LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVIII (1997)

Vytautas AMBRAZAS

A LITVÁN NYELVI TÁRGY ALANYESETŰ ALAKJÁNAK ÉS INFINITÍVUSZÁNAK EREDETE

0.1. A régészeti és összehasonlító nyelvészeti kutatásokból tudjuk, hogy a keleti balti törzsek nagyjából a Kr. u. VI. században a Daugava jobb partjától észak felé mozdultak el, és a mai Észak- és Közép-Lettország területén kezdtek letelepedni. Az ott ősidők óta élő nyugati finn dialektusok idővel asszimilálódtak, szubsztrátumuk pedig döntő szerepet játszott a keleti balti alapnyelv felbomlásában és a lett nyelv kialakulásában.

Nagyjából ugyanekkor kezdődött a szlávok nagy északi és nyugati terjeszkedése is. A VIII–IX. századra a keleti szláv törzsek elterjedtek a mai Észak-Oroszország területén, egészen Novgorodig és azon túl, asszimilálva az ott élő nyugati finneket.

E folyamatok következtében az északi keleti balti és keleti szláv dialektusok térségének részén intenzív nyelvi érintkezés, interferencia, valamint szubsztrátum- és szupersztrátumhatás nagy kiterjedésű övezetei alakulhattak ki. Ezeket a dialektusokat mindmáig a fonetika, a lexika és a grammatika közös sajátosságainak egész sora kapcsolja össze.

Az egész nyelvterület egyik közös szintaktikai izoglosszája az úgynevezett tárgy alanyesete az infinitívusszal, határozói igenevekkel, egyes esetekben pedig más igealakokkal alkotott szerkezetekben.

A tárgy alanyesete (illetve nominativusa¹) kifejezés azokat a személytelen szerkezeteket jelöli, amelyekben a tárgyas igék infinitívusza vagy más alakja olyan alanyesetű főnévvel kapcsolódik össze, amelynek funkciója megegyezik a megfelelő személyes mondatok tárgyának tárgyesetével:

litvánul reikia šienas pjaut (vö. turiu šieną pjaut);

lettül zirgs Vajadzēs mazgāt ’a lovat meg kell fürdetni’;

északoroszul nado trava kosit ’le kell kaszálni a füvet’;

finnül täytyy kirjoittaa kirje ’levelet kell írni’.

Tokio tipo konstrukcijos būdingos įvairioms finų kalboms (Collinder 1957: 217, 300, 323, 427; Timberlake 1974: 210–215). Tačiau indoeuropiečių kalbose nominatyvas eina bendraties papildiniu tik jau minėtame šiaurės vakarų areale: šiaurinėse rusų kalbos tarmėse bei jų ypatybes atspindinčiuose XII–XVIII a. raštuose, įvairiose latvių kalbos tarmėse, o lietuvių kalboje – rytų bei pietų aukštai-

¹ A litván alanyeset, tárgyeset stb. elnevezések a továbbiakban a litván és lett nyelv eseteit jelölik, míg a nemzetközi nominativus, accusativus stb. terminusokat más nyelvek említésekor használjuk, amelyek eset rendszere többé-kevésbé eltérő.

93

… nyelvjárásokban és a nyugati aukštaitiai nyelvjárások egy részében (a Litván nyelvatlasz cédulaanyagának adatai szerint – a Jonava – Čekiškė – Šakiai – Sintautai hozzávetőleges vonaltól délre).

A konstrukció eredetét a keleti balti és a szláv nyelvekben számos munkában különféleképpen magyarázzák. Ezekben a magyarázatokban két fő irányzat különíthető el.

0.2. Az első irányzat képviselői az alanyesetű főnévi igenéves szerkezetet az indoeurópai alapnyelvből örököltnek tekintik. Úgy vélik, hogy az alanyesetű alak kezdetben alanyi funkciót töltött be benne, a főnévi igenév pedig a célt kifejező igei főnév megkövesedett részes esete. Más rokon nyelvek régi emlékeiben találhatók párhuzamok az ilyen, célhatározói részes esetet tartalmazó alanyi szerkezetekre. A baltisztikában ezt az irányzatot legmarkánsabban Jablonskis (1935: 29–33; 1957: 458–459) és Endzelīnas (1951: § 392), a szlavisztikában Potebnja (1958: 405–407), Borkovskis (1949: 347–350), Stepanov (1984) és mások képviselik. A szerkezet fennmaradását éppen az indoeurópai nyelvterület északi peremén Kiparskis (1960, 1969) a finnugor nyelvek konzerváló hatásával magyarázta, amely hozzájárult ahhoz, hogy az örökölt szerkezetben fennmaradjon az alanyeset; ezt az álláspontot Jacobsson (1964) is osztotta.

