DZINTRA ŠULCE

Liepājai Egyetem, Lettország

A KIEJTÉS PROBLÉMÁS KÉRDÉSEI

A LETT NYELV GRAMMATIKÁJÁBAN

KULCSSZAVAK: az ortoépia fogalma és normája, a szóhangsúly normázása, a magánhangzók és mássalhangzók kiejtési normái, kiejtési problémák.

Bármely nyelv fontos alkotóeleme az ortoépia, amely a kiejtési rendszerek egészét magában foglalja. Az ortoépia, vagyis a helyes kiejtés „a kiejtési szabályok egyezményes rendszere; e szabályok gyakorlati betartása” (VPSV 2007: 284). Hasonlóképpen határozza meg a fogalmat a Lett nyelv grammatikája is (LVG 2013: 123).

A kiejtési normák egységesítése segíti a beszélőt és a hallgatót abban, hogy megértsék egymást – ez a kommunikációs folyamat legfontosabb feltétele. A kiejtési normák be nem tartása, a szavak helytelen kiejtése pontatlanul irányítja a hallgató figyelmét, ezért nehezebbé válik a beszéd tartalmának megértése. A tanulmány célja a kiejtés mai problémáinak tárgyalása a 2013-ban megjelent Lett nyelv grammatikájában (a továbbiakban: LVG), valamint más újabb nyelvészeti munkákban.

Az LVG szerzői többször is hangsúlyozták, hogy az új grammatika tartalma elsősorban a köznyelv tényein alapul. Megfogalmazásuk szerint a grammatika tartalmáról folytatott egyeztetés során a szerzőknek „meg kellene állapodniuk a grammatika elméleti kifejtésének modelljéről, előkészítésének módszertani és technikai alapelveiről, [...] miközben nem veszítik szem elől az eltérő nézőpontok egyediségét, kompromisszumokat és megállapodásokat keresve a közös kutatómunka – a lett nyelv grammatikája – résztvevőivé kell válniuk” (Koncepcija 2008: 10). A grammatika vizsgálata azonban arra enged következtetni, hogy a szerzőknek nem sikerült maradéktalanul megvalósítaniuk az eredeti elképzelést, ezért a műben megoldatlan kérdések is maradtak, és továbbra is vita tárgya lesz, mi tekinthető a köznyelvi normának.

Az új grammatikában különböző nyelvészeti iskolák, nézőpontok és koncepciók sokfélesége jelenik meg, és a nyelvi jelenségek eltérő értelmezései szerepelnek benne. Számos alapvető kérdésre – nemcsak az ortoépia, hanem más nyelvészeti ágak területén is – továbbra sem találhatók konkrét válaszok (nehéz megítélni, hogy ez előny vagy hátrány). A gyakorlati nyelvhasználat számos problémája máig megoldatlan marad.

Az új grammatikában a helyes kiejtés kérdéseit „A lett nyelv helyes kiejtésének, vagyis ortoépiájának főbb problémái” című fejezet tárgyalja (lettül: „Galvenās latviešu valodas pareizrunas jeb ortoepijas problēmas”) (LVG 2013: 123–137).

A tanulmány a kiejtéssel kapcsolatos következő kérdéseket tárgyalja: 1) a szóhangsúly normázása; 2) a magánhangzók kiejtési normái; 3) a mássalhangzók kiejtési normái.

Elsőként a szótagintonáció (hanglejtés) kiejtésének problémás eseteit tekintenénk át. Ezeket a kérdéseket „A nyelv szupraszegmentális, vagyis prozódiai egységei” című fejezet tárgyalja (lettül: „Valodas suprasegmentālās jeb prosodiskās vienības”) (LVG 2013: 104–106),

BENDRINĖ KALBA | 87 (2014)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DZINTRA ŠULCĖ. Probleminiai tarties klausimai Latvių kalbos gramatikoje | 2

azonban itt semmi újat nem közölnek a kiejtéssel kapcsolatban. A szótagintonáció (hangsúlyfajta) tárgyalásakor a lett nyelvben használatos három (ti. folyamatos, ereszkedő vagy törő) és két (ti. folyamatos és nem folyamatos) hangsúlyfajtából álló rendszerekről folyik vita.

