LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVIII (1997)

Arvydas VIDŽIŪNAS

P. SKARDŽIUS HANGSÚLYOZÁSI VÁLTOZATAI

P. Skardžiusról, a hangsúlyozási normák kodifikálójáról rendszerint úgy szokás véleményt alkotni, és érdemeiről úgy beszélni, hogy fellapozzuk e terület talán legfontosabb munkáját, a háború előtti köznyelvi litván hangsúlyozási normák legvilágosabb és legrendszeresebb leírását – a „Köznyelvi litván hangsúlyozása” című tankönyvet (Skardžius 1936). A tankönyvben közölt normák minden ingadozástól mentesek voltak. A szerző célja az volt, hogy megmutassa a széles közönségnek, miként kell hangsúlyozni bizonyos alakokat, egyes szavakat és szókapcsolatokat a kívánatos köznyelvben; nem vállalkozott problémás kérdések magyarázatára, ezért a köznyelvi hangsúlyozás rendszere is annak ideális formájában, kivételek és változatok nélkül szerepel itt. Nem minden nyelvész értett egyet ezzel a szigorú állásponttal. P. Jonikas szerint a hangsúlyozási egyenetlenségeket úgy kell kiküszöbölni, hogy az újabb alakokat a nagyobb szócsoportok hangsúlyozásához igazítjuk. „Ilyen és hasonló ingadozások esetén a javasolt és az elfogadható (tolerálható) alakot is meg kellene adni. A használat aztán választhatna, mert így egyrészt közelebb kerülnénk a kívánatos normához, másrészt a nyelvi tények szigorú csoportosítása továbbra sem lehetséges” (Jonikas 1936: 440). Maga Skardžius is hasonlóan gondolkodhatott a hangsúlyozás kodifikációjáról. E területen végzett kiterjedt tevékenysége egészében azt mutatja, hogy nem volt a szigorú, változatokat kizáró hangsúlyozási normák nagy híve, ráadásul az általa javasolt normák jelentősen változtak. Az említett hangsúlyozási tankönyv ajánlásai csupán az akkori, a harmincas évek közepére jellemző Skardžius nézeteit tükrözik, sőt valószínűleg nem is annyira az övéit, mint inkább a hangsúlyozási normák kodifikálóinak közös álláspontját. Hogy a közös megegyezések valóban meghatározták Skardžius által javasolt normák jellegét és változásait, az világosan látható a nyelvész munkáiban fellelhető hangsúlyozási változatokból. Skardžius saját maga által megállapított vagy támogatott hangsúlyozási normái soha nem voltak különösebben szigorúak, bizonyos fokú liberalizmus jellemezte őket. Erre viszonylag sok hangsúlyozási változatából következtethetünk, különösen az 1920-as évek végéről – a hangsúlyozási normák kodifikálásában végzett munkájának első éveiből –, valamint a háború után külföldön kiadott műveiből. Még akkor is, amikor nehéz volt kétféle hangsúlyozást megadni (például az iskolai szöveggyűjtemények hangsúlyozásakor), Skardžius igyekezett ezt valamilyen módon megtenni.

Első, a hangsúlyozási normákat rögzítő munkáiban Skardžius meglehetősen sok hangsúlyozási változatot enged meg. Különösen érdekesek első hangsúlyjelekkel ellátott szöveggyűjteményének (Kamantauskas, Skardžius 1929) adatai, amelyek megmutatják, hogyan értelmezte Skardžius a hangsúlyozási normákat pályája első éveiben. Ezek a további normarögzítő munka kiindulópontját jelentik, ezért az alábbiakban felsoroljuk a szöveggyűjtemény valamennyi olyan szavát vagy alakját, amelyet változó módon hangsúlyoznak. „Néhány szót,

11

amelyeket másképpen hangsúlyoznak, de szintén használnak”, Skardžius lábjegyzetekben jelöl¹, így világosan elkülöníti az elsődleges és másodlagos hangsúlyozási változatokat. A lábjegyzetek általában egy másodlagos változatot adnak meg, de előfordul kettő is: papártis // papartìs, -čio, papartỹs, pãparčio (8. o.); čionai // čionai, čionái (187. o.). Néha azt is megjelölik, mely nyelvjárásokra jellemző az engedélyezett változat: gyvulius // „a nyugati aukštaitis nyelvjárásban, valamint gyvulius” (260. o.); žmogus // „a nyugati aukštaitis nyelvjárásban helyenként azt is mondják: žmogáus, -aus” (23. o.); žydi // „a nyugati aukštaitis nyelvjárásban, valamint žydžių, žýdž” (182. o.); mėnesienoje (S. Daukantas szövegében) // „A žemaičiai nyelvjárásban rendszerint így mondják: mėnesiena” (100. o.); kalnai (A. Baranauskas szövegében) // „a keleti nyelvjárásban: kálnai”; tartum (A. Baranauskas szövegében) // „a keleti nyelvjárásban és így: tartum” (162. o.). A nyelvjárási hovatartozás jelölése, amely az így jellemzett hangsúlyozási változatokat mintegy eleve a köznyelv határain kívülre helyezi, valószínűleg azzal a szándékkal függ össze, hogy bemutassák annak a nyelvjárásnak az autentikus hangsúlyozását, amelyből a hangsúlyozott szövegek szerzői származnak, vagy amelynek nyelvjárásában írtak. Mindazonáltal a változatok ilyen értékelési és bemutatási módja meglehetősen ritka; itt az összes ilyen esetet felsoroltuk. Egy-egy alak kodifikált és változó hangsúlyozása, amely nem helyezi át az alakot másik hangsúlyozási típusba: dat. jáĩ // jái (21. o.); loc. kalnė // kálnė (12. o.); negardù // negardũ (35. o.).

