LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, II LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

ÚJ MUNKÁK A LITVÁN NYELVJÁRÁSOKRÓL

A. VIDUGIRIS

A litván dialektológiának érdekes és értékes anyagot szolgáltatnak a Fehérorosz SZSZK területén található, elszigetelt, kis kiterjedésű és kihalófélben lévő litván nyelvjárási szigetek, amelyekre a szovjet nyelvészek nagy figyelmet fordítanak, mivel ez az anyag jelentős mértékben megvilágítja a litván nyelvjárások fejlődését és a balti–szláv nyelvi kapcsolatok problémáját. Ebből az anyagból nyelvészeink már közzétettek valamennyit¹; egy tanulmány és néhány szöveg e tanulmánykötetben is megjelenik, az egyes nyelvjárások leírásai pedig kiadásra készülnek. Ezekről a nyelvjárásokról külföldön is jelennek meg munkák. Most a norvég nyelvészek, O. Broch és Ch. S. Stang professzor akadémikusok munkáira szeretnénk felhívni a figyelmet.

Az Oslói Egyetem professzora, Ch. S. Stang néhány évtizeddel ezelőtt tette közzé első jelentős kutatásait a litván nyelvről és nyelvjárásairól². Körülbelül ugyanebben az időben anyagot gyűjtött a Fehérorosz SZSZK akkori Zietelai (Diatlovói) járásának Zasėčiai falujában is, ahol akkor még számottevő számú litvánul beszélő ember élt. E kutatások eredményeit most tették közzé.³ Ez, mondhatni, a Zietelai járásban beszélt litván nyelvjárás első leírása.

Igaz, a Zietelai nyelvjárás nyelvtanáról és fonetikájáról szóló ismereteket, valamint néhány szöveget (ezeknek ma már csupán összehasonlító történeti értékük van) E. Volter közölt, aki még 1888-ban járt erre⁴. Később, 1928–1929 körül, P. Arumaa észt nyelvész látogatott el e nyelvjárás beszélőihez; számos nyelvjárási szöveget jegyzett fel és adott ki kommentárokkal, valamint nyelvtani magyarázatokkal.⁵ P. Arumaa azonban ezeket a nyelvtani megjegyzéseket rendszertelenül közölte. Így Chr. S. Stang 30 oldalas tanulmánya, amely rendszeresen ismerteti a Zietelai nyelvjárás legfontosabb fonetikai és morfológiai sajátosságait, igen jelentős.

¹J. Senkus, A lazūnai nyelvjárás néhány sajátossága. — „A Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának közleményei”, A sorozat, 1, 183—194, Vilnius, 1958.

² Chr. S. Stang, Die Sprache des litauischen katechismus von Mažvydas, Oslo, 1929; G. Gerullis ir Chr. Stangas, Lietuvių žvejų tarmė Prūsuose, Kaunas 1933.

³ Chr. S. Stang, Die litauische Mundart von Zasėčiai im Gebiet von Wilna. — „Norsk Tidsskrift for Sprogvidenskap“, Bind XVIII, S. 171—201 (1958).

⁴ E. Wolter, A litvánok Slonim járásban, Grodnói kormányzóság. „Mitteilungen der litauischen litterarischen Gesellschaft“, 4, 166—169, Heidelberg (1899).

⁵ P. Arumaa, Litván nyelvjárási szövegek a vilniusi vidékről, 41—53, 68—75, Dorpat, 1931.

