LIETUVIŲ ONOMASTIKOS TYRINĖJIMAI

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXI (1981)

BONIFACAS STUNDŽIA

A többes számú személynévi eredetű oikonimák jelentősége a ragozási és hangsúlyozási rendszerek rekonstrukciójában

0. A litván nyelv helyneveinek jelentős csoportját személynévi eredetű nevek alkotják. Itt az ā- és ē-tövű személynevek többes számából képzett oikonimákat vizsgáljuk.

0.1. Az oikonimákat a „Litván SZSZK közigazgatási-területi beosztásának kézikönyvéből” (V., 1976, 2. rész), a személyneveket¹ pedig az LTSR MA Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetének családnévkartotékájából, valamint a készülő litván családnévszótárból² gyűjtöttük. Az összegyűjtött adatok elemzése során több nehézséggel találkozunk: 1) a kartotékban szereplő családneveket gyakran nem szakemberek jegyezték le, hibásan, olykor még hangsúlyjelekkel sem látták el; ilyenkor már a hangsúlyozási típus meghatározásáról nem is beszélhetünk; 2) az ā-tövű családnevek mellett gyakran o-tövűek is előfordulnak (Survilà: Survilas), ezért feltétlenül pontosabban kellett meghatározni mindkét változat földrajzi elterjedését; 3) nincs litván családnév-etimológiai szótárunk (még csak készül). Emiatt egyes oikonimákat nem lehetett felhasználni: a) amelyeknél nem sikerült megállapítani az alapul szolgáló személynév tövét, például: Ašmonai: Ašmona(s), Buzai: Buzà || Būzas, Jovaišai: Jóva iša(s); Meškėliai: Meškėlė || Meškėlis (összesen mintegy 20 okn); b) amelyek alapjául szolgáló avd etimológiája kétséges vagy nem világos (egy részüket feltehetően nem hitelesen jegyezték le): Čiulada, Dubravà (vö. litván dubravà, -āvas LKŽ II 78, lengyel Dubrawa, belarusz Дубрава stb.), Kiena, Medekšà (vö. belarusz Мадэкша, lengyel Medeksza)³, Pažerà [: žėrėti (?)], Šilva [< Šiluvà (?), vö. šilmà < šilumà, illetve šilimà], Tūita, Valečkà ← Valentinas (?); Vinča ← Vinca(s)? stb. (összesen mintegy 25 okn)⁴.

0.2. Összesen 226 ilyen többes számú oikonimát találtunk; közülük 183-at vizsgálunk (a földrajzi elemzéshez valamivel többet használunk fel, lásd a 4. lábjegyzetet). A kiválasztott oikonimák többsége (a 183-ból 156) ā-tövű személynevekből képződött (ē-tövűekből 27 okn).

¹A személyneveket (avd) a mai családnevek alapján azonosítottuk. A személynév (antroponima) kifejezést azért használjuk itt, mert az oikonimák többsége régi, jóval azelőtt keletkezett, hogy kialakultak volna mai családneveink.

²Az alkalmat megragadva szeretnék köszönetet mondani az LKLI Mai Litván Irodalmi Nyelv Tanszékének vezetőjének, A. Vanagas filológiai kandidátusnak segítségéért, tanácsaiért, valamint azért, hogy engedélyezte a szóban forgó kartotéka és a családnévszótár első kötetének gépirata használatát.

³ Nei M. Biryla (Бирула М. В., 1969, 265), nei J. Bystronis (Bystroń J., 1936, 281) šio avd kilmės nepaaiškina.

⁴Az utóbbi személynevekből képzett oikonimák némelyike bekerült az elterjedési térképbe (lásd a 11. lábjegyzetet).

185

1.1. Az általunk vizsgált többes számú oikonimák elemzésekor célszerű két modelljüket megkülönböztetni (az alapszemélynév egyes számú tövéhez, illetve paradigmájához való viszonyuk alapján): 1) (i)o-tövű oikonimák, vagyis tő-, illetve paradigmacserével (neutralizációval) járó modell; 2) ā, illetve ē-tövű oikonimák (egyszerű modell).

1.1.1. Jóval termékenyebb a (i)o-tövű modell, amely 118 oikonimát foglal magában (vagyis az összes okn ≈ 64%-át)⁵: Barzdai: Barzdā, Bulkai: Bùlka, Juškai: Jùška, Linkai: Linka, Noreikai: Norēikà, Blõžiai: Blõžė, Dirsiai: Dirsė stb. E modell 104 alapszemélyneve ā-tövű, 14-nek pedig ē-töve van.

1.1.2. Tőváltás nélküli paradigmája 65 oikonimának van⁶ (közülük 16-nak tőváltással járó párhuzamos modellje is van, lásd az 5. lábjegyzetet), például: Alseikos: Alsēika, Andreikos: Andreikà, Dindos: Dindà, Karéivos: Karēiva; Dailidės: Dailidė, Lāpės: Lāpė.

1.2. Az első modell [((i)o tövű] többes számú oikonimáira nemcsak a ragozási, hanem bizonyos hangsúlyozási paradigmák váltakozása is jellemző. Az ilyen oikonimák több mint kétharmadának (az 55-ből 39-nek) végződése hangsúlyos (4. hangsúlyozási típus), szemben az alapszemélynév baritonikus (illetve képzői) egyes számú⁷ hangsúlyozásával (1., 2. hangsúlyozási típus): Dìlbai (4): Dìlba (1), Guobai (4): Gúoba (1), Kirkai (4): Kìrka (1), Minelgai (4): Minélga (1), Paurai (4): Páura (1), Šarkai (4): Šárka (1), Varžai (4): Várža (1); Blõžiai (4): Blõžė (2), Dirsiai (4): Dirsė (1), Lapiai (4): Lāpė (2) stb. Az ilyen ā- és ē-tövű személynevek többsége közszavakból ered (a 39-ből 33). Ezért feltételezhető, hogy ebben az esetben az onomasztikában feltárt szabályszerűségek hozzájárulhatnak a történeti morfológia és akcentológia kérdéseinek megoldásához.

Hasonló hangsúlyozási paradigmamegoszlás egyes nyelvjárásokban más (i)o-tövű, többes számú (tőváltás nélküli) oikonimákra is jellemző. A „Lietuvos TSR administracinio-teritorinio suskirstymo žinyne” (V., 1976) több mint 200, nem kétszótagú, személynévi eredetű, 4. hangsúlyozási típusban hangsúlyozott többes számú oikonimát találtak, szemben az alapul szolgáló személynevek egyes számú alakjának baritonikus, illetve képzői hangsúlyozásával. Az ilyen oikonimák a nyugati aukštaitiai kaunasiak nyelvjárási területén (≈ 44%), valamint a žemaitiai terület északi és nyugati részén (≈ 27%) összpontosulnak. Kisebb számban máshol is előfordulnak, a peremnyelvjárásokat is beleértve, például: Banaičiai (4) Šk*: Banáitis; Grigaliūnai (4) Kps, Prn: Grigaliūnas, vö. Grigaliūnai (1) Šr, Švnč; Tūmeliai (4) Šlu: Tūmėlis; Perkūnai (4) Klp: Perkūnas; Jurgeliai (4) Brž: Jurgėlis; Petreliai (4) Viln: Pet- rėlis; Šeštokai (4) Lzd: Šeštõkas stb.

