Lietuvių kalbos papildinio vardininko su bendratimi kilmė

LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK XXXVIII (1997) Vytautas AMBRAZAS LITVÁN NYELV TÁRGYÁNAK ALANYESET SU RAGOS INFINITÍVUSZ SZÁRMAZÁS 0.1. Iš a régészet és ir az összehasonlító nyelvészet kutatásaiból ismert, hogy a keleti balti törzsek körülbelül VI a. po Kr. e. elmozdultak a Daugava jobb partjától észak felé, į és a mai ir Északir Közép-Lettország területén kezdtek letelepedni. Az ott ősidők óta élő nyugati finn nyelvjárások idővel asszimilálódtak; a szubsztrátumnak döntő o jų szerepe volt a keleti balti alapnyelv felbomlásában és a lett nyelv kialakulásában. ir Szinte ugyanebben az időben kezdődött ir meg a szlávok nagy į északnyugir ati expanziója. A VIII–IX. századra a keleti szláv törzsek elterjedtek a mai Észak-Oroszország területén egészen Novgorodig és ir tovább, asszimilálva az ott élő nyugati finneket. E folyamatok következtében az északi keleti balti és keleti szláv nyelvjárási területen nagy, intenzív nyelvi érintkezési, interferencia-, valamint szubsztrátumés szuperstrátumzónáknak kellett kialakulniuk. Ezeket a nyelvjárásokat mindmáig a fonetika, a lexika és a grammatika közös sajátosságainak egész sora kapcsolja össze. Az erre az areára jellemző közös szintaktikai izoglosszák egyike az ún. tárgyeseti alanyeset az infinitívusszal, határozói igenévvel, helyenként pedig a ige egyéb alakjaival alkotott szerkezetekben. A tárgy alanyesete (illetve nominativusa') terminust olyan személytelen szerkezetekre alkalmazzák, amelyekben a tranzitív igék infinitívusza vagy más alakja olyan alanyesettel kapcsolódik össze, amely ugyanazt a funkciót tölti be, mint a megfelelő személyes mondatokban a tárgyeset: lit. reikia šienas pjaut (vö. turiu šieną pjaut); la. zifgs Vajadzės mazgat' „arklys reikės maudyt'; š.rus. nado trava kosit'‘reikia žolė pjaut'; suom. faytyy kisjoittaa kirje „reikia rašyti laiškas". Az ilyen típusú szerkezetek különböző finn nyelvekre jellemzőek (Collinder 1957: 217, 300, 323, 427; Timberlake 1974: 210—215). Az indoeurópai nyelvekben azonban a nominativus csak a már említett északnyugati areálban tölti be az infinitivus bővítményének szerepét: az északi orosz nyelvjárásokban és a sajátosságaikat tükröző XII–XVIII. századi írásokban, a lett nyelv különböző nyelvjárásaiban, a litván nyelvben pedig —a keleti és déli aukštaitis nyelvjárásokban ! A továbbiakban a litván nominativus, accusativus stb. elnevezésekkel a litván és lett nyelv eseteit jelöljük, míg a nemzetközi nominativus, accusativus stb. terminusokat más, többé-kevésbé eltérő esetrendszerrel rendelkező nyelvek említésekor használjuk. 93 a nyugati aukštaitis ir nyelvjárások egy részében (a A Litván nyelvatlasz kartotékadatainak megfelelően — į egy hozzávetőleges vonaltól délre Jonava — Čėkiškė — Šakiai -Sintautai). A szerkezet eredetét a keleti balti és szláv ir nyelvekben számos munkában különbözőképpen magyarázzák. E magyarázatokban két legfontosabb irány különíthető el. 0.2. Az első irányzat képviselői a nominativus–főnévi igenév szerkezetet az su indoeurópai alapnyelvből örököltnek iš tartják. Feltételezik, hogy benne a nominativus kezdetben az alany funkcióját iš töltötte be, a főnévi igenév pedig a rendeltetést kifejező igéből o képzett főnév megkövesedett dativusa. Az ilyen alanyi szerkezeteknek, rendeltetést kifejező dativusszal, más rokon nyelvek régi emlékeiben is találhatók su megfelelői. Ezt az irányzatot a baltisztikában legmarkánsabban Jablonskis képviseli (1935: 29—33; 1957: 458-459) ir Endzelynas (1951: § 392), a szlavisztikában — Potebnja (1958: 405407), Borkovskis (1949: 347-350), Stepanovas (1984) ir u. a. A szerkezet csak az mą indoeurópai