megfelelnek a grammatikai normáknak, mint az eredeti nyelvű szövegek. B. Osimo olasz fordításelméleti szakember is különös hangsúlyt fektet a fordítás minőségére a Fordítás és minőség. Fordítás az akadémiai és a professzionális környezetben. című könyvében. A fordítók számára támasztott számos egyéb követelmény mellett felveti a szerzői stílus megőrzésének kérdését, és arra ösztönzi a fordítót, hogy gondosan értékelje a szöveg grammatikáját és szintaxisát, ismerje fel a helyesírási és grafikai sajátosságokat, és megfelelően adja vissza őket a fordításban (Osimo 2004; idézi: Klioštoraitytė, Mažeikaitė 2009: 105).

3. A VIZSGÁLT IRODALMI STÍLUSÚ SZÖVEG NORMATÍV FORDÍTÁSI EGYENÉRTÉKŰSÉGE

Az irodalmi stílus nem a nyelv társadalmi sztereotípiája, ezért viszonya a köznyelv normáihoz és részleges normáihoz némileg eltérő. Az egyediség és a nyelv esztétikai funkciója olykor megengedi a nyelvi normáktól való eltérést, és azt, hogy ne vegyenek figyelembe bizonyos szokásos nyelvhasználati szabályokat.

262

KALBOS KULTŪRA | 83

K. Župerka szerint: „Az egyéni stílus nem szabályozható normákkal. Az irodalmi nyelvhasználat normáit általában is nehéz meghatározni.” (2001: 96). Hogyan állapítható meg akkor a szövegfordítási egyenértékűség egyik típusa, a normatív egyenértékűség? Ha ezt nem lehet vagy nem célszerű elvárni, akkor az irodalmi szövegek fordítói tetszésük szerint fordíthatnak, és az üzleti szövegek fordítóitól eltérően nem kell magas nyelvtudási követelményeket támasztaniuk magukkal szemben? E kérdések megválaszolásában a fordításelméletek alapelve segít: a fordító nem önálló szöveg alkotója, hanem a szerző stílusát kell közvetítenie egy másik nyelv eszközeivel, megőrizve ugyanazt a stilisztikai szintet. Ezért célszerű különbséget tenni az eredeti nyelv kifejezőeszközeinek másolása, vagyis a szerzői stílus közvetítésére és a célnyelv stilisztikai lehetőségeinek gazdagítására tett erőfeszítések, valamint a célnyelv indokolatlanul helytelen használata között: az idegen nyelv grammatikai szerkezeteinek másolása, a nyelvi egység(ek) szemantikájának figyelmen kívül hagyása és a célnyelv elégtelen ismerete között. Természetesen a helytelen nyelvhasználat lehet a szereplő jellemzését vagy más funkciót szolgáló stilisztikai eszköz is, ezért az irodalmi szövegben indokoltan használhatók idegen szavak, tájszavak, szleng, káromkodások stb. A fordításszöveg nyelvi minőségének vizsgálatakor mindig az eredetiből kell kiindulni, és mérlegelni kell, hogy az idegen nyelvű szöveg adott helyén, illetve a szöveg egészében vannak-e a normától való tudatos, valamilyen stilisztikai funkciót betöltő eltérések. Ha ilyen eltérések nincsenek az eredetiben, a fordításban sem kellene lenniük.

Annak vizsgálatakor, hogy R. Gary műve milyen formában jelent meg magyarul, és milyen nyelvhasználatra tanítja az olvasót a Europietiškas auklėjimas, több mint ötven köznyelvi és stilisztikai hibát találtak. A fordításszöveget a normatív egyenértékűség szempontjából vizsgálták, ezért minden normától eltérő esetet a mű egészének kontextusában elemeztek, összevetettek az eredeti szöveggel, és felvetették a helyénvalóságának kérdését. A feltárt nyelvi hibákat több csoportra osztják: lexikai, nyelvtani (morfológiai és szintaktikai), valamint stilisztikai hibákra.

3.1. Lexikai fordítási hibák

A vizsgált anyagban legnagyobb arányban lexikai fordítási és szóhasználati hibákat találtak; ezek az észlelt nyelvi és stilisztikai pontatlanságok mintegy 40 százalékát teszik ki (a szövegpéldákban félkövérrel emelik ki őket).

