LIETUVIŲ KALBOS MORFOLOGINĖ SANDARA IR JOS RAIDA

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

A kelet-aukštaitiai nyelvjárások többes számú inesszívuszi alakjainak történetéből

K. MORKŪNAS

Megalapozott az a nézet, hogy a mai litván nyelvi helyhatározó, amelyet jelen idejű belső helyhatározónak, vagy inesszívusznak is neveznek, a *-én posztpozícióval jött létre. Ezt mindenekelőtt a nyelvjárások mutatják. A kelet-aukštaitiaiak és a dzūkaiak az egykori szóvégi *-en-t (vagy *-ę-t) -i-vé alakítva, egyes számú inesszívuszban így ejtik: laukì¹ < *lauk-én (> az irodalmi nyelvben laukė), tehát ugyanúgy, mint az egyes számú instrumentális žemì, amely a *žem-én-ből ered (> lit. žemė); vö. a kelet-aukštaitiai nyelvjárás alapján írt régi litván nyelvemlékek egyes számú inesszívuszi alakjaival is: sudeimi AK² 22¹¹, tami septyneti AK 48²⁴, raszty PS³ I 15⁹, giwenimy PS I 43¹⁸, az egyes számú instrumentálisszal párhuzamosan: galybi AK 52¹⁸, galiby PS I 15³.

A mai (irodalmi) litván nyelv többes számú inesszívuszi alakjainak lauk(u)ose, šakose *laukuos-én, *šakos-én előzményből való származását bizonyítva a nyelvészek elég gyakran hivatkoznak a kelet-aukštaitiai nyelvjárások laukuosi, šakosi alakjaira is, feltételezve, hogy ezek -i végződése is *-én-ből ered. E formák eredetének kérdése azonban valójában nem olyan egyszerű, mint amilyennek első pillantásra látszik.

-i végződésű többes számú inesszívuszt — lauk(u)osi, šakosi, žievėsi (žėvėsi), pirtysi — ma már csak a kelet-aukštaitiaiak délnyugati csoportja használ: Panevėžys, Krekenava, Ramygala, Truskava, Pagiriai, Siesikai, Pabaiskas és Gelvonai környékén (lásd a térképet – 1. ábra). A kelet-aukštaitiaiak másik, déli része — Lyduokiai, Molėtai, Širvintos és Musninkai környéke — e ragú alakokat -e végződéssel használja: lauk(u)ose, šakose, žievėse, pirtyse; ilyeneket

¹ Más tövű szavak egyes számú inesszívuszi alakjaiban a posztpozíció magánhangzója a kelet-aukštaitiai és dzūkai nyelvjárásokban kiesett, vö.: galvo, pievo, žemė (Panevėžys), medy, vago, sąuji „a marokban“, dabė(i) „a gödörben“, upij „a folyóban“, pirty (Gelvonai, Pabaiskas), ruńkoj „a kézben“, valdžioj, akmeny (Debeikiai), kely, šakoj, duobėj, aky, turguj (Linkmenys), lóvoj, gerklėj, širdzì, nósij (Kaniava, Varėna járás).

² Ledesma lengyel katekizmusa, valamint Daugša és az Anonymus 1605. évi litván katekizmusai a krakkói eredetik és Wolter újranyomása alapján, párhuzamos szövegként kiadta Ernst Sittig, Göttingen, 1929. AK=Az 1605. évi anonim katekizmus szövege, DK=M. Daukša 1595. évi katekizmusának szövege.

³ PS=Syrwids Punktay sakimu (Punkty kazań), Teil I: 1629, Teil II: 1644, litauisch und polnisch mit kurzer grammatischer Einleitung herausgegeben von Dr. Franz Specht. Göttingen, 1929.

10. Lietuvių kalbos morfologinė sandara ir jos raida

145

1. ábra. A többes számú inesszívusz végződéseinek — [šako] -su, -sui, -se, -sa, -si, -sbl, -s’, -s — elterjedése az aukštaitiai nyelvjárásokban. A vonalakkal jelölt területen a szóvégi rövid e redukció következtében i-vé alakul. Vk — nyugat-aukštaitiaiak. Vd — közép-aukštaitiaiak. R — kelet-aukštaitiaiak. Dz — dzūkaiak. A lakott helyek nevének rövidítései megegyeznek a „Lietuvių kalbos žodynas” (I—VI, Vilnius, 1941—1962) rövidítéseivel. (A térkép a litván nyelvatlasz számára gyűjtött, a Litván SZSZK Tudományos Akadémiája Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetében őrzött nyelvjárási anyag alapján készült.)