nyelvterület északi peremén maradt fenn Kiparskis (1960, 1969) a szomszédos finn nyelvek konzerváló hatásával magyarázta, amely elősegítette, hogy a nominativus fennmaradjon az örökölt szerkezetben; ezt a nézetet Jacobsson támogatta (1964). A második irányzat legfontosabb képviselője Timberlake, (1974), aki e kérdésnek külön monográfiát szentelt. Arra a következtetésre jutott, hogy a keleti balti és északi orosz nyelvekben a ir főnévi igenévvel, illetve a gerundiumokkal alkotott su szerkezetek nominativusa minden esetben tárgyi funkciót tölt be, használata eltér a többi indoeurópai nyelvétől, és egybeesik a nyugati finn nyelvek megfelelőivel, ezért „valamely nyugati finn nyelv ir szintaktikai su kölcsönszavának” tekintendő iš (1974: 220). A finn nyelvek hatását a tárgyeseti nominativus használatára az orosz nyelvben más kutatók is megállapítir ották (vö. Veenker 1967: 158). Az említett nézeteket többnyire egymással ellentétesnek, konfrontálódónak tekintik (vö. Timberlake 1974: 153-154, 220-224; Dunn 1982: 505, 526). Mindkét esetben a főnévi igenévvel álló nominativust állandó szerkezetű konstrukcióként értelmezik, amelyben a főnévi igenév szemantikai objektumát kifejező nominativus vagy alanyi (az első esetben), vagy tárgyi (a második esetben) ir funkciót tölt be". A litván–lett nyelvjárások adatai azonban azt mutatják, hogy a nominativus funkciója nem értelmezhető azonos módon minden, infinitivusszal alkotott kapcsolatában. Az infinitivus használatának vizsgálati eredményei, amelyeket a szerző már korábban közzétett (1987, 1995), megerősítik azt a nézetet, hogy az infinitivus rendeltetésjelentéssel rendelkező igei absztraktumok dativusából ered, és lehetővé teszik az alanyi funkció elsődlegességének megállapítását egyes, infinitivusszal alkotott nominativusi szerkezetekben. Másfelől az infinitivusszal összefüggő nominativus ma az esetek többségében kétségtelenül tárgyként funkcionál. Így a nominativus funkciójának változását látjuk. Itt szeretnénk felhívni a figyelmet a részesülővel alkotott nominativusi szerkezet belső struktúrájának átrendeződéséből fakadó következményekre. 1 Vö. akár a következő kijelentéseket: „Az ilyen mondatokban (vagyis a nominativusszal és infinitivusszal alkotott mondatokban – V.A.) a nominativus mindig alany marad” (Jablonskis 1935: 32); másrészt: „A nominativusz összehasonlítható használata a litván nyelvjárásokban a nominativuszi tárgy egyik esete; kétségtelenül nem a grammatikai alanyt jelöli” (Timberlake 1974: 220). és lett. Collinder B. 1957: A finnugor nyelvek áttekintése, Uppsala. Dunn J. A. 1982: A nominativusz és az infinitivusz szerkezete a szláv nyelvekben. 94 A lett nyelv debitivusszal alkotott nominativusi szerkezeteit su vizsgálva Holvoet megállapította bennük „az elsődleges alanyesetről a kiegészítő alanyesetre való átmenetet, amilyen a finn nyelvekben“ (1993: 160). Hasonló folyamatot figyelhetünk meg a litván nyelv főnévi igenévi alanyesetes su szerkezeteiben. Ezekben különböző korú diakrón rétegeket lehet felismerni. 1.1. Az ősi réteget azok a szerkezetek képviselik, amelyekben az alanyeset megőrizte alanyi funkcióját, a főnévi igenév o pedig a — rendeltetés jelentését, amely a cselekvéselvont főnevek dativusára jellemző!. Ilyen szerkezeteket a főnévi igenévvel alkotott su alanyeseti típusokban tanúsítanak: (1) su állapotot kifejező igékkel /ikti, pa(si )likti, tekti, kliūti, pasitaikyti, rūpėti, tikti stb., ir pl. : Burgonya (nekünk) maradt/- adatott, hogy együnk; (2) su a būti igével (a jelen idejű alak többnyire zéró), pl. : a) O ta a pálca támaszkodásra b) lesz, Már az egész tó (volt) látható (percepciós igék infinitívuszával); c) Nekem egyedül kellett minden munkát elvégezni (szükségességi jelentésben); (3) állítmányi névszói rész szerepét betöltő melléknévi formákkal: egyeztetettekkel: a) Nekem a vodka undorító inni, b) semlegesnemű (nem egyeztetett): A krumplis zsákokat nehéz cipelni. 