El kell ismerni, hogy a szerzőknek sajnos nem sikerült megegyezniük a szóhangsúly helyéről a nyelvtanban, ezért ugyanaz az elmélet és ugyanazok a példák ismétlődnek a „Szóhangsúly” (lettül „Vārda uzsvars”) (LVG 2013: 120–122) és a „Szóhangsúly normázása” („Vārda uzsvara normēšana”) (LVG 2013: 123–125) című fejezetekben:

1. A párhuzamos változatok használatáról, például: vienmēr // vien’mēr¹ „mindig”, varbūt // var būt „talán”, diemžēl // diemžēl „sajnos”, paš’ laik // pašlaik „jelenleg”, pal’ dies // paldies „köszönöm” (vö. LVG 2013: 120; 123).

2. A hangsúly által meghatározott másik szójelentésről, például: nebūt (segédszó) – ne’ būt (partikula), patiesi „helyesen” – pa’ tiesi „valójában”, vienādi „egyformán” – vie nādi „mindig” (vö. LVG 2013: 120; 123).

3. Az érzelmi beszédben bekövetkező hangsúlyváltozásról (vö. LVG 2013: 121; 124).

Az LVG-ben – a lett nyelv korábbi kiadványaihoz hasonlóan – felsorolják az összes kivételt, és felhívják a figyelmet a nemzetközi szavak, valamint az átvett tulajdonnevek kiejtésére, ám hiányzik belőle a korszerűbb szemlélet. Viszonylag nagy figyelmet szentelnek a mellékhangsúlynak (LVG 2013: 121–122), noha a mindennapi használatban ennek nincs lényegi jelentősége.

Tiriant balsių ir dvibalsių vartojimą (LVG 2013: 126–133), skiriami dviejų rūšių nukrypimai nuo bendrinės kalbos tarties normų:

1) mennyiségi (a rövid és hosszú magánhangzók megkülönböztetése);

2) minőségi (különböző magánhangzók és kettőshangzók összetévesztése).

A normától való minőségi eltérések mind a lett eredetű szavakban, mind a jövevényszavakban megfigyelhetők.

A köznyelvi lettben az idegen szavak adaptálásának, írásmódjának és kiejtésének normái többször is változtak, ezért mennyiségi használati következetlenségek alakultak ki. Ilyen ingadozások a jövőben is lesznek (az LVG ebben az esetben nem kínál semmi különöset).

A különböző minőségű magánhangzók révén megkülönböztetett szóváltozatok többnyire a zárt és nyílt e és ē, illetve a rövid és hosszú o, valamint a [uo] kettőshangzó összetévesztésével függnek össze. A kiejtés megkönnyítése érdekében időnként megváltozik a szó hangösszetétele: valamelyik magánhangzót elhagyják, betoldják vagy áthelyezik, például: komandants „parancsnok” (az a helyett tévesen az e magánhangzót ejtik), frazeoloģija „frazeológia” (az e helyett tévesen az i magánhangzót ejtik), alkohols „alkohol” (az o helyett tévesen az a magánhangzót ejtik), trenažieris „edzőgép” (az a helyett tévesen az e magánhangzót ejtik), oriģināls „eredeti” (téves ejtése: orgināls). E szavak kiejtése és helyesírása ellenőrizhető a Latvių kalbos rašybos ir tarties žodyne (lettül Latviešu valodas pareizrakstības un pareizrunas vārdnīca) (LVP PV 1995), valamint a legújabb nemzetközi szavak szótárában, a Svešvārdu vārdnīcā-ban (2008).

Talán az LVG készítésekor alaposabban meg kellett volna fontolni és ajánlani az ilyen szavak zárt és nyílt e-vel, illetve ē-vel ejtett párhuzamos változatait is, amelyeknél már régóta nem tartják be az előírt normát, például: Ventspils „Ventspils”, Zemgale „Zemgale”, bebrs „hód”, medūza „medúza”, mopēds „moped”, továbbá az első ragozási osztályú igék jelen idejű, valamint a jelen idejű tőből képzett igealakjaiban, amikor infinitívuszuk végződése –rt, például: dzeru „iszom”, beru „szórok”, tveru „megragadok”, sveru „mérek”, jādzer „inni kell”, jāber „szórni kell”, jāsver „mérni kell”, dzerot „ivás közben”, sverot „mérés közben”, berot „szórás közben” (vö. LVG 2013: 126–128).

