LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, III

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

A KELETI FELFÖLD DÉLI NYELVJÁRÁSÁNAK FONETIKÁJA¹

K. MORKŪNAS

Átírás

A munkában a Litván nyelvatlasz anyaggyűjtési programjában előírt átírást alkalmazzuk². Csak bizonyos esetekben módosítottunk rajta kissé, pontosabban szólva, egyszerűsítettük (lásd alább).

1. Hangsúly, hanglejtés. A hangsúly helyét a hanglejtés jele jelöli. A hangsúlytalan szótagok hanglejtését nem jelöljük.

A hanglejtés jelei: a) rövid hanglejtés — gravis (ˋ), b) emelkedő hanglejtés — akút (ˊ), c) eső hanglejtés — cirkumflex (˜), d) középső hanglejtés — kis s betű (ˀ) (a középső hanglejtés jele a megnyúlt rövid magánhangzók, valamint az ie, uo hosszú magánhangzók és kettőshangzók fölé kerül, amelyek emelkedő és eső hanglejtése a nyelvjárásban annyira hasonlóvá vált, hogy egyáltalán nem különbözik), e) metszett hanglejtés — kis z betű (ˁ).

2. Hosszúság. Mivel a nyelvjárásban minden hangsúlytalan magánhangzó rövid, a hangsúlyosak pedig (a rövid hanglejtésűek kivételével) hosszúak, a magánhangzók hosszúságát külön jelöléssel nem tüntetjük fel: hosszúságukat a hanglejtés jele mutatja (az egyhangzókét a középső és a metszett hanglejtés jele), például: vìras ~ vyras, vaikų ~ vaikų. A hangsúlyos rövid magánhangzókat a rövid hanglejtés jele jelöli, amely itt egyben a magánhangzó rövidségét is jelzi, például: bùs.

A kettőshangzók és a vegyes kettőshangzók emelkedő hanglejtésének jele (a nazális eredetű kettőshangzók fölött pedig a középső hanglejtés jele) az első elem hosszúságát, az eső hanglejtés jele a második elem hosszúságát, a metszett hanglejtés jele pedig a második elem félhosszúságát is jelöli.

Egyes esetekben, ha szükséges, a hosszú magánhangzót a magánhangzó jele fölötti vonással jelöljük (pl.: ī, ū).

3. Lágyság. A mássalhangzók lágyságát a mássalhangzó jele fölötti ívvel jelöljük. Így jelöljük mindig a lágy és meglágyult mássalhangzókat, ha elöl képzetté vált hátul képzett magánhangzók előtt, szó végén és mássalhangzó-torlódásokban állnak, például: galù ~ gulù, šžė́rt. Mivel a mássalhangzók, amikor közvetlenül elöl képzett magánhangzók előtt állnak,

¹ Ez a munka a szerzőnek a keleti felföld déli nyelvjárásáról írt monográfiájának rövidített I. része (a „Hangsúly és hanglejtés” című fejezet nélkül).

² Lásd a Litván nyelvatlasz anyaggyűjtési programját, II. kiadás, 105—118, Litván SZSZK Tudományos Akadémiája, Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet, Vilnius, 1956.

5

ellés hangokat, amelyek mindig lágyan ejtendők, a transzkripció egyszerűsége érdekében ebben az esetben a munka nem jelöli lágyságukat, kivéve azokat a helyeket, ahol közvetlenül a mássalhangzók lágyságáról esik szó (§§ 14,79).

4. Keménység. Az e, ė előtt megkeményedett l mássalhangzót külön jel nem jelöli. Ennek az l-nek a keménységét az utána megjelenő hátul képzett magánhangzók mutatják (a nyelvjárásban az e, ė előtt is mindig keményen ejtődik az l). Ugyanezen okból a más, alkalomszerűen megkeményedett mássalhangzók keménysége sincs jelölve.

5. Aspiráció. A szóvégi aspirált k mássalhangzót külön jel nem jelöli, kivéve a „Konsonantizmo” fejezet azt a helyét, ahol szó esik róla (§ 83).

6. A magánhangzók előrehúzódása. A hátul képzett magánhangzók előrehúzódását a j hatására nem jelölik. Elöl képzetté válásukat az előttük álló j vagy a meglágyult mássalhangzók jelzik.

7. Egyéb jelek. A nyelvjárási alak irodalmi nyelvre történő átírásának jele a tilde (~). Az átírás a nyelvjárás és az irodalmi nyelv hangmegfelelései alapján történik, pl. grįžtė-la ~ grįžtelė. Ha a nyelvjárási alak hangzása nem különbözik az irodalmi nyelv megfelelő alakjáétól, vagy csak a hangsúly típusában, illetve a hangsúly szabályos visszahúzódásában tér el, akkor nem írják át az irodalmi nyelvre. Helytakarékossági okokból akkor sem írják át, ha a nyelvjárási alakot az irodalmi nyelvitől csupán az α különbözteti meg, amely az irodalmi nyelv rövid a (< ã) hangjának felel meg, pl. káulas.

Szükség esetén a nyelvjárási szavak jelentését az irodalmi nyelv szavaival is megmagyarázzák; ezeket többnyire idézőjelben írják.

A szomszédos alakot két függőleges vonallal jelölik, pl.: skabinõ-tis ‖ kabinėtis.

Az egyes transzkripciós kérdéseket maga a munka is megmagyarázza.

Bevezetés

1. A nyelvjárás területe, legjellemzőbb sajátosságai, elnevezése, lakossága és forrásai

§ 1. A vizsgált nyelvjárás területe egy nem egészen szabályos körtére emlékeztet: csúcsa északon Ukmergét éri el, szélesebb déli vége pedig Mišni(nkų és Čiobiškio környékén végződik (lásd a térképet – 1. ábra). Az említetteken kívül e terület fontosabb lakott települései még: Pašilė, Pabaiskas, Krikštėnai (a falu régebbi neve vilaikiai ~ Vileikiai volt), Bagaslaviškiai, Gelvonai, Vindeikiai. A jelenlegi közigazgatási beosztás szerint az említett terület hegyes végével Ukmergė járás déli részébe nyúlik be, szélesebb vége pedig Širvintos járás nyugati részének csaknem egészét foglalja el. Ezenkívül ehhez a nyelvjáráshoz tartozik Jonavos járás keleti szöglete is (Būda, Keižonys és más falvak)*.

A nyelvjárási terület közepén, mondhatni, nincsenek jelentősebb természeti akadályok, amelyek komolyabban gátolhatták volna az emberek közötti érintkezést. A széleken azonban viszonylag nagy erdők és folyók találhatók. Ezek a természetes határok alkotják a nyelvjárási határvonalak nagyobb részét.

§ 2. A nyelvjárás legfontosabb fonetikai sajátosságai, amelyekre leginkább támaszkodva meghatározták a határokat, a következők:

1. A régi vegyes diftongusok am, an, em, en > um, u(n), im, i(n), például: samtis ~ sąmtis, gálvu (< *galvan) ~ gálva, miñkas ~ meñkas. Az l után em > un: lúnta ~ lenta.

* Megjegyzés. Amikor a cikk nyomdai előkészítésének javítása befejezéséhez közeledett, megszüntették Širvintos járás Mančiūšėnai körzetét. Ezzel egyidejűleg Širvintos, Ukmergė és Jonava járás határait is kisebb mértékben módosították; vö. Lietuvos Tarybų Socialistinės Respublikos Aukščiausiosios Tarybos ir Vyriausybės Žinios, 23, 434 (1959).

6

2. A hangsúlytalan régi ā, ē (> 1k o, ē) és az uo, ie diftongusok a, e-vé váltak: stovėt ~ stovėti, vaiką ~ vaiko; sėdėt ~ sėdėti, darė ~ darė; padėlis ~ puodėlis, penėlis ~ pienėlis.

3. A régi szóvégi rövid a helyett redukált magánhangzót ejtenek (jelölése: α): dirba ~ dirba, vaikas.

4. A rövid végződés hangsúlya az utolsó előtti szótagra húzódik vissza, ha azt hosszú magánhangzó vagy ie, uo diftongus alkotja, például: tvorą, dieną (de: pirmą, sveiką).

§ 3. Az am, an, em, en diftongusok sorsa azt mutatja, hogy a vizsgált nyelvjárás a keleti aukštaitiai nyelvjárásokhoz tartozik. A keleti aukštaitiai nyelvjárások területe, mint ismeretes, hozzávetőleg egy háromszöget foglal el, amelynek csúcsai Kriukai, Musninkai és Zarasai. Mivel a leírt nyelvjárás e háromszög legdélibb sarkára esik, földrajzi fekvését figyelembe véve a keleti aukštaitiai nyelvjárások déli nyelvjárásának nevezték el³.

A vizsgált nyelvjárásnak nem találták olyan sajátos fonetikai jegyét, amely alapján ragadványnéven lehetne nevezni. Ebben az esetben a déli luntininkai nyelvjárás elnevezés illene rá a legjobban (a terminusról lásd § 85).

§ 4. Az észak–déli irányban mintegy 40 km hosszan elnyúló vizsgált nyelvjárásban kisebb különbségek is előfordulnak. Többnyire azonban csak a peremvidéken találhatók, ahol gyakran a szomszédos nyelvjárások sajátosságai sem idegenek. A határoktól távolabb élő nyelvjáráshasználók beszédében is előfordul egy-egy kisebb sajátosság. Például néhol – Lapiškiai, Leščīūnai (Juknonių környéke), Neveronys, Stavarygala (Bagaslaviškiai környéke) stb. – a régi rövid szóvégi a helyett gyakran (de nem mindig!) u-szerű, kerekített színezetű redukált magánhangzó hallható: stālus ~ stālas, vaikūs ~ vaikas (lágyult mássalhangzó és j után pedig – mint a nyelvjárás egész területén – így: svėčis ~ svėčias, vėjis ~ vėjas).

§ 5. A Rapt területén sokan használnak zsargonizált lengyel nyelvet (nemzetiségüket tekintve általában litvánok). Legtöbben Širvintos és Musninkai környékén beszélnek így, de máshol is előfordulnak (Pabaiskas és Krikštėnai környékén…). Ez a nyelv, amely korábban az elpolonizálódott uradalmak és templomok révén terjedt el, nem gyakorolt jelentősebb hatást a vizsgált nyelvjárás fonetikájára és grammatikájára. Hatása csak a helyi nyelvjárás szókincsében érezhető világosabban.

Egy-egy faluban (Sukiniai, Kūlniškių környéke, Pakertušė, Krikštėnų környéke stb.) előfordulnak orosz családok, amelyek még a cári uralom idején költöztek a nyelvjárási területre (többségük a XVII. század végén és a XVIII. század elején). Nincsenek azonban sokan; érthető, hogy nyelvük nem befolyásolhatta a nyelvjárás általános jellegét.

Társadalmi szempontból a lakosság legnagyobb részét kolhoztagok alkotják; jóval kevesebben vannak a munkások és az alkalmazottak.

§ 6. Az anyag nagy részét a szerző szülőhelyének, Kūlniškėsnek (kulniški̇̀ ~ Kūlniškiai) környékén jegyeztük fel, de jelentős része más településekről is származik. Említésre méltóak: Graužiečiai, Vaikalės, Mažeikiškiai, Žūkliai (az idősek többnyire így mondják: žūkliji̇̀ ~ Žūklijai), Gailiūnai, Krikštėnai, Kelmai, Mikalajūnai, Neveronys, Mančiūšėnai, Vindeikiai, Pigašiai, Juknōnys, Čiobiškis stb. A határok kijelöléséhez a szomszédos nyelvjárások fő sajátosságait is tisztázni kellett. Ezzel

³ A vizsgált nyelvjárást, amely a keleti aukštaitis nyelvjárásnak csupán igen kis részét foglalja el, helyesebb lenne beszédmódnak nevezni. Amikor nyelvjárásnak nevezzük, figyelembe vesszük, hogy: 1) a nyelvjárás fogalma nagyon viszonylagos, 2) a szűkebb jelentésű terminusok (alnyelvjárás, beszédmód...) helyett a litván nyelvészeti szakirodalomban hasonló esetekben többnyire a nyelvjárás terminust használják.

7

szükségessé tette számos, a vizsgált nyelvjárás határain kívül fekvő település felkeresését is: Médinos, Kunigiškiai, Ūpninkai, Vėpriai, Labanošiai, Kalvėliai, Dovydiškiai, Jonuškai, Jogvilai, Rimešiai, Limónys stb. Felhasználtuk a Litván Nyelvatlasz anyagát is, amelyet a rapt területéről és más nyelvjárásokból gyűjtöttek, és a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetében őriznek.

Az anyag gyűjtése és összegzése során a legnagyobb figyelmet az idősebb nemzedék beszédére fordítottuk; az utóbbiakra hatott legkevésbé az lk befolyása.

2. A nyelvjárási határok

§ 7. A délnyugati határ. A Čiobiškistől kissé délkeletre kezdődő nyelvjárási határ a Neris folyó mentén lefelé halad, nagyjából Keižionys falváig. Ez a határ választja el a vizsgált nyelvjárást a középső aukštaitis nyelvjárástól. Vagyis a Neris bal partján épen megőrződtek az am, an, em, en vegyes kettőshangzók: šamtis, rankà, penkì. Itt a szóvégi régi rövid a is változatlan: nėša, vaĩkas. A vizsgált nyelvjárástól ezek a középső aukštaitis nyelvjárások, mondhatni, csak a hangsúlytalan régi ā, ē, valamint az uo, ie kettőshangzók kiejtésében nem különböznek (a padelìs mellett itt olykor a podėlis ~ puo-dėlis alakot is mondják)⁴.

A rapt területén, a Neris mentén élők a folyó túlsó partján lakó szomszédaikat a „hogyan” szó kàp kiejtése miatt kapūkainak nevezik.

§ 8. A nyugati határ. Ezt a határt is többnyire természetes választóvonalak alkotják. A Nerisnél (Keižionys közelében) kezdődve először észak felé, erdőkön át halad (a legnagyobb a Bėrkelių-erdő), Mančiūšėnai mellett eléri a Širvinta folyót, majd annak mentén lefelé egészen a Šventojáig.

Mivel a nyugati határon túl is középső aukštaitis nyelvjárást beszélők élnek, akiknél épen megmaradtak az am, an, em, en vegyes kettőshangzók⁵, ez a határ, mondhatni, a délnyugati határ folytatása. Némelyek azonban magukat a középső aukštaitis nyelvjárásokat is megkülönböztetik egymástól. A nyugati nyelvjárási határon túl a régi hangsúlytalan ā, ē minőségi változatlansága csak a szó végén marad meg: gálvas ~ gálvos, dirba ~ dirbo, kárves ~ kárvės, máte ~ mátė; a szó belsejében viszont a fent említett régi magánhangzók helyén ma u, i hangzik: dubilai ~ dobilai, mukinì ~ mokinti, mišūs ~ mėšūs, sidì ~ sėdėti. Az u, i így alakulhatott ki: ā, ē > o, ē > u, i. A hangsúlytalan lk uo kettőshangzó itt többnyire u-vá alakul: pudėlis ~ puo dėlis, dunėla ~ duonėlė, rātusi ~ rātuose; a szó nyílt végén azonban a-vá: rėma ~ rėmuo. A hangsúlytalan lk ie kettőshangzó helyett e hangzik: žėmos ~ žiemòs, šite ~ šitie. A régi rövid szóvégi a a nyugati határon túl, akárcsak a rapt területén, a-vá alakul: dĩrba, vaĩkas.

⁴ A korábban készült dialektológiai térképeken (vö.: APh, 4 (1933); LKRŽ, 118) a délnyugati žalininkai-határt igen pontatlanul jelölték meg. Valójában a szó tövében a hangsúlytalan balti ā-t még Žasliai, Palomenė és a középső aukštaitis nyelvjárás más környékein is úgy ejtik, mint a žalininkai; a szó végén pedig még délnyugatabbra és nyugatabbra is megőrződött. Vö. még: J. Senkus, Nauja medžiaga apie lietuvių kalbos tarmes, MADA, 1, 149 (1955); Č. Grenda, Palomenės tarmė, dipl. d. (rankr.), 15, 19, Vilniaus Valstybinio V. Kapsuko v. universiteto IFF Lietuvių kalbos katedra, 1957; B. Švenčionytė, Žaslių tarmė, dipl. d. (rankr.), 17, Vilniaus Valstybinio V. Kapsuko v. universiteto IFF Lietuvių kalbos katedra, 1956.

⁵ A határhoz közelebb (Kunigiškiai, Médinos...) ezeknek a középső aukštaitis nyelvjárásoknak a régi szóvégi an, en hangkapcsolatait még gyakran úgy ejtik, mint a rapt területén: šáku ~ šaką, kàti ~ kątę, miški ~ miškę.

8

A közép-aukštaitiai sajátosságok (samtis, šventą, blugai² ~ blogai, dubėlė ~ duobėlė, milinė ~ mėlynė) a vizsgált nyelvjárás nyugati határához közeli peremvidékén is meglehetősen gyakran hallhatók (Sližiai, Samantónys, Gavińonys…).

§ 9. Az északnyugati határ. A Širvinta és a Šventoji összefolyásától a Šventoji folyón felfelé halad Ukmergėig. Ezt a természetes nyelvjárási határt a folyó bal partján szinte végig húzódó erdősáv is „megerősíti”.

Északnyugati irányban a vizsgált nyelvjárásnak két szomszédja van. Kalvelių falváig még közép-aukštaitiai nyelvjárást beszélnek, azon túl pedig keleti aukštaitiai—puntininkai nyelvjárás kezdődik⁶. Az előbbiek, mondhatni, nem különböznek a nyelvjárás nyugati határán túl élő közép-aukštaitiaiaktól (§ 8). A Šventojitól távolabb a redukált magánhangzó (amelyet itt többnyire fúvó u-s színezetűen ejtenek) nemcsak a szóvégi régi rövid a helyén hallható, hanem leggyakrabban a régi cirkumflex -ā helyén is, például: vārnu, šakų, senų. Ezt a -ā-t a Šventoji jobb partján élő keleti aukštaitiaiak is így ejtik. Utóbbiak a közép-aukštaitiaiakkal a régi hangsúlytalan ā, ē és az uo kettőshangzó ejtésében is egyeznek (nurė̃t ~ norėti, dėjimas ~ dėjimas; ruñkas ~ rankos, dāvė ~ davė; kulālis ~ kūolėlis). Az északnyugati határon túl élő többi keleti aukštaitiai fonetikai sajátosságai alig különböznek a vizsgált nyelvjárásétól. A hangsúlyt azonban a rövid végződésről minden hosszú szótagra visszavonják: tōli, vė́tu, jaĩnu, rū́nku, pī́rmi (bár olykor még ezt is mondják: valdžì ~ valdžia, pìrmi).

A morfológiai eltérések közül megemlíthető, hogy az említett határon túl a keleti aukštaitiaiak a hímnemű főnevek egyes számú részes esetének -m végű alakjait használják, például: vaĩkum, paršum, brōlum (|| brōlim) ~ brōlium, piršlum (|| piršlim) ~ piršlium, sūnum, piemenum (|| piemenim) ~ piemeniu. Ez a -m itt valószínűleg a névmási egyes számú részes eset ragja alapján keletkezett (vö.: anām pirmām kārum, šitām senām žmōgum, valamint a lett tam labam tēvam „annak a jó apának”). Az ilyen (-m-es) alakokat a Šventoji partján Kalveliai, Baraučizna, Dovydiškiai falvakban, és északnyugatabbra, Dainava, Jakūtiškiai, Bielazariškiai falvakban és másutt is használják.

A vizsgált nyelvjárás folyó mentén élő lakói a Šventojin túl lakó keleti aukštaitiaiakat néha urėkai-nak nevezik (állítólag az aurė szó használata miatt).

§ 10. A keleti határ. Ukmergė felől ez a határ Graužiečiai és Jogvilai, Paprėniškiai és Inkliai falvak között, Petrašiūnai és Daugėliškiai keleti oldalán, a Šašuoliai-erdőn át (a pabaiskėnai rendszerint Šašuolių girė-nek nevezik), Širvintai mellett, Kaimynai irányába halad.

Az említett határtól keletre először a rotininkai nyelvjárást beszélik, amelyben, mint ismeretes, a megnyúlt, hangsúlyos, nem szóvégi a helyén fesztelen, gyengén labializált, halvány a-s színezetű o (ɔ) áll: rĭtas ~ rātas, sŭka ~ sāko, māna (< * māna < * māna) ~ māno, lības ~ lāibas, kŭlnas ~ kālnas, kŭrve ~ kārvė. Itt az ugyanilyen helyzetben álló e is zártabbá válik (> ė): gėras ~ gēras, namėlis ~ namēlis, praštėsnė ~ praštēs-nė, pė́rnii ~ pė́rnai, žėlva ~ Žėlva.

A rotininkavás izoglossza, amely a Šventojitól indul, végig nagyon jól kivehető. Csak délen nehezebb valamelyest megállapítani, hol ér véget, mivel ott a helyi nyelvjárás a lengyel nyelv hatására szinte teljesen eltűnt (§ 5). Az utolsó, egyértelműen rotininkai falvak

⁸ A meglévő dialektológiai térképeken (APh, 4 (1933); LKRŽ, 118) hozzávetőleg ettől a helytől (Kalveliai falu) kezdve a közép- és keleti aukštaitiai nyelvjárások határát Babaiskas és Gelvonai között Musninkai felé továbbvezető vonal pontatlan; vö. §§ 7,8.

9

Beivýdžiai, Sudókiai, Limónys települések. Az idős emberek tanúsága szerint néhány évtizeddel ezelőtt így beszéltek még Zibalų környékén is (Karašliškiai, Matūkai, Drubliónys...). Valójában ennek a vidéknek az idősebb nemzedékéhez tartozók beszédében (noha ez sem többnyire a helyi nyelvjárás tiszta régi változata) ma is gyakran hallhatók a rotininkų nyelvjárás jellegzetességei: pùkase ~ pàkase, tinži „ott”, gėras, didèsnis ~ didesnis, gėri ~ gerti.

A keleti határ megmaradt szakaszán (Širvintos — Kaimynai) a vizsgált nyelvjárástól való jelentősebb hangtani eltérést nem figyeltek meg. Csupán a „gyökér” szóban, az l után álló régi en kettőshangzó helyett többnyire in szerepel: lintà ~ lentà, lîngvas ~ lengvas.

§ 11. Déli határ. Kaimynai mellett kezdődik, Musninkai déli oldalán halad a Nerisig, majd a Neris mentén a délnyugati határig (§ 7). Ez a határ egybeesik a dialektológiai térképeken feltüntetett dzūkálási izoglosszával⁷. A valóságban azonban

1. ábra. A keleti aukštaitiai déli nyelvjárás területe és határai. 1 — a keleti aukštaitiai déli nyelvjárás határa, 2 — a közép-aukštaitiaiak határa, 3 — a rotininkų határa, 4 — a dzūkų határa, 5 — a közigazgatási körzetek határai, 6 — az erdők határai.

⁷ Vö.: APh, 4 (1933); LKRŽ, 118.

10

A dzūkálás jellegzetességei ma már jóval e határtól délre is ritkán fordulnak elő, például Kernavė, Miežionys és Paparčiai környékén többnyire így mondják: dienà, tik, gaidžāi, švečāi. A helyi idős emberek állítása szerint 50—60 évvel ezelőtt itt erősebben dzūkáltak. Emellett az idős emberek ma is néha a gaidžāi, svečiai helyett azt mondják: gaidėi, švetėi. Mondhatni, szabályszerűen használják a régebbi nemzedék képviselői az igék egyszerű múlt idejének egyes szám első személyű alakjait: āudau „szőttem”, vedāu „vezettem”, matau „láttam”, statāu „építettem”. Ilyen alakok a rapt közelebbi vidékein is előfordulnak (Janiūnys, Juknónys…).

A déli határon túl a hangsúly nem rögzített (néhány különálló szót kivéve).

Hangrendszer

1. Magánhangzók

§ 12. A nyelvjárásban a következő magánhangzók vannak:

a — mint a köznyelvi litvánban; rövid: šakà és hosszú: lãpe ~ lãpė.

æ — fújt (mennyiségileg és minőségileg redukált) æ; csak rövid: auga ~ aūga, stãlas ~ stēlas.

e — mint a köznyelvi litvánban; rövid: vedì, senì és hosszú: vėde ~ vėdė.

æ — nyílt, széles (a színezetű) æ; rövid: nešù ~ nešu és hosszú: nẽša ~ nẽša.

ē — mint a köznyelvi litván ė; csak hosszú: tēvas, katē.

ę — hátrább húzott ė; csak hosszú: lękti ~ lėkti, varlę ~ varlė.

i — mint a köznyelvi litvánban; rövid: visi és hosszú (kissé kevésbé feszes, mint a köznyelvi litván y, i): vìras ~ vyras, žìsi ~ žįsti.

u — mint az orosz u vagy a lengyel y; rövid: prapūlobs ~ prapūlęs és hosszú: strìkti ~ strykt.

o — kissé nyíltabb, mint a köznyelvi litván o; csak hosszú: žmónes ~ žmonės.

u — mint a köznyelvi litvánban; rövid: gulì és hosszú (kissé kevésbé feszes, mint a köznyelvi litván ū, ų): rūkas ~ rūkās.

A palatalizált mássalhangzók és a j után az a, o, u magánhangzók előrébb képződnek, néha akár más magánhangzókká is válnak (vö. §§ 75, 76).

2. Nem szótagalkotó magánhangzók

§ 13. A nyelvjárásban a következő nem szótagalkotó magánhangzók találhatók:

i — átmeneti hang az i és a j között: įimtì ~ imti, rõdį ~ rodėi.

ų — átmeneti hang az u és a v között: šõkau ~ šokau, turėjų ~ turėjau.

3. Mássalhangzók

§ 14. A nyelvjárásban a következő mássalhangzók vannak: b, d, g, j, k, l, m, n, p, r, s, š, t, v, z, ž. Kiejtésük többnyire ugyanaz, mint a köznyelvben⁹, például: bãsas, dárbas, gãras, kùrmis,

⁸ Az e hang nyílása azonban nem mindig ugyanolyan mértékű. Emiatt, valamint az átírás egyszerűsítése céljából a nyíltabbá vált e-t a továbbiakban külön jellel nem jelöljük, vagyis helyette mindenütt egyszerű e-t írunk (kivéve azt a helyet a dolgozatban, ahol az e nyílásáról van szó, § 77).

⁹ Kísérleti vizsgálatok alapján a litván irodalmi nyelv mássalhangzóinak kiejtését V. Vaitkevičiūtė ismerteti „Lietuvių literatūrinės kalbos priebalsinių fonemų sudėtis” című disszertációjában; lásd LKK, 1, 5—66 (1957).

11

mãžas, nãgas, pãdas, rãtas, saũsas, šaũkšas, tãkas, vãras, žùras, žãda.A nyelvjárás l hangja valamivel keményebb, mint a köznyelvi l. Az n mássalhangzó a veláris k, g előtt a nyelvjárásban – a köznyelvhez hasonlóan – hátsó nyelvállású hanggá változik, pl.: iñka ~ tiñka, žiñge ~ žengė (n — kemény hátsó nyelvállású n, ŋ — lágyult hátsó nyelvállású n; a munka más részeiben ezt az n-t külön jelekkel nem jelöljük, azaz mindenütt n-t írunk). Ritkán, főként nem litván eredetű szavakban, f, ch, h mássalhangzók is előfordulnak, pl.: fãbrikas, cha-rãkteris, ahã

Az elöl képzett és elöl képzetté vált magánhangzók előtt a mássalhangzókat lágyan ejtik, pl.: bė́ržas, dir̃ba, lĩba.A j mássalhangzó mindig lágy, pl.: jẽ, jōji ~ jōji, jōja. A mássalhangzók lágyításáról részletesebben lásd a § 89-et.

4. Affrikáták

§ 15. A nyelvjárásban a következő affrikáták vannak: c, č, dz, dž. Kiejtésük a köznyelvihez hasonló; lehetnek kemények és lágyak, pl.: cũkras ~ cūkrus, cỹpti ~ čỹpti, čáiža ~ čáižo, če-pšai, ažãki, džiimbinėt, adžabōt ~ atžabōti, džirkšt.

5. Kettőshangzók

§ 16. A kettőshangzók kétfélék:

1. Kettőshangzók: ai, au, ai, au, ei, ei, ei, ie, ii, iu, oi, ui, uo, pl.: laĩbas, maišas, káulas, lãukas, gálvoj ~ gálvai, dirbau ~ dirbau, vė́das, reĩki ~ reĩkia, žẽvi ~ žievėi, žãlė ~ žolėi, siẽna, kãtei ~ kãtei, žinōjū ~ žinōjau, galvōj ~ galvōj, zũkis, dũona.