1.2. Az (1) és (2) típusú, eredeti szerkezetüket megőrzött konstrukciókban az alanyeset által betöltött alanyi funkciót világosan jelzi az egyeztetés az összetett (perifrasztikus) vagy közvetett módú alakot tartalmazó állítmánnyal, vö. : A neki maradt/gondozott mezőt felszántani; A kutyaugatás még hallható volt (vö. A kunyhó láthatónak bizonyul, lásd Sirtautas 1971: 74); Nekem egyedül volt az a disznó etetni. Megjegyzendő, hogy az (1) és (2) típusú konstrukciókat nemcsak a keleti és déli aukštaitis nyelvjárásokban használják, hanem azokban a žemaitis és nyugati aukštaitis nyelvjárásokban is, ahol a személytelen mondatokban a főnévi igenév csak a tárgyesetet vonzza. A (3b) típusú, semlegesnemű mellékneveket tartalmazó mondatokban az egyeztetés lehetetlen, mivel a litván nyelvben már nincsenek semlegesnemű főnevek. Az ilyen szerkezetek egy részében az alany elsődleges funkciójára a más szerkezetekkel fennálló szintaktikai kapcsolataik alapján lehet következtetni. Először is, a keleti felsőlitván nyelvjárásban a semlegesnemű alakokat helyenként párhuzamosan használják a hímés nőnemű egyeztetett alakokkal, pl. Mézet enni finom/finom (hímnemű); A lassú árpát learatni (Molėtai). Másodszor, a semlegesnemű alakok ugyanúgy kapcsolódnak az alanyesetű alanyhoz, mint a melléknevek egyeztetett alakjai azokban a megfelelő mondatokban, amelyekben nincs rendeltetést vagy célt kifejező főnévi igenév, vö. A méz finom/finom (hímnemű); A kígyó csúnya/csúnya (nőnemű); A vendég kedves/kedves (hímnemű). Az ilyen szerkezetek a határozatlan nemű melléknevekkel ugyanazokban a kelet-aukštaitis nyelvjárásokban használatosak, mint az alkalmazkodott főnévi igenévvel is, ! Az absztrakt igék dativusa általában a cél és rendeltetés kifejezésének egyik legfontosabb, az indoeurópai nyelvek ókorában használt eszközének tekinthető, lásd: Jeffers, Pepicello 1980. 95 ősi örökségként iš maradtak fenn, különböző rokon nyelvek régi emlékeiben is vannak megfelelőik, maguk a határozatlo an nemű melléknevek pedig megőrizték a tiszta tő formáit (lásd: szerző 1979: 200-202; 1990: 201-202 su lit. ). Hasonlókir éppen némelyikben A szükségességet kifejező (2c) típusú mondatokban a rendeltetés főnévi igeneve (illetve az igei absztraktum datívusza) valószínűleg egy ősi birtokos szerkezethez (man yra namai statyti) tapadt hozzá, + amelyet a litván nyelvben idővel a fureti igével alkotott kifejezések szorítottak ki; ez az ige su később szintén szükségességi jelentést kapott. 2.1. A régi su alanyeseti funkció maradványaival együtt a litván és lett ir nyelvben világosan láthatók a szintaktikai kapcsolatok átrendeződésének (újraelemzésének) következményei. Számos olyan szerkezetben, amely külső formáját tekintve megfelel az említett típusoknak, a főnévi igenév már szorosan kapcsolódik az ige ragozott alakjához, és elvesztette eredeti rendeltetésjelentését; az alanyeset közvetlenül a o főnévi igenévtől függ. Az ilyen mondatokat már személytelenként értelmezik, és a litván és lett nyelvjárások nagy része bennük az alanyeset helyett tárgyesetet használ — a közvetlen tárgy tipikus esetét. ką A litván nyelvben az alanyeset az (2a), (2b) és (3a) típusú szerkezetekben őrizte meg leginkább az alanyi funkciót. Az ő bővítményének tárgyesete egyáltalán nem használatos. A Žemaitija területére, valamint néhány nyugat-aukštaitis nyelvjárásra jellemző (2c) típusú szerkezetekben is meglehetősen szabályos az alany funkciója. Talán ezért hajlott Jablonskis (1935: 32; 1957: 560-564) arra, hogy