¹ A szótag előtti pont azt jelöli, hogy a szótag hangsúlyos.

BENDRINĖ KALBA | 87 (2014) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204

DZINTRA ŠULCE. Probleminiai tarties klausimai Lietuvių kalbos gramatikoje | 3

A korábban elvégzett kutatások alapján az LVG is hangsúlyozza, hogy az [o], [ō] és [uo] fonémák használata nehézségekbe ütközik, mivel a szóban forgó magánhangzókat és kettőshangzót grafikusan azonos módon jelölik, például: ola [uola] „tojás”; opera [ōpera] „opera”; optika [optika] „optika”; oktobris [oktōbris] „október”. Emellett megfigyelhető az a tendencia, hogy a nem lett eredetű [o], illetve [ō] magánhangzót a lett nyelvi [uo] kettőshangzóval helyettesítik, például: a sporas [spōras] szót helytelenül [spuoras]-nak ejtik („spórák”); poras [pōras] – [puoras] („pórusok”); novembris [novembris] – [nuovembris] („november”). Különös figyelmet kell fordítani a személy- és helynevek kiejtésére; a jövőben ezeket további vizsgálatoknak kell alávetni.

Aptariant priebalsių tarties normas (LVG 2013: 133–135) daugiausia dėmesio skiriama pagrindiniam priebalsio tarties variantui, kurio esminiai garsiniai požymiai geriausiai atskleidžiami izoliuotoje pozicijoje. Be pagrindinio varianto priebalsiai gali turėti antrinius variantus, kurie atsiranda tam tikroje pozicijoje ir bendrinėje kalboje yra privalomi kaip ir šalutiniai tarties variantai. Daugiausia priebalsių ir jų variantų, kitokių nei bendrinėje kalboje, ištaria atskirų tarmių atstovai. Kartais kitaip ištariami ir vartojami priebalsiai aiškintini ir kitų kalbų įtaka (ypač pastaruoju metu).

A mássalhangzók pozicionális változásai nem okoznak lényeges kiejtési problémákat, a magánhangzók történeti változásai azonban gyakran a normától való eltérésekhez vezetnek, például az igék felszólító módja többes szám második személyű alakjaiban: nākt „jönni” – nāciet! (≠nākiet!) „jöjjetek”; iepīrkties „vásárolni” – iepērcieties! (≠iepērkieties!) „vásároljatok”; augt „nőni” – audziet! (≠augiet!) „nőjetek”; ezzel szemben sēdēt „ülni” – sēdiet! (≠sēziet!) „üljetek”; celt „emelni” – celiet! (≠ceļiet!) „emeljetek”; pacieties „eltűrni” – pacietieties! (≠paciesieties!) „tűrjétek el”.

Az LVG megírásakor nagyobb figyelmet kellett volna fordítani a második ragozási típusba tartozó, kétszótagú férfi keresztnevekre, amelyek töve -t vagy -d mássalhangzóra végződik, például: Uldis, Valdis, Rūdis, Gatis, Artis, Raitis. Egyrészt a nyelvtan szerzői elismerik, hogy „az utóbbi években megszaporodtak a használt [birtokos esetű] Arša (Artis), Gāša (Gatis), Raiša (Raitis), Rūža (Rūdis), Ulža (Uldis), Valža (Valdis) alakok [...] a párhuzamos alakok megengedettek” (LVG 2013: 137); másrészt a második ragozási típus főneveit tárgyaló fejezet szerzője elutasító álláspontot képvisel az imént említett alakokban jelentkező mássalhangzó-váltakozással szemben, és hangsúlyozza, hogy „a kétszótagú személynevekben nem történik mássalhangzó-váltakozás, ha az -is végződés előtt t vagy d áll: Valdis – Valda, Rūdis – Rūda, Artis – Arta, Gatis – Gata” (LVG 2013: 359). Az ilyen következetlenségek ugyanabban a nyelvtanban nem segítik elő a köznyelvi normák megfelelő elsajátítását.

A lett nyelv második legújabb kiadványa (LV 2013) sem közöl semmi újat a kiejtéssel kapcsolatban. Egyáltalán nincs benne a helyes kiejtésnek szentelt fejezet. Az egyes kiejtési kérdésekről csak a magánhangzók pozicionális és történeti váltakozásával összefüggő hangtani kérdések tárgyalásakor esik szó (LV 2013: 22–32).

