LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXV (1995) LIETUVIŲ LEKSIKOLOGIJOS TYRINĖJIMAI

Simas KARALIŪNAS

LITVÁNIA NEVÉNEK EREDETE

1. Korábbi kutatások és értékelésük

Litvánia nevének eredete már régóta foglalkoztatja a tudósokat. A név eredetét vizsgálva felmerül a kérdés: mit jelentett kezdetben ez a név, mi volt az eredeti jelentése? Több hipotézisünk is van, ám nagyobb részük J. Gerulis szerint „csupasz találgatás” (blobe Vermutungen)¹. F. Kuršaitis már megjegyezte, hogy hazánk nevének a litván nyelvben legalábbis ma nincs felismerhető etimológiája (keine erkennbare Etymologie vorfindet)². És valóban, sem a mai nyelv nyelvjárásaival együtt, sem a régi írásos emlékek nem szolgáltatnak semmit, amit a Lietuvà név etimonjának — annak a valódi jelentésnek tekinthetnénk, amely a szó másik szóból vagy tőből való származtatásakor adódik. F. Kuršaitis még azt is gondolta, hogy nevünket a szomszédaink adták! Ám a szomszédos nyelvekben sem talált semmit, ami segíthetett volna megmagyarázni hazánk nevét. Ezért F. Kuršaitis arra következtetett, hogy talán inkább a Lietuvà a liėtas igenévből származik. Ám állítólag ehhez sem kapcsolható jellegzetes jelentés, hacsak a Lietuvà nem síkságot (eine Ebene)³ jelölt.

L. v. Patrubány magyar nyelvész egyetértett Litvánia nevének a *lei- „folyni, áramlani, ömleni” tőből való származtatásával (liēti, liētas, lytùs), de kételkedett abban, hogy a Lietuvà síkságot jelölt volna⁴. Véleménye szerint a Lietuvà névnek ugyanaz a -tu- képzője van, mint a lytùs szónak. Ezért a Lietuvà általában megfelel az indoeurópai *lė(i)tu-u-ā vagy, helyesebben, a *lḗtu-u-ā „elárasztott, víz borította terület (Stromgebiet)”, ahol az u mássalhangzó az u magánhangzó mássalhangzós ismétlődése volna. A lett leitis állítólag ugyanabból a *lei- „folyni, áramlani, ömleni” tőből képződött, és az elárasztott terület lakóját (Stromgebietanwohner) jelentette.

Hazánk nevét A. Brückner, az „Etimológiai lengyel szótár” szerzője, szintén a liēti igével azonos tőből származtatta, óvatosan azt is felvetve, talán az esőkre utal⁵.

A liētùs főnévvel a Lietuvà nevet későbbi kutatók is összekapcsolták⁶.

¹ G e r u l l i s G. Baltische Völker. — E b e r t M. Reallexikon der Vorgeschichte, 1, Berlin, 1924, 339.

² K u r s c h a t F. Grammatik der Littauischen Sprache, Halle, 1876, 4.

³ K u r s c h a t F. Op. cit., 5.

⁴ P a t r u b á n y L.v. Lituanica. 2. Lietuvà ”Littauen”. — Indogermanische Forschungen 32, 1913, 327 (toliau — IF).

⁵ B r ü c k n e r A. Słownik etymologiczny języka polskiego, Kraków, 1927, 301.

⁶ S t a s z e w s k i J. Mały słownik. Pochodzenie i znaczenie nazw geograficznych,

55

Megpróbálták Litvánia nevét más országok hasonló neveivel összevetve magyarázni. W. Stokes például talán elsőként vetette össze a Lietuvà nevet a kelta Letavia névvel, hozzátéve a latin litūs „tengerpart, partvidék, tengerparti vidék” szót is, és így az ókori gall Litavia alak eredeti jelentését „tengerparti vidék (Uferland, Küste)” formában határozta meg⁷. W. Stokes és A. Bezzenberger ezeket a litván és kelta neveket ősi rokonságban állónak tartotta, A. Sahmatov viszont abból a hipotéziséből kiindulva, hogy egykor kelták éltek a keleti Baltikumban, arra következtetett, hogy Litvánia és Lettország neve a kelta Letavia névből ered: „Úgy vélem, hogy a kelták a Balti-tenger keleti partvidékét Litavia néven nevezték, amelyből nyelvjárási úton Letavia, Letau lett. Amikor a baltiak — délen a litvánok, északon a lettek — elfoglalták ezt a partvidéket, a birtokukba vett föld nevéről nevezték el”⁸. Kölcsönszóval magyarázta A. Sahmatov Litvánia és Lettország nevének különféle alakjait is a 13. századi történeti forrásokban: lat-, let- (Lėtbbola, Lettī), liet-, lit- (Letthooia, Litthooia, Lithaoia, Littevini).

A. Sahmatov hipotézisét és érvelését kritikusan megvizsgálva K. Būga⁹, M. Vasmer¹⁰ és J. Endzelīns¹¹ megállapította, hogy nincs adat arra, hogy a keleti Baltikumban kelták éltek volna. Litvánia nevének eredetéről M. Vasmer így írt: „... a litván Lietuvà, az óorosz Litva fonetikai okokból nem tekinthető a kelta Litavia ’tengerparti vidék’ kölcsönzésének. Így nem tehetünk mást, mint hogy ezt a két szót ősi rokonságban állónak (urverwandt) tekintjük¹².” Amint M. Vasmer rámutatott, e nevek eltérő fonetikai szerkezetéből világosan látszik, hogy a Lietuvà nem lehet kelta örökség. Kölcsönzés esetén sokkal pontosabb hangmegfelelést várnánk. Elsősorban a képzők nem egyeznek: a litván szóban -uva, a keltában pedig -av- a képző. Ha figyelembe vesszük a rokon alakot, a Lietavà-t, amelyet M. Vasmer nem említ, tegyük fel, hogy a képzők különbsége nem lényeges. A tő magánhangzójának eltérése azonban így is összeegyeztethetetlen marad.

A Lietuvà töve korábban *Leit- alakúnak tűnt. A gall Litavia egyik lehetséges magyarázata szerint ez a név a *lei-/*li- „folyik” tőhöz tartozik, amely a litván lįeti szóban is megvan¹³, és a gall Litavia e tőnek zérófokú magánhangzóváltású változatát tartalmazza, nevezetesen a *li-t- alakot. Ha a Lietuvà, Lietavà kelta örökség volna, akkor ma *Litavà alakot kellene találnunk.

Warszawa, 1968, 250.

⁷ Stokes W. Urkeltischer Sprachschatz. Übersetzt, überarbeitet und herausgegeben von A. Bezzenberger, Göttingen, 1894, 248—249 (= Fick A. Vergleichendes Wörterbuch der indogermanischen Sprachen 4 Aufl., 2. Teil, Wortschatz der Keltischen Spracheinheit von W. Stokes und A. Bezzenberger, Göttingen, 1894).

⁸ Schachmatov A. Zu den ältesten slavisch-keltischen Beziehungen. — Archiv für Slavische Philologie 33, 1912, 82.

⁹ Buga K. Kann man Keltenspuren auf baltischem Gebiet nachweisen? — Rocznik slawistyczny 6, Kraków, 1913, 1—38 (= Būga K. Rinktiniai raštai 1, Vilnius, 1958, 496—530 (toliau — Būga K. RR)).

¹⁰ Vasmer M. Kritisches und Antikritisches zur neueren slavischen Etymologie. — Rocznik slawistyczny 6, 1913, 172—213. Plg. Фасмер М. Этимологический словарь русского языка 2, Москва, 1986, 2, 502 (toliau — ЭСРЯ).

¹¹ Endzelins J. Darbu izlase 2, Rīga, 1974, 371—374.

¹² Vasmer M. Op. cit., 204—205.

¹³ Stokes W. Op. cit., 248.

56

Mint említettük, M. Vasmer lehetségesnek tartotta, hogy a Lietuva és a gall Litavia nevek ősi rokonságban állnak¹⁴. Ezeket a neveket ugyanahhoz a gyökhöz (*lei- „folyni”) kapcsolja a „Latin etimológiai szótár” is — bár a Litavia esetében némi kétséggel —, amelynek első kiadása 1906-ban jelent meg¹⁵. E nevek összehasonlítását ma sem vetették el. W. Merlingen például a komparatisztika korszerű módszertani elveiből kiindulva, az összehasonlított jelenségek belső — mindenekelőtt szemantikai — oldalát vizsgálva, az indoeurópai *leit- „alacsony fekvésű terület, partvidék” rekonstruált gyök szavai között a latin lītus „part, tengerpart” mellett a gall Letavia és Lietuvà, a lett Lietavà szavakat is megemlíti^¹⁶. Tehát a litván és a kelta nevet továbbra is azonos gyökből eredeztetik. Ezért szükséges e hipotézis alaposabb vizsgálata.

A középkori „Vita sancti Mevenni” emlékben előforduló latinosított Letavia névvel (az ókori gall Litavia) a Brit-szigetek keltái a velük szemben fekvő szárazföld partvidékét nevezték. Ennek másik neve Aremorica volt (a kelta are- előtagból, ír air-, gall ar- „előtt” és a kelta more, amely megfelel a litván nyelvjárási mãrė szónak). Caesar írásaiban és római érméken a Litavicos, Litavicus, Litaviccus személynevek is előfordulnak; ezek a Litavia névből képzett, -ic- képzős alakok, jelentésük: „Aremoricából érkező”. A Letha nevet az ír középkori írásos emlékek is ismerik; ezzel nemcsak Észak-Franciaországot, hanem tévedésből Latiumot is jelölték. A Latio glosszát az ó-walesi (kimri) Litau szóval is magyarázták; ez a mai walesi Llydaw megfelelője^¹⁷.

Feltételezve, hogy e kelta nevek gyöke *Li-t-, zérófokú ablautváltozattal, W. Stokes, A. Bezzenberger és A. Walde a latin lītus „a tenger, az óceán partja, partvidék; tengerpart” szóval vetik össze őket, és az indoeurópai *lei- „folyni, ömleni” gyökhöz kapcsolják. A keltológusok azonban szkeptikusan viszonyulnak ehhez a magyarázathoz. G. Dottin például ezt írja: „A Rīga név kelta Rigo- elemmel való magyarázata, valamint Litvánia nevének a Letavia névvel — Aremorica kelta nevével — való összevetése nagyon kétséges (sont très douteuses)”¹⁸. Ez a vélemény teljesen megalapozott. A kelta helynevek keletkezésének egyik lehetséges magyarázata ez lehetne. A kelta nyelvek hangmegfelelései azonban a vizsgált nevek eredetére egy másik, látszólag jóval megbízhatóbb lehetőséget is felvetnek. Az indoeurópai szótagalkotó l̥ és r̥ hangok a kelta nyelvben-

¹⁴ A „Az orosz nyelv etimológiai szótárában” M. Vasmer már kétségesnek tartja a Lietuva és az ír Letha „Aremorica, Latium” kapcsolatát; lásd Фасмер М. ЭСРЯ 2, 502.

¹⁵ Walde A. Lateinisches etymologisches Wörterbuch 3. neubearbeitete Auflage von J. B. Hofmann 1, Heidelberg, 1938, 815.

¹⁶ Merlingen W. Über eine Bedeutungsverzweigung im indogermanischen Lexikon. — IF 83, 1978, 61—62.

¹⁷ Stokes W. Urkeltischer Sprachschatz, 248—249; Dottin G. La langue gauloise. Grammaire, textes et glossaire, Paris, 1920, 64, 109, 266—267.

¹⁸ Dottin G. Id. mű, 128. — Riga nevét, lettül Rīga, sem a kelta Rigo-, sem az óészaki rīga „egyenetlenség, bemélyedés” szóból nem lehet eredeztetni, amint azt K. Karulis újabban bizonyítani igyekszik (lásd Karulis K. Daugavas un Piedaugavas vietvārdi. — Daugavas raksti. No Aizkraukles līdz Rīgai, Rīgā, 1991, 148—156); ez nem magyarázná meg a litván alsó-daugalji Ringà alakot, amely Riga nevének ősi balti alakja. Nincs adat arra, hogy az alsó-daugalji Ringà az eredetinek feltételezett *Rīgā alak átalakított változata lenne. Lásd Buga K. Kann man Keltenspuren auf baltischem Gebiet nachweisen?, 18 (= Būga K. RR 1, 511). Vö. Būga K. RR 3, 515.

57

a zöngétlen zárhangok előtt li-vé és ri-vé váltak, az indoeurópai p pedig a szó elején nyomtalanul eltűnt. Ezért e kelta helynevek indoeurópai *plt- gyökét már régen rekonstruálták, és az óind pr̥thivī fem. „föld” szóval vetették össze őket. Erre az óind pr̥thivī és a gall törzsnév (Gentilname), eredetileg Mars isten mellékneve, a Lītavis formai azonossága adott alapot¹⁹. Mindkét szó előzményalakjaként a *pl̥tH-u-í(H)- alakot rekonstruálják, amely az indoeurópai *pl̥tH-ú- melléknév (óind pr̥thú- „széles, tágas, nagy”, görög πλατύς „széles, lapos, sík”) származéka²⁰. Az ólatin–gall Letavia, a középír Letha és az ówalesi Litau, walesi Llydaw eredeti jelentését „széles, lapos föld, szárazföld, kontinens (breites Land, Festland)” értelemben határozzák meg²¹.

A fentiek miatt az indoeurópai és balti nyelvészeti munkákban később már nem veszik számításba az ólatin–gall Letavia alakot²²; megelégszenek a Lietuvà és a latin lītus, gen. sing. lītoris „tenger, óceán partja, partvidék, tengerpart” (< *leitos-) összevetésével, valamint azzal, hogy ezeket az indoeurópai *lei-lēi- „önt, tölt; ömlik, folyik” gyökhöz sorolják, amelyhez nyelvünk lieti (lieja, lēja), lýti (lýja), lietūs, lytùs szavai is tartoznak²³. Litvánia nevének eredeti jelentését „elönthető terület, vidék (Stromgebiet)” értelemben magyarázzák²⁴.

A Lietuvà helynévhez közeli megfelelőként vagy képzési párhuzamként az utóbbi években szláv nyelvekből származó alakot is említettek. Ilyen az orosz диал литва „nagy eső, esős, viharos idő” és a szerb-horvát lȉtva „kiáradás; több napig tartó nagy eső” < szláv *litva, amelyet a *liti „önt” igéből képzett, régi -tva képzős alaknak tartanak²⁵.

Ezzel kapcsolatban hozzá kell tenni, hogy e hipotézis szerint a latin lītus nem Litvánia nevének etimonja, hanem csupán vele azonos gyökből származó szó — képzője -os-.

¹⁹ Thurneysen R. Ind. pr̥thivī. — IF 4, 1894, 84—85; Pedersen H. Vergleichende Grammatik der keltischen Sprachen 1, Göttingen, 1909, 60; Dottin G. La langue gauloise, 266; Walde A., Hofmann J. B. Lateinisches etymologisches Wörterbuch 2, Heidelberg, 1954, 316; Льюис С. И. Недпецен X. Краткая сравнительная грамматика кельтских языков, Москва, 1954, 37.

²⁰ Mayrhofer M. Kurzgefaßtes etymologisches Wörterbuch des Altnindischen 2, Heidelberg, 1963, 334.

²¹ Thurneysen R. Op. cit., 85.

²² Az ilyen, Litvánia nevének eredetére vonatkozó magyarázathoz térnek vissza az Olaszországban kiadott „Európa története” című műben is, noha megjegyzik, hogy ez az etimológia nem általánosan elfogadott: Litvánia nevét itt a walesi Llydaw és a görög Platea város nevével vetik össze, és úgy vélik, hogy a jellegzetes kelta hangfejlődés (*p kiesése) miatt ez a név a Litvániában élt keltákra utalna (rimanderebbe a un insediamento celtico in Lituania), — Bader F. Il problema indoeuropeo: lingue locali e non locali in Europa tra il 600 a.C. a il 500 d.C. — Storia d’Europa, II. Preistoria e antichità, Torino, 1994, 1014.

²³ Pokorny J. Indogermanisches etymologisches Wörterbuch, Bern und München, 1959, 664—665 („galbūt čia ir Lietuva”); Fraenkel E. Litauisches etymologisches Wörterbuch 1, Heidelberg-Göttingen, 1962, 368—369 („Etimologiškai Lietuvà greičiausiai sietina su lot. lītus...”); Фасмер М. ЭСРЯ 2, 502.

²⁴ Fraenkel E. Op. cit., 369.

²⁵ Трубачев О. Н. Этимологический словарь славянских языков 15, Москва, 1988, 159 (toliau — ЭССЯ).

58

a Lietuvos név — -uva²⁶.

Volt egy másik Litovia is. Az avarok idején, a Kr. u. IV. században, majd később így nevezték a Leita folyó menti vidéket, amely Ausztrián és Magyarországon át folyik a Dunába²⁷.

J. Kabelka szavaival: „Az utóbbi időben a legmegbízhatóbbnak azt a hipotézist tartják, hogy a Lietuvos név hidronimikus eredetű”²⁸. Alighanem elsőként S. Tarvydas fogalmazott meg ilyen gondolatot a sajtóban. „Lietuvos helynevek” című füzetében ezt írta: „Lietuva a Leite folyónévből származhatott. A Leites folyó nevéből a Lietuvos név így keletkezhetett: Leit(e) + uva > Leituva > Lietuva”²⁹. A Lietuvos név eredetére vonatkozó magyarázat itt úgy szerepel — függő beszédet alkalmazva —, mintha mások véleményét mondanánk el. A Lietuvos név eredetének ilyen magyarázatát a kaunasi Vytautas Magnus Egyetem litván nyelvész-filológusai kezdték hirdetni, S. Tarvydas pedig — az előadások hallgatója — füzetében fejtette ki. A. Salys és P. Jonikas véleménye e tekintetben azonos.

P. Jonikas szerint Lietuva a -uva képzővel alakult a liet- < leit- tőből; az ei kettőshangzó miatt összehasonlítja a lett leitis „litván” szóval. P. Jonikas ezután azt állítja, hogy ahogyan a lett és a Latvija, valamint a jatving nép neve, úgy a leit- is eredetileg folyónévvel függhetett össze; vö. Leita „a Graumėna mellékfolyója”, Leité „a Rusnė mellékfolyója” (mások szerint Léita, amelynek hangsúlya megfelelne a Lietuva hangsúlyának, ahol a tő L iet- < *l eit-). P. Jonikas óvatosan felveti, vajon ez a tő etimológiailag elkülönítendő-e a lieti „önt” tőtől³⁰. A. Salys szerint Lietuva az eredeti *L éita > *L ieta képzős származéka, amely valószínűleg a Lietos folyó menti vidéket jelenti. A *L éita (> *L ieta) alakból keletkezett a lett leitis „litván”, egy régi hovatartozást kifejező melléknév. A. Salys a *L éita > *L ieta alakot szintén a Léita vagy Leité folyónévvel (mellékfolyójával, a Leitáléval), illetve a Leita vagy Leitỹs, Lėitupalis nevekkel hasonlítja össze³¹. A -uva képző helynevek alkotásakor helyet jelöl³².