az alany funkcióját általánosítsa az alanyeset főnévi igenévvel való használatának valamennyi esetére. Másrészt az 1. típusú szerkezetek többségét a litván és a lett nyelvben már újraelemezték, és az alanyesetet bennük a főnévi igenév bővítményeként értelmezik, amelynek elhagyása lényegében megváltoztatná a mondat jelentését, pl. : Man teko matyt tie Žalčiai Skp (vö. Man teko žalčiai), Tėvui beliko pirkt tas sodas Dr (vö. Tėvui beliko sodas) stb. A (3b) típusú szerkezetek újraelemzésének különösen kedvezett a határozatlan állapot általános jelentése, amely a semlegesnemű melléknevek alakjaira jellemző. A keleti és déli aukštaitis nyelvjárás mondataiban a semlegesnemű alakokkal az alanyeset nagyon gyakran a főnévi igenév által kormányzott bővítményként áll, és szükséges a mondat szerkezetéhez, vö. : Smagu raskyt pupos (Marcinkonys), de *Smagu, pupos. Az ilyen típusú szerkezetekben a semlegesnemű melléknevek mellett párhuzamosan meghonosodtak az állapot jelentésű határozószók (vagy azokhoz közeli alakok) is, vö. : Elég/korán/ideje babot szedni. Néhány névszói ragozású melléknév és állapotot kifejező határozószó maga is új személytelen igék paradigmáinak kiindulópontjává vált: gailėti (a gaila-ból), ganėti (a gana-ból), reikėti (a reikia vagy reikė-ből- ), zr. Fraenkel 1925: 37–38; aut. 1995: 87–88). A reikėti ige főnévi igenévvel alkotott kapcsolatai rendkívül produktívvá váltak!. A keleti és déli aukštaitis nyelvjárásokban velük együtt használt alanyesetnek olyan | A reikėti ige, amely leggyakrabban főnévi igenévvel áll, a köznyelvben az egyik legszélesebb körben használt igévé vált (az összes ige között a publicisztikában a negyedik helyen áll, lásd Žilinskienė 1990: 10). 96 ugyanazt a tárgyfunkciót tölti be, mint a nyugati aukštaitis és a žemaitis nyelvjárásokar ban a tárgyeset, vö. reikia malkos/malkas skaldyt. 2.2. Így a főnévi igenév cselekvésének szemantikai objektumát kifejező alanyeset csak reliktum jellegű szerkezetekben ne fordul elő, amelyekben még felismerhető az elsődleges alany funkciója, azonban széles körben használatos jo számos nę személytelen mondatban, ahol soha nem volt ir alany. A keleti, a déli és a nyugati ir aukštaitis nyelvjárások egy részében, miután elterjedt az a tendencia, hogy a személytelen mondat főnévi igenévi tárgyát alanyesettel fejezzék ki, az alanyeseti forma elterjedt a megfelelő, egyszerű múlt idejű határozói igenevekkel alkotott személytelen kifejezésekben is. A tranzitív múlt idejű melléknévi igenevek tárgyesetével leggyakrabban a következő esetekben kapcsolódnak össze: a kur, kaip kérdő (vonatkozó) határozószavakat és a Kas névmást tartalmazó (1) szerkezetekbesu n, pl. Hová tette most itt a lovat? (Utena); De honnan kerültek ide a kerekek? (Kupiškis); Csodálkozunk, hogyan kerültek ide a kerekek (Zarasai); Mit tegyek én most? (Mažeikiai); (2) kívánságot kifejező, k2(d) partikula melletti mondatokban, pl. Иlyen hát egy jó asszonyt találni (Utena); Hogy így megkötve a pulóver (Miežiškiai); (3) hasonló jelentésű, a gerai „jól” állapothatározót tartalmazó mondatokban, pl. Jó lenne egy erős munkást felfogadni (Kupiškis). Ezek a szerkezetek olyan nyelvjárásokban tanúsítottak, amelyekben rendszeresen használják a tárgyesetű főnevet főnévi igenévvel, azonban ritkábbak a megfelelő főnévi igenévi szerkezeteknél. Még ritkábban függ a tárgyesetű főnév a jelen idejű határozói igenevektől, amelyek személytelen mondatokban határozóként szerepelnek. A Litván nyelv atlaszának kartotékában csak a főnévi igenévvel álló tárgyesetű főnevek egyes areáiban jegyezték fel, pl. : lo Minden munkához tudomány kell (Utena); A vén fa vágásakor elfogyott a forgács (Rokiškis- ); Egy malacot jobb őszre meghagyni (Miežiškiai). 