A fordítást olvasva számos kérdést vet fel a normától eltérő lexikai elemek (idegen szavak, szemantikai hibák, tükörfordítások) kiválasztásának indoka. Nem világos, miért adták vissza a köznyelvi francia normatív lexikai egységeit a fordításban normától eltérő lexikával:

A. LEONAVIČIENĖ. R. Gary Europietiško auklėjimo norminis vertimo ekvivalentiškumas

263

(1)

Megtörölte a lábát, majd bibliai gesztussal megmutatta őket az összegyűlteknek, aztán Dobranskira szegezve hatalmas nagylábujját így szólt:

– Látják... Én teljesen ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a halálában! (81)

Megtörölte a lábát, bibliai gesztussal megmutatta őket a jelenlévőknek, és Dobranskira szegezve aránytalanul nagy lábujját, azt mondta:

– Nézzék... Mert nem vagyok felelős ennek az igaz embernek a haláláért! (103)

(2)

A partizán bekötözött fejjel komolyan mondta:

– Szigorúak, de igazságosak leszünk. (52)

A partizán bekötözött fejjel komolyan mondta:

– Szigorúak, de igazságosak leszünk. (68)

A francia geste főnév és a couverte de bandages kifejezés stilisztikailag semleges; az eredetiben a szerző stilisztikailag jelöletlen nyelvhasználatában fordulnak elő (nem a szereplőében!). Ezért a fordító által használt idegen szavak, a žestu és a subintuota indokolatlannak tekinthetők, mivel az eredeti és a fordításszöveg stilisztikai egyenértékűségének eléréséhez normatív lexikai egységeket kellene választani: gesztussal vagy mozdulattal, illetve bekötözött vagy bekötött. Umberto Eco olasz író és fordításkritikus szerint a fordítónak nem kell arra törekednie, hogy „helyreállítsa” vagy tökéletesítse az eredeti szöveget, és a szerző helyébe lépjen. A fordítás olvasóinak úgy kell érezniük és látniuk az eredetit, amilyen valójában. „Ha egy szegényes és rosszul megírt művet fordítanak, maradjon is olyannak, hogy a fordítás olvasója maga ítélhesse meg, mit ér a szerző munkája.” (Eco 2003: 118).

A nemzetközi „diskretiškas” szó használatát is tekinthetnénk lexikailag motiválatlannak:

(3)

Janekas diszkéten köhintett; nyomban egy magas kamasz alakja bukkant elő a bokrok közül, és feléje indult. Janekas felismerte őt. (45)

Janek diszkréten köhintettdiscrètement; nyomban egy magas kamasz alakja bukkant elő a bokrok közül, és odament hozzá. Janek felismerte a fiatalembert. (59)

(4)

Az ajtó diszkréten becsukódott. Az ifjú Krylenko apja felé fordult, és békülékeny hangon szólalt meg:

– Jól van, ne kiabáljon így. Mindenkit felver a házban. Természetesen nagyon örülök, hogy látom... (178)

Az ajtó diszkréten becsukódottdiscrètement. Az ifjú Krylenko apja felé fordult, és békülékenyen kezdte:

264

KALBOS KULTŪRA | 83

– Nos, ne ordítson így. Mindenkit felver. Természetesen nagyon örülök, hogy látom... (220)

A mai litván nyelv szótára a diskretiškas szó jelentését így határozza meg: „bizalomra méltó, titoktartó: diszkrét ember, magatartás” (2000: 126). A szóhasználat a litván nyelvben megszokott. A francia discrètement határozószó jelentése tágabb, használati kontextusai változatosabbak: „diszkrét módon, úgy, hogy nem kelti fel a figyelmet. Valamit diszkréten csinálni (vö. bizalmasan: titokban, lopva, csendben). Valakit diszkréten nézni: lopva. Valamire diszkréten utalni<...> Diszkréten öltözködni. Vö. Szerényen. <...>” (Le petit Robert 1978: 550). A kétnyelvű Francia–litván szótár a discrètement következő jelentéseit sorolja fel: „visszafogottan, szerényen; faire qch ~ valamit titokban, csendben csinálni” (2004: 291).

A vizsgált fordítási példákban a megszokott magyar szavak megfelelőbbek lennének, mert lehetővé teszik a nem nyelvi helyzet szemantikailag ekvivalens leírását: az ajtó titokban vagy csendben csukódott be, Janekas pedig halkan megköszörülte a torkát vagy köhintett. A nyelvek ugyanazt a nem nyelvi helyzetet eltérően nevezik meg, saját, megszokott lexikájukat használják. A nemzetközi szavak tartalma, jelentése nyelvenként gyakran különbözik, ezért nem ültethetők át közvetlenül a fordítás szövegébe, a szemantikai tartalom és a megszokott használat figyelembevétele nélkül. A művészi szövegekben a nemzetközi szavak gyakran túlságosan súlyosak, ezért az általános „használatban lévő saját szavak és nemzetközi szavak versengésének, ha egyenértékűek (vagyis ha nincsenek jelentésárnyalatok vagy más különleges célok), a szépirodalmi szövegekben a saját szavak javára kell eldőlnie” (Miliūnaitė 2006: 128).