S. Tarvydas azt a kérdést is felvetette, hogy melyik vidéken keletkezhetett a Lietuvos név, és felhívta a figyelmet egy fontos körülményre. Mint ismeretes, H. Lowmiański lengyel történész megállapította, hogy még a XIII. században Lietuvát a Neris, a Nemunas és a Merkys között fekvő „földek” (terra, Land) egyikének nevezték³³. S. Tarvydas ezt írta: „Ezen a területen, úgy tűnik, nincs Leite nevű patak, de régen így nevezték”

²⁶ Ezért a Lietuvos helynevet nem lehet „tengerparti vidék”-ként magyarázni, és magát a hipotézist sem lehet azzal elutasítani, hogy úgymond Lietuva nem tengerparti vidék, és soha nem is volt az — B r u c k n e r A. Słownik etymologiczny języka polskiego, 301; O t r ę b s k i J. Gramatyka języka litewskiego 1, Warszawa, 1958, 3; Ž i n k e v i č i u s Z. Lietuvių kalbos istorija 2, Vilnius, 1987, 12.

²⁷ O c h m a ń s k i J. Historia Litwy, wydanie drugie, Wrocław, Warszawa..., 1982, 13.

²⁸ K a b e l k a J. Baltų filologijos įvadas, Vilnius, 1982, 110.

²⁹ T a r v y d a s St. Lietuvos vietovardžiai, Vilnius, 1958, 21.

³⁰ Jonikas P. A litván nyelv története. — Lietuvių enciklopedija 15, Lietuva, Boston, 1968, 543.

³¹ Salys A. Litvánia nevének eredete. — Salys A. Raštai 2, Tikriniai vardai, Roma, 1983, 695—696.

³² T a r v y d a s St. Op. cit., 21.

³³ L o w m i a ń s k i H. Studja nad początkami społeczeństwa i państwa litewskiego 2, Wilno, 1932, 110—111, 118—121.

59

lehetett ott egy kis folyó, amelynek nevét az emberek talán elfelejtették”³⁴

S. Tarvydas könyvecskéjével egy időben jelentek meg J. Otrębskinek, a lengyel litvánistának a Litvánia nevének eredetéről szóló tanulmányai is. J. Otrębskinek a mi országunk nevének eredetére adott magyarázata nagyjából közel áll a litván nyelvészek magyarázatához, de bizonyos tekintetben el is tér attól. Először is J. Otrębskis — A. Salyshoz hasonlóan — úgy véli, hogy a Lietuvà mellett létezett egy rövidebb változat is, *Lietā, -ā tővéggel.

J. Otrębskis szerint azonban a Lietuvà — akárcsak Lettország neve, a Latuva < *Latūs — az ősi, ū-tövű *Lietū-s alak, amellyel eredetileg a folyó melletti vidéket, a *Leitā nevű területet, valamint az ott élő embereket nevezték. Idővel a folyó tulajdonképpeni neve és az abból származó helynév — folytatja J. Otrębskis — már nem volt megfelelően érthető, különösen az idegen ajkúak számára, ezért a litvánok megnevezését már a folyó nevéből, a *Leitā, *Lietā névből is létre lehetett hozni (innen a lett leitis), nem csupán a terület nevéből, a *Lietūs alakból.

Mi lehet ez a folyónév: *Leitā, *Lietā? J. Otrębskis szerint nem kizárt, hogy ez a Nemunas régi neve. A Nemunasnak ma is ez az egyetlen neve; alsó szakaszának egyik ága a Rùsnė nevet viseli. Ezért J. Otrębskis úgy véli, hogy a Nemunas partján fekvő nagyon régi város neve, az Alytùs éppen e folyó régi nevével, a *Alyta alakkal függ össze, amely szláv nevében, az Olita alakban maradt fenn, de a város megnevezésére használják. J. Otrębskis a feltételezett Nemunas-névvel, a *Leitā alakkal etimológiai rokonságban állónak tartja a Klaipėda járásbeli Lėita (=Leitā) és a Tauragė járásbeli Lytis folyóneveket is. A *Leitā név származtatása nem okoz nehézséget: a -tā képzővel a lė́ti ige tövéből képződött.

J. Otrębskis szerint a Nemunas régi neve, az *Alyta = orosz Олума talán a litván *Alyta orosz átrendezése. Az О-лума alak eleji O-ja a hasonló kapcsolatok, például *ko-Litē, *vo-Litē, *do-Lity téves tagolásából keletkezhetett. Az így létrejött Олума alak elterjedt a litvánok körében, akik ebből alkották meg a város nevét, az Alytùs³⁵.

J. Otrębskinek Litvánia nevének eredetéről vallott nézete változott, de nem azért, mert felismerte volna, hogy hipotézisében teljesen alaptalan, sőt fantasztikus állítások vannak. Egy később írt tanulmányában J. Otrębskis a Lietuvà nevet a *Leitā alakból vezette le, -(t)uvā képzővel. E rekonstruált szó eredeti jelentése „folyás, áramlás; folyó (Fliessen, Fluss)” volt (: lieti). A *Leitā szóval nemcsak folyókat jelöltek, hanem helyenként a partjuk mellett fekvő településeket is. Így magyarázza a lett leitis ’litván’ szó megjelenését: a *Leitā alakból, -io- közbeiktatásával. Az e szóval nevezett folyók a következők: Lėita, a Rusnė mellékfolyója, a német Leite, Lėciškių ežeras litvánosított alakja, Marijampolė járásban, Gudeliainál (az et a várt že helyett azt mutatja, hogy jotving eredetű névről van szó), valamint az Lietáuka, a Neris Upninkai melletti mellékfolyója. A hangsúly helye és a -ka képző miatt a Lietáuka név inkább szláv, mint balti (litván) képzésű. A Lietáuka azonban a *Lietava nevet rejti, amely a Lietuvà, azaz „Litvánia” egyik változata, és csak a -(t)avā képzőben tér el tőle. A szomszédos—

³⁴ T a r v y d a s St. Op. cit., 22.

³⁵ O t r ę b s k i J. Gramatyka języka litewskiego 1, 3—5; t o p a t i e s, Lietuvà. — Beiträge zur Namenforschung 9, 1958, 116—118.

60

A *Lietava alakú litván névforma létezése állítólag bizonyos – ezt a lett Lietav-niek mutatja³⁶.

Még ha talált is a Litvánia nevének egy feltételezett párhuzamos alakját – a cikk szerzője előtt sajnos ismeretlen maradt az a tény, hogy a Lietava „Lietuva” valóban létezik –, J. Otrębski már nem vezethette le Lietuvą az ū-tövű *Lietū-s, birtokos esetben *Lietuv-es alakból. Ráadásul „Otrębski rekonstruált előalakjának, a *Lietūs-nak a litván nyelvben semmiféle nyoma sincs”³⁷. Arra sincs semmilyen adat, hogy a Nemunast az ókorban *Leitā néven nevezték volna. „A Alytus-elméletének nincs semmiféle alapja”³⁸. K. Kuzavinis bizonyította, hogy J. Otrębski hibásan bontja morfémákra a Alytùs helynevet (tárgyeset: Alýtų)³⁹. A Alýtùs eredetileg Alyta alakú volt, és egy folyót neveztek el így: Oauma 1387-ben, Oaumi⁴⁰, Olita és Olite 1503-ban⁴¹. Később, hogy megkülönböztessék a folyó nevétől, ebből alkották a település u-tövű nevét (vö. például: Vilnia: Vilnius), magát a folyónevet pedig a -upis képzős, igen gyakori névtípus szerint Alūt-upis alakra változtatták. Vagyis a Alyta valójában a -yta képzőt tartalmazza; vö. például a Apytà helynévvel Dieveniškėsnél, a Gauja mellékfolyójával: porosz ape ’folyó’; Mikytà Adutiškisnél, a Svylos mellékfolyójával: a mik- tő a lett miklãjs ’mocsár, ingovány’, mìklene ’ua.’, mìkls ’sáros, ingoványos’, ’hajlékony’, valamint a litván mìklas, mìklūs ’hajlékony, rugalmas…’ szavakban<, a mik-l- tövével függ össze (vö. lett mìkāt ’…nyomni, szorítani, gyúrni’). Az Al- tő azonos a Alỹs névvel (tó Širvintosnál), a Al-ejà névvel (Subačiusnál, a Viešinta mellékfolyója; tó Subačiusnál), a Al-ėja névvel (Joniškisnél, a Virčiuvio mellékfolyója; Raseiniainál, a Upės mellékfolyója) és másokkal⁴². Ez az alėti (ãli) ’folyni, csordogálni’ ige töve. Ugyanebből az igéből, csak egy másik jelentésében, mégpedig ’futni, szaladni’, ugyanezzel a képzővel alkották az Alytà vezetéknevet.

Érdekes, hogy az *Al-it- tő a lett névanyagban is adatolt; vö. Altēni ’tanya’ Saukánál, talán Alīši ’ua.’ Odzienánál⁴³, ha az *Alīt̄ai-ból származik.

Az elmondottakból látható, hogy Alytus nevében nem kereshetjük a Nemunas régi nevét. Erre J. Otrębski elméletének éppen nagy szüksége volt: a Litvánia legnagyobb folyójának középső és felső folyása mentén élő törzs vagy törzscsoport természetes módon – ezt az etnonimák eredetének tipológiája is alátámasztja – felvehette a folyó nevét. J. Otrębski 1958-as hipotéziséről szólva – vagyis arról, amely akkor született, amikor a Lietáuka folyónév még nem volt ismert – J. Ochmański történész a következő tényre hívta fel a figyelmet⁴⁴: egy 1255-ös oklevéllel (amelyről feltételezik, hogy a Lovagrend hamisítványa)

³⁶ O t r ę b s k i J. Balt. *lēitā. — Baltistica 3(2), 1967, 201—203.

³⁷ S a l y s A. Op. cit., 696.

³⁸ S a l y s A. ibid.

³⁹ K u z a v i n i s K. Lietuvos vardo kilmė. — Kalbotyra 10, 1964, 6.

⁴⁰ B ū g a K. RR 3, 401.

⁴¹ S a v u k y n a s B. Ežerų vardai. — Lietuvių kalbotyros klausimai 3, 1960, 294(toliau — LKK).

⁴² S a v u k y n a s B. ibid.; K u z a v i n i s K. Op. cit., 6—7; t o p a-t i e s, Etymologica. II. Etimologinės pastabos dėl baltų el-/al- ”tekėti”. — Baltistica 1(2), 1966, 180—181.

⁴³ E n d z e l ī n s J. Latvijas PSR vietvārdi 1(1), Rīgā, 1956, 20.

⁴⁴ O c h m a ń s k i J. Noms des terres lituaniennes au XIIIᵉ siècle — Lituanie,

61

Mindaugas a Kardtestvérek Rendjének adományozta Sēliát, és részletesen meghatározta a határt inter Zelones et Litvinos (Littovinos). A nyelvtudomány és a történelem szempontjából azonban ebben az oklevélben az a legfontosabb, hogy a litván oldalon fekvő folyót említik: Lettovia: a határ in ripam Lettoviae que dicitur de Lettavie (Lettovie) mentén húzódik. Mivel az oklevél szerzője jól tájékozott, és több litván folyó nevét is helyesen említi⁴⁵, J. Ochmański számára nem volt nehéz a Lettovia (Lettavia) azonosítása: ez a Latava, a Šventoji jobb oldali mellékfolyója Andrioniškisnél (a szomszédos változat Latavą is előfordul⁴⁶). A folyónév Lettovia pontosan megegyezik a Mindaugas okleveleiben a Litvánia nevére használt latin alakkal: Lettovia, Lethovia; például 1253-ban: in Lettovia in cura nostra. J. Ochmański így folytatja: „Ha a nyelvészeti elemzés meg tudná állapítani, hogy a Latava folyónév olyan alakban is előfordult, amely megfelel a latin Lettovia alaknak, Otrębski érvelése Litvánia nevének eredetéről helytálló lehetne. A Latava–Lettovia patak természetesen nem adhatta nevét egész Litvánia földjének, már csak azért sem, mert nem folyt át Litvánia egykori területén; ugyanakkor alátámaszthatná azt a feltevést, hogy a Lietuva alak e folyó nevéből keletkezett”⁴⁷. J. Ochmański e módszertani megjegyzését nem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor Litvánia nevét folyónévből eredeztetjük, annak ellenére sem, hogy neki sem sikerült kielégítően megmagyaráznia, honnan származik Litvánia vidékének és államának elnevezése. A mai nyelvben használt Lietuva országnév, amelynek tövét Liet- alakban talán a fent említett latin litván névalakok is tükrözik, ahogyan K. Kuzavinis helyesen rámutatott⁴⁸, sem a Latavą folyónévvel nem hozható kapcsolatba, sem abból nem származtatható. A szóban forgó oklevél folyóneve, a Lettovia (Lettavia) ugyanis csak azt mutatja, hogy a 13. század közepén a Latavą (Latavą) nevet még Letava (Letuva) alakban ejtették, e-vel, feltehetően a velarizált l után⁴⁹. A Lietuvā tövének korábbi kiejtése viszont *Leit- volt. Következésképpen pusztán fonetikai okokból sem lehet őket azonosítani.

”Lietuvos istorijoje” J. Ochmańskis azt állítja, hogy Litvánia területén az egyik folyót egykor valóban Leita néven hívták. A ”Lietuvos metrikoje” 1542-es bírósági iratai egy vitatott, kaszálásra kijelölt rétet említenek, amely „a Leytie folyó mellett” fekszik Trakai körzetében. Mivel a rét közelében a Samė folyó folyt (Onuškis, a Verknė bal oldali mellékfolyója), J. Ochmańskis váratlan következtetésre jut: a már eltűnt Leyta (=Leita) a Verknė régi neve volt⁵⁰.

Az 1988-ban Lengyelországban megjelent fontos, „Indoeurópai nyelvek” című kiadvány Litvánia nevének eredetét a következőképpen adja meg: „Lietuvà < balti *Leit-uvā gyűjtőnév a *Leitā folyónévből (vö. Léita és lett leitìs)⁵¹.”

Nalszczany et Dziawoltwa. — Lingua Posnaniensis 9, 1963, 170—171.

⁴⁵ Ezt az oklevelet és fordítását K. Būga közli, lásd Būga K. RR 2, 109—110.

⁴⁶ Valójában ezt már K. Būga elvégezte, lásd Būga K. RR 1, 132 (2. jegyz.); 2, 110; 3, 530.

⁴⁷ Ochmański J. Op. cit., 171.

⁴⁸ Kuzavinis K. Litvánia nevének eredete, 8.

⁴⁹ Úgy tűnik, a Šventoji mellékfolyójának, a Latavąnak a neve a *Letuva alakból származik: ripa Lettowiae” — Būga K. RR 3, 530.

⁵⁰ Ochmański J. Historia Litwy, wydanie drugie, 12—13.

⁵¹ Smoczyński W. Balti nyelvek. — Indoeurópai nyelvek, pod

62

A hidronim eredetű név valamennyi hipotézise közül a legmegbízhatóbbnak azt tekinthetjük, amely figyelembe veszi a már említett módszertani megjegyzést: egy törzs vagy törzscsoport egy folyó nevét vehette fel, ha a * Lietuva nevű folyó mellett élt, vagy lakóterületén ilyen nevű folyó folyt. Ezért jelentős érdeklődést keltett K. Kuzavinis hipotézise, egyúttal megerősítve S. Tarvydas feltevését is, miszerint az ősi Litvánia földjén létezhetett egy ilyen nevű patak. K. Kuzavinis hipotézisét röviden saját szavaival lehet összefoglalni: „... a Lietuva [helyesebben Lietavà — S.K.] tájnév régi litván szó, amely a Lietava hidronimából származik. A Lietava névvel kezdetben egy folyót (a Neris mellékfolyóját) neveztek, később ugyanezzel a névvel kezdték jelölni a folyó menti területet is (Lietavos žemė), ahol idővel híres központok alakultak ki: Kernavė, Trakai, Vilnius”⁵². Ez a folyó: „Ez a Letáuka, a Neris jobb oldali mellékfolyója; a L i e t a u-k o s-mocsárból ered, Keižoniai, Karveliškės, Perelozai és Vyšnialaukis falvak mellett folyik el, majd Arnotiškiai közelében ömlik a Nerisbe”⁵³.

Semmi kifogásolnivaló nincs a szóban forgó folyónév K. Kuzavinis, majd valamivel később J. Otrębski által rekonstruált alakjában: Lietavà. Egyrészt, amint K. Kuzavinis helyesen hangsúlyozza, a név nyelvjárási változatainak Le- elemét a helyi nyelvjárás hangváltozási szabályai szerint a köznyelvbe Lie- alakban kell átültetni (a régi le- ugyanis itt la- alakban folytatódik). Másrészt, a Linkavà: Linkáuka, Samavà: Samáuka analógiájára mind a mocsár, mind a folyó nevében, a Lietáuka alakban teljesen lehetséges felismerni a régebbi Lietavà alakot — a szláv -ka képző később is hozzáadódhatott (ahogyan ez más esetekben gyakran előfordul).

K. Kuzavinis véleménye szerint a Lietavà hidronima vagy a *lietava „kiáradó (folyó)” fiziográfiai terminusból ered, amely maga a lieti igéből keletkezett, és rokona a latin litus szónak⁵⁴. Vagy a Lietavà folyónév összetett szó, amely a lieti ige múlt idejű melléknévi igenevéből, a *lieta alakból, valamint a *ava főnévből áll, amely az ókorban „folyó, forrás” jelentésű volt. A *lieta ava szókapcsolat összeforrt, és *lietava összetett szóvá vált; az ava elemet ekkor már képzőszerű elemként, napjainkban pedig -ava képzőként értelmezzük⁵⁵.

V. Mažiulis némileg másként vélekedik a Lietuvà eredetéről, bár ő is folyónévből származtatja a Lietuvà alakot, és a lieti igével hozza kapcsolatba. Ennek az igének a lié- < *lẽi- tövéből, az absztrakt deverbális származékok képzésére használt -tu- képzővel jött létre a *léi-tu- „öntés (kiáradás)” jelentésű alak. Megjegyezhető, hogy ilyen képző valóban létezett a balti nyelvekben. Megőrizték például a litván főnévi igenévi alakok (eitų, nėštų), amelyek a megmerevedett tu tővégű igékből képzett absztrakt főnevek egyes számú tárgyesetének alakjaiból fejlődtek ki (*ei-tu-n, *nẽs-tu-n). A -tu- képző, amely eredetileg semlegesnemű volt, és amelynek u hangja nem volt apofonikus, a végződés vagy egy másik képző magánhangzója előtt kötőhangzóként v> elemet kapott: *-tu- (neutrum) > *-tu-o(n) (neutrum) litván -tuv-as (például atùtùvas). A kötőhangzóként szereplő v megjelenését vagy hiányát a következő körülmények határozták meg: 1) a -K+v- fonotaktikája (K bármely mássalhangzót vagy mássalhangzócsoportot jelöl), 2) az u

L. Bednarczuk szerkesztésében, 2. kötet, Warszawa, 1988, 821.

⁵² Kuzavinis K. Litvánia nevének eredete, 10.

⁵³ Kuzavinis K. Uo.

⁵⁴ Kuzavinis K. Uo., 14—15.

⁵⁵ Kuzavinis K. A lietván folyónevek lie-(lei-). — Kalbotyra 17, 1967, 136.

63

a tő hatása (pl. nom. plur. *sūnu-es > *sūnves: sūnùs), és 3) a -Kuv- + magánhangzó morfológiai általánosítása⁵⁶. Elég bonyolult, és nem egészen világos.