3.1. A tárgyalt adatok egybevágnak Timberlake (1974: 152) következtetésével: a litván és lett nyelvjárásokban létezik a tárgynominatívusz szabálya: az az aktáns, amelyet egyébként accusativusszal fejeznének ki, rendszerint nominativusszal fejeződik ki személytelen környezetben, amikor az alany nominativusza nem lehetséges.“ Ez a szabály a főnévi igenévvel alkotott szerkezetekben azután honosodhatott meg, hogy a (t)r-tövű főnévi igenév dativusza elszakadt az igei absztraktumok paradigmájától, megmerevedett, és a ragozatlan igei alak szerepét vette fel, amely a közvetlen tárgy esetét kezdte vonzani. Csak ekkor alakultak ki a feltételek a szintaktikai kapcsolatok átrendezésére a régi típusú, nominativusszal és főnévi igenévvel alkotott szerkezetek nagy részében. Mindazonáltal a belső feltételek még nem adnak választ arra a kérdésre, hogy az újraelemzett személytelen szerkezetekben miért nem váltotta fel a nominativuszt az accusativusz, hanem maga kapta meg a tárgy funkcióját, majd miért terjedt el a keleti balti nyelvjárások nagy részében. A tárgy nominativuszának más indoeurópai nyelvekben nincsenek egyértelmű megfelelői, 97 kivéve a keleti szláv nyelvek északi dialektusait’. Eközben a nyugati finn nyelvekben régóta széles körben és intenzíven használják. Ilyen körülmények ir között Timberlake által feltételezett nyugati finn nyelvi hatás magyarázza a legjobban a tárgyeseti alanyeset meghonosodását a keleti balti dialektusokban. A nyugati finn szubsztrátum hatása az alanyesetre főnévi igenévvel su valószínűleg nem csupán konzerváló jellegű volt, vagyis nemcsak az alanyeseti forma megőrzését segítette, ahogyan azt vélte Kiparsky, (1960, 1969) ir akihez korábban e sorok szerzője is csatlakozott, (1987: 215). Ji hanem a régi típusú, főnévi igenévvel alkotott su alanyeseti szerkezetek alapján új belső szerkezetű konstrukciók kialakításában is segített. Mivel a nyugati finn nyelvekben a tárgy nominativusa kizárólag személytelen környezetben használatos, csak akkor hathatott a keleti balti nyelvekre, amikor a főnévi igenév már külön, személytelen igealakká vált; az alanyeseti szerkezeteket újraelemezték ir su ja ar iš részben személytelenként elemezték újra. A balti nyelvekben a főnévi igenév az igék iš absztraktumainak paradigmájából vált ki, feltehetően már a balti po közös alapnyelv felbomlásakor. Viszonylag késői eredetére utalnak a mę litván, lett és porosz nyelv ir főnévi igenévi alakjainak különbségei (szerző). 1995: 75), Ugyanakkor a litván és lett nyelvben mindmáig jól fennmaradtak szemantikai-funkcionális kapcsolatai a célhatározói dativusszal, amelyek világosan ir érzékelhetők a régi típusú, su alanyesetes főnévi igenévi szerkezetekben is. ir su Ezért nem valószínű, hogy a személytelen szerkezetek su tárgyesete a főnévi igenévvel együtt az őskori balti–finn — nyelvi érintkezések idején alakult volna ki, amelyekről a hidronímia és a régi lexikai kölcsönszavak tanúskodnak. ir Annál kevésbé tekinthető a tárgy alanyesete su a főnévi igenévvel együtt még régebbi korok maradványiš ának, amelyet az ergatív ar „aktív” mondatszerkezetből (vö. Larin 1963; Palmaitis 1977: 116-119). A fent említett körülmények miatt a legvalószínűbb, hogy a tárgyesetű alany a keleti balti dialektusokban a balti—finn intenzív kapcsolatok második, ekkor kezdődött időszakában honosodott meg VI a. po Kr. Ekkor a keleti balti dialektusok még meglehetősen egységes, az újításokra fogékony ir areált alkottak. Ezért a tárgyesetű alany, amely iš kezdetben a finn szubsztrátum hatása alatt álló északi balti dialektusokban honosodott meg, tovább terjedhetett dél felé a mai Lettország területén át, és elérhette Litvánia keleti és déli