A kiejtési normák lehető legeredményesebb elsajátításáról szóló vitákban többször is elhangzott az a vélemény, hogy időről időre felül kellene vizsgálni a helyesírási szabályokat, hogy kiderüljön, nem kezd-e a helyesírás lényegesen eltérni a kiejtéstől. E cél eléréséhez gondosan elvégzett kutatásokra és felmérésekre van szükség. Ez arra a problémára is vonatkozik, hogy több hangot egyetlen betű jelöl (e, ē és o).

Amíg a társadalomban tovább folyik a vita, és vonakodnak egy átfogó helyesírási reform meghirdetésétől, bizonyos problémás kiejtési esetekről a Lett Nyelvi Szakértői Bizottság ülésein is lehetne egyeztetni, például párhuzamos változatok elfogadásával, ha azok már léteznek a tényleges nyelvhasználatban. Korábban ilyen kérdésekkel a Helyesírási Bizottság foglalkozott, és a Latvių kalbos kultūros klausimų (lettül: Latviešu valodas kultūras jautājumi) című folyóirat számaiban közölték őket, például: „A Helyesírási Bizottság állásfoglalásai az o betű olvasatáról” (lettül: „Pareizrakstības komisijas atzinumi par burta o lasījumu”) (1985: 116–120), illetve Rašybos komisijos išvados dėl tarties (lettül: Pareizrakstības komisijas atzinumi par pareizrunu) (1970: 169–174).

BENDRINĖ KALBA | 87 (2014)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DZINTRA ŠULCE. Probleminiai tarties klausimai Latvių kalbos gramatikoje | 4

A kiejtéssel kapcsolatos problémás kérdésekre a Lett Nyelvi Ügynökségnél is keresik a választ; az összefoglalt válaszokat a Kalbos praktika: pastebėjimai ir rekomendacijos (lettül: Valodas prakse: vērojumi un ieteikumi) című gyűjtemény „Nyelvi tanácsadás” (lettül: „Valodas konsultācijas”) fejezete tartalmazza (2009–2013).

Hasznos lenne a nyelvhasználók lehető legátfogóbb felmérése is a problémás kiejtési és helyesírási kérdésekről, mivel ilyen felmérést legutóbb csak 1960-ban végeztek (Laua 1997: 127), ezért az már objektíven nem tükrözi a mai nyelvhasználatot.

A szóban forgó problémás kérdések elemzése alapján arra lehet következtetni, hogy az LVG helyes kiejtésről szóló tárgyalása nem különbözik a korábbi kiejtési kutatásoktól: tömören megismétli a már ismert információkat (vö. Laua 1997; Strautiņa, Šulce 2004; Strautiņa, Šulce 2009; Šulce 2005; Guļevska, Miķelsone, Porīte 2002). A lett kiejtés fő normatív forrása továbbra is a Latvju kalbos rašybos ir tarties žodynas (LVPPV 1995).

Az LVG minimális terjedelemben közöl történeti kutatási eredményeket; benne „mindössze néhány esetben egészíti ki a szinkrón megközelítést diakrón megállapítás” (LVG 2013: 19), holott az egyes kérdések vizsgálatakor éppen a történeti adatok segítenének jobban megérteni a mai lett nyelv folyamatait.

A jövőben érdemes lenne átgondolni, miként lehet összehangolni az LVG-ben tárgyalt kérdéseket a felsőoktatási alapképzési tantervekben szereplő kiejtésoktatási tárgyakkal, hogy elkerüljük az eltérő értelmezéseket. Az LVG elkészítésével a modern nyelvészeti terminológia is rögzül. Egy nagyszabású kutatás kiindulópontként szolgál: erre támaszkodva gondolkodunk a nyelvről, és folytatjuk a lett nyelv rendszerének vizsgálatát.

LITERATŪRA

Guļevska D., Miķelsone A., Porīte T. 2002: Pareizrakstības un pareizrunas rokasgrāmata. Latviešu valoda, Rīga: Avots.

Koncepcija 2008: Latviešu valodas gramatika: koncepcija, prospekts, atsevišķu nodaļu pirmvarianti, diskusijas materiāli, Rīga: LU Latviešu valodas institūts.