V. Mažiulis szerint valamennyi névtípusban több volt a származékos forma, mint a tőalak, ezért az utóbbiak, vagyis a nem apofonikus u-t tartalmazó -tu- alakok is bekerültek az apofonikus u-t tartalmazó típusba, más szóval az -eu-/-ou- tővégi magánhangzó-váltakozást mutató u-tőbe (vö. az óegyházi szláv synovъ: synъ melléknevet, az óegyházi szláv vdova: óporosz widdewū „özvegyasszony” alakot). V. Mažiulis szerint így alakultak ki a -t-uv- és -t-av- kettős formák, például a lett liētuva-ains laiks „esős idő” a liētavas „(több napon át tartó) esős idő” mellett, következésképpen a Lietuvà is a Lietavà mellett⁵⁷.

E felfogás szerint a Lietuvà a következő szóképzési és morfológiai fejlődésen ment át: liē-ti < *lēi- → *lēi-tu- „öntés” → folyónév *Lietva/*Lietuva/*Lietava → tájnév *Lietva/Lietuvà/Lietavà. A Lietuvà alak (= az óorosz Лумъва) a fejlődés későbbi szakaszát tükrözi, és a leírt módon az eredeti *Lietva (Lei-tu-ā „öntés; folyó menti terület”) alakból fejlődött ki⁵⁸.

Ha vidékünk és államunk nevét egy folyó — még ha kicsi, mindössze 11 km hosszú is —, a Lietava nevéből eredeztetjük, néhány körülményt mégis figyelembe kell vennünk.

1. A *Lietava folyónév rekonstruált alak. Valójában a Lietáuka (Letáuka) név adatolt. Valójában itt az -auka képzőről lehet szó, amelynek számos származéka van a litván névanyagban, vö. Babr- áuka, Rud-áuka, Bar-auka⁵⁹. Más szóval, a *Lietava folyónév talán egyáltalán nem létezik itt.

2. A. Salys szavaival: „Ez a folyónév fontos lenne Litvánia nevének fejlődése szempontjából, ha sikerülne visszakövetni a XVI. századig”⁶⁰.

3. Az eredeti Lietuvà/Lietavà — egy bizonyos közigazgatási-területi egység, amelyet földnek neveztek — a Neris, a Nemunas és a Merkys között feküdt. Valószínűbb, hogy az e területen élő törzs vagy törzscsoport valamelyik nagyobb folyó nevéről nevezte volna el magát. Tegyük fel, hogy — amint a szóban forgó hipotézis szerzői állítják — államunk és vidékünk valóban a Lietauka-patak nevéből, a *Lietava névből kapta a nevét. Akkor bizonyos okoknak kellett közrejátszaniuk ebben. A feladat e körülmények megnevezése. Ha nem találjuk meg az elsődleges okokat, nincs szilárd tudásunk, tehát megfelelő, belső ellentmondásoktól mentes hipotézisünk sem.

Igaz, hivatkoznak a balti (illetve indoeurópai) etnonímia és helynévadás fejlődésének általános tendenciájára: víznév — tájnév → etnonima⁶¹. Tipológiai szempontból ez nem kifogásolható: előfordul, hogy törzsek vagy szövetségeik azoknak a folyóknak, tavaknak és lagúnáknak (tengereknek) a nevét veszik fel, amelyek mellett élnek. Litvánia nevét kétségkívül az a már-már axiómává vált állítás csábítja leginkább valamely folyónévvel kapcsolatba hozni, hogy a lett nép a Lat(u)va (ir Lata(u)à) nevű folyóról kapta a nevét, amely Anykščiai mellett a Šventoji jobb oldali mellékfolyója.

⁵⁶ Мажюлис В. К балтийскому и индоевропейскому дативу ед. ч. — Baltistica 3, 1967, 39, 102. jegyzet.

⁵⁷ Мажюлис В. Op. cit., 39—40.

⁵⁸ Мажюлис В. Op. cit., 41, 107. jegyzet.

⁵⁹ Vanagas A. Lietuvos TRS hidronimų daryba, Vilnius, 1970, 98—99.

⁶⁰ Salys A. A Litvánia név eredete, 696.

⁶¹ Kuzavinis K. A Litvánia név eredete, 8.

64

Litvánia nevének eredetére vonatkozó kérdés vizsgálatakor nem szabad megfeledkezni az etnonimikai-toponimikai fejlődés egészen ellentétes irányzatáról sem, nevezetesen arról, hogy a területi-területi egységek, az úgynevezett „földek”, más szóval a területi lakosságcsoportok törzsi csoportokból alakultak ki, és sok esetben örökölték azok nevét; más szóval a törzsnevek, az etnonimák „földnevekké”, toponimákká válnak. Például a keleti szlávok — a ruszinok — számos törzsének egyike a деревляне volt (etnonima). A „Повесть временных лет” azonban később említi a деревлянин alakot is, vagyis a Дерево terület, Derevo földjének (Деревская земля) lakóját (toponima)⁶².

A történészek feltételezik, hogy a L i e t u v o s ž e m ė — a litván föld — egy olyan törzs maradványa, amelynek saját törzsneve volt (Lietuva/Lietava), és amely területi egységgé szerveződött, miután a žemaitiaiak és a felvidéki „földek” különváltak⁶³.

Ismertek a Leit- tövű folyónevek: Leità (acc. sing. Leĩtą), a Svėksna Graumena nevű mellékfolyója. E név párhuzamos alakja a Leitupalis⁶⁴, K. Kuzavinis pedig talált még egy Leitỹs alakot is (gen. sing. Leĩčio⁶⁵). Ezeken kívül létezik a Leitė is, a Šilutė melletti, a Rusnė (Nemunas) jobb oldali mellékfolyója, amelynek szintén van egy jobb oldali mellékfolyója, a Leitàlė⁶⁶.

A Leitė folyónévből falunevek alakultak ki: Leitgiriai (acc. plur. Leitgir(i)us), Šilutė járás, Juknaičiai⁶⁷; Leitvariai (acc. plur. Leitvarius) (ugyanott)⁶⁸, Ántleičiai, Šilutė járás, Usėnai, Pãleičiai, Šilutė járás, Juknaičiai⁶⁷.

A mocsár és a patakok Lietáuka/ Letáuka nevének tövében a hangsúly intonációja ismeretlen — hiszen a tő hangsúlytalan. Ha a rokon alak, a Liẽtauka hangsúlyának helyét és intonációját a „Lietuvos TRS upių ir ežerų vardynas” (92. o.) helyesen adja meg, akkor a Lietáuka/Letáuka folyónevek, valamint a belőlük rekonstruált *Lietava alak tőhangsúlyának intonációja is eső.

A Leità (Leitỹs, Leitupalis), Leitė, Leitálė és Lietáuka/Letáuka folyóneveket egyrészt egymással rokonoknak tekintik, másrészt a lė́ti (-ja, lė́ja, -jo, lė́jo) ige tövétől különböztetik meg⁶⁹. Tövük eltérő intonációját azonban, amely a tőszerkezet különbségével függ össze, nem magyarázzák meg. A balti és szláv nyelvekben a töltés, öntés igéjének *lēi-t(e)i töve laringális volt (*leh₃-i-)⁷⁰, az indiai grammatikusok hagyományos terminusával élve set- tövű. Ezzel szemben e folyónevek

⁶² Никонов В. Н. Этнонимы. — Этнонимы, Москва, 1970, 8—9.

⁶³ L o w m i a ń s k i H. Tanulmányok a litván társadalom és állam kezdeteiről 2, 153—154.

⁶⁴ A Litván SZSZK folyó- és tóneveinek jegyzéke, Vilnius, 1963, 89.

⁶⁵ K u z a v i n i s K. Litván folyónevek lie- (lei-), 135.

⁶⁶ A Litván SZSZK folyó- és tóneveinek jegyzéke, 89 — A Leitupalis és Leitalė képzéséről lásd: V a n a g a s A. i. m., 86, 89.

⁶⁷ A Litván SZSZK közigazgatási-területi beosztásának kézikönyve 2, Vilnius, 1976, 12, 157, 220.

⁶⁸ K u z a v i n i s K. Litván folyónevek lie- (lei-), 135.

⁶⁹ K u z a v i n i s K. Litvánia nevének eredete, 14—16; ugyanő, Litván folyónevek lie- (lei-), 135—137; O t r ę b s k i J. Balt. *lēitā, 201; V a n a g a s A. A litván hidronimák etimológiai szótára, Vilnius, 1981, 185, 190; Z i n k e v i č i u s Z. A litván nyelv története 2, 12—13, 15—16.

⁷⁰ K a r a l i ū n a s S. A protoindoeurópai *leh₃u- tő jelentése „folyni, áramlani...” a balti nyelvekben (litván liūtis ir lietùs). — Baltistica 27(1), 1992, 41—42.

65

A cirkumflex (tővégi hangsúlyú) intonáció azt mutatná, hogy gyökük anit, vagyis nincs benne laringális. Ez eltérő gyökökre utal. Mind maga a töltés emelését, öntését jelentő ige, mind származékai a balti nyelvekben kizárólag akút (a litvánban szókezdő hangsúlyú) intonációjúak: lieti, lett liēt, liētus, lit. lietūs (liētų), lýti, lett līt, lytùs (lýtų), lett līts ’eső’. Ha feltételezzük, hogy ezek a folyónevek mégis a lieti ige gyökéhez tartoznak, felmerül a kérdés, hogy miként alakult ki bennük a cirkumflex intonáció. Metatónia okai nem láthatók.

Kurzemben csak a következő tulajdonnevek ismertek: Lētža folyó, Embūte, Lētžu-upe, másként Leītža (a Ventába ömlik), Nigranda, Lētži ’egytelkes tanya’ Briņķī⁷¹. Ezek kur eredetű nevek; gyökük magánhangzóinak sajátosságai is ezzel magyarázhatók: a lett (latgall) nyelvbe átkerülve az ei feltehetőleg az ē egyhangzóhoz közeledett⁷². Az ei: ē váltakozás nemcsak a gyökökben és nemcsak a kurzi helynevekben fordul elő⁷³. Érdekes, hogy ennek a folyónévnek pontos megfelelője található a Felső-Dnyeper vízgyűjtő területén: Литиж, az Usozsa jobb oldali mellékfolyója, a Nerusza bal oldali mellékfolyója, a Deszna bal oldali mellékfolyója⁷⁴; gyökerében ei van, és úgy tűnik, ugyanazt a képzőt tartalmazza (-иж- a balti *-īž- vagy *-ēj- alakból), mint a kur Leītža (a *Lēit-īž-ā alakból; a képzőhöz vö. a litván Gum-yža, intonációjához pedig a lett Lētži⁷⁵). A víznevek többnyire régi korok képződményei, ezért aligha indokolt ezeket a balti folyóneveket elszigetelten vizsgálni a hasonló gyökű többi névtől, például a Pripjatytól délre előforduló Лит (változatai: Лить, Литка), a Gorszkij Tyikics folyó jobb oldali mellékfolyója, a Szinjucha jobb oldali mellékfolyója, valamint a Déli-Bug bal oldali mellékfolyója esetében. A Лит (Лить, Литка) összevethető a pannóniai (illír?) eredetű Leitha folyóval, amely Alsó-Ausztria és Magyarország határán folyik, valamint az ófelnémet Līt-aha névvel, ezért az indoeurópai reliktumok közé sorolják a szláv területen. Abból kiindulva, hogy eredeti jelentése ’iszapos, agyagos (folyó)’ lehetett (vö. a Leitha magyar Sárvíz nevével, azaz ’iszapos folyó’), ezeket a vízneveket etimológiailag az óporosz laydis ’agyag’ és az albán leth ’nedves agyag’ szóval hozzák kapcsolatba. Az óeurópai, de indoeurópai eredetű hidronímiai képződmények közé sorolják a litván Leitā⁷⁶ nevet is. Érthető, hogy ide tartozik nemcsak a Leitūs, Leītupalis, Leītė, Leītālė, Leīta (1542), hanem a lett Lētža, Leītža és az orosz Литиж is. Ezt az értelmezést azonban, bármennyire megalapozott is, némileg pontosítani kell.

Az óporosz laydis ’agyag’ etimonból ered az óporosz Layde és a litván Lai̇dė folyónév, Pampėnai, az Iszter jobb oldali mellékfolyója⁷⁷. A litván *liesas ’agyag’ < *leisas alakja, amelynek gyökbeli magánhangzó-váltakozása az óporosz layso ’agyagos, agyagos terület’ szóval függ össze⁷⁸, a Liesūkas nevet tükrözheti,

⁷¹ E n d z e l ī n s J. Latvijas PSR vietvārdi 1(2), Rīgā, 1961, 304.

⁷² E n d z e l ī n s J. Jegyzetek a „Latvijas helyneveiről”. — Filologu biedrības raksti 6, 1926, 7—8 (a továbbiakban — FBR) (= E n d z e l ī n s J. Darbu izlase 3(1), Rīgā, 1979, 431).

⁷³ H a u z e n b e r g a E. Ko vietu vārdi dod latviešu valodas fonētikai? — FBR 12, 1932, 126.

⁷⁴ T o p o r o v B. H. и Т р у б а ч е в О. H. Лингвистический анализ гидронимов Верхнего Поднепровья, Москва, 1962, 192.

⁷⁵ H a u z e n b e r g a E. Op. cit., 126.

⁷⁶ Т р у б а ч е в О.Н. Названия рек правобережной Украины, Москва, 1968, 219, 256 (su literatūra).

⁷⁷ V a n a g a s A. Lietuvių hidronimų etimologinis žodynas, 177.

⁷⁸ T o p o r o v B.H. Друсский язык. Словарь L, Москва, 1990, 41.

66

folyó, Šilalė. Hasonló módon az imént említett, Liet- tövű víznevek azt jeleznék, hogy létezett a balti *leita- ’agyag’ szó, amely rokona a litván laitas szónak; ennek mai jelentése: ’agyagból, tésztából, gyantából vagy más anyagból való darab, amellyel valamit meglocsolnak vagy bevonnak’, korábban azonban ’agyagdarab (amellyel a szérű alapjának és a kemencének a réseit betapasztották)’ volt, LKŽ VII 72, tehát ugyanaz, mint a porosz laydis ’agyag’. Ezen agyagmegnevezések képzési alapját a lėti (-ja, lėja, -jo) ’valamivel tapasztani, bekenni…’ ige alkotja. Amint látható, az igének két hangsúlyozása van; a folyónevek is hasonlóan viselkednek: a litvánban cirkumflex, a lettben akut hangsúlyosak.

A megnevezett, *Leit- tövű víznevek az appellatívumtól (litván laitas) a tő magánhangzóiban különböznek. Ez azonban a közös tövű szavak gyöki vokalizmusának szabályos ablautja, vö. például daigšlus: deigšlus ’jól csírázó’, gaidas: geidas ’vágy, szeszély’, gainys ’bot a ripka ütésére’: geinys ’görbe bot a ripka ütésére’, klaišas ’sánta’: kleišas ’akinek görbe a lába’, šeivà: šaivà, šeimà: lett sàime.

K. Kuzavinis később megváltoztatta a *Lietava szerkezetéről és eredetéről vallott nézetét, mint említettük: többé nem tartotta az *lietava ’kiáradó (folyó)’ appellatívumból származónak, hanem összetett szónak vélte, amely a *lieta igenévből és a *ava főnévből állt; ez utóbbi az ókorban ’folyó, forrás’ jelentésű volt (lásd fentebb).

K. Kuzavinis *lieta ava rekonstrukciója sajnos vérszegény: nem jelöli meg, milyen nemű az *ava ’folyó, forrás’ szó. Ezt azonban aligha lehet megállapítani. E gyökből és jelentéssel az indoeurópai nyelvekben a következő szavak adatoltak: óind avāni- nőnemű ’folyómeder, folyó, áramlat’, avatá- hímnemű ’forrás’ (< *au̯n-tó-s), lett avùots ’forrás’ (= balti *avántas Būga RR III 889). Hogy a litván nyelvnek is volt megfelelője, arra a Kelet-Litvániában fekvő folyó és település régi neve, az Avantà, oroszul Ованта (ma Aluntà, az *Avuntà alakból) utal⁷⁹. Az *ava ’folyó, forrás’ alak azonban nincs adatolva. Ezért igen kockázatos *Lieta ava alakot rekonstruálni, vagy az olyan folyónevekben, mint például Artavà, Asavà, Bikavà, az *ava ’folyó, forrás’ appellatívumot keresni⁸⁰. Ezt K. Kuzavinis rekonstrukciója is mutatja. Mi ez: semleges nemű (neutrum) vagy nőnemű (femininum) szavak kapcsolata? Az, hogy valami nincs adatolva, egyáltalán nem jelenti azt, hogy korábban nem létezhetett ilyen alak vagy lexéma. Elképzelhető, hogy – ahogyan vélik⁸¹ – e szavak tövével közös tövű a mi folyónevünk, az Ovà (acc. Ōvą), Lekėčiai, a Nemunas bal oldali mellékfolyója (< *Avā); neve azonban nem az *ava alakból ered a szláv nyelvek hatására, hanem a *au- (av-) tő ablautjának meghosszabbított fokozatú allomorfját (*aų-ā) tartalmazza. Ha az Ovà ilyen etimológiai magyarázata helyes, a balti nyelvek adatai inkább egy nőnemű *avā/*āvā ’folyó, forrás’ appellatívum korábbi létezését mutatnák (nem pedig egy semleges nemű *avo/*āvo alakét) (a nemhez vö. még a lett Āvas ’parasztgazdaság’ Babīte). Ebben az esetben a *lietā avā szerkezetnek kellett állnia; a két tag összeolvadásával *lietāvā alakúvá kellett válnia, mai alakja pedig *lietova lenne (o-val

79 B ū g a K. RR 3, 511, 845, 889.

80 „Nem gondolnám, hogy a folyónevek – Daũgava, Ābava, Bārtava stb. – összetettek lennének, és hogy az -ava ’folyót’ jelentene” – B ū g a K. RR 3, 845.

81 K r a h e H. Unsere ältesten Flußnamen, Wiesbaden, 1964, 43; V a n a g a s A. Lietuvių hidronimų etimologinis žodynas, 235.

67

az ã-ból).

Vagyis a *Lietava (a Lietáu-ka/Letaú-ka alakból való) szókapcsolatból történő származtatása nem lehetséges.

A Neris és a Šventoji közötti területen a Lietauka-mocsárból két azonos nevű patak ered (a 19. század végi orosz térképek szerint). A nagyobbik, 11 km hosszú patak Keižionys, Karveliškės, Pereložai és Vyšniālaukis falvak mellett folyik el, majd Aŕnotiškiai közelében (a Šventoji torkolata fölött) jobbról a Nerisbe ömlik. A „Litván folyók katasztere” Letavą néven tartja nyilván⁸², a „Litván folyók és tavak névjegyzéke” pedig Lietáuka néven említi, és megadja a Liėtauką változatot is⁸³. A kisebbik, körülbelül 3 km hosszú patak a mocsárból, Pereložaitól északra ered, és jobbról a Lietaukába ömlik. Neve Lietāvóčka⁸⁴.