239

A Zietela járásbeli Zasečiai és Pagiriai falvak, ahol még ma is találkozhatunk az idősebb nemzedékhez tartozó, litvánul beszélő emberekkel, köztársaságunk határától délre fekvő legtávolabbi litván szigetet alkotják. Eredetét a tudósok különféleképpen magyarázzák. Egyesek e vidék litván lakóit a régi balti etnográfiai terület déli részének tanúiként tartják számon, mások betelepülőknek tekintik őket. E. Volter például a Zietela nyelvjárást a betelepült óporoszok (jatvingok?) litvánosított nyelvjárásának tartotta. Más szerzőkhöz hasonlóan Volter is főként arra alapozza bizonyítását, hogy az lk. ž helyén ž hangot ejtenek a következő szavakban: ža˙šs ~ žąsis, žver˙is, bazn˙˙ča⁶. Chr. S. Stang ezt a nézetet cáfolja. Véleménye szerint a ž hang csak a za˙sis szóban tekinthető a porosz nyelv jellegzetességének; a többi szóban ez a hang valószínűleg a belarusz nyelv hatására keletkezett. Ezért a Zietela nyelvjárás tisztán litván, és az irodalmi nyelvtől nagyjából ugyanúgy különbözik, mint a többi nyelvjárás. Tudomásunk szerint az lk. ž helyén álló ž hang másutt is előfordul. Például a Varėna járás Kabeliai környékén fekvő Ašašninkai (kiejtése: Asašnykai) faluban (amelynek hivatalos neve Antrieji Kabeliai) az idősebb nemzedékhez tartozók többsége a ž és š hangok helyett szinte mindig ž-t és s-t ejt: zu˙sis, šitas, žemė, salis, sasį, žuvis, asariukas. J. Otrębskis⁷ szintén hajlik arra, hogy ezt a jelenséget a jatving szubsztrátum litván nyelvjárásokban fennmaradt maradványának tartsa, mivel a szóban forgó helyek éppen azon a területen fekszenek, ahol az ókori jatvingok éltek⁸.

A fonetikai fejezetben Ch. S. Stang érdekes megjegyzéseket tesz a hangok történetéről. Az l utáni nyílt e a-vá válik: kãula˙~kiaulė, kumelã⁹. A kettőshangzók, ie és uo, a prīg, nūg elöljárószókban megrövidülnek. Feltűnnek a szavakban végbemenő fonetikai változások: jū˙ško, jū˙škodama, rū˙šutai (a ji˙ško, ri˙šutai mellett). A bilabiális v és j váltakozása a következő szavakban figyelhető meg: sa sajĩm, sa tajĩm(p), a tavim, savim, tavip stb. mellett.

A nyelvjárás morfológiáját jóval részletesebben írja le. A szóalaktani rendszer főbb vonásai a legfontosabb névszói ragozási és igeragozási paradigmákból láthatók. Mint ismeretes, a Zietela nyelvjárás számos archaikus esetragot őrzött meg, például: egyes szám részes eset: prīg árkli, lig vãndini; egyes szám adessivus: katei̇p || kateip, kãulãip, dūkterei̇p || dūkteip, veršip, veršėp, žmogi̇p; egyes szám allativus: namõp, gaidõp; többes szám inessivus: pūodwosa, veršwosa, gaidwosa, šãniwosa, šuni˙sa (a šunuos mellett), bó bosa, rankosa, aki˙sa; kettős szám alanyeset és tárgyeset: dù gaidù, veršù, žmogu, šunù; dvi bóbi, marì, akì, nakti, dùkteri.

⁶ Э. А. Вольтер, Следы древних Прусов и их языка в Гродненской губ. — „Известия отд. русского языка и словесности Имп. Ак. Н.,“ Т. ХУІ, кн.4, 151—160, СПБ, 1912.

⁷ J. Otrębski, Gramatyka języka litewskiego, 1, 24,352—354, Warszawa, 1958.

⁸ A žusis kiejtés máshol is előfordul, például Lazūnaiban (vö. J. Otrębski, i. m. 24. o.) és Vėliūnaiban (Dūkštas járás). Igaz, a Vėliūnaiban lejegyzett žusis kiejtésben kételkedni is lehet, mivel ezt egyetlen litvánul beszélő nyelvjárási adatközlőtől jegyezték fel (a többiek már nem tudtak litvánul; lásd a Vilniusi Állami Pedagógiai Intézet 1955-ös dialektológiai expedíciója során gyűjtött anyagot).

⁹ A példák nagyrészt a „Litván nyelvatlasz anyaggyűjtési programjának” átírását követik. Csak az eredeti megjegyzésekben jóváhagyott, ritka átírási változatokat hagytuk meg, például: gaidėi és gaidžėi, bū˙čap, jôčep stb.

240

A nőnemű főnevek valamennyi tövének egyes számú eszközhatározói ragja sajátos: -ai, illetve -ei: sa bõbai, kàulai, dukterái, katèi, marčiai, akái, nakčiai (a nakčà mellett). Kár, hogy a szerző nem fejtette ki véleményét e rag eredetéről.

A főnévragozásban újabb fejlemények is megfigyelhetők. Új keletűnek tekinthető a hímnemű főnevek valamennyi tövének többes számú részes esetragja: -mi: púodami, langámi, veršámi, gaidámi, sunámi, bóbomi.