1.3. Mindkét modell oikonimáinak alapul szolgáló személynevei különféle eredetűek⁸. A 183 személynévből 105 (≈ 57%) litván közszavakhoz kapcsolható, például: Bilda: bilda (:bildėti), Bùrba:

⁵ Ezen oikonimák közül tizenhatnak párhuzamos ā- (13 okn), illetve ē-tövű alakja is van: Bimbai || Bimbos, Linkai || Linkos, Petrõškai || Petrõškos stb.; Lapiaí || Lāpės, Laumiai || Laũmės, Pėmpiai || Pėmpės. E párhuzamos alakok földrajzi elterjedése eltérő.

⁶ Közülük 52 okn ā-tövű, 13-nak pedig ē-töve van.

⁷ Az egyes számú alak azért szerepel, mert a személynév többes száma, amint később látni fogjuk, gyöki, illetve képzői, valamint végződési hangsúlyú is lehet.

^* A lakott helyek neveinek rövidítései az LKŽ-ben használtak szerint szerepelnek.

⁸ Az egyes oikonimamodell-csoportok alapul szolgáló személynevei eredet tekintetében nem mutatnak jelentősebb mennyiségi különbséget. A személynevek etimologizálása a következő műveken alapul: Lietuvių pavardžių žodynas,

186

bùrba (:burbėti), Linka (:liñkti), Kimšà (:kimšti), Rimšà (:rimti); Bimba: bimba, Diršė: diršė, Pėmpė: pėmpė, Vaštakà: vaštaka ‘ilyen madár = szárcsa’. A többitől 10 összetett antroponima különül el (szinte mind régi): Dalgėda, Gerdvilà, Norėikà, Nórgėla, Sangáila, Survilà⁹ stb. A fennmaradó 78 személynév közül egyesek kölcsönzött köznevekből alakultak, vagy egyszerűen kölcsönvették őket, rendszerint a szláv névkincsből (38): Bùlka (vö. lengyel Bulka, belarusz Булка), Dùdà (vö. lengyel Duda, belarusz Дуда: lengyel duda, belarusz dūda > litván dūdà), Kìrka: kirka (szl.)¹⁰, Šaškà: šaškà (szl.) ‘ilyen kard’; a többiek keresztségi nevekből alakultak (40).

A keresztségi nevekhez kapcsolódó személynevek többségének alapszavai nem a litván nyelv talaján jöttek létre. Ezek többnyire a keleti szláv keresztségi nevek népi formái, pl.: belarusz Іваука ← Іван, lengyel Iwaszko ← Iwan: becéző alak: Ivoškà; belarusz Юхно ← Евфимий: becéző alak: Juknà; belarusz Сау́ка ← Савва, lengyel Sawka ← Sawa: becéző alak: Sáukà stb. Mindössze egy-két keresztségi név alakulhatott ki a litván nyelvben is: Dòmas ← Dominykas: becéző alak: Domėikà, Razmà ← Erázmas: becéző alak: Razmà, Valentà ← Valentinas: becéző alak: Valentà.

Általában a többes számú oikonimák alapjául szolgáló ā- és ē-tövű személynevek több mint kétharmada (123) köznevekkel függ össze. Az ilyen antroponimák többsége (85%) litván, illetve balti köznevekből alakult, a többi kölcsönzött (rendszerint szláv) eredetű.

1.4. A vizsgált adatok tömör mennyiségi, akcentuációs és eredet szerinti jellemzése után földrajzi elterjedésüket is meg kell tárgyalni. Az itt vizsgált oikonimák modelljeit egyezményesen a következőképpen jelöljük: 1. a) Burbai: Bùrba; b) L apiai: Làpė. 2. a) Bùrbos: Bùrba; b) Làpės: Làpė¹¹.

1.4.1. A sémából látható, hogy az első modell (tőváltással) oikonimái a nyugat-aukštaitiai kaunasiakok¹² területén (38 oikonima), valamint a žemaitok között (31 oikonima) koncentrálódnak. (i)o-tövű oikonimák másutt is előfordulnak, például a nyugat-aukštaitiai šiauliškiai és a kelet-aukštaitiai panevėžiškiai területén 13-13 oikonima, a többi kelet-aukštaitiai nyelvjárásban 20, a nyugat-aukštaitiaiak déli sarkában pedig 5 oikonima. Tehát a többi közül a nyugat-aukštaitiaiak és a žemaitok emelkednek ki (nem

1. köt. A—K (kézirat); Zinkevičius Z. Lietuvių antroponimika. — V., 1977; Vanagas A. Mūsų pavardės. I. — In: Žodžiai ir žmonės. V., 1974, 87—152. o.; Vanagas A. Mūsų pavardės. II. — In: Žmonės ir kalba. V., 1977, 49—92. o.; Kuzavinis K., Savukynas B. Lietuvių vardų etimologinis žodynas. — In: Vardai ir žodžiai. V., 1971, 43—157. o.; Бірыла М. В. Беларускія антрапонімы. — Minszk, 1966, 2. köt., 1969; Bystroń J. St. Nazwiska polskie. Lwów, 1936; Słownik staropolskich nazw osobowych. — Wrocław—Warszawa—Kraków, 1965—1979, 1—5. köt.; Gottschald M. Deutsche Namenkunde. — Berlin, 1954.

⁹ Az ezekből a személynevekből képzett oikonimák többsége o-tövű (8): Gerdvilai, Noreikai, Survilai stb.

¹⁰ A Kirka személynév a lengyel Kirka és a belarusz Kipko névvel is összefüggésbe hozható.

¹¹ Az oikonimák elterjedésének megállapításakor arra ügyeltünk, hogy a személynév ugyanarról vagy egy nagyon közeli helyről származzon, mint az abból képzett oikonima. Ezért egyes oikonimák (főként o-tövűek) nem kerültek be a sémába. Az egyes modellek oikonimáiból ennyit használtunk fel: 1) Burbai — 113 oikonima, Lapiai — 7 oikonima; 2) Bùrbos — 76 oikonima, Làpės — 15 oikonima. Megjegyzés. Ide beleszámítottuk ugyanazon oikonima földrajzi változatait is, például legalább 5 Dailidės nevű faluról van tudomásunk. Egyébként a névazonos oikonimák száma viszonylag csekély.

¹² Ebben a cikkben A. Girdenis és Z. Zinkevičius litván nyelvjárási osztályozását követjük (lásd Kalbotyra, 14. köt., 139—147. o.).