dialektusait. Itt a régi típusú, főnévi igenévvel alkotott alanyesetes szerkezetek újraelemzésének alapján szilárdult meg. Ez a folyamat azonban szinte nem érintette a žemaitis és a nyugati aukštaitis nyelvjárások nagy részét, ahol a főnévi igenévvel alkotott szerkezetekben az alanyeset mindmáig jól megőrizte eredeti alanyi funkcióját, a személytelen kijelentésekben pedig a tranzitív igék főnévi igenévi alakja meglehetősen rendszeresen tárgyesetet vonz. 3.2. A szláv expanzió a Pszkov és Novgorod közötti, nyugati finn népek által lakott területekre hasonló feltételeket teremtett a tárgyeseti nominativus elterjedéséhez az északi keleti szláv nyelvjárásokban is. A tárgyeseti nominativus infinitivusszal alkotott szerkezetének nyomai a déli orosz nyelvjárásokban és az ezek alapján írt szövegekben is megfigyelhetők, helyenként pedig a belarusz és az ukrán nyelvterületen is, de ott a szerkezet sajátos jellemzőkkel rendelkezik, és mindmáig vitatott, hogy nem az észak-orosz nyelvjárások hatására alakult-e ki, lásd: Kuz'mina, Nemčenko 1964; Staniševa 1966; Dunn 1982 litván nyelvűvel. 98 vy nyelvjárásokban. Tų az óorosz nyelv dialektális jegyeket mutató XIIIXVIII. századi a. írásos emlékeiben a tárgyeseti su nominativus infinitivusszal je személytelir en környezetben 1974: 198) használatos; létrejöttét (Timberlake szerint, illetve fennmaradását (Kiparsky 1960; 1969) a nyugati finn szubsztrátum hatásának tulajdonítják. Noha az ó. az orosz nyelvi konstrukciót számos szerző széles körben vizsgálta! ', azonban a korábbi su munkákban csak melléknevek egyeztetett alakjaival találunk olyan példákat, amelyekben az infinitivusszal kifejezett nominativus su kétségtelenül alanyi funkciót töltene be (pl. voda Iordana sladka pits “víz Jordáné édes inni’, lásd: Sprinčak 1960: 179) ir su percepciós igék infinitivusa +ige Dyti “būti', pl. : bė v to vremja videéti ... pečals gorskaja Mosk. Letop. 290 “abban az időben látható volt... a keserű bánat’ (Sabenina 1978: 404, lásd még aut. 1995: 90-91); megfelelnek a litván nyelvjárások régi (2b) és (3a) típusainak példáihoz (vö. 1.1— 2). A mai orosz nyelv északi nyelvjárásaiban a tárgy nominativusával alkotott szerkezetek a grammatikai esetek szinkretizmusa, az élő és élettelen nem ellentétének morfologizálódása, valamint az orosz nyelv fejlődésének egyéb sajátos folyamatai miatt jelentősen megváltoztak — ir (lásd Timberlake 1974: 104—116; Žuravlev 1984). A kutatók tehát az infinitivusszal álló nominativus alanyi funkcióját főként összehasonlító elemzésre támaszkodva rekonstruálják. Ebben különösen jelentősek a litván nyelvjárásokban fennmaradt, régi típusú, infinitivusszal álló nominativusi szerkezetek: érvként szolgálhatnak amellett, hogy a szláv nyelvekben a tárgy nominativusának is ilyen szintaktikai alapja volt. 3.3. Így a hagyományosan su infinitivusszal álló iš nominativusnak nevezett konstrukciók valójában eltérő belső szerkezetűek: (1) indoeurópai eredetű, infinitivusszal álló alanyi nominativus, amely egy igei főnév dativusából fejlődött ki, és többé-kevésbé megőrizte régi rendeltetésjelentését, valamint (2) olyan infinitivusi szerkezet, amelyet egy, feltehetően a nyugati finn nyelvjárások hatására, az első típusú konstrukció újraelemzését követően e funkciót elnyerő, irányított tárgyi nominativus alkot. Az első típusú konstrukciók a litván és a lett nyelv közös szintaktikai archaizmusainak tekinthetők. Az infinitivus által vonzott tárgyi nominativusszal álló személytelen konstrukciók későbbi eredetűek, de napjainkban ezeket is kiszorítják a megfelelő jelentésű, accusativusszal álló szerkezetek. Reliktumjellegük különösen szembetűnő a lett nyelvjárásokban. A litván nyelvtől eltérően, amelyben a