Antrosios krypties svarbiausias atstovas yra Timberlake’as (1974), paskyręs šiam klausimui specialią monografiją. Jis priėjo išvadą, kad rytų baltų ir šiaurės rusų kalbų nominatyvas konstrukcijose su bendratimi bei padalyviais visais atvejais turi papildinio funkciją, savo vartosena skiriasi nuo kitų indoeuropiečių kalbų ir sutampa su vakarų finų kalbų atitikmenimis, tad laikytinas „sintaksiniu skoliniu iš kurios nors vakarų finų kalbos“ (1974: 220). Finų kalbų įtaką papildinio nominatyvo vartojimui rusų kalboje yra konstatavę ir kiti tyrinėtojai (plg. Veenker 1967: 158).

A fent említett nézeteket rendszerint egymással ellentétesnek, konfrontálódónak tartják (vö. Timberlake 1974: 153–154, 220–224; Dunn 1982: 505, 526). Mindkét esetben az alanyesetű főnévi igenéves szerkezetet állandó felépítésű szerkezetként értelmezik, amelyben a főnévi igenév szemantikai objektumát kifejező alanyeset vagy alanyi (az első esetben), vagy tárgyi (a második esetben) funkciót tölt be¹. A litván és lett nyelvjárási adatok azonban azt mutatják, hogy a főnévi igenévvel alkotott valamennyi kapcsolatában nem lehet egységesen értelmezni az alanyesetű alak funkcióját.

Bendraties vartosenos tyrimo rezultatai, autoriaus jau paskelbti anksčiau (1987, 1995), patvirtina požiūrį į bendraties kilmę iš paskirties reikšmę turėjusio veiksmažodinių abstraktų datyvo ir leidžia konstatuoti pirminę veiksnio funkciją kai kuriose vardininko konstrukcijose su bendratimi. Antra vertus, su bendratimi siejamas vardininkas dabar daugeliu atvejų neabejotinai eina papildiniu. Taigi matome vardininko funkcijos kitimą. Čia ir norėtume atkreipti dėmesį į vardininko su dalyviu vidinės struktūros pertvarkymo padarinius.

¹Vö. például a következő állításokat: “Tokiuose sakiniuose (t.y. su vardininku ir bendratimi V.A.) nominatyvas visada lieka subjektu” (Jablonskis 1935: 32); másfelől: “The comparable use of the nominative in Lith. and Latv. dialects is an instance of the nominative object; it undeniably does not represent the grammatical subject” (Timberlake 1974: 220).

94

A lett alanyesetű, debityvusszal álló szerkezeteket vizsgálva Holvoet bennük „az elsődleges alanyesetű alany-tól az alanyesetű tárgy felé történő eltolódást állapított meg, amilyen a finnugor nyelvekben van” (1993: 160). Hasonló folyamat figyelhető meg a litván alanyesetű főnévi igenéves szerkezetekben is. Ezekben különböző korú diakrón rétegek különíthetők el.

1.1. A régi réteget azok a szerkezetek képviselik, amelyekben az alanyesetű alak megőrizte alanyi funkcióját, a főnévi igenév pedig az igei absztraktumok részes esetére jellemző céljelentést¹. Ilyen szerkezetek az alanyesetű főnévi igenéves típusokban adatolhatók:

(1) állapotot kifejező igékkel likti, pa(si)likti, tekti, kliūti, pasiitaikyti, rūpėti, tikti és hasonlók, például:

Bulvės (mums) liko/teko valgyti;

(2) a būti ’lenni’ igével (a jelen idejű alak többnyire zéró), például:

a) O ta lazdelė bus pasiremti;

b) Jau visas ežeras (buvo) matyti (percepciós igék főnévi igenevével);

c) Man vienai (buvo) visi darbai dirbt (szükségességi jelentés);

(3) az állítmány névszói részeként álló melléknévi alakokkal:

a) egyeztetett alakok: Man degtinė bjauri gerti;

b) semleges nemű (nem egyeztetett) alakok: Bulvių maišai sunku nešioti.

1.2. Az (1) és (2) típusú konstrukciókban, amelyek megőrizték eredeti szerkezetüket, a nominativus alanyfunkcióját világosan jelzi az egyeztetés az összetett (perifrasztikus) vagy függő beszédű alakot tartalmazó állítmánnyal, vö.: Neki megmaradt/érdekes volt a föld közel; A kutyák ugatása még hallható volt (vö. A ház látható lehet, lásd Sirtautas 1971: 74); Egyedül nekem kellett etetnem azt a malacot.