187

mindegyik, lásd a térképet), az északi panevėžiškiai és mások. Ezeken a területeken (különösen a kauniškiai nyelvjárásvidékén) meglehetősen sok az o-tövű oikonima; az ā-tövű oikonimák itt ritkák (lásd 1.4.2), kivéve a žemaitiaiakat, ahol helyenként sűrűbben fordulnak elő (például a Kelmėi járásban).

1.4.2. A második modell oikonimái a keleti aukštaitiai vilniškiai nyelvjárásában összpontosulnak (34 oikonima). Másutt kevesebb ilyen oikonima található: kisebb csoportokban nagyjából egész Litvániában szétszóródnak, például: 12 oikonima a déli aukštaitiaiak területén, 21 a žemaitiaiaknál (közülük 8 a Kelmėi járásban), 4 a nyugati aukštaitiai kauniškiaiak déli részén (Prienai járás), 16 oikonima pedig a keleti aukštaitiaiak területén szóródik szét (a vilniškiaiak kivételével).

1.4.3. Az oikonimák elterjedésére vonatkozó adatok összegzésekor megállapítható, hogy a két modell földrajzi megoszlása meglehetősen határozott: az első modell oikonimái (Burbai, Lapiai) a nyugati aukštaitiaiak (különösen a kauniškiaiak) területén, a žemaitiaiak területének nagy részén, valamint néhány keleti aukštaitiai vidéken (északi panevėžiškiaiak, širvintiškiaiak) koncentrálódnak; a második modell oikonimái (Būrbos, Lāpės) a keleti aukštaitiai vilniškiaiak területén összpontosulnak (lásd a térképet).

2.1. A vizsgált oikonimamodell-ek kétségtelenül összefüggnek az ā-, ē-tövű személynevek többes számával, amelynek a nyelvjárásokban szintén két változata van: Burbai, Lapiai, illetve Būrbos, Lāpės¹³. E változatok földrajzi elterjedése alapvetően egybeesik a tárgyalt oikonimamodell-ek elterjedésével.

2.1.1. A tő-, illetve végződésváltakozást mutató alakokat [(i)o tő] a nyugati aukštaitiaiak többsége és a déli aukštaitiaiak nyugati szeglete használja (Lzd, Vs, Kpč, Lp), például: Kabelkai: Kabelka, Kalėdai: Kalėda, Švitrai: Švitra, Gerviai: Gėrvė¹⁴. Ez a használat sok žemaitiai nyelvjárására is jellemző (Mžk, Trk, Tl, Slnt, Krtn, Skdv, Šauk, Krš, Varn, Rs), továbbá néhány keleti aukštaitiaiéra: a déli panevėžiškiaiakéra, a širvintiškiaiakéra, valamint az utenaiak és az anykščiaiak egy részének nyelvjárására. A litván nyelv szinte minden nyelvjárásában az (i)o tőmodell az (i)u-tövű személynevek többes számára is jellemző, például: Butkai: Būt­kus (vö. az oikonimával: Butkai Kš, Klp, Tl, Trg), Kubiliai: Kubilius (vö. az oikonimával: Kubiliai Kš, illetve Kubiliai Brž, Klm, Šk, Ut).

Vannak olyan nyelvjárások, amelyekben az ā-, ē-tövű személynevek tőváltakozással képzett többes számú alakjai nem a teljes paradigmára jellemzők. Tverečius környékén (a keleti aukštaitiai vilniškiai nyelvjárásában) a következő alakokat használják (vagy legalábbis használták): Garlai, Garlų, Garlāms, Garlāis, de Gārlas: Gārlą (Otrębski J., 1934, 209. skk.). Tehát csak a többes szám tárgyesete őrzi meg a személynév egyes számú tövét és hangsúlyát.

2.1.2. Szinte minden déli aukštaitiai (a nyugati szeglet kivételével), továbbá a keleti aukštaitiai vilniškiaiak, kupiškėnaiak és utenaiak nagy része (Rk, Km, Žb, Ob, Ds, Zr, Krns, Ktk), valamint az északi panevėžiškiaiak (Lnkv, Ps, Jnšk, Pš) az ā-, illetve ē-tövű személynevek tőváltakozás nélküli többes számú alakjait használja, például: Būrbos, Stričkos, Dailīdės. Leggyakrabban így

¹³ Burbai, Lapiai, illetve Būrbos, Lāpės ‘a Burbos vagy a Lapės családja (több család); az ilyen vezetéknevű emberek’ → ‘az a hely, ahol ezek a családok, illetve emberek élnek’. Ez a névadás szokásos módja: valamely tárgy, szereplő stb. sajátossága áttevődik az ahhoz a tárgyhoz stb. kapcsolódó helyre.

¹⁴ A közel azonos tőváltakozást elsőként alighanem J. Otrembskis írta le Tverečius nyelvjárásában (1934, 209. skk.). Erre a használatra a Mitu-vos upynas nyelvjárásban (Jurbarkas környékén) E. Grinaveckienė hívta fel a figyelmet (1959, 179; 1960, 161). A témáról bővebben A. Girdenis írt (1962, 4. skk.).

188

7. ábra. A ą- és ė-tövű személynevekből alkotott többes számú oikonimák elterjedésének térképe

189

így viselkednek a lett határ mentén élő litván nyelvjárások is (nyilván a lett nyelv hatására, amelyben, úgy tűnik, csak az említett antroponimák ilyen többes számú alakjai fordulnak elő).

2.2. A személynevek többes számú alakjaira, amelyekben tő-, illetve paradigmaváltakozás figyelhető meg [ahogyan a tárgyalt (i)o-tövű oikonimákra is, lásd 1.2], a végződésre eső hangsúly jellemző (4. hangsúlyozási paradigma), szemben az egyes számú paradigmával, amely egyébként baritonikus, vagyis a hangsúly a tő elejére esik; például: Baužai (4): Bauža (1), Mažeikiai (4): Mažeikė (1,2); Gerviai (4): Gervė (1), Kateliai (4): Katėlė (2). Ahol az ā-, illetve ē-tövű személynevek ilyen többes számú alakjai használatosak, ott más tövű személynevek többes számú alakjainak hangsúlya is hajlik a szóvégre esni (4., 3. hangsúlyozási paradigma): Gailiai (4): Gailius, Sprindžiai (4,3): Sprindis, Kazlauskiai (4,3): Kazlãuskis, Šimkūnai (4,3): Šimkūnas stb. (A žemaitiai és a kelet-aukštaitiai nyelvjárásokban inkább a harmadik hangsúlyozási paradigma jellemző; a negyedik akcentuációs paradigmát legjobban a kaunasi nyugati aukštaitiai nyelvjárás képviseli¹⁵). Úgy tűnik, ezt a hangsúlyozási szabályszerűséget valamennyi olyan litván nyelvjárás követi, amelyben az ā-, illetve ē-tövű személynevek -(i)ai végződésű többes száma használatos¹⁶.