A vizsgált anyagban előforduló lexikai hibák jelentős részét tükörfordítások, azaz nem kodifikált, helytelen fordítások alkotják. Ezek a litván nyelvre nem jellemző szavak és szókapcsolatok valamely idegen nyelv kifejezésmódjának mintájára jönnek létre (a vizsgált esetben a franciáéra):

(5)

Kísérői tisztelettel várakoztak, kezükben a sapkájukkal, és időről időre köptek egyet, hogy megőrizzék méltóságukat. (33)

Társai tisztelettel várakoztak rá, sapkájukat a kezükben tartva, és köpködtek, időről időre, hogy valahogy elfoglalják magukat. (44)

(6)

Időről időre a barátja holttestére pillantott, majd úgy kezdett zokogni, mint egy boldogtalan, megbántott gyermek. (129)

Időről időre rápillantott barátja holttestére, és úgy kezdett zokogni, ahogy egy boldogtalan gyermek kétségbeesetten sír. (159)

A. LEONAVIČIENĖ. R. Gary Europietiško auklėjimo norminis vertimo ekvivalentiškumas

265

(7)

– Farkasok! – akarata ellenére rekedt hangon szólalt meg Libling tizedes. (163)

– Farkasok! – mondta akarata ellenére Liebling tizedes rekedt hangon. (199)

(8)

A fiatalok rekedt hangokat váltanak, majd elkezdik átkutatni a lakást. (74)

A két fiatal rekedt hangokat vált, és nekilát átkutatni a lakást. (95)

A másolt lexikai kifejezésmód árt a célnyelvnek, nem teszi lehetővé a mű jelentésének és esztétikai funkciójának megfelelő visszaadását, és megfosztja az olvasót a szöveg olvasásának élvezetétől. A tükörfordításos időről időre fordulatot a fordító vagy a szerkesztő tollának néha, olykor, időnként, hébe-hóba vagy más kifejezéssel kellett volna felváltania; akarata ellenére – kelletlenül; rekedt hangokat váltanak – mondanak egymásnak valamit mormogva (vagy mormintanak) stb.

Helytelenül használt tükörfordításokra találunk rosszul megfogalmazott mondatokban, például:

(9)

– Ami az akasztást illeti, – szólal meg egy zsörtölődő hang, – akkor, barátom, a nádasban, azt hiszem, be kell érned azzal, hogy megfulladsz! (188)

– Ami az akasztást illeti, szólal meg egy zsörtölődő hang, a nádasban azt hiszem, barátom, be kell érned azzal, hogy megfulladsz! (232)

(10)

Az öreg rettenetesen dühbe gurult. „Tanulni és valakivé válni – morogta –, ge-ne-rá-lis!” – majd mérgében egy pár csizmát hajított kozák barátja, Bogorica [=Bogorodica – A. L.], felé, aki szerencsétlenségére elmosolyodott; a csizma azonnal letörölte a mosolyt a szerencsétlen arcáról. (177)

Az öreg rendkívül szarkasztikus volt. „Tanulni és valakivé válni – morogta –, ge-ne-rá-lis!”, majd undorában csizmapárt vágott kozák barátjához, Bogoroditzához, akinek az volt a balszerencséje, hogy elmosolyodott; a csizma sebtében letörölte a mosolyt a szerencsétlen arcáról. (218)

A (9)-es francia mondat emfatikus: a pour ce qui est d’être pendu szavakat hangsúlyozza, amelyek szintaktikai konnotációt hordoznak; ezt litvánul a mondat aktuális tagolásának eszközeivel lehetne visszaadni. A fordító tehát kreatívan kereshetett volna más hangsúlyozási módokat: Nem fognak felakasztani, barátocskám,… vagy hasonló megoldást. De hogyan értse az olvasó ezt a mondatot: a nádasban be kell érned azzal, azt hiszem, hogy megfulladsz!? Ebben az esetben, amikor a mondatrész jelentése nem világos, a fordítói megoldást még a művészi stílus szempontjából is nehéz igazolni, amelynek

266

KALBOS KULTŪRA | 83

A köznyelvi norma nem merev korlát, szabadság. Néhány fordítási példa azt mutatja, hogy a művészi szöveg fordításának féktelen szabadsága teljesen „felszabadítja a jelentést”, míg maga a jelentés elvész.