2. Vegyes kettőshangzók: al, am, an, ar, am, an, el, em, en, er, ėl, ėm, ėn, ėr, em, en, il, im, in, ir, ol, om, on, or, ul, um, un, ur, pl.: šáltas, anám, kitán, várna, pẽžam, rùnkan ~ raĩnkon, délmas, kẽmš, sė́nt, vẽrki, vė́l, katám, gerẽsnėn, nẽr < nẽrą, didelėm ~ didelėm, žãlėn ~ žolėn, pĩlnas, šĩmtas, pĩnti, pĩrmas, kòl „kodėl“, laz̃dōm, galvōn, kūlį, stūmą, šūnčia, pùrvas.

A kettőshangzók és vegyes kettőshangzók egyes összetevőit alkotó hangokat ugyanúgy ejtik, mint azokat a hangokat, amelyek nem tartoznak kettőshangzókhoz. Csak az ie, uo kettőshangzók különálló összetevőinek kiejtése nem hallható. Az au kettőshangzó (rendszerint cirkumflex hangsúlyú) első összetevőjét néha (de nem mindig!) gyenge o-s színezettel ejtik, pl.: pãukštė ~ paukštė „madár“, saũsas ~ saũsas.

6. Triftongusok

§ 17. A nyelvjárásban a következő triftongusok fordulnak elő: iel, iem, ien, ier, uol, uom, uon, uor, uoj (uọj), például: abĩem, každien ~ kasdien, tuõm, duõnkepė ~ dúonkepė, pùolka ~ pùlka, šlorkas ~ šorkos „šorai“, trūoj. A triftongusok újonnan alakultak ki; némelyikük ritka, és csak nem litván eredetű szavakban fordul elő.

12

Vokalizmus

I. A magánhangzók időtartama

§ 18. A nyelvjárásban kétféle magánhangzó-időtartamot különböztetünk meg: vannak rövid és hosszú magánhangzók (a kettőshangzók egyes összetevőinek időtartamáról lásd a § 20-at). A hosszú magánhangzók azonban a nyelvjárásban nem olyan hosszúak, mint például a nyugati aukštaitiai nyelvjárás déli változatában. Ott valamivel rövidebbek.

§ 19. A magánhangzók időtartama a nyelvjárásban elsősorban a hangsúlytól függ:

a) A nyelvjárásban minden hangsúlytalan magánhangzó rövid, például: (a hangsúly előtti magánhangzók) grūdai ~ grūdai, grįštela ~ grįžtėlė, kušnėlis ~ kašnėlis, lapinis ~ lopinys, makėti ~ mokėti, šakinėti ~ šokinėti, užaliūkas ~ ažuoliukas, vejelis ~ vėjėlis, vitėla ~ vytėlė, žveris ~ žvėrys „vadállatok”; (a hangsúly utáni magánhangzók) aki ~ akį, akis ~ akys, galvu ~ galvą, gava ~ gavo, kati ~ katę, mokitu ~ mokytų, runkas ~ rankos, rōgesi ~ rōgėse, žēme ~ žemė.

b) A hangsúlyos magánhangzók a nyelvjárásban hosszúak, például: bōga, ōbali ~ ōbuolį, narēs ~ norēs, gīdij ~ gydyti, sūlai ~ siūlai, visū ~ visų, žēvē ~ žievē, žveri ~ žvėrį!

A nyújtó hangsúlyú magánhangzókat valamivel rövidebben ejtik, mint a cirkumflex hangsúlyúakat. Mindkét esetben hosszúak azonban.

A nyelvjárásban a régi rövid magánhangzók hangsúlyos helyzetben megnyúlnak, és ugyanolyan hosszúak lesznek, mint az eredendően hosszú magánhangzók, például: kasti ~ kasti, męsti, rīša, tūri.

Azokat az eseteket, amikor a nyelvjárásban a hangsúlyos magánhangzók rövidek, lásd: §§ 21a, 27a, 35a, 52, 53, 56, 57, 60, 62—65.

§ 20. a) Minden kettőshangzó, akár hangsúlyos, akár hangsúlytalan, hosszú szótagot alkot. A hangsúlytalan kettőshangzó egyes összetevői rövidek, például: vaikīti ~ vaikytį, laukų, peiliu ~ peilių, puikybē ~ puikybė, kalbā, kartū, delnū ~ delnų, verki, mirkīti ~ mirkyti, stulpēlis, plumpsēl, pūrvīnas ~ purvynas.

b) A hangsúlyos kettőshangzók egyes összetevőinek időtartama a hangsúlytípustól függ.

1) Az akut hangsúlyú kettőshangzók első összetevőjét hosszan, a másodikat pedig röviden ejtik, például: dālinti, kāulas, svēikinti, bāltas, sārka, gēl, bēri.

Az i és u magánhangzók, amikor hangsúlyos, akut hangsúlyú kettőshangzók első összetevőjeként állnak, megnyúlnak, és úgy tűnik, ugyanolyan hosszan ejtik őket, mint az ugyanilyen helyzetben álló a és e magánhangzókat (vö. még § 19b), például: kilpa, dirba ~ dirba, skinti, stumda ~ stumdo, kūlt.

2) A cirkumflex hangsúlyú kettőshangzók első összetevőit is hosszan ejtik. E kettőshangzók második összetevői rövidek, például: vėl, gerōj < gerojē, šakōn.

3) A cirkumflex hangsúlyt hordozó kettőshangzókban a második elem hosszan, az első röviden ejtődik, pl.: baigk ~ baigti, nāujis ~ nāujas, šveič ~ šveičia, šalnu ~ šalna, daržas, pērka, vilkas, dūmblas.

4) A törő hangsúllyal ejtett kettőshangzók második eleme félhosszú, az első pedig rövid, pl.: mažai, matau, sukei, visur, kitam, visam < visamē.

c) A nyelvjárásban az ie, uo kettőshangzók egyes elemeinek hosszúsága nem hallható. Valószínűleg azért, mert az ie, uo tőhangsúlyos és cirkumflex hangsúlyai hasonlóvá váltak, e kettőshangzók különálló elemei is egyforma hosszúságban ejtődnek, pl.: vienas, šienas, juodas, juokas. Ugyanez mondható el a háromhangzók első és második elemének hosszúságáról is, mivel a nyelvjárásban ezeket az elemeket mindig az ie, uo kettőshangzók alkotják. A háromhangzók harmadik eleme röviden ejtődik, pl.: viengubas, dviem, tuom „azzal“.

13

II. A szó tőhangzó-rendszere

1. Magánhangzók

^a10

§ 21. A nyelvjárásban az a magánhangzó többféle eredetű. A köznyelvi a-nak megfelelő nyelvjárási a eredete megegyezik a köznyelvi a eredetével. Ez az a lehet rövid és hosszú.

a) Az ilyen eredetű a hangsúlytalan helyzetben mindig rövid, pl.: akis, katė, maži, sakì ~ sakyti, varì ~ varyti.

Rövid, hangsúlyos a csak a következő esetekben fordul elő:

1. Egyszótagú szócskákban: àš, kàs, tàs, pàc ~ pats, kàt ~ kad, và.

2. Az elsődleges igék feltételes módjában és jövő idejének E/3. személyében: kàščė ~ kaščia „kaščiau“, kàstum, kàstu ~ kàstų, kàstumem ~ kàstumėme, kàstumėt ~ kàstumėte, ràstu ~ ràstų; plàks, supràs, ràš.

3. Hangutánzó szavakban és az azokból képzett, -ėti, -elėti, -erėti képzős igékben: bàkši, bràkši, kràpši, stàpši ~ stàbt; bàksi, bàksim, bàksit, bràkši, kràpsi; bàkštelai ~ bàkštelėti, bàkštelaje ~ bàkštelėjo, bàkštelak ~ bàkštelėk, stàptererė ~ stàbterėti.

4. Néha az egyes számú megszólító esetben, pl.: kàti „cicám“, màri „Maryte“.

b) Minden más esetben a nyelvjárásban a régi rövid a hangsúlyos helyzetben hosszú. A köznyelvi következő hangnak felel meg:

1) hangsúlyos, hosszú, cirkumflex a-nak, pl.: àšis ~ àšys, dãra ~ dãro, mãžas; àtlapas, pàbiras ~ pàbiros, pràdalgi ~ pràdalgi;

2) hangsúlyos rövid a-nak (kivéve az e § a) pontjában említett eseteket), pl.: kàst, kàzdava ~ kàsdavo, kàsk, kàzdamas ~ kàsd amas; màna ~ màno, tàva ~ tàvo; àbdeda ~ àpdeda, àtveda, pàkelu ~ pàkeliu, pràdeda.

Az első és a második esetben a magánhangzó megnyúlásának oka kétségtelenül a hangsúly volt. Feltehető, hogy a köznyelvben a második esetben az a csak azután kapott hangsúlyt, hogy a régi hangsúlyos a szó belsejében megnyúlt (ezért maradt rövid a köznyelvi a a második esetben)¹¹. A nyelvjárásban ez történhetett: vagy a második esetben az a (amely a köznyelvben rövid és hangsúlyos) még azelőtt kapott hangsúlyt, hogy a régi hangsúlyos a megnyúlt volna, vagy a nyelvjárási a az első és a második esetben nem egy időben nyúlt meg. A régi rövid a szóvégi sorsáról lásd a § 53-at.

§ 22. A nyelvjárási a, amely a köznyelvi hangsúlytalan o-nak felel meg, kétféle eredetű lehet:

a) az ősi balti ā-ból származik, amely hangsúlytalan szótagban megrövidült, például: dovanų ~ dovanų, lavīs ~ lovỹs, lapinīs ~ lopinỹs, pàmate ~ pàmotė, starai ~ storai, stàvėi ~ stovėti, žmànų ~ žmonių;

b) idegen eredetű szavakban o-ból keletkezett, például: advakàtas ~ advokàtas. Mindkét esetben ez a nyelvjárási a mindig rövid, és rendszerint hangsúlytalan. Hangsúlyosan csak az egyes számú megszólító eset alakjaiban fordul elő, például: vàverì „mókuska”, žmànì „emberkém”, žmànel „emberkém”.

¹⁰ A dolgozat a nyelvjárás fonetikai tényeiből indul ki, mégpedig először azt vizsgálja, hogy a nyelvjárás egyes hangjainak milyen megfelelői vannak az irodalmi nyelvben, nem pedig fordítva. Hogy az olvasó szükség esetén könnyebben megtalálja, melyik köznyelvi hangnak mi felel meg a nyelvjárásban, a dolgozat végén mellékeljük a köznyelvi magánhangzók és kettőshangzók nyelvjárási megfelelőinek mutatóját (lásd az 56. oldalt). A mássalhangzók esetében ilyen mutatóra nincs szükség — a köznyelvi mássalhangzóknak a vizsgált nyelvjárásban néhány kisebb kivételtől eltekintve ugyanazok a megfelelőik.

¹¹ Vö. Būga, LKŽ, 1, XXIII.

14

A köznyelvi o-nak megfelelő szóvégi nyelvjárási a-ról lásd a § 52-t.

§ 23. A köznyelvi hangsúlytalan uo-nak megfelelő nyelvjárási a a megrövidült uo kettőshangzóból származik. Ez az a mindig rövid, például: aštanũ ~ aštuonių, danėla ~ duonėlė, kadėlis ~ kuodėlis, padėlis ~ puodėlis, šlatėla ~ šluotėlė.

Az ilyen eredetű hangsúlyos a néha csak az egyes számú megszólító esetben fordul elő, például: vãgį „bogyócska”.

Ez az a < uo-val egy időben, valószínűleg ugyanúgy keletkezett, mint az e < ie-ből (vö. § 29).

A köznyelvi uo-nak megfelelő szóvégi nyelvjárási a-ról lásd a § 52₄-et.

§ 24. A köznyelvi e-nek megfelelő nyelvjárási a a következő esetekben fordul elő:

a) Szó elején. Ez a nyelvjárási a rövid (hangsúlytalan) és hosszú (hangsúlyos) is lehet, például: aglīnas ~ eglýnas, ašerīs ~ ešerỹs, ažiūkas ~ ežiukas; ãšti ~ ésti, ãšeri ~ ešeri, ãžeras ~ ežeras.

Ugyanez az e- > a- kettőshangzókban is megfigyelhető, például: ainù ~ einù, ait̃ ~ eiti, aižėt ~ iėžėti; alvira ~ Elvyrà, arškėtīs ~ erškėtỹs „galagonya”, aržinĩ ~ erzinti.

Ilyen a- < e- a nyelvjárásban az olyan, rendszerint magánhangzóra végződő igekötők után is előfordul, például: póažere ~ póežere, paaglīnis ~ paeglinỹs; paaĩti ~ paeiti, praaĩti ~ praeiti, priaĩti ~ prieiti, suažė̃t ~ sueižėti; paãržiñti ~ paerzinti. De így mondják: išéit ~ išeiti, pėreĩt, apeĩ, ateĩ, užeĩ, neĩ (< neiti), aceĩt (< atsieiti), prisiẽt (< prisieiti); nuveĩt, suveĩt. A példák azt mutatják, hogy az e- tő változatlan marad, ha előtte mássalhangzó áll. Ez a mássalhangzó vagy az igekötő ősi szóvégi hangja, vagy az igekötő (illetve a visszaható partikula) magánhangzójának kiesésével keletkezett (elízió történt), vagy betoldott hang (rendszerint v, vö. § 99) az igekötő és a tő magánhangzója között. Ezek a mássalhangzók megakadályozták az e- a- hanggá válását is, mivel amikor az első tőszótagba kerültek, az e- már nem a szótag abszolút kezdetén állt; vö. a fenti példák szótagolását a nyelvjárásban: i-šeĩt, pė-reĩt, a-paĩt, a-teĩt, u-žeĩt, neĩ, a-ceĩt, pri-seĩt, nu-veĩt, su-veĩt. Más szavakban (különösen az újabbakban) azonban ebben az esetben is előfordul az e- > a-, például: išsaikvōt (mellette: iš-sėikvōt) ~ išsikevoti. Ez arra utal, hogy a fent említett eiti ‘menni’ ige különböző igekötőkkel a szókezdő e > a változása előtt szorosan összeforrt a nyelvjárásban.

A szókezdő e > a-vá válása más keleti, valamint közép- és nyugat-aukštaitiai nyelvjárásokra is jellemző; a régi litván nyelvemlékekben is megtalálható, vö. K. Sirvydo: areli „erelį” PS I 298₉, Arelo „erelio” PS II 123₂, a mellette álló essus¹² „esąs” PS I 65₇, ežeran PS I 371₁₈, Ežeran PS II 42₁₉, ežeru PS II 52₁₃.

₁₂ A régi írások egyes betűit megváltoztatták: ſ, β helyett s, š szerepel; a ž mássalhangzót jelölő többféle jel helyett egyetlen jel áll — ž.

₁₃ K. Sirvydas írásaiban a szókezdő e-nek a-vá válása nem általános; ezt részben azzal lehetne magyarázni, hogy egyes keleti aukštaitis nyelvjárásokban nem minden esetben válik a-vá. Például a dusetiškiai nyelvjárásban ez az e- > a- csak akkor, ha soha nem kap hangsúlyt, egyéb esetekben pedig lk-ként ejtik (vö. Būga, RR, 2, 20). Sirvydas írásaiban azonban előfordul, hogy még ugyanannak a szónak a kezdetén is hol e, hol a áll, vö.: erszkiečiēs PS I 385₅, erszkiečius PS I 225₁₀₂₈, Erszkiečey PS I 225₈₁₀, erszkiediey PS II 163₁₉ és arškiečiu PS II 166₆. A szókezdő kettőshangzókban többnyire e-t írnak, pl.: eykšite PS I 6₂₄, eykite PS I 6₂₃, eylos PS II 42₁₀, eylas PS II 77₅, elgieta PS I 184₄. Az 1605-ös névtelen katekizmusban a szó kezdetén csak e fordul elő, pl.: ésus KA 11₁₄, Esmi KA 12₂₁, eydami KA 19₂₁. Ezenkívül az említett emlékekben még ezt is találjuk: ergu PS I 32₅, Er „ar” PS II 109₁₀, KA 25₉, Ess „aš” KA 25₆. Ezért feltételezhető, hogy a 17. század első felében egyes keleti aukštaitis nyelvjárásokban az e-

15

A rapt és az idegen eredetű, újonnan a nyelvjárásba került szavakban az említett e- > a-, pl. agzama < egzema.

Egyes rapt településeken, amelyek a nyugati határ közelében találhatók (Sližiai, Samantónys, Gaviñonys…), valamint az e határon túl élő közép-aukštaitis nyelvjárás beszélőinél (Mėdinos, Kunigiškiai, Ūpninkai…), az e- helyett többnyire ie- hangzik el, például: iešerìs ~ ešerys, iežùkas ~ ežiukas, iežeras.

b) A nyelvjárásban megkeményedett l mássalhangzó után (vö. § 84).

§ 25. A nyelvjárási a eredetéről, amely az lk e-nek felel meg l után, lásd § 28.

§ 26. Különféle eredetű a. A nyelvjárásban meglehetősen gyakran fordul elő a az lk e helyett. Ez az a többféle okból keletkezhetett:

1. Egyes szavakban előforduló mássalhangzó alkalmi megkeményedése miatt; vö. § 90.

2. A keleti aukštaitis nyelvjárásokban a soha hangsúlyt nem kapó e, ha g, k, š, ž után áll, sok helyen a-vá válik¹⁴. Így az a a rapt szavakban is létrejöhetett: mėnasìs „mėnesis”, menasìnis „mėnesinis”.

e

§ 27. A nyelvjárás e hangja többféle eredetű. A köznyelvi e-nek megfelelő nyelvjárási e azonos eredetű (< a balti ė-ből). Ez az e lehet rövid és hosszú.

a) A hangsúlytalan e mindig rövid, például: genìs ~ genỹs, medaũs, nešù, senì, tekė́t.

A hangsúlyos rövid e csak a következő esetekben fordul elő:

1. Egyszótagú szócskákban: bè, hè, nè, tè, azonban nèt „nét”.

2. Az elsődleges igék feltételes módjában és jövő idejének III. személyében: tèpče ~ tèpčia „megkennék”, tèptum, tèptu ~ tèptu, tèptumem ~ tèptumėme, tèptumet ~ tèptumėte, nèštu ~ nèštu, vèštu ~ vèštu; dègys ~ dègęs, mès, tèps, vès.

3. A hangutánzó-hangfestő szókban és az ezekből -ėti, -elėti, -erėti képzőkkel alkotott igékben: kèpši, krèži, šlèpti, trèpti, žnèk; kèpši, kèpšim, kèpšit, trèpsi, trèpsim, trèpsit; kèpštelai ~ kèpštelėti, kèpštelaje ~ kèpštelėjo, kèpšteladava ~ kèpštelėdavo, kèpštelasu ~ kèpštelėsiu, kèpštelatu ~ kèpštelėtu, kèpštelak ~ kèpštelėk; šlèpteret, šlèpteraje ~ šlèpterėjo…

4. Elvonásos hangsúlyt kapott rövid szótagban, például kèturi, és olykor az egyes számú megszólító esetben: sesù „kishúgom”.

5. Néhány nem litván eredetű szóban, például: mètras, manė́vorai ~ manė-v­rai (vö. még § 41b).

b) Minden más esetben a nyelvjárásban hangsúlyos régi rövid e hosszú. A köznyelvben a következő hangoknak felel meg:

1) hangsúlyos, hosszú, emelkedő intonációjú e-nek, például: nė́še ~ nėšė, pė́šė ~ pėšė, sė́ne ~ sėnė, žė́me ~ žėmė;

még nem változott át szabályszerűen a-vá. Vö. még K. Eigminas, Az 1737-es anonim litván nyelvtan, a „Universitas lingvarum Litvaniae” nyelvjárásának kérdéséről, MADA, 1 (8), 169 (1960).

Egyes szavak a-ja, amely a nyelvjárásokban a köznyelvi e- helyén áll, jóval régebbi korokból is öröklődhetett (vö. Otrębski, Gr JL, 1, §§ 293—296).

¹⁴ Vö.: Būga, RR, 2, 21; Būga, LKŽ, 1, CXLVIII.

16

2) a hangsúlyos rövid ė-t (kivéve az e § a) pontjában megadott eseteket),

pl.: mėšti, mėzdava ~ mėsdavo, mėsim, mėšit, mėškit, mėzdamas ~ mėsdamas; neneše ~ nenešė, nėgeri ~ nėgeri, nėgeria; mažesnis, maželešnis ~ maželėšnis.

A nyelvjárási ę, amely a balti ę-ből származik, megnyúlása kétségtelenül a hangsúly hatására, az analóg módon megnyúlt a-val egy időben következett be (vö. § 21b).

A szóvégi, az Ik e-nek megfelelő nyelvjárási ę-ről lásd a § 54-et.

§ 28. Az Ik hangsúlytalan ė-jének megfelelő nyelvjárási ę a balti ē-ből származik, amely hangsúlytalan szótagban megrövidült, pl.: mėšļnas ~ mėšlynas, rekšnis ~ rėkšnys, sedėti ~ sėdėti, tevaĩ ~ tėvai. Ez az e valóban rövid, és rendszerint hangsúlytalan. Hangsúlyosan csak az egyes számú megszólító alakokban fordul elő, pl. tėvuk „apukám!”

A megkeményedett l után (§ 84) ez a nyelvjárási e > a-vá válik, pl.: lakimas ~ lėkimas, pla-nė ~ plėnė „hártya”.

Az ilyen eredetű szóvégi e-ről lásd a § 54-et.

§ 29. Az Ik hangsúlytalan ie-jének megfelelő nyelvjárási ę a megrövidült ie kettőshangzóból ered. Ez az e mindig rövid, pl.: dienõs ~ dienos, megàlis ~ miegalius, me-žieńis ~ miežėnis, pevėla ~ pievėlė, šenauĩ ~ šienauti, venãi ~ vienai.

Az egyes számú megszólító alakokban az ilyen eredetű e néha hangsúlyos is, pl. pėmenūk „kis pásztor!”.

A hangsúlytalan ie monoftongizációja a nyelvjárásban az l mássalhangzó megkeményedése után ment végbe (§§ 84, 85); vö. a leptėlis ~ lieptėlis, ležūvis ~ liežūvis szavak kiejtését.

Az Ik ie-nek megfelelő nyelvjárási szóvégi e-ről lásd a § 54-et.

§ 30. Az előrébb képzetté vált nyelvjárási a-ról (< ā, ā, uo) > és e-ről lásd a § 75-öt.

§ 31. A kontrakció vagy elízió útján létrejött nyelvjárási e-ről (amely az Ik szomszédos szótagjaiban található e-nek és a-nak felel meg) lásd a § 78-at.

ė, ę, o

§ 32. A nyelvjárási ė, o, amelyek az Ik ė, o-nak felelnek meg, ugyanabból erednek, mint az Ik — a balti ē, ā-ból. A nyelvjárásban a ė, o magánhangzókat mindig hosszan ejtik, és rendszerint hangsúlyosak:

1) régi hangsúllyal, pl.: bėras, degėsi̇̀ ~ degėsiai, pėdas, rėkį, sėstį, tėvas; mõ-tina, nórį, ōras, sōdas, stōvį, žinōt;

2) visszahúzott hangsúllyal, pl.: mėsas ~ mėsas, rėčiu ~ rėčiu, rėkšniu ~ rėkšnių; ōžka ~ ožka, plōna, stōra, tvōra.

A nyelvjárásban megkeményedett l mássalhangzó után (§ 84) a ė > e-vé válik, amely szintén valóban hosszú és hangsúlyos; pl.: (régi hangsúllyal) palėpe ~ palėpė, pėlėda ~ pelėda, plėšti ~ plėšyti; (visszahúzott hangsúllyal) glėbu ~ glėbiu, glėbis ~ glėbius.

Úgy tűnik, hogy a Rapt régi ė hangja már az l megkeményedése előtt zártabbá vált (§ 85), mert ellenkező esetben most az l után nem e, hanem más magánhangzó állna (valószínűleg o)¹⁵.

A szóvégi ė, ę, o-ról lásd § 55.

§ 33. A nyelvjárásban előfordulnak olyan ė, o hangok, amelyek magánhangzó-kontrakció vagy -elízió következtében jöttek létre. Ezekről a ė, o hangokról lásd § 78.

¹⁵ Vö. a svėdasai nyelvjárási beszélőknél: lėkt ~ lėkti, klėtis ~ klėtis, palėpe ~ palėpė (mellette: brōlis ~ brolis, mātėra ~ motera, nāri ~ nori); vö. V. Valunta, Svėdasų tarmė, dipl. d. (kézirat), 29, 31, a Vilniaus valstybinio V. Kapsuko v. universiteto IFF Lietuvių kalbos katedra, 1955.

2. Kalbotyros klausimai, III

17

§ 34. A nyelvjárásban az én személyes névmás többes számú alanyesete mės. Ebben a formában a hosszú ė magánhangzó a régi rövid e helyén valószínűleg (akárcsak a lk-ban) a jūs analógiájára keletkezett¹⁶.

i, u, ī, ū

§ 35. Az i, u (rövid) magánhangzók a nyelvjárásban többféle eredetűek.

a) A nyelvjárási i, u, amelyek megfelelnek a lk i, u hangjainak, ugyanonnan erednek, mint a lk-beli hangok. Leggyakrabban ezek az i, u hangsúlytalanok, például: kitų ~ kitų, libáit ~ lipdyti, plìkì, visái; buvaũ, guli ~ gulìu, rudùs, šuvà, turė́ti.

Hangsúlyos rövid i, u csak a következő esetekben fordul elő:

1. Egy szótagú szócskákban: gi, tik, vis; du, tu.

2. Az elsődleges igék főnévi igenevében, e igék múlt idejű gyakorisági alakjában, feltételes módjában, jövő idejének III. személyében és felszólító módjának egyes szám II. személyében, például:

kišti, likti, lipti; ligdavau ~ likdavau, ligdavai ~ likdavai, ligdava ~ likdavo, ligdavam ~ likdavome, ligdavaĩ ~ likdavote; lipčė ~ lipčia „lipčiau“, lip tum, liptu ~ liptų, liptumem ~ liptumėme, liptumet ~ liptumėte; liks, lips; lik, lipk; lūpti, mūšti, skūsti; muž̌davau ~ mūšdavau, muž̌davai ~ mūšdavai, muž̌dava ~ mūšdavo, muž̌davam ~ mūšdavome, muž̌davaĩ ~ mūšdavote; miščė ~ mūščia, mištum, mištu ~ mūštų, mištumem ~ mūštumėme, mištumet ~ mūštumėte; lūps, sūks; mišk, skirsk. Vö. még § 36b.

3. A nagyon rövid, gyenge cselekvést kifejező hangutánzó szavak, valamint az ezekből -ėti, -elėti, -erėti képzőkkel alkotott igék, például:

cikì, blikšti, gripšt ~ gribšt, širìkti; ciksi, širìksi, širìksim, širìksit; širìktelat ~ striktelėti, širìktelaje ~ striktelėjo, širìkteladava ~ striktelėdavo, širìktelas ~ striktelės, širìktelak ~ striktelėk; blikšterėi ~ bliksterėti, blikšterėje ~ bliksterėjo...

brūkšt, čūpt ~ čiūpt, krušt, stukt; stūksi, stūksim, stūksit; brūkštelat ~ brūkš-telėti, brūkštelaje ~ brūkštelėjo, brūkšteladava ~ brūkštelėdavo, brūkštelas ~ brūkštelės, brūkštelak ~ brūkštelėk; čūpterėi ~ čiūpterėti, čūpterėje ~ čiūpte-rėjo...

4. Néha az egyes számú megszólító esetben is, például: ignul „Ignuli“, pūpì „pupyte“.

Az ilyen eredetű szóvégi i, u hangokról lásd a §§ 56, 65-öt.

b) A nyelvjárás (rövid) i, u hangjai, amelyek a balti ī, ū hangokból erednek, a lk-ban a következőknek felelnek meg:

1. Hangsúlytalan y, ū hangoknak, például: gyváte ~ gyvátė, gyvulìs ~ gyvulỹs, pavidė́t ~ pavydėti, virāusis ~ vyriausias; krūtine ~ krūtinė, iššrugos ~ išrūgos, pūsle ~ pūslė, rupė́t ~ rūpėti.

A nyelvjárásban az egyes számú megszólító esetben ezek az i, u hangok néha hangsúlyosak is, például: virel „vyreli“, sūneluk „sūneliuk“.