2.2.1. Ha az ā-, illetve ē-tövű személynevek többes számát az egyes számú tő alapján képzik (Dūrbos, Lāpės), akkor a más tövű személynevek többes számú paradigmájára általában tőhangsúly, illetve előhangsúly jellemző (1., 2. hangsúlyozási paradigma): Sprindžiai, Kazlauskiai stb. E szabályt, úgy tűnik, rendszeresebben csak egyes žemaitiai nyelvjárások követik. Az aukštaitiai nyelvjárásokra (a Litvánia határain túli periférikus nyelvjárásokat is beleértve), amelyekben az ā-, illetve ē-tövű személynevek többes számának tőváltakozás nélküli változata él, a végződésre eső hangsúly jellemző (3., 4. hangsúlyozási paradigma; a 3. hangsúlyozási paradigma gyakoribb): Trinkūnai, Mackoniai, Ūdrai: Ūdras, Bulbieniai (4) Str (vö. bulbieniai (2) ’burgonyaszárak’) stb. Figyelembe véve az ā-, illetve ē-tövű személynevek tőváltakozással képzett többes száma és a végződésre eső hangsúly közötti összefüggést (lásd 2.2), feltehető, hogy ezeknél az aukštaitiai nyelvjárásoknál is létezett az ā-, illetve ē-tövű személynevek -(i)ai végződésű többes számú változata (nominativus).

2.2.2. Mivel a (i)o- és (i)u-tövű személynevek többes számú alakjainak (általában három szótagúak) két, végződésre eső hangsúlyú változata van — a negyedik és a harmadik akcentuációs paradigma —, felmerül a kérdés, melyik az eredeti, a régebbi. Óvatosan feltételezhető, hogy ebben az esetben a negyedik hangsúlyozási paradigma a régebbi, mert: 1) csak ez jelenik meg az ā-, illetve ē-tövű személynevek tőváltakozással képzett többes számú alakjaiban (lásd 2.2); 2) a žemaitiai nyelvjárásokban, amelyekben az (i)o-, illetve (i)u-tövű antroponimák többes számában mozgó hangsúly jellemző (3. hangsúlyozási paradigma), gyakran előfordulnak negyedik hangsúlyozási paradigmájú, többes számú, nem három szótagú személynévi eredetű oikonimák (különösen a nyugati és északi területeken), például: Skurvydai (4) Als: dpv. Skūr vydas, Pakauskiai (4) Tl: dpv. Pakāuskis (bővebben lásd 1.2); 3) a keleti aukštaitiai nyelvjárásokban (például egyes utenai és vilniusi nyelvjárásokban) az 1. és 2. hangsúlyozási paradigmájú (i)o-, illetve (i)u-tövű személyneveknek és a megfelelő oikonimáknak többes számú tárgyesetük végződésén igen erős mellékhangsúlyuk van (Šim'kū,nius, Tu'mė,nus, Ru'giė,nius), ami valószínűleg az eredeti végződéshangsúlyt feltételezi, amely némely esetben meg is jelenik (vö. Bulbienius, Šimkūnius stb.)¹⁷.

2.3.1. Feltételezik, hogy az (i)ā-, illetve ē-tövű személynevek -(i)ai végződésű többes száma (Dūdai, Gauliai: Gául ia, Lapiai) analógia útján, a produktívabb (i)o-

¹⁵A kaunasi nyelvjárásterületen csoportosulnak a főnevek oxitonikus változatai is, lásd Petraitienė Z. Dviskiemenių daiktavardžių kirčiavimo variantai lietuvių kalboje. Dipl. darbas. — VVU, 1981.

¹⁶Természetesen, miután kiküszöböltük az egyes nyelvjárásokra jellemző hangsúly-visszahúzás következményeit.

¹⁷E figyelemre méltó probléma részletes elemzésére a cikk terjedelme nem ad lehetőséget.

190

kamienių avd daugiskaitą (Grinaveckienė E., 1960, 161). Kitokių nuomonių, rodos, nėra.

Így gondolkodva mindenekelőtt nehéz megmagyarázni, miért hajlanak az egyébként tőhangsúlyos, illetve toldalékhangsúlyos ā-, ē-tövű személynevek a tőváltakozással járó többes számban a végződéshangsúlyozásra való áttérésre, amely nem produktívabb a baritonikus, illetve toldalékhangsúlyos hangsúlyozásnál.

2.3.2. Úgy tűnik, a legracionálisabb azt feltételezni, hogy a személynevek tárgyalt két többes számú változatának eltérő jelentése volt¹⁸. E változatok nyelvjárási elterjedése még ma is fellelhető (a rendelkezésre álló adatok szerint helyenként Jurbarkas környékén és máshol a nyugati aukštaitiai kaunasi nyelvjárás peremvidékén, itt-ott a déli panevėžiškiai nyelvjárásban, valamint a déli aukštaitiai nyelvjárás nyugati szegletében)¹⁹. A személynevek tő- és/vagy akcentuációsparadigma-váltakozással járó többes száma²⁰ ilyen esetben a személynévből képzett családnevet, nemzetségnevet jelenti — vagyis gyűjtőjelentése van; ezt többek között a használat is tanúsítja: a nyugati aukštaitiai kaunasi nyelvjárás beszélői, valamint a keleti aukštaitiai vilniusi nyelvjárás egyes beszélői (utóbbiak csak fakultatívan) a -(i)ai végű személynévi többes számot gyűjtő számnevekkel használják²¹, például: dvėji, treji … Dūdai, Gudeliai ’a Dūdė, illetve a Gudėlio család két, három… tagja’.

A második többes számú változat, amely az egyes számú tő és hangsúlyozás alapján jött létre, a család, illetve nemzetség egyes tagjainak megnevezésére szolgál, például: broliai, pusbroliai… Dūdos, Dirsės.

Az első, sajátos, -(i)ai végű oxiton formával rendelkező többes szám(i)ai, amely semlegesíti a tövek, a nyelvtani nemek és az akcentuációs paradigmák közötti oppozíciót, továbbá sajátos szemantikája van (osztatlan egészként jelöl), a gyűjtő többes elnevezést kaphatná; a második pedig az egyszerű többes nevet. A különböző tövű személynevek a két többes számú változatot például így jeleníthették meg: 1) a tövek, a nyelvtani nemek és az akcentuációs paradigmák közötti oppozíciót a gyűjtő többesben semlegesítő modell:

18 Tokia prielaida atitinka J. Šmidto (1889) išplėtotą tezę apie dvi ide. daugiskaitos funkcijas; be to, žr. Kuryłowicz J., 1964, 204.

19 A személyes tájékoztatásért a cikk szerzője J. Paulauskas, A. Vidugiris, A. Piročkinas docens, B. Savukynas és mások filológiai kandidátusoknak tartozik köszönettel.