146

-e végződésű alakokat egyes dzsúk nyelvjárások is használnak – Dūkštas, Valkininkai, Daugai. A keleti aukštai nyelvjárás területének egész északi (legnagyobb) részén ma a többes szám eszközhatározói alakjainak rövidült formáit használják, például: didelios (-s’ =lágy -s), gerios, miškios, svečios, geros, pačios, šakos, didelės, akys, pirtys (Linkuva, Joniškėlis, Pakruojis, Šeduva); didelios, geruos, miškuos, svečiuos, geros, pačios, šakos, didelės, akys, pirtys (Biržai, Vabalninkas, Kupiškis, Pandėlys, Rokiškis, Zarasai, Dusetos, Anykščiai, Utena).

Felmerülhet a kérdés, hogy a keleti aukštai és dzsúk nyelvjárások említett nyelvjárásaiban használt, -e végű többes számú eszközhatározói alakok nem újabbak-e, illetve nem az irodalmi nyelvből kerültek-e ezekbe a nyelvjárásokba. Hogy nem így van, azt a régi litván nyelvemlékek mutatják. K. Širvydas írásaiban leggyakrabban az -e végű többes számú eszközhatározó fordul elő, például: knigose szwyntose PS I 3₂₅, linksmybese ne išsakitos PS I 7₁₁, piktuose iu darbuose PS I 31₂₆–₂₇, namuose PS I 32₁₄, ażudraustose PS II 4₁₉, gardibese PS II 4₁₉, s’ir dise PS II 47₇. F. Specht véleménye szerint K. Širvydas nyelvjárásának valódi többes számú eszközhatározója -i (-y) végű volt, az -e végű alakok pedig az írott nyelv hatására keletkeztek⁴. Specht nem tudott arról, hogy az utóbbi alakokat ma is használják a keleti aukštai nyelvjárásokban⁵. Véleményének helyességét azonban már önmagában is kétségessé teszi az a tény, hogy a „Punktų sakymų” I. részének valamennyi (az összes szófajhoz és tőtípushoz tartozó) 229 többes számú eszközhatározói alakja -e végű, a II. rész 143 ilyen alakja közül pedig 129 végződik -e-re, 10 pedig -a-ra (runkosa 1₁₄, 254₅, kuriosa 94₂₆, dienuosa 95₂₇, žadžiosa 149₁₆, piktibesa 168₃, kitosa 201₂₈, wietosa 202₁, tamsibessa 243₂, knigosa 254₁₆), és mindössze 4 végződik -i-re (pasnikuosi 6₅, taukuosy 94₁₉, kuriosy 94₂₂, reykauosy 96₂₇). Ha Širvydas általában nem is kerülte el más nyelvjárások vagy korábbi litván írások hatását, ez a hatás sohasem nyomta el saját nyelvjárásának jellegzetességeit⁶. Ezért a közölt statisztikai adatok azt mutatják, hogy a „Punktų” szerzőjének nyelvjárásában a többes számú eszközhatározó valódi alakjai nem -i (vagy -a), hanem -e végűek voltak. Figyelemre méltó az is, hogy az -i és -a végű alakok csak a „Punktų” II. részében fordulnak elő, ahol több más nyelvjárási elem található, mint az I. részben⁷.

Vagyis a keleti aukštai nyelvjárások -e végű többes számú eszközhatározói alakjai nem újonnan (az irodalmi nyelvnek az utóbbi évtizedekben kifejtett hatására) keletkeztek; már jóval régebben is használták őket. Mi ezeknek az alakoknak az eredete?

Ha abból a feltevésből indulnánk ki, hogy a keleti aukštai nyelvjárásokban (és a dzsúk egy részében) ma használatos többes számú eszközhatározó közvetlen előzménye a *-én posztpozíció volt, nem lenne világos, miért lett belőle az egyik helyen -i, máshol pedig -e. Talán ott, ahol az esetrag alakjai -e végűek, a posztpozícióból korábban kiesett a tautoszillabikus n? Ennek feltételezésére azonban nincs alap, hiszen mire az en diftongussá, in-né vált, a többi alak *-én-je minden keleti nyelvjárásban még épségben megvolt (vö. az említett nyelvjárások egyes számú eszközhatározójának žemį alakját

⁴ Vö. Sirwyds Punktay sakimu (Punktų kazan)…, herausgeg. von. Dr. Franz Specht, p. 16*, 31*.