A (10) példa elolvasása után felmerül a kérdés: hogyan lehet egy cipő elhajításával letörölni a mosolyt a szerencsétlen ember arcáról? E mondat megfelelő lefordításához a lexikai-szemantikai fordítási transzformációk elméleti ismerete segítene. A lexikai átnevezés, amelyet itt kellett volna alkalmazni – és a mosoly nyomban eltűnt a szerencsétlen ember arcáról –, rendszerint a fogalmak közötti ok-okozati összefüggéseken alapul. Ezért az eredeti nyelvben az okot jelölő szó vagy szókapcsolat a fordítás nyelvében a következményt kifejező szóval vagy szókapcsolattal helyettesíthető, és fordítva (Leonavičienė 2010: 20–24). Az ilyen választást szemantikai motiváció és a fordítás nyelvének szokásos szóhasználata határozza meg.

A lexikai hibák külön csoportját alkotják a nem megfelelő jelentésben használt szavak, az úgynevezett szemantizmusok. Legtöbbjük a szereplők beszédében fordult elő, ezért a fordító azzal indokolhatná őket, hogy szükséges a szereplő és beszédmódja jellemzése. De szükség van-e erre, ha a francia szöveg megfelelő helyein semleges, normatív francia lexikai egységek szerepelnek?

(11)

– Ez az én fiam, vigye el a kolera! – kiáltotta Krylenko, bajusza pedig ismét égnek meredt. – Húszszor mondtam már neked. Ha legközelebb megint elfelejted... (176)

– Ez a fiam, kapja el a kolera! – üvöltötte Krylenko, bajusza nyomban égnek meredt. Húszszor megmondtam neked. Legközelebb ha megint elfelejted... (217)

(12)

– A következő útonállás után öt embert felakasztanak! Felakasztják őket, fiúk. Felakasztják, rövid úton! (121)

– A következő útonállás után öt polgárt felakasztanak! Felakasztják őket, fiúk. Felakasztják, rövid úton! (150)

Az idézett fordítási példákban a szemantizmusok nem az eredeti nyelv hatására jöttek létre. Ezek a fordító személyes döntéséből fakadnak, aki a nem normatív litván lexikát választotta. Felmerül azonban a kérdés, hogy ez segíti-e az eredeti és a fordított szöveg szemantikai és normatív ekvivalenciájának elérését.

3.2. Morfológiai és szintaktikai hibák

A lexika a nyelv leghajlékonyabb rétegének tekinthető, amely változásra és megújulásra hajlamos, és a nyelven kívüli változásokra reagál a leggyorsabban. A nyelv grammatikai rendszere azonban sokkal állandóbb. A grammatikai sajátosságok a nyelvi kifejezésmód

A. LEONAVIČIENĖ. R. Gary Europietiško auklėjimo norminis vertimo ekvivalentiškumas

267

tervét tükrözik, amely nélkül lehetetlen a tartalomtervet megfelelően és mindenki számára érthetően közvetíteni. Ahhoz, hogy egy idegen kultúrához és nyelvhez tartozó szöveg a másik kulturális környezetben teljes kommunikációs és esztétikai tartalmát kifejezze, a címzett számára érthető fordításnyelvi grammatikai rendszer kifejezésmódjával, ekvivalens módon kell közvetíteni. Ezért a fordítóknak, különösen az irodalmi szövegeket fordítóknak, feltétlenül ismerniük kell az eredeti és a célnyelvet, valamint azok kultúráját.

A vizsgált anyag normatív fordítási ekvivalenciáját elemezve számos olyan esetet találtunk, amikor nem vették figyelembe a fordítás nyelvének grammatikai rendszerét (morfológiáját és szintaxisát). A morfológiai és szintaktikai hibák együttesen az összes hiba mintegy 37 százalékát teszik ki, a stilisztikai hibák pedig mintegy 23 százalékát.

A fordításban gyakran előforduló morfológiai hiba a szófajok grammatikai kategóriáinak figyelmen kívül hagyása, például a többes számú főnevekkel a többes számú számnevek használatának elmaradása:

(13)

– Nem kellett volna elmenned. Senki sem ment el. Sem Zborovskiai, sem Janekas. Már csak néhány óra volt hátra a várakozásból. Mi pedig három hónapot vártunk. (225)

– Nem kellett volna elmenned. Senki sem ment el. Sem Zborowskiék, sem Yankel. Már csak néhány óra volt hátra a várakozásból. És mi három évet vártunk. (279)

A tizenharmadik példa a likę igenévnemének egyeztetési hibáját is mutatja. Ez a fordításban gyakran előforduló nyelvjárási sajátosság nem tekinthető morfológiai hibának, és kötetlen stílusokban a norma járulékos változataként használható, az eredeti és a fordítás szövegét összevetve azonban kétséges, hogy szükség volt-e a fordításban a nyelvjárási beszéd benyomásának megteremtésére:

(14)

Játsszák megnyerhetetlen játékukat. Ne veszítsék el a fejüket. Ne szorítsák ökölbe a kezüket. Kezük legyen fesztelen, arcuk nyugodt. Mosolyogjanak. Ne kételkedjenek. Tudják: eljönnek, készülődnek. Biztosan eljönnek, ahogyan elkerülhetetlenül eljön a holnap. (80)

Játsszák meg a játékot. Ne veszítsék el a fejüket. Ne szorítsák ökölbe a kezüket. Karjuk legyen laza, arcuk nyugodt. Mosolyogjanak. Ne kételkedjenek. És tudják meg ezt: eljönnek, készülődnek. Olyan biztosan eljönnek, mint a holnapi nap. (101)

Szintaktikai hibák jóval gyakrabban fordulnak elő: számos pontatlanság akad a határozói igenév, az esetek (főként a helyhatározói eset) és a névutók használatában. A határozói igenév használatakor gyakran figyelmen kívül hagyják a jelentését: a litván nyelvben a határozói igenévnek olyan mellékcselekvést kellene kifejeznie, amelynek végrehajtója nem egyezik meg a mondat alanyával, a fordításban azonban más a helyzet:

268

KALBOS KULTŪRA | 83

(15)

Burak apátot imádkozás közben tartóztatták le a vierkosi Szent Ferenc-kápolnában, és helyben agyonlőtték. (174)

Burak abbét a wielki Szent Ferenc-kápolnában érte tetten imádkozás közben, és helyben agyonlőtték. (214)

(16)

Érkezésükkor mindig elromlott a partizánok hangulata, mert a németek folyamatosan lehallgatták az adásokat, és néhány hónappal korábban új technikai eszközök segítségével uraivá váltak a helyzetnek, felkutatva az adóállomásokat. (26)

Jelenlétük mindig rosszkedvre hangolta a partizánokat, mert a németek állandóan lehallgatták az adásokat, és néhány hónapja új technikai eszközökkel már mesterei voltak az adóállomások felderítésének; <...> (36)

Bár a francia mondatot (15) olvasva teljesen világos, hogy Burak abbé imádkozott (alors qu’il priait...), a litván fordításban a jam besimeldžiant határozói igenév helytelen használata kétértelműséget eredményez: talán valaki más imádkozott akkor? Található nyelvtanilag helyesebb forma, például: Burak abbét imádkozás közben tartóztatták le a kis Szent Ferenc-kápolnában... (vagy Az imádkozó Burak abbét letartóztatták...).

A (16)-os példában szereplő nyelvi hibák sem igazolhatók: a francia egyenes mondat a depuis quelques mois közbevetéssel azt az információt közli, hogy az új technikai eszközök használatával (vagy üzembe helyezésével) a németek a helyzet uraivá váltak, és felkutatták az adóállomásokat. A fordításban azonban a susekant határozói igenév használata mintha egy másik cselekvőt vezetne be, vagyis megváltoztatja a szemantikai tartalmat, és nem világos, ki kutatta fel az adóállomásokat.

A vizsgált fordításban a litván esetek használatával kapcsolatos hibák közül a helyhatározói eset hibái a leggyakoribbak:

(17)

Mindaz, amit Janek ebben az emberben észrevett, bekötözött fej, sasorr és egy nagyon sovány arc volt.

– Ő Peš, – magyarázta Dobranskis. – Itt senki sem törődik vele, mindenkinek elege van belőle. (51)

Janek mindössze az emberből egy bekötözött fejet, sasorrt és egy beesett, sovány arcot látott.

– Ő Pech, – jelentette ki Dobranski. Itt senki sem figyel rá, mindenki fütyül rá! (67)

A. LEONAVIČIENĖ. R. Gary Europietiško auklėjimo norminis vertimo ekvivalentiškumas

269

(18)

A partizánok több mint egy órán át hallgatták ezeket a hangokat, azt, ami a legjobb az emberben, mintha ez megnyugtatná őket. (52)

A hívek több mint egy órán át hallgatták a hangot, azt, ami az emberben a legjobb, az emberben, mintha csak meg akarnák nyugtatni magukat <…>. (67)

(19)

A gyermek futva érkezett.

– Íme, ő, jó állapotbanés a hegedűjével együtt! Pestka, te viszed a zsákot. (139)

A gyermek futva érkezett.