Megjegyzendő, hogy az (1) és (2) típusú konstrukciókat nemcsak a keleti és déli aukštaitis nyelvjárásokban használják, hanem azokban a žemaitis és nyugati aukštaitis nyelvjárásokban is, amelyekben a személytelen mondatokban az infinitívusz csak a tárgy accusativusát vonzza. A (3b) típusú mondatokban a semleges nemű melléknevekkel az egyeztetés lehetetlen, mivel a semleges nemű főnevek már nincsenek meg a litván nyelvben. Az ilyen szerkezetek egy részében az eredeti alanyfunkcióra a más konstrukciókkal fennálló szintaktikai kapcsolatokból következtethetünk. Először is, a keleti aukštaitis nyelvjárásban a semleges nemű alakok néhol párhuzamosan használatosak a hím- és nőnemű, egyeztetett alakokkal, például: A méz finom/finom; Az árpa lassú/lassú aratásra (Molėtai). Másodszor, a semleges nemű alakok ugyanúgy kapcsolódnak a nominativusban álló alanyhoz, mint az egyeztetett melléknévi alakok azokban a megfelelő mondatokban, amelyekben nincs rendeltetést vagy célt kifejező infinitívusz, vö.: A méz finom/finom; A kígyó csúnya/csúnya; A vendég kedves/kedves. Az ilyen, semleges nemű mellékneveket tartalmazó konstrukciók, amelyeket ugyanazokban a keleti aukštaitis nyelvjárásokban használnak, mint a hozzájuk társult infinitívuszos szerkezeteket,

¹ Az igék absztraktumainak dativusa általában az indoeurópai nyelvek régiségében használt cél- és rendeltetéskifejezés egyik legfontosabb eszközének tekinthető, lásd Jeffers, Pepicello 1980.

95

ősidőkből öröklődtek, különféle rokon nyelvek régi emlékeiben vannak megfelelőik, a semleges nemű melléknevek pedig megőrizték tiszta tőalakjaikat (lásd aut. 1979: 200–202; 1990: 201–202 irodalommal).

Hasonlóképpen, egyes szükségességet kifejező (2c) típusú mondatokban a rendeltetésjelölő infinitívusz (illetve az igei absztraktum dativusa) feltehetően egy ősi birtokos szerkezethez kapcsolódott (nekem van ház + építeni), amelyet a litvánban idővel a turėti igét tartalmazó kifejezések szorítottak ki; ez az ige később szintén szükségességet kifejező jelentést kapott.

2.1. A régi nominativusi funkció maradványai mellett a szintaktikai kapcsolatok átrendeződésének (újraelemzésének) következményei is jól láthatók a litvánban és a lettben. Sok olyan konstrukcióban, amelyek külső formájukban megfelelnek az említett típusoknak, az infinitívusz már szorosan összekapcsolódik a ragozott igealakkal, és elvesztette eredeti, rendeltetést kifejező jelentését, a nominativus pedig közvetlenül az infinitívusztól függ. Az ilyen mondatokat már személytelennek értik, és a litván, illetve lett nyelvjárások nagy része bennük a nominativus helyett accusativust használ – a közvetlen tárgy tipikus esetét.

A litvánban a nominativus az alanyfunkciót a legjobban a (2a), (2b) és (3a) típusú konstrukciókban őrizte meg. Ezekben egyáltalán nem használatos tárgyi accusativus. Az alanyfunkció a (2c) típusú, a žemaitis és néhány nyugati aukštaitis nyelvjárásra jellemző konstrukciókban is meglehetősen szabályos. Talán ezért hajlott Jablonskis (1935: 32; 1957: 560–564) arra, hogy az alanyfunkciót a nominativus és az infinitívusz valamennyi előfordulására általánosítsa.

Másfelől az 1. típusú konstrukciók többségét a litvánban és a lettben már újraelemezték, és bennük a nominativust az infinitívusz tárgyaként értik; elhagyása alapvetően megváltoztatná a mondat jelentését, például: Látnom kellett azokat a siklókat Skp (vö. Látnom kellett siklókat); Apámnak már csak azt a kertet kellett megvennie Dr (vö. Apámnak már csak kertje maradt) és így tovább.

A (3b) típusú konstrukciók újraelemzését különösen elősegítette a semleges nemű melléknévi alakokra jellemző, általánosított állapotjelentés. A keleti és déli aukštaitis mondatokban a semleges nemű alakok mellett a nominativus nagyon gyakran az infinitívusz által vonzott tárgyként szerepel, és nélkülözhetetlen a mondat szerkezetéhez, vö.: Jó babot írni (Marcinkonys), de *Jó, bab. Az ilyen típusú konstrukciókban a semleges nemű melléknevek mellett meghonosodtak az állapotjelentésű határozószók (vagy azokhoz közeli alakok) is, vö.: Elég/Korán/Ideje babot írni. Néhány semleges nemű melléknév, illetve állapotot kifejező határozószó új személytelen igei paradigmák kiindulópontjává is vált: gailėti (a gaila alakból), ganėti (a ganà alakból), reikėti (a reikia vagy reikė alakból), lásd Fraenkel 1925: 37–38; aut. 1995: 87–88). A reikėti ige és az infinitívusz kapcsolatai különösen termékennyé váltak¹. A keleti és déli aukštaitis nyelvjárásokban az ezekkel használt nominativus olyan

¹ A reikėti ige, amely leggyakrabban infinitívusszal fordul elő, a köznyelvben az egyik legszélesebb körben használt igévé vált (a publicisztikai szövegek összes igéje között a negyedik helyen áll, lásd Žilinskienė 1990: 10).