tárgy alanyesete meglehetősen következetesen továbbra is használatos a keleti és déli nyelvjárások meghatározott területén, a lett nyelvjárásokban ennek gócpontjai szigetszerűen szétszóródva találhatók különböző nyelvjárásokban, és olyan nyelvjárások választják el őket egymástól, amelyekben a főnévi igenév csak tárgyesetet vonz (lásd a szerző 1995: 96–98). A tárgy alanyesete jobban csak a debitívusszal alkotott szerkezetekben maradt fenn (vö. Rudzite 1964: 138, 240, 372). Ez azt mutatja, hogy a nyugati finn nyelvek alanyesetre és főnévi igenévre gyakorolt hatása már régen véget ért, és ezt követően ez a szerkezet a keleti balti nyelvjárásokban sajátos és eltérő fejlődési u- ! A szakirodalmi áttekintést lásd. Larin 1963; Kiparsky 1960, 1969; Timberlake 1974; Dunn 1982. 99 tán ment keresztül. Különösen érdekes ta körülmény, hogy a tárgy alanyesete azokban a lett nyelvjárásokban sorvadt el a leginkább, amelyekben egykor jo feltehetően elterjedési gócpontjának kellett lennie, viszont a periférikus — areában, a ir litván nyelvterület keleti-déli részén, jobban fennmaradt. Ez a szerkezetnek a litván és lett nyelvjárások szintaktikai rendszerében elfoglalt eltérő helyével ir magyarázható. 3.4. A litván nyelv keleti déli ir aukštaitisi nyelvjárásaiban a szemantikai objektum alanyesetes kifejezése nem korlátozódsu ik csupán a főnévi igenévvel alkotott mondatokra. Bennük mindmáig fennmaradtak a nőnemű, ko szenvedő melléknévi igenevek alanyesetes ősi szerkezetei, amelyek a su cselekvés páciensét (szemantikai objektumát) jelölik, pl.: miškas kertama [kirsta; šienas vežama |suvežta; karvės ganoma/ganyta stb. ir (bővebben róluk lásd a szerző 1979: 213-218; 1990: 197-214 su lit. ). Mivel ezek a szerkezetek a szenvedő igeragozási į paradigmába illeszkednek, bennük az alanyesetet alanynak tekintik, szemantikai funkciója azonban jo megegyezik a főnévi igenévvel alkotott szerkezetekben betöltött funkcióval, vö. : Čia miškas kirsta és Reikia miškas kirsti; A szénát már behordták, holnap nekünk kell szénát hordani. Az ilyen, semleges nemű, szenvedő igenevekkel és főnévi igenévvel alkotott nominativusi szerkezetek használati területe a keleti aukštaitis nyelvjárásban csaknem teljesen egybeesik. Ezenkívül a semleges nemű szenvedő igenevekkel alkotott nominativusi szerkezeteket – a főnévi igenévvel alkotottakhoz hasonlóan – szintén hajlamosak személytelen szerkezetekként újraértelmezni, és a nominativus helyére időnként behatol az igenév által már kormányzott tárgyeset: medus/medų kopama; laiškas laišką rašoma. Ugyanezekben a litván nyelvjárásokban az alany nominativusa széles körben használatos a semleges nemű melléknevekkel állítmányként: svecias miela; varškė gardu és hasonlók. A főnévi igenév hozzácsatlakozásával a régi (3b) típusú, | főnévi igenévvel alkotott nominativus jön létre: svecias miela priimti; varškė gardu valgyti (vö. 1.2.). Az említett, semleges nemű szenvedő melléknévi igeneveket és mellékneveket tartalmazó modellek természetes támaszt képeznek a tárgy alanyesetének a litván nyelv keleti és déli nyelvjárásaiban. A lett nyelv nyelvjárásaiban az alanyesetnek a főnévi igenévvel együtt már nincs ilyen támasza, mivel a semleges nemű melléknevek és melléknévi igenevek ott régen kihaltak. A semleges nemű melléknevek helyett itt a főnévi igenévhez határozószók kapcsolódnak (grūti ‘nehezen’, viegli ‘könnyen’ stb.), amelyek már egyértelműen személytelen szerkezeteket alkotnak, vö.: aka nav viegli rakt “a kutat nem könnyű (szó szerint: nem könnyen) ásni”. Így a lett nyelv főnévi igenévvel álló alanyesete távolabb került a személyes szerkezetektől. A nyugati finnugorokkal fenntartott intenzív kapcsolatok megszakadása után ezt hamarabb