E mikrotoponima – mind a mocsár, mind a patakok elnevezésének – kialakulása szempontjából nagy jelentőségű a K. Kuzavinis által gyűjtött hiteles adat. K. Kuzavinis ezt írja: „Bejártam a folyó környékét, és a helyszínen sok folyóparti lakost kikérdeztem; megtudtam, hogy ezt a folyót a népnyelvben most így nevezik: L e t á u k a vagy L e t ā v k a (a folyó egész mentén), illetve L i t ā v k a (néhány idős, őshonos orosz lakos Pereložai faluból)”. Majd rögtön hozzáteszi: „A folyónév mindhárom változata nyelvjárási hibrid; mindenekelőtt nyelvészeti feldolgozásra szorulnak”⁸⁵. Meg kell jegyezni, hogy a folyónév e három nyelvészeti feldolgozásra szoruló változata nemcsak nyelvjárások, hanem nyelvek hibridje is, a kétnyelvűség következménye.

Saját és más kutatók (például M. Vasmer) megfigyeléseire támaszkodva H. Lowmiański megállapította, hogy a nagyobb folyók általában nem kapnak etnikai csoportokról származó neveket. A nagyobb etnikai csoportok nem nevezik el saját nevükről a lakóterületükön található topográfiai objektumokat. A kisebb folyókat azonban gyakran etnikai eredetű nevekkel illetik.⁸⁶ Hogy mire gondol, az H. Lowmiański érdekes példáiból válik világossá. Az 1724-es dokumentumban említett rivulus Szwed nevű patak Slugocin közelében az északi háború után kapta a nevét, és valamilyen módon összefügghet a svéd invázióval. Kuznica közelében ömlik a Sidrába (Siderka, Sidranka), a Biebrza bal oldali mellékfolyójába a Litwinka nevű patak, amely nevét Litvániáról vagy egy litvánról (lietuves) kapta⁸⁷.

A Neris és a Šventoji közötti mocsárnak és a belőle eredő névtelen patakoknak feltehetően az orosz betelepülők adtak nevet; többségük a 17. század elejétől, különösen az 1667-es egyházi reform után menekült a vitebszki kormányzóságból Litvániába és Livóniába, amikor megkezdődött az ortodox óhitűek üldözése⁸⁸.

⁸² Lasinskas M., Macevičius J. és Jablonskis J. A Litván SZSZK folyóinak katasztere 1, Vilnius, 1959, 179.

⁸³A Litván SZSZK folyóinak és tavainak névjegyzéke, 92.

⁸⁴ Kudaba Č. Hogyan találjunk meg egy litván patakot? — Tudomány és élet 8, 1978, 36; V. Vanagas A. A Litván SZSZK hidronimáinak szótára, 185.

⁸⁵ Kuzavinis K. A Lietuva név eredete, 9.

⁸⁶ Lowmiański H. Początki Polski 1, Warszawa, 1963, 253, 255.

⁸⁷ Lowmiański H. Op. cit., 254. Plg. Słownik Geograficzny 10, Warszawa, 1889, 482.

⁸⁸ Bővebben lásd Karaliūnas S. A köztársaság lingvoszociális helyzete

68

A belarusz nyelvben a litván nőt két szóval nevezik meg: limbinka és limoyka. Ahogyan a limbinka a limbin, illetve liubin főnév nőnemű alakja, úgy a limoyka a limovec etnonima nőnemű alakja⁸⁹. Esetünkben azonban nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot azok a köznevek, amelyeket a kutatók a litván férfi és nő megnevezésének etnonimából köznévvé válása révén keletkezettnek tartanak. Íme néhány világosabb példa. A belarusz nyelv nyugati nyelvjárásaiban (Grodnói terület) a hosszú szénakazlat limoyka néven nevezik. Hogy ez valószínűleg a limoyka „litván nő” metaforikus átvitele, arra utal, hogy a Tver és Novgorod környéki orosz nyelvjárásokban a hosszú, keskeny zabkazal (nem úgy, mint a kerek kúp alakú) megnevezésére a лимбин szót használják (vö. orosz nyj. лимбин „litván férfi”)⁹⁰. Ezt a magyarázatot támasztja alá a belarusz Poleszjéből ismert ляшок „tíz lábnyi kéve” szó is, amelyet a лях „lengyel” etnonimából származtatnak⁹¹. Hasonló módon keletkezettnek tartják az ukrán nyj. лимовка „szárított halból, tésztában, hússal és hagymával sütött étel” szót is⁹². Ennek felel meg a Brjanszki terület nyugati részén használatos лимовка „vízben elkevert búza- vagy borsólisztből készült, savanyú káposztával, olvasztott hallal vagy szilvával töltött, serpenyőben, kemencében sütött étel”⁹³. Kevésbé világos a belarusz лимойка „ilyen fajta kasza”, illetve az orosz nyj. лимовка „hosszú (egyenes) nyelű kasza”, noha a kutatók ezeket is litván eredetűnek vélik⁹⁴. Egyrészt ugyanis ilyen kaszákat Belarusz vidékétől távol, Oroszország északi részén és Szibériában használnak; másrészt úgy vélik, hogy az említett kaszák öntött acélból készültek⁹⁵, vö. orosz nyj. лимка//лумка „ólomból vagy öntött fémből készült lapos darab…”, лумаше „nyílás, amelyen át az olvadt fémet öntik”, ямая изба „faház, amelyet hígított agyagból, faformákba öntve építettek”⁹⁶.

Ezek az adatok azt mutatják, hogy a belarusz (nem csupán nyugati), az orosz, valamint részben az ukrán nyelvjárásokban régebben élő szó volt a лимовка, amely a litván nő, illetve a litván férfi megnevezéséből ered. E tekintetben A. Nepokupnas az ukrán nyelv történetéből érdekes tényeket közöl. A XVII. századi történelmi dokumentumokban többször is megtalálta a Лимовка családnevet, amely egy alkalommal még a Лимовенко családnevet is kiszorította. Mivel ez férfi családnév, a szerző helyesen következtet arra, hogy a XVII. századi ukrán nyelvben élt a лимовка köznév. A -ka képzővel alkották⟧

jellemző. — LKK 23, 23 (irodalommal).

⁸⁹ Слоўнік беларускай гаворкі паўночна-заходняй Беларусі яе пагранічча 2 (Д—Л), Мінск, 1980, 661—662 (toliau — СБГ).

⁹⁰ Словарь русских народных говоров 17, Ленинград, 1981, 71 (toliau — СРНГ).

⁹¹ Этымалагічны слоўнік беларускай мовы 6, Мінск, 1990, 12 (toliau — ЭСБМ).

⁹² Непокупный А. П. Балто-севернославянские языковые связи, Киев, 1976, 115.

⁹³ СРНГ 17, 73.

⁹⁴ Фасмер М. ЭСРЯ 2, 502; Непокупный А. Указ. соч., 155—6; ЭСБМ 6, 12.

⁹⁵ Popova N. V. Két szó elterjedési területe és etimológiája, amelyeknek átlátható a belső formája. — Területi kutatások a nyelvészetben és a néprajzban, Leningrád, 1975, 81.

⁹⁶ СРНГ 17, 72—73.

69

a лито́во- tőből (vö. лито́вец, лито́вский), ugyanúgy, ahogyan például a Краковка családnév a Краков névből keletkezett⁹⁷.

A лито́вка szóval nevezhették meg a mocsarat és az abból eredő névtelen kis patakokat is a Neris és a Šventoji közötti vízgyűjtő területen az ide a XVII. században betelepült oroszok. Hogy ez nagy valószínűséggel így történt, azt egy további körülmény is mutatja. Szociolingvisztikai kutatások megállapították, hogy a vilniusi vidék elszlávosodása, például a lengyel nyelv használata a belarusz nyelven keresztül ment végbe; más szóval a litván parasztok és kisvárosi lakosok először a belarusz nyelvet vették át⁹⁸. Ezért valószínű, hogy egyes topográfiai mikronevek szintén belarusz nyelven keletkeztek. Például a Letówka nevű patak Vilnius járásában, Vilniustól 75 versztára⁹⁹, úgy keletkezhetett, hogy a belaruszul beszélők egy litván nő (illetve férfi) nevével illették. Érdekes, hogy a Litávka mellett a Lietauka névnek Letávka változata is van. Mivel ezek a folyónevek és változataik valószínűleg a szláv — belarusz és orosz — nyelvek hatásának következményei, feltehető, hogy a belarusz nyelvjárásokban a litván ember лімвя́к, ліўя́к neve mellett létezik egy леўя́к változat is (e magánhangzóval)¹⁰⁰.

A kétnyelvűek beszédében — e vidék lakói ugyanis szinte mind kétnyelvűek — a Лито́вка, Лето́вка a litván nyelv hatására Litávka/Letávka alakra változott (a szláv nyelvek o magánhangzóját a litván nyelv rövid a-val adja vissza), majd a szabályos litván kettőshangzóval Lietáuka alakot öltött. A litván egynyelvűek beszédében, mivel úgy érzékelték, hogy itt mégiscsak Litvánia, illetve egy litván nő (vagy férfi) nevéről van szó, e folyónevek tövét az etnonimához igazíthatták — így keletkezhettek a tőbeli kettőshangzót tartalmazó alakok: Lietáuka, Liėtauka, Lietávočka, amennyiben ezek az élő nyelv adatai (nem pedig lejegyzők vagy szótárszerkesztők által a köznyelvbe visszaállított alakok, ahogyan például a Letava esetében történt). A litvánosításra abból lehet következtetni, hogy a Lietávočka nyelvjárási alakja Letaukėlė¹⁰¹. Ebből az is látható, hogy a helyiek nyelvében Letavočka alak van e tőbeli magánhangzóval (a Lietávočka viszont már köznyelvi alakra lett visszaállítva).

Történt egy újabb kísérlet is arra, hogy Litvánia nevét szláv formákból vezessék le. A. Dubonis történelmi dokumentumok — II. Zsigmond Ágost 1569-es kiváltságlevele, az ukmergėi várbíróság 1597-es oklevele stb. — alapján megállapította, hogy a XVI. század második felében az anykščiai elöljárósághoz tartozott egy Leičių vaitija, amelyet ezekben az oklevelekben hol воитовство Летувьское, hol wójtowstwo Lijietowskie néven említenek. Ebből tévesen arra következtetett, hogy ez az elöljáróság litvánul Lietuvos, illetve Lietuvos vaitija néven szerepelt, mivel szerinte a leitis/laitis a litván ember régi elnevezése, és nincs különbség a leitis/laitis és a Lietuva kifejezések között¹⁰². Az okle-

⁹⁷ Непокупный А.П. Balto-észak-szláv nyelvi kapcsolatok, 158—159.

Vidugiris A. Kalbų sąveikos klausimu. — Dubingiai, Vilnius, 1971, 235—253; to paties, Dėl kalbų kontaktavimo pietryčių Lietuvoje. — LKK 23, 1983, 46—58.

⁹⁹ Słownik Geograficzny 4, 1883, 846. Vö. Būga K. RR 1, 457; 3, 629.

¹⁰⁰ СБГ 2, 647, 662; ЭСБМ 6, 12.

¹⁰¹ Kuzavinis K. Litván folyónevek lie- (lei-), 136.

¹⁰² Dubonis A. Litvánia vaitija-rendszere. — Lituanistica 2, 1990, 97—102; ugyanő, a Litván Nagyfejedelem udvari leičiai. — Lituanistica 1(9), 1992, 8.

70

A szóban forgó vajdaság elnevezésének a következő változatai tanúsíthatók: у воитовъстве Летувьском (1569. évi oklevél)¹⁰³, we wójtowstwie Liejtowskim (1597. évi oklevél)¹⁰⁴, у воитовстве Левътевскомъ (1569. évi oklevél), въ воитовстве Лоитевскомъ (1599. évi oklevél)¹⁰⁵. Ebből látható, hogy először is az 1569. évi oklevél Летувьском alakja hibásan van írva, és Ле[и]тувьском alakra kell javítani. Másodszor, az elnevezés két szláv képzővel rendelkezett; más szóval az -овьское, -owskie ugyanolyan képző, mint az -евское, -ewskie. Továbbá az 1569. évi oklevél Летувьском alakja nyelvjárási formában jelenik meg, mivel a belarusz nyelvjárásokban a hangsúlyos o magánhangzót sok helyen y-ként ejtik (pl. вуз, вул, двур)¹⁰⁶. A Ле[и]товьское melléknév -овьское képzője ugyanaz, mint számos jogi oklevél földjeinek пустовьские megnevezésében. Arra a kérdésre sem nehéz választ adni, hogy miért volt szüksége a Litvániában használt szláv oklevélnyelvnek arra, hogy a letek (laitok) nevéből képzett melléknevekhez két képzőt használjon: a képző megválasztása a szóvégi kemény vagy lágy mássalhangzótól függött, vö. лейтъ, лейть „a birtok fekete munkát végző embere” (15. század eleje)¹⁰⁷. Következésképpen a szláv Lechi vajdaságnevek formáiból semmiképpen sem lehet *Leitava alakot rekonstruálni, még kevésbé a Lietuva nevet. A sikertelen és sok esetben hibás érvelés ellenére helyes lehet a fiatal történész gondolata, miszerint Litvánia neve és a fejedelem lovait gondozó parasztok intézményének leitis/laitis elnevezése eredetükben összefügg. A történészek feladata annak megállapítása, kik voltak ezek a letiek (laitok), és miben különböztek a parasztok más kategóriáitól, akiket az oklevelek конюхи néven említenek (vö. Litvánia számos falujának Kaniūkai neve) és конокормцы néven.

2. Litvánia neve és jelentése a (keleti) szláv nyelvekben és kultúrában. Kronológiai kérdések

Litvánia nevének újfajta eredetmagyarázata és a név fejlődésének további körvonalai akkor kezdenek kirajzolódni, amikor megvizsgáljuk és megpróbáljuk megmagyarázni azokat a látszólag rejtélyes tényeket, amelyek valamilyen módon Litvániához és annak nevéhez kapcsolódnak. Állítható, hogy Litvánia nevének egyetlen olyan eredethipotézise sem megalapozott, amely ezeket a tényeket nem magyarázza meg megfelelően, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyja őket. E tények kétfélék: a kultúra körébe tartozók és a történettudomány tényei. A legkülönösebb azonban az, hogy mindkétféle tény keleti szomszédainktól, a szlávoktól származik.

A Litvánia nevéhez kapcsolódó keleti szláv kulturális tények közül elsőként azt kell megemlíteni, hogy az ukrán népdalokban a Литва fiatal férfiak egy csoportját jelöli, akik megtámadják és elrabolják a lányokat. E dalok egyikét, amely a Гайхала Литва „Rátámadt Litvánia” sorral kezdődik, a Rivnei terület Vladi-

¹⁰³ Dubonis A. Lietuvos valstybė, 100 (išn.1).

¹⁰⁴ Dubonis A. Op. cit., 101.

¹⁰⁵ Dubonis A. Lietuvos didžiojo kunigaikščio dvarų leičiai, 10, 18 (išn. 56).

¹⁰⁶ Блінава Э., Мяцельская Е. Беларуская дыялекталогія, Мінск, 1969, 31.

¹⁰⁷ ЭСБМ 5, Мінск, 1989, 280.

71

A Rivnei járásbeli Stara Rafalivka faluban, amelynek egyik részét Литва néven hívják, 1969-ben jegyezte le Anatolij Nepokupnas¹⁰⁸. Az ilyen motívumot tartalmazó dalok az észak-ukrán nyelvjárások területén, az ukrán Poleszjében ismertek, de néhány a Poleszjétől délre, Volhíniában és Podóliában is előfordul. Az ukrán folkloristák már száz évvel ezelőtt tudták, hogy azok a dalok, amelyekben Litvánia szerepel, lakodalmi dalok. Vannak olyan lakodalmi dalok, amelyekben Литва a vőlegény kíséretét jelöli. Az ilyen típusú dalokban nyilvánvalóan a házasság archaikus formája tükröződik: a menyasszony elrablásával járó menyegző, ahol a menyasszony elrablását két fél, például két nemzetség harca kísérte¹⁰⁹. Ebben az összefüggésben nem véletlen a Литва — битва rím sem, például az említett dalban: Наїхала Литва/Буде між нами битва — „Ránk támadt Litvánia/Harcolni fogunk egymással”. Vagyis az ukrán lakodalmi népdalokban igen világosan tükröződnek a harci játékok mint a lakodalmi szokások elemei, Литва pedig mintegy a дружина, a vőlegény kíséretét kódolja, mint harcosok csapatát¹¹⁰. Az is nagy érdeklődésre tarthat számot, hogy a Литва — битва rím a kazákok hétköznapi dalaiban is előfordul, ahol Litvánia „száz lovacskás” országként jelenik meg¹¹¹, amely ősidők óta híres volt lovairól.

Véssük az emlékezetünkbe az ukrán népdalokban megrajzolt Litvánia képét — még vissza kell térnünk rá! Az orosz bilinák — történelmi dalok — 800 vagy 900 éven át őrizték Vlagyimir kijevi fejedelem emlékét. Az ukrán lakodalmi dalok Litvánia-képe is hozzávetőleg ugyanilyen régi lehet¹¹². Miért történt, hogy hazánk neve kulturális elemeket kezdett jelölni, és a lakodalmi szokások terminusává vált? Milyen történelmi és társadalmi körülmények között következett ez be?

E kérdések megválaszolásához talán ugyanazon keleti szomszédainknál — a beloruszoknál és az oroszoknál — kell kezdenünk a kutatást. Államközi és nemzetközi kommunikációjuk, illetve interakciójuk terén a Литва természetesen államot, országot, vidéket jelent. Az élő nyelvben azonban népnevünket sajátos módon használják. A keleti szláv nyelvjárások széles területén a литвины (литвяки, литва, литовцы) népnévvel egyes vidékek helyi lakosait — beloruszokat, oroszokat és ukránokat — jelölik. Így például a moszkvai terület lakói литва néven emlegetik a nyugati oldalon élő oroszokat. A délebbre élő ukránok a beloruszokat, valamint az északi ukránok egy részét nevezik litvineknek. Volhínia területének északkeleti részén (Ukrajna) és a szomszédos Breszti terület járásaiban (Belarusz) a lakosok az északon élő beloruszokat — a fő breszt–pinszki belorusz nyelvjárások beszélőit — tartják litvineknek. Ők pedig az északi Jeszelda- és Breszt-nyelvjárások beszélőit csúfolják litvinek, és így tovább.

¹⁰⁸ Nepokupnas A. Baltai slavų giminaičiai, Vilnius, 1983, 38.

¹⁰⁹ A litván kultúra menyasszonyrablással járó lakodalmairól lásd: Baldauskas J. Pirktinės vestuvės. — Mūsų tautosaka 10, Kaunas, 1935, 3—123.

¹¹⁰ Непокупный А. П. — Общая лексика германских и балто-славянских языков, Киев, 1989, 67.

¹¹¹ Nepokupnas A. A baltiak szláv rokonai, 39—41.

¹¹² A történelmi hagyomány köznép (falusi emberek) emlékezetében való fennmaradásának szempontjából rendkívül érdekes M. Davainis-Silvestravičius 1887-ben Pabebirviai faluban (Raseiniai járás, Girkalnis plébánia) Kiklikis paraszttól lejegyzett elbeszélése, amely úgy tűnik, a XI. vagy XII. század személyeit és eseményeit tükrözi; lásd Giedro iš M. The Rulers of Thirteenth Century Lithuania: the Theory of Anglo-Saxon Origins. — Lituanistica 2(18), 1994, 3—20.