LV 2013: Latviešu valoda, Andreja Veisberga redakcijā. Rīga: LU Akadēmiskais apgāds.

LVG 2013: Latviešu valodas gramatika, Rīga: LU Latviešu valodas institūts.

LVPPV 1995: Latviešu valodas pareizrakstības un pareizrunas vārdnīca, Rīga: Avots.

Laua A. 1997: Latviešu literārās valodas fonētika, Rīga: Zvaigzne ABC.

Pareizrakstības komisijas atzinumi par burta o lasījumu 1985: – Latviešu valodas kultūras jautājumi 21, 116–120.

Pareizrakstības komisijas atzinumi par pareizrunu 1970: – Latviešu valodas kultūras jautājumi 6, 169–174.

Strautiņa V., Šulce Dz. 2009: Latviešu valodas pareizruna un pareizrakstība. Rīga: RaKa.

Strautiņa V., Šulce Dz. 2004: Latviešu literārās valodas fonētika, ortoepija un ortogrāfija, Liepāja: LiePA.

Šulce Dz. 2005: Daži aktuāli pareizrunas jautājumi. – Valodas prakse: vērojumi un ieteikumi 1, 101–106.

VPSV 2007: Valodniecības pamatterminu skaidrojošā vārdnīca, Rīga: Latviešu valodas institūts.

Svešvārdu vārdnīca, 2008, Rīga: Avots.

Valodas konsultācijas 2009–2013: – Valodas prakse: vērojumi un ieteikumi, Rīga: Latviešu valodas institūts.

Gauta 2014.11.04

BENDRINĖ KALBA | 87 (2014)

www.bendrinekalba.lt

ISSN 2351-7204

DZINTRA ŠULCE. Probleminiai tarties klausimai Latvių kalbos gramatikoje | 5

ORTHOEPY AND ITS PROBLEMATIC ISSUES IN THE LATVIAN GRAMMAR

Summary

A significant component of any language is orthoepy, which denotes a correct pronunciation system as a whole. It is a system of conventional pronunciation norms and compliance with them in practice. The explanation of this term within this meaning can be found in the Dictionary of Key Terms in Linguistics (2007) and in the recently published Latvian Grammar (2013). Uniformity of pronunciation norms promotes the speaker’s and the listener’s mutual understanding, which is a desirable condition in the communication process.

The authors of the grammar book have repeatedly stressed that the new grammar content is mainly based on literary language facts; however, language is not entirely literal (and therefore normative). Thus, the problematic issues remain and discussions thereof are likely to continue.

In the new grammar book, several schools of linguistics are introduced; thus, a diversity of views and concepts, different interpretations of language phenomena can be observed. However, there are still no definite answers to several essential language issues not only in orthoepy but also in other fields of linguistics. The problematic issues in practical language use largely remain unsolved. In the new grammar book, correct pronunciation issues are discussed in the chapter “Orthoepy: the Main Problems of Correct Pronunciation in the Latvian Language”; it includes the following topics on correct pronunciation: 1. Word accent standardisation. 2. Pronunciation norms in vocalisation (in vowel and diphthong use). 3. Pronunciation norms in consonantism (in consonant use).

The content of the chapter on orthoepy in the Latvian Grammar does not differ from the previous studies on correct pronunciation, but it gives only a short summary of the already known information. Therefore, the problem persists when thinking about potential solutions for successful learning of correct pronunciation rules. It is possible to admit the view that correct pronunciation and the related rules should be reviewed from time to time to see whether any significant differences between spelling and pronunciation have appeared. This requires careful researches and surveys. While the society is still discussing and avoids making radical reforms in spelling, certain problematic pronunciation cases could be discussed at the meetings of the Latvian Language Expert Commission, for example, accepting parallel versions in case they already exist in the language practice.

The creation of the Latvian grammar has considerably strengthened the terminology of modern linguistics as the starting point for thinking about the language and further exploration of the Latvian language system.

KEYWORDS: the concept of orthoepy and norms thereof, word accent standardisation, pronunciation norms in vocalisation and consonantism, problematic issues in correct pronunciation.

DZINTRA ŠULCE

Liepājas Universitate

Kūrmājas prospekts 13, LV-3401 Liepāja

[email protected]

BENDRINĖ KALBA | 87 (2014) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204