Az i-tövű főnevek és néhány mássalhangzó-tövű főnév többes számú alanyesete az ē-tövűek közé került: ãkės, nãktės, dãntės, dùkterės, šùnės (a šunẽ, dantẽ mellett).

Érdekes a žmogus szó többes száma: žmõgai, žmõgų, žmõgámi, žmõgis, žmõgais, žmõguõs (a žmõnės, žmõnų stb. mellett).

A melléknevek többes számú alanyesetére jellemző rag: -i: laukìni, mõlini. Ez arra utal, hogy régebbi, mint az irodalmi nyelvi rag: -(i)ai. Kár, hogy a szerző nem közölt hasonló névmási ragokat, amelyek igen gyakoriak a Zasečiai falusi nyelvjárásban: katri, kuri, toki, koki, nėkoki „valamiféle”, iti, tì, az itie, tie mellett. A melléknevek felsőfokát szláv eszközökkel képzik: gãeras, gerãšnis, náigeráusis, áu(k)štas, au(k)štãšnis, náiau(k)štasnis. Hasonlóan fokozzák a határozószavakat is: gerãi, gerèst, náigerèst, náigeráusa, náigeráust; dáug, dáug (el)is, dáugèst, náidáugáusa, dáugãust. A Chr. S. Stang által feljegyzett -(i)ausia végű alakok ma már nagyon ritkán fordulnak elő a Zasečiai nyelvjárásban.

Meg kell említeni a személyes névmások egyes számú birtokos és tárgyesetének azonos alakjait: manè, tavè, savè, valamint a többes számú részes és eszközhatározói alakokat: mùmi, jùmi. A harmadik személyű egyes és többes számú alanyeset alakjai: ãnas, anà, ãniės (az ãni's, ãnes mellett). Az egyes számú inessivus jelentésében a szerző mindössze egy kérdő névmási alakot közöl, mégpedig: kame. Ma e forma mellett ugyanezzel a jelentéssel sokkal gyakrabban használják a kur? névmást: kùr tù bùsti (laksz)?, kùr dabàr tavà dùktė? A mozgás irányának kifejezésére viszont mindig e névmás illativusát használják: kanà?: kanà tù važiuosi nakčiai?, kanà tù aimi, bù:k ča. Az irodalmi nyelvtől az it-sàik, ìtoi mutató névmás is eltér; ez a Zietelával szomszédos nyelvjárásokra is nagyon jellemző, például Lazūnai, Rodūnė, Varanavas és más vidékek nyelvjárásaira.

A számnevek csupán egy-két apróságban térnek el; például a sorszámnévként használt antras helyett a nyelvjárás a kìtas szót használja, az első tő pedig csak az összetett számnévben maradt fenn: pusõntro, pusẽntro. Gyakran használnak gyűjtőszámneveket: dvẽitas, trãitas, kãtvertas, penkẽtas, septì-netas.

Ch. S. Stang több figyelmet szentel az igének. A szerző egyes igealakok kialakulását történetileg próbálja megmagyarázni. Például más személyek analógiás hatásával magyarázza az egyes szám első személyű múlt idejű igék következő alakjainak kialakulását: variau, statiau, gaudau, skaldau. Az egyes szám első személyű feltételes módú alakokhoz gyakran kapcsolódó zöngétlen bilabiális hangot, -b vagy -p (bùčap, jòčep, aičap, vėsčep), a szerző óvatosan a belarusz b(ы) alakhoz próbálja kapcsolni. A -pė (aičepė, bučapėgi, gulčepės) végű alakokról azonban, amelyeket feltevése szerint megelőzőnek tart, nem von le határozott következtetést.

A szerző részletesen tárgyalja a felszólító módot. A Zietela nyelvjárásban ezt a módot -k képzővel alkotják. Az egyetlen k nélküli példa az a(i)mà (régi atematikus kijelentő módú alak), amelyet olykor még felszólító értelemben is használnak. A többes szám második személyének tipikus ragja -t, de időnként így is mondják:

241

-jatok! menjetek, dolgozzatok. A litván rövid tövű főnévi igenevekből képzett felszólító alakok megnyúlt a-val, e-vel ejtendők: vėsk, mesk, kašk, rašk. Egyébként a -k után mindenütt eltűnt -i magánhangzó a -g partikula előtt (palaukig), illetve hangsúlyos helyzetben (gulki) megmarad.