72

valamint a grodnói–baranovicsi nyelvjárások beszélőit és így tovább. Összefoglalva: a литвйны (литвя́ки, литва́, лито́вцы) népnevek használata észak, illetve északnyugat felé irányul¹¹³, más szóval a Litván Nagyfejedelemség, az ahhoz tartozó szláv területek és a történeti Litvánia irányába. Régóta ismert, hogy a XVI–XVII. században az itt említett népnevekkel nemcsak a valódi litvánokat, a történeti Litvánia lakosait, hanem a Litván Nagyfejedelemség szláv lakosait is jelölték. A литвйны (литвя́ки, литва́, лито́вцы) népnevek és a Литва mint vidék, terület neve azonban mégis leginkább Északnyugat-Belaruszhoz kötődik¹¹⁴.

Ezzel kapcsolatban arra az esetre is emlékeztetnünk kell, hogy J. Gutslaff 1648-ban Tartuban kiadott észt nyelvtanában a német Pole „lengyel” szót Leitte alakban fordította. Valójában a Leitte az észt elnevezése a litvánra, amely a lett nyelvből került át (leitis „litván”). Dél-Észtország ugyanis 1561—1625 között (hivatalosan 1629-ig) lengyel uralom alatt állt, és a lengyel Livónia területei akkor közigazgatásilag és kulturálisan szorosan kötődtek Litvániához, elsősorban Vilniushoz. Érthető tehát, miért nevezhették az észtek a litvánokat és a lengyeleket ugyanazzal a szóval¹¹⁵.

Figyelemre méltó a kutatók következtetése, miszerint kevés kivételtől eltekintve a литвйны (литвя́ки, литва́, лито́вцы) népnevek nem önelnevezések a keleti szláv lakosság körében, vagyis nem olyan népnevek, amelyekkel ők magukat neveznék¹¹⁶. Ezt a következtetést alátámasztják a литва́ sajátos jelentései az orosz nyelvjárásokban. Az Onyega környéki orosz nyelvjárásokban a литва́ egyedi jelentése: „nép, nemzetiség”. A Tomszki terület nyelvjárásaiban a литва́ nem orosz helyi lakosokat jelent, például: Чудь называли остяками и литвой — „A csúdokat osztjákoknak és litvánoknak nevezték”. Tula környékén литва́-nak nevezik a szomszéd faluból határkaszálásra érkezett parasztokat is, méghozzá szitokszóként: „Rendszerint a szomszédos Voskreszenszkoje faluból való parasztok, helyi oroszok; a falu 3 km-re fekszik, az Upa ugyanazon nyugati partján, mint Selino falu. Selino faluból a kaszálók átszólnak a folyón a kaszásoknak: Эй, литва́ поганая! Minden más esetben barátságos a viszony a voskreszenszkojeiekkel”¹¹⁷.

Az orosz etnográfusok tanúvallomásának értelmezésekor szem előtt kell tartanunk, hogy az Упа folyónév litván (balti) eredetű, a литва поганая kifejezés pedig az orosz évkönyvekben „bálványimádó Litvániát” jelentette; a литва безбожная mellett Litvánia kedvelt szitokszavas megnevezése volt. Tula környékén egy másik sértő kifejezés a литовские люди¹¹⁸. A régészeti, nyelvészeti és történelmi adatok azt mutatják, hogy a Felső-Volga és az Oka vízgyűjtő területén a baltiak élhettek

¹¹³ Непокукный А.П. Balto-észak-szláv nyelvi kapcsolatok, 154; СБГ 2, 661—662; Климчук Ф.Д. A keleti szláv „litvin” etnonima. — A balti konferencia előadásainak tézisei, 1985. augusztus 9—12., Vilnius, 1985, 168—169.

¹¹⁴ Климчук Ф.Д. Указ. соч., 169.

¹¹⁵ Ariste P. Wie der Este Litauen und Litauer nennt. — Baltistica 3, 1967, 205.

¹¹⁶ Климчук Ф.Д. Указ. соч., 169.

¹¹⁷ СРНГ 17, 71.

¹¹⁸ СРНГ 17, 73.

73

kultúrájukat, helyenként talán a nyelvüket is megőrizhették a XII. századig, és hogy V. Toporov véleménye szerint a balti–orosz kétnyelvűség időszaka nem zárható ki teljesen¹¹⁹.

Az Onyega-vidéken a литва emellett a lengyeleket és a kozákokat is jelenti, akik zavargások és felkelések idején az oroszországi északi területeket fosztogatták. A novgorodi nyelvjárásokban a литва была kifejezést használták, amikor a XVII. század eleji polgárháborúkról és a svéd intervencióról volt szó¹²⁰.

A litván etnonimák keleti szláv élő nyelvben való használatának sajátosságairól és jelentéseiről adott áttekintésből kitűnik, hogy először is ezek az etnonimák nem autonómok a keleti szláv lakosság körében; másodszor, a литва nem országrészt vagy területet, hanem kollektívumot jelent, vagyis emberek csoportjára, sokaságára utal; harmadszor pedig a литва a литвины, литвяки, литовцы többes számú alakokkal rendelkező etnonimák szinonimája, és köznév (nem tulajdonnév). Arra a kérdésre, hogy a литва apelatívum a Литва népnév deetnonimizációja révén jött-e létre, vagy a régebbi, etnonima előtti alak maradt fenn benne, még választ kell adni.

A XV. és XVI. századi litván állami okiratokban литва néven említik azokat a parasztokat, akik Litvániából orosz területekre költöztek¹²¹.

Az orosz évkönyvekben kirajzolódó Litvánia-kép alig különbözik attól, amelyet a keleti szláv élő nyelv ábrázol. Annak bizonyításához, hogy az orosz évkönyvekben a Литва nemcsak vidéket, országot (страна), hanem embereket, litvánokat (народ, литовцы) is jelent, elegendő megnézni a ”Полного русу метраў rinkinio” köteteinek mutatóit. A biztonság kedvéért vegyünk néhány évkönyvi bejegyzést a ”Новгородская первая летопись младшего извода” című krónikából (a XIII. század első fele); ezekből világosan kitűnik, hogy emberekről (nem pedig vidékről, területről) van szó: 1183-ban: На ту же зиму бишася плесковици с Литвою, и много ся пакости изьдья плесковицемъ¹²². — ”Azon a télen a pskoviak a litvánokkal harcoltak, azok pedig sok bajt okoztak a pskoviaknak”. 1204-ben: В то же лѣто побѣдиша Олговици Литву и избиша их 7 сот да тысячу¹²³. — ”Abban az évben az Olgovicsok legyőzték a litvánokat, és közülük 1700-at megöltek”. 1213-ban: В Петрово говѣние изъиха[?] Литва безбожная... и много створиша зла и отъидоша¹²⁴. — ”Péter böjtje idején megérkeztek az istentelen litvánok... sok rosszat tettek, majd elvonultak”. A ”Новгородская первая летопись старшего извода” (XIII–XIV. század) arról számol be, hogy Mindaugas halála után, a zűrzavar idején 1265-ben 300 litván menekült Pszkovba feleségeikkel és gyermekeikkel: Тогда же вѣтъгоша Литвы въ Плесковъ съ 300 с женами и с дѣтьми, и крестил я князь Святъслав¹²⁵.

¹¹⁹ Toporov, V. N. Az ősi Moszkva balti perspektívában. — Balto-szláv kutatások, Moszkva, 1982, 3—27.

¹²⁰ СРНГ 17, 71.

¹²¹ Леонтович Ф. Акты литовской метрики 1, вып. 2, Варшава, 1897, XIII (rodyklės).

¹²² Новгородская первая летопись старшего и младшего изводов, Москва-Ленинград, 1950, 227.

¹²³ Op. cit., 246.

¹²⁴ Op. cit., 250.

¹²⁵ Op. cit., 85, 314.

74

A 13. századi orosz szépirodalom egyik legszebb művében, a „Слово о погибели Русской земли”-ben, amelyben nem fukarkodnak a túlzásokkal, hogy kiemeljék Vlagyimir Monomah kijevi fejedelem nagyságát és világhírét, többek között arról esik szó, hogy Vlagyimir Monomah nevének hallatán Половьци дети своя полошаху в колыбели, а Литва из болота на светлъе выникываху, а Угры твердяху каменьи городы железными вороты, абы на них Володимеръ великий тамо не взъехал¹²⁶ — „A polovcok bölcsőben ringatva ijesztgették gyermekeiket, a litvánok nem merészkedtek ki a mocsarakból, a magyarok pedig vaskapukkal erősítették meg kővárosaikat, hogy a nagy Vlagyimir oda ne vonulhasson be.” A mocsarakból, érthető módon, csak emberek nem merészkedhettek ki!

Az a felfogás, hogy Литва — ez egy nép, a litvánok mint bizonyos egység, olyan erős az orosz évkönyvek szerzőinek és összeállítóinak tudatában, hogy nyelvi kifejezést is ölt; vö. Литва взяли Одуевъ¹²⁷ — „A litvánok elfoglalták Odujevet.” ТоежезимыЛитваволостиТфѣрьскииимали¹²⁸ — „Ugyanazon a télen a litvánok elfoglalták a tveri járásokat.” Того же лѣта Литва взяли Коршевъ¹²⁹ — „Ugyanabban az évben a litvánok elfoglalták Korshevet.” A Литва alany mellett az ige többes számban áll!

A „Régmúlt idők elbeszélése” („Повесть временных лет”), az úgynevezett Nesztor-évkönyv, V. Kiparsky szavaival „Kelet-Európa legrégibb történetének fő forrása”¹³⁰. A „Régmúlt idők elbeszélése” több, a 14. századból származó másolatban maradt fenn, de a 10. és 9. század eseményeiről szól. Az összes másolat alapját a fő szövegváltozat, vagyis az archetipus adja, amelyet Nesztor szerzetes (1056—1116) állított össze a kijevi Pecserszka kolostorban. Az úgynevezett népkatalógus is bekerült a műbe, amely a 11. század végén (1093—1095 között) készült. A sok más nép között itt említik először az orosz évkönyvekben a litvánokat, illetve Litvánia nevét:

Въ Афетовѣже части съдятъ Русь, Чюдь и вси языци: Меря, Мурома, Весь, Мърдва, Заволочская Чюдь, Пърмь, Печера, Ямь, Угра, Литъва, Зимъгола, Кърсь, Лѣтъгола, Либь. Ляхове же и Пруси и Чюдь присѣдять къ морю Варяжьскому¹³¹. — „Jáfet részén lakik Rusz, a csúdok és minden nép: a merják, muromaiak, veszek, mordvinok, a Zavolocsjei csúdok, permiek, pecsoraiak, jamok, ugorok, Litva, Zemgale, Kurland, Latgale és a lívek. A lengyelek, a poroszok és a csúdok pedig a Varég-tenger partjához húzódnak.”

Néhány lappal később a Nesztor-évkönyv megismétli a népkatalógust, de kissé eltérő összefüggésben:

126 Б е г у н о в Ю. К. Памятник русской литературы XIII века ”Слово о погибели Русской земли”, Москва-Ленинград, 1956, 183—184.

127 Полное собрание русских летописей 4 (Новгородская четвертая летопись), Петроградъ, 1915, col. 405 (toliau — ПСРЛ).

128 ПСРЛ 15 (Рогожский лѣтописецъ), Петроградъ, 1922, col. 72.

129 ПСРЛ 15, col. 75.

130 K i p a r s k y V. Finnougrier und Slaven zu Anfang der historischen Zeit. — Ural-Altaische Jahrbücher 42, Wiesbaden, 1970, 1.

131 Ш а х м а т о в ъ А. А. Повѣсть временныхъ лѣтъ, Петроградъ, 1916, 3—4.

75

„És ezek azok a népek, amelyek adót fizetnek Rusznak: csúdok, merják, veszék, muromák, cseremiszek, mordvinok, permiek, pecsorák, jamok, litvánok, zemgalok, kurók, noromák, lívek; ezeknek saját nyelvük van, Jáfet nemzetségéből származnak, és az északi vidékeken élnek”¹³². — „És itt vannak a többi népek, amelyek adót fizetnek Rusznak: csúdok, merják, veszék, muromák, cseremiszek, mordvinok, permiek, pecsorák, jamok, litvánok, zemgalok, kurók, noromák, lívek; ezeknek saját nyelvük van, Jáfet leszármazottai, akik az északi tájakon élnek”.

A kelet-európai történelem fő forrásának e tanúságai első pillantásra töredékesnek és szűkszavúnak tűnnek, tudományos-történeti jelentőségük azonban oly nagy, hogy szükségesnek látszott őket itt teljes terjedelmükben közölni. Vegyük például a bennünket érdeklő kérdést: az idézett, A. Šachmatov ötvösre jellemző gondossággal filológiailag feldolgozott másolat megőrizte országunk nevének egyedülálló Литъва alakját, amely megegyezik ma használatos formájával Lietuva. A „Régmúlt idők elbeszélésének” más másolatai Литва¹³³ alakot tartalmaznak, vagyis a т, illetve a szuperrövid ь nélküli formát. Mi mégis e formák történeti viszonya és kronológiája?

Legkorábban a 10. század második feléből származó másolatokban fennmaradt egyházi szláv írásos emlékekben a jer-eket ъ és ь gyakran összetévesztik, bizonyos helyzetekben még gyakrabban elhagyják őket, és ha mégis leírják, úgy tűnik, csak régebbi szövegeket követve. Ez a szuperrövid magánhangzók kiesésének kezdete — nem az összszláv jelenségé, hanem a keleti szlávokra jellemző egységes folyamaté¹³⁴. A nyugati és déli szlávoknál ez a folyamat egy évszázaddal korábban kezdődött. Már 828-ban a Sancti Canuti évkönyveiben a nyugati szláv forma chneze található a szl.* knędzъ „fejedelem” helyett¹³⁵. A 11. század végén és a 12. század elején, amikor Nesztor a kijevi Pecserszka kolostorban összeállította és szerkesztette az „Elmúlt idők elbeszélése” protográfját, a jer-ek kiesésének hulláma annyira előrehaladt, hogy hangsúlytalan helyzetben már nem lehetett őket jelölni. A 14. századi és későbbi másolatokról nem is beszélve! A régi szövegek mintájára azonban Nesztor jer-ekkel írta le a népek katalógusában szereplő neveket. Ismeretes, hogy Nesztor egy régebbi évkönyvet használt, amelyet A. Sahmatov Kezdeti kódexnek (Начальный свод) nevez¹³⁶, valamint az 852 (6360) évvel kezdődő évenkénti feljegyzéseket. Nyilvánvalóan nem más, mint a régebbi írások követése magyarázza azt a tényt is, hogy a Litvánia nevének 1352—1389 közötti előfordulásai között az ukrán történeti dokumentumokban jerrel írt ъ-s alakok is előfordulnak: Литва, Литвы, Литъвы, Litwy, Литву, Литвою, в Литве¹³⁷. Ebből világossá válik, hogy a Литва alak a Литъва alakból fejlődött ki.

¹³² Шахматовъ А. А. Повѣсть временныхъ лѣтъ. 10.

¹³³ ПСРЛ 1 (Лаврентьевская летопись), Москва, 1926, col. 4,11; 2 (Ипатьевская летопись), Москва, 1962, col. 4,8; 38 (Радзивиловская летопись), Ленинград, 1989, col.11, 13, 66; Pomniki dziejowe Polski 1, Warszawa, 1960, 551, 557, 702.

¹³⁴ Kiparsky V. Russische historische Grammatik 1, Heidelberg, 1963. 93; Горшкова К. В., Хабургаев Г. А. Историческая грамматика русского языка, Москва, 1981, 65—67.

¹³⁵ Kiparsky V. Loc. cit.; Бирнбаум Х. Праславянский язык. Достижения и проблемы в его реконструкции, Москва, 1987, 189.

¹³⁶ Шахматов А. А. Указ. соч., XXII.

¹³⁷ Словник староукраїнської мови XIV—XV ст. 1, Київ, 1977, 549.

76

hangsúlytalan helyzetben a jer kiesése után. Következésképpen a Kijevi Rusz és más keleti szláv történeti források Литва alakja semmiképpen sem tükrözheti a litván * Lietuva formát, ahogyan azt tudományos szakirodalmunkban olykor elhamarkodottan állítják. Erős helyzetben, vagyis hangsúly alatt állva a szuperrövid ь és ъ normális e és o magánhangzókká fejlődött. Ezért az orosz лито́вец „litván” és лито́вский „litván, litvániai” szabályos hangtani úton a *литъ-вък- és *литъ-вьск- ősalakból keletkezett, amelyek az eredeti Литъва formából alakultak. Az orosz лито́вец tehát nem bizonyítja, hogy létezett volna a Lietavà változat, ahogyan azt egyes kutatóink szeretnék. Az eredeti Литъва formát nemcsak az ukrán Литва́, лито́вский és a belarusz Літва́, літов́скі támasztja alá, hanem a lengyel Litwa, litewski is. A hangtani fejlődés itt ugyanolyan típusú, mint például az orosz лоб, birtokos esetben лба „homlok”, lengyel łeb, birtokos esetben łba „fej” az óorosz лъбъ „koponya”, óegyházi szláv лъбъ „koponya” mellett; vagy az orosz сон, birtokos esetben сна „alvás”, lengyel sen, birtokos esetben snu az óegyházi szláv сънъ mellett. Érdekes, hogy Litva, Litvánia szláv neve a hangmegfelelések tekintetében úgy viselkedik, mintha saját szó lenne; vö. óegyházi szláv zima: litván žiemà, óegyházi szláv iti: litván eiti. Valójában a litván nyelvből kölcsönözték. A régi időkből örökölt, a szláv és balti nyelvekben közös szavakra jellemző szabályos hangmegfelelés arra utal, hogy a Lietuva régen került át a szláv nyelvekbe.

A legújabb kutatások adatai szerint a 9. században a szláv nyelvek egész területén valószínűleg már a szuperrövid ь és ъ állt az indoeurópai rövid i és u (= litván i és u) helyén. Feltehetően a 8. század táján alakultak ь és ъ-vá.¹³⁸ Következésképpen a Lietuva a 8. század előtt kerülhetett át a szláv nyelvekbe. A diftongusok monoftongizációja a szláv nyelvekben az 5–6. században ment végbe.¹³⁹. Azt, hogy ez mikor történt meg a keleti szlávoknál, folyónevek jelezhetik: az orosz Лучеса (a Felső-Dnyeper medencéjében) és a belarusz Гуя (a Nemunas medencéjében). Ezek a litván Laukesà és Gaujà alakból származnak. Úgy vélik, hogy a szlávok már az 5. században átvehették ezeket a neveket, amikor délről előrenyomulva elterjedtek a balti területeken. Valószínűleg nem sokkal később e víznevek au diftongusa szláv ū-vá alakult. Ennek a jelenségnek az időpontját azonban a szláv nyelvterület egy egészen másik pereméről, a déli területről tudjuk megállapítani. A szlávok még megtartották az ei, ai, eu, au diftongusokat, amikor a 3–4. században sok szót kölcsönöztek a gótból; vö. a gót kaupon, kausjan, kaisar, leihwa, gabeins és a szláv kupiti „vásárolni”, kusiti „kísérteni”, cěsarъ „császár”, lichva „kamat”, gobino „vagyon” szavakat. Ebből látható, hogy a diftongusok a szláv nyelvekben az 5–6. században monoftongizálódtak. Logikus volna azt feltételezni, hogy a Lietuva a Laukesà és Gaujà folyónevekkel együtt került át a szláv nyelvekbe. A Lietuva=Литъва nevet tehát a szlávok az 5. században vagy valamivel korábban kölcsönözhették. Kétségtelen, hogy abban az időben Litvánia neve * Lietuva alakú volt. Azt, hogy a tőben ei diftongus volt, a lett leitīs mutatja.