96

ugyanazt a tárgyi funkciót tölti be, mint a tárgyeset a nyugati felső-ausztaiban vagy a žemaitiai nyelvjárásokban, vö. tűzifát kell hasogatni.

2.2. Tehát a főnévi igenév által kifejezett cselekvés szemantikai tárgyát jelölő alanyeset nemcsak azokban a reliktumtípusú szerkezetekben fordul elő, amelyekben még felismerhető eredeti alanyi funkciója, hanem számos személytelen mondatban is széles körben használatos, ahol soha nem volt alany. Miután a keleti, déli és részben nyugati felső-ausztaiban az a tendencia vált uralkodóvá, hogy a személytelen mondatok főnévi igenevének tárgyát alanyeset fejezze ki, az alanyeseti forma a megfelelő, múlt idejű határozói igeneves személytelen kifejezésekben is elterjedt. A tárgyas múlt idejű határozói igenevek tárgyas alanyesettel leggyakrabban a következő esetekben fordulnak elő:

(1) kérdő (vonatkozó) határozószókat, kur, kaip és a kas névmást tartalmazó szerkezetekben, például: Kur čia dabar arklys pastatčius? (Utena); Ale iš kur čia ratai išpaišius? (Kupiškis); Ūturojam, kap čia ratukai dagyvenus (Zarasai); Kas či man padarius? (Mažeikiai);

(2) kívánságot kifejező, a ka(d) partikula által bevezetett kifejezésekben, például: Tai kad gera bobelė kur radus (Utena); Ka teip megztinis nusimezgus (Miežiškiai);

(3) hasonló jelentésű mondatokban, a gerai állapothatározóval, például: Gerai būtų stipras darbininkas pasisamdžius (Kupiškis).

Ezeket a szerkezeteket olyan nyelvjárásokban adatolták, amelyekben rendszeresen használatos a főnévi igenév melletti tárgyas alanyeset, de ritkábbak a megfelelő főnévi igenévi szerkezeteknél. Még ritkábban függ a tárgyas alanyeset jelen idejű határozói igenevektől, amelyek személytelen kifejezésekben határozóként szerepelnek. A litván nyelv atlaszának cédulaanyagában csak az alanyeset és a főnévi igenév előfordulási területének néhány helyén jegyezték fel, például: Kožnas darbas dirbant mokslo reikia (Utena); Senmedis kertant pristigdavo skiedros (Rokiškis); Vienas paršas laikant geriau iš rudenio pasilikt (Miežiškiai).

3.1. A tárgyalt adatok összhangban vannak Timberlake (1974: 152) következtetésével: „a litván és lett nyelvjárásokban létezik a tárgyi nominativusi szabály: az az aktáns, amelyet egyébként akuzatívusszal fejeznénk ki, rendszeresen nominativusszal jelenik meg személytelen környezetben, amikor az alanyi nominativus nem lehetséges”. Ez a szabály a főnévi igeneves szerkezetekben azután honosodhatott meg, hogy a (t)i-tövű dativus levált az igei absztraktumok paradigmájáról, megmerevedett, és az ige ragozatlan alakjává vált, amely elkezdte vonzani a közvetlen tárgy esetét. Csak ekkor teremtődtek meg az előfeltételek a régi típusú, alanyesetes-főnévi igeneves szerkezetek nagy részében a szintaktikai viszonyok átrendezéséhez.

A belső feltételek azonban még nem adnak választ arra a kérdésre, hogy az újraelemzés nyomán személytelenné vált szerkezetekben miért nem váltotta fel a nominativust az akuzatívus, hanem miért maga kapta meg a tárgyi funkciót, majd miért terjedt el a keleti balti nyelvjárások nagy részében. A tárgyi nominativusnak más indoeurópai nyelvekben nincs egyértelmű megfelelője,

97

az északkeleti szláv nyelvjárások kivételével¹. A nyugati finn nyelvekben viszont régóta széles körben és intenzíven használatos. Ilyen körülmények között Timberlake feltételezése a nyugati finn nyelvek hatásáról magyarázza meg a legjobban a tárgyesetű alanyeset meghonosodását a keleti balti nyelvjárásokban.

A nyugati finn szubsztrátum hatása az infinitívusszal álló alanyesetre valószínűleg nem csupán konzerváló jellegű volt, vagyis nem csupán az alanyeseti forma megőrzését segítette elő, ahogyan Kiparsky (1960, 1969) gondolta, és ahogyan korábban e sorok szerzője is egyetértően vélekedett (1987: 215). Hozzájárult ahhoz, hogy a régi típusú, infinitívusszal álló alanyeset alapjain új belső szerkezetű konstrukciók alakuljanak ki.