20 A tőváltakozás ekkor az akcentuációs paradigmák váltakozását is maga után vonja, ha a személynév baritonikus, illetve toldalékhangsúlyos (lásd 1.2, 2.2). A kizárólag a hangsúlyozási paradigmák szembenállásán alapuló többes számú modell (Šimkūnai: Šimkūnai) Jurbarkas környékén helyenként ismert, de nem mindenütt. E. Grinaveckienė (1960, 162) csak mint lehetséges jelenséget feltételezi.

21 Ebben az esetben a sokasító és a gyűjtő számnevek csak abban különböznek, hogy a gyűjtő forma az oppozíció erős (jelölt) tagja, amely rendszerint hozzávetőleges számot fejezett ki (treji metai: trejetas metų). Erre a tényre V. Labutis docens hívta fel a szerző figyelmét.

22 Az ilyen, (i)u-tövű személynévi alakok nem használatosak még ott sem, ahol a személynévi többes számot az egyes számú tő és hangsúlyozás alapján képzik.

Burbai L apiei Barkai Bùrba Lãpė Barkus Bùrbos Lãpės *Bárkūs

191

2) a modell az akcentuációs paradigmák szembenállásának kollektív többes számban való semlegesítésével:

2.3.3. A litván nyelvjárások gyakorlatilag mindegyikében a személynevek két többes számú változatának eloszlása az egyik, illetve a másik tag javára általánosult²³. Az a többes számú változat az uralkodó, amelyben a tő- és hangsúlyozási paradigmák szembenállása semlegesül, vagyis a -(i)ai²⁴ végződésű változat. E modell többes számú oikonimái is elterjedtek, amelyeket ā, ē tövű személynevekből alkottak (lásd 1.1.1 és az ábrát).

Ilyen oikonimák ott is előfordulnak (a lett határ mentén, az északi panevėžiškiai és kupiškėnai nyelvjárásokban, helyenként más kelet-aukštaitija területeken, a vilniškiai nyelvjárást is beleértve), ahol a rendelkezésünkre álló adatok szerint nem ismeretes az (i)ā, ē tövű személynevek -(i)ai végződésű többes száma (lásd az ábrát). Mivel a többes számú antroponimikus oikonimákra kollektív jelentés jellemző (lásd a 13. jegyzetet), a személynevek kollektív többes számából származnak; e formákat a fent említett nyelvjárásokban a közönséges többes szám paradigmája szorította ki²⁵.

2.4. Felvethető az a hipotézis, hogy a helynevekben megfigyelhető közönséges: kollektív többes számú oppozíció a köznevekre is jellemző volt. E hipotézist részben alátámasztja, hogy a többes számú oikonimák alapjául szolgáló személynevek többsége (≈ ⅔) köznévi eredetű (lásd a cikk vonatkozó részeit). A legfontosabb azonban az, hogy a kétféle többes szám oppozíciójának maradványai magukban a köznevekben is fellelhetők. Ezek a maradványok a helynévtanhoz hasonlóan kétfélék:

1. A közönséges többes szám a ragozási és akcentuációs paradigmák szembenállásának semlegesítésével járó kollektív többes számmal áll szemben²⁶, például: liepos, sg. liepa: liepai (4) ‘hárserdő’ Št (V. Mažiulis közlése), vö. még liepūkai ‘hársfavirág’ Dkš; pėdos, sg. pėda ‘a láb alsó része, mancs; a láb által hagyott nyom, mélyedés’ Lp, Dp 178: pėdai (3) ‘valakinek a lábnyomai, lábnyomok’ Lp, Dp 183, 192, 210 (LKŽ IX 736); plaušos ‘valamilyen rostos anyag szálai, rostjai’ S. Dauk: plaušai ‘a háncs alsó, rostos rétege’ S. Dauk²⁷.

2. A kollektív többes szám az akcentuációs paradigmák szembenállásának semlegesítésében, vagyis a szóvégi hangsúlyban nyilvánul meg, összevetve a közönséges többes számmal (illetve

²³ Egyes nyelvjárások kevert személynévi többes számú paradigmáit (lásd 2.1.1) az említett eloszlás eltűnésének következményeként kell értelmezni (két paradigma kontaminációja).

²⁴ A kollektív többes számú változatot feltehetően a litván nyelvjárások csaknem mindegyikében kizárólag az (i)u tövű személynevek általánosították (lásd 2.1.1).

²⁵ Az, hogy egyes helyeken a közönséges, máshol pedig a kollektív többes számú modell szorult ki, különféle okoktól függött, amelyek tárgyalására itt nincs elegendő hely.

²⁶ A példák (illusztrációk) száma itt és a továbbiakban meglehetősen korlátozott.

²⁷ Vö. S. Daukantas következő mondatait (LKŽ X 109): [a žemaičiaiak] maukny palagus, punes <…> dolgozták fel, komlóindákkal és plaušos-szal, valamint vesszőkkel varrták és kötözték || Plaušai [mindkét helyen ritkítás tőlem. — B. S.] az a felső háncs borítja be az egész fát. Megjegyzés. Az LKŽ X 109 nem teljesen pontosan határozza meg az első mondatban szereplő plaušos szó jelentését. Itt nem a háncs rostos rétegéről, hanem e réteg különálló rostjairól, „szálairól” van szó.

192

egyes szám) baritonikus vagy előtőhangsúlyos paradigma, pl.: úošviai (1), sg. úoš-vis: uošviai (4) ‘após és anyós; az otthonuk = uošvija’; nyj. tėvai (1), sg. tėvas (a baritonikus paradigmát a lett tēvs mutatja): tėvai (4) ‘apa és anya, родители’; váistai (1), sg. váistas ‘általában valamely gyógynövény’: váistai (4) ‘лекарство’ Dkš (V. Labučio inf.); šimtai (2), šímtas (pontos számot jelent): šimtai (4) – hozzávetőleges számot jelent, ‘sok’ Glv, Nm; úoksai (1), sg. úoksas: okn Uoksāi (4); vartai (2): okn Vartāi (4)²⁸; vókyčiai (1), sg. vóky tis: vokyčiai (3ª) ‘a német nép stb.’ Trk (A. Girdenio inf.); lietùviai (2), sg. lietùvis: lietuviai (4) ‘a litván nép stb.’ Grv; siuvėjai (2), sg. siuvėjas: siuvėjai (4) ‘a varró családja’ Ldvn, Jrb (J. Kabelkos inf.; Grinaveckienė E., 1960, 162 t.)²⁹.

2.4.1. Hogy az itt felvetett tézis világosabb legyen, hasonlítsuk össze a következő mondatokat: Šitos žolės geri vaistai ir Tėvui davė porciją vaistų Dkš; Du šimtai (rublių) ir Šimtai jų tenai skraido Glv (Morkūnas K., LKK XI 127); Par kiemą ėjo trys vókyčiai ir Par karą tie vokyčiai prid irbo daug žebyčių Trk; Užupėj gudės až lietùvių ištekėjė ir Keturioliktais metais <…> grūmėsi lenkai, lietuviai Grv (Kardelytė J., 1975, 101, 131); Fabrike dirba siuvėjai, kirpėjai … ir Čia gyvena mūsų kaimo siuvėjai… ‘a varró családja’ Ldvn.