⁵ Vö. ugyanott.

⁶ Vö. a „Punktuose” ritkán előforduló kettőshangzókat: am, an, em, en (amžinu II 36₄, apįtamsenemis II 142₂, brangiu II 207₄, žemčiuogose II 179₃₁, ažuodentu II 18₂, nendres II 99₈, niopkenčia II 142₂₃) a keleti aukštai um, im, in (umžūnon I 6₃₀, tumsibi II 142₃₀, brungiu I 29₁₃, žimčiugus II 36₂₃, ažudinge II 18₂₂, nindres II 99₁₀, niopkinčia II 143₁) alakok helyett.

⁷ A „Punktų sakymų” II. részét, amelyet K. Širvydas halála után 15 évvel adtak ki, úgy tűnik, a kiadók jobban átdolgozták.

10*

147

< *žemén és az egyes szám lokatívuszát miški < *miškón). Azt is feltehetjük, hogy az -i és -e végű többes számú inesszívuszformákhoz különböző posztpozíciók tartoztak; ezt a feltevést azonban egyelőre adatokkal sem lehet alátámasztani. Ezért vizsgáljuk meg, vajon az említett formák fonetikailag nem származhatnak-e egyetlen alakból. Kiderül, hogy a kelet-aukštaitė nyelvjárások szóvégi vokalizmusának rendszere valójában nem mond ellent ennek a feltevésnek. Azokban a nyelvjárásokban, amelyekben ma a többes számú inesszívusz alakjai laukuosi, šakosi, a nyílt és zárt szótagvégi rövid e a végződő magánhangzók redukciója következtében i-vé vált; vö. e nyelvjárások egyes számú vocativusát: vaiki, valamint többes számú accusativusát: kárvis, katís, pusís, šakìs; azokban a nyelvjárásokban, amelyekben az inesszívusz alakjai laukuose, šakose, az említett e változatlanul fennmaradt, vö.: vaike; karves, katės, pusės, šakės (vö. K. Širvydas többes számú accusativusának alakjaival is: žmones PS I 260₉, karalistes PS I 273₂₇, sunkibes PS II 37₂₈, duobes PS II 39₇). Ez azt mutatja, hogy az inesszívusz laukuosi, šakosi alakjainak -i végződése is kialakulhatott egy rövid -e⁸-ből. Ha azonban elfogadjuk az említett formák ilyen eredetét, azt is el kell ismernünk, hogy a régebbi többes számú inesszívuszformákat *laukuos-en, *šakos-en (vagy *laukuos-ę, *šakos-ę) ezeken a keleti aukštaitė nyelvjárásokon egyáltalán nem használták. Lehetséges ez?

Az *-én posztpozícióval képzett egyes számú inesszívusz mellett egyes litván nyelvjárásokban hosszú ideig használatos volt a régi (közös indoeurópai) végződésű többes számú inesszívusz is, például: laukuosu, šakosu (vö. óind āśveṣu, āśvasu, óegyházi szláv dušexъ, rъkarъ). Ilyen típusú többes számú inesszívuszt találunk a XVI. századi königsbergi litván kiadványok mindegyikében — M. Mažvydas, B. Vilentas és J. Bretkūnas műveiben⁹. D. Kleinas még 1653-as nyelvtanában („Grammatica Litvanica”) is ezt írja: „A többes számú helyhatározói ablatívuszok végződése tekintetében a litván írók között nincs egyetértés. Egyesek úgy vélik, hogy végződésük fu legyen, mások szerint se, megint mások szerint sa”¹⁰. Az -u végű többes számú inesszívusz a kelet-aukštaitė nyelvjárások alapjára írt régi szövegekben is előfordul. Például az 1605-ös Anoniminiame katekizme (AK) előforduló 24 ilyen eset mindegyike -u végű (Metūsu _7₂₄, paskundósu _41₁₈, dungūsu _43₃₃, 44₂₇, dunguosu _46₃₃, Dunguosú _48₆, Kitósu _50₂₁, dalosú _50₂₁, kuriosu _60₁₂, tosu _63₄, dienosu _63₄, kuriosú _63₄, szwintūsu _63₁₂, darbusu _70₁₅, gerybesú _70₁₅, szwintosú _70₁₈, szwintésu _76₃₀, Gierūsu _78₃₀, derunciusu _78₃₀, dayktūsu _78₃₀, iósú _87₁₅, métūsu _87₂₄, metūsu _87₃₀, nusideimūsu _106₁₂).