Chr. S. Stangnak jóval több és változatosabb félparticípiumi példát sikerült feljegyeznie, mint amennyit ma a Zasečiai nyelvjárásban használnak; például: žmogus numirė dirbdami, dirbdamą (-mõs, mos); berniukas nugrivo nug árklo jodami (jodamõs, jodamà).

A szerző igen sok értékes anyagot jegyzett fel a visszaható alakokról. Sok példát gyűjtött hangsúlyos visszaható partikula használatával, mégpedig: jelen idő, egyes szám 3. személy sėdasi, stojasi, randasi, stovisi; múlt idő, minden személyben sėdáus, sėdáís, sėdomės, sėdotės, sėdosi, stojosi, radosi, laidost, gulėsi; jövő idő stosios, sėsios, rašis, laisis; felszólító mód stokis, stokitės, gulki, gulkitės, sėskis, sėskitės; feltételes mód gulčapės, šešcapės, juokčapės, skuscčapės, stocapės; főnévi igenév stotis, sėstis, gultis, rastis, laistis. A feltételes mód visszaható alakjainak végződésében álló magánhangzóról, amelyet Chr. S. Stang leírásában mindenütt ė jellel jelöl, hozzá kell tenni, hogy a Zasečiai nyelvjárásban többféleképpen ejtik: ė, iė, ię, i:.

Az egy-két már említett megjegyzésen túl a szerzőnek felróható még néhány következetlenség az átírásban (közülük sok a fenti példákból is látható). Igaz, e különbségek egy része a Zietela környéki élő litván nyelv nagyfokú változatosságával magyarázható. Más részük szintén nem feltétlenül a szerző hibájából eredhetett, például a kettőshangzók hosszúságának következetlen jelölése: ver.šis, vėr.su, de veršip (183. o.) és másutt.

Ezek a dolgok azonban viszonylag jelentéktelenek, és egyáltalán nem csökkentik a munka értékét. Mivel a Zietela környéki litván nyelvjárás utolsó napjait éli, az emberek évről évre egyre inkább elfelejtik a litván nyelvet, ezért Chr. S. Stang számos feljegyzett alakját ma már nem lehet hallani. Ebben az értelemben Ch. S. Stang munkája mintegy e nyelvjárás emlékműve. Csak az kár, hogy a szerző nem mellékelt szövegeket, pedig feltehetően jó néhányat feljegyzett.

* * *

A másik, terjedelmesebb (összesen 71 oldalas) munka a Belorusz SZSZK Rodūnė járásának Žirmūnai és Bastūnai környéki litván dzūk nyelvjárását tárgyalja. Szerzője Olaf Broch, aki a nyelvészek körében kiváló fonetikusként ismert, és sok érdemet szerzett a szláv filológiában. Most e tudomány veteránjának, aki már több mint 90 éves, a munkáját a litván nyelvészek is megkapták¹⁰.

O. Broch leírásában az általa 1895-ben gyűjtött anyagot használja fel, amikor ez a vidék még jóval litvánabb volt. A szerző említi, hogy Aradnõs (l. Horodno) uradalmának parasztjaival litvánul beszélt, akik „po-prostu”, vagyis belaruszul is tudtak beszélni, továbbá oroszul és lengyelül is értettek. A közelben fekvő Lapótiškių faluban vegyesen beszéltek. Litván volt Grubėnai, Puodžiai, Piaradnio és Zaniūnai falu is. Így O. Broch megjegyzései igen értékesek e vidék lakossága történetének megismeréséhez. Például, körül-

¹⁰ O. Broch, Zum Litauischen südlich von Vilna. — „Norsk Tidsskrift for Sprogvidenskap“, Bind XIX, S. 1–71 (1958).

242

Miután több mint 60 év elteltével, vagyis 1957–1958-ban ismét felkeresték ezt a vidéket, már más kép tárult eléjük. Igaz, ma is szinte minden faluban találni a Rodūnės járásban olyan idős embereket, akik tudnak litvánul. A litván falvak egy tömbben Rodūnė és Pāditvis falu között, déli irányban találhatók; Rodūnė és Plikiai falu között, keletre (Žirmūnai környékén) pedig a litván falvak egy része már kezd elfehéroroszosodni. Plikiai ma is teljes egészében litván falu. Ezeken a környékeken kívül azonban másutt már a fehérorosz nyelv dominál, noha az emberek gyakran lengyelnek tartják magukat.