2.4.2. A tárgyalt főnévi hangsúlyparadigmák eloszlásával valószínűleg a szenvedő melléknévi igenevek hangsúlyeloszlásának hasonló jelensége is összefügg egyes žemaitiai nyelvjárásokban, vö. pristatýta, ištaisýta [pristatìˑtą, ištaisìˑtą] – előtőhangsúlyos nőnemű egyes szám: pristatytà, ištaisytà [pristatìˑtą, ištaisìˑtą] – végződéshangsúlyos, úgynevezett semlegesnemű forma Lc, Lž, Ktk, Akm, Mžk, Vkš, Kal, Pln. Vö. a következő mondatokat: Ta meisa būs kožną rytą pristatyta ir Viskas rytą būs pristatyta; Tau ta krāmė tuojau būs ištaisýta ir Man rodos, ka[d] jau v[ra] ištaisyta, pléntas ēita Pln³⁰.

2.5.1. Az a gondolat, hogy a litvánban (és legalábbis a keleti balti nyelvekben) létezett az -(i)ãi képzőjű gyűjtő többes szám, nem teljesen új. Hasonló hipotézist, bár meglehetősen töredékesen, már J. Otrebmskis is felvetett, amikor az o/a-tövű főnevek variánsainak kialakulását magyarázta. Azt állította, hogy a keleti balti gyűjtő főnevek többes számúvá válásakor [nomina collectiva su *-(i)ã] egy új (másodlagos) -(i)ãĩ többes számú alak jött létre [≤ *-(i)ã], amely egy ideig megőrizte gyűjtő jelentését (Otrebski J., 1956, 3, 28).

²⁸ A hangsúlyparadigmák ingadozására már régen felfigyeltek, pl.: kálnai (1): kalnai (3), krántai (2): krantai (4) stb. (Grinaveckienė E., 1960, 162; Ильич—Свитыч В. М., 1963, 22 t. t.; Kazlauskas J., 1968, 48; Kardelytė J., 1975, 46). Úgy tűnik, senki sem állapította meg, hogy e párhuzamos alakok jelentése eltérhet.

²⁹ Arról, hogy ugyanazon képzők származékai egyes nyelvjárásokban gyakran előtő-, illetve tő- és végződéshangsúlyosak (mozgó hangsúlyúak) is lehetnek (šáutuvai), bővebben írt A. Girdenis (1972, 68 t. t.). Úgy véli, hogy „az említett „tőhangsúlyos” vagy „végződéshangsúlyos” példák közül nem kevés reliktum, amely nemcsak kifejezésmódjában (hangsúlyában), hanem tartalmában is elszakadt a többi származéktól” [ezt a szót én emeltem ki. – B. S.], lásd Girdenis A., 1972, 69. Az A. Girdenisszel folytatott beszélgetések során kristályosodott ki az itt felvetett tézis is, miszerint az egyébként baritonikus főnevek végződéshangsúlyos változatai (vö. vókiečiai: vokiečiai) egy egykori gyűjtő többes szám reliktumai lehetnek.

³⁰ Erre a hangsúlyjelenségre A. Girdenis docens is felfigyelt, és tájékoztatott róla.

13. 91

193

2.5.2. J. Otrembskinek ez a hipotézise sem teljesen eredeti. J. Schmidt azon véleményén alapul, hogy a balti nyelvekben létezett egy -(= neutrum pl.)³¹ végződésű kollektívum -ai (< *-āi), amely a főnevek hím- és semlegesnemének összeolvadásakor (azonossá válásakor) általánosult az o-tövű főnevek hímnemű nominativusában. Ezért J. Schmidt szerint lehetetlen ³² (Schmidt J., 1889, 231) a litván vilkai szokásos megfeleltetése a szláv vьlci, a görög λύκοι stb. alakokkal.

A litván -ai (ežer-ai, ger-ai, t-ai) végződést (formánst) J. Schmidt a *-āi-ból (azaz *-ā + i) származtatta; ezt indoeurópai korúnak tartotta, a semlegesnemű többes számú (= kollektívum) nominativusának egyik változataként (a *-ā mellett)³³ (Schmidt J., 1889, 227–233).

A -ai *ā + i eredetét J. Schmidt a hangsúlyozással is alátámasztotta³⁴. Megjegyezte, hogy sok o-tövű litván főnév egyes száma baritonikus hangsúlyú, míg többes száma a végződésen hangsúlyos, például: namas (vö. óind dámas, görög δόμος): namai, vö. orosz дома́ (Schmidt J., 1889, 41). Mint ismeretes, ilyen hangsúlyparadigma-eloszlás jellemzi a semlegesnemű egyes és többes számot (= kollektívumot).

2.5.3. Egyes nyelvészek egyetértettek J. Schmidt véleményével a litván -ai eredetéről, mások nem értettek egyet vele³⁵. A szóban forgó hipotézist E. Nieminen külön tanulmányban bírálta (1922). Újabban úgy tűnik, senki sem hitte, hogy a balti nyelvekben létezhetett -(i)ai képzős kollektívum (pontosabban: gyűjtő többes szám, vagyis pluralizált kollektívum) (Stundžia B., 1978, 113, 8. jegyzet).

2.5.4. Ahhoz, hogy világosabbá tegyük J. Schmidt, J. Otrembskis és az itt felvetett koncepció kapcsolatát, valamint a terminushasználatot, legalább röviden meg kell vizsgálnunk a főnevek gyűjtő többes számának és a kollektívumnak a viszonyát. Kétségtelen, hogy a gyűjtő többes szám és az egyes szám (illetve a közönséges többes szám) közötti viszony flektív, nem pedig derivációs. Ezt a többes szám sajátos (neutralizációs) alakja [-(i)ai-val] és szemantikája mutatja (kollektívumot, azaz oszthatatlan egészet jelöl). Következésképpen a további rekonstrukciót szem előtt tartva a gyűjtő többes szám a derivációs kollektívumkategóriából (collectivum, *ā/a-collectivum) vezethető le, és pluralizált kollektívumként, vagyis a kollektívum grammatikalizációjának átmeneti szakaszaként (collectivum > pluralis) kezelendő³⁶. A relatív kronológia

³¹J. Schmidt alkotta meg azt az elméletet, amely szerint az indoeurópai semlegesnemű többes szám régi kollektívum (*ā-collectivum), amelyet a nőnemű egyes szám derivációs kategóriájának tekintett (Schmidt J., 1889, 6 et passim). A. Me-jé a kollektívumot semlegesnemű alaknak tekintette (Meje A., 1938, 30, 330 t.). Chr. S. Stang (1970, 16 t. t.) érdekes hipotézist tett közzé, amelyben az *ā-kollektívumot a névszói osztály kategóriájának rangjára emelte. A kollektívum terminus használatáról lásd Valeckienė A., 1978.