⁸ K. Būga „Lietuvių kalbos žodynas” című művében szerepel az akysi többes számú inesszívuszforma, amely mellett az áll, hogy az anykščiai és kupiškisi nyelvjárásokban, az idősebb nemzedék beszédében fordul elő (vö. K. Būga, Rinktiniai raštai, III, Vilnius, 1961, p. 359). Ennek az alaknak az *akysēn formából való származtatása (vö. ugyanott) igen kétséges. K. Būga az akysi mellett An. (=Anykščiai) és Kp. (=Kupiškis) rövidítést adta meg, de nem jelölte meg azokat a kisebb településeket, ahol ezt a formát hallotta. Valójában Anykščiaitól és Kupiškistől valamelyest délnyugatra (például Kavarskas és Karsakiškis környékén) még ma is előfordulnak a megrövidült többes számú inesszívuszformák (pl. akys) mellett a szóvégi -i hangra végződő alakok is (akysi); ez az -ē-ből redukció útján keletkezhetett (magában Anykščiaiban, valamint Kupiškisben a szóvégi rövid e nem változik i-vé).

⁹ Daugiskaitos inesyvas daugiausia su -u yra ir tuo metu (pvz., 1578, 1589 m.) lietuvių kalba paskelbtose Prūsijos valdžios įsakymuose, plg. Prūsijos valdžios gromatos, pagraudenimai ir apsakymai lietuviams valstiečiams, Vilnius, 1960, Nr. 1; Senieji lietuvių skaitymai, Kaunas, 1927, p. 59, 61 tt.

¹⁰ Žr. Pirmoji lietuvių kalbos gramatika, Vilnius, 1957, p. 434. D. Kleinui rūpėjo raštų kalbos norminimas. Dėl to jis siūlo vyriškosios giminės daugiskaitos inesyvo formas vartoti su se, o moteriškosios giminės — su sa (plg. ten pat); tos taisyklės jis pats ir laikosi savo gramatikoje.

148

A posztpozíciós *-ėn-nel ellátott többes számú inesszívusz használata feltehetően a közép-litván nyelvjárásokban és a nyugati nyelvjárások egy részében kezdődött meg legkorábban. Már a Litvániában megjelent első (katolikus és református) kiadványokban, a közép-aukštaitė nyelvjárás alapjára készült írásokban az -e végű alakok dominálnak. Például M. Daukša „Katekizme” (1595) című művében mind a 61 többes számú inesszívuszforma -e végű; „Postilė” című művének (DP¹¹) első 100 oldalán előforduló 244 ilyen alak közül 237 végződik -e-re, 5 -a-ra (pacžiosa 27₅₀, wálosa 30₃₄, szirdissa 30₃₄, szwėtessa 33₃₅, ritūsa 58₁₂), egy-egy pedig -u-ra és -i-re (wistiktūsu 35₁₀, dienosi 58₃₈); M. Petkevičius „Katekizme”¹² című művének 103 alakja közül 98 -e végű, 5 pedig szóvégi magánhangzó nélküli (námuos 76₁₇, WIsuos 90₇, sunkibes 116₅, baisibes 135₉, pamokštuos 148₂₁).

