O. Būsas ismerteti P. Aristė észt akadémikus „Nyelvi kapcsolatok. Az észt nyelv kapcsolatai más nyelvekkel” című könyvét (Keelekontaktid. Eesti keele kontakte teiste keeltega. Tallinn, 1981). Dz. Barbarė bibliográfiát közöl az 1945–1984 között megjelent, a lett nyelv kapcsolataival foglalkozó munkákról.

A. Sabaliauskas

Мурзаев Э. М. Словарь народных географических терминов. М.: Мысль, 1984. 654 с.

Ez az első nagyobb terjedelmű, ilyen jellegű népi földrajzi terminológiai szótár, amely hazánkban megjelent. Szerzője ismert földrajztudós, akit érdekelnek a helynevek és különösen a földrajzi terminológia: a földrajztudomány doktora, az OSZSZSZK érdemes tudományos dolgozója, Eduard Makarovics Murzajev professzor. Tudományos érdeklődése elsősorban Ázsiához kötődik: részt vett Észak- és Közép-Ázsiába, Mongóliába és Vietnamba vezető expedíciókon. Érdeklődési körébe számos más ország földrajzának, helynévtanának és földrajzi terminológiájának kérdései is beletartoznak. 1959-ben a Földrajzi Irodalmi Kiadó megjelentette E. és V. Murzajev „Helyi földrajzi terminusok szótára” („Словарь местных географических терминов”) című munkáját. 1973-ban Moszkvában jelent meg E. Murzajev „Népszerű helynévtan” című könyve, 1974-ben pedig a „Helynévtani vázlat”. A viszonylag kis terjedelmű „Helyi földrajzi terminusok szótára” igen népszerű volt, és hazánkban, valamint külföldön is kedvező fogadtatásra talált. A balti köztársaságokból is szerepel benne néhány terminus, ám — amint a recenzált szótár előszavában maga a szerző megjegyzi — más szovjet köztársaságokhoz képest kevés. Ezért E. Murzajev a következő két évtizedben folytatta a munkát, további anyagot gyűjtött stb. Munkájának eredménye valóban impozáns: 654 oldalas (59 ív 1.) mű. Az előzőhöz hasonlóan ebben is találhatók balti nyelvekből (litvánból és lettből) származó földrajzi terminusok. A továbbiakban főként ezekről lesz szó.

A „Népi földrajzi terminusok szótára” előszavából kitűnik, hogy a szerző arra törekedett, hogy a Szovjetunió valamennyi köztársaságának és régiójának terminológiáját a lehető legegyenletesebben mutassa be. Arról nincs adatunk, hogy ez országos viszonylatban mennyire sikerült neki, a balti nyelvek azonban túlságosan csekély mértékben tükröződnek a kötetben: a szótárban a litván és lett nyelvből mindössze néhány tucat terminus (körülbelül 60) szerepel. Önmagában ez a szám talán nem tekinthető sem túl kevésnek, sem — természetesen — túl soknak; minden attól függ, hogyan aránylik a Szovjetunió más nyelveinek terminusaihoz. Ezt figyelembe véve azonban mégis kétséges, hogy a litván és a lett nyelv arányosan képviselteti-e magát. Ez az egyik szempont. A második, talán legfontosabb kérdés pedig az, hogy ilyen kevés balti nyelvi terminus közlése esetén felmerül a válogatás kritériumainak problémája: a több ezerből melyeket kell feltétlenül felvenni a szótárba? Véleményünk szerint a szerzőnek meglehetősen nehéz lehetett világosabb válogatási kritériumokat találnia, ezért a litván és lett szavak közül kiválasztott néhány tucat gyakran nem tűnik a legfontosabbnak, olykor meglehetősen esetlegesnek vagy egyenesen kétségesnek hat.

Terminust válogatni, különösen egy másik nép képviselőjeként, egyáltalán nem könnyű: megfelelő szakirodalom híján az ember kénytelen az intuíciójára hagyatkozni, amiből egy más nemzetiségű kutatónak többnyire nincs elegendő. Ezért az intuíció csak keveset segíthet a terminusok rangsorolásában, akár az általuk jelölt objektumok fontossága, akár maguknak a terminusoknak az elterjedtsége, népszerűsége vagy más hasonló szempont szerint.