– Íme, itt van, jó állapotbanés teljesen, a hegedűjével együtt! Pestka, te viszed majd a zsákot! (171)

A bemutatott példákban a fordító az eredeti nyelv kifejezésmódját másolva nem vette figyelembe a magyar helyhatározórag jelentéseit, valamint azt, hogy ez az eset nem használatos az állapot átélőjének (emberben) és a módnak (jó állapotban) a kifejezésére. Ezenkívül az eredeti (17) mondat emfatikus, benne nyomatékosító szegmentális szerkezetet alkalmaz (lásd Leonavičienė 2010: 173–176), amely a téma elé helyezi a rémát, ezért ezt a mondatot magyarra úgy is lehetett volna fordítani, hogy a réma nyomatékosítására kiegészítő szegmentális jelölőket használunk, például: Janek, amikor erre az emberre nézett, csaklátta szétzilálthaját, sascsőrre emlékeztető orrát és beesett arcát.

A morfológiai és szintaktikai hibákat tartalmazó fordítási mondatokat olvasva felmerül a kérdés, vajon segítenek-e közvetíteni R. Gary művének esztétikai funkcióját. Miért nem tartja be a fordítás a magyar nyelv grammatikai rendszerének normáit és a normatív fordítási ekvivalenciát, ha az eredeti szöveg adott helyein nincsenek francia nyelvtani eltérések, a nyelvezet pedig gördülékeny és világosan érthető? A fordítás stíluselemzése sem segít választ találni ezekre a kérdésekre.

3.3. A fordított szöveg stílusbeli hiányosságai

A vizsgált anyag stílusbeli hiányosságainak egy részét már tárgyaltuk a lexika, a morfológia és a szintaxis szempontjából nem megfelelő mondatok elemzésekor (9, 15, 16 stb.). A stilisztikai vizsgálat során figyelembe vettük R. Gary eredeti művének stílusát és kifejezésmódjának stilisztikai sajátosságait, valamint azt a kérdést, hogy a fordítás nyelvi eszközei célravezetők és megfelelőek-e, illetve visszaadják-e a stilisztikai funkciót. A fordított szöveg vizsgálatakor, valamint az esztétikai kommunikáció és a fordítás, illetve az eredeti mű stilisztikai ekvivalenciájának kérdését felvetve számos stilisztikailag gyenge fordítási részletet találtunk:

270

KALBOS KULTŪRA | 83

(20)

Ez volt Vilnius útja, ezen haladt Sucharkiig… A várost volt sűrű köd borította. De ez a köd csípte a szemét, akárcsak a rejtekhelyen, amikor rosszul húzott a kályha. Ez volt füst volt. A város egy része volt leégve. Már nem volt láng, csak füst terjengett, nehéz füst, mozdulatlanul a csendes levegőben, és a torkot sértő bűz. (16)

Ez volt a Wilnói út. Követte Sucharkiig… A falut sűrű köd borította. De ez a köd csípte a szemét, akárcsak a rejtekhelyen, amikor rosszul húzott a kályha. Füst volt. A falu egy része leégett. Lángok már nem voltak, csak füst, nehéz füst, mozdulatlanul a csendes levegőben, és egy rossz szag, amely marta a torkot. (23–24)

(21)

A parázson vidáman felpuffadtak és szétrepedtek a burgonyák, az emberek pedig levetették a báránybőr bundájukat és kigombolták zubbonyukat: meleg volt. Ez nem meleg csupán a tűz melege volt, hanem a tömeg meghitt és testvéri melege is, amely kellemes a szerencsétleneknek, de elfogadhatatlan a boldogoknak. (186)

A burgonyák vidáman felfúvódtak és pattogtak a parázson, az emberek pedig levetették báránybőr bundájukat és kigombolták zubbonyukat: meleg volt. Nem csupán a tűz melege, hanem a tömeg szerény és testvéri melege is, amely kellemes a szerencsétleneknek, de amelytől a boldog emberek undorodva elfordulnak. (229)

A példákban a būti ige buvo alakját stílustalanul használják. A francia szövegrészleteket olvasva nem tűnik fel egyetlen ige stilisztikailag hangsúlyozott monoton ismétlődése. Felmerül a kérdés, miért jelent meg ez a monotónia a fordításban, és mi a célja. A fordítás és az eredeti szöveg ekvivalenciájának megteremtéséhez a fordított szöveg mikrostruktúrájának minden egyes eleme a nagyobb szakasz (makrostruktúra), a teljes szöveg részeként fontos. Összefüggésbe kell hozni a kontextussal, figyelembe véve a szituatív, pragmatikai és kommunikációs ekvivalenciát, valamint természetesen a stilisztikai kritériumot. A (20) példa mondatát: Le village était enveloppé dans un épais brouillard így is lehetett volna fordítani: A várost sűrű köd borította. A passzív szerkezetű était enveloppé lecserélése a litván aktív, egyszerű múlt idejű gaubė alakra lehetővé tette volna ugyanazon szó ismétlésének elkerülését.