2. A jövő idő III. személyű, hangsúlyos alakjainak i vagy y (< ī), u (< ū) magánhangzói, például:

diks (< *digs) ~ digs, gis, lis, pļīs, ris; daris (< *darís) ~ daryš, sakīs ~ sakyš, rašis ~ rašyš, varis ~ varyš;

lesz (< *lesz), džūs ~ džiūs, grūs ~ griūs, lūs.

Feltételezhető, hogy a jövő idő III. személyű alakjainak ī, ū magánhangzói a nyelvjárásban még azelőtt megrövidültek, hogy e formák cirkumflexus intonációja akutussá változott volna. Az utóbbi intonációt viselő

¹⁶ Vö. Endzelynas, GF, § 305.

18

A hosszúságot leginkább megőrizték az említett, korábban cirkumflexus intonációjú alakok ī, ū magánhangzói, például: išžiṙ̇ps ~ ištṙ̇yps, šṅ̇iṗs ~ šṅ̇yps, pūs ~ pūs (bár néha nìks a nìks ~ nỳks mellett¹⁷.

Apie žodžio galo i, u < į, ū žr. §§ 57, 58, 65₂.

c) A nyelvjárás i, u hangjai, amelyek a köznyelvi hangsúlytalan į, ū hangoknak felelnek meg, az in, un vegyes kettőshangzókból keletkeztek. E kettőshangzók tautoszillabikus n hangjának eltűnése után (§ 86) az első összetevők — az į, ū magánhangzók — megnyúltak. Mivel azonban hangsúlytalanok voltak, ezek az į, ū hangok nem őrizték meg hosszúságukat, és ma röviden ejtik őket, például: grįštėla ~ grįžtėlė, pažįstamū ~ pažįstamų, tišoti ~ tišoti; apksuštām ~ apskūstām, pasūstais ~ pasūstais.

Az ilyen eredetű szóvégi i, u hangokról lásd a §§ 59, 65₃ részeket.

d) A nyelvjárás i, u hangjai, amelyek a köznyelvi hangsúlytalan ę, ǫ hangoknak felelnek meg, az en, an vegyes kettőshangzókból keletkeztek. A nyelvjárásban először az en, an kettőshangzók > in, un¹⁸ kettőshangzókká váltak; az utóbbiakból pedig į, u ugyanúgy keletkezett, mint a régi in, un hangokból (lásd e bekezdés c) pontját). Példák: grįžimas ~ gręžimas; drusūmas ~ dražūmas, kušnėlis ~ kažnėlis, užalūkas ~ ąžuolūkas.

A singularis vocativusi alakokban ezek az i, u hangok hangsúlyosak is lehetnek, például žūsinuk ’kis libapásztor’.

Az ilyen eredetű szóvégi i, u hangokról lásd a §§ 61, 65₄ részeket.

e) A nyelvjárásban más eredetű rövid i, u hangok is előfordulnak.

1. Az egyszótagú čia, kai, tai, nei (nė), prie, nuo szavak, többnyire proklitikumként használva, a következő alakokra rövidültek: či, ki, ti, ni, pri, nu.

2. A hátsó magánhangzók palatalizálódásával keletkezett i-ről lásd a § 76-ot.

3. A köznyelvi greičiau, (ne)rėkėjo, (ne)reikės szavakat a nyelvjárásban gyakran így ejtik: gričāu, (ne)rikėję, (ne)rikės.

§ 36. A nyelvjárási ī, ū, akárcsak az į, u, többféle eredetű.

a) Az ī, ū magánhangzók, amelyek az Ik y, ū hangoknak felelnek meg, a balti ī, ū hangokból erednek. A nyelvjárásban csak hangsúlyosak. A hangsúly itt:

1) régi, például: gyvas ~ gyvas, rytas ~ rytas, sakīt ~ sakyti, vīt ~ vyti; dūmai ~ dūmai, grūdas ~ grūdas, lūpas ~ lūpos, rūkas ~ rūkas, ūsai ~ ūsai.

2) elvonó hangsúlyú, például: skrinė ~ skrynia, skrīnis ~ skrynias, šlīva ~ slyva, slīvas ~ slyvas; krīvas ~ krūvas, sūnas ~ sūnus, sūras ~ sūrius.

b) A nyelvjárásban található ī, ū, amelyek a régi rövid i, u hangokból erednek. Ezek a nyelvjárási ī, ū a rövid, hangsúlyos Ik i, u hangoknak felelnek meg (a § 35a-ban említett esetek kivételével), például: kītas, līka ~ liko, žīna ~ žino, išneše ~ išnešė, prīvežė ~ privežė; būva ~ buvo, mūša, rūdas, tūri, nūvedė ~ nuvedė, sūdave ~ sūdavo.

A régi rövid i, u megnyúlása (a hosszúság tekintetében vö. § 19b), amely a nyelvjárásban a hangsúly hatására ment végbe, nem túl régi. Ezt az a tény is mutatja, hogy bizonyos alakokat, amelyek a nyelvjárásban még megőrizték a régi rövid, hangsúlyos i, u hangokat (vö. § 35a), gyakran már hosszú ī, ū hangokkal is ejtenek, például:

līgdava ~ likdavo, līgdavam ~ likdavome; līktu ~ liktų, līktumem ~ liktumėme; štrīkši ~ striksi;

¹⁷A nyugati aukštait nyelvjárás déli változatában (amelyet az Ik alapjául választottak) a metatónia bekövetkezése előtt valószínűleg csak az elsődleges igék jövő idejű, III. személyű alakjainak į, ū hangjai rövidültek meg; a másodlagos igék į hangjának hosszúsága viszont itt megmaradt.

¹⁸Az l mássalhangzó keményedéséről (§ 85) szólva az am, an, em, en >um, un, im, in diftongusok korának kérdését is érintjük. Ezért a „Vokalizmus” fejezetben erről külön nem esik szó.

19

mūždavau ~ mūždavau, mūždava ~ mūždavo; mūštum, mūštumei ~ mūštu- metė; sūkėsi, sūkšit.

Vagyis bizonyos esetekben a rövid, hangsúlyos į, u megnyúlása a nyelvjárásban még most is végbemegy.

c) A nyelvjárási į, ū, amelyek a köznyelvi hangsúlyos į, ū megfelelői, az in, un alakokból ugyanazon az úton keletkeztek, mint a nyelvjárási i, u, amelyek a köznyelvi hangsúlytalan i, u megfelelői (§ 35c); a nyelvjárási ī, ū eredete pedig, amelyek a köznyelvi hangsúlyos ę, ą megfelelői, megegyezik a nyelvjárási i, u eredetével, amelyek a köznyelvi hangsúlytalan ę, ą megfelelői (§ 35d). Ezek az ī, ū azonban hangsúlyosak lévén nem rövidültek meg a nyelvjárásban, vagyis megőrizték hosszúságukat, pl.:

grįšti ~ grįžti, lįsti ~ liesti, tįsti ~ tęsti, žįsti ~ žįsti, skūsti ~ skųsti, siūsti ~ siųsti;

grįšti ~ gręžti, skēsti ~ skęsti, ąžuolas ~ ąžuolas, kūsti ~ kęsti, grūštas ~ grįžtas, šūla ~ šąla.

§ 37. A szó tövében a bl (főként hangutánzó szavakban) az lk i, y helyén fordul elő, szórványosan megkeményedett mássalhangzók után, vö. § 90.

A szó végén előforduló bl-ről, amely a l után álló régi en helyén szerepel, lásd § 85.

2. Kettőshangzók

Kettőshangzók

ai (ai)

§ 38. A nyelvjárás ai kettőshangzója többféle eredetű.

a) A köznyelvi ai-nak megfelelő nyelvjárási ai azonos eredetű a köznyelvivel. Ez a kettőshangzó a nyelvjárásban hangsúlytalan és hangsúlyos is, például: daiktù ~ daiktų, laikīt ~ laikyti; daiktas, raitas, kraĩpa ~ kraĩpo.

b) A nyelvjárásban másodlagos eredetű ai kettőshangzó is előfordul:

1. A szókezdő köznyelvi ei-nek megfelelő nyelvjárási ai-ról lásd a § 24a-t.

2. A köznyelvi ei helyett: 1) megkeményedett l után (§ 84), 2) sporadikusan megkeményedett mássalhangzók után (§ 90).

3. Egyes szavakban a köznyelvi ui kettőshangzó helyett (§ 42).

4. Magánhangzó-kontrakció vagy -elízió következtében jött létre (§ 78).

A hangsúlytalan ai kettőshangzó első tagja helyett a nyelvjárásban olykor fújt a-t ejtenek (a második tag i > į), például: baišáuse ~ baisiausia, gaĩdžiukai ~ gaidžiukai, kaĩlinė ~ kailiniai, vaĩkam ~ vaikám. Az ai kettőshangzó ąi-vé alakulása azonban nem szabályos. Gyakrabban fordul elő az idősebb nyelvjáráshasználók beszédében, a fiatalabbak pedig a szó tövének hangsúlytalan ai-ját szinte mindig a köznyelvi módon ejtik.

A szóvégi ai-ról és ąi-ról lásd a §§ 66, 67-et.

au (aų)

§ 39. a) A köznyelvi au-nak megfelelő nyelvjárási au a köznyelvivel azonos eredetű. A nyelvjárásban hangsúlytalan és hangsúlyos is, például: aus̃ti ~ aus̃ti, augiĩt, klausīt ~ klausyti; auga, kaũlas, laũkas.

20

b) Nem litván eredetű tulajdonnevekben a nyelvjárási au a köznyelvi szókezdő eu ritkán előforduló megfelelője, pl.: auriopa ∼ Europa, augienije ∼ Eugenija.

A hangsúlytalan au kettőshangzó első tagja, az a helyett a nyelvjárásban néha zöngétlen a hallható (a második tag u > ų), pl.: daugiau ∼ daugiau, daugiause ∼ daugiausia, sudaužau ∼ sudaužiau. Ez a kiejtés azonban inkább az idősebb generáció képviselőire jellemző (bár nem szabályszerű!), a fiatalabbak pedig a szó tövének hangsúlytalan au kettőshangzóját szinte mindig a köznyelv szerint ejtik (vö. még § 16).

A szóvégi au, aų-ról lásd §§ 66, 67.

ei (ii)

§ 40. a) A nyelvjárási ei többnyire azonos eredetű a köznyelvivel. Ez a ei a köznyelvi ei-nek felel meg (vö. még § 38b). A nyelvjárásban az ei hangsúlytalan és hangsúlyos helyzetben is előfordul, pl.: šveikatà, šeimìna ∼ šeimýna, meiženai ∼ Meižėnai „Kulniškių apyl. kaimas“; veidas, sėila ∼ sėlė, kreivas.

b) Ritkábban fordul elő a nyelvjárásban más eredetű ei kettőshangzó.

1. A kontrakció útján létrejött nyelvjárási ei-ről (amelynek a köznyelvben szomszédos szótagokban álló e és i felel meg) lásd § 78.

2. A taip határozószót a nyelvjárásban tėp. alakban ejtik.

A hangsúlytalan ei a nyelvjárásban néha įi-vé alakul, pl.: (ne)riikėję ∼ nereikėjo, gričią ∼ greičiau, kri̇̄varunkis ∼ kreivaraṅkis, kri̇̄vuliōt ∼ kreivuliuoti. Ez az ei > įi változás azonban inkább csak az idősebb generáció képviselőinek beszédében fordul elő; a fiatalabbak ezt a kettőshangzót a szó tövében a köznyelv szerint ejtik.

A szóvégi ei, įi-ről lásd §§ 66, 67.

ie, uo

§ 41. a) A nyelvjárás ie, uo diftongusai, amelyek megfelelnek a köznyelvi ie, uo hangoknak, ugyanazon eredetűek, mint a köznyelviek¹⁹. A nyelvjárásban ezek a diftongusok csak hangsúlyos helyzetben fordulnak elő:

1) ősi hangsúllyal, pl.: pienas, vienas, niekas, šienas; duona, juoktis, kuodas, púodas;

2) elhúzott hangsúllyal, pl.: diena, šviesa, vieni; agūona, aštuoni, krūopa.

b) A ie, uo diftongusok a nyelvjárásban nem litván eredetű szavakban a köznyelvi rövid hangsúlyos (vagy a nyelvjárásban hangsúlyt kapott) e, o helyén fordulnak elő, pl.: kieviškas „kémiai“, faniera „furnér“, agranūmas, armūnikas, bikūnas „szalonna“, kilūometras, papirbėsas. Az említett ė diftongussá ie válása ritkább, míg a nyelvjárásban megnyúlt köznyelvi ò, mondhatni, szabályszerűen uo-vá válik.

c) Más eredetű ie, uo:

1. A uo diftongust a nyelvjárásban a köznyelvi o helyett ejtik a következő határozószókban: kuožai „ameddig“, lik šuolai „mindeddig“, tuolai „addig“.

2. A kontrakció útján létrejött nyelvjárási ie-ről (amely a köznyelvi, szomszédos szótagokban lévő i és a hangoknak felel meg) lásd § 78.

A hangsúlytalan ie, uo a nyelvjárásban monoftongizálódott (> e, a), lásd §§ 23, 29.

A szóvégi ie, uo-ről lásd § 68.

¹⁹ Vö. Endzelynas, GF, §§ 14, 15.

21

ui

§ 42. Tarmės ui atitinka lk ui ir yra tos pačios kilmės²⁰. Šis dvibalsis žodžio kamiene yra retas. Jis pasitaiko tik viename kitame lietuviškame žodyje, pvz.: išgūnīt ~ išgūnyti „išvyti“, mūistītis ~ muistytis, zūit, (būs. l. III asm.) zuīs (greta: žūjīt ~ žūjyti, žūjis ~ žūjys), ir kartais senuosiuose skoliniuose iš slavų kalbų (vieto) slavų y), pvz.: bužlis (plg. rus. боль), smūike ~ smuikė „smuikas“ (plg. brus. смыкъ), tūnas (plg. rus. тын, le. tyn). Skolinyje muilas (plg. rus. мыло) ir jo vediniuose dvibalsis ui tarmėje dažniausiai virtęs ai ar ai, pvz.: maīlas | maīlas, išsimaīlinti || išsimažlinti < išsimuilinti, mailūotas || mailūoras.

A szóvégi ui kettőshangzóról lásd § 69.

Vegyes kettőshangzók

Régi vegyes kettőshangzók

§ 43. A nyelvjárásban, akárcsak a köznyelvben, 16 régi vegyes kettőshangzó van. Némelyikük (az am, an, em, en, mivel más kettőshangzókká alakultak) azonban ma már nagyon ritkán fordul elő.

al, ar

§ 44. A nyelvjárási al, ar eredete: 1. Régi al, ar hangkapcsolatokból származnak. A köznyelvben ugyanezeknek a kettőshangzóknak felelnek meg, például: galvà, kâlt; kárvė ~ karvė, márti. 2. A szó eleji el, er hangkapcsolatokból; vö. § 24a.

el, er

§ 45. A nyelvjárási el, er megfelel ugyanennek a köznyelvi kettőshangzónak, és azonos eredetű, például: delnâi, kélmas, velkù; šérdàs, béržas.

il, ul; ir, ur

§ 46. A nyelvjárás il, ul, ir, ur kettőshangzói, amelyeknek a köznyelvben lk megfelelőik vannak, ugyanabból az eredetből származnak, mint a köznyelvi alakok, például: vilkai, pilnas, pilvas; pulkas, pūlti; kelžvirtas, mirtis, žirnis; gurklys ~ gurklys, pūrti ~ purtyti. A metatézis következtében létrejött jelen idejű igealakok il, ul, ir, ur hangkapcsolatairól lásd: § 94a.

im, um; in, un

§ 47. A nyelvjárás im, um, in, un kettőshangzói különböző eredetűek. 1. A nyelvjárás im, in, um, un alakjai, amelyeknek a köznyelvben lk megfelelőik vannak, ugyanabból az eredetből származnak, mint a köznyelvi alakok, például: įimti ~ imti, kīmštas, gimdīti ~ gimdyti; gumbas, dūmt; atminītis, minkštas, plīnka; ungurys ~ ungurys, sūnkiai ~ sunkiai, smunka. 2. A nyelvjárás um, im, un, in alakjai, amelyek a köznyelvi am, em, an, en alakoknak felelnek meg, az ősi vegyes kettőshangzókból, am, em, an, en alakokból erednek, például: kumpėlis ~ kampėlis, sūntis ~ sámtis, kùmpas ~ kampas; kimpinė ~ kempinė, pímpe ~ pémpė, tīnpīt ~ tenpti; lun-

²⁰ Vö.: Endzelynas, GF, § 18; Otrębski, GrJL, 1, § 244.

22

kai ~ lankai, pūntis ~ pāntis, ruṅkas ~ rankos; ki̇ntėi ~ kentėti, žintas ~ žentas, pi̇nktas ~ penktas.

Az am, em, an, en > um, im, un, in koráról lásd: § 85.

3. A nyelvjárás un alakjáról, amely a köznyelvi en alaknak felel meg l után, lásd: § 85.

am, an, em, en

§ 48. Mivel a régi am, an, em, en más kettőshangzókká alakultak (§ 47₂), ezek a kettőshangzók ma ritkák a nyelvjárásban. Csak a következő esetekben fordulnak elő:

1. Az em, en főnévi igenévben és annak származékaiban fordul elő azoknál az igéknél, amelyek jelen idejében és egyszerű múlt idejében, vagy csak egyszerű múlt idejében ezek a kettőshangzók felbomlanak, vagyis az első tag egy szótagba, a második tag pedig egy másik szótagba kerül. Például:

sė́mti, sėmdava ~ sėmdavo, sems, semk, semtu ~ semtų greta: semu ~ semiù, sėmi ~ sėmia, sėme ~ sėmė;

vė́mti, vėmdava ~ vėmdavo, vems, vemk, vėmtu ~ vėmtų greta: vemu ~ vemiu, vėmi ~ vėmia, vėme ~ vėmė;

tė́mti, tėmsta, tėms, (su)tėmtu ~ (su)tėmtų greta: tēma ~ tēmo;

gyvė́nti ~ gyventi, gyvė́ndava ~ gyvėndavo, gyvė́ns ~ gyvėns, gyvė́nk ~ gyvėnk, gyvė́ntu ~ gyventų greta: gyvenu ~ gyvenù, gyvenai ~ gyvenau;

kutė́ni, kutė́ndava ~ kutėndavo, kutė́nsu ~ kutė́nsu, kutė́ns, kutė́nk, kutė́ntu ~ kutėntų greta: kutė́no, kutė́na ~ kutė́no;

sė́nti, sėnsta, (pa)sėns, (ne)sėnk, (pa)sėntu ~ (pa)sėntų greta: (pa)sėna ~ (pa)sėno.

Az am, an analóg alakjai nem fordulnak elő.

2. Az em, en azokban az igékben fordul elő, amelyek tövében ezek váltakoznak az im, in (ī) alakokkal, például:

kimšti, kemša, kimša ~ kimšo;

krimšti, kremčia, krimta ~ krimto;

lįsti ~ lįsti, lenda, linda ~ lindo;

rinkti, renka, rinka ~ rinko;

šli̇nkti, šlenka, šlinka ~ šlinko.

Ugyanezen igék gyökmagánhangzó-váltakozás következtében létrejött am, an alakjai a nyelvjárásban um, un alakokká fejlődtek, például: kumšči̇t ~ kamšyti, krumti̇ ~ kramtyti, lūndžei ~ lāndžioti, rūnkėt ~ ránkioti, slūnkėt ~ slánkioti.

3. an, en (b, p előtt > am, em) a jelen idő tövében fordul elő, amelyben az n betoldás létrejöttével alakult ki, például:

užā́kti, užā́ka, užā́ka ~ užā́ko;

nukā́pti ~ nukābti, nukāmba (< nukānba), nukā́ba ~ nukā́bo;

šlā́pti, šlaṁpa (< šlaṅpa), (pa)šlā́pa ~ (pa)šlā́po;

sutā́pti, sutaṁpa (< sutaṅpa), sutā́pa ~ sutā́po;

gė́sti, gėnda, gė́da ~ gė́do;

(nu)sė́kti, (nu)sė́nka, (nu)sė́ka ~ (nu)sė́ko;

(pra)smė́kti ~ (pra)smė́gti, (pra)smė́nga, (pra)smė́ga ~ (pra)smė́go;

(su)glė́pti ~ (su) glėbti, (su)gleṁba (< (su)gleṅba), (su)glė́ba ~ (su)glė́bo;

apšė́pti, apšėṁpa (< apšėṅpa), apšė́pa ~ apšė́po;

23

žlėp̃ ~ žlebti, žlemba (< žleñba), žleba ~ žlebo; brišti, brenda, brida ~ brido; krišti, krenčia, krita ~ krito; skrišti, skrenda²¹, skrida ~ skrido; šni̇̀kti ~ snigti, šneñga, šni̇̀ga ~ snigo.

A szó tövében az infixum következtében keletkezett en (em) mindig ép marad, míg az an (am) egyes szavakban un (um)-má változik, például: acruñda < atsirañda, nesuprañta < nesuprañta. Ez az un (um) azonban többnyire csak az idősebb nemzedék képviselőinek beszédében fordul elő; a középkorúak (a fiatalabbakról nem is beszélve) itt rendszerint an (am): acrañda, nesuprañta alakot ejtenek (vö. még § 94a).

4. Néhány hangutánzó szóban, például: ãm, am̃ „a kutya hangjáról”, amsẽt, amsi; krañki-krañki „a varjú, illetve a holló hangjáról”, grem̃ž-grem̃ž, gremši-grem̃šti ~ gremžt-gremžt „a kaparás, vakarás hangja”.

5. Egyes szavakban, leggyakrabban azokban, amelyek nemrég kerültek a nyelvjárásba, például: ãmžis ~ amžius, am̃žinas, kambaris ~ kambarys, bañgą, bañdimai ~ bañdymai, krañtas, mañkyt ~ manyti, sañdelis ~ sandėlys, vañgeriškė ~ vangiarỹkštė „vingyariškė”, ańtkapis, ańtpečiai ~ antpečiai, beñgi < beñtgi.

6. Egyes tulajdonnevekben, például: patámsis ~ Patámsis (családnév, valószínűleg máshonnan került a nyelvjárásba), samantónis ~ Samantónys (falu), mančiū̃nai ~ Mančiūšėnai (falu).

7. Nem litván eredetű szavakban, például: ambulatorijoje „rendelő”, anglas „angol”, bankas „bank”, dakūmentas „dokumentum”, fundámentas „alapítvány”. Az ilyen eredetű szavakban a nyelvjárási am, an a köznyelvi (lk) hangsúlytalan om, on hangoknak is megfelel, például: kambáinas ~ kombáinas, kampúotas ~ kompótas, kantúora ~ kontorà.

A másodlagos eredetű am, an, em, en szó belseji előfordulásáról lásd § 49, szóvégi előfordulásáról lásd §§ 72, 73.

Másodlagos eredetű vegyes diftongusok

§ 49. A szótagok számának csökkenésekor, amikor két szomszédos szótag hangjai egyetlen szótaggá olvadnak össze, új vegyes diftongusok keletkeznek. E diftongusok első tagja a nyelvjárásban lehet: a, e (a köznyelvi a, e és hangsúlytalan o, uo; ė, ie megfelelői), i, u (a köznyelvi hangsúlytalan i, y; u, ū megfelelői), ī, ū (a köznyelvi hangsúlyos i, y; u, ū megfelelői), ė, o (a köznyelvi hangsúlyos ė, o megfelelői); második tagjuk pedig az l, m, n, r mássalhangzó (a köznyelvben ugyanezeknek a hangoknak felelnek meg).

A másodlagos eredetű vegyes diftongusok ritkák a szó tövében. Csak a következő esetekben fordulnak elő gyakrabban:

1. Az összetett szavak első tagjában, amelyeknek nincs kötőhangzójuk, például: žalmaŕge ~ žalmar̃gė, dvárpanis ~ dvárponis, plongalỹs ~ plongalỹs, stargalỹs ~ storgalỹs, dañkepė ~ duonkepė, žemdi̇̀rbis ~ žemdirbys, žémuogė || žėnuogė „szamóca”, šėmpjėvės ~ šienpjovys, vem̃plaũkis ~ vienplaukis, venmaŕškinis ~ vienmarškinis, ventuŕtis ~ vienturtis, tópermaikės ~ pópermaikės, dektindaris, žvirdabės ~ žvyrduobės, šūnmazgis, šūnkelis, vidūrnakis, sūŕmaišelis ~ sūrmaišelis, raudónligė ~ raudonligė.

²¹ A keleti aukštájai nyelvjárások brenda, krenta, skrenda alakjai brenda, krenta, skrenda az irodalmi nyelvbe is bekerültek. Vö. J. Jablonskis, Rinktiniai raštai, 1, 264, Vilnius, 1957.

24

2. A szóvégi magánhangzók vagy kettőshangzók kiesése vagy elhagyása után, pl.: áns < ánas „ő”, adgal || adgãl ~ atgal, ìr < yra, vidur, dėl ~ dėl (proklízisben), vėl, kòl, lìk šòl ~ lig šiol, šiñden < šiandieną, ūñtan „Antanai”, stàsiul „Stasiuli”.

3. Ha a szó belsejéből kiesik egy magánhangzó (főként i), pl.: kėlnes < kėlinės, šulnìs < šulinys, dvìlika < dvylika, keturiòlika < keturiolika (további példákért lásd a § 79-et).

A szó tövében a másodlagos eredetű vegyes kettőshangzók — függetlenül attól, milyen hangsúlyuk volt az őket alkotó szótagoknak — többnyire cirkumflex hangsúllyal hangzanak. Csak azoknak a hangsúlyos kettőshangzóknak, amelyeknek első eleme ė vagy o, nem hallható világosan a hangsúlya (ezért ezekben az esetekben mindenütt a középső hangsúly jelét írjuk).

Az i, u, Ik első elemeknek megfelelő hosszúság — akár į, ū, akár ỹ, ū̃ felel meg nekik — azonos, pl.: šùngrìbis ~ šungrybis, sùrmaišelis ~ sūrmaišelis (a kettőshangzók elemeinek hosszúságáról lásd még a § 20-at).

A szóvégi, másodlagos eredetű vegyes kettőshangzókról lásd a §§ 71—73-at.

3. Hármashangzók

§ 50. A szó tövében ritkák a hármashangzók; csak a következő esetekben fordulnak elő:

1. Szóösszetétel, a szóvég lekopása vagy magánhangzó-kiesés miatt, amikor a szomszédos szótagok ie, uo kettőshangzói és l, m, n, r, j mássalhangzói egyetlen szótaggá olvadnak össze, pl.: pet’žiem ~ peržiem, pieṁburnis ~ pienburnis, šieṁpjovė ~ šienpjovė, kaž-dien ~ kasdien, šuolpalaikis, venuòlka < vienuòlika, venuòlktas < vienuòl iktas, duònkepė ~ duonkepė, tuòj < tuojau.

2. Az ien hármashangzó a likti, migti igék n-t tartalmazó jelen idejű alakjaiban fordul elő, pl.: liẽnku „maradok”, liẽnki „maradsz”, liẽnka „marad”; užmiẽnga „elalszik”, už-miẽga, užmiẽngam „elalszunk”.

3. A nem litván eredetű szavakban az uol, uom, uon, uor hármashangzók az ol, om, on, or kettőshangzókból alakultak ki, miután a rövid o a nyelvjárásban uo-vá vált (vö. § 41b), pl.: può lka ~ pòlka, pòmpa ~ pòmpa, frùontas ~ fròntas, nuòrma ~ nòrma.

Hasonló módon a litván szavakban is kialakultak hármashangzók: (ìki) kùol < (iki) kòl, (ìiki) tùol < (iki) tòl.

A nyelvjárásban a hármashangzók mindig hangsúlyosak; a hangsúlytalan hármashangzók kettőshangzókká válnak, pl. papergalìs ~ popiergalys (vö. még § 49).

A hármashangzók egyes elemeinek hosszúságáról lásd a § 20c-t.

A szóvégi hármashangzókról lásd a § 74-et.