212

A litván és lett nyelvi terminusok fő forrása a szerző számára szinte kizárólag L. Nevskaja „A balti földrajzi terminológia” (M., 1977) című könyve volt. Más műveket — köztük a földrajzi terminusok speciális szótárait is, amelyek egyébként nagyon kis számban állnak rendelkezésre —, az irodalomjegyzékből ítélve, a szerző nem használt fel. Ha figyelembe vesszük, hogy L. Nevskaja említett könyvében a terminusok „értékhierarchiájuk” szerint egyáltalán nincsenek differenciálva, megérthetjük, milyen nehéz feladat volt a recenzált munka szerzője számára a terminusok kiválasztása. E. Murzajev a fontosabb terminusok egy részét felvette szótárába. Mint már említettük, azonban nagyon keveset. Az olyan széles körben ismert és használt szavak, mint akivaras, duburys, dumb­las, gelmė, iškyšulys, kraštas, kriaušis, lenkė, lydymas, lieknas, lyguma, lūnas, lūbas, loma, mūras, ola, pakriaukė, plyné, praraja, raguva, raistas, skardis, tarpėklis, tyras, užutekis, vingis stb. viszont hiányoznak a szótárból. Fordítva is igaz: a szótárban szereplő néhány terminus kevésbé fontos: акменац, алкна, брода, аугурас, гирь, губурас, икалне, кланас, макна, миестас, тиллис, смалка stb. Helyüket más, népszerűbb terminusok foglalhatták volna el. Néhány terminus kiválasztása nem sikerült jól; ilyen például a борас ‘fenyves’. Ez egyértelmű szláv jövevényszó, ráadásul nem is terjedt el széles körben; helyette a šilas szót kellett volna felvenni. A нерунг terminus szintén tévedésből került be: a litván nyelvben csak a nerija alak létezik.

A szerző szavai szerint a munka a terminus „etimológiáját is megadja, ha van ilyen” (8. o.), ez azonban nagyon előzetes jellegű, és többnyire csak „a legfelsőbb szintre” korlátozódik (uo.). Ez teljesen érthető, hiszen a szótárba felvett valamennyi terminus teljes etimológiájának megállapítása meghaladja egyetlen ember erejét. Mindazonáltal, még ilyen elnéző hozzáállás mellett is joggal várhatnánk valamivel részletesebb eredetmagyarázatokat, annál is inkább, mert a balti nyelvek szavai esetében ezt viszonylag könnyen meg lehetett volna tenni, akár egyetlen forrás, E. Frenkel „Litván nyelvi etimológiai szótára” segítségével. Sajnos, amint az etimológiai megjegyzésekből és az irodalomjegyzékből is kitűnik (utóbbi egyébként nagyon rendszertelenül, számozás és még ábécérend nélkül szerepel stb.), a szerző nem használta ezt a szótárt. Az etimológiák legfontosabb forrása L. Nevskaja említett könyve, M. Fasmer „Az orosz nyelv etimológiai szótára” című munkája, valamint V. Dambės, I. Duridanovo, E. Katonovos, N. Tolstojaus és mások egy-egy tanulmánya. Alkalmanként V. Toporov és O. Trubačov „A Felső-Dnyeper-vidék vízneveinek nyelvészeti elemzése” című könyvére is támaszkodik. Úgy tűnik, lényegében ezért nincs a balti földrajzi terminusok többségének etimológiája a szó valódi értelmében: többnyire csupán a terminusok jelentését közli (szintén, kevés kivétellel, L. Nevskaja említett könyve alapján). Az eredetről valamivel többet tudunk meg azokban az esetekben, amikor egy balti terminusnak világos megfelelője van az oroszban (például: litván viršūnė — orosz верх, litván lankà — orosz лука, litván akis — orosz око stb.). Ez a „legfelsőbb”, a szerző szóhasználatával élve, etimológiai szint azonban olykor túlságosan felszínes: egy-egy nyelvi megfelelésre támaszkodik, többnyire pedig csupán egy rokon, nem ritkán meglehetősen távoli orosz szóra utal (például: litván dubà — orosz дебри, litván girìà — orosz гора stb.). A balti nyelvek terminusai csak ritkán kerülnek más indoeurópai nyelvek összefüggésébe, ráadásul — kevés kivételtől eltekintve — csak az oroszon vagy általában a szláv nyelveken keresztül. Így a szótárba való felvételük „etimológiai indokoltsága” minimális.

A balti nyelvek terminusainak közlésekor hangsúlyozási és korrektúrahibák fordulnak elő.

213

A megfelelő földrajzi terminusoknál gyakran több helynév is szerepel. Néha a helyükön vannak, de előfordulnak tévedések is. A nyilvánvalóbbak közül például megemlíthetjük: Калвария, amelyet a kalvà terminusnál tüntet fel (a Kalvarija helynév, mint mindenki tudja, a vallási kalvarijà terminusból ered (lengyelül kalwarja <latinul calvaria: „a keresztút állomása”).

Befejezésül hozzá lehet tenni, hogy mintha nem volna különösebb értelme a balti nyelvek terminusait felvenni ebbe a szótárba. Általában is kétségbe vonható egy ilyen profilú szótár célszerűsége: túl sok nyelv képviselteti magát benne, ráadásul területi (közigazgatási) elv alapján kiválasztva. Nem volna-e értelmesebb néhány vagy sok rokon nyelv földrajzi terminológiájának szótárait összeállítani?

A. Vanagas