A közép-aukštaitė nyelvjárásokból az -e végű többes számú inesszívusz a keleti aukštaitė nyelvjárásokba is elterjedhetett¹³. Azt a feltevést, hogy ezek az alakok nyugatról keletre terjedtek, maguk a keleti litván nyelvjárások is alátámasztani látszanak (Linkmenys, Švenčionėliai, Švenčionys, Adutiškis, Tverečius, Gervėčiai, Lazūnai), ahol még ma is használják a régi végződésű többes számú inesszívuszt¹⁴, például: krūmuosu, miškuosu (a krūmuos, miškūos mellett), šakosū, duobėsū, akisū (az akysū, akysu mellett), tūrguosu (a tūrguos mellett) (Linkmenys); šakāsū, dūlkėsū, žievėsū, nỹcysu (Tverečius), juosu, Smurgāinysu (Gervėčiai), vār tuosu, ūpėsu (Lazūnai). Igaz, egyes keleti nyelvjárásokban a többes számú inesszívusznak másféle alakjai is előfordulnak. Például az adutiškisi nyelvjárásban a megrövidült alakok (pl. miškūos) vagy az -u végű alakok (pl. piev asu, akýsu) mellett a következők is használatosak: miškuosū (vagy miškuosī) ilgiōsb, akýsb, šakāsb (b₁ = hátrébb képzett i). A miškuosū többes számú inesszívusz a *miškuosēn alakból is származhatott, ahogyan ugyanezen nyelvjárás egyes számú instrumentálisa, a pusī, a *pusēn alakból. Aligha történt azonban így. Régtől fogva aligha használhattak ugyanabban a nyelvjárásban ugyanannak a ragnak kétféle alakját — valószínűleg egyikük újabb. A -b- hangot tartalmazó alakok régiségét nem bizonyítja a többes számú illatívusz (a mozgást kifejező belső helyhatározó), amelyet az adutiškisi nyelvjárásban — a szomszédos nyelvjárásokhoz hasonlóan — a többes számú inesszívuszból képeznek, az egyes számú illatívusz mintájára -n¹⁵ hozzáadásával; vö.: miškuosun, žirniu osun, šakāsun, dūlkēs un, durysun. A miškuosōn többes számú illatívusz nem fordul elő az adutiškisi nyelvjárásban. Ez arra enged következtetni, hogy e nyelvjárás többes számú inesszívusza miškuosī.

¹¹ DP = Postilla Catholicka. Tai est: Ižguldimas Ewangeliju kiekwienos Nedelos ir szwętes per wissūs metus. Per Kūningą Mikaloiv Davkszą Kanoniką Mednikų, iš lękiško pergūldita. Wilniui Drukārnioi Akademios, 1599. (A példák után álló számok az oldalszámot és a sorszámot jelölik.)

¹² E litván nyelvemlék nyelvjárásának kérdéséről lásd J. Kruopas, Dėl M. Petkevičiaus Katekizmo (1598 m.) tarmės, „Lietuvos TSR Mokslų akademijos darbai“, serija A, t. 2 (3), 1957, p. 191 tt.

¹³ A morfológiai alakok vándorlására a litván nyelvjárásokban valóban találunk példákat; vö. a szomszédos keleti, középső és nyugati aukštaitė nyelvjárásokban elterjedt dzuki igealakokat: audžiau „szőttem”, matiau „láttam” — Musninkai, Ciobiškis, Padaigai (Upninkai környéke), Gegužinė, Palomenė, Žasliai, Navininkai (Kalvarija járás); būtau „lennék”, sakytau „mondanék”, turėtau „volna” — Užuguostis, Jieznas, Punia; aitai „mennél”, kàstai „ásnál”, sakýtai „mondanál”, sėdėtai „ülnél” — Jieznas, Prienai, Kapsukas, Kalvarija.

¹⁴ Más nyelvjárásokban csak egy-egy, adverbializálódott, régi lokatívuszvégződésű alak fordul elő; vö. netoliesu (Subačius).

¹⁵ Ilyen módon képzett többes számú illatívusz a keleti aukštaitė nyelvjárások délnyugati részének egy részében is használatos (Gelvonai, Pabaiskas), vö.: miškuosin, šakosin, pirtysin (<a többes számú inesszívusz miškuosi, šakosi, pirtysi + n az egyes számú illatívusz mintájára: miškan, šakon, pirtin).

149

új. Valójában az ilyen típusú formák (-bl végződéssel) gyakrabban használatosak a fiatalabb nemzedék körében. A Tverečius-i nyelvjárásban és a szomszédos nyelvjárásokban a többes szám inessivusi formáinak fejlődésére egyértelmű hatást gyakorolnak az egyes szám inessivusi formái. Az egyes szám inessivusi šakoj, žemėj alakjai alapján a -j-t ugyanezekhez a tövekhez tartozó többes szám inessivusi alakokhoz is hozzáteszik¹⁶, vö.: jaunėsu, šakašu, dūlkėsu, žievėsu (Tverečius). Később az -ui végződést helyenként más tövek inessivusában is általánosították, vö.: miškūsu, geruūsu, kituūsu, trijuūsu (Sekonai, Ignalina járás). Az egyes szám inessivusának hatását talán az Adutiškis-i nyelvjárás többes szám inessivusa is mutatja. Itt azonban minden névszói tő esetében az -bl végződés vált általánossá, az adott nyelvjárás olyan egyes számú inessivusi alakjai alapján, mint: galb (< *galėn), kaklb, mėšlb, stalb, šilb, aukšb, balsb, kimšb „kemse”. Hasonló módon keletkezhettek a lazūnai többes számú inessivusi alakjai is -i vagy -bl végződéssel, pl.: mėtuosi, juosbi¹⁷.