4. A tő magánhangzó-váltakozása

§ 51. A nyelvjárásban ugyanazok a tőmagánhangzó-váltakozási sorok vannak, mint az Ik.-ban. Néhány példa:

1. e-sor (e-ė-i-ī-a-o):

ber̃, ber̃alas, bir̃dė ~ peregetni, bar̃styti ~ szétszórni;

brendì, brìšti, bridė ~ brydė, brastù;

drėbì ~ hány, drėbė ~ hányni, dripì ~ morzsolni, drabstì ~ szétszórni, dròblis ~

dròblius;

gėna ~ gėna, gìnti „(a teheneket) kihajtani”, ganì ~ ganyti, naktigònė ~ naktigonė;

mėna, užmìnti, manì ~ gondolni, išmanė ~ értelem;

25

měšti, měti ~ mėtyti, sůmatas ~ sąmatas; nėšti, nėščiai ~ nėščiai || nãščiai ~ nėščiai; tverti, tveriu ~ tveriu, tverė ~ tvėrė, tvārstyti ~ tvārstyti, tvorà ~ tvorą; vėšti ~ vėžti, pravėžda, važinė́ti.

2. i sor (i-ī-ie-ei-ai):

dīkti ~ dygti, diẽgas, daigìn­ti; gyvas ~ gyvas, atsigeivėlai ~ atsigeivėlėti, gaĩs, gaivdìti; knìšti, knìšlįs ~ knyslys, knáisė ~ knąsioti; likė, lienku „maradok“, laikì ~ laikyti, palaikis; miti̇̀ni, mintà, metelìs ~ metėlys „metelis“, maitìnti; sijė ~ sijà, atãsėję || atãseje „satosaja“, pásaitas; šnìkti ~ snigti, šniẽgas, šnegelóti ~ sniegelióti, snaigelóti ~ snaigelioti „szitál a hó“.

3. u sor (u-ū-uo-au-o):

blūvōti ~ bliúvoti, blãut ~ bliáuti, blovóti ~ bliovoti; gniužt, gniũšte, gniãužti ~ gniužti, gniūžte, gniaužti; klūpì, klūpėt ~ klūpčioti, klãuptis; lūkterė́t, lūkterė́ti, lū́kuruot ~ lūkterėti, lūkuriuoti, laũki; lūpì, lū́obas, laupì ~ laupyti; usnū́sti ~ užsnūsti, snūda ~ snūdą, snaũsė; stū́buras ~ stūburas „tuskó, kivágott fa maradványa“, stabrìs ~ stuobrys || stuobris „tuskó; ügyetlen ember“.

III. A szóvégi vokalizmus

1. Magánhangzók

a

§ 52. A nyelvjárásban a szóvégi régi rövid a más hangokká változott (lásd § 53). Csak a névmásokban maradt meg: anàs, katràs, viskàs.

A nyelvjárásban ma előforduló szóvégi a (mindig rövid) a következő eredetű:

1. Régi hosszú, cirkumflexes (hangsúlyos és hangsúlytalan) a. Az ikes igealakokban ennek ugyanilyen eredetű rövid a felel meg, például: lazdà, galvà, šakà, gerà, visà; dúona, píeva, šlóta, stórą.

2. Régi hosszú, hangsúlytalan cirkumflexes a. A nyelvjárási a az ikes igealakokban hangsúlytalan o-nak felel meg, például: laũka ~ laũko, stãla ~ stãlo, mãža ~ mãžo; lãzdas ~ lãzdo, siẽnas ~ sienos, stóras ~ stóras; áuga ~ áugo, áugdava ~ áugdavo, būva ~ būvo, dára ~ dáro.

A régi cirkumflexes és akut ā szóvégi rövidülése nem egyszerre ment végbe.

A régi ā o magánhangzóvá alakulása (§§ 32, 55) azt mutatja, hogy az átalakulás idején a nyelvjárásban csak a hangsúlyos (cirkumflexes és akut) szótagtőbeli ā és a hangsúlyos, akut szóvégi ā őrizte meg hosszúságát. Minden más régi ā (a hangsúlytalan szótagtőbeli és szóvégi, valamint a hangsúlyos cirkumflexes szóvégi) már megrövidült, ezért az említett változás (o magánhangzóvá) nem érintette.

26

A rövid szóvégi a, amely jelenleg minden litván nyelvjárásban megtalálható a régi hangsúlytalan és hangsúlyos, kezdőhangsúlyos ā helyén, szintén azt mutatja, hogy megrövidülése korábbi, mint a hangsúlytalan, mellékhangsúlyos ā megrövidülése, amely csak a žemaitiai és az északi aukštaitiai nyelvjárásokban közös. Emellett egyes északi kelet-aukštaitiai nyelvjárásokban a hangsúlytalan, mellékhangsúlyos ā még most sem rövidült meg teljesen, hanem félhosszúként ejtik, például: (egyes szám birtokos) atóla ~ atólo, várga ~ várgo, (egyes szám birtokos, többes szám alanyeset) ãdatos ~ ãdatos, rūnka.s ~ rankos (Debeikiai, Kamajai, Karsakiškis...).

3. A régi ē-ből, amely l után állt, vö. § 54.

4. A hangsúlytalan szóvégi tőbeli uo-ból. Ez az a lk a uo-nak felel meg, például: rėma ~ rėmuo, rátasi ~ rátuose, šódasi ~ šóduose.

α

§ 53. a) A nyelvjárási α, amely a lk rövid a vagy e hangnak felel meg, a következő:

1. A régi rövid a helyén, amely kemény mássalhangzó után állt, például: (nyílt végződésben) áuga, ãuna, būna ~ būna, dirba, dúoda, kìla, nẽša; (ne)gẽra, kãršta, šálta; (zárt végződésben) áidamas ~ eidamas, ártas, báltas, dárbas, kárštas, laũkas, pìrmas, vìenas.

2. A többes szám tárgyeseti végződésében a következők helyén:

1) a < ā, amely kemény mássalhangzók után állt, például: (hangsúlytalan) báltas, gálvas, geltónas, póras, várnas; (hangsúlyos) geràs, kasàs, kitàs, runkàs ~ rankas, šakàs, visàs.

2) e < ē, amely l után állt, például: (hangsúlytalan) didelàs ~ didelės, žólas ~ žolės; (hangsúlyos) kalès ~ kalės, kaulès ~ kiaulės, varlàs ~ varlės.

A redukált (mennyiségileg és minőségileg redukált) a (α) kialakulása kétségtelenül a szóvégződés megrövidülésének eredménye²². A Rapt α-nak a rövid a-ból meglehetősen régen kellett kialakulnia — még a mellékhangsúlyos (hangsúlytalan) és a kezdőhangsúlyos (hangsúlytalan és hangsúlyos) ā szóvégi megrövidülése, vagyis az előtt, hogy a nyelvjárásban rövid a-vá váltak (§ 52). Ellenkező esetben az utóbbi a is, amely az említett régi ā-ból származik, α-vá vált volna²³.

A többes szám tárgyeseti alakjaiban az α feltehetőleg ugyanakkor alakult ki, mint a régi rövid a-ból származó α. Miután nagyon régen kiesett az említett alakok végződéséből a tautoszillabikus n²⁴, a megmaradt korábbi kettőshangzó első eleme, az ã, láthatóan szintén meglehetősen korán megrövidült (még a régi -ā megrövidülése előtt). Ugyanilyen régi lehetett a többes szám tárgyeseti végződésének ē-je > ē is, amely a megkeményedett l után a nyelvjárásban szintén α-vá alakult (vö. még § 64).

b) A nyelvjárásban redukált α magánhangzó a hangsúlytalan (régi vagy a hangsúly visszahúzódása következtében hangsúlytalanná vált) szóvégi u helyén is előfordul, ha kemény mássalhangzó után áll. Az u > α azonban nem olyan szabályosan váltakozik, mint a rövid a. Az α-t leggyakrabban zárt végződésben ejtik

²² A végződés megrövidüléséről más aukštaitiai nyelvjárásokban lásd Vl. Grinaveckis, Galūnių trumpėjimas lietuvių kalbos tarmėse, PIMD, 8, 100 tt. (1959).

²³ A būti ige jelen idejének III. személyű alakját a nyelvjárásban leggyakrabban végső a nélkül ejtik: ãir (tagadó alakja nẽr), de rövidítetlenül is mondják: ẽira ~ yra (nẽra ~ nėra). Az a itt nem vált α-vá, feltehetőleg azért, mert az alak régi főnévnek tekinthető, amelynek szintén végső ã-ja volt (vö. Endzelynas, GF, § 334).

²⁴ Vö.: K. Širvydas többes szám tárgyeset wisas PS I 4₉, weislingas PS I 48₅ és egyes szám eszközhatározói plunksnu PS I 106₃, nasztu PS I 52₁₁; a debeikiaii, obeliaii és más nyelvjárások többes szám tárgyeseti runkas ~ rankas és egyes szám eszközhatározói runku ~ rankų alakjai. Továbbá vö.: Endzelynas, GF, § 212; Endzelīns, Gr, § 256.

27

a nyelvjárási u helyett < ū, pl.: lietas ~ lietus, rūkštas ~ rūgštus, sūras ~ sūrus, sūnas ~ sūnūs, tuṙgas ~ turgus, žmogas ~ žmogus (|| lietus, sūrus, vö. § 65); ritkábban más eredetű nyelvjárási u helyett is előfordul (< ū, ūo stb.), pl.: saldas ~ saldūs, gražūs ~ gražūs, (többes szám tárgyeset) pūodas ~ pūodis, sūnas ~ sūnus.

A nyelvjárási a sorsa a meglágyult mássalhangzók és a j után, lásd § 63.

e

§ 54. A nyelvjárásban csak rövid szóvégi e van. A régi rövid e fennmaradására azonban nincs megbízható példa (az egyes számú megszólító eset -e végződéséről lásd § 64).

A mai szóvégi e eredete:

1. A régi hangsúlytalan ē-ből. Ez a nyelvjárási e nyílt és zárt szóvégen is áll, és a köznyelvi hangsúlytalan ė-nek felel meg, pl.: kārve ~ kārvė, lāpe ~ lāpė, medine ~ medinė; āre ~ ārė, kāse ~ kāsė, māte ~ mātė, sāke ~ sākė; (egyes számú birtokos, többes számú alanyeset) kārves ~ kārvės, lāpes ~ lāpės, žēmes ~ žēmės, medines ~ medinės.

A megkeményedett l után (§ 84) ez a nyelvjárási e > a, pl.: sāula ~ sāulė, kēla ~ kēlė; sāulas ~ sāulės.

A hangsúlytalan ē megrövidülése (amely más északi aukštait nyelvjárásokra is jellemző) kétségtelenül egy időben ment végbe a hangsúlytalan, cirkumflex ā szóvégi megrövidülésével (§ 52).

A Raptban, akárcsak sok más litván nyelvjárásban, az -e < -ē lekopott az igék (minden mód- és időbeli) többes szám első és második személyű alakjainak végéről, pl.: tūrim, turėjom ~ turėjome, turėdavom ~ turėdavome, turėsim, turėkim, turėtumen ~ turėtumėme; tūvit, turėjēt ~ turėjote, turėdavāt ~ turėdavote, turėsi̇t, turėkit, turėtumet ~ turėtumėte.

A többes szám második személyű alakok végén álló lágy t²⁵ azt mutatja, hogy az utána következő e csak viszonylag nem régen esett ki a nyelvjárásból. Ezt a régi írásos emlékek is bizonyítják. Például az 1605-ös anonim katekizmusban és K. Sirvydas „Punktuose sakymų” című művében még túlsúlyban vannak a többes szám első és második személyű, szóvégi e-vel ellátott alakjai: tūrime KA 27₁₂,₁₄, pramineme KA 11₇, bīsi̇me KA 53₂₈, daritume PS I 6₁₁, dirbome PS I 17₅, pirksime PS II 78₃, klausikime PS I 83₁₇, daritumi̇me PS II 182₃; žinote PS I 1₁₅, Sedesite PS I 5₅, Astrokite PS I 6₂₈, ne imtumite PS II 6₂₇. Ugyanezekben az írásokban azonban már előfordulnak az említett igealakok e nélkül a -e nélkül is, pl.: norim PS I 85₂₉, nesimokiem PS I 17₁₀; pasiputet PS I 279₂₉, nepažinot PS II 109₁₇.

2. A hangsúlytalan ie kettőshangzóból. Ez a nyelvjárási e a köznyelvi hangsúlytalan ie-nek felel meg, pl.: diṙpses ~ dirbsies, kārstises ~ karstysies, mōkises ~ mokysies.

3. Az előrehúzódott nyelvjárási a-ból (< á, a régi hangsúlytalan cirkumflex ā, a hangsúlytalan uo) létrejött e-ről lásd § 75.

ē, ė, o

§ 55. A szóvégi ē, o a régi, hangsúlyos, cirkumflexus ē, ā hangokból származik. A standard litván nyelvben az azonos eredetű, hangsúlyos ė, o hangoknak felelnek meg, például:

gẹsmē ~ giesmė, katē, žēvē ~ žievė; dabēs ~ duobės, katēs, žēvēs ~ žievės;

²⁵Az egyes szám első személyű alakokban a -m-et a nyelvjárásban keményen ejtik.

28

anõ, kakõ ~ kokiõ, takõ ~ tokiõ; barzdõs, galvõs, lazdõs, mažõs, naujõs.

A megkeményedett l után (§ 84) az ė > e-vé vált, például: kalė ~ kalė, žalė ~ žolė; kalės ~ kalės, žalės ~ žolės. A szó végén, akárcsak a tőben (§ 32), a régi hangsúlyos ė-nek az rapt hatására még az l megkeményedése előtt szűkülnie kellett; különben az l után itt ma nem e-t, hanem más hangot ejtenének²⁶.

i, ī

§ 56. A nyelvjárási į (rövid), amely a régi rövid i-ből ered, a szó nyílt és zárt végén fordul elő, és az azonos eredetű standard litván i-nek felel meg, például: aštì ~ ešti, nieštì ~ niežtì gālì, stōvì, tūri; (egyes szám alanyeset) akìs, ausìs, naktìs, vagìs.

A szó nyílt végéről a régi rövid i néha kiesett, például: šiom < šiuomi, tuom < tuomi, manim < manimi, medum < medumi. (Vö.: savim PS I 93₂₅, sunum PS I 24₁₂, 74₂, žmogum PS I 10₂₉, 19₁, 54₁₁, a sunumi PS I 150₁₂,₁₅, žmogumi PS I 156₃.)

§ 57. A nyelvjárási i (rövid), amely ī-ből ered, a standard litván nyelvben az azonos eredetű i-nek felel meg, például: martì, patì, gražì, platì (vö. Tverečius gražì, plačì, brungìja „drága“); (többes szám tárgyeset) akìs, ausìs, pìrìs²⁷.

A szókezdő hangsúlyú -ī megrövidülése feltehetően az -ā megrövidülésével egy időben történt (§ 52).

§ 58. A nyelvjárási i, ī, amelyek cirkumflexus ī-ből származnak. Az ilyen eredetű i (rövid) a standard litván nyelvben i-nek vagy hangsúlytalan y-nak felel meg, az ī (hosszú) pedig hangsúlyos y-nak. Ezek az i, ī hangok a következőkben fordulnak elő:

1. Az īa-tövű főnevek egyes számú alanyesetében, például: brėdis, miežis, žodis; arklys ~ arkys, dagys ~ dagys, gaidės ~ gaidys²⁸.

2. Az ī-tövű főnevek többes számú alanyesetében, például: akìs ~ ākys, širdìs ~ širdys, pìrtìs ~ pìrtys²⁹.

§ 59. A nyelvjárási i, ī, amelyek a standard litván i-nek felelnek meg, a cirkumflexus in kettőshangzóból származnak, a tautoszillabikus n eltűnése után (§ 86). Az ebből eredő i (rövid) hangsúlytalan, az ī (hosszú; ritkán fordul elő) pedig csak hangsúlyos, például: ākì ~ ākì, dūntì ~ dantì, pìrtì ~ pìrtì, vãgì ~ vãgì; kakõ ~ kokį „milyet”, takõ ~ tokį „olyat”.

§ 60. A helyhatározói alakok szókezdő hangsúlyú -ēn végződéséből keletkezett i. A nyelvjárási -i a standard litván nyelvben ugyanabból a -ēn-ből eredő -e-nek felel meg, például: laukì ~ laukė, miškì ~ miškė, sōdì ~ sodė, šieni ~ šiene, šieni ~ šienė. A nyelvjárásban a szóvégi tautoszillabikus n kiesése előtt-

²⁶Vö.: a svedasiškiai nyelvjárásban kalõ ~ kalė, pelõ ~ pelė, pelõs ~ pelės, pamylõs ~ pamylės; a raguvìškiai nyelvjárásban pelõ ~ pelė, žulõ ~ žolė; žulõs ~ žolės (a szó közepén hangsúlyos e-vel párhuzamosan: lėkti ~ lėkti); vö.: V. Valunta, i. m., 37; E. Žvirblytė, Raguvos tarmė, diplomamunka (kézirat), 18, Vilniaus valstybinio V. Kapsuko v. universiteto IFF Lietuvių kalbos katedra, 1954.

²⁷A litván i-tövű főnevek többes számú tárgyeseti -is végződésének eredetéről vö. Endzelīnas, GF, § 236.

²⁸A litván īa-tövű főnevek egyes számú alanyeseti -is, -ys végződéseinek eredetéről bővebben lásd: Endzelīnas, GF, § 194 (a megadott szakirodalommal); J. Kazlauskas, I-linksniavimo daiktavardžių perėjimas į io-linksniavimą, UMD, 26, 41 skk. (1958).

²⁹A litván i-tövű főnevek többes számú alanyeseti -ys végződésének eredetéről (rapt > -is) lásd még: Endzelīnas, GF, § 223; Endzelīns, Gr, § 281; J. Kazlauskas, i. m., 42.

29

tását (§ 86) az első elem -ė > -ī (-ėn > -in)³⁰. Ez a hangsúlytalan és hangsúlyos -ī jóval korábban megrövidült, mint az -ī, amely a cirkumflexus hangsúlyú, hangsúlytalan -in-ből keletkezett (az -ėn kettőshangzó első elemének megrövidülése minden litván nyelvjárásban közös).

Ennek a régi -ėn-nek az l utáni sorsáról vö. § 85.

Az -i < -ėn magánhangzó kiesett az összes névmási végződésű főnévi névmás egyes számú helyhatározói alakjából, például: baltam, geram, mažam, devintam, pinktam ~ penktame, kal’em ~ kokiame, pačėm ~ pačiame, šitam, artam, stovinčėm ~ stovinčiame. (Vö.: kuriami PS I 4₂₆, 13₆, 18₃, 51₁₅, kokiamy PS I 42₁₇, szawyntami PS I 43₁₈, tami PS I 57₁₆,₁₉, táni KA 48₂₄.)

§ 61. A cirkumflexus hangsúlyú en-ből keletkezett i, amelynek első eleme az n eltűnése előtt i-vé változott (-en > -in). Ez az i az lk-ben az azonos eredetű hangsúlytalan ę-nek felel meg, például: kàrvi ~ kárvę, ląpi ~ ląpę, medìni ~ medinę, žėmi ~ žemę; būzi ~ būvę, dávi ~ dāvę, dirbi ~ dirbę; mátis ~ mátęs, sákis ~ sákęs, turėjis ~ turėjęs.

A szóvégi, cirkumflexus hangsúlyú en l utáni sorsáról lásd § 85.

§ 62. A hangsúlyos szótagú ie kettőshangzóból keletkezett i. Ez a nyelvjárási i, amelynek az lk-ben az azonos eredetű i felel meg, a következő helyeken fordul elő:

1. Nyitott szóvégen:

a főnevek többes számú alanyesetének névmási végződése, például: balti, jauni, geri, kiti, matiti ~ matyti, parvešti ~ parvežti, žalgami ~ valgomi;

a jelen és a jövő idő egyes szám második személyű alakjai, például: neši, peši, šnekėsi, suksi, turėsi, veši.

Azokat az eseteket, amikor az ie nyitott szóvégen nem változott i-vé, lásd § 68.

2. Zárt szóvégen az igék visszaható alakjai:

főnévi igenév, például: dairìtis ~ dairytis, dirbtis ~ dirbtis, glaustis, praustis;

A felszólító mód egyes szám második személye, például: gulki s, kėlkis, pilkis, sėskis.

A nyílt (azaz visszaható partikula nélküli) főnévi igenév és a felszólító mód egyes szám második személyének végződéséből a mássalhangzó után kiesett a magánhangzó, például: ari, bauši, derėi, gėri, kàli, mìši, žadėi; aik ~ eik, baik, dirbk ~ dirbk, turėk, vešk, žinok.

Nehéz biztosan megmondani, hogy az említett végződésekből melyik magánhangzó esett ki. Az idősebb nemzedék tagjai a végződésbeli magánhangzó nélküli gyakoribb főnéviigenév-alakok mellett néha még így is mondják: būti ~ būti, dirbti ~ dirbti és gàute (a nyelvjárási -e itt a hangsúlytalan -ie-ből származik), aite ~ eiti, gyvenite ~ gyventie (vö. Širvydas írásaiban a leggyakoribb főnéviigenév-alakok mellett turėt PS I 5₁₀, but PS I 8₂, imkult PS II 17₅ mellett előforduló rasti PS I 34₁₁, II 94₂₂, buti PS I 37₂₅, turėti PS I 47₂₀, pasipustie PS II 184₁₇ alakokat is).

³⁰ A többes számú inessivusi alakok posztpozíciója nem ennyire egyértelmű, mivel a nyelvjárásban az -s- után nemcsak -i, hanem -e is áll, például: miškiuos, šakosė (a nyelvjárási terület nagyobb részén), valamint miškiuose, šakosė (Musninkai és Čiobiškis környékén). Širvydas írásaiban a szabályosan használt egyes számú inessivusi alakok a következők: dzewiaty PS I 43₁₇, giwenimy PS I 43₁₈, mokimy PS I 34₂₂, sudy ’a bíróságon’ PS I 7₃ (csak látszólag véletlenszerűen: augime PS I 195₁₉). Ugyanott azonban a leggyakoribb többes számú inessivusi alakok ezek: linksmbėse, nem pedig žsakose PS I 7₁₁, runkose PS I 27₂₆, úiose PS I 28₂₃, namuose PS I 32₁₄, purwuose PS I 36₁₃, karčiuose és szaluose vandensė PS I 187₃, tumšibėse PS II 96₃₀, iose PS II 97₁, kuriose PS II 99₂₉; a ritkábbak pedig: kuriosa PS II 94₂₆, dienuosa ’a napokban’ PS II 95₂₇, žadži osa ’a szavakban’ PS II 149₁₆, piktibėsa PS II 168₃, kitosa wietosa PS II 202₁; kuriosy PS II 94₂₂, laukuosa PS II 94₁₉, reykałuosy (ezt követi: wisokitos) PS II 96₂₇. Továbbá vö.: Endzelynas, GF, § 190; Endzelīns, Gr, § 234 (a megadott szakirodalommal).

30

A felszólító mód egyes szám második személyének nyílt végződésében megmaradt magánhangzó egyáltalán nem hallható.

§ 63. a) Az i a palatalizált mássalhangzók vagy a j után, a következők helyén áll:

1) a régi rövid a, például: (nyílt végződésben) gėri ~ gėria, jōji ~ jōja, kōši ~ kōšia, lieji ~ lieja, šlāpi ~ šlāpia, žāli ~ žalia; (zárt végződésben) naujis ~ naujas, šlāpis ~ šlāpias, vējis ~ vėjas, žālis ~ žalias;

2) a többes számú tárgyesetbeli a (< ān), például: (hangsúlytalan) kōjis ~ kōjas, sāujis ~ sāujas, švīežis ~ šviežias; (hangsúlyos) gražis ~ gražias, marčis ~ marčias, vadžis ~ vadžias, žālis ~ žalias.

Ennek a nyelvjárási i-nek a kialakulása feltehetőleg összefügg a szóvégi rövid a α-vá válásával (§ 53). A rövid a fúvott α-vá alakulva, amely nagyon hasonlít az orosz nyelv röviden ejtett középső ы hangzójához, a palatalizált mássalhangzók és a j után csak elülső i-vé válhatott³¹.

A audži ~ audžia, kinči ~ kenčia, lūdži ~ lūdžia ’kísér’, žūdži ~ žydžia ’virágzik’, laidži ~ leidžia, medži ~ medžia, spaudži ~ spaudžia, svėči ~ svečia, trėči ~ trečia szavak kiejtése arra enged következtetni, hogy a rövid a > α-vá, majd a palatalizált mássalhangzók és a j után i-vé alakult, még a *dj, *tj kapcsolatok dzs, č affrikátákká válása után (az affrikáták kialakulásának koráról lásd § 82d).

b) A palatalizált mássalhangzók és a j után a hangsúlytalan nyelvjárási u többnyire i-vé alakult, például: gōjis ~ gōjus, križis ~ kryžius, rōjis ~ rojus, sūkčis ~ sūkčius; (egyes számú tárgyeset) gōji ~ gōjų, križi ~ kryžių, sūkči ~ sūkčių, marči ~ marčią, sūpi ~ sūpą, valdži ~ valdžią; (többes számú tárgyeset) kviečis ~ kviečius, pievėjis ~ pievėjus, suvėjis ~ suvejus; de: (többes számú birtokos eset) križų ~ kryžių, sūkčų ~ sūkčių, kōjų ~ kōjų, sāujų ~ sāujų. A hangsúlyos nyelvjárási u ebben az esetben többnyire változatlan marad, például: naujūs, svēčūs ~ svečius, de néha így is mondják: medžis ~ medžius, žālis ~ žalius.

Az i kialakulása bizonyos esetekben a szóvégi redukcióval is magyarázható (vö. § 53). Amint azonban a példákból láttuk, a nyelvjárásban az i nemcsak a régi rövid u helyén áll, hanem igen gyakran más eredetű u-ból is kialakult. Ebben szerepe lehet annak is, hogy az u a palatalizált mássalhangzók és a j után különösen hajlamos az elöl képzésre³².

§ 64. A rövid e helyén kialakult i az ē-tövű főnevek többes számú tárgyeseti alakjaiban fordul elő (e formák régi -ēs > -es végződéséről vö. § 53a), például: (hangsúlytalan) drōbis ~ drōbes, kārvis ~ kārves, žievīs ~ žieves; (hangsúlyos) katīs ~ katēs, medinīs ~ medinēs, senesnīs ~ senesnēs, virvīs ~ virvēs, žemīs ~ žemēs.

Nincsenek teljesen megbízható példák arra, hogy a nyelvjárási i a régi rövid e helyén is állna. Csak az egyes számú megszólító eset alakjai említhetők: dievī, tēvī, zaikī. Ha az utóbbi alakok kialakulása nem függ össze a morfológiával, akkor a mellettük előforduló egyes számú megszólító alakokat, vaikė, vīre ~ vyre, újonnan, nemrégiben a nyelvjárásba visszakerültnek kell tekintenünk. Hozzátehető még, hogy az ē-tövű főnevek egyes számú megszólító alakjai is kétfélék a nyelvjárásban: kārvī || kārve (l után: vārla || vārla).

³¹ Az orosz ы lágy mássalhangzó után szintén u-vá (=i) válik; vö. P. И. Аванесов, Фонетика современного русского литературного языка, § 41, Москва, 1956.

³² Ez a jelenség néhány más keleti aukštaitis nyelvjárásra is jellemző (Ramygalos, Raguvos, Panevėžio stb.); vö.: Būga, RR, 2, 25—26; J. Šukys, Miežiškių tarmės vokalizmo bruožai, LKK, 2, 155, 160 (1959); E. Žvirblytė, min., veik., 22. Továbbá vö. § 76.

31

u, ū

§ 65. A szóvégi u rövid és hosszú. Eredete többféle:

1. Az ősi rövid u-ból. A nyelvjárásban, akárcsak az lk-ban, hangsúlyos és hangsúlytalan helyzetben is rövid, pl.: alùs, medùs, gardùs, gražùs, rajùs, balsù, gilù; lietùs, žmogùs, sòtus, šviesù.

2. Az ősi ū-ból. Az ilyen eredetű u a nyelvjárásban hangsúlytalan helyzetben rövid; az lk-ban ū felel meg neki, pl. pietùs ~ pietūs, baisùs ~ baisūs, rãmus ~ rãmūs, sãldus ~ sãldūs³³.

3. Az im emelkedő lejtésű kettőshangzóból, a tautoszillabikus n kiesése után (§ 86). Ez a nyelvjárási u rövid (hangsúlytalan) és hosszú (hangsúlyos). Az lk-ban mindig hosszú u-nak (= ū) felel meg, pl.: (rövid) ālu ~ ālų, mēdu ~ medų, sāldu ~ sāldų; kọ́ju ~ kojų, vīru ~ vyrų, jūsu ~ jūsų; ārtu ~ artų, nėštu ~ nėštų; (hosszú) galū ~ galvų, sunū ~ sunų, varlū ~ varlių, balū ~ baltų.