Mivel a nyugati finn nyelvekben a tárgy alanyesete kizárólag személytelen környezetben használatos, csak akkor hathatott a keleti balti nyelvekre, amikor az infinitívusz már különálló, nem ragozott igealakká vált, és a vele álló alanyesetes szerkezeteket személytelenként újraelemezték, vagy részben újraelemezték. A balti nyelvekben az infinitívusz feltehetően csak a balti alapnyelv felbomlása után különült el az igei absztraktumok paradigmájától. Viszonylag késői eredetét a litván és lett, illetve a porosz infinitívuszi alakok közötti különbségek mutatják (a szerző 1995: 75), továbbá az, hogy a litván és lett nyelvben mindmáig jól megőrződött szemantikai és funkcionális kapcsolata a célhatározói datívusszal, amely a régi típusú, infinitívusszal álló alanyesetes szerkezetekben is világosan érzékelhető. Ezért valószínűtlen, hogy a tárgy alanyesetével álló személytelen szerkezetek a történelem előtti balti–finn nyelvi érintkezések korában alakultak volna ki; ezekről a víznevek és a régi lexikai jövevényszavak tanúskodnak. Még kevésbé tekinthető az infinitívusszal álló tárgy-alanyeset még régebbi korok maradványának, amely ergatív vagy „aktív” mondatszerkezetből öröklődött volna (vö. Larin 1963; Pal-maitis 1977: 116–119).

A fent említett körülmények alapján a legvalószínűbb, hogy a tárgy alanyesete a keleti balti nyelvjárásokban a balti–finn intenzív érintkezések második, a Kr. u. VI. században kezdődő időszakában honosodott meg. Ekkor a keleti balti nyelvjárások még meglehetősen egységes, az újításokra fogékony nyelvjárási területet alkottak. Ezért a tárgy alanyesete, amely kezdetben a finn szubsztrátum hatása alatt álló északi balti nyelvjárásokban honosodott meg, tovább terjedhetett dél felé a mai Lettország területén keresztül, és elérhette Litvánia keleti és déli nyelvjárásait. Itt a régi típusú, infinitívusszal álló, újraelemzett alanyesetes szerkezetek alapjain szilárdult meg. Ez a folyamat azonban alig érintette a szamogit és a nyugati aukštaitis nyelvjárások jelentős részét, ahol az infinitívusszal álló szerkezetekben az alanyeset mindmáig jól megőrizte eredeti alanyi funkcióját, a személytelen kijelentésekben pedig a tranzitív igék infinitívusza meglehetősen szabályosan tárgyesetet vonz.

3.2. A szláv terjeszkedés a nyugati finnek lakta, Pszkov és Novgorod közötti területekre hasonló feltételeket teremtett ahhoz, hogy a tárgy alanyesete az északkeleti szláv nyelvjárásokban is elterjedjen.

¹ A tárgy infinitívusszal álló alanyesetének nyomait a déli orosz nyelvjárásokban és az ezek alapján írt szövegekben is megfigyelték, helyenként pedig a belarusz és az ukrán nyelvterületen is, de ott a konstrukciónak sajátos jellemzői vannak, és mindmáig vitatott, vajon nem az északorosz nyelvjárások hatására jött-e létre; lásd Kuz’mina, Nemčenko 1964; Staniševa 1966; Dunn 1982, további hivatkozásokkal.

98

v nyelvjárásokban. Az e nyelvjárások jellegzetességeit mutató, XIII–XVIII. századi óorosz írásokban a tárgy infinitívusszal álló alanyesete személytelen környezetben használatos, és kialakulását (Timberlake 1974: 198), illetve fennmaradását (Kiparsky 1960; 1969) a nyugati finn szubsztrátum hatásának tulajdonítják.

Bár az óorosz nyelvi konstrukciót számos szerző alaposan kutatta¹, az eddigi munkákban csak egyeztetett melléknévi alakokkal találunk olyan példákat, amelyekben az infinitívusszal álló alanyesetű névszónak kétségtelenül alanyi funkciója van (pl. voda Jordana sladka pit ‘a Jordán vize édesen iható’, lásd Sprinčak 1960: 179), valamint az érzékelést jelentő igék infinitívusza + a byti ‘lenni’ ige esetében, például: bě v to vremja viděti... pečalb горькая Mosk. Letop. 290 ‘akkoriban látható volt... a keserű bánat’ (Sabenina 1978: 404, lásd még a szerző 1995: 90–91); ezek megfelelnek a litván nyelvjárásokban fennmaradt régi típusok (2b) és (3a) példáinak (vö. 1.1–2). A mai orosz északi nyelvjárásokban használt, tárgyi alanyesetes szerkezetek jelentősen átalakultak a névragok szinkretizmusa, az élő–élettelen szembenállás morfológiai kifejezése, valamint az orosz nyelv fejlődésének egyéb sajátos folyamatai következtében (lásd Timberlake 1974: 104–116; Žuravlev 1984). Ezért a szláv nyelvek kutatói az infinitívusszal álló alanyeset eredeti alanyi funkcióját főként összehasonlító elemzés alapján rekonstruálják. Ebben különösen fontosak a litván nyelvjárásokban fennmaradt, régi típusú, infinitívusszal álló alanyesetes szerkezetek: érvként szolgálhatnak amellett, hogy a szláv nyelvekben is ugyanolyan szintaktikai alapja volt a tárgy alanyesetének.