Annak a feltevésnek, hogy az -e végződésű többes számú inessivus nyugatról terjedt kelet felé, mintha ellentmondanának M. Daukša, a közép-aukštaitis nyelvjárás képviselőjének alakjai: kuriose DP 10₁₁, anosė DP 10₁₅, reikalusė DP 18₃₇. Egyes nyelvészek véleménye szerint ¹⁸ e formák -ę-je azt mutatja, hogy abban az időben (a XVI. század végén — a XVII. század elején) az inessivusi posztpozíció magánhangzóját nazális ejtéssel ejtették. Vizsgáljuk meg, hogy M. Daukša írásaiban a többes számú inessivus posztpozícióját mindenütt ę betűvel jelölték-e, vagy ez a betű valóban nazális magánhangzót jelölt.

A fent említett „Postilės” (1–100. o.) 237 többes számú inessivusi alakjában a posztpozíció e magánhangzóját így jelölik: ę — 72 alakban (köztük egy -ę végződésű alak: kuriose 52₃₄), ia (anosia 8₃₇, mariosia 11₂₅, daiktūsia 22₃₆) — 54, ė (kuriūsė 2₂₅, namūsė 3₄, nēteisibėsė 3₃₉) — 37, e (kuriosė 2₂₅, gūlusė 5₅) — 74; a „Katekizmo” esetében: ę — 20, ė — 24 és e — 17 alakban. Figyelemre méltó, hogy a nazalitás jele sehol sem szerepel az ia és ė betűkön. Daukša helyesírását alaposabban megvizsgálva látjuk, hogy az említett ia és ė esetében nincs is szükség erre a (nazalitást jelölő) jelre, mivel a ę betű nem nazálisan ejtett posztpozíciós e-t, hanem egyszerű, nyílt e-t jelölt¹⁹. Ezt az bizonyítja, hogy más esetekben ugyanígy jelöli a nyílt (ragbeli és tőbeli) e-t is, vö.: bitōiomė DK 60₂₆, turimė DP 1₃₄ és gėidzemė DK 61₁₄, wadinamė DP 2₄₂; passakikité DP 1₁₂, Passakikite DP 1₁₄ és Eikite DP 10₄₁; (egy. eszk.) mētu DP 2₂₄ és metú DP 2₀; teisus DP 2₄₇, meile DP 3₁₅ és nuteisinimo DP 1₃₄, weigdą DP 10₃₈; ižgėlbėtoio DP 1₃₆ és ižgėlbėtoio DP 1₃₇. Daukša a nyílt e-t nem különböztette meg a beszűkült a-tól sem; ezért ő így

¹⁶ Vö. K. Būga, Rinktiniai raštai, III, p. 359.

¹⁷ A lazūnai nyelvjárás különböző kutatói nagyon eltérő többes számú inessivusi alakokat közöltek, vö.: kūruosu, ažaruosu, ūpesu, juosu; palācuosa (lásd P. Arumaa, Litauische Mundartliche Texte aus der Wilnaer Gegend mit grammatischen Anmerkungen, Dorpat, 1930, p. 33, 34); mokyklosu, nastruosu; vaštuosu, keturuosu „keturiese“; Valdziķuose, dviejose; Bebrėnuosa; trijuosai „trise“; Lazūnuosi, Titkrėnuosi; juosbi (lásd J. Senkus, Kai kurie Lazūnų tarmės ypatumai, „Lietuvos TSR Mokslų akademijos darbai“, serija A, t. 1 (4), 1958, p. 187; Lazūnų tarmės tekstai, „Lietuvių kalbotyros klausimai“, t. 2, Vilnius, 1959, p. 216 tt.); vaftuosai, dzvijosi, jāu-iosoj (lásd E. Grinaveckienė, Tarmių medžiagos rinkimas lietuvių kalbos atlasui, „Lietuvių kalbotyros klausimai“, t. 3, Vilnius, 1960, p. 193).

¹⁸ Plg. J. Otrębski, Gramatyka języka litewskiego, III, Warszawa, 1956, p. 27.