„Az elmúlt idők elbeszélésében” feljegyzett etnonímia szerkezeti-grammatikai jelentése szempontjából két csoportra oszlik: gyűjtőnevekre és a szokásos többes számú alakban megadott népnevekre. A gyűjtőnevek csoportjába tartoznak: 1) az -а végződésű nevek (esetenként palatális mássalhangzó után), például зимъгола/зимигола, лѣтъгола, литъва, меря, мърдва/мордъва,

138 Stieber Z. Zarys gramatyki porównawczej języków słowiańskich, Warszawa, 1979, 28—29; Бирнбаум Х. Праславянский язык. Достижения и проблемы в его реконструкции, 84.

139 Stieber Z. Op. cit., 23—24; Бирнбаум Х. Указ соч., 49.

77

морома/норома/нерома, пещера, угра/югра, valamint 2) a -ь végződésű nevek (< *-i), például весь, корсь, либь, пермь, людь, ямь (a novgorodi krónikákban még водь, сумь is). Ehhez a csoporthoz kapcsolódik a Nesztor-krónika fő etnonimája, a русь is, amelyet kizárólag ebben az alakban használnak. Könnyű észrevenni, hogy a русь kivételével valamennyi gyűjtő etnonima finnugor és balti törzsek, illetve népcsoportok neve. Ezek a többes számú alakú szláv népnevekkel állnak szemben, mint például: деревляне, поляне, вятичи, кривичи, дулъби, хървате és mások.¹⁴⁰ A kutatók ebből arra következtetnek, hogy a gyűjtőnevek a finnugor és balti törzsek, illetve népcsoportok önelnevezéseinek szláv átvételei voltak¹⁴¹. Más szóval, ezekből a törzsi és népcsoporti nyelvekből a szlávok az etnonimák alakját és gyűjtő jelentését egyaránt átvették; vö. például весь < vepsā, сумь < suomi, ямь < hāme, és feltehetően русь < a finn ruotsi „svédek” szóval.

Ugyanez mondható el az -a végződésű népnevekről, köztük a Литъ- ва/Литва alakról. Következésképpen mind az eredeti *Leituvā forma, mind annak gyűjtő jelentése — amelyet élénken tanúsít Kelet-Európa történetének legrégibb emléke, „Az elmúlt idők elbeszélése”, valamint más orosz krónikák „nép, emberek (litvánok)” jelentésű alakja — feltehetően nem a szláv, hanem az ősi litván kultúrában és nyelvben alakult ki. A Kr. u. 5. század táján a litván népcsoportokkal kapcsolatba kerülő szlávok hosszú évszázadokon át tartó együttélésük során valószínűleg azt vették át, ami már készen állt. Feltehetően ilyen volt a *Leituvā gyűjtő jelentése is, amelyet a Nesztor-krónika rögzített, ahol népünk neve valóban nem csupán etnonimaként, hanem gyűjtő köznévként is megjelenik: óorosz литъва „litvánok”¹⁴².

Most magától adódik a kérdés: mennyire támasztják alá a litván nyelv saját adatai ezt a *Lietuvā gyűjtő jelentést, és alátámasztják-e egyáltalán? Emlékezzünk arra, hogy — amint azt az eddigi kutatások áttekintésekor már többször említettük — a Lietuvā mellett létezett a Lietavā változat is. A felvetett kérdésre igennel válaszolhatunk: a mai litván nyelvben és nyelvjárásaiban számos -uva/-ava képzős főnév található, amelyek gyűjtő-kollektív jelentésűek; vö.:

bernavà „fiatal férfiak, legények csoportja” Ck, Dgls (LKŽ I 769);

brolavà „testvériség, fivérek és nővérek” Užp, Str, Ds, Dgl; vö. Suvažiavo visa brolava (összegyűlt az egész testvérség: a fivérek, a fivérek gyermekei, a fivérek férjezett lányai...) Ds (LKŽ I 1069);

broliavà „testvériség, fivérek és nővérek” Dglš (LKŽ I 1069);

broluvà, bról(u)va „testvériség, fivérek és nővérek” Trgn, Ktk (LKŽ I 1072);

kėltuva, keltuvà „marhacsorda, nyáj; szarvasmarha” Mž, BB, Dsn, Ad, Tvr (LKŽ V 551);

poniavà „úriasszonyok, sok úrnő” Dglš (LKŽ X 428);

sesiuvà „valamennyi nővér” Dglš (LKŽ XII 438);

sesuvà „a nővérek gyermekei” Trgn; vö. Seserų tai mes tik keturios, o sesu(v)õs jau visas pulkas „Nővérekből mi csak négyen vagyunk, a nővérek gyermekei viszont már egész csapatnyian” Trgn (LKŽ XII 457);

140 Хабургаев Г. А. Этнонимия ”Повести временных лет”, Москва, 1979, 167—169.

141 Хабургаев Г. А. Указ. соч., 218.

142 Фасмер М. ЭСРЯ 2, 502.

78

šašavà „kisgyermekek csoportja” Ml (LKŽ XIV 537);

šimtavà „az életkor tizedik évtizede” Lb, vö. Ana nukaršus, gal jau šimtavõji Lb (LKŽ XIV 822);

šišavà „csoport, csapat (gyerekekből)” Vdš, Ml, Prng (LKŽ XIV 915);

šunavà „kutyák csoportja, kutyanép; csirkefogók, gazemberek, aljasok bandája” Švnč, Dv, Tvr, Lbv, Slk, Str (LKŽ XV 354);

šuniavà „kutyák csoportja, kutyanép; csirkefogók, gazemberek, aljasok bandája” Lp, Rtn, Pv, Vv (LKŽ XV 360).

* Lietuvà=литъва „litvánok” jelentésével szépen illeszkedik a gyűjtő jelentésű köznevek ezen osztályába. Ez a beilleszkedés viszont felveti annak meghatározását, hogy mi volt az a közösség, az az embercsoport, vagyis az a kezdeti társadalmi csoport, amelyet a köznévvel neveztek meg: * lietuvà =литъва.

3. Litvánia neve, rokon alakjai és származékai

Amint a fejtegetésből látható, az orosz, belarusz és ukrán Литва, valamint a lengyel Litwa szabályos fejlődés eredménye a legrégibb, a Nesztor-krónikában („Az elmúlt idők elbeszélése”) литъва alakban adatolt formából. Hangzásában egybeesik Litvánia hiteles, ma használatos nevével: Lietuvà < *Leituva, és a szlávok az i. sz. 5. század körül kölcsönözték. A Nesztor-krónikában és a keleti szláv írásbeliség más legrégibb emlékeiben adatolt Litva (jer ъ nélkül) szintén a литъва alakból ered, és nem tanúsít egy feltételezett litván *Lietva alakot. Litvánia nevének első előfordulásai Nyugat- és Közép-Európa történeti forrásaiban — a quedlinburgi évkönyvekben 1009-ből (in confinio Rusciae et L i t u a e)¹⁴³, valamint a magyar–lengyel krónikában a 11. századból (contra L i t u u a m acies movit)¹⁴⁴ —, akár tetszik nekünk, akár nem, a név szláv alakját mutatják¹⁴⁵, vagyis nem tanúsítják azt sem, hogy létezett volna litván *Lietva. Közép- és Nyugat-Európa lakói kezdetben, amíg a Litvániával való kapcsolatok még nem terjedtek ki széles körben, az erre vonatkozó információkat főként a szlávoktól kapták.

Az észtek Litvániát ma Leedu vagy Leedumaa (maa „föld”) néven nevezik. Bár a Leedu „Litvánia” és a leedu „litván, litvániai” szótári adatolása késői, csak a 18. századból való, az észt nyelvben régebb óta létezett — ezt például az a tény mutatja, hogy a mezei nyulat (Lepus europaeus), amelyet a balti németben Litauerhase néven hívtak, Közép-Észtország nyelvjárásaiban lietujänes néven nevezik (a nyelvjárási ē ie-vé való diftongizációjával). Ezért a Leedu, leedu tő a lētu vagy lētu (+ magánhangzó) alakból származik, és pontosan megfelel a Lietuvà alaknak vagy annak köztes formájának, a *Lẹ̄tuvā alaknak; az észtek ezeket a 13. század elején kölcsönözték¹⁴⁶.

Scriptores rerum Prussicarum 1, Leipzig, 1861, 237.

Pomniki dziejowe Polski, wydal A. B i e l o w s k i, Warszawa, 1960, 495.

K a b e l k a J. Baltų filologijos įvadas, 111. Vö. S a l y s A. Lietuvos vardo kilmė, 696.

A r i s t e P. Wie der Este Litauen und den Litauer nennt. — Baltistica 3, 1967, 205—207.

79

A Lietuva név alakját északi rokonaink, a lettek jól ismerték. K. Mülenbach és J. Endzelyns szótárában is megtalálható (EH I 757), és népdalokban is előfordul, ahol sajátos, máshol sehol sem adatolt loc. sing. alakja van: Saki, saki, sakulyte/Kuo redzēji Lietuvėj? — „Mondd, mondd, kis szarkácska, mit láttál Lietuvájában?” BW 2617.5. A Lietuv- tőből egy-két lakóhelynév is képződött: Lietuvietis² Krimuldą, Lietuvieši Vecgulbene. A Lietuvietis²/Lietvietis² Krimuldą¹⁴⁷ váltakozás azt mutatja, hogy a Lietuvietis² a Lietuvietis² alakból keletkezett az u magánhangzó kiesésével, a Lietvieši² Vėjavą pedig a *Lietuvieši alakból. Vagyis itt sincs *Lietuva.

A Lietuvą mellett régebben a vele párhuzamos Lietavą alakot is használták. A Lietavą alakot az élő litván nyelvből még sikerült feljegyezni a Zietelában (a fehéroroszországi Grodno megyében) beszélt litván nyelvjárásban. Az -iškis képzővel itt a litván ember megnevezése, a lietaviškis is létrejött (mint Sasnavą: sasnaviškis). A Lietava és származéka, a lietavnieks, úgy tűnik, Kelet-Lettországban volt elterjedtebb, például Drustiban (ME II 506, EH I 757), és nyolcszor említik lett népdalok. Több esetben is adatoltak olyan helyneveket, mint Lietavas² Graši, Lietavietis Ranka (vö. Elger szótárának lietavietis „litván” alakjával), Lietavieši² Vecgulbene, Lietavnieki² (több tanya Kelet-Lettországban)¹⁴⁸. A lett lietavnieki „litvánok” talán összevethető a Novgorodi és Pszkovi évkönyvek litovniki „ua.” alakjával; így itt a Litov- tő látható < litván *Lietav-. Ez a magyarázat azonban inkább területi, mintsem fonetikai megfontolásokból ered (fonetikailag a litov- a *litúv- alakból is származhat).

A Lietuvos névnek volt még egy változata.

A Lietuvos név eredetének magyarázatakor nagy jelentőséget tulajdonítanak — nem ok nélkül — a lett nyelvben a litván ember leitis, többes számban leiši megnevezésének. A kutatók véleménye eltér arról, hogyan keletkezett ez a megnevezés. J. Otrębskis azt feltételezte, hogy a lett leitis kialakulásának magyarázatához léteznie kellett a Lietuvos név egy külön *Leitā alakjának. J. Otrębskis az -io- birtokviszonyt jelölő képzővel ebből vezette le a leitis, többes számban leiši alakot < *leitiai¹⁴⁹. Hasonló véleményen volt A. Salys is: a *Leitā (> *Lietā) alakból jött létre a lett leitis „litván”, egy régi birtokviszonyt kifejező melléknév¹⁵⁰. J. Otrębskis azt is hozzátette, hogy a litván leit- és a lett leit- tőalakok magánhangzóinak viszonya állítólag ugyanolyan, mint például a dėvas és a dēvē alakoké. Más szóval: a leitis azért tartalmaz ie helyett ei kettőshangzót, mert az állítólag képzett alak (*Leitā-hoz viszonyítva)¹⁵¹. A lett leitis alakot *Leitā-ból A. Bezzenberger is levezette, ám a *Leitā-t tévesen a szláv Litva alakból származó nyelvjárási (felvidéki) formának tartotta (a nyelvjárási i diftongizációjával)¹⁵².

K. Kuzavinis úgy vélte, hogy a leitis egy régebbi *leitūs alakból fejlődött ki (élő-

¹⁴⁷ Būga K. RR 3, 613; Endzelīns J. Latvijas PSR vietvārdi 1(2), 340.

¹⁴⁸ Būga K. RR 3, 613; Endzelīns J. Op. cit., 340; to paties, Darbu izlase 4(2), Rīgā, 1982, 389.

¹⁴⁹ Otrębskis J. Gramatyka języka litewskiego 1, 3; to paties, Balt. *leitā, 201.

¹⁵⁰ Salys A. Lietuvos vardo kilmė, 695.

¹⁵¹ Otrębskis J. Loc. cit.

¹⁵² Bezzenberger A. Lettische Dialektstudien, Göttingen, 1885, 134 (išn).

80

amelyek a *leituvis > lietuvis mellett léteztek, úgy, mint a pietūs — „délről” ¹⁵³. V. Mažiulis a leitis alakot szintén a *leituvis-ból vezette le, a rekonstruált *Lietuva alakra támaszkodva, és párhuzamként a latin Sudi, a német Suder „szudávok” < *sūdu-¹⁵⁴ alakokat említette.

Pusztán fonetikai szempontból nézve nem lehet megmondani, hogy a *leitis előalakja *leitįa- vagy *leituvi a- volt-e (de semmiképpen sem *leituįa-, mivel a Lietuva név *Lietuvā > *Lietuā változata soha nem létezett). Ugyanis, amint azt a litván pietūys pietūs alakra változása mutatja, a *leituįa- fonetikai fejlődése *leitis alakra, a köztes *leitųia- fokozaton keresztül, teljesen lehetséges — pontosan ilyen fejlődésen ment keresztül a lett népnév is; vö. a nyelvjárási latuvis, latuvisks ME II 425, EH I 722 > latvis, latvisks > latiskis Nīgranda, Saldus alakokat. A gyökérhangsúly elősegíthette az u magánhangzó szinkópéját és a v mássalhangzó kiesését: *léituvi a-). Következésképpen a kérdés megoldásához további adatokra van szükség.

A Leit-, Leiš-¹⁵⁵ tővel alkotott számos lett név és mikrotoponima között egyetlen olyan sincs, amelyben -o- vagy -u- szerepelne. A közszavak is így viselkednek, vö. leitis „litván” (nőnemű alakja: leitiete) Jaunsesevében; „Litvániából behozott sertés” Džūkstében; „vaj, amelyben a vajból még nem vált ki az író” Gramzdában, Priekulében és Saldusban; Leiši nom. pl. „Litvánia” Nīcában; leitene „litván nő” (népdalokban); leitīne „uo.” Dunikában; Leitiēne „uo.” Aknīstében; leitiēns „kis, fiatal litván; aki litván módjára viselkedik vagy öltözködik” Alūksnéban és Pļaviņāsban; „Litvániából behozott sertés” Džūkstében (ME II 446—447, EH I 731—732). A Kurstra vonatkozó történelmi dokumentumokban a Leitis családnév fordul elő: Merttin Leitte 1582, Jurgen Leytte¹⁵⁶.

A földrajzi elterjedésből látható, hogy a lett nyugati részén, Kurföldön összpontosulnak a leit- tövű, litván férfira vagy nőre utaló elnevezések, de Lettország keleti részén is ismertek, ahol sok ilyen tövű helynév található. Ezért úgy vélik, hogy a leitis, többes számban leiši alak Kurföldön keletkezett, és innen terjedt kelet felé. Kelet-Lettországban, amint említettük, Lietuva, Lietava és ezek származékai is előfordulnak, a tőben a várt ie kettőshangzóval. A leitis név ei kettőshangzóját a szabályos ie kettőshangzó kurši átalakításának tekintik¹⁵⁷.

A litvánra használt lett elnevezés, valamint az ebből származó helynevek és mikrotoponimák sajátos tőmagánhangzózással és az -u-/-ū- hiányával tűnnek ki. E sajátosságokat együtt kell magyarázni. Ezekből arra lehet következtetni, hogy Litvánia nevének létezett egy további, különálló változata, amely a litván nyelvterület északnyugati részére volt jellemző, és amelyet a kuršiak, majd ennek megfelelően a lettek kölcsönöztek. Annak analógiájára, hogy a lietùvis a -io- képzővel a *lietuvā = литъва „litvánok” gyűjtőnévből keletkezett, feltehető, hogy a lett leitis, többes számban leiši < *leitiai ugyanazzal a hovatartozást kifejező képzővel a *leitā „litvánok” gyűjtő közszóból származik. Mind a *leituvi a- (> lietuvis), mind a *leiti a- (> leitis) kezdetben az adott gyűjtőnép, illetve embercsoport egy tagját jelölte

¹⁵³ Kuzavinис K. — Lietuvos vardo kilmė, 14.

¹⁵⁴ Мажюлис В. К балтийскому и индоевропейскому дативу ед. ч., 41, išn. 111.

¹⁵⁵ Būga K. RR 3, 613; Endzelīns J. Latvijas PSR vietvārdi 1(2), 291—292.

¹⁵⁶ Kiparsky V. Die Kurenfrage, Helsinki, 1939, 302.

¹⁵⁷ Endzelīns J. Rec.: Die Kurenfrage von V. Kiparsky. Helsinki, 1939. — FBR 20, 1940, 251 (= Endzelīns J. Darbu izlase 3(2), Rīgā, 1980, 557).

81

az elnevezések pedig azt jelentették: „Litvániához, a *leitákhoz tartozó”. *Lėta (> lėti̇s) megőrizhette az eredeti kettőshangzót, az ei-t, mivel hangsúlyos volt. A Lietuvà, Lietavà változatokban a paradigma egyes alakjai a szó végén voltak hangsúlyosak (Lietuvà, Lietuvõs, Lietuvojè). Itt, hangsúlytalan helyzetben, az ei kettőshangzó minden bizonnyal monoftongizálódott (> *ē), majd ie-vé alakult, és az egész paradigmára kiterjedt¹⁵⁸. Ezek a képzések és hangtani folyamatok feltehetőleg a litván nyelvben mentek végbe. Hogy a lett nyelvben a litvánok elnevezésének kialakulására adott magyarázat helyes, arra egy körülmény utal.

A 15–16. századi Litván Nagyfejedelemség bírósági iratai még feljegyeztek egy olyan paraszti csoportot, amely az uralkodó lovait gondozta, s amelyet l e i- č i a i-nak neveztek — az iratok szláv nyelvű szövegeiben леити, леити, леитеве. Van hiteles, élő nyelvhasználatban tanúsított nevük is: ez kilenc litvániai falu neve Laĩčiai, Anykščiai, Kupiškis, Molėtai, Pakruojis, Trakai, Ukmergė és Varėna körzetében, továbbá Laitėlai (két falu), valamint Laitìškis tanyák Anykščiai, Ukmergė és Rokiškis körzetében¹⁵⁹. A Laĩčiai, Laitėlai, Laitìškis alakokban La- áll, amely a kemény l miatt a Le- alakból fejlődött, a Laĩčiai-ban pedig a gyök hangsúlyos. A Laĩčiai < Leiči̇ai (= леити) csak a *leiṫai alakból származhat. Ebből látható, hogy az uralkodó lovait gondozó parasztok elnevezése pontosan megegyezik a lettek litvánokra használt nevével: leiši < *lėti̇ai. E két szó közös eredetű, tehát ugyanahhoz a gyökhöz tartozik (lásd alább).