4. Az emelkedő lejtésű kettőshangzókból:

1) az an-ból, amelynek első eleme az u kiesése előtt u-vá vált (-an > -un). Az ilyen eredetű u a nyelvjárásban többnyire rövid (hangsúlytalan), hosszú (hangsúlyos) ritkán fordul elő. Az lk-ban mindig ą-nak felel meg, pl.: lãzdų ~ lãzdą, mažų ~ mažą, šãku ~ šaką, gėrų ~ gėrą; kãku ~ kokią „milyet”, tãkū ~ tokią „olyat”.

2) az en-ből, amely z után állt, pl.: didelù ~ didelę, žõlu ~ žolę (lásd még § 85).

5. A tvirtrapradis uo kettőshangzóból. Az ilyen eredetű u a nyelvjárásban, akárcsak az lk-ban, mindig rövid. A következő helyzetekben fordul elő:

1) nyílt szóvégen az egyes számú eszközhatározó eset, valamint a jelen és jövő idő egyes szám első személyű alakjai, pl.: gerù, mažù, medžù ~ medžiu, pačù ~ pačiu, ratù (lásd még § 68); gulù ~ guliu, nešù, sukù, vedù; nešù ~ nešiu, suksù ~ suksiu, vežù ~ vešiu.

2) zárt szóvégen a többes szám tárgyesetében, pl.: gerùs, kálnus, pačiùs ~ pačius, piõdus, važiuojemus ~ važiuojamus (lásd még § 68).

A nyelvjárási u helyett a kemény mássalhangzók után néha α-t ejtenek (§ 53b), a palatalizált mássalhangzók és a j után pedig i-t (§ 63b).

2. Kettőshangzók

Diftongusok

ai, au, ei

§ 66. A szó végén a ai, au, ei diftongusok épségben csak hangsúlyos helyzetben maradtak meg, például:

(egyes számú dativus) anái, gerái, jaunái, kitái, mažái; buvũi, gerai, laukai, senais, vaikais (lásd még § 75);

pušáu ~ pusiau, táu; buvaĩ, daraĩ, mataĩ, paklaũs, vidaũs;

darėĩ, mateĩ, sukeĩ, vedėĩ, vežėĩ.

A megkeményedett l után az ei diftongus >ai-vá válik; vö. § 84.

A hangsúlytalan régi ai, au, ei diftongusok a nyelvjárásban más diftongusokká változtak (§ 67).

³³A litván nyelv u-tövű főneveinek többes számú nominativusi -ūs végződése (rapt > -us) eredetéről lásd Endzelynas, GF, § 249.

32

ai, au, ii, iu

§ 67. a) A szóvégi, hangsúlytalan ai, au a kemény mássalhangzók után a nyelvjárásban ai, au diftongusokká alakultak, pl.:

gálvai ~ gálvai, lázdai ~ lázdai; áugai ~ áugai, dírbai ~ dirbai, dirbdavai ~ dirbdavai; rãtais ~ rãtais, vírais ~ vyrais; ródais ~ ródais; dirbau ~ dirbau, šókau ~ šókau, válgau ~ válgau; mókaus ~ mókaus, sẽdau ~ sẽdaus.

A régi szóvégi ai, au diftongusok hasonló átalakulását (vagy akár monoftongizálódását) a keleti és középső aukštaitis nyelvjárások nagy részében is megfigyelhetjük. Ez az átalakulás, úgy tűnik, meglehetősen régen kezdődött³⁴, és kétségtelenül összefügg a hangsúlytalan (más nyelvjárásokban pedig a hangsúlyos cirkumflex) végződések rövidülésével, gyengébb ejtésével (redukciójával). Vö. még § 53.

A rapt nyelvjárásban diftongussá ai változik a másodlagos eredetű, szóvégi hangsúlytalan ai is, pl.:

1) -ai < -ai, amely a végződés rövidülésével keletkezett: dírvai (< dirvai < *dirvãje) ~ dirvoje, lóvai ~ lóvoj, runkai ~ rankoj; šitai (< šitai < *šitãji) ~ šitoj;

2) -ai < -ai < -ei (< -ei vagy -ėi), a megkeményedett l mássalhangzó után keletkezett (§ 84): kėlai ~ kėlei, (egyes szám dat.) kaulai ~ kiaulei, sáulai ~ saulei, žólai ~ žolei; (egyes szám loc.) ėglai ~ ėglei, mélai ~ mėlei, sáulai ~ sáulėj.

A felsorolt eseteken kívül a szó végén előfordul még az ai, amely ui (ui) eredetű, pl.: maĩšai ~ maišui, mėdai ~ medui, námąi ~ namui, sūnai ~ sūnui, vaikai ~ vaikui, vírai ~ vyrui, žmõgai ~ žmogui. Igaz, ez az egyes szám dativusi végződés azonosnak tűnhet a Debeikiai nyelvjárás ugyanilyen esetű -ai végződésével is (pl. tam vyrai), amelynek eredete egyelőre nem teljesen világos³⁵. A rapt nyelvjárásban azonban más esetekben is a hangsúlytalan és a hangsúlyos cirkumflex -ui (ui) > -ai-vá alakul, vö.: paskai ~ paskui, turgai < turguį < turguje, vidai < vidui < viduje, viršai < viršui < viršuje. Ez arra enged következtetni, hogy az egyes szám dativusi -ai végződés is az -ui. végződésből keletkezett (redukció útján).

A főnevek o-tövű ragozásának egyes számú instrumentalis alakjaiban szereplő hangsúlytalan és hangsúlyos cirkumflex -ai valószínűleg szintén az -ui végződésből keletkezett³⁶ (pl.: gerai „jóval”, gálvai „fejjel”, lazdai „bottal”).

b) A rapt nyelvjárásban a szóvégi ai, au, ui diftongusok első tagjai redukált α-vá alakulva a palatalizált mássalhangzók és a j után elöl képzetté is váltak: itt α helyett i jelent meg (vö. még § 63). Következésképpen ahol a kemény mássalhangzók után -ai és -au áll, ott a palatalizált mássalhangzók és a j után ugyanazokban az esetekben -ii és -iu diftongusok vannak, pl.:

1) -ii és -iu a régi, hangsúlytalan -ai és -au végződésből:

(egyes szám dat.) kóji ~ kójai, marčii ~ marčiai, valdžii ~ valdžiai; (többes szám nom.) gelãžinii ~ geležiniai, peļii ~ peļiai, žódžii ~ žódžiai; (többes szám instr.) mediniñs ~ mediniais, pj evej iñs ~ piovėjais;

³⁴ Például M. Daukša szóvégi ai-jának kettős írásmódja (ai vagy ei) arra enged következtetni, hogy saját nyelvjárásában nem tiszta ai-t és nem is ei-t hallott, hanem ai-t vagy ei-t. Vö. APh, 4, 18 (1933).

³⁵ Plg. K. Būga, Tauta ir žodis, 1, 417—418, Kaunas (1923); Z. Zinkevičius, a(ō)-kamienių daiktavardžių vienaskaitos naudininkas, UMD, 5, 190—191 (1955); Otrębski, GrJ L, 3, § 17.

³⁶ Az utóbbi diftongus említett végződésben való eredetéről lásd K. Morkūnas, Įvardžiuotinių būdvardžių liekanos rytų aukštaičių pietinėje tarmėje, MADA, 2 (7), 198 tt. (1959).

3. Kalbotyros klausimai, III

33

(egyes szám, megszólító eset) sūkčių ~ sūkčiau, suvėjų ~ siuvėjau; gražių ~ graužiau, įdžių ~ įdžiau; plovių ~ ploviau, ródžių ~ ródžiau, turėjų ~ turėjau;

2) -i másodlagos eredetű -ai-ból: (egyes szám, helyhatározói eset) kójių ~ kójoj, sáujių ~ sáujo;

3) -i az eredetibb és az újonnan keletkezett hangsúlytalan, illetve hangsúlyos, cirkumflexus -ui-ból: (egyes szám, részeshatározói eset) árklių ~ árkliui, jáučių ~ jáučiui, krýžių ~ krýžiui, pjovėjų ~ piovėjui, sūkčių ~ sūkčiui; (egyes szám, helyhatározói eset) ámžių ~ ámžiui, pěčių ~ pěčiui; pagrečių ~ pagrečiui.

A szóvégi -i kettőshangzóvá alakult, és a hangsúlytalan, régi és másodlagos eredetű -ei is (kivéve, ha ez az -ei l után áll; vö. e bekezdés a) pontjával), pl.: pjōvį ~ piovėj, ródį ~ ródei, sėmis ~ sėmeis; (egyes szám, részeshatározói eset) kåtį ~ káteį, kárvį ~ kárvei, sénį ~ sėnei; (egyes szám, helyhatározói eset) kóšį ~ kóšėj, purvynį ~ purvynėj, žémį ~ žémėj.

A -i, végű, io (ia)-, ē-, i-tövű főnevek egyes számú eszközhatározói végződéséről lásd MADA, 2 (7), 198 tt. (1959). Az egyes számú helyhatározó -i ~ -yj alakjáról lásd § 82b.

ie, uo

§ 68. A szó nyílt végén épen megőrződött ie, uo kettőshangzók a anas (mutató névmás), jis, katras, koks, nė joks, šioks, tas, toks névmások hangsúlyos végződésében fordulnak elő, pl.: (többes szám, alanyeset) anie, jies, katrìes, kakìes ~ kokie, niekiẽ ~ nė jokiẽ, šėkiẽ ~ šiokie, tiẽ, takiẽ ~ tokie; (egyes szám, eszközhatározói eset) anuo, juo, katruo, kokiuo ~ kokiuõ, niekuõ ~ nė jokiũ, šėkuo ~ šiokiuõ, tuo, takuo ~ tokiuõ.

Ezenkívül az uo kettőshangzó a mássalhangzótövű főnevek egyes számú alanyesetének hangsúlyos végződésében is megőrződött, pl.: akmuo, piemuo, ruduo, sesuo. Minden más esetben a szó nyílt végén a hangsúlytalan és hangsúlyos ie, uo kettőshangzók monoftongizálódtak, vö. §§ 52₄, 62, 65₅.

A szó zárt végén a hangsúlyos ie kettőshangzó mindig épen megőrződik, pl.: kerpìes, kitìes, nešìes, pra usìes, vedìes, vesìes; (egyes szám, birtokos eset) naktìes, pìrtìes, seserìes, ugnìes; jaunìeji. Az uo kettőshangzó változatlanul csak hangsúlyos helyzetben marad meg:

1) a visszaható igék végződésében, pl.: dedùos, nešùos, nešùos „nešiuos”, vedùos, vešùos „vešiuos”, és

2) a anas, jis, katras, koks, nė joks, šioks, tas, toks, visokas névmások többes számú tárgyesetében, pl.: anuõs, juõs, katruõs, kokiuõs ~ kokiuõs, niekuõs ~ nė jokiũs, šėkuõs ~ šiokiuõs, tuõs, takiuõs ~ tokiuõs, visakiuõs ~ visokiõs.

Más esetekben a szó zárt végén az ie, uo szintén monoftongizálódott, vö. §§ 52₄, 54₂, 62, 65₅.

ui (ui̯)

§ 69. Žodžio gale, kaip ir kamiene, dvibalsis ui labai retas. Tarmėje jis pasitaiko tik kirčiuotas tvir tapradis, pvz.: venùì vienas „vienui vienas“, (vns. įnag.) jūì < jāj < jājā, katruì < katrāj < katrājā.

A szó végén álló, hangsúlytalan, illetve hangsúlyos, tőhangsúlyos ui sorsáról lásd § 67.

éi, ėi, oi

§ 70. A nyelvjárásban az ē-, (i)o-tövű főnevek egyes számú lokatívuszának végződése megrövidül, így új kettőshangzók keletkeznek: éi (l ēi > ēi), oi, pl.: varškėi ~ varškei (< varškėje), žėvėi ~ žievėi, skylėi ~ skylėi, žalėi ~ žolėi (vö. még § 82); anōi ~ anoj (< anojè), galvōi ~ galvoj, gražōi ~ gražioj, naujōi ~ naujoj.

34

Az oi kettőshangzó még előfordul egy-két nőnemű névmás egyes számú nominativuszi alakjában, pl.: anõj ~ anój (< anóji) „az a; mutató névmás”, katrõj ~ katrój „melyik (nőnemű)“.

A ėi, ęi, oi kettőshangzók a nyelvjárásban kizárólag hangsúlyosak. E másodlagos eredetű kettőshangzók sorsa a szóvégi hangsúlytalan helyzetben: lásd § 67.

Vegyes kettőshangzók

§ 71. A szóvégi régi vegyes kettőshangzók többnyire felbomlottak, második elemük kiesett (vö. § 86). A ma előforduló szóvégi vegyes kettőshangzók nagyrészt másodlagos eredetűek. Kialakulásuk oka rendszerint a szóvégi magánhangzók vagy kettőshangzók eltűnése volt. A magánhangzó (vagy kettőshangzó) kiesése után az utolsó szótag megmaradt mássalhangzója az utolsó előtti szótag magánhangzójához kapcsolódott, és így új kettőshangzók keletkeztek. Ezért a nyelvjárásban ma előforduló szóvégi vegyes kettőshangzók első eleme többnyire a tővégi a, ą, e, ė, ę, i, o, u magánhangzók egyike, második elemük pedig az m vagy n mássalhangzó.

§ 72. Az m második tagú vegyes kettőshangzók a főnevek egyes számú részes és helyhatározói esetében, a többes számú (=kettes számú) részes és eszközhatározói esetében, valamint az igék többes szám első személyében fordulnak elő.

a) -am (lk atitinka -am-, nekirčiuotą -om- ir nekirčiuotą -ėm-, einantį po l; dar plg. § 75):

nekünk, fehérnek; annak ~ annál, öregnek ~ öregnél; írtunk, gyerekeknek; őrölünk ~ őröltünk, szénnek ~ szénnel; csinálunk ~ csinálunk, dolgozunk ~ dolgoztunk, dolgoztunk ~ dolgoztunk; hatalmasnak ~ hatalmasnak, vetünk ~ vetünk; darálunk ~ darálunk.

b) -am (lk atitinka po kietų priebalsių esantį esamojo laiko dgs. I asmens -am-; plg. § 53): dìrbam ~ dìrbame, dùodam ~ dùodame, mòkam ~ mòkame.

c) -em (lk atitinka nekirčiuotą -ėm-): kárvem ~ kárvėm, lápem ~ lápėm; dàrem ~ dàrėme, màtem ~ màtėme.

d) -ėm, -em (lk atitinka kirčiuotą -ėm): giesmėm ~ giesmėm, kaũem, senesnėm; gerklėm ~ gerklėm, žõlėm ~ žolėm.

e) -im (a köznyelvben -im- felel meg neki, továbbá lágyított mássalhangzók és j után a jelen idő többes szám első személyének -am- végződése; vö. § 63): vasalunk ~ vasaljuk, kötünk ~ kötjük; fekszünk, dolgozunk ~ dolgozunk, mondjuk; szövünk ~ szőjük, befejezzük ~ befejezzük, emelünk ~ emeljük, utazunk ~ utazunk.

f) -om (a köznyelvben a hangsúlyos -om-nak felel meg): lazdõm, naujõm, žãlõm ~ žaliõm.

g) -um (ritka, a köznyelvben -um-nak felel meg): petūm ~ pietūm.

§ 73. Az n második tagú vegyes kettőshangzókat főként csak a főnevek eszközhatározói esete tartalmazza.

a) -an kizárólag hangsúlyos, és a köznyelvi -an-nak felel meg, pl.: anán, baltán, gerán, miškan (vö. még § 75).

b) -an a köznyelvben az alábbiaknak felel meg:

1) mindig hangsúlytalannak, néha pedig hangsúlyosnak is -an, pl.: miẽstan ~ miẽstan, óran ~ óran, sõdan ~ sõdan, stõgan ~ stõgan; darbãñ || darbãñ, lungãñ || lungãñ ~ langãñ, stalãñ || stalãñ;

35

2) hangsúlytalan -on, amely kemény mássalhangzók után áll, pl.: lóvan ~ lóvon, runkan ~ rankon;

3) hangsúlytalan -ėn, amely l után áll, pl.: didžiūlan ~ didžiūlėn, sáulan ~ sáulėn, šeilan ~ šeilėn;

4) -un, amely kemény mássalhangzók után áll, pl.: alan ~ alun, medań ~ medun, turgan ~ turgun. A hangsúlyos -un olykor változatlan marad, pl.: dungūn ~ dangūn, medūn.

c) A -ėn, -ēn, -on a hangsúlyos köznyelvi -ėn, -on-nak felel meg, pl.: katēn, žēvīn ~ žievėn; didelēn ~ didelėn, žalēn ~ žolēn; galvōn, lazdōn, šakōn, valdžōn ~ valdžion.

d) A -in, -īn a köznyelvben az alábbiaknak felel meg:

1) -in, pl.: lavīn ~ lovīn, pirtīn, širdīn;

2) -yn, pl.: artīn³⁷ ~ artyn, gerīn ~ gerýn, žemīn ~ žemýn;

3) hangsúlytalan -ėn, pl.: drōbin ~ dróbėn, ūpin ~ ūpėn, žemin ~ žēmėn;

4) hangsúlytalan -on, amely lágyított mássalhangzók vagy j után áll, pl.: nekōčin ~ niekōčion, sáujin ~ sáujon;

5) -un, amely lágyított mássalhangzók vagy j után áll, pl.: gōjin ~ gōjun, krīžin ~ krýžiun, pėčin ~ pėčiun.

A -in kettőshangzónak szintén vannak minden tőtípusban többes számú illativusi alakjai, például: geruōsin, miškūosin, naujōsin, šakōsin, širdīsīn ~ širdysīn, žemēsīn.

3. Hármas hangkapcsolatok

§ 74. A szó végén bizonyos esetekben az iem, uom hármas hangkapcsolat fordul elő.

Az iem hármas hangkapcsolat a többes számú (= kettős számú) részes eset névmási végződésében található, például: aniēm, baltīem, kitīem, mažīem. A hangsúlytalan -iem > -em lesz, például: geriausiem ~ geriausiem.

Az -uom hármas hangkapcsolat egyes hímnemű névmások egyes számú eszközhatározói esetében fordul elő, például: antōm, katrōm, kokiōm ~ kokiuōm, tokiōm ~ tokiuōm.

IV. A magánhangzók kombinációs hangtörvényei

1. A magánhangzók előrébb képzése

§ 75. A meglágyított mássalhangzók és a j után a hátul képzett magánhangzók mindig előrébb képződnek, például: jáunas, dž̌áuči ~ džiau­ti, pjovė ~ piovė, žóvauti ~ žióvauti, jūdini, juosta, lūnas ~ liūnas. Az előrébb képzett tájnyelvi a néha e magánhangzóként hangzik. Az e hang tisztábban hallható a következő esetekben:

1) nyílt szótagban, különböző eredetű rövid hangsúlyos és hangsúlytalan a helyén (vö. §§ 21—23, 52), például: ievai ~ javai, sáuje ~ sáuja, pradžė ~ pradžia, žinė ~ žinia; jodinēt ~ jodinėti, žepḷinēt ~ žioplinėti, kėle ~ kelio, nauje ~ naujo, grāžes ~ gražios, sáujes ~ saujos, turėjes ~ turėjos; ještēla ~ juostėlė, āpjese ~ āpjuosė, vartēles ~ vartėliuose;

37 A nyelvjárásban ezeknek a határozószóknak a másodlagos eredetű -īn kettőshangzóját cirkumflex hangsúllyal ejtik.

36

2) az ai, am, an kettőshangzók helyett (a hangsúlyos, emelkedő-eső intonációjú kettőshangzók és a hangsúlytalan am első tagjának helyén), például:

arklě̃ ~ arkliai, geně̃ ~ geniai, naujě̃ ~ naujai; arklės ~ arkliais, naujė̃s ~ naujais, švarẽs ~ švariais³⁸; medž’nėm ~ mediniam(e), naujě̃m ~ naujamė; dvăsem ~ dvasiom, săujem ~ saujom, sėdėjėm ~ sėdėjome; gražě̃n ~ gražian, naujě̃n ~ naujan, švarẽn ~ švarian.

A nyelvjárás hosszú, elöl képzetté vált a hangja nem alakul e magánhangzóvá (ilyen a-t a nyílt, hangsúlyos, emelkedő-eső intonációjú szótag és a hangsúlyos, emelkedő intonációjú kettőshangzók tartalmaznak); ebben az esetben kiejtése hasonló a köznyelvihez, például: jăvs, (egyes számú eszközhatározói eset) brungĭai ~ brangiai, naujăm, takăm ~ tokiam. Így ejtik az au kettőshangzó elöl képzetté vált első tagját is, például: šaudai ~ šiaudai, šăuras ~ siauras, ganiău ~ ganiau, jăura, kăuras ~ kiauras.

A szóvégi régi rövid a > ė-ről lásd a § 63a-t.

§ 76. Az elöl képzetté vált, hangsúlytalan u helyett a nyelvjárásban gyakran i magánhangzó jelenik meg, például: bliūd̃t ~ bliūvoti, bliūdžiukas ~ bliūdžiukas „kis tál”, čipinė̃t ~ čiupinėti, čižinė̃t ~ čiūžinėti, džīvesei ~ džiuvesiai, Jir̃dnis ~ Jurdōnys „falu”, maņčišėnai ~ Mančiūšenai „falu”, siūbōt ~ siūbuoti, siūlėlis ~ siūlelis, siuntinė̃t ~ siuntinėti, siuvėjs ~ siuvėjas, šīndien < šiundien (vö. Širvydas: Šiān diena PS II 99₃) < šiandiena, šniūrelis ~ šniurėlis, žiūrė̃t ~ žiūrėti. Vö. még a 63b. §-t (a hivatkozott szakirodalommal).

2. Az e magánhangzó nyíltabbá válása

§ 77. A nyelvjárás e hangja nem egyformán nyílt. Egyes esetekben zártabb, más esetekben nyíltabban, az a magánhangzó árnyalatával ejtik, vö.:

1. metì, metei, melù ~ mielių, sėdė́i ~ sėdėti, senù ~ senių, vieniem ~ vieniem; kėli ~ kėlia, mėte ~ mėte, sėnem ~ seniam, žėme ~ žėme, žėmen ~ žėmėm, (jst.) pěšt, vėšt, vėžt ~ vežti; beržėlis, kelminas ~ kelmynas, mērki ~ merkia, pėiki ~ peikia, veidas, pėrkel, velì;

2. metù ~ metų, melēm ~ mielėm, sedòm ~ sėdòm, senù ~ senų, venām ~ vienām; mėta ~ mėta, sēnu ~ seną, žėmas ~ žemas, vėzdamas ~ vėsdamas, vėžk ~ vežk; beržai ~ beržai, kelmas ~ kelmas, pērka ~ perka, pērkraut ~ perkrauti, (su)veltas ~ (su)veltàs.

A példák azt mutatják, hogy az e hang zártabb, ha elöl képzett (vagy elöl képzetté vált) magánhangzó, illetve lágy mássalhangzó előtt áll (az 1. esetekben), és nyíltabb, ha hátul képzett magánhangzó vagy kemény mássalhangzó előtt áll (a 2. esetekben). Eszerint az e magánhangzóra a utána következő

³⁸ Megjegyzendő, hogy K. Širvydas, többnyire a helyesírás fonetikai elvét követve, a lágyított mássalhangzó és a j után a -ai végződést legtöbbször (-i)ei formában írja, például: žodžiey PS I 1₉, seney PS I 3₁₈, kurtiniey PS I 32₈, numerielei PS I 32₈, plačiey PS I 42₃₀, padėiey PS I 28₂₉, kursitioiey PS I 28₃₀, siun ditioiey PS I 29₁, turėiey PS I 25₅, weiey PS I 50₅, žodžieys PS I 18₁₇, pačieys PS I 18₁₈, punčieys PS I 39₁₁, brungieys PS I 45₁₅, (egyes számú eszközhatározói eset) kuriey PS I 14₂₃, pačiey PS I 169₂, bažničiey PS I 287₁₈, és csak jóval ritkábban (-)ai formában, például: ne priderunczay PS I 43₇, dušay PS I 247₇, pinkłays PS II 230₁₅, weias PS I 280₈, didžays PS I 301₄. Egyéb esetekben Širvydas helyesírásában a lágyított mássalhangzó és j után többnyire (i)a szerepel, vö.: gvayskčoja PS I 32₁, persekioja PS II 140₁, Kokia PS II 140₉, (egyes számú helyhatározói eset) kuriami PS I 4₂₆, kokiamy PS I 42₁₇, (egyes számú eszközhatározói eset) ku nomasiam PS II 182₂₁, turinčiam PS II 141₅, és csak ritkán fordul elő e, például: nužengėi „alászállót” PS II 70₂₅.

37

követő hangok (regresszív hasonulás megy végbe). Arról azonban, hogy mi hat az e-re — magánhangzó vagy mássalhangzó —, nem egységesek a vélemények³⁹. Rapt bizonyos példái arra engednek következtetni, hogy erre a magánhangzóra a magánhangzó és a mássalhangzó is hatással lehet, vö.: bė akies ~ be akies, neartas ~ neártas, ne ãžeras ~ ne ėžeras; kęps ~ kėps, pęš ~ pėš.

Az e magánhangzó nyíltsága a nyelvjárásban hosszúságától is függ. A rövid e (vejeliũkas ~ vėjeliukas, vėlniai ~ velniai) láthatólag kissé zártabb, a hosszú e (vejelis ~ vėjėlis, vėlnis ~ vėlniais) pedig nyíltabb; ugyanígy a rövid e (kepù ~ kepù, kelmù ~ kelmù) zártabb, a hosszú e (kėpą ~ kėpą, kelmù ~ kėlmą) pedig nyíltabb.

A kelet-aukštaitiai nyelvjárásaiban az e magánhangzó bizonyos esetekben történő nyíltabbá válása meglehetősen régi jelenség. Erre a magánhangzónak a régi írásokban használt írásmódja enged következtetni; vö. K. Širvydas: daug giaro PS I 222₂, wisa siara PS I 172₂₆, Mięlas PS II 14₁₂, miatu „évek” PS II 70₃₁, siamu „öreg” PS II 70₂₈, šiasztu „hatodik” PS I 317₁₀₉, užkialdamas PS II 131₄₀.

A nyelvjárásban megkeményedett mássalhangzó hatásáról az utána következő e magánhangzóra lásd §§ 84,90.

3. Magánhangzók összevonása és kiesése

(Kontrakció és elízió)

§ 78. a) Összetett és prefixummal képzett szavakban, visszaható alakokban, illetve egy mássalhangzó szó belsejéből való kiesésekor két magánhangzó kerülhet egymás mellé. A szomszédos szótagoknak ezt a két magánhangzóját a nyelvjárásban néha egyetlen magánhangzóvá vagy kettőshangzóvá vonják össze, pl.:

(a-e > o, e-ī > ē) pȯžėre ~ požėrė (< paėžerė); nėr(a) (< ne-yra), nebėr(a) (< ne-be-yra);

(a-i > ai, e-i > ei) atãima (< atà-ima), pàima (< pà-ima); nėima (< nė-ima)⁴¹;

(i-a > ie) apsìeve ~ apsievė (< ap-si-avė), apsėvìmas ~ apsievimas (< ap-si-avimas) „lábeli, lábbeli”, nusìeve ~ nusievė (< nu-si-avė)⁴²;

(ē-jī > ei, a-jī > ai, a-(v)i > ai) kalėjmas (< kalė-jimas); klãjmas (< klā-ji-mas > lk klojimas), ačlãjmas (< atšla-(v)imas).

b) Ha két szomszédos szótag magánhangzói (vagy egy magánhangzó és egy kettőshangzó) kerülnek egymás mellé, az egyik néha elhagyható, pl.: neparinétas ~ neaparimėtos, nep-laidži ~ neaplėidžia, nėpkìnte ~ neàpkentė, neteis ~ neateis, netlàida ~ neatlėido,

³⁹ Vö. E. Grinaveckienė, Minivos upyno tarmės fonetika, LKK, 1, 159 kk. (1957).