¹⁹ A nyílt e-t külön jelekkel jelölve (a jelek változatossága a nyomda hibájából is eredhetett), Daukša ezt a magánhangzót a zárt e-től (=ę) kívánta megkülönböztetni. Daukša írásaiban a zárt e-t sehol sem jelöli nazalitásjellel, vö.: padarė DP 1₁₇, uždėjo DP 1₁₈, wirszutenemis DP 1₂₉, gerbtių DP 1₃₄. Ha egy-egy szóban ilyen esetben mégis előfordul ę (vagy ę) e helyett, az sajtóhiba (a „Postilė”-ben a hibajegyzék időnként helyesbítette).

150

szintén változatosan írják, vö.: legtermészetesebb DK 61₂₉, édesebb DK 127₂₀, édesebbik DK 86₁₇, Wireusės DK 133₂₆; ivott DP 2₁₃, ivott DP 2₂, örömében DP 2₁.

Nincs tehát alapja annak a feltételezésnek, hogy Daukša a ę betűvel a többes számú inessivus posztpozíciójának nazálisan ejtett -e hangzóját jelölte volna. E hangzó nazalitását M. Petkevičius a „Katekizme” sehol sem jelölte (igaz, a nazális magánhangzókat nagyon ritkán és következetlenül jelölte); D. Kleinas pedig nem tett említést a posztpozíciós -e nazalitásáról (nyelvtanában a nazális magánhangzókat külön tárgyalta és jelölte²⁰). Ez azt mutatja, hogy az -e már jóval korábban elvesztette nazalitását²¹. Következésképpen az -e végződésű többes számú inessivus már azelőtt bekerülhetett a keleti aukštaitis nyelvjárásokba, hogy megjelentek volna az e nyelvjárások alapjára épülő első nyelvemlékek.

Az -e végű (elöl képzett magánhangzót tartalmazó) többes számú inessivusi alakoknak a keleti aukštaitis nyelvjárások nagy területén való elterjedését leginkább az magyarázhatja, hogy ezek jobban illeszkedtek az egyes számú inessivushoz, mint az eset régi, -u végű alakjai.

A régi litván írásos emlékekből és a mai nyelvjárásokból származó, itt bemutatott adatok és elemzésük arra engednek következtetni, hogy a keleti aukštaitis nyelvjárások többes számú inessivusi alakjai, laukuose, šakose, régebbiek, mint a nyelvjárásterület délnyugati peremén használt laukuosi, šakosi alakok. Ez utóbbiak -i végződése a szóvégi magánhangzók redukciója következtében már a megrövidült -e-ből (< *-ēn), és nem közvetlenül a *-ēn-ből jött létre.

A TÖBBES SZÁMÚ INESSIVUS ALAKJAINAK TÖRTÉNETÉBŐL

A KELET-AUKŠTAITAI NYELVJÁRÁSBAN

К. МОРКУНАС

Összefoglaló

A hagyományos nézet szerint a jelenleg a litván nyelv kelet-aukštaitai nyelvjárásában használatos többes számú inessivus közvetlen előzménye a *-ēn posztpozícióval rendelkezett. Ezt a nézetet állítólag az egyes és többes számú inessivus nyelvjárási alakjai támasztják alá. Ha azonban az -i magánhangzót tartalmazó egyes számú inessivus-alakok (pl. miški < *miškēn > az irodalmi nyelvben miškė „az erdőben”) a kelet-aukštaitai nyelvjárás egész területén jellemzők, akkor az ugyanezt a magánhangzót tartalmazó többes számú inessivus-alakok (pl. miškuosi — az irodalmi nyelvben miškuose „az erdőkben”) csak e terület délnyugati peremén, azaz Panevėžys, Krekenava, Ramygala, Pagiriai, Šešuoliai, Pabaiskas és Gelvonai környékén használatosak. A kelet-aukštaitai nyelvjárás többi beszédváltozatára a többes számú inessivus rövidült alakjai jellemzők, például,

²⁰ Vö. Pirmoji lietuvių kalbos gramatika, p. 418 tt.