Mivel a lett leiši < *lėti̇ai egy korábbi *Lėita alakra utal, lehetséges, hogy — amint A. Salys vélte — a Lietuvà, Lietavà -uva/-ava képzői később járultak hozzá a szóhoz; a gyűjtő jelentést valójában nem maga a képző hordozza, hanem a *-ā végződés (< ide. *-aH). Ez olyan esetekből látható, ahol a képzős származék és a *-ā végződésű forma funkcionálisan egyenértékű, például šyšà „csapat, sereg, sokaság”: šišavà „ua.”.

Úgy tűnik, hogy a többes számú alak kialakulása (lietuvìs: lietùviai, mint brólis: brólai) döntő szerepet játszott etnonimánk fejlődésében. Az egyes számú tő és hangsúlyozás alapján létrehozott többes számú alak (lietùvis < *lietuvìa-: lietùviai < *lietuvìai) a törzs (nemzetség) egyes tagjait jelölte — ez magából a természetéből következett. Ez a körülmény lehetővé tette, hogy a *lietuva = литъва „litvánok” gyűjtőalak használata fokozatosan beszűküljön: kezdetben a litvánokat oszthatatlan egészként, törzsként (nemzetségként) jelölte, később már csak a vidéket és az államot. Az egyszerű, egyes számból képzett többes szám és a gyűjtő többes szám versengésének egy szakaszát még az orosz évkönyvek és a keleti szláv nyelvjárások is rögzítették: литвины, литвяки, литовцы // литва, литъва. Úgy tűnik, az egyes törzsi, népi tagok és a törzs, illetve nép oszthatatlan egészként való megkülönböztetésének igénye mindvégig fennállt. Egyes nyelvjárásokban még ma is különbséget tesznek a lietùviai (sing. lietùvis) és a lietuviai „a litván nép” között (például Gervėčiai-ben)¹⁶⁰.

158 Az ie eredetének ilyen értelmezéséről lásd K a r a l i ū n a s S. Baltų kalbų struktūrų bendrybės ir jų kilmė. Vilnius, 1987, 165. skk.

159 J a b l o n s k i s J. Lietuviški žodžiai Senosios Lietuvos raštinių kalboje, Kaunas, 1941, 114–115.

160 S t u n d ž i a B. Többes számú személynévi eredetű oikonimák és jelentőségük a deklinációs és hangsúlyozási rendszerek rekonstrukciójában. — LKK 21, 1981, 193.

82

4. Litvánia – hadsereg

Az orosz évkönyveket olvasva, mint már említettük, látszólag érthetetlen, rejtélyes dolgokkal találkozik az ember, amelyek Litvániával és annak nevével kapcsolatosak. Néha egyenesen nehéz elhinni, hogy ilyen lehetséges... Ilyen például a litván harci csapatok kérdése — pontosabban nem is annyira maguk a csapatok, hanem az, ahogyan az évkönyvírók nevezik őket.

Az orosz évkönyvek igen gyakran említik a Литовская сила vagy Литовская рать. kifejezést. Hogy miféle dolog ez, az a tágabb összefüggésekből, a részletesebb elbeszélésekből kezd kiderülni. Az egyik ilyen elbeszélés az 1266-os hadjárat leírása, amelyet a pskovi fejedelem, Daumantas — egy litván! — vezetett Litvániába. Sok harc folyt, fosztogattak, Gerdenienė fejedelemasszonyt és két fiatal fejedelmet, a fiait foglyul ejtették. A Novgorodi első évkönyv ezt írja: Князь же Гердень совокупи около себе силу Литовскую, и погонится по нихъ. — „Gerdenis fejedelem pedig maga köré gyűjtötte a litván sereget, és üldözőbe vette őket.” Amikor a pskoviak meglátták az üldözőket (погоню), szilárdan álltak a Daugava innenső partján (természetesen Pszkov felől nézve). Литва же начаша бродитися на сю сторону. — „A litvánok pedig átkelésbe kezdtek erre az oldalra.” Isten Daumantasnak segített: sok litván elesett a harcban, mások a folyóba fulladtak....толко убьжа одинъ князь Гердень в мальдружинѣ — „... csak Gerdenis fejedelem menekült el egy kis sereggel”¹⁶¹. Mindenekelőtt az látható ebből, hogy a Литовская сила, illetve az évkönyv más helyén szereplő Литовская рать nem más, mint kíséret, sereg (дружина); tehát ez a három kifejezés szinonima. A legkülönösebb azonban az, hogy e fogalmak mellé az etnonimát, a Lietuva: szót is odasorolják: egy katonacsapat, amelyet a fejedelem gyűjtött össze, vagyis a serege, átkelt a folyón. Ezt a Литва szóval nevezték meg. Lehetséges ez!? Úgy látszik, igen... Hiszen a korábban idézett esetekben is, ahol a Litva egyértelműen embereket, litvánokat jelöl (nem pedig az országot) — ilyen esetből több száz van az orosz évkönyvekben — valójában nem általában a litvánokról, hanem egy hadjáratra induló harcoscsapatról van szó.

Folytassuk az orosz évkönyvek áttekintését. Az egyikük, a Rogožės-krónika néven ismert szöveg Litvánia 14. század közepi eseményeiről tudósít, tehát meglehetősen késői forrás. Az évkönyv ezt írja: „... крестилъ князя Литовскаго именемъ Евнутия и его дружину Литву¹⁶². — „... megkeresztelte Jaunutis litván fejedelmet és annak Litvánia nevű seregét.” Majd így folytatja: „И пришедъ посолъ Тотуи и выдалъ Корьяда и его дружину Литву князю великому Семену Иванович[ю]¹⁶³. — „És megérkezett Totui követ, és átadta Karijotát [Algirdas testvérét — S.K.] és annak Litvánia nevű seregét Szemjon Ivanovics nagyfejedelemnek.” Egy másik helyen:...отпусти Корьяда и его дружину Литву¹⁶⁴. — „... szabadon bocsátotta Karijotát és annak Litvánia nevű seregét.” Litvánia mint hadsereg?! Mi ez?

¹⁶¹ A novgorodi első évkönyv idősebb és ifjabb változata, 85, 314–315.

¹⁶² PSRL 15 (Rogozsi évkönyv), col. 56.

¹⁶³ Op. cit., col. 58.

¹⁶⁴ Op. cit., col. 59.

83

A fejedelem fegyveres kíséretét — a harcosok csapatát — Lietuvának nevezik! Tévedés nem lehet: világosan és egyértelműen többször is le van írva.

(Itt érdemes felidézni az ukrán népdalokat, amelyekben a Litva olyan fiatal férfiak csoportját jelöli, akik lányokat támadnak meg és rabolnak el, különösen pedig azt a tényt, hogy egyes lakodalmi dalokban a Litva a vőlegény kísérete. A párhuzam a harcosok csapatával nyilvánvaló, és mindkét jelenség belső szerkezete a következő formulával írható le: Primus inter paris — első az egyenlők között (a fejedelem, illetve a vőlegény — a kíséretük). Tegyük fel, hogy a Lietuva (Litva) kezdetben valóban a harcosok csapatának neve volt, maga a szó pedig hadászati szakkifejezés. Megfigyelték, hogy a megváltozott történelmi, társadalmi és kulturális körülmények következtében az időszerű jelentését vesztett hadászati terminológia a szokások — mindenekelőtt a lakodalmi szokások — körébe kerül át. A князь a feudális Oroszországban hadvezér és egy terület kormányzója volt, a belarusz népi kultúrában viszont a князь hol a vőlegényt, hol a vőfélyt, illetve a násznagyot jelöli; a княгиня pedig a menyasszonytⁱ⁶⁵. Az óoroszban a тысяцкий hadvezér volt; ma az orosz nyelvjárásokban egyaránt a vőlegény keresztapját és a lakodalom főrendezőjét nevezik ígyⁱ⁶⁶. Ha kezdetben a Lietuva (Litva) fegyveres férfiak csoportját, egy törzsfő vagy hadvezér kíséretét jelentette, akkor a Dnyeper menti régió valamely részén a baltiakkal kapcsolatba került keleti szláv törzsek — a mai ukránok ősei — az i. sz. V. század táján kölcsönözhették a Litva szót a harcosok csoportjának neveként; ez később nyelvükben és kultúrájukban lakodalmi kifejezéssé vált, de megőrizte régi jelentését. Így magyarázható az ukrán lakodalmi dalok Litva kifejezésének és sajátos jelentésének kialakulása.

Őszintén szólva az a tény, hogy a kijevi Rusz és más keleti szláv krónikákban a Litva többek között harcosok csapatát (дружина) is jelenti, nem újdonság. A litván társadalom és állam kezdeteiről szóló híres, kétkötetes tanulmányában H. Lowmiański két orosz krónikás feljegyzést idéz. Az első az 1238. évi eseményekről szól: По том же лѣть Даниль же возведе на Кондрата Литвою Минъдога¹⁶⁷. — „Danilo pedig Mindaugas Litvájával Konrád ellen vonult.” A második 1244-ből való: Придоша Литва и воеваша около Пересопницѣ Аишивно Роушькович¹⁶⁸. — „Litva megérkezett, és Aisvin Ruškavičius Peresopnica környékén hadakozott.”

H. Lowmiański így értelmezi ezeket a feljegyzéseket: „Mindkét esetben, akárcsak sok más esetben, a Litva nem a litván népet és nem is egy országot jelent, hanem harcosok csapatait, hadinépet: az első esetben Mindaugasét, a másodikban Ruškavičiusét”ⁱ⁶⁹. A történészek előtt tehát régóta ismert tény, hogy a Lietuva többek között a harcosok csapatának neve is volt. Az általunk talált orosz krónikás feljegyzések, amelyekből világosan kiderül, hogy a Litva harcosok csapatát jelenti, a XIV. század közepéről származnak; H. Lowmiański által vizsgált feljegyzések a XIII. század első felének litvániai eseményeiről szólnak; az ukrán nép-

¹⁶⁵ ЭСБМ 5, 87.

¹⁶⁶ Общая лексика германских и балто-славянских языков, 67; Даль В. Толковый словарь живого великорусского языка 4, Москва, 1982, 448.

¹⁶⁷ ПСРЛ 2, col. 776.

¹⁶⁸ ПСРЛ 2, col. 797.

¹⁶⁹ Lowmiański H. Studja nad początkami społeczeństwa i państwa litewskiego 2, 331.

84

A dalok, amelyekben Litvánia szerepel, hozzávetőleg a X. századig nyúlhatnak vissza. Vagyis a X—XIV. században Lietuva (Litva) a harcosok csapatának, a fegyveres kíséretnek is a neve volt. Egyúttal a harci csapatok jellege is kirajzolódik: különálló fejedelmek vagy hadvezérek fegyveres védelméből álltak, hadjárat idején pedig kíséretként szolgáltak. Magát a harci csapatot is a fejedelemről vagy hadvezérről nevezték el: Karijotas *lietuvája, Jaunutis *lietuvája, Gerdenis *lietuvája, Ruškavičius *lietuvája, Mindaugas *lietuvája... A régi litván társadalom alapvető harci egységeinek — a *lietuvának nevezett fegyveres kíséreteknek — ezeket a szerkezeti sajátosságait szem előtt kell tartanunk, mert szükségesek a további fejtegetés megértéséhez.

Így a XII—XIV. századi orosz évkönyvek Litvánia nevének (Litva) a következő jelentéseit tanúsítják: 1) terület (ország, vidék), 2) a litvánok összességükben, törzsként, és 3) harci csapat, fegyveres kíséret. Itt hangsúlyozni kell, hogy az orosz évkönyvekben, amikor a Litva kíséretről esik szó, a litva szó valójában gyűjtőjelentésű köznévként működik. A litva elnevezés gyűjtő köznévként, a litvánok összességének, törzsének megnevezéseként a kelet-európai térség legrégebbi dokumentumában, a „Régmúlt idők elbeszélésében” is szerepel. Ma is ilyen a jelentése a belarusz és az orosz nyelvjárásokban, ahol a litvà funkcionálisan a többes számú litóvcy, litóvki, litóvcy. litván elnevezéseknek felel meg. Ezért amikor arra keressük a választ, hogy Litvánia nevének e három jelentése közül melyik a legrégebbi, az elsődleges, a terület (vidék, ország) jelentésének van erre a legkisebb esélye. Ez tűnik a legkésőbbinek, és a törzs elnevezéséből eredhet: a lakóterületet feltehetően a litván törzs nevével jelölték.

E szempontból nem kevésbé fontosak magának a litván nyelvnek az adatai sem. Szerkezetileg a Lietuvà/Lietavà, mint említettük, a -uva/ava képzős, gyűjtőjelentésű főnevek közé tartozik. Vagyis a litva = *lietuvà kezdetben nem jelölhetett helyet (területet). A litván nyelv szerkezeti-szemantikai sajátosságai alapján a *lietuvà emberek csoportját, csapatot, más szóval harci csapatot, fegyveres kíséretet jelentett. Azt azonban, hogy a Lietuva/Lietavà e jelentése régebbi-e a litvánok összességére, törzsére utaló jelentésnél, vagy ez volt-e az elsődleges, a rendelkezésre álló adatok alapján még nem lehet megmondani. Több tényre, további érvekre van szükség.

Az ókori Skandináviában a fegyveres kíséretet, sereget egy népünk nevére igen emlékeztető szóval jelölték: óizl. lið semlegesnemű „kísérők, kíséret; harcosok, hadsereg”¹⁷⁰, izlandi lið semlegesnemű „csapat, tömeg, sokaság; kísérők, kíséret; hadsereg; segítség, támogatás”¹⁷¹, norvég lid (le, li) „uo.”¹⁷², ósvéd lið semlegesnemű „kísérők, kíséret; hadsereg”¹⁷³. Ilyen nevű serege egyes szárazföldi germán törzseknek, például a frízeknek is volt, vö.

¹⁷⁰ B a e t k e W. Wörterbuch zur altnordischen Prosaliteratur 1, Berlin, 1965, 380.

¹⁷¹ B ö ð v a r s s o n Á. Íslensk orðabók, Reykjavík, 1992, 580.

¹⁷² A a s e n I. Norsk ordbog med dansk forklaring, Kristiania, 1918, 443; topaties, Norsk riksmålsordbok 2, Bærum, 1991, 2972.

¹⁷³ D e V r i e s J. Altnordisches etymologisches Wörterbuch, Leiden, 1962, 354.

85

ófríz lið „csapat, kíséret”¹⁷⁴. Ez régi, semlegesnemű (neutrum) germán főnév, amely az indoeurópai *litóm-ból ered (-om a nom.-acc. sing. végződése). A germán *lid-am¹⁷⁵ és az indoeurópai *litóm szóvégi mássalhangzóinak viszonya a Werner-törvénnyel magyarázható: ez a viszony teljesen azonos például az izlandi faðir „apa”, a norvég, svéd fader, az ófríz feder és az indoeurópai *potér (latin pater, görög πατήρ, óind pitár „apa”) szavak közötti viszonnyal.

Más szárazföldi germán népek, például a németek kíséretének neve ugyanehhez a tőhöz tartozik, de a magánhangzó-váltakozás másik fokát mutatja; vö. középalsónémet leide semlegesnemű „kíséret, amely elismerte az utazó elsőbbségét”, mai német Ge-leite „kíséret, fegyveres védelem, konvoj”¹⁷⁶. A dán leide „beleegyezés, védelmi kötelezettség”, a norvég leide és a svéd leid „biztonsági garancia (hajó, rakomány vagy ember számára háború idején)” a középnémetből átvett szavaknak számítanak¹⁷⁷.

Történeti-összehasonlító szempontból nem okoz különösebb nehézséget e germán nyelvi szavak és a *Leitā etnonima (Lietuvà, Lietavà) azonosítása. Alakilag csak a tő magánhangzó-váltakozási fokában térnek el: óizl. lið < *lit-om: középalsónémet leide < *lait-: litván *Leitā, Lietuvà, Lietavà < *Leit-. Az ilyen tőbeli magánhangzó-váltakozás még egyetlen nyelv szavain belül is jellemző; vö. például a litván žãibas, nyj. žãibti (- sta) „káprázik (a szem)”: nyj. žiẽbas „villámlás”, žiẽbti (- ia) „éget, gyújt”: žibėti (žiba) „világít, ragyog” szavakat. A vizsgált germán nyelvi szavak az úton vagy hadjáratban nyújtott fegyveres védelmet jelentik. Népünk nevének „fegyveres kíséret, harcosok csapata, fegyveres kíséret” jelentését jól tanúsítják az orosz évkönyvek, részben pedig az ukrán lakodalmi énekek is. Tehát e germán és balti nyelvi szavak jelentése azonos. Ebből következik, hogy történeti-etimológiai szempontból rokon szavak, egyetlen tőből, egy olyan igetőből erednek, amelynek jelentése „együtt menni, haladni, kísérni” volt, és amely a germán nyelvekben jól megőrződött: ófelnémet līdan, középalsónémet līden „(át)menni”, ószász līthan „uo.”, óangol līþan „uo.”, óizlandi liða „menni, haladni, utazni”, gót leiþan „menni” (< indoeurópai *leita-). A jelentések összefüggését az ige műveltető alakjai teszik világosabbá: mai német leiten „vezetni, irányítani”, angol lead „uo.”, norvég leie „kézen vagy kantáron vezetni” (a lede-ből), dán lede „vezetni, irányítani”, óizlandi leiða „mozgásba hozni, munkára fogni; vezetni, irányítani, kormányozni; (el)kísérni” < germán *laideja¹⁷⁸. Más indoeurópai nyelvek rokon lexémái közé sorolják a tochár A lit-, let-, B lit-, lait- „eltávolodni, félrehúzódni, visszavonulni; esni” szavakat¹⁷⁹, amelyek lit- alakja az indoeurópai *leit- vagy

¹⁷⁴ Seebold E. Vergleichendes und etymologisches Wörterbuch der germanischen starken Verben, The Hague-Paris, 1970, 329.

¹⁷⁵ Seebold E. Op. cit., 329.

¹⁷⁶ Kluge F. Etymologisches Wörterbuch der deutschen Sprache 21 Auflage, Berlin-New York, 1975, 433, 435.

¹⁷⁷ Nielsen N. Å. Dansk etymologisk ordbog 3. reviderede udgave, København, 1976, 227; Jóhannesson Å. Islandisches etymologisches Wörterbuch, Bern, 1956, 736.

¹⁷⁸ De Vries J. Altnordisches etymologisches Wörterbuch, 350, 354; Seebold E. Op. cit., 328—330.

¹⁷⁹ De Vries J. Op. cit., 354; Pokorny J. Indogermanisches etymologisches Wörterbuch, 672 (bet plg. 309); Magnússon Á. B. Islensk orðsiðjabók, Reykjavík, 1989, 560.