El kell mondani, hogy O. Brochot inkább a litván és a fehérorosz nyelv kölcsönhatásának fonetikai szempontú bemutatása foglalkoztatta.¹¹ Ebben a kérdésben átfogó tanulmány megírását tervezte. A kutatás első lépései azonban már megmutatták a szerzőnek, hogy egy ilyen munka sokkal több időt igényel. A szerző további munkáját a háború és a vidék politikai változásai hátráltatták. A szerző elmondása szerint, ha Ch. Stang nem ösztönözte és nem segítette volna, nem készült volna közreadni a nyelvjárásról gyűjtött anyagát. A gyűjtött anyag hiányossága és töredékessége, valamint az előforduló hibák ellenére a nyelvjárás leírása számos igen értékes megfigyelést tartalmaz. Mindenekelőtt a szerző nagyon gondosan lejegyzett számos szöveget ebből a nyelvjárásból (összesen mintegy 12 oldalnyit), ami rendkívüli értéket ad a leírásnak. A szövegek adatközlői Jonas Kurauskas (Lapotiškiai faluból) és Vikentas Jurčys (Jurczis; lakóhelye nincs megadva). A szövegek három népmeséből, két dalból és néhány népnyelvi töredékből állnak.

Mivel a szerző elsősorban a nyelvjárás fonetikájára összpontosított, a szövegeket rendkívüli pontossággal írta át, még a legapróbb árnyalatokat is jelölve. A hangsúlyjelölés változataiból valamivel több akad. A kétségeket és bizonytalanságokat azonban nagyrészt eloszlatják a szövegek nagy gondossággal készített jegyzetei.

A szövegek után a főnevek és az igék ragozásának legfontosabb sajátosságai következnek. A nyelvjárás sem alakjainak archaikusságával, sem különösebb vagy ritkább képzési eszközökkel nem tűnik ki. Jóval kevesebb olyan érdekességet mutat, mint amilyeneket például Zietela vagy Laz(d)ūnai nyelvjárásaiban találunk.

A nyelvjárás ragozási rendszeréről a szerző által közölt alábbi legjellemzőbb adatok alapján alkothatunk képet. Az egyes számú részes eset ragja – Zietelához hasonlóan, i̇ kraštu, svėčiu. Emellett a névszói szerkezetekben, megkövesedett elöljárószós alakok mellett régi ragokra is akad példa: ik̇_ pačám vākari, ik̇_ abėdi. A vōgts szó két tővel használatos: vōg- és vūg-; egyes számú birtokos és részes esete azonos: vōgo arba vūgo. A többes számú helyhatározói eset végződésének magánhangzóját gyakran keményen, palatalizáció nélkül ejtik: katėsè, širdzìsè, seserosè, geruosè, gerosà.¹²

A többes számú részes eset hangsúlyozását kritikusan kell megítélni: arklām, svėcām, vogām, vagām, su’nām a su’nām, alak mellett, mivel például Plikiuose és Pelesos környékén gyakrabban hallani ezt: arklām, svėcām.

¹¹ Vö. O. Broch, Über einen weißrussischen Dialekt aus der Gegend südlich von Vilna. — „Zeitschr. f. sl. Phil.“, Bd. XXVI, S. 1—46.

¹² A szerző által alkalmazott átírás nem egyezik a miénkkel. A szerző a magánhangzók lágyságát mindenütt jelöli, még az elöl képzett magánhangzók előtt is. Az æ jel az ő átírásában ebben az esetben a mi átírásunkban szereplő a-nak felel meg; vö. a Litván Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet terepmunkája során lejegyzett alakokat: rūguosà, žeirosa (parázsban).

243

A mássalhangzótövű főnevek régi végződése megmaradt az egyes szám birtokos esetében és néhány főnév többes szám alanyesetében: lányok, kövek, pásztorok (a kő, pásztor⟧ mellett), nővérek, kutyák, lányok, nővérek, kutyák.

A kettős számú alakok ritkán fordulnak elő: du kraštu, bet dvi dukteres.