A szófajok szerint a tárgyalt szöveggyűjteményben még a következő hangsúlyozási változatok szerepelnek: főnevek: gen. aslos // ãslos (31. o.); gen. aušros // aušrõs (196. o.); irklo // írklas (279. o.); laiškas // laiškas (194. o.); laumė // laũmė (33. o.); gen. laumės, laumių // laũmės, laũmių (32. o.); plentas // plent̃as (344. o.); porų // „Van porà, -õs, pórą és póra” (55. o.); iš pradžios // iš pradžios (39. o.); ùvas // ū́vas (282. o.); vilties // viltìes; virvių, su virvėms // virvių, su vìrvėms (38. o.); aušrinė // aušrinė (20. o.); dárgana // darganà, -õs, dárganą (337. o.); degėsių // degėsių (213. o.); krautuvė // krautuvę (35. o.); mokõlas // mokõlas (341. o.); palūkanų // palūkanos (97. o.); trìs savaitės // savaitės (40. o.); tėkeliui // tekė́liui (311. o.); viršininku // viršininku (131. o.); su gintárais // gintarais (109. o.); gen. nedė́lios (népköltészeti szövegben) // nedelios (18. o.); melléknevek: lygiais // lygiais (12. o.); pėsti // pėsti (38. o.); pernykščių // pernykščių (251. o.); instr. ártima // ártimas (146. o.); számnév šimtai // šimtai (6. o.); névmások: nom. kókia // kokią, -iós, kókią (26. o.); nom. tókia // tokią, -iós, tókį (23. o.); igék: dėkavóti // dėkavoti (337. o.); il̃sis // il̃sis (225. o.); išnaikinsiu // „Naikinti ir naikinti” (57. o.); išražytų // išražytų (33. o.); prisiartino // prisiartino (117. o.); pūliavo // pūliãvo (144. o.); határozószók: gardžiai // gaĩrdžiai (35. o.); saldžiai // saldžiai (230. o.); ilgai // ilgai (28. o.); brangiai // brangiai (69. o.); teñ // ten (tē) (10. o.); partikula bent // bént (232. o.).

Amint látható, Skardžius nem kerülte a változatokat, és sok esetben úgy döntött, hogy nem sietteti a természetes köznyelvi beszéd fejlődését. Érthető módon, egyrészt

¹ A lábjegyzetekben rendszerint az „és” kötőszót írják ki, és a második alakot adják meg. Ebben a cikkben ezt két függőleges vonal után írjuk.

12

egyik oldalról a köznyelv alapjául szolgáló nyelvjárás hatott, amely egyébként szintén ingadozó tanácsokkal és beszédmódokkal jellemezhető hangsúlyozással rendelkezett (vö. Kamantauskas, Skardžius 1929: VIII), továbbá e szint korábbi normázási hagyománya, amelyből végül semmilyen változat nélküli norma nem kristályosodott ki, valamint J. Jablonskis tekintélye; a másik oldalról pedig a többi nyelvjárás gyakran szélesebb körű használata. Érdekes, hogy másodlagos, megengedett változatoknak tekintik azokat a hangsúlyozású szavakat és alakokat is, amelyektől mintha elhatárolódtak volna abban a chrestomathia „Előszavában” (IX. o.), amely programadó módon meghatározza Skardžius hangsúlynormázási elveit: kálne, jái, ī̄klas, ū̄vas, žmogus, -aus, gí̄taras, ší̄mtas, -ái, kóks, -ià. Így Skardžius a gyakorlatban hangsúlyozva jóval liberálisabb volt.

Később, cikkeiben, recenzióiban és más alkalmakkor is a nyelvész nem tud meglenni a változó hangsúlyozás nélkül. A „Kalboje” című folyóiratban (1 1930: 48) a vyžà, birtokos esetben vyžos // vyžõs hangsúlyozásra tanít; ugyanott (1 1930: 55) azt tanácsolja, hogy így ejtsék: vargdėnė, vargdėnis vagy vargdienė, vargdienis. A hangsúlynormák kettősségét a Herman-nas, Skardžius 1931 is bemutatja. Itt még bizonytalanság van az -aitė képző intonációját illetően, és a hangsúlyozás következetlen: savaitės, tarnaitė (26. o.), de giraitė (121. o.), kepuraitė (64. o.), noha nemrég (Kalba 1 1930: 55) maga figyelmeztetett arra, hogy nem érdemes így összekeverni őket: nem našlaitė, lietuvaitė ir mergaitė, saulaitė, hanem egységesen – našlaitė arba našlaitė – kell hangsúlyozni. Ebben a beszélgetési füzetben az -iena képzős származékok hangsúlyozása sincs teljesen egységesítve: rendszerint így hangsúlyozzák: kiauliena, kurkiena, kiškiena ir t.t., de mellettük ántiena, jáutiena, aviēna // avienà is szerepel (55. o.). Talán figyelmetlenségből szerepel az amatų (102. o.) és az āmatų (140. o.). Hangsúlyváltozatai² még a következő szavaknak vannak: čerpėmis // čerpėmis (117. o.); krautuvėje // kraútuvėje (60. o.); krautūvių // kraútuvịų (138. o.); praústuvėje (120. o.), birtokos esetben praustuvės // praustuvės (119. o.), spaustuvėje // spáustuvėje (107. o.); traūkinį // tráukinį (15. o.); alanyesetben kalnúota // kálnuota, bár csak kalnų (128. o.); raūdónuoja // raudonúoja (122. o.); határozói igenévként ilgai // ilgai (8. o.); saldžiai // saldžiai (10. o.). Néhány további, változatként megengedett hangsúlyozású szó (Skardžius 1933): az ápvaizda mellett az apváizda hangsúlyozást is javasolja, amely Vilkaviškisben, Sintautuose, Seredžiusban, Jurbarke, Šiauliaiban, Kamajuose és másutt használatos; az apušė, epušė mellett az élő nyelvben széles körben használatos āpušė, ēpušė is írható; a galvanà mellett a gálvana, a garbanà mellett pedig a gárbana; a Dievėp, galóp mellett azt tanácsolja, hogy „írjuk így is: Dievóp, ne Dievóp, vagy mindkét alakot egymás mellett – Dievóp és Dievóp” (162. o.). Arra lehet következtetni, hogy a nyelvész a normatív szótárban meglehetősen sok hangsúlyváltozatot tűrt meg, feltéve, hogy azokat széles körben használták a nyelvjárásokban.

Érdekes a darganos hangsúlyozásának későbbi tárgyalása. Mint már láttuk, az 1929-es chrestomathiában Skardžius a következő alakokat adta meg: dárgana // darganà, -õs, dárganą. Kicsivel később (Kalba 1 1930: 48) mindkét változatot megengedi, de ugyanott (Kalba 1 1930: 52) már pontosít: „R. Jonuval magával beszéltem a lavono, darganos, noriai és más szavakról, és mindketten, miután mindent alaposan tisztáztunk, egyetértettünk abban, hogy csak így helyes mondani: lavónas,

² Ebben a füzetben a másodlagos változatok zárójelben, az elsődlegesek után szerepelnek.

13

dárgana, norai már nem használatosak...“. Később megváltozik a nyelvész véleménye: „Dárgana hangsúlyozást Kuršaitis és a žemaitiaiak használják; Nagy-Litvánia nyugati aukštaitiai lakói így mondják: darganà, -õs, dárganą Naum., Sint., Ser. és másutt; véleményem szerint korábban is így kellett volna hangsúlyozni” (Skardžius 1933: 62). Tehát elfordul Kuršaitistól, lemond a Jablonskival kötött megállapodásokról, és a délnyugati aukštaitiaiak változatát kezdi az első helyre tenni. Ennek a nyelvjárásnak a hangsúlyozása és a köznyelvi beszélt nyelv hangsúlynormái közötti kapcsolat problémája talán a második évtized végi és a harmadik évtized eleji hangsúlynormázók számára volt a legnehezebben megoldható. Az alapnyelvjárás használatától való eltávolodás a köznyelvi hangsúlynormák fejlődésének és a hangsúlynormázásnak a legfontosabb tendenciájaként tekinthető. Kezdetben azonban igyekeztek korlátozni ezeket a törekvéseket. Skardžius számára hangsúlynormázó tevékenységének első éveiben valószínűleg a délnyugati aukštaitiai adatok jelentették a legmegbízhatóbb érvet (vö. Vidžiūnas 1990: 91–93).

A nehéz hangsúlynormázási feladatok megoldásának egyik módját a hangsúlyváltozatok is jelentették. Segítettek összeegyeztetni a köznyelv alapjául szolgáló nyelvjárást a többi nyelvjárással, és lehetővé tették, hogy valamelyest figyelembe vegyék az alkalmazni kezdett elterjedtségi kritériumot; meggátolták, hogy túlságosan nagyra nőjön a kodifikációs szabályok és maga a köznyelvi beszélt nyelv használata közötti szakadék, amely akkor még nem szilárdult meg, és a nyelvjárásokra jellemző hangsúlyjegyeket hordozott. A harmincas évek közepén a litván nyelvművelés tudománya még nem fogalmazta meg elméletileg a változatok szükségességének legfontosabb axiómáját: a köznyelvi normák úgynevezett rugalmas stabilitásának fenntartását, valamint azt, hogy a változatok révén új jellegű és új minőségű ajánlásokhoz lehessen eljutni. Skardžius számára a hangsúlyváltozatokra azért volt szükség, hogy legalizálja a köznyelvben az egyes szavak és szócsoportok autentikus, a nyelvjárásokban széles körben elterjedt, a már megszilárdult nyugati köznyelvi hangsúlyozási rendszerrel nem ütköző hangsúlyozását, más szóval, hogy a megszilárduló köznyelvi beszélt nyelv szigorú, normáit szabályozó előírásaiban mérsékelten összeegyeztesse a nyelvjárási hangsúlyozás változatosságát.

Mindazonáltal az 1934-ben megjelent, Skardžius által hangsúlyjelekkel ellátott Z. Kuzmickio-féle chrestomathiában (Kuzmickis, Skardžius 1934) már egyetlen hangsúlyváltozatra sincs szükség. A nyelvész nézeteinek ilyen átalakulását azonban nem lehet indokolatlan következetlenségnek tekinteni. A harmadik évtized közepe táján a hangsúlyozás normázása a tárgy szakértőinek összehangolt erőfeszítéseivel kezdődik; világosan felismerik az egymásnak nem ellentmondó ajánlások és a stabil normák szükségességét. Skardžius becsülettel tartotta magát a kollégáival megvitatott és elfogadott határozatokhoz. Magának Skardžiusnak a szavaiból kitűnik, hogy 1934-ben A. Salys és J. Balčikonis társaságában közösen tárgyalták a köznyelvi hangsúlyozás kérdéseit, megvitatták normázásának alapjait, és a stabilitás érdekében kötelezettséget vállaltak arra, hogy betartják a megállapodásokat, „hogy a közönség, különösen a diákok (...), többé ne mondhassák, hogy J. Balčikonis így hangsúlyoz, A. Salys és Skardžius pedig másképp” (GK 1936: 133). A nyelvészek bizonyára a hangsúlyozás különféle kettősségeit és a váltakozó alakokat is megvitatták, és úgy döntöttek, hogy lemondanak a korábban megengedett hangsúlyváltozatok nagy részéről. Az első könyv, amely e megállapodások alapján lett hangsúlyozva, re-

14

…eredményekkel, és Kuzmickis chrestomátiájáról esett szó. Ezzel – mondhatni – Skardžius hangsúlyozási normázó tevékenységének új szakasza kezdődik, amelynek legfontosabb jellemzője, hogy a javasolt hangsúlyozási normák nem annyira a szerző személyes véleményén, mint inkább a legtekintélyesebb nyelvészek által megvitatott és elfogadott ajánlásokon alapulnak. Ezt az elvet világosan követi a „Lietuvių kalbos kirčiavimas” is. Nem változatként megadott normáit egy másik, kollegiális, a köznyelvi beszéd normáinak megállapításával foglalkozó testület, a Színházi Nyelvi Bizottság ajánlásai határozták meg, vö.: „a hangsúlyozás egységességéről, különösen pedig a kettős változatokról véglegesen csak az említett bizottságban állapodtak meg (a Színházi Nyelvi Bizottságban – A. V.)” (GK 1936: 132).

Kuzmickis chrestomátiájával Skardžius hangsúlyozott szövegeiből, recenzióiból és cikkeiből a kettős hangsúlyozási változatok szinte teljesen eltűnnek; a megmaradt kivételek mind lényegében változatok nélküli hangsúlyozási normákat közölnek. Az említett tankönyv, a „Bendrinės lietuvių kalbos kirčiavimas” (Skardžius 1936), valamint néhány más kiadvány (Šalkauskis, Skardžius 1938) már teljesen változatok nélkül jelent meg. Néhány szórványosan előforduló váltakozás nem cáfolja az általános elvet. Mindössze néhányat jegyeztek fel: „pūdymas (vagy pūdýmas)” (Skardžius 1936: 266), „pūdýmas (vagy pūdýmas)” (GK 1939: 77); vylyčia, -ýčios // výlyčia, -ios (Skardžius 1939: 266; GK 1939: 77); „aviena vagy avieną, -õs, avieną” (Skardžius 1939: 266) – ezzel J. Šlapelis egyenetlen hangsúlyozását utasítja el: arkliena, aviena, de kiaulienà, -iẽnos, medienà, -iẽnos és vištiena, -õs, -iẽną, žąsiena, -õs, -iẽną, stb.; būklė, -ės, būklę // būklė (KP 1939: 28); az ainio helyett Skardžius a palikuonis // pãlikuonis szó használatát javasolta, megjegyezve, hogy a második változatot M. Daukšától vette át (Skardžius 1939: 268). Ezeknek az eseteknek a többsége valójában nem is tekinthető hangsúlyozási változatnak, mert Skardžius többnyire nem a kettős hangsúlyozást javasolja, hanem azt, hogy a köznyelv számára a két megengedett alternatíva közül válasszanak egyet. Vö. továbbá J. Talmantunak a pakalnėje és pakalnėje kettős hangsúlyozása miatt megfogalmazott bírálatát, valamint azt a megjegyzést, hogy az iskolai tankönyvben a „pakalnė (és pakálnė)” hangsúlyozás szükséges (GK 1936: 101). Itt kétségtelenül a jelentéskülönbségről van szó: pakalnė ’a hegy közvetlen közelében levő hely’, pakalnė ’a hegytől távolabb levő hely, síkság’ (Skardžius 1936: 66; lásd még Skardžius 1935: 110–111). Röviden: e korszak különféle recenziói és cikkei szigorú, kompromisszumot nem ismerő álláspontot tükröznek. Igaz, hogy az 1938 után megjelent, Šalkauskis filozófiai terminusait hangsúlyjelekkel közlő munkán kívül Skardžius nem végzett jelentősebb, hangsúlyozási normákat megállapító munkát, de itt-ott – például a „Kalbos patarėjuje” (KP 1939) – valóban kedvező alkalma nyílt volna több hangsúlyozási változat engedélyezésére.

Skardžius jelentős normázó munkája a hangsúlyozással foglalkozó fejezet és a terjedelmes, hangsúlyjelekkel ellátott szótár, amelyet ő maga, S. Barzdukas és J. M. Laurinaitis állított össze a „Lietuvių kalbos vadovas” című, 1950-ben Németországban megjelent kötetben (Skardžius ir kt. 1950). Itt a hangsúly és a hangsúlytípus kérdéseinek a 128–156. oldal jut, a szótár pedig további csaknem 450 oldalt tesz ki. Ebben a kézikönyvben a hangsúlyozási rendszert a szokásos módon ingadozás nélkül írja le, a szótárban azonban ismét számos hangsúlyozási változat jelenik meg. Ezt a lépést az előszó indokolja: a szerző kijelenti, hogy az élő nyelvre támaszkodva igyekszik majd, amennyire csak lehet, egységesíteni a hangsúlyozást, de „Ahol egyformán mindkét módon hangsúlyoznak, és nem lehet az egyik hangsúlyozási forma mellett dönteni, ott kettős, néha pedig akár hármas hangsúlyozás marad” (Skardžius ir kt. 1950: 28).

15

kitaip kirčiuojama ir negalima dėl vienos kirčiavimo rūšies nuspręsti, ten paliekamas dvejopas ir kartais net trejopas kirčiavimas“ (Skardžius ir kt. 1950: 28). Pateikiamas audos pavyzdys: nors ketvirtajame dešimtmetyje ir buvę „vaidybines kalbos komisijoje“ nuspręsta vartoti audrą, čia „duodamos pagrečiu abidvi lytys – audrà ir áudrà“, nes griežto žodžio tarti nenorėta. Iš viso kirčiavimo variantų turi mažiausiai 185 žodžiai. Gana gausiai pateikta dvejopo kirčiavimo priesaginių veiksmažodžių, pvz.: amsėti // ámsėti; baltuoti // baltúoti; bjaurinti // bjáurinti; jodinti // jodinti ir kt. (24 žodžiai). Variantų gausina tai, kad beveik iš jų visų išvesti priesagos -imas abstraktai pagal pamatinius žodžius taip pat kirčiuojami dvejopai: amsėjimas // ámsėjimas; baltavimas // baltãvimas; bjaūrinimas // bjáurinimas; jōdinimas // jodìnimas ir t.t. Iš problematiškesnio kirčiavimo priesaginių vardažodžių minėtini daržininkas 1 // daržininkas 2; kasinininkas 2 // kásininkas 1; mėsininkas 2 // mėsininkas 1; pulkininkas 2 // pulkininkas 1; veislininkas 1 // veislininkas 2 (: veisle 2 // veisle 4); giltinė 3ᵃ // giltinė 1; liepinė 3ᵃ // liepinė 2 ‘liepinis indas, maža statinaitė’; degėsiai 2 // degėsiai 3ᵇ; gėrimas 1 // gėrimas 2 ‘gėralas’; skynimas 1 // skynimas 2 ‘išskinta vieta’; šautuvas 1 // šautuvas 2; maltuvė 3ᵃ // máltuvė 1; sėtuvė 3ᵃ // sėtuvė 2; truputys 2 // trūputis 2; ašakotas 1 // ašakótas 1 (: ašaka 1); ašarotas 1 // ašarótas (: ašara 1) ir kt. Keletas įdomesnių dviskiemenių vardažodžių: biržė 2 // biržė 1 // biržė 4; driežas 4 // driežas 3; aidas 3 // aidas 4; aslà 4 //2; audrā 4 // audra 1; pluta 2//4; pradžia 2 // 4; krepšys 4 // krepšis 2; laumė 2 // laumė 4; menėte 2 // mentė 4; meška 4 // 2; skrōblas 3 // skroblas 4; sodžius 2 // sodžius 4; svirtis 1 // svirtis 4; vaps(v)à 2 // 4; bálkšvas, -à 4 // bálkšvas, -à 3; širmas, -à 3 // širmas, -à 4 ir kt. Taip pat prieveiksmiai aliái // aliai; pavieniui // pavieniui; vienbalsiai // vienbalsiai ir kt. Net ir turint galvoje tą aplinkybę, kad žodynas nemažos apimties, reikės konstatuoti, jog variantiškai kirčiuojamų žodžių jame pateikta pakankamai gausiai; bendrinės lietuvių kalbos kirčiavimo normas Skardžius suvokęs pakankamai plačiai ir demokratiškai.

Ezt Skardžius „Rašybinis lietuvių kalbos žodynas” című, körülbelül 1974-ből származó kéziratának adatai is megerősítik (Skardžius 1974). A nyelvész azt írja, hogy a címszavakat úgy hangsúlyozza, ahogyan a nyelvjárásokban gyakrabban hangsúlyozzák őket, vagy ahogyan a köznyelvben hajlanak hangsúlyozni, majd hozzáteszi: „szótáramban számos párhuzamos alakot is megadok, amelyek a népnyelv alapján indokolhatók, például: aistrà, -os 2 ir aistrà, -ós 4, atkálnė ir átkalnė 1, brólėnas ir brolėnas 1, kliūtis, -ies 1 ir kliūtis, -iēs 4, mėlynuoti ir mėlynúoti, pagieža 1 ir pagiežà, -õs 3ᵇ, ráinas ir rainas és mások. A régebbi alakok mellett feltüntetem az újabb, a köznyelvben ma már szélesebb körben meghonosodott (a szerző kiemelése – A. V.) alakokat is, például: áudra ir audrà, -õs 4, áudroti ir audróti, próga ir progà, -õs 4, vérgas, -o 3 ir vergas, -o 4, žãsti ir žaisti és mások.” (Skardžius 1974: 13 d). Ezt az álláspontot a szótár teljes egészében követi. Különösen sok benne a hangsúlyozási változat – több mint 430: körülbelül 70 ige, több mint 90 kétszótagú főnév (és kétszótagú, mássalhangzós képzővel képzett szó), több mint 90 magánhangzós képzővel képzett szó, körülbelül 25 képzős melléknév, 25 összetett szó, valamint előtagok és

16

az igekötős végződésszármazékokból – körülbelül 40 stb. A szótár tulajdonneveket is közöl, amelyek közül egyesek – mintegy 35 – szintén többféle hangsúlyozással szerepelnek, például: upv. Atmatā, -õs³ᵇ // Ātmata, -os 1; asv. Áugustas 1 // Augustas 2; ezv. Galadusys, -io 3ᵇ // Galadusis, -io 1; vtv. Girkalnis 1 // Girkalnis 1; asv. Lēngvinas 1 // Lengvinas 2; Marijámpolė 1 // Marijampolė 2; Nėringa 1 // Neringà 3ᵇ; Rūmšiškės 1 // Rumšiškės 1; Vilijámpolė 1 // Vilijampolė 2; Vižainis 1 // Vižainys 3ᵇ; Ukrainà 2 // Ukrainà 1 stb.

A szótárban kodifikált összes hangsúlyozási változatot nem lehet a szócikkben feltüntetni. Célszerűbb megpróbálni feltárni azokat az indítékokat, amelyek alapján a nyelvész többféle hangsúlyozást alkalmaz. Elmondható, hogy a szerző a hangsúlyozási változatokat az alábbi esetekben engedi meg:

a) a köznyelvi rendszerrel nem ellentétes, különféle kiejtési változatok hangsúlyozási tendenciáinak összeegyeztetése érdekében, vö.: aũkšlė 2 // aukšlė 4; biržė 2 // biržė 4; graižtai 1 // graižtai 2; grįžtė 2 // grįžtė 4; iešmas 2 //4; kregždė 4 // kregždė 2; rūožas 1 //3; sėdžia 1 // sėdžia 2; skróblas 2 // skróblas 3; svirtis 1 // svirtis 4; tiṅkas 1 // tiṅkas 4; zuikis 2 // zuikis 1; žliūgė 4 // žliūgė 2; giṅtaras 3ᵇ // giṅtaras 2; kibiras 2 // kibiras 3ᵇ; siūvena 1 // siuvena 3ᵇ; stóginė 1 // stoginė 3ᵃ; viršininkas 1 // viršininkas 1; atbrailà 3ᵇ // atbraila 1; atkaità 3ᵇ // atkaita 1; atlydà 3ᵇ // atlyda 1; atpjovà 3ᵇ // atpjova 1; atplaišà 3ᵇ // atplaiša 1; raíbas, -à 3 // raĩbas, -à 4; raíšas, -à 3 // raišas, -à 4; ráinas, -à 3 // rainas, -à 4; šir̃mas, -à 3 // šir̃mas, -à 4; vil̃gšnas, -à 3 // vilgšnas, -à 4; aidėti, aidì // aidì; narnėti, nárna // nar̃na; murmėti, mur̃ma // mur̃ma; slėgti // slėgti; sópti // sópti; žvangėti, žvaṅga // žvaṅga stb.;

b) a régi, hagyományos, már meghonosodott vagy éppen meghonosodó új változat közlésére törekedve; az utóbbit rendszerint második helyen írja, vö.: érdvė 1 // erdvė 4; gaida 1 // gaidà 4; vaistas 1 // vaistas 4; vėrgas 3 // vėrgas 4; žaizlas 3 // žaizlas 4; deguonis 3ᵇ // deguonis 2; grobuonis 3ᵃ // grobuonis 2; palikuonis 3ᵇ // palikuonis 2; kaltininkas 2 // kaltininkas 1; skolininkas 2 // skolininkas 1; vairininkas 2 // vairininkas 1; šeimynykštis // šeimynykštis 1; ašakotas // ašakotas 1; ašarotas // ašarótas 1; augalotas // augalótas 1; saulėtas // saulėtas 1; várpingas // varpingas 1; raudonuoti // raudonuóti; samanoti // samanóti; vasaroti // vasaróti; žaisti // žaisti stb. Megfigyelhető, hogy a hangsúlyozást szabályozó legutóbbi munkáiban Skardžius igyekezett jobban figyelembe venni a köznyelvi hangsúlyozási rendszer fejlődési tendenciáit – összehangolni nemcsak a különböző földrajzi területekről származó, hanem az eltérő korú hangsúlyozási változatokat is;

c) egyes akcentuális mikrorendszerek hangsúlyozásának összehasonlítására és egységesítésére törekedve, például: dùrtuvas 1 // durtuvas 2; šaũtuvas 1 // šautuvas 2; grīstuvė 3ᵃ // grīstuvė 2; keptuvė 3ᵇ // keptuvė 2; praustuvė 3ᵇ // praustuvė 2; semtuvė 3ᵇ // semtuvė 2; sėtuvė 3ᵇ // sėtuvė 2; sužieduotuvės 1 // sužieduotuvės 2; glūdumas 1 // glūdumas 2; trūkumas 1 // trūkumas 2 stb.;

d) az alapszó és a származékszó közötti hangsúlyozási kapcsolatok megőrzése érdekében, például: krautuvininkas 1 // krautuvininkas 1 (: krautuvė 1 // krautuvė 2); skardininkas 1 // skardininkas 2 (: skarda 1 // skarda 4); teiginys 3ᵇ //3ᵃ (: teigti // teigti); vėrgis-

17

kas // vergiškas 1 (: vergas 3 // vergas 4) stb.;

e) a -inis képzős melléknevek két hangsúlyozási modelljének összeegyeztetésére törekedve – a hagyományoséra, amely az alapszavak hangsúlyozásán alapul, és az újéra, amelyet a képző hangsúlyozására irányuló tendencia határoz meg, s amely a nyugati aukštaitiai és žemaitiai nyelvjárásokra jellemző, Skardžius pedig különösen az 1930-as években és később javasolt a köznyelv számára (vö. Skardžius 1936: 26; Skardžius ir kt. 1950: 142), például: aplinkinis 1 // aplinkinis 2; humanitarinis 1 // humanitarinis 2; kojinis 1 // kojinis 2; šiemetinis 1 // šiemetinis 2; visuomeninis 1 // visuomeninis 2 stb.;

f) derinant savo rekomendacijas prie DLKŽ 1972. Kad taip buvo daroma, nėra jokių abejonių. Vienas argumentas – gausybė rankraščio taisymų, po kurių Skardžiaus teikiamos normos tampa, galima sakyti, identiškos DLKŽ 1972 kodifikuotoms, plg. tokius taisymus, rodančius derinimąsi prie Lietuvoje išleisto kodifikacijos veikalo: griežėlė 3^a – ištaisyta į (toliau =) 3^b; juodmargis, -ė 1 = juodmaigis, -ė 2; ordinarinis 2 =ordinarinis 1; paskaitininkas 2 = paskaitininkas 1; pavėsinė 1 = pavėsinė 2 ir t.t. Vienas iš taisymo būdų – DLKŽ 1972 teikiamo varianto prirašymas, paprastai kaip šalutinio: kaltė 4 = kaltė 4 // kaltė 2; óda 1 = óda 1 // odà 4; próga 1 = próga 1 // progà 4; rúožas 1 = rúožas 1 //3; kuitena 1 = kuitena //kuitena 1; ráugalas 3^a // ráugalas 3^a // ráugalas 3^b; spjáudalas 3a = spjáudalas 3a // spjáudalas 3b; gėlininkas 2 = gėlininkas 1 // gėlininkas 2; kopėčios, -ių 3a = kopėčios 1 //3a; skrybėlininkas 2 =skrybėlininkas 1 //skrybėlininkas 2; uošvienė = uošvienė // uošvienė 1; vaistinė 1, vaistininkas 1 (: vaistas 1) =vaistinė // vaistinė 1, vaistininkas //vaistininkas 1 (: vaistas 1 // vaistas 4) ir t.t. Dar viena įdomių taisymų grupė – variantų pateikimo eilės tvarkos derinimas prie DLKŽ 1972, pvz.: áudra 1 // áudra 4 = áudra 4 // áudra 1; glėvės 1 // glėvės 4 = glėvės 4 // glėvės 1; gūrguolė 1 // gurguolė 2 =gurguolė 2 //gurguolė 1; tintuvas 1 // tintuvas 2 = tintuvas 2 // tintuvas 1 ir kt. Tokių ir panašių taisymų yra gana gausu, ir bemaž visada jais siekiama susilyginti su DLKŽ 1972 kodifikuotomis kirčiavimo normomis arba bent prie jų priartėti. Kad Skardžius savo kirčiavimo rekomendacijas yra derinęs su DLKŽ 1972, rodo ir sutampančių variantų gausa. Jų, sudėstytų ta pačia tvarka ar atvirkščiai, iš viso priskaičiuota per 140. Veikiausiai DLKŽ 1972, prirašęs nemažai kirčiavimo gretybių, skatino ir Skardžių žengti tuo pačiu keliu.

A „Rašybinis lietuvių kalbos žodynas” meglehetősen liberális hangsúlyozási normáit meghatározó fontos, nem nyelvi indíték lehetett az, hogy a nyelvész viszonylag elnézően viszonyult a litván nyelv Litvánián kívüli használatához: „Amikor külföldön felmerül a teljes litván nyelv sorsának kérdése, bármiféle szigorúbb normalizáló hangsúlyozási irányelv aligha érné el célját” (Skardžius 1968: 8). A tárgyalt nyelvi és nem nyelvi tényezők összefonódásából alakult ki Skardžius álláspontja, amelyet talán utolsó művében fejtett ki – a köznyelvi beszélt nyelv kodifikációjáról szóló, kiadatlan, ezért igen ritkán említett munkájában, a „Rašybinis lietuvių kalbos žodynas”-ban.

Skardžius hangsúlyozási normákat kialakító tevékenysége egészében azt mutatja, hogy világos volt számára,

18

hogy a köznyelv hangsúlyozási rendszerének önállónak kell lennie, és inkább saját törvényszerűségei szerint kell fejlődnie. A köznyelvi hangsúlyozás tendenciáit azonban soha nem igyekezett mesterséges szabályokkal elszigetelni az élő nyelvtől, a nyelvjárásoktól; a köznyelvi hangsúlyozási normák kialakításakor pedig, amennyire csak tehette, törekedett arra, hogy tükrözze a nyelvjárások hangsúlyozási változatosságát, amely jelentős hatást gyakorol a köznyelvi használatra, később pedig a köznyelvben magában kialakuló új tendenciákat is. Bár egy-egy hangsúlyozási mikrorendszer (pl. az -inis képzős melléknevek) fejlődését és normájának kialakítását megpróbálta felgyorsítani, általában véve az általa kodifikált hangsúlyozási szabályok nem előzték meg magának a nyelvnek a fejlődését. Mivel a nyelvjárásokban igen változatos volt a hangsúlyozás, a köznyelvi használat pedig változott, és meglehetősen lassan stabilizálódott, továbbá Litvánia megszállásával maga a köznyelv is két változatra szakadt, aligha lehetett a köznyelvi beszélt nyelvi normák nagyobb fokú általános egységességére számítani. Ebben az összefüggésben mégis jól láthatók a nyelvész arra irányuló erőfeszítései, hogy minden litván számára egyetlen köznyelvi beszélt nyelvet hozzon létre – összehangolja a külföldi litvánok nyelvi igényeit és lehetőségeit a Litvániában kialakuló normákkal és a nyelvészek ajánlásaival. Ezen az úton haladásra ösztönözte őt az is, hogy hangsúlyozási normákat kialakító munkájában szinte mindvégig a hangsúlyozási változatokra támaszkodott. A nyelvész nem a normák stabilitását aláásó elemekként, nem a köznyelv ballasztjaként tekintett rájuk, hanem a különböző nyelvjárásokból táplálkozó, valamint a különféle belső tendenciák által alakított köznyelvi hangsúlyozás szükséges feltételének tartotta őket.

LITERATŪRA

DLKŽ 1972: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, Vilnius: Mintis, 1972.

GK: Gimtoji kalba, Kaunas 1933 – 1941.

H e r m a n a s, S k a r d ž i u s 1931: Lietuviškai – vokiškų pasikalbėjimų knygelė / Sudarė Eduardas Hermanas. Kirčiavo Pr. Skardžius. Kaunas: Sakalas.

J o n i k a s P. 1936: Mūsų bendrinę kalbą ir kirčiavimą betvarkant. [Rec.] Pr. S k a r d ž i u s. Bendrinės lietuvių kalbos kirčiavimas. – Tautos mokykla 18, 439–440.

K a l b a – Kalba. Bendrinės kalbos žurnalas 1–3, 1930.

K a m a n t a u s k a s, S k a r d ž i u s 1929: – Kirčiuota lietuvių literatūros chrestomatija aukštesniajai mokyklai / Sudarė Vikt. Kamantauskas. Kirčiavo Pr. Skardžius. Kaunas: Sakalas.

K P 1939: Kalbos patarėjas / Paruošė L. Dambrauskas. Redagavo A. Salys ir Pr. Skardžius. Kaunas: Šviesa.

K u z m i c k i s, S k a r d ž i u s 1934: Kuzmickis Z. Lietuvių skaitymai viduriniosioms ir aukštesniosioms mokykloms. Su iliustracijomis ir kirčiuotais tekstais / Kirčiavo dr. Pr. Skardžius. Kaunas: Sakalas.

S k a r d ž i u s P r. 1933: [Rec.] Wörterbuch der litauischen Schriftsprache. Litauisch–deutsch/ Bearbeitet von Max Niedermann, Alfred Senn, Franz Brender. Bd. 1: A–K. Heidelberg, 1932 – Archivum philologicum, Kaunas, 156–164.

S k a r d ž i u s P r. 1935: Daukšos akcentologija, Kaunas: Spindulys.

S k a r d ž i u s P r. 1936: Bendrinės lietuvių kalbos kirčiavimas, Kaunas: Šviesa.

S k a r d ž i u s P r. 1939: [Rec.] Dr. Jurgis Šlapelis. Kirčiuotas lenkiškas lietuvių kalbos žodynas. Archivum philologicum 8. Kaunas, 865–268.

S k a r d ž i u s P r. 1968: Lietuvių kalbos kirčiavimas, Čikaga: Lietuvių fondas.

19

Skardžius Pr. 1974: Rašybinis lietuvių kalbos žodynas 1–6 / VUB. F. 118–34. (Rankraštis).

Skardžius Pr. ir kt. 1950: Lietuvių kalbos vadovas / Sudarė prof. dr. Pr. Skardžius, St. Bardzukas, J. M. Laurinaitis. Bielefeld.

Šalkauskis, Skardžius 1938: Bendroji filosofijos terminija / Paruošė prof. St. Šalkauskis. Kirčiavo Pr. Skardžius. Kaunas: Logos.

Vidžiūnas A. 1990: Pr. Skardžiaus kirčiavimo norminimo pagrindai. – Kalbotyra 41(1), Vilnius, 90–102.

DIE AKZENTOLOGISCHEN VARIANTEN BEI P. SKARDŽIUS

Zusammenfassung

Im vorliegenden Artikel wird versucht, die akzentologischen Variante, die vom berühmten litauischen Linguisten und Sprachpfleger Pr. Skardžius vorgeschlagen wurden, zu untersuchen und die Motive, die Dynamik ihrer Wahl zu erschließen. Aus dieser Untersuchung ist folgende Schlußfolgerung gezogen: Skardžius hat die akzentologischen Varianten nicht als der Stabilität der Normen Standardsprache schadende Elemente betrachtet. Diese Variante wurde von Skardžius als eine der unerläßlichen Existenzbedingungen der Standardakzentuierung, die aus verschiedenen Dialekten vervollständigt ist und vielen inneren Tendenzen beeinflußt wird, gehalten.

In seinen ersten Arbeiten für die Kodifizierung des akzentologischen Systems des Standardlitauischen (Ende der 20er Jahre) gestattet Skardžius mehrere Variante, mit Hilfe deren wird versucht, die frühere Tradition der Kodifizierung dieser Ebene, die Vorschläge von J. Jablonskis, die Eigentümlichkeiten des Dialekts, der der gesprochenen Standardsprache zu Grunde liegt, sowie einige der Akzentuierung anderer Dialekten zu vereinigen. Etwa Mitte der 40er Jahre verschwinden diese Variante aus den Arbeiten von Skardžius. Das setzte folgende Bedingung voraus: Zu dieser Zeit wurde begonnen, die Kodifizierung der Akzentologie des Standardlitauischen aufgrund der kollegial angenommenen Empfehlungen einer Gruppe der berühmtesten Linguisten zu stützen. Skardžius hatte sich auf diese Empfehlungen gehalten.

Für die Kodifizierungswerke von Skardžius, die nach dem zweiten Weltkrieg im Ausland verfasst wurden, sind wieder viele akzentologische Variante charakteristisch. Sie wurden für die Abstimmung der Mannigfaltigkeit der Akzentuierung der Dialekte in der gesprochenen Standardsprache benutzt. Auch wurden sie gebraucht für die Widerspiegelung der neuesten Entwicklungstendenzen des akzentologischen Systems der Standardsprache, sowie für die Verknüpfung der persönlichen Empfehlungen von Skardžius mit der in der Kodifizierungswerke Litauens erstatteten akzentologischen Normen.

20