⁴⁰ Širvydas azonban az ia-t (néha még az ea-t is, pl. Petras PS II 186₁₁) és az e-t szigorúan nem meghatározott esetekben és következetlenül írja; vö. még: žiame PS I 31₃, nužiamintas PS I 304₁₀, atmiatis PS II 67₁₉, didiasnio PS II 73₂₀, giwianimu PS II 76₄, diagina PS II 76₂₀, pianì PS II 80₁₂, žodialo PS II 158₄, miayly „szerelmet” PS II 170₃, 183₂₆, prakìayktas PS II 76₁₀, piarpìszis PS II 188₂₂, niandri „egyes számú eszközhatározói eset” PS II 199₂₀, lampomis PS I 227₂₉, pirenkamia PS II 172₄, ir gieląži PS I 183₁₃, žiemes PS I 65₁₆, didesno PS I 57₂₅, giwianimu PS I 65₃, degunty PS I 20₂₅, peni PS II 80₁₄, žodelo PS I 371₀, meyly PS I 52₉, 58₂₀, 349₈, kieykia PS II 142₁₀, perkalbet PS II 16₄, iż nendres PS II 99₈, semkite PS I 214₁₃, apdengęs PS II 182₂₀. A „Punktuose sakymų” ia betűsora főként a hosszú (hangsúlyos) e-t jelöli. Emellett úgy tűnik, hogy az e helyett használt ia gyakrabban fordul elő a „Punktų” második részében.

⁴¹ A nyelvjárásban a múlt idő egyszeri alakjai, például atãėmių ~ atãėmiau, atãėmėji ~ atãėmei…, pàėme ~ pàėmė, nėėme ~ nėėmė mellett gyakran használatosak az atãėmių, atãėmį…, pàime, nėime alakok is.

⁴² A nusìeve mintájára a nyelvjárásban feltehetőleg a nūjėve ~ nujevė „levette a lábbelijét” alak is létrejött.

38

nẽtvežė ~ neatvežė, nešù (< ne-ešù), neĩna (< ne-eĩna), nebẽina (< ne-be-eĩna), nė̃jo (< ne-ẽjo), neušẽjo ~ neužšẽjo „nem jöttek ki egymással, veszekedtek“, apsẽiti ~ apsieiti, apsiaũti ~ apsiauti (< ap-si-aũti), nusiaũti ~ nusiauti (<nu-si-aũti).

c) Nem mindig lehet tudni, hogy a magánhangzók összevonódtak-e, vagy a magánhangzó kiesett; vö. még: žvairãkis (<žvaĩra-ãkis), babaũšis (<boba-aũsis), nãũ (<ne-jaũ), nãũgi (<ne-jaũgi), nepaĩna (< ne-pa-eĩna), pasił̃t (<pa-si-ılgti), pasilsẽti (< pa-si-ilsėti > lk pasilsėti), pasĩmti (< pa-si-ı̄mti). Vagyis a magánhangzók összevonódása és kiesése bizonyos esetekben nagyon szorosan összefügg egymással⁴³.

4. Magánhangzók kiesése

(Szinkópa)

§ 79. a) A nyelvjárásban leggyakrabban a rövid, hangsúlytalan i szó belsejéből való kiesése fordul elő, pl.:

1. Akárcsak a köznyelvben, a következő szavakban: kẽlnes ~ kẽlnės (< kelinės), vẽlnis ~ vẽlnìas (vö.: welinas PS I 14₃₂, welinas PS II 47₁₃, wėlino DK 13₂₁, 14₁₁ és welno KA 13₃₂, wėlno KA 14₁₂).

2. A következő szavakban: dešnẽ, dešnìs ~ dešnys (vö. köznyelvi: dešinė, dešinys), šil̃ma (vö. köznyelvi šil̃mą), šulnìs ~ šulnys (vö. köznyelvi šulnys), amẽrka, amẽrkõnas (vö. köznyelvi: Amerika, amerikõnas).

3. A számnevekben: veniuolka ~ vienuólka, veniuólktas ~ vienuólktas, dvỹlika ~ dvýlika, dvỹliktas ~ dvýliktas… deviniólka ~ devyniólka, deviniólktas ~ devyniólktas (vö.: Dvylika PS I 104₁₇, septiniólika PS I 226₁₄ és dvỹlika KA 24₃,₁₅; köznyelvi: vienuólika, vienuóliktas…).

4. Az -inykas, -ė képzőben (=köznyelvi -ininkas, -ė), pl.: liūdinykas ~ liūdynykas (< liūdynykas), mȧtnikas ~ mȧtnykas (< mȧtinykas), gỉrinikas ~ gỉrnykas (<giri-nykas), mėšnikas ~ mėšnykas (< mėsinikas), ležūnnikas ~ ležūvnykas (< liežūvinikas). Néha az említett szavakat i-vel is ejtik, pl. liūdinykas ~ liūdynykas. Az -inykas képzőben az i megmarad, ha kiesésével kettőnél több mássalhangzóból álló csoport jönne létre, pl.: kȧltinik as ~ kaltinykas, rȧštinik as ~ raštinykas, kampi-nykas ~ kampinykas, dȧržinik as ~ daržinykas, bár a sekundinikas ~ sekundnykas (a sekundinikas mellett), vȧlundnikas ~ valandnykas (a vȧlundinikas mellett) „órakijelző“ alak is előfordul. A nyelvjárásban az i ilyen kiesését az m, n, valamint g, k mássalhangzók után sem figyelték meg, vö.: niuomnikas ~ nuominykas, dainnikas ~ daininykas (a malūnikas ~ malūnykas alakról lásd § 102), valākinikas ~ valākinykas.

Az -inykas képzőből való i-kiesés régiségét néhány helynév is mutatja, pl.: mūšnikai ~ Mušnykai (< *Mūsinikai) „köznyelvi Mūsininkai“, ūpnikai ~ Ūpnykai (< *Ūpinikai) „köznyelvi Ūpninkai“, uličnikai ~ Ulýčnykai (< *Uličinikai) „Pabaiskas környékének faluja“, pasadnikai ~ Pasodnykai (< *Pasodinikai) „Gelvonai környékének faluja“, továbbá a régi írásos emlékek is, vö.: priešzniko KA 53₃, liežuvnikay PS I 82₁₁

⁴³ Hasonló jelenség más nyelvjárásokban is van (vö. E. Grinaveckienė, i. m., 163). Úgy tűnik, ezért nem véletlen, hogy ugyanazokat a példákat egyes nyelvészek néha a magánhangzók összevonásának, mások pedig a magánhangzók kiesésének eseteiként említik (vö.: Endzelīnas, GF, § 34; Ot-rebski, GrJL, 1, § 360).

39

(vö.: priešininko DK 53₂₃, priešininkas PS I 5₃₁, priešininkay PS I 14₄, priešininkus PS II 222₃₀).

5. A visszaható névmási partikula (-si-) révén, pl.: nešdáudą < ne-si-dúoda, nušinės < nu-si-nėš, pastráuk < pa-si-tráuk.

b) Más magánhangzók szóközépi kiesése meglehetősen ritka jelenség, csak egy-egy szóban fordul elő, pl.: kėtrės < keturios, kėtris < keturis, keturias, keterėdešims < keturiasdešims (de: keturi, keturių ~ keturių, keturìem…).

5. Magánhangzók kiesése, betoldása és hozzáadása

§ 80. A magánhangzók kiesésének, betoldásának és hozzáadásának esetei a nyelvjárásban ritkák; többnyire nem litván eredetű szavakban fordulnak elő.

a) Kiesés: šàikvōt ~ šeikvoti „elhasználni”, kardi̇̀jōnas „harmonika”, lėkštrika, lėkštrika „elektromosság”, lementōris ~ lementorius „elementárium”, ná-ližas „analízis”, raštuōt „letartóztatni”, raštoni̇̀as „letartóztatott”, rápnikas (|| arápnikas) „korbács”, tōminė ~ tōminė „atomenergia”, tamabìlis „automobil”.

b) Betoldás: šìretas || šìratas || šáratas „srapnel”, gimnāžije „gimnázium”, giminàštika „gimnasztika”, páletas „kabát”.

c) Hozzáadás: uzbōnas (vö. fehérorosz звон) „csizmadiakés”.

Mássalhangzórendszer

I. Eredet és kiejtés

1. Mássalhangzók

b, d, g, k, m, p, r, s, š, t, v, z, ž

§ 81. A nyelvjárás b, d, g, k, m, p, r, s, š, t, v, z, ž mássalhangzóinak eredete azonos (és a kiejtésük is ugyanolyan, lásd § 14), mint a nekik megfelelő lk mássalhangzóké, például: burnà, dúodu, gãlas, kótas, márgas, putà, rõges ~ rõgės, sãmanas ~ sãmanos, šáltas, tùrfas, vãkaras, žùlinì, žãgaras.

j

§ 82. a) A nyelvjárás j hangjának eredete azonos (és a kiejtése is ugyanolyan, lásd § 14), mint az lk j hangjáé, például: jáumas, jáura, júodas.

b) A nyelvjárásban a j eltűnt: 1. Az lk-hoz hasonlóan mássalhangzók között és elöl képzett magánhangzók előtt, például: (jelen idő, egyes szám 1. személy, 2. személy) glaudì, kelì, sùntì ~ siunti, verki̇̀, (múlt idő, egyes szám 1. személy, 2. személy) glaudėi, sùntei ~ siuntei, verkėi, (többes szám alanyeset) šlapi̇̀, žali̇̀, (eszközhatározói eset) šlapiēm, žaliēm. 2. Régi mássalhangzó-kapcsolatokból: gj, kj, lj, mj, nj, rj, sj, šj, vj, zj, žj, amelyek hátul képzett magánhangzók előtt álltak. Amikor kiesett ezekből a kapcsolatokból, a j meglágyította az előtte álló mássalhangzót (vagyis a kapcsolat első elemét), például: rugù ~ rugių, lakù ~ lekìu, žàle ~ žalià, ramiaũ ~ ramiaũ, ganiàũ ~ ganiaũ, šunarei ~ šąnariai, šiauràs ~ šiaũras, šaũdas ~ šiaũdas, daviaũ ~ daviaũ, zurziau ~ zurziau, ōže ~ ožio.

40

3. A hangsúlyos egyes számú helyhatározói végződésekből -ėj(e), -yj(e), például: dabė, žėvė, žalė (|| dabėj, žėvėj, žalėj) < duobėje, žievėje, žolėje; akỹ < akyje, ausĩ < ausyje, pirtì < pirtyje, širdì < širdyje⁴⁴.

c) Sok nyelvjáráshoz hasonlóan a rapt nyelvjárásban a szó tövében megőrződött a b, p ajakhang és a j torlódása a hátul képzett magánhangzók előtt, például: bjaurùs ~ biaurùs, (su)bjūra ~ (su)biūro, pjáuti ~ pjauti, pjáustyti ~ pjaustyti, pjévėjis ~ piovėjas, pjudĩ ~ piudyti, rugpjūtė ~ rugpjūtė, spiáuti ~ spiauti, spjaudalìs ~ spiaudalis, spjaudė ~ spiaudė. A szó végén a j eltűnt a b, p után (előzőleg meglágyítva ezeket a mássalhangzókat), például: drėbù ~ drebù, drebāũ ~ drebiau, lāpù ~ lāpiu, verpù ~ verpiu, verpāũ ~ verpiau.

Az elöl képzett magánhangzó előtt a b utáni j csak a labīn ~ labyn határozószóban ejtődik (valószínűleg a labjau ~ labiau mintájára).

d) A d, t foghang és j torlódása, amely hátul képzett magánhangzók előtt állt, a nyelvjárásban (a lk-hoz hasonlóan) eltűnt, és dž, č affrikátává alakult⁴⁵, például: gaidžẽ ~ gaidžiai, gaidže ~ gaidžio, gaidžiū ~ gaidžiui, gaidžū ~ gaidžių; svečẽ ~ svečiai, sveče ~ svečio, svečiū ~ svečiui, svečū ~ svečių, verčiū ~ verčių, verčāu ~ verčiau, verčĩ ~ verčia.

l

§ 83. A nyelvjárási l ugyanabból a hangforrásból ered, mint a lk-beli, például: láibos, lāpe ~ lāpė, lāšas, lūbas ~ lūbos, lūpa ~ lūpa, lieptas, ligā, liktì.

§ 84. a) A nyelvjárásban a kemény l (amelyet valamivel keményebben ejtenek, mint a lk-ban) nemcsak a hátul képzett magánhangzók, hanem az e (valamint a kettőshangzó első elemeként álló e) és ē előtt is előfordul. A megkeményedett l után álló e, ē magánhangzók a nyelvjárásban a, e hanggá váltak, például: lādas ~ lēdas, lāki ~ lēkia, vėlanas ~ vėlenas, žalāla ~ žolėlė; lāisti ~ lēisti, laidīmas ~ leidimas, didelāi ~ didelēi „didelei”, lik šelāi ~ lig šiolēi „ligi šiolei”; gulēt ~ gulėti, išblēsa ~ išblēso, tilēt ~ tylėti, velēna ~ velēna, žalē ~ žolē.

A nyelvjárásban az l mássalhangzót a következő szavakban is keményen ejtik: gēlbāt ~ gēlbėti, kalbēt ~ kalbėti, silsēt ~ silsėti „pihenni”. Más szavakban ilyen esetekben, azaz amikor nem közvetlenül e, ē előtt áll, az l hasonulás következtében lágyan ejtődik, például: kilpēla ~ kilpėlė, pilnēt ~ pilnėti (vö. még § 89d).

b) A rapt nyelvjárásban az l mássalhangzó e, ē előtt nem keményedik meg a következő esetekben:

1. Hangutánzó szavakban (indulatszókban, az ezekből képzett igékben és más szavakban), például: klēpt, klēpsi, klēptelēje ~ klēptelėjo, klebetiū, lēpī, lēpsi, lēpterēt ~ lēpterėti, lēpsi ~ lēpsyš „lēpsis”, plēkši, plēškēi, plēpēi, plēpīs ~ plēpys, plēpus, plērpt, plērpi ~ plērpia, slēpti, slēpsēi.

⁴⁴ Azt is feltételezik, hogy a nyelvjárásokban az egyes számú helyhatározói akỹ, ausỹ… alakok az akij, ausij formákból jöhettek létre, amelyek j-je az (rövid) į-vel összeolvadva hosszú į-vé (= y) vált. Vö. J. Kazlauskas, Lietuvių kalbos i- kamieno daiktavardžių vienaskaitos įnagininko ir vietininko formų kilmės klausimu, UMD, 26, 66–67 (1958).

⁴⁵ A régi krónikákban és más (idegen nyelven írt) dokumentumokban előforduló litván helynevek alapján arra következtetnek, hogy a *dj, *tj > dž, č változás a XIV. század végén vagy a XV. század elején ment végbe. Ez a változás valószínűleg nem minden litván nyelvjárásban egyidejűleg történt. Úgy tűnik, valamivel korábban Délkelet-Litvániában kezdődött, majd később Litvánia északi-nyugati részén.

41

2. A nyelvjárási e előtt, amely hangsúlytalan ie kettőshangzóból keletkezett, például: lemuõ ~ liemuõ, letãis ~ lietãis, ležùvis ~ liežùvis (vö. még § 29).

3. Azokban a szavakban, amelyek nemrég kerültek a nyelvjárásba, amikor az l keményedésének folyamata már lezárult. Ezek többnyire nem litván eredetű szavak, például: kalãdas ~ kalė̃dos, kalėdóti ~ kalėdóti, kalendõris ~ kalendõrius, klebõnas ~ klebõnas, leñtas ~ leñtas⁴⁶ „lassú”, klė̃ka „ketrec”, blė̃ta || blė̃ka „bádog”, sklė̃pas „pince”; a lágy l a glė̃ža „szétázott föld, sár; híg, ragacsos kása”, klė̃vas, lė̃nda, žal̃szi ~ žalėsiai szavakban is előfordul, amelyek úgy tűnik, régi nyelvjárási szavak is lehetnek.

§ 85. Az l mássalhangzó e, ė előtti megkeményedése, amely más aukštaitis nyelvjárásokra is jellemző⁴⁷, meglehetősen régi jelenség. Az l megkeményedése kezdetének hozzávetőleges meghatározásában a keleti aukštaitis (és dzūk) nyelvjárások egy másik, nem kevésbé fontos fonetikai sajátossága segít: a régi en kettőshangzó in-vé válása.

Amint tudjuk, a régi en kettőshangzó a keleti aukštaitis nyelvjárásokban in-vé vagy en-né alakult (ez utóbbi az en-ből az in-be vezető átmeneti fok); vö. a šventė szó ejtését ezekben a nyelvjárásokban: švĩntė (Gelvonai), švũntė (Svėdasai, Obeliai), švẽntė (Panevėžys, Pakruojis). Az l mássalhangzó után a régi en ugyanezekben a nyelvjárásokban még változatosabb sorsra jutott. Helyén ma több új kettőshangzó is kialakult: in, ɘn, ǝn, un⁴⁸. Az en kettőshangzó l utáni eltérő sorsa attól függött, hogy ezekben a nyelvjárásokban melyik folyamat kezdődött meg előbb: az l mássalhangzó megkeményedése vagy az en kettőshangzó in-vé alakulása.

Azokban a nyelvjárásokban, ahol előbb az en > in változott, az l, miután az i előtt álló helyzetbe került, később már nem keményedhetett meg. Ezért itt ma linta ~ lenta, lingvas ~ lengvas ejtés hallható. Ez a kiejtés minden olyan keleti aukštaitisra jellemző, aki nagyjából a Parovėja — Biržai — Vabalninkas — Subačius — Troškūnai — Kavarskas — Vidiškiai — Širvintos — Kaimynai⁴⁹ vonaltól keletre él. Vagyis ez a terület magában foglalja a puntininkai nyelvjáráscsoport nagy részét (köztük valamennyi keleti dzūkot). Ezeket az aukštaitisokat a lenta > lint(a) ejtés alapján lintininkai-nak nevezhetnénk.

Másként történt ott, ahol az l korábban már megkeményedett. A megkeményedett l után az en kettőshangzó első eleme a-vá alakult (ahogyan az e is l után a-vá válik más esetekben is, például: lesa > lasa, leisti > laisti). Így az lenta, lengvas itt lanta, langvas⁵⁰ alakra változott. Később, amikor megindult a régi an kettőshangzó un-ná alakulása, vele együtt az ejtésében meg nem különböztethető an < en is átalakult. Emiatt egyes keleti aukštaitis nyelvjárásokban a lanta, langvas (< lenta, lengvas) alakból lunt(a), lungvas (ahogyan a runk(a) < ranka) alak keletkezett. Ma így ejtik a puntininkai nyelvjáráscsoport keskeny sávjában, amely az említett lintininkai terület nyugati határától nyugatra fekszik. E terület fontosabb települései: Smilgiai (Biržai járás), Krinčinas, Vabalninkas, Karsakiškis, Raguva, Šiesikai, Ukmergė, Pabaiskas, Gelvonai,

⁴⁶ E szó eredetéről vö. Būga, RR, 2, 105.

⁴⁷ Az l mássalhangzót e, ė előtt csak a nyugati aukštaitisok nem keményítik meg; az összes többi aukštaitis nyelvjárás (a dzūk, a keleti és a középső aukštaitis) ebben az esetben keményen ejti az l hangot.

⁴⁸ Hasonlóképpen kellett történnie a régi em kettőshanggal is, amely l után állt, vö. K. Širvydas: nelýmiby PS I 114₁, nelymti PS I 125₁. Most azonban az említett pozícióban álló em szóval nem minden nyelvjárásban maradtak fenn példák.

⁴⁹ Az l keményítésével kapcsolatos határok megállapításakor főként a litván nyelvatlasz összegyűjtött anyagára támaszkodtunk.

⁵⁰ Így (az an kettőshanggal) ejtik most ezeket a szavakat a közép-aukštaitiaiak, a nyugati dzukok és a Zietela nyelvjárás beszélői, ahol az l mássalhangzó az e, ė előtt keményedik, a régi an, en pedig nem változik un, in.

42

Čiobiškis, Musninkai, Kernavė. lunta-t a déli pantininkai is így mondják (Truskavõs, Ramýgalos, Krekenavõs környéke). Mindezeket a felföldieket, akik lunt(a)-t ejtenek, luntininkai-nak nevezhetjük⁵¹. Területükhöz, ahogyan azt a fentebb felsorolt helynevekből már láttuk, egész Rapt is hozzátartozik.

Az an kettőshangzó, amikor un-ná vált, még egy átmeneti fokozaton is átment — a ɔn kettőshangzón (az első tag szűk, rövid o). Ezt a stádiumot a keleti aukštaitis nyelvjárások egy része napjainkig megőrizte. Így a lanta (< lenta) alakból e nyelvjárások mai lont(a) formája is kialakult (mint a lonk(a)s — < lankas). Az ilyen kiejtésű keleti aukštaitisok, akiket lontininkainak nevezhetünk, a pontininkai terület egészén és a pantininkai terület északi részén élnek.

Amint említettük, néhol a régi en helyén, amely l után állt, még a bɫn kettőshangzó is előfordul. Ennek a kettőshangzónak az eredete láthatólag nem ilyen egyértelmű. Nem származhatott közvetlenül az in-ből (< en), mert az in előtti l később nem keményedett volna meg. Ezt mutatják a lindo, linguori, linkimas szavak is, amelyekben az in előtti l valamennyi keleti aukštaitis nyelvjárásban lágyan hangzik. Ezért egyes nyelvészeknek az az állítása is, hogy azokban a nyelvjárásokban, amelyekben lɪnta hallható, előbb en > in lett, majd az l megkeményedett, láthatólag nem egészen helytálló, ráadásul érthetetlen. A bɫnta azonban nem keletkezhetett sem a lanta, sem a lunta alakból, mert ilyen változásra sincs példánk. Tehát a régi en helyén álló bɫn-nek más úton kellett kialakulnia.

Lehetséges, hogy egyes aukštaitis nyelvjárásokban, még az l megkeményedésének kezdete előtt, az en kettőshangzó első tagja már zártabbá vált, vagyis en > ęn lett. Például a šventė, žengti szavakat akkor itt šventė, žęngti alakban ejtették. Amikor ideért az l előtti e, ė megkeményedésének hulláma, a lenta (< lenta), lengvas (< lengvas) alakot itt lenta (lęnta), lęngvas (lęngvas) formában kezdték ejteni. Ezekben a nyelvjárásokban azonban az en később in-né változott, vagyis a šventė, žengti > švinti, žingti lett. A kemény l után hátul képzetté vált első ę tagnak (= ę) e további folyamat (az en in-né válása) során szintén hátsó képzésű i-vé kellett válnia (= bɫ).

A linta, lunta és lonta alakok használatának izoglosszái többé-kevésbé világosak, azt a területet azonban, ahol lɪnta hangzik el, jelenleg nem tudjuk pontosan körülhatárolni. A rendelkezésünkre álló nyelvjárási anyag arra utal, hogy a lɪnta most leginkább csak más alakok mellett fordul elő: a linta mellett (például Dieveniškės, Adutiškis környékén és másutt), illetve a lunta mellett (például a rapt területén Musninkai, Čiobiškis, Pabaiskas környékén és másutt). Lehetséges, hogy régebben a lɪnta használatának izoglosszája is világosabban kirajzolódott, később azonban ezt az alakot kiszorította a már említett linta és lunta. Például K. Širvydo műveiben többnyire ezeket találjuk: nenusitynks PS I 10₁₇, lynktumes PS I 6₁₀, ne nusilynkiau PS I 24₂₄, aplinkis PS I 84₃, pralynkia PS I 138₁₃, nulink PS I 218₁₅, pralynktas PS I 327₁₄, nusilynkia PS II 12₂₄, nusilinimo PS II 90₁₄, pralynkt PS II 92₅, lyngwa PS I 51₂₀, lyngways PS I 52₂₈, tingwu PS I 243₉, lyngwesniu PS I 277₂₃, lyngwa PS II 36₁, lynciugas PS I 38₂₀, lyriciugays PS I 39₁₀, 127₂₉, lyničugais PS II 70₂₁. Csak ritkábban fordul elő: pralynkia PS I 185₃₁, lyncingu PS I 38₁₀, linciugays PS I 11₁₆, linčiugay PS II 160₅, stanksti PS II 179₁₅, prylankk PS II 171₁₉, pasilankie PS II 183₁₆,

⁵¹ Hozzáfűzhetjük, hogy a luntininkaiak is olykor in-t mondanak a régi en helyett, amely l után állt. Például területük északi részén (a lett határtól csaknem Ukmergėig) többnyire linkt ~ lenkti hallható. Ennek az igének ilyen ejtéséért azonban egy másik ige, a linkti is felelős lehet. Hasonlóan keveredik e két ige a rapt területén is, csak itt a lunkšt < lenkti alak alapján, a linkti helyett lunkšti hangzik el (vö.: prikrovė vežimą — net ašys lunkšta „megrakta a szekeret — még a tengelyek is meghajlanak”).

43

luncīgays PS I 374₁₉. Úgy tűnik, hogy Širvydas írásainak ez utóbbi alakjait vagy sajtóhibáknak tekinthetjük, vagy más nyelvjárásokból átvett formáknak.

Mostanában azonban, amint már említettük, a lbnta leginkább csak változatként fordul elő, ráadásul gyakrabban azokon a helyeken, ahol a lintininkaiak a luntininkaiakkal vagy a nyugati dzsukokkal határosak. Ez arra enged következtetni, hogy ez az alak (legalábbis néhol) az általunk fent megadottól eltérő eredetű is lehet. Például az említett nyelvjárások határvidékén a lbnta később, a lunta vagy lanta és a linta alak kontaminációjával keletkezhetett (az első alakok megkeményedett l-je + az utolsó alak in kettőshangzója in).

Röviden áttekintve, hogyan hangzik az l a régi en kettőshangzó előtt, térjünk vissza az l megkeményedésének korára.

A más nyelveken írt régi dokumentumokba bekerült litván tulajdonnevekből látjuk, hogy a vegyes kettőshangzók am, an, em, en már a 14. század közepe táján um, un, im, in alakra változtak egyes keleti nyelvjárásokban. Maga e változás kezdete valószínűleg még korábbi időkre nyúlik vissza. Továbbá úgy vélik, hogy mind az említett kettőshangzók átalakulása, mind a l mássalhangzó megkeményedése keleten kezdődött, majd nyugat felé terjedt. Mivel pedig a legkeletibb litván nyelvjárások ma lenta helyett linta-t ejtenek, az l mássalhangzó megkeményedésének valamivel később kellett kezdődnie, mint az am, an, em, en > um, un, im, in kettőshangzók átalakulásának. E két jelenség kezdete között azonban nem telhetett el hosszú idő, mert a hullám, amely az aukštaitis nyelvjárások más csoportjait, nevezetesen a luntininkaiakat és a lontininkaiakat elérte, előbb az l megkeményedését hozta magával, és csak később kezdődött meg ezekben a nyelvjárásokban az említett vegyes kettőshangzók átalakulása.

A tőben azonban így történt, a szó végén viszont másképpen is alakulhatott. Például a régi egyes számú tárgyeset *saulen (> lk saulę) helyett ezt várnánk: a lintininkaiak területén saulį alakot (az n kieséséről lásd a § 86-ot), a luntininkaiaknál saulu-t, a lontininkaiaknál pedig saulo-t. A valóságban azonban ez nem mindig így van. A lintininkaiak és az északi luntininkaiak, akik a puntininkai területen, a lett határtól hozzávetőleg Ukmergėig élnek, ma többnyire saulb alakot mondanak; a lontininkaiak és a pantininkai területen élő luntininkaiak pedig saulę-t. A luntininkaiak déli részének fennmaradó területén, amelyet szinte teljes egészében a rapt foglal el, az egyes számú tárgyeset saulu.

Nézzük meg, miként keletkezhetett a linta és a lunta mellett a saulb, a lonta és lunta — saule pedig miként. Fonetikailag ezek az alakok a következőképpen fejlődhettek. A régi tárgyeset *saulen a keleti aukštaitis nyelvjárásokban át kellett hogy menjen a *saulėn stádiumán. Ezt a stádiumot érte el az l megkeményedési hulláma, és a saulėn > saulėṇ lett. Ez utóbbi alak az említett aukštaitisok egyik részében (a lintininkaiaknál és a luntininkaiak egy részénél) később *saulbṇ > saulb alakra változott, a másik részében (a lontininkaiaknál és a luntininkaiak egy részénél) viszont változatlan maradt, és miután később a szó végéről eltűnt az n, itt a saule alak jött létre. Ez azonban csak akkor történhetett meg:

1) ha a szó vége a tőnél hosszabb ideig őrizte meg az an, en kettőshangzó un, in alakra változásának első stádiumát — az om, em kettőshangzókat —, vagy

2) ha a szóvégi an, en kettőshangzók un, in-vé válása (szintén az átmeneti on, en fokozaton keresztül) valamivel később kezdődött, mint ugyanezen tőbeli kettőshangzók átalakulása.