A Ez volt füst (20), illetve a Ez nemvolt csupán a tűz melege… (21) mondatokat másképpen is lehetett volna fordítani. A fordításelméletek szerint a különböző nyelvű szövegek eltérő módon jelenítik meg a nem nyelvi helyzeteket, és más-más szavakkal alkotnak képeket. A nagyobb absztrakciójú francia nyelvben a különféle helyzetek leírására gyakrabban használnak általános jelentésű igéket (être, avoir, faire, aller stb.), a litván nyelvben azonban az adott helyzetekben konkrétabb jelentésű igéket választanak. A szituatív fordítási ekvivalencia szem előtt tartásával, és annak tudatában, hogy a francia nyelvből hiányoznak a részletes szemantikájú, stilisztikailag változatosabb igék (vö. Leonavičienė 2009:

A. LEONAVIČIENĖ. R. Gary Europietiško auklėjimo norminis vertimo ekvivalentiškumas

271

25–30), a fordító pontosabban is fogalmazhatott volna. A nem stílusosan használt volt ige számos előfordulását helyettesíthetné például az terjengett, lebegett stb. (például: Ez nem volt csak a tűz melege... (= A meleg terjengett nemcsak a tűzből...). Az idézett és más fordítási példákban az ilyen változtatások megakadályoznák a szöveg stilisztikai elszegényítését, segítenék a szerző stílusának ekvivalens visszaadását és az ábrázolt helyzetek kifejezését, valamint megfelelnének a normatív fordítási ekvivalencia elvének.

KÖVETKEZTETÉSEK

Bár a szépirodalmi stílus nyelve nincs normákhoz kötve, a szépirodalmi szövegek normatív fordítási ekvivalenciájának elvét mégsem kellene elvetni. Ezt az elvet az adminisztratív vagy tudományos stílusú szövegekhez képest valamivel szabadabban lehet értelmezni, és a szerző egyéni nyelvi stílusához való hűségként, a jelentés és a szöveg értelmének közvetítésére szolgáló célnyelvi eszközök felelős használataként lehet felfogni.

A fordítás vizsgálatának eredményei azt mutatják, hogy R. Gary Europietiško auklėjimo című művének litván fordítása nem tekinthető az eredeti szöveggel normatív szempontból ekvivalensnek. A talált lexikai, morfológiai, szintaktikai és stilisztikai hibák sem stilisztikai, sem más okból nem indokolhatók, mivel az eredeti megfelelő helyein és kontextusában nincsenek a szerzőnek a francia nyelvi rendszerből vagy stílusból eredő hibái. A fordítás nyelvi hibái tehát nem az eredeti szöveg következményei.

A célnyelvi hibák közül a lexikai (40%) és a nyelvtani rendszert érintő (37%) hibák a leggyakoribbak. Ezek nemcsak a kifejezésmódot adják vissza helytelenül, hanem a tartalmat is eltorzítják: a kifejezésbeli hibák megváltoztatják a mondat jelentését, kétértelműségek keletkeznek. Az eredeti szöveg közvetítésekor az eredeti nyelvből átmásolt célnyelvi kifejezésmód megváltoztatja a tartalmat. A kifejezés síkjából eredő ilyen tartalmi változtatásokat egyetlen fordításelmélet és -módszertan sem irányozza elő. A szerző egyéni stílusának fordításakor a jelentéshordozó elemek kapcsolódásainak kell a fordító számára a legfontosabbnak lenniük, ezért bizonyos jelentéseket csak pragmatikai, kommunikációs vagy szituációs kontextusbeli megfontolásokból, illetve a szöveg kulturális adaptálása céljából lehet megváltoztatni. A lexikai és nyelvtani célnyelvi hibák azt mutatják, hogy a fordító nem veszi figyelembe a francia és a litván nyelv megnevezési módjának különbségét.

A vizsgálat eredményei alapján megállapítható, hogy az eredeti szöveg a fordításhoz képest gördülékenyebb, nyelvi eszközeit tekintve pedig stílusosabb. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a szépirodalmi szövegek fordításában előforduló nyelvi hibák akadályozzák az esztétikai kommunikációt, és nem teszik lehetővé, hogy a szöveg betöltse legfontosabb funkcióját.