86

*lit-, és *let-, *lait- egyértelműen az indoeurópai *loit- folytatásai¹⁸⁰. Úgy tűnik, hogy e gyök képviselői a balti nyelvekben is megvannak. Figyelmet érdemel a žemaitiai nyelvjárásokban (Als, Šts) használatos litinti (-ina) ige: „lábával tapos, tipeg”, vö. Žąsus sulitino mano javus („összenyomta, megtaposta, földre tiporta”) J.Jabl(Als) LKŽ VII 593. A „tapodni” egyben azt is jelenti, hogy „menni, haladni”; vö. például: minti (mina, myné) „tapodni, eltapodni…; menni, lépkedni”; német treten „menni, lépni; rátaposni”; angol tread „menni, lépni; rátaposni, tapodni, tiport”. Különösen fontos, hogy a vele párhuzamos képzésű liténti (-éna) alakot az úttal kapcsolatban használják: Aš litenù keli, t.g. praminu J.; Kelis liténtas J. Az igekötős pra-liténti alaknak kizárólag ilyen jelentése van: „ösvényt, utat kitaposni” LKŽ VII 588. A skandináv nyelvekben ugyanis a *leit- „menni, együtt haladni, kísérni” gyökből kialakult az „út” jelentés; vö. az óizlandi leið nőnemű főnevet: „(tengeri) út, útirány; utazás, hajóút” < *loitā. Az, hogy a litinti és liténti nem azonos a leténti (-éna) („lábával tapos, tipeg, tapod”)¹⁸¹ szóval, nyilván annak valamiféle átalakult formája, feltehetően lett rokon nyelvi párjaiból: lītut „óvatosan megy, lép” ME II 475, àiz-lituôt „gyorsan, fürgén elszalad, eliramodik” EH I 36.

Amint látható, az indoeurópai *leit- „menni, együtt haladni, kísérni” gyök folytatásaiból a balti nyelvekben már hiányzik az együtt haladás, kísérés árnyalata. Az élő litván nyelvben azonban találunk olyan lexémákat, amelyek pontosan megőrizték ezt az eredeti jelentést, felújították, és más, úgy tűnik, jóval későbbi történeti-lingvoetnokulturális kontextusban keletkezett jelentésekkel gyarapították; egyértelműen megmutatják, hogy a fegyveres őrség, a harcosok csoportja, a sereg nem más, mint azok a fegyveres férfiak, akik a hadjárat során együtt mennek, haladnak, kísérnek, vagyis kísérők, kísérő emberek. Ezek a párhuzamos gyökű, de más végső mássalhangzójú, nevezetesen *lei-d- (*lei-dh-) szavak; mindenekelőtt nyelvünk egyik alapvető igéje, a lydėti (lydi, -ėjo): „együtt menni, utazni az útnak induló személlyel egy bizonyos helyig”; ezenkívül a jóval ritkább, de a nyelvjárásokban jól ismert lyduoti (-uoja, -avo) „kísér” LKŽ VII 411 (s. v. 2 lyduoti), paléidėti (-ėja) „elkísér” LKŽ VII 233 és léisti (-džia, -do) „kísér (valakit, aki távozik)” LKŽ VII 250; pontosabban a sokjelentésű léisti (-džia) igének az a része, amely a *lei-d- (*lei-dh-) „menni, együtt haladni, kísérni” alakból fejlődött ki. A költői litván nyelvben széles körben használatos származékaik: (pa)lydėjas, (pa)lydovas, lyd uonėlis, lydūnėlis „aki kísér, kísérő” palýdas (palýdas) „kísérő”, palydninkas, palydūonis „ugyanaz” LKŽ VII 402, 410, IX 258–259. Hogy a háborús és az esküvői szokások terminológiája sok esetben összefügg és egybeesik, azt ismét megerősítik a pa-lydėti származékai: palýdas (palýdas) „vőfély, a vőlegényt vagy a menyasszonyt kísérő személy, vezető”, palydà „a menyasszony vagy a vőlegény esküvői kísérői”, palydijà „ugyanaz” LKŽ VII 257–258¹⁸². Különösen jelentős a gyűjtőnévi

180 Van Windekens A.J. Le tokharien confronté avec les autres langues indo-européennes 1, Louvain, 1976, 263.

181 Amint olykor alaptalanul feltételezik, Fraenkel E. Litauisches etymologisches Wörterbuch, 360. A hasonló hangalakú szavak szemantikai közeledéséről lásd LKK 14, 1973, 147.

182 A Palydis „fegyveres kíséret, eskort” LKŽ VII 258 adat csak L. Ivinskis írásaiból ismert, ezért nem szabad biztosan erre támaszkodni.

87

a *-ā jelentésű végződésből képzett paludā alak, amely pontosan megismétli azt a szóképzési folyamatot, amely olyan távoli korszakban zajlott, amelyhez már csak a nyelvészeti elemzés ér el: ekkor ugyanazzal a kollektív jelentésű *-ā végződéssel (< indoeurópai *-aH) a *leit- „menni, együtt haladni, kísérni” igegyökből a kariauna, vagyis a sereg megnevezése, a *leitā képződött.

A vizsgált gyök allomorfjainak, a *lei-t- és a *lei-d- alaknak a párhuzamossága a gyök hangsúlyozására is kiterjed: léit-, vö. Lietuvà, tárgyeset Liẽtuvą, lett leitis „litván” (de cirkumflexes hangsúlyozás is van, vö. Lietuvā, tárgyeset Liẽtuvą, lett Lietava); léid-, vö. léisti (-džia) „kísér”, lett laīsties „gyorsan utazik, lovagol, halad, száguld”. A balti nyelvekben a gyök eredendően hosszú magánhangzója akut hangsúllyal tükröződik, de ez egyáltalán nem akadályozta meg a rövid magánhangzós lexémák kialakulását: litván pralītėnti (-ēna) „ösvényt, utat kitaposni”, litinti (-ina) „lábával tapodni, tipegni”, lett litūot „óvatosan menni, lépni”, aiz-litūot „gyorsan, fürgén elszaladni, eliramodni” ugyanúgy viszonyul a léit- „menni, együtt haladni, kísérni” alakhoz, mint a lett lidēt (-u, -ēju) „repülni, száguldani”, liduôt „röpködni, repkedni”, lidināt (-āju) „röpködni, repkedni (különösen a sólyomról)” a laīsties (-žuôs) „gyorsan utazni, lovagolni, haladni, száguldani” alakhoz.¹⁸³.

Az ezekből az allomorfokból képzett lexémák közötti különbség feltehetően inkább a használati területben rejlett: a lexémák a beszéd (megnyilatkozás) különböző stílusrétegeihez tartoztak. Úgy tűnik, a leit-lexémák nem tartoztak a mindennapi szókincshez; katonai szakkifejezések voltak. A katonai terminológia magasabb, presztízsértékű konnotációja, bizonyos szakrális jellege nyilván azt eredményezte, hogy a köznyelvi leit- szavak többsége napjainkig nem maradt fenn.

A részletes nyelvészeti elemzés szerint a *Léitā (Lietuvà, Lietuvā) etimonjának, vagyis a gyökből való származtatáson alapuló valódi jelentésének értelme „harcosok csoportja, csapat” volt. Azt, hogy a *Léitā (Lietuvà, Lietavā) kezdetben egy harcosokból álló csoport, egy sereg neve volt, nemcsak a germán nyelvek etimológiai megfelelői, hanem maguk a litván szavak is tanúsítják. Most már válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy Litvánia nevének melyik jelentése az elsődleges: a litvánok mint nép neve, tehát az etnikai jelentés, vagy egy bizonyos társadalmi csoporté. A litvánoknak mint etnosznak a nevét a sereg elnevezése adta. Az ókori litván társadalomban a *léitā, *lietuvā (= szláv litva), *lietavā nevű kariauna, azaz harcos sereg megléte kulturális, történelmi és nyelvi adatokkal igazolt ténynek tekintendő.

Lehetséges, hogy – amint A. Salys feltételezte – a -uvā/-avā képző később járult hozzá, amikor a *léitā szó a nőnemű főnevek osztályába került, gyűjtőjelentése halványulni kezdett, és ezért szükségessé vált annak hangsúlyozása. Az eredeti forma tehát *léitā „harcosok, kíséret, sereg” lehetett. Az óind, görög, részben pedig germán nyelvek adatai alapján úgy vélik, hogy az indoeurópai alapnyelvben a *-ā végződésű gyűjtőformákat (< *-aH) az o-tövű főnevek semlegesnemű többes számú alakjaiként használták. Sőt, a gyűjtőformákat a hangsúly helye is szembeállította az egyes számú alakokkal¹⁸⁴. Ezért

183 K. Mūlenbacha Latv iešu valodas vārdnīca. Rediģējis, papildinājis, turpinājis J. Endzelīns, Rīgā, 1925—1927, 413, 466.

184 Iljics-Szvitics V. M. Névszói akcentuáció a balti és a szláv nyelvben, Moszkva, 1963, 53—55.

88

*leitä”kíséret, harcosok, hadsereg” jelentésű szó a germán *litóm”kíséret, harcosok, hadsereg” többes számú alakjaként értelmezhető (> óegyházi szláv lĭd semlegesnem). A hangsúly helyének viszonya ugyanaz volna, mint például az óind cakrám semlegesnem ’szekérkerék’ és a xúxla többes szám ’kerekek’ alakjában. A tő magánhangzó-váltakozásának fokozatai a hangsúly helyétől függtek, és ennek megfelelően oszlottak meg: a hangsúlyos tőmorféma a magánhangzó-váltakozás normál fokozatát kapta (leit-), a hangsúlytalan pedig a zéró fokozatot (lit-).

Más szóval, az ókori litvánok és germánok ugyanazzal a szóval jelölték a hadsereget. Sőt, mindkét társadalomban a hadsereget a vezér nevéről nevezték el. Már említettük, hogy a XIII—XIV. századi Litvániában a fejedelem vagy a hadvezér nevén magát a harci egységet is nevezték: Karijot *lietuva-ja (=litva), vagyis hadserege, Jaunutis *lietuva-ja, Gerdenis *lietuva-ja, Mindaugas *lietuva-ja... Hasonló képet látunk az ókori Skandináviában is. Sok hadsereg volt, ezért megkülönböztetésükre a lĭð szóhoz a vezér nevét tették hozzá, például a rúnafeliratokban: i liÞi kuÞuis ’Guðvér hadseregében’, i liÞi frekis ’Frøygæir hadseregében’ (a feliratok jelentése: ’elesett, miközben egy ilyen és ilyen vezér hadseregében szolgált’)¹⁸⁵.

A kíséreten, a harcosok csapatán kívül az ókori skandináv lĭð a fejedelmi udvar embereit, szolgáit és háznépét is jelölte. A sagákban egyetlen kísérő tag megnevezésére is van szó: lĭða hímnemű ’aki a kísérethez tartozik, a kíséret tagja’¹⁸⁶. Hasonló volt a helyzet az ókori litván társadalomban is. A *Léitä és származéka, a *leitįai jelentése fegyveres kíséret, annak tagjai, harcosok volt. Ugyanezzel a *leitįai szóval (> leičiai) a lovakat gondozó férfiakat, valamint más segítőket és szolgákat is nevezték. Ezt jól tükrözik a belarusz nyelvbe átkerült litván szavak, vö. лейть, лейть ’az udvar alantas munkát végző embere’. Innen az is világossá válik, hogy a XV—XVI. századi bírósági iratokban rögzített, a fejedelem lovainak gondozóit megnevező leičiai (лейти, лейтеове) eredetét tekintve a tárgyalt, *leit- ’együtt menni, utazni, kísérni’ tövű szavak családjába tartozik.

Lit. *léitä „kíséret, harcosok csapata, hadsereg”, *leituvā „ua.” = óorosz литва „sereg”, *leitavā „kíséret, harcosok, hadsereg” később hozzátoldott -uvā/- avā képzőkkel, valamint óizlandi lĭð „kísérők, kíséret; harcosok, hadsereg”, ófríz līd „csapat, kíséret” < indoeurópai *litóm, közép-alnémet leide „kíséret, amely elismerte az utazó felsőbbségét”, újfelnémet Ge-leite „kíséret, fegyveres védelem, konvoj” < indoeurópai *lait- történeti szempontból rokon, azonos tövű szavak, és a balti és germán nyelvek lexikájának exkluzív izoglosszáját alkotják. Ezek hadászati szakkifejezések. Itt meg kell jegyezni, hogy a balti és a germán nyelveket más, a hadviseléshez kapcsolódó szavak is összekötik, amelyek nemcsak jelentésükben, hanem tőalakjukban is pontosan megegyeznek. Ilyenek például a háború és a hadsereg elnevezései: lit. kārias „háború; hadsereg; csapat, ezred”, kāris „hadsereg, hadseregezred, helyőrség, tábor; háború” (a régi litván írásbeliségben használatos), lett karš „háború; hadsereg”, porosz kargis „hadsereg” (kragis alakban tanúsítva, Elb. 410; a g betű feltehetően a j) < *karja- hangot jelöli (vö. caria-woytis „a hadsereg szemléje”), valamint ófelnémet heri (ma Heer „hadsereg”), s.

¹⁸⁵ R u p r e c h t A. A vikingkor végének tanúsága a rúnafeliratok fényében, Göttingen, 1958, 62—66.

¹⁸⁶ B a e t k e W. Szótár az óészaki prózairodalomhoz 1, 380, 382.

89

szász heri, óizlandi herr hímnemű ’hadsereg; csapat, nép’, rúna-dán harja, rúna-svéd harija, gót harjis ’hadsereg’ < germán *harja- < indoeurópai *korio-. A balti és a germán nyelvek egyezése ebben az esetben is meglepő, bár ez nem kizárólagos izoglossza. Hiszen ennek a tövű szót a kelta és a görög nyelv is adatolja: középír cuire hímnemű ’csapat, ezred’, gall corio- ’harcos; hadsereg’, görög χοίρανος ’hadvezér’ < *χορία-. Az o-tövű litván kāras ’fegyveres összecsapás, ütközet, csatatér; hadsereg (F. Nesselmanno és F. Kuršaitis szótáraiban)’ és az óperzsa kāra- ’hadsereg’ meghosszabbodott tőmagánhangzóval; ezenkívül a balti nyelveket az iráni nyelvekkel is összekapcsolja¹⁸⁷. Ezen indoeurópai szócsoport etimonja ismeretlen. V. Mažiulis figyelemre méltó feltevése szerint a balti *kaȓia- eredeti jelentése ’harcoscsapat hadjárata’ volt¹⁸⁸. Ezt mindenekelőtt a porosz nyelv erősen archaikus adatai jeleznék, nevezetesen a karyago ’hadjárat (reise)’, amely a -aga képzővel képzett származék a balti *kaȓia-. Ha így van, a vizsgált szócsoport etimonját könnyű megtalálni magában a litván nyelvben: ez a kárti (kãria, kórė) ’oda-vissza utazni, ismételten menni, utazni’ ige, LKŽ V 338, amelyet széles körben használnak a felső-litván nyelvjárásokban, de a szamogiták számára sem idegen. Csak ebben az összefüggésben válik érthetővé a lett karš ’háború; hadsereg’ egyes számú lokatívuszi alakjának, a karā-nak jelentése a jelentését tekintve rejtélyes mondásban: Kurt (= kur tad) kaŋā tik ātri atnāca!, a meglepetést kifejező ’Milyen korán érkeztetek!’ EH I 590. Így e hadászati szakkifejezések kialakulását is ugyanaz a szemiotikai-onomasziológiai folyamat magyarázná (az indoeurópai *kor(H)- ’(ismételten) menni, haladni, utazni’ gyök), és nyilvánvaló volna a szemantikai párhuzam a *leit- tövű szavak és a *kor(H)- tövű szavak között a balti és germán nyelvekben. Ez a párhuzam — és ez rendkívül fontos! — úgy tűnik, az északnyugat-indoeurópai mentalitás és nyelv mélyebb rétegeiig nyúlik vissza.

A germán *harja- ’harcosok, hadsereg’ szóból vette nevét az egyik germán törzs (vagy nemzetség), Tacitus Harii-ja és Plinius Charini-je¹⁸⁹. A kelta *korjo- ’harcoscsapat, hadsereg’ két kelta törzs nevének összetételében is szerepel: Tricorii, Petrucorii, vagyis három, illetve négy harcos ezrede¹⁹⁰. Valójában ezek nem katonai szervezetek, hanem törzsek — etnikai közösségek — nevei, mivel az akkori társadalomban (a Kr. u. első századokban) a katonai erő még nem különült el a törzsi szervezettől¹⁹¹, ezért érthető, hogy a harcoscsapat megnevezése egyben az egész törzsnek vagy a szorosan rokon törzsek csoportjának — a nemzetségnek — a neve is volt. Az ilyen folyamatok és dinamikájuk a keletebbre élő északnyugat-indoeurópaiak, a baltiak körében is jellemzőek voltak; itt csak az volt a különbség, hogy ezeket az etnoonomasziológiai folyamatokat más, de szinonim tövű-

¹⁸⁷ Pokorny J. Indogermán etimológiai szótár, 615—616; De Vries J. Óészaki etimológiai szótár, 224—225; Fraenkel E. Litván etimológiai szótár, 220; Mažiulis V. A porosz nyelv etimológiai szótára 2, Vilnius, 1993, 119—121; Топоров В. Н. Прусский язык. Словарь (I—K), Москва, 1980, 221.

¹⁸⁸ Mažiulis V., i. m., 120.

¹⁸⁹ Much R. Harii. — A germán ókort lexikona, szerk. J. Hoops, 2, Strassburg, 1913—1915, 450.

¹⁹⁰ De Vries J. i. m., 224.

¹⁹¹ Łowmiański H. Lengyelország kezdetei 1, 236.

90

mi *leit- „együtt menni, utazni, kísérni”, és ezek eredményeként a gyűjtő köznevek *lėita (*leituva, *leitavā), „kíséret, harcosok csapata, hadsereg” nemzetségnévvé váltak: *léita (*leituva, *leitavā) „litvánok”, vö. Nesztor krónikájának литъва „litvánok” alakjával.

Litvánia nevének eredete

Summary

A Lietuvà „Litvánia” eredetének és eredeti jelentésének feltárásakor két tényt kell alapvetőnek tekinteni. Először is, a régi orosz krónikákban a Litva (= Lietuvà, vö. Litòva Nesztor krónikájában) gyakran a fejedelem vagy katonai vezető kíséretét, katonákból álló kísérőcsapatot (družina) jelöli. Másodszor, hasonló jelentésű hasonló szavak találhatók a skandináv és néhány más germán nyelvben: izlandi lið „kísérők, kíséret; hadsereg”, ófríz lid „csapat, kíséret”, középalnémet leide „kísérők, kíséret, udvartartás”. Nyelvészeti szempontból ezek a germán szavak és a litván Lietuvà rokon szavaknak tűnnek.

Eredetileg a *leituva/*leitavā/*léita „(fejedelmi, nemesi vagy katonai vezetői) udvartartás, kíséret, testőrség” egy olyan gyűjtőnévi osztályt jelölhetett, amelynek képzője a -uva/-ava volt; ez a képző a mai litván nyelvben jól adatolt, vö. bernavà „fiatal férfiak társasága”, brolavà, brólūvà „minden fiú- és lánytestvér, házastársaikkal és gyermekeikkel együtt” stb.

91