³²J. Schmidt előtt hasonló nézetet vallott G. H. Mahlow is, az indoeurópai kollektívum tanának egy másik megalkotója (Mahlow G. H., 1879, 81).

³³J. Schmidt hipotézisével kapcsolatban egyelőre csak annyit jegyzünk meg, hogy e cikk szerzője némileg eltérő véleményen van a litván -ai eredetéről, koráról és a semleges nemhez fűződő kapcsolatáról.

³⁴Ez volt e hipotézis egyik fontosabb érve, amelyre J. Schmidt híve, A. Me-jé támaszkodott, és amelynek bírálatára J. Endzelīns jelentős teret szentelt (Endzelīns J., 1974, 291 t. t., 591 t. t.).

³⁵ Plačiau ir bibliografiją žr. A. Valeckienės straipsnyje (1978, 69, 2 išnaša). Dėl liet. -ai kilmės žr. Mažiulis V., 1970, 170 t. t.

³⁶ A kollektívum (származtatási kategória) grammatikalizációja, vagyis többes számmá (flexiós kategóriává) válása diakrón univerzálé (Kurylowicz J., 1964, 5 et passim). A flexiós és származtatási kategóriákról, valamint kapcsolatukról bővebben lásd ugyanott, 35–37. o.

194

A kollektívum grammatikalizációjával összefüggő kérdések, a kollektív többes szám -(i)ai végződésének (formánsának) eredete — már nem e cikk feladata (lásd továbbá a 33. jegyzetet).

2.6. Következtetések helyett. A személynevekből képzett többes számú oikonimák, a személynevek többes száma, valamint az appellatívumok rendszerének néhány reliktuma elemzése arra utal, hogy a litvánban (és legalábbis a keleti balti nyelvekben) a főnév (feltehetőleg az egész névszó) többes számának két változata állt szemben egymással: a közönséges és a kollektív többes szám. A kollektív többes szám következő sajátosságai rekonstruálhatók:

1. Sajátos, szóvégi hangsúlyú alak -(i)ai (alanyeset) végződéssel és sajátos jelentés (osztatlan egészet jelöl), például: liepai ‘hársfás’: liepa, Burbai ‘a Burbos család’: Būrba; uošviai ‘após és anyós; az otthonuk = uošvija’: úošvis, lietuviai ‘a litván nép stb.’: lietùvis, lietùviai (megszámlálható embercsoportot jelöl).

2. A tő-, nem- és akcentuációs paradigmák közötti oppozíció semlegesítése az i)o-tövű paradigmában. Ezért ez a többes számú paradigma a többi többes számú paradigmával szemben a gyenge (jelöletlen) tagnak tekintendő.

3. A viszony az egyes számhoz (illetve a közönséges többes számhoz) nem flexiós, hanem származtatási. Így a kollektív többes szám a derivációs kollektívum-kategória (*āla-collectivum) grammatikalizációjának köztes szakaszaként értelmezendő.

2.6.1. Összefoglalva, a kétféle többes szám oppozíciójának következő modelljei rekonstruálhatók:

1) olyan modell, amelyben a kollektív többes számban semlegesítődik a ragozási és akcentuációs paradigmák, valamint a nemek közötti oppozíció, például:

2) olyan modell, amelyben a kollektív többes számban semlegesítődik az akcentuációs paradigmák közötti oppozíció, például:

2.6.2. Már e szemléltetés céljából bemutatott modellekből is látható, hogy a többes szám két változatának koncepciója nagy magyarázóerővel bír. Ha olyan deklinációs modellt feltételezünk, amelyben a kollektív többes számban semlegesítődik a tő-, nem- és akcentuációs paradigmák közötti oppozíció [(i)o tő], érthetőbbé válik nemcsak a főnevek többes számú, hanem egyes számú paradigmáinak keveredése is; világossá válik a szóvégi hangsúly terjedése és általában az akcentuációs paradigmák változása (különösen azokban az esetekben, amikor a balti szóvégi hangsúly ellentétben áll az ógörög és az indiai tőhangsúllyal), illetve ennek fordítottja, vö. vilkai: gr. λύκοι, sg. λύκος; s. ind. vṛ́kas, sg. vṛ́kas vagy dūmai, lat. dūmi: gr. θυμός, s. ind. dhūmās (további példákért lásd Иллич—Свитич В. М., 1963,

13*

195

85. o.). Az említett deklinációs modell lehetővé teszi az olyan alakok újraértelmezését, mint šūnai, žvėriai, tai stb.; továbbá megmagyarázza az o/ā- és az io/ē-tövű főnevek váltakozásainak egy részét. Kialakulásuk fő oka feltehetően a tő- és nemi oppozíció semlegesítődése volt a kollektív többes szám rendszerében; ez gyakori esetekben az o-, illetve io-tő egyes számba való átvitelét is elősegíthette — különösen azokban a szavakban, amelyekben a kollektív használat volt uralkodó. Az o-, illetve io-tő ilyen „inváziója” nem mindenütt ugyanazokat a szavakat érinthette, és egyenetlenül mehetett végbe, ezért az egyes nyelvjárásokban kialakultak az o/ā, illetve az io/ē-tövű egyes számú alakok változatai. Ilyen alakok (szavak) ugyanabban a nyelvjárásban is előfordulhatnak, de rendszerint eltérő jelentésűek, vagy egyikük csak frazeologizmusokban és más, megkövesedett szerkezetekben használatos, például: liepa: liepas Trk [ez az alak (szó) csak hasonlatokban használatos, például: aukštas kaip liepas]. Az említett változatok száma különösen akkor szaporodhatott meg, amikor a többes számban a tő- és nemi oppozíció semlegesítődésével járó alakváltozat kezdett eltűnni a kollektív jelentésből³⁷. Amikor ez „feledésbe merült”, a két többes szám oppozíciója szükségtelenné vált, és az egyik vagy a másik tag javára megszűnt (ez az oppozíció legtovább a periférikus és viszonylag specializált mikrorendszerekben maradt fenn, például a személynevekből képzett családnevekben, a rokonsági terminusokban stb.). Azok az ā-, illetve ē-tövű szavak, amelyek többes számában a tősemlegesítéses változat vált általánossá, egyes számban az o-, illetve az io-tőhöz kerültek át, például: plaušai: plauša → plaušas. Az ā-, illetve ē-tövű szavak akkor maradtak fenn, ha többes számukban az egyszerű többes számú változat vált általánossá.

Amint láthatjuk, ez a magyarázat nem minden, hanem csak azoknak az o/ā- és io/ē-tövű változatnak az esetében érvényes, amelyekben az ā-, illetve az ē-tövű alak az ősibb. Így tehát az említett változatok egy része más okokból is keletkezhetett (lásd Stundžia B., 1978, 112. o., 118. o.)*.