Akár így, akár úgy, a szóvégi an, en átalakulási folyamatának kezdete is régebbi kell hogy legyen, mint az l megkeményedésének kezdete. Keletről nyugatra azonban a tőbeli és szóvégi an, en átalakulási hullámának nem egyforma sebességgel kellett haladnia. Ez utóbbi hullám, vagy pontosabban a szóvégi an, en kettőshangzók átalakulásának első stádiuma (> on, en) jóval gyorsabban haladt, megelőzte a tőbeli an, en változását, és elérte a luntininkaiakat, valamint a lontininkaiakat.

44

már az l megkeményedése előtt kialakult. A szóvégi, valamint a tőbeli an, en > un, in diftongusok változása már az l (az e előtti) megkeményedése után ment végbe. A tőbeli és szóvégi diftongusok an, en változásának és az l megkeményedésének kölcsönös viszonyát világosabban ábrázolhatnánk egy táblázatban (lásd az 1. táblázatot).

1. táblázat

A régi tővégi és szóvégi (egyes számú tárgyeseti) en változásának és az l megkeményedésének viszonya a keleti aukštaitiai nyelvjárásokban

eredeti alak: tő, végződés; en >: tő, végződés; az l megkeményedésének hulláma; an, en >: tő, végződés; a nyelvjárás neve a lenta szó kiejtése alapján. lenta; *saulen; linta; *saulen; linta; *saulbn; saubl; lintininkai. lenta; lenta; *saulen; *saulen; lanta; *saulen; *saulan; lunta; *saulbn; saubl; lintininkai. lenta; lenta; *saulen; *saulen; lanta; *saulen; *saulen; lonta; *saulen; saulė; lontininkai.

Igaz, a fent említett egyes számú tárgyeseti alakokon kívül ugyanezekben a nyelvjárásokban néha más alakok is előfordulnak, például a lintininkai nyelvjárás területén: saulė (Dieveniškės, Molėtai járás egyes környékei és másutt), saulu (Šašuoliai, Lyduokiai, Anykščiai járás egyes környékei és másutt). Ezek az alakok helyenként szintén lehetnek régiek, közvetlenül a *saulen alakból fejlődhettek ki. Nem szabad azonban megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a szóvégi rész sokkal változékonyabb, mint a tő, ezért gyorsabban és könnyebben befolyásolhatják más alakok is. Például a keleti aukštaitiai nyelvjárásokban az egykori -lė hangkapcsolatot tartalmazó ė-tövű szavak számos ragos alakjának végződése az l megkeményedése után teljesen egybeesett az o-tövű szavak végződéseivel. Vö. a debeikiai nyelvjárás ranka és saulė szavainak ragozását:

Egyes szám Alanyeset: ranka, saula. Birtokos eset: rankas, saulas. Részes eset: rankai, saulai. Tárgyeset: ranku., saubl., saulu. Eszközhatározói eset: ranku, saulu. Helyhatározói eset: rankaj, saulaj (és ža.lōj a ža.lēsj mellett, „a fűben”). Illativus: rankan, saulan (ža.lōn a ža.lēn mellett, „a fűbe”). Többes szám ranka.s, saula.s. ranku., saulu. ranka.m, saula.m. rankas, saulas. ranka.m, saula.m (ža.lōm a ža.lēm mellett, „füvekkel”). (ža.lōs, ža.lēs „a füvekben”). (ža.lōs, ža.lēs „a füvekbe”).

⁵² Vö. O. Sedelskytė, A főnevek ragozása a debeikiai nyelvjárásban, MADA, 1 (4), 200. skk. (1958).

45

Érthető, hogy miután az említett ė-tövű szóalakok végződései ennyire összekeveredtek az o-tövűek végződéseivel, az egyes számú tárgyesetben is kialakult a šalù változat. Ez újabb alak lehet, amely a rùkų mintájára jött létre.⁵³ Ugyanez mondható el más esetek (például az egyes számú eszközhatározói eset) olyan alakjairól is, amelyek szóvégi *-len hangkapcsolatot tartalmaztak. Ezenkívül az ilyen típusú alakokra ugyanannak a tőnek más alakjai is bizonyos hatást gyakorolhattak.

Például rapt a régi *stalẽn, *šìlẽn helyhatározói alakok helyett ma többnyire stalì, šìli használatos. Ilyen helyhatározói alakja van sok más keleti aukštaitiai nyelvjárásnak is, vö.: atòli, kubìli, stalì (Debeikiai, Svėdasai). Feltételezhető, hogy itt a hangsúlyos -en > -in már az l megkeményedése előtt átalakult. Vannak azonban ezzel a feltevéssel ellentétes tények is. Először is, ennek a -ẽn-nek a későbbi másik diftongussá alakulását mutatja Širvydas egyes számú helyhatározója: dẽrkovy PS I 113₉, galỹ PS I 222₂₀, mezlỹ PS I 242₇, mokslỹ PS I 255₁₇, 287₁₂, valamint e rag mai alakjai egyes nyelvjárásokban: galbì, katìbli, kubìli, šìlì (Obeliai), galù, šìlu (Miežiškiai). Azokban a nyelvjárásokban, ahol ma többnyire šìl-t mondanak, más alak is előfordul, például šìlb (Čiobiškis). Ezenkívül ezekben a nyelvjárásokban gyakori a palatalizált galù, galbì (rapt), galì (Svėdasai⁵⁴) alak, amely a *galẽn-ből származik. Másodszor, az egyes számú eszközhatározó hangsúlyos -ẽn-jének sorsa az l után szintén nem utal arra, hogy átalakulása korábban kezdődött volna, mint a mellékhangsúlyos -en-é; vö. az egyes számú eszközhatározói alakokat: atvìkti PS I 82₂₉, paukšzẽly PS I 85₂₇; siùlbl, skarelbi (Linkmenys, Obeliai), pelù ~ pelė, šaulù ~ šaule (Miežiškiai, Raguva)⁵⁵. Ez arra enged következtetni, hogy az egyes számú helyhatározó šalì, šìli alakja ma sok helyütt újabb. A kemény l helyett itt a lágy l a tővégi mássalhangzót lágyan tartalmazó, ugyanazon tőhöz tartozó, jóval gyakoribb egyes számú helyhatározói alakok mintájára keletkezhetett, például: mišì ~ miške (< *miškẽn), namì ~ name, sodì ~ sode, stogì ~ stoge. Ezenkívül azokban a nyelvjárásokban, ahol *šìlẽn > šìlì lett, ugyanannak a tőnek két egyes számú helyhatározói végződése alakult ki: -u és -i. Érthető, hogy a ritkábban előforduló -u végződés kiszorulhatott.

Rapt és néhány más keleti nyelvjárásban hasonló eredetűek lehetnek a múlt idejű aktív melléknévi igenév alakjai is: acigùlęs ~ ats igùlęs, acigùlì ~ ats igùlė, pakėlìs ~ pakėlęs, pakėlì ~ pakėlė, sušėlìs ~ sušėlęs, sušėlì ~ sušėlė. Ezek az alakok, amelyeket rapt (és az idősebb nemzedék képviselői) az acigùlbs (acigùlas), acigùlbl (acigùla), pakėlbls, pakėlbl, sušəlbls, sušėlbl alakok mellett használnak, olyan igenevek mintájára keletkezhettek, mint būvis ~ buvęs, būvì ~ buvę, mātìs ~ matęs, māti ~ matę, vėžìs ~ vėžęs, vėžì ~ vėžę. Bizonyos hatást gyakorolhat az lk ats igùlęs, ats igùlė alakok lágy l-je is.

Láthatjuk, hogy a szóvégi *-len hangkapcsolat sorsának kérdése jóval bonyolultabb, mint a tőbelié. Sajnos e kérdésben még viszonylag kevés összehasonlítható anyagunk van a különféle nyelvjárásokból.

Az l megkeményedésének rapt-beli koráról lásd még §§ 29, 32, 55.

n

§ 86. A nyelvjárási n eredete ugyanaz, mint az lk-é, például: nãgas, naktìs, nẽrti, niẽkas, nìkti ~ nykti.

⁵³Lásd még: J. Šukys, i. m., 160.

⁵⁴Lásd még: Lietuvių kalbos žodynas, 3, 72, Vilnius, 1956.

⁵⁵A korábbi rapt formák, amelyekből a mai egyes számú eszközhatározói šaulaĩ „saule“, pelai, „pele“ alakok származnak, lehettek šaulu, pelù éppúgy, mint šaulbt, pelbt (a nőnemű egyes számú eszközhatározói lazdai, katì… alakok rapt kialakulásáról bővebben lásd MADA, 2 (7), 198. skk. (1959)).

46

A régi vegyes kettőshangzókban, az an, en, in, un hangkapcsolatokban a szótagalkotó n megmaradt, ha ezek a kettőshangzók a t, d, k, g, p, b mássalhangzók előtt álltak, például: unt̃ras ~ antras, pín-tė ~ pėntė „pentis“, kaũdis ~ kaũdys, sùnku, žiñgsnis ~ žingstnis, į̃mpilas ~ į̃mpilas (az m < n-ről lásd § 91).

Az s, š, z, ž, r, l, m, n, j, v előtt, valamint a szó nyílt végén álló an, en, in, un kettőshangzókból az n eltűnt. A szótagalkotó n eltűnése, amely fokozatosan ment végbe, sok esetben nem régi jelenség. Először is a raptban, akárcsak a többi keleti nyelvjárásban, ennek az n-nek már az an, en > un, in után el kellett tűnnie (§§ 35 d, 36 c, 60, 61, 65). Másodszor, a régi írásokból látjuk, hogy még a XVII. század közepén, sőt később is egyes aukštaitis beszélők a régi an, en, in, un kettőshangzók helyén, az említett esetekben a, e, i, u hangot ejtettek, jól érzékelhető n-es színezetű, nazális hangzással. Például D. Klein a nyelvtanában e származású magánhangzókat sajátos kiejtésük miatt külön is tárgyalja⁵⁶.

Egyes alakokban (például a többes szám tárgyesetében, § 53) a rapt végződésekben, akárcsak a többi nyelvjárásban, az n nagyon régen eltűnt⁵⁷.

A rapt igékben bizonyos esetekben az n az s előtt is megmaradt, például: givė̃nsu ~ gyvėnsu, givė̃ns ~ gyvens, sénstu, sė̃nsu ~ sénsiu, señs (e nyelvjárási en hangról lásd még § 48), giñsu ~ ginsiu, giñs, žriñsu ~ trinsiu, žriñs. A szótagalkotó n-nek az s előtt való megmaradását itt azoknak az alakoknak az analógiája segítette, amelyekben ez az n más (zárhang) mássalhangzók előtt állva szabályosan nem esett ki, vö.: givė̃nti ~ gyventi, givė̃ndava ~ gyvendavo, givė̃nk ~ gyvenk, žriñti, žriñdava ~ trindavo, žriñk.

Az in- előtagban (amely a gyakoribb un- < ant- mellett is előfordul) a nyelvjárásban az n minden mássalhangzó előtt megmaradt, például: iñdave ~ indavė, iñkė̃la ~ inkėlė, iñgėri ~ ingėrė, iñšėda ~ insėdo, iñmetė ~ įmetė, iñvė̃rti ~ inverti.

f, ch, h

§ 87. Az f, ch, h mássalhangzók ritkák a nyelvjárásban. A következő helyeken fordulnak elő:

1. Hangutánzó és indulatszavakban, pl.: fė, fá „fe“, fít, fùchti (!fùkti), „a tűz hirtelen kialvásának jelölésére“; màchti „makt“, trach „lövés és más hangok jelölésére“, žàch „esés, fűrészelés hangjának jelölésére“; ahã, ohõ, į̃haha ~ ýhaha.

2. Nem litván eredetű szavakban, pl.: fanjėra „rétegelt lemez“, felčeris, frántas; chrõmas ~ chromas; hùonaras ~ honõras „becsület, ambíció“.

Az idősebb nemzedék nyelvjárást beszélői a más nyelvekből átvett szavakban f, ch, h helyett gyakran p, k, g hangot ejtenek, pl.: pabrìke ~ fabrikė „gyár“, panabėrija ~ fanabėrija, pùosfaras ~ fosforas; krizantėma ~ chrizantėma, tėchnìkas ~ tèchnikas; gusáras ~ husáras. A h mássalhangzó olykor teljesen kiesik, pl.: aktãras „hektár“, iònaras „honorárium“. A fiatalabb nemzedék képviselői a nem litván eredetű szavakban többnyire kiejtik az f, ch, h mássalhangzókat.

2. Affrikáták

§ 88. A nyelvjárási č, dž < *tj, *dj hangokról lásd § 82d.

A nyelvjárásban a c, č, dz, dž affrikáták a következő esetekben is előfordulnak:

1. Hangutánzó szavakban, pl.: capsót, cikšėt; čekšėt, čiaukšt ~ čiaukšt, čùkšt ~ čiùkšt; dzìrint, dzupsėt ~ dziubseti; džerškė̃ti, džiñkti ~ džingt.

⁵⁶Vö. Az első litván nyelvtan, 418 skk., Vilnius, 1957. Továbbá vö. K. Eigminas, i. m., 168–169.

⁵⁷Továbbá vö. Z. Zinkevičius, A litván nyelv névmási mellékneveinek történeti vázlata, 25 skk., Vilnius, 1957.

47

2. Az asszimiláció következtében jöttek létre két, egymás mellé került másik mássalhangzóból (leggyakrabban c < t-s, č < t-š, dz < t-z, dž < t-ž), pl.: ackirė < at-skirti, ackėlė < at-sikelti, acminė < at-siminti, acnešė < at-sinešti, pač < pats; ačūlė < at-šalti, ačlaimas < at-š laimas, ačlauži < at-šla užti; ādžvimbė < at-žvimbė, adzbósta < at-sibósta, adzdūoda < at-sidūoda; adžagarei < at-žagar iai, adžnupė < at-žnybti, adžvingė < at-žvengė.

3. Nem litván eredetű szavakban, pl.: cigònas „cigány”, cimantas „cement”, čolis; česnākas.

4. A c affrikáta a nyelvjárásban olykor s helyett is ejtődik, leginkább a nem litván eredetű, k előtti képzőkben, pl.: kvietkāučkas ~ Kvietkāučkas, jeblūonckas ~ Jablònskas, gelvańckas ~ gelvańskas „gelvonai lakos”, brudūlckas ~ Brudūlskas, kavārckas ~ Kavárskas „családnév és település”, pabaickas ~ Pabaiskas.

II. A mássalhangzók kombinációs törvényei

1. A mássalhangzók lágyulása és keményedése

Lágyulás. § 89. a) A mássalhangzók mindig lágyak, ha közvetlenül ezek előtt állnak: 1) elöl képzett magánhangzók előtt (vö. még §§ 84, 90), pl.: bìlinėtis ~ bylinėtis, dègimas, kèškas, lėptas, ši̇emėniškas, fėtas, kėksmas, sėdynė ~ sėdynė, šilkas, ievvas, vēri ~ vėria, ēilas;

2) elöl képzetté vált hátul képzett magánhangzók előtt; lásd §§ 75, 82.

b) A szóvégi elöl képzett magánhangzók (általában e, i, ritkábban az ei, ie kettőshangzók) kiesésekor az előttük álló mássalhangzók többnyire lágyak maradnak, pl.: būt ~ būti (vö. még § 62)⁵⁸, būkit ~ būkite (vö. még § 54), kōtū „kiscica”; bādās ~ bādosi, gīris ~ giriasi, praūisis ~ praūsiasi; mān (vö. maní (vö. mánig DP 287₂₆ mellett mań DP 1₁₁); dēl (vö. del’ KA 48₃₀, 57₁₅) < dėlei, vėl (vö.: vėl’ KA 48₁₂, vel KA 48₂₇) < vėlei, kōl ~ kólei, tōl < tõlei⁵⁹. A k, m mássalhangzók ebben az esetben keményen ejtődnek, pl.: auk (vö. még §§ 62, 93), dirbam ~ dirbame, aišim ~ eīsime, senam ~ senamė (vö. §§ 54, 60).

c) Ha a szó belsejéből kiesik egy elöl képzett magánhangzó, az előtte álló mássalhangzó többnyire lágy marad (vö. § 79), de a visszaható -s- < -si- partikula kemény mássalhangzók előtt szintén megkeményedik, pl.: nėsmāta ~ nesimāto, paslaūdzī ~ pasilėidžia, pasrōda ~ pasirodo, parsūara ~ parsivāro.

d) A mássalhangzó-kapcsolatokban a lágy mássalhangzó rendszerint az előtte álló összes többi mássalhangzót is lágyítja, pl.: baršti ~ barstyti, bēlštis, dūnīti ~ dantyti, drēške ~ drėškė, kēlvertas, skauterė ~ skiauterė, šmilkinīs ~ smilkinys, spīrti, šlaūži ~ šliaužti, trūškinti ~ triūškinti, sužlūnga ~ sužliūnga.

Az összetett szavakban az első tag kemény mássalhangzója a második tag lágy mássalhangzója előtt olykor lágyítatlan marad, pl. dańkėpė (de úgy tűnik, gyakoribb a dańkėpė) ~ duonkepė.

⁵⁸ A nyelvjárásban a hangutánzó szavak -t végződése is mindig lágy, pl.: kišt ~ kyšt, krūšt, šūst ~ šūst. Feltehetően ez a -t < -ti, az egyes szám régi dativusi ragja. Vö. Otrebski, GrJL, 3, § 843.

⁵⁹ Az említett példák lágy l-je azt mutatja, hogy az -ei még e mássalhangzó megkeményedése előtt esett ki (§§ 84, 85).

48

A mássalhangzó-kapcsolatban szereplő mássalhangzók nem mind egyformán lágyak. A leglágyabban az a mássalhangzó hangzik, amely közvetlenül az elülső sorbeli vagy elöl képzetté vált magánhangzó előtt állt (vagy áll), a távolabb álló mássalhangzók lágysága pedig kevésbé kifejezett.

Nem minden mássalhangzó lágyul egyformán. A veláris g, k és a labiális b, p, m mássalhangzók, ha más mássalhangzók választják el őket az elülső sorbeli vagy elöl képzetté vált magánhangzóktól, többnyire keményen hangzanak, pl.: aũglis ~ aũglius, ugnìs, brukšnìs ~ brúkš- nìs, trùkšėt ~ trūkčioti; kablìs ~ kablys, gõbšì ~ gobši, capšėt, bumpšėt ~ bamp- šėti, kamšì ~ kamšyti. A fent említett mássalhangzók azonban meglágyulnak, ha régtől fogva vagy újabban ugyanabba a szótagba kerülnek az utánuk következő más lágy (vagy meglágyult) mássalhangzókkal⁶⁰, pl.: glìtus, gnìaušì ~ gniaužti, kveĩs ~ kvie- tỹs, kniaũkti ~ kniaukti, arkìs (szótagolva ejtve: ar-klìs) || arklys (: ar-lìs) ~ arklys; bliaũ ~ bliáuti, nubrizga ~ nubrizgo, kėblìnti (: kė-blìnti) || kėblìnti (: kėblìnti), pliaũpi ~ pliaũpti, trėpsė̃ti (: tre-pšė̃ti) || trepsė̃ti (: trep-sė̃ti), tìmpì.

A fent említett kemény g, k, b, p mássalhangzó-kapcsolatok előtt álló mássalhangzók többnyire szintén keményen hangzanak, míg ugyanezen meglágyult velárisok és labiálisok előtt a többi mássalhangzó is meglágyul, pl.:

unglìnas ~ anglinas, snarglìs ~ snarglys, karklìnas ~ karklynas; bùrptelėt ~ burbtelėti, pùrptelėt ~ purptelėti;

išg̃vėris ~ išgveręs, pėrg̃rìš ~ pergręžti, sklaũtas ~ skliautas, šìnkė ~ stengti; atbrìzga ~ atbrizgo, užbliaũt ~ užbli

A szóvégi megkeményedett veláris k előtt álló mássalhangzók mindig keményen hangzanak, pl.: dìrbk ~ dirbk, graũšk ~ graušk, krėšk, pìrk, skìnk.

Az l mássalhangzó a fent említett kapcsolatokban többnyire lágyan hangzik, pl.: alkšnìs, dìlki ~ dilgt, sìlpìnėt, dìlpė̃t ~ dilbčioti, gùlk, kėlk (gùlk, kėlk kiejtéssel is előfordul).

e) A mássalhangzók meglágyulnak, ha j-vel alkotnak kapcsolatot, pl.: bjaũris, subjūra ~ subjūro, pjaũti, špjáuti, atjùnkti ~ atjunkti, išjudìnti ~ išjudinti, parjòd, užjòd.

f) A mássalhangzók lágyulása bizonyos esetekben a szóhatáron is végbemegy. A szó eleji lágy mássalhangzó meglágyítja az előtte álló szó kemény szóvégi mássalhangzóját, pl.: bèt kiẽk ~ bet kiek, dĩeną dĩeną ~ dien dieną „napról napra, mindennap”, gan gẽras ~ gan geras, kas dìrbs ~ kas dirbs, kad gẽras ~ kad geras.

g) A mássalhangzók meglágyulásának további esetei:

1. Egyes szavakban, pl.: ležuvis || ležùvis ~ liežuvis, šaũdiklė ~ šiaudykle „šaudykle“, šėmet < šiemet (< šie metai).

2. A nem litván eredetű szavakban az l gyakran lágyan hangzik akkor is, ha kemény mássalhangzók előtt áll, pl.: bùlba „burgonya“, pùolka ~ polka. Valójában a nyelvjárás itt csupán megőrizte a lágy l-et (nem keményítette meg), mivel ebben az esetben azokban a nyelvekben is így ejtik (lengyel, belorusz), amelyekből ezek a szavak a nyelvjárásba kerültek.

Megkeményedés. § 90. A nyelvjárásban szabályosan csak az e, ė előtt álló l mássalhangzó keményedett meg (§ 84). Egyes szavakban megkeményedett r, s, t és más mássalhangzók is előfordulnak, pl.:

1) litván szavakban (ritkán): graĩt < greit, graĩtas < greitas, graũstis || grâuštis ~ griauštis, graũšì || grâušì ~ griaušti, graũšmas || grâũšmas ~ griaušmas,

⁶⁰Meg kell azonban jegyezni, hogy a veláris g, k meglágyulása nagyon enyhe. Ezért a munka más részeiben nincs is jelölve.

4. Kalbotyros klausimai, III

49

grõzdas „griozdas” (lom, kacat), grazdēt ~ grozdóti „griozdoti” (lommal telezsúfol), saptní < septyni (hét), tašlė < tešlė „tešla”, nãt < net (nem); strūbki ~ strýkt, budõlškì ~ budýkšt, žýbì ~ žýbt.

2) nem litván eredetű szavakban (elég gyakran): agzãma „ekcéma”, cantnaris „centner” (mázsa), falčeris „felcser”, mātrikai „metrikai”, ramantuõj „javítani”, saradālė „seradėlė”; adālė „Adelė”, faleksas „Feliksas”, ragina „Regina”; žìgma „Zigmas”.

A mássalhangzók ilyen keményítése főként az idősebb nemzedék képviselőinek beszédében fordul elő⁶¹.

2. Asszimiláció

§ 91. A nyelvjárásban regresszív, közeli és távoli mássalhangzó-asszimiláció fordul elő.

a) A közeli asszimiláció esetei:

1. A zöngétlen mássalhangzó zöngés előtt zöngéssé, a zöngés pedig zöngétlen előtt zöngétlenné válik, pl.:

abgalēt ~ apgalėti, ãdbulas ~ atbulas, rēgdava ~ rėkdavo, kaz būsva ~ kas buvo, mezgalis ~ mėsgalýs, iž dūgna ~ iš dugno, ižgērk ~ išgerk; dirpk ~ dirbk, grapštūkas ~ grabštūkas, dēkt ~ degti, užkūrt ~ užkurti, miẽspelį ~ miežpeliai „árpahéj”.

2. Az s mássalhangzó č előtt š-vé, a z pedig dž előtt ž-vé válik, pl.: unkščiau ~ anksčiau, sugrēbščiu ~ sugrėbščiau, praščiausis ~ prasčiausias; laždžõke ~ lazdžiokė.

3. A nyelvhegy elülső részével képzett n az ajakhangok, b és p előtt ajakhangú m-mé válik, pl.: imbērti, umbērti (< inbērti, unbērti) „beleönteni”, iṃpilas ~ įmpilas (< įnpilas), um punēs ~ an punės „a pajtában”.

A hátulsó nyelvhangok, g és k előtt az n mássalhangzó hátulsó nyelvállású n-né válik, vö. § 14.

4. Bizonyos esetekben az asszimiláció következtében a két mássalhangzó egyike eltűnhet. Ez akkor történik, amikor a szóban vagy a szóhatáron két azonos mássalhangzó találkozik. A találkozó mássalhangzók eredetileg is azonosak lehetnek (1), vagy később, asszimiláció következtében váltak azonossá (2), pl.:

1) (d-d > d) ka duõs ~ kad duos, (g-g > g) dau gēra ~ daug gero, (k-k > k) ti kū ~ tik ką, (l-l > l) vē lāki ~ vėl lėkia, (n-n > n) unēšti < annešti „bevinni”, (p-p > p) tei padāre ~ teip padarė, (r-r > r) pērišt ~ perrišti, (s-s > s) pūssesere ~ pusseserė,

⁶¹Néhány mássalhangzó szórványos keményedése más kelet-aukštaitiai nyelvjárásokban, valamint a régi írásokban is megfigyelhető, vö.: Gravycianos PS I 45₁₁, (ne)greytay PS I 231₈, 315₁₃, II 61₉, grausmays PS I 83₈, grausmyngays PS II 117₃₀, traċias PS II 76₁₂, 171₁₇, de: (ne) greytay PS II 61₂₀, 62₂₆, 70₁₀, 233₂₅, reykia PS I 188₂₅, II 61₁₉, regieimi PS I 90₉, Trečias PS II 161₁₅.

50

(š - š > š) kipattan ~ kipattant, oldalra ~ oldalról,

(t - t > t) bė tik ~ bet tik,

(ž - ž > ž) benőtte ~ benőtte;

2) (d - t > t - t > t) ka tū ~ kad tū,

(t - d > d - d > d) be dauk ~ bet daug,

(g - k > k - k > k) dau kas ~ daug kas,

(k - g > g - g > g) ai gul̃ti ~ eik gul̃ti,

(s - š > š - š > š) ka šaukė ~ kas šaukė,

(š - s > s - s > s) kifőzte magát ~ kifőzte magát,

(ž - s > s - s > s) elfelejtődik ~ elfelejtődik,

(ž - z > z - z > z) megzselni ~ megzselni,

(ž - š > š - š > š) lelőni ~ lelőni,

(š - ž > ž - ž > ž) kihányni ~ kihányni.

Az említett esetekben, különösen a szóhatáron, a mássalhangzó el is maradhat, ha a szavakat vagy azok egyes részeit hangsúlyosan ejtik.

5. Azokat az eseteket, amikor két egymás mellé kerülő mássalhangzó hasonulás következtében affrikátává válik, lásd § 88.

b) A távoli mássalhangzó-hasonulás a nyelvjárásban ritkán fordul elő. A litván szavakban az s néha a következő szótag š, ž hangja előtt š-vé válik, például: pašišaušė < pasišiaušė, nuššveitė < nusišveitė, pašišnibždė < pasišnibždėti, pašišnekėt < pasišnekėti, šližė < Šližiai „falu“. Az s helyett álló š azonban rendszertelenül fordul elő, többnyire a gyors beszéd miatt. Az ilyen típusú hasonulás eredménye főként csak az etimológiailag nem világos szavakban marad fenn, rendszerint jövevényszavakban vagy idegen szavakban, például: legulātaris < reguliatorius, šiečka, šiečke ~ šieckė „takarmányként szolgáló apróra vágott szalma; szecskavágó” (vö.: orosz, belarusz сечка, lengyel sieczka), šėkšlōt < siečkuoti „vágni, aprítani” (vö.: orosz сечь, lengyel siec).

c) A mássalhangzók asszimiláció miatti lágyításáról már szó esett a § 89-ben.

3. Disszimiláció

§ 92. A nyelvjárásban a mássalhangzók disszimilációja (progresszív és regresszív) többnyire csak nem litván eredetű szavakban fordul elő, például: añtilerije < tüzérség, kal̃daris < folyosó, malinārka || marinārka „zakó” (vö. lengyel marynarka), párkelis < párkeris.

4. Aspiráció

§ 93. A nyelvjárásban a szóvégi k (< k, g) aspirálva ejtődik, például: baikʰ, daukʰ ~ daug, dūrʰ, škėrškʰ, skinkʰ. Szóhatáron, más hangok előtt állva, ez a k többnyire aspiráció nélkül ejtődik, például: dauk nēr ~ daug nincs, daũg aina ~ daug megy, vešk šienu ~ vidd a szénát.