A melléknevek ragozása csaknem ugyanolyan, mint más nyelvjárásokban, kivéve az egyes szám eszközhatározói esetét, ahol az -u végződés helyett néha -um fordul elő, például: gerum, gerim, a saldù, didelù mellett.

A személyes névmások egyes számú birtokos esete hangsúlyában különbözik a tárgyesettől: nuk, tavī, savī és manī, manì, tavì, savì, a többes számú részes eset pedig főként a hangsúly helyében tér el az eszközhatározói esettől: mūmi, jūmi és mumì(m), jumì(m).

A mutató, valamint részben a kérdő és vonatkozó névmások egyes számú eszközhatározói esetének végződése hímnemben -uom: tuom, jitiom, juom, huom, nőnemben pedig -uoi: tuoi, jitiuoi, juoi.

A birtokos névmások egyes számú birtokos esetének megrövidült alakjai igen gyakoriak: mā, tā, sā a māno, tāvo, sāvo mellett.

A számnevek alig különböznek más nyelvjárásokétól. A nyelvjárásra jellemzőek a határozószóvá vált helyhatározói esetű számnévi alakok: penkuose, septiņuose, aštuoniuose, dešimcet, vienuolikos, dvi-likoi. A szerző megjegyzése szerint alanyeseti jelentésben használatosak, önállóan és főnevekkel egyeztetve is, például: penkuose žmonių.

Az igének is vannak bizonyos archaikus sajátosságai. A köznyelvitől eltérően képződik a feltételes mód: suktāu, suktum arba suktai, suktū, verstāu, verstāi arba veršt, verstūm, verstūt, mi·lbūt arba mi·lb·tūr¹³.

Atematikus és kontaminált igék következő alakjait jegyezték fel: jėdmi, liekmi, liekmi, liekma, miegmù, miegmì, niēšt. Figyelemre méltó a sēc ige, amelyről a szerző úgy véli, hogy főnévi igenév, és a feljegyzéseibe egy helyesírási hiba révén került be a sėdėti alakból (kiejtése: sėdėc). E szó használata azonban arra utal, hogy jelen idő, egyes szám harmadik személyű alakról van szó, amely valószínűleg a sėdzi szó megrövidülésével keletkezett. A sēc ilyen jelentésű példáiból Rodūnė, Varanavas és Jūrotiškės környékéről nem kevés akad: ānas sėdės ir sēc prie langēlo (Plikiai falu); an kèlmo sēc ir lāuka (Paditvys falu); Ānas sėdàs ir sēc ir nė sù kuoj nēi.tarija (Lazūnai).

Számos példát közöl a -er végződésű főnévi igenevekre: dži·ce, jėsce, dzi·gce, aukce, bėkce, likce, mī·kce.

Mint említettük, O. Broch különösen nagy figyelmet szentel a nyelvjárás fonetikájának. Leírja a nyelvjárás minden hangját, röviden jellemzi és bemutatja azok változatait, s nemegyszer a fonémák kialakulását is fiziológiai szempontból tárgyalja. E tekintetben tehát O. Broch a Rodūnė környéki keleti rész litván dzsuk nyelvjárásáról szóló leírása nemcsak a dialektológusok, hanem általában a litván fonetika iránt érdeklődők számára is hasznos.

A szerző itt számos példát közöl a magánhangzó-rendszerre és a mássalhangzó-rendszerre, amelyek alapján meghatározható a leírt nyelvjárás helye a litván nyelvjárások rendszerében. A köznyelvi ą, ę hangok a nyelvjárásban u’-vá, i’-vé váltak: krāštu, kāti, žū’sis, ti·šù, tu·soū, gri·žù, míg az am, en vegyes diftongusok épen maradnak: žvāngęs, pāšraṅgou, vānc.

¹³ Nem érthetünk egyet a szerzővel abban, hogy az ē a kemény l után teljesen elsötétül, és ō-vá válik. Tudomásunk szerint ebben a nyelvjárásban az ē az l után csak középső nyelvállású e magánhangzóvá alakul: kalbēk, ci·lēk (Plikiai).

244

Az ėles ereszkedő hangsúlyt hordozó (és egyúttal hangsúlytalan) au kettőshangzók a nyelvjárásban ou-vá alakulnak: roudóna, poũkštė, groũsmas gradžou. A többi nyelvjárás szókezdő e hangjának ebben a nyelvjárásban au felel meg: ágłb, ãžeras, alkū’nė, arãlis, akė̃s, ãina.