Egy szépirodalmi mű fordítása kulturális cselekvés, a világ fordításirodalmának építése, és lehetőség a célnyelv stilisztikai lehetőségeinek bővítésére, azonban

272

KALBOS KULTŪRA | 83

R. Gary e művének litván fordításában a nyelvi és stilisztikai hibák részben megfosztják a szöveget attól a lehetőségtől, hogy ekvivalens módon értsék meg, és megfelelően fogadják be az új kommunikációs környezetben – a litván kultúrában.

ŠALTINIAI

Gary R. 1956: Éducation européenne, Paris: Gallimard.

Gary R. 2001: Europietiškas auklėjimas. Vertė A. Krančiukas, Kaunas: Vada.

LITERATŪRA

Baker M. 1993: Corpus linguistics and translation studies: Implications and applications. – M. Baker, G. Francis and E. Tognini-Bonelli. Text and Technology: In honor of John Sinclair, Amsterdam: John Benjamin, 17–45.

Baker M. 1999: The Role of Corpora in Investigating the Linguistic Behavior of Professional Translators. – International Journal of Corpus Linguistics 4 (2), 281–298.

Calvet L. J. 1994: L’argot, Paris: Presses Universitaires de France.

Eco U. 2003: Dire quasi la stessa cosa: esperienze di traduzione, Milano: Bompiani.

Klioštorait ytė R., Mažeikaitė I. 2009: Apie grožinio teksto vertimo kokybę. A. Baricco romano „Šilkas“ vertimas į lietuvių kalbą. – Vertimo studijos 2, 104–116.

Koller W. 2001: Einführung in die Übersetzungswissenschaft. 6. Auflage, Wiebelheim: Quelle und Meyer.

Leonavičienė A. 2007: Publicistinio ir šnekamojo stiliaus sandūra dabartinėje spaudoje. – Kalbos kultūra 80, 85–96.

Leonavičienė A. 2009: Lietuvių kalbos stilistiškai žymėtos leksikos semantika ir vertimas į prancūzų kalbą. – Kalbų studijos / Studies about languages 15, 25–30.

Leonavičienė A. 2010: Vertimo atodangos: teorija ir praktika (prancūzų–lietuvių kalba), Kaunas: Technologija.

Mickūnas A., Steward D. 1994: Fenomenologinė filosofija, Vilnius: Baltos lankos.

Miliūnaitė R. 2006: Būrimas ramune: pateisinama – nepateisinama... – Apie kalbą ir mus, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla, 124–132.

Naida E. 1989: Vertimo mokslas. – Atodangos, Vilnius: Periodika, 215–234.

Osimo B. 2004: Traduzione e qualità: la valutazione in ambito accademico e professionale, Milano: Hoepli.

Pupkis A. 2005: Kalbos kultūros studijos, Vilnius: Gimtasis žodis.

A. LEONAVIČIENĖ. R. Gary Europietiško auklėjimo norminis vertimo ekvivalentiškumas

273

Žilinskienė V. 2005: Vardažodžių, įvardžių ir jų gramatinių formų vartojimas lietuvių kalbos stiliuose. – Lituanistica 64 (4), 28–44.

Župerka K. 2001: Stilistika, Šiauliai: Šiaulių universiteto leidykla.

Gauta 2010 11 03

TEXT NORMATIVE TRANSLATION EQUIVALENCE OF R. GARY’S ÉDUCATION EUROPÉENNE

Summary

Translation theories often bring up the issue of translation quality – the equivalence of the text to the original. One type of text equivalence is text normative translation equivalence, which permits a judgement about the quality of the translation in the target language.

This article offers a theoretical discussion of the relationship between normative equivalence and the overall equivalence of a translation followed by an examination of the normative equivalence of the Lithuanian language translation of R. Gary’s work, Éducation européenne. The analysis based on the data from the material under examination allows to evaluate the concept of literary normative translation equivalence more accurately, to highlight the actual use of language norms and to consider the importance of the style of an individual author when selecting literary means in the target language.

A quantitative and linguistic examination of the target language text has revealed numerous translation errors in lexicon, morphology, syntax and style. The results of the analysis of the translation suggest that there are deficiencies in aesthetic communication and application of translation methodology arising from the failure to take into account differences in the French and Lithuanian nominative and the nature of the grammatical systems. The performed examination, which was based on empirical data, casts doubts on the equivalence of Europietiškas auklėjimas to the original text (Éducation européenne) and raises the question of whether this translation could be publicly presented as a good example.

AURELIJA LEONAVIČIENĖ

Kauno technologijos institutas Gedimino g. 43, LT-44240 Kaunas [email protected]

Vytauto Didžiojo universitetas Donelaičio g. 52, LT-44244 Kaunas [email protected]

274

KALBOS KULTŪRA | 83