5. Metatézis

§ 94. A nyelvjárásban közeli és távoli metatézis fordul elő.

a) A szomszédos mássalhangzók régi metatéziséről (ks < sk, kš < šk, gz < zg), amely más litván nyelvjárásokra is jellemző, lásd: Būga, RR, 2, 184; Endzelynas, GF, § 73 a; Otrębski, GrJL, 1, §§ 509, 510.

51

A Rapt szerint az igék jelen idejű n betoldása a tővégi l, r mellett ln, mn kapcsolatot eredményez, például: dilna < di̇̀nla > lk dyla, skilna < ski̇̀nla > lk skýla, svilna < svi̇̀nla > lk svỹla, (pri)šilnù < (pri)šinli > lk (pri)šyli, atpùlna < atpùla (atpuonla) „lk atpuola“; (nu)švirna < (nu)svi̇̀ra > lk (nu)svỹra, prakūrna < prakiūra > lk prakiūra.

Nehéz megmondani, hogy az említett mássalhangzók metatézise az an > un előtt vagy után ment-e végbe, mivel a nyelvjárási alakok: abžabalna „apžabala”, nukȧ̀rna „nukara” az egyik lehetőségre utalnak, míg a bulna „bȧ̀la”, sulna „sȧ̀la”, šulna „šȧ̀la” alakok a másikra. Ez az eltérés más alakok hatására alakulhatott ki. Az első alakok tövében (l, r előtt) az a magánhangzó u helyetti használata olyan alakok alapján jöhetett létre, mint: abžabálì ~ apžabálti, abžabàla ~ apžabálo, nukãrì, nukãra ~ nukãro; a második alakokban pedig az u az a helyett a būla ~ bãla, sūla ~ šãla, šūla ~ šãla alakok mintájára jelenhetett meg (ezek az alakok a nyelvjárásban szintén használatosak)⁶². Elképzelhető továbbá, hogy nem minden igében egy időben jelent meg az n betoldása⁶³. Következésképpen egyes jelen idejű alakokban a metatézis korábban, másokban később mehetett végbe.

Ritkább esetekben a nyelvjárásban az ln > nl-vé válik, például: aukštžė̃nlikas < augštielnykas (a gyakoribb nyelvjárási alak, az aukštienikas mellett; vö. § 95).

b) A távoli metatézis a nyelvjárásban szabálytalanul, csak egy-egy szóban fordul elő, például: keremėkas || (gyakoribb) kemerėkas „görbe, ágas fa; ügyetlen, ormótlan ember”, varãtliñkis || varãtinklis ~ vorãtinklis.

Ez a fajta metatézis olykor (vagy jelenleg is) nem litván eredetű szavakban, tulajdonnevekben fordul elő, például: čevẽrikas ~ čeverỹkos „magas szárú félcipő” (vö.: orosz черевик „női, magas szárú cipő”, valamint Širvydas čie-rewi̇̀kos PS I 69₁₇ alakja), raũlas ~ Raũlas, raulõkas ~ Rauliõkas (az idősebb nyelvjárási beszélők többnyire ezt mondják a laũras ~ Laũras, laurõkas ~ Lauriõkas helyett).

6. A mássalhangzók kiesése

§ 95. A szó belsejéből és végéről történő, szabályos tautoszillabikus n-kiesésről lásd § 86.

A többi mássalhangzó a szó belsejéből csak egyes szavakban esik ki, például: apìnis (< apvynys) ~ apynys, aukštiẽninkas (< augštielnykas) ~ augštienykas (vö. még § 94a), dešìmis < dešimts, dešimė̃tis < dešimtmetis, dešim̃tas < dešimtnytas, kãrkvabalis < kãrkl(a)vabalis, kūrbez̃dalis < kūrm(ia)bez̃dalis „kerek, éretten barna porral teli gomba”, plūkšna < plūnksna (vö. Širvydasnál: plūkšno-mis PS I 85₂₁, plūksnu „egyes számú eszközhatározó” PS I 18₆), žìmpti (< zvim̃bti) ~ žim̃bti. A liekarstwa „gyógyszer” jövevényszót (vö.: lengyel lekartstwo, orosz лекарство) egyes helyeken liekarsta alakban ejtik.

Az asszimiláció következtében a szó belsejéből kieső mássalhangzókról lásd § 91a₄.

§ 96. A szó eleji mássalhangzó csak nagyon ritkán marad el. Csak az idősebb nemzedékhez tartozó nyelvjárási beszélők mondják v- nélkül, hogy ùnta ~ únta „vanta”, továbbá a õpna || võpna „mész” jövevényszót (vö. lengyel wapno), valamint õpninis || võpninis „meszes”.

⁶²Vö. még a nyelvjárásban előforduló alakokat: sūla „megolvadt”, šūla „kihűlt”, šált „olvadni”, šūlt „kihűlni”; ezek is valószínűleg a sūla, šūla alakok mintájára keletkeztek.

⁶³A betoldás következtében keletkezett an, en vegyes kettőshangzók a nyelvjárásban nagyon gyakran változatlanul megmaradnak (vö. § 48₃), noha más keleti aukštaitis nyelvjárásokban és a régi írásokban az ilyen eredetű kettőshangzók többnyire más hangokká alakultak, például: rundà KA 13₃₀, PS II 44₂, tumpa „lesz” PS I 89₂₇, ginda PS I 95₄.

52

§ 97. Az i szóvégi eltűnéséről lásd § 82b. Más mássalhangzók szóvégi kiesése ritka, leginkább rövid szócskákban (kötőszókban, elöljárókban stb.), például: à < ar, bèn < bent, dà < dar, ì < ir, ùn < ant, palà < palauk.

A mássalhangzó szóvégi eltűnéséről asszimiláció következtében lásd 91a.

7. Mássalhangzók betoldása és kiesése

§ 98. A szó elején az elöl képzett magánhangzók (i, ī, e, ē) és az ie kettőshangzó előtt a nyelvjárásban mindig j hangot ejtenek, például: įinkštas ~ inkstas, įilė ~ ylė „yla“, įėglis ~ ėglis, ieškõti ~ ieškoti, įiena ~ ėna.

Šis j visuomet išspaudžiamas prieš tuos pačius šaknies balsius po priešdėlių, pasibaigiančių balsiu, pvz.: ap̃įilgïs ~ apyilgïs, paĩlgas ~ pailgas, nuĩmit ~ nuimti; nujėjaũ ~ nuėjau, prãjemu ~ praėmiau; nujõde ~ nuėdė, prijiẽde ~ pridėdė, sujẽde ~ suėdė; paiẽška ~ paieško, sujẽško ~ suieško. Po priešdėlių, kurie baigiasi priebalsiu, į prieš minėtus balsius tariamas tik tada, kai priešdėlio priebalsis neįeina į šaknies skiemenį, pvz.:

ap̃-ĩmit, ap̃-ieškõti ~ apieškoti, ap̃-iẽška ~ apieško, de: ap̃im̃ (ejtése: a-pim̃), apẽje (:a-pẽje) ~ apėjo;

ĩš-iõde ~ išėdė, ĩš-iẽška ~ išieško, de: išẽje (:i-šẽje) ~ išėjo, išẽme (:i-šẽme) ~ išėmė;

pẽr-ĩmit ~ perimti, pẽr-iẽškai ~ perieškoti, de: pẽreje (:pẽ-reje) ~ perėjo;

už-ẽde ~ užėdė, de: užẽje (: u-žẽje) ~ užėjo;

uñ-ĩmit ~ anim̃ti „imti“, de: unėjau (: u-nejau) ~ anėjau „ėjau“.

§ 99. Prieš žodžio pradžios uo tarmėje pridėtas v, pvz.: vuõdas ~ úodas, vuõga ~ úoga, vuõsis ~ úosis, vuõstìti ~ úostyti. Greičiausiai, čia v atsiradęs dar prieš nekirčiuoto uo > a; plg.: vadegà < vuodegà < uodegà, vagáuti < vuogáuti < uogáuti, vagenjõjas < vuogienõjas < uogienõjas, vašinė́ti < vuostinė́ti < uostinė́ti. Širvydo „Punktuose sakymų“ šio v- prieš uo nėra, plg.: uoday I 260₁₈, uoga I 321₂₀.

Rapt v az említett uo előtt a igekötők után is ejtődik, például: prìvagãva ~ priuogãvo, išivagãva ~ išuogãvo, apvùoste ~ apúostė, suvuõde ~ suúodė.

Az újabban a nyelvjárásba került uo- kezdetű szavakba a v mássalhangzó nem toldódik be, például: ùostas ~ úostas. E v nélkül ejtik továbbá ezeket a szavakat is: ùošvis, ùošvene ~ úošvienė, ašvìje || ašvijė ~ uošvija.

Prieš o- v yra atsiradęs tiktai žodyje vòpus (vòpas), -ì < opùs, -ì.

A nyelvjárásban a v mássalhangzó néha betoldódik a nu-, su- igekötők és az e- (< ē-), ē-, ei- tőkezdet közé, például: nuvejau ~ nuėjau, nuvẽje ~ nuėjo, nuveiti ~ nueiti; suvejau ~ suėjau, suvẽde ~ suėdė, suveina ~ sueina (vö. még § 24a).

§ 100. A szó elején néha s mássalhangzó toldódik be. Ez az s leggyakrabban k- előtt fordul elő, más hangok előtt ritkábban, például:

skabinõtis || kabinõtis,

škerečiótis ~ skerečiótis || kerečiótis ~ kerečiótis „skeryčiótis“,

škerežõtis ~ skerežiótis || kerežõtis ~ kerežiótis,

53

škėsi, pra-škėsi || keši, pra-keši,

sketóti ~ skėtóti || ketóti ~ kėtóti,

skregždė ~ skrėgždė „kregždė“,

škiklis || kikilis,

šivėrti, nu-šivėrti, nu-si-šivėrti,

sprunkšt „prunkšti“, atasprunkščioji ~ atasprunkščiuoja „ataprunkščia“.

Igaz, nem mindig világos, hogy az említett esetekben az s mássalhangzó betoldódott-e, vagy kiesett. Az igékben ez az s- a legtöbb esetben a -s(i)- visszaható partikula révén jelenhetett meg — az ap-sikabinėti, nu-sitvėrti, pa-siūlsėti visszaható, igekötős alakok mintájára, amelyek a nyelvjárásban ap-skabinėti, nu-švėrti, pa-silsėti alakokká váltak, a nyelvjárásban pedig ezek hatására a skabinėti, šivėrti, silsėti igekötő nélküli alakokat is használni kezdték⁶⁴.

§ 101. A mássalhangzó szó belsejébe való betoldása meglehetősen ritka jelenség, pl. api naširis „apynasris” (kantárszár); valamivel gyakrabban fordul elő nem litván eredetű szavakban, pl.: aksfáltas „asfaltas” (aszfalt), čerėkšne ~ čerėkšne „trešnė” (cseresznye) (vö.: orosz черешня, lengyel czereśnia).

8. A szótag elhagyása

§ 102. Ha két azonos vagy hasonló (azonos mássalhangzókat tartalmazó) szótag kerül egymás mellé, egyikük olykor elmarad, például: aštantas (~ aštuonýtas) < aštuonianẏtas, aštantis (~ aštuonẏtis) < aštuonianẏtis, malūnikas (~ malūnykas) < malūnininkas, vargoninkas (~ vargonykas) < vargonininkas.

9. k- ir g- kaitaliojimas

§ 103. A tő elején a k olykor g-vel váltakozik, például: ap-kėpti || ab-gėpti „átölelni, elfoglalni“, nu-keipti || nu-geipti „elgyengülni, elpusztulni, kimúlni“, kirkšnis ~ kirkšnys || girkšnis ~ girkšnys „ágyék“.

Rövidítések⁶⁵

APh — Archivum Philologicum, Kaunas. (A félkövér számok a köteteket, a normál betűs számok az oldalakat, a zárójelben állók az éveket jelölik.)

brus. — belarusz.

Būga, LKŽ — K. Būga, Lietuvių kalbos žodynas, 1, Kaunas, 1924.

Būga, RR — K. Būga, Rinktiniai raštai, 2, Vilnius, 1959.

dipl. d. — diplomamunka.

DK, KA — Ledezma lengyel katekizmusa, valamint Daugsa és az 1605-ös névtelen litván katekizmusai… szerk. Ernst Sittig, Göttingen, 1929. DK — Daukša 1595-ös katekizmusának szövege. KA — Az 1605-ös névtelen katekizmus szövege.

Vö. Otrębski, GrJL, 1, § 543. A litván és más nyelvek hozzáadott s-jéről lásd még: Būga, RR, 2, 104.⁶⁴

Itt a nyelvtani terminusok rövidítései szerepelnek. Ezek megegyeznek a „Dabartinės lietuvių kalbos žodyne” rövidítéseivel, Vilnius, 1954.⁶⁵

54

DP — Postilla Catholicka. Tái est: Ižguldimas Ewangeliu... Per Kúnigą Mikalojv Davkszą... Wilniui Drukárnioi Akademios... 1599.

Endzelynas, GF.— J. Endzelynas, Baltų kalbų garsai ir formos, Vilnius, 1957.

Endzelīns, Gr — J. Endzelīns, Latviešu valodas gramatika, Rīga, 1951.

IFF — Történeti-filológiai kar.

KA — lásd: DK.

le. — lengyel.

lk — irodalmi nyelv.

LKK — A litván nyelvészet kérdései, Vilnius. (A félkövér számok a köteteket, a normál számok az oldalakat, a zárójelben álló számok az éveket jelölik.)

LKRŽ — A litván nyelv helyesírási szótára, Kaunas, 1948.

MADA — A Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának kiadványai, A sorozat, Vilnius. (A félkövér számok a köteteket, a normál számok az oldalakat, a zárójelben álló számok az éveket jelölik.)

min. veik. — a fent említett mű.

Otrębski, GrJL — J. Otrębski, Gramatyka języka litewskiego, 1 (1958), 3 (1956), Warszawa.

PIMD — A Vilniusi Állami Pedagógiai Intézet tudományos munkái, Vilnius. (A félkövér számok a köteteket, a normál számok az oldalakat, a zárójelben álló számok az éveket jelölik.)

PS — Širwyds Punktay sakimu (Punkty Kazań). Teil I: 1629, Teil II: 1644… herausgeg. von Dr. Franz Specht, Göttingen, 1929.

raj. — járás.

rankr. — kézirat.

rapt — keleti aukštaitiai déli nyelvjárása.

rus. — orosz.

tt. — és a következők (oldalak, paragrafusok).

UMD — a Vilniusi V. Kapsukas Állami Egyetem tudományos közleményei, Vilnius. (A félkövér számok a köteteket, a normál szedésűek az oldalakat, a zárójelben állók az éveket jelölik.)

Universitas — Universitas lingvarum Litvaniae...1737, Vilnae.

55

A KÖZNYELVI MAGÁNHANGZÓK ÉS KETTŐSHANGZÓK TÁJNYELVI MEGFELELŐINEK MUTATÓI

A köznyelvi magánhangzóknak a tájnyelvben a következők felelnek meg:

1. mutató

lk | t á j n y e l v e k | a szó tövében | a szó végén a | a (§ 21), e (§ 75) | a (§ 52), α (§ 53a), e (§ 75), į (§ 63a)⁶⁶ ą | u (§ 35d), ū (§ 36c) | u, ū (§ 65₄) e | e (§ 27), ae (§ 77), a (§§ 24,26), ie (§ 41) | i (§§ 60, 64), a (§ 53a), bl (§ 85)⁶⁶ ė | i (§ 35d), ī (§ 36c) | i (§§ 61, 85), bl (§ 85), u (§§ 65₄, 85) ē | ē, e (§ 32), e (§ 28), ae (§ 77) | ē, e (§ 55), e, a (§ 54₁) i | i (§ 35a, b), ī (§ 36b), bl (§ 37) | i (§§ 56–58, 62) y | i (§ 35b), ī (§ 36a), bl (§ 37) | ī, i (§ 58) į | i (§ 35c), ī (§ 36c) | ī, i (§ 59) o | o (§ 32), a (§ 22), e (§ 75), uo (§ 41) | o (§ 55), a (§ 52ₐ), e (§ 75) u | u (§ 35a, b), ū (§ 36b), i (§ 76) | u (§ 65₁,₅), a (§ 53b), i (§ 63b) ū | u (§ 35b), ū (§ 36a) | u (§ 65₂) ų | u (§ 35c), ū (§ 35c) | u, ū (§ 65₃)

A köznyelvi kettőshangzóknak a tájnyelvben a következők felelnek meg:

2. mutató

lk | t á j n y e l v e k | a szó tövében | a szó végén ai | ai, αi (§ 38) | ai (§ 66), αi, ii (§ 67), ei (§ 75) au | au, αu (§ 39), āu (§ 16) | au (§ 66), αu, iu (§ 67) ei | ei, ii (§ 40), ai (§ 38) | ei, ai (§ 66), αi, ii (§ 67) ie | ie (§ 41), e (§ 29), ae (§ 77) | ie (§ 68), e (§ 54₂) ui | ui, ai, αi (§ 42) | ui (§ 69), αi, ii (§ 67) uo | uo (§ 41), a (§ 23), e (§ 75) | uo (§ 68), a (§ 52ₐ), e (§ 75) al, ar | al, ar (§ 44) | el, er | el, er (§ 45), al, ar (§ 44) | il, ir, ul, ur | il, ir, ul, ur (§ 46) | im, in, um, un | im, in, um, un (§ 47₁) | am, an, em | um, un, im (§ 47₂), am, an, em (§ 48) | en | in (§ 47₂), un, um (§ 85), en (§ 48) |

A keleti aukštaitiai nyelvjárás déli dialektusának fonetikája

К. Ф. МОРКУНАС

Összefoglalás

A tanulmány a nyelvjárás hangrendszerét, magánhangzó-rendszerét és mássalhangzó-rendszerét vizsgálja. A fonetikai jelenségek magyarázata történeti megközelítésű. A vizsgált nyelvjárás tényeit az irodalmi nyelv megfelelő tényeivel, valamint más nyelvjárásokéival hasonlítja össze. A régi írásos emlékekből is közöl néhány párhuzamot (leggyakrabban K. Širvydas „Punktai sakymų” című művéből).

⁶⁶A többes számú hímnemű instrumentális -a, -e alakok helyett (< -ān, -ēn) a nyelvjárásban -αi, -ii is előfordul, e kettőshangzók kialakulása azonban valószínűleg nem hangtani, hanem alaktani jelenség (lásd § 67).

56

Az irodalmi nyelv és más nyelvjárások adataival. Néhány párhuzamot közöl régi írásos emlékekből (leggyakrabban K. Širvydas „Punktai sakymų” című művéből).

A bevezetés meghatározza a nyelvjárás területét. E nyelvjárás fontosabb települései: Pašile, Pabaiskas, Krikštėnai (Ukmergėi járás), Gelvonai, Bagaslaviškis, Čiobiškis, Musninkai (Širvintosi járás). A régi am, an, em, en hangkapcsolatok a nyelvjárásban um, u(n), im, i(n) alakban hangzanak, például: súntis ~ sámtis ’merítőkanál’, rùṅka (< *rankan) ~ rãṅka ’kezet’, tĩmpt ~ těmpti ’húzni’, pìṅki ~ peṅki ’öt’. E sajátosság alapján a vizsgált nyelvjárás a keleti aukštaitiai nyelvjárások csoportjába tartozik. Délnyugaton és nyugaton (nagyjából a Čiobiškis — Keižėnai — Mančiušėnai — Samantonys — Kalveliai vonal mentén) a közép-auksztaitiai nyelvjárással határos, amelyben az említett hangkapcsolatok az irodalmi nyelviekhez hasonlóan hangzanak. Meg kell jegyezni, hogy a keleti és a közép-auksztaitiai dialektusok közötti határt Kalveliaitól délkeletre korábban nem pontosan állapították meg (vö. Archivum Philologicum, 4, Kaunas (1933).

Néhány fonetikai sajátosságában a vizsgált nyelvjárás a többi keleti aukštaitiai nyelvjárástól is különbözik. A Šventoji folyón túl, Kalveliaitól Ukmergėig (vagyis a nyelvjárás északnyugati határán túl) a régi -á helyett redukált o magánhangzót ejtenek (piẽvų ~ piẽva ’rét’, galvù ~ galvà ’fej’), a szó belsejében álló hangsúlytalan o, ė magánhangzók pedig u-vá, i-vé váltak (sudėlis ~ sodėlis ’kiskert’, sidėti ~ sėdėti ’ülni’). Ugyanott a hangsúlytalan uo kettőshangzó helyett is u-t ejtenek (dunelà ~ duonėlė ’kenyérke’). A keleti határ a Graužėčiai — Jogvilai, Paprėniškiai — Inkilai települések között húzódik, majd erdőkön át Širvintos irányába, onnan pedig délre, Kaimynaiig. Ezen túl, a Šventoji folyótól csaknem Širvintosig az úgynevezett rotinininkai élnek (a szó belsejében álló hosszú, hangsúlyos a-t enyhén labializált o-ként ejtik, az a magánhangzó csekély árnyalatával; például: rōtài ~ rãtai ’kerekek; szekér, kocsi’, kólnas ~ kálnas ’hegy’). A Širvintos — Kaimynai vonaltól keletre jelentős fonetikai eltérést nem figyeltek meg; csupán a l mássalhangzó után álló en helyett ejtenek ott többnyire in-t (lintà ~ lentà ’deszka’), míg a leírt nyelvjárásban un hangzik (luntà ~ lentà).

Délen a vizsgált nyelvjárás a dzsuk nyelvjárással határos.

Hangállomány.

A nyelvjárásban a következő magánhangzók fordulnak elő: a, ą, e, æ, ė, ę, i, y, o, u. Az a, e, ė, i, o, u magánhangzók kiejtése alapvetően megegyezik az irodalmi nyelvével. A többi magánhangzó kiejtése: ą — mennyiségileg és minőségileg redukált a (stãlas ‘asztal’), æ — artikulációját tekintve az e és az a közötti hang (žẽmas ~ žēmas ‘alacsony’), ė — hátsó képzésű ē (kalbė̃t ~ kalbėti ‘beszélni’), y — az orosz ы-hoz hasonló (prapuolìs ~ prapúolęs ‘eltűnt’). Az a, e, æ, i, y, u magánhangzók rövidek és hosszúak is lehetnek, az ē, ę, o csak hosszúak, az ą pedig mindig röviden hangzik. Ezenkívül előfordulnak úgynevezett szótagalkotó i-k is (= į — az i és a j közötti artikulációjú hangként ejtik), valamint u-k (= ų — az u és a v közötti hang).

57

A nyelvjárásban 23 mássalhangzó van (közülük 4 affrikáta): b, d, g, j, ž, l, m, n, p, r, s, š, t, v, z, ž, f, ch, h; c, č, dz, dž. Az f, ch, h mássalhangzók nagyon ritkán fordulnak elő (leggyakrabban idegen eredetű szavakban). Minden mássalhangzó lehet kemény és lágy, csak a j mindig lágy. Kiejtésük alig tér el az irodalmi nyelv megfelelő mássalhangzóinak kiejtésétől. Csak a kemény l hangzik itt valamivel keményebben, mint az irodalmi nyelvben.

A nyelvjárásban a következő kettőshangzók ismertek: ai, au, ai̯, au̯, ei, ēi, ēi̯, ie, ii, iu, oi, ui, uo. Ezenkívül a nyelvjárásban kettőshangzós (ősi és másodlagos), valamint hármashangzós (mind másodlagos) kapcsolatok is vannak: magánhangzó + l, m, n, r, vagy a ie, uo kettőshangzó + l, m, n, r, j.

Magánhangzórendszer. Ez a fejezet a magánhangzók mennyiségét, eredetét és kombinatorikus törvényszerűségeit vizsgálja. A nyelvjárás magánhangzórendszerének legjellemzőbb sajátosságai (a fentebb már említetteken kívül) a következők:

1. A magánhangzók időtartama a hangsúlytól függ, mivel a nyelvjárásban minden hangsúlytalan magánhangzó (a szó belsejében és végén) rövid, a hangsúlyosak pedig (a régi rövidek is, néhány esetet kivéve) hosszúak.

2. Hangsúlytalan helyzetben megőrződtek az ősi hosszú a és e hangok, amelyek az irodalmi nyelvben o, ē hanggá váltak: stavēt ~ stovėti ‘állni’, gálvas ~ gálvos ‘(alanyeset többes számban) fejek’, sedēt ~ sedėti ‘ülni’, sākę~sākė ‘mondott, -a, -ak’.

3. A hangsúlytalan ie, uo kettőshangzók e, a hanggá váltak: pēnelis ~ pienēlis ‘tejecske’, šlatela~šluotėlė ‘seprűcske’.

4. A szó elején e helyett a hangzik: ažeras~ēžeras ‘tó’, ait̃~ēiti ‘menni’.

5. Az ősi rövid a, esetenként pedig u helyett a szó végén a következő hangok hallhatók:

Kemény mássalhangzó után egy redukált α magánhangzó: dirba ~ dɪrba ‘dolgozik, -nak/-nek’, gãlas~gãlas ‘vég’, sūnas (|sūnus)~sūnūs ‘fiú’; j és lágy mássalhangzó után i: geri~gēria ‘iszik, isznak’, vējis ~ vējas ‘szél’, sūkcis ~ sūkčius ‘csaló’. Az ősi ā helyett a nyelvjárásban, az irodalmi nyelvhez hasonlóan, a szó végén rövid a hangzik: galvā ‘fej’, várna ‘varjú’.

6. A szó hangsúlytalan végén kemény mássalhangzó után az ai, ui kettőshangzók > ai: virai~vyr ai, vỹrui ‘(alanyeset többes számban, részes eset egyes számban) férfiak, férfinak’, au > au: dɪrbau ~ dɪrbau ‘dolgozott’; j és lágy mássalhangzó után az ai, ui > īi: peili̯is~peiliais ‘késekkel’, sveči̯i~svečiu ‘vendéget’, au > ių: žinojių ~ žinojau ‘tudtam’. A szóvégi hangsúlytalan ei kettőshangzó helyett szintén ii hangzik: kárvii~kárvei ‘tehénnek’.

Mássalhangzórendszer. Néhány jelentéktelen kivételtől eltekintve a nyelvjárás mássalhangzóinak eredete megegyezik az irodalmi nyelv megfelelő mássalhangzóinak eredetével.

A j a szó tövében, a hátsó képzésű magánhangzók előtt, a b, p ajakhangok után megőrződött, például: bjauribe ~ bjaurỹbė ‘undokság, ocsmányság’, pjāut ~ pjāuti

58

„vágni, fűrészelni”. A más mássalhangzókkal alkotott kapcsolatokban a j eltűnt, a *tj, *dj pedig a hátul képzett magánhangzók előtt č, dž-vé alakult. A j eltűnik egyes egyes számú helyhatározói esetű alakok hangsúlyos végződésében is, például: dabē^z || dabē^s < duobējē „a gödörben”, šterblē || šterblē < sterblejē „a holdban”.

Az l mássalhangzó az e, ē előtt keményen hangzik (a depalatalizált l után az e, ē > a, э-ként hangzik), például: lādas ~ lēdas „jég”, lāiš ~ lēisti „elengedni, megengedni” lēkē ~ lēkti „repülni”. Az ősi en kapcsolat sorsa a l mássalhangzó után azt mutatja, hogy egyes kelet-aukštaitiai nyelvjárásokban az l depalatalizációja azután történt, hogy az am, an, em, en > um, un, im, in kapcsolatok megváltoztak, más nyelvjárásokban viszont az l depalatalizálódott korábban, és csak ezután változtak meg az említett kapcsolatok. Az utóbbiak közé tartozik a vizsgált nyelvjárás is, mivel a lunta itt csak a lanta < lenta „deszka” alakból jöhetett létre. A leírt nyelvjárásban és néhány másikban az l után még előfordul a bln: lъnta kapcsolat. Ez feltehetően a következőképpen jöhetett létre: 1) lenta>lenta>lęnta (az l depalatalizációja végbement) > lъnta; vagy 2) a lunta vagy lanta és a linta alakok kontaminációjával. A szóvégi végződésben az l után nem mindig ugyanazok a hangok állnak, mint a szó közepén az ősi en helyén. Ez mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy: 1) egyes nyelvjárásokban az en változása a szó közepén és végén nem egy időben történt; 2) a végződésben egyes változások később, más alakok hatására mehettek végbe.

Ebben a részben a mássalhangzórendszer egyéb jelenségeit is tárgyaljuk: a palatalizációt, az asszimilációt, a disszimilációt, a mássalhangzók metatézisét stb.