3.3. Így a hagyományos, infinitívusszal álló alanyeset elnevezés valójában két, eltérő belső szerkezetű konstrukciót jelöl: (1) indoeurópai eredetű alanyesetet infinitívusszal, amely az igei főnév datívuszából fejlődött ki, és többé-kevésbé megőrizte régi céljelölő jelentését; valamint (2) infinitívuszi szerkezetet vonzott tárgyi alanyesettel, amely ezt a funkciót feltehetően a nyugati finn nyelvjárások hatására, az első típusú konstrukció újraelemzése után kapta. Az első típusú konstrukciók a litván és lett nyelv közös szintaktikai archaizmusainak tekinthetők. Az infinitívusz által vonzott tárgyi alanyesettel álló személytelen konstrukciók későbbi eredetűek, de ezeket is kiszorítják a megfelelő jelentésű, tárgyesettel álló szerkezetek. Maradványjellegük a lett nyelvjárásokban különösen szembetűnő.

A litvántól eltérően, ahol a tárgy alanyesete a keleti és déli nyelvjárások meghatározott területén meglehetősen következetesen használatos, a lett nyelvjárásokban gócpontjai szigetszerűen, különböző nyelvjárásokban szóródnak szét, és olyan nyelvváltozatok választják el őket egymástól, amelyekben az infinitívusz csak tárgyesetet vonz (lásd a szerző 1995: 96–98). A tárgy alanyesete leginkább csak a deibtyvusszal alkotott szerkezetekben maradt fenn (vö. Rudzīte 1964: 138, 240, 372). Ez azt mutatja, hogy a nyugati finnek infinitívusszal álló alanyesetre gyakorolt hatása már régen véget ért, és ez a konstrukció ezt követően sajátos és eltérő fejlődési utat járt be a keleti balti nyelvjárásokban.

¹Az irodalmi áttekintést lásd: Larin 1963; Kiparsky 1960, 1969; Timberlake 1974; Dunn 1982.

99

…li. Különösen érdekes, hogy a tárgyesetű alany a lett nyelvjárásokban kopott ki leginkább, azokban, amelyek egykor elterjedésének központját alkothatták, viszont a periférikus területen – a litván nyelvterület keleti és déli részén – maradt fenn jobban. Ez a szerkezet eltérő helyével magyarázható a litván és a lett nyelvjárások szintaktikai rendszerében.

3.4. A litván nyelv keleti és déli aukštaitis nyelvjárásaiban a szemantikai objektum nominativusi kifejezése nem korlátozódik csupán az infinitivusszal alkotott mondatokra. Ezekben mindmáig fennmaradtak a semlegesnemű passzív participiumok ősi szerkezetei nominativusszal, amely a cselekvés páciensét (szemantikai objektumát) jelöli, például: az erdő vágják/vágták; a szénát hordják/behozták; a teheneket legeltetik/legeltették és így tovább (bővebben ezekről: aut. 1979: 213–218; 1990: 197–214, irodalommal). Mivel ezek a szerkezetek a passzív ragozási paradigmába tartoznak, bennük a nominativust alanynak tekintik, szemantikai funkciója azonban ugyanaz, mint az infinitivuszos szerkezetekben, vö.: Itt az erdő kivágva van és Az erdőt ki kell vágni; A szénát már behordták és Holnap nekünk szénát hordani. Az ilyen, semlegesnemű passzív participiumokkal és infinitivusszal álló nominativusi szerkezetek használati területe a keleti aukštaitis nyelvjárásban szinte teljesen egybeesik. Ezenkívül a semlegesnemű passzív participiumokkal alkotott nominativusi szerkezeteket – az infinitivuszosakhoz hasonlóan – szintén hajlamosak személytelenként újraelemezni, és a nominativus helyére olykor behatol a participium által vonzott tárgyi accusativus: méz/mézet gyűjtenek; levél/levelet írnak.

Ugyanezekben a litván nyelvjárásokban az alany nominativusa széles körben használatos állítmányi szerepű semlegesnemű melléknevekkel: a vendég kedves; a túró finom és így tovább. Az infinitivus hozzákapcsolásával létrejön a régi (3b) típusú, nominativusos-infinitivuszos szerkezet: a vendéget kedves fogadni; a túrót finom enni (vö. 1.2.).