felváltotta a közvetlen tárgy szokásos esete — a tárgyeset. Általában véve a főnévi igenév és a szenvedő melléknévi igenevek semleges nemű alakjainak szerkezetei az objektum (illetve páciens, kontentívum) alanyesetével közös alappal rendelkezhetnek. Egymás közötti viszonyaikat, valamint kapcsolatukat a melléknévi igenevek hasonló használatával a nyugati finnugor nyelvekben még külön meg kellene vizsgálni. Következtetések 1. A litván nyelvjárásokban a nominativusszal és főnévi igenévvel alkotott szerkezetek két diakrón rétege különíthető el. A legősibb réteget azok a mondatok képviselik, amelyekben az alany nominativusban áll, a főnévi igenév pedig megőrizte az igék absztraktumainak dativusára jellemző eredeti rendeltetésjelentését. A második, újabb réteget a főnévi igenév által kormányzott tárgyi nominativusszal alkotott szerkezetek képezik. 100 jų su ir su 2. A tárgyi su nominativusszal alkotott szerkezetek azután po alakulhattak ki, hogy a főnévi igenév kivált az igék absztraktumiš ainak paradigmájából, önálló igealakká vált, miközben a régebbi típusú szerkezetek egy részét ir személytelenként elemezték újra. A személytelen szerkezetekben a nominativus minden bizonnyal a nyugati finn nyelvjárások hatására szilárdult meg tárgyként. 3. A nominativus és főnévi igenév diakrón rétegződése lehetővé teszi a szerkezet eredetére vonatkozó két fő hipotézis összeegyeztetését, amelyeket mindeddig ellentétesnek tekintettek. Az első (Jablonskis–Endzelīns–Kiparsky-féle) hipotézis e szerkezetek legősibb rétegére alkalmazható, és azok eredeti indoeurópai struktúráját írja le. A második (Timberlake-féle) hipotézis fejlődésük későbbi szakaszára alkalmazható, és megmagyarázza a nominativusra nem jellemző tárgyi funkció megszilárdulását a főnévi igeneves, személytelen szerkezetek újraelemzett változataiban. 4. A tárgyesetet főnévi igenévvel (akárcsak a közvetett módot) azon kelet-balti grammatikai struktúrák egyikének tekinthetjük, amelyek indoeurópai alappal rendelkeznek, de jelenlegi belső szerkezetüket a múlt évezred második felében a nyugati finn nyelvekkel folytatott intenzív kapcsolatok hatására nyerték el. IRODALOM Ambrazas V. 1977: A közvetett mód elterjedése és eredetének problémája. —Lietuvių kalbotyros klausimai 17, 7-54. Ambrazas V. 1979. A litván nyelv igeneveinek történeti szintaxisa, Vilnius. Ambrazas V. 1987. A dativus és nominativus cum infinitivo indoeurópai alapja a balti nyelvekben. —Indogermanische Forschungen 92, 203–219. Ambrazas V. 1990. Sravnitelnyj sintaksis pricastij baltijskix jazykov| Vergleichende Syntax der baltischen Partizipien, Vilnius. Ambrazas V. 1995. A litván főnévi igenévi szerkezetek fejlődése. —Litván nyelvészeti kérdések 33, 74—109. Borkovskij V. 1949: Az óorosz oklevelek szintaxisa. Egyszerű mondat, Lviv. — Slavonic and East European Review 60(4), 500-527. Holvoet A. 1993: A nominativuszi tárgy a lett nyelvben, különös tekintettel a debitivuszra. Jeffers R, Pepicello W.J. 1980: A cél kifejezése az indoeurópai nyelvekben. Endzelins J. 1951: A lett nyelv grammatikája, Riga. Frankel E. 1925: A balti-szláv grammatika kérdéséhez. —Zeitschrift fiir die vergleichende Sprachforschung auf dem Gebiete der indogermanischen Sprachen 53(1), 36–65. ]}ацарт} Oqartussat тру软件合法吗} unerquicklich._久久爱 —Linguistica Baltica 2, 151-156. Jablonskis J. 1935: Jablonskis írásai 4, szerk. J. Balčikonis, Kaunas. Jablonskis J. 1957: Válogatott írások 1, szerk. J. Palionis, Vilnius. Jacobsson G. 1964: A nominativus mint a közvetlen tárgy esete a szláv nyelvekben. —Lingua viget, commentationes slavicae in honorem V. Kiparsky, Helsinki. Holvoet A. 1993: A nominativuszi tárgy a lett nyelvben, különös tekintettel a debitivuszra. — 101