TOVÁBBI RÖVIDÍTÉSEK

a.p. — akcentuációs paradigma

avd — személynév (antroponima)

dpv. — jelenlegi (litván) családnév

inf. — információ

okn — oikonima

p. — dél

r. — kelet

š. — észak

v. — nyugat

³⁷ Az o/ā-tövű főnevek váltakozásait hasonlóképpen magyarázta J. Otrembskis is. Állítása szerint, mivel a másodlagos többes szám „-ai paradigmájának” ragjai (lásd 2.5.1) egy ideig nemcsak az o-, hanem az ā-tövű főnevekhez is kapcsolódtak, olyan váltakozások létezhettek, mint laža: dgs. lažai. „Ahol az -ai alakok kollektív jelentése feledésbe merült, és ezek az alakok az o-tövű főnevek egyszerű többes számú alakjaivá váltak, ezek alapján a megfelelő egyes számú alakokat is megalkották, mégpedig -as végződéssel (alanyesetben). Így a nőnemű alakok (vyža, laža, spūrga) mellett hímneműek is megjelentek — vyžas, lažas, spūrga[s]” (Otręb ski J., 1956, 28). Ebből az következne, hogy az ā-tövű alakok régebbiek az o-tövűeknél. Ez azonban nem lehet minden esetben így (lásd Stundžia B., 1978, 118).

*A szerző köszönetét fejezi ki V. Čekman docensnek, A. Girdenis docensnek, V. Mažiulis professzornak és A. Vanagas kandidátusnak, akik elolvasták a cikk kéziratát, és értékes megjegyzéseikkel javították azt.

196

LITERATŪRA

Bystron J. Nazwiska polskie. – Lwów–Warszawa, 1936.

Endzelīns J. Darbu izlase. – Rīga, 1974, t. 2.

Girdenis A. Tirkšių tarmės morfologija. – V., 1962 (rankraštis).

Girdenis A. Lietuvių kalbos vardažodžio priesagų kirčio susiformavimas. – Kn.: Baltistica. V. 1972, 1 priedas.

Grinaveckienė E. Būdingesnieji giminės, skaičiaus ir linksnio vartojimo atvejai Mituvos upyno tarmėje. – Kn.: Lietuvių kalbotyros klausimai. V., 1959, t. 2.

Grinaveckienė E. Mituvos upyno tarmės daiktavardis. – Kn.: Lietuvių kalbotyros klausimai. V., 1960, t. 3.

Kardelytė J. Gervėčių tarmė. – V., 1975.

Kazlauskas J. Lietuvių kalbos istorinė gramatika. – V., 1968.

Kuryłowicz J. The Inflectional Categories of Indo-European. – Heidelberg, 1964.

Mahlow G. H. Die langen Vocale AEO in den europäischen Sprachen. – Berlin, 1879.

Mažiulis V. Baltų ir kitų indoeuropiečių kalbų santykiai. Deklinacija. – V., 1970.

Nieminen E. Der urindogermanische Ausgang -āi des Nominativ-Akkusativ Pluralis des Neutrums im Baltischen. – Helsinki, 1922.

Otrębski J. Wschodniolitewskie narzecze twereckie. – Kraków, 1934. Cz. 1. Gramatyka.

Otrębski J. Gramatyka języka litewskiego. – Warszawa, 1956, t. 3.

Schmidt J. Die Pluralbildungen der indogermanischen Neutra. – Weimar, 1889.

Stang Chr. S. Zum indoeuropäischen Kollektivum. – In: Stang Chr. S. Opuscula linguistica. Oslo, Bergen, Tromsö, 1970.

Stundžia B. Dėl baltų ó-/ā-kamienių daiktavardžių gretybių. – Baltistica. V., 1978, t. 14(2).

Valeckienė A. Lietuvių kalbos bevardės giminės įvardžių kilmė. – Kn.: Gramatinės kategorijos ir jų raida (Lietuvių kalbotyros klausimai, t. 18). V., 1978.

Бырыла М. В. Беларуская антрапонімія. – Мінск, 1966, т. 1; 1969, т. 2.

Ильич-Свитыч В. М. Именная акцентуация в балтийском и славянском. – М., 1963.

Мейе А. Введение в сравнительное изучение индоевропейских языков. – М.–Л., 1938.

ПЛЮРАЛЬНЫЕ АНТРОПОЙКОНИМЫ И ИХ ЗНАЧЕНИЕ ДЛЯ РЕКОНСТРУКЦИИ СИСТЕМЫ СКЛОНЕНИЯ И АКЦЕНТУАЦИИ

Резюме

На основании анализа плюральных антропойконимов и некоторых реликтовых апеллятивных форм делается попытка обосновать возможность существования в восточнобалтийских языках противопоставления двух вариантов множественного числа: простого и собирательного. Реконструируются следующие особенности собирательного множественного числа:

1. Специфическая окситонная (4 а. п.) форма на -(i)ai в им. п. и специфическая семантика (значение неразложимого целого), напр.: liepai ‘липняк’: liepa ‘липа’, Burbai ‘семья Бурбы’: Burba ‘Бурба (антропоним); tėvai ‘родители’: tėvas, tėvai ‘отцы’.

2. Нейтрализация в парадигме (i)o-основы: а) оппозиции основ, рода и акцентуационных парадигм, напр.: liepai: liepa, мн. ч. liepos; sūnai ‘сыновья’: sūnūs, мн. ч. sūnūs ‘сыны’; б) оппозиции акцентуационных парадигм: tėvai (4): tėvas (1), lietuviai (4): lietuvis (2) и т. д.

3. Не флективное, а деривационное отношение к единственному (resp. простому множественному) числу; при этом собирательное множественное число относится к типу плюрализованного коллектива, т. е. представляет собой промежуточный этап грамматикализации деривационной категории коллектива (*āja-collectivum).

197

Существование модели деклинации с нейтрализацией оппозиций основ, рода и акцентуационных парадигм в системе собирательного множественного числа делает более понятным процесс смешения парадигм существительного не только во множественном, но и в единственном числе; проясняется также распространение окситонной акцентуации и вообще изменения в акцентуационных парадигмах (особенно в тех случаях, когда „конечное“ ударение балтийских языков противоречит „корневому“ ударению древнегреческого и индийского языков или наоборот, ср. vilkai: др.-гр. lýkoi, др.-инд. vṛkás или dā́tai, латыш. dāti: др.-гр. ὀψός, др.-инд. dhūmās). Эта модель позволяет заново взглянуть на такие формы как debesiai ‘облака’, žvėriai ‘звери’, tai ‘это’ и подобные, и дает ключ к объяснению части дублетных форм (слов) с о/ā- и i̯o/e̯-основами, напр.: plaušas || plaušà, dalgis || dalgė.