A semlegesnemű passzív participiumokkal és melléknevekkel alkotott említett minták természetes támaszt nyújtanak a tárgyi nominativus számára a litván nyelv keleti és déli nyelvjárásaiban. A lett nyelvjárásokban a nominativus-infinitivuszos szerkezetnek már nincs ilyen támasza, mivel a semlegesnemű melléknevek és participiumok régen eltűntek belőlük. A semlegesnemű melléknevek helyett itt határozószók kapcsolódnak az infinitivushoz (grūti ‘nehezen’, viegli ‘könnyen’ stb.), amelyek már egyértelműen személytelen szerkezeteket alkotnak, vö.: aka nav viegli rakt ‘a kutat nem könnyű (szó szerint: nem könnyen) kiásni’. Így a lett nominativus-infinitivuszos szerkezet jobban eltávolodott a személyes szerkezetektől. A nyugati finn nyelvekkel való intenzív kapcsolatok megszakadása után hamarabb váltotta fel a közvetlen tárgy szokásos esete, az accusativus.

Általánosságban az infinitivus és a passzív participiumok semlegesnemű alakjainak olyan szerkezetei, amelyekben az objektum (illetve páciens, tartalom) nominativusban áll, közös eredetűek lehetnek. Egymáshoz való viszonyukat, valamint a nyugati finn nyelvekben megfigyelhető, hasonló participiumhasználathoz fűződő kapcsolatukat külön vizsgálatnak kellene alávetni.

Következtetések

1. A litván nyelvjárásokban a nominativus-infinitivuszos szerkezetek két diakronikus rétege különíthető el—

100

—nek diakronikus rétege. A legrégebbi réteget azokban a mondatokban látjuk, amelyekben alanyi nominativus és infinitivus szerepel; az infinitivus megőrizte eredeti rendeltetésjelentését, amely az igei absztraktumok dativusára jellemző. A második, újabb réteget az infinitivus által vonzott tárgyi nominativust tartalmazó szerkezetek alkotják.

2. A tárgyi nominativust tartalmazó szerkezetek azután alakulhattak ki, hogy az infinitivus kivált az igei absztraktumok paradigmájából, önálló igealakká vált, és a régi típusú szerkezetek egy része személytelenként újraelemződött. A személytelen szerkezetekben a nominativus valószínűleg a nyugati finn nyelvjárások hatására rögzült tárgyként.

3. A nominativus-infinitivuszos szerkezet diakronikus rétegződése lehetővé teszi a szerkezet eredetéről szóló két alapvető, mindeddig egymással ellentétesnek tartott hipotézis összeegyeztetését. Az első (Jablonskis–Endzelīns–Kiparsky) e szerkezetek legrégebbi rétegére alkalmazható, és azok eredeti indoeurópai szerkezetét írja le. A második (Timberlake) a fejlődés későbbi szakaszára vonatkozik, és azt magyarázza, miként rögzült a nominativus számára szokatlan tárgyi funkció az újraelemzett, infinitivuszos személytelen szerkezetekben.

4. Az infinitivusszal álló tárgyi nominativus (akárcsak az indirekt evidenciális mód) azok közé a keleti balti grammatikai szerkezetek közé sorolható, amelyek indoeurópai alapúak, de mai belső szerkezetüket az elmúlt évezred második felében a nyugati finn nyelvekkel fenntartott intenzív kapcsolatok hatására nyerték el.

LITERATŪRA

Ambrazas V. 1977: Netiesioginės nuosakos paplitimas ir kilmės problema. – Lietuvių kalbotyros klausimai 17, 7–54.

Ambrazas V. 1979. Lietuvių kalbos dalyvių istorinė sintaksė, Vilnius.

Ambrazas V. 1987. Die indogermanische Grundlage des Dativus und Nominativus cum Infinitivo im Baltischen. – Indogermanische Forschungen 92, 203–219.

Ambrazas V. 1990. Sravnitelnyj sintaksis pričastij baltijskix jazykov / Vergleichende Syntax der baltischen Partizipien, Vilnius.

Ambrazas V. 1995. Lietuvių kalbos bendraties konstrukcijų raida. – Lietuvių kalbotyros klausimai 33, 74–109.

Borkovskij V. 1949: Sintaksis drevnerusskij gramot. Prostoe predloženije, Lvov.

Collinder B. 1957: Survey of the Uralic Languages, Uppsala.

Dunn J. A. 1982: The Nominative and Infinitive Construction in the Slavonic Languages. – Slavonic and East European Review 60(4), 500–527.

Endzelīns J. 1951: Latviešu valodas gramatika, Rīga.

Frankel E. 1925: Zur baltoslavischen Grammatik. – Zeitschrift für die vergleichende Sprachforschung auf dem Gebiete der indogermanischen Sprachen 53(1), 36–65.