A kemény i (átírásban ł) a nyelvjárásban u helyén fordul elő az nbł-, žbł-, sbł- előtagokban (nbłvedė, žbłman’, žbłspirė, sbłsmušė), az l után álló ė helyén (in žolb’s, dairgėlb’s, dukrãlb’s, mi’lól’c’), valamint szláv eredetű szavakban: šłubkas, mùslijo. Az l mássalhangzó nélkül a nyelvjárás az r-t is keményíti: turù, nórus, rãtas (ritka), ragė̃.

A szerző megjegyzi, hogy a nyelvjárásban dzsukálás történik, vagyis a t és d mássalhangzó i és ie előtt c, dz affrikátává alakul: nakės, ci’l’c’, širždžis, cieh, džiėdas. Az újonnan keletkezett i’ előtt azonban ez az átalakulás nem következik be, például: štiedži (megette).

O. Broch jelentős teret szentel a nyelvjárás hangsúlyának és hanglejtésének is. A szerző helyesen jegyzi meg, hogy a nyelvjárás beszélői beszédükben gyakran nem különböztetik meg az ėles ereszkedő és az ėles emelkedő hangsúlyt, mert a hangsúlyos szótagot egyenletesen ejtik, a hangmagasság sem nem emelkedik, sem nem süllyed. Előfordul, hogy a nyelvjárás beszélői az ėles emelkedő hangsúly helyett ereszkedőt ejtenek; ezért már magának a lejegyzőnek, vagyis a szerzőnek az 1895-ös feljegyzéseiben is találhatók a köznyelvitől eltérő hanglejtésjelölések, továbbá ugyanazon nyelvjárás szavai között is, például: viezdėk, gĩvas, džĩksta, parãijo, parãia, parãj, tõi, tõi, saldžói, Li tõi (28—29. o.), tõm, saldžõm, gerõm, gerõm (26. o.), žmogùm, su’nùm, su’nãm,su’nãm (22—23. o.), dukterim (24. o.).

Az említett hangsúlyváltozatok mellett a leírásban számos egyéb átírási következetlenség is található. Például a hangsúlytalan o redukciójának jelölésére a szerző több jelet is használ: ɔe, oe, ə, ǝ: negalė́jǝ, pàłkǝ (55. o.), ãrkło (20. o.), emellett ãrkło, pàłkǝ. Ezért teljesen természetes, hogy a szerzőnek az a törekvése, hogy az élő nyelv minden ingadozását és a kiejtés árnyalatait rögzítse (amiért nagyra kell értékelnünk a szerzőt), bonyolult átírási rendszerhez vezetett, amely számunkra nem mindig világos és érthető. Ezt a munkát tehát körültekintően és éleslátással kell használni.

Az említett és egyéb hiányosságok ellenére O. Broch munkája a déli dzsuk nyelvjárásról jelentős és értékes hozzájárulás a litván dialektológia tudományához.

ÚJ MUNKÁK A LITVÁN NYELVJÁRÁSOKRÓL

А. Ю. ВИДУГИРИС

Összefoglalás

Ez az ismertetés két ismert norvég nyelvész, O. Broch és H. S. Stang professzorok és akadémikusok munkáját tekinti át a litván nyelv nyelvjárásairól.

Elsőként H. S. Stang „Die litauische Mundart von Zasėčiai im Gebiet von Wilna” című cikkének ismertetése következik, amely a „Norsk Tidsskrift for Sprogvidenskap” című norvég nyelvészeti folyóirat XVIII. kötetében, a 171–201. oldalon jelent meg. A szóban forgó terület jelenleg a Belorusz SZSZK Grodnói területének Gyatlovói (Zietelai) járásához tartozik.

245

Ezután O. Broch második munkájának, a „Zum Litauischen südlich von Vilna” című írásnak az ismertetése következik; ez ugyanott, a XIX. kötet 1–71. oldalán jelent meg, és a Belorusz SZSZK Grodnói területének Raduni járásában élő dél-litvánok (dzukok) nyelvjárását írja le.

Mivel az utóbbi időben a litván nyelv az említett területeken igen észrevehetően asszimilálódik a beloruszhoz, e nyelvjárások leírásai nagy jelentőséggel bírnak a litván dialektológia és az összehasonlító nyelvtudomány számára.