²¹ Arra, hogy a litván közép- és nyugati nyelvjárásokban a többes számú inessivusnak régebben *-ēn posztpozíciója volt, az ebből képzett többes számú adessivus (a jelenlévő közeli helyhatározó eset) alakjai utalnak, például: bediewiūsemp DP 44₅₃, izmintigesniūsemp DP 66₂₈, žmonėsemp DP 67₉, tūšemp DP 67₁₆. Hozzátehetjük, hogy az 1605-ös Anoniminiame katekizme egyáltalán nincsenek többes számú adessivus-alakok, K. Sirvydas „Punktai”-jában pedig csak néhány névmási alakot találunk ebből az esetből (muspi PS I 53₄, 101₂₁, 335₂₇, II 60₄, 115₂₆, 135₂₈, 236₁₅, 240₃₁, iusp PS II 20₃₀, iuspi PS II 24₁₂₄), amelyekből semmit sem tudhatunk meg a többes számú helyhatározó posztpozíciójának korábbi kiejtéséről a kelet-aukštaitai nyelvjárásokban. Ilyen adatokat a mai litván nyelvjárásokban sem találunk. Lazūnaiból közölték a többes számú adessivus jūšemp alakját (lásd A. Laigonaitė, Pašalio vietininkai dabartinėje lietuvių kalboje, „Kai kurie lietuvių kalbos gramatikos klausimai“, Vilnius, 1957, p. 30), de az -em- kettőshangzóval ez aligha tekinthető e nyelvjárás valamivel mélyebb múltjából fennmaradt emléknek.

151

mišk(u)os’ (Linkuva, Joniškėlis, Pakruojis), miškuos (Vabalninkas, Pandėlys, Rokiškis, Utena), valamint -e magánhangzós alakok, például miškuose (Musninkai, Širvintos, Balninkai, Molėtai). Az -e végű alakok (mišk(u)ose vagy miškuose) egyes dzūk nyelvjárásokban is megfigyelhetők (Alovė, Onuškis, Vabalninkas, Dūkštas), amelyekben az egyes számú inessivus -i-re végződik, például miški.

Az ólitván nyelv emlékei arról tanúskodnak, hogy a kelet-aukštaitai nyelvjárás -e magánhangzós többes számú inessivus-alakjait nem szabad új, az irodalmi nyelv hatására keletkezett alakoknak tekinteni. Például K. Širvydas (a kelet-aukštaitai nyelvjárás képviselője) „Punktay sakimu”-jának első részében mind a 229 ilyen esetű alak -e végződésű. Mivel magyarázható e formák kialakulása a kelet-aukštaitai nyelvjárásban? Ebben a nyelvjárásban egy ideig még használatban voltak a *-ēn posztpozícióval képzett egyes számú inessivus-alakok mellett a régi (közös indoeurópai) lokatívusz -su végződését tartalmazó többes számú inessivus-alakok is, például: miškuosu. Ezt az ólitván nyelvi emlékek és a litván nyelv keleti nyelvjárásai (Linkmenys, Švenčionėliai, Tverečius, Lazūnai) is megerősítik, ahol a -su végződésű inessivus-alakok ma is használatosak. Az ólitván nyelvi emlékek adatai alapján úgy tűnik, hogy a *-ēn posztpozícióval ellátott többes számú inessivus-alakok először a közép-aukštaitai nyelvjárásban és a litván nyelv néhány nyugati nyelvjárásában jelentek meg. Így feltételezhető, hogy a kelet-aukštaitai nyelvjárás ugyanazon esetének -su végződésű alakjait a közép-aukštaitai nyelvjárásból kölcsönzött -e végű alakok szoríthatták ki, miután a posztpozíciós *-ēn tautoszillabikus n-je eltűnt. (A cikk bírálja egyes nyelvészek véleményét, akik szerint a közép-aukštaitai nyelvjárás képviselője, M. Daukša, amikor az inessivus posztpozíciós magánhangzóját gyakran ę jellel jelölte, az e magánhangzó akkoriban állítólag létező nazális kiejtését tükrözte.) Az -e magánhangzós, azaz elöl képzett magánhangzót tartalmazó többes számú inessivus-alakoknak a nyelvjárás viszonylag nagy területén való elterjedése azzal magyarázható, hogy ezek az alakok jobban illeszkedtek az egyes számú inessivus-alakokhoz. A kelet-aukštaitai nyelvjárás délnyugati peremén a többes számú inessivus miškuose alakjából az ē szóvégi magánhangzó redukciója következtében olyan alakok keletkeztek, mint miškuosi; vö. ugyanezen nyelvjárások következő alakjaival: az egyes számú megszólító eset vaiki a vaike helyett, „gyermek”; a többes számú tárgyeset kā́rvis a kārves helyett, „teheneket”; mis a žemės helyett, „földeket”.