Holvoet A. 1993: On the Nominative Object in Latvian, with particular reference to the debitive. – Linguistica Baltica 2, 151–156.

Jablonskis J. 1935: Jablonskio raštai 4, red. J. Balčikonis, Kaunas.

Jablonskis J. 1957: Rinktiniai raštai 1, sud. J. Palionis, Vilnius.

Jacobsson G. 1964: Zur Frage vom Nominativ als Kasus des direkten Objekts im Slavischen. – Lingua viget, commentationes slavicae in honorem V. Kiparsky, Helsinki.

Jeffers R., Pepicello W. J. 1980: The Expression of Purpose in Indo-European. –

101

Indogermanische Forschungen 84, 1–16.

K i p a r s k y V. 1960: Über das Nominativobjekt des Infinitivs. – Zeitschrift für slaviche Philologie 28, 333–342.

K i p a r s k y V. 1969: Das Nominativobjekt des Infinitivs im Slavischen, Baltischen und Ostsee-finnischen. – Baltistica 5(2), 141–148.

K u z'm i n a I. B., N e m č e n k o E. V. 1964: K voprosu o konstrukcijax s formoj imenitel’nogo padeža imen pri perexodnyx glagolax i pri predikativnyx narečijax v russkix govorax. – Voprosy dialektologii vostočno-slavjanskix jazykov, Moskva, 151–175.

L a r i n B. A. 1963: Ob odnoj slavjano-balto-finskoj izoglosse. – Lietuvių kalbotyros klausimai 6, 83–107.

P a l m a i t i s L. 1977: Dėl baltų kalbų nenominatyvinės praeities. – Baltistica 2 priedas, 114–123.

P o t e b n j a A. A. 1958: Iz zapisok po russkoj grammatike 1–2, Moskva.

R u d z ī t e M. 1964: Latviešu dialektoloģija, Rīga.

S a b e n i n a A. M. 1978: Konstrukcija s imenitel’nym padežom prjamogo ob’ekta. – Istoričeskaja grammatika russkogo jazyka. Sintaksis. Prostoe predloženie, red. V. I. Borkovskij, Moskva, 403–416.

S i r t a u t a s V. 1971: Konstrukcijų buvo matyti, girdėti struktūra. – Kalbotyra 22(1), 71–79.

S p r i n č a k J. A. 1960: Očerk russkogo istoričeskogo sintaksisa. Prostoe predloženie, Kiev.

S t a n i š e v a D. S. 1966: Konstrukcija tipa zemlja paxat’ v sisteme sintaksičeskix sredstv vostočnoslavjanskix jazykov. – Slavia 35, 1–16.

S t e p a n o v J. S. 1984: Oborot zemlja paxat’ i ego indoevropejskie paralleli. – Izvestija AN SSSR, ser. lit. i jaz. 62(2), 128–143.

T i m b e r l a k e A. 1974: The Nominative Object in Slavic, Baltic and West Finnic. Slavistische Beiträge 82, München.

V e e n k e r W. 1967: Die Frage des finnugrischen Substrats in der russischen Sprache, Bloomington.

Ž i l i n s k i e n ė V. 1990: Lietuvių kalbos dažninis žodynas, Vilnius.

Ž u r a v l e v V. K. 1984: Nominativus cum infinitivo s točki zrenija morfologičeskoj nejtralizacii. – Baltistica 20(2), 119–125.

ON THE ORIGIN OF THE NOMINATIVE OBJECT IN LITHUANIAN

Summary

Two diachronical layers in the structure of the nominative with the infinitive constructions are being discerned. The relics of the oldest layers are found in sentences with the nominative subject and the infinitive preserving the meaning of purpose characteristic of action nominals in the dative case form. The subject function of the nominative in the constructions with the verbs likti ‘remain’, būti ‘be’ (especially with the infinitive of the perception verb) is proved by agreement with the predicate in the compound and modus relativus forms.

The second, more recent layer is represented by impersonal constructions with the nominative object governed by the infinitive. Such constructions were formed in consequence of the reanalysis of the constructions of the first type as impersonal ones. The nominative turned into the grammatical object of the infinitive and spread in its new function under the influence of the West Finnic nominative object rule. The impact of West Finnic most likely was conditioned by the expansion of East Baltic dialects over the West Finnic substratum area in 6–7th centuries AD.

Taking into consideration the diachronical strata of the nominative with the infinitive the traditional hypothesis about its Indo-European origin (suggested by Potebnja, Jablonskis, En-

102

dzelīns, Kiparsky et. al.) and Timberlake’s hypothesis about the borrowing the nominative object rule from West Finnic may be regarded as complementary ones. The nominative object can be put in line with the relative mood (modus relativus) and some other syntactic phenomena based on the native structure of the East Baltic languages and